Főkarakter: Ginette Rocher
Teljes név: Emmeline Claire Michaels
Születési hely és dátum: London, 1960. augusztus 19.
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: leopárd
Foglalkozás: Mágiaügyi minisztériumi sajtóreferens
Képesség: Bejegyzett animágus (bagoly)
Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Felszínes kapcsolatokat ápolok egy felszínes világban. Nem csoda, hogy a hozzáállásom az egészhez elég... felszínes. Ha nem olyan családban nőttem volna fel, ahol ez természetesnek számít, talán sosem érteném meg, hogy ez a kulcsa az előbbre jutásnak. Motivációból pedig nincsen hiány. Szeretem, ha az emberek erős, magabiztos személyiségként tekintenek rám, aki mindig tudja, hogy mit csinál és ebben a szellemben neveltem fel a lányomat is. Nem hiszek abban, hogy egyik másik varázsló jobb lenne a vére miatt. Nem, de a származás az már más. Márpedig a legtöbb aranyvérű varázslócsalád, akik nagy múltra tekintenek vissza, valamilyen úton módon mindig arra születik, hogy a többieken uralkodjon. Lehet, hogy ezt csak a vagyon teszi, de annak is erednie kell valahonnan. Evvel a filozófiával kapaszkodtam fel a ranglétrán a minisztériumban. Sok dolgot tudok egyszerre a fejemben tartani és átlátok az áskálódáson, de mégsem teszek keresztbe olyannak, akinek nem érdekem. Udvariasság, illem, kellem, báj jellemzi minden mozdulatomat. Nem káromkodom, nem gusztustalankodom, mindig ügyelek a külsőségekre. A szívemet rég meg kellett keményítenem, a hamis bókoknak, udvarlásnak nem dőlök be. Csak kevés igazán hű barátom van, de azoknak a felében nem bízom. Gondoltam már rá, hogy öreg fejjel még paranoiásabb leszek, de egyelőre ezt még elhessegetem. Bár félek az öregedéstől, ha mégis meg kell történnie, akkor azt is kellő eleganciával fogadom. A felszínesség az élet szinte minden területére betört. Valahol mélyen élem meg az igazi érzelmeket, nem engedem őket a felszínre törni. Pedig még most is előfordul, hogy éjszaka az ablakon bámulok kifelé magamba roskadva siratom a múltat. Na nem úgy tényleg. Tizenöt éve egyetlen egy könnycseppet sem ejtettem. Büszke vagyok az erőmre és azt kívánom, hogy a lányaim is legalább ennyire sikeresek legyenek az életben.
Megjelenés
Akárhova megyek, mindig adok a külső megjelenésemre. Engem nem lehet felszaladt harisnyával, meggyűrődött ruhával, összekuszált hajjal látni. Szőke félhosszú tincseim szabadon hagyom általában, bár ha eseményre vagyok hivatalos, akkor előszeretettel fésülöm elegáns kontyba. Anyagi és társadalmi megfontolásból főleg méregdrága ruhákban, szoknyákban mutatkozom, ritkán veszek nadrágot, bár akkor is egy elegáns blézerrel vagy blúzzal természetesen. A megjelenésem mégsem hivalkodó, letisztult stílus jellemez, nem halmozom az ékszereket, ritkán viselek három darabnál többet. A kor kötelez, hogy sminkkel fedjem az idő egyre mélyülő barázdáit, de ebben is következetesen járok el. A fehér bőrömön a túl sötét színek nagy hangsúlyt kapnak, ezért a szürkésbarna szemeimet kevésbé, inkább az ajkaimat emelem ki vörös árnyalatú rúzsokkal. Vékony, de sötétebb szemöldökeim amúgy is karakteressé teszik az ovális arcformámat. A már szinte mániákusan gyűjtött cipőim közt rengeteg magassarkú található. Nem vagyok alacsony, 173 cm-emmel épphogy a lányom fölé magasodom, akinek még bőven van ideje lehagyni engem. Viszont ez a magasság kapóra jön, ha valaki szemébe akarok nézni. Egyenes testtartásom határozottságot sugall, épp ahogy finom, de magabiztos mozdulataim. Lerí rólam, hogy jó családból származom, ahol megtanítottak a helyes viselkedésre, udvariassági formákra. Az évek alatt megtanultam, hogyan kontrolláljam az arckifejezésemet, hogy az ne árulja el a valódi érzelmeimet azonnal. Viszont ha elmosolyodom, akkor könnyen megállapítható, hogy szívből jövő örömről van-e szó, vagy csak illem.
Életed fontosabb állomásai
Mindenki annyira izgatott, hogy már lassan rám is átragad. Persze senki nem mutatja ki túlzottan, de érzem abból, ahogy bánnak velem. Apa elvitt az Abszol útra, ahol eddig csak ritkán fordulhattam meg vele és kaptam egy csomó új cuccot! Talárokat, pennát, annyi könyvet, hogy még a házimanónk sem bírta őket el. Kicsit félek. Nem akarok csalódást okozni nekik. Mindenki arra vár, hogy a Mardekárba kerülök, ahova a családunk generációk óta járt. De mi van, ha béna leszek, elejtem a táskámat a folyosón, kiborul rám a tintás üveg és megbukok minden vizsgán? Mi van, ha nem áll szóba velem senki, csak a sárvérűek? Ó, igaz, ezt a szót nem szabad használnom mások előtt.
Ahogy hazaértünk, egy csomag várt rám, amit a délelőtti bagolyposta hozott, egyenesen Franciaországból. Anya küldött egy csomagot nekem! Izgatottam csomagoltam ki a hosszúkás dobozt, ami egy pálcát rejtett. Gyönyörű ezüstös árnyalatú, könnyű és rugalmas fogása volt, olyan csodálatos, amit biztosan csak a franciák képesek készíteni. Mostanában egyre többet tartózkodik ott, hosszú hónapokat is akár. Sajnáltam, mert így kevesebb időt tölthettem vele, de úgy gondoltam, hogy az én érdekemben teszi. Most egy bentlakásos iskolában fogok lakni, ahol jobb, ha nem hiányoznak annyira a szüleim.
°°°
Az első évek kemények voltak, bár bekerültem a Mardekárba, de keményen meg kellett küzdenem, hogy tekintsenek valakinek. Nem voltak testvéreim, nem tudtam milyen egy szobában aludni több lánnyal és mire számítsak a többiektől. De levélben megkaptam a szülői utasítást, ki az, akivel jóban kell lennem. Volt amelyik könnyen ment, de mások még nekem is kemény diónak bizonyultak. Most is, itt ülve a klubhelyiségben látom, hogy a sarokban kínoznak pár elsőévest. Nekem is túl kellett esnem rajta, de nem támogatom mások tortúráját. Nem állítom, hogy gyáva vagyok, de ilyen időkben nem árt tartani és óvatosnak lenni. Inkább kerestem az öt évvel idősebb Narcissa Black pártfogását. Mindenki tudta, hogy a nővére halálfaló és sokan szimpatizáltak ezzel a nézettel. Otthon nekem is úgy tanították, hogy a varázslóvér a legfontosabb és nincs helye a társadalmunkban a mugli ivadékoknak. De az órákon rengeteg félvérrel meg úgy nevezett "vérárulóval" ültem egy teremben és nem éreztem azt a gyűlöletet, amit belém plántáltak. Tulajdonképpen otthon sem éreztem gyűlöletnek, inkább félelem. A szüleim is féltek Tudjukkitől, még a háztársaim is tartottak tőle, akkor is, ha a felszínen a bajnokainak tüntették fel magukat.
Inkább becsaptam a könyvemet és útnak indultam a Roxfort falai között, csak ne kelljen néznem a sarokban zajló eseményeket. Útközben belebotlottam a Griffendéles kviddics csapatba, akik nem rég vesztettek egy meccset ellenünk, úgyhogy amit megláttak szitkokat kezdtek el dobálni felém, amit égnek emelt tekintettel hallgattam. Jobbnak láttam nem lesüllyedni a szintjükre.
- Ilyenkor persze nem nagy a szátok, ha egyedül vagytok, mi? - jött oda hozzám egy nagyobb srác és meglökött, de olyan erővel, hogy elestem és éreztem, ahogy a térdemen felhorzsolódott a bőr. Azonnal pálcát ragadtam, szememben égett a gyűlölet tüze. Az ember azt gondolná, hogy ha már a saját klubhelyiségében nincs nyugta, akkor legalább a folyosón. Nem volt időm elátkozni, mert egy másik kviddicses srác, elém ugrott.
- Hagyd őt békén, inkább menjünk, mielőtt Friccs erre járna, most láttam azt az undorító macskáját. - ez úgy látszik meggyőzte őket, mert fogták magukat és szúrós tekintettel elvonultak.
- Jól vagy? Sam vagyok.- fordult felém, láttam a tekintetében, hogy komolyan aggódik. Nem tudom, mióta nem tapasztaltam ilyen gyengéd érzelmet, amióta a kastély falai közt élek. Viszont ez akkor ott nem győzött meg, még túlságosan fel voltam bőszülve a sráctól, aki meglökött.
- Magam is el tudtam volna intézni. - húztam össze a szemem és elfordulva ott hagytam őt és a kinyújtott kezét. Hallottam, hogy az egyik csapattársa utána kiált, hogy hagyja már a "barátnőjét". Ezen még inkább felhúztam magam és kényszerítenem kellett magam, hogy ne futólépésben tegyem meg az utat a hálótermünkig. Nem tudtam szabadulni a szőke fiú pillantásától. Miért volt kedves velem? Miért szállt szembe a csapatával egy Mardekáros miatt?
Másnap újra találkoztam Sam-mel.
°°°
A szüleimnek legalább annyira nem tetszett, hogy egy sárvérűvel járok, mint a barátaimnak. Titokban kellett találkozgatnunk. Éjszakai szabályszegések, a szükség szobája, egy-egy ellógott óra. A lázadó koromat éltem és bíztam benne, hogy sikerül aurornak mennie, ahogy azt tervezte. Hiszen a baráti társaságom fele vagy halálfaló, vagy azokkal szimpatizáns volt, ha megtudnák, hogy Sammel tervezgetek közös jövőt, akkor nem számíthatnék túl hosszú életre.
Szerencsére az iskola után őt felvették a minisztériumhoz aurornak. Már nem féltem szembeszállni az apámmal. Óriási veszekedések közt pakoltam össze a holmimat és költöztem Samhez. Úgy éreztem, hogy meg tud védeni mindenkitől. Nem terveztem, nem gondolkodtam túl sokat. Majd csak lesz valahogy.
Most jöttek a hírek, hogy Voldemort már nem jelent többé problémát. Éppen a konyhában intettem a pálcámmal az edények felé, hogy azok elmossák magukat, amikor Sam hátulról felkapott, megpörgetett, aztán elővett egy pezsgős üveget és kinyitotta.
- Én nem ihatok. - szóltam, amikor kettő poharat vett elő. Tüntetően a hasamra helyeztem a kezem, ezzel elárulva a titkomat, amit napok óta el akartam már mondani neki, de nem tudtam, hogy hogyan. Láttam a tekintetén, amikor leesik neki a tantusz.
Másnap megkérte a kezem. Igent mondtam, de azzal a feltétellel, hogy csak a szülés után vesz el, amikor már nem olyan nagy a hasam. Az első pár hónap teljes boldogságban telt, ám ő a fejébe vette, hogy ott kellene hagynia a munkáját. Nyugodt légkörben akarta felnevelni a gyerekünket. A félelem a szívembe markolt. A sötét nagyúr talán már nem okoz problémát, de több követője árthat nekem, mint azt ő gondolni merné. Próbáltam lebeszélni, észérvekkel alátámasztani, hogy a munkája miért olyan fontos. De amikor két gyönyörű kislánynak adtam életet, akkor felmondott a minisztériumban.
Pár hónap szenvedés, győzködés és hiszti után megmondtam neki kerek perec, hogy elmegyek.
°°°
Szinte menekültem anyámhoz Franciaországba az egyik bébimmel. Teljesen összetörtem, újra kellett raknom magam, miközben másra sem tudtam gondolni, csak az ott maradt lánykámra. Szerencsére anyám kevésbé volt velem elutasító, mint az apám és segített beletanulnom az anyaságba és visszatérnem a lázadásomból. Újra éreztem, hogy a családunk hírneve a legfontosabb. Elítéltem a cselekedeteimet és bűnbánatot tanúsítottam, de álmatlan éjszakákon, amikor senki sem látott, telesírtam a párnámat. Gyakran révedeztem el, hogy vajon mi történhetett velük, a másik lányommal, Charlene-nel és Sammel, de olyankor visszarázott a tény, hogy itt van nekem Bonnie és rá kell koncentrálnom. Mindent megtettem, hogy boldog életet éljen. A legjobb óvodába, iskolába járt, szép ruhákat vettem neki, szinte mindent megkapott tőlem, amit kért. Teljes állású anyaként bőven volt időm vele foglalkozni, de hogy közben ne unatkozzam, belefogtam az animágia tanulásába. Ki tudja, egyszer még hasznát vehetem.
- Bonnie, ülj le kérlek. - hívtam be egyszer a szalonba.-
Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit most mondok, de én biztos vagyok benne, hogy ott is megtalálod majd a helyed. Londonba költözünk.Tizenhat évnek kellett eltelnie, hogy az apám megbocsásson nekem. Vagy hogy elfelejtsék a "botlásomat". Munkát kaptam a minisztériumban, méghozzá nem is akármilyent. Apám a miniszteri tanács tagjaként már korábban is szerezhetett volna nekem valamit, de sejtésem szerint csak most lágyult meg a szíve.
Felszegett fejjel vettem át a pozíciót. Rengeteg régi ismerőssel találkoztam a minisztérium fala között, a régi társaságom tagjai vagy befolyásos emberek lettek vagy az Azkabanban rohadnak. Már senki nem rója fel nekik, hogy Voldemortot szolgálták. Engem is visszafogadtak. Egy estélyen Narcissa megjegyezte, hogy mindenkinek vannak botlások és hibák a múltjában és közben rám nézett. Tudtam, hogy nem felejtenek, de kaptam még egy esélyt. Én pedig élni fogok a lehetőségemmel. Még ha titkon, nagyon mélyen abban reménykedem, hogy találkozom a másik lányommal, akit sikerült annyira titokban tartani a társasági elit elől, hogy sejtelmük sincs róla. Vajon megbocsátana nekem, ha találkoznánk?
Nagyon jó lett az ET, állatira tetszik. A pb választás remek hozzá és kíváncsi leszek milyen lesz, ha egy Charlene típusú kari betoppan valami nagy elitbe. 
Kb. úgy tudom elképzelni, mint a Neveletlen hercegnőben. ^^ Azt eddig is tudtam, hogy szépen fogalmazol és jól játszol, szóval ez nem is volt kérdés, érthető, hogy ez a kari is remek lett. 
Nem is húzom az időt, főleg mert nem tudom, hogy mikor omlik össze megint az oldal, szóval szaladj foglalózni, várjuk apucit is, aztán meglátjuk mi lesz. ^^ 
