2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Persze, megértelek és bocs, hogy ennyire kíváncsiskodtam, csak – legyintek, próbálok megértő mosolyt felidézni az arcomra, remélem, hogy sikerül is. Tényleg belekérdeztem, és nem figyeltem, hogy Leticiának ez új és fájdalmas lehet. Nem gondoltam bele, és nem is tudtam semmit sem a háttérről, bár azt nem gondoltam, hogy ez ennyire friss élmény. Végül is nem hibáztam nagyot, de fájdalmas volt így is. Ez vagyok én. - De ha meg elől vagyok, akkor lehet, hogy nem lesz tovább expedíció. Viszont nagyon kedves vagy, még senki sem akart megmenteni, még szóban sem, szóval ezt most elteszem – úgy csinálok, mintha megfognék valamit a jobb kezemmel a levegőben, majd ezt a dolgot a szívembe nyomom. Persze csak jelképesen, a kezem nem szakítja át a bőrömet. Miközben mutogatok, elhaladunk a szerelmespár mellett és máris jó kis elmélkedésbe kezdünk. Nem semmi ez a lány, nem adná oda magát egy mardekárosnak. Konklúzió Troy módra. - Ó, te biztos nem tudod, te kis huncut. Nem hiszem el, hogy nem álltak sorba nálad a lehetséges kérők, akik közül… oké, befogtam – látván a reakciót, inkább gyorsan rövidre zártam a kérdést. Leticia még nem tudta, hogy milyen szerelmesnek lenni. 18 évesen, na neeee, ezt nekem nem adja be, főleg, hogy ilyen cuki szőke lány, aki… izé, kávét iszik és szép. Kis füllentős, tuti, szerény és aranyos. Hát, de tényleg, még bele is pirulok. Hó angyal! Nagyon érti ám Leticia ezt. Az övé talán még szebb is lesz, ahhoz képest, hogy mennyire szabadkozik. Pedig szerintem nincs rossz hó angyal, mert aki ilyenre vállalkozik, annak van némi kedvesség a szívében. Csak úgy nem rajzolsz sehova hó angyalt, mert gonosz vagy. Tehát Leticia jó ember, bár ezt eddig is tudtam, az egész találkozásból már régen leszűrtem. Először is nem átkozott le, de még csak ki sem kérte magának fennhangon. Azért ez mutat valamit, például azt, hogy nem ítélkezik elsőre. – Hát jó, bár kicsit sajnálom. Azért azt jobban sajnálnám, ha megfáznál – intek búcsút neki. – Én még maradok egy kicsit, mert az én ruhám fagy és vízálló, és nincs kedvem visszaülni a mugli könyv felé. Talán lerohanok a dombon, majd vissza – vonom meg a vállam vigyorogva és már most tudom, hogy ez milyen nagyon klassz ötlet. Integetek neki, ahogy elmegy, sokáig nézem őt, amíg az alakja ki nem fakul teljesen a látóteremből. - Na, gyerünk – mondom magam elé, és máris nekiindulok könyvvel a kezemben a lejtőnek. Először óvatosan, majd egyre gyorsabban, és már most tudom, hogy ennek jó nagy esés lesz a vége. De semmi gond, nagy a hó, az majd biztosan megvéd…
Valahol azért még magamat is meglep vele, hogy csak úgy kibökök neki egy ilyen fontos infot magamról. Nem szoktam az emberek orrára kötni a családi tragédiáimat, most mégis erre került sor, amit még mindig nem teljesen értek. Csak úgy kicsúszik, azt hiszem azért, mert neki valahogy olyan ártatlan feje van, hogy nem nézem ki belőle, hogy ne adj isten másnak is elmondja az én kis titkomat, mert azt gondolom sejti, hogy ez nem pont pletyka alap, amit illik bárkinek is tovább adni. Akkor aztán tuti, hogy baromi mérges lennék rá. - Az az igazság, hogy... nem igazán kérdeztem meg a részleteket. Ennél azért jobban felkavart már csak a hír is. Olyasmit mondott, hogy anyában elpattant valami és... tényleg veszélyes volt, de... hagyjuk jó? Ez még nekem is új és... - nem is tudom pontosan elmagyarázni, de azt hiszem azért értheti a dolgot így is. Ez nem a kedvenc beszélgetős témám és azt hiszem a mostani helyzettől is kissé elvenné a kedvünket, mármint az enyémet biztosan, pedig a kis ügyetlenségeivel kifejezetten vicces jelenség. Na persze amíg nem nekem okoz valami maradandó kárt. - Úgy nem tudok figyelni rád, talán... mellettem és akkor szemmel tartalak, vagy megmentelek a káosztól. - mosolyodom el újra. Már csak ha belegondolok is abba, hogy milyen katasztrófát okoz, azt hiszem érthető, ha a mosoly megjelenik az arcomon, bár jó eséllyel az adott helyzetben, ha mondjuk tényleg valami durva katasztrófát csinálna, akkor nem nagyon mosolyognék, de... remélhetőleg nem lesz ilyen és persze mivel még fiatal, amúgy se hiszem, hogy csak úgy eljöhetne rejtett sírboltokat felfedezni, majgy ha egyetemista lesz. A kérdései azért tényleg meglepnek, hiszen már elmeséltem neki a szüleim kellemetlen történetét, erre most még a nem létező szerelmi életemről is kérdezget, még ha nem is teljesen akarttal, mert még önmagát is meglepi vele. - Jah... biztos, én... nem nagyon tudom, hogy milyen szerelmesen nem gondolkodni vagy nem logikusan gondolkodni, ahhoz tudni kéne milyen szerelmesnek lenni. - újra csak a vállamat rántom meg, de nem látszik az arcomon, hogy akkor most e miatt lennék rossz kedvű. Ez is olyasmi, ami majd jön gondolom igaz? Hiszen nem lehet minden egyszerű. A szüleim révén éppenséggel nincs is előttem valami jó példa, bár lehetnék olyan, aki apakomplexusos és valami pasira vágyik, akire ráakaszkodhat, de eddig még ez a késztetés se nagyon alakult ki bennem. Vagy csak nem találtam meg az ideális pasit, akire kivetíthetném a szeretetéhségemet. - Szóval sokat... nem baj, illik hozzád. - látom, hogy már megint elpirul. Tényleg aranyos, esetlen módon, de azért nagyon aranyos. - Húha, hát tudod lassan kezdek átfagyni és a kávémnak is annyi lett, szóval... mit szólnál, ha máskor folytatnánk? És akkor hozok kávét termoszban, amibe nem igen lehet beledobni semmit sem. - oh nem akarom lekoptatni, tényleg nem, de most még hóangyalt is csináltunk, a ruhám már kellően havas és a végén át is fog ázni, de mókás srác, úgyhogy miért ne tölthetnék vele akár még több időt is? De akkor is kell egy kávé!
//Köszönöm szépen a játékot, én nagyon élveztem! A kari tökéletes lett, egyszerűen imádom! Jöhet a folytatás. //
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jól van, jól van, látom, nem fogom meggyőzni a mugli gépekben rejlő adrenalin potenciálból. Szerintem nagyon izgalmas az egész, igaz van benne veszély, de akkor mire való a pálca, vagy a hoppanálás? Vagy ha kizuhansz a gépből, alád varázsolsz egy naaaaagy párnát és minden rendben, megúszod. Vagy mondjuk, magadat teszed könnyűvé… bár ezt a varázsigét nem ismerem, majd utánanézek. Fel kell készülnöm majd, ha tényleg el szeretnék jutni egy ilyen repülőgépre. Viszont sokkal jobban foglalkoztat az, hogy Leticia apja miért ölte meg az anyukáját. Nem nagyon tudok olyan indokot, csak, ha az édesanyja mondjuk halálfaló, vagy ilyesmi volt. De akkor is csak letartóztatni kellene, nem? Miért kellene megölni? Nem egészen értem én ezt, de a felnőttek sosem kiszámíthatóak. Ami az egyik héten volt, az már lehet, hogy a másik héten nem jó, pedig először milyen nagyszerű ötletnek tűnt. - Teljesen megértem, és furcsa, hogy nem lehetett máshogy intézni. Talán tényleg ekkora veszélyben voltál? Furcsának tartom, hogy azt mondod, hogy keveset törődött veled és mégis kész volt ekkora áldozatra? Mert ez mégiscsak az, nem? – hát én nem tudom, de nem szeretnék senkit megölni. Sem gyűlöletből, sem szeretetből, sem a lányom védelmében. Persze nincs gyerekem, de a lényeg az, hogy nem hiszem, hogy a gyilkosság bármire megoldás. Talán egy lefegyverzőbűbáj is elég lett volna, de az is lehet, hogy úgy halt meg Leticia anyja, hogy kapott egy átkot, amitől lezuhant egy szakadékba. Viszont nem igazán szeretném ezzel zaklatni őt, nem az én dolgom és amúgy sem ismer annyira, hogy jogom lenne bármit is megkérdezni tőle. Főleg ilyen fontos dolgot. Letti lepacsizik velem, már várom, hogy körbevezethessem majd a kastélyban. Szerintem nagyon jó lesz, mert… miért is? Mindegy, jó fej, szóval szívesen elviszem a szőke loboncát bárhova. - Hát igen… talán én hátul mennék mégis majd – akkor már nem lehet akkora baj. A csapdákat Leticia már deaktiválta, meg ilyesmi. Én maximum ledönthetek pár értékes szobrot, meg belekarcolhatok az ősi falak, ilyesmi. Az már nem olyan nagy baj, mintha mondjuk egy sikítószellemet szabadítok rá az egész felfedező expedícióra. A szerelmes pár tényleg jól el van, irigylem is őket, bármit is mond Leticia. neki könnyű, ő csinos, meg jó fej, bármikor talál valakit magának. De én, általában ezt is elszúrom, ha akad még valaki, aki Troy Dickenshez úgy akar közeledni. Na, nem baj, majd egyszer véget ér ez is biztos. - Ó, hát, ha szerelmes vagy, lehet, hogy megtennéd érte. Tudod, hogy olyankor milyen hülyeségeket csinálnak az emberek. Vagy te mindig normálisan gondolkozol, mikor szerelmes vagy? Nem vagy engedékenyebb magaddal, meg a pároddal szemben? És… bocsi, ez már nem tartozik rám –elpirulok, amikor rájövök, hogy ez már elég forró téma ahhoz, hogy egy ismeretlennel megossza bárki. Forróbb, mint egy friss tea, még jó, hogy nem kérdeztem meg, hogy milyen pózban szeret aludni. Minél hamarabb el kell terelnem ezt a témát, szóval hóangyalt csinálok és megkérdezem, hogy szeretne ő is. Kicsit lassan esik le a bók neki – na, jó, nem is olyan lassan – de azért örülök, hogy nem egy merev csajszi, hanem egy belevaló vidám lány. Feltápászkodom és nézem a hóangyalkészítő technikáját, tökéletesen elégedett vagyok. - Hú, hát nagyon szuper angyalpárt rajzoltunk. Jó, én nagyon sokat csinálom – újabb elpirulás, mert azért ez már ciki, nem? Ilyen idős korban már nem kéne hóangyalaokat rajzolgatni, csak néha, ha éppen úgy jön, mint most. - Szerintem egyáltalán nem vallottál szégyent. Na, mihez lenne kedved? Hócsata, hóember, vagy megmutassam a Fúriafüzet? - emelgetem minden egye szónál a szemöldökeimet, mintha ezek mindegyike olyan izgalmas lenne. Mondjuk a Fúriafűz az is…
Hát a mugli repülőgépek akármit is tesz, vagy akárhogy próbál meggyőzni, nem lesznek vonzóak számomra. Szeretem én a kalandot, pont azzal igyekszem kiborítani apát, hogy olyan foglalkozást választok, ami épp elég kalandos ahhoz, hogy neki rámenjenek az idegei, de még mindig inkább egy feléledő múmia, mint egy mugli repülőgép, ahová be vagy zárva és ha pánikba esel, akkor még a mágia se ment meg, vagy netán bevered a fejed, vagy bármi. Az egész annyira kiszámíthatatlan és kockázatos, nem vállalnám. - Az biztos, de egy mugli gép sokkal rosszabb és... hát majd meglátjuk, de ott óvatosnak kell lenni és kevesebbet... izegni-mozogni. - nem piszkálom, elmosolyodom a végén. Azért lássuk be, ő állati sokat áll egyik lábáról a másikra. Egy kripta felfedezése elég körülményes lenne vele, a végén még azért hagynánk ott a fogunkat, mert ő teljesen ki- és beszámíthatatlan. Nem akarok én úgy visszatérni egy kripta felfedezéséről, hogy őt súlyos sérülésekkel kell visszacitálnom, vagy netán vissza se tudom, vagy én sérülök meg súlyosan, mert hát a hógolyót is én kaptam és most is az én karomba kapaszkodott. Annyi azért már egyértelmű lett nekem Troy felől, hogy nem egy életbiztosítás a közelében lenni. Ezek után még az apám sztoriját is elmondom neki és nagyon remélem, hogy a mellett, hogy esetlen és sokat beszél... nem pletykálja ki az ember titkait akárkinek. - Az apám auror, ő tartóztat le másokat és anya... valami gond volt vele. Azt mondta... megvédett, de tudod ettől még nem sokkal könnyebb és... ez ugye köztünk marad? - nem szeretném, ha véletlenül is elkotyogná másnak. Az új csak a spanyol iskolából, akinek az apja megölte az anyját. Nem szeretnék ilyen pletykákat hallani, főleg hogy még igazak is és nem kifejezetten mondhatóak rosszindulatú pletykának. De az ember a múltja sötét részeit nem akarja másoknak csak úgy kiteregetni, ki tudja, hogy ki élne vele vissza. Szépen aztán belecsapok a kezébe, bár látszik rajtam, hogy pacsikban nem vagyok kimondottan gyakorlott. Nem csinálom gyakran, nincsenek pacsizós ismerőseim, valahogy az előző suliban sem voltak. Nem mondom, hogy olyan nagyon hiányoltam volna amúgy a dolgot, meg voltam pacsik nélkül, de tény Troyhoz egészen illik a dolog. - Akkor ezért lenne kockázatos kriptákat felfedezned, bár erre már az elején kezdtem rájönni. - nem bántóan, de azért elmosolyodom. Szó se róla talán érthető, ha az a Mardekáros srác kiakadt, de mondjuk ettől még nem kell gyerekesnek lenni és egyből visszatámadni a másikra, meg rugdosni. Mondjuk minden bizonnyal azért is tette, mert muszáj volt neki a hírneve miatt, ha egyszer azt is rejtőzködve teszi, hogy csókolózik egy másik házból való lánnyal. Mondjuk elég hülye dolog, én tuti nem hagynám, hogy valaki így álljon hozzám. A lány a buta, az a helyzet. - De ez annyira rémes... csak a divat miatt csinálni valamit. És az a lány is buta, hogy hagyja, hogy így kihasználják. Én tuti elküldeném a srácot melegebb éghajlatra. - lehet hogy én vagyok túlságosan vehemens e téren, de hogy nem hagynám, hogy valaki titkoljon az tuti. Akkor az a kapcsolat eleve nem ér semmit. Mi van, ha a lány elesik nyíltan a folyosón, akkor meg a srác még ki is neveti a barátaival, mert azt kell tennie? Tuti, hogy ott helyben képelném fel, úgy istenesen, csak hogy érezze a törődést. A cseppnyi mérgelődésből - ha már az a nyuszi kis csaj nem teszi meg, majd én helyette - az ugrása ránt ki és ez a hóangyal felkiáltás. Hát na ilyet se mindennap lát az ember, hogy egy már-már felnőtt kor küszöbén lévő valaki hóangyalt készít a friss hóban. Na jó Troy azt hiszem azért még távol van attól a küszöbtől. - Kétszeresen? - először láthatóan nem teljesen értem, hogy mit akar ezzel, aztán leesik, hogy ez valamiféle bók akart lenni. Talán azért egy cseppnyi zavarral, de elmosolyodom. - Hát... végülis, bármennyire is fura egy ötlet. - azért nem olyan lendülettel csinálom, mint ő, inkább csak egy szabad felülethez sétálok és szépen hátradobom magamat. Pár suhintás a karommal és a lábaimmal, aztán tápászkodom fel. - Megfelel? Azt hiszem ebben te profibb vagy. - őszintén szóval nekem ez az első havas karácsonyom, úgyhogy hóban elég béna vagyok. Nálunk nem szokott esni.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticiát nem tudom meggyőzni, hogy milyen szuper lehet egy repülőgépen sok muglival összezárva lenni. Tudom, hjogy sokan félnek tőle, mert történnek balesetek, de mégiscsak van pálcánk, meg tudunk hopponálni, meg ilyesmi. Nem hiszem, hogy maradna túlélő egy zuhanás után, aki arról szánolna be, hogy pár utas eltűnt, szóval én nem aggódom. Megértem, ha nem szeretne, szóval vagy elrabaolom és már csak ott tér magához, vagy nem viszem magammal. Melyik az esélyesebb vajon? - Az ősi kripták is lehetnek veszélyesek. De ha lesz ilyen terved, mindenképpen szólj – csillogó szemekkel és behavazott ruhával nézem őt és izgek-mozgok, ahogy mindig is. Kuncog azon, ahogy kifejezem magam, de ez sosem zavart. Szeretem vidámságra késztetni az embereket, örülök, hogy tetszik neki. Végre elindulunk, ropog a hó a talpunk alatt, és még a jelenléte ellenére sem taknyolok el, pedig a harmadik esés öt percen belül már tényleg ciki lenne, túlságosan is. Az biztos, hogy ha visszamegyek a kastélyba, gyorsan elmegyek valami meleg helyre és kifagyasztom a lábaimat, mert biztos, hogy szét fog fagyni. Na nem baj, Pomfrey asszonyság majd meggyógyít, ha meghűlnék. De nem hagynám ki semmi pénzért a sétát, na meg Letti különös beszámolóját az apjáról. Türelmesen hallgatom őt, nem lehet könnyű a halyzete. De, hogy bosszantsa az apját, az bejön. A szülőkkel is úgy kell bánni, ahogy megérdemlik, nem szabad csak a diákokra lekorlátozni ezt aképességünket. Aztán megtorpanok, amikor kiderül, hogy mi történt Letti anyukájával… - Hogy megölte? Miért? Nem tartóztatták le? – elképedek, mert nem értem, hogy hogyan lehetett ez. Így már egészen megértem a dilemmáját, mert iderángatták messziről, majd még kiderül, hogy a szeretett anyukáját pont az apja öli meg. Hogy lehet ez egyáltalán? Kicsit megszorítom a karját vigasztalásul, de arcomon inkább a zavarodottság és hihetetlenség érzékelhető. Muszáj lesz elterelni a figyelmét, ezért felajánlom, hogy megmutatom neki a kastélyt. - Oké, akkor ezt lebeszéltük, pacsit rá - már tartom is kezem, hogy belecsaphasson, és folytassuk az utunkat tovább a gyönyörű egyszínű tájon. Szeretem azt is, ha színes, de ez is jó, megnyugtató, amikor csak mi vagyunk színesek. És színes az is, ahogy titokban csókolózik egy mardekáros egy hugrabugossal, amit gyorsan meg is jegyzek Leticiának. - Tudod, néha okozok önkéntelenül is baleseteket, és azt nem mindenki veszi úgy, mint te – vigyorgok rá, majd elhúzom őt a szerelmespár látótávolságából. – Á, dehogy. Ez csak sztereotípia, vannak normálisak, meg kevésbé vehemens mardekárosok is, de a többi házra jellemő dolgok sem fehérek és feketék. Mondjuk a legtöbb zöldtaláros valóban nem egy jófej, de sokan csak úgy tesznek, hogy ne nézzék ki őket. Aztán meg láthatod – intek a fejemmel visszafelé, és kiérünk egy nagy térre, ami csupa szikrázó hó, és semmi más. - Hóangyal! – kiáltok fel és nevetve, nekifutásból a hátamra dobom magam, majd „csapkodni” kezdek a lábammal és a kezemmel. Amint kész a nagy mű, óvatosan felállok és rávigyorgok a lányra. - Na, te nem akarsz kétszeresen angyal lenni? – idétlen vigyor, Troy módra.
Nem tudom megállni mosoly nélkül a szavait. Nehéz eldönteni, hogy most akkor vajon komolyan beszél, vagy csak nem gondol bele mélyebben abba, hogy mit is mond. Azt hiszem akármelyik is nem olyan zavaró, talán csak szimplán naiv elképzelése van a világról, de én inkább úgy vélem, ha mugliknak manókról kezdene el mesélni egy repülőn... valószínűleg valami biztonsági ember elvezetné, hogy ne borítsa ki az embereket. A muglik nagyon ijedősek tudnak lenni, még ha nem is mind, de egy repülőgépen határozottan sok van belőlük. - De a mugli születésűek azért tudják, hogy mi van a világunkban, a mugliknak viszont fogalmuk sincs róla és azt hiszem azért kicsit meglepődnének. Viszont a kávé jól hangzik, de én... akkor is félnék egy ilyentől. Előbb bemegyek felfedezni egy ősi kriptát, mint egy mugli repülőgép. - rázom meg a fejemet, de azért a vállamon is rántok egyet afféle bocsánatkérés ez. Nem akarom letörni a lelkesedését, de hát na ennyire nem vagyok bátor. Meg aztán mi van, ha felrobban? Minden ellen nem véd a pálca, és a levegőben hoppanálni is elég nehézkes, pánikba esve meg még inkább. Nem kockáztatnék, akkor már inkább egy ősi egyiptomi fáraó sírhelye, de komolyan. - Szóval a menőképességed. - felnevetek, határozottan vicces már csak a szóhasználata is, nem csak az, ahogyan beszél, de az is, amit mond. Komolyan szórakoztató, főleg hogy tényleg nem tud leállni, bár mivel megyünk így nem is kell neki, de ha én állnék azért határozottan zavarba ejtő lenne, ha folyamatosan megpróbálna körbeugrálni. Az ember úgy egy idő után egyszerűen elszédül. - Jó érv, amíg én beszélek nem rántasz el... talán. - vagy dob hógolyót a nem létező poharamba, hiszen attól már megváltam közben, tehát ennek viszonylag kis esélye van. De az apám ügye... az a helyzet, hogy az nagyon bonyolult és részletesen kifejteni... Bár lehet, hogy pont akkor jövök rá, hogy mi a megoldás, hagyjam annyiban az egészet, vagy nem. Még én sem tudom igazán. - Szóval az apám eléggé elhanyagolt mindig is. Auror és a munkája volt a fontos, és mint kiderült azért dugott abba a spanyol suliba miután anya után a nagyszüleim is meghaltak, mert védeni akart. Kb. évente egyszer látogatott meg, de az nem... szülő-gyerek kapcsolat. Most meg kitalálta, hogy helyre akarja hozni, de nem tudom, hogy... tudod... lehet-e ezt még. - esetlenül megrántom a vállamat. Kellemetlen egy téma ez és még mindig nem vagyok beljebb, hogy mi lenne a jó megoldás. Valahol persze jó lenne megbocsátani, de nem kéne egyből, akkor viszont mennyi idő múlva kellene? Azért mégis csak rosszat kéne tenni az apámnak első körben, vagy az már meg volt nyáron elején, amikor elküldtem? Már szenvedett eleget? - És gondolom a sál, sapka könnyebben hurcolható, mint a cipő, maximum óvatosan lépkedj. - és akkor mondjuk a karomat se tépi le tőből. Valahol már kezdem sejteni, hogy óvatosnak kell lenni a közelében, mert a végén még az embernek komoly baja esik. Neki is, legalábbis az alapján, amekkorát az elején esett, de a fene tudja talán másokra jobban hat a balszerencse átka, mint saját magára. - Igen a hóember gyúrás fontos, Spanyolországban az tényleg nagyon nehezen menne. - széles mosollyal reagálom le a szavait. Szó se róla még a meglévő enyhe rossz kedvemet is el tudja űzni és a kellemetlen témának is valami vicces burkot ad. - Amúgy persze kiakadt rendesen, vagyis... igazából nem annyira. Mármint szerintem jobban ki kellett volna akadnia, ő meg valahogy elfogadta, aztán bedobta a joker kártyát, hogy anyát ő ölte meg... akkor küldtem el a fenébe. - na ezt a végét már talán kissé színtelen hangon teszem hozzá, mintha csak arról beszélnék hogyan is kell hóembert gyúrni mugli módra. - Oké, az jól hangzik, te már biztosan jobban ismered a kastélyt, mint én. - tényleg jó fej, főleg hogy még így igyekszik is és persze be nem áll a szája. Még a smároló párról is kiselőadást tart nekem, amivel halk kuncogást szabadít fel. Ezt a házak közötti ellentétet igazából még máig sem értem teljesen, nem hiszem, hogy minden Mardekáros rossz, de az hogy titokban csinálják... a lányra nézve állati lealacsonyító, én tuti, hogy nem tennék ilyet senkivel sem és ha velem tennék nem tolerálnám. - De miért bántott téged? És akkor most minden Mardekáros valami szemétállat típus? - mert eddig sok ilyen pletykát hallottam, de olyan nehéz elhinni, hogy csak azért mert valaki egy házba kerül máris gonosz lesz, vagy alapból azok? Netán csak alkalmazkodnak ahhoz, amilyennek lenniük kell, hogy ne lógjanak ki a sorból? Így is úgyis elég rosszul hangzik a dolog.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Akár a muglikkal is – vonom meg a vállam. – Végül is itt is beszélünk olyanokkal, akik mugliszületésűek, az majdnem ugyanaz, nem? Meg jöhetnél velem, és vennék neked kávét. Képzeld, ott adnak, a hosszú út során. Meg vannak kényelmes repülőgépek, meg fapadosak. Mondjuk, olyannal nem mennék, mert mire odaérünk szétülném a se… jhajom – módosítok gyorsan a mondat végén. Bár tudom, hogy csak viccelődött, mert a korábbi mondatom nem erre irányult, de csípem a csajt, bezony. Már csak azért is, mert nincs rajtam egyetlen átok sem, mert szétbombáztam az italát. Gyorsan bemutatkozunk egymásnak, jót kuncogok a riposztján, amit meg is told. Szeretem, ha veszik a humorom, és még tetszik is másoknak, de hát ki nem? Nem gondoltam, hogy Griffendéles, bár nem sok választás maradt, ha már két házat is kizártam korábban. Persze nem nyugszom, és szinte körbeugrálom őt, és szerintem eléggé vörösödök. Ez van, ha lány közelben vagyok. - Nem tudom, valahogy unalmas egy helyben ácsorogni. Biztos ezért jó az állóképességem. Ja, nem a menőképességem, hiszen sosem álldogálok – váll rántás és idétlen mosolygás, de a végén csak elindulunk valamerre. Nem fázom, tényleg jól véd a bűbáj, pedig szerintem a hátam még mindig havas. Annyi baj legyen, majd elolvad. - Tudom. A szülőkkel nem egyszerű általában. Ha gondolod, meghallgatlak… addig sem okozok galibát – újra elmosolyodom, majd elindulunk a”nagyvilágba”, azaz az udvaron, de lehet, hogy még lemegyünk a dombon is. Hátha mégis hóember lett a két hógolyómból. Egyébként pedig szívesen meghallgatok akárkit, nem szoktam kiadni titkokat és megértő vagyok. Na, meg velem nem lehet unatkozni, az biztos. Lehet, hogy nem mindig jó értelemben, de sosem mondhatja senki, hogy a társaságomban unatkozik. Ez gyorsan be is bizonyosodik, mert megint el akarok esni és csak Letti van ott kapaszkodónak, így hát jobb híján a karjaiba csimpaszkodom, és úgy tartom meg magam. Mondjuk milyen szerencsés, mert el is ránthattam volna, és akkor senki sem mosta volna le rólam, hogy agresszíven akarok ismerkedni, pedig csak csúszik a cipőm talpa. - Persze, csak nem gondoltam, hogy kijövök ide. Tudom, mondhatnád, hogy hoztam kabátot is, meg sapkát, kesztyűt… de ez később jutott eszembe, és akkor már a cipőre nem gondoltam – forgatom meg a szemeimet, de ez teljességgel a saját bénaságomra irányul. Megered a nyelve a szöszinek és újra szélesre rándulnak az ajkaim, ahogy mellette mendegélek. Nagyon kis belevaló, igazi Griffendéles alkat, szóval jó helyre vették fel. Azt sem tudom, hogy ilyenkor mi van, megint megkérdezik a süveget, vagy az igazgató külön eldönti? Esetleg választani lehet? - És kiakadt? Na, de ha nincs egyetemi oktatás, akkor ez jó helynek számít igazából. Meg hát nagyon sok jó van itt a Roxiban. Pl, lehet hóember gyúrni… - fütyörészek, mintha meg akarnám őt győzni, csak nem mondom ki. Bár egy kis hócsatában is benne lennék, ami azt illeti. Ha már ilyen vidám, nem árt, ha elázik egy kicsit. - Á, ez olyan jó sztori, nekem nincs ilyesmim. De ha akarod, később körbevezetlek, elviszlek titkos helyekre, meg ilyesmi – árad belőlem a szó, miközben elérünk az udvar végébe, ahol egy párocska takarásban falja egymást. - Látod – egészen közel hajolok a fülébe, és úgy suttogok, mintha már régóta nagy barátok lennénk. – Az egy mardekáros és egy hugrabugos, ha valaki megtudná, hogy ilyen jóban vannak, menne ám a cikizés. Szóval majd muszáj lesz valahol megemlítenem, mert nem nagyon kedvelem a beképzelt srácot. A múltkor is bokán rúgott, és épp, hogy ki tudtam térni az átka elől… igaz, mivel elvétettem a célt, rárántotam az egyik páncélt, azért van bekötve a keze. Azóta haragszik, csak tudnám miért… De úgy látom, hogy a szája nem sérült meg – fintorgok, majd húzni kezdem őt másik irányban. Bármennyire is undok Richard, nem illik leskelődni. Sokáig.
Rendkívül pozitív jelenség, attól eltekintve, hogy majdnem összetörte magát és hogy kivégezte a kávémat is, de valószínűleg maximum csak attól tartott, hogy netán mérges leszek rá, viszont tényleg nem szándékosan tette, és nincs annyira rossz napom, hogy kiakadjak. No meg végül is tisztító bűbájjal az ilyesmi könnyen helyre hozható, feleslegesen meg ne idegeskedjen az ember mindenen. - Úgy érted... a muglikkal? - széles a mosolyom, mert hát nem tudom, hogy mos csak viccel, vagy nem gondolt bele, hogy ha repülőn repked, akkor ott aztán nem beszélhet törpékről, mert a muglik nem igen értenék, hogy mi a fenét akar tőlük. Mondjuk ettől még engem nem vonz a dolog. Egy repülőgép veszélyes és mi értelme felülni rá, ha lehet hoppanálni is? Sokkal gyorsabb és biztonságosabb. Jó persze ennek is meg vannak a veszélyei, hallottam már én is végtagvesztésről, de ha az ember tudja mit csinál, akkor nem lesz baja. Végül a bemutatkozás is megtörténik, és a neve is kiderül. Valahogy illik hozzá, olyan egyszerű. Na nem azt mondom, hogy Troy összességében egyszerű, de azért lássuk be, hogy nem is valami kifejezetten bonyolult lélek főleg a lelkesedésével, no meg azzal, ahogyan most is egyik lábáról a másikra lépked folyamatosan, mintha képtelen lenne leállni. Lehet, hogy hosszútávon idegesítő lenne, de mivel valószínűleg sétára indulunk így nem kell néznem, hogy meg nem áll a lába. - Szóval ez nálad valami kényszer, hogy folyton mozogsz? - na jó nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá, bár azért a mosolyomból láthatja, hogy nem akarom én ezzel most se megbántani, se kellemetlen helyzetbe hozni, egyszerűen csak vicces, hogy ennyire képtelen leállni. De tényleg... szórakoztató egy jelenség, kivéve persze, ha merényletet követ el ellened, de arra még nem gondolok, hogy ez nem egy ritka és véletlen eset volt nála, hanem a nyomában jár a katasztrófa. - Súlyos... olyasmi. Szülők, tudod hogy van ez, nehéz esetek tudnak lenni. - megrántom a vállamat. Láthatóan talán akarnék is beszélni róla, de magam sem tudom, hogy tényleg így van-e, vagy hogy egyébként hogyan is magyarázzam el, vagy tudnék-e mesélni a kissé összekuszálódott életemről és persze az apám enyhén szólva is pocsék húzásairól. Amúgy sem akarom elrontani a jó kedvét, inkább lopnék tőle egy kicsit, ha már a kávémnak annyi így az tuti nem fog felpörgetni. Az újabb kérdésekre már épp válaszolnék, de meglepetten tudatosul bennem, hogy a karomba csimpaszkodik, miután megint majdnem elesett. Azért itt már kissé kétkedőn szökik fel a szemöldököm, ez már kezd gyanúsan nem véletlen jelenségnek tűnni. - Talán igen, egy stabilabb cipő jobb lenne télire. - pedig még nekem is vannak téli cuccaim. Bevásároltam, muszáj volt, pedig én nem ehhez a hideghez szoktam, de meg váltani kellett. Nem véletlenül jó vastag a kabátom és van rajtam sapka is, pedig láttam olyanokat, akik nem hordanak sapkát mindig, de én akkor tuti, hogy jégkockává dermednék. - Egyébként ott nincs egyetemi oktatás és ki akartam szúrni az apámmal, szóval átjelentkeztem, mert kaptam egy ösztöndíjat és aláhamisítottam a nevét, hogy jól kiakadjon. - megrántom a vállamat, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk épp. Ezek alapján kifejezetten rossz csontnak tűnhetek, pedig nem vagyok én az, csak... szeretem kiakasztani az apámat, mert megérdemli. Bár talán a rosszaságomat az is bizonyítja, hogy csak úgy leteszem a poharamat, de a fene se akarja magával hurcolni, amikor nincs benne használható kávé. Pedig most milyen jól jönne! Kezd komolyan hideg lenni.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tök jól állok. Egy, nem vagyok megátkozva. Kettő, csipkebokor… izé, szóval nem lett baja a szöszkének. Három, még nem küldött el, sőt mosolyog rám. Micsoda szerencsenap, de tényleg. Nem hiszem, hogy bármikor csináltam is ilyesmit, ennyire pozitív kicsengése lett volna. Persze, az is igaz, hogy még alig két perce beszélünk. Ha megéli a fél órát, egy igazi túlélő lesz a lány. Azért gyorsan elmondom, hogy mi hogyan történt, és hisz nekem továbbra is. nagyon pozitív ez a lány, valóban nem Mardekáros. - Nem, nem félnék, hiszen vinnék pálcát is. Valahogy biztosan túlélném, ha le akarna zuhanni. De most gondolj bele, milyen jó lehet annyi emberrel dumcsizni, akik pont oda mennek, ahova te. Megbeszélhetnéd velük, hogy a tegnapi törpéket milyen ívben hajítottad ki a kertből, stb – elég meggyőző vagyok, még bólogatok is hozzá hevesen. Csak bemutatkozok neki végül, hogy lehetek ilyen pofátlan, hogy máris beavatom a repcsis titkomba, és még a nevemet sem tudja. Az a mák, hogy ő sem tette még, mert akkor még égőbb lenne az egész, biztosan meg akarta várni, hogy én kezdeményezzek. Nagyon kedves, komolyan. - Köszi szépen, mindent megtettem – fogadom el a kezét, és megrázom. Csodák csodájára határozott lesz a kézfogásom és nem töröm el, vagy húzom ki egyik ujját sem, ez azért teljesítmény, nem? Ő is hasonlóképp mutatkozik be, mint én, és széles mosolyt csal ki ezzel az arcomra. egyébként nem állok meg, továbbra is, az egyik lábamról a másikra lépkedek, mint aki állandóan fel van húzva. Pedig ez csak a lányok miatt van, ők tehetnek az egészről. Magamban elnevezem Lettinek, de azért nem merem kimondani, ki tudja, hogy mit szeret használni. - Ajaj, de még mennyire – felkacagok, bírom, ha belemennek a játékaimba, még ha ilyen kis semmit érőek is. Örülök, hogy van humorérzéke Lettinek, így azért könnyebb lesz elfogadtatni magam nála. Már, ha találkozunk még a mai után és nem kerül el inkább, mint ahogy néhányan. Megértem őket is, de azért na, nem esik jól, az biztos. - Gondolkodni egy kávé mellett? Súlyos lehet az ügy – csak bólogatok. Már alapvetően sem szoktam ilyet csinálni, mármint, hogy valami nagy problémáról hosszan elgondolkodjak, hiszen megoldódnak a gondok maguktól. Szerencsére az én családom elég tiszta, a háborúban is igyekeztek semmit csinálni úgy, mintha csinálnának valamit. Szóval mi megvagyunk, köszönjük szépen. De aztán nekivágunk az udvarnak, és zsebre vágom a kezeimet és vigyorogva lépkedek mellette. - Szóval miért jöttél ide, ha Spanyolországban kezdtél? Itt jobbak az ereklyék? Vagy valami fiúügy? Lehet még bármi más is? – nézek rá és felvonom a bal vállam, plusz megbillenek és majdnem elesek. De ott van mellettem és az alkarjába kapaszkodom. Aztán összeszedem magam és gyorsan kilépek a személyes teréből, nehogy zaklatásnak vegye. - Bocs, új cipőt kéne vennem, úgy látszik. A tornacipő nem alkalmas a hóban járásra – jegyzem meg bosszúsan és megvakargatom a fejem búbját. Kár hogy van rajta sapka, így elég hülyén nézhet ki az egész. - Ígérem megpróbálom, hogy ne engem láss utoljára ma – nevetgélek, de amúgy tök komolyan gondolom. csak nem akarom, hogy ezt Letti megtudja.
Ha tudnám, hogy mire gondol most azért itt-ott biztosan bólogatnék. Ha Mardekáros lennék, vagy rosszabb napom lenne, akkor én se lennék ennyire toleráns, de nem olyankor talált meg a hógolyója, amikor rosszabb állapotban vagyok, ez a nagy mázlija. Meg aztán ez a két bravúros esés tényleg bizonyítja, hogy nem dobhatta szándékosan a kávémba a hógolyót. Képtelenség lenne, annyira nem lehet ügyes, ha egyszer ennyire béna. Én is estem már el, de nem kétszer egymás után és nem ilyen akrobata mutatvánnyal egybekötve. - Az mázli, hogy nem volt már forró a kávé, de szerencsére nem volt az. - a mosolyom nem csökken, főleg hogy folyamatosan mentegetőzik szegény. Nem is tudom, hogy lenne-e ember a talpán, aki nem sajnálná meg. Ő sokkal jobban megüthette magát azzal a két eséssel. Rendben van, hogy a hó miatt puhább a talaj, de azért megüthette magát akár csak minimálisan is. - Nem nézel ki valami veszedelmes alaknak, aki szándékosan dobál hógolyókat mások poharába és... ez amúgy is lehetetlen lenne. - jó persze varázslattal nem, de nem láttam a kezében pálcát. Én tuti nem tudnék közelebbről sem, nem hogy ilyen távolságból bármit is beledobni egy pohárba. A hógolyó meg szinte pont akkora volt, mint az átmérő, szóval akarattal majdhogynem tényleg esélytelen lett volna véghez vinni. - Értem... hát érdekes kísérlet lett volna, főleg ha netán még sikerül is. - nagyon magyaráz, mondjuk az már most látszik, hogy amilyen ügyetlen, épp annyira van rendesen beszélőkéje, mert csak úgy ömlik belőle a szó. Azt hiszem komolyabban is át kell gondolnom, hogy mire kérdezek rá, mert a végén még kiselőadást tart mugli hóember építési módszerekből, az pedig most nem különösebben érdekel. - Nem félnél rajta? Mármint... olyan bizonytalan az egész. Egy gép a levegőben, mint valami madár, de mégis csak gép és nem csapkod a szárnyaival. Elég képtelen ötlet. - hát nem is tudom én valahogy sose vágytam rá, hogy felüljek egy mugli repülőre. Tuti, hogy félnék rajta, hogy valami gond történik. Bár tény olyan sokat nem tudok a mulgikról, nálunk kisebb elvárások voltak ebből a tantárgyból, mint itt hál' istennek. A kezét simán elfogadom, amúgy is nagy modortalanság, ha az ember nem teszi meg, miután bemutatkoztak neki. - Szép bemutatkozás. - bólintok egyet elismerően. Nem csak egy név, kifejtette rendesen, hogy mit tanul, hová jár és még azt is, hogy végzős. Mint mondtam jó kis beszélőkéje van. - Hát akkor... Leticia 'kávétól ragadó' Samuels, a Griffendélből, elsős az egyetemen, vagyis nyolcadikos összességében. Jah igen ereklyevadász leszek, ha nagy leszek és még csak szeptemberben kezdtem itt, előtte egy spanyol mágus iskolába jártam és én is örülök, hogy megismertelek Troy, a lesből dobáló. Na hoztam a szintet? - talán még hosszabban is fejtettem ki, mint ő, de komolyan szórakoztató, ahogy darálja a szavakat, akkor már én sem akartam alább adni. Egyébként sem ismerek még túl sokakat azóta, hogy ide járok. Persze vannak a szobatársaim, meg egy-két évfolyamtárs, de a többségnek meg van már a maga baráti társasága, úgy azért nehezebb dolgod van, hogy egy másik suliból jelentkeztél át. - Igazság szerint sétálni akartam csak a kávémmal és gondolkodni, mert bent elég nagy a zaj, de... végül is ha eddig még nem jöttem rá a megoldásokra, akkor úgy se most fog beugrani úgyhogy megvédhetsz a hógolyóktól, hátha mások is hátrafelé dobálják őket. - csak azt hiszem a poharammal kellene kezdeni valamit, mert a kávémat már biztosan nem fogom meginni, viszont annak sincs sok értelme, hogy magammal hurcoljam. A kezeimet már nem melegíti, inkább zsebre kellene vágnom őket. Más ötlet nem lévén leteszem az első útba eső padra, aztán majd... elpakolja egy manó, vagy valami. - Ezt pedig nem láttad. - cinkos mosolyt villantok rá, csak aztán indulok el úgy random előrefelé. El is felejtem, hogy még mindig van a ruhámon egy kis kávé és a hajamon is. Majd, ha beugrik, akkor azzal is foglalkozom, egyelőre nem zavar különösebben.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Komolyan nem értem magam, amikor ilyeneket csinálok. Ha egy fiú lett volna, biztos, hogy nem esek el még egyszer, de valahogy a lányoknál ez másképp van, és még csak nem is kell szépnek lenniük. Ösztönös, hogy ha nőnemű van a közelemben, még bénább vagyok. Persze az itt álló lány, kezében a hógolyós kávéval, csinos is. Szegény, milyen rossz lehet neki, hogy koslatnak utána a srácok. De lehet, hogy tanár, mert nincs rajta talár. Micsoda rím! Ha viszont tanár, akkor új, mert még sosem láttam őt… ami azt illeti egyik étkezésnél sem, szóval inkább diák lehet. Persze elég ciki lenne, ha már rég itt lenne, mert akkor nem vettem volna észre. Azt hiszem a rekordom az Karen Moore, akit három évig nem vettem észre, és amikor Thomast megkérdeztem, hogy ki az a lány, akkor éktelenül kiröhögött, és elmondta, hogy amúgy az évfolyamtársunk, bár Mardekáros, de vannak közös óráink. Szóval, ha Ez a lány hét éve ide jár, ő lehet a rekorder. Huh, tuti nem Mardekáros, mert megnyugtat, hogy nincs baja, és igazából semmiség, hogy a kávéját az arcába hógolyóztam. Nahát, ez kellemes meglepetés, és szerencsésnek érzem magam továbbra is, ahhoz képest, hogy tiszta hó vagyok. De cuki, érdeklődik, hogy minden oké velem… de hiszen semmim nem tört el, szóval, ja. Ja, hogy kérdezett és illik válaszolni? Troy, térj már észhez! - Ö, persze, kutya bajom. Örülök, hogy neked sem lett komolyabb – mosolygok rá szégyenlősen, de azért nem hagyom abba a mentegetőzést. Nem úgy van az, én vagyok a hibás, most véletlenül. Hét év alatt ez lehet a harmadik, ha jól számolom. - Nagyon rendes vagy, hogy hiszel nekem, általában nem szoktak. És köszönöm a könyvet is – elveszem tőle, de már nincs mit tennem vele, mert közben víztelenítette, hát nem cuki a csajszi? Tök önzetlennek tűnik, kezdem azt hinni, hogy Hugrabugos, bár nem egy kellemes és kellemetlen csalódásom volt már a tippek során. Jó, egyelőre Hugrás diák és nem tanár, és kedves és és és.. szép, szőke. Oké, szereti a kávét jéggel… izé, forrón. - Á, köszi, igyekszem. Igazából nem is emlékszem, hogy miért hátra dobtam, mert előzőleg lefelé dobálóztam, hátha létrehozok egy hóembert mugli módra. Tudod, ők összetapasztják, aztán görgetik, meg ilyesmi. Én otthon csak átváltoztatom a havat hóemberré, mert hideg a hó – vállat vonok, tényleg nem bírom a hideget, no. Bár tény, hogy én csak úgy akartam „görgetni” a hógolyót, hogy legurul a domboldalon és kész. - Hát nem nagyon érdekelnek, csak meg kell tanulni. Amúgy vannak érdekes cuccaik, mint például a repülőgép. Nagyon menő lehet rajta menni, egyszer majd kipróbálom valahogy – mosolygok és bámulom a lányt, majd hirtelen elsápadok, és leveszem a kesztyűmet, kezet nyújtok felé. - Ne haragudj, még be sem mutatkoztam. Troy ’lesből dobáló’ Dickens, a Hollóhátból, végzős, és nagyon parázós a RAVASZ miatt. Örülök, hogy megismertelek… - tovább nyújtom a kezem, hátha elfogadja. Bármi is lesz, most beszélgetni akarok vele, mert sokkal jobb, mint Gucci, és társai. Amúgy is, hogy lehet ilyen buta neve valakinek? - És te merre tartottál, amíg meg nem támadtalak? – vigyorgok rá. – Elkísérhetlek, ha szeretnéd, nehogy más is megdobáljon – vonom meg a vállam és nem hazudtolom meg magam. Szeretek fecsegni, meg a középpontban lenni.
Hát rendesen meglepődöm, amikor a hógolyó csak úgy a semmiből felbukkanva landol a kávémban, amire egyébként is nagy szükségem lett volna és most nem maradt belőle más, mint egy hideg és kihűlt világos barna lé... valószínűleg az íze is rémes lehet és a ruhám is... hát igen azt is rendbe kell tennem, hogy kinézzen valahogy, mert egyelőre kávéfoltos vagyok több helyen is. A srác viszont, amikor hozzászólok mintha valami káoszsorozatot indítana el, mert a következő pillanatban már a hóban landol, pedig ennyire ijesztő azért nem vagyok és nem is szóltam rá kimondottan hangosan, hogy ez tényleg indokolt legyen. Arccal esik szegény előre és mire legalább megmoccanhatnék segíteni megint esik egy akkorát, hogy én magam is felszisszenek, pedig nem velem történik, de komolyan még nekem is fáj. Ehhez képest egészen hirtelen pattan fel, viszont itt már sejtem, hogy nem dobhatta bele a kávémba szándékosan azt a hógolyót, főleg nem háttal, ha egyszer ennyire ügyetlen. Lehet, hogy pont most nem volt szerencséje, na de akkor is... szép nagyokat esett szegény. A könyvéről már nem is beszélve, ami elől épp hogy félre tudok állni, hogy mellettem essen le a hóba és ne mondjuk rám. Mindezek után úgy kezd el nekem kapkodva szinte hadarni, hogy komolyan oda kell figyelnem, hogy értsek mindent, de annyi világos, hogy elnézést kér többször is. Szegény... tényleg rendesen elintézte magát és miattam aggódik, pedig láthatóan semmi bajom sincs. - Jól van nyugi, nincs bajom, csak a kávémnak lett annyi és a ruhám, de az megoldható egy tisztító bűbájjal simán. - meglengetem a pálcámat, azt hiszem ebből már sejtheti, hogy nem azzal a célzattal vettem elő, hogy a képébe nyomjak valami kiadós átkot. Mondjuk igaz, hogy nincs rajtam most egyenruha, tehát címer sem, de nem is passzolnék be a Mardekárosok közé annyi biztos. - Egyébként az étkezőből van, nem került semmibe, te jól vagy? - még egy mosolyt is villantok, hiszen egészen elvörösödött és ki tudja, hogy nem ütötte-e meg magát a dupla esésben, meg aztán rendesen ideges a miatt, hogy nem harapom-e le a fejét, de nem igen eszem embert, nem hiszem, hogy ízlene, főleg így átfagyottan, mert hát nagy meleg sincs. Aztán leesik az is, hogy milyen könyvről beszél, úgyhogy lehajolok, hogy a lábam mellett egészen a hóban elrejtőző könyvet felvegyem és kicsit leporoljam. Most már tényleg elkél a pálca, egy könnyed mozdulattal és egy halk ige elmormolásával hótalanítom, mert amúgy se perc alatt elázik, főleg ha bemegy vele a kastélyba, az pedig köztudottan nem tesz jót a papír és tinta kettősének. - Tessék és elhiszem. Szinte lehetetlen lett volna, főleg háttal, nem is láttalak, amikor kiléptem az ajtón. - bár tény, hogy leginkább a tájat figyeltem, meg a kakaómat és a gondolataim is felettébb lefoglaltak, de akkor is észrevettem volna, ha mondjuk szemben ül... gondolom, de a hógolyó dolgot elhiszem így is úgy is. Kicsi a pohár ahhoz, hogy beletaláljon az ember csak úgy messziről. Közben nekiállok a ruhámat is letakarítani a pálcámmal, bár valószínűleg az arcomat is le kéne mosni, ahhoz viszont nem ártana egy kis víz. A nagyját leszedtem kézzel, de így is maradhatott egy-két csepp, no meg a hajamon és a kávéillat sem fog eltűnni rólam, a cukor miatti ragadósságáról nem is beszélve... Na jó, este hajat is mosok, ez már biztos. - Semmi gond, tényleg, de máskor azért figyelj hová dobálod a hógolyóidat és akkor nincs ilyen gond. - milyen kis ideges szegény, tényleg nagyon, de csak megnyugszik, hiszen nem fogom én leátkozni és nem is haragszom rá. Jó persze a kávém az kellene, de akkor is ez a jobb, mint a benti zsibongás, most viszont... azt hiszem kéne egy másik kávé, meg az apámon kellene gondolkodnom vagy mi. - Na és miért érdekelnek a muglik? Vagy csak órára kell? - nem! Nem beszélgetnem kell, gondolkodni! Gondolatban fejbe kólintom magamat, de hát eddig nem jött a megváltó válasz a mikor bocsássak meg az apámnak, vagy egyáltalán megtegyem-e témában, szóval lehet hogy nincs is értelme túl sokat gondolkodnom rajta. Majd jön az magától.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ó, azok a muglik, hogy legyen megátkozva! Mármint nem úgy, hanem ilyen szófordulat szintjén. Úgysem tudjuk követni az észjárásukat, mert nekik nincs varázserejük és másból kell nekik kihozni azt, ami nekünk egy pálcaintés. Melós, az biztos, de nekem ezt miért kell tudnom? Főleg a divatjukról. Kit érdekel, hogy vannak nekik titokzoknijaik? Abba rejtik a titkaikat, vagy mi? Pont egy zokniba? Mindegy, de ha már begyúrtam a hógolyót csak eldobom, nem? Hoppsz, ez hátra ment, de miért? Elkalandoztam a titokzoknikon biztos. És akkor megrezzenek és hirtelen hátrakapom a fejem, ugyanis valaki hozzám szólt! Ami nem lenne baj, de mivel nem voltam csak testben a Roxfortban, így megijedtem. A hőhűtős nadrág viszont nem jelzi, hogy a leszedett hóréteg alatt még egy kis jég is van, ezért lefordulok a párkányról. Próbálok megkapaszkodni, meg kalimpálni, de a jég nem kegyelmez. Arccal a hóba puffanok, a könyv pedig egyenesen az idegen hang irányába repül, a kalimpálásom eredményeként. Felkapom a fejem, és gyorsan letörlöm a rámászott havat a képemről. Előttem egy csinos szőke, aki valamit törölget magáról, meg pálcát húz. Húha, nem kéne, hogy megátkozzon, mert véletlenül megdobtam. Azonnal felpattanok, de nem veszek észre egy megbúvó ágat a hótakaró alatt, így mindjárt taknyolok még egyet. Ez a gaz nem igaz már! Lassan feltápászkodom újra, és letakarítom a havat magamról széles mozdulatokkal, majd a lányhoz sietek. Kedvesem mosolyomat húzom elő, mert tényleg nem vágyom egy jó kis átokra, a pálcám pedig nincs nálam. Ha Mardis a csaj, úgyis mindegy, de hátha nem. - Megsérültél? Bocs, nem akartalak megdobni… jaj, a kávédba ment? – szörnyülködök, mert különben százból egyszer sem találnék bele, ha amúgy akarnám. De nem hiszem, hogy ezt ő tudja. - Meghívlak egy másikra… izé… ha akarod. Vagy kifizetem, jó? – biztos, hogy elvörösödök, mert rájövök közben, hogy ez olyan, mintha direkt eltaláltam volna, hogy randira hívhassam, pedig nem, tényleg véletlen volt. Nagyon csinos, de á… - Tényleg véletlen volt, kissé kétbalkezes vagyok, nem láttam, hogy ott vagy. Mert ha igen, tutira nem talállak el. Izé… nem láttál egy könyvet a muglikról erre? – érdeklődöm, mert valahol itt lehet, én pedig a lábai melletti területet kezdem el vizslatni. Nagy rá az esély, hogy a közelébe lesz… pechemre. - Ugye nem haragszol nagyon? – feszengve nézem őt, egyik lábamról a másikra lépkedve.
Annyira zajong bent mindenki, hogy így képtelenség bármire is koncentrálni, nekem pedig most nagyon sok minden jár a fejemben. Az apám... tudom, hogy valamit kell kezdenem ezzel a helyzettel. A bálon sikerült olyan jó kis jelenetet rendeznem, hogy talán még most i vannak, akik erről pletykálnak. Tudom, hogy nem kellett volna, de képtelen vagyok neki csak úgy egyik pillanatról a másikra megbocsátani mindent. Nem volt velem, amikor kellett volna, aztán bejelenti,hogy anyát ő ölte meg, mert nem volt választása és hogy ennek így kellett lenni és engem akart védeni, azért nem volt velem... azért ez nem olyasmi, amit valami könnyen tudok kezelni. Ki vagyok akadva na! Erre egész nyárra eltűnik és most újra akar építeni egy olyan kapcsolatot, amit már teljesen szétzúzott? Fogalmam sincs, hogy lehetséges-e, még ha valahol mélyen szeretném is, hogy így legyen, de nem megy azonnal. Talán majd... igen idővel, vagy nem is tudom. Meglátjuk, most még át kell gondolnom, ahhoz viszont az étkezőben lévő zsivaj nem valami jó környezet. Szereztem magamnak egy jó meleg kávét hát és felkaptam a kabátomat, hogy elinduljak szépen kifelé és megpróbáljak tényleg gondolkodni. Beszélnem kell vele újra és megbocsátani? Csak még nem tudom, hogy mit mondjak és hogy hogyan és hogy... áh! Az a baj, hogy ha gondolkodom rajta attól még nem lesz jobb. Egyszerűen túl kell esnem rajta és valahogy úgy érzem, hogy a tanárnő tudna neki szólni. Ezt sem értem, milyen közös ügyük van egyáltalán? Nem tudtam, hogy ismerik egymást, hiszen a tanárnő segített nekem, falazott, amikor apa engedélye nélkül jelentkeztem át ide és odahamisítottam az aláírását, erre meg ismerik egymást és valami munkán együtt is dolgoznak? Nem igazán értem én ezt az egészet már... Halkan sóhajtok egyet, már épp emelném a poharat, ami békésen gőzölög, hogy igyak belőle pár kortyot, amikor valahol félúton placcsanás hallatszik. Valami pont a poharamban állapodik meg, a kávém egy része pedig az arcomban köt ki, és persze a ruhámon, a világos anyagon, amin baromira meglátszanak a foltok. Rendesen meglepődöm és megállok a mozdulat közben. Automatikusan nézek fel, mint Pippin a Gyűrűk urában, hogy honnan jött az égi áldás, de láthatóan a fejem felett nincs semmi és nem is valami ablakból jött a hőgolyó, mert hiába olvad el gyors ütemben, még látszik, hogy valaha az volt, csak a forró kávéval nem kötött éppenséggel jó barátságot így hirtelen. Aztán szúrom csak ki a srácot nem olyan messze előttem, aki háttal ül és... körülnézek újra, hogy van-e itt más, de nem látok az ég világon senkit sem. Létezik, hogy olyan messziről pont beletalált a poharamba egy hógolyóval szándékosan... vagy véletlenül? Ennek mennyi az esélye? - Öhm... jobban vigyázhatnál, hogy merre dobálózol. - szólok oda neki, most már az arcomat törölve le a tenyeremmel, ami még mindig kávés. Elő kéne kotornom a pálcámat, mert a ruhám se fest valami jól, talán még a szőke tincseken is látszik egy kevés a sötét italból, mindenhová fröccsent derekasan. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ő volt, de ha megfordul és felismerés látszik az arcán, akkor már biztos lesz. Az első reakcióból sok mindent el lehet dönteni, ha döbbent, akkor meglepi és akkor nem szándékosan csinálta... hát majd meglátjuk. Ha direkt volt, akkor tuti, hogy nem fogom neki megköszönni, még ha pálcával nem is olyan rémesen nehéz kitisztítani a ruhámat.
Pillowtalk ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nincs is jobb az udvaron üldögélésnél télen. Főleg itt, ahol rá lehet látni a birtokra. Kezemmel lesöpröm a havat az egyik párkányról, majd töröküléssel felülök a megtisztított helyre. Kezemben a mugliismeret tankönyv, ami rám jellemző módon nem túl megkímélt állapotban van. Na, nem azért, mert utálnám a muglikat, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nem tudok vigyázni minden könyvemre. Egyébként nem fázom fel, mert egy melegen tartó varázs védi a nadrágomat, így nem is érzem a hideget a fenekemnél. Szóval a könyv78. oldala jön a mugli öltözködésről és divatról szól. Az a baj, hogy tegnap kellett egy jegyzetfüzet és hát ez volt kéznél, így aztán össze van jegyzetelve bájital összetevőkkel, így elég nehéz lesz elolvasni. Persze biztos lenne rá bűbáj, amivel lemásolhatnám, vagy áttehetném egy másik pergamenre a bájitalos feljegyzéseket, de akkor félő, hogy máskor nem találnám meg. Így meg tudom, hogy hol van, a mugli divatnál. Szóval magam mellé dobom a könyvet egy pillanatra, élvezném, még egy kicsit a táj szépségét. Tényleg lenyűgöző ez a birtok, innen rá lehet látni a befagyott tóra – idejét sem tudom, hogy mikor fagyott be utoljára, de lehet, hogy az igazgatónk holnap felolvasztja -, meg a dombra és a rengetegre is. Amúgy sem, de most pláne nem mennék ki arra. Viszont egy Roxmortsi hétvégét el tudnék majd készülni. De előbb a házit kell megoldanom, ahol három divatirányzatot kell összehasonlítani. De előbb tudni kéne, hogy hány van egyáltalán, meg milyen ruhákból állnak, stb. Kezem automatikusan hógolyót gyúr a mellettem lévő fehérségből, én pedig eldobom előre, ahol nemigen lehet senki. Jó nézni, ahogy nekiplaccsan egy fának. ~ De jó is lenne egy hócsata. ~ Igaz, a legutóbbiból vesztesként kerültem ki. Ami azt illetti keveset nyertem életemben, nem hiszem, hogy valaha mugli kosárdobáló, vagy mi leszek. Még gyúrok két hógolyót, megigazítom a sapkámat a rend kedvéért, majd eldobom az egyiket. Az utolsó előtt viszont eszembe jut megint a könyv és nagy sóhajtással hátrafelé dobom el véletlenül a hólabdát. Be az udvar felé, gőzöm sincs, hogy van-e ott valaki, remélem, hogy nincs, de igazából ez eszembe sem jut. Előveszem a könyvet és olvasni kezdem a fejezetet. „A mugli divat nagyon furcsa, de ezen nincs semmi meglepő, mert…”
Jöhet a folytatás. 
