Troy W. Hastings

Tárgy: Troy W. Hastings 2015-08-13, 21:41

Troy Hastings

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Lehet hogy mosolygok, és azt hiszed esetlen vagyok, de két perc alatt kifiléznélek, ha tehetném, mert csak egy bábú vagy, aki vágásérett!"

Főkarakter: Miss Arogonte
Teljes név: Troy William Hastings
Születési hely és dátum: Párizs, 1997. May. 01
Csoport:Ex-halálfaló
Patrónus: Oroszlán
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Gyilkolás, de inkognitó miatt suliba jár, 8. évfolyam (Ereklyevadász szak)
Képesség: -
Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Legendás lények gondozása - Tehetségtelen

Jellemed kifejtése

Egy elcseszett gyilkos vagyok, aki imádja kiontani mások életét, élvezi látni, hogy mások az életükért könyörögnek és hallani, hogy sikolyuk halkul, miközben egyre kevesebb élet lesz abban a testben, melyet kezelésbe vesz, de… nem is ezzel kéne kezdenem, hisz mondjuk úgy, hogy most más a helyzet és más minden. Jelenleg Troy, azaz én csak egy egyszerű iskolás srác, aki próbálja előadni mindenkinek, hogy milyen szerencsétlen és esetlen srác. Mondhatni jól megy, elég ilyen áldozatom volt már, hogy tudjam milyen ez fajta csoportnak a viselkedése, na de ne térjünk el a lényegtől. Élvezem az életet, iskolába járok, mindenki szeret én is szeretek mindenkit. Sokszor elesek, megbotlok kavicsokban, majd próbálok valamilyen segítőkész lányt keresni a szememmel, hogy jöjjön oda és vakarjon fel a padlóról, ám ennek a legyümölcsözőbb időszaka az a nyár, hisz akkor a sok kis pipi miniszoknyában rohangál az utcán, és mikor lehajolnak - mert általában óvatlanok és nem figyelmesek -, ennek köszönhetően legtöbbször ingyen műsort élvezhetek 3D-ben. Nem, én nem nézek béna pornómagazinokat, mint egyes töketlen balfácánok, én csinálom, hisz az olvasásban nincs élvezet. Jó gondolom te sem hiszed el, hogy valójában egy kis… ilyen… senki volnék nagyon is nem. Ez csak egy álca, hisz meg kell húznom magam és rendesnek lenni, mert nem juthatok a szüleim sorsára. Hát én igazából egy olyan családból származom, ahol mindenki Halálfaló volt, egyszerűen engem is annak neveltek, és illik is hozzám. Bár én szeretek gyilkolni, hisz olyan élvezetes és lenyűgöző látvány, mikor egy hulla puffan a padlón, ahogy hallod a koppanást és csak azt érzed, hogy még, még, MÉG! A gyilkolás másoknak csak egy szimpla élet kioltása, de számomra művészet, hisz sok fajta módon meg lehet ölni egy embert, a lehetőségek száma nem véges, mindig van valami új. Mondjuk ha választanom kéne egy vödör víz és egy borotva penge közül, akkor a pengét választanám. Vízbe fojtani az embert, már kiment a divatból, de a penge… Képzeld el, ahogy szép lassan elkezded felhasítani sz áldozatot bőrét, ahogy mintát vágsz bele, ahogy látod, ahogy kibuggyan sebéből a vére és testére csíkokat rajzol, ugye milyen üdítő látvány? Már borsódzik a hátam, és ezt szeretem. Szeretem ezt az érzést, imádom mikor eluralkodik rajtam a vágy, hogy alkossak valamit, egy újabb remek alkotást csinálhassak az auroroknak, de… most nem tehetem. A családom lebukott és mivel rólam nem tudták bebizonyítani, hogy közöm lehet a dolgokhoz, ezért két éve már a makulátlan -van egy rejtet szobája, ahol különböző kísérleteket végez embereken és terhes nőkön- nagybátyám, aki örömmel fogadta érkezésem. Mindketten tudtuk, hogy a másik hogyan éli az életet, jobban mondva tudtuk egymásról, hogy van a másiknak egy sötét oldala, melyet senki sem ismer,csak mi ketten. Aztán nagybátyám megunta a francia embereket és pont ezért akart elköltözni, egy másik helyre, ahol sokkal több és újabb kísérleti alanyt szerezhet vagy mit, és Londonba költöztünk… Nem tudom, hogy miért ide mondom, de a lényeg az, hogy a családom nem épp a legszebb hátterű, de én ennek örülök. El se tudnám képzelni, hogy milyen lehet gyilkolás nélkül élni, az nem is lenne igazi élet… Gyilkos hajlamaim már egész kicsi koromban kezdődtek. Azt hiszem először egy macskát kínoztam halálra, vagy egy kutyát? Már nem tudom, de a lényeg, hogy hétévesen elmentem cicákra keresni, mert állítólag aranyosak, és a szomszédnak is volt, én is akartam egyet és vittem magammal egy zsákot, melybe beledobtam az első cicát, és hazáig húztam a kavicsos földön, már akkor élveztem és imádtam hallani a macska nyávogását, siránkozását. Majd szeretem négy szöget és egy kalapácsot a fészerből, ami nyitva volt, majd a cicát a kertünkbe lévő… jó megint eltértem a lényegtől. De gondolom érted, hogy a gyilkolás számomra olyan, mint a zokni csere. Az embereket puszta tárgynak nézem, amik azért léteznek, hogy újabb alkotásom vásznai legyenek. Egy-két embert sikerült a szívembe zárni, mint a nagybátyámat, őt mondjuk csak néha akarom megölni, nem mindennap. De most van ez a csaj, aki szerintem rám van kattanva, valami Leticie vagy Letica… áhh a fene se tudja, de jó segge van a csajnak, ennyit tudok állítani biztosan. Aztán most hirtelen ennyi, ami biztos zavaros, de majd megérted, csak idő kell hozzám, ámbár megismerni a lehetetlen, reménytelen feladat, hát dönts… megakarsz majd ismerni?

Megjelenés

Hogyan nézek ki, ez most miért érdekel? Ha haragszom rád és utállak, akkor én leszek az utolsó arc, amit láttál, de... Szóval hát én olyan átlagos kategória vagyok. Semmi extra sincs bennem, amit láthatnál, átlagos testalkat, olyan 80 kg körül lehetek, barna haj és barna szem. Ki áltatok, egy egoista vagyok, rohadt jó pasinak képzelem magam és ha nem a suliban vagyok, akkor ezt magad is tapasztalhatod. Szóval mint mondtam olyan átlagos a testalkatom, sem izompacsirta, sem girnyó csávó sem vagyok, azonban fit vagy és erős, muszáj annak lennem, hisz ha az áldozat menekülni akar, akkor utol kell érni, és nincs laca-paca. Banra hajam van, melyet általában zselézek, hogy kicsit menőbb legyen, ez ár olyan megszokás, mint a csajoknak a smink. Sajnálatodra tényleg nem tudok órákat fecsegni arról, hogy milyen vagyok, mint egy ölni való liba, aki azt is dalolja neked ilyenkor, hogy milyen márkájú vakolatot ken magára, hogy elfedje a ronda, korcs pofáját... Na de térjünk át a ruhatáramra... pólókat hordok, utálom az ingeket! Miért is? Mert vannak rajta gombok, amiket kifejezetten rühellek, és pont ezért járok kevést estre. Azonban néha azt is kell hordani szerencsétlenségemre... Én az amolyan pá póló és pár nadrág típus vagyok, nem viszek semmit sem túlzásba. Aztán ott van az a rohadt szemüveg, amit hordani kell, hogy ne tűnjön fel, hogy nem vagyok egy béna srác... Vagy nem tudom, van az a szemüveg effektus, mint a szmoking effektus, tudod miről is beszélek... Ennyi lenne szűkösen és nem akarok tovább ezzel foglalkozni, lapozzunk, folytassuk...

Életed fontosabb állomásai

"Az ártatlanok szenvednek a legtöbbet!"

Mindenkinek elkezdődik az élete valahol, és hát nekem is elkezdődött, pontosan tizennyolc évvel ezelőtt Párizs melletti egyik legnagyobb és leghíresebb birtokon. A szüleim híres és neves varázslók voltak Franciaországban, amit nevezhetünk egyszerre szerencsének és átoknak is. Sokat dolgoztak amellett, hogy lényegében kettős életet éltek, mert egyszerre voltak a jó és a rossz oldalon, ám mikor dönteni kellett, hogy melyiket válasszák, akkor természetesen a sötét oldal mellett tették le a voksukat, aminek én kifejezetten örültem akkoriban, csak a következményekkel nem számoltam... Na jó, ezt túl gyors... Szóval a tavasz utolsó hónapában születtem, ami a dadám szerint egy csodaszép nap volt, mg anyám szerint, egy sötét és szerencsétlen nap... Mikor gyerek fejjel hallgattam a meséket, akkor még nem értettem, hogy ez mire is utalhat, de később rájöttem, de ezt kicsit később. Mint mondtam, volt egy dadám, aki anyám helyett anyám volt, ő foglalkozott velem és ő nevelt fel. Szerettem a dadust, talán őt szerettem a legjobban ezen a földön, anyámnak tekintettem és... ennyi. Mesélte, hogy mit csinált anyám, mikor tisztába kellett volna rakni és miket mondott: "Agatha vidd el ezt a kakagépet, tedd tisztába!" "Ez a vakarék meghúzta a hajam, hozd a mogyoró pálcát!" "Vidd ki innen, nem bírom a bömbölését, fojtsd bele a folyóba ha kell, csak legyen CSEND!" és tudjátok mi volt a legrosszabb? Hogy elhittem, mert a nő aki megszült ilyen volt... És ebből tanultam meg, hogy az ártatlanok szenvednek a legtöbbet! Nem tudtam ellene semmit sem tenni, ment az élet addig, míg megtettem az első lépéseket, és szobatiszta lettem. Nőttem normálisan, mint egy gyermek, de anyám sosem szeretet, helyette kétszer annyira szeretet apám, aki átvette a dadus helyét a szívembe.

"A szeretet csak fájdalmat okoz..."

Lassan feleslegessé vált a dadus, aki át lett nevezve nevelőmmé, vagy kivé... Hát nem is tudom, hogy mi értelme ennek, aki egyszer dadus volt, az az is marad, legalábbis már csak a szívem mélyén, máshol már nincs... Megint szaladok - Te agyatlan Troy, húzd már be a kézi féket -, szóval át lett nevezve a foglalkozása és még mindig sok időt töltöttünk el együtt, sok dologra tanított meg... Tiszteltem, szerettem és csodáltam, ő volt a példaképem és próbáltam olyan jó lenni, mint ő. Sokat olvastatott fel velem, míg megtanultam tökéletesen szavalni, majd megtanította a női szív rejtelmeit, hogy hogyan írhatok igényes és tökéletes szerelmes levelet egy kis hölgy szívének elnyerése érdekében -akkoriban rohadt gáz lehettem...-. Sokat köszönhetek neki a mai napig, azonban eljött az a nap... melyről azóta nem beszéltünk, de nektek azért elmondom. Talán hatéves lehettem és tudom, hogy előre hihetetlen lesz, de végignéztem, ahogy megölték a dadust és vele egy részemet... Egy keddi nap volt, apu már hetek óta követtette a dadust, mert gyanúsnak találta azt a ragaszkodást, amit felém mutat. Eleinte arra gyanakodott, hogy esetleg pedofil volt, de sokkal rosszabbat talált, mint amit látni akart volna... Agatha egy beépített aurror volt, aki olvasta a levelezéseket, kiakadásokat és kutakodott... A szüleim ravaszok voltak és nem bízták a véletlenre, így nem vártak addig, míg végleg lebuknak... elég volt, hogy gyanúba keveredtek, megrendezték Agatha halálát. Aznap késett, és arra hivatkozott, hogy postán el kellett intéznie pár ügyet -gondolom jelentést küldött-, de a szüleim nem vártak, pálcát rántottak és egy erős kábító átokkal kiütötték, majd a pincébe cipelték... Sokáig tartott volna, mire felébred, de apám rásegített a folyamatra... Egy székhez kötötték, és egyenként elkezdték letépni a körmeit a kezéről és lábáról. Ha jól emlékszem, akkor a hatodik körömnél ébredt fel, miközben hangosan visítozott volna, de a szájába ruhát tömtek, hogy csökkentség a hanghatást. Áhhh... ezt nem részletezem, hisz nincs értelme... A lényeg, hogy a kínzás végén a torkához raktak egy kést, és megkérdezték, hogy mit választok... maradjon életben, vagy haljon meg itt a szemem láttára. Természetesen a halált választottam számára, de nem azért, mert utáltam volna... Hanem sokkal inkább azért, mert csak rosszabb lett volna, ha X ideig még életben marad -vagy akkoriban, nem akartam látni, hogy tovább szenvedjen- nem tudom, de akkor ott a dadus kimúlt... Akkor talán megrázott az eset, de mára semmilyen hatással nincs rám ez a visszagondolás. Itt pedig azt tanultam, hogy... a szeretet csak fájdalmat okoz, nincs értelme embereket a szívünkbe zárni...

"Első alkotás."

Mindenki máshogy definiálja a halált, én leginkább a művészethez hasonlítom, mert számomra a halál maga a nyers művészet. Minden élőlény, minden egyes ember, aki mozog ezen a földön pusztán egy újabb alkotásom vászna, mely arra vár, hogy alkalmazzam és... Kezdjük is el a történetet. Talán hétéves lehettem, mikor először alkottam, és máig édes emlék visszaemlékezni arra, ahogy az az állat visított és sírt... Áhhh, tömör-gyönyör. Egy szép napos napon eldöntöttem, hogy elmegyek és keresek magamnak egy kiscicát, hisz a szomszéd kölyöknek is volt és mindig azzal menőzött, hogy mennyire aranyos az éllat és hogy az övé a legaranyosabb. Én sem maradhattam le, nekem is be kellett valahonnan szereznem egy macskát, felkaptam egy zsákot a fészerből és elindultam cicát keresni.. Sokáig barangoltam, mikor belebotlottam egybe... Belenéztem az ártatlan kék szemébe, simítottam egyet fekete bundáján és hánynom kellett aranyosságától. Nem volt félénk, hamar odajött hozzám dörgölőzött és nyávogni kezdett, hogy simogassam még, de én ehelyett felkaptam és belevágtam a zsákba és elindultam haza. Egész úton élvezettel hallgattam, ahogy sírt és nyüszített, miközben a kavicsokon húztam, azonban nem érdekelt, hallgattam élvezettel, és mikor hazaértem, odavágtam a fa tövébe... Kiakartam venni a zsákból, de az a mocskos dög mit csinált? Megkarmolt, én azonnal visszanyomtam a zsákba és bementem a fészerbe... Szereztem négy szöget és egy kalapácsot, majd a macska lábait egyenként a fához szögeztem, és hoztam azt a bizonyos mogyorófa vesszőt, mellyel anyám kiskoromban elég sokszor megismertette az érzést, hogy milyen, mikor a pálca a levegőben suhog, hallod hogy egyre jobban közeledik, és mikor bőrödhöz ér, az erős fájdalom és égető érzés költözik abba a csíkba, ahol a pálca ér... Na most a macska is megkóstolta párszor... Élvezettel hallgattam az egyre fájdalommal telibb és kétségbe esett siránkozását, azonban időbe leálltam, és elkezdtem a macskát simogatni, hogy most már nem lesz semmi gond, megkapta a büntetést... De a macska elkezdett fújtatni rám, és én nem igazán kedveltem ezt a fajta reagálását, szóval fogtam a kalapácsot, és addig ütöttem a fejét, míg agytekervényei szét nem loccsantak és festettek különleges mintákat a fa törzsére, miközben teste egyre jobban elernyedt, míg végül élettelenül tartották a szögek a fához... Mosollyal az arcomon -némi vérrel, aggyal és még kitudja milyen részével a macskának- rohantam édesapámhoz, akinek megmutattam az első alkotásomat és ő kezét a vállamra tette, majd azt mondta: "Büszke vagyok rád, látszik hogy a fiam vagy!", majd visszament a házba én pedig a világon a legboldogabb kisfiú lehettem...

"Ha egyszer a sötét ösvényre lépünk, onnan már nincs visszaút..."

Aztán teltek az évek, engem egyre jobban érdekelt, hogy kit-hogyan-mikor tudok kínozni és legyilkolni, mondhatni rögeszmémmé vált, hogy mindig találhassak magamnak egy újabb vászont, melyen kényem-kedvem szerint tudok majd alkotni és szórakozni. Mi lett számomra a gyilkolás azonfelül, hogy egy művészeti-ágazat? Egy tiltott élvezet, ami a szüleim előtt annyira nem is volt tiltott, hisz örültek és élvezték, hogy fiúkat egyre jobban érdekli az a lét, melyet ők is élnek. Nem is tudom, hogy miért, de a családunkban egyetlen olyan ember sincs, aki ne gyilkolna, vagy kínozna valamilyen módon. Aztán egyik nap anyámat sírva találtam a szobájában és egy térdét átölelve, ringatózva sírt, majd mikor beléptem az ajtón és az kicsit nyikorgott, akkor felkapta a fejét, és arcán rémület és félelem tükröződőt... -nem is meséltem, hogy minél idősebb lettem, annál jobban hasonlítottam apámra?- Majd anyám arcának vonalai elkezdtek enyhülni, mikor tudatosult benne, hogy a fia áll előtte, de elmesélt egy történetet... Jobban elmesélte, hogy hogyan fogantam meg, ami számomra is kissé megrázó volt. Azt hittem, hogy a szüleim gyengeségéből -azaz a szerelemből- származom, de nagyon tévedtem, mikor gyerek fejjel azt gondoltam, hogy én is így jöttem képbe. Története röviden: egyik estélyről együtt utaztak haza egy hintóban, miközben apám elég illuminált állapotban volt, és egyre erőszakosabban adta anyám tudtára, hogy aznap este hálni akar vele, azonban anyu nem szerette volna, hogy pont ilyen állapotban tegye ezt vele... De apám erősebb és sokkal rafináltabb volt... Megragadt a torkánál fogva és azt ordibálta neki: "Te a ribancom vagy... Annak idején azért vettelek el, hogy ilyenkor addig basszalak, mikor lyukas nem leszel ott lent!" majd felrángatta a szobába és letépte róla a ruhákat... Majd magáról is, és megerőszakolta az anyámat, aminek gyümölcse lettem én. Talán ha Agatha halála előtt mesélte el volna, akkor érdekelt volna, de most csak egy szánalmas törékeny nőt láttam magam előtt, akit szántam a sorsa miatt, de megérdemli. Sose szeretett és én sem őt, ezért a vállára tettem a kezem, majd érzelem mentes és hideg pillantásommal a szemébe néztem, majd szóra nyitottam a számat: "Ha itt siránkozol, akkor csak nagyobb lesz az esélye, hogy még egyszer megtörténik... Akarsz egy újabb bizonyítékot a gyengeségedről és szánalmas létedről?" tettem fel neki a kérdést, majd elhagytam a szobáját, és nem érdekelt, hogy mennyire bántom meg... Ahogy egyre jobban távolodtam, ahogy lépteim zaja halkult a szobába, úgy tűnt el az a kevés érzelem anyám felé, ami volt. Semmi sem maradt, csak a szégyen, hogy egy ilyen nő szült meg. Anyám eme története után, apámmal egyre jobban erősödött a kapcsolatom és nem tudtam utálni, azért állhatok most itt, mert megerőszakolta anyámat, egy kevés negatív érzelem sem volt a lelkemben irányába... Aztán eljött az az idő is, mikor apámmal együtt vadásztunk, kínoztunk és gyilkoltunk. Tökéletes harmónia volt köztünk és egyre büszkébb volt rám, miközben én egyre sötétebb lettem és az a bizonyos gyermeki fény, ami a szemembe csillogott régebben, eltűnt és helyét a kegyetlenség vette át... Így jár, az aki azt az utat választja, amit én hisz, ha egyszer a sötét ösvényre lépünk, onnan már nincs visszaút...

"Aratás éjszakája."

Még mindig tisztán emlékszem arra a napra, mikor a szüleimet holtan találtam meg, azóta csak úgy nevezem azt a napot, hogy aratás éjszakája. Tizenhat voltam és csak zajlott a szokatlan életem, nem volt semmi különös vagy furcsa, varázsló iskolába jártam ott és jó képességű varázsló lettem, szerettem azt csinálni, amit csináltam, mindig teljes erőbedobással készültem a vizsgákra. Mindezek mellett folyt az én kis titkos éltem is, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a gyilkolást, élveztem minden egyes vágást, fúrás, szakítást és többet akartam, mindig többet, nem tudtam betelni a sikolyok mennyei melódia volt számomra, és imádtam a vér fémes izét a levegőben, tökéletesen fedte be a falat, a ruhámat, az arcomat... Azonban egyre jobban kezdtek mozgolódni az aurorrok a családunk körül, apámék valahogy a figyelem központjába kerültek és jöttek ellenőrzésekre, aztán egyik nap elhívtak magukhoz a srácok, hogy iszogassunk és csajozzunk kicsit, hát nem ellenkeztem, miért is kellett volna? Ingyen pia volt és amúgy is rám fért már a lazítás, mindazonáltal kitudok szemelni egy áldozatot is, aki egy újabb alkotásom vászna lenne, de ma nincs kedvem semmihez, mégsem akarok itt lenni... Szóval hamar leléptem és elgondolkodtam, hogy normális dolog, hogy tizenhat évesen húszévesekkel járok sörözgetni? Lassan és tompa léptekkel kezdtem el hazafelé sétálni, majd az utca végénél valami furcsát vettem észre... Egy nagyon rövid utcában lakunk és a közepén van a hatalmas házunk, minden este erős fények szoktak kiszóródni, de ma nem volt egy kicsi fény sem, gyorsabbak lettek a lépteim, megszaporáztam őket, előkerestem a kulcsom, de az ajtó magától kinyílt, nem volt bezárva... a lábszáramra erősített tokból elővettem a késem -rossz szokásom volt, de magammal hordtam szükség esetére, és lám akkor pont jól is jött- beléptem a házra és először a dulakodás jeleire lettem figyelmes, eldőlt bútorok, leesett kerámia csecse-becsék és képkeretek... Vártam, hogy valaki előugorjon, de nem történt semmi sem, csak a dolgozó előtt láttam egy vörös pocsolyát, amiről tudtam, hogy vér, és ha jobban beleszagoltam a ház levegőjébe, akkor érezhető volt a fémes illat. Megközelítettem a szobát, majd kinyitottam az ajtót, az nyikorogva nyílt ki és... A szüleimet pillantottam meg magam előtt élettelenül, az egyiknek -anyámnak- el volt vágva a torka, az apámat pedig halálra szúrkodták... Nem épp a legelegánsabb gyilkolás, vagyis alkotás, de ez van... becsuktam az ajtót és elindultam otthonról a nagybácsikámhoz, hova máshova mehettem volna? Már szüleim sincsenek, és hogy most miért nem sírok vagy sajnálom őket? A gyengék és az óvatlanok elhullanak és csak az erősek élik túl, ők maradnak életben... Meg az érzéseimet már szinte kiöltök hét évesen... Szóval érdekelt, hogy ezután mi lesz...

"Két démon egy fedél alatt..."

Volt egy kisebb balhé a szüleim halálát illetően és mindent a halálfalokra akartak kenni hivatalosan, de ők miért ölnék meg a saját embereiket? Jha, hogy ők nem is tudják, az gáz... Szóval jöttek a nyomozások, kutatások, kérdezgetések, de semmi hasznos infoval nem tudtam szolgálni, mit is mondtam volna, hogy elmentem tizenhat évesen inni a haverokkal és aközben lemészárolták az őseimet? Nagyon nem izgatott és most sem hat meg, mondjuk úgy, hogy megkapták azt, amit érdemeltek, bár részben apámat sajnálom, ő legalább szeretett és büszke volt rám, míg anyám csak valami szörnynek nézett, mert egy erőszak szüleménye vagyok... Tehetek én róla, hogy apám nem tudott részegen a farkának parancsolni? Nem! Na de a lényeg, hogy lezajlottak a nyomozások és a tárgyalások, ezáltal a nagybátyám lett a gyámom és a szüleim halálát az ex-halálfalók számlájára írták, milyen vicces hogy én is az vagyok és engem életben hagytak, bár.. Na végül is tök mindegy a lényeg, hogy nagybátyámmal éltem, egy tökéletes mintha aurorra, aki semmilyen jelet nem adott, hogy bűnt követne el, de ha jobban megismernétek, akkor... Az elején én sem gondoltam volna, hogy milyen is a nagybátyám, csak akkor ismertem meg a másik énét, mikor egyszer meglestem, hogy a pincébe megy le és furcsa hangok szivárogtak fel... Lementem és megnéztem, hogy mi folyik ott lent és higgyétek el, nem nektek való... Foglyok voltak lent, egy asztal és egy fal tele különböző eszközökkel, melyekkel igazi alkotást lehet készíteni... Tetszik, hogy az én makulátlan nagybácsikám ilyen... ilyen gonosz és romlott, vajon egyszer fogunk együtt alkotni? Míg ő a pincében, addig én a fészerben alakítottam ki a kis törzshelyem, ahol csinálhattam azt, ami csillapította a gyilkolás utáni vágyat... Aztán egyszer kölcsönbe vettem az ő kis helyét, egy fiatal lányt kötöztem ki az asztalhoz, majd kezembe ragadtam a pengét és szép lassan mintákat vágtam a bőrére, majd bizonyos helyekre a mintán kis sósavat csepegtettem és ott volt még a gyalu is, néhol kicsit beleigazítottam lábszárába. Majd kezembe kaptam egy éles és keskeny kést, mellyel megszabadítottam a mellbimbóitól és élvezettel hallottam, miközben fájdalommal teli hangon siránkozik az életéért... Maga volt a mámor, ahogy lassan csörgedező vére mintát rajzol a bőrére, ahol csak lefolyik. Vére fémes szaga kezdte belepni a szobát és... Nem bírtam tovább elmetszettem a torkát és élveztem, ahogy pumpálva vére befedi a testem... Két démon egy fedél alatt, nem épp a legjobb párosítás... Egyre csak fogytak a párizsi emberek..

"Költözés és beilleszkedés..."

Túl sok eltűnt ember volt már a házunk környékén, igaz a hullákat ügyes módon eltüntettük, de akkor is sok volt az elveszettnek titulált ember. Ideje volt lassan továbbállni, hisz sikeresen megvolt a RAVASZ vizsgám is, tanulni semmi kedvem nem lett volna tovább, de bácsikám azt mondta, hogy ameddig tanulok, addig nem fognak rám szállni az aurorrok, és biztonságban leszek... Hova is költöztünk volna a máshova, mint Londonba. Szerencsére jól tudtam angolul, bár pici akcentusom még van, ami bejön az angol lányoknak, főleg ha franciául kezdek el udvarolni és elmondom, hogy éppen mit mondtam. Könnyű volt beilleszkedni és már le is húztam az első évemet is itt... Nem rossz hely és sok vászon van, egy csendes és nyugodt környékre költöztünk, a szomszédban egy bombázó lakik, aki rám van cuppanva és ha olyan kedvem van, akkor este meglátogatom egy kis torna kedvéért, bár már három hete nem voltam nála... Nem érdekel a csaj és én sem őt, csak szexelünk és ennyi. Mi van még itt? Hmm... rám van cuppanva ez a Latica, Katica vagy Leticai nevű csaj is, vagy hogy is hívják. Egyszerűen nem lehet lekoptatni a csajt, mindig mindenhol ott van, ahol nem kéne lennie... És nagyjából ennyi, volt egy költözés és beilleszkedés, most várom, hogy hogyan tovább és alig várom, hogy ölhessek és gyilkolhassak kényem-kedvem szerint...

Tárgy: Re: Troy W. Hastings 2015-08-26, 23:21

Elfogadva!

Húúú mamám! *keresi az állát a földről* Hát nem lett gyenge, hogy mit ne mondjak, sőt... brutális lett. Itt-ott pironkodva pislogtam, pedig én is írtam már 18+os ET-t, de tény, hogy a sajátomnál is tudok pironkodni. Very Happy

Állati lett szerintem! Tényleg kiléptél most rendesen a komfortzónádból és a megszokott karaktereidtől egy egészen eltérőt alkottál és nem gyenge szinten! Nagyon jól megfogalmaztad az ET és a jellemet, minden tökéletesen passzol, szépen felépítetted, hogy hogyan lett ilyen kifacsart a jelleme, nem csak úgy sátányfattyának született, ami kifejezetten értékelendő, ez van hogy kimaradt és e miatt nem áll össze a kari, de nálad tökéletes lett! nagyszemu

Gondoltam én olyasmire, hogy Troy rosszfiú is lehetne, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen szintű rossz fiú lesz majd belőle, szóval még mindig húha és keresem az államat! Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, szavak híján csak megveregetem még egyszer a válladat, és azt mondom, hogy menj utadra és szépen kezdj el játszani, de csak óvatosan, ne filézd ki a diákokat, az hamar feltűnne a tanároknak. Very Happy

Foglalózni persze ne felejts, ha esetleg még nem tetted meg, aztán tényleg meg is vagy. biglove

[You must be registered and logged in to see this image.]

A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.