2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szerencsére az apró hölgyeményt nem zavarta, hogy kiragadtam a kis álomvilágából de... miért is zavarta volna? Egy ilyen pofira ébredni mint az enyém csak kellemes lehet. Mármint tudjátok, nem egoista vagyok én, csak próbálom fenntartani az egészséges önbizalmat ami nélkül nem zenész egy zenész. Az alapján, ahogy Lorean aztán a sárkány kviddics ötletemre reagált, nyilvánvaló volt, hogy nem csak cukisággal lett megáldva, de azzal a különleges képességgel is, hogy értékelje a világmegváltó, újító elképzeléseimet. Vaagy a másik lehetőség az volt, hogy még mindig kómás volt így minden hülyeségre rábólintott amit hallott. Hmm, képzeljétek a lehetőségeket amiket egy ilyen helyzetben tehetne az ember egy lánnyal aki mindenre igent mond... persze én nem az a fajta vagyok aki kihasználna bárkit, csak mondom képzeld el. De mielőtt még azt hinnétek tényleg full perverz vagyok, valójában ezt követően megemlítette, milyen extra felszerelés kellene ehhez az újfajta extrém sporthoz, hogy ne úgy potyogjanak le a játékosok sárkányaik hátáról lángolva. Majd ahogy hirtelen arra terelődött a szó hogy késő van... hát kezdetnek is aranyosnak hívott szóval ahhw. Jó, jó igazából csak figyelmesnek de... költői szabadság jobb úgy ahogy én mesélem na. Szóval kiderült, hogy a fotelban tulajdonképp elég kényelmesen elvolt magának és az ott töltött idő alatt kellően ki is pihente magát majd ezt követően záporozni kezdtek felém kérdései. - Igazából, nemrég vacsiztam és teletömtem magam pár cukorral jócskán megszórt kajával, szóval még egy kicsit pörögni fogok szerintem. - Ne igen, már akkoriban is elég édesszájú voltam de ahogy mondani szokták ugye... édeset az édesnek. - Hmm randi? Hát az most nincs... de ha szeretnéd téged még elszórakoztatlak egy darabig, ha már egyikünk sem tud aludni. - Kacsintottam rá mosolyogva, próbálva leplezni, hogy a randi témával milyen fájó pontra is tapintott. Bizony, az én életemben is megesett egyszer kétszer, hogy pangás volt ilyen téren, és akkoriban már egy egész hónap telt el anélkül, hogy egy hölgyemény képes lett volna elrabolni a szívemet. Már- már azon kezdtem volna gondolkodni, hogy csorba esett írséges bájaimon, ha az ugyan azon etnikumból származó büszkeségem nem tartott volna teljes mértékben nevetségesnek egy ilyesfajta feltevést. - Nem, nem, mostanában te vagy az egyetlen manó akivel szembe kerültem... de te legalább aranyos vagy. - Manó, na igen ez a becenév tökéletesen illett hozzá azt hiszem, és nem mellesleg, nem mintha ennek bármilyen jelentősége lenne, hisz mesélem nektek, de de leírni is könnyebb a manót, mint a Lorenat. Mondjuk akkor még nem tudtam pontosan mivel is fogjuk majd elütni az időt... máskor énekelgettem volna neki, de fenn állt a lehetősége, hogy a többieket picit megzavarná az alvásban. Az is eszembe jutott, hogy felajánlom, mennyünk öltözzünk át pizsomára és csapjunk egy kis pizsipartit a klubhelyiségben. tudjátok lehetett volna pillecukrot sütni a kandallóban, meg rémtörténeteket mesélni... de előbb megvártam, hátha van Lorean-nak is valami ötlete... vagy hogy egyáltalán óhajtja e a társaságom.
Hát igen, valakinek sikerült felébresztenie a fura álmomból, és igazából nem tudom, hogy haragudjak-e rá, avagy sem. Mindegy, annyira nem volt meghatározó álom. Persze, Damien volt, és ezt be is vallja. - Áh, semmi gond, nem haragszom – válaszolom egy röpke mosoly és legyintés kíséretében, majd lehajolok a könyvért. Mikor visszamászom és felocsúdok, akkor érkezik a tökéletesen értelmetlen kérdésem a sárkányokról. Damien válaszán önkéntelenül is elmosolyodom, szerintem volt benne humor. - Az biztos, eléggé ott vannak a kis pikkelyesek az toplista élén – helyeslek a mondatára. Érdekes a felvetése a kviddicsbe való belekeverésről. - Azért a kviddics így is elég veszélyes, de egyszer talán kipróbálnám sárkányokkal. Egyszer. Viszont akkor lehet, hogy tűzálló ruhákat kéne alkalmazni, mert különben nem tartana sokáig a játék – bólintok egyet. De azt hiszem ez az egyszer nem most lenne. Sky nem véletlen kviddics közben halt meg... - Köszönöm, nagyon figyelmes vagy, pedig azért itt is kényelmes, csak el kell helyezkedni – nevetem el magam, mert ha jól emlékszem nem ez az első alkalom, hogy elaludtam ebben a fotelben. Nyújtózok még egyet, mielőtt válaszolok Damiennek. - Hát, igazából már egész kialudtam magam, de lehet, hogy öt perc után újra el tudnék szundítani, nem tudom – válaszolom nevetve. Most tényleg nem érzem álmosnak magam, pedig az álom előtt azt hiszem eléggé mélyen aludtam. - De te nem akarsz aludni? Nem áll szándékomban feltartani téged, ha már vár az ágy – kérdezek vissza, én tényleg nem akarok visszatartani senkit a pihenéstől, az az élet előfeltétele. - Vagy netán egy éjszakai randevúra vagy hivatalos? Ki lenne a szerencsés hölgy? - Egy olyan huncut mosollyal ajándékozom meg a srácot, mert nem nagyon tudok elképzelni más indokot, hogy valaki ilyenkor fent van, minthogy tanul, olvas vagy találkozója van. Nem vagyok túlzottan otthon az aktuális pletykákban a Roxfort falai között, így általában akkor értesülök egy-egy párról, ha nagy jelenetek közepette szakítanak a nagyteremben reggelinél. Azt hiszem néha talán jobban rész kéne vennem a társasági életben itt, akkor nem lennék lemaradva. - Esetleg olyan jótét lélek vagy, hogy időnként besegítesz a házimanóknak éjjelente? - Na, valahogy nehezen tudnám elképzelni Damient, amint éppen beszélgetve egypár manóval segít nekik kiganézni a klubhelyiséget, ezért egy kis nevetést is megengedek magamnak a kérdés végén. Persze csak semmi előítélet, még lehet, hogy ez az igazság.
Damien O'Brien
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Damien & Lorena 2014-11-28, 18:55
Ahogy felnézett rám azokkal a nagy kék szemekkel, még mindig fáradtság nyomait véltem bennük felfedezni és őszintén kicsit kellemetlenül éreztem magam, amiért felzavartam. Olyan volt mint egy kis őzike... mármint nem szőrös, hanem ilyen kis cuki, imádni való, az a fajta akit még a széltől is megóvnál, nehogy összekócolja a haját a gonosz. - Ahham, ne haragudj. - Vakargattam meg tarkóm egy bocsánatkérőnek szánt vigyorgás kíséretében, míg ő felkelt a fotelból. Miközben kimászott az ülőalkalmatosságból elejtette az eddig ölében pihenő könyvecskéjét és már hajolt is le érte. Én pedig követve a lelkem legmélyén lobogó ősi tűz által generált férfiösztönt gondolkodás nélkül néztem utána és csekkoltam a formás kis hátsóját. Ne nézz így, nem tehetek róla, ez ilyen ösztön szerű dolog volt... Amúgy is tizennégy volt én meg tizenhét, az a három év nem olyan sok és... ne ítélj el. Ettől nem vagyok perverz vagy ilyesmi, különben is még időben észre vettem magam, mielőtt megláthatott volna és természetesen, mint bármely más ember a plafonra szegeztem tekintetem abban a pillanatban ahogy ismét kiegyenesedett, mert... mindenki tudja, hogy ha az ott húzósó repedéseket bámulod akkor nyilván nem épp rájuk gondolsz. Azóta is fontolgatom, hogy írnom kellett volna egy könyvecskét tele ilyen és ehhez hasonló bölcseletekkel, így mára messiásként mesélnének rólam és adnák tovább tanaim a legelőkelőbb kocsmákban is. Hmm, azt hiszem egy kicsit elkalandoztam az eredeti témától. Hol is tartottam? Kék szemek, őzike, behajol, formás popsi, senki nem látott meg, szóval nem vagyok hivatalosan perverz, sárkányok. Ja nem ez még nem volt, azután kezdett el erről beszélni, hogy felállt. Őszinte leszek, elég erősen elgondolkodtam, hogy mégis mióta beszélgethetünk a sárkányokról. Elismerem, tényleg páratlan hátsófele van, de azért nem hittem volna, hogy ilyen hangtompító üzemmódra állítja az agyam, míg azt bámulom... vagyis nem bámulom, csak kíváncsian odapillantok... hogy kihagyok egy teljes részt a beszélgetésünkből, mely során eljutottunk az ébredésétől a téli álmot alvó sárkányokig. - Őszintén mondom, próbálok én figyelni órán, mikor ilyesmiről van szó, de olyankor én kezdek téli álomba. - Vágom ki magam viccesen. Na jó kicsit viccesen. Jólvan ne nézz így, egyáltalán nem volt vicces, de legalább próbálkoztam. Ezazzz, következő mondatából pedig az is kiderül, hogy nem hagytam ki semmit, simán csak a semmiből jött neki ez a kérdés. Megnyugodtam, bár igaz, hogy Lorena elég érett és nincs köztünk nagy korkülönbség, de ha a süketülés szintjéig vonzódnék a nálam fiatalabb lányokhoz, úgy érezném gond van. - A sárkányok a második legmenőbb dolog a varázsvilágban. - Bálintok helyeslően kérdésére. Kviddics helyett lehetne valami sárkánylovagló sportunk. talán egy picit veszélyesebb lenne, de így is seprűkön száguldozva kergetnek akarattal bíró labdákat, amik ki akarják őket nyírni... szóval egy kis tűzzel feldobni a játékot, már nem is lenne olyan nagy cucc ugye? - Igen kezd kicsit késő lenni. Ezért kis költöttelek fel, gondoltam jobb lenne az ágyadban aludni mint itt. - Válaszoltam kedvesen mosolyogva míg tekintetem a lány ég kék íriszeit vizsgálgatták. - Remélem azért nem vertem ki az álmot a szemedből.
Azt hiszem jobb lett volna, ha elmegyek aludni a saját ágyamba, de nem, nekem persze itt kellett maradnom. Tényleg kényelmes ez a fotel, és őszintén szólva a lányok pletykálkodása a szobában már időnként nagyon fárasztó. Nem is tudom, mikor lettem én ilyen magányos farkas, de mintha határozottan kerülném a társaságot. Még akár tudat alatt is. Ezért hát nem csoda, ha elnyomott az álom itt a klubhelyiségben. Persze, nem mondom, hogy a legrosszabb ez az álom, de nem is vidám. Inkább olyan nosztalgikusan szomorú, meg egy kicsit nyugtalanító is, hiszen Sky halott. Mikor felkeltem, nem tudtam mire ébredtem, ezért nem csoda, ha körbekémlelek, de nem igazn találom meg az okot, egészen addig, amíg valaki megböki a fejemet. Felpillantok a mondatra, és Damien mosolygó arcát veszem észre. A vörös hajú srácokat mindig is különlegesnek tartottam, valahogy olyanok, hogy érdekes az egyéniségük, és nem mellesleg még jó fejek is. Legalábbis azt hiszem Weasley-ékre sincsen panasz. - Te keltettél fel? - kérdezem Damien-re pillantva. Aztán felállok a fotelból, és kinyújtom egy kicsit a lábaimat, mert elzsibbadtak. De ahogy felállok a könyv leesik az ölemből. Egy fáradt sóhajjal hajolok le érte, majd végül visszaülök a fotelba. Kissé zombi arccal meredek a tűzbe egy sornyit, majd felocsúdok, hogy nem vagyok egyedül, és talán illetlenség, hogy nem figyelek Damienre. Megrázom a fejem és ismét a fiú felé fordulok. - Vajon van olyan sárkányfaj, ami téli álmot alszik? - teszem fel az egyáltalán nem idevágó kérdést. Nem is tudom honnan jött, csak hirtelen felmerült, talán Damien nem néz hülyének, azért valamennyire már ismer. - Mármint bocsi, nem tudom ez honnan jött. De a sárkányok érdekesek, nem? - Azt hiszem már csak egy hajszál választ el attól, hogy végül filozofálni kezdjek, attól meg Merlin szent szakálla mentsen meg mindenkit. - Ne haragudj, azt hiszem egy kicsit már fáradt vagyok – mondom, és beletúrok a hajamba, a fiú szemébe nézve. Igen, fáradt vagyok, de nem álmos, legalábbis nincs kedvem aludni. Egy teát mondjuk még szívesen meginnék.
Damien O'Brien
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Damien & Lorena 2014-11-23, 21:18
Vége az óráknak, tele a poci és vár rám a pihe puha ágyikóm. Mindenem megvan amit egy korombeli srác kívánni merhet az élettől. Mínusz egy barátnő, de ezt leszámítva tényleg minden megvan. Áhh, kellene egy barátnő. Jól van, akkor holnap neki is ugrok egy újabb barátnő beszerzésének, remélhetőleg ezúttal nem én fogok sírni a kapcsolat végén. Nem mintha az előző végén sírtam volna... csak könnyezett a szemem, mert allergiás vagyok a szakításra. Persze. Neh mindegy is. Éppen a klubhelyiségen vágok keresztül, mikor szemeim megakadnak valamin. Vagyis, hogy pontosabb legyek valakin. A kandallóban pislákoló tűz halovány fényénél szinte alig lehetett látni Lorena-t ahogy egy könyvvel az ölében szinte elveszve a nagy fotelban szunyókál. Halkan sétáltam oda az öreg fotelhez és néztem végig az alvó lány arcán. Alig három évvel volt fiatalabb nálam mégis nemrégiben egy olyan dolgon kellett keresztül mennie ami bárkit megviselne. Való igaz, nekem nem jutott testvér, így teljesen át sem érezhetem milyen lehetett mikor a nővére nemrégiben balesetet szenvedett, de csak belegondolni is fájdalmas volt... Az ok amiért alapból hozzá jöttem, hogy felkeltsem. Már eléggé késő volt, és a fotelban alvás nem épp a legjobb a hátnak, de olyan aranyosnak és nyugodtnak tűnik, hogy most hogy itt állok felette, egyszerűen nincs szívem felkelten. A fotel mögé lépve annak tetejére támaszkodva kezdem bámulni a tüzet, ám hirtelen a lány mocorgása vonja el figyelmem. Bármilyen nyugodtan is szunyókált eddig, úgy tűnik, hogy most rémálmok kezdték kísérteni, így jobbnak látom felébreszteni. - Lorena... hé Lorena. - Kezdem halkan szólongatni, majd ahogy tovább mocorog, úgy látom kezd ébredezni. Ahogy magához tér álmosan nyújtózkodni kezd, majd kíváncsian néz körbe a klubhelyiségben az ok után kutatva mely felriasztotta, de mivel a köztünk lévő fotel támlája mögött állok, meg gondolom, még nem is ébredt fel teljesen nem vesz észre. - Fölötted. - Bökdösöm meg fejét egyik kezemmel, miközben mosolyogva nézek le rá.
Azt hiszem, ha valahol valaha is a leginkább otthon éreztem magam a kastélyban az itt volt a Griffendél-toronyban. Nem tudom mitől vált számomra olyan otthonossá ez a hely, talán a kandallóban lobogó tűz teszi, vagy csak az emberek; nem számít, de itt egy kicsit meg tudok nyugodni. Persze csak este, mikor már a legtöbben elmentek aludni, mert amikor tömve van a klubhelyiség, akkor bizony gyakran kimenekülök a tömegből, el az emberektől. Igazából nem is tudom mióta ülök itt az egyik fotelban, a lábaimat felhúzva, könyvvel a kezemben. Már nem olvasok, csak bámulok magam elé a tűzbe, csak nézek ki a fejemből. Kviddicspálya. Sky repül. Csak gyakorol, ez most nem meccs, ez most nem az A meccs. Az én kezemben is seprű van. Felszállok utána, együtt edzünk, mindketten jól szórakozunk, és habár csak ketten vagyunk, és nem teszünk ki egy egész csapatot, nagyon szuper kis párost alkotunk. Mikor már kellően kifáradtunk, leszállunk a földre. Nővérem megállít, szembefordul velem, és komolyan rám néz. „Tudod milyen volt, mikor először repültem? Felejthetetlen érzés, mintha hazaértem volna.” Elrévedezik a távolba, majd a tekintete visszatér hozzám. „Ne hagyd abba Lora. Soha ne hagy abba, amíg úgy érzed, hogy szabaddá tesz. Bármi is történik, repülj!” Egy mosolyt is megereszt felém, majd indul tovább. Ekkor felriadok. Álom volt az egész, de mégis olyan volt mint egy emlék. Nem tudom, hogy valamikor ez megtörtént, vagy csak az agyam álomképeinek szüleménye, de nagyon is valósnak tűnt. Túlzottan is. Nyújtózom egyet, nem tudom mire ébredtem fel, ilyenkor már nincsenek sokan errefelé, de lehet, hogy valaki hangoskodott, az keltett fel. Körbenézek a helyiségben, pár ismerős arc lézeng erre, talán nekem is mennem kéne már, de még olyan jó itt üldögélni, azt leszámítva, hogy kicsit már elzsibbadt a lábam.[/center]
