2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem vagyok nagy szószátyár, inkább a tetteim vezérelnek és nem a szavak. Jobban szeretem, ha a dolgomra tudok koncentrálni és nem az üres beszédre kell. A verbális kommunikáció túl van értékelve, nem hiába létezik több más mód is, hogy a mondandóvalónkat közvetítsük. Igaz, van pár dolog, amit csak a nyelv képes kifejezni, illetve, pontosan kettő. De a csók mellett nem sok olyan szót kínál a nyelv, amivel tényleg mondunk is valamit. Mi más lenne erre jobb példa, mint két együtt élő ember, akik nap mint nap órákat töltenek a beszélgetéssel, miközben az életük ugyanazon a vágányon zötyög, vajmi változatossággal. Úgy gondolom, hogy a lány is azok közé az emberek közé tartozik, aki szeret beszélni, fecsegni. Ez számomra nem túl kellemes, hogy pont ő futott belém, ráadásul egy ilyen mély, gondolkodós napomon, de valószínűleg neki sem lehetek kellemes társaság. Nem vagyok én mindig ilyen, de mostanában egyre gyakrabban. Nem tudom, mi változott, talán kezdek felnőni és lezárni a kamaszkorom. Annyi viszont feltűnik, hogy ameddig én beszélek, ő nem. Ez pedig önmagában elég motiváció, hogy mondjam a magamét. Ami ugyan még így sem sok. - Azért nem általánosítanék így. - védem meg rögtön a varázsló társadalmat és a muglikat együtt. - Az állatok terén hanyagul és felelőtlenül járnak el, de nézd meg, mennyi más csodát hoztak létre.- mutatok a Roxfort felé. Igen, az épület már önmagában megér egy misét. Bár nem szeretek a négy fal közé zárva lenni, de a suli kívülről és belülről is remekül van megmunkálva. Arról nem is beszélve, hogy mit jelent, egy helyet, ahol - viszonylag - nyugodt körülmények között tanulhatunk, a muglik világától elzárva, békében és biztonságban. - Dehogynem. Azért tanulom ezt, amit tanulok, hogy képes legyek ellene tenni, és fogok is. Ugyanúgy, ahogy a sérült állatoknak létre lehet hozni menedéket, a minisztériumnál is fontossá lehet tenni az állatok ügyét. - mondtam tüzes szemmel. Az indulat fellelkesít, az állatokért sok mindenre képes lennék, hajt a vérem. Nem akarok az az ember lenni, aki ölbetett kézzel ülve siránkozik, hogy senki nem tesz semmit, mert én fogok! Nem tudom, hogy miről beszél, az állatok hangjait kilóméterekről felismerem és meghallom. Ahogy megindul, hallom a nyerítést, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Hagrid kunyhója felől jön, tehát az erdő széle felé kell a lánynak futnia. Nem látom okát, hogy csapot papot itthagyva megszakítsam a munkámat, hogy menjek bámészkodni. Valószínűleg Hagrid bemutatózik az alsóbb éveseknek, vagy neveli valamelyik fiatal csikót. Nekem végül is oly mindegy. - Bőven van még munkám, de jó kalandozást. - köszönök el a lánytól még utána kiáltva és cipelem tovább a fát a kirendelt helyére. Itt váltak el útjaink.
Sosem lehet tudni, hogy milyen emberekkel hoz össze a sors, de egy biztos, hogy nem jó érzés, ha utálnak… Teljesen kiérzem, hog nem kívánatos személy vagyok és nem tudom felfogni, hogy miért… Véletlenül fellöktem és?! Már mással is megesett a világon, de nem fújták fel ennyire a dolgot.De ő tudja… Egy dolog biztos, hogy nem adom meg neki az örömöt, hogy itt hagyom! Ebben biztos vagyok. Akkor is meg fog kedvelni, nem szakadok bele majd, de el akarom érni, hisz rohadtúl nincs oka ennyire utálni engem. Egyelőre itt vagyok én? Paraszt… huuu de fel tud húzni, de nem leszek ideges. Igaz, hogy a gondakataimban felpofozom és addig kapja a pofonokat, míg bocsánatot nem kér, de egyelőre a jelenben kell gondolkodni. Szóval szarkasztikus? Hát legyen, ha egy pöcs akar lenni akkor legyen az… már megtanultam kezelni őket és nem okoz gondot elviselni őket. Hát ha nem fordulsz tanárhoz, akkor nekem kell adnom órákat neked te… Igen majd én megtanítom neked az alap elvárásokat és egy-két óra múlva tudni fogod, hogy hogyan állj szóba vele… ezt mondanám neki, de nem mondom ki hangosan… Igen sajnos eléggé kedvelem a veszélt és ez nem jó… Túl sok veszély senki életében sem jó, de szerintem mi teljesen más veszélyekre gondoltunk. Ő a varázslényekről én pedig a pasikről beszéktem. Egy-kettő tényleg elég veszélyes tud lenni, na jó vicceltem. Én is a varázslényekről. Sajnos minél veszélyesebb egy állat, annál szebb és gyönyörűbb, de ez majdnem minden helyzetben így is van… Aztán végre elmosolyodott. Nagyon sejtelmes mosollyal, de a mosoly az mosoly. Vajon mi járhat a fejében és mire gondolhat? Miközben sétálunk kifelé az egyszervú eltűnik a láthatárról és már nincs velünk… pedig egyelőre jobb társaságnak tűnik, mint Oscar. Perszr most talán lesz egy lehetőségünk, egy jobb beszélgetésre. Hát remélem oldodik majd a hangulat és normálisan tudunk majd beszélni. Ebben az egy dologban teljesen igaza van… az emberek mindent tönkre tesznek és ez is azok a dolgok közé fog tartozni, amin nem lehet változtatni… Ráadásul a sötét varázslók tényleg nagyon rosszul bánnak velük… a szabadnak született lénynek a szabadban a helye és nem egy rodhadó erődítményben… A köpést nem szeretem és undirító, de jelen helszetben teljesen jogosan teszi, szóval nem teszem szóvá és gyalogulhatunk tovább, de ideje nekem is megszólalnom egészen eddig csendben voltam és figyletem rá. - Az emberek szinte mindent tönkre tesznek, amit nem kéne… és igen a sötét varázslók, hát nem tudom, hogy miért tartják fogva azokat a szbadnak született lényeket, de sajnos nem tudunk ellene nagyon tenni semmit… - Persze az érzelmeimat nem köpéssel fejeztem ki mint ő, ha nem egy hatalmas sóhajjal, hát még sem nézne ki jól, ha én itt elkezdenék köpködni… Aztán a távolban halk hangokat lehetett hallani… - Te nem hallod? - Ám egyszer csak egy hatalmas csattanásra leszek figyelmes és egy nyerítésre… csak nem az unikornissal történt valami?! Azt nem ajánlom senkinek… nem is gondolkodtam csak autamatikudon előkaptam a pálcám és rohantam a hangzavar írányába… - Nem tudom, hogy hogy vagy vele, de én kiderítem, hogy mi folyik itt és ha szeretnél gyere csak velem… - Nem is vártam rá tovább… gondolom megint a vadászok azok… Nem szeretném, ha egyetlen lénynek is baja esne. Szóval én törödöm velük és érdekel, hogy mi lesz a sorsukkal! Miközben közeledtem a hangok is erődöstek… nem néztem hátra, hisz gondoltam, hogy csaj megnézi ő is a hang forrását…
✗ Words: 549✗ Music: - ✗ Note : Remélem tetszik ✗ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én nem értem az embereket. Ugyan sosem fektettem bele sok energiát, hogy kiismerjem magam. Belenyugodtam abba, hogy ez így van és így is kell lennie. Nem kell, hogy mindenki ugyanolyan legyen, mint ők. Akkor mi érdekes lenne az életben? De ha egyszer nyilvánvalóan zavar, felborított, megszakította a munkám, a fecsegésével megtörte az erdő csöndjét, a lelki békémet és úgy az egész világét, akkor miért nem veszi észre magát? A "stílusomból", legalábbis amit ő annak hív, már igazán rájöhetett volna, hogy nem örülök a jelenlétének. Nem a személyisége miatt, hisz azt nem ismerem. Bár beleraktam egy csoportba, amit nyilvánvalóan lehet változtatni, de egyelőre még marad. A kacsintás csak erősít a csoport beli elhelyezkedésén. Nem az a fajta srác vagyok, akit egy csábos mosoly és két szép szempár elhatárol a logikus gondolkozástól. Vagy legalábbis most nem vagyok olyan passzban. - De egyelőre itt vagy nekem te. - mondom szarkasztikusan, hogy értse, mire vonatkozott az előbbi megszólalásom. Én nem csak azért járatom a szám, hogy hallassam a hangom. Általában keveset beszélek, tömörítem a mondani valómat, de az emberek többsége a fejlett verbális kommunikációhoz van szokva. Ha elvennék a hangjukat talán meg sem állnák a helyüket a világban. Megvonom a vállam. Ismét csak felesleges szócséplés, újra és újra bocsánatot kérni, amikor egyszer már megtette. Aztán pedig megint megköszöni, mintha csak beakadt volna a szalag. - Kedveled a veszélyes helyzeteket, mi? - húzódik mosolyra a szám sarka. Ha nem lenne tele a kezem, akkor levenném az inget és megmutatnám neki ellrettentő példának a hátamon húzódó ronda sebhelyet. Két reagció történhetne, vagy megértené, hogy nem olyan szerencsés ilyen helyzetekbe keverednie, vagy amit valószínűbbnek tartok, menőnek gondolná és nem tántorítná el. - Volt szerencsém közelebbről megismerkedni majdnem az összes fajtájukkal. - mondom szerényen. A nagybátyám által rámhagyott vagyon töredékét használtam csak el az utazásaimhoz, de így is sikerült a legtöbbet kihoznom abból a pár hónapból. Igaz, a pénzt főleg az utazási költségekre használtam. Abból nem csináltam nagy ügyet, ha egy erdőben vagy egy prérin kellett aludnom a szabad ég alatt. Csak a szükséges óvintézkedéseket kell mindig megtenni. Varázslóként egyszerűbb dolgom van, mint egy egyszerű mugli utazónak. - A varázslók tönkretették őket. - indulat gyűlik a hangomban. - A világunkat egyrészt védeni kell a mugliktól, ezért rejtegetni kell a mágikus lényeket. Másrészt pedig nem kevés sötét varázsló használta háziállatként őket. Mintha csak meg lehetne szelidíteni egy sárkányt... - köpök egyet az ösvény mellé. Az emberek mindent tönkretesznek. Legszívesebben létrehoznék nekik egy rezervátumot, vagy valami hasonlót, ahol védve lennének minden káros hatástól, de viszonylag szabadak lehetnének. Csak erre még nincs lehetőségem. De majd egyszer...
Azért ennyire nem lehet borzalmas a társaságom, vagy még is?! Nem tudom! Hihetetlen, hogy pont abba az egyetlen hím egyedbe botlottam, aki utál?! Vagyis legalábbis szerintem nem épp velem szeretné tölteni az idejét! Nem baj, ezt a kihívásnak veszem és addig beszélünk, míg el nem kezd kedvelni. Nekem majd annyi is elég lesz, ha normálisan el kezd beszélgetni, nem ilyen oda vakkantások lesznek a válaszai. De majd meglátjuk, hogy mi lesz… Nem mindenki szerethet sajnos. Amúgy sem miatta, hanem az egyszarvú miatt vagyok itt! Persze a kedvességemet is elutasította! Nem hiszem, hogy ilyennek kell lennie… Hát akkor oda attam neki a másik répát is… Szóval nem a szokás híve? Igazából ez nem is szokás, az embereknek normálisan kell videlkedniük az idegenekkel. Vajon hogyan barátkozhat? Vannak egyáltalán barátai? Nem hiszem el, hogy könnyen találna barátokat főleg ezzel az ismerkedős stílásával. De mivel nem ismerem, ezért nem alkotok előre véleményt róla… majd kiderül! Szóval Pitonhoz menne vagy McGalagyonhoz? Hmmm… talán Pitonnal jobban járna. - Én Piton ajánlom. De, ha te McGalagyonhoz mennél… ő is megteszi! - Próbálok vele extra kedves lenni és még rá is kacsintok. Ha ettől nem lesz normálisabb, akkor ne várja el ő sem tőlem… Szóval számára ez hívatás. Én is nagyon szeretek elemista lenni. Annyi mindenben hasznát veszem, hogy már életem mindennapos részévé vált. Néha fel sem tűnik, hogy használok valamilyen mágiát. Teljesen berögzött dolog lett az életemben. De hát mindenki így van ezzel. Mindenki valamilyen okból választja meg a szakot… Hát állatokkal foglalkozott. Szuper én is szeretem az állatokat. Szeretnék látni még egy sárkányt is, ha már az egyszarvú ilyen könnyen összejött. De még sem köszöntem neki, hogy ide hívta ezt a csodálatos lényt… - Köszi, hogy ide hívtad és mégegyszer bocsi, hogy fellöktelek. - Talán kicsit túlzásba viszem az aggódást, de legalább tudom, hogy nekem nincs semmi bajom. Meg az igazat megvallva annyira nem bánom, hogy leterítettem. Legalább ide hívta az egyszarvút. Ez tényleg rendes tőle, az előző stílusa után, de nem várhatom el tőle, hogy a szívecsúcske legyek. Majd kicsit még beszélünk és úgyis megkedvel, de ezen nem is kellene gondolkodnom! Előbb utóbb mindenki engem fog imádni… Igen és ezt nem egoizmusból mondom, ez az igazság. Talán nagyon le akar rázni, de nem baj… indulhatunk kifele legalább nem unatkozok majd egyedül az uton kifelé. - Persze indulhatunk, hisz már sikerült tekjesítenem, amit akartam és mégegyszer köszi, hogy ide hívtad. Hát én szeretnék látni egy sárkányt. Gondolom neked volt már hozzá szerencséd… Milyet láttal? - Tényleg érdekel, hisz én is szeretnék látni egy igazi sárkányt. Olyan szépek és veszélyesek. A veszély és a bizonytalanság mindig olyan csábító kombináció. Opál szeműt szeretnék látni. Talán apuval megbeszélem és valakit elkéne hívni, aki ért is hozzájuk, gondolom szívesen jön… nem sokan utasítanának vissza egy ilyen lehetőséget, de ezen még korai gondolkodni… az még messze van. Hát remélem a kifelé után… hogy is fejezzem ki magam?! Remélem nem lesz bunkóbb! Tényleg hálás vagyok és rendes volt tőle. Na majd kiderül, hogy mi lesz…
✗ Words: 490✗ Music: - ✗ Note : Remélem tetszik ✗ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az emberek egyik tulajdonsága, főleg a nőké, hogy akárki akármit mond, nekik mindig igazuk van. De ha még csak meg se szólalnak, ellent sem állnak nekik, csak esetleg gondolatban, akkor nekik mindenféleképpen meg kell osztaniuk a nagyvilággal, hogy mi a helyes, a jó és az egyetlen elfogadható. Anya hiányában engem szerencsére nem ilyen szellemben neveltek fel, ezért szabadabbnak érzem magam, nem érzem azt, hogy a társadalmi konvencióknak meg kellene felelnem. Ez okvetlenül a "kívülálló" státuszba helyez mások számára engem, de ezzel sosem volt problémám. Nem vagyok egy a sok közül, de nem is vágyom rá. Ezért nem a klubbhelyiségünkben töltöm a szabad perceimet a háztársaim közt, hanem a friss levegőn a barátaim közt. - Ha kioktatásra van szükségem, akkor bekopogok Pitonhoz vagy McGalagonyhoz, köszönöm. - torkollom le a lányt. Nem bírtam soha ezt a pityogást, nem szoktam hozzá. Ha valamelyik nő ismerősöm belekezdett, akkor én fogtam a nyúlcipőt. Nem tudom, más mit tenne, hogyan reagálna, de kétlem, hogy akárki szíve meglágyulna ettől. - Nem tudom, mi szokás és mi nem, de nem vagyok a szokások híve. - vonom meg végül a vállam. Nem tudom, miért, de füttyömmel idehívom az unikornist. Nem mondanám, hogy megkedveltem a lányt, semmi olyat nem tett eddig, ami pozitív fényt vetne rá az én szememben. Talán csak az a tény, hogy érdeklődik az állatok iránt, az az egyetlen, ami valamennyire megfoghatott. A kastélyban sokan vannak, akik azt mondogatják, hogy hú ilyen, meg olyan állattal találkoztak, de a többség mondókája csak háttér nélküli fecsegés. A legtöbben nem vennék a fáradtságot, hogy a tónál messzebb menjenek. - Ember vagy. - válaszolom egszerűen, mintha mi sem lenne természetesebb. A fejemben még hozzáteszem, hogy ráadásul nő is, de ez a jelenlegi világban félreérthető lenne. Nem vagyok én hímsoviniszta, vagy legalábbis sosem tartottam magam annak. De tény, hogy férfi vagyok és a nők kiismerése nálam nehezebb feladatnak tűnik, mint megszámolni egy hangyaboly teljes állományát... Kezemmel hárítom a répát. Etesse csak ő Almát. Ha hozzászokik, hogy az etetésen kívül tőlem is kap nasit, akkor máskor is számon fogja rajtam kérni. Ez nevelési szempontból pedig igen helytelen lenne. - Igen. - veszek egy nagy levegőt, majd hosszan fújom ki. Felkészülök a kötelező beszélgetésre. De csak magamat hibáztathatom, én hívtam ide a lovat. - De nálam ez szak helyett inkább hivatás. Az egyetem előtti évemben is állatokkal foglalkoztam. Főleg ragadozókkal, meg veszélyes varázslényekkel.- magyarázom. Figyelem, ahogy eltűnik a répa az unikornis pofájában. Felmarkolom a fadarabokat, amiket az előbb összehordtunk. - Ha nem bánod, közben elindulhatnánk. - terelném kifelé az erdőből. Ha Hagrid most véletlenül erre járna, akkor kétszeresen is engem tolna le. Egyrészt, miért nem végzem a munkám, másrészt miért hoztam be valakit az erdőbe. No meg egy szál kigombolt ing az nem túl sok öltözet, ha egy helyben álldogállásról van szó.
Miért kell valakinek ilyennek lenni a másikkal? Na jó mások nem érdekelnek… csak én számítok. Nem tudom kinek akarja előadni itt a fasza gyereket, de felesleges. Kezdjen el normálisan beszélni velem. Persze higgadtan és éretten viselkedem vele. Megtanultam a fajtáját kezelni. Mára nem okoz különösebb gondot az ilyen. Nem is tudom, valahol megértem, hogy mérges rám, de ennyire nem lehetséges… vagy alapból ilyen a személyisége? Nekem semmi bajom nem lenne vele, ha más stílusban beszélne velem. Ő figyelmeztetett,hogy veszélyes az erdő, és ezt mindenki tudja. Csak sok embernek nincs vér a pucájában, hogy ezt megtegye. Persze leehet, hogy kicsit sokat teszek meg egy egyszarvú bámulásáért, de hát ez van… maximalista vagyok. Sosem szabad semmit sem fél erővel tenni. Teljes erőbedobással kell mindent csinálni, még ezt is. A srácot egyelőre elkönyvelem egy pöcsnek. Mert csak egy p… vagyis egy bunkó viselkedik így… Aztán elkezdett szarkaztikusan beszélni velem… mit képzel magáról?! Álltalában ilyenkor már valaki mást rég felpofoztam volna. Velem ne beszéljen így… Nem szeretem és most szúró szemekkel bámulok rá… ellenszev van mindkettőnk részéről. -Hahaha… nagyon vicces itt ma valaki… nem vagyok felség, de akkor sem szokás így beszélni a másikkal, még ha véletlen balaeset is történt… - Nem számítok nagy egyetértésre… csak sugárzik belőle, hogy a háta közepére se kívánna. Legendás lények gondozása órán volt szó arról, hogy az erdőben vannak csapdák. Talán tud róluk és eltitkolná? Ezt jó lenne megkérdezni, de mielőtt megkérdezhetném… fütyült egyet és az elöző csodás lény ott állt a közelemben. Szerencsémre van nálam. A kis aranyos hátizsákból elő veszek két darab répát. Ez rendes volt tőle és hálás vagyok érte… Olyan nagy örömmel beszél az unikornishoz. Jó látni, ha valaki ennyire szereti, azt amit csinál. Talán kezdhetnénk tiszta lappal? Ugyan… nem fogok én kérni tőle ilyet. Amíg az unikornisra figyelt mosolygott, de amint rám nézett, újra kifejezéstelen lett az arca… nem hiszem el! Mit tettem? Fellöktem és bocsánatot is kértem. Mit vár még el tőlem? - Nem tudom, hogy mi a bajod velem, de szeretném megtudni. Persze van nálam répa. - Emelem fel a két répát. Egyiket felé nyújtom, hogy ő is adhasson valamit az unikornisnak és közben mosolygok rá. Nem fogok semmi butaságot csinálni. Higgadt és nyugodt maradok egészen addig, ameddig együtt leszünk. - Gondolom te bestiamester szakos vagy. Látom szereted is csinálni. Én is szeretem a szakomat. - Ritka esetek egyike, hogy kedves vagyok valakivel. Remélem nem folytatja ezt a bunkózást. Tényleg jó lenne, ha normálisan tudnánk beszélgetni...
Többek között ezért nem szeretem az emberek társaságát. Figyelmetlenül közlekednek, nagy port kavarva maguk mögött, de hátra sem néznek felmérni a károkat. Vagy ha mégis, hát éppenséggel nekik áll följebb, hogy mások az útjukban álltak. Ez a csaj sem különb, hiába tartja magát annak, nyilvánvalóan. Megvonom a vállam. Nekem aztán tök mindegy, hogy éppen hány éves, ha hisztérikaként viselkedik, akkor nem tudom máshova csoportosítani, csak a "lány" kategóriába. Kevés olyan példájukkal találkoztam, aki átavanzsált a "nő" kategóriámba, a legtöbbjük esetében inkább visszafejlődés figyelhető meg. - Hát jó, de én figyelmeztettelek. Elkezdem összegyűjteni a szétszóródott ágakat, meglepetésemre ő is segít. Egy takaros kis kupacba rendezem, hogy könnyű legyen elhordani. Egyelőre jobbnak látom nem felemelni őket, mert annak megint baleset lehet a vége. Semmit sem utálok jobban, mint a sziszifuszi munkát. Ha tovább akarja kockáztatni az életét, akkor abba nincs beleszólásom, a saját hülyeségéből teszi. De az erdőben nem csak az állatoktól, hanem a vadászcsapdáktól is tartani kell, amiket a vadőr kötelessége kihejezni, hogy a szaporodó állattartományt ritkítsa. Csak a közelünkben tudok 3 ilyen csapdáról, amiről ő nyilván nem. Pedig ha tényleg egyetemista, akkor lehetne egy kicsit több esze. - Sajnálom, hogy felséged nem találja megfelelőnek a modoromat. - hajolok meg teátrálisan, a kezemmel magam előtt kőrözve, nyilván szarkasztikus hanggal mondva a mondandóm. Ha a hajam össze lenne fogva és lenne rajtam egy régi dísztalár, még rám is lehetne fogni, hogy egy régebbi évszázadból jöttem. De a hajam az arcomba hullik. A ruha sem stimmel. Miután kiegyenesedem, az egyik fülem mögé dugom zabolázatlan tincseimet. Fölösleges szópazarlás helyett inkább számba teszem a mutatóujjam és a hüvelykujjam összezárt részét és akkorát füttyentek, hogy madarak szállnak fel az ágakról. - Látni nem láttam. - mondom, de szavaimat patadobogás követi. - Viszont az üldözése helyett, meg is lehet kérni, hogy idejöjjön. Remélem van nálad répa. Pár pillanattal később megérkezik közénk Alma, a tíz éves unikornis. Bár már régen egy kifejlett állat, nekem még mindig csikó marad, hisz szinte születése óta ismerem. Megengedem, hogy megszagolja a kezem, és ezzel nyilvánvalóvá teszem számára, hogy nincs nálam semmilyen kaja, amitől rosszallóan prüszköl egyet. Megpaskolom a nyakát. - Nem tehetek róla, nagylány, nincs kaja idő, de kukkolód akadt. - vakargatom meg a füle tövét, rögtön a szarv mellett. Ezt imádja. Nem is tudom, mikor szaladtak mosolyba az ajkaim, de rögtön leolvad minden érzelem az arcomról, ahogy a Hugrabugos lányra nézek.
Reménykedtem, hogy rendes és megértő lesz, de ez a srác egy pöcs. Egy hatalmas pöcs. Tudom egy hölgy nem gondolhat ilyeneket, de én gondolok. Nem tetszik a stílusa. Rideg és zárkozott. Nem tudom, hogy miért nem hagytam még itt. Talán a kihívás utáni vágyam mindig erősebb, de most már tényleg erősen gondolkodom, hogy itt hagyom és pisloghat. De nem! Megfogja tanulni, hogy velem nem lesz egy pö.., na ideje lenne valami szebb szót kitalálni erre… mondjuk a bunkó jó lesz. A kinyujtott kezemet nem fogadta el, ezért előttem össze kulcsoltam. Csak kedves akartam lenni, de a férfiak egója… áhhh. Hadjuk. Az erdő tiltott? Na ne mond… és ő most komolyan még csak hetedikesnek sem néz?! Annyira fel akarom pofozni, de nem. Nem kapja meg az örömöt. Elégtelen vagyok vele. Komolsan 16 éves kislánynak nézett engem? Még csak fel sem ismer? Ez most komoly?! Én még nem hallottam róla semmit. Oscar? Semmi sem ugrik be. Na se baj hallgatom tovább és nagyon felhúznak a szavai. Az erdő veszélyes? Na és? Nem szorulok segítségre és boldogulok egyedül is. Ezt meg is mondom neki! -Először is nem vagyok 16 éves kislány, aki kioktatásra vágyik! Már 18 vagyok! Nem szorulok segítségre és a kioktatásod sem érdekel, nyugodtan csináld a munkád, ha nem bánod én tovább kersem a… de miért is mondom el ezt neked? - annyira felhúzott! Miért kell ilyennek lennie? Velem senki sem beszélhet így… mit képzel magáról?! Nem értettem miért kell így beszélni valakivel… de nem tűröm tovább. Mivel én löktem fel segítettem felszednina tűzifát, amit elejtett. Aztán most mit csináljak? Tényleg kellett neki segítenem, hisz miattam volt az egész… de akkor sem ezt érdemlem. Elnézést nem fogok mégegyszer kérni… neki illene a stílusáért. Hogy lehet így beszélni velem? Tudom nagyképűen hangzik! de velem senki nem beszélt még ilyen stílusban. Vagyis talán volt valaki, de hamar lemondott róla, hisz megtanítottam neki! Camrise Arogontéval senki sem beszélhet így, még ilyen helyzetben sem! De túl teszem rajta magam… majd megtanítom neki, de nem most… - Egyetemista vagyok, elemista szakon. Mellékesen nem tetszik a beszéd stílusod… De csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem láttad merre futott el az egyszarvú? - Nem fogok vele nagyon csevegni, ha nem változtat a stílusán. Szexi és dögös is, de ne legyen ilyen bunkó. Ha még simán adná az elérhetetlent, az is jobb lenne. Talán Mardekáros lehet? Mert eddig csak Mardisnak tudom elkönyvelni. Semmi kétség… szexi külső és rideg belső, biztos Mardi! Miért kell nekem mindig Mardis srácokba botlanom? Talán az Isten így akar bűntetni?
Egyetemistaként nem sok órára kell bejárnom a kastélyba, hála a jó égnek. Talán nem jöttem volna vissza, ha az egész napomat újra a zárt falak között kellene töltenem, mint anno. Így szinte minden szabadidőmet kint töltöm a szabad ég alatt. Jártam magas hegyekben, hűvös égtájakon és sivatagban egyaránt, az időjárás sem tud eltántorítani attól, hogy kimerészkedjek, sőt. Most sem viselek több ruhát magamon, mint odabent. Egy gyűrött ing van rajtam, de ez sincs begombolva. Persze, ha csak az udvaron kószálnék rendesen, dzsekiben lennék, még akár egy sálat is kerítenék, de most nincs szükségem rá. A munka melegen tart. Hagrid dörmögve arra utasított, hogy tegyek egy kis rendet az erdőnek ezen a fertályán. Ez persze nem merül ki abban, hogy karba tett kézzel körbenézek és megállapítom, hogy minden rendben. Meg kell tisztogatni az ösvényeket, mind a lehullott ágak, mind az odapiszkított ürülékektől. Ha kidőlt egy fa, akkor megállapítani, hogy mekkora a kár, majd azt is eltűntetni. Van, ami remek tüzelő anyag az iskola számára, azt fel kell aprítani. Persze ezt lehetne varázslat segítségével művelni, de sokkal jobban szeretem bevetni a saját erőmet. Az állatok többsége talál magának az erdőben fészket, búvóhelyet, eledelt, de ilyenkor télen nem árt, ha mi is rásegítünk, nehogy valamelyik faj a hideg miatt pusztuljon el. A diákok nem is gondolnák, mi minden rejtőzik az erdőben. Az én jelenlétemhez már hozzászoktak a "helyi lakók", de nem hiába tilos az iskolások számára az erdő. Hiába csodálatos lények az állatok, megfelelő képzés nélkül a diákok ugyanúgy magukra tudják őket haragítani, mint ahogy a halálfalók tették a sárkányokkal. Talán nem a legtalálóbb hasonlat, de érzékelteti a helyzet súlyosságát. Az erdő nekem szent. Beismerem, néha rá szoktam gyújtani egy-egy szál cigire, de itt sohasem. Ilyenkor egy kicsit úgy érzem, hogy eggyé válok a természettel. Az örökzöldek illata bekúszik az orromon, a baglyok csivitelésétől, morgástól és kopácsolástól hangos a rengeteg. Nem érzem magam magányosan, noha voltaképp egyedül vagyok. Vagy is hát eddig úgy gondoltam... - Dáááh. - kiáltok fel ijedtemben. Egy forgószél dönt le a lábamról, ahogy egy rőzse ágat cipelek, amiket az esés miatt természetesen szélnek eresztek, hogy kényelmesen essek. Természetesen nem most először döntöttek le a lábamról, és hirtelen arra gondolok, hogy egy megvadult állat lehet, de amint van egy pillanatom magamhoz érni a sokkból, látom, hogy csak egy lány. - Mi a ...? - csúszik ki majdnem pár keresetlen szó a számon, anikor látom, hogy a lány diák, de még idejében moderálom magam. - Egyszarvút? - nézek rá, mintha bizony a holdon lennénk és nem egy elvarázsolt erdő közepén, aminek tulajdonképpen természetes élőlényei a szarvas lovak. Felpattanok, mit sem törődve a kinyújtott kezével. Na nehogymár egy lánynak kelljen felsegítenie, azért van olyan jó kondim, hogy nem szorulok erre. - Ha jól tudom, tiltott területen jársz. - morgok, ahogy lesöpröm a seggemről a száraz faleveleket. Nem vagyok jó hangulatban. Azzal, hogy belerobbant az idillikus környezetembe nem csak a munkámat tette tönkre, a magányomat, hanem még a hajamat is. Kisöpröm onnan is a maszatot. - Különben is, az egyszarvú hetedikes tananyag. Várd ki a sorod és találkozol velük órán. Egy kicsit megenyhülök. Végül is, én is gyakran kószáltam egyedül az erdőben, ha tehettem. Ebből pedig arra következtetek, hogy van vér a pucájában. Bár legszívesebben kitessékelném az erdőből és végezném tovább a munkám, emiatt hagyom, hogy megtörje a zajt. A természet mások által csöndnek mondott zaját. - Nem akarok ünneprontó lenni, de az erdő tényleg veszélyes hely egyedül. - oktatom ki, miközben azon tűnődök, hogy vajon megvan-e a csajnak mind a négy kereke. Úgy nevetgél, mintha egyenesen a Három seprűből szaladt volna unikornis nézőbe. Ó, te jó ég, remélem nincs még egy csapat ilyen esztelen diákkal, akik szerteszéledtek. - Oscar Wanders. - mutatkozom be szűkszavúan. Egyébként sem vagyok a szavak emberek, így, hogy kizökkentett a békémből, főleg nem tudom felvenni a lánnyal a csevegő hangnemet. Bőven egy fejjel fölé magasodok, Alexis korúnak nézem, de még azelőtt nem láttam az iskolában. Persze én sem ismerhetek minden fiatal kiscsajt. Főleg, ha Hugrabugos. Ettől persze ő még hallhatott rólam, volt egy kis hírnevem valaha, noha soha nem szomjaztam rá. - Éppen dologztam, amikor szétbarmoltad a munkám. - kezdtem el felszedegetni a fadarabokat a földről, miközben megnyomtam a "dolgoztam" szót. Nem tudom, mire számít, de nem lettem az érkezésétől halál boldog. De ha már így hozta az élet, akkor kezdek vele valamit. Ha mást nem, akkor tényleg kivezetem az erdőből. Addig is vigyázva, hogy ne essen baja.
Túléltem egy újabb napot és végre egyre közelebb van a nyári szünet, igaz mégy jó pár hónap. Majd Abivel és Viával elkezdjük a party szervezését… már csak egy nagy kérdés maradt. Medencés party vagy Álarcos bál legyen? Persze ha medencés party lesz, akkor minden srác engem fog stirelni, mert hát iskolai egyenruhába is dögösnek tartanak, de bikiniben… bele sem merek gondolni. De sajnos még ez is messze van! Az egész hetem pocsék eddig. Semmi jó sem történt velem, de azért egy még is jött egy újabb elkészült ruhám. Imádom ezt is. Jelenleg nem akarok a zárt falak között maradni, ezért szerintem elmegyek sétálni. Jól esne egy séta és ki is tudnám szellőztetni a fejemet. Egész eddig volt egy vágyam! El akartam menni a Tiltott rengetegbe egyszarvút lesni. Nem szeretnék közel kerülni hozzá, de tisztes távolból megfigyelném azt a gyönyörű állatot! Sőt ma biztos, hogy elmegyek. Elhatároztam magam! Már csak a ruha a kérdés… mit vegyek fel? Átforgattam a ruhámiat, de nem találtam semmi jót, ekkor megpillantottam az új szerzeményt! Igazából vegül farmert vettem fel, aminek mindkét oldalán egy fekete csipke sáv futott. Fölé felvettem az új felsőt, ami olyan hatást keltett, mintha szörme lett volna. Kabát is kell! Hát egy farmer kabátba bújtam, ami fehér foltos volt. Lehet nem a legkényelmesebb viselet egyszarvút keresni, de mindennek meg kell adni a módját… Hát akkor indulhatunk is! Az alagsori szobából felsétáltam az udvarra. Eléggé fújt a szél, de szerencsére még utlosó pillanatban felvettem egy aranyos kalapot! Most is sokan füttyögket az udvaron, amerre elhaladtam. Már várható volt, hogy valaki letámad, és így is lett! Nem nagyon tudtam lerázni ezt a srácot! Nagyon makacs volt! Egyszerűen nem fogta fel, hogy kopjon le… Nem hiszem el, hogy miért kell ennyire rámenősnek lenni. Ha nem akarok tőle semmit, akkor nem lesz semmi. Lényegében nagy nehezen sikerült leráznom végre és mehettem tovább a Tiltott rengeteg felé. Remélem senki nem fog követni… El sem hiszem. Egyszarvút megyek lesni! Remélem nem lesz semmi gond és nem bukok le! Ügyeltem rá, hogy senki sem kövessen, mert abból csak baj lenne! Mikor elértem a Tiltott rengeteget mégegyszer körbe néztem és bementem! Eddig minden jól ment. Nem is telt el sok idő és megpillantottam egy fehér foltot. Egyből rohantam, de pár pillanat múlva nyomát vesztettem. De nem adom fel! Keresni fogom, ha kell az egész napom rá megy, de sikerülni fog! Nem adhatom fel, hisz nem rég kezdtem el! Már órák óta bolyongok… hát hamarabb eltűnt a lelkesedésem, de amikor megfordultam, akkor megpillantottam egyet! Elég messze volt tőlem és nyugodtan megpillanthattam őt. Kecses, szép, gyönyörű és tiszta! Sok a hasonloság bennünk. Szerintem, ha állat lennék, akkor egyszarvúként születnék… de csodálom inkább tovább! Ám mintha riadt lenne és megijedt volna valamitől! A következő pillanatban elkezd rohanni! Nem hagyhatom elmenni! Utána futottam… egy darabig sima ügy volt, de a következő pillanatban valaki kilépett a fa mögül és bumm… belészaladtam! Mondanom se kell szószerint levettem a lábáról! Szerencsémre pknt a mellhasára estem! Nem ütöttem meg magam… de ő lehet igen! Ám rögtön felkaptam a fejem az egyszarvút keresve, de elment. Nem volt mit tenni… Feltápászkodtam és leporoltam a ruhám. Kezet nyújtottam felé, hogy felsegítsem. Remélem nem ütötte meg magát nagyon aznén butaságom miatt… -Szia! Nagyon sajnálom… csak épp egy egyszarvút követtem. Remélem, hogy nem lett bajod… - aztán megvizsgáltam az én hősömet. Miért hős? Mert miatta nem lett baja az én új ruhámnak… Helyes srác volt. Érdekes volt hosszú hajjal, de nem rossz, sőt a külsöje nem is rossz… elnézve egy fejjel lehet nálam magasabb, de ezt nehéz megállapitani, mert jelenleg a földön fekszik. A testalkata tökéletes… na de nem szabad ilyen gyorsan valakit bevizsgálni… Elégszer ráfáztam, hisz a cuki pofi nem lejent semmit… attól hogy az alma külsje szép, belül még lehet kukacos! Na ez elég hülyén hangzott a fejemben… Vajon mit csinálhat itt egyedül? Remélem nem mondja el senkinek, hogy itt jártam, akkor ráfázna… nem akarna engem ellenségnek! De ezen korai gondolkodni, hisz még nem is váltottunk egymással szavakat. Remélem jófej lesz és agyon fog bókolni… de ezek után kétlem. Pedig annyira jó lenne, már teljesen hozzá szoktam, hogy udvarolnak nekem. Persze be kell látni, hogy elég szép lány volnék. Persze mindenki nagyképűnek gondol, de hát ha egyszer majdnem minden srác bepróbálkozik… de most meggyőzödök róla, hogy tényleg elment-e az egyszarvú… de sajnos hiába keresem, sehol sem látom. Kár, hogy elment… de akkor ő marad társaságnak. Újra teljes figyelmemet rá szentelem. - Tényleg, jól vagy? Remélem nem lapítottalak ki. De te mit csinálsz erre egyedül? Remélem senkinek nem mondod el, hogy erre jártam… Jajj, de udvariatlan vagyok! Camrise Arogonte volnék a Hugrából! Kihez volna szerencsém? - Mutatkozok be és nevetek rá ártatlanul. Remélem nem haragszik, bárkivel megtörténhet… Most jelenleg kicsit lehangolt vagyok, de remélem feldobja a kedvem! Az egész héten a legjobb pillanat ez. Ezen kívűl tényleg semmi izgalmas nem történt! De miről fogunk beszélgwtni? Persze, ha egyeltalán szóba áll velem… de csak nem utasítja vissza egy csinos lány társaságát…
