2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Karakteredre jellemző idézet"
Főkarakter: Főkarakter - Luna Lovegood Teljes név: Cosette Morgenstern Születési hely és dátum: Feltehetően 1982. május 6. születés helye ismeretlen Csoport: Varázslhasználó Patrónus: Még nincs Foglalkozás: Tolvaj Képesség: Befigyelt ott az a hat százalék a jósnál, de... Kiemelkedő tudás: Még nincs, mivel nem járok az iskolába. (Ami lesz: Jósmágia - Kiemelkedő, Asztronómia - Kiemelkedő)
Jellemed kifejtése
Az erdő nevelt fel és néhány kósza kentaur, így azt hiszem érthető, hogy nem sok félelemérzet szorult belém és az az igazi mélyen gyökerező túlélési ösztön van meg bennem. Persze nem így születtem, az ilyesmi fokozatosan alakul ki abban, aki hajlamos rá, más pedig szépen elhullik. De amikor napok óta nem ettél, vagy amikor már szinte csak botorkálsz és közel vagy hozzá, hogy feladd és a fák között aztán senki se találjon meg többé... akkor már nem azon gondolkozol, hogy milyen elvenni egy vekni kenyeret. Ha meg kell tenni... hát meg kell tenni. Lehet, hogy fiatal vagyok még, de túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy igazán megmaradjak gyereknek, már jó ideje felnőttem, mert fel kellett nőnöm, nem volt más választásom. Ők neveltek rá, hogy ne legyek gyenge és esetlen, mert a vadak között mindig a gyengét terítik le először. Az erdő kemény és kegyetlen, nekem pedig nincs négy patám, hogy gyorsan elmenekülhessek. Ettől függetlenül tudok vidám is lenni, nem lettem megkeseredett, vagy életunt és talán valahol mélyen van bennem még igazságérzet is, de ezt könnyen elnyomja az éhség, vagy a meleg ágy vágya. Nem hátrálok meg, ha valakivel össze kell csapnom, elég dacos és önfejű vagyok ahhoz, hogy ne hallgassak másokra, kivéve persze az apámat... vagyis a nevelő apámat, rá hallgattam, amikor még élt. Tudom, furcsállnád, hogy egy kentaurt tekintek az apámnak, hiszen látványosan nem hasonlítok rájuk, de ez néha egyáltalán nem számít.
Megjelenés
Szőke, göndör haj, fakó bőr, kissé beesett arc és sokat sejtető tekintet. Azt szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre, hát az én kék szememben nagyon sok mindent lehet látni, még akkor is, amikor a szám mosolyra húzódik. Nem mondom, hogy gond van velem, hogy elpattant valami odabent, de képes vagyok rá, hogy akkor is mosolyogjak, amikor valakinek a szívébe mártom a kést, főleg ha meg is érdemelte. Nem kedvelem az embereket, hiába no, akik között nevelkedtem szintén nincsenek oda értük. Egy farkast is elvadíthatsz a fajtársaitól, ha sokáig tartod emberek között nem? Hiába fogja fel, hogy ha tükörbe néz, akkor ő is farkas. Nem vagyok túl magas, bár az is lehet, hogy még fogok nőni, sejtelmem sincs. Nem jártam ki iskolákat, hogy tisztában legyek ezzel. Nem kaptam roxforti levelet sem, de tisztában vagyok vele, hogy mi vagyok, legalábbis... körvonalaiban. A ruházatom több, mint fiús, nem is volt rajtam még életemben soha szoknya, vagy ha kiskoromban erre volt is példa, arra már nem emlékszem. Elég gyakran vagyok koszos, és határozottan vézna, de ez érthető, ha az ember nem eszik minden nap normálisan. Az is kész csoda, hogy normálisan felnőttem. A kentaurok nem olyanok, mint mi, miért is lennének pontos fogalmaik arról, hogy mire van szüksége egy kislánynak?
Életed fontosabb állomásai
Csak a fákra emlékszem, a hidegre és a hóra, és arra, hogy futás közben az ágak újra és újra az arcomra csapódtak, de valahogy ez sem érdekelt. Nyolc voltam és csak az hajtott, hogy elmeneküljek... sejtelmem sincs, hogy mi elől. Egyszerűen nem emlékszem. Próbáltam már, tényleg sokszor erőltetni, Rangal is sokat küzdött érte, hogy sikerüljön, de... nem megy. Azt hiszem az erdő az életem végét is jelentette volna, ha nem botlom beléjük. Rangal és Mineao, no meg a mindig morcos Karel. Három kentaur, akiknek néhány héttel előtte mészárolták le a csordáját. Nem sokat meséltek róla soha sem, csak, hogy valami harc volt, azt hiszem Halálfalók tették. Talán próbáltak megvédeni valami falut, mert bár nem igazán vannak oda a varázslókért, de egy kis falu lakóival egészen értelmes viszonyt ápolt a csordájuk, olyan "Mi nem piszkálunk titeket és ti se minket." típusút. Szóval valahogy beléjük botlottam, először csak a paták koppanása tűnt fel a fagyott talajon, aztán ők maguk és megijedtem, hát persze, de az a vicces, hogy azt hiszem ők is tőlem, egy nyolc éves piszkos szőke, koszos és átfázott kislánytól. Szóval így indult a dolog. Elájultam, és velük maradtam, vagyis azt hiszem Rangal ragaszkodott hozzá. Erről se mesélt mélyebben, de Mineao egyszer azt mondta, hogy volt egy fia, fiatal kentaur még a csordában és talán e miatt kezdett el ragaszkodni hozzám. Visszavihettek volna az ember közé, vagy is a varázshasználók közé, de végül nem tették, azt hiszem úgy voltak vele, hogy veszélyes. Tudjátok kentaurok, ők sok mindenről tudnak, ők sok mindent látnak előre, és azt hiszem sejtették a csillagok állásából, hogy rossz idők jöhetnek, ha Ő, akit nem nevezünk nevén visszatér. Úgyhogy idővel én is a csorda tagja lettem, és persze, hogy tartani tudjam a tempót felülhettem Ragnal hátára. Karel ezt nem viselte túl jól, hiszen az hogy ember üljön egy kentaurra, mint egy lóra... kizárt, de e nélkül sokkal lassabbak lettek volna, nem volt más választás.
Évek teltek el azóta. Sok mindent tanultam a csordától, a csillagokról, az életről az erdőben, hogy mi veszélyes és mi nem, hogy mikor kell menekülni, és még valamennyit a származásomról is meséltek, főleg Mineao. Ő a legfiatalabb, közvetlenebb, mint a többiek, azt hiszem őt viselte meg a legkevésbé az, ami történt, de attól még ugyanúgy érzem az ő hangjából is, hogy mennyire gyűlöli az embereket, a varázslókat és mindenkit, aki két lábon jár. De legalább tudom, hogy mi vagyok, és egyszer még pálcát is szereztek nekem, úgy két éve. Nem vagyok benne valami jó, sose tanultam, hogyan kell használni. Azt hiszem egy ficóé volt, legalábbis Karel ezt mesélte. Meghalt, mellette találta az erdőben. Minden szépen alakult, igazából szerettem velük élni. A kentaurok egyáltalán nem olyan rosszak, mint az emberek hiszik. Nem mindig a legcukibbak, sokszor morcosak ez tény, de velem kedvesek, tényleg azok. Nekik köszönhetem, hogy élek.
De persze soha semmi sem tart örökké, mintha csak ciklusosan következne be az életemben mindig valami baj, 8, 16 éves koromban, mi lesz vajon a következő esemény ha 24 leszek? Menekülnünk kellett a saját erdőnkből talán 3-4 hónappal ezelőtt. Megtámadtak minket, mármint... az erdőt. Zavaros az egész. Azt hiszem emberek voltak, sima emberek, favágók és azt hitték sima lovakról van szó, aztán amikor leesett nekik a dolog persze hogy el akartak űzni, mi pedig jöttünk. Karel megpróbálta az egyik gépet elintézni, de... Hárman maradtunk, de nem volt egyszerű. Mineao volt a következő, egyszerűen elveszítettük, belesett valami verembe azt hiszem. Veremcsapda lehetett, mert a lába tört, kettő is, aztán lőttek ránk... puskával, nem volt más lehetőség, mint menekülni. Ide kerültünk ebbe az erődbe, de akkor az apám már sérült volt. Eltalálta talán egy golyó, de nem mondta el nekem, csak ameddig még bírta addig futott. A karjaim között halt meg, és én órákig képtelen voltam ott hagyni, csak ültem a piszkos talajon, a feje az ölemben, miután megígértette velem, hogy vigyázni fogok magamra minden áron és nem bízom senkiben, se emberben, se kentaurban... mert mindkét népség veszélyes lehet, nagyon veszélyes.
