"Sok mindent engedélyhez kéne kötni..." mondja mindig az apám és milyen igaza van. A varázsvilágban ez a gyakori megoldás, lévén sok olyasmi van, amivel ha az ember felelőtlenül bánik legrosszabb esetben a halálához is vezethet, legyen az egy veszélyes varázstárgy, egy bűbáj, vagy esetemben egy állat. A Bowman család legfiatalabb leányzója ebben az évben kezdte meg tanulmányait az iskolában, és bár igen lelkes, barátságos személyiséggel rendelkezik, - ami megmagyarázza a süveg döntését a kiválasztott házzal kapcsolatban - azt kell mondjam elég nyilvánvaló miért nem a Hollóhát színeiben pompázik. A nevét nem tudom felidézni, de némi emlékem van a kis hölgyről, mikor a családjával együtt megjelentek a házunkban tartott összejöveteleken. Ez a magyarázata annak is, hogy még lelkesedés hiányában is, de a Tiltott Rengeteg felé vettem az irányt, vagyis inkább ezzel kezdődik.
A történet kiindulópontja a tény, hogy minden elsősnek, úgy az imént említett lánynak is választania kellett egy háziállatot, amely elkíséri tanulmányai során. Ő pedig, szülei tiltakozása ellenére, egy Kneazle származású macskát szemelt ki magának. A tény, hogy a tartása engedélyhez kötött nem okoz problémát, a Bowman család befolyásával legalábbis semmiképp. És itt jön képbe az én családom is, hisz nem is kérdés, hogy az apám jó kapcsolatot ápol a família fejével, az okot persze nem kell sokáig kutatni. Érdekesnek tartom, hogy bár a családfő igen határozott jó kiállású ember, ilyen könnyen befolyásolja, egy alig 12 éves lány, de persze nem az én feladatom, hogy ezen filozofáljak. Visszatérve a "macskára", az ok, amiért az állat tartása engedélyhez kötött, az a hajlama az agresszióra, amely némelyik társa, vagy akár gazdája felé irányulhat. Bár lehetőség lett volna egy más macska fajjal keresztezett egyed beszerzésére is, a kislány - feltételezem puszta dölyfösségből, és esetleg bizonyítani vágyásból adódóan - ezt a lehetőséget teljes mértékben elutasította. Végül a teremtmény megvásárlásra került, ám azóta csak a baj van vele. Másik igen jellegzetes tulajdonsága ennek a fajnak, a magas intelligenciája, pont ezért csak azt fogadják el partnerüknek, illetve gazdájuknak, akit méltónak tartanak erre a pozícióra. Mondanom sem kell, a kis hölgy nem érdemelte ki ezt az elismerést. Lényegében a tanév kezdete óta a lány két dologgal foglalatoskodik szabad idejében: a gyengélkedőre jár a kisebb-nagyobb sérülések kezelésére, amit az állat okozott és annak felkutatásával, miután elkóborolt.
Legalábbis egészen máig így volt, ám a történet hirtelen fordulatot vett azzal, hogy ez a feladat rám lett bízva. Lehetséges, hogy az állat után való kajtatás annyi idejét elvette a leányzónak, hogy az a tanulásra rovására ment - vagy legalábbis ezt a kifogást használja - vagy csak egyszerűen belefáradt a folyamatos rohangálásba és a kényelmes módszerhez fordult: másra bízta az ügyet. Persze nem a személyes kérése az, ami miatt macska fürkészéssel töltöm a délutánom, vagyis csak közvetve, sokkal inkább felsőbb utasítás késztetett a dologra. Nem tudom pontosan, hogy az apám ajánlotta-e fel a nevemben a segítséget, vagy külön engem kérvényezett a családfő lévén a két család jó kapcsolatot ápol, de a reggeli bagoly postában igen határozott utasításokat kaptam, és mint mindig, követem őket. Épp csak a szerencsémen múlt, hogy egy fél napos kutatás után megpillantottam az élénk vörös szőrcsomót, amint könnyű járásával eltűnik a fák között. Ellenben a szerencsém ezzel el is fogyott, és hamarosan jött a kompenzáció az élet részéről.
Az igazság az, hogy bár az állatok többsége nem áll hozzám ellenségesen, némelyikük felettébb kedvel is, de én magam nem értek hozzájuk, az alap természetükön pedig nem lehet változtatni. Ezért, na meg az ügyetlenségem miatt is "ülök" most egy kisebb mocsár közepén, ami persze némi magyarázatra szolgál. Megpillantása után azonnal a Kneazle után eredtem és még a fürge mozgása és az időbeli előnye ellenére is utol értem, mikor is - véleményem szerint a semmiből - egy csapat imp bukkant fel. Annyira a "prédára" koncentráltam, hogy nem figyeltem a környezetemre, aminek az lett az eredménye, hogy a lények jó szokásukhoz híven elgáncsoltak, én elvesztettem az egyensúlyom és itt kötöttem ki, a mocsár közepén. Persze nem kézzel akartam elkapni az üldözött állatot sem, így a pálca a kezemben volt, ám a hirtelen balansz vesztés hatására elrepült és most valahol a földön hever, bőven kartávolságon kívül. A kérdés a következő: hogy fogok ebből kimászni?
