Nate & Mandy

Nagyon sötét volt itt és őszintén sajnáltam, hogy nem hoztam magammal a pálcámat. Akkor minden bizonnyal sokkal többet látnék. Igen, tényleg sokkal többet és nem tapogatózásból ítélném meg mi az ami nekem kell és mi nem. De nem bántam, így viccesebb volt s, nem kellett attól rettegnem valaki meglát és benyit ide a fény miatt. Szóval megvolt rá az esély, hogy senki az ég világon senki ne nyisson ide be azért mert észrevette azt a világítást amit én okoznék itt. Úgy hittem ez nem csak nekem hanem mindenkinek jobb így. Bár meg kell jegyezni az határozottan vicces nem éreztem bűnbánatot amiért most itt voltam még akkor is ha egyáltalán nem lett volna szabad ilyenkor elhagynom a klubhelyiséget. Azonban nem hiszem, hogy az első alkalomi szerencsémnek köszönhetően máskor is elhagynám ugyanilyen szívesen a jó meleg ágyat. Nem volna sok értelme, pálca nélkül legalábbis biztosan nem. De hát gondolok én a pálcámra ilyen későn? Nem, természetellenesen nem, mert abban reménykedem, hogy rövid utam lesz és mehetek is vissza a szobába ahol éppen ebben a pillanatban is lennem kéne. Megfordultam a sütivel a kezemben és én igazából iszkoltam volna vissza a klubhelyiségbe fel a folyósokon meglógva a prefektusok elől, de lefagytam. Nem azért mert olyan elviselhetetlen hideg volna, hanem azért mert egy fiú állt velem szembe. Neki bezzeg eszébe jutott a pálca és természetesen magával hozta. Remek, most elgondolkodhatok azon, hogy közlöm vele nálam nincs pálca vagy inkább nyugodtan hallgatok.
– Szia. Oh igen, úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen akit ma képes volt kidobni magából az ágya. – tudom, hogy valami sokkal egyszerűbbet kellett volna mondanom ha azt akartam ő is megértse a szavaimat. De az arca értelmes figurának tűnt, még akkor is ha teljesen tisztában voltam azzal nem a Hollóhát tagjai közé tartozik. Ugyanakkor azonban megeshet az, hogy egy értelmesnek tűnő arc nem éppen a valóságot tükrözi. Mindegy, amíg nem piszkál addig nincs baj vele és kész.
– Rendben van, de ha javasolhatom akkor ne menjünk nagyon messze az épülettől. – kihúztam az üres zsebeimet, hogy lássa nincs pálcám és csakis kizárólag ezért beszélek így ilyen óvatosan.
– Gondolom ez elég érthetővé teszi, hogy miért kérek ilyesmit. – az persze meg sem fordult a fejemben akár elmondhatnám ha nagyon szeretne a kastélytól távolabb menni akkor úgy megyek ha megvéd. Miért tettem volna hozzá? Utálok mások számára nyűg lenni így megkönnyebbítem az ő dolgát azzal, hogy nem okozok neki akkora nagy gondot.
– Az a kosár szerintem pont jó lesz! – mutatok a sarok irányába és már megyek is, hogy elhozhassam onnan a kosarat. Elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne mindenféle finomság így felkaptam és az asztalra tettem.
– Szerintem gyorsan rakjuk tele azzal ami kell és húzzunk innen el amíg valamelyik prefektus úgy dönt benéz ide is! – ez inkább parancsszerűen hangzott, mint javaslatként, de már nem érdekelt, hiszen kimondtam. Emellett nem szerettem volna bajba kerülni, pláne olyannal nem akit jóformán nem is ismerek. Plusz rossz benyomást sem akarok kelteni már rögtön az elején. Undok parancsolgatós kis béka meg egyáltalán nem vagyok, még ha most úgy is tűnik. De rá fog jönni, egyszer majd biztosan rá fog jönni ez a fiú is, hogy nem vagyok az. Most azonban higgyen azt amit akar! Szerintem ő éppen úgy nem akar most több időt itt tölteni, mint én szóval muszáj sietnie, úgy értem sietnünk nem igaz? Mindenféle süteményt amit szerettem és finomnak tartottam a kosárba tettem, mikor már nem láttam semmit ami tetszene vagy megennék abba hagytam a pakolászást.
– Jó, én készen vagyok. Szólj ha te is. – kedvesen elmosolyodtam és több helyet engedtem neki a kosárhoz, már ha éppenséggel szüksége volt rá. Ha ő is készen volt s, mindent amit szeretett volna beletett a kosárba akkor rögvest készen álltam arra, hogy elhagyhassuk a konyhát.

Az éj leple alatt egyáltalán nem szép kisurranni és úgy tenni, mintha már régóta aludnánk. Ma azonban egyszerűen nem tudtam az ágyamban maradni, nem jött álom a szemeimre és ezért úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Még akkor is ha éppen ki kellett játszanom a prefektusokat, ha éppenséggel pont ők róják a folyósokat és a legrosszabb fajtából, akit valamilyen okból kifolyólag nem kedvelek. De csak azért, mert mondjuk nagyképű vagy egyszerűen nem szimpatikus a számomra. Nem szaladtam, pedig lehet, hogy jobb lett volna és nem azon fáradozni ne vegyenek észre. Túl kevés volt az idő, úgy értem, hogy számolnom kellett azzal bárkivel találkozhatok és megkérdőjelezheti prefektusi rangom hiányában a késői sétámat. Remélem szerencsém lesz. Egyetlen egy feljebbvalómmal sem szeretnék találkozni aki bajba keverhet és az igazgató elé vihet vagy szimplán csak pontokat vonhat le a Hollóháttól. Azonban ki akartam deríteni Mason furcsa viselkedésének az okát is, lehetséges volna, hogy barátnője van akit rejteget előlünk? Vagy valami egészen másról van szó? Nem akarom, hogy ő bajba kerüljön, túlságosan féltem a testvéremet, ennél fogva nyugtalanít ha nem mond el nekem mindent. Gyorsabban kezdtem el szedni a lábaimat, hogy minél előbb leérhessek a földszintre és folytathassam a sétát. Természetesen nem gondolom a bátyámról, hogy ő éppen most ezekben a pillanatokban a hálókerületen kívül lenne, de ugyebár sosem lehet tudni. Szüneteken egész idő alatt rajta tartottam a szemeimet, ugyanúgy viselkedett mint mindig, de mégis valami azt súgta, hogy jobban teszem ha odafigyelek rá. Tudom neki megvan a saját élete, meg nekem is, de fontos számomra a tudat, hogy Mason, a szeretteim biztonságban vannak. Pontosan ezért határoztam el, hogy ápoló leszek, sosem lehet tudni mikor van rájuk szükség. Illetve mi az amit csak ő tud ellátni és rajta kívül senki más nem. Csodálatos éjszaka volt, legalábbis ha azt nézzük milyen tiszta az ég és mennyivel békésebbnek tűnik így az egész világ. Ühüm, a világ békésnek tűnhet, még ilyen sötétben is, de ha az orromig sem látok és még a pálcámat sem vagyok képes magammal hozni a nagy sietségben akkor ott már nagy gondok vannak. Hogyan védhetném így meg magam? Néha elgondolkodom azon, hogy lehet a balett helyett inkább harcművészetet kellett volna tanulnom, de nem. Jobb ha a balettben mozgok otthonosan, mintha erőszakos természetnek gondolnának a többiek. A lábam lehet, hogy ki vitt volna a szabadba, de mint mondtam nincs nálam a pálcám és ezért ahelyett, hogy jobbra fordulnék inkább balra fordulok és a konyha felé veszem az irányt. Megéheztem, abban meg határozottan biztos vagyok, hogy Mason ma semmiképpen sem tartózkodhat a Roxfort falaink kívül. Miért tenné ha közben helyette békésen pihenhet az ágyában? Nem, nem hiszem, hogy alvás helyett valahol odakint csatangolna, szóval nem kell aggódnom. Azt hiszem. A konyha, szerencsére üres volt, úgy értem nem tartózkodott senki olyan itt aki pontokat vonhatna le a Hollóháttól azért, mert engem volt szerencséje itt találni.