2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az asztalok a bál ideje alatt a fal mellé vannak kitolva, ahol természetesen frissítőket találnak a résztvevők, szendvicseket, sütiket. Egy-egy hosszú pad is maradt a teremben, ahová azét aki elfáradt le tud ülni, ha nem állva akar enni.
A válaszából ítélve várta, hogy valaki elhívja. Nocsak, senki sem lépte meg? Tudom, terjengenek róla pletykák, miszerint a hülyének is bedől. Legutóbb valami fogadásból hívták el bálozni, vagy akkor pattintotta le épp valaki? Fogalmam sincs. Lehet nincs is valóságalapja, csak szárnyra kapott hírek. Mit is törődök én az ilyenekkel, nem az alapján ítélek meg valakit, hogy mit hallani róla. Azzal sem foglalkozok, ha az én hátam mögött súgnak össze. Akkor miért tenném ezt meg másnál? Egy esély mindenkinek jár, legalább amíg én magam meg nem ismerem és el nem döntöm, miképp fogok vélekedni róla. Rendes lánynak tűnik, igaz kicsit mint ha túl izgatott lenne. De talán a bál teszi. én csak jót derülök rajta. - Akkor ezek szerint nem hívott még senki, vagy... - nem fejezem be a kérdést, majd befejezi, ha szeretné valamilyen válasszal. Meghagyom neki. Mindenesetre azért tartom továbbra is. - Nem tervezem fellépni... De ennyire rémlik, hogy tavaly én léptem fel a bandával? - ez hízelgően hangzik. Mint ha már ezek alapján tettem volna rá hatást, vagy legalábbis a zenénk az tetszett neki, hisz máskülönben nem emlékezne rá, ki és mit játszottak. Hisz ha unalmas a muzsika, már másnap sem biztos, hogy rémleni fog. - Igazából úgy terveztem, hogy már eleget léptem fel, most talán picit több teret engednék magamnak. Tavaly egy táncra futotta, a többi időt lezenéltük. - teszem hozzá. Igen, idén tervezek táncolni, nem is keveset. Szóval remélem csak hogy fogja bírni is a cipője. Figyelmesen hallgatom végig a válaszát, miközben elgondolkozok, az enyém vajon milyen is volt? Nos... ennyire nem izgultam túl magam, olyannyira nem, hogy csak egy fél óra kellett, amíg nekikezdjek a fogmosástól az öltözésig és a lejövetelig. Mert egy ilyen ruhát azért nem lehet csak úgy nagy gyorsan felkapkodva felvenni. - Hogy őszinte legyek, én fél órával ezelőttig még a gitárt pengettem az ágyamon ücsörögve. - nem is igazán foglalkoztam mással. De el kellett kezdeni készülődni és hát nehéz volt megválni a gitártól, de sikerült. - De nézd a jó oldalát, legalább most sokáig ébren fogsz lenni. - jegyzem meg arra a kifejtésére, hogy sokáig aludt. Reméltem is, hogy feltöltötte magát, mert ha eljött, akkor nem fogom csak úgy hagyni leülni. - Akkor csak reméljük, hogy bírni fogja a cipőd, vagy inkább a lábad, mert bizony szeretnék táncolni veled. - pimasz vigyor kúszik az arcomra, miközben már rá is segítek a kapaszkodására hogy nyújtom neki a felkaromat is, fogjon csak rá. Nem vagyok egy izmos egyén, még csak szálkásnak sem mondanám magam, de nem fog gondot okozni, hogy őt elirányítgassam, ha szükséges. - Most esetleg felkérhetlek táncolni vagy várjunk még egy kicsit? Esetleg innál, ennél előtte valamit?
A moment like this
Demi & Kylian
Szerkó
Demelza Robins
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Asztalok 2015-12-24, 02:03
Ky & Demi
Nem is kellenek ahhoz szavak, hogy észrevegyem, határozottan jó döntés volt ezt a ruhát felvenni, látva Kylian arcát. Hah! Megérte az a rengeteg válogatás, és készülődés! Ezért a pillantásért, nagyon is megérte. Még szerencse, hogy a végén sikerült nem orra bukni előtte, mert akkor az lett volna az igazi égés! De megúsztam, ráadásul ő is segített, amit egy hálás mosollyal meg is köszönök neki, miután sikerül újra biztonságosan állni mind a két lábamon. Ugyan a bókot már láttam a szemében, de amikor szavakba is önti, akaratlanul is pír kúszik az arcomra. Habár már sokan dicsértek régebben is, de olyantól, aki igazán tetszik még mindig nagy jelentőséggel bír, és ezt, ha akarnám, sem tudnám elrejteni. - Köszönöm. – Kicsit zavartan a fülem mögé tűröm az egyik hullámos tincsemet és nagyon igyekszem nem kimutatni jobban, hogy mennyire is jól esett az, amit mondott.
- Én örülök, hogy meghívtál. – Mosolygok rá szélesen. Azt hiszem azt, jobb lesz inkább nem megemlíteni, hogy eredetileg merőben más terveim és elhatározásaim voltak, amit már akkor felrúgott, mikor a közelembe jött. - Azt hittem idén is fellépsz, kicsit meg is lepett, hogy megkérdeztél. – De nem, egyáltalán nem bánom, még ha így az összes eddigi elgondolásom ment is a kukába. Na, jó, nem teljesen. Az, hogy tetszik, még nem jelenti azt is, hogy szerelmes vagyok, szóval, egyelőre nyugodt lehetek. Ugye? Ugye?! - Hogy milyen volt a napom? – Kérdezek vissza kicsit elgondolkozva. Nem hiszem, hogy az érdekelné, hogy mennyire vártam az estét, és mennyire túlizgultam a dolgokat, meg mennyit készültem, úgyhogy ezt azt hiszem, nem fogom neki ecsetelgetni.
- Igazán… mozgalmas volt, ha mondhatom így. – Mosolyodok el újra, mikor visszagondolok, hogy tényleg mennyit idegeskedtem feleslegesen, amíg idáig eljutottam. Persze, nem az egész napot töltöttem a készülődéssel, de délelőtt például nagyon sokáig aludtam, mert éjszaka is rápörögtem a bálra, így nem sokat aludtam. - Bár a délelőtt nagy részét átaludtam. – Vallom be, hogy mondjak azért valami értelmes információt is. - A te napod milyen volt? – Ő nyilván nem izgult ezen az egészen annyit, mint én. Le kéne szoknom erről.
- Ööö… magasabb? – Kérdezem meglepődve, aztán így jobban megfigyelve, tényleg, majdnem olyan magas vagyok, mint Lian. - Nem, nem nőttem az óta. Csak a cipő teszi. Mert nekünk vannak ilyen trükkjeink, hogy sokkal magasabbnak tűnjünk, mint amilyenek egyébként vagyunk. – Én pedig szinte mindig élek ezzel a trükkel, mert elég alacsonynak áldott meg a sors. - Ezért kicsit bizonytalan az egyensúlyom. De majd kapaszkodok beléd. – Hogy szavaimnak eleget tegyek, megint kicsit közelebb húzódok hozzá. Csak azért, hogy ha elveszteném az egyensúlyom, belekapaszkodhassak. Nyilván. Nem azért, mert szeretnék a közelében lenni, áhhh, még csak véletlenül se.
Ha valahova mennem kell, akkor szeretek pontos lenni. A szüleim is arra neveltek, hogy senkit nem szabad megváratnom, különösen ha egy lány az illető. Mit lány, kész hölgy! Ahogy ott szelektálok néhány nasi között - ezt megkóstolom, ezt nem, ez gusztán néz ki, ez meg mint ami éppen szét akar esni -, fel-felpillantok, hátha észreveszem őt. Nem nyúlok egyik ételhez vagy italhoz sem, hisz nem jóval a találka előtt érkeztem meg, csak pár perccel. Ki tudja, hogy ő mikor fog, vagy ha késik, akkor mennyit. Szerintem pár percet biztosan fog késni, hisz ez itt egy bál. Egy olyan esemény a nők számára, ahol van alaposan lehetőségük rá, hogy kiöltözzenek, megmutassák, mennyire nők ők valójában. Némelyikük nagyon is az! Bőven el tudnék a többségen nézelődni, hisz szemet gyönyörködtetőek. De akadnak aranyos alsóbb évesek is, akiken aranyosan áll némelyik habos-babos vagy csak szimplán kislányos viselet. Mit ne mondjak, itt mindenki alaposan kitett magáért. De azt hiszem magamra sem lehet panasz. Ahogy a fiúk többsége is ahogy elnézem. A hangulat jó, a jókedv csak úgy ragad rám. És némi várakozás után kiszúrom Demit is a tömegből. Hq most valakivel beszélgetnék, azt hiszem a szavam elállna. Az a ruha, ami van rajta, meg különben is az egész megjelenése, a lénye... elbűvölő. Tekintetem levenni sem tudom igazából róla, teljesen felé fordulok csak és várom, hogy ide érjen. Talán szerencse, hogy épp nem fogok semmit sem a kezemben, hisz ahogy megkapaszkodik bennem, nem lenne előnyös. Viszont így szinte ösztönösen is a könyöke alá kapok, ezzel visszasegítve őt stabilabban is az egyensúlyába. De még ez a kis malőr sem tudja azt az csodálatot lerombolni, amivel továbbra is szemlélem. - Köszönöm és elbűvölő vagy. - nem tudom ezt a tényt véka alá rejteni, csináljak bármit is. De nem is akarom, mert igazán kitett magáért. - Örülök, hogy elfogadtad a felkérésem és eljöttél. - igazából eddig nem nagyon gondoltam abba bele, hogy vissza is utasíthatta volna. Már miért tenné egy lány? Ha mondjuk más felkérésére vár? Vagy esetleg nem is akarna eljönni? Eddig ha jól emlékszem a legtöbb bálon itt volt. Csak nem igazán volt alkalmam nekem részt venni itt mint rendes bálozó. Hol csak ténferegtem, hol épp barátnőm volt és más igazán szóba sem jöhetett. De nagyon sokszor a hangulatért felelős bandákban léptem fel. Na ez az ami most teljesen kimarad. Tavaly is egy tánc erejéig lógtam le, meg amikor elmentünk inni a tagokkal. De alapjaiba véve jól éreztük magunkat. Az idei bál is ígéretesnek bizonyul, ráadásul még bő két évem lesz a továbbiakban is itt megjelenni. - Hogy telt a napod? - szokványos kérdés ugyan, de vajmi keveset beszéltünk még eddig ahhoz, hogy bármi másban igazán jártas lehetnék. Azt tudom róla, hogy a kviddicscsapatban játszik és hogy idén végez. Talán még ez a másik, amiben kapaszkodhatok. Vagy legyek kreatív és dobjak be valami teljesen spontán témát? Mmm... mint ha... - Mint ha magasabb lennél most, mint legutóbb voltál, szinte egy magas velem. - micsoda megállapítás, jár a taps Lian. De most komolyan, nem magasabb?
A moment like this
Demi & Kylian
Szerkó
Demelza Robins
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Asztalok 2015-12-23, 01:44
Ky & Demi
Mivel nőből vagyok, kifejezetten szeretem az olyan eseményeket, mint a bálok. A romantikus lelkivilágom, pedig ilyenkor ujjongó üzemmódba megy át, mert ilyenkor lehetőségem van igazi hercegnőként megjelenni a nagy közönség előtt. Először azt hittem, hogy az idei év merőben más lesz, hiszen olyan makacsul elhatároztam, hogy most semmi nem fog eltántorítani attól, hogy teljesen egyedül, pár nélkül jelenjek meg a bálon, ami valljuk be, nem sokszor történt még meg. De most kifejezetten, ezt is szerettem volna. Egészen addig, amíg Kylian meg nem hívott. Hát igen… ennyit a nagy elhatározásokról, de hát egyszerűen képtelen voltam nemet mondani! Főleg annak fényében, hogy hiába határoztam el azt is, hogy többé nem leszek szerelmes, attól még ő már jó ideje tetszik, még ha ellen is álltam a kísértésnek, hogy több időt tartózkodjak a közelében. Tehát, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, akármekkora is volt az a bizonyos elhatározás, és talán kissé túl gyorsan is, de igent mondtam.
Ennek örömére, most még izgatottabb vagyok, mint ahogy egyébként lennék. Ezért is kezdtem el, már órákkal a bál előtt készülődni. Igen, tudom, rossz szokás… Rengeteg ideig vacilláltam azon, hogy végül melyik ruhát is vegyem fel, persze végül egy olyan mellett döntöttem, ami visszafogott, de mégis elég figyelemfelkeltő. Ahogy az tőlem elvárható egy ilyen eseményen, hiszen én ilyenkor szoktam csillogni. A hajamon is gondolkoztam egy picit, de végül megmaradtam a klasszikus hullámoknál, ahelyett, hogy feltűztem volna, a sminket pedig végképp nem vittem túlzásba, hiszen a ruha színe már így is úgy is feltűnővé tesz majd. Kiegészítésként egy arany karkötőt vettem fel és egy hozzáillő nyakláncot, végezetül pedig a kedvenc virágos-vaníliás parfümömet fújtam magamra, és persze belebújtam az elengedhetetlen magas sarkú cipőmbe is.
A végeredményt elégedetten szemlélem a tükörben, olyannyira, hogy még az időről is megfeledkezek picit. Gyorsan elindulok lefelé, bár ezekben a magas sarkú cipőkben, igazából nem tudok annyira sietni, mint amennyit szeretnék. Ennek ellenére, szerencsére nem sokat kések, csak pár percet, ami végül is megengedhető egy nőnek, nem? Hamar kiszúrom Ky-t az asztaloknál, amint belépek. Vigyázva, hogy még véletlenül se bukjak, fel a hosszú szoknyában óvatosan felé lépkedek, persze egy hatalmas, letörölhetetlen mosollyal az arcomon. Hiába minden, túl jól néz ki. Ilyenkor legszívesebben mélyen elásnám azokat a bizonyos elhatározásokat. - Szia! – Köszönök neki, talán túlságosan lelkesen is, amikor végül odaérek hozzá. Az utolsó pár lépésnél kissé felgyorsítottam, így kicsit meg is ingok, de elkapom a karját, mielőtt még baleset történhetne. - Tök jól nézel ki. – Nem, ezt akárhogy is akartam, egyszerűen nem tudtam magamban tartani. Közben persze a karját is elengedem, amikor már érzem, hogy visszanyertem az egyensúlyom.
Idén nincs zene. Ezt akkor döntöttem el, amikor megfogalmazódott bennem a gondolat: a karácsonyi bálon csak szimplán jól érezni akarom magam. Zenéljen most más, kapjon a lehetőségen. Tudtommal van más banda is itt a suliban ahhoz, hogy ne legyen hiány, nem beszélve a külsős fellépőkről. Imádom amúgy az ilyen alkalmakat, látni az embereken, hogy mennyire élvezik azt, amit nyújtunk nekik. De több ezer elégedett mosoly, tekintet sem győz meg arról, hogy a zenészi pályát kellene választanom. Tudom, hogy elég zsákbamacska. Vagy bejön, vagy nem. Nagyon keveseknek sikerül az igazán aktív pálya, nagy szerencse és sok kapcsolat kell hozzá. A showbiznisz pedig úgy igazán sosem volt az én asztalom. Hosszasan gondolkoztam, hogy milyen ruhával álljak elő. Nem akartam túlságosan extrémet, mégis magamat ismerve tudtam, hogy egyszerűt meg a büdös életben sem fogok felvenni. Mi számít egyáltalán extrémnek és mi egyszerűnek? Szerintem ezek annyira relatív fogalmak... Nem hiszem, hogy behatárolni kellene, még ha nagyon sokan megpróbálják belepasszírozni egy valaki nagyon zseni által kiötlött keretbe. De a választás megszületett. Közel sem hétköznapi, még a legutolsó darabig. Bíborszín selyeminget húztam magamra, amire fekete, különféle motívumokkal ellátott bársonyos mellényt húztam. Nem egy olcsó mulatság nekem a ruhavétel, de nem vagyok ilyen anyagias a mindennapokban. Egy bál mégis csak különleges alkalom és meg kell adni a módját. Alighanem ehhez a szereléshez nem fogom befonni a hajam, ami nem is olyan rég száradt még csak meg. Néha bajlódás mondjuk kifésülni, de olyan jó amikor nem kell foglalkoznom vele. Sokan úgy gondolják, hogy rengeteget foglalatoskodok vele, pedig egy rövid hajú srác ha mondjuk bezselézi, befésüli és rendesen beállítja, ugyanannyit foglalkozik a sajátjával, vagy talán még többet is. A nadrág kellőképp feszülős, ahol kell: a lábam száránál. Nem érzem úgy, hogy a nadrág oldalán felfuttatott aranyozott gombok kellőképpen ütnék a mellény ezüstös gombolását. Szerintem ennyi szín mellett még előnyös is. A cipő marad utolsó előttinek, a maga barna, koptatott, felül gombolós formájával megteremti az összhangot az egész szerelésben. Végül marad az öltönykabát, ami csúcsosan galléros, de egy icipicit sem fodros. A hátamon keskenyre szabott, ám mégis kényelmes, mely alul kettéválva elkeskenyedő szabással nyúlik le egészen a combomig. Csak egy cilinder kellene és már kész kollekció, de azt most kihagyom. Inkább lesétálok csak a helyszínre, ahol már rengetegen vannak. Javában zajlik a bál, én pedig az asztaloknál nézelődve várok a partneremre. Kíváncsi vagyok, milyen is lesz ez az este.
Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy okos döntés volt eljönni, főleg nem egyedül, de végül mégis rászántam magamat. Maximum nem maradok majd túlságosan sokáig, úgy sem csíptem ki magamat annyira látványosan, mint a legtöbben. A ruhám nem olyan nagystílű és impozáns, inkább az egyszerűség felé hajlik, de soha sem szerettem a feltűnést, most pedig még inkább nem. Az egyik szobatársam az, akivel belépek az ajtón, de ő hamar el is köszön, mivel megbeszélt találkája van. Nem is értettem pontosan mit magyarázott arról, miért nem eleve a sráccal jött, de nem az én dolgom, nem folytam bele, hiszen hónapokra szó szerint kiestem az iskolai életből. Arra is van esély, hogy évet kell majd ismételnem, mert túlságosan sok óráról maradtam be és nem biztos, hogy utol érem magamat, hogy le tudjam tenni a különbözeti vizsgákat. Nem vészes, ez még a kevésbé nehéz része, az már a nehezebb, hogy magyarázkodni kell. Vannak, akik tudnak róla, hogy kómában voltam, de kellemetlen dolog, amikor kiderül, hogy valakivel találkoztam már szellemként... vagy mi is voltam, de nem emlékszem rá. Semmire sem emlékszem abból, ami történt, amíg nem voltam ébren. - Semmi gond, megoldom tényleg, ne aggódj. - biztató mosolyt erőltetek az arcorma, bár nem mondom, hogy tényleg hiteles. Azért mégis csak igyekszem. Intek még neki, aztán kikerülve a táncolókat indulok meg az asztalok felé. Eszek valamit és iszok talán, aztán lehet, hogy visszamegyek a szobámba, vagy sétálok egyet, majd még kitalálom. Egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy mi lesz a mai nap menete, vagy is a mai estéé. Azért a szépségekre rácsodálkozom, a díszítés fantasztikus és a fa is mesés. Végül valahol nem is olyan messze Dariuséktól állok meg. Magamhoz veszek egy habos sütit, meg egy szalvétát a tányér mellé, talán még a tekintetem is találkozik a Mardekárossal egy pillanatra, aztán tovább is suhan kémlelve a termet, mintha még csak nem is emlékeznék rá, pedig bizonyára meglepő lehet a tény, hogy nem áttetsző alakban lát. Tekintetemmel a tömeget fürkészem. Vajon eljön? Vajon az a srác itt lesz a gyengélkedőről? Azóta nem futottam össze vele, pedig már eltelt vagy két hét azóta, hogy magamhoz tértem, ő pedig ott volt... felettébb furcsán viselkedett. Láthatóan sírt, és Madame Pomfrey szerint többször is volt nálam bent és akkor is furcsán viselkedett. Talán beszélhetnék vele. Azóta már sikerült megnyugodnom. Első alkalommal azért rendesen sokkoló volt, hogy arra ébredtem épp a számra van tapadva... miközben én kómában voltam. Nem valami szokványos helyzet, hogy mit ne mondjak.
Na jó be kell vallanom azt hittem, hogy soha nem készülök el erre a buta bálra, azt se tudom, hogy miért megyek, semmi kedvem sincs Eddiet és a szánalmas kis csaját nézegetni, de az egyik tanár úr felkért, hogy menjek vele, én meg nem mondhattam nemet. Szóval lényegében nem is olyan rossz, hogy el kell mennem, mert egy jó bál mindig jó móka, nem? Bár a tavalyi elég gáz volt, partnerem sem volt és most legalább van. Három ruhát csináltam erre a marhaságra és sok idő volt, nem is tudom hogy Pansynek mi a francért csináltam.. Kathy alap volt, nem mehet el úgy semmilyen közeseményre, hogy nem csináltam neki ruhát, az én ruhám meg.. Kathynek is meglepetés lesz, hisz még ő sem látta rajtam, csak reménykedni tudok benne, hogy nem fogtam mellé a rucimmal, ami tökéletes. Fehér, hosszú és csodálatos minták vannak ráhímezve arany, csillogós cérnával, ami jó sok időbe telt. Rápillantok az órára és a fenébe, késében vagyok én valahogy mindig mindenhonnan elkések, ahonnan nem kéne. Sietek, bár nem annyira mert egy ilyen ruhában tilos izzadni. Lassan elérem a terem ajtaját, amit kellően hangosan vágok ki és szinte minden tekintet rám szegeződött, hatásos belépő pipa. Körbenézek a terembe és elsőre kiszúrom Mr. Faszfejt és bányarém aráját, de tudomást se véve róluk keresem Kathy-t. Lassan, de biztosan megtalálom a húgomat.. akarom mondani a szaros, akit eddig kerestem, mert biztosra akartam menni, hogy nem ette e le magát, vagy nem hoz e kínos helyzetbe mindenki előtt. Tudom, hogy van valamilyen tesója is még és szerintem mikor rájuk találok, vagyis a hármasra találok, akkor felvonom a szemöldököm. Szerintem Kathy a felesleges harmadik jelenleg, szóval szerintem nem fogja senki bánni, hogy el rablóm kicsit. - Sziasztok, gyors leszek... kell nekem kicsit Kathy, hamarosan itt lesz, köszi. - megragadom a kezét óvatosan és elkezdem magammal húzni, tudom hogy velem fog jönni, hisz mostanában kcisit rendesebb vagyok vele, mint lenni szoktam, lehet a sok időkiesés teszi, hogy kijövök az undok tesó rutinból. Remélem nem fog ellenkezni, mert most semmi kedvem hozzá. Mikor kellő távolságba kerülünk mindenkitől megállok, megfordulok és rámosolyodom. - Tudom, hogy eddig nem láttad, de tetszik ugye? - teszem fel nevetve a kérdést, majd eszembe jutott, hogy mennyire igazságtalannak találta, hogy soha nem mutattam meg neki a ruhámat, hát.. most végre láthatja is.
a hozzászólás Kathynek készült, túl szót tartalmaz. Ezt a ruhát viselem a banzájon. Ui.: Pansy nem veszi el a pasimat.
Kicsit izgultam, hogy mi lesz hogyan lesz. Nem ez az első bálom, nem azzal van gond, hanem inkább hogy kivel megyek. Mert most egyfolytában azon járt az eszem, hogy tökéletes legyen minden, a ruha, a smink a hajam. Nem mondom hogy kifordultam magamból, de azért... egy pici igazság talán van benne. A ruha a legjobb az egészben, a lány nagyon jó munkát csinált. Szerintem a többiek le fogják majd támadni, mivel nekik is baromira tetszett. Miután sikeresen az őrületbe kergettem a szobatársaim -ami nagy szó, mivel általában ők szoktak engem- teljes öltözetben el is indultam le a klubhelyiségbe, ahol Eddel találkoztunk. Ha akarom, ha nem akkor is mosolyogni fogok, szóval nincs esélyem elrejteni mit is érzek. Jól esik a bókja, hiszen melyik lánynak ne esne jól... -Köszönöm, Te sem panaszkodhatsz. - Igazítom meg kicsit fekete nyakkendőjét miután odajött hozzám. A férfiaknak olyan könnyű... csak egy öltönyt, szmokingot vagy dísztalárt vesznek amit aztán bármikor fel tudnak venni. Nekünk nőknek mindig sokkal több dolgunk van és persze több ruhát is kell vennünk. Megfogom kezét, apró puszit adok az arcára üdvözlésképpen, majd bólintok, mikor indulni készül. - Persze, mehetünk. Mit gondolsz, jó buli lesz? - Kérdem, miközben lassan el is indulunk a bálra. Tényleg lassan, hiszen a fránya magassarkú... nehéz benne sietni. Persze észrevettem rajta, hogy viszonylag csendes volt útközben, de nem kérdeztem még rá, miért. Mikor odaértünk, körülnéztem. Ez a hely ilyenkor mindig olyan csodás. Minden évben valami új is játszik a teremben, hangulatos. -Jó ötlet. Remélem találunk valami erőset. - Nem akarom magam túlzottan kiütni, csak lazán és kell egy kicsi, hogy oldja a bennem rejtőző izgulékonyságot. Miután odaértünk az asztalokhoz, két poharat veszek fel és az egyiket Ed felé nyújtom, majd szétnézek és miután választottunk valamit, töltök. - Minden rendben egyébként? Olyan csöndes vagy. - Tekintetem nem változik, nem aggódom, hiszen biztosan nem történt valami nagy baj ami kihatással lehet az esténkre. Szeretném jól kibulizni magam, hiszen nincs esély itt ilyesmire minden héten...
Ez az egész randizás dolog... Elég nehéz művészet, mit ne mondjak. Pansy nem a legegyszerűbb eset, de pont ezért volt könnyű megszerezni, és végül is eljutottunk a bálig. Semmi komolyabb szándékom nem volt a mai napra, egyszerűen csak megmutatni magunkat, és figyelni Camrise arcát. Bár, őt ismerve, már biztosan tud róla, hogy kivel randizgatok, így a meglepetés kizárva. Inkább az érdekelne, hogy vajon mit szól hozzá? Lesből nekünk támad, számon kér, vagy megjátssza egy kedves műmosoly kíséretében az 'engem nem érdekelsz' darabot? Nagyon-nagyon érdekelne a dolog, de a jelenre kell koncentrálnom. A hajamat belőttem, és a szmokingomat is magamra vettem. idén kivételesen nem feketében megyek, hanem alkalmazkodtam kicsit Pansy-hez. A ruhájához sokkal jobban passzolt és világosszürke szmoking, egy fehér ing, és egy fekete nyakkendő. Meg, legalább én sem úgy fogok kinézni, mint, aki egy temetésre igyekszik, és hát, a szürke szerintem jobban is mutat rajtam. - Igazán jól nézel ki. - Egy apró, de kacér félmosoly kíséretében lököm el magam az egyik kanapé karfájáról, hogy Pansy elé siessek. Meg kell hagyni, tényleg jól néz ki, valószínűleg nem keveset készülődött. Közvetlen vele szemben állok meg, és egy kósza tincset a füle mögé tűrök. - Indulhatunk? - nyúlok a kezéért, hogy megfogjam és magamhoz húzzam. Kellően üdvözlöm, egy hibát nem ejtek, így, amikor elengedem, nyomok egy puszit a homlokára. Ha nem felejtett el semmit, akkor el is indulunk a bálteremhez. - Mit szólnál hozzá, ha először innánk valamit? - teszem fel a kérdést, miután odaértünk, és ha nem ellenkezik, akkor az asztalokhoz vezetem. Útközben csak néhány szót szóltam, azt hiszem ideges vagyok egy kicsit. Vajon Camrise átlát az álcán, vagy inkább meg sem próbálja? Nem tudok másra gondolni, de igyekszem a figyelmemet inkább Pansy-re terelni, elvégre, a ma este rólunk szól...
R U Mine | az a bizonyos bál | Clothes | Words: 288[You must be registered and logged in to see this link.]
Pörgök, mint a búgócsiga, de azt hiszem erre nagyjából számítani lehetett. Amúgy is ilyen vagyok, de a tetejében ez egy bál, egy karácsonyi bál és az első bálom és húúú! Totál oda vagyok és talán képes lennék elspurizni Dariusék mellett, hanem szólnak oda, hogy figyeljek már egy kicsit, ezért sikerül kiszúrni őket, lefalcolni a barátnőmtől kicsit és csatlakozni. Azért rendesen kell pislognom, hiszen ők is állati csinosak és a bátyámat se láttam még eddig ilyen nagyon kicsípve, de határozottan jól áll neki. - Darius is fantasztikus és úúú nagyon szép a ruhád! - pillantok még Missyre is, mielőtt elviharzanék mellettük, mert hát a süti az süti és itt annyi van, hogy ihaj és nekem végig kell kóstolnom minél többet. Arra tényleg nem is gondolok, hogy most jóval óvatosabbnak kellene lennem, mint általában, mert mégis csak a ruhámról van szó és ez egy szép ruha és ha Camy meglátja, hogy leettem szerintem eltesz láb alól, vagy kitessékel a teremből... vagy is megpróbálja, mert a bátyám biztosan megvédene és nem hagyná neki igaz? Azért kicsit visszafogom magamat, amikor Darius elkezdi törölgetni az arcomat és bólogatok is, mert amúgy a szám tele van, úgy meg nehéz beszélni, a végén meg leköpködném a ruháját, annak meg tuti, hogy nem örülne. - Ok...é! - préselem ki ezt az egy szót, amikor a süti egy részét már sikerült lenyelni. Próbálok egy fokkal szolidabban étkezni, hátha sikerül, de olyan édes és finom, hogy állati nehéz lassabbra venni a figurát. Amikor az utolsó falat is eltűnt akkor pislogok nagy szemekkel mikor előkerül a csokor. Úgy festhetek, mint egy lelkes anime baba. - Ez szuper, köszönöm! - azért hagyom, hogy felhúzza a csuklómra, de aztán lelkes vetődéssel ölelem át a nyakát és még kap két puszit is az arca két oldalára, mert ennyi azért jár ám hálából. Lassan az egész terem az én visításomtól hangos, legalábbis lenne, ha nem lennének más elsősök is, no meg ha nem lenne elég hangos a zene, bár itt azért egy fokkal talán kevésbé van hangzavar, vagy hasonló. - Nagyon szép! - nézegetem, miután elengedtem a bátyámat, csak aztán pillantok Missyra és a kérdését hallva szépen lehuppanok az egyik üres székre ott mellettük. - A tiéd is csodás! És jól vagy? Olyan sápadt az arcod. Darius, Missy jól van? - kicsit előre hajolok, mert hogy Missy mellé ültem le, viszont így nincs meg a teljes szemkontaktus most a bátyámmal, de azért mégis csak neki teszem fel a kérdést, mintha minimum ő lenne az, aki Missyért felel, de valahogy így is gondolom, hiszen ő a fiú és a fiúk felelnek a lányokért, ahogyan apa felelt értem, amíg tudott és most a bátyám és mivel Missy-vel nincs itt az apukája és a bátyja sem... - Missy neked van testvéred? - bukik még hirtelen ki belőlem, mintha az előző kérdésem ott se lett volna, persze mindkettőnek a válaszára kíváncsi vagyok, csak hát amúgy is pörgök, és már tömtem magamba egy nagy adag cukrot is, ami csak még inkább felpörgeti a fogaskerekeket az agyamban.
Hosszú órákon keresztül készülődtem, hogy tökéletesebben nézzek ki, mint amúgy. A roxmortsi fodrászszalonban megcsináltattam a hajamat (hullámokat és fehér gyöngyöket tettek bele, nem azokat a vacak hamisítványokat, hanem ezek valódiak voltak), továbbá felvettem azt a sötétzöld, mélyen dekoltált koktélruhát, amit amúgy az otthoni karácsonyi partin akartam viselni. Ezután még elkészítettem a sminkemet, majd ujjamra húztam a kedvenc gyűrűmet, a nyakamba akasztottam az ezüstláncomat, és miután megcsodáltam a műkörmeimet, fogtam a táskámat, elköszöntem a még javában készülődő szobatársaimtól, és elhagytam a klubhelyiséget. Gavin már ott várt a klubhelyiség előtt. Alaposan végigmértem, és egy féloldalas mosoly kíséretében odatipegtem hozzá. Tudtam, hogy ő jobb parti lesz, mint az a mardekáros egyetemista. Jobban is nézett ki nála, sőt benne volt a kis tervemben, így aztán biztos voltam benne, hogy sikerül majd féltékennyé tennem Juliant. ‒ Nahát, milyen fess valaki! ‒ üdvözöltem egy bókkal, majd ártatlan arccal hozzátettem, miközben néhány barátnőm elsétált mellettünk. ‒ És milyen gavallér is, hogy egészen idáig eljöttél értem. Lassan megtisztelve érzem magam. Megköszöntem a bókot. Huncut mosoly játszadozott az ajkaimon, miközben elindultam vele a nagyteremhez. Úton-útfélen ismerősökbe botlottam, így bájosan köszöntöttem őket, de amint elhaladtak mellettünk, egy-két megjegyzést tettem rájuk, éppolyan hangosan, hogy Gavin értse. Megnyugtatott, hogy volt valaki ebben a kastélyban, aki előtt nem kellett játszanom az ostoba tyúkot. ‒ Remek ötlet! ‒ bólintottam, elvégre, nekem se ártott volna egy ital. A táskámat szorongatva mentem utána, és csak az asztaloknál kezdtem fecsegni, miután szereztem magamnak egy pohár violalikőrt. ‒ Nos, nyilván nem támadjuk le őket először, bár azért nem ártana tisztában lenni azzal, hogy pontosan hol vannak ‒ kezdtem, és az ujjaim között forgattam a poharat. A körmeim az üveget karistolták, de nem izgatott túlságosan. ‒ Szemmel tartjuk őket, megengedem, hogy picit szórakozzanak, aztán lecsapunk, mint egy kobra ‒ kuncogtam ördögi csillogással a tekintetemben, és integettem pár ismerősömnek. Visszafordultam Gavinhez, hogy befejezzem, amit elkezdtem: ‒ Aztán, amikor úgy tartja kedvünk, odamegyünk. Bemutatlak a drága exemnek, fényezlek egy kicsit, incselkedek veled, majd egyszer csak észreveszem az ő partnerét. Előadom, hogy milyen modortalan vagyok, hogy nem tűnt fel a jelenléte. Utána meg, amit akarsz: lelki terror, verbális bántalmazás, gúny a köbön, amihez kedved van. A lényeg, hogy minél idegesítőbbek és felsőbbrendűek legyünk, bár ez nem lesz nehéz. Nott vagy, a huszonnyolc ősi aranyvérű család egyik sarja, én pedig anyai ágról Rosier vagyok, szintén azok közé tartozom. A vérünkben csörgedezik az arrogancia és felsőbbrendűség tudata. Nos, ez így megfelel? Reméltem, számára is megfelelő lesz ez így, ahogy abban is bíztam, hogy elég kreatív a maga módján, így aztán egy remek este van kilátásban. A poharamat koccintásra emeltem. ‒ Igyunk arra, hogy a mai éjjelen lehetőségünk adódik tönkretenni őket ‒ mosolyogtam ugyanolyan gonoszan. Tetszett, hogy Gavin vevő volt az ármánykodásra, így ma este nem csak azzal fog telni, hogy megkeserítsem annak a jómadárnak meg a cafkájának az életét, hanem azzal is, hogy a partneremet szórakoztassam.
Zene ¤ Megjegyzés: You’re so evil darling, I like you ¤ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sosem gondoltam volna, hogy eljövök a bálba, de végül is Heather rábeszélt. Eléggé úgy hangzott, hogy nagyon érdekli az a bizonyos srác, meg az a bizonyos lány, szóval úgy döntöttem, hogy elkísérem, de... Valahogy akkor még nem gondoltam bele, hogy végül is hová is jövök. Ez a hely tele van emberekkel... Már pedig nem túl sok kedvem van velük érintkezni, így nagyjából az öcséimet is elkerülöm, a nővéremről nem is beszélve. Csak óvatosan lavírozgatok az emberek között, természetesen Heatherrel az oldalamon. Voltam olyan kegyes, és elmentem érte a Mardekárosok ajtaja elé, csak, hogy a pletykaéhes barátnői is láthassák, nem egyedül megy a bálba. Sőt, még meg is dicsértem előttük, hogy milyen jól néz ki csak, hogy biztos ne legyen egy kis hiba sem a helyzetben. Micsoda nyűg, ha az embert ilyenek veszik körbe... Mindenesetre, nagyjából tisztában voltam vele, hogy miért is jöttünk ide. Megkeresni azt a bizonyos Juliant, és a cafkát, aki elrángatta a bálba, de voltak bizonyos részek, amiket már a legelején nem értettem a tervből. - Mit szólnál hozzá, ha innánk valamit, mielőtt letámadjuk a cafkát, és kifejtenéd, hogy pontosan hogyanis képzelted az egészet? - teszem fel neki a kérdést, és még a tempómat is lassabbra veszem, na, nem mintha a tömegben annyira rohangászni lehetne, hogy választhasson, merre akar menni. Ha beleegyezik, akkor természetesen az asztalokhoz megyünk, és én magamhoz is veszek egy frissítőt, és kérdőn pillantok rá. Természetesen arra várok, hogy akkor felvázolja nekem, mit és hogyan is képzelt pontosan ma este. Köszönésre különösebben nem méltatok senkit, egyiküket sem tartom lényegesnek, még csak nem is igazán rémlik egyikük arca sem, szóval, amíg Heather nem kéri tőlem, hogy legyek olyan kedves, és legalább bólintsak az ismerőseinek az álca végett, eszembe sem jut tenni bármit is.
*Igaz az a mondás, hogy a ruha teszi az embert, legalábbis izgatóbbá az biztos. Missyt láttam már ruha nélkül, minden egyes porcikáját végigsimítottam, ha rágondolok az ujjaimban érzem, a bőrömön, illatát az orromban, mégis a mai ruhájában vadítóbb mint bármikor. A fantáziám azonnal beindul, amit azonnal le is kell állítanom különben a nadrágom ráncai meglehetősen átrendeződnek. Az, hogy szinte mindent – már amit engedett a makacsságomon túl – átvállaltam a terheiből, egy kicsit önző érdek is volt, hiszen szeretem bár még nem mondtam ki úgy ahogy azt illene, angolul pedig nem tudom olyan szépen és érzékletesen előadni, de már készülök rá. Minden időmet vele tölteném amit csak lehet, de mindezeken túl tényleg segíteni szerettem volna rajta, hogy eltűnjenek szép arcáról a gondterhelt vonások. Mosolyt szerettem volna látni rajta, és csillogó szemeket, nem is gondoltam arra, hogy esetleg semmi kedve a bálhoz, elvégre minden lány szereti a bálokat és imád csodásan felöltözni mint egy hercegnő. Hogy csupán azért jött el velem mert úgy gondolta ennyivel tartozik azok után, hogy kifizettem a tandíját; eszembe sem jutott. A visszakérdezésére elgondolkodom, hogy jó szót mondtam-e de aztán biztos leszek magamban és mosolyogva, gyönyörködő tekintettel nézek újra végig rajta s bólogatok rendesen.* -Csinos. Az jó. Férfi csinos. Hmmm…. *Még ki is húzom magam amikor megigazítja az amúgy tökéletesen álló nyakkendőmet. Nem vagyok tisztában a szavak jelentésével, még rágcsálom az elmémben a szót mikor Katherina tűnik fel kisebb viharként mellettünk. Addigra már helyet foglaltunk, természetesen úgy, hogy kihúztam a széket Missynek és alásegítettem, hogy minél könnyebben ülhessen le a hosszú ruhájában. A húgom érkezésekor én is felállok és már nyúlok a zsebembe az ő csokráért, de a nyakamba veti magát, így le kell kissé hajolnom és tartanom néhány röpke pillanatig.* -Da, Katherina, fan-tasz-ti-kus. *Tagolnom kell a szót mert félő, hogy most beletörik a nyelvem. Többre nincs is időm, mert miután újra földet ér a lába, és megint megpróbálkoznék a csokor átadással, ő el is viharzik „színes muffin” felkiáltással. Nevetve nézek után és ingatom a fejem, annyira hasonlít az unokahúgaimra pedig nem vér szerinti rokonok, mégis, talán minden kislány ilyen lelkes és fáradhatatlan.* -Katherina lenni nagy vihar. *Missiynek jegyzem meg mert a húgom éppen azzal van elfoglalva, hogy összekenje magát. csokor marad, zsebkendő kerül elő amivel az arcát kezdem törölgetni leguggolva, mikor visszatér hozzánk.* -Katherina lenni nagyon, nagyon szép, kis hercegnő. Nem jó ha csoki és hab van ruháján, vigyázni rá! Ez lenni első bál, nem elrontani. Da? *Mosolyogva, büszkén nézek rá és ha sikerült letörölni az arcáról a maszatot, elteszem a zsebkendőt és előveszem a csokrot amit most azt hiszem már harmadszorra fogok megpróbálni a csuklójára húzni. A barackszínű csokor, bár színben nem annyira megy a ruhájához, mondjuk a fehérhez minden illik, inkább a fiatalságát és a hamvasságát emeli ki és épp ezért választottam ezt. Missyvel könnyebb dolgom volt mert megkérdeztem milyen ruhája lesz, ám Katherina azt mondta olyan amilyet Camrise ad neki. Túl késő volt már akkor elvinnem új ruhát választani de a legközelebbi esemény előtt már ügyesebb leszek. * -Ez csokor lenni bál fontos…..része. Kell minden nőnek, adja kedves, vagy apa, vagy nagyobb fiútestvér, da? Lenni bűvös csokor, ha Katherinának kell menni aludni, lenni csokorból pici tüzijáték utána eltűnni. Katherina menni aludni. *Amint az egyik keze felszabadul, máris kihasználom az alkalmat és a csuklójára húzom a virágot. neki elmondom hogyan bűvöltem el a csokrát, hogy tudja és talán várja is meg nem is. Azt hiszem az idővel nem fukarkodtam, az első bálja mégis, hadd szórakozza ki magát, de amint az alsóbb évfolyamokat visszaterelik a körletükbe a most is „szolgálatban” lévő prefektusok, Katherina csokra működésbe lép majd. Missy egészen más varázslattal van átitatva de az meglepetés, neki nem mondom el és remélem, hogy sikerül valamikor az este folyamán kettesben maradnunk valahol. Végül visszaülök Missyhez és egy székre mutatok Katherinának, ha esetleg csatlakozna hozzánk.*
Ismét felkavarodik a gyomrom, nem tudom, hogy mitől lehet, vélhetően a stressztől, hogy végleg meg kellett vállnom a szüleimtől, akik felneveltek. Nem tudtunk közös nevezőre jutni, ezért szántam magamat erre a kétségbesett lépésre, hogy nem engedek az akaratuknak, még ha ennek az is az ára, hogy végleg el kell jönnöm. Fáj a hasam rendesen, legalábbis én annak érzem, de miután ma egész nap diétáztam, azt hittem, hogy estére minden rendben lesz, ehhez képest a karácsonyi habcsók illatától is furcsán szédelgek, lehet, hogy mégsem kellett volna eljönnöm, de azt meg nem akartam, hogy Darius egyedül legyen, netán ne is jelenjen meg a bálon. Majd valahogy kibírom a kedvéért, ha már volt olyan drága, hogy ilyen sokat beleadott a tandíjamba, holott alig pár hónapja vagyunk csupán együtt, nem értem, hogyan gondolta azt, hogy elvárom tőle, aztán annyira lelkesen készült a karácsonyra, ráadásul még az a szép medál is, ami most a nyakamban függ, az impozáns virág, amit a csuklómra húzott... és ha jobban megnézzük, maximálisan a legdögösebb pasi az egész teremben. Ettől függetlenül most inkább leülnék, a tánchoz most még nincsen ihletem. - Izgató? – Kuncogok fel vidáman, tavaly karácsonykor éppen Roy akarta megmutatni a bélyeggyűjteményét, most pedig ezen már Darius-szal estem át, de nem gondoltam volna, hogy ilyen bókkal él, amitől már most fülig pirulok, ahogyan ösztönösen megigazgatom az öltönyét, nyakkendőjét, holott tökéletes. – Te is nagyon csinos vagy Darius. – Bólintok szendén, hogy helyet foglaljunk, döntésem szerint nem iszom ma a bóléból, még egy cseppnyi alkohol is totálisan megkavarná a gyomromat, nem akarok megint rókázni. Valami semlegeset kéne innom, mint a víz, vagy valami töklé, ami Lavendernek is a kedvence. A mellettünk elszáguldó Kathrine kap egy integetést, végre vissza is fordul, így összeszedem magamat, és felállva üdvözlöm, nem csak egy sziával, hanem kap két cuppanós puszit az arcára. - Fú de szuperszép ma valaki. Nagyon kitettél magadért sógornő. Csatlakozol? Leülsz hozzánk egy kicsit? – Én is rászánhatnám magamat, hogy valami édesség után nézek, de az lesz a legjobb, ha ma csak a levest kóstolom meg a vacsorából, abból nagy baj nem lehet. De legalább Kathrine itt van, így ha Darius táncolni vágyna, akkor nem marad parlagon, hiszen lássuk be, annak azért nem örülnék, ha valami idősebb lányt vinne el.
Már vagy ötvenszer teszteltem, hogy mennyire pörög jól a szoknyám és azt hiszem elfogadható a szint, de mégis csak ez az első bálom, hát naná, hogy azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. Annyira vártam! Már napok óta totál be vagyok zsongva, sikerült azt a pocsék élményt is elfelejteni, ami a Tiltott Rengetegben történt. Jól van, volt azért pár nap sokkos állapot, és még a Gyengélkedőn is töltöttem egy kis időt, de azóta már csak úgy mesélem, mint valami durva legendás sztorit, amit túléltem! Na nem mintha amúgy sok sok részem lett volna a dologban, hiszen a pálcámat is sikerült elejteni félelmemben, de a jó hős nem meséli el a ciki részeket a történeteiből igaz? Én sem, szóval azóta már eleget emeltem magamat az egekbe, hogy mit át nem vészeltem, legalábbis amíg volt hallgatóság és engem is érdekelt a dolog, aztán már inkább a készülésé volt a főszerep. A ruha választásban Camy segített, bár szerintem csak azért, hogy ne égessem le, ha netán olyat veszek fel, ami neki nem tetszik, vagy amit cikinek gondol. Nem is számít, ez nekem is tetszik, nem túl feltűnő, de mégis szép és a cipőm sarka is alig magas, de szép lakkozott fekete, megy a ruha övéhez, ami amúgy állati jól pörög, szóval tiszta jó! Gondolkodtam rajta, hogy a bátyámmal menjek-e, de aztán arra jutottam, hogy az biztosan rém ciki lenne. Filóztam azon is, hogy vajon Hollin jön-e, de aztán végül elvetettem az ötletet, hogy megkérdezzem. Nem hiszem, hogy nagyon odalenne az ötletért, hogy netán táncoljunk egyet, biztosan félne, hogy a lábára lépek, annak ellenére, hogy egész normálisan viselkedett, amikor eltévedtem az alagsorban. Legalábbis magához képest mindenképpen. Maradt az egyszerű megoldás, hogy a szobatársaimmal megyek és kész, úgy se megy a többség párral. Nem akartam bekavarni a bátyámnak sem, biztosan Missy-vel meg, és az gondolom csak fontosabb, vagy mi... nem? Szóval másik három lánnyal toppanok be az ajtón és naná, hogy szinte azonnal összecsapott tenyérrel, csillogó szemekkel pillantok körbe és máris megragadom Natasha kezét, hogy szinte vadul húzzam magammal, hogy letámadjuk a méretes fát és hogy jól megnézzük magunknak. - Azta... mekkora! - tátott szájjal figyelem az időnként mozgó díszeket. Amúgy is imádom a karácsonyt, de féltem tőle, hogy a családom nélkül más lesz, de nem... olyan izgalmas ez az egész, én pedig totál be vagyok sózva, hiszen ez valami meseszép! Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos is lehet valami, pedig fantáziám az nagyon is van. Kis időbe beletelik mire kiszúrom Dariust és Missyt az asztalok közelében, úgyhogy elköszönök Natashától, hogy nem sokára találkozunk, aztán bele is vetem magamat a tömegbe, remélhetőleg nem nagyon lökök fel senkit sem, hogy odajussak hozzájuk. Nem verekszem át magamat a tánctéren, annyira nem vagyok bátor, inkább megkerülöm és már hallótávolságon belülről integetek és... - Hahó! - lelkesen szólok oda, ha netán maguktól nem vennének észre, bár mintha ők is nagyon nézelődnének erre-arra, szóval ki tudja, talán mégis. Amikor sikerül elérni őket, Missy kap egy mosolygós sziát, míg Darius természetesen egy nagy ölelést. - Ugye... ugye, hogy fantasztikus? - csillogó szemekkel meredek rájuk úgy kb. fél másodpercig. - Úúú színes muffin! - úgy zúgok el mellettük, mint a veszett gyalogkakukk, bár nem megyek messze, csak kb. két lépéssel arrébb, hogy két muffint magamhoz ragadva, immár kissé habos és maszatos képpel térjek vissza hozzájuk, teli szájjal és úgy nem beszélünk... fogjuk rá, vagy legalábbis próbálunk.
*Bolond voltam, nem vettem mindent számításba amikor elkezdtem tervezni a hazautazást, amit karácsony előttire próbáltam datálni, mivel nem volt még mindig biztos, hogy Katherinát magammal tudom vinni a szünetben. Missy egyértelmű volt, hogy velem tart, már a családjára sem kellett gondolni látogatás címén, bár ő miatta nem örültem neki, hogy így alakultak a dolgok. Azóta, hogy visszajöttünk és elhoztunk minden holmiját amit csak lehetett, Missy kedve hanyatló volt, nagyon össze kellett szednem magam, hogy néha egy-egy mosolyt ki tudjak csikarni belőle. Amikor felajánlottam neki - ez így nem igaz, ragaszkodtam hozzá - hogy a családom és én is az örökségemből fedezzük a tanulmányi költségeit, nem csak meglepődött hanem határozottan vissza is utasított, győzködnöm kellett, hogy elfogadja. Nem akartam ebbe beleszólni, értem én, hogy ha már így alakult önálló szeretne lenni, és nem is ajánlottam volna fel minden költségtérítést ha el tud helyezkedni az ispotályban, az kell a gyakorlati tapasztalathoz, de, hogy kocsmában szolgáljon fel, azt már nem hagyhattam. Kizárt, hogy részeg taperolós férfiaknak hordozgassa az italát. Tudom, mert néha én is berúgtam és taperoltam........régebben. Mostanában már csak a berúgás maradt újdonsült barátaimmal. Nos a bálra való készülődés miatt el sem indulhattunk a családomhoz, így ők idén későbbre maradtak, az unokahúgaim legnagyobb bánatára, de mikor megemlítettem nekik, hogy Missy-t és a húgomat is szeretném elvinni magammal, megenyhültek. Szerették volna megismerni Katherinát, elvégre körülbelül egykorúak voltak, egy-két év különbséggel és olyan sokat meséltem róluk a leveleimben, hogy már látatlanban is szerették. Maradtunk hát a bálra, emiatt azonban már az előző este óta nem láttam Missyt, mert készülődni akart. Nem értettem miért kell egész nap erre készülni, még a ruhája színét is nehezen árulta el, pedig csak a csokor miatt kérdeztem. Nők! Nekem elég volt fél óra és már készen is voltam. Mivel már egyetemista voltam, nem volt kötelező dísztalárt felvennem, a zsakettre szavaztam, és így már teljes pompámban érkeztem meg a Griffendél torony elé Missyre várva. Katherina külön szeretett volna menni, őt majd később megkeressük, terveztem, hogy őt is megtáncoltatom, ha nem tud majd a lábaimra áll és úgy pörgetem meg. Missy azonban.......gyönyörű volt, szinte sugárzott abban a vörös ruhában ami kiemelte arcának hamvasságát. Először elámultam és csak kerekítettem a szemeimet, majd szélesen elmosolyodtam, végül a csuklójára húztam a csokrot és hosszan megcsókoltam. Örömmel vettem tudomásul, hogy a tőlem kapott medált is viseli, amit akkor ajándékoztam neki mikor a szüleinél voltunk és amit anyám hagyott rám, pontosan ezzel a célzattal. Katherinának is készíttettem egyet, nem tudtam, hogy lesz-e partnere vagy sem és ha igen, egyáltalán eszébe jut-e a srácnak, akit ha meglátok minden bizonnyal egy kis gyorstalpaló, "Hogyan ne mérgesítsük fel Dariust?" oktatásban részesítek. * -Missycica! Te lenni izgató angyal! Szép és tüzes mint rubin. *Büszkén, villogva vezettem be végül a nagyterembe ahol már gyülekeztek a diákok és a tanárok. Katherinát kerestem a tekintetemmel a nagy forgatagban, de mivel még pici volt, nehéz lesz megtalálnom.*
Nem akarom Darius kedvét elrontani, hogy nem vagyok túl jól, meg egyébként sem vészes a dolog. Fel volt kavarodva a gyomrom reggel, és sikerült rókáznom is egyet a klotyóba, azóta is van bennem némi szédelgős-émelygős érzés, de nem akarok pont karácsonyra lebetegedni, így diétázom egész nap, hogy legalább este ehessek a karácsonyi menüből. A délután közeledtével nekiállok, hogy szép legyek este. Megerőltetem magamat, és lesietek a roxmorts-i faluba hogy megcsinálják a frizurámat. Olyan furcsa, hogy már bármikor járhatok ide, nem szükséges a szülői engedélyemet lobogtatnom havonta-kéthavonta egyszer a különleges alkalmak egyikén. Nem kértem külön egyetemista szobát, jó nekem továbbra is Ginnyékkel, még ha eleve nehezen vettem rá magam, hogy elfogadjam Darius ajánlatát, miszerint segítene anyagilag. Ez azért szégyenteljes, hogy bár még nem is vagyunk házasok, de még jegyesek sem, és a páromnak kell átvenni a feladatot, hogy segítsen, hogy ne kelljen dolgozni. Miután Dumbledore megértette a kérelmem lényegét, hogy magamra maradtam, hajlandó volt engedményt adni a tandíjból, amit cuki pasimnak csak ki kellett egészítenie, viszont annyit már nem kértem, hogy új könyveim, varázseszközeim legyen, jó nekem a kölcsön és a használt, miattam nem verje magát komoly költségebe, még ha szeret, akkor sem, Tulajdonképpen ezt nem is mondtuk ki egymásnak, de oly egyértelmű, hogy lelkileg érintettük meg egymást, így ez is magától értetődik. A frizura után körmös, és ruhabolt következett, így azt kell mondanom, hogy ameddigre Darius elém jött a Griff toronyhoz, a rosszullét talán már tovatűnni látszik ami a kinézetemnek köszönhető, szeretem ugyanis az ilyen alkalmakat, és szinte bele sem gondolok, hogy pont egy évvel ezelőtt akarta Roy megmutatni a bélyeggyűjteményét. Azóta inkább valaki másét néztem meg. Most tehát a vérvörös rucimban, az új hajammal frissen, és üdén lépem át a karácsonyi bál nagytermének színhelyét. Darius is maga a megelenvedett félisten, ahogyan kinéz, így megpaskolom a karját, ahol belékarolok, és a dekorációt nézem, a nagy tömeg egyenlőre nem vonz. - Megkeressük a hugodat édes? – Kérdezek oldalt, és a tömegben a kislányt kutatom, hátha Darius jobban kiszúrja Kathrine-t.
Az asztalok a bál ideje alatt a fal mellé vannak kitolva, ahol természetesen frissítőket találnak a résztvevők, szendvicseket, sütiket. Egy-egy hosszú pad is maradt a teremben, ahová azét aki elfáradt le tud ülni, ha nem állva akar enni.
