2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Loren Palmer (születési név: Loren Peneva) Születési hely és dátum: Szófia, Bulgária, 1976.02.25. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Farkas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: - Képesség: Kísértetvadász I. (hivatalos kiskapu) Mágikus adottság: Csábmester Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Legendás Lények Gondozása - Kiemelkedő Kihez tartozol: Raymond Palmer
Jellem: Fiatalkoromban javíthatatlan álmodozó voltam, aki hitt a romantikában és a sírig tartó szerelemben. Talán épp ez volt az oka annak is, hogy kapcsolatból kapcsolatba ugráltam, hiszen a boldogságot kerestem, de szinte állandóan csalódnom kellett. A fiúk kihasználtak, majd eldobtak, én pedig lassan, de biztosan átálltam a futó kalandokra. Sokan emiatt ringyónak könyveltek el magukban, de nem érdekelt a véleményük. Ők ezt nem érthették. A lelkem mélyén valahol még mindig az a kamasz vagyok, aki szeretett hajnalig bulizni és a barátnőivel vihogva kibeszélni a srácokat. Még három gyermek mellett is hiányzik ez az életvitel, néha csak úgy kedvem támadna levetkőzni a felnőtt énemet és újfent belevetni magam az élet sűrűjébe. Mindezek ellenére is szeretem a családom és soha, semmi pénzért sem válnék meg tőlük. Világéletemben anyuka akartam lenni, életem legnagyobb álma volt megállapodni valaki mellett és soha nem gondoltam volna, hogy pont Ray lesz az az illető... A gyerekeim a mindeneim, a legfontosabbak az életemben, értük bármit megtennék, még abban az esetben is, ha néha nem vágyom mellettük semmi másra, csak egy kiadós alvásra. Nap mint nap nehézségekbe ütközöm a nevelésükben és a férjem ugyan még csak nem is sejti, de néha álomba sírom magam, azon töprengve, vajon miért nem vagyok olyan jó anya, mint mások. Maximalista vagyok, így szeretnék mindent a lehető legjobban csinálni, de velük egyszerűen nem megy.... Még a terhességem közben elterveztem magamban, hogy ezt meg ezt fogom tenni ebben meg abban a helyzetben, de valamiért sose akarnak úgy sikerülni a dolgok és olyankor azt érzem, menthetetlen vagyok. Hiszen mások annyira jól csinálják! A külvilág felé igyekszem magabiztosságot sugározni, de legbelül az önbecsülésem igen alacsony. Sajnos, rányomta a személyiségemre a bélyegét a rengeteg szakítás és az érzés, miszerint én nem vagyok elég jó egy kapcsolathoz. Ray ugyan rengeteget tett ismét az önbizalmamhoz, de hosszú út áll még előttem, mire rálelek önmagamra. Addig pedig igyekszem legalább mások előtt a legjobb formámat hozni és elhitetni velük, hogy egy olyan nővel állnak szemben, aki tudja, mit szeretne az élettől. Pedig egyelőre még fogalmam sincs róla...
Kinézet, megjelenés: Sötét haj, barna tekintet, érzékien telt ajkak... Ez lennék én, Loren Palmer. Mindig is vonzottam mások tekintetét, valahogy soha életemben nem sikerült úgy elmennem a folyosókon, hogy az ellenkező nem tagjai ne forduljanak meg utánam. Természetesen, személy szerint rengeteg figyelmet fordítok a külső megjelenésemre, hiszen szeretek tetszeni másoknak és ezalatt nem csak a férjemet értem. Minden nőnek legyezgeti az egóját, ha udvarolnak neki és ezzel én is így vagyok. A csinosabb ruhadarabok se hiányozhatnak a szekrényemből, habár ugyanúgy megtalálhatóak a fogason az "anyukavagyok"-ruhatár is. Képes vagyok egyszerre visszafogott, mégis valamilyen szinten szexi lenni, azt hiszem, ez egyfajta adottság. A magas sarkú lábbeliket nem igazán kedvelem, hiszen a magam 172 centijével nem vagyok valami alacsony, szóval ezeket inkább hanyagolom. Az alakomra nagyon ügyelek, főleg azóta, hogy a második gyermekem érkezése után 15 kilóval lettem nehezebb és egy év koplalásomba tellett, mire a hátam mögött hagyhattam azt az időszakot.
Előtörténet: Szófiában, Bulgáriában születtem 1976 telén, egy tanár-famíliába. Sokan még csak nem is tudják rólam, de volt egy ikertestvérem is, aki azonban tizenhat éves korunkban életét vesztette egy balesetben. Sajnos, ez egy olyan tragédia, amely alapjaiban rengette meg az addig felépített kis világomat és iszonyatosan nehezen tettem túl magam a történteken. Én és ő nagyon jóban voltunk egymással, még úgy is, hogy csak egy "egyszerű" kvibli volt, hiszen számára nem adatott meg a mágia. Mégis, a testvérem volt és amikor csak tehettük, együtt töltöttük az időnket. Kétpetéjű ikrek voltunk, egyszóval nem hasonlítottunk egymásra a megszólalásig, de az a láthatatlan kapocs, amely a hozzánk hasonló testvéreket összeköti egy életen át, köztünk is jelen volt. Igazság szerint teljesen átlagos életet éltem. A Durmstrangban nem voltam valami kiemelkedő diák, soha életemben nem jeleskedtem egy tantárgyban sem, de a jegyeim elég jónak számítottak. Szorgalmas voltam és céltudatos, ennek köszönhetően pedig mindig csak azokra a tantárgyakra fordítottam több figyelmet, amelyekre szükségem volt valamilyen okból kifolyólag. Mindig is tanár szerettem volna lenni, hiszen imádom a gyerekeket, ebben pedig még csak véletlenül se játszott szerepet a szülői nyomás. Soha, egyszer sem állítottak válaszút elé, egyszerűen csak ez a szakirány vonzott. A tragédia, amelynek a testvéremmel mindketten részesei voltunk, jelentette az igazi fordulópontot az életemben. Az autóbalesetet én túléltem, egyetlen karcolás nélkül úsztam meg, de a mélyen mardosó bűntudat egész életemben elkísért. Sokáig tartott, mire valamilyen szinten sikerült kihevernem a történteket, utána viszont... Nos, a szelleme megpróbált kapcsolatot létesíteni velem. Vannak képességeim, melyek révén már gyermekkorom óta látom az elhunyt lelkeket és már-már az életem részeivé váltak. Eleinte alkalmanként hallottam csupán az ikertestvérem hangját, mintha a nevemet suttogta volna folyamatosan, majd jöttek az elkapott mondatok. A te hibád... Miért hagytad, hogy vezessek... Úgy éreztem tehát, hogy nem hagyhatom, hogy ennél jobban elfajuljanak a dolgok. Döntenem kellett és elnyomnom magamban ezt a nem kívánt képességet egy főzet segítségével. Ennek révén ugyan semmilyen szinten sem vagyok képes kapcsolatba lépni a halottakkal, de ennyi áldozatot bőven megért számomra a dolog. Gyötör ugyan a bűntudat, amiért nem hagytam számára, hogy rendezze velem a sorait, de közben biztos vagyok abban, hogy így jártam jobban. Elég, ha én marcangolom önmagamat, nincs szükségem külső segítségre. És ugyan néha elég nagy a kísértés számomra, hogy kapcsolatba lépjek vele, de a félelem folyamatosan felülkerekedik rajtam. Hiszen engem hibáztat! Így hát folyamatosan iszom a löttyöket, hogy biztonságban tudhassam magam, még abban az esetben is, ha ezek csupán kísérleti szerek. Az igazat megvallva, van még egy titkom a képességemmel kapcsolatban: utálom. Mindig is gyűlöltem, hogy képes vagyok a túlvilági lelkekkel kapcsolatot teremteni, még abban az esetben is, ha ezt egy pillanatra se szerettem volna. Egyszerűen csupán megjelentek előttem és rengeteget követelőztek... Juttassam el ezt meg azt az üzenetet a szeretteiknek, stb. Gyerekként még kifejezetten szórakoztatott is a dolog és boldogan mentem bele ezekbe a kis semmiségekbe, hiszen kivétel nélkül minden célszemély a közelben élt, de ahogy nőttem, úgy nőttek a távolságok és a kérések mértéke is. Azt hiszem, a legőrültebb kérés, amelyet nekem szegeztek az életem folyamán, az az volt, hogy támasszam fel őt. Nemet mondtam és hosszú ideig kísértett még engem az az őrült alak, de a főzetnek hála az ő látogatásai is megszűntek. Tizennyolc éves voltam, amikor betoppant az életembe Raymond. Éppen csak végeztem a Durmstrangban és egyedül voltam, mint a kisujjam, de mint férfi, egyáltalán nem vonta magára a figyelmemet. Mi több, kifejezetten irritált, ugyanis - mint kiderült - őt is ugyanaz motiválta az életben, mint engem: a tanítás. Tanársegédi állást kapott tehát a nagyapám mellett, miközben én ugyanilyen pozícióban helyezkedtem el a mágikus lények-szakon, a Durmstrangban. Élveztem a gyerekek társaságát, világéletemben szerettem az állatokat is, így hát átadhattam számukra eme csodálatos lényeknek a szeretetét és megismertethettem velük a legendás lényeket. Amit pedig tudtam, élőben is megmutattam nekik, habár a korlátaim nekem is bőven megvoltak. Egy sárkányt csak nem cipelhettem be a birtokra, nem igaz? Ennek révén pedig bőven akadtak olyan lények is, melyeket csupán a könyvek lapjain volt alkalmuk megcsodálni. Végül az életem hatalmasat fordult és beleszerettem Raybe. Abba a férfiba, aki csak egy kiállhatatlan akadályt jelentett számomra az álmaim elérésében, semmi mást. Sok dolog vezetett odáig, hogy ez így alakuljon, de végül összeházasodtunk, majd a tanári karrierem legelején teherbe is estem, mindössze 22 évesen. Az egyik szemem sírt, hiszen még építgetni szerettem volna az életemet, méghozzá gyerekek nélkül, de közben - főleg Ray mérhetetlen lelkesedése láttán - örültem is annak, hogy így alakultak a dolgaik. Úgy döntöttem tehát, hogy pár évig otthon maradok a kicsivel és utána ismét munkába állok. Tévedtem. Ismét teherbe estem és végül Roxmortsban kötöttünk ki, immár egy kamasz fiú társaságában, akit nagy egyetértésben fogadtunk örökbe Ray-el karöltve. A férjem tanítani kezdett a Roxfortban, miközben én két gyermeket neveltem otthon, a harmadik pedig szintén a kastély vendégszeretetét élvezheti. Mit ne mondjak, számomra nem pont ez álmaim állása. Mármint, félreértés ne essék, nem a gyerekneveléssel van bajom, hanem leginkább azzal, hogy szívem szerint én is újra munkába állnék. Mindkét gyermekünk elég nagy már ahhoz, hogy más gondjaira bízhassuk őket és tanítás után hazajöhetnék hozzájuk, de Ray és én két különböző állásponton vagyunk ezzel kapcsolatban. Szerinte még pár évet a kicsik mellett kellene töltenem, én azonban életcélomnak tekintem a munkámat és nem igazán áll szándékomban ennél is tovább húzni az időt a visszatérésemmel...
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Loren Palmer 2021-12-13, 10:33
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Ide is értem! Hűű. Nem hittem, hogy az előtt elkel a kari, mielőtt még eszembe jutna meghirdetni egyáltalán. De nagyon örülök neki. Kár, hogy a vizsgaidőszak közepén tized annyi időm sincs játszani, mint amennyi ötlet van. Érdekes lesz látni miként alakul majd a felnőtt házas életük 3 gyerkőc mellett. Tetszik a kettősség, hogy Raynek volt, aki segített önbizalmat találni neki, ugyanakkor nagyon határozottan vissza szeretne menni tanítani, ami jó konfliktus forrás kettejük közt, hiszen tudjuk hogy tökéletes házasság nincs. Kíváncsi vagyok miként oldják majd meg. Ami a testvérével történt az igazán szomorú, és kíváncsi vagyok miként dolgozza majd fel. Illetve, hogy valaha sikerül-e megbékélnie a saját képességével. Nem túl szokványos, hogy az ember a saját képességeitől féljen, de esetedben azt hiszem ez érthető. Kíváncsi vagyok, hogy más karakterekkel hogyan alakul majd az élete. Milyen kapcsolatokat lesz képes kialakítani. A PB választás nem volt egyszerű ügy, de örülök, hogy végül meg lett az igazi. Szóval nem is tartalak fel tovább! Irány a játéktér!