2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Érzem én ahogy a túlfűtött hangulat jegessé válik, jogosan várhatnám azt is, hogy az ablaküvegen jégvirágok jelenjenek meg, ám a gondolat nem ver annyira gyökeret bennem, hogy még oda is nézzek. Tudom jól, számtalanszor végigcsináltam már, milyen az amikor egy édes és vicces lányból árkány lesz egyetlen pillanat alatt, ám én örülök annak, hogy nem pityergő a jussom. Szeretem magam alakítani a történéseket és várni a vágyott válaszra vagy elutasításra, ám a sorrend most megfordul és kénytelen vagyok újra osztani a szerepeket. Nem szívesen oltok le egyetlen lányt sem de ha nem akarom, márpedig nem akarom, hogy a fejemre nőjenek, akkor a sarkamra kell állnom. Nem a kis vörös boszorkány lesz az első és gyanítom nem is az utolsó, a férfi egómnak talán jót tesz a rajongás, de én inkább jobban örülök a csendes sikernek. Ahogy eltávolodik tőlem már tudom, hogy nem kell aggódnom sem könnyektől, sem pofontól és meg is könnyebbülök, hogy ennyivel megúsztam, a fenének sem hiányzott most egy hosszú perceken át vonagló beszélgetés, győzködés, ajtócsapkodás. Bár az utóbbi még esélyes a szemeinek tüzét látva ahol könnyeknek kellene lenniük, és az a fanyar mosoly….több aggodalomra ad okot mintha kiabálna. S lőn! Még nem fogok gyanút amikor a pálcáját keresi, én sem tennék másként, mert a pálca hozzánk van nőve, kiválaszt minket, igaziból, akár a szerelemből csak egy van. Hagyom elmenni, felállok ugyan az ágyról de nem rohanok utána, nem tartom vissza és nem kérek bocsánatot. Legyek csak én a rossz bár nem érzem magam semmiben sem hibásnak, arról meg végképp nem én tehetek, hogy eddig sem lett elkényeztetve. Ám pillanatokkal később úgy érzem száz pofon sem fájt volna jobban mint az az egy amit nem a kezével és nem az arcomra oszt. A lányok néha tényleg rosszabbak mint a sárkányok, ezt a kis vöröst most például nem ereszteném össze a Magyar Mennydörgővel, félteném szegény kis sárkányt. A gitáromat még inkább, kész szerencse, hogy előbb a hangfalak esnek áldozatul a női bosszú oltárán, a gyanú, miszerint lesz még itt más is, villámgyorsan lobogó tűzzé válik bennem, a gitárra kapom a tekintetem és ugrom. Mit ugrom, vetődök, szállok a levegőben, egyszerűen ráfekszem a légre mely köztem és az imádott hangszer között van és az sem érdekel, ha a lány átka engem talál el, csak a gitáromat ne. Csak annyit sikerül elérnem, hogy odébb taszajtom így esélyesen nem telibe kapja az átkot. A pálcámért ugrom, persze nem ennyi időbe telik, de remélem még nem késtem el egy javító varázslattal, a bosszúra most nem gondolok, ráér később viszont minden bizonnyal dolgozni fogok az ügyön. *
Én köszönöm, hogy nem hagytad veszni az elkezdett játékomat, remélem még kapok esélyt a szépítésre, sajnáltam szegény karakteredet mint játékos, de Darius azért annyira nem
Bezzeg a varázslottón sosincs így nyolc koboldja, ahogy bejött, amire titkon számított, amitől titkon tartott. Darius ugyan visszacsókol, de ez már nem olyan, mint az első csók. Lehet valahol jobb is, még ha sajgó érzés is marad utána és szavai után azon a tájékon, ahol elvileg az emberek szíve van. Az a lelkes ragyogás, vidámság hamar tova vész Ruth zöldjeiből, a mosolynak sincs nyoma ajkain. Persze, hogy is hihette, hogy valakit igazán érdekel... Ha az ajtó átlépése óta csak pár perc telt el nagy változással, akkor még nagyobb a változás most pár másodperc alatt, ahogy elengedi Dariust, s hátrébb húzódik tőle. A fiúnak nem kell attól félnie, hogy Ruth elsírja magát, a lány nem az a fajta, aki hamar könnyekkel küszködne. Azoknak úgy sincs értelmük, s kívánatosabbá egy lányt aligha tehet, szánalomból ölelés és csók pedig kell a fenének. Annál még az is jobb, ha nem kap semmit, se ma, se holnap. A jó kedve elmúlt, így nem vág vissza a kacér kérdéssel, hogy mi van a holnaputánnal? Szóra nyitja ajkait, de végül nem jön ki szó belőle. Inkább megkíméli Dariust egy válogatott angol - ír szavakkal vegyített -, ismétlés nélküli szitoksorozattól, melyek mind a fiút dicsőítenék. Hát kibővítené a srác szókincsét, az bizonyos, de végül Ruth csak megrázza a fejét nemlegesen, talán magának szól, s egy félmosoly kíséretében feláll az ágyról szó nélkül. Mégis, az a mosolyszerűség a legrosszabb reakció, amit tőle lehet kapni jelen helyzetben. Valahogy megmutatta azt, ami meglapul a lányban, s Darius megláthatta egy pillanatra a vidám felszín alatt a zöld szemek mélyén megbújó rideg kegyetlenséget, a gyilkos indulatot. A srác azt hiszi, az élet játék? Nem tud semmit. Igaz, lehet a fiú nem vett észre az egészből semmit. Ruth csak megkeresi a pálcáját, hova esett, mert azt mégsem hagyja itt, s láthatóan távozóra veszi a dolgot szó nélkül hagyva ott a fiút. Nem is igazán megbántva van, hiúságán és büszkeségén esett csorba, s ez, ha lehet, még rosszabb. Megint csak megalázza egy fiú, megint csak játéknak kezelik, akivel bármit meg lehet tenni. Magukhoz ölelni, majd ellökni. Hát akkor Ruth is játszani fog. - Bombarda! Globus igneo! - Ruth búcsúajándéka Dariusnak, melyből az első a hangfalakat célozza meg, hogy beszakítsa azt, s jószerivel szétrobbantsa, az utóbbi varázsige meg a gitárnak szól, hogy elégjen, de minimum megégjen. Fájjon csak Dariusnak, ami a legkedvesebb a számára. S most örülhet csak igazán a srác annak, hogy nincs barátnő vagy rokon, akiről tudhatna Ruth, mert a lány nem az aranyossága és bolondossága miatt került a Mardekárba... Ha nem tartóztatják, hát nemes egyszerűséggel lép ki a szobából, nem csukja be maga után az ajtót, pláne nem vágja rá a fiúra hisztisen. Minek? A lángok amúgy is megmutatják, hogy a tűz mennyire Ruth eleme, mennyire veszélyes vele. Eredendően a lányok hálókörletébe ment volna, de aztán inkább elindult kifelé, úgy ahogy van, mezítláb, a Fekete-tóhoz.
*Érdekes helyzetet eredményezett a játék, ami tulajdonképpen apró bosszúnak indult. Messze vagyunk már az első visszavágástól, a pálcaháborútól és a másik bosszantásától, pedig alig pár perc telt csak el azóta, hogy a kis vörös átlépte a szobám küszöbét. A játék egészen jó irányba haladt eddig bár kétségtelen, hogy nem voltak ilyen és ehhez hasonló terveim mára, sőt, azt hiszem az elkövetkezendő hosszú időre nem. De hát a spontaneitás is jól sülhet el néha nem csak a kalasnyikov. Érezhetően tetszett neki a csókom, érzelem csak annyi volt benne mint amilyen a kedvem, a kezdeti bosszankodáson túl, jó és felhőtlen. Másra nem is figyeltem, számomra az egész csak játék és éppen ezért nem is szeretném ezt mélyebbre ásni, hogy gyökeret eresszen. Végül is, csak „büntetésként” hoztam szóba a ficánkolásáért és az már megvolt, ezért próbálok felülni de húznom kell magammal, mert a kis boszorka nem enged. A felkiáltásra értetlenül nézek rá, fogalmam nincs mi az a repeta, szitokszó nem lehet, a kacagásból egészen másra gyanakodnék de mire megfogalmazódik bennem a kérdés és átfordítom azt angolra, már újra a számra tapad. Ezen a ponton már nem vagyok olyan lelkes, érzem én, hogy a játék kissé átfordul másba, bár továbbra sem túl komolyba. Szeretem ha egy nő játékos és kreatív de meghagynám magamnak a továbblépéshez szükséges kezdeményezés jogát. Nem mondanám azt, hogy a kis boszorka nyomulós lenne, inkább csak félreértett valamit, vagy lelkesebb az átlagnál, én viszont nem terveznék most többet. Talán én vagyok a hibás, sőt még magamra is vállalom ha kell, legyek én a rosszfiú, de nem hiszem, hogy ennek a játéknak többet kellene tartalmaznia mint ami eddig történt. csupán a meglepetés ereje sarkal arra, hogy viszonozzam a másodikat ám nagyon gyorsan félbe is szakítom, keserédes mosollyal nézek a lányra, nem bántanám meg ha lehet.* -Nem, nem jó ötlet lenni. Csak játék, te szép és aranyos, bolondos lány. Én nem bántani, több csók ma és holnap semmi. *Hogy sikerült-e megmagyarázni azt ami a fejemben olyan szépen összeállt, majd kiderül. Hogy őszinte legyek, inkább pofonra vágyom mint könnyekre, utóbbitól mindig lelkiismeret furdalásom lesz, de attól még képes vagyok véget vetni bárminek. Próbálom a karjait és a lábait lefejteni magamról, de nem tudom hogyan tehetném könnyebbé a játék végét. Egészen más lenne ha ráhajtottam volna, elvettem volna amit akarok s aztán mindenki megy a maga útjára, ám érzésem szerint nem ez történt, és a kis boszorka sem arra számít, hogy másnap cinkosan mosolyogva elmegyünk egymás mellett.*
A döglött halakra adott grimaszon elneveti magát Ruth. S még hogy nem jelent semmi jót Ruth szeme villanása! Azért merte remélni, ennél jobban csókol minthogy ennyire aggódó legyen Darius, csak mert az említett célzott helyre érkezett puszit Ruth adta, s nem kapta. Ruth ellenben bajban van. Minden eddig történtek után meg volt győződve róla, hogy Darius végül csak elfordítja a fejét, kiderül, hogy ő is csak egy szájhős, vagy hogy valami barátnője van és Dariusra most jött rá a nagy lelkiismeretfurdalás, vagy egész egyszerűen szívatta Ruthot. Mindezen várakozásokkal szemben Darius visszacsókolta! És ezzel a lendülettel átkozza s el magában a fiút Ruth. Túl jól csókol Darius. Miért nem tud béna lenni, az a túl nyálas típus, aki készül az ember egész arcát bekapni, vagy a túl száraz, nyelvét alig kidugó frigid-fajta, vagy csak egyszerűen lenne átlagos a csók. De... ettől a csóktól valami megmozdult Ruthban odalenn, s nemcsak öle kívánta meg jobban a srácot, hanem valami furcsa, ismeretlen érzés a mellkasában. Ilyen, ha dobban egy kőszív? Pedig nem szabadna, hogy bármit is jelentsen ez a csók. A csók után a mosolyt viszonozza, reményei szerint ez a belső zavarodottság s dilemma kívül nem látszódik meg, s Darius továbbra is csak a ravasz kis szemeket látja Ruth zöldjeiben. - Repetaaa! - Kacagja, ahogy hagyja magát felhúzni ülő helyzetbe - naná, hogy hagyja, miután szabadulnak kezei! - s ha csak Darius nem tér ki ezúttal a csók elől, bizony nyakat átkarolva megismerheti, mennyire szeretik a jót az angol nők. Kíváncsi Ruth, ez a csók is megmozgat valamit odabenn vagy az csak egyszeri élmény volt? Reméli, utóbbi. Legalábbis, reméli, hogy tényleg ezt reméli. De akár elhúzódik Darius, akár nem, akkor is megkérdezi majd Ruth, legfeljebb visszautasítás után csendesebb lesz az egész kérdés hangsúlya. - Te... nem akarni többet? - Úgy van vele, hogy egy csók nem csók, két csók az fél csók, s ha már így belelendülnének, akkor Ruth lelkiismeretét igazán nem zavarná, ha több is történne köztük. Ahogy Darius is gondolta, felnőtt emberek mindketten. Arról nem is beszélve, hogy ha az előző elhelyezkedés maradt is volna s a fiú maga kezdeményezte volna a folytatást, akkor se fenyegette Darius a vád, hogy rosszakat terjeszt róla Ruth. Ellenkezőleg, eddig igencsak imponáló volt a fiú határozottsága, messze volt azt az erőszakoskodástól.
*Tényleg olyan mint egy partra vetett halacska, vagy egy hálóba ragadt, úgy ficánkol alattam amivel csak a saját „sírját” ássa. Minél jobban próbál kiszabadulni alólam, annál jobban sikerül lefognom. Nem vagyok perverz, de az unokahúgaimmal is játszottam ilyet, rendszerint én voltam a szörnyeteg ők meg a daliás lovagok – hogy ez hogyan jutott eszükbe máig sem értem – és megpróbáltak legyőzni. Persze egy idő után sikerült is nekik, mert hagytam magam de amíg nem láttam a szemeikben a megadó könnycseppeket csillogni, addig lelkesen harcoltam, félgőzzel. A furfangos boszinál szóba sem jöhet a könnyezés, nem olyan kicsi már, hogy elkeseredjen, másrészt a játék is komolyabb, elvégre nővel van dolgom nem a kicsi uncsihúgaimmal. A fenyegetésem csak olaj a tűzre, gúnyolódik velem, persze nem komoly ez inkább a játék része, én meg nevetve fintorodom el a döglött halra. Szinte érzem a szagát is az orromban, persze ez csak képzettársítás, volt lkalmam eleget szagolni a halakat, bár azok még friss halhullák voltak és nem sokkal később a gyomromba vándoroltak kis segítséggel. De akármilyen finom is a hal, attól még büdös. A kicsi boszi egyáltalán nem az, szóval ha nagyon halra akarok gondolni akkor sem tudom őt annak elképzelni, pláne nem döglöttnek. Elég tanújelét adta annak, hogy igenis él és virul és képtelen mozdulatlan lenni. Várom a válaszát ami így is úgy is az én oldalamra dönti a mérleg nyelvét, a kérdés nem is az, hogy megadja magát hanem az, hogyan. Addig persze nem engedem. Látom rajta, hogy alaposan megfontolja a dolgot, arra azért kíváncsi lennék mi zajlik a buksi fejében, mert a dolog vége ugyanaz lesz bármit válaszol, de hát senki férfi nem láthat bele a nők fejébe, ha egyszer is úgy hiszik, hogy megtalálták a megoldást, gyökeresen más problémával találják szembe magukat. Én már csak tudom, a családomban ők vannak többségben és rendesen basáskodnak a férfiak felett. Mindezt persze a legnagyobb szeretettel teszik, így egy rossz szavunk sem lehet, attól azért még kitárgyaltuk a dolgokat néhány pohárka vodka és egy nagy tál uborka mellett. * -De de csókol. *Ragaszkodom az eredeti felálláshoz, ám némi zavart érzek az erőmben. Az a szemvillanás….az anyám emlékére mondom nem sok jót jelent. Ismerem én már az ilyen villanásokat, abból férfiember nem jön ki jól, és lám, nem cáfol rá a gondolataimra. Ha nem mondaná mit fog tenni, esküszöm erre nem gondoltam volna. Inkább valamilyen hirtelen eszébe jutott, pálca nélküli varázslatra fogadtam volna nem arra, hogy megcsókol. Persze azért nem állok ellen, ez a játék lényege és én is ezt akartam. Nem engedem el csak lazítok valamennyit a fogásomon, hogy ne kelljen annyira megfeszülnie és én is lejjebb hajolok. A kezdeti finomkodás után egészen belejön, a csókja is olyan mint ahogy a szobámba vetette magát, és ahogy foggal- körömmel küzdött, igazi kis boszorkány. Méltó ellenszolgáltatás azért a szenvedésért amit ki kellett állnom a hangfalamba bájolt zenéi miatt, szóval elfogadom. Nem csak elfogadom hanem viszonzom is. Azt hallottam az angol lányokról, hogy hűvösek, ám ebből a csókból egészen más derül ki. Most már legalább van viszonyítási alapom, érdekes és izgalmas, az ajkai forróak és selymesek. Nincs lelkiismeret furdalásom azért mert elveszem ami kell, ám nem is ugrom fejest a közepébe. A csók az csak csók, ki lehet próbálni, lehet vele játszani minden következmény nélkül. Én legalábbis így gondolom, ám ahhoz, hogy tovább lépjek több kell. Elhúzódom, a lányra mosolygok és megcsóválom a fejemet.* -Te, ravasz kicsi boszorkány. Te játszani velem. Nem szép dolog lenni. *Mondom de nem haragszom, nem érzem sértve magam, végül is csak játék az egész két felnőtt ember között. Feldobtuk egy kicsit a délutánt. Elengedem a kezeit és felemelkedem, ha még mindig átölel a lábaival, akkor újra megfogom a kezét és magammal húzom. Nem célom tovább rabságban tartani, bármennyire is élvezte a csókot – ha élvezte – nem lenne jó ha később azt terjesztené rólam, hogy egy erőszakos barom vagyok.*
A ficánkolás hát nem célra vezető, s ugyan az a cél, hogy lendülettel hirtelen támadjon és megfordítsa a helyzetüket, miszerint Darius kerüljön alá, be kell vallania, hogy kifejezetten élvezi. Még azt is, ahogy kacérkodva végigsimít lábfejével a fiú lábszárán, s ahogy a másik csak nevet és vigyorog magabiztosan. Határozottan bejön neki ez a magabiztosság, s legjobban Darius szemei ejtik rabul folyamatosan Ruth tekintetét. - Nem mozog? Szeretni, ha lenni darab fa? Döglött hal? - Kérdezi nevetve, gúnyolódva, mikor utolsó próbát tesz a helycserére, s bár nekifeszül rendesen, de mindhiába, eddigre Darius rendesen lefogta őt és az erőfölény meg súly megteszi a hatását: Ruth szusszanva hanyatlik vissza az ágyra, mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogy légzését és szívverését próbálja normalizálni és végiggondolni hideg fejjel az ajánlatot. Ha már megállapították róla elég helytállóan, hogy temperamentumos, a hideg fejű gondolkodás nem erőssége, főleg ha ilyen választási lehetőség elé kerül ilyen helyzetben. Első gondolata az volt, hogy most bedob egy hatalmas nagy rázkódós, kapálózós ficánkolást. De ez is megadás lenne, mint ahogy az is, ha nyugton marad. S valamiért az az érzése, hogy mindkettő ugyanoda jutna ki. De Ruth ennél sokkal jobban szeret irányítani, s eszébe sincs újból pálca után nyúlni. - Nem, te nem csókol. - Villannak a komisz zöld szemek a fiú szemeibe, s csalfa mosoly jelenik meg Ruth ajkain, ahogy finoman ficánkol, vagyis inkább csak helyezkedik és emelkedik mellkasa, kecses ívben nyaka s feje. - Én csókolni. - Sussogja már egész közelről Darius ajkainak, hogy a következő pillanatban szavait valóra is váltsa egy finoman induló, de aztán temperamentumához illően vadabb csókkal, amennyiben nem húzódik el a srác. S miért tenné egy ilyen ajánlat után? Ritkán kap Ruth ilyen ajánlatot, valahogy mindig más lányt választanak helyette, ő meg csak várja, hogy végre valaki elcsábítsa, hogy lépjen felé. Nem akart most várni, hogy aztán Darius esetleg visszatáncoljon, mert kiderül, a szíve valami másik lányhoz húzza, akit odahaza hagyott. Nem, tudni akarta, milyen íze van ennek a külföldi cserediák vagy ki a szösz csókjának, érezni akarta az illatát, az érintését...
*Mondhatnám, hogy megsértődöm azon ahogyan teljesen leredukálja a mondatait, mert ezzel engem gúnyol de így jobban megértem. Nem mintha az érthetőséggel lettek volna gondjaim, az mindig jobban ment mint összerakni a gondolataimat értelmes mondatokká. Az új zenére utaló megjegyzésem is ennek tükrében rövid és velős, pedig ha a saját anyanyelvemen mondanám kerítenék én neki cifraságokat de úgy sem értené. Szóval a „nem rossz” csupán az angol szókincsem kicsinységét hivatott blamálni nem a muzsikát ami viszont remekül illik a zenei stílusomhoz. Felháborodása miatt csak mosolygok szélesen, a kis boszorkány képes egy apróságon felhúzni magát, temperamentumos a lelkem nagyom, bár az eddigiek fényében sem kételkedtem. A lány felettébb szórakoztató de gondoljon bármit rólam, ezt megtartom magamnak, nem szokásom az idejüket velem töltő lányokról bármit is kiszivárogtatni, ha megteszem, név nélkül teszem meg és csak akkor ha a viselkedésük az általam felállított két véglet közelébe esik. Vagy világrengető volt, vagy bűnrossz amiből lehet okulni. Mielőtt ledobnám az ágyra elhangzik a pálcacsalogató, én nem tudom, hogy ez neki még sosem sikerült ezért megpróbálom bármilyen módon megakadályozni, hogy a kezébe kerüljön, igaz amíg a karomban van és nem az ágyon eléggé korlátozottak a lehetőségeim. Részben ez is hozzájárul ahhoz, hogy gyorsan ledobom és ha mégis a kezébe került akkor azon vagyok, hogy ismét csak elvegyem tőle. Ahogy félig ráfekszem, érzem szinte minden porcikáját, egészen…..fellelkesítő ahogy alattam fészkelődik, mocorog, ficánkol s minél intenzívebben teszi ezt meg annál vigyorgósabban tekintek rá. Talán megérti miért a széles mosoly és a csillogó szemek, a további ficánkolásra kíváncsi szemöldökemelgetés. Nem is figyelek a hirtelen megváltozott testhelyzetre, a ficánkolás elmaradása inkább megadást mutat semmint a döbbenetet, jobban leköt az, hogy minél inkább magam alá gyűrjem semmint észrevegyem az értetlenségét és kiegészítsem homályos ismereteit a halálfalókat illetően. amint a lábai átölelnek, a lábaimat felhúzom én is térdben és megvetem magam az ágyon, mondhatni kitámasztom a testemet két oldalról. Az első próbálkozás még erőtlen, tessék-lássék és igyekszem elvenni a kedvét a továbbiaktól, valami máshoz kedvet csinálni neki. Mosolyogva ingatom a fejemet miközben igyekszem addig mindenhol megbéklyózni ahol csak érem.* -Nem, nem. Te nem mozog. Kicsi boszorkány. Ha te mozog én téged csókol. *Mondhatni nyeregben érzem magam, bármit is választ én nyerek. Ha nem mozdul, megadja magát, ha még jobban ficánkol akkor csókot akar. A harmadik megoldás az, ha újra pálcát hív és azonmód letaszít magáról, akkor viszont jobban teszi ha gyorsan elmenekül előlem, bár a bosszú nem kenyerem és az erőszak sem, de ezt ő nem tudja.*
//Jaj istenem, ezer bocsánat, valamelyik sajtcédulánál elkeveredett a neved és határozottan úgy emlékeztem, hogy nekem kell várnom rád. Bocsi ezerszer!!! //
Kényeztetni? Hát önmagát biztosan, a fiút meg... Nos, még az sem kizárt, ha rászolgál, de most csupán úgy vélte, ennyit megérdemel Darius az ügyes lépésekért - na meg hátha mikor legközelebb gitározni kezd, akkor érzékeli milyen stílusból válogasson, hogy ne törjön rá még egy fúria -, és igen, ő maga is megérdemli, hiszen annyit tanult! Mármint, tanult volna! De ez is olyan lehet, mint a sportban: a részvétel meg a szándék a fontos, nem? - Nem rossz?! Víz menni fülbe? - Háborodik fel rögtön, hogy miként lehet ezt a világklasszis részletet annyival elintézni, hogy "nem rossz"? Az előző borzalmak után ennek még jobbnak kellene hangoznia, mint egyébként, ha ez egyáltalán lehetséges volna. Ekkor gyorsulnak fel az események és közeledik az a padló nagyon gyorsan, amitől végül megmenti Darius, de persze idővel ez sem lesz Ruth ínyére. Naná, hogy kapálózik korábbi kacérság ide vagy oda. Megszokta, hogy uralja a helyzetet, s ez most, lábbilincs átokkal és pálca nélkül érzékenyen érinti egoját és büszkeségét egyaránt. Az hiányozna csak, hogy a fiú eztán év végéig ezzel cukkolja valahányszor meglátja majd a klubhelyiségben vagy a Nagyterem asztalánál! - Invito pálca! - Érthető, hogy megpróbálja ezt is, bár pálca nélkül ez a varázslat sose sikerült, s elég kétes az esélye, hogy pálca nélkül a saját pálcáját magához tudja hívni, de ne mondhassa senki, hogy nem tett meg mindent. Az viszont meglepő, hogy kérése, miszerint azonnal tegyék le, ilyen hamar teljesül. Lehet meg kéne tartani ezt a fiút, ha ilyen szolgálatkész... Persze ez csak szép álom, mert alig ért Ruth az ágyra, épp csak annyit tudott ficánkolni, hogy saját feje alól húzza ki a párnát azzal a nem titkolt szándékkal, hogy párnacsatába vigye át a dolgot és lendületes balossal billentse oldalba Dariust, de nem tudja kibillenteni az egyensúlyából, viszont el is kapják a karját, amit finoman mégis erélyesen szorítanak le. Annak dacára, hogy kimondottan tetszik neki a helyzet, újabb ficánkolási rohamot idéz elő. Ez hirtelen szakad meg, s hunyorogva néz a fiúra, elgondolkodva. - Kígyó? Az égen? - Nagyjából azt is kérdezhette volna, hogy "Mi van?!", s el is felejt méltatlankodni azért, hogy lekentaur-csordázták. Közben már-már illetlen, amilyen engedelmességgel nyílnak az átoktól megszabadult lábai és helyet adnak Darius lábának köztük, hát még ahogy incselkedőn simít végig lábfejével - annál is inkább, hogy mezítláb jött át a fiúhoz - a másik lábán, hogy aztán a következő pillanatban körbe is ölelje azt szorosan s egyúttal kísérletet tegyen az alá-fölérendeltségi viszonyuk megfordítására.
*Nem hagyom magam eltéríteni a terveimtől, a boszika igen kreatív, de nem jár túl az eszemen. Tudom és érzem, hogy nem véletlenül marad meg a kényszerű bilincsben, egy szemvillanással még rá is teszek egy lapáttal a hatás kedvéért. Igazából egy kicsit csalódott vagyok, mert a közelségből reméltem valami érzékibb akciót, de az sajnos elmaradt én pedig mint leigázó támadó most ezt nem használom ki, inkább a nyerésre koncentrálok. Dühös vagyok a gitárom miatt, ez férfi dolog, olyan mintha a motoromba rúgott volna bele, bár az nincs, de a hangszer magasan veri a mércét. Választanom kell, mert sajna csak két kezem van, a boszinak meg száz karja ahogy egy jó krakennek, számítok is valami ellentámadásra, de csupán a hangfalak és a jó ízlésem szenvednek kárt az első pillanatban, aztán megszólal a gitár és én elolvadok. Ezzel egy időben megremegtetem a szemöldökeimet, meglepődöm a választáson, az eddigiek fényében már kezdtem becsukni az elmém a károsító hatások előtt, amint láttam felvillanni a pálcáját, de végül…..nocsak!? Kényeztetni akar? Ehhez már csak hab a tortán a feszes fenék formája ami az ujjaim és a tenyerem alól bűvölnek el. * -Ez nem rossz. *Remélem ezzel letöröm a szarvait melyeket én aggattam rá és most nem a megcsalásra gondolok hanem a harciasságára. Igazán tetszetős nekem az, hogy egy lány ennyire intenzív, temperamentumos és kreatív, ám ez sem térít el attól a tervemtől, hogy megbüntessem. Eleinte úgy érzem ez nem sikerül, a sikkantás merőben új fordulat az élvezet oltárán, és nagyon úgy tűnik, hogy félre támadtam, ám a lábbilincs egész jól sikerül. Végre nem hadakozik annyit, csak a két karjára kell figyelnem és arra, hogy időben elkapjam. Kiváló reflexeimnek és gyorsaságomnak hála, még azelőtt kapom a karjaimba, hogy padlót érne és már vihetem is. Vigyorgásom a köszönetnek szól ami picit előbb érkezik a felismerésnél, de én már tudom, hogy fel lesz háborodva. na itt kezdődik a kapálózás, nem tudom miért, hiszen eddig is kacér volt, szinte ágyba csalogató, miért pont most mondana le rólam. Legalább a pálcáját sikerült elvennem tőle amiben nem reménykedtem, viszont most már szabad az út, nincs mágia, az én fölényes erőm pedig kitart akár reggelig is. Hiába kapálózik, hiába keresgél, a pálcákat útközben leejtettem, persze nem akárhogyan, csak úgy ahogy esik úgy puffan módra, hanem az ágy melletti komód távolabbi lába mellé. Én tudom, hogy hol vannak, de ő talán észre sem vette, ha hirtelen ötlete támad, akkor sem lesz olyan könnyű megkaparintani egyikünk pálcáját sem, hiszen arról teszek, hogy a mágikus tárgyak és közte helyezkedjek el. Hangosan nevetek a győztesek nyugodtságával és ledobom a lányt a nyoszolyára, annak is a közepére, majd magam is követem, őt el nem eresztve.* -Én letenni! Te kívánság nekem parancs. Hallok, te úgy kiabál mint egész kentaur csorda mikor kígyó fent az égen. *Két karját ha sikerül, a kezeimmel leszorítom az ágyra, egyik lábamat pedig az ő két lába közé teszem, így nem igazán tud mocorogni, legfeljebb akkor, ha mindezen akcióm nem egészen a terveim szerint alakul.*
- Óóó... - Vág álcsalódott képet, amiről üvölt, hogy igazából cseppet sincs se meglepődve, se elszomorodva, mert nem adott ezúttal jó választ. A tanároknál ez azért zavarni tudja, de jelen esetben csak annyiban, hogy nem engedi el mindkét kezével Darius, illetve nem mind a két kezével téved Ruth formás tompora felé. Naná, hogy nem ficergett ki az egy kéz alól sem, s persze, hogy jelentett valamit. Nem vak, s ugyan lehet normál esetben nem akadt volna meg a szeme Darius-on (s valószínűleg ez fordítva is igaz), de így jobban "megismerve" kifejezetten sármosnak véli és elég közelségbe kerültek eddig, hogy érezhesse a fiú illatát, a kettő együtt pedig nem meglepő módon hatással van Ruthra. Pechére a piszézés nem elég jó figyelem elterelő. Hm, csók kellett volna talán? Ó, igen, lehet valami érzékibb játék kellett volna, hogy ajkai éppen csak finoman súrolják Dariusét incselkedőn csábítva, mégis az igazi lépést a fiúnak hagyva meg. Vagy lehet nem is került volna sor rá, mert jött volna ugye a gitáros akció, vagy éppen hogy ez maradt volna el, mert a csók Ruth-ot zavarta volna meg terveiben. Mindenesetre egyelőre nem tesztelődik le, mennyire is tud egy nő egyszerre több dologra figyelni, mert sikerül Ruth mágiája és fura ízlés ide vagy oda, de a dühös Dariust valahogy sokkal helyesebbnek találta egy pillanatra. Talán a levegőben vibráló veszélyérzet miatt lenne? Ha nem is nagyon érezhetően, de Ruth minden tagja megfeszül várván valami válaszcsapást. Azon mondjuk fel kell kacagnia, hogy Darius nem a fenekét engedi el, hanem a kezét, így Ruth pálcája már lendül is, ezúttal ismét a hangfalakat véve célba. A felcsendülő hangokból kiderül, hogy már neki is kezdett az agyára menni Barbie és rózsaszín világa, s ehhez a helyzethez már nem is passzolt, több bőrt meg nem akart már lehúzni ugyanarról a viccről, hogy tovább kínozza a fiút valami borzasztó csajszis zenével. Inkább jöjjön Ruth egy személyes kedvence. - Én imádni rosszat tenni! - Vigyorog szemtelenül a fiúra egy csepp megbánást sem tanúsítva a szíj miatt, noha ő sem látja, hogy a mágia mennyire talált, csak szakadást okozott-e vagy teljesen elszakadt, de Darius nagyon mulatságos tört angolságával együtt. Mágiára számít, így a pördítés meglepetésként hat, de vidáman sikkantva enged a lendületnek kecsesen fordulva s mint aki teljesen elfelejtette volna a fiú előbbi veszélyes kisugárzását és pillantását, nem figyel különösebben a fordulás közben Dariusra. Az átok telibe kapja, amiből elsőre csak annyit fog fel, hogy bokái összekoccannak, mintha csak nekiment volna valaminek, aztán jut el tudatáig a kimondott átok, de ellencsapásra nincs lehetőség, mert már emelnie kell karjait, hogy átbillenve a pillanatnyi holtponton tompítani tudja a földdel való közeli találkozást, s mégse orral érkezzen meg. - Kösz... Hééééé! Ez csalás! - Először még félmosollyal hálás lenne, amiért a fiú mégiscsak elkapta, s különösebben nem zavarná az sem, hogy ölbe kapták - hogy is zavarná? még sose tettek meg ilyent érte vagy vele, nézőpont kérdése -, na de az, hogy közben a pálcáját is elveszik tőle, azt már nem hagyhatja szó nélkül! Megnehezíti hát Darius cipekedését, mert most már ficánkol ám rendesen. Lábai még a mágikus bilincs alatt néhány másodpercig biztosan, de karjaival bizony úgy kepeszt a fiú azon karja felé, amelyikben a saját vagy a fiú pálcája van (vagy a farzseb felé kapna, ha oda tette volna Darius), mintha nem is tartana attól, hogy bármikor elejthetnék. Még maga sem tudja, mihez fog kezdeni a pálcával, vagyis pontosan a fiúval, de kreatív lány Ruth, biztos kitalál valamit. - Add vissza! S tegyél le! Hallod?!
*Még jó, hogy az imént becsuktam az ajtót, mert most már eléggé félreérthető helyzetben állunk. Mondjuk engem nem zavar, meg is tehetem, hivatalosan, legálisan. Kérdés, hogy a lány elmúlt-e már tizennyolc. A viselkedése és a kinézete alapján igen, a halvány pírt az arcán és a zavarát is beleszámítva már úgy gondolom nem üthetem meg a bokámat ha itt találják. A kis boszorkány ravasz, de még eddig nem kezdett velem, nincs felkészülve bizonyos dolgokra, ezért is ütöm addig a vasat amíg meleg. A fenekét nem paskolom, sokkal jobb módszer zavarba hozásra ha lassan csúsztatom le a kezemet és rámarkolok a fenekére, ami egész formás és megfelelően kemény. A válaszára csak ingatom a fejemet, frappáns de nem megfelelő a számomra és ezt ő is tudja jól.* -Nem jó válasz mondani. *A lány nem mozdul, meg sem próbál szabadulni, tehát jól érzi magát a karjaim között, ez azért jelent valamit. Persze biztos vagyok abban, hogy megint valami visszavágáson töri az okos kis fejecskéjét, de most már teljesen ráhangolódtam, tudni fogom mit akar mielőtt megtenné, elég egyetlen szemvillanás. Addig pedig alaposan kiélvezem a helyzetemet, azon kívül, hogy magamhoz szorítom és a fenekét fogom, nem teszek semmi illetlent, nem taperolom tovább, nem húzogatom a ruháját és nem lihegek a fülébe perverz módon. Ha történik is valami az az ő ficánkolása amivel megpróbál valamilyen előnyösebb helyzetbe kerülni, de persze nem tud. Sajnálatos módon nem az anyanyelvemen beszélgetünk így nem tudom kiemelni az én ajánlatom és az általa „elfogadott” ajánlat között az árnyalatnyi különbséget. Én elengedem ha békén hagyja a gitáromat, de ha mégsem teszi egészen más lesz a végső kimenetele a kettőnk közötti párviadalnak. Az ajánlatom tehát egyoldalú, ő viszont másképp gondolja. Nem jövök zavarba a piszézéstől, bár intenzívebben érzem az illatát, most nincs rám lehengerlő hatással, valahogy olyan érzésem van, hogy a gitárommal kapcsolatban tervez valamit és nagyon gyorsan kell cselekednem. Időközben rájövök, hogy miért a ficánkolás de a saját pálcámat most nem tudom használni így a blokkolás, lefegyverzés és támadás szóba sem jöhet. Az elsuttogott igére összeszűkülnek a szemeim, érzem, hogy végigszalad rajtam a jeges hűvösség, enyhe dühöt érzek amit vissza kell fognom különben a lány látja kárát. Érzem ahogy a gitár szíja meggyengül s a hangszer lejjebb csúszik, de ezt most inkább zuhanásnak fogom fel. Természetesen utána kapok azzal a kezemmel mellyel a lány csuklóját fogtam, őt azonban továbbra sem engedem. Ahogy tudom, megfogom a gitárt, hogy ne essen le egészen, arról fogalmam sincs, hogy a szíj mennyire sérült, hogy csak egy kis szakadás van rajta, vagy elszakladt az egész és csak a remek reflexeimnek köszönhetem, hogy a hangszer nem esett le.* -Teee! Rosszat tenni. Nagy hiba! Nagy, nagy hiba! *Egyik kezemmel fogom a gitárt a másikkal a lányt fogom, de aztán egyszerűen megpördítem a derekánál fogva. Csak egy erősebb szorítás kell, egy nagyobb lendület, eltolva magamtól sikeresen pördül egyet és vagy el is veszíti az egyensúlyát. Így vagy úgy, már van akkor távolság közöttünk, hogy a pálcámmal próbálkozzam, és meg is kapja a maga kis átkát a lány.* -Locomotor mortis! *Ha sikerül és telibe talál, gyorsnak kell lennem, egyrészt letenni a földre a gitárt, majd elkapni a lányt, mert jó eséllyel el fog vágódni. Ha mindez ebben az ütemben zajlik, hamarosan már az ágyam felé viszem a karomban, miután természetesen megkíséreltem kicsavarni a kezéből a pálcáját. *
- Mmmm... - Gondolkodik el egy pillanatra, de egy pillanatra sem szakadva el a másik tekintetétől. - Lenni telhetetlen. Mindkettőt akar! - Vág vissza hetykén, állva a pillantást, s így a mosolyra nem is tud lepillantani, mégis kiéri Darius szavaiból a mosolyt. Nehéz is erre nem ugyanígy felelni, nem is bírja ki mosoly nélkül. Na meg kíváncsi, Darius mit lép, mert egy kéz felszabadításával talán még kordában tudná tartani a lányt, de kettő kezet már nem engedhet meg magának. Lehet célszerű lenne akkor kitörni, mikor Darius keze a nyakától elkezd a hátán keresztül lecsúszni a dereka felé, de erre egyrészt számíthat a fiú is, másrészt... akármilyen zavarba ejtő is, de egyúttal izgalmas is. Valahogy egy pillanatig sem kételkedik benne, hogy a fiúnak lesz-e mersze befejezni a mozdulatot vagy sem, ugyanakkor magát kicsit meg kell rónia, amiért még mindig nem tett kísérletet a szabadulásra. A paskolás helyett a fenekére való ráfogásra és a még közelebb húzásra meglepetten kap kis levegő után annak ellenére, hogy nagyjából tudta, mire kell számítania. Na igen, a zavara nőtt, de nem annyira, hogy azért ne vágjon gyorsan az esze, mert a fiú szavaira gonosz mosoly jelenik meg ajkain, s ez ott csillog a zöld szemekben is, melyek vissza felpillantanak Darius szemeibe a mellkasáról, ahova a közelebb húzás során tévedt Ruth tekintete. - Tehát ha én bántani te gitár, te nem engedni el engem? Tetszeni az új alku! - Kuncogja el magát, miközben pajkosan közelebb hajol - legjobb védekezés a támadás elvét alkalmazva - és orra hegyével finoman bökve meg Darius orrhegyét. Mindez csupán az elterelés része, mert ugyan a fiú fogja pálcát tartó csuklóját, talán kézfejét is, de Ruth, ha tud, akkor ujjaival ügyeskedik úgy forgatni a pálcát, hogy hegye Darius mögé mutasson, ahol nagyjából a gitárnak kell lennie. - Diffindo... - Sussogja a fiúnak ebből a már-már érzéki közelségből, s reméli, el is találja azt a gitárt, vagyis pontosabban a szíjat csak. Azért arra próbál ügyelni, hogy se a gitár, se Darius maga ne sérüljön, mert ugyan olyan hírben áll Ruth, hogy nincs szíve, azért azzal tisztában van, hogy másoknak van szívük és a szívnek mindig vannak kedves dolgok. Ha igazán kegyetlenkedni akarna a másikkal, a gitár már darabokban lenne, mintha csak egy darálón ment volna át, most csak a szíj azon részén esett kis szakadás, amely jól elkaphatóan a levegőben volt, se a gitárhoz, se a fiú testéhez nincs közel. Az előbbi mondjuk annyira nem érdekelné, de utóbbiban azért kár volna kárt tenni. A szíj viszont pótolható, s sikeres varázslat esetén lehet végül Darius kerül zavarba a hogyan továbbot illetően. Kíváncsi Ruth, mivel vágja majd ki magát a másik.
*A boszinak szerencséje, hogy fogalmam sincs mit jelent az a szó amivel illett, csak halvány sejtelmeim vannak, de most nem vesztegetem az időmet azzal, hogy kihámozzam a lényeget a ragok és képzők súlya alól. A lányt kell elintéznem, hogy legközelebb is eszébe jusson egy kis bosszúállás. Ugyan, dehogy haragszom, végül is megérdemeltem és magam ellen hívtam ki a sorsot a lány képében. Egyébiránt élvezem is annak ellenére, hogy alaposan megdolgoztat, de azért nem fogom hagyni magam. Jó ötlet volt tőle a transzportálás a hátam mögé, legalább nyert egy kis időt, különben nem tudta volna rám olvasni a az igétlenítő átkot, szóval egy pont oda. A gitárszíjba való kapaszkodást és az enyhén érzékelt koordinációs zavart betudom annak, hogy mégis csak eltaláltam az én átkommal, igaz legfeljebb csak súrolta, vagy a szele csapta meg. A pálcája még megvan, ezért azzal is vigyáznom kell, viszont muszáj megfordulnom, hogy szemben legyek vele. Csak egy apró mozdulatba kerül, hogy a szíj ne feszüljön olyan szorosan a vállamon, s utána már tudok úgy fordulni, hogy az oldalra kerüljön, míg a lány szembe velem. Ficánkol mint a halacska, ezzel pedig még szorosabbá teszi a kapcsolatunkat. Mondtam én, hogy „kicsike” boszi. De annál szemtelenebb. Bár érezhetően zavarban van, nem kell ahhoz pirulnia, hogy észrevegyem, hála a tanult legilimenciának érzékenyebb vagyok az érzelmi változásokra, vagy inkább meglátom azokat a jeleket melyeket más nem. Magabiztosságot próbál kölcsönözni azzal, hogy lábujjhegyre áll, hiába a szemtelen kérdés, semmi sem segít rajta. Csak mosolygok és mélyen a szemeibe olvasztom a tekintetem. * -Melyik kéz akar te? Az lesz pas-pas. *Nincs három kezem, de bármelyiket kiszabadítom ha úgy akarja, arra is megvan a stratégiám, hogy közben a pálcáját messze tartsam magamtól. Ha már ennyire közel vagyunk egymáshoz felesleges a varázslat, viszont így fölényben vagyok. Mondhatni az erő velem van. Vele meg a humora. Tetszik, bár az nem annyira, hogy a gitárom paskolja a fenekemet, egyrészt jobban esne ha a kezével csinálná, de nem ez itt a lényeg, hanem az, hogy a gitárom épségben maradjon. A pálcás kezét nem engedem el, ha már sikerült ráfognom és megtartanom, így a másikat eresztem lejjebb a nyakáról a fenekére. Nem paskolom meg, hanem ráfogok teljes tenyérrel és mind az öt ujjammal, kár, hogy nem vagyok mesebeli táltosember, mert akkor hat ujjam lenne. Magamhoz húzom még jobban, igyekszem még nagyobb zavarba hozni. Engem nem zavar, hogy még a levegő is kiszorul kettőnk közül. * -Új alku? Én elenged téged te nem bánt gitáromat.
- _Butuska_ fiúcska. - Fintorog kicsit vissza, még ha teljesen tisztában van is vele, hogy ez csupán csak az ő idegeire menő játék Darius részéről, hogy kihozhassa a sodrából Ruth-ot. Tudja, s azt is, hogy nem szabad hibáznia, nem szabad figyelmetlennek lennie, mert bármilyen mókás is kettejük között ez a rögtönzött párharc, azért csak buzog a lányban a nyerni akarás, abba pedig a hibázás nem fér bele. Így is alig tudja elkerülni a lefegyverző átkot. Piton és a hülye ötletei, hogy tanuljon meg Ruth védekezni! Marhaság! Támadnia kellett volna. Jelen pillanatban kevéske káröröm, hogy a forgó szobával együtt látja Dariust is forogni, mármint nem a szobával együtt, hanem úgy egyébként is, hogy hova lett a lány. S az is kevés kárörömre ad okot, hogy telibe kapta a vaktában ellőtt átkot a fiú. Ha tudná Ruth, akkor még ma kitöltene valami varázsló-lottót, de minimum benevezne egy koboldos kaparós sorsjegyre. De itt vesz a történet érdekes fordulatot, meg Darius is szó szerint. Ha meg kellene indokolni, nem találna rá Ruth értelmes magyarázatot, miért volt abban a hiszemben, hogy ha ráfog a gitárra hátul, akkor Darius mögött tud maradni, ami mondjuk egy párbaj során nem éppen hátrányos helyzet. Mármint Ruthnak. Talán az őt súroló átok, melytől elkábult kicsit, az nem tett jót a logikus gondolkodásnak, miszerint az a nyamvadt szíj csúszni is tud a fiú vállán! Az előnyből így lesz hátrány alig egy-két szívdobbanásnyi idő alatt, s ha valami, hát a veszély érzete bizony kellően ébresztő hatású egy kis adrenalin-lökettel. Kétségbeesetten próbálja mérlegelni, hogy ha elengedi a gitárt, akkor vajon át tudja-e még venni a másik kezéből a pálcát, de az annyira távol van tartva mindkettejük testétől, hogy ehhez varázslat kellene, amely nem kivitelezhető a pálca nélkül. Ördögi kör. S vajon hagyná a varázsigét kimondani Darius, vagy jobban ráfogna a lány nyakára? S ha dobná? Túl nagy az esélye annak, hogy nem tudja elkapni, a fiú logikusan biztos a másik irányba rántaná őt, hogy megakadályozhassa. Az erőfölényt nem tudja kiküszöbölni varázslat nélkül, pedig javára legyen mondva, egy jódarabig ficánkol és komoly erőkkel feszül neki Dariusnak, hátha szabadul bármelyik szorításból, mígnem a ficánkolás is lehetetlenné válik attól, hogy magához húzza a fiú. A meglepettség és a zavar jelei egyszerre figyelhetőek meg Ruth arcán és zöld szemeiben is. Hogyne érezné, hogy a laza viselete alatt, melyek nem különösebben emelték ki bájait, most azok jószerivel hozzápréselődnek a másik mellkasához, csípő a csípőhöz? - Hah! És melyik kézzel lesz pas-pas? - Neveti szembe a fiút visszaszerezve némi határozottságot, vagy álcaként felvenni azt, hogy leplezze zavarát. Hála az égnek, hogy ha már vörösnek és szeplősnek született, nem lett pirulós típus! Mezítláb lévén nem magasítja cipő sarka, így próbál lábujjhegyre állni, amennyire ez a szorításban lehetséges, kompenzálva kisebb termetét. - De lehet mégis pas-pas a fenékre. Te fordulni meg, én adni! - Nevetnek a másikra hunyorgó zöld szemek, miközben érezheti Darius, hogy gitárja finoman elemelkedik derekától, majd finoman vissza is esik, aztán sűrűn újra és újra. Ruth bizony kihasználja, hogy a gitár egyik vége le szokott érni kb. fenékmagasságig, márpedig ő így is tud paskolni, ha már ez Darius szíve vágya. Ne mondják már, hogy a Roxfortban mogorvák a cserediákokkal!
*Nem hiszem, hogy ha egy nő kipécézett és eltervezett valamit, akkor sokat változtatna rajta. A gitáromat, ha eldugom ha nem, akkor is felveszi a listájára, márcsakazértis. S persze így is van, csak épp most már a gitárom és a pálcája között vagyok, ami nem lenne éppen baj, de a pálcája hegye légvonalban valahol az ágyékom magasságában van, az pedig barátok között sem jó ómen. Bármilyen varázslat érzékeny pontomon érintene* -_Kicsike_ boszorkány. *Most már nem a termetére utalok, mint inkább a képességeire. Bosszantani akarom mert akkor talán hibát követ el és én is léphetek valami váratlant. Szavaimhoz gonoszkodó vigyort is mellékelek, hogy kibillentsem a magabiztos szerepéből, majd jöhet a lefegyverzés, pálcátlanítás. Bosszantásom ellenére nem becsülöm alá, számítok ellentámadásra, épp ezért lépek egy kicsit oldalra. Jól is teszem, bár nem támadás áldozata vagyok, a védekezés is épp annyira hatásos mint egy könnyed átok. Eltűnik előlem, hogy mögöttem bukkanjon fel, szerencsére elég gyors vagyok és a reflexeim kiválóak, de azért két szívdobbanásnyi ideig azzal vagyok elfoglalva, hogy meglepődöm és forgolódok. A gitáromba való kapaszkodás ha nem akarnám is visszatartana, fájdalmas grimasz vonul végig az arcomon mikor megérzem a szíj feszülését. Emiatt nem tudok teljesen megfordulni, és mert féltem is a hangszert, de hiába tekerem ki magam, hogy a pálcám felé mutasson, nem sokra megyek vele. Bennem reked az újabb varázslat, most valahogy megint nagybácsinak érzem magam mint odahaza. Az unokahúgaim kedvenc varázslata volt amit legelőször megtanultak, így van ez ha varázsló családba születik az ember, még ki sem látszanak a fűből már átkoznak. Megveszekedett boszik. A bűvige nem bontakozhat ki, de én annál inkább. Ha már volt olyan előzékeny, hogy ilyen közel jött hozzám, kihasználom az alkalmat. Hátranyúlok, közben fordulok is úgy, hogy a szíj is csússzon a vállamon, egyik kezemmel megpróbálom átkarolni a nyakánál fogva míg a másikkal a pálcát tartó csuklójára fogok rá, hogy minél távolabb eltartsam magamtól. * -Én elkapni kicsike boszi. Lesz pas-pas a fenékre! *Ha sikerül egészen magamhoz tudom szorítani, akkor pedig minek a vízigéző varázslat?*
Mintha csak Darius későbbi szavait igazolná, olyan gonosz mosoly jelenik meg Ruth ajkain, mikor látja a gitár elrejtését. Ez bizony árulkodó lett, pedig ha nem lépi meg a fiú ezt, Ruth figyelme lehet másra terelődött volna, keresett volna valami mást, ami jobban felizgatja a fiút. S aki keres, az talál. A pálcát továbbra is a gitárra szegezi, függetlenül attól, hogy a kettő között ott áll a fiú. Legfeljebb Darius ruhája lesz rózsaszín, nem? - Ez a nyerés lényege. De kikérni magamnak. Nem lenni kicsike. - Bizony, a többit nem cáfolja, mi több, elkönyveli bóknak, finoman még hízeleg is neki, némileg még ki is húzza magát büszkén, s egyben demonstrálva, hogy az a százhetven centi nem olyan kicsike. Azt persze nem tudja, hogy ezt azért is kapja, mert a nyelvi készségeit gúnyolja a másiknak, s nem az eddig elkövetett és következőkben elkövetni gondolt csínyekért. Alapvetően nem is akarja gúnyolni, csak arra jutott, hogy a ragozatlan tőszavakat biztos jobban érti a másik, mint a bonyolult, összetett, négy-öt szónál többet tartalmazó mondatokat. Az viszont igaz, hogy gonosz dolog a sztereotípia. Ezen merengeni mindenesetre nem sok ideje maradt, mert ekkor éri a lendületes mozdulat és a varázslat. Ösztönösen támadna vissza, de fura módon most valamiért eszébe jutnak Piton professzor szavai. Vagyis a lényege, mert azért szó szerint nem maradt meg minden Ruth fejében, de az igen, hogy néha védekezni sem ártana, nemcsak mindig támadni. - Transportus veno! - Oké, ez sem igazi védekezés, nem megy az olyan Ruthnak, pedig lehet többre ment volna vele. Mindenesetre annyit elért vele, hogy Darius elől hirtelen eltűnjön, s a háta mögött bukkanjon fel, noha az eset szépséghibája az, hogy a fiú átka valamennyire mégis elérte. A pálcája megmarad, viszont megszédül pár pillanatra, s e pár pillanatra egyszerre minden fekete és fehér pöttyökben csillogó, naná, hogy kapaszkodót keres, amit meg is lel Darius gitárjában, s így közvetve a fiúban. Ha Darius hátrales, láthatja a szédülés jeleit a lányon, s azt is, hogy nagyon küzd ellene, mert ahogy Darius is mondta: nyerni akar. A fiú meg még egyet sem tippelt, s Ruth jobb ötlete nem lévén, vaktában céloz és varázsol. Az elméjében még felsejlik a szédülés ködtengerén át a locomotor mortis, de elveti, mert hát nem megy sehova Darius, hogy gátolja a mozgását, nemde? - Mimble Winble! - Nem éppen fantáziadús, de ez tűnt a legjobb megoldásnak. Nem látja, hogy a fiú, milyen varázslatra készül, de ezzel időt nyerhet. Azzal mondjuk ritkán számol egy gonosz, kicsike boszorkány egy varázslóiskolában, hogy valaki varázsló létére esetleg nem mágiát vet be.
//Mert korrekt mardekárosok vagyunk [You must be registered and logged in to see this link.]
*Gondolhattam volna, hogy csekély nyelvtudásom előbb-utóbb szemet szúr valakinek és nagyobb hangsúlyt fektetve rácuppan a témára. Eddig igyekeztem nem túl sokat beszélni, vagyis kerültem a társaságot, azt hiszem mióta itt vagyok nem sokakkal beszélgettem úgy igazán, de néha sikerült több szavas mondatot is alkotnom, persze elég nyakatekerten. Eddig azonban senki nem űzött gúnyt belőle mint ez a sárkánykisasszony. Szó se róla, elhanyagoltam a nyelvtanulást, mivel mindent megértettem amit nekem mondtak, úgy gondoltam ez elég, csak tessék-lássék olvasgattam bele a könyvekbe, hogy a szókincsemet gyarapítsam, de a nyelvtan, a ragozás, múlt és jelen idő, és a hasonló csemegék kimaradtak. Ez galád boszi itt előttem a pálcájával azonban igazán felbosszantott. Ha felboncolom az agyát akkor sem tudom meg mit akar, a nők már csak ilyenek, de legalább van három lehetőségem. Persze nincs arra garancia, hogy az első sikertelen találgatás után nem esik neki a hangfalaknak újfent. Sőt, a következő mozdulatból kiderül, hogy jól tippeltem. Na azt már nem! A gitáromat nem hagyom, jó érzéssel tapintott a lényegre, bár más lényegre tapintott volna, de erre csekély az esély. Velem történhet bármi, de a gitáromat nem hagyom, hátra is tolom magam mögé mint egy válltáskát, marhára nem érdekel, hogy ezzel a mozdulattal többet árultam el magamról. Ott egye meg a fene a büszkeségemet, a kedvenc gitáromnak azonban épségben kell maradnia. Nem is akarok tippelni mi jár a fejében a hangszerrel kapcsolatban, mert minden bizonnyal idegbajt kapnék és már most kezdenek vékonyodni az idegszálaim a boszi csavaros eszének talpai alatt. Itt és most pontot kell tenni a csata végére, bár roppant mód élvezném a továbbiakat és van is pár ötletem, de amíg a gitárom veszélyben van nem kockáztatok. Ráadásul nézőközönségünk is akad, hallom magam mögött ahogy ketten-hárman már odaverődtek a folyosóra, a lábammal csapom be az ajtót, hogy közben szemmel tudjam tartani a boszimat.* -Te nem tisztesség, te akarsz nyerni. Gonosz, kicsike boszorkány. *Míg beszélek, remélem elvonom annyira a figyelmét, hogy nem kezdjen bele semmilyen bűbájba, én viszont már a hegyére töltöttem a pálcámat. Csak egy határozott és erőteljes, lendületes mozdulat.* -Capitulatus! *Igen, lemondok a vizes pólós trükkről, persze csak a következő pillanatban dől el, hogy ki volt a gyorsabb, nem feltételezem a lányról, hogy készületlenül éri a lefegyverzésem, de ha mégis, akkor azonmód elindulok felé, hogy torkon kapjam. Persze nem megfojtás céljából, ahhoz kellően csinos a nyaka. Más terveim vannak.*
Alig leplezett izgatottsággal várja, mi lesz Darius reakciója, miközben azon agyal, hogy egyrészt milyen zenei kínzásnak vesse még alá a srácot, másrészt látta ő már valahol is ezt a fiút? Valami cserediák-program lenne már megint az iskolában? Különben biztos ismerős lenne a másik képe, kék szemei legalább látásból. Aztán ahogy beszél a fiú, egyértelművé válik, hogy korábbi tőszavas mondandója nem a hatás kedvéért volt úgy megfogalmazva, hanem ennyire nem beszéli jól az angolt. - Igen, én fenyeget téged. Te kitalálni, mit akar én! Te megadni, mit akar én. Hármat találni! - S azzal finoman mozdul odébb a pálca hegye a hangfalakról a gitárra. Egy rossz válasz, s a gitárból Barbie gitárja lesz, rózsaszínben pompázva és ukulele méretűvé zsugorítva. Ha valóban vannak húgai Dariusnak, akkor sejtheti, hogy ebből nem fog jól kijönni, mert még egy ismert nő óhajait kitalálni is csaknem lehetetlenség, hát még egy vad idegenét! Főleg, hogy még maga Ruth sem tudja, mire is vágyik. De hátha ráhibázik Darius, vagy pedig... folytatják a párbajt az egyik fél kifulladásáig, vagy elázásáig, ha megint vízzel támadna Darius. - Nos, mi lesz?
*Annak ellenére, hogy minden porcikám lázad a hangfalakból áradó, zenének még nagy jóindulattal sem nevezhető ricsaj ellen, a kis alkalmi párbajunkat roppantmód élvezem. Ritkán adódik lehetőségem ilyesmire, pláne ha egy lány csillogtatja meg a tudását előttem. Persze gondolom, ilyen is csak a Mardekár házában történhet meg, kész szerencse, hogy idekerültem. A mostani fül- és lélekrombolót már nyugodt szívvel letagadhatom, nem én vagyok az elkövetője. A némító varázslatom kifejezetten tetszik, már csak azért is mert jó egy lányt elhallgattatni, volt bőven alkalmam gyakorolni és a legtökéletesebben időzíteni, hiszen öt boszorkány unokahúgom van akik imádnak olykor szétszedni és nem csak a maguk lányos módján. A párafelhőből előkerülő gúnyos mosolyra hasonló a válaszom, megtehetem, a mostani kis csatát én nyertem, de azért nem becsülöm túl magam és a lányt sem tekintem könnyen átverhető partnernek. A szép külső mögött ravasz és kiszámíthatatlan észt sejtek. Naná, hogy van még a tarsolyában meglepetés, kicsit hosszabban gondolkodom azonban a mondandóján mire megértem, hogy fenyeget. megkönyörüljön rajtam? Azzal, hogy nem csalogat ki újabb nyekergést a hangfalakból? Nos, részemről mehet, legfeljebb itt hagyom egyedül a szobámban, hadd hallgassa egyedül a mutatványát. Titkolnivalóm nincs, de ha jobban belegondolok a kis boszorka észjárásába, a kedvenc bőrkabátjaim látnák kárát a menekülésemnek, és persze a még egészséges méretű egóm. * -Te fenyeget engem? Mit követel te? *Kíváncsi vagyok mire számít, mit akar elérni. A pálcám továbbra is rá irányul, így szinte biztos, hogy ha újabb zene hangzik fel, ő kap valamit cserébe. Nem értem miért éri ez meg neki, de kivárom. Meglehet, hogy csupán játszani akar, de ha valami komolyabbat akar kicsikarni belőlem, azt nem kapja meg, akkor valami ütős varázslattal kell jutalmaznom. Cirka kettő másodpercem van szerény számításaim szerint, hogy kitaláljam mivel lepjem meg én.*
Amilyen triviális válaszlépés ez a mágia, annyira nem számított rá Ruth. Nocsak-nocsak, egy srác, akinek eszébe jut, hogy akár el is hallgattathatja a lányokat, ha már elég belőlük, s ráadásul ehhez látványos gyorsaság is párosul, vagy valami remek életösztön, mely megelőzne minden támadást a túlélés érdekében. Be kell látnia, hogy van valami ebben a taktikában, mert az ő szembekötős varázslatából nem lett semmi. Még. Jó hecc lett volna pedig, de majd máskor. Lehet, hogy még ma itt és ebben a párbajban, lehet majd egy későbbi alkalommal a folyosón vagy az udvarok valamelyikén. Ezek sem elvetendő ötletek, de addig is itt a jelen, s a lassan foszladozó párafelhőben egy csúfondáros csücsörítést láthat Darius a lánynál. Egyértelműen nem tetszik neki, hogy elakadt a nyelve a varázslatban, s nagyon nem akarja kifejezni elismerését a fiúnak, s ami azt illeti, nemcsak a varázsszó, hanem némi szitokszó is lenyelődött így akaratlanul is. Egy-nulla oda. Bár ha a zenéket is beleszámoljuk, akkor egy-három ide, nem? Az eltűnőben lévő párafelhő viszont mást is felfed: Ruth varázspálcáját, amely nem Dariusnak szegeződik, hanem a hangfalnak ismét és vihar előtti csend lengi körbe feszült balsejtelemmel, hogy vajon tudja-e még a lány fokozni a borzalmasabbnál borzalmasabb számokat? - Mennyit ér meg neked, hogy megkönyörüljek? - Eredetileg mást tervezett, már rögtön átváltott volna másik zenére, csak azt nem döntötte el, hogy még jobban megkínozza Dariust vagy valami élvezhetőbb zenével kicsit megjutalmazza az ügyes húzásért? Aztán arra jutott, hogy a fiúk amúgy is túlfejlett egóját nem kell feleslegesen hizlalni még jobban, épp elég lehet Dariusnak, hogy szemmel láthatóan egy csatát megnyert, ha a háborút nem is. És ha már így állunk, Ruth miért ne húzhatna valami hasznot az egészből? Kíváncsi, mivel rukkol elő a fiú? Válasszal, s ha igen, milyennel, vagy inkább a tettek embere lesz?
*Most legalább elememben érzem magam, amíg csak a varázsigékkel kell foglalkoznom, megmaradhatok a komfortzónámon belül. Nem kell azon merengenem, hogy jól mondom-e azt amit mondok, hogy nem lett-e félreérthető. Mert azért lássuk be, egy lánnyal szemben nagyon vigyázni kell mit mond az ember fia, hajlamosak mindent félreérteni, vagy épp ellenkezőleg, mindent szó szerint venni. Az már biztos, hogy egy ravasz kis boszorkánnyal van dolgom, az első pillanatokban rájöttem. Egy fiú nem lacafacázott volna holmi rejtő bűbájjal, és lányos, nyálas zenékkel hanem berúgja az ajtót, esetleg egy Bombardával tör rám és torkon ragad. Ehelyett végig kell hallgatnom a nyögős csajt, a nyávogós fiúkat. Merlinre, mi jöhet még? Mert az biztos, hogy itt nem hagyja abba, maga a játék még szórakoztat is, csak a macskanyávogással nem tudok mit kezdeni. Persze ez legyen a legnagyobb bajom, esélyes, hogy más bűbájjal, igézettel próbálkozik azután is, hogy a rejteke szertefoszlik. A pattogó golyókkal ezért nem is foglalkozom, hagyom menjen csak amerre akar. Lány, tudom, hogy ennyi nem elég neki. Naná, nem véletlen, hogy a konfetti esőt megtörő varázslat után némileg pikánsabb gondolataim támadnak és „csupán” egy kis vízzel próbálkozom. Közben megtudom a választ a korábbi kérdésemre, mert újabb fül- és lélekrepesztő meglepetés tör ki a hangfalakból. Ez már sok, nekem is. Ráadásul alkalmi párbajellenfelem gyors mint a villám, sajnálatos módon a víz nem terjed szét a felsőjén, útközben ugyanis párafelhővé válik a leleményes boszorka tűzcsóvájától. Emiatt nem látom őt olyan jól mint szeretném, nem tudom merről támad rám és mivel. A hangos zene miatt nem fogom hallani a bűbáj első hangjait sem, szemeinek árulkodó villanását sem a pára miatt ami ugyan oszladozni kezd de nem elég gyorsan két lelkes varázsló játékos párbajához képest. Bármivel is próbálkozik olyannal kell előrukkolnom ami mindent üt, s bár a sikkantása igencsak vonzó, nem akarok neki lehetőséget adni semmire. Egyelőre.* -Mimble Wimble! *Aztán csak várok mi történik, ki volt gyorsabb, ő vagy én. Addigra a pára is felfedi a túloldalt, farkasszemet nézhetünk egymással, miközben Ken és Barbie a háttérben parádézik. Azért a pálcámat még felé szegezem, vagy arra amerre legutóbb láttam.*
//Bár roppant mód élvezem a játékot, így tartottam korrektnek [You must be registered and logged in to see this link.]
A tőszavakban kifejezett mondandó még nem is kelt benne gyanút az akcentus és a korábbi rejtélyes külföldi szavak után sem. Végülis teljesen jól kifejez ez is mindent, s bár nem látja, csak érezheti Darius, hogy széles vigyor a válasz. ~ Játék, bizony ám!~ S a srác nem fut a rágó után, nocsak-nocsak! Sokkal érdekesebbé teszi az egészet, hogy egy gondolkodásra képes fiúval van dolga. Üdítő változatosság. S ha már gondolkodik a másik, akkor szintén ezt feltételezheti róla, szóval a legjobb lépés a kiszámíthatatlan vagy meggondolatlan: elrugaszkodás, ugrás, kis lökés Dariuson és konfettizápor. Dupla győzelem vagy semmi, s sajnos az utóbbi következik be. Kihasználhatná, hogy míg a srác a konfettiket szünteti be, ő addig mágiával taszítson rajta, de sokkal testhez állóbbnak érzi a lelki kínzást: Pálcapöccintés a hangfalak felé és jöhet az újabb gyötrelem, hogy erre már lehet megjelenik a folyosón is pár kíváncsi és értetlenkedő arc, hogy ki az az elvetemült, aki ilyent hallgat?! Ruthnak épp csak e pöccintésre volt ideje, mert fél szemét a fiún tartotta s hát nem lehet nem észrevenni azt a kaján vigyort, s a hozzá illő szempárt, mely a konfettifelhő silány és lassan lehulló maradékán át tekint rá. A rá jellemző féloldalas mosolyba húzódnak ajkai válaszként és már ő is kapja vissza a pálcát a fiút felé, mintegy megérezve, hogy itt játékos párbaj lesz. - Pironitio! - Vág rögtön vissza anélkül, hogy gondolkodna miféle varázslathoz is nyúl. Meghallotta, hogy aqua, s azonnal a tűz jutott eszébe. Nem is ő lenne, ha nem így tenne. A vízsugár hát tűzcsóvával találkozik majdnem középen, mert azért Darius volt a gyorsabb, így némi víz azért fröccsen Ruthra, annyira, hogy a tűzsugár elkésett, elkapja a pálcáját, de egyúttal félre is lép a vízsugár útjából nevetve sikkantva egyet, ahogy a hideg víz nyakához ér így. De talán a víz és a tűz csókjából született pára elegendő ahhoz, hogy vissza tudjon támadni gyorsan. - Obscuro! - Jön is az ellenvarázslat, mely szerint egy fekete kendő köti be Darius szemét, hacsak nem tud valami jó ellenlépést rá.
*Nem vagyok túl jó a legilimenciában, bár gyakoroltam eleget, voltak „próbababáim” az unokahúgaimat tekintve, de csak addig jutottam, hogy nem szükséges a pálca. Azzal sem megy könnyebben vagy jobban és egyáltalán nem mélyebben. Nem tudok mások gondolataiba beletúrni, nem látok képeket a múltból, csupán néhány érzelmi szálat vagyok képes elkapni, annak sem érzem az irányát. Végül is, ezen a szinten tök felesleges a tudásom a jelenlegi helyzetben, de szórakoztat, hogy valamennyire meg tudom állapítani, hogy a jelenség aminek részese vagyok, vagy inkább elszenvedője, nem az életemre törő rossz akarat, csupán egy, minden bizonnyal női lélek játéka. Ha sokra nem is megyek vele, annyit azért sikerül megéreznem, hogy kifejezetten csiklandós, nevetős hangulattal van dolgom. Épp ezért nem állok ellen, nem próbálom meg idejekorán felfedni a kilétét, bár roppant mód bosszant, hogy rejtő bűbáj mögé bújik és így élvezi ki csintalanságának eredményét. A nők már csak ilyenek. Nem régóta vagyok itt, a Durmstrang azonban felkészített mindenre, valószínűleg nem véletlen, hogy év közbeni felvételem után a Mardekár háza lett az otthonom. A legilimenciát nem könnyű megtanulni, ha valaki nem arra született, csupán a más irányú képességei teszik alkalmassá rá. Ez bennem megvan, a mágia egy kicsit megerősítette. Tudok olvasni a jelekből, azokból a tettekből melyek még meg sem történtek, csak előszelüket éreztem meg, ezért hát erős a gyanúm, hogy nem csupán egy kis csínytevés vár rám, azonban bármennyire is erőlködnék, a részletek nem fednék fel magukat előttem. Marad hát a látszólagos beletörődés és közreműködés. Lábaim valahol az ajtófélfa és a küszöb találkozásánál nyugodnak, nem nehéz átlépni felettem és nem is akadályozom meg azzal, hogy felemelem valamelyik végtagomat. ha a szobámra fáj a foga a kisasszonynak, ám legyen. Ha nem, akkor majd a folyosón lejátsszuk.* -Játék! Te meg én. *Megjátszott hanyagsággal mondom ezt, de közben figyelek ki, mikor és hol tűnik majd fel. A rejtő bűbájt alkalmazni sem tart örökké, a színem elé kell kerülnie az elkövetkezendő pár másodpercben annak a galád és mókás kedvű lánynak aki velem üti agyon az unalmát. Az persze mindezek után meg sem fordul a fejemben, hogy a nagy csinnadratta miatt mérges rám. Érzésem szerint a haragja már elmúlt és nem csak gondolatban tette le végleg a könyveit, ha ugyan tanult. Nem tudom pontosan mikor ugrik át rajtam, csak megérzés, hogy a szobámban landol majd, ezért leginkább arra figyelek. Mivel pontosan az ajtóban állok, azt nem lehet rámcsukni. A konfetti eső iránya aztán mindenre magyarázatot ad, de addigra a lány alakja is feltűnik. Most jövök én.* -Finite incantatem! *A varázslat minden bizonnyal erejét veszti, s ha nem készült további merénylettel, akkor csupán néhány színes papírdarab marad még a levegőben, s rálátásom nyílik a garázdára. Egy kis papírfecni köpködés után a vörös hajú szépségre mutatok a pálcámmal, ajkaim kaján vigyorba fordulnak, nem sok időt hagyok neki. Egyenesen a mellkasára célzok a pálcámmal. A varázsigék kimondásához nem szükséges az angol nyelvtudás, csak a fantáziám szabhat határt.* -Aguamenti!
A legilimenciát érzi. Apja kiemelkedően jó volt benne mindig is, s ha már másban nem bizonyult remeknek Ruth az ő szemszögükből, hát megpróbálkozott nála a legilimenciával. Mindhiába leginkább. Különösebben ez sem megy Ruthnak, átlagos benne, s ha akarná is valakin használni, a pálca mindenképpen kellene. Elméjét lezárni próbálja, de koránt sem biztos benne, hogy sikerült. Talán az a siker jele, hogy Darius nem jött rá, hol van?Ez egyáltalán megállapítható lenne legilimenciával? Mindenesetre Ruth e téren való tudása csak addig terjed ki, hogy megérzi, ha ezzel próbálkoznak nála. Ez is valami. De úgy tűnik, gondolatait kikutatták vagy mégsem ejtették annyira a fejére ezt a srácot, mint itt a legtöbbet, mert az ajtóba való beépülése ravaszságot feltételez tőle. Mégiscsak Mardekár, nemde? Szórakoztató gondolat lenne belökni a fiút a tulajdon szobájába, s ha ment volna valaha is jól az a varázslat Ruthnak, akkor valamiféle köteleket tekerni a másik teste köré mely egy székhez kötöznék őt és így lenne kénytelen elviselni mindenféle rá váró csajos tortúrát. Azzal fogja kezdeni, hogy az eddig nem látott gitár designját átalakítja Én pici pónimossá. Na de ez a verzió megbukik ott, hogy valahogy le kell kötöznie a másikat vagy rávennie, hogy ezt a méltánytalanságot eltűrje tétlenül. Elátkozhatná. Abban viszont nagyon is profi Ruth, így látatlanból támadva - aminek igazságtalansága egyébként egy csepp lelkiismeretfurdalást sem okozna - szinte esélye sem lenne Dariusnak, de azért nem érez helyénvalónak egy ilyen jellegű támadást. A saját szobájából kizárni sokkal viccesebbnek tűnik. Nem kinyírni akarja a fiút, csak megleckéztetni s egyúttal szórakozni is, mert ez sokkal-sokkal-sokkal érdekesebb, mint a bájitalkönyv. Nem marad más, mint elrugaszkodni a faltól és kísérletet tenni a támaszték láb átugrására. Ha lebukik akár mert meghallotta Darius a ruha susogását ha már mezítláb aránylag hangtalanul jár Ruth, akár mert legilimenciával kiérezte a szándékot, legfeljebb épületes hasast és pofára esést mutat be a srác szobájában. Kész szerencse, hogy csak becsapódás után fog lekerülni róla a rejtő bűbáj. Ha sikerül az átugrás, akkor is lekerül a bűbáj, de ő akkor már az ajtót kapja el, s Darius harcot vívhat a szobájáért egy zöld szemű, vörös hajú, vigyorgó boszival, aki ráadásul a figyelmét is próbálja elvonni némi rózsaszín csillogó konfettiesővel, ami csak úgy záporozik kifelé a srác szobájából. S biztos lehet benne, ha Ruthnak sikerül rázárnia az ajtót, akkor a szoba minden szeglete tele fog ezzel lenni.
*Erős a gyanúm, hogy nem jó felé mutogatok és nem csak arra vagyok dühös aki ezt tette velem - bár meg kell hagyni fantáziadús kis bosszú - hanem saját magamra is amiért nem hideg fejjel gondoltam át a dolgot és hagytam, hogy a ravasz kis boszorkány kihozza belőlem a rosszabbik felemet. Nem a legrosszabbat, az a mostanitól nem árnyalatokkal különbözik. Abban is biztos vagyok, hogy lánnyal van dolgom, ők sokkal kifinomultabbak ilyen téren mint sorstársaim. Bár a homlokomat ráncolom, megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a mosolygás gondolata. A zene tovább tombol mögöttem, noha csak erős túlzással lehet zenének hívni a hangzásában is vonagló nő nyekergését, de már nem zavartatom magam. Az első felháborodásomat és kifakadásomat higgadtság követi, hátranyújtom az egyik kezem és elképzelem, hogy a pálcám a kezembe röppen, alig egy pillanat múlva már érzem is a mogyorófa sima felszínét, a végén lévő faragásokkal együtt. Amint a tenyeremben érzem a pálcámat, kinyújtom az elmém határait. Rengeteget gyakoroltam a legilimenciát, nem szükséges a pálcámmal sem hadonásznom ahhoz, hogy sikerüljön, igaz nem birtoklom teljesen a tudást. Csupán némi érzelmi foszlányba botlok bele, annak sem tudom megbecsülni az irányát, azt viszont tudom, hogy gonoszan vidám kis tervnek lehetek az elszenvedője. Káröröm, izgatottság és édes bosszú érzései lengenek körül néhány pillanatig aztán elpárolognak mint a forró kőre cseppent víz. Mögöttem felhangzik egy újabb....nevezzük zenének, de ez rosszabb mint az előző. Lelki szemeim előtt pár gigolo tűnik fel szétnyílt ingben kígyóként tekergőzve. ~Ne, ez fáj!~ Szemtelen kis boszi, ezt nem ússza meg szárazon az biztos. Nem tudom mit tervelt ki, de roppant mód kíváncsi vagyok rá. Talán el sem tudnám kerülni, minden bizonnyal van neki "B" és "C" és talán "D" terve is. Meg sem próbálom megakadályozni benne, hagyom magam sodortatni az árral. Annyira persze azért nem, hogy a pattogó rágók felé vetődjek, de egy pillanatra önkéntelenül is arra nézek. Nem könnyítem meg a dolgát, dolgozzon meg azért az átverésért. Csak annyit mozdulok el, hogy az ajtófélfának dőljek, lábaimmal pedig kitámasztom magam a keret ellenkező oldalán, így pont keresztben állok az ajtóban mint egy félig leengedett sorompó. Nem nagy akadályt képezek, akár be is mehet a szobámba ha átlép felettem, vagy fellök, akkor viszont jó eséllyel befelé esek. Meg sem próbálom ártalmatlanítani a varázslatait, bármit is tervez hagyom, hogy valahogy kivitelezze, érezze a diadalt. Aztán jövök majd én. Azt a nyálas zenét meg majd kimagyarázom később, hadd szóljon.*
//
//