2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Peter Greenwood Teljes név:Enrique Rivera (Rick, Ricky) Születési hely és dátum: Los Angeles, 1982. február 14. Csoport: Mardekár Patrónus: Tasmán ördög Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik (Alkímista) Képesség: Mágikus adottság:Vérmágus Familiáris:- Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Repüléstan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Christopher Graves
Jellem: Véleményem szerint egy ember sem születik rossznak, sokkal inkább a környezete és a körülményei formálják olyanná, amilyen lesz végül. Én se tartom magam gonosznak, csupán olyasvalakinek, aki megragadja az élet által kínált lehetőségeket. Ha ez mások szemében rosszindulat, hát legyen. Nem küzdök az emberek által rám aggatott címkék ellen, hiszen úgy sincs értelme. Ha valaki nem akar kedvelni, akkor nem fog, ennyire egyszerű. Nekem pedig nem áll szándékomban mások kegyeiért pitizni, ez is egyszerű. Mindezek ellenére is akadnak barátaim, nem is kevés. Mint említettem, nem vagyok rossz ember, csupán van egy olyan oldalam is, amelyet nem reklámozok mások előtt. A barátaimért pedig tényleg mindent megtennék. Mármint, az igazán közeliekért... Akadt ugyanis az életem folyamán egy-két személy, akit szelektálnom kellett és mindezt habozás nélkül meg is teszem, ha a körülmények úgy kívánják. Mégis, addig, amíg a baráti körömbe tartoznak, a tenyeremen hordozom őket. Igazság szerint minden hülyeségben benne vagyok, szóval sosem kellett a szomszédba mennem az őrült ötletekért. Csak úgy jöttek. Ha pedig megvalósíthatónak találtam őket, akkor mindezt átültettem a gyakorlatba is. Valaki mindig akadt, akivel véghez vihettem őket és hát jó poénnak tűnt pikáns leveleket küldözgetni tizenhárom évesen a dögös tancinéninek, esetleg tizenöt évesen alkohollal itatni a kisebbeket - na, nem dögivel, de azért kínálgattuk őket rendesen -, vagy őrült feladatokat adni a mit sem sejtő elsősöknek, akik azt hitték, hogy ellopni valamit a tanári szobából tényleg az Ilvermorny évszázados hagyományainak egyike, amelyet teljesítve ők is teljes értékű diákokká válhatnak és hát persze hogy erről a tanárok is tudnak, de azért nem árt nem lebukniuk. Erre most mégis mit mondhatnék? Ha ennyi eszük van, akkor nem érzem magam hibásnak abban, hogy csak úgy elhitték azt, amit mondtunk nekik...
Kinézet, megjelenés: 180 centi magas vagyok, szóval még véletlenül se bővítem az alacsony srácok táborát, de ezt pont ideálisnak tartom. A lányok valamiért nem buknak a 170 alatti fiúkra. Szeretem a laza, kényelmes ruházatot, a nyitott inget, trikót, a picit bő farmert, csak még véletlenül se feszüljön rajtam. Tipikus mediterrán beütésem van... Sötét haj, szem, kissé barnásabb árnyalatú bőr és a vagány külső. A kigyúrt külső már-már alap esetemben, noha túlzásba azért nem estem. Még én is hányingert kapok a túlzottan feszülő bicepszektől, nemhogy a csajok. Én és a tökéletes megjelenés, nos... nem járunk kéz a kézben, annyi szent. Még az iskolában rendezett bálokon is hajlamos voltam hétköznapi viseletben megjelenni és egészen addig rontani ott a jelenlétemmel a légkört, amíg ki nem hajítottak. A kiöltözés nem az én világom, drágám! Reggelente még éppen megtalálom a fésűt, de minden egyebet csak magamra kapok és sziaheló. De azért még így is jók az egyéjszakás kalandjaim aránya...
Előtörténet: 1982 februárjában láttam meg a napvilágot, éppen Valentin-napon, noha a szerelemben soha életemben nem volt szerencsém a későbbiek folyamán. Persze, erről anyám karjai közt üvöltve akkoriban még csak sejtésem se lehetett, ahogy az egész mágikus társadalomról sem, hiszen az én családom varázstalan volt minden tekintetben. Ha láttak is mágiát, azt is csupán a televízión keresztül, valami fantasy filmben, sehol máshol. Egyszerű kölyökként nőttem tehát fel, aki napközben rengeteget bandázott és focizott a haverokkal, no meg kisebb bolti lopásokba is keveredett. Ha a szüleim nem adtak pénzt, csentem én magamnak édességet és ebbe Christ is belevontam néhány alkalommal. Akadt ugyan amikor lebuktunk, de elég gyakran megúsztuk néhány szóbeli figyelmeztetéssel és hiába a szüleinktől kapott büntetés, jóformán semmit se használt. Újra és újra megtettük, hiszen eme tudományunk nem terjedt tovább pár csomag rágónál és egy-két szelet csokoládénál. Nagyjából hat-hét éves koromban ütött be otthon a krach és mérgesedett el a szüleim viszonya. Gyakran veszekedtek, alkalmanként hajnalban is arra ébredtem, ahogy csapkodják az ajtót és üvöltöznek egymással, ami - mit ne mondjak - nem tett jót számomra lelkileg. A kiabálásuk hallgatása helyett inkább egész nap csavarogtam és Chrisszel lógtam. Igazság szerint, mindegy volt számomra, csak el otthonról. Akadtak alkalmak, amikor valamelyik hasonló korú barátomnál alhattam, szóval nem is voltam valami gyakran otthon... Apám ugyanis állandóan ivott valamelyik helyi csehóban, anyám pedig folyamatosan álomba sírta magát a szobájában, ugyanis egy jó ideje már nem aludtak együtt. Senki sem kérdezte, hol vagyok vagy éppen kinél... Még kész "szerencse", hogy a szüleimet nem dobták fel a gyámügynél és vettek el tőlük. Hiszen látszólag jó életük volt, rendezett anyagiakkal, szép házban, én pedig folyamatosan kitaláltam valamit, amiért ott szeretnék aludni, ahol. Ez volt az az időszak is, amikor kezdetét vették a furcsaságok. Hosszú ideig tartott, mire összekötöttem magammal, de megtörtént. A pislákoló fények, miközben a szüleim kiabálását hallgattam az ágyamban fekve... A nagyot durranó égő, ami majdhogynem minden esetben véget vetett a szócsatának, apám pedig káromkodva fogta magát, majd elvonult, amíg anyám remegő ujjaival csavarta ki a kiégett körtét, hogy újra cserélhesse... A sokadik nap után jöttem rá csupán arra, hogy ez nem lehet véletlen. Valami történik velem. Valami, ami az érzelmeimhez köthető... Egyik barátomnak se meséltem az otthoni dolgokról, még Chris előtt is titkoltam mindezt. Szégyelltem... Apám az italba menekült és lassan már nem volt olyan nap, amikor ne jött volna részegen haza, anyám szemei pedig majdhogynem porzottak, amikor rám nézett, annyira kisírta őket addigra. Végül egy nap fogta magát és lelépett az életünkből, én pedig soha többé nem hallottam róla. Apám összeállt egy másik nővel, aki anyám helyére lépett, én pedig lassan el is felejtettem a történteket. Az életünk ismét helyreállt és voltaképp anyám helyére is került valaki, apám mellé és ez a lényeg. Az az időszak azonban, amíg anyám és apám a válás között lavíroztak, látatlanban is nyomot hagyott bennem. Hamarabb elvesztettem a türelmem, gurultam dühbe és kiabáltam másokkal. Így tettem az egyik legjobb barátommal, Chrisszel is... Nem vagyok rá büszke, de megtörtént. Valami vitába keveredtünk egy ostoba fogadás miatt és amikor nem tudtunk dűlőre jutni, nekirepült a labda, amivel előtte fociztunk, méghozzá úgy, hogy a kutya nem nyúlt hozzá. Tényleg senki sem... Akkor és ott mindezt úgy reagáltam le, hogy mérgesen elrohantam, majd pár nap múltán mentem oda csupán hozzá bocsánatot kérni. És itt meséltem neki elsőként a szüleim vitáiról és azokról a fura dolgokról, amelyek azok alatt történtek. Eszembe se jutott, hogy bolondnak könyvelne el magában, csupán akkor kaptam észbe, amikor már mindent elmondtam számára. Könnyes szemmel pillantottam rá, holott világéletemben játszottam előtte a fenegyereket, aki még a kilenc éves fejével is simán nekimenne egy tizennégy évesnek is, de ezúttal a végletekig sebezhető oldalamat mutattam neki. Aki fél, hogy elveszíthet valakit, aki fontos számára. Végül ő és a nővére vontak be abba a világba, amelybe tulajdonképpen én is tartoztam és ismertették meg velem a mágiát. Mindent megosztottak velem, amit csak tudtak és voltaképp az ő szüleik vittek el engem is vásárolni az iskola előtti napokban... Ilvermorny. A hely, ahol számomra minden teljesen a feje tetejére állt. Ártatlan kölyökként léptem át a küszöbét, végül balhés alakként távoztam onnan. Drogok, alkohol, nők... Mindezt persze Chris még csak nem is sejtette. Előtte valamiért igyekeztem az maradni, akinek megismert. Mindig is kóbor kölyök voltam és ez az iskolai éveim alatt mit sem változott. Nem volt állandó otthonom, a nyári szünetek alkalmával szinte állandóan más-más barátomnál laktam. Ki meddig viselt el legalábbis... Lett volna egy hely, ahova hazamehettem volna, de igazság szerint a szüleim válása óta nem éreztem ott jól magam. Persze, a kötelező körök megmaradtak, mint a nagyobb ünnepek, de egyébként nem is igazán hiányoltak onnan. Apámnak ugyanis új gyerekei születtek, én pedig nem szívesen látott vendég lettem ott. Nem szerette volna ugyanis, ha a balhés viselkedésem a kölykei kárára ment volna... Ember! Ennyi eszem azért nekem is van. Nem állt szándékomban előttük tekerni a spanglit vagy hasonló. Amint letettem tehát Amerikában a tanulmányaimat, dolgozni kezdtem. Semmi nagy munka, leginkább kisebb feladatokat láttam el valaki másnak az oldalán, aki mellé éppen csapódtam. Hamar rájöttem viszont, hogy ebből képtelenség megélni. Minden hétvégén buliztam, hogy némileg pótoljam a bennem lévő hiányérzetet. Chris elköltözött, ez pedig - bármennyire is tagadtam - fájdalmasan érintett engem. Ő volt az egyetlen olyan barátom, aki tényleg ismert. Mindig mellettem állt, Charlie pedig olyasvalaki volt, akit talán életem első szerelmének neveznék. Na, nem mintha lett volna köztünk bármi is... Az olyan okos lányok, mint ő, nem állnak szóba az olyan alakokkal, mint én. Chris pedig a széltől - és ezzel együtt tőlem - is óvta egész életében. Képtelenség volt tehát a közelébe kerülni, hiszen eszem ágában se volt elveszteni egy gyerekkori barátomat egy ilyen ügy miatt. A próbálkozást viszont nem adtam fel, de azt mindvégig a haverom háta mögött tettem. Mintha ez bármit is jelentett volna... Az éjszakai élet azonban sokba került, én pedig belecsöppentem a drogok és az italok világába, végül terjesztésbe fogtam, a pénz pedig elég gyorsan belezúdult a zsebembe. Mire észbe kaptam már márkás ruhákban járkáltam, folyamatosan más csajok mellett ébredtem méregdrága szállodákban. Jártam a klubbokat és megismerkedtem mindenféle alakkal. Kapcsolatokat építettem. Nemrég pedig egy olyan lehetőség nyílt meg előttem, amelyről még csak álmodni se mertem: angliai terjesztés. Nem nagy szám ebben a világban, de számomra a világot jelentette. Anglia egyenlő Chrisszel. Beiratkoztam tehát a Roxfortba, mindezt a barátom tudta nélkül. Készülj, haver, jön a meglepiii!
