2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A csaj stílusa merőben eltér azokétól, akikkel eddig összefutottam itt, a Roxfortban. Ő határozott, tolakodó mint a piaci légy, illetve rettentően nyers. Akárcsak a Salem-i iskolámban azok a fruskák, akik állandóan lenézték a másikat és csupán addig vették hasznát a másiknak, ameddig az behódolt nekik. Most mégis úgy vagyok vele, hogy ezzel a Mardekárossal más a helyzet, talán még a társaságát is képes lennék elviselni hosszabb távon. Ez viszont a jövő zenéje marad. - Valahogy mindig megtalálnak az idióták. Mintha egy mágnes lennék, elég kellemetlen. – húzom el számat, majd egy fáradt sóhajt ejtek. – Nem lesz olyan egyszerű „jókor jó helyen lenni”. De kit érdekel, ameddig a másiknak törik be az orra. – ezúttal én is a vállamat vonogatom. Sosem volt ellenemre a verekedés, eddig mindig a másik fél húzta a rövidebbet, nem pedig én. Ellenségek mindig lesznek, legyen az akárki, az emberek sosem fognak kellőképp kijönni mindenkivel, úgyhogy a kis szépségkirálynőket jól ki lehet billenteni a „világbékéről” felállított kis hitükből. – A kis világoskék selyemtalárba öltöztetett diákokról van szó ugye? Már értem miért nem bírod azt a sulit. – ingatom fejem elmélyülve a francia világban. Mindig is tetszett a francia nyelv, csak valahogy sose jutottam el odáig, hogy tanuljak is valamit róla, na persze az oui és társai könnyűszerrel mennek, azért még sem érzem hozzá a tehetségemet. - Kegyetlenség minden mennyiségben, ez tetszik. – helyeselek, miközben ő hatalmas beleéléssel magyarázza nekem a módszereit. – Mondjuk, én nem vagyok a szavak mestere, a kezem valahogy mindig hamarabb jár el. – egykedvűen vonom meg vállamat. Nem mintha annyira érdekelne, hogy ki sérül meg. Anyáméknak köszönhetően lettem ilyen, na meg az a rohadt Salem-i suli, ami kész pokollá tette az életemet. Azóta vagyok ilyen. Könyörtelen, agresszív és rettentően barátságtalan. Sorayaval szemben tudok uralkodni magamon, s mire észbe kaptam volna, máris önfeledten beszélgetek vele. Persze indíthatott volna egy kevésbé fájdalmasabb bemutatkozóval, mert sajnos akárhogy is nézzük, még mindig egy szórakozott lány. A nevemet illetően örülök, hogy nem faggatózik, így hamarosan tovább is léphetünk más témák felé. - Szólni fogok. – bólintok egyet egy barátságosra sikeredett félmosollyal. Nem is olyan szörnyű egy nőszemély, de azért még mindig vannak gátlásaim őt illetően. Bár már így is rengeteget fecsegtem magamról. Gratulálok Lauren. - Átgondolom, de köszi, hogy felajánlottad. – biccentek felé egyet. Nem is arról van szó, hogy nem örülnék egy kis társaságnak, szimplán a társaságban lévőktől rettenek el. A bizalom számomra mindig is nagy kérdés volt, és így akárkiben nem bízhatok meg csak úgy. Értékelem Soraya stílusát, sőt, még el is tudom őt viselni, tudok értelmes témákról beszélni vele, de mégis bennem van az a „mi van ha”. - Nos, azt hiszem én megyek először. Le akarok dőlni egy kicsit mielőtt újabb szabályt szegnék meg. – forgatom szemeimet, miközben feltápászkodok a kanapéról és kezembe veszem a könyvemet, amiből ismét egy szót sem sikerült olvasni. – Akkor majd egyszer bemutathatsz a baráti körödnek. – intek egyet, majd rezzenéstelen, békés arccal vonulok fel a hálókörletembe.
//Köszönöm szépen a játékot. Első körben a bemutatkozás összejött a két csajszi között, remélem a későbbiekben még lesz játékunk velük. //
szószám: 476 ✪ zene: Die In A Fire ✪ That was a really really bad idea honey... ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Soraya Wilkinson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lauren & Soraya 2016-03-31, 12:05
Lauren & Soraya
Nem hallottad még? Errefelé én vagyok az őrült picsa!
Kicsit kezdek engedni a szorításból. Mindig jól megszorongatom az elsősöket vagy akár az újakat, akik idekerülnek, nehogy azt érezzék, hogy milyen jó lesz majd itt. Igen, valakinek jó lesz, de sokaknak nem lesz. Ez van... Megvan mindenütt a hierarchia. Mondjuk ebben az iskolában annyira nem éreztetik az emberek egymással, csak bizonyos esetekben. Például azért a hetedévesek eléggé lenézőek az alattuk lévőkkel, de azért akad köztük olyan is, akinek már beért a feje lágya. Én nem azok közé tartozom, természetesen. A sulikról esik a szó, nem lehetett túl jó neki azon a helyen, ahonnan jött. De nem is ez most a fontos, hanem elmosolyodom a kijelentésére a Roxfortról. -Oké, persze! Vannak érdekes helyzetek, de ha a jó helyen vagy jókor akkor biztosan nem érdekelnek azok, akiket kiütnél szívesen. - Vontam vállat. Természetesen nekem is volt egy-két olyan ellenségem, akit még a mai napig is utálok és legszívesebben elátkoznám, de... nem teszem mert annyira nem izgat, hogy mi van vele. Szenvedjen csak egymagában, nem fogok törődni az ilyen emberekkel. - Nem tudom, nekem nem tetszik az az iskola. - Gondolok vissza a Trimágus tusa idejére és arra, hogy milyenek voltak azok a népek. Pff.. nem, valamiért nem vágyódok arra, hogy közéjük tartozzak. Jó ez itt nekem, már egészen hozzászoktam az uralkodáshoz. Nem akarnék elmenni innen sehová, most már ha kényszerítenek sem. Elnevettem magam a kérdésén, amikor arról érdeklődött, hogy megkínzom e az embereket. -Óó, hát ha rászolgálnak akkor szívesen megkínzom őket. De egyébként sokszor már az is elég, ha beszólsz nekik egy-két erőset és totál összeroppannak. - Magyarázom teljes beleéléssel. Bólintok egyet a becézést illetően, nekem teljesen mindegy. Csak jegyezzem meg. Általában nem szokott gondom lenni ilyesmivel, de néha azért megesik. Ha valami nagyon bonyolultat hallok. Nem szoktam csak úgy felajánlani a segítségem, de úgy érzem, most volt itt az ideje, hogy neki ezt megtegyem. Örülök neki, hogy érti igazából mire is célzom. A tanulással nem vagyok annyira kibékülve, hogy valaki másnak is segítsek. -Szuper, csak szólj ha bármi olyan bajod van. - Kacsintottam is mellé egyet, hogy nyomatékosítsam, hogy amilyen rosszul indítottunk valójában egészen jól elvagyunk egymással. Visszakérdez a szabadidős tevékenységeimmel kapcsolatban, amire csak vállat vonok. - Hát általában a haverokkal lógunk valamerre. Általában szó szerint. Piálunk meg ilyesmi. Ha van kedved egyszer majd eljöhetnél, bemutatlak. - Vonok vállat ismét. Egész jó kedvemben lettem, ilyen se volt már az utóbbi időben pia nélkül.
Bocsánat ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Valamiért úgy érzem, ez a gonosz aura, ami körüllengi, valamelyest hasonlít az én belső feketeségemre. Ellenben ő mosolyog, én inkább fapofával kezelem a dolgokat, ami azért merőben eltér egymástól. Még közel sem vagyok benne olyan biztos, hogy találtam egy olyan személyt, aki egy bizonyos pontig normális és akár egyfajta „szövetséges” is lehet számomra. Nem barátokat keresek, a barát szó számomra megszűnt létezni, nem jelent mást, csak árulást és fájdalmat. - Azért gondold át. – teszem még hozzá cinikus vigyorral arcomon. Kezdek felszabadulni és ellazulni, ezek az apró szurkálódások jól esnek, akármennyire is irritál néha ez a Mardekáros csaj, akit már első pillanattól kezdve szétvernék. Most viszont úgy érzem jól döntöttem, a hangulat is kezd feloldódni, a korábbi „csatamezőt” átveszi egy értelmesebb beszédtéma. Fogjuk rá… Annyira nem rajongok a volt iskolámért, se beszélni, se képeket felidézni nem szeretek, valahogy túl stresszes, és állandóan csak az a sok bajkeverés és gúnyolódás jut eszembe, mely ilyenné formált. Legalábbis egy részemet a Salemben töltött idők kreálták. - Ez tűrhető? Csodálom, hogy nem csavarodtál még be. A varázslók többségét visszakézből ütném ki, csak hát a szabályok… - sóhajtok fel, majd az ismerős iskolanév hallatán kíváncsian pislogok fel rá. – Beausbatons? Miért? Mi olyan rossz abban a suliban? Hallottam egyet s mást, de közel sem tűnt olyan vészesnek, mint Salem, vagy mint ez… - ráz ki a hideg egy pillanatra. Aztán fene tudja, ez a suli talán mégiscsak jobb, Salemnél már egész biztosan magasabb ranglétrán van nálam, az a másik iskola meg kérdéses, majd ha választ kapok azt is be tudom sorolni valahova. – Ettől is rosszabb? Élve megkínzod őket? – vetem fel egy szarkasztikus nevetéssel egybekötve. Néhány diáknak tényleg az kéne, hogy benőjön a feje lágya, hisz’ egyesek azt hiszik kiskirálynők, meg kiskirályok. Hát baromira nem! - Szépnek szép, de jobban örülnék, ha vagy Ashenek, vagy Lorienak becéznél. A szüleim szokása volt állandóan Laurennek hívni, ha meghallom, a falra tudnék mászni tőle. – ajánlom fel a becézés lehetőségét, amit azért ritka alkalmakkor teszek. Most viszont jobbnak látom, ha nem Laurenként vonulok be Aya történetébe, hanem sokkal inkább Ashekent. Nem zaklatom az ő nevét illetően, ha ő hozzászokik majd ahhoz, hogy Ashenek hívjon, én félre tudom tenni a kíváncsiságomat a teljes nevét illetően. - A tanulással boldogulok, amint sikerült szereznem könyveket, bár a régről ismert mostohatesóm elvileg tud segíteni ez ügyben. Maximum megkérlek, hogy segíts lerázni pár idegesítő kölyköt. – mosolyodom el cinikusan. Na igen, fene tudja mennyi irritáló személyiséggel rendelkező flótás lófrálhat itt, akiket még nem sikerült agyon ütni. - Többnyire a seprűmmel mászkálok, rajzolok, olvasok. Egymagamban vagyok. Meg… Újonnan találtam egy jó helyet a tetőn, ahol végre csendben gondolkozhatok és lóghatok a seprűmön. – vonok vállat nemes egyszerűséggel. Számomra nem volt veszélyes a levegőben csüngni, még akkor sem, ha a talaj vészesen távol helyezkedett. – Na és te? Azon kívül, hogy az újoncok életét keseríted meg? – piszkálom egy jóleső mosollyal arcomon.
szószám: 469 ✪ zene: Die In A Fire ✪ That was a really really bad idea honey... ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Soraya Wilkinson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lauren & Soraya 2016-02-06, 09:54
Lauren & Soraya
Nem hallottad még? Errefelé én vagyok az őrült picsa!
Kedvelem, hogy nem fél nagyra nyitni a száját. Kijelentései mosolyt váltanak ki belőlem, egyszerűen csak nem tudom megállni, hogy ne tegyem ezt. Tetszik, hogy ilyen a személyisége, sokra fogja még itt vinni majd, csak ugye be kell illeszkedni. Ami nem könnyű. Főleg ha egy olyan ember gátolja a beilleszkedést, mint én. De persze, hogy ez beigazolódjon, ahhoz nagyon csúnyán be kell rágnom a jövevényre és szerintem Lauren ilyet nem fog tapasztalni. Áldás és átok ha az ember ilyen mint ő vagy mint én. - Kedves tőled, igazán, de nem kell köszi. - Kacsintok egyet, majd elmosolyodom. Szerintem most már megpróbálok leszállni erről a témáról, elvégre beszélgethetnünk valami sokkal értelmesebb dolgokról is, például olyasmiről ami után nem vágom újra fejbe a csajt. Most sem direkt volt, csak rosszkor rossz helyen, de nem fogom kimagyarázni, elég annyira amennyire megtettem az előtt. Pimaszul elvigyorodok a karmás dologra, szeretem amikor az emberek dobálóznak ilyen dolgokkal és igazából meg is marad ez bennem és tényleg várni is fogom. Ha azt mondom, akkor az úgy is lesz majd. Hangnemem kicsit átvált kedvesebbé, érdeklődőbbé. Muszáj egy kicsit faggatózni, aztán úgyis rá fogom állítani a kis csicskákat a csajra, hogy derítsenek ki róla még többet, szóval így én végül is csak a tiszta részét végzem az egésznek. Szerintem akár egy nyomozó gárdát is össze tudnék tákolni az iskola után, jó kis munkalehetőség lenne, de nem vagyok túlságosan oda a bűnügyekért. Szóval bukta. - Igen, mindig ide jártam. Nem is bánom annyira, szerintem egész tűrhető hely. Mondjuk biztos megbolondultam volna ha a Beauxbatonsbe kellett volna járnom. - Fintorodom el. Persze könnyű nekem, aki már első óta itt van és mondjuk harmadiktól van kifejlett közösségi életem. De még mindig erősen vitatkozom magammal, hogy a szárnyaim alá vegyem e ezt a csajszit vagy inkább ne. Még kiderül a végére. - Már mondtam, hogy véletlenül vágtalak fejbe vele! Néhány új diáknak hidd el, még ettől is rosszabb sorsa van egyébként. - Pimaszul elmosolyodtam és letettem a pálcámat magam mellé. Nem fenyegetésnek szántam azt, amit említettem, de ez csak rajta múlik, hogy éli át ezt az egészet. - Lauren. Szép név. Aya vagyok. - Biccentek egyet. Mostanság nem szoktam a teljes nevemen bemutatkozni, de igazából mindegy, mert ha valakit megkérdez, ki az az Aya úgyis tudni fogják. Mindenki tudja ebből a házból és sajnos néha másikból is. - Hát, igazából... ha kell valami segítség, megtalálsz, de csak azért módjával. - Oké, mondjuk házikban és hasonlókban nem nagyon tudok segíteni senkinek sem, örülök, hogy nem buktam még meg. Csak az ösztöneimnek köszönhetem azt, amit eddig elértem. Nem vagyok egy sokáig egy helyben üldögélős csaj, főleg nem olyan, aki szereti melegíteni a széket. - Mit szeretsz csinálni szabadidőben? - Minden piszkos kis vágyat jó lenne hallani, de persze tudom, hogy ez nem fog most összejönni. Csak egy kérdés, hobbik, szórakozás ilyesmi, kíváncsi vagyok van e közös érdeklődési körünk.
Ezt az érdektelenséget, amit felém mutat… Egyszerűen idegesít és szívesen vágnám fejbe a korábbi szoborral, had érezze a törődést. Ennyire egy utolsó szemétnek lenni. Minek is szépítsem a dolgot? Még ha szándékos is lett volna minimum megérdemlek annyit, hogy bocsánatot kérjen. De nem, neki itt kell röhögcsélnie, mint egy idióta csitri. Direkt nem ugrok neki, inkább visszafojtom azt a rengeteg feszültséget, ami az érkezésem óta bennem tombol és egy mély sóhajt ejtve nyugtatom le magam, mielőtt olyat csinálni, amivel ártanék egyrészt önmagamnak, másrészt ennek itt. - Hahaha, most nevetnem kéne? Igazán kipróbálhatnád, hogy random a fejedhez vágod a kastélyban lévő összes szobrot, az talán még számodra is vicces lenne. Vagy segítsek? – nyugodt mosolyra húzom ajkaimat, emellé párosul egy közönyös szempár. Nem igazán érdekelne, ha szobrokat kéne hozzávágnom, ám a jelenlegi helyzetemben nem tehetek semmi ilyet. Le is kellene szoknom az ilyenek agresszív megnyilvánulásaimról, még se tudok megszabadulni tőlük. Jó érzés és valahogy felszabadít, viszont azzal, hogy elfojtom… Ki tudja mikor fog robbanni ez a bomba. – Ne aggódj, előbb-utóbb utol fog érni. – biccentek felé megnyugtatóan. Remélem valóban tartogat számára valamit, mert én már megkaptam a magamét, és még meg is fogom. És aztán? Hol érdekel? Ennél rosszabb sorsom már úgyse lehet. Eléggé furcsálló pillantásokat vetek felé, amikor a hova származásomról kérdez. Ez a hirtelen hangulatváltozás nála alapdolog? Mert akkor jobb lesz, ha hozzászokok az itteni varázslókhoz és boszorkányokhoz. Eddig se találkoztam sokakkal, de már a megjelenésüket furcsálltam, erre tessék, itt van ez a háztársam, aki csak azért is belém akart kötni, most meg érdeklődik. Furcsa egy népség. Britek… - Ebben egyet értünk. – bólintok az utolsó mondatára. Tényleg jó, ha az ember tisztában van azzal, kivel társalog éppen. Tök ismeretlenben azért mégis elővigyázatosabban viselkedünk. Vagy legalábbis a többség, mert én simán nekiugrok bárkinek, mint egy pitbull. – Na és te? Mindig is ebben a lebujban tengetted a kis életed mindennapjait? – kérdezem tőle némi közönnyel. Ami persze csak felületes, hisz’ kíváncsi voltam neki milyen múltja lehet a sulival kapcsolatban. - Gondolom minden új diákot egy szoborral köszöntesz. Merőben érdekes lehet. – mosolygok cinikusan. – Mellesleg Lauren vagyok, a vezetéknevemet majd kideríted, nem szeretem hangoztatni. – húzom el ajkaimat kelletlenül. Ha a szüleimről volt szó, eléggé érzékenyen érintett a téma. Nem vagyok rájuk büszke, egyáltalán nem, pedig a gyerekeknek leginkább a szüleikre kellene felnézniük nem igaz?
szószám: 378 ✪ zene: Die In A Fire ✪ That was a really really bad idea honey... ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Soraya Wilkinson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lauren & Soraya 2016-01-22, 21:29
Lauren & Soraya
Nem hallottad még? Errefelé én vagyok az őrült picsa!
Hátravetem magam a kanapén, keresztbe teszem lábaim és pálcám elkezdem az ujjaim között forgatni. Láthatóan még mindig nem érdekel, hogy mennyire fáj a csaj feje most ettől az egésztől. Húú, még ha tudnám, mi is az a sajnálat. Talán akkor egy kicsit éreztetném. De nem érdekel, teljesen hidegen hagy. Csak pimaszul mosolygom, ami szerintem totálisan átadja, hogy mennyire nem féltem attól, hogy kinek a fejét fogom betörni ezzel a szobrocskával. Ha egy tanárét, hát... ha kicsapnak, hát kicsapnak. Volt már rá példa, hogy majdnem megtörtént. Figyelmesen meghallgatom panaszát, aztán csak bólintok egyet szemforgatással együtt. -Jaja, de jobban szeretek mások szenvedésén nevetni, a sajátom nem annyira vicces. - Nem is értem, ma úgy éreztem, nem vagyok annyira gonoszkodós kedvemben, erre most puff. Csak ki kell hozni belőlem a cinikus állatot. Tetszik a lány hozzáállása egyébként az egész dologhoz, nem bánom, hogy visszaszól nekem és azt sem, hogy így kötekedik. Szerintem ebből még valami értelmeset is ki lehet majd hozni. Felvonom szemöldököm a visszavágós dologra. Kis híján kibukik belőlem a nevetés, de visszatartom és egy felhorkanás hallatszik csak az egészből. Úgy érzem, este még lesz min nevetni a csajokkal. - Tárt karokkal várom a karmát! - Kissé helyezkedem, nagyokat pillogok felé, amolyan 'megbántam' szemekkel, ami persze nem valójában abszolút nem az. Szeretem manipulálni az embereket, kit hogy és miként sikerül, az már teljesen más tészta. Egyelőre csak próbálkozom egy kis ismerkedéssel, ami ugye eléggé elengedhetetlen a részletes munkához. Salem. Nem hallottam még igazán arról a helyről, de vele együtt én is elhúzom a szám a rikácsoló kislányok említésére. Az tuti kikészítene engem is! - Hát itt szerencsére nincs annyi rikácsoló kislány. El lehet kerülni őket. - Mondom, miközben keresztbe fonom karjaim és vissza hátradőlök. Sokkal másabb voltam már akkor is, amikor idejöttem. Kilógtam a sorból, én voltam sokszor az egyetlen fekete bárány és sokkal de sokkal értebb vagyok a korosztályomnál. A mai napig. Szerintem ez egyelőre nem is fog változni. Legalábbis én tuti nem leszek nyafogós kislány, ők pedig tuti nem lesznek kevésbé szerelmesek, akiknek egyfolytában gondjuk van a srácokkal. Hát, basszus! Miért válogatnak olyan rosszul? -Csak mert miért ne... gondoltam kérdezek valami értelmeset is az előtti... incidensünk után. Meg hát azért jó tudni, hogy kivel van dolga az embernek. - Kacsintok egyet pimaszul. Élvezem, mint állat, ami most itt történik. Ilyenkor tudom igazán próbálgatni a személyiségem feszegetésének határait. - Az új diákok pedig mindig érdekesek, főleg ha idősebbek. - Hangom elhatározott, mintha valami teljesen komoly dologról beszélnék. Tekintetét figyelem, sokszor szoktam 'kihallgatni' újoncokat, akik a mardekárba kerülnek, de kevés életrevaló van közöttük. Általában a csicskáim értesítenek arról, hogy ki az, akivel érdemes jobban belemélyedni a dolgokba.
Ezalatt a pár nap alatt sem sikerült beilleszkednem. Mondjuk, mi mást várhatnék én ettől a fránya népségtől? Mindenki utál, amit egy bizonyos szintig meg is értek. Rettentő könnyen fel lehet húzni, olyankor még én se szívesen futnék össze saját magammal. Na de a tény, hogy mindenkinek szüksége van társaságra… Hjajj, milyen undorító is az élet. Lényeg a lényeg, a mai napom sem indul túl jól. Már alapjáraton a kinti időjárás az, ami nem hiányzott. Eső, villámlás és egyéb aranyos dolog, amik miatt nem tudok a seprűmön száguldozni. Rohadt idő! Egyedül az olvasás tudja valamelyest csillapítani a kint tomboló vihar iránti utálatomat. Egy egyszerű romantikus boszorkányregény, hisz’ amellett, hogy elviselhetetlen és diktatórikus vagyok, nagyon is van lelkem és érzéseim. Az efféle regények mindig megríkatnak, vagy esetleg egy apró szeretetmorzsát képesek előcsalni belőlem. Mindig is szerettem a bonyolult, drámai történeteket, a horror sztorikat, mindent, ami vagy a szerelemről vagy a vérről szólt. Most viszont maradtam a mágikus romantikus cukiságoknál, néha nekem sem ártanak meg. Ahogy lelépek a lépcsőről máris képen talál egy szobor. Először igazándiból fel sem fogom a kemény tárgy ütközését, csupán akkor, amikor a homlokomat kezdem fájlalni. A helyét tapogatom néha-néha felszisszenve, végül a hang irányába pillantva vetek egy lángoló tekintetet a csajra. Ha nem lennék új simán beverném a képét, de nem tehetem. Le kell nyugodnom és elviselnem, még akkor is, ha egy undorító szajha. - Ha csinálsz valamit, csináld jól, ne pedig az unalmadat használd arra, hogy random embereket vágj fejbe azzal a rohadt szoborral. Másrészről. Nem gondolkoztál még azon, hogy esetlegesen magadat vágod azzal fejbe? Az sokkal jobb lenne, ha már izgalmat keresel. – automatikusan húzódik egy cinikus mosoly arcomra, körítve egy teljesen semleges, s üres tekintettel, mely leginkább azt sugallja, hogy nem éri meg szívózni, nekem is vannak határaim. - Én kérek elnézést, amiért ebben a baromi nagy kastélyban nincs elég helyem és pont a kis játszóteredet sikerült kifognom. Ugyan kérlek, ne próbáljuk szépíteni a dolgot. Fejbe vágtál vele, úgyhogy amint nem én leszek itt a „zöldfül”, a karma úgyis visszavág. – jelen esetben én volnék az a karma. Ő tett rosszat, amiért fizetni fog, viszont mint említettem, nem kellene felfordulást csinálnom újoncként, ezért is próbálok szemet hunyni a kis incidens felett. - Salemből. Egy lányiskolából, tele rikácsoló kislányokkal. – sóhajtok fel keserű szájhúzást követően. Utáltam oda tartozni, mindig volt valaki, aki a halálba akart kergetni a folytonos nyávogásával, bár amint elnéztem, ebben a suliban is akadnak rózsaszín felhőkkel sétáló leányzók, akik várják a szőke hercegüket. - Na és? Miért is érdekel ez olyasvalakit, mint te, aki random szobrokkal terít ki fiatalabb varázslókat? – vonom fel egyik szemöldököm, mialatt kényelmesen hátradőlök a kanapén, s karjaimat összefonom mellkasomon. Rajta a sor, ha teszem azt mesélni akarna magáról. Javasolnám neki, hogy csak ésszel, mert a bocsánatkérését még mindig várom, meg ha akár egy rossz szó is kicsúszna a szájából nem tudom garantálni, hogy nem tennék semmit. A pálcám az egyenruhám alá csúsztatva helyezkedik, úgyhogy csak okosan.
szószám: 484 ✪ zene: Die In A Fire ✪ That was a really really bad idea honey... ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Soraya Wilkinson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lauren & Soraya 2016-01-04, 11:39
Lauren & Soraya
Nem hallottad még? Errefelé én vagyok az őrült picsa!
Nem sűrűn szoktam megfordulni a klubhelyiségben, hiszen mindig tele van a kis elsősökkel, akiknek be sem áll a szájuk. Persze az idegzetem nem túl jó ehhez a helyzethez, úgyhogy általában kerülni szoktam őket és még ha a közelembe is merészkedek, akkor is elhessegetem őket valahová máshová. Ha eltudom, mert mostanság ezek a pöttömök egyre pimaszabbak. Nem tudom elhinni ilyenkor, főleg ha belegondolok, hogy mi milyenek voltunk annak idején. Persze én is a pimaszabbik bandába tartoztam, ami szuper volt mert sok badarságot csináltunk, de ezek a mai fiatalok teljesen másként vannak megnevelve. Bezzeg ha az én kezembe kerülnének! Szóval mit tesz az unalom... lejöttem egy kicsit idegesíteni a népet a klubhelyiségbe. Kekszemet majszolva egy kis szobrocskával kezdek játszani, amit mondhatunk felfrissítésnek is, hiszen a lebegőbűbájt már isten tudja mióta nem használtam. Az izgalmasabb helyzet pedig az, hogy nem is nézek oda, amikor reptetem. Csak magam elé bambulok, az asztalon lévő Reggeli Prófétának a főcímét olvasom, miközben a szobor a földre puffan és előtte egy lány homlokának. Uff, ez izgi! A számat elhagyott szó persze azt a reakciót keltette, amit el is képzeltem. A mosoly nem tűnik el az arcomról, szeretem, amikor valaki miattam lesz ilyen durcimurci. Szememmel végig követem, megvárom még leül velem szembe és pálcámat magam mellé téve teljesen nyugodt hangnemben szólalok meg. -Direkt nem figyeltem oda, abban nincs semmi izgalom. - Vonok vállat és egy újabb keksz kerül a kezembe, amit még nem kezdek el rágcsálni, hiszen folytatom szónoklatomat a lány felé, aki elég durcásnak tűnik. Már meg is van az unalom elkergetésére felhasznált emberem. - Rosszkor voltál rossz helyen. Hidd el, nekem is sokkal viccesebb lett volna, ha egy elsőst vágok fejbe. Szerintem ő még ki is terült volna tőle. - Kuncogok fel és bekapom a kekszet. Bocsánatkérésre ne is számítson tőlem, nem az a személy vagyok. A lány könyvére pillantok, kicsit előrébb hajolok, majd visszaülök az ágyra és hátradőlök. Nem vagyok általában az a nagy társalgós típus, de mivel ma jó napom van és a csaj egész normálisnak tűnik, na meg persze az sem utolsó dolog, hogy új itt, még könnyebben be lehet törni, előre hajolok, rákönyökölök a térdemre és le sem veszem róla a szemem. -Honnan jöttél át a Roxfortba? - Talán most találtam még egy személyt, akit bevehetek a 'bandámba'. Persze ha olyan lesz a csaj. Mert azért én is jól megválogatom, hogy kivel kerülök kapcsolatba, és kivel nem. Nem égetem magam fura szerzetekkel!
Amióta sulit váltottam valahogy pozitív irányba kezdtem el változni. Ki tudja miért. Talán a sok magány és rajzolási vágy, amivel ki tudom adni magamból a világ iránti gyűlöletemet. Elég érdekes, de még a seprűlovaglás sem képes annyira lenyugtatni, mint mondjuk egy tájkép megfestése vagy firkálása. Ja, sokan mondták, hogy elvont és agresszív vagyok, de minek tagadjam, ha mind igaz? Egy művésznek amúgy sem kell totál normálisnak lennie, neki is megvan a maga kis világa, nem kell belevonni olyanokat, akik nem képesek értékelni azt a csodát, amit csak ő lát. Valahogy velem is ez a helyzet, ellenben engem könnyebben kihoznak a sodromból. Balga népség, remélem mihamarabb sikerül elhagynom ezt a nyomorul iskolát, hogy végre nyugisan telhessenek a mindennapjaim. Már amennyire képes vagyok nyugodt maradni… Egyszer az életben elhagyom a tető birodalmát, hogy a klubhelyiségben keressek valami szórakoztató, vagy csak szimplán olvasni az egyik könyvet, melyet még a salemi iskolából sikerült elcsennem. A kötettel a kezemben ballagok le a lépcsőn, a sok feszültség és undor tökéletesen tükröződik arcomról, fogalmam sincs mikor voltam képes elengedni magam és felhőtlenül szórakozni. Maximum, ha nagyon elmélyülök egy-egy regényben, akkor van esély kibillenteni a szürke hétköznapjaimból, ám erre csak csekély lehetőség adatott. Leballagok a lépcsőn, s mire körbelegeltetném tekintetem merre akad szabad hely, valami baromi kemény dolog koppan a fejemnek. Hatalmas fájdalom nyilall a homlokomba, így kénytelen vagyok egy felszisszenést követően a sértett felületre tapasztani kezemet. Automatikusan pillantok a földre, ahová az iménti kőszobor zuhant. Szinte már vicsorogva szitkozódok egy sort, majd arra a bizonyos irritáló hangra felkapom fejem. - Hogy hoppá? Legalább lehetnél annyira jártas a pálcahasználatban, hogy figyelj. – morgom egy kelletlen sóhajjal együtt. Mégis minek tanul? Mert ez a fajta figyelmetlenség korántsem lesz elég lenyűgözni másokat. Engem legalábbis nem fog, ezek után végképp nem. Legalább egy bocsánatkéréssel jöhetne, ameddig nem ugrok a torkának. - Illetve legközelebb figyelhetnéd kinek vezeted azt a szobrot. Új vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy bárki kiszúrhat velem, még ha idősebb is. – vetem oda, majd csak azért is leülök a vele szemközti fotelra. Ingerülten csapom fel a könyvemet egy random oldalon, majd szemrebbenés nélkül kezdem el olvasni a sorokat.
szószám: ✪ zene: Die In A Fire ✪ That was a really really bad idea honey... ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Soraya Wilkinson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lauren & Soraya 2015-12-30, 09:40
Lauren & Soraya
Nem hallottad még? Errefelé én vagyok az őrült picsa!
Ma egészen nyugodt hangulatban keltem fel. Csodálom, hiszen mostanság túlságosan is feszült voltam és mindenkit lehurrogtam aki a közelembe jött. Nem vagyok egyébként sem teljesen ép és normális, de azért néha szorul belém is egy kis magamfajta kedvesség. Nem, nem az elsősökkel és az ilyen ugrabugrálós pöttömpannákkal. Őket kifejezetten utálom, bármikor és bármiért. Nem igazán szoktam a Nagyteremben enni, sőt, ritka az az alkalom, amikor én ott megjelenek egyáltalán. Tudom, tudom, furcsa vagyok. Minden reggel a szokásos cigi után a konyha felé veszem az irányt és onnan szerzek magamnak reggelit vagy valami ahhoz hasonló hülyeséget, amit el tudok csámcsogni a délelőtt folyamán. A klubhelyiségbe vezet az utam, belépek és körülnézek. Egy két kölyök van benn csak, ez még egész jó arány. A kedvenc helyemre megyek, amikor látom, hogy foglalt. Foglalt? Már évek óta senki nem ült le a helyemre... -Kölyök, ha nem akarsz átkot kapni a csinos kis pofikádba, akkor nagyon gyorsan eltiplizel innen. - Talán elsős vagy másodikos lehetett, nem túl idős és pontosan ezért szedte össze gyorsan a cuccait, majd rohant el máshová. Szegények pletykálni sem nagyon mernek rólam mert már volt aki megtudta, hogy mi annak a következménye, ha olyasmit mondanak rólam, amit nem én akarok hogy tudjanak. Nem kell engem sem félteni, nem különösebben érdekelnek a büntetőmunkák és a pontlevonások, mindig azt teszem amihez éppen kedvem van. Magam mellé teszem a konyhából hozott sonkás ízesítésű kenyérkockákat, kibontom a zacskót majd szép lassan ropogtatni kezdem, miközben unalmamban előszedem pálcámat és a magam előtt lévő kis szobrocskát lebegtetni kezdem a klubhelyiségbe. A hátam mögé is viszem, hiszen nem hagyhatok ki egy apró pontot sem a helyiségből, majd a következő pillanatban egy koppanásra leszek figyelmes. A kicsi -mégis nehéz- szobor egy lánynak ütközött és biztosan meg is ütöttem vele, majd a varázslat abbamaradt és a szobrocska elgurult valahová. Hátrapillantok és elmosolyodom pimaszul. -Hoppá. - Biztosan nem fogja értékelni a megjegyzésem és mondjuk ezt nagyon senki nem nézné jó szemmel. Biztosan nem lett neki komolyabb baja!
Első körben a bemutatkozás összejött a két csajszi között, remélem a későbbiekben még lesz játékunk velük. 
//
☼ Öltözék ☼ 
☼ Öltözék ☼ 