2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem kijelenthetem, hogy Camrise Arogonte megtanulta a leckét, soha többé nem akar majd átjárni a Mallory testvérek eszén, mert már egyszerűen nem fog tudni. Legalábbis az enyémen most már biztosan nem, mert nem fogom hagyni neki. Inkább én viccelem majd meg őt, ha azt veszem észre, hogy valamiben sántikál. Még ebben a szent percben itt a padon is arra gondolok, hogy mi lett volna ha eleve előadom neki a semmiről semmit sem tudó diák egyedet és elmondom az igazi nevem. Az bizonyos, hogy mi eddig ketten el nem jutunk s, nem tudom meg mi lakozik ott mélyen legeslegbelül. Nem tehetek róla, szeretem kifordítani önmagukból az embereket és az igazi arcukat megismerni, amit elrejtenek az egész világ elől annak érdekében, hogy megvédjék önmagukat másoktól. Nem tudnám, nem szeretném megmondani, hogy Camrise milyen álarcot öltött fel annak érdekében, hogy megvédje önmagát a csalódásoktól. Az egyszer biztos, hogy mindennek ellenére van szíve, csak még nem jutott el a tudatáig ezt beismerni. Mert van. Hiába tagadja, én tudom, hogy van. Először is, életben vagyok! Ha valóban olyan harcias ahogy mondja és bizonygatja akkor eddig régen megfulladtam volna levegőhiányban ha nem lenne szíve. Különben is szeretem az életemet, de az nem jelenti azt, hogy nem szeretem próbára tenni az emberek nyugodt kis türelmét. Jó, jó tudom, az egészről én tehetek. Szépen ki kellett volna nyögnöm, hogy én nem Daniel Mallory vagyok, de akkor abban a pillanatban szórakoztatóbbnak tűnt azt mondani. A kettőnk közti különbségeket csak az veszi észre aki jól figyel, különben az illető akárcsak Camrise összetéveszt és ha ez történik akkor jól megjárja vagy én járom meg jól. Teljesen mindegy, a végén úgyis nekem kell az okosabbnak lennem és engednem. Bár az eléggé röhejes, hogy engem el mer képzelni egy másik fiúval és ennek még hangot is ad. Nem, nem tudja megtartani magának, muszáj elmondania. De szerencséjére nem vagyok hamar haragú típus, ha az lennék ki tudja miféle gonoszságokat találnék ki. Persze csak akkor ha nem lenne elemista. Így még az orrát sem tudnám megpöckölni viccből mert előbb vinne el egy forgószél, hogy én azt megtenném. – Hát, először az, hogy meghazudtolnám önmagam, azt amit egy lányban szeretek és tisztelek. Másodszor, mégis mi van abban jó ha két fiú együtt van? Biztos rengeteg problémájuk akad ha csinálni akarnak együtt valamit. – azt persze nem kezdtem el sorolni Camrise-nek, hogy nekem mik a hipotéziseim, már így is eléggé nyilvánvaló mennyire ellenszenves vagyok ezzel a témával kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy megutálnám az illetőt ha a barátom volna és kiderülne róla ilyesmi, végül is ez az ő baja, csak engem hagyjon ki a megcsókolandó egyedek listájáról s, máris békés leszek. Mert tudom, hogy nem kell semmiért sem bűntudatot éreznem. Persze, hogy elnevette magát, ha nem tett volna így én ezer biztos még több ellenszenves dolgot mondok neki. Még szerencse, hogy nem tettem így. – Sajnos audiovizuális vagyok, de ezt most nem akarom elképzelni. – nevetni próbáltam, igazából ennél viccesebb témát nem hozhatott fel, ami ennyire erős ellenszenvet vált ki belőlem. Na jó, talán van ennél is rosszabb, de remélem Camrise megtartja magának a perverz fantáziáját és békén hagyja az én édes csillámporos fantáziámat. Bárcsak édes és csillámporos volna! De látszik, hogy nem így van, mert akkor nem tudtam volna ennyire hosszas magyarázatot adni neki a kialakult helyzetével kapcsolatban. – Nekem ez sem veled sem nélküled kapcsolatnak tűnik. Jó ez az egész kettőtöknek? Ha a nőcsábászt választod boldog leszel? Mondjuk az is kiakasztó amit a másodikról mondtál. Ha bele gondolok totál gáz volna ha egy olyan barátnőm lenne aki elhagy egy másik lány miatt. Az csak még egy okot adna Alphonzo Turner-nek, hogy engem piszkáljon. – ebbe mondjuk még belegondolni is hátborzongató, mert nekem nem lesz semmim sem amit akár az orra alá dörgölhetnék a személyiségén kívül amit ki nem állhatok. – Saya-t már első óta ismerem, de barátok csak azután lettünk, hogy vettem a bátorságot és vigyorgós arccal leültem mellé bűbájtanon. Szóval az egészről a bűbájtan tehet, ha akkor más mellé ülök most nem tartanék itt. Az idők során nem tudom, hogyan de túlságosan megkedveltem, jobban, mint egy barátot és ötödik végén elkezdődtek a rémálmaim. Nagyon durva együtt, egy párként látni az ellenségedet és azt akit mindennél jobban szeretsz. De majd legközelebb Saya elé állok és elmondom neki, hogy nem akarok a barátja lenni. – itt elhallgattam, túlságosan úgy tűnhetett mintha egyáltalán nem akarnék tőle semmit, pedig nem így volt. Camrise-nek meg szerintem már nem kellett megmagyaráznom hogyan érzek Saya iránt, mert már tudja vagy sejti. – De ha a személyiségére vagy kíváncsi akkor sokszor kerül bajba és a Mardekárosok előszeretettel üldözik őt a szókimondósága miatt. Keresi a bajt vagy nem tudom, ezt mai napig nem sikerült megfejtenem benne. Mégis ettől az egésztől olyan különleges és más, mint a többi lány. Itt most nem a származására célzok, hanem, mert tényleg más. – azt persze nem mondtam el, hogy mitől különbözik a többi lánytól. Nem hiszem, hogy még erre is kíváncsi volna. Elvégre én sem kérdezősködtem, hogy... Mindegy. – Ígérd meg, hogyha jól alakulnak köztetek a dolgok és meglesz a kávézom akkor elrángatod őt oda. – jó ezt csak úgy mondtam, nem biztos, hogy majd szívesen jönne pont a Mallory kávézóba.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: It's not over!▲ Ruha: Itt!
Sajnos tudom, hogy hülyeség volt belemenni ebbe a fogadásba, de mégis muszáj volt, mert annyira biztos voltam magamban, hogy sikerülni fog, de mégis veszítettem, és csak azt sem mondhatom, hogy bunda volt... Mi volt a fogadás tárgya? Talán nem kéne elmondanom, de lehet, hogy még is el kellene? Hát egy érdekes téma... Mondjuk úgy, hogy abban fogadtunk, hogy ki fog megbukni előbb két diák közül... Na jó, vicceltem csak, hisz nem ezen fogadtunk, hanem egy teljesen másik dologban... Tudjátok van egy barátnőm Jessice, és szegény még szűz volt, azon fogadtunk, hogy kivel fogja elveszteni, én a suli egyik legdögösebb, és legnagyobb szoknyapecérére tippeltem... Evan-re, de nem így lett, és miért? Nem tudom, csak azt tudom, hogy nem vele volt az első alkalma, hanem egy másik sráccal... De veszítettem és vállalnom kellett a következményeket, és el kell játszanom, hogy olyan a jellemem, mit Abigail Edgecombe-nak... Hát ez mondjuk nehéz feladat lett volna, ha nem volnék jó színésznő, mert néha meg kell játszani magunkat a tanárok előtt, ha a helyzet megköveteli, pl büntető munkakor... Akkor muszáj, mert minél kevesebb ideig tart, annál jobb... Az egész Bae-vel való barátság úgy kezdődőt, hogy az ikertesójával összefutottam a folyóson, és Abi-nek adtam be magam és így kezdtünk el beszélgetni... Abi mit tenne, ha valaki kedves vele? Egyből belezúgna, és ,megpróbálja barátjának betudni, majd mikor már elég erős a barátság, akkor kikövetelni egy csókot... Hát nem is tudom, hogy mit mondjak... Érdekes egy kép van bennem Abi jelleméről, és ha azt nézzük, akkor nem is lennék jó Abi, mert semmit sem csináltam így, sőt kezdett ez az Abi jellem kicsit hasonlítani az enyémhez, bár egy bibi volt csak... Abi simán belezúgna egy 17 éves fiúba, és én pedig nem.. fiatalabbal sose, de hát... Mégis egy szerepet játszottam, amit muszáj volt jól alakítani, mert ha nem, akkor tovább kell csinálnom, és az ilyen ciki dolgokat jobb előbb letudni, mert hát Bae-val ciki volt a helyzet.... Ugye bár lementem az udvarra, és hát mondhatni megcsókoltam őt, mert azt hittem, hogy az ikertestvére az Daniel, és én nem is tudtam, hogy vannak ikrek a suliba... Jó persze, gondolhattam volna erre, de nem gondoltam volna, hoy pont egy ikerpárba botlok és összekeverem őket. A dolgot csak tetézte az a nyamvadt csók, hisz az volt a leggázabb, és ehh... Talán mégis jobb lenne kicsinálni mindkettőt, és így másokkal nem történhetne meg ilyesmi... Talán ez most kicsit erős volt, de ha nagyon felhúznak, akkor még ez is megeshet... De a mai nap sem volt semmi, hisz újra találkoztam Bae-vel, és argh... Szegény jó pár pofont kapott tőlem már, mert elég heves a vérmérsékletem, és néha nem tudok megálljt parancsolni a tetteimnek, ami elég rossz... Hisz elemista vagyok, és a hatalmammal komoly sérüléseket tudok okozni, ha nem vagyok elég figyelmes. De nem célom ez, és nem szeretek másokat bántani az erőmmel, inkább mondhatni azt, hogy a lányok haját gyilkolom meg... Olyan vicces, hogy már a szakválasztásnál is ez dominált, és mai napig ez él bennem... Már akkor is sokkal okosabb voltam, mint az átlag, és büszke vagyok magamra. Na de ott tartottunk, hogy Bae-vel való nap nem úgy alakult, mint ahogy vártam, mert nem arra számítottam, hogy beszélgetésünket, ~ami alatt elcsattant egy-két pofon~ itt fogjuk folytatni egy padnál, és ráadásul arra sem számítottam, hogy meg fogok benne bízni, mert sajnos megbízok benne, de nem tudom, hogy miért... Talán ezért, mert látom rajta, hogy megbízható, vagy valami más miatt?... Bár van benne egy dolog, amit nem igazán szeretek... Hisz a szerelemben, vagyis hisz abban, hogy van valamit a szerelem felett, és ő ezt érzi egyik lány után. Nem tudok erre mit mondani, csak azt, hogy buta és álmodozó... Én már nem hiszek ilyenekben, és minden bizonnyal nem is fogok, hisz teljesen felesleges... Hisz aki szerelmes volt, az ezt írta: A szerelem öl, butít, és nyomorba dönt." Ha olyan jó dolog a szerelem, akkor miért ír ilyet egy szerelmes? Na? Na miért? Hát azért, mert a szerelem után jön a szakítás, és a fájdalmas búcsú, ami nem egy kellemes dolog, de mégis mindenki átesik rajta egyszer... - Miért mi lenne abban annyira rossz? Szerintem cukik lennétek együtt... Remélem vizuális típus vagy, mert ha igen, akkor képzeld el azt, hogy egy olyan magas, szőke, izmos alkatú fiúval csókolózol. - Mondom neki, miután hangosan felnevetek... Olyan jó egy kicsit őt is cukkolni, hát mire valók a barátok, ha nem erre... Bár igaz, hogy itt kint is már egyszer kiakadtam és lépes voltam megint faképnél hagyni szegényt fiút, de hát én csak jót akartam neki, és ha ő ezt nem akarja, akkor legyen... Megkapj a barátságom, ha ennyire akarja, kíváncsi leszek, hogy meddig fogja bírni, mert minden bizonnyal egyhamar fel fogja adni a dolgot... Aztán tisztán emlékszem arra, hogy mikor sípcsonton dobott, én egy adag szelet varázsoltam az arcába kölcsön kenyér visszajár módon... Aztán odajött, és felém tartotta az arcát, hogy nyugodtan megpofozhatom, hát... hát... hát... Nem tettem meg, sőt inkább ráparancsoltam, hogy fogja be a száját, és megöleltem. Ez egy ilyen szívből jövő ölelés volt, amiben igen kevés ember részesüla világon... Ide tartozik: Abi, Octavia, Evan és már ő is... Bailey. Aztán miután megvolt a beszélgetés, azután elmondtam neki a mondanivalómat: "- Első, ha elmondod valakinek kinyírlak és nem fogok neveket mondani... Szóval ne szólj közben és majd szólok, ha reagálhatsz valamire... Akkor kezdjük... Van két srác... Az egyiket én utasítottam vissza, de ha mással látom, akkor az olyan rossz érzés... Pontosan nem tudom megmondani, hogy milyen érzés... Egyik pillanatban halálra csókolnám, a másikban meg inkább kicsinálnám... A másik srác meg kedves és aranyos... Szöges ellentéte a másiknak, bár nem tudom, hogy érdeklem-e egyáltalán. Mostanában furán viselkedik és hát, mintha érdekelném.... Remélem megértetted a lényeget, most már reagálhatsz rájuk... " Most így utólag átgondolva lehet, hogy nem épp a legjobban mondtam el neki, de végül is a lényeget le lehet venni belőle.... Van két srác, egy kedves és egy távolságtartóbb... Ha valamelyikkel megtörténhetne az az SZ betűs szó nem, nem a szeretkezés az a távolságtartóbb nőcsábász lenne, de mivel én sose leszek szerelmes, hisz a szerelem arról szól, hogy mindig róla gondolkodunk, az ő csókjai járnak az eszemben, és még ilyenek.. Ajjaj! Via-nak szinte mindig erről beszélek... De nem! Nem vagyok szerelmes! Ez nem eshet meg velem! Aztán a gondolat menetből a mondandója szed ki, ami lenyűgöző... Nem a tartalma, hanem az, hogy ezt egy levegővel végig mondta... Ebbe még az én beszélőkém is beleszakadna... De nézzük a szavait: " Ez így mind érthető volt. Szép és jó, felemelő és mélybe húzó. Nekem azonban nagyon úgy tűnik, hogy te féltékeny vagy az első fiú szellemes viselkedésére a többi lánnyal szemben. Ez nem rossz, szerintem azt jelenti, hogy te igenis kedveled őt és bár néha úgy érzed mindjárt megölöd ezt a fiút, tulajdonképpen a hozzá való kötödésedet jelenti. Hogy legyen bármilyen nőzabáló te így is, úgy is kedveled őt és nem akarod elengedni magadtól. A második fiú esetében csak azt tudom mondani, hogy a szívedre kell hallgatnod. Ez egy kicsit bizonytalanabb estnek tűnik nemde? Úgy értem... csókolóztál már ezzel a fiúval? Megpróbáltál jeleket küldeni felé, hogy vegye már észre magát és álljon a sarkára meg... Hát legyen férfi a talpán? Ha a második fiú szeret akkor időt kell adnod neki, hogy kinyilvánítsa felé az érzéseit. Lehet tízszer átgondolja a cselekedeteit és csak azután közli másokkal a tényeket. Ha ilyen típus akkor szerintem ez nem rossz tulajdonság, biztos lehetsz abban, hogy a jó döntéshozatalra törekszik és nem akar megbántani másokat mint mondjuk az első fiú. Bár véleményem szerint a döntés igazából a te kezedben van Camrise. Mi az amit és ahogyan élni szeretnél ha mondjuk a két srác között az egyikkel komolyra fordulna a szó. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy ez a te döntésed, dönts helyesen!" Van valami abban, amit mond... Nekem kell meghoznom a döntést, de én nem akarok senkivel sem összejönni, én csak szeretném, ha Evan nem nézne rá másra, és csak velem csókolózna... Ez olyan nagy gond lenne? Ez nem szerelem, ez csak egyfajta ragaszkodás... Semmi több - Nem tudom, hogy mi is van, mert ha van szívem, az inkább az első fiú felé húz, hisz a második szexi meg minden, de nincs annál gázabb, ha a pasid egy pasi miatt hagy el... Meg az elsővel már csomószor jártunk, és az nem is volt rossz, és istenien csókol, és a teste... Olyan jó segge van. - Kezdek el neki áradozni, de inkább befejezem ,mert ezt a témát mégsem egy pasival kéne megvitatni... - De inkább mesélj te erről a Saya nevű lányról...-
Szerintem egy emberöltönyi életre leesett az álarcom amit Camrise-nek mutattam meg, most már előtte én sem fogok szerepet játszani. Nincs rá szükség, nekem meg pont elég az, hogy nem tekint az ellenségeként. Egyrészt azért, mert számomra egy Hugrabugos ellenség éppen elég, Alphonzo Turner olyan, mintha legalább ezren volnának olyanok, akik az életemre törnek és mindent megtesznek azért, hogy nekem rosszabb legyen. Szóval érthető okból kifolyólag nem szeretnék még egy Hugrabugos ellenséget. Emellett Camrise elemista és bátorkodom megjegyezni, hogy heves vérmérsékletű is. Tehát ha úgy akarja engem könnyedén elvihet egy forgószél! De ő lány, szerencsére van szíve, csak ő szerintem igazából nem tud róla. Azt is meg kell jegyeznem, hogy az esetek kilencvenkilenc százalékában az egyének szeretik elhitetni másokkal ők igenis erősek és senki meg semmi nem képes megzavarni a saját tejhatalmukat a többiekkel szemben. Én azonban hiszek abban, hogy Camrise-nek igenis érző szíve van. Különben miért fogadná ilyen szívesen és osztogatná az öleléseit a pofonok mellett? Na miért? Na? Csak költői kérdésnek szánom, ezt őszintén szólva csakis Camrise tudja megválaszolni. Bár nem fogja. Nem, mert nem kérdezek tőle ilyesmit és szerintem amúgy sem mondaná el. Attól, hogy kezdem elnyerni a bizalmát nem jelenti azt már el is nyertem. Azért addig még sok van és ha egy nőről van szó, a bizalmát mindig nehéz megnyerni, még akkor is ha egy szimpla barátság legyen éppenséggel a fő téma közöttük nem pedig a párkapcsolatuk. Abba bele sem merek gondolni, hogyha idősebb lennék és korban passzolnánk Camrise-el mennyi mindent kellene még ezeken kívül bizonyítanom neki! Szóval jelenleg elég szerencsés helyzetben vagyok a röpke tizenhat évemmel és azzal, hogy...Nos, ami azt illeti maradjunk annyiban, hogy Saya arcával van kitapétázva a világ elöl elrejtett szívem. Amiről ő még nem tud, a baj az, hogy nem tudom miként mondjam el ezt neki. Mert véleményem szerint amit legbelül érzek az nem puszta szerelem, hanem sokkal több annál, de ilyesmit – legalábbis nekem – nagyon nehéz elmondani. Főleg valaki olyannak, akit nem akarok elveszíteni azzal, hogy elárulom neki az érzéseimet iránta. Szóval kockázatos és míg kellőképpen rá nem szánom magam erre az egészre akkor addig semmi sem fog történni. Maximum legbelül őrlődöm és szokás szerint epizodikusan megismétlődik a rémálmom Saya-ról és Alphonzo-ról. Tudom az egész teljesen nevetséges, hogy ő és Alphonzo valaha is együtt lennének, de a rémálmaimnak nem tudok parancsolni. Emellett minden bizonnyal a Rémálmok Ura kinézett magának és addig szorongat az ilyen buta álmokkal amíg a valós életemet egyensúlyba nem hozom arról amiről álmodom. Mert ugyebár álmodozni és megélni valamit két külön dolog! Hm, lehetséges volna, hogy Camrise nem mer álmodozni? Talán tisztában van azzal, hogy az álmok hazudnak és az életet bizony élni kell!? Realista volna? Úgy élheti meg az életet ahogy látja és nem úgy ahogyan mások javasolnák neki? Azt teszi amit igazán szeret? Biztos, hogy az az egyetlen életcélja, hogy mindent és mindenkit megkapjon? Nincs ennek az egésznek valami teljesen más a hátterében? Az a baj, hogy megengedtem magamnak a kíváncsiságot, de ahhoz még rengeteg időnek el kell telnie mindezeknek a végére járjak. Csak szépen és diszkréten, semmi felhergelés vagy rossz mozdulat. Sejthettem volna, hogy ez lesz a válasza. Őt senki sem csavarhatja az ujjai köré és valójában komoly kapcsolatot sem akar. Tény kisebb koromban én sem akartam és jól kinevettem apát és anyát amikor azt feltételezték, hogy Alexis-be vagyok szerelmes. Holott erről szó sem volt! Én csak örültem annak ha látom és Daniel-en kívül is lehetett egy majdnem velem egykorú játszótársam, aki nem mellesleg lány. Azonban mindenki tudja, hogy milyenek a szülők abban a korban amikor észre veszik a gyerekeik nem azonos nemű játszótárssal vannak elfoglalva, hanem éppen ellenkezőleg. Talán az én szüleim is ilyenek lehettek, sőt nem lehettek, hanem ilyenek is voltak! Minden egyes lépésünket figyelték és óvtak minket egy darabig amíg hagytuk s, különféle történeteket találtak ki abból amit éppenséggel láttak vagy hallottak. Jó, tudom rengetegszer tettem félreérthető dolgokat, amikről nem csodálom, hogy téves következtetéseket vontak le, de az élet már csak ilyen. Félreértések sorozata. Az azonban még mindig nagyon szép, hogy nem kell odatartanom az arcomat Camrise-nek, mert eldöntötte egyelőre nem fog megcsapni. Helyes döntés volt, szerintem még több pofontól már elvörösödne az arcom és ahogy a rajzfilmekben lenni szokás, a lány kézlenyomata ott marad a fiú arcán pár másodpercig. Most azonban nem voltunk a mozivásznon, szóval semmi ilyesmiről nincs szó. Camrise szavaira csak bólintottam. Azt hiszem ezt a témát sem fogom még egyszer felhozni, ha nem látom szükségességét. Arra persze már felkapom a fejem, hogy az ismerőse aki nem a lányokat kedveli, már nem diák. Ez szintén megnyugtató információ a számomra, mert így legalább nem kerül az illető látókörébe. Ami határozottan jó! – Figyelj, nekem az éppen elég információ, hogy csak a lányok néznek ki maguknak és a fiú ismerősöd nem. – azt nem tettem hozzá még így is meggyűlhet a lányokkal a bajom, pláne akkor ha valami olyasmit dédelgetnek a szívük legeslegmélyén amit én nem válthatok valóra. Persze én nem azért nem, mert Camrise ismerőséhez hasonlóan az izmosabb 'lányokat' részesítem előnyben, hanem azért mert...Jó tudom mindig ugyanazzal jövők, hogy Saya így meg úgy de még mindig nem tettem semmit sem azért a kettőnk között lévő baráti kapcsolat változzon valamit. Amint véleményem szerint sikeresen meggyőzöm Camrise-t, hogy igenis ő az a társaság aki nekem most kell és ezért még képes voltam sípcsonton dobni őt egy hógolyóval, csak azért cserébe majd egy jó nagy adag széllöketet kapjak, egyáltalán nem volt semmi. Örültem, hogy megálltam a lábamon! De minden sunyi alak így jár aki hátulról akarja meglepni a – jelen pillanatban – ártatlan prédáját, aki nyugodtan siet valahová máshová, egy minden bizonnyal Bae mentes helyre. Megjegyzem engem sem kellett kétszer hívnia, még azért is odaszaladtam hozzá és mint kiderült feleslegesen mutogattam az arcomat neki. Meglepettség. Igen ez fogott el akkor amikor se szó se beszéd – na jó, kijelentette, hogy fogjam be – csak úgy magához ölelt. Tudtam én, hogy a nagy Camrise Arogonte képes pozitív meglepetést is okozni, nem csak negatívat amiből kiderül mindketten jól 'megtréfáltuk' a másikat. Visszaöleltem, mintha olyan hű de természetes volna kettőnk között az a sok ölelés. Az biztos, hogyha lett volna eddig barátnőm őt sem öleltem volna meg ennyiszer egy nap alatt! Nagyrészt azonban az is rásegít erre az egészre, hogy letisztáztuk az ügyünket, most már egyáltalán nem úgy tűnik, mintha én egy nyálgép volnék és meg akarnám győzni a szívét arról igenis engem kell választania. A kérésére csak bólintottam egyet, vegye úgy én már most csendben maradok – bármennyire is essen ez az egész most a nehezemre – hagyom hadd mondja el ő a mondanivalóját és húzzon vissza a padhoz. Továbbra is csak bólintgattam, mint az az kiskutya dísz, ami ha vezetünk az autó mozgása szerint bólogatni kezd. Na körülbelül most én is ahhoz a kiskutya figurához hasonlítottam. Az én időmre vártam, amikor újra szóhoz juthatok és Camrise elmondta azt ami talán legbelül a szívét nyomja. Érezte, hogy halál komolyan beszél hozzám, ezért nekem is halál komoly arcot kell vágnom, nem csinálhatok ebből az egészből poént, mert ez amit ő mond cseppet sem vicces. Az egészből annyit állapítottam meg tanulságként, hogy a lányok élete nem csak játék és mese s, fiúnak lenni egyes esetekben sokkal előnyösebb. Sőt szerintem akkor amikor arról van szó, hogy a szegény szerencsétlen lány mit tegyen akkor ha megtetszik neki egy fiú. Nem mehet oda hozzá és viselkedhet úgy, mint egy fiú és közölné az illetővel, hogy márpedig nekem te tetszel meg ilyenek. Plusz ők azok akiknek el kell talán szenvedniük a szülés nehézségeit, mert gyakran megesik az utódnak sikerül életet adni, de az az anya életébe is kerülhet. Ezzel persze még mindig azt próbálom bizonygatni, hogy a férfiaknak mennyivel könnyebb az életük, még akkor is ha a megterhelőbb munkát nekik kell vállalniuk. Például bútorokat cipelni nem egy nő feladata, hanem egy erős férfié, aki így biztosan bevágódhat a kedvesénél és bebizonyítja neki mennyire ügyes is tud lenni. Mély levegőt vettem mielőtt megszólaltam volna és kifújtam, együtt érzően Camrise pillantottam közben. – Ez így mind érthető volt. Szép és jó, felemelő és mélybe húzó. Nekem azonban nagyon úgy tűnik, hogy te féltékeny vagy az első fiú szellemes viselkedésére a többi lánnyal szemben. Ez nem rossz, szerintem azt jelenti, hogy te igenis kedveled őt és bár néha úgy érzed mindjárt megölöd ezt a fiút, tulajdonképpen a hozzá való kötödésedet jelenti. Hogy legyen bármilyen nőzabáló te így is, úgy is kedveled őt és nem akarod elengedni magadtól. A második fiú esetében csak azt tudom mondani, hogy a szívedre kell hallgatnod. Ez egy kicsit bizonytalanabb estnek tűnik nemde? Úgy értem... csókolóztál már ezzel a fiúval? Megpróbáltál jeleket küldeni felé, hogy vegye már észre magát és álljon a sarkára meg... Hát legyen férfi a talpán? Ha a második fiú szeret akkor időt kell adnod neki, hogy kinyilvánítsa felé az érzéseit. Lehet tízszer átgondolja a cselekedeteit és csak azután közli másokkal a tényeket. Ha ilyen típus akkor szerintem ez nem rossz tulajdonság, biztos lehetsz abban, hogy a jó döntéshozatalra törekszik és nem akar megbántani másokat mint mondjuk az első fiú. Bár véleményem szerint a döntés igazából a te kezedben van Camrise. Mi az amit és ahogyan élni szeretnél ha mondjuk a két srác között az egyikkel komolyra fordulna a szó. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy ez a te döntésed, dönts helyesen! – biztatóan még meg is veregettem a vállát, ami azt illeti most ebben a pillanatban nem lennék az ő helyében.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: It's not over!▲ Ruha: Itt!
Ohh hát érdekes dolog az élet. Sose lehet tudni, hogy kivel kerülünk össze az életben... Volt már rá pékda. Ott van Felix... Róla sem gondoktam volna, hogy egyszer jó haverom lesz, sőt az elején még fel is akartam szedni, ami elég ciki is volt. Ha már akkor tudtam volna, hogy meleg akkor nem is próbálkozom, bár mostanában elég furán viselkedik velem és nem tudom hova tenni a dolgot. Elkezdett valami Jace nevű sráccal járni... Elég érdekes, hogy ezt mástól kellett megtudnom. Miért nem mondta el?! Már lassan két hete nem találkoztunk. Sőt velem sincs valami rendben. Furcsa érzéseim vannak a közelében... Újra feltörnek azok az érzések, amik a kezdetek kezdetén. El sem tudom hinni, hogy én ilyeneken agyalok. Miért foglalkozom Felixxel?! A másik meg ott van Evan is. Már megint valami kis csitrivel szórakozott, aztán megint megcsókolt... Őt sem értem meg... Amikor megkaptam tőle a macimat, amit a szükség szobájában talált, megcsókoltam. Nem is tudom, hogy miért... Elkaptak az érzések és hát be kell vallanom, hogy arra a csókra már jó pár éve vágytam. De megbeszéltük, hogy csak szimpla barátok vagyok és semmi többek, de ő... Egyszerűen nem tudom eldönteni,hogy mit és miért tesz... Szóval inkább Figyelek Baileyre és kizárom agyamból ezt a két srácot. Vajon miért olyan fura ez az egész szitu? Miért olyan különös minden?! Megtudok benne bízni, de nem akarok... Túl sok minden zavar jelenleg... Az előbb rendeztem jelenetet és még mindig itt van. Sőt ennek híre is fog menni, csak Alphonzora kell gondolni és ki is plakátolja. Még mindig azon gondolkodom, hogy vajon miért nem intéztem el még... Ő is Hugrás és sokkal egyszerűbb, ha móresre tanítanám. Keresztbe akart egyszer tenni nekem és hát ő járt rosszabbul. Elterjesztettem, hogy meleg és fél évig alig haverkodtak vele... Persze nem tudja, hogy ki volt az a zseniális gyönyörűség, akinek sikerült sz@rba kevernie... Lényegtelen. Természetesen el kell gondolkodnom azon, hogy vajon miért és bízom meg venne. Hiába ismerem pár perce tudom, hogy sosem keverne bajba, bár kíváncsi volnék rá, hogy mit gondol rólam. Bár ezt még sosem mondta el... Néha örülnék, ha legilimentor lehetnék, bár elemistának lenni is szuper. Épp Mr. Pletykaszáj jött ki az ő kis béna bandájával. Egy suhintás és befedte őket a hó. Igen, szinte tökéletesen bánok az elemekkel, amiért sokan csodálnak... Szóval, mikor meglátom újabb mesterművem hangosan felnevetek. Annyira imádom, ha kiszúrhatok a hozzá hasonlókkal. Egyszerűen nem tudom bánni, hogy megtettem, sőt egyre jobban nevetek a dolgon. Aztán tesz egy megjegyzést, amire elhúzom a számat. Engem ne vegyen bele a lány kategóriába, engem senki nem vehet egy kalap alá a többi Roxfortos tanulóval. Nem egy vagyok a sok lány közül, én vagyok A LÁNY... ezt jobb, ha megjegyzi, de mondandója végén mosolyogva megölel. Nem tudom hova tenni a dolgot, szóval magamhoz húzom és haját borzolom össze az egyik kezemmel. Olyan kis meghitt pillanat ez a mostani. De folytatja mondandóját, mire belekezdhetnék a sajátomba. Hát az biztos, hogy jó sokat tud beszélni... Azt sem tudom, hogy hol kezdjem el a mondandómat. Annyi mindenre kellett reagálnom, hogy... Hát aztán mondata első felében meghúztam a haját ezzel kifejezve, hogy nem volt vicces... Természetesen több pofont nem kap, mert igaza van. Engem nem érdekelnek a hamis mézes-mázas ígéretek. Sőt lehetőleg kíméljenek meg tőlük... nekem pont, hogy a rossz fiúk jönnek be, például Ev.. lényegtelen. - Engem senki sem tud az ujja köré csavarni, jobb ha ezt megjegyzed... Nem, nem akarlak kijavítani, mert kivételesen jól mondod. Engem nem érdekelnek a nyálas szavak és a mézes-mázas ígéretek, sőt még egy komoly kapcsolat sem. Csak egy dolog a lényeg, hogy megszerezzem azt, akit akarok... Mellékesen, nem kell félned, hogy arcon csaplak. Egyelőre nem tervezem. - Aztán kiölti a nyelvét. Hát mondanom sem kell, hogy legszívesebben kitépném és kivágnám a helyéről. Nem szeretem, ha valaki pimaszkodik velem... Na jó, ha Evan csinálja, akkor nem panaszkodom. Vajon mit csinál? Biztos valami kis csitrivel szórakozik, hogy eltudja majd mesélni nekem... Most már tényleg ideje lenne neki megmondani, hogy válasszon! Azok a csitrik vagy én... De már megint rá gondolok... Mi van velem? A gondolat menetemet Bae szakítja meg, mikor enged az ölelésből. Kár pedig jó volt megölelni, szóval szúrós szemekkel nézek rá, bár lehet hogy jobb is így. Tényleg kéne keresnie egy olyan embert, aki megérdemli a barátságát. Ezzel nem azt mondom, hogy én rossz ember vagyok, de én nem tudok neki beszélni milyen, ha kockáztatom a barátságot az érzéseim miatt... De ez mostanában előfordulhat velem is... Aztán mikor végre felfogta, hogy a fogadásról nem beszélünk többet elmosolyodtam. Remélem is, hogy nem hozza fel többet a témát, mert nagy pofonnak lesz kis gazdája... Sosem szerettem, ha valaki kioktat,főleg most olyan,a ki ugyanazt csinálja, de nem tudtam rosszalló pillantást vetni rá, helyette inkább kedvesen mosolyogtam rá. Aztán burkoltan érdeklődik Felix iránt... Nem éppen diák és nem hiszem, hogy bejönne neki. Ismerem az ízlését, bár inkább érdeklődne irántam... Istenem! Még én sem tudom, hogy kit akarok... Evan vagy Felix. Mindkettő olyan más. Evan a tipikus rossz fiú, míg Felix egy aranyos és jó pasi... Komolyan mondom hamarosan felpofozom magamat... Miért gondolkodom róluk? Miért érzek ilyeneket? El kéne mennem egy pszichológushoz, szerintem velem valami nagyon nincs rendben. - Már nem diák és nem kell félned, szerintem te nem jönnél be neki, mert ismerem az ízlését. Mondhatni elég kifinomult és inkább... Én sem tudom pontosan. Na lényegtelen ... - Rámosolygok és kiöltöm a nyelvem. Tuti nem Felix esete. Szóval nem kell félnie, bár azt a Jace gyereket nem is láttam és, ha Hollóhátas, akkor ismeri... Én pedig nem akarom világgá kürtölni, amit pletykálkodtak nekem. Természetesen mindig jó forrástól szerzek infokat. Sosem hazudott vagy pletykált rosszat. Mindig is jó voltam a kapcsolatok kialakításában... Minden "barátságban" a hasznot kereste, de Ice-al minden más. Őt nem azért választottam, hanem mert nagyon sok közös van bennünk és imádom. Vele is ideje lenne már egy tartalmasat beszélnem. Aztán készültem is indulni és tapasztalatból tudom, hogy könnyebb elmenni, ha nem hallgatjuk meg az indokokat, hogy maradjunk. Természetesen ő is próbálkozott... Bár szavai jól estek, de inkább süket fülekre találtam. Aztán mikor elindultam a szavain agyaltam... "Csak poénból mondtam, igazából magam mellett akarlak ezzel tartani, hogy jobban megismerhesselek. Tudod jobb kifogás nem jutott az eszembe ilyenkor. " Persze, persze ez is egy gyenge indok volt, de legalább nem jött utánam. Most nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy sem, de legalább jól fogadta a dolgot... Szóval békésen és gondolataimban elmerülve sétálok vissza Roxfortba. Vajon mit csináljak a szobában? Természetesen kéne beszélnem Viával, mondhatni ő az én pszichológusom... Lehet már lassan kezdi unni a sok áradozásom Evanről, bár nem tudom... Evan egyszerűen tökéletes, dögös és jó fej. Csak hát én nem vagyok az a hosszú kapcsolatos ember. Szívesen járnék vele, de nem teszem, mert nem... Jobb lesz, ha eltemetem az érzéseimet és újra megpróbálok egy szimpla barátként tekinteni rá, bár ezt már egy csomószor megpróbáltam, és mindig megváltozik a véleményem... Már annyira kivagyok... Nem tudom, hogy mit akarok! Egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak és nem tudom, hogy mit érzek. Hasonlókat, mint Bae Saya iránt, de én nem lehetek szerelmes. Legszívesebben kikérném a véleményét, de már otthagytam és nem fogok visszamenni oda... Aztán valaki sípcsonton talált. Most nagyon nincs kedvem, valami kiskölyök buta játékaihoz... Egyből reagált a szél az indulatomra. Bárki is volt az, aki megdobott, elég rosszul járt. Nem épp én vagyok az, akivel szórakozni szeretne. Már épp indultam, hogy megkeressem a bátor öngyilkos jelöltet, mikor Bae lép elő a fal mellől. A szél csillapodik és mellém jön, közbeni mondandójára csak forgatom a szemem. Még nincs semmi sem rendezve. Az arcát tartja felém, talán a pofonra vár?! Azt biztos, hogy nem kap... - Gyere ide és fogd be... - Aztán magamhoz húzom és megölelem. Jól esett egy jó barát ölelése, és most erre volt szükségem. Nagyon sok a közös bennünk. Mindketten ugyanolyan helyzetben vagyunk, bár ezt nem mondtam meg neki... Talán ideje lenne beavatni... De még most szükségem van egy ölelésre. Remélem egy-két percig képes befogni a csipogóját és egy szó nélkül ölelni. - Köszönöm, hogy itt vagy... El kell mesélnem neked valamit, és ígérem többet nem megyek el... Szóval gyere a padhoz, de mielőtt megszólalsz... Hallgass végig csendben! Kérlek... - Szerintem én idióta vagyok... Most készülök valakinek kiönteni a szívem, aki talán ki fog nevetni, ha megtudja... De muszáj elmondanom valakinek és reménykedem, hogy meghallgat és nem fog kérdezgetni feleslegesen. Annyi biztos, hogy mindent név nélkül mondok neki. Szóval kibontakoztam az ölelésből és alkarjánál fogva visszarángattam a padokhoz... - Első, ha elmondod valakinek kinyírlak és nem fogok neveket mondani... Szóval ne szólj közben és majd szólok, ha reagálhatsz valamire... Akkor kezdjük. - Mondanom neki, miközben lehuppanok a padra. De kezdjük el neki először nagy vonalakban... - Van két srác... Az egyiket én utasítottam vissza, de ha mással látom, akkor az olyan rossz érzés... Pontosan nem tudom megmondani, hogy milyen érzés... Egyik pillanatban halálra csókolnám, a másikban meg inkább kicsinálnám... - Kezdtem bele és ez a rész Evanre vonatkozott. nagy címletekben így mondanám el neki... Szóval jobb is, ha nem tud majd neveket. Majd ha képes leszek benne egy kicsit jobban bízni... De most jön a másik rész... - A másik srác meg kedves és aranyos... Szöges ellentéte a másiknak, bár nem tudom, hogy érdeklem-e egyáltalán. Mostanában furán viselkedik és hát, mintha érdekelném.... - Ez pedig Felixről szólt... Remélem megérti a lényeget és nem fog felesleges kérdéseket feltenni. - Remélem megértetted a lényeget, most már reagálhatsz rájuk... - Mondom neki és rámosolygok. Elég sok kellett ahhoz, hogy ezt megosszam vele... szóval remélem nem fog viccelődni, vagy az előző hibámat emlegetni, mert akkor biztos, hogy elcsattan egy pofon.
Nyugalom. Igen, most kivételesen ez honolt a szívemben, mert tudom, hogy nincs több megjátszás. Őszintén szólva kezdett nehezemre esni, hogy mennyire kitolok szegény Camrise-el még azok után miután elmondta mi a helyzet. Az biztos nem most fogok megfeledkezni egy ilyen élményről az életemben, határozottan viccesen kiábrándító, de tanulságos. Ez egyfajta lecke lehetett a számomra, hogy csak óvatosan bánjak ezzel az egész ''Én nem is Bae vagyok hanem Dan!'' dologgal. De hát erre valók az ikertestvérek, mindig kihúzhatjuk egymást a pácból pusztán csak úgy ha a másik nevét használjuk a sajátunk helyett. Szerintem Dan így képes megúszni szinte mindent, az olyanokkal szemben akik nem elég szemfülesek ahhoz, hogy észrevegyék a kettőnk közt lévő különbséget vagy különbségeket. Nagyot sóhajtottam, jó tudom nem kellett volna megint Camrise orra alá dörgölni azt ami igazából az én bűnöm is volt, nem egyszer. De hamar kuncogásba törtem ki, amikor azt említette meg, hogy sokan ölni tudnának azért csak vele beszélgessenek és a helyemben legyenek. Most mondjam el, hogy nem féltem az életem, mert én valaki mást szeretek és nyugodjon meg, mert rám biztos nem lesznek féltékenyek? Na igen, nem mindenki tudja, hogy én miféle érzéseket táplálok Saya iránt és így a kevésbé értelmes elméjűek talán azt hihetik amit a saját eszük kreál rólunk, rólam. Mindegy. Én tudom az igazat és Camrise is, legalábbis remélem, hogy tudja. Bár megeshet, hogy el kell mondanom neki, mert az úgy nem jó móka ha magamban tartom a véleményemet valaki olyan előtt aki hasonlít Camrise-hez. Van bárki aki hasonlítana Camrise-hez? Talán, nem tudok róla. Ezért is kedvelem őt, mert annyira egyedien tud arcon vágni, hogy az már megér egy misét. – Mindig megtisztelve érzem magam ha lányokkal beszélgethetek. Az olyan varázsos, de ne félj én nem féltem az életem. – vigyorogva kedvesen meg is öleltem őt, bár lehet ezt nem veszi jó néven, fogalmam sincs, ezért inkább folytattam a mondanivalómat. – Neked sem kell aggódnod értem. Majd ha valaki megkérdezi, hogyan 'csavartalak az ujjaim közé' majd azt mondom, hogy jól felhergeltelek és hagytam, hadd pofozgass kedvedre. Na jó csak vicceltem! Soha az életbe nem adnék senkinek se tanácsot ha téged akarnának behálózni, mert lehetetlen hazug és bájosan nyálas szavakkal legalábbis. Ugye? Nyugodtan ki lehet javítani ha tévedek és megint arcon csapni ha hülyeséget beszélek. – poénkodva kiöltöttem a nyelvem, majd elengedtem őt, bizonyára nem akarja azt, hogy mostantól úgy viselkedjem mint egy megkergült béka. Akármilyen is legyen az a megkergült béka. Olyannal még nem találkoztam, szóval csakis ezért. – Jó vettem a lapot. Téma lelakatolva és elsüllyesztve a feledés folyójában. – ezzel megpróbáltam komoly arcot vágni, mint aki tényleg komolyan vette a szavait, de őt elnézve ahogyan nevetni kezd... Tényleg azt hitte, hogy ki tudom bírni nevetés nélkül? Hát persze, hogy nem. Ha mellettem nevetnek az egyszerűen lehetetlennek tűnik és kötelességemnek érzem azt, hogy a mellettem lévővel együtt nevessek. – Azt akarod mondani, hogy a srác nem a lányokat részesíti előnyben? Melyik az a diák? Jó messzire el akarom kerülni, hogy még véletlenül se nézzen ki magának! – nincs senkivel semmi problémám, felőlem bárki szerethet bárkit csak engem hagyjanak ki a dologból. – Hé, most meg miért beszélsz múlt időben? – persze nem kaphattam rá választ, mert Camrise akkor puszilta meg az arcom és ölelt magához. – Csak poénból mondtam, igazából magam mellett akarlak ezzel tartani, hogy jobban megismerhesselek. Tudod jobb kifogás nem jutott az eszembe ilyenkor. – persze, hogy neki el kellett indulnia és nem akart végig hallgatni. Ezért látszólag úgy tettem, mintha beletörődnék a dologba és nem megyek utána. Ez csak egy jó tréfa akart lenni, megvártam míg befordul az egyik sarkon és én utána húzhatom a csíkot jól meglepve őt. Igen, nem felejtettem el, hogy valaki pontosabban ő hátulról megdobált hógolyóval. Azt hiszi nem fogom poénból visszaadni neki? Muszáj megnevettetnem őt, ha tényleg ennyire reménytelennek látja azzal a fiúval a helyzetét akkor, miért ne tehetnék valamit az ellen, hogy amíg rám dühös addig megfeledkezzen róla? Gyorsan felpattantam és futtában összegyúrtam magamnak egy hógolyót. Szerencsére a reménytelen helyzetekben is bárkit eltalálok ha arról van szó. Nem baj ha az illető lábát, hátát vagy éppenséggel pont a fejét találom el, a lényeg azon van, hogy a hógolyó célba találjon. Tehát amikor újfent megpillantottam a távolodó alakját és éppen a megfelelő távolságban voltam ahhoz, hogy még el is találjam őt bárhol elhajítottam a hógolyót. Ahogy gondoltam, ismét sikerült eltalálni valakinek a sípcsontját. Mintha ez egyfajta figyelmeztetést akart volna lenni a számára, hogyha még egy lépést tesz akkor nagy bajba kerül. Persze ez nem volt így. Ha Camrise megfordult, hogy kiderítse ki volt az az elvetemült aki megmerészelte őt dobni egy hógolyóval akkor gyorsan megelőzöm mielőtt még megszólalna. – Ha azt hiszed, hogy csak úgy hagylak elmenni akkor tévedsz. Így most már egy-egy, visszakaptad a hógolyótartozást. – azzal mellé siettem, még mielőtt kedve támadna beszállni a hógolyócsatába és a viruló arcommal felhívjam a figyelmét egy ingyenes bőrfelületre ahová a tenyerét ütheti. – Ne akard megmondani, hogy kivel beszélgessek és kivel ne. Én úgy döntöttem, hogy veled akarok beszélgetni Camrise és nem valaki mással. Szóval tégy le arról, hogy meggyőz válasszak helyetted állítólag jobb társaságot.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: It's not over!▲ Ruha: Itt!
Nem is tudom, hogy mire gondoljak. Egész eddig egymást szívattuk és most mégis együtt hagyjuk el ezt a helyet, hogy beszélgessünk. Nem tudom vele kapcsolatban olyan fura érzés fog el, de nem nevezném különlegesnek, mint Evan-nél. Olyan... olyan mintha megbízhatnék benne, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Szerintem rossz embernél ragadt le, mert én nem vagyok a cuki-muki szerelmi tanácsadó, aki önzetlen és mindenkinek segít. Szóval kimegyek és nem reménykedem benne, hogy utánam jön, mert azért bent mégis jelenetet rendeztem és meg is pofoztam. Persze ezt már röstellem, de megtettem... Szóval kimentem a friss hűvös levegőre és nagyot lélegeztem. A közelben kerestem egy üres padot és lehuppantam rá. Meglepetésemre utánam jött, jó persze ez számomra annyira nem fura, mert megszoktam. Sokan ölni tudnának, hogy most Bailey helyében lehessenek. De mikor fülig érő vigyorral ül le mellém felhúzom a szemöldököm. Minek örül ennyire? Tudom megtisztelő a társaságom, de ennyire? Persze jól esik, hogy ennyire örül. Aztán belekezd a jó hosszú monológjába. Gondoltam, hogy örül a társaságomnak, mert ez természetesés ott mélyen belül én is örülök neki, hogy itt van, de természetesen ezt nem mondom meg neki, azért az eszemet még nem dobtam el, de a mosolyát viszonoztam. Folytatja és felvonom szemöldököm... Mégis még hányszor akarja az orrom alá dörgölni, hogy Abiként viselkedtem? Ő oktatni, aki meg Danielt játszotta meg. Szúrós szemekkel nézek rá és megakarok szólalni, de hagyom hogy abbahagyja a mondandóját. Azért nekem is tanítottak jó modort. Aztán mégis kiengesztelek és elkezdek mosolyogni, mikor már abbahagyja a múlt felelevenítését. Szóval örül, hogy a valódi énemet láthatja?! Meglátjuk, hogy meddig bírja elviselni az én kis heppjeimet, mert szerintem hamar feladja majd ő... De meg kell neki adni az esélyt, szóval hallgatom tovább. Danielnek adta ki magát... ez tudtam és hamar észre is vettem a különbséget már az udvaron, de nem tudtam, hogy van egy ikertesója és ennek ismerete nélkül nem tudhattam akkor, hogy ő nem Daniel. - na és akkor most már hagyhatjuk a múltat? Mert minden szép és jó, de te sem vagy különb, mert te kezdted azzal, hogy Danielt játszottad, szóval... Szerintem nekem kéne érezned magad megtisztelve, hisz velem beszélgethetsz... Hidd el sok pasi ölni tudna ezért, szerintem mostantól vigyázz az életedre... - Mosolyodom el és hangosan fel is nevetek. Tényleg jobb lesz, ha elkezd félni... Mert a suliban sok srác mindent megadna, hogy most az ő helyében lehessen, azért be kell látni, hogy egy elég csinos lány vagyok és ezt nem lehet tagadni... Aztán folytatja a kioktatásommal, hogy ne csináljak még egyszer ilyen buta fogadást... Tényleg el akarja rontani ezt a napot?! Mert már tényleg kezd idegesíteni a téma. Tudom ő Hollóhátas és nagyon okos, de néha jól kell érezni magunkat és olyan dologban fogadtam, amiben maximálisan biztos voltam. Én sem vagyok olyan buta, hogy vakon belevágjak a dolgokba. Szóval megint szúrós szemekkel néztem rá. Olyan idegesítő tud lenni néha, de nem tudok rá haragudni és elmosolyodom. - Ezt most költői kérdésnek veszem és nem válaszolok rá, de ha még egyszer felhozod a témát esküszöm itt hagylak és soha többet nem látsz... Hidd el ezek nem üres szavak. - Kacsintok rá és megengedek magamnak még egy gonosz kacajt is. NA jó néha tényleg rémisztő tudok lenni. Aztán tesz egy jó kijelentéstés megkéri, hogy borítsunk fátylat amúltra. Nem is ellenkezem. Szerintem is ez lesz a legjobb döntés. Aztán folytatja tovább és le sem lehetne lőni, végre egy ember, akiből nem harapófogoval kell kihúzni a szavakat. Közli, hogy ne merjek lelépni... Ezt majd kicsit később meglátjuk. Aztán elkezdek fulldokolni, mikor felteszi a következő kérdését vagy kérését. Az igazat megvallva van egy olyan tervem vagyis terv helyet érzésnek mondanám... Van egy srác aki régen bejört és most újra látok esélyt a dologra, vagyis inkább elkezdtem érezni valamit... De teljesen lehetetlen, mert őt nem érdeklik a nők. Szóval szívás a dolog, de ez van, majd elmúlik az a buta érzés, de ezt vele is meg kell osztanom... Vagyis miért osztanám meg vele? Olyan furcsa ézés... Meg tudok benne bízni, de nem hiszem hogy jó ötlet... Szóval belekezdek a mesébe és elmegyek... - Van egy srácy aki tetszik, de biztosra állíthatom, hogy nem érdeklem. Tudod ő nem a lányok terén válogat, szóval ne merj kinevetni... De szerintem nem én vagyok számodra a tökéletes beszélgető partner. Nem igazán hiszek azokban a dolgokban, mint te, szóval jobbat érdemelsz nálam. Jó volt megismerni. - Közelebb csúszok hozzá nyomok egy puszit az arcára, szorosan magamhoz ölelem és indulni készülök, de még egy fél mondatot intézek felé. - Még mielőtt megállítanál azzal a dumával, hogy téged nem hagyhat itt senki, akkor ne tedd... A felsőbbség érzet miatt feleslegesen ne marasztalj... - Kacsintok rá és felkelek a padról. Remélem nem akar megállítani, bár szomorú vagyok, hogy itt kell hagynom. Szívesen beszélgetnék még vele tovább, de nem én vagyok neki a legjobb társaság. Szóval elindultam...
♫ Zene ♫ note: Borzalmas lett, de legalább kész *-*
Végre valahára kint voltunk a frisslevegőn. Idekint határozottan sokkal jobb, mintsem odabent peshedni és előadást rendezni másoknak, akik éppen ott vannak és nincs jobb dolguk, mint minket bámulni. Nem szeretem, ha engem néznek, úgy értem ennyire feltűnően. De ha nem is így lenne, akkor is úgy érzem, hogy mindenki szeme rám mered. Amit meg határozottan nem szeretek, egyszerűen nem tudok elviselni, de most komolyan. Határozottan nagy kő esett le a szívemről, amikor odakint sétáltam és igyekeztem megtalálni Camrise-t. Mosolyogva le is ültem mellé, amint megérkeztem hozzá a padhoz ahol helyet foglalt. Nem voltam egy ismeretlenhez sem ennyire őszinte még az biztos, bár ami azt illeti eddig senkit sem tréfáltam meg úgy, mint őt. Ez annyira vicces volt, egészen addig, amíg meg nem untam és úgy döntöttem, hogy akkor most leveszem az álarcomat és új lappal kezdek. Már nagyon nehezemre esett megjátszani minden egyes cselekedetemet, szóval még szép, hogy belefáradtam. - Mondtam már mennyire örülök annak, hogy megismertelek? Úgy értem, nem annak, hogy úgy döntöttél Abi-nak adod ki magad, hanem ez a másik… Hogy is mondjam? Őszinte Camrise szemével is szembe nézhettem? Igen, valami ilyesmi. Szóval… Annak meg kifejezetten örülök, hogy nem kell Daniel-nek kiadnom magam és… remélem, tudod, hogy megtisztelve kell érezned magad! Eddig senki, de senki nem tudott jobb útra téríteni, ha a fejembe vettem, akkor én most egy ideig Daniel-nek adom ki magam és hagyom, hogy az illető tévhitben éljen. – tény, hogy nagyon nehezen lehet leállítani, ha összefüggéstelen beszédről, van szó, amit nem tudok magamban tartani, azonban reméltem, hogy Camrise megérti, mit akarok mondani és igazából csak folytatni szeretném a bocsánatkérést kissé burkoltan. Úgy értem, éppen elég volt egyszer hallania, hogy kimondom a bocsánat szót és utána hallani sem akar az egészről, mert mindketten hibásak voltunk. - De azért hadd adjam azt a tanácsot, hogy tényleg… legközelebb ne vegyél részt ilyesfajta fogadásokban. Azzal csak… önmagadat járatod le, ha a dolgok nem úgy sülnek el, ahogyan azt tervezted. Nem igaz? – tudom, megint olyan vizekre kezdtem evezni, amivel akár ismét kihúzhatom nála a dugót és megint jól arcon csap, mintha nem lett volna elég kétszer és kérem a harmadik ráadást is. Azonban úgy éreztem ezeket muszáj elmondanom neki. Tényleg! Ha magamban tartom, akkor az csak rosszabb lesz. - Most azonban akkor borítsunk fátylat a múltra és kezdjük tiszta lappal. Ne, nem merészelj azzal jönni, hogy nincs kedved hozzá és ne jártassam feleslegesen a számat meg hasonlók! Tényleg elhatároztam, hogy beszélgetni akarok veled! Igen természetesen veled Camrise és nem valaki mással tehát… Ott hagytuk abba, hogy én elpanaszolom, neked mire szándékozom vetemedni, ha legközelebb, meglátom Saya-t. Most… most te jössz! Van olyan terved, amit véghez akarsz vinni és akár az befolyásolhatja a másik személlyel kialakított barátságodat? – teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy mennyire személyes kérdést tettem fel neki, de ha én beszéltem az érzéseimről, akkor neki sem kell magában tartania azokat, amiket még soha senkinek sem mondott el. Bár minden bizonnyal azért, mert nem bízott meg eddig az illetőkben. Bennem most azonban már bízhat, elvégre megnyíltam előtte és elmondtam szinte mindent azzal kapcsolatban mi foglalkoztat már egy ideje és mi az, amit még Daniel-nek vagy Saya-nak sem tudtam elmondani. Így érthető miért várom el ugyanezt tőle.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: It's not over!▲ Ruha: Itt!
