2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A karácsonyi szünet napjai elmúltak, a kastély falai közé lassan visszatért az élet. Bár hideg, havas idő volt, de a hétvégi roxmortsi túrák se maradtak el, így lassan az utcák is újra teli lettek diákokkal, akik a roxmortsi lakosonál jóval hangosabban járkáltak boltról boltra, ivóról ivóra. Paisley professzor - vagy nevezhetnénk egykori professzornak is, hiszen már nem része a roxforti tanári karnak, ugyanakkor a professzor megszólítás rajta maradt.. tán a kiállása teszi vagy a megszokás, nem is lényeges. Nincs ellenére, ezért kedvtelve aposztrofálja így magát - nyelviskolája a főutcára nyílik, egy régi talárboltot bérel erre a célra, mely fölött apró, de ízlésesen berendezett lakrész az, ahol azóta él, hogy a Roxfortból kiköltözött. A kirakat, mely egy nyelviskola tekintetében funkciótlan is lehetne Grayson szerint a helyiség éke, s kifejezetten szeret úgy tanítani, hogy az ablakhoz közeli asztalnál ül a diákjaival. Abban hisz, hogyha a nyelv van annyira érdekes, hogy semmiféle nyüzsgő utca nem tudja elvonni róla a figyelmet, akkor az már igazi érdeklődésre vall. A tanulóhelyiség fölötti lakrászben általában pedáns rend uralkodik,de ezen a januári napon a szoba fel van dúlva, mintha valaki keresett volna odabent valamit. Nem tudni, hogy megtalálta-e, ám az biztos, hogy a fiókok tartalmát mind-mind kiborogatták, székek feldöntve, a kredencből kiesett néhány tányér cserepei a padlón szerte-szét. Az ágy alatt viszont mintha megcsillanna valamin az ablakon bekandikáló, gyenge téli nap fénye. Ugyanaz a fény, amiben fürödve Sera elé zuhan a Nagyteremben a viharvert bagoly egy látványosan vérmocskos [You must be registered and logged in to see this link.]lel.
//Határidő: 02.09., én írok 02.10. Szeretném kérni, hogy az első körben Sera kezdjen. Utána nekem mindegy a sorrend, cserélhettek is A nyitóhszbe örülnék, ha mindenki leírná, hogy mit visel a karaktere aktuálisan.
Ahogyan a rántás megérkezik, a többiekkel együtt csúszom meg kissé, porcosan feltápászkodva segítem fel a lányokat, miközben a kezünket törölgetjük, ahol esetleg beletenyereltünk a kavicsokba, csontokba. Hihetetlen, hogy ide csak így lehet érkezni, de most elnyomom az esetlegesen feltörő káromlatot, mert Seraphine-nak van nagyobb baja is, de annyira tapintatos nem vagyok, hogy ne turkáljak a zsebemben a cigi után, amire pofátlan rá is gyújtok. Legfeljebb kettőt arébb lépek, hogy szélirányból se kelljen a bűzt szagolniuk, hogy aztán leárnyékoljam a homlokomat a szabad kezemmel, s körbenézzek. A keselyűket észreveszem, hogy aztán enyém megszédüljek a látványtól, a tériszony bizony nem tréfa dolog. Meg hát egy sakktábla mögött könnyen lehet nagy az arcom, nem úgy mint a terepen. Ahogyan követem Seraphine pillantását lefelé, a csontokról természetesen a régi, mugli sakkfigurák jutnak eszembe, a varázslósakkban természetesen törhető, mágikus kőből van, mert úgy a látványos. A temető említéséről viszont a legutóbbi légyott jut eszembe, még Autumn volt a delikvens, aki azóta eltűnt, úgyhogy a franc bele, hogy ennyit jelentett neki ez az egész, így hát amikor Lioneah odakacsint, halvány mosollyal viszonzom, mert mégiscsak megtisztelő, hogy még mindig afféle családtagnak gondolnak. Van egy olyan érzésem, hogy ha Lioneah és én valami mélyebb témáról beszélgetnénk, ott aztán nem lenne semmilyen tabu, csak a kőkemény igazság, ami a legtöbbeknek kínzóan kellemetlen. - Menjünk. - Indítom meg a menetet, na nem mintha az én szavamra kéne hallgatniuk. Beleszívok néhányat a cigibe, s nézelődök, kapaszkodót keresek, legyen az korlát, vagy szikla, mert lenézni nem nagyon akaródzik. S csak hogy kicsit szóval tartsam őket, de ne Sasha legyen a fókusz, Lioneah mellé sorolok. - A bátyátokkal mi van? Ezer éve nem láttam. - Teszem mindezt azért, hogy Seraphine ne csacsogjon, hanem ha kap valami égi jelet a professzortól, akkor arra tudjon figyelni, mi meg amolyan kísérővé avanzsálódunk.
Én maradok annál a vonalnál, hogy végezzük ki a zsupszkulcsot, hogy legalább ne könnyítsük meg annak a dolgát, aki netán utánunk akarna jönni. Az érkezést néhány karcolással megúszom, a familiárisom pedig újfent láthatatlanná válik ösztönösen, hiszen mégis csak idegen terepen járunk és nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk, nem eleve csapdába sétálunk-e. A csontok engem annyira nem borzasztanak el, végtére is Cody mellett látok ezt-azt és sose volt gyenge a gyomrom az efféléhez. Azt viszont sejtem, hogy ha már régmúlt hullák vannak a talpunk alatt, akkor a nővérem megpróbál majd kapcsolatba lépni velük, bár gondolom ezek már igen régen megmurdáltak ahhoz, hogy ne tudjanak segíteni a most történtekkel kapcsolatban, ha csak nem lebegtek itt nézőként. Ehhez én annyira nem értek. A nyakamat inkább a kolostor felé nyújtogatom, legalábbis arra amennyire sejteni a lehet a zászló alapján. - Állati békés hely lehet a nagy spirituális felfrissülésre ezekkel a csonthalmokkal. Mintha egy temetőben akarnál romantikus pikniket tartani. - ciccentek egyet, amíg a nővérem koncentrálgat a hullákra, talán még futólag oda is kacsintok Dwightra. Végtére is gyerkkorunkból ismerem és valahogy azért van közöttünk talán valami felületes szimpátia, hiszen mindketten igen sötét szürőn át szemléljük a világot. Azért amíg nem indulunk el megpróbálom felmérni a terepet, hogy megél-e ilyen magasságban bármiféle repülő állat, amire rátudok csatlakozni, hogy ténylegesen előretekintsek és megnézzem mi vár ránk a kolostornál.
//Szintén 6 Druida 4. szint - Lélekosztódás: A saját lelkének egy részét képes egy kisebb állat (maximum macska, repülő állatoknál, vércse méretű) testébe átvinni, így azt irányítani tudja, bármikor amikor úgy akarja az ő látómezejére váltani stb. de a saját testében is megmarad. A kapcsolat akkor szakad meg, ha a Druida úgy akarja.//
- Azt hiszem nem ezt használta, hogy odajusson, hanem éppen onnan jött ide a tárgy. Viszont ettől még küldhette ő, hogy odajussunk Tibetbe, vagy legalábbis a közelébe, de az is lehet, hogy teljesen más volt és nem feltétlen tiszta szándékkal. - teszem hozzá, amikor Lioneah megemlíti, hogy ki cserélhette ki, kicsit összeráncolva a homlokomat. Látszik rajtam a bizonytalanság, ha igazi Merengő lenne, akkor valószínűleg még azt is megnézném, hogy kering-e benne valamilyen emlékfoszlány, valamilyen üzenet, de ha zsupszkulcsnak van használva a tárgy vélhetően nem funkcionál. - Tibetbe vezet. Tényleg Tibetbe vezet. - fújom ki nagyon, nagyon mélyen a levegőt, hiszen nem lenne két perc kitalálni, hogy más úton hogyan is jutunk el a világ másik végére. Akkor is, ha varázslók és boszorkányok vagyunk mindannyian, nem lehet minden meg egy csettintésre. Dwight nagyon röviden beszél, röviden válaszol, ami valahogy görcsbe rántja a gyomromat. Persze ez más idegesség, mint az hogy a vőlegényem életveszélyben van, viszont ahogy ő másként emlékszik a fiatal Lioneah-ra, úgy én máshogy szeretnék emlékezni rá, a kisfiú, aki olyan lelkesedéssel barátkozott a húgunkkal, amikor családi kerti partikat tartottak a családok már csak nyomokban felismerhető. Olyan visszafogott, olyan tartózkodó talán, de a tettei a régiek, segíteni akar, én pedig hálásan fogadom. A sokadik fogadott testvér. - Mindegynek nem mindegy, azért figyeljünk, hogy felbukkan-e újra valamilyen másik úton. - teszem hozzá azért, egy félmosollyal a fiúnak. Lepillantok a megjelenő demiguise-ra, a különleges varázslény mellett az én bundás, gyakran csacska és ügyetlen mosómedvém erőteljesen viccnek tűnik, de tegyük fel, hogy ebben van a bája. Amikor átérünk megtántorodom, pont úgy érkezem, hogy kifordul a lábam alól a sziklás-kavicsos talaj, szóval hiába az akrobata ügyességem néhány pillanatra padlót fogok. Minimális karcolás kerül csak a tenyeremre, aminek körülbelül perceket adok arra, hogy a helyét se érezzem, de ha esetleg a többieken serken a vér azért nyelek egyet. Szerencsére a kontrollom már majdnem tökéletes, de azért észreveszem gyorsan, ha valaki vérzik. Ha Lioneah tartja magát ahhoz, hogy elpusztítaná, akkor bólintok, magabiztos vagyok abban, hogy másként is hazajutunk együtt. - Bevallom most bánom, hogy nem tartottam még soha vele és nem olvastam kellően utána ennek a tájnak. Ezek a csontok... - lepillantok, de nincs benne undor, szép is lenne, ha egy ereklyevadász-vámpír-kísértetvadász még ebben a fázisban lenne. Lehet, hogy a nyomozásunkhoz semmi köze az ég világon, de talán ösztönösen nyúlok ki a holtak irányába, megelevenítve a régmúlt csatát, vagy legalább is egy-két elbukott szellemet, ha persze lehetséges. Látom a távolban az épületet, de a csata nyomai, az imazászlók, az egész táj egy kicsit elszorítja a torkomat és nem hagyja, hogy azonnal abba az irányba rohanjak.
// Dobás: 6, horzsolás
Nem tudom pontosan mit emeljek ki, de néhány a négy szintről: A kísértetvadászok képesek azokat a szellemeket is látni, akik már átléptek a függönyön és odaát tartózkodnak, kapcsolatba léphetnek elhunyt rokonokkal, hívhatják őket, tehát cézatosan képesek megidézni valakinek a szellemét." "Ilyenkor a szellem azt teszi, amit kérnek tőle, válaszol kérdésekre akkor is, ha egyébként nem akarna." "Képesek erős ártó szellemeket is elűzni, vagy az akaratukat rájuk kényszeíteni. A túlvilág jelei alapján könnyebben értelmezik a jeleket, nyomokat, észreveszik a nem odaillő dolgokat." stb. xd //
A merengő mindig merengő volt, Sera láthatta is használat közben, így az az eshetőség kizárt lehet - legalábbis az ő számára - hogy Grayson cserélte volna ki zsupszkulcsra. Mindazonáltal a varázslat, melyet Sera előhív nemcsak azt mutatja meg, hogy valóban Tibet az uticél, hanem igencsak szignifikánsan a közel 4500 méteren fekvő "kora" közepét lövi be, mint megérkezési pontot. Halványan felsejlenek szétdobált csontok, kések, lándzsák.. vagy csak a képzelet játszik vele? A sólyom szinte azzal egyidőben vijjog egyet, hpgy Dwight behúzza a függönyt, ezzel egyértelművé teszi, hogy nem egy véletlenül errereppenő madárról lehetett szó. Valamiféle baljós érzéshullám seper végig a szobán, de mire mindhárom fiatal a zsupszkulcs-merengő közelébe ér el is hal az érzés, mely talán ott sem volt. Ha idővonalat kéne húzni, akkor Sera varázslata az elmúlt 4-5 órát lóheti be utolsó használatnak, s ami nagyon érdekes, az az utazás iránya. Nem innen Tibetbe, hanem Tibetből idefelé vezetett a legutolsó útja a zsupszkulcsnak. Belátásukra van bízva, hogy megsemmisítik-e odaát az utazóeszközt vagy sem, mindenesetre amint mindhárman hozzáérnek megérezhetik a jól ismert rántást, s egy szemvillanás múlva arra eszmélhetnek, hogy keselyűk köröznek a fejük fölött, nehezen veszik a levegőt, s ha pilláik felvetődnek, akkor remek kilátásban lehet részük a Kyi Chu völgyre és temérdek imazászlójára. Egy teremtett lélek, nem sok annyi nem észlelhető a környéken, de elég kényelmetlen lehetett az érkezés maga. Göröngyös, kemény a talaj felülete, ki-kikandikálnak itt-ott száraz, régóta itt heverőnek tűnő csontdarabok. Az imazászlók kötelei pedig mintha egyazon gócból indulnának tova. Elég messzinek tűnik, de épületformája van. Az lehet a kolostor vajon?
//Határidő: 02.29., én írok 03.01.
Landolás sikerére kérek 1-1 dobást 10 oldalúval: 1,2,3,4 - simaliba, kellemes talajfogás és könnyed felállás 5,6,7 - némi horzsolás a csontoktól/kövektől befigyel, de semmi komoly 8,9,0 - amint talajt ér ki is csúszik a lába alól, s lefelé kezd csúszni a partoldalban
Nem tudom, hogy Lioneah miért ilyen harapós, de rólam lepereg, mert én is szinte olyan vagyok. Azért mondom, hogy csak szinte, mert az elmúlt másfél évben sokat töltöttem a nővéremmel, aki egész kiegyensúlyozott már, pedig neki is meg volt egykor a keresztje. Nem tudom, hogy Lioneah miért ilyen, amikor még Sashával gyerekek voltunk, nem ilyenre emlékszem, de azt tippelem, hogy ő is nehezen élte meg a szülei halálát, ahogyan én az enyémeket, másfelől viszont mindegy, az emberek változnak, én sem vagyok már a régi. Ahogyan nézelődöm a sarokból, s kikukkantok az ablakon, észreveszem a nagyon is emberszerű madarat, s bár főleg a sakkra koncentráltam, egyből beugrik az animágia. - Hé, valaki figyel minket. - Lépek vissza a fal takarásába, s fordulok hátha a nővérek felé. Amikor Seraphine javasolja, hogy húzzam be a függönyt, megteszem, Lioneah-nak pedig bólintok, ő végülis úgy fest, hogy elfogadta, hogy én is ott vagyok, és akár mennék is velük. - Animágus? Familiáris? Végülis mindegy. - Közelebb lépek a merengőnek álcázott zsupszkulcson, végülis érdemben nem találtunk semmit, csak egy átjárót. - Oké. - Felelem ismét röviden a komoly kérdésre, pillantásomban pedig benne van, hogy szeretnék törleszteni, hogy annak idején családtagként kezeltek. Lehet, hogy Sasha sehol nincs, de ahogyan a sakkban, úgy a való életben is mindenre van válaszlépés. Az övékre most az enyém ez. Megtapogatom a válltáskámat, mindig van ilyesmi nálam, hiszen nem tudhatom, hogy hol ér az éjszaka, amilyen furcsa lélek vagyok, hajlamosnak mutatkozom lemenni a faluba éjnek idején, iszogatni, merengeni a múlton, na és persze a csajozós kalandokról ne is beszéljünk. Nem vagyok éppen egy felkészült, terepen dolgozó varázsló, ám mégiscsak én is szimbolisztikára járok, s a logikai érzékem talán pont valami ilyen kutató-nyomozómunkára alkalmas. Ideje a megnyitásoknak. Gyalog az E4-re. Odalépek, és megérintem én is a merengőt. Nem vagyok egy nagydumás, de tekintetem azért kérdő, hogy ki, vagy mi lehetett a támadó, s miért lehetnek a nyomunkban. A professzor sokaknak szimpatikus alak, most valakinek mégis az útjában van? Kifejezetten lenyűgöznek a karizmatikus alakok, nyilván ő a saját szakterületén (sakkterületén?) lehet majdnem olyan jó, mint én az enyémben.
Azért egy kis fintor megjelenik az arcomon, amikor a kölyök választ ad a szinte csak költői kérdésemre és még Sera is kiegészíti, sőt a tetejében van is ráció abban, amit mondanak. Francba! Nem tudom, én tuti, hogy akkor se szórakoznék füstölővel, az efféle mágiák unalmasak és lassúak... habár erre más meg jót nevetne, miután én bájitalokkal operálok. Mindenesetre átkukkantok a falon, hogy ne várjon ott minket komolyabb meglepetés, de együtt be is tudunk jutni, akkor mehetünk körülnézni. Az viszont egyből egyértelművé válik számomra, hogy ez a tárgy nem az, aminek látszik, vagy aminek lennie kell. Ez esetben viszont valaki mégis bejött ide, nem csak tönkretette a zárat, vagy maga Grayson hagyta ezt így itt? Azt gondolom Sera tudná... ha már olyan nagy a szerelem, meg a bizalom. - Zsupszkulcs, bár hogy ki cserélte ki, az remek kérdés. - morfondírozom és azért itt én is Dwightra pillantok, mert rendben van, hogy eljött átkutatni egy szobát, de már elég más tészta elmenni a világ másik felére, főleg úgy, hogy valaki egyértelműen figyel minket azzal a már említett madárral. Familiáris lehet bizonyára, de vajon kié. Talán az, aki kutakodott nem jutott sokra és megvárta, amíg mi megtaláljuk helyette, amit akart? - Ha figyelnek, akkor viszont jobb lesz mielőbb eltűnni és főleg, ha senki se követne minket. - teszem még hozzá. Én persze a magam részéről benne vagyok a dologban és ha meg van a közös döntés, akkor hozzá is nyúlhatunk a tárgyhoz. Azért azon még elgondolkodom, hogy valamiféle időzített mágiával hatástalanítsam, hogy ne lehessen minket követni, bár ez pont az ellentéte annak, hogy Sera tájákoztatni akarja Nicket a pontos célunkról. Mostmár a familiárisom is megjelenik mellettünk, aki eddig láthatatlanul szegődött a csapat nyomába, hogy az átérkezünk viszonylag kevés meglepetést tartogasson. Végtére is nem tudjuk teljes pontossággal, hogy hová is kerülünk és ott mi vár ránk.
//Dzsinn: Frankón ért a tárgyakhoz, megpróbálna valami időzített hatástalanítással próbálkozni, vagy szimplán maró bájitalt önt rá, ami nem azonnal hat. Szóval tökrevágná a zsupszkulcsot.
Familiáris - Jövőbelátás: Előzetes kognitív látása van. Előre látja néhány másodperccel a jövőt, így szinte lehetetlen átejteni, elfogni, kivéve ha ellenfele valami teljesen kiszámíthatatlan dolgot tesz.//
Nem kell Lioneah-nak kétszer mondania, nem húzom az időt, csak próbálok egy logikus indokot találni arra, hogy a kétségbeesésen felül mással tudjam okolni, hogy elfogadom a segítséget Dwight-tól. Abban sem vagyok biztos, hogy tudja, hogy ki az a bizonyos vőlegény, mennyire terjedt el, hogy hová tűnt Grayson az iskolából, miért tanít inkább Roxmortsban a béke kedvéért, de igazából nem biztos, hogy számít. Nem az a lényeg, hogy professzor volt itt még tavaly, hanem az, hogy szeretem és hogy Dwight is Sheree-hez hasonlóan elég sok időt töltött velünk fiatalkorában. - Köszönöm. - válaszolok ennyit, de látszik az idegességem melett a hála is a tekintetemben. Néha nem is veszem észre a befolyást amivel hatunk a környezetünkre, hiszen mindenki felett kellően anyáskodtam, de többet volt ellene lázadást, mint köszönet, szóval szinte üdítő, hogy Dwight ezért csatlakozik hozzánk. Amikor beérünk Lioneah kételyeire kicsit elgondolkozva válaszolom. - Valaki, aki nem sietett egyáltalán és alaposan át akart nézni mindent, lehet, hogy el is olvasott néhány dolgot vagy... - megakadok és végül bólintok a srác felvetésére is. - Vagy másra koncentrált. Akárki is volt ez, más helyre rakta, mint ahova mi tennénk és koncentrálni próbált, talán meditálni, talán varázsolni, ezt nem tudom. - osztom meg velük, amennyit csak kikövetkeztethetek. Ha fiú beszámol a madárról, akkor mindenképpen megkérem, hogy akár fizikailag behúzva a függönyt, akár mágiával némítva és sötétítve a külvilágnak a helyünket, de menjünk biztosra, hogy az a valaki, aki figyelt minket, a lehető legkevesebbet tud meg arról, amire mi rájövünk. Amikor Lioneah felajánlja, hogy átmegy, elgondolkozom. - Úgy tűnik, hogy nincsen semmilyen csapda hátrahagyva, csak nem tudott átjutni és tönkretette a zárat. - feltételezem, és mivel lényegében bármilyen zárat fel tudunk nyitni mi ketten, igazából ha át is néz szellem alakban, utána amúgy is felnyitom, hogy mindannyian belássunk, be tudjunk nézni. Már tizenkettedik évet koptatom Ereklyevadász szakon, relikviamester képességgel, szóval ezen a vonalon erősen összecsengek a húgom képességével, így amikor megosztja, hogy egy zsupszkulccsal állunk szemben akkor egy szakombeli bűbájjal megpróbálom letapogatni, hogy Tibetbe vezet-e, illetve, hogy mikor használták utoljára. Eléggé szomorú lenne, ha pont Graysonon keresztül jutottak volna el azok a támadók oda, éppen ezen az útvonalon, hiszen a zsupszkulcsok van, hogy oda-vissza mozognak meghatározott időben. - Priori Insumno Revalio. - mondom a bűbájt, és ha Tibetre mutat az irány, akkor bizony azonnal a többiek felé fordulok. - Megtámadták őket és a világ másik felére tartunk, biztos vagy benne, hogy készen állsz rá, hogy velünk gyere? Mi nem késlekedhetünk. - teszem fel utoljára a kérdést Dwight felé fordulva, miközben - amennyiben Tibet az irány - az egyik kezem már nyúl ki a merengő széléhez. Közben átfuttatom a fejemen, hogy van-e értelme indulás előtt lezárnunk mágiával a szobát és a varázstárgy helyét újra, hogy ne tudjanak minket követni, vagy esetleg levelet írni Nicolasnak, arról, hogy hova és hogyan megyünk, hogy ő tudjunk minket követni? Nehéz végiggondolnom taktikákat, amikor az dobog a mellkasomban, hogy Grayson életveszélyben lehet.
// Priori (korábbi) Insumno (valamire használ) Revelio (felfed), a fantasztikus gugli-latin tudásom egyedülálló. Kitalált ereklyevadász mesterszakos bűbáj, mágikusan kirajzolódnak színek-formák és utalások körülötte-felette, hogy hova vezet a tárgy és mikor használták utoljára, stb. BBT: 25 pont Varázserő: 40 pont//
Az illat egyértelműen szantál. Sera ha kutat az emlékeiben akkor eszébe juthat, hogy Gray mit mondott neki a különböző füstölők hatásairól. A szantál illata az egyik legmagasabb szintű spirituális rezgés, ellazítja a szív és a torok csakráit. Serkenti a tisztánlátást, elősegíti a korábbi életek látását, gyógyulást, öngyógyítást, belső tisztítást, védelmet ad, megnyugtatja az elmét. Az igazi szantál sokáig megőrzi az illatát. Ami furcsa lehet, az a leégett füstölőszár helye. Általában az ablakpárkányon áll a füstölőtartó, de most hanyagul az egyik székre van téve. Se Sera nem érezhet csapdát a merengő helyén, se Lio, ám Lio képessége nagy segítségére van abban, hogy rájöjjön: a merengő valójában csak úgy néz ki, mintha az lenne, de nem az. Egyfajta helyettesítő tárgy, melynek varázsképessége szintén feltűnő. Láthattak ilyet az iskolában is, amikor az utazásra használható, varázserővel felruházott tárgyak volt a tananyag. Míg a lányok nézelődnek, addig Dwight az ablakon kémlel kifelé. Árnyat ugyan nem lát, de egy sólyom suhan el az ablak előtt és mintha röptében megállna egy pillanatra, hogy benézzen az ablakon. Rém fura, mondhatni. Vajon a madár figyelte őket vagy csak a képzelete játszik vele?
Kissé talán mindig is kettős érzés volt, amit a másik családdal szemben éreztem. Egyrészt kisfiúként jó volt velük barátkozni, aztán amikor meghaltak a szüleim, valahogy Sashát okoltam, mintha egy kislány rá tudna erősíteni a családok baráti rivalizálására. Felnőve végül Sashának megbocsájtottam, de ránézve sosem tudok már jó érzéssel gondolni a múltunkra, a nővérei viszont más tészta. Sasha eltűnt, a nővéreivel még egy rövid ideig tartottuk a kapcsolatot, és talán pont az az idő kellett, hogy ne emésszen el a sötét. Így aztán átsiklom a mondaton, hogy vőlegényként aposztrófálunk egy ex tanárt. – Ahha. Nem kell elvárni. Nektek köszönhetem főleg, hogy nem kallódtam el. Segítek. – Felelem rövid, kurtán-furcsán semleges stílusban. Tudom én, hogy a kívülállók nem tartanak sokra, csakis varázslósakk körökben, de nekem az elég. Különösebb mágikus adottságom sincsen, csupán a nimfa szertartás elavult hagyománya. Kapcsolatom van a sötét erdő fáival, de ez minden, kétlem, hogy két képzett boszorkány mellett a labdába rúgok, de több szem többet lát, ahogyan az idősebb nővér is megjegyzi. Mindenesetre segítőkészen bólintok, némi hálás pillantást is mellékelve, hogy szinte családtagként kezel, nem pattint le. Ugyanakkor ketten vannak, még akkor is ha a szőke a férfi menyasszonya, Lioneah még mondhat nemet. Ez sem történik meg, nem is reagálja le; hallgatás belegyezés! Már én is kabátban lépdelek picit lemaradva tőlük, de tartva a tempót, furcsán borzolódik a tarkóm. Olyan, mint amikor a sakk közben engem néz vagy egy szobányi tömeg. Nem pillantok körbe, fókuszálni kell. Zsebrevágom a kezem, hogy belépjünk a helységbe. Nem teszem szóvá, hogy a kupi valami szerelmi csatározás maradványa is lehet, mert nyilvánvalóan eltűnt a fickó, esetleg elrabolták. – Az, aki éppen másra használta a pálcáját. Példának okáért idézett valamit. – A Lumost bizonyos varázslatokkal párhuzamosan lehet használni, de még egy hozzám hasonló kevésbé képzett varázsló is tudja, hogy ha már valami erősebbről lehet szó, akkor arra kell koncentrálni. Én magam nem nyitogatok szekrényeket, ajtókat, úgy veszem, hogy Seraphine van otthon. Az egyik sarokba húzódom, nem akadályozva őket, viszont onnan jobban is belátom a teret. Megpróbálom rekonstruálni, hogy ki jöhetett be, hogyan, Grayson ismerhette-e azt, aki elvitte, feszegették-e a bejáratot. Az egyik ablakhoz lépve csak kikukkantok a fal takarásából, hogy ha jól éreztem, hogy figyelnek minket, látok-e szemközt, vagy netán az egyik háztetőn valakit.
Nem lep meg, hogy Sera nem veszi fel most a viccelődésemet, vagy hogy egyből védelmezi ezt a pasast, az ellenben annál inkább, amikor kiderül a lánykérés dolog és hogy az érkező szomszédnak máris mint vőlegényét mutatja be. Nem sokon múlik, hogy ne hallassak egy gúnyos horkantást, de végül visszafogom magamat és várok, amíg beszámol a a kölyöknek - mégis csak tizenhét éves -, hogy mi a helyzet. Az azért meglep, hogy velünk akar tartani. Bár szomszédok vagyunk és asszem valamit akart anno a húgunktól, de én sose folytam ennél jobban bele a családi ügyekbe. Mindig is azóta, ami történt ellenséges voltak a legtöbbekkel, ahogyan Dwighttal sem volt éppenséggel jó, vagy egyáltalán érdemi kapcsolatom a szüleink halála utána, a korábbi időkre pedig már alig-alig emlékszem. Akkor még lehet, hogy egy fokkal elviselhetőbb voltam. - Menjünk már! - morranok fel inkább, amikor Sera óvatoskodik, meg aggodalmaskodik. A magam részéről elsőként öltözöm fel és indulok el, bár az utat persze mutatni kell. Tény, hogy jóval többet járok Roxmortsba azóta, hogy átvettük a gyógyító boszorka "üzletét", de általában célirányosan teszem. Nem koslattam a nővérem után, hogy hová költözött pontosan a... vőlegénye miután kvázi kirúgattam az iskolából. Azért arra nem tehetek róla, de felemelkedik a szemöldököm, amikor felhúzza a gyűrűt, de végül nem mondom ki, hogy minek, ha netán a pasas már hulla. Azt hiszem ezzel nem segíteném elé a jelenlegi kutatást, maximum Sera csak még zaklatottabbá válna. - Na, de mégis ki gyújt gyertyát és illatosít be, ha átkutat egy helyet? Miért nem használt egy szimpla Lumost? - teszem fel a magam elsősorban költői kérdéseit, hiszen erre most úgy sem fognak tudni válaszolni, csak nem értem a dolog logikáját. Egyelőre körülnézek a szobában, látok-e más elhullajtott nyomot, akár egy papírlap alá szorulva, vagy szék/szekrény alá begurulva. Aki itt hagy egy alig elaludt gyertyát, simán lehet annyira trehány, hogy más árulkodó nyomot is hagyott maga után. - Betudok menni, ha akarod. - válik az alakom áttetszővé, hiszen szellem alakban gyakoratilag nem sebezne csapda sem, mert akár egy becsapódó akármi is átmenne a testemen és kész. Látom én, hogy Sera vizsgálódik, besegítek azért és ha rábólint, akkor simán besurranok abba a rejtett szobába, hogy kiderüljön egyáltalán bejutott-e oda az, aki próbálkozott vele, vagy sem.
//Dzsinn: I. Képesek áttetsző szellemalakot felvenni néhány percre/körre. Ilyenkor átmehetnek falakon, nem éri őket fizikai támadás. IV. Könnyen átlátják tárgyak működését legyen az egy zárszerkezet, csapda, vagy mágikus ereklye, ezáltal fel is ismerik a mágikus tárgyakat egy pillantás alapján.//
Kicsit kiül az arcomra a hitetlenség Lioneah feltételezésére, hogy csak nincs kedve visszajönni hozzám, Roxmortsba, az közös életünkhöz, amit bár mindketten külön-külön karrierrel, de építgetünk. - Biztosan. - válaszolok csak ennyit, nem tűnik a hangomon a sértettség, viszont az, hogy nem folytatom egyértelműen jelezheti, hogy a felületes figyelme arra sarkall, hogy inkább hallgassak és tartsam magamban az aggodalmam. Amit talán még képes is lennék megtenni egy ideig, ha nem jön a bagoly és a levél a hírekkel. - Nem hiszem, egyáltalán nem ilyen a stílusa, soha nem okozna szándékosan rossz érzést és fájdalmat egy átverés miatt. Főleg akkor, ha komolyan gondolta, hogy... - elhallgatok kicsit és Lioneah-ának odamutatom a pontos tartalmat, nem rejtem el előle azt se, hogy Grayson meg akart kérni, vagy... megkért, viszont amikor Dwight lép oda, neki inkább összefoglalom, hiszen lehetséges, hogy a volt professzoráról és a közel hét évvel idősebb szomszédjának magánéletéről részletekre nem feltétlenül kíváncsi. - A bagoly rossz hírt hozott, a vőlegényem bajban van Tibetben, valakik megtámadták őket. - szuszakolom ki magamból, látszik rajtam az idegesség és talán az is kihallattszódik, hogy ez a vőlegény dolog elképesztően friss és most először hagyja el a számat. Oldalt is pillantok a húgomra, hogy milyen reakciót kapok rá tőle, aztán egy kicsit vonakodva teszem hozzá. - Nem tudom, hogy mekkora veszélyben van és nem akarlak bajba keverni, neked Grayson senkid, de... ha tényleg komolyan gondolod, akkor azt hiszem elfogadnám a segítséget. - mondom, bár látszik rajtam, hogy ahogy Sashát is még mindig szívem szerint kislányként kezelném, úgy a vele hasonlókorú Dwightot is óvnám az egésztől. - A lakásnál még csak nem lehet semmi baj és több szem többet lát. - teszem hozzá, és ha Lioneah-nak nincsen heves ellenvetése, akkor veszem a kabátom és perdülök is ki velük a nyomomban. A helyszínre érve erősen rossz érzéssel tölt el a felfordulás, főleg, hogy az épülő paranoiámhoz még az az érzés is társul, mintha valaki figyelt volna miközben ide jöttünk. Első körben kihúzom az említett fiókot és amikor előkerül a gyűrű egy kicsit bele dermedek a mozdulatba és néhány pillanatig csak bámulom... aztán felhúzom a gyűrűs ujjamra. Bármit is kerestek, biztosan nem az érték vagy a csillogás alapján mentek, különben ékszer se maradt volna hátra. Megpróbálom belőni, hogy az illat, ami terjeng jellemző-e arra, amit Gray használna vagy sem, hogy biztos lehessek abban, hogy nem ő tért ide vissza, mióta elküldte a levelet, ki tudja mikor. Elkezdek körülnézni, a merengő felé is, de amikor jön a rossz érzés megállok és csendesebben szólok a többiekhez. - Lehet, hogy aki felforgatta a helyet hátra hagyott valamit... vagy még mindig figyel, hátha olyat találunk mi meg, amit ő nem. - suttogom, és próbálom újra végigfuttatni a tekintetemet mindenen, belesve a Merengőt rejtő szerkezethez is, akad-e átok, csapda rajta. Próbálok fókuszálni, alapos lenni és gyors, de az aggodalom, hogy Graysonnak baja eshetett és a felforgatott lakás látványa egyértelműen felzaklat, nem sikerül csak úgy "bevetés üzemmódra" kapcsolnom. A mosómedve familiárisom még a kis kezeivel el is kezdi szortírozni a ruhákat és visszapakolni a lelökött tárgyakat, mintha ezzel próbálná nyugtatni a rendszerhez szokott idegeimet, de hát ez a próbálkozás csepp a tengerben.
// Dobás: 6
Ereklyevadász szak: Csapdaismeret + Auror szak: Csapdaismeret alapok (elmélet-gyakorlat) Akrobata 6-7. szint, részletek: 6. szint: Csapdaismeret: Képes bonyolult csapdákat létrehozni és felismerni akár mágikus rejtett csapdákat is, mivel már annyira ismeri ezeket a szerkezeteket, hogy kiszúrja az eltéréseket különböző helyeken. + Mindenféle, akár mágikus zárakat is képes kinyitni, vagy megérteni, hogy milyen módon lehet kinyitni őket, mire van hozzájuk szükség. //
Az illat egyértelműen szantál. Sera ha kutat az emlékeiben akkor eszébe juthat, hogy Gray mit mondott neki a különböző füstölők hatásairól. A szantál illata az egyik legmagasabb szintű spirituális rezgés, ellazítja a szív és a torok csakráit. Serkenti a tisztánlátást, elősegíti a korábbi életek látását, gyógyulást, öngyógyítást, belső tisztítást, védelmet ad, megnyugtatja az elmét. Az igazi szantál sokáig megőrzi az illatát. Ami furcsa lehet, az a leégett füstölőszár helye. Általában az ablakpárkányon áll a füstölőtartó, de most hanyagul az egyik székre van téve. Se Sera nem érezhet csapdát a merengő helyén, se Lio, ám Lio képessége nagy segítségére van abban, hogy rájöjjön: a merengő valójában csak úgy néz ki, mintha az lenne, de nem az. Egyfajta helyettesítő tárgy, melynek varázsképessége szintén feltűnő. Láthattak ilyet az iskolában is, amikor az utazásra használható, varázserővel felruházott tárgyak volt a tananyag. Míg a lányok nézelődnek, addig Dwight az ablakon kémlel kifelé. Árnyat ugyan nem lát, de egy sólyom suhan el az ablak előtt és mintha röptében megállna egy pillanatra, hogy benézzen az ablakon. Rém fura, mondhatni. Vajon a madár figyelte őket vagy csak a képzelete játszik vele?
Soha nem korai előre készülni a nyári világbajnokságra, de azt nem roxfortos helyiekkel kéne. Úgy hallottam, hogy a bolgárok is egészen ügyesek, csak éppen teljesen más stílust képviselnek, mint a britek, akik között már nem érzek kihívást, s talán itt lenne az ideje, hogy leüljek nemzetközileg is bábukat gyilkolni. Mindenesetre unottan kevergetem a levest, a dohányzást még nem sikerült letenni, ahhoz lenne jobban kedvem, az pedig sosem szokott zavarni, hogy egyedül üldögélek a Griffendéles asztal sarkán, én valószinűleg sosem leszek az a közkedvelt hős, mint a nővérem. A sakkozók körében mindenki tisztel, de az szűk réteg, és hát Daphne azt szokta mondani, hogy a táblán kívül is van élet. Kacérkodtam egy ideig a bájital keveréssel, még érzékem is lenne hozzá, de a mardekárosok gyakorta kisajátítják, hogy csak ők lehetnek benne tehetségesek. Mindenesetre a nővérem meg a sógor most elvannak a babával, pár nap szabadságra mentek, akár be is nézhetnék hozzájuk, de ezen a most nem tudok többet tűnődni, mert a szomszédos asztalok egyikénél a gyerekkori szomszédaim riadnak meg valamin, döbbennek le. Felsóhajtok, én aztán nem a segítőkészségemről vagyok híres, de hát a régi ismeretséget nem temettem el. A szüleink sokáig összejártak, én meg Sasha után kajtattam, még akkor is, ha ő már a múlt. Ám tegyük fel, hogy a nővérei arról nem tehetnek, hogy már nincs meg ez a kapcsolat, úgyhogy ledobom a kanalat, s kiemelem a lábaimat a pad mögül, hogy a kezembe fogva a kabátomat odahajoljak Seraphine másik oldaláról. - Baj van? Tudok valamit segíteni? - Nem méltatom Lioneah csinosabb külsejét, mondhatni Sasha testvérei amolyan tabutéma. Különben sem vagyok nagy kandúr, ritka az, hogy tényleg érdekel valaki úgy huzamosabban, mert hát az emberi kapcsolatok nem az én világom. A ruházatom egyébként egy kapucnis pulcsi, farmer, bakancs, a karomon pedig egy bokáig érő hosszú kabát. Nyilván nem olvasok bele semmibe, ha csak oda nem mutatják nekem.
Iszonyú nagy baromságnak gondolom ezt az elvonulunk a világtól marhaságot. Meditálás, meg Tiber... jó ég! Őszintén szólva eddig se sokon múlt, hogy ne fejezzem ki a nővérem felé abbéli szkeiticizmusomat, hogy a pali egyáltalán nem azért húzott el, hogy az elméjét pallérozza, hanem simán csak szórakozik valahol egy táj szigeten csini táj csajok között. Na, de rendes lány vagyok én... néha, szóval visszafogtam saját véleményemet, legalábbis eddig, főleg mert Sera nem nagyon hozta szóba a témát, na de most hogy eszünk és nyafogni kezd nekem, már sokkal nehezebb csendben magamban tartani a nem túl pozitív véleményt. - És teljesen biztos vagy benne, hogy ott van? Lehet, hogy valahol bulizik és elfelejtett jelentkezni, mert túl jól el van... itt meg rohadt unalmas és hideg van. - vetem oda félvállról, miközben a desszertet turkálom. Nem vagyok nagy édességkedvelő és őszintén szólva a tökör pite helyett inkább ennék pár pillecukrot, de az most pont nincs az asztalon. A ruhám egyébként a megszokott átlagot tükrözi. Farmert viselek, a hajam még mindig szőke és lófarokban van hátul összefogva. Felül egy már-már testhezállóbb fajta póló van rajtam, ami újfajta viselet, mivel igen sokáig rejtettem el a külsőmet a gyerekkorom tragédiájának hála. A kabátom mellettem pihen a padon, egy egyszerű fekete téli dzseki mindenféle flanc nélkül, belül meleg bolyhos és az eladó szerint egy kis hőtartó bűbájjal is át van itatva. A sapkák híve nem vagyok, de a kabátnak van kapucnija, az elég, ha az ember kimenne valahová, bár mára nem terveztem effélét, amíg meg nem érkezik a levél és a nővéremen úrrá nem lesz a pánik. Eltolom magamtól a megtúrkált pitét és csodával határos módon nem kezdem el forgatni a szememet, hogy ilyen szinten kétségbe esik. Oké, a véres levél nem feltétlenül jó jel, de lehet, hogy tibetben béna borotvák vannak, vagy netán maga Grayson béna és megvágta magát. - Jól van nyugi... többet tudunk, ha odamegyünk. - szusszanok végül, amikor én is átfutom áthajolva kicsit az asztal felett a levelet, vagy ha odaadja. Oké a tartalma alapján talán nem arról van szó, hogy a pasas bénán borotválkozik... bár még mindig nem zárhatjuk ki, hogy az egész kamu. - Lehet, hogy ez valami elcseszett meglepetés, amivel oda akar hívni, hogy együtt melegedjetek a táj tengerparton. - vetem fel a lehetőséget, bár eddig azért komolyabbnak tűnt a tanárbácsi ahhoz, hogy effélével viccelődjön és remélhetőleg ismeri annyira a nővéremet, hogy nem hozná így rá a frászt. - Ha erről van szó szívesen beverem az orrát helyetted. - teszem még hozzá, hogy talán kicist enyhítsek a jelenlegi feszült helyzeten, de persze szedem a kabátomat már közben is. Ha Sera úgy véli nézzük meg a lakást, akkor nézzük meg a lakást. A cinizmusom ellenére is fel sem merül bennem, hogy ne tartsak vele. Eléggé ki van bukva ahhoz, hogy egyedül akciózzon, főleg ha nekiindul Tibetnek. Lássuk be, azért az nincs közel.
Habár Dany-vel évek óta barátok voltunk, mielőtt még rokonokká lettünk szegről-végről, én sem töltöttem vele a karácsonyt. Míg mi a a testvéreimmel és a párjaikkal - már aki felvállalta! - és az egy fokkal távolabbi unokatestvérekkel, szomszédokkal karácsonyoztunk otthon Paisley-ben, addig a névszerinti Paisley-k egyike, Gray Tibetbe ment, Dany és az egész másik vonal pedig azt hiszem haza, Olaszországba egy szintén nagy családos karácsonyra. Előfordult már korábban is, hogy sok időt töltöttünk külön, az én küldetéseim miatt vagy azért, mert Gray vonult el vagy Tibetbe, vagy máshová, viszont ez most más. Kezd nyomasztó lenni a hiánya és az, hogy már egy ideje vissza kellett volna érnie, még ha nem is feltétlenül a Roxfort tanévéhez illeszti már az életét. Hiányzik, ez látszik rajtam, ahogy a tányéromon magam előtt az ételt színek, formák szerint válogatom kényszeresen szét, ahelyett, hogy enném. - Hülyeség aggódnom, ugye? Még is mi rossz történhetne egy Tibeti monostorban? - bukik ki a költői kérdés, de azért még is csak a húgomnak van félig címezve, miközben eszünk. Ahogy megjelenik a bagoly először fel se pillantok, bár sosem szerettem, amikor posta-időn kívül jöttek, valahogy a repülő madarak a fejünk felett és a lakoma nem fér össze, de végül az állat előttem landol és a véres levél elém pottyan. Véres... Először lefagyok, érte se nyúlok, aztán kicsit megrázom a fejem és nyilván felbontom. Nem rejtegetek az ég világon semmit, Lioneah vagy akárki (Dwight?) előre is dőlhet átfutni, ha felvállalja, hogy behajoljon a vállam mellé. Szívem szerint az elején elmosolyodnék, de a vér és a bagoly állapota túlságosan aggasztó, ahogy falom a sorokat néhányszor megrebbenek, összeráncolom a szemöldököm, aztán fel is ugrok az asztaltól döbbenten. - Mennem... mennem kell... mennem kell... Lio... azonnal mennem kell! - jön a közepesen sokkos állapot, bár nehéz lenne megmondani mi sokkolt le jobban, hogy TÉNYLEG baj lehet Tibetben, vagy az utolsó néhány sor. Akármennyire nem hagyományos megközelítés, ott van feketén fehéren a leánykérés. Nem tudom, hogy a húgom mit fog rá mondani, de még a sokkon keresztül is látszik, hogy a válasz egyértelműen igen lesz. - Nem tudom a pontos utat Tibetbe, de a lakásban biztosan megtalálom... Megtaláljuk. Szükgésem van rád, Lio, nem veszíthetem el, túl sokat veszítettünk már mindannyian. - dobban egy hatalmasat a szívem, hiszen sosem voltam egy nagy magányos hős, persze, ha rákényszerülnék, akkor nem tartana vissza az se, hogy senki se akar elkísérni. A tekintetem kicsit lázasan ugrál a húgomra, a levélre, a minket körbevevő emberekre, de az biztos, hogy pillanatokon belül ki fogok fordulni a teremből és elindulok Roxmortsba, úgy is rengeteg holmim már amúgy is ott van, nem kell feltétlen kitérőt tennem.
A karácsonyi szünet napjai elmúltak, a kastély falai közé lassan visszatért az élet. Bár hideg, havas idő volt, de a hétvégi roxmortsi túrák se maradtak el, így lassan az utcák is újra teli lettek diákokkal, akik a roxmortsi lakosonál jóval hangosabban járkáltak boltról boltra, ivóról ivóra. Paisley professzor - vagy nevezhetnénk egykori professzornak is, hiszen már nem része a roxforti tanári karnak, ugyanakkor a professzor megszólítás rajta maradt.. tán a kiállása teszi vagy a megszokás, nem is lényeges. Nincs ellenére, ezért kedvtelve aposztrofálja így magát - nyelviskolája a főutcára nyílik, egy régi talárboltot bérel erre a célra, mely fölött apró, de ízlésesen berendezett lakrész az, ahol azóta él, hogy a Roxfortból kiköltözött. A kirakat, mely egy nyelviskola tekintetében funkciótlan is lehetne Grayson szerint a helyiség éke, s kifejezetten szeret úgy tanítani, hogy az ablakhoz közeli asztalnál ül a diákjaival. Abban hisz, hogyha a nyelv van annyira érdekes, hogy semmiféle nyüzsgő utca nem tudja elvonni róla a figyelmet, akkor az már igazi érdeklődésre vall. A tanulóhelyiség fölötti lakrászben általában pedáns rend uralkodik,de ezen a januári napon a szoba fel van dúlva, mintha valaki keresett volna odabent valamit. Nem tudni, hogy megtalálta-e, ám az biztos, hogy a fiókok tartalmát mind-mind kiborogatták, székek feldöntve, a kredencből kiesett néhány tányér cserepei a padlón szerte-szét. Az ágy alatt viszont mintha megcsillanna valamin az ablakon bekandikáló, gyenge téli nap fénye. Ugyanaz a fény, amiben fürödve Sera elé zuhan a Nagyteremben a viharvert bagoly egy látványosan vérmocskos [You must be registered and logged in to see this link.]lel.
//Határidő: 02.09., én írok 02.10. Szeretném kérni, hogy az első körben Sera kezdjen. Utána nekem mindegy a sorrend, cserélhettek is A nyitóhszbe örülnék, ha mindenki leírná, hogy mit visel a karaktere aktuálisan.
A nyitóhszbe örülnék, ha mindenki leírná, hogy mit visel a karaktere aktuálisan.
