2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "You’re really good at not letting people love you."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Avery Rochelle Rhodes Születési hely és dátum: 1979. szeptember 9. - Cardiff, Anglia. Csoport: Mardekár Patrónus: Szibériai tigris Évfolyam (szak) / Foglalkozás: hetedik Képesség: bejegyzetlen animágus (prérifarkas) Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése, Bájitaltan - Kiemelkedő, Átváltoztatástan, Mágiatörténet - Tehetségtelen, hah és még finoman fogalmaztam.
Jellemed kifejtése
Igazi kis fúria Mr.! Nem bírom tovább, nem, nem, nyugodtan rakja csak el azt a csekket mert én bizony a Gringotts összes galleonáért se maradok itt egy percnél sem tovább! A maga lányából hiányzik minden erkölcs, alázat, tisztelet, egy elkényeztetett kis fruska, azaz! Nem csoda, hogy senki se bírja a közelében, pedig én már annyi neveletlen gyerekkel foglalkoztam már életemben Mr. de ez! Borzalom! Kész katasztrófa ha én mondom, álljon el az útból és tegyen meg magának egy szívességet és felejtse, hogy valaha is nevelőt talál a lányának, mert ebbe a teremtménybe tisztességet nevelni nem lehet! Na, ennyire azért nem vagyok nehéz eset. De tényleg. Nem tagadható persze, hogy hellyel közzel, haloványan van igazság a dologban, miszerint nem vagyok éppen egy tüneményes angyalka, akit lehet mutogatni mint a kirakatbábut a jó magatartásával és aki szinte verselve társalog de úgy, hogy még az időjárást is szinte élvezettel lehet hallgatni. Na nem. Azt már nem. Láttam már ilyet, sőt ismerek is nem egyet, hiszen az évek folyamán már nem egyszer megpróbálkozott apám és számos nevelőm közül valamennyi, hogy mások viselkedése átragadjon rám - lehet tippelni mennyire volt ez hasznos húzás. Tény és való, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Az érzékletesség teljes egészében kimaradt a repertoáromból, ami a szívemen az a számon, ha valaki nem bírja a kemény stílust az valószínűleg engem se fog. Nem mintha szándékomban állna megbántani másokat - nem mindig - de egyszerűen hideg ráz ki ha valaki csak azért szépíti ki a véleményét egy kisebb hazugsággal, hogy ne okozzon sebet a másik törékeny kis lelkén. Az persze teljesen hidegen hagy, hogy az idegenek hogy veszik ezt a stílusomat, de ha éppenséggel olyasvalakit sértek meg aki nagyon, nagyon, nagyon közel áll hozzám, akkor talán az a lelkiismeretnek nevezett dolog is elő jön nálam, de lényegébe elég ritkán veszem észre magam. Nem rosszból, csak én máshogy értékelem az ilyen dolgokat. Ez eddig elég rosszul fest, de még nem végeztem. A nyelvemet felvágták, de nem is kicsit, mondhatjuk, hogy élek halok a jó szócsatákért és a bajkeverést se vetem meg. Nagyon sablonos ha azt mondom, hogy a szabályok arra vannak, hogy megszegjük őket? De őszintén engem sose lehetett behatárolni, ha azt mondták balra menjek, az hétszentség, hogy én jobbra mentem, már csak azért is. Mindig is maximalista voltam, de már nem csak apámnak akarom megmutatni, hogy mennyire jó vagyok hanem mindenkinek be akarom bizonyítani aki reménytelen esetnek hitt, hogy a nem csak a levegőbe beszélek. A szórakozás a lételemem, a mélabús hangulattól egyszerűen a falra mászok. Öt perc után képes vagyok a tehetetlenségtől megőrülni és most nem túlzok, ha nem kötöm le magam akkor abból senki sem jön ki jól. Mondhatják, hogy rideg vagyok, érzéketlen, olyan tipikus mardekár alapanyag, de még ha kissé hihetetlen is, van szívem. Kissé koszos, de még ver, meg valamilyen érzésekről is gondoskodik. Olykor olykor. Mondjuk havonta. Oké, oké, befejeztem a viccet, még csak nem is vagyok valami nagyon humoros ma. Őszintén... ha adsz egy esélyt és nem mondasz le rólam, minden gúny és ridegség ellenére talán majd elmondhatod rólam, hogy annyira azért nem vagyok egy veszett ügy. Akik kitartanak minden rossz tulajdonságom ellenére azokhoz hűség köt és bár továbbra se leszek nagyon kedvesebb azt biztos nem fogom hagyni, hogy mások csesztessenek.
Megjelenés
Azt hallottam, hogy még mikor bölcsőbe feküdtem tehetetlenül, mindenki "Kis hercegnőnek" nevezett a szőke hajam és kék szemem miatt. Azok a fránya mesék, komolyan mondom! Nem mintha ezt hagytam volna azután, hogy megtanultam beszélni, engem aztán senki se hasonlítson azokhoz az üresfejű, naiv libákhoz akikkel a kislányok fejét tömik lefekvés előtt. Oké, mély levegő. Kezdjük elölről. Nem nőttem az égig, a magasságom teljesen átlagosnak mondható, talán egy pár centivel alacsonyabb vagyok mint amekkora szeretnék lenni és mivel magassarkút nem hordanék akkor se ha ezer sárkány próbálna felfalni, gondolom ezzel előbb vagy utóbb muszáj lesz megbékélnem. A testalkatomról nem tudok többet mondani annál, hogy bár nem vagyok akkora mint a kisujjam az ajtón is simán kiférek, egyedül felül lettem kissé terebélyesebb, de Merlin nevére, hogy ezért nem fogok panaszkodni. A hajammal nem szoktam sok időt eltölteni csak annyit amennyit pont megkíván, hogy ne lehessen szénakazalhoz hasonlítani, néha ha esetlen nagyon nem tudok magammal mit kezdeni talán egy kicsit több időt is szánok rá esetleg be is fonom, tűzöm, csavarom, de ez nagyon nem gyakori jelenség. Igazából annyi időt szánok a külsőmre, hogy emberien nézzek ki, de az is előfordul, hogy reggel úgy ébredek, hogy akkor ma éppen itt az ideje, hogy kihasználjam azt a sok kenceficét és ruhát amit apám vesz nekem annak érdekébe, hogy valamilyen módon kifejezze a szerettét. Összességében nem tartom magam annyira rossz partinak, de annyira nem is próbálkozok, hogy kiemelkedően feltűnő legyek az ellenkező nemnek. Vagy mindkettőnek.
Életed fontosabb állomásai
1988. február 23.
Kedves Naplóm! Helló. A nevem Ave Hagyjuk. Szeretném tisztázni mindenekelőtt, hogy ez az egész felesleges, és értelmetlen. Miért kéne nekem a gondolataimat egy megsárgult pergamenlapra vetnem? Miért hiszi mindenki azt, hogy majd ez leköt? Egyszerűen már most utálom az egészet, de Mrs. Harwett - komolyan, ilyen nevet - úgy néz rám a szoba másik feléből mint aki legszívesebben vasvillákkal kergetve futtatna meg a kertbe. Még nagyjából egy hónapot adok neki mielőtt teljesen begolyózik tőlem. Mondjuk meglepő, mert így is tovább bírta mint a többi, de már kezdem unni, hogy mindenen olyan könnyen kiakad, semmi kihívás nincs így a dologban. Szóval, hol is tartottam? Ó, persze a naplóírás. Más kilencéves kislány valószínűleg él hal a dologért, de nekem inkább púp a hátamon. Mondjuk a szókincsem messze fejlettebb mint az övék, és pont ezért gondolja azt a drágaságos nevelőm, hogy ezt kamatoztatnom kéne, de most még jobban utálom ezt az egészet mint az első bekezdésbe. De még mindig figyel. Hogy képes valaki ennyi gyűlöletet belesűríteni azokba az iciripiciri, ráncos szemekbe? Nem fogok bemutatkozni, hiszen minek, de ha már muszáj, csináljuk egy gyorstalpalót arról, hogy miért is kaptam ezt a nem-büntetésnek-titulált-büntetést. Szóval hozzáragasztottam a Mrs. cipőit a padlóhoz, mivel tegnap este vacsora nélkül küldött aludni azért mert délután "véletlenül" beledobtam a kedvenc könyvét a kandallóba a többi égetnivalóval együtt. Pedig annyira biztos voltam benne, hogy ez majd beteszi a kaput nála, hiszen ezelőtt sokkal kisebb csínyek is gyorsabban bejöttek, de nem, még mindig itt van, én pedig lassan kezdek kifogyni az ötletekből.
- Mikor is indul a vonat? - Pontban tizenegykor, ahogy az elmúlt három évben mindig. - Bepakoltál már? - Nem, de Stuart megtette helyettem. - Sikerült mindent beszerezni az Abszol útról? - Valószínűleg nem, de igazán finom fagylatkelyhet ettem Florean Fortescuenál. - A macskát is viszed? - Vinném, de két hónapja elpusztult. - És az új seprűd? - Eltörtem. Erre már végül felnéz az újságból, és kissé megütközve néz rám. Felvonom az egyik szemöldökömet, olyan "Na végre, hogy észrevetted, hogy a világon vagyok" stílusba, és visszatérek a vacsorámhoz, mintha mi se történt volna. Persze ettől függetlenül még mindig érzem magam vizslató tekintetét, de beletelik egy pár percbe mire felfogja, hogy mi éppenséggel egy beszélgetést folytatnánk le ha figyelne is egy kicsit. - Kérhetnék még egy kis vizet? - Eltörted a vadonatúj, méregdrága Nimbusz 2000-est, amit alig két hete vettem? - Ühüm. Mélyet sóhajt, és látom rajta, hogy kissé nehezére esik visszafogni magát, és kissé tehetetlen, mert fogalma sincs, hogy kéne lereagálnia a dolgot. Nem tagadom, élvezem a helyzetet. A homlokán lévő ráncok nagy részét is én szereztem, de legalább addig kapok tőle valamiféle figyelmet, szóval teljesen megéri a dolog. - És mégis miért? - Nem tudom. Meguntam. - vonom meg a vállam, de persze ez hazugság. Mégis ki unna meg egy olyan seprűt? De a helyzet áldozatokat kívánt, és mivel több mint három hónapja nem volt olyan alkalom, mikor apám valami fél figyelmet is szentelt volna a szavaira, tennem kellett valamit. Még akkor is ha ebbe kissé belesajdult a szívem, szegény seprű, jobb sorsot érdemelt volna. Megrázza a fejét, majd eltolja maga elől a tányért. - Fejezd be, aztán feküdj le hamar. Jó éjszakát. Ezzel el is tűnik, újra visszacsöppenve a saját kis világába, amibe nekem egyszerűen nincs helyem. A dolgozószoba ajtaja becsapódik, és még azt is hallom, ahogy megfordul a zárban a kulcs. Nem hiszem el, hogy még ezt sem vált be. Mégis mit kell tennie az ember lányának, ha egy kis leszidásra vágyik? Másszon ki a tetőre, és ordítson a holdra? Nem is rossz ötlet. Ha egyszer eljutok arra a pontra egy kellő adag lángnyelv whisky után lehet meg is próbálom.
1997. augusztus. 3.
Megint én. Mondjuk ki lenne más. Őszintén szólva fogalmam se volt, hogy még mindig megvan ez a napló. Megvoltam róla győződve, hogy pár éve bedobtam egy dobozba, amit aztán kidobtak a többi régi holmival együtt amire már nem volt szükségem. Van benne pár félbehagyott bejegyzést minden egyes alkalomról mikor Mrs. Harwett megbüntetett de az utolsó oldalak már csak értelmetlen firkákkal, rajzokkal vannak tele valószínűleg az unalmamba próbáltam belehalni még egy pár éve ahogy elnézem a minőségüket. Nem rám vall, hogy most az egyszer rendesen írok mint ahogy tényleg kéne de lassan úgy érzem megőrülök ha valamilyen úton módon nem adhatom ki magamból ezt az információt. A kezem is remeg. Francba! Az idegesség egyszerűen nem jellemző rám. De kezdjük az elején. Két hete Londonba voltam, pár ismerősömmel próbáltuk elütni a nyári szünetet és mivel a fogadót ahol általában meg szoktam szállni épp átépítették muszáj volt valami mást szállást keresnem. Maradni senkinél se akartam, nem vagyok az a fajta de ez igazából nem is lényeges. Mint kiderült - Stuart iszonyú pletykás tud lenni, ha engedik neki - van egy kisebb apartman apám nevén a belvárosba, valamelyik mugli-negyedben ami nincs túl messze se, de éppen elég távolságra, hogy egy jó sétát tegyen az ember. Soha életemben nem hallottam a helyről, pedig gyakran voltunk a városba, de minden egyes alkalommal megszálltunk valahol így bár furcsának tűnt a dolog annyira nem is érdekelt, volt egy hely ahol maradhattam és egyedül ez volt a fontos. Apám már három hete távol volt a munkája miatt, de pontosabbat ennél úgyse tudnék mondani, mert az elmúlt évekbe már letettem róla, hogy figyeljek rá, hiszen minek ha ezt a gesztust sose kapom vissza. Nem fogok hazudni, imádom a helyet, nyitott, letisztult, nagy hálóval és mint később megtudtam a nagy csönd annak köszönhető, hogy csak alig hárman laknak az épületbe a többi mind csak átmenetileg használja a helyet ha éppen nem külföldön tartózkodik. Három nap után, kissé másnaposan - éljen a felnőttkor - futottam bele bele egy dobozba, na jó, igazából az egyik szekrény alatt volt de valahogy felkeltette a figyelmemet. Magazinok, levelek voltak benne és mivel aznapra nem volt más tervem elkezdtem átnézni az összeset szépen, sorjába. A felénél eluntam az egészet, mert vagy nem tartozott bele az érdeklődési körömbe vagy pedig más nyelven írták, míg végül egy fénykép nem akadt a kezembe. Ó, igen, pontosan, most jön a jó rész. Apám legalább húsz évvel fiatalabb önmaga, egy ismeretlen szőke nő, és egy talán egyéves kisfiú volt a képen. Olyan szinten üvöltött a családi boldogság róla, hogy elfogott a hányinger, így egy kissé nehezen dolgozta fel az agyam azt amit láttam. A kép másik felén egy fél dátum állt; 1998. október. Nyolc hónappal a születésem előtt. Legalább tíz percig meg voltam róla bizonyosodva, hogy egyszerűen képtelenség a dolog, és az egészet csak félreértem, de ó, Merlinre, minden olyan egyértelmű volt! Apám és anyám házassága inkább érdekből volt mintsem szerelemből, pénzes aranyvérű máguscsaládok kedvenc szokásához híven. Valamilyen szinten szerették egymást ez tény, legalábbis aki ismerte őket mind azt mondta, hogy nagyon nagy volt a harmónia közöttük és édesanyám oldaláról valószínűleg idővel kialakultak mélyebb érzések is. Az eljegyzést évekig húzták, jobban mondva addig amíg a család engedte, de mikor kiderült, hogy én is útba vagyok már nem volt idő a halasztásra. Hónapokkal később, anyám belehalt a szülésbe. Azóta pedig ki nem mondva, de elég egyértelműen úgy éreztem apám engem okol azért ami történt. Ez többé kevésbé így is volt. Engem okolt, de nem azért, hogy megöltem a feleségét, hanem mert egyszerűen a világra jöttem. Hiszen neki már megvolt az élete, a családja. Miután feltúrtam a dobozt, találtam egy levelet is egy Marissa nevű nőtől, így a teóriám már csak nem hirtelen vett rémálom, hanem nagyon is valóság volt. Készen állt elhagyni anyámat, szembeszállni a családdal és egy mugli nő oldalán leélni az életét, és felnevelni a...a... fiát. A testvéremet. Van egy testvérem. Nekem. Odakint. Valahol. Ó, Merlinemre, mit vétettem!
Izgi volt, komolyan, nagyon élveztem olvasni. Szépen fogalmazol, olvasmányosan, úgyhogy már csak e miatt is nehéz volt abbahagyni, sok helyen még a humor is megcsillant, úgyhogy le a kalappal! A pb választás szuper, nagyon illik a kisasszonyhoz, vagy inkább rosszcsonthoz, vagy minek nevezzelek, szegény édesapád... Mondjuk érthető a jellemed alakulása és a folyamatos lázadás, nem meglepő, hogy ilyen lettél, ha egyszer a sorsod nem kifejezetten egyszerű és ennyire próbálsz harcolni a szeretetért és még egy testvéred is van valahol a világban... bár nem tudom mennyire tudnád kedvelni szegényt ilyen háttérrel. No, de nem ez a lényeg, foglalózz szépen aztán meg is vagy, mehetsz játszani. ^^
Szépen fogalmazol, olvasmányosan, úgyhogy már csak e miatt is nehéz volt abbahagyni, sok helyen még a humor is megcsillant, úgyhogy le a kalappal! A pb választás szuper, nagyon illik a kisasszonyhoz, vagy inkább rosszcsonthoz, vagy minek nevezzelek, szegény édesapád... 
Mondjuk érthető a jellemed alakulása és a folyamatos lázadás, nem meglepő, hogy ilyen lettél, ha egyszer a sorsod nem kifejezetten egyszerű és ennyire próbálsz harcolni a szeretetért és még egy testvéred is van valahol a világban... bár nem tudom mennyire tudnád kedvelni szegényt ilyen háttérrel. No, de nem ez a lényeg, foglalózz szépen aztán meg is vagy, mehetsz játszani. ^^
