2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nem vagyok haragtartó... Azonnal bosszút állok!"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Lana Adriana Williams Születési hely és dátum: 1980. május 29. Miami, Florida Csoport: Mardekár Patrónus: Fekete párduc Évfolyam (szak)/ Foglalkozás: 6.évfolyam Képesség: - Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Hát mit is mondjak... Alapvetően szerintem eléggé összetett a személyiségem. Optimistán, pozitívan állok hozzá a dolgokhoz, nem az a visszahúzódó típus vagyok. Vidáman, humorosan igyekszem élni az életem, általában nem ítélek előre, inkább előbb megismerem az embereket. Jellemző, hogy magamra veszek kisebb dolgokat is, olyankor az illető nem számíthat sok jóra. Ilyen helyzetekben lobbanékony érzelmeim dominálnak, ám mégsem vesztem el teljesen a fejem, képes vagyok előre, és józanul gondolkodni. Nem nevezném magam "jó kislánynak", a legtöbb őrültségben benne vagyok, vagy éppen én találom ki őket. Könnyen barátkozok, akik igazán fontosak nekem, azok mellett mindig ott állok. Az ambíció jelentősen megvan, ha valamit akarok, azt az esetek többségében elérem, a módszer nem számít, végtérre is..: a cél szentesíti az eszközt.
Megjelenés
Na nézzük mondjuk fentről lefele. Hajam szőke, hosszú, olyan hátközépig ér, inkább kiengedve szeretem hordani. Arcom hosszúkásabb alakú, egyenes orrom felett két sötét, kékeszöld szem ékeskedik, melyek kiállnak mindenféle pillantást, és könnyen elveszik bennük, aki sokáig nézi őket. Magasságom 170 centi körül van, alkatomat tekintve karcsú vagyok, hozzá pont arányosan illő idomokkal rendelkezek. Ruhák közül, hogy milyeneket szeretek azt nehéz megmondani... Fő a változatosság! Szeretem a szoknyákat, nadrágokat, lenge vagy éppen feszülős felsőket, a hosszú, feltűnő, báli, vagy a rövid, sokat mutató cocktail ruhákat. Ékszerek között az első számú, amit mindig viselek az a félcsillag, ami családi örökség útján került hozzám, anyám után én vagyok a következő tulajdonosa. A másik fele anyukám néhai húgáé, Elisa Willkins-é volt. Az övé is a családi örökség révén, halála után lányához, az én szeretett unokatestvéremhez, Alexis Maison-höz került. Boszorkány őseink a nyakláncot elvarázsolták, a darab egybeforr viselője lelkével, így nem csak akkor ragyog, mikor a két fél összeér, hanem akkor is, mikor a másik fél tulajdonosa valami bajban van. Ezen kívül nagyon szeretem az arany és ezüst karkötőket, nyakláncokat.
Életed fontosabb állomásai
Aznap reggel az idő kicsit borús volt, de helyenként a nap kellemesen langyos sugarai már áttörték a felhők által képzett végtelennek tűnő takarót. Nem szokásom korán felkelni, inkább későn fekszek le, és ha tehetem vele párhuzamosan későn is kelek. Akkor reggel mégis azonnal kiugrottam az ágyból, ellenállva pihe-puha, meleg takaróm hívogatásának, felkaptam a papucsom, és ahogy lábam bírta szaladtam le az emeletről, az irányt a szüleim szobája felé véve. Nem vártam, egy percnyi időt sem hagytam nekik, hogy kellemes körülmények között ébredjenek, nagy lendületet véve a padlóról egyenes az ágyukra ugrottam, és párnát ragadva, azzal táncolva ugráltam az ágyon. -ITT A NAGY NAAAAAAAP! Keljetek már feeeeel! A Roxfort-express nem fog rám várni! Naaaaaa, gyerünk! - kiabáltam teli torokból, miközben próbáltam őket a lehető legjobban kizökkenteni valószínűleg meglehetősen édes álmukból. Anyám boszorkány, apám varázsló, mindketten a Roxfort diákjai voltak, így pontosan tudják, milyen az az érzés, ami most bennem bujkált. Éppen ezért - egy kis szájhúzással ugyan - de mindketten belátták, hogy jobb, ha kikelnek az ágyból és elkezdenek készülődni. A cuccomat már tegnap este összerámoltam, a listán szereplő dolgokat pedig az azelőtti napon megvettük a szüleimmel az Abszol úton. Cuccom nem volt sok, gyakorlatilag csak a nagy bőröndömet, a szép fehér baglyomat, meg a cicámat, a bengáli Aphroditét kellett vinnünk. Mikor megérkeztünk az állomásra, és anyu közölte, hogy akkor menjek neki a falnak, kissé megütközve néztem rá. Ugyan már sokszor meséltek róla, hogy így lehet átjutni a vágányra, ahonnan indul a Roxfort-express, de azért így, hogy ott álltam azelőtt a bizonyos fal előtt, kicsit más volt a szitu. Majd gyorsan újra átgondoltam a dolgokat, nagy levegőt vettem, és kitisztult fejjel, gonosz mosollyal az arcomon nekilódultam a falnak. Mintha csak egy hétköznapi kapun mentem volna át, nem éreztem semmit, azonnal kilyukadtam a szép, piros vonat mellett, melyre folyamatosan szálltak fel mind a kicsi, mind a már idősebb diákok. Sokan már ismerték egymást, nekem csak pár ismeretségem volt, de extrovertált jellememből kifolyólag ezt cseppet sem tartottam hátránynak. Óriási mosollyal az arcomon rohantam előre, anyuék mögöttem a cuccaimmal, én meg csak ittam magamba a látványt és a sok új dolgot. Holott mindennapi környezetemben teljes mértékben jelen volt a varázslás, azért ez mégis csak más volt. 12 hüvelykes, igen rugalmas rózsafa pálcámat, melynek magja egyszarvúszőr, most eltettem, amíg felcigöltem a poggyászomat a vonatra. Az emberek tolongtak össze-vissza, egyeseken már talár volt, melyen a címer jelezte, hogy melyik ház tagjai. Na igen... a beosztási ceremónia, a nap fénypontja, még az is hátravan. A családom tagjai, amíg a felmenőimet hallásból megismertem, mind a Mardekárba kerültek, így nem is nagyon kételkedtem abban, hogy én is odakerülnök. Elvégre is, eddigi teljesítményeimen, jellememben maximálisan megmutatkozik a hasonlóság apámmal és anyámmal, szóval bizton állíthatom, nem valami postás gyereke vagyok... De hát ki tudja... Lehet, hogy a Teszlek Süveg lát majd bennem valamit, ami nem a Mardekárhoz köt. Majd meglátjuk. Elengedtem a gondolatot, és inkább a jelenre koncentráltam. A sok diák között átficeregve találtam egy fülkét, amelyben csak egy lány ült. Bedugtam a fejem a fülkeajtón, és vidám mosollyal megszólítottam. -Szia! Leülhetek ide esetleg? A lány még utcai ruhában volt, így nem tudtam kivenni, hogy melyik házhoz tartozik, vagy hogy egyáltalán be lett-e már osztva. Első ránézésre annyi idősnek tűnt mint jómagam, feltételeztem, hogy ő is újdonsült diák. -Szia! Persze, gyere csak. - válaszolt körülbelül annyira kedves hangon, mint ahogyan én szóltam hozzá. Miközben berendezkedtem a vele szemben lévő ülésen, néhány pillantással végigmértem. Hosszú, sötétbarna haj és szép kék szemek. Szimpatikusnak tűnt. Mondjuk... az én szememben ki nem tűnik szimpatikusnak? Még pár szó és pillantás erejéig kihajoltam az ablakon, hogy erőt merítsek anyám és apám biztató, boldog, ugyanakkor kissé szomorú, könnyes tekintetéből. A vonat nagy robajjal indult el, gyerekek, szülők utolsó kiáltásai keveredtek a vonat egyre gyorsuló zakatoló hangjával. Fél perccel később, mikor már csak legelésző állatokat lehetett látni és horizontig érő pusztákat, visszahúztam a fejem, és ismerkedésre éhesen, csillogó tekintettel fordultam a velem szemben ülő lányhoz. Az út vége fele prefektusok járkáltak a végig a fülkék előtt és felhívták minden diák figyelmét, hogy vegyünk talárt, ragadjunk pálcát, és készüljünk, mert mindjárt leszállunk. A peronon már sötétség honolt, régies stílusú lámpák adtak fényt, melyek körül bogarak cikáztak. Az elsősöket, köztük engem is, egy tó felé tereltek, melyeken varázscsónakok billegtek, a lágy, őszi szellő keltette kisebb hullámok miatt. Innen már látni lehetett az iskolát. Óriásinak tűnt, még olyan tisztes távolságból is, a tornyokról még több tornyok nyúltak a magasba, mintha legalábbis az elérhetetlent akarná mind elérni. Összességében gyönyörű volt. Evangeline-nel, új barátnőmmel egy csónakba kerültünk, és mindketten tátott szájjal ittuk magunkba a mesés látványt. A Roxfortban egy öreg, csúcsos kalapos, zöld taláros boszorkány vezetett minket végig hosszú lépcsőkön, és csak az út végén, egy nagy kapu előtt állt meg. McGalagony illedelmesen bemutatkozott, majd miután leszidott néhány diákot - köztük engem is - a fölösleges beszélgetés miatt, bejelentette, hogy most lesz a ceremónia, melynek során a Teszlek Süveg a hagyományokhoz illően minden diákról eldönti, hogy melyik házba kerüljön. A terem amiben beléptünk óriási volt. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy én is elég picike voltam, mármint a teremhez, meg a többi diákhoz képest. A helység hosszúkás volt, négy hosszú asztal állt egymás mellett párhuzamosan, két oldalukon diákok foglaltak helyet, azonos címerű talárban. Az asztalokon ételek, finomságok tömkelege állt egymás hegyén hátán, a négy asztal végén pedig, rájuk merőlegesen helyezkedett el a valamivel rövidebb tanári asztal, közepén a trónszerű székén ülő, hosszú szakállú, félholdszemüveget viselő Dumbledore-ral. Amint beléptünk, minden szem ránk szegeződött, volt olyan felsőbb éves, aki kiszúrta kisebbik testvérét, és vadul integetett, volt aki meglátott valami vicceset és őrült kuncogásba kezdett. Kihúztam a hátam, magabiztos félmosollyal az arcomon, kimért léptekkel haladtam közvetlenül McGalagony mögött, bátran vezetve a kis diákok sorát. Pár lépcsőfokkal attól a szinttől feljebb, amin mi álltunk, egy háromlábú székecskén sötétbarna kalap állt, mely felett már látványosan eljárt az idő. Megnyúlt anyagából keletkező redői egy arc vonalát adták ki. -Lana, Williams! - szelte át McGalagony éles hangja a termet. A neveket egy hosszú listáról olvasta fel ovális alakú szemüvegén át. Ugyanolyan büszke és bátor léptekkel haladtam a szék felé, mint amivel beléptem, majd hosszú hajamat hátralibbentve helyet foglaltam a széken. -Hmmm.... egy Williams-Willkins gyermek! Már vártalak, édesem. Szüleidet is én osztottam be még régen... Jellemed ötvözi apádat és anyádat... De más is van! Valami jóindulatú, valami ami nem Mardekáros... - brummogta a süveg. Kiakadtam. Egyik szemöldököm a magasba szökött, fura kifejezés ült ki az arcomra. -Ezen tulajdonságaid különlegessé tehetnek majd ott, ahova kerülsz... MARDEKÁR! - kiabálta teli torokból. A Mardekár asztala felől nagy ujjongás fogadott, így még mindig büszke mosollyal feléjük vettem az irányt.
A hozzászólást Lana Williams összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-05-26, 19:04-kor.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lana Williams 2014-10-27, 14:23
Elfogadva!
Hm... ki ez a szőke bombázó a Mardekárban? Nagyon tetszik, hogy képes vagy elvonatkoztatni az undok sötét varázsló-tanonc sztereotipiájától, igazán kreatív jellemre vall. Az ET leírásod szépen meg lett foglalmazva, lényegében olyan, mintha egy filmsorozat előzményfilmjét kapnánk, amiből kiderülnek a miértek, nekem személy szerint nagyon tetszett^^ Foglalózz, és már készen is vagy a játékra^^
