2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elég tempósan indulok kifelé, miközben a kezeim közé fújom a levegőt, hogy egy kis életet leheljek beléjük. Mikor balesetmentesen kiérek a küszöbig már kezdek reménykedni, hogy több balszerencse nélkül túlélem a napot, ám ismét csalódnom kell. Alig lépek ki egy lányba ütközöm, aki erre elveszíti az egyensúlyát, majd engem is magával ránt a lépcsőn lefelé. Miután sikeresen visszanyertük az egyensúlyunkat a legközelebbi lépcsőfordulóban a lányra nézek. - Jól vagy? Bocsi, hogy így neked rohantam, nem néztem az orrom elé... Amúgy Lily vagyok. - na nem mintha most nekem ez lenne a legfontosabb... Persze, egyrészt mázlink van, hogy nem tanyáztunk el közben, másrészt nekem van okom más dolgok miatt aggódni. Mióta állt ott? Mennyit hallott abból amit mondtam? Már alapból az is elég ciki, hogy egy bagollyal kiabálok, ráadásul hiába vagyunk a Roxfortban, egy eltűnő szoba azért itt sem mindig vall tökéletes elmeállapotra. Márpedig én pontosan emlékszem rá, hogy mi történt aznap este, és az a szoba igenis ott volt. Csakhogy azóta akárkinek mondtam, mindenki azt mondta, hogy még sosem látott ott szobát... Gondolom nem sokan találkoztak még vele. Bár a tanárok talán tudnak róla, de tőlük meg nem kérdezhetem, mert akkor meg kéne magyaráznom, hogy hogyan találtam rá. Miután gyorsan végiggondoltam a lehetőségeimet félve felteszem az ilyen helyzetekre specializálódott kérdést: - Mennyit hallottál? És ezek után mennyire tartasz őrültnek, hogy egy bagollyal kiabálok? - húzom végig a kezem a szoros copfba fogott hajamon, miközben zavartan vigyorgok, jobb ötletem nem lévén. Közben végigmérem a lányt. Nálam két-három évvel idősebb, hozzám hasonlóan szőke a haja, és kék a szeme, viszont nem tűnik ismerősnek, és ahogy látom a Mardekárba tartozik, szóval nem csodálom, hogy nem futok össze vele túl gyakran. Persze nem arról van szó, hogy kerülném őket, hiszen nekem nincs velük bajom, igazából inkább Ők azok, akik ki nem állhatnák a Griffendéleseket, és mindegyikünkkel ellenségesen viselkednek. De talán mázlim van, és ez a lány nem az a tipikus utálatos hárpia és nem fogja leharapni a fejemet.
Szép nap volt az a bizonyos… Najó.. Hagyjuk. Ez olyan sablonszöveg. Mindig az időjárással kezdem. Őszintén szólva életem egyik leghülyébb napja (a sok közül..). Valahogy semmi sem jött össze aznap. Éppen a bagolyházhoz tartottam a hidegben, meleg kabátom belső zsebében a levéllel, amit szüleimnek készültem feladni. Úgy kb. két hetente meg szoktam nekik írni nagy vonalakban, hogy mi történik velem - persze a mocskosabb részleteket kihagyva -, hogy azért tudjanak rólam. Egyujjas meleg kesztyűmet ráncigáltam le - mondjuk inkább PRÓBÁLTAM leráncigálni, ugyanis mint aznap minden, ez sem jött össze olyan könnyen, mivel valahogy összeakadt a kabátommal, és az istenért sem akart lejönni! -, mivel kesztyűben nem tudnám a bagoly lábához kötni a cuccost, amikor elestem. De úgy istenesen. Konkrétan egy kissé odafagyott részre léptem, és úgy megcsúsztam, hogy nekivágódtam a falnak. - Hogy az a büdös…! - Na tessék. Mondom, hogy nem voltam jó formámban. Annyira jellemző..! Körülnéztem, és nagyon örültem, hogy a nap azon szakaszában arrafele - a baglyokon kívül - madár se járt, mert akkor még biztosan pár kárörvendő mosolyt is begyűjthettem volna. Visszatoltam fejemre a nagybojtos, kötött sapkámat, és próbáltam összeszedni magam, mikor meghallottam, hogy valakinek szintén nem a legjobb napja lehetett, mert erőteljesen üvöltözött valakivel a baglyok között. A fél kesztyűmet, amelyik az esés során valahogy csak lekerült rólam, zsebre vágtam, odalopóztam a boltíves bejárat mellé, és az orromat bedugva a helységbe, bekukucskáltam. Egy nálam pár évvel fiatalabb lány állt középen, vele szemben egy bagoly. Minden bizonnyal a szerencsétlen jószágnak kiabált, mert az meresztette a szemét, mint az állat, és próbálta a dühöngő lány minden legyintését kikerülni.. több-kevesebb sikerrel. Griffendéles, világos hajú, kb. harmad-, negyedéves lehetett, és látszólag tényleg elege volt az egész rohadt hóbelebancból. Beszélt valami beadandóról meg egy E jegyről, de ami főként megfogott, az a Friccses téma volt. Tudniillik én is számtalanszor bújkáltam Friccs elől. Egyszer páncél, másszor lépcsőforduló nyújtott védelmet, meg még számtalan ehhez hasonló helyek. A lány említette a szobát, ami megjelent neki. Egyértelműen a Szükség Szobájáról beszélt. Ott is sikerült egyszer megbújnom, ugyanolyan alakot öltött akkor éppen nekem is, mint ahogyan a csaj leírta. Igazából később nem is kerestem fel újra, nekem is csak egyszer nyújtott menedéket, és valóban elég rejtélyes módon tűnt elő. Mondjuk ez a Roxfortban nem csoda, itt azt sem szabad elhinni amit látsz. Ugyanis ami ott van, az valójában nincs is ott, vagy nem az, aminek látszik. Lényeg a lényeg, miközben eme gondolatmenet végigfutott az agyamon, a Griffendéles jószág elvégezte amit akart, és - valószínűleg a korábbi kirohanásának köszönhetően - valamivel nyugodtabban távozott. És itt jött az újabb bökkenő. Éppekhogy visszahúztam a fejem a bejáratból, a lány kiviharzott, és azzal a lendülettel belémjött. - Áááááááá! - kiáltottam hirtelen, mert azért eléggé meglepődtem, akkor slunggal jött nekem. Aztán kb. ugyanilyen kiáltást hallottam tőle is, ugyanis ahogy meglökött elvesztettem az egyensúlyom a meredek, amúgy is eléggé csúszós lépcsőn, és belekapaszkodtam a karjába. Együtt buktácsoltunk lefele a következő lépcsőfordulóig.
Bár még nem esett le az első hó, november lévén a hőmérséklet már csak nagyon ritkán megy tíz-tizenkét fok fölé. Aki a szabadba megy vastag kabátot vesz, kivéve a felvágósakat, akik bizonygatni akarják, hogy nekik aztán nem árt a hideg - aztán a gyengélkedőn kötnek ki tüdőgyulladással, megfázással és más hasonló hideg okozta betegségekkel. Pechemre amikor elindultam a Griffendél toronyból, hogy még reggeli előtt feladjam az anyáéknak írt helyzetjelentő levelemet, csak egy vékonyabb kabát akadt a kezembe, így most futva érkeztem a bagolyházhoz, hogy minél kevésbé fagyjak át. Az ujjaim így is jéghideggé váltak, de legalább még nem merevedtek meg teljesen. Beérve a baglyok szállására óvatosabban kezdek lavírozni a madárürülékek között, ugyanis szenvedtem már el kellemetlen balesetet a fent említett végtermék csúszós tulajdonságai végett, amit nem akarnék újra átélni. Végignézek a baglyokon és ki is szemelek magamnak egy megfelelő példányt az iskolai madarak közül, akit magamhoz hívok. Az fel is száll és elindul felém, azonban mielőtt a kinyújtott karomra érkezne hirtelen kanyart vesz, és kikerülve a hátam mögé repül. Csodálkozva fordulok utána, és látom, hogy újra letelepedett, és tudomást sem vesz rólam - vagy legalábbis úgy tesz - márpedig ezt nem hagyhatom annyiban! Újra füttyentek, mire ugyan felnéz, de semmi más jelét nem adja, hogy észrevette volna a szándékomat. Egyre idegesebben próbálom magamhoz hívni, ám hiába próbálkozom újra és újra, vagy nem is figyel, vagy ha mégis megindulna felém, a végén mindig elkanyarodik és visszaszáll a többi bagoly közé. Azok érdeklődve figyelik a komédiát, nekem pedig kezd elegem lenni az engedetlen madárból. Végre méltóztatik leszállni a karomra, ám mikor a lábára akarom erősíteni a levelet hangos rikácsolással ismét felszáll. - Na jó, most befejeztem veled! - szólok a bagoly után, aki a hirtelen kirohanásra csodálkozva felém fordul. - Nem elég, hogy épp csak E-t kaptam a Mágiatörténet beadandómra, hogy állandóan úgy érzem, hogy Frics a nyomomban van, ráadásul azt a tavalyi szobát sem sikerült megtalálnom, ahová sikerült elbújnom előle! Most gondolj bele, hirtelen megjelenik melletted egy ajtó a falon, amit még sosem láttál, épp amikor az a nyamvadt Frics már majdnem utolért, bemész, és egy tökéletes rejtekhelyet találsz, egyetlen székkel. - megtörtént, én meg csak néztem, hogy "Ki a fene, és mire használ egy ilyen szobát?" - Aztán kijössz, visszarohansz a szobádba, és amikor legközelebb arra jársz, nincs ott semmiféle ajtó, nemhogy egy komplett rejtekhely! Erre mit mondanál mi?! - sóhajtok, majd a feszültségoldó kiabálás után nyugodtabban nézek a csíntalan madárra. - Na, hajlandó vagy rendes bagoly módjára viselkedni, és elvinni ezt a levelet a szüleimnek? Repesni fognak a beadandóm miatt... A bagoly először elforgatja a fejét, alaposan végigmér, majd nyugodt szárnycsapásokkal hozzám repül és leszáll a karomra, majd példamutatóan hagyja, hogy felerősítsem a levelet. - Na látod, hogy lehet ezt így is. - simogatom meg a fejét, majd útjára engedem. Ahogy a távolodó alakját figyelem a szüleim reakcióját próbálom elképzelni, és a választ, amit majd kapni fogok. Rivallót úgysem küldenek, annál jobban óvják a család hírnevét, de nincs is rá szükségük, írásban is legalább olyan jól tudnak bűntudatot kelteni. Majd megkapom, hogy nem foglalkoztam vele eleget, hogy biztos meg lehetett volna jobban írni, és hogy engem egyáltalán nem érdekel a saját jövőm. Persze, hogy érdekel, de egyenlőre az egyetlen, amiben biztos vagyok vele kapcsolatban, az pedig az, hogy a mágiatörténetnek a lehető legkevesebb szerepe lesz benne! Ez pedig nekem épp elég indok, hogy inkább az olyan tantárgyakkal törődjek, amik érdekelnek, és amikkel később is foglalkozni akarok. És engem nem érdekel a jövőm! Agyalnék még ezen tovább is, ám igencsak átfagytam és az ujjaimat alig bírom mozgatni, így jobb ötletnek tűnik visszaindulni a fűtött épületbe, ahol ízletes reggeli vár.
