2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A félelem abból származik, hogy ott kint van valami, amit nem látunk, nem hallunk, nem érzékelünk. Ha látjuk mindazt, ami létezik, nem félünk."
Főkarakter: Cameron Caster Teljes név: Rosemary Miller Születési hely és dátum: 1977.07.20., London, Anglia Csoport: Griffendél Patrónus: Komodói varánusz Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam – Bestiamester szakirány Képesség: - Kiemelkedő tudás: Legendás Lények Gondozása – Kiemelkedő, Átváltoztatástan – Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Zabolázatlan, kalandvágyó, kíváncsi lány aki nem fél az ismeretlen dolgoktól sőt egyenesen vonzónak találja azokat. Bármikor hajlandó elsőként belépni egy sötét, elhagyatott épületbe vagy barlangba, hogy elsőként az ő szeme elé tárulhassanak annak eddig felfedezetlen kincsei. Általában csak a saját hibájából képes tanulni, gyakran józan esze helyett kalandvágyó természete és érzelmei vezérlik. Nem az a fajta nő aki fél bepiszkolni a kezét vagy éppen siránkozik mert túl hideg van esetleg mert túl sokat kell sétálnia. Könnyen feltalálja magát az egyébként igen szorult helyzetekben is, kreatív és jó a képzelőereje. Imádja az állatokat, szeret enni és sportolni. Mióta megkezdte az iskolát reggelente órák előtt futni jár, ellátogat a kviddics edzésekre is bár nem mondható tehetségesnek, inkább csak próbálkozik. A társai mégis megtűrik maguk mellett elbűvölő, simulékony természete miatt. Többnyire ő a társaság középpontja, társai felnéznek rá mert fiatal kora ellenére igazán sokat látott ember. Magabiztos és kitartó személyiség, alkalmanként pedig elég önfejű. Általában véve segítőkész, jóindulatú de nem mondható kifejezetten irgalmas szamaritánusnak, cseppet sem az a típus aki védelmezi a gyengéket. Könnyen ítélkezik ugyanakkor ezért esélyt ad a "javításra".
Megjelenés
Metsző, világoskék tekintetét és a hamvas hófehér bőrét díszítő szeplőket édesapjától, míg szoborszerű arcvonásait és pisze orrát édesanyjától örökölte. Hátközépig érő, kissé hullámos fekete haja kontrasztot képez világos bőrével és szemeivel melyeket szintén sűrű, fekete szempilla és sötét szemöldök foglal keretbe. Alakját tekintve a sportosan nyúlánk nők csoportjába sorolandó a maga 175 cm-es magasságával és 55 kg-jával.
"Amikor először megpillantottam őt éreztem a határozottságát, sugárzott belőle az életszeretet és a tudáséhség. Kíváncsi, fürkésző de mégis bizalomgerjesztő tekintetét rám emelte majd dallamosan kedves hangján üdvözölt. Ha valamilyen évszakhoz kéne őt hasonlítanom azthiszem a telet választanám az övének. Nem azt a fajta szürke, borongós és szomorú telet ami először az ember eszébe jut. Sokkal inkább a verőfényes napsütésben úszó, csípősen friss levegőjű telet. Biztosan ismeritek az érzést amikor egy ilyen napon kiléptek az alvó természetbe. A tündöklő, csillogó fehér hótakaróról visszaverődő napfény mindent más színben láttat miközben kellemesen módon ugyan de bántja a szemed. Sétálsz egy kicsit majd megpillantasz egy olvadozó hófoltban néhány hóvirágot - ez ő. A legelső virág, a friss és ébren tartó levegő, a csillogó hótakaró, a ragyogó fény."
Amy Robinson
Életed fontosabb állomásai
1977. júliusában láttam meg a napvilágot London egyik gazdagok lakta negyedében. Nem emlékszem ugyan azokra az időkre de mások beszámolói alapján tudom, hogy nem sokáig tartózkodtam a városban. Édesanyám, leánykori nevén Hannah Walker korának egyik legismertebb és legelismertebb ereklyevadásza volt. Sorsa már születése előtt meg volt pecsételve elvégre édesanyja leánykori nevén Suzan Turner, később Suzan Walker valamint nagyanyja Agatha Wright, később Agatha Turner is szintén neves ereklyevadászok voltak. Nevüket nem egy tankönyvben említik. Édesapám William Miller Bestiamesterként hasonló cipőben jár, nagypapám Joseph Miller tanár volt, a Legendás Lények Gondozásának rejtelmeibe vezette be az akkori nemzedék varázslótanoncait.
Családunk mindig is nagyon összetartó volt, édesanyám ugyan rengeteget utazgatott de nem hagyta, hogy ez szétszakítson bennünket. Ahogyan várrandósága során úgy születésem után is az első adandó alkalommal a hátára kapott és vitt magával, hogy újabb megbízásokat teljesítsen. Édesapámnak is rengeteg lehetőséget nyújtott a folytonos utazgatás, szerencséjükre mindig sikerült összeszervezniük a teendőiket. Ebből kifolyólag azonban otthonom igazán soha nem volt bár én szeretek inkább úgy fogalmazni, hogy nagyon sok helyet mondhatok az otthonomnak.
Legelső emlékeim az eszkimókhoz köthetőek, ilyen értelemben az első “idegen” nyelv amelyet beszéltem az eszkimó nyelvek inuit ágához tartozott. Először Kanadában majd Gröndlandon telepedtünk le, meglepő bár de ezeken a zord területeken táboroztunk a legtovább. Talán mert itt mindent lassabban és nehezebben tudtak elvégezni a szüleim, mindenesetre nekem volt időm összeismerkedni az ottani gyerekekkel. 6 éves lehettem amikor édesanyám lezártnak tekintette a megbízást, ekkor egy időre visszaköltöztünk Londonba. Úgy tűnt a részleges kudarc olyannyira elkeserítette őt, hogy nem vállal több munkát – ezt hangoztatta 1-2 hónapig de végül nem tudta meghazudtolni önmagát. Utunk ezután Ausztráliába, Indonéziába majd Malajziába vezetett. Miután visszatértünk Londonban töltöttük a karácsonyt, életem első karácsonya volt ez az anyaországban. Januárban édesanyám újabb megbízást kapott ami ezúttal Afrikai útra kényszerítette családunkat, ott nem maradtunk túlzottan sokáig mert édesapám majd később a bátyám is súlyosan megbetegedett. Emiatt visszakényszerültünk Londonba ahol is a gyógyulásukig néhány szokatlanul eseménytelen hónap vette kezdetét. Ez idő alatt sikerült néhány igazán jó barátot szereznem magamnak, köztük volt Amy Robinson is aki legalább annyira (ha nem jobban) érdeklődött a legendás lények iránt mint én. Alapvetően sokmindenben hasonlítottunk, még a külsőnk is – így nem csoda, hogy azóta is gyakran testvéreknek néznek bennünket.
Az elkövetkezendő években jártunk Európában, Ázsiában és Brazíliában Santarén, Manaus és Tefé környékén. Ezután azonban a bátyámat követve nekem is részt kellett vannam a fiatal varázslók közös kalandjában, átléptem Roxfort kapuját. Az elkövetkezendő 7 évfolyam nagyon gyorsan elrepült. Rengeteg ismerőssel és ismerettel gazdagodtam miközben a hosszabb iskolaszünetekben csatlakoztam a szüleimhez, később a bátyámhoz és édesapámhoz akik tovébbvitték édesanyám örökségét. Két éve húnyt el szegény, születése óta szívrendellenességgel küzködött. Mivel valami furcsa, megmagyarázhatatlan oknál fogva mindig is büszke volt arra, hogy részben mugli vér csörgedezik az ereiben ezért nem volt hajlandó beleásni magát varázsvilág gyógyítói berkeibe. Mugli orvosokhoz és kórházakba járt egész életében. Eleinte nehéz volt elfogadnunk a döntését de jómagam mára már megbékéltem vele. Hogy is vethetnék rá követ mikor én is örököltem tőle a hajthatatlanságát és a meggyőződésekbe vetett szenvedélyes hitét?
Legutóbb Szaúd-Arábiában jártunk, a nyelv rendkívül nehéz, elviselhetetlen a hőség pláne, hogy hatalmas leplekbe kell takarni a testünket. Nehéz és nagyon szigorú de ugyanakkor a maga módján varázslatosan egyedi és kultúrálisan gazdag szeglete ez világunknak. Utazásaink során mostanában több időt töltök apával hiszen már a Bestiamester szakra járok, közben a bátyám aki az ereklyevadászatot választotta igyekszik végrehajtani azt a rengeteg megbízást melyet elődeink hírneve a nyakába akasztott. Nehéz lehet neki most, hogy rajta a varázsvilág szeme.
Néha megterhelő folyton visszatérni a Roxfortba de végül mindig rádöbbenek, hogy megéri. Szükségem van arra az elméleti tudásra is amelyet itt kapok, ahogyan a bátyámnak úgy nekem is végig kell járnom ezt az utat. Tartozom ennyivel a családomnak, az édesanyámnak.
Mindig olyan kis egyedi pb-ket választasz és ez most se lett másképp. ^^ Úgy látom, hogy nálad is meg van ez a gyógyíthatatlan karialkotási láz, ami már-már népbetegségnek számít és mind tudjuk, hogy sajnos gyógyíthatatlan. Remek kis karit dobtál össze, izgalmas élete lehetett eddig, ha már ilyen sokat utazott és ilyen sok mindent látott. Reméljük azért néha tényleg elviselhető neki az a kis nyugalom, amire a Roxfortban találhat, mert hát néha azért kell pihenni is. ^^ Nem találtam semmi hibát ezúttal sem, szóval robogj csak foglalózni, aztán tovább játszani.
Remek kis karit dobtál össze, izgalmas élete lehetett eddig, ha már ilyen sokat utazott és ilyen sok mindent látott. 
Reméljük azért néha tényleg elviselhető neki az a kis nyugalom, amire a Roxfortban találhat, mert hát néha azért kell pihenni is. ^^ Nem találtam semmi hibát ezúttal sem, szóval robogj csak foglalózni, aztán tovább játszani. 