2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valaki jár a közelben, tudja, érzi. Egy kétlábú, talán, hasonló a szaga, bár más, mint emlékeiben él. Meg kéne mozdulnia, mégsem bír. A hirtelen jövő nesz, majd a feltűnő lány, ahogy a tisztásra esik, már ráveszi, hogy megmoccanjon. Felpattan, hirtelen, nagy lendülettel. Egyik hátsó lábára nem terhel teljesen, másik elejére egyáltalán: az ott lévő lábszárvédője hosszában eltört, ínai mentén a törött vég beleállt a lábába. Orrlyukai kitágulnak, vadul fújtat, fejét enyhén leszegi, hogy szarva a leány irányába nézzen. Majd a lány valami furát érezhet: mintha valami megérintené, holott közvetlen közelében sehol semmi... Majd az érzés változik: valami az elméjét simítja, óvatosan tapogatja. Más, mint az eddigiek, állapítja meg, de képes vele kapcsolatot létesíteni. Ha muszáj. Egyelőre nem mozdul, s nem is szól.
Tisztában volt vele, hogy a rengeteg éjszaka milyen veszélyes volt, de neki most kellettek azok a bájitalhozzávalók, méghozzá frissen. Nem minden növény lelhető fel az üvegházakban, így hát Karen arra kényszerült, hogy a Tiltott rengetegben keresse meg azokat a gombákat, növényeket. Már sikerült elkerülnie a kentaurok egy csoportját, sőt időben irányt változtatott, így megúszta az arra járó acromantulával való találkozást. A pálcája végén ülő lángocska remegett, és akármilyen hátborzongató volt a hely, Karent semmi nem tudta eltántorítani. Egyre beljebb haladt a rengetegben, és furcsállni is kezdte a környéken ülő csendet. Ennél nagyobb éjszakai életre számított, és mégis olyan kihalt volt minden. Azonban elhessegette a gyanakvó gondolatait, amikor az egyik fa tövében kiszúrt néhány keresett gombát. Lehajolt, hogy szedjen belőle, ekkor azonban valami sötét foltot vett észre. Belemerítette az ujjait, és megszagolta. Vér volt. Homlokráncolva pillantott körbe, és a kíváncsiságtól hajtva újabb és újabb nyomok után kutatott. Amikor egy leszakadt kart talált a bozótban, falfehérré vált az arca. Nem azért, mert annyira undorodott volna a látványtól, elég gyomorforgató dolgot látott már az életben. Pusztán nem értette, hogy azt a kart miért fedte egy különös alkarvédő, hiszen ebben a világban már senki nem hordott vértet. Megbotlott, átesett az egyik bokron, és arra a tisztásra került, ahol a sérült lény volt. A hátát fájlalva feltérdelt, és a földről felvéve a pálcáját, bevilágította a tisztást. Ekkor érte egy újabb meglepetés méghozzá egy fekete unikornis képében. ‒ Mi a…? ‒ pislogott rá nagy szemekkel, hiszen sose látott még ilyen közelről valódi unikornist, nemhogy olyat, ami fekete lenne. ‒ Ez az éjszaka egyre különösebb ‒ dünnyögte, miközben feltápászkodott a földről. Leporolta a ruháját, a pálcáját a földre irányítva, a szabad kezét feltartva tett előre egy-két lépést.
Percek óta hever már ott, ahol, mire tudata tisztulni kezd. Zavaros minden, a hely megváltozott, és egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahova érkezni szándékozott... Mindene fáj, a feje zúg, és talán valahol vérzik is, még túl zavart ahhoz, hogy igazán felfogja. Egy dolog tiszta: egy erdőben van, egyedül. Holott nem egyedül jött... A levegő körülötte meleg, de alighanem este van, vagy legalábbis a sötétség erre utal. Csend honol, bármi járt is erre, érkeztésre elszaladt... Vagy elpusztult a hirtelen hőtől, ami mostanra már jelentősen alábbhagyott. Bár ő még nem látja, de nem messze tőle ott van lovasa is: halott, holtteste több darabban, kifacsarodva. Itt-ott vér, míg máshol saját vértjének darabjai, egyes részek egybe, de súlyosan sérülve, bezúzva, míg a többi egyenesen apró darabkákra robbanva. Ő maga csak egy halk szusszantást hallat, a gondolat megszületik: ideje felállnia, de egyelőre nem érzi magában az erőt ehhez.
