2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Piton nekem sem éppen a szívem csücske. Szerencsére nem kell vele együtt lennem, az óráira se kell bejárnom, de nagyon tudom rühellni azt hallom tőle, hogy ”lányod nem tanul”. Már hogy a fenébe nem tanulna? Hollóhátba osztották be, szinte már hivatalossá téve, hogy vág az esze, mint a borotva, nem kell neki még csak tanulnia sem, hogy meglegyen a jobb jegy. Igen, tudom, elfogult vagyok, de ez természetes, mégiscsak a lányomról beszélünk, és nem igazán szeretem azt, ha valaki rossz szóval illeti őt. Ha nem lennék én is tanár, akkor már rég átdolgoztam volna az arcberendezését, kezdve azzal a hatalmas kampós orrával. Tudom, hogy nem vagyok valami jó apa, és azt is tudom, hogy ilyen sok idő után nem valami fair a részemről, hogy beleszólok az életébe, de… de ez van, el kell viselnie és kész. Az apja vagyok, és hiába nem tudtam olyan apa lenni, mint amilyen szerettem volna, ez nem jelenti azt, hogy jó szemmel nézem, ahogy a szemem láttára nő fel. A kamasz gyerekekkel mindig sok gond van, ezt már vagy ezerszer hallottam, de eleinte el sem tudtam képzelni azt, hogy Hannah és én ilyen helyzetbe kerülünk majd. Akkor még azt hittem, hogy a munka mellett megfér a család, de ennél nagyobbat aligha tévedhettem volna. Érthető, ha úgy gondolja, hogy ennyi idő után nincs jogom beleszólni az életébe, de… de beleszólok. Tudom én, hogy előbb beszélni kéne a barátjával és csak azután utálni, de most őszintén, létezik olyan apa ezen a Földön, aki kedveli a lánya barátját? Ha tehetném, akkor kolostorba zárnám őt, apácák közé, hogy soha ne lásson még csak férfit sem. Nem azért, mert olyan nagyon igazságtalan lennék, vagy utálnám a barátját, egyszerűen csak az… az apja vagyok, az a feladatom, hogy ne kedveljem a pasiját, és lépten-nyomon beleszóljak az életébe. Értem én, hogy ez az első szerelme, de… de nem várhat ezzel még néhány évet? -A rossz ötletek megszállottja vagyok, nyugodtan megkockáztathatod. – oké, az ilyen beszélgetésekhez kell egy apa is, és én eddig nem sokat tettem, hogy ezt a címet tényleg elnyerjem, de próbálkozom. Viszont, hogy ne csak én legyek a hibás… kell egy lány is az ilyen beszélgetésekhez, márpedig ő sem úgy viszonyul hozzám, ahogy kéne. Tudom, az én hibám ez is. – Rólunk… róla… úgy általában mindenről. – mindegy, csak… csak beszélgessünk. – De először arról, hogy… ugye nem kell felvilágosítsalak a férfiakról? – ez igazából egy burkolt kérdés arról, hogy szűz-e még. Nagyon remélem, mert ha nem, akkor… akkor a kis barátjából eunuch-ot csinálok.
Piton nem a kedvenc tanáraim közé tartozik. Úgy mint ahogy szerintem a többieknek sem. Nem minthogyha a tanár bárkit is kedvelne... de mondjuk észrevehetően elnézőbb a mardekáros diákokkal. Engem ez kifejezetten zavar, úgyhogy igyekszem a lehető legjobbat nyújtani, mindent tudni és akkor... akkor hátha nem fog lenézni. Szóval teljesen mindegy. Lesz ami lesz, ilyen az élet. Noahval a földszint felé tartunk, majd ő lelép a haverjaival én pedig egyedül maradok. Kis ideig gondolataimba merülve bámulok a becsukódó ajtó felé. Sokszor van ilyen, hogy egyszerűen csak kikapcsolok és átengedem magamat a gondolataimnak, majd amikor eszembe jut valami fontosabb vagy akár ha valaki kizökkent a helyzetből... akkor kapcsolok. Most csak spontán megfordultam és akkor mondhatjuk, hogy Eddie zökkentett ki ... Mondhatjuk. Nem mondom, hogy nem szeretem az apámat. Szeretem, csak fájó pontja az életemnek. Nem tetszett, hogy mennyire elhanyagolt és oké, hogy most itt dolgozik, de ő nem tudja azt, hogy mennyire rossz volt nekem amikor a születésnapomon nem jött például haza. Rendben, ott volt 2 vagy 3 nappal később, de... az nem ugyan az. Na meg az ünnepek. Hát igen. Elég sok mindenből kimaradt. Szerintem nem is tudja, hogy mit szeretek, mi a kedvenc sütim vagy bármi. Valahogy nehezen tudom neki mindezt megbocsájtani. Hiányzik az életemből az, mint ami a többiek nagy részének megvan... hogy amikor összeülünk, beszélgetünk és elmesélik a kiskorukat. Én mit meséljek? Hogy nem volt rendes családom? Aztán meg visszajön az életembe és mindenbe bele akar szólni. Eddig mehetsz el, nem mehetsz el, nem lehet barátod, ne jöjjön ide a pasid...! Tessék? Amikor 10 éven át az embernek szinte csak az anyja van, akkor az apja már ne akarjon neki parancsolni. Mert ilyen dolgokban biztos nem fogok rá hallgatni. Na meg most már elég "felnőtt" is lettem. Sokkal önállóbb vagyok mint voltam és elég... koravén. Szóval tudok magamra vigyázni. Na meg az sem utolsó, hogy Noah itt van az életemben. Szerintem meg kellene neki ismerni és utána mondja azt, hogy ne legyen pasim.A nagy bénázásom után szerencsére odajön. Valahogy tudtam, hogy nem úszhatom meg... Nem mosolygok vissza, csak kíváncsi tekintettel nézek rá. -Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet. - Elmerengek, egy pár másodpercig a cipőm orrát nézem. Végül is mért ne? Lehet, hogy így még jobban fel tudom majd bosszantani és aztán abbahagyja ezt. Egy próbát megér... talán. - Miről akarsz beszélni?
Ma kivételesen nem whiskyvel kezdtem a napot. Sörrel, majd whiskyivel fejezem be, kell egy kis változatosság a dögunalmas életembe. Na nem mintha panaszkodhatnék. Ülök a szobámban, néha beugrok egy órára, ha hiányzik a tanár, csinálok valamit, akármit, és kapok érte pénzt. Szóval ez az aranyélet, nem is tudom miért hiányzik az, hogy csapdákat és más varázslókat játsszak ki olyan ereklyékért, amikért egy vagyont fizetnek a megrendelők. Hiányzik a munkám, naná, hogy így van, ezt nem fogom tagadni, de jobban hiányzott, és hiányzik még mindig a lányom. Csak hát… ő nem igazán értékeli ezt a nemes gesztust, hogy visszajöttem, még a sulijába is jelentkeztem, mint tanár, bár ez egyelőre inkább tűnik rossz ötletnek, mintsem jónak. Oké, tudom, hogy nem vagyok valami jó apa… oké, szar apa vagyok, de nem érdemelnék egy második esélyt? Vagy… mondjuk egy kétszázadikat? Én próbáltam jó lenni ebben, komolyan, de a munkám nem volt valami családbarát, akármennyire is igyekeztem, mindig lemaradtam a nagy eseményekről, ahol ott kellett volna lennem, pedig Hannah nagyon bírt engem régen, ott várt az ajtóban és a nyakamba ugrált mikor hazaértem. Bárcsak újra kicsi lenne, túlságosan is gyorsan felnőtt, és én ebből alig láthattam valamit sajnos. Ha lett volna valami átmenet mondjuk… de így csak azt látom, hogy a lányom egyik nap még egy tündéri kislány, aki izgatottan várja az apját, másnap meg már kamasz, vannak gondolatai, és… pasija. Nem tudom, hogy vannak ezzel más apák, de én nagyon nem komálom ezt. Jót akarok neki, a szemem fénye, de… de miért kell pasiznia? Van már egy csomó minden manapság, hogy a… szükségleteiket kielégítsék, miért kell ehhez egy pasi? Lehet mackója, még egy zebrát is hozatok neki, de … de ne pasija legyen. Túlságosan is gyorsan felnőtt, ez az igazság, én meg lemaradtam erről. És most beakarom hozni a lemaradást, de… de nem engedi. Leszegett fejjel bóklászom, és csak egy pillanatra nézek fel, de meg is akad a tekintetem a lányomon, meg azon a… biztos jó fej srác, de szívesen változtatnám át bokszzsáknak. Semmi személyes, csak hát… a lányommal jár, vagy mi, ez pedig főbenjáró bűn. Na persze nem egy „Szia apa, örülök, hogy látlak!” –ot kapok, ahogyan odaérek hozzá, de erre számítottam is, sajnos ez a valóság. – Én is örülök, hogy látlak. – villantok meg egy mosolyt felé. – Figyelj csak… jó lenne, ha tudnánk beszélni. Tudod, mint apa meg lánya. – persze, biztos kitalál valami indokot arra, hogy leléceljen, de… de nem fog, muszáj vele beszélnem!
-Nem hiszem el, hogy ennyire durván veszi ezt a tantárgyat! Hogy a fenébe fogok én ebből kiválóra vizsgázni?!- Felháborodva suhanok ki a terem ajtaján, mellettem Noah. Amennyire csak lehet, annyira végigócsárolom neki a bájitaltan tanárt. Hát igen... Piton. Mit is vártam tőle idén is? Hogy majd biztos át fog engedni egy nesze neved kiválóval, csak úgy? Ugyan... Soha nem volt még olyan szerencsém. Ha nem vagy mardekáros és nem zseni, akkor tutira nem lehet a tantárgyát kiválóra letenni... Kicsit letörve sétálgatok tovább, mára végeztem az óráimmal. Ma nem kezdődött amúgy sem túl jól a napom, szóval reménykedtem benne, hogy legalább a vége... valamivel jobb lesz. Erre? Piton. Na, de végül is ha pozitívan akarok hozzá állni a dolgokhoz, akkor még nincs teljesen vége a napnak. Meglátjuk. Noah csak vigyorogva néz végig rajtam, már meg se kottyan neki az, ha valamiért rinyálok. Pl: Piton. -Ugyan már Hannah! Úgyis sikerül a kiváló. Úgy állsz hozzá, mintha tavaly se lett volna meg... - Még mindig mogorva tekintettel pillantok rá, majd kicsit lazábbra veszem. Végül is mért ne lenne meg? Ebben igaza van... csak túl idegeskedem itt az egészet. Elvégre, még eléggé az elején is vagyunk... Megfogja a kezemet, egy puszit nyom az arcomra. A bejárat felé tartunk. Tudom, hogy neki dolga van, de nem is baj, hiszen szinte egész nap együtt voltunk... minden óránk együtt, na meg még a szünetek... egyszerűen nem tudom megunni, de félek... hogy nehogy neki legyen ez sok. Amikor a bejárathoz értünk, viszonoztam a pusziját, elengedtem a kezét és utána bámultam. Egy percig néztem, majd az ajtó lassan becsukódott mögötte, én pedig megfordultam és ekkor láttam meg Őt. Jaj ne. Igazából nem is tudom mi legyen a reakcióm. Elvégre, az apám... szóval talán meg kellene állnom beszélni vele egy-két szavat. Viszont mivel a viszonyunk nem a legidillibb, ezért talán mégsem kötelező. A lábam mozdulni sem akart, de azért igyekeztem elslisszolni a másik irányban, sajnos sikertelenül. Egyrészt, hallottam amint valaki a nevemen szólít, másrészt pedig a bénázásom határtalan ma, úgyhogy belerohantam az egyik mardekáros diákba, aki még mellesleg jól végigszidott. Pont ez nem hiányzott a mai napomból... -Bocs, tényleg. - Vetettem még oda egyszerűen a csajszinak és több mint valószínű, hogy ez az idő alatt, Eddie is odaért hozzám. Felé fordultam, a kezembe lévő bájitaltan könyvet átöleltem és felvontam szemöldökömet. - Remélem nem kioktatni akarsz megint.
