2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Még ki sem fújtam magamat, de valaki már megint a véremet akarja. Ez az én formám. Nem mintha volna még energiám egyáltalán megijedni, még legalább öt percig nem fogok megmozdulni, és arra már tippem sincs, hogy hogy fogok egyáltalán kikelni az ágyból holnap. Talán valahogy úgy, mint ez a meglehetősen savanyú szőke hölgyemény, aki ezzel az ábrázattal esküszöm mardekárosnak is beillene, és ennél csúnyábbat nem is igen mondhatok. Igyekszem koncentrálni rá, hogy ugyan mit vág a fejemhez, amiért akkora hatalmas zajt csaptam, ami felkelthette őt a délutáni szunyókálásából… Legalábbis erre tippelek, mert eddig csak aludni, meg fiúk ölébe mászni láttam, és ezek alapján nem tűnt túlzottan szimpatikusnak. De ahhoz képest, hogy alattam jár eggyel, vagy kettővel, elég alaposan föl van vágva a nyelve. - Most… meg kéne… ijednem… igaz? - nyögöm ki kisebb megszakításokkal, ugyanis még mindig levegő után kapkodok. Rohadt lépcsők. Könyörgöm, ez egy varázslóiskola, fájt volna olyan lépcsőket építeni, amik felviszik az embert a sok séta helyett…? - Mindjárt… - még a kezem is felemelem, ezzel is jelezve, hogy várjon egy kicsit, de közben az arcomra már kiül a gúnyos vigyor. Bár igazából jól szórakozom a csajon, elmés megszólalásai vannak, csak éppen túlzottan fáradt vagyok, hogy ennél látványosabban díjazzam. Még elálldogálhat itt egy darabig arra várva, hogy elég erőt gyűjtsek vele is elhülyéskedni, mert ma már megvolt a napi adagom. - Ne haragudj de… komoly a várólista azok számára, akik a fejemre pályáznak. - jegyzem meg fáradt mosollyal. Még mindig erősen lihegek, de javul a helyzet, egyre hosszabb mondatokat tudok bepréselni két levegővétel közé. - Elég sürgős volt például az a három mardekáros gorilla, de még megtalálod őket odakinn, ha ennyire unatkozol. És még a várólistán is előrébb juthatsz. - válaszolok a kérdéseire mézédes hangon, ami már olyannyira erőltetett, hogy Piton is megirigyelné. Egyébként tényleg hatásos volt a bemutatkozása, csak éppen én nagyobb falatokhoz szoktam, például ilyen hat-hetedikes, mardekáros, agyatlan izomtömegekhez, halálfaló palántákhoz, illetve ezek kombinációihoz. Mert hát a mardekárosokról tudni kell, hogy bizony szeretnek csapatban mozogni, akár a fél iskolán át, hogy kedvükre szétmorzsolhassák a csontjaidat, és ha eggyel még el is bánnál, három-néggyel már egész biztosan meggyűlik a bajod. Bajom. Na igen. Meggyűlne, de én inkább a nem túl elegáns, ám annál hatékonyabb módszert szoktam alkalmazni: futok. De ez már nem sokaknak újdonság, neki is talán csak azért, mert idáig békésen horkolt tovább, amikor beestem a klubhelyiségbe. Vajon nem tudja, vagy csak nem érdekli, hogy mindenki füle hallatára horkol ilyen békésen…? El ne felejtsem megérdeklődni, ha már kevésbé fogom úgy érezni, hogy a gyomrom kúszik fel épp a torkomon.
¤ notes: nem is tudom mit szenvedek ennyit, neked így se úgy se tetszik
Épp a szokásos kis csendes-pihenőmet toltam a kedvenc kis kanapémon, szembe a jó meleg kályhával, álmomban sárkánylovagoltam, meg oltogattam valakit (de ugye ez általános), és azt hiszem egy szivárványpóni is feltűnt, egy káromkodó kis ázsiai lotyónak mégiscsak sikerült felébresztenie, pedig reggelente... izé, ébredéskor érzékenyebb vagyok. Enyhén szólva. Szóval egy sértődött láma gyorsaságával próbálom meg térdelésbe tolni magamat, és kényelmesen a háttámlának támaszkodva szándékozom kiosztani azt a szerencsétlen csajt, akinek persze pont most kellett kommandósat játszania. Nem ért volna rá, tényleg. - Én a helyedben nem nyugodnék meg annyira... fogadni mernék, hogy jobban jártál volna azzal, aki odakint van. Őszintén szólva fogalmam sincs, ki ez, maximum látásból ismerem, mert a kínai fejéről elég könnyű megállapítani, hogy ismerős pofa, és ha jól emlékszem, ő az egyetlen húzott szemű Griffendéles. Mondjuk az is lehet, hogy van több is, csak mind ugyanolyan, hehe. Mindenesetre nem szabad megfeledkeznünk a tényekről, rendkívül gonoszan és pszihopata módon vigyorgok, miközben közelítek felé (távolról azért mégsem olyan stílusos a fenyegetőzés), és kihasználom a helyzetet, hogy amíg kifújja magát, legalább fölé magasodhatok. - Szóval mi volt annyira feltétlenül sürgős, hogy végig kellett rikoltoznod a folyosót? - ahogy végigtekintek rajta, tulajdonképpen semmi különöset nem tudok megfigyelni, úgyhogy nyilván egy unalmas kis stréberrel van problémám. Már megint... - Nincs kész a házidolid? Vagy elfelejtetted kisöpörni a szobád? Játssz a kertben, lécci, ott jól éreznéd magad... Forgatom meg a szemem, és reflexből összekulcsolom a karjaimat magam előtt. A terv az, hogy kiböki a választ, addig oltogatom, míg el nem sírja magát, és akkor végre elégedetten mehetek visszaaludni, mert semmi sem zavarja többé a lelki békémet.
Már csak egy emelet, már csak egy, addig már nem állhatok meg... Egyébként nem is tanácsos, mert épp hárman vannak a nyomomban, ráadásul ezek tipikus mardekáros kviddicsjátékosok, amolyan orángután-félék, úgyhogy jól bírják a strapát. Még mindig kettesével szedem a lépcsőfokokat, pedig már a halálomon vagyok, de ez semmi ahhoz képest, hogy mennyire a halálomon lennék, ha esetleg elkapnának. Az adrenalin úgy vágtázik az ereimben, hogy egy mamutok elől menekülő ősember is megirigyelhetné, és lefogadom, hogy aránytalanul nagy szám jönne ki, ha most megmérném a pulzusom. Hát ezért nem szoktam én fogyózni. Persze ez csak a napi adag menekülés néhány dühödt diáktársam elől, amin a legtöbben már meg sem lepődnek, ugyanis mióta ekkora lett a szám, elég gyakran jobbnak látom húzni a nyúlcipőt. Hát ez most sincsen másként, de szerencsére már a hetediken vagyok, és idegesen, mindemellett levegőért kapkodva üvöltözök a Kövér Dámával. - Nyílj már ki, nyílj ki az isten szerelmére, mindjárt utolérnek! Mandragóragyökér, mandragóragyökér, csak nyílj már ki! - szóval a szokásos szenvedés is sorra kerül a portré előtt, csak éppenséggel most igen sürgős dolgom volna… Például életben maradni. Egy darabig még nyekereg, mielőtt hajlandó lenne utat engedni, én pedig - dühösen fujtatva, és még mindig hosszasan szidalmazva a dámát, az egeket, meg ki tudja még mi mindent mást - beesem a klubhelyiségbe, és megkönnyebbülten roskadok le a fal tövébe, hogy végre kifújhassam magam.
¤ notes: nyúlfarknyi kezdő
A hozzászólást Saya Misaki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-18, 22:31-kor.