2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Mondom, ha más nem, polgárpukkasztás címén lehetünk egymás partnerei. Nem mondom, hogy ez a legfantasztikusabb megoldás, de mindenképpen nyerőbb, mint egyedül menni, az azért felettébb kellemetlen lenne. Szerintem úgy el sem mennék, mert mennyire kínos már, hogy egy vélaszármazék képtelen magának pasit fogni? Belegondolni is fájdalmad, de komolyan. - Szerintem is gáz, de láthatóan sokan akadnak, akik nem értik ezt gáznak. Hála istennek a nyomomban legalább nem loholnak a pasik, tiszta idegroncs lennék. Néha azért már előfordult, hogy követtek, de általában még arra is képesek voltak, hogy megszólítsanak. Az ilyesmiért senki fejét nem fogom leharapni, maximum hárítani, és udvariasan leszerelni. Az már azért nagyjából megy. - Lehetséges, nem tudhatom, meg aztán, nem nagyon látni lánnyal, ki tudja... Némileg azért rosszmájú vagyok, tudom, de fene tudja, mindenesetre, engem nem érint a dolog, sosem beszéltem a sráccal, nem is hiszem, hogy fogok, bár Griffendéles, de eddig mindig másként alakult, talán nem véletlenül. - Igen, biztos szuper lesz! Jó éjt! Azzal beburkolóztam a takarómba, és megpróbáltam aludni, de én nem voltam olyan szerencsés, mint ő, jó darabig még nyitott szemmel szemléltem a sötétséget, ki tudja mennyi ideig, de végül nagy sokára elnyomott az álom.
- Igen nagyon úgy tűnik. Persze azért szeretnék elmenni még ha nincs is partnerem. Kivéve ha megint kapok valami izgi feladatot - sóhajtok. Néha azért megterhelő volt ez a sok utazgatás meg hajtás de egyébként meg imádom. Ilyen vagyok, ezt szoktam meg el sem tudnám képzelni milyen lenne másként élni az életem. Igazából el sem akarom képzelni. - Rajongótábor? Nohát azért ezt nem gondoltam volna. Mármint oké, hogy jól néz ki de... lehet csak én vagyok régimóda de úgy tartom, hogy egy nő ne fusson egy férfi után. Amint ezt megteszi máris értéktelenebbé válik a másik szemében - rázom meg a fejem. Csatlakozom a sunyi nevetéshez annak ellenére, hogy ebbe egyébként bele sem gondoltam. - Nem lenne szerencsés - jegyzem azért meg. Nem mondom, hogy nem keverem a munkát a magánélettel de ha ennyi rajongója van ennek az Ashtonnak akkor bizonyára egy felfuvalkodott hólyag lehet. Akár csak Eileen fura nevű fickója. - Éljen! Meglátod szuper lesz - pattanok fel az ágyból majd csak bólogatok, lekapcsolom a lámpát s végül behuppanok a saját ágyamba. - Jóéjt Eileen! - mondom mosolyogva s még hozzá szeretném tenni, hogy sok sikert az alváshoz de az már nem jön a számra - én ugyanis rögvest elalszom.
- Én is kétlem, szóval valahogy majd összehozzuk. Nem tartom a világ legjobb ötletének, de ha túl sokat akadékoskodnék, akkor kiderülne, hogy máshol is el van még ásva egy kutya, és nem csupán ennyi itt a probléma. Bízom benne, hogy nem lesz belőle baj. - Hát még én mennyire sajnálom. Legyintek, innentől kezdve egész egyszerűen nem vagyok hajlandó a témával foglalkozni, így is sokkal többet gondolok rá, mint ami normális lenne. - Na az szuper, akkor majd árulunk együtt petrezselymet a bálon. Nem mintha válaszolt volna erre a kérdésemre, de valószínűleg azért siklott el felette, mert nincs rá partnere, ami egyrészről baromi vigasztaló, másrészt azért örülnék, ha lenne valakije, bár talán neki nem is való az, hogy megállapodjon. Nem tudom ennyiből, hogy kiről beszélhet, úgyhogy megvárom, hogy mit akar mutatni, de kis híján lefincseredek az ágyból, amikor visszavetődik, de szerencsére nem mellé esem, hanem vissza rá, és persze belőlem is kitör a nevetés. - Ja, tudom ki, egyszer szívesen elbeszélgetnék vele, hogy mennyire akasztja ki a rajongótábora, pedig nem vélaszármazék, de imádják a csajok, nem mintha ezen lenne mit csodálkozni. Vigyorodom el sejtelmesen, tény, hogy van benne valami figyelemreméltó a külsejét tekintve, de ha csak a külső érdekelne, már rég kikötöttem volna Uther ágyában. - Szurkolok, hátha még jól is fogjátok érezni egymást. Kislányos kuncogásom azért jelzi, hogy abszolút semmi fogalmam nincs a témáról, de ezt Rosemary már megszokhatta, szóval nem hiszem, hogy fennakad rajta. Én ezen még csak vihogni tudok, nem túl felnőttesen, de pusztán azért, mert kötve hiszem, hogy a közeljövőben meg fog történni. - Jól van, elmegyek veled futni, ha ki bírsz rángatni az ágyból. Kinyújtom rá a nyelvem, mert egy ilyen szinte semmit sem alszom éjszaka után horror a reggel számomra, de talán tényleg jó lenne egy kis mozgás formájában leadnom a feszültséget. - Viszont akkor légyszi üss le, hogy legalább egy kicsit aludjak. Ezzel összeszedem a párnáimat, és megpróbálok visszabújni a takaró alá, hiszen ha reggel futás, akkor most bizony szunya van. Azért, ez a kis beszélgetés is egészen jókor jött, nem mondom, hogy okosabb lettem, de legalább elsírhattam a problémámat.
- Ez elég bizarr. Lehet valóban vámpír - pillantok félre mintha nagyon gondolkodnék majd én is elnevetem magam. A tény attól még tény marad, úgy hangzik mintha egy mániákus rajongóról lenne szó aki úgy döntött játsza a hős lovagot, hogy azzal vágódjon be az én kis Eileenemnél. No azt már nem, nagyfiú. - Ez esetben legyen inkább a te ötleted kétlem, hogy képes lennék összefutni vele csak úgy tök véletlenül az egyik esti vagy reggeli futásom alkalmával. Pedig már a fedősztorim is megvolt amiért elkések az órról - biggyesztem le ajkaimat majd ismét elnevetem magam. - Á szóval igazi bunkóval van dolgunk, sajnálom - húzom félre a számat majd egy sóhajt követően bólintok. Oké zárjuk le a témát. Ezután Eileen rólam kérdez s mintha a számból vette volna ki a szót megjegyzi, hogy sajnálatára nagyon ritkán találkozunk. Viszonzom ölelését majd miután elválunk bátorítóan rámosolygok. - Én is sajnálom de ha minden jól megy az elkövetkezendő hónapokat már itt töltöm. Kivéve azt a borneói utat amire holnapután kell indulnom - köszörülöm meg a torkom. - Kiküldtek, hogy segítsek egy ereklyevadásznak. Mi is a neve? Várj... - felpattanok az ágyról majd elkezdek turkálni valószínűleg a hálókörlet legrendetlenebb fiókjában, az enyémben. Végül megtalálom a keresett papírt. Gyűrött és egy helyen el is szakadt, ilyen az én formám. Visszahuppanok az ágyra de olyan lendülettel, hogy azután én és Eileen is a levegőbe repülünk. A párnák a földön landolnak én meg a nevetéstől pukkadozva terülök el az ágyon. Kinyújtva kezeimet a plafonnal párhuzamosan elhelyezve a papírt olvasni kezdem az infókat. - Igen, Ashton P. Blake. Kilencedik évfolyam, ereklyevadász. És így néz ki - mutatok a papíron lévő képre szabaddá tett kezem mutatóujjával. - Reméljük legalább annyira okos mint amennyire jól néz ki. Úgy nem lesz nehéz a dolgunk - vigyorodok el majd egy sóhajt követően a hasamra ejtem a papírlapot. Úgy tűnik az álmosság is kezd úrrá lenni rajtam mert ekkor ásítok egy nagyot. - Igazán lejöhetnél velem reggel futni. Jót tenne, kiadnád a gőzt és ha ne adj ég este is ráveszed magad hidd el nem lesz több álmatlan éjszakád - győzködöm az ágyszomszédom s titkon reménykedek, hogy igent mond. Mindig is szerettem volna elcipelni őt magammal, a testmozgás csodákra képes.
- Nem tudok, bár néha nagyon szeretnék. Csak anyám meg ne tudja, valószínűleg sikítana önkívületében, hogy mi az, hogy engem zavar a véla örökségem. Nem nagyon tudnám megmagyarázni, hogy azért, mert én nem óhajtom ezt kihasználni másokkal szemben, mint ahogy ő teszi, vagy ahogy a nagyi tette. - Nos nézzük, eddig háromszor, három különböző időpontban, három különböző helyen találkoztunk, és egyik sem volt megbeszélve. A közös talán csak annyi volt, hogy mind sötétedés után történt. Hahh, biztos vámpír. Ez annyira abszurd, hogy kénytelen vagyok röhögni rajta, vicces lenne, ha legközelebb, mikor látom, ez jutna eszembe, és nemes egyszerűséggel az arcába nevetnék. Nagyjából addig élnék. - Mellesleg, többnyire akkor kerül elő, mikor egyedül vagyok, vagy ha bajban vagyok. Viszont… hogyha megkérem, hogy találkozzunk valahol, akkor valószínűleg eljönne, és persze azt simán elhallgatnám, hogy mellesleg te is ott leszel. Ez működhet, azt ugyan nem mondom el, hogy a rúna miatt, amit rám rakott, tudnám szólítani gondolatban akár most is, egyrészt nagyon ijesztő, másrészt még nem is próbáltam egyszer sem. - Szerintem őt nem lehet megszelídíteni, vagy csak én vagyok rá képtelen. Csóválom meg a fejem, szép és finom szóval már próbáltam, dacosan és erőteljesen is, aztán még a valódi arcomat is a képébe vágtam, azt inkább hagyjuk, hogy abból mi lett. - Ez még akár működhetne is, de szerintem neki nincsenek érzései, már szeretettel kapcsolatosak, ebből maximum annyit szűrne le, hogy simán megdönthet, ha akar. Nem, valóban nem szereted, bár kimondani nem mondtam, csak elgondolkodtam rajta, a vonzalom teljesen más kérdés, én pedig bőven tartom elég okosnak magam ahhoz, hogy ne szeressek bele valaki olyanba, aki minden egyes megnyilvánulásával az uralma alá akar hajtani. - Én jelen helyzetben inkább az eszemet pártolnám. Nem lehet nehéz rájönni, hogy a kettő mást mond, hisz az eszemmel már rég hét határon túl lennék, míg a szívem segíteni akar neki, talán meggyőzni arról, hogy nem lesz attól kevésbé ijesztő, ha néha mondjuk kiejti a száján a kérlek szót. S persze, a szívem az, ami nem engedi, hogy megszegjem az ígéretem. - Mindegy, ne is beszéljünk róla, elegem van az egészből. Veled mi van? Olyan pocsék, hogy ennyire ritkán látlak... Sóhajtok fel, és felülök annyira, hogy egy röpke ölelésbe vonjam, mert úgy érzem, egyszerűen szükségem van rá, még akkor is, ha a képembe nyomta a nem épp édes igazságot a helyzettel kapcsolatban, elvégre, ezért is tartom nagyszerű barátnak, ő aztán sosem fogja kerülgetni a forró kását. - Valamikor elmehetnénk majd Roxmortsba. Húú, és tényleg, a karácsonyi bálon itt leszel? Van már partnered? Félreértés ne essék, nem én akarlak elhívni, csak kíváncsi vagyok. Én még mindig várom, hogy valaki elhívjon, eddig minden évben volt már ilyenkor partnerem, meg szép kis várólistám mögötte, most egy hang sem. Kezdem komolyan kellemetlenül érezni magam a dolog miatt.
Elkezdi bizonygatni, hogy nem szerelmes amit inkább nem kommentálok. A tagadás az első fázis de jobb a békesség úgyhogy kivételesen képzeletben zoknit gyömöszölök a számba. Ezután jön a szenvedély rész mire önkéntelenül elmosolyodok. - Hidd el ezt addig nem fogod megszokni amíg nem tapasztalsz ilyen téren egy picit többet. Ez még mindenbe bele irulós pirulós korszak ami nem baj, valahogy ezt a férfiak különösen vonzónak találják úgyhogy ne csodálkozz ezen a szemmel vetkőztetésen. Meg egyébként se, nem tudsz kibújni a bőrödből - próbálom nyugtatni Eileent ami nem feltétlenül megy jól. Lehet tényleg inkább valami terelő témát kellett volna bevetni. Hát most már mindegy, elcs€sztem. - Hát akkor ne kérdezd meg. Egyszerűen csak szervezzük meg női furmánnyal. Hol szoktatok összefutni és kb. mikor? Vagy megbeszélitek? - kérdezem miközben gondolatban előveszem a kis noteszemet, hogy feljegyezhessem a szükséges infókat. - Jaj drága arra használd, hogy az orrára koppints. Játsz vele aztán törd le a szarvát, az ékességétől megfosztott bika a legszelídebb állat a földön úgyhogy szelídítsd meg - kacsintok Eileenre amitől csak még jobban elpirul. - Hé nem arra gondoltam, hogy feküdj le vele. Elég ha elhiteted vele, hogy érdekel aztán bummm megkapja a nagy pofont az élettől - magyarázom. - Már ha valóban nem szereted, ez csak akkor működik - köszörülöm meg a torkom. Nem kedves olvasó, nem vagyok én ilyen r*ngyó aki játszik a férfiak érzéseivel. De vannak r*ngyó ismerőseim. - Hát Eileen erre csak azt tudom mondani, hogy hallgass a szívedre. Itt nem nagyon van helye a racionális döntéseknek. DE és ez nagyon fontos - emelem fel a mutatóujjam - csak akkor hallgass rá ha utólag nem fogsz azon siránkozni amit tettél. Persze titokban lehet, egy darabig de fogadd el és lépj túl rajta. Minden döntésed téged fest le legyen az rossz vagy jó - jelentem ki. Ez viszont már saját tapasztalat, amikor nincs igazán semmi stabilitás az életedben akkor hajlamossá válsz a csapongásra, hirtelen döntéshozatalra. Amikor anya rosszabbul lett majd meghalt minden összeomlott, a biztonságot nyújtó szilárd talaj egy pillanat alatt szakadt be a lábaim alatt. Nem, ez nem mentegetőzés ez csupán az előzmény; akkori döntéseim miértje.
Elkussolok, és szívom is a fogam rendesen, mert tény és való, hogy ez az egész sztori kikészít. Úgy értem, mégis miért nem vagyok képes ott hagyni a francba, és letojni a fejét? Van egy olyan érzésem, hogy nagyon-nagyon sok fájdalomtól kímélném meg magam. - Biztos nem vagyok szerelmes, mondom, hogy gyűlölöm. Vágom rá rögtön, totális idiótának kellene lennem ahhoz, hogy ilyesmit érezzek Utherrel kapcsolatban, az egyszerűen ki van zárva, azért annyira még nem mentek el itthonról, hogy ez a veszély fenyegessen. - Szenvedély… tudod, mindig úgy néz rám, mintha hogyismondjam, vetkőztetne a szemével, és tökre zavarba ejtő, holott basszus, egy elcseszett vélaszármazék vagyok, megszokhattam volna már, hogy a fiúk többsége úgy néz rám. A lelkesedésére csak a fejem csóválom, tutira sokkal jobban járna, ha sosem találkozna vele, bár azért ő valószínűleg jobban kezelné a dolgot, mégiscsak tapasztaltabb minden téren, a mi korunkban két év is sokat számít. - Nem hinném, hogy tényleg ezt akarod, komolyan mondtam, hogy egy felfuvalkodott hólyag, szerintem nincs ember a földön, aki többet képzel magáról, mint ő. Mondjuk, lehet nem is akkora hülyeség, de azt most borítékolom, hogy nem menne bele, ha csak úgy rákérdeznék, hogy héééé, bemutathatom a legjobb barátnőmet? Kergethetnéd inkább őt az őrületbe, az nagyobb kihívás. És egyáltalán nem vagy rút kiskacsa. Mi tagadás, féltem Rosemaryt, és nem vagyok benne biztos, hogy Uther egy hevesebb pillanatában nem tekerné ki csak úgy a nyakát. - Eeeeezt hogy érted? Mégis mire használjam? Tényleg röhejes, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mire gondol, mégis mire kéne használnom a nőiességemet? - Nem tudom az ujjam köré csavarni, illetve, nem is akarom, csak… Minél távolabb szeretnék lenni tőle, de nem megy, mindig megtalál. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak megfektetni akarna, aztán ott hagyna mint a macskát, aki végzi épp a dolgát. - Jó, oké, nem mondom, hogy nem játszadoztam még el azzal a gondolattal, hogy milyen lenne vele… az… de esküszöm, hogy emellett iszonyat para a pasi, majd rájössz, ha egyszer találkoztok. Nem érzem attól jobban magam, hogy ilyen nyíltan kimondom a dolgot, de talán ez is segít valamit a kényelmetlen helyzetemen, remélem.
- Ó kösz ez esetben lehetsz a könyvem szerkesztője - ajánlom fel nagylelkűen visszadobva a labdát. - Jaj ne hisztizz már - pirítok rá és még rá is csapok a saját combomra ami olyan hangosra sikeredik, hogy valószínűleg megakadályozom Eileent abban, hogy elkezdje tépkedni azt a gyönyörűen aranyló hajzuhatagot a fején. - Azzal egyetértek, hogy ha szerelmes vagy akkor tuti nem vagy normális - bólintok mintegy megerősítve mondandómat. Persze kis barátnőm a tulajdon kérdésén is képes elpirulni, demonstrálja ezt most nekem is. Oké, tény én nem sokat vártam ezekkel a dolgokkal. Egyszerűen viharosan élem az életem, belevágok a dolgokba és nem tartóztatom magam mint valami szelencébe zárt szűzies szobor. Egy picit elgondolkodok ugyan mire megtalálom a határozott véleményem a dologgal kapcsolatban. - Nagyon is lehetséges sőt. A gyűlöletet és a vak szerelmet csupán egy hajszál választja el egymástól, a kettő között pedig ott a szenvedély. Szóval igen nagyon is lehetséges de JÉZUS! Most már látni akarom ezt a fickót! Muszáj! - itt szinte felugrok az ágyban ami fizikailag valójában lehetetlen a felvett pózom miatt. - Igen mutass be neki. Valószínűleg megkapom a rút kiskacsa barátnő szerepet de ha gondolod majd én kibillentem őt az egyensúlyából. Értek a bunkókhoz, tudod mekkorákat tudnak azok esni? Hohó, öröm lesz nézni. És aztán ezüst tálcán nyújtom át neked a páncéljától megfosztott teknősbékádat - kacsintok a lányra. Néhány csipősebb beszólás, egy-két hazugság és máris megtörik az egópáncél. - Nő vagy Eileen, használd ki - fogom meg a lány kezét. Ja pont én beszélek erről egy véleszármazéknak, azért ez vicces nem?
Tényleg felnevetek arra, hogy béna név, mi tagadás, nem épp szokványos, de sosem gondolkodtam el igazából azon, hogy tetszik-e vagy nem, hiszen a tulajdonosa mindent megtett az ellenszenvem kivívásának érdekében. - Jóóó, akkor már tudom is, hogy mennyire naiv is vagyok, hogy még hiszek ebben. Várom a történetet, fel is ugrok, közben magamhoz hívom varázsszóval a párnámat, és az ölembe teszem, fogalmam sincs, minek, ámde kell valamit szorongatni. Kissé csalódottan sóhajtok fel, mert holt biztos, hogy ez minden lesz, csak nem figyelemelterelés. A célzása betalál, el is pirulok rá, hiszen ő ilyen téren sokkal, de sokkal tapasztaltabb, mint én. Nekem úgy nagyjából nulla, egyetlen árva csók fogadásból, szánalmas, komolyan. Az activitys mutogatós kapcsán felnevetek, azért ezt így már önmagában Rosemary ismeretében is egész könnyű elképzelni, tutira röhejesek, és persze ezzel együtt cukik voltak. Viszont most már tudom, hogy miért is volt hónapokig olyan fura, eszem elszáll, és ezt így kell megtudnom, ennyivel utána. - Na mert olyan szerelem tuti nincs. Húztam fel az orrom, mert őszintén, talán senki nem is vágyik a tökéletes férfira, nem kell, hogy hibátlan legyen, csak az övé, és szeresse, áhh, kész vagyok. - Akkor majd nyilvánosan nagyon foglak sajnálni a kamu szerelmi bánatodért. Kacsintok rá, jó, kicsit azért jobb kedvem lett az előadásmódjától, de nagyjából fél perc múlva tökéletesen le is sápadok azon mondata kapcsán, hogy el kell fogadni akkor is, ha a nagy Ő egy bunkó, felfuvalkodott hólyag. Legalább egy percig csak tátogok, mint valami hal, aminek horog akadt a szájába, és be se tudja csukni miatta. - Az kizárt, légyszi, inkább ölj meg, ha ez lesz, vagy én ölöm meg magam, vagy nem tudom, de ez a világ legborzasztóbb dolga lenne. Miért is akadok ki ennyire egy egyszerű teórián? Cssss, ne gondolj rá, ne gondolj rá. Hát persze, hogy rá gondolok. - Te… mint eme témában nálam kompetensebb személy… lehet valaki olyat… khm… kívánni, akit utálunk? Meglehetősen nehezen nyögöm ki, a kívánni szóba még bele is köhögök, mintha nem is csináltam volna semmit, mert hát, ezt bevallani olyan szintű érvágás nekem, hogy el sem tudom mondaná. - Tutira nem vagyok normális. Csóválom meg a fejem, majd megemelem a párnát, és az arcom elé téve belesikítok egyet. A legrosszabb az egészben az, hogy még csak el sem mondhatom, hogy tulajdonképpen folyamatosan úgy érzem, hogy veszélyben van mellette az életem, mégsem bírok nemet mondani úgy végérvényesen neki. - Hallgatnod kellett volna rám, és valami bestiáról csacsogni. Húzom el a szám, nem hibáztatom én semmiért, szeretem, és azt hiszem, a maga módján megpróbál rávilágítani valamire, amit én sosem vallanék be, de ettől abszolút nem lett könnyebb semmi.
- Uther van Horne, nem ismerem de elég béna név - vigyorodok el hátha ezzel felvidíthatom Eileent. Persze végül kibújik a szög a zsákból az én szívem meg rögtön ellágyul. - Ó szívem - biggyesztem le ajkaimat majd megsimogatom a lány felkarját. - Szerelem... minden lány erre vágyik. Biztosan van itt egy fiú aki majd magadért fog szeretni, azért aki vagy és nem a véredért. Fel a fejjel - húzódik ismét halvány mosolyra ajkam. Aztán persze felteszi azt a kérdést amire csak egyetlen válasz létezik. - Ó hát már hogyne lenne? - kacsintok a lányra és rögtön mesélő pózba helyezkedem. Megigazítom a törökülést majd kihúzom magam mintha legalább ezer embernek kéne mesélnem aztán egy kósza gondolat eltérít eredeti célomtól. - De most mást mesélek neked. Tudod tavaly nyáron Brazíliában voltunk. És egy valamit még nem meséltem el, vagyis valakit. Mivel egy időben a benszülötekkel is együtt éltünk óhatatlan volt, hogy össze ne kerüljek egy egzotikus cukorfalattal - mosolyodok el amolyan sunyi, célozgatós módon. - Doraki volt a neve, ez náluk azt jelenti eleven, élénk. Eleinte azt hittem szerelmes vagyok belé, hihetetlenül jól éreztem magam vele annak ellenére, hogy a kezdetekben csak kézjelekkel meg amolyan vakarózós activitys mutogatással kommunikáltunk. Szörnyű érzés volt amikor el kellett jönnünk hónapokig tipródtam... aztán végül rádöbbentem, hogy nem is voltam belé szerelmes. Oké vonzónak találtam meg miegymás, szórakoztató volt de nem tudnám azokhoz a leányregénybeli szerelmekhez hasonlítani amikről lépten nyomon olvasni lehet- magyaráztam miközben az ujjaimat morzsolgattam. - Persze ettől függetlenül ez egy baromi menő sztori úgyhogy úgy döntöttem a nyilvánosságnak majd úgy mesélem mint egy szomorú ám be nem teljesülhetett szerelmet - húzom végig a levegőben nyitott tenyereimet mintha csak egy szalagcímet vázolnék fel. - Szerintem egy kicsit túlértékelik ezt a dolgot, úgyis eljön majd a nagy Ő de ezt nem lehet siettetni. És ha az a nagy Ő egy bunkó, felfuvalkodott hólyag lesz akkor üsse kő el kell fogadni - rántom meg a vállam. Nem olyan nagy dolog ez. - Volt egy nagyon jó kis mondásuk arrafelé amit beleépítettem az életfilozófiámba. Mindig hagyni kell, hogy arra sodorjon a víz amerre akar. Ha ezt sikerül a magadévá tenni hidd el minden sokkal könnyebb lesz - magyarázom csillogó szemekkel. Gondolatban máris a vad anyatermészetben járok ahol éjszaka vak sötétség van tele rémisztőbbnél rémisztőbb hangokkal. Hátborzongatóan vérpezsdítő.
- Ha engem kérdezel, jobb is, ha nem tudod, bár én se tudnám. Morgolódok továbbra is, és legszívesebben hisztiznék, mint egy ovis, a földhöz verve magam, csak hogy ne gondoljak rá, ne beszéljek róla, hogy egyszerűen közöm se legyen hozzá. Eszemben sincs haragudni Rosemaryre, egyetemistaként nem tölti minden percét a suliban, szóval talán meglepő is lenne, ha tudott volna róla. Én már annak is örülök, hogy most egyáltalán itt van. - Uther van Horne. Szinte köpöm a nevét, olyan fokú gyűlölet színezi a szavaimat, amit szerintem még soha az életben nem tapasztalt a részemről. Őt is gyűlölöm, de magamat még jobban, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből. Olyan mint valami vírus, vagy nem is, inkább a rák… - Én… nem egészen. Inkább arra, hogy... – sóhajtok egyet lemondóan. - Szerelmes legyek. Összefonom karjaimat mellkasom előtt, az ember azt hinné, hogy egy véla tök könnyen talál magának párt, nos, nem, vagy csak én vagyok halálosan szerencsétlen. Lehajtom a fejem, és visszapuffanok a nagypárnámra, a plafont bámulva. - Ez ennyire naiv elgondolás lenne a részemről? Hogy valaki esetleg szeressen? Úgy igazán? Miattam, és nem a vérem miatt? És mielőtt felháborodnál, hogy de te szeretsz, azért hozzátenném, hogy fiúról van szó. Sandítok rá, mert képes lenne az orromra koppintani ezzel a szöveggel. - Nincs valami izgis figyelemelterelő bestiális sztorid?
Nagyokat pislogok Eileenre, szégyellhetném magam. - Ezért most utálom magam nem ez a dolga egy barátnőnek de nem tudom kiről van szó - nézek rá bocsánatkérően. Olyannyira elmerültem a legközelebbi küldetés körülményeinek, földrajzi és kultúrális adottságainak valamint persze a bestiáinak tanulmányozásában, hogy szinte teljesen kiszakadtam a társasági életből. - Szóval felfuvalkodott hólyag, ez már egész jó alap. Akár találgathatnék is de jobb ha elmondod, nem akarok leégni - rázom meg a fejem miközben mutatóujjam közé csavarom egyik sötét tincsemet. Meg sem lepődöm Eileen dühkitörésén, ő már csak ilyen kis heves bizonyos körülmények között. Volt időm hozzászokni. - Mellesleg ez akkor végülis jól sült el nem? Végre nem koslatnak utánad azok a nyálcsorgató szőke hercegek, erre vártál - világítok rá mosolyogva. Mióta az eszemet tudom Eileent zavarja, hogy ennyien legyeskednek körülötte. Persze lehet, hogy ez csak akkor fordult ilyen rosszra amikor idősebb lett és szóba kerültek a komolyabb dolgok. Így pélául már nem csak előre engedték a sorban hanem fajfenntartó szándékkal is közeledtek hozzá. Éljenek a férfiak! Ebből kifolyólag persze a lányok is egyre jobban elkezdték utálni őt, ha valaki elcsavarja a suli összes valamirevaló pasijának a fejét azt nem éppen kedvelik a gyengédebbik nem köreiben.
Rosemaryvel ellentétben én mostanában nagyon rosszul alszom, sokáig forgolódok, és egy idő után feladom, inkább előveszek egy könyvet, és addig olvasom, míg bele nem alszom, hogy aztán szép kis nyáltócsa gyűljön a könyv lapjain. Ma a mágiatörténet esett eme cselekvésfolyamnak áldozatul, de ha engem kérdeztek, nem is érdemel mást. Nagyjából, ha egy órát aludhattam, már sokat mondok, mikor érzékelem, hogy Rosemary mozog, rávetül kék tekintetem, és sóhajtva emelkedem meg, letörölve a nyálcsíkot az arcomról. Hát ez undi, nesze nekem véla bűbáj. - Egy ideje nem tudok, mármint, hetek óta. Konkrétan mióta belefutottam Utherbe, de róla nem beszélünk ugyebár, mert nem lehet, és mert úgysem tudnám befogni a számat minden mással kapcsolatban, ugyan a saját sorsom nem érdekel, de neki még véletlenül sem akarnék rosszat. - Talán egy órát. Pozitív csúcs újabban. Irónia köszön vissza a szavaimból, hát persze, mi más, mégis, hamar a megdöbbenés kezdi uralni a vonásaimat, és már előre félek, mire fel az a cinkos mosoly. - Szívatsz? Tudod, mennyire utálom ezt a témát. Öltök rá nyelvet azonnal, mindennek ellenére imádom, hogy nagyjából ő az egyetlen nőnemű lény, aki felől soha egy pillanatig sem éreztem, hogy ellenszenves lennék a számára, és féltékenységi rohamokkal küszködne. Imádtam érte. - Egyébként, ne mondd, hogy még nem hallottad a pletykákat… A héten egész konkrétan nulla, azaz nulla darab fiú csorgatta rám a nyálát, mert mindenki azt hiszi, hogy azzal a felfuvalkodott hólyaggal járok. Fakadok ki, és dühömben falhoz csapom a párnámat, mint egy ovis, komolyan, de nem tehetek róla, hogy ennyire idegesít…
Hosemary Miller
Reveal your secrets
Tárgy: Eileen & Rosemary Csüt. 13 Nov. - 13:53
Eileen & Rosemary
Általában úgy alszom mint egy csecsemő de úgy tűnik a mai nap kivétel. Hiába igazgattam a párnát, forgattam a takarót, feküdtem az oldalamra, a hasamra majd a hátamra semmi sem volt jó. Végül feladom és felülve az ágyban az ablak felé fordítom a fejem. Telihold van lehet, hogy ez a baj. Tekintetem végül a szomszéd ágyra siklik ahol egy nyitott szempár köszönt. - Te sem tudsz aludni? – kérdezem suttogva barátnőmet. Mivel ma csak ketten voltunk a szobában kikeltem az ágyból és feloltottam egy kevésbé bántó fényű lámpát. Beletúrtam a hajamba majd Eileen ágyához lépve odébbtessékeltem a lány lábait s törökülésben helyet foglaltam. - Aludtál legalább valamit? – kérdezem tőle miközben tekintetem ismét rabul ejti az ezüstös holdfény. Hajnali 1-2 óra lehet, valószínűleg csípős szél fúj odakint mégis most legszívesebben lerohannék a birtokra. - Szerintem használjuk ki a lehetőséget ééés – pillantok cinkos mosollyal Eileenre. - Pletykáljunk a pasikról. Hányan tapadtak rád az elmúlt egy hétben? Húszan, harmincan vagy ez egy gyenge időszak volt és csak tízen? – cukkolom vélaszármazék barátnőmet. Kétségkívül gyönyörű nő, úgy alapjáraton is engem ez mégsem bosszant ahogyan a legtöbb lányt. Sőt kifejezetten izgalmasnak tartom mindamellett, hogy büszke vagyok rá, hogy ilyan csodás barátnőm van. Ahogy egy elcsépelt mondás tartja a külső nem minden a legfontosabb, hogy belül mi lakozik.
