2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park London egyik legnagyobb parkja, ezen felül a királyi parkok egyikébe tartozik. A város középső részén terül szét, s a Serpentine tó osztja két részre. Rengeteg a látnivaló, köztük Diana hercegnő emlékszökőkútja, a Szónokok Sarka, egy londoni holokauszt emlékmű és még egy botanikus érdekességet is meg lehet figyelni, ami egy szomorúbükk, melyet "fordítva növő fa" néven is emlegetnek lógó ágai végett.
Továbbá hatalmas turista érdekesség a parkbéli lovaglás, melyet a Hyde Park Istálló irányít és a néhanapján megrendezésre kerülő muglikoncertek neves előadókkal, mint például: Queen, The Rolling Stones, Pink Floyd, Eric Clapton és még sok-sok más.
Minden decemberben a park nagy részét beteríti a Winter Wonderland nevezetű néhány hetes karácsonyi vásár, ami egyben vidámpark, cirkusz, színház, jégkorcsolyapálya és megannyi kézműves termékkel és vásári kajával tűzdelt Téli Csodaország.
Nem vagyok jó az ilyesmiben és őszintén szólva nem is teljesen fogtam fel, hogy mit is akart pontosan. Mármint valahol azt hittem, hogy egyszerűen betoppanunk abba a boltba és szembesítjük őket, hiszen mi értelme lenne figyelni, hogy mit csinálnak? Meg hát azért sokat is ittunk, de most hogy itt vagyok, látom a motort, Tristan ruháját és persze a felszerelést, rendesen elbizonytalanodom, hogy bizony ezt nagyon rosszul gondoltam. De már nincs visszaút, nem szabadhatok vissza átöltözni egy cirke 11 órás vonatúttal. - Azt hittem... mindegy. Nem gondoltam át teljesen. Nem vagyok jó az... effélében. - sóhajtom, habár a megjegyzéstől kicsit sikerül elvörösödöm, de nem vagyok hozzászoktva a stílusához. Túlságosan lazán kimond mindent és igen puritán stílusban. Brian egészen más volt, bár a stílusa heves és lényegretörő, de sosem volt trágár. Ő inkább olyan művész lélek, Tristan meg olyan, mint valami durr bele favágó, na nem mintha túl sok favágót ismernék. Átveszem tőle a dobot, de elég bizonytalanul állok meg a motor mellett, mert gőzöm sincs, hogy mégis hogyan oldjam meg a felszállást ebben a ruhában. Üljek oldalt, mint a kisasszonyok a lovon a régi időkben? Mondjuk, ha a dobozt is hoznom kell, akkor talán még jobb megoldás is, mert amúgy hová tenném? Így kis hezitálás után végül tényleg oldalasan ülök fel mellé a motorra, az egyik kezemmel pedig a dobozt tartom meg az ölemben, a másikkal meg kis hezitálás után a derekát karolom át. Azt hiszem nem lenne elég egyensúlyom, hogy az ülés mögött kapaszkodjam, plusz a dobozt is fogjam így oldalasan. - Azt hiszem, bár még mindig nem tudom pontosan mit is akarsz. Hogyan akarsz kiszúrni velük? Nem kerülünk bajba? - azért kissé elbizonytalanodom, főleg hogy tudom, hogy Brian a Testvériséghez tartozik, hiszen azért férkőzött a közelembe, mert az apám nem akárki. De gőzöm sincs, hogy Tristan pontosan mit is akar csinálni. Megfigyelünk... őszintén szólva már most pocsékul érzem attól magamat, ha netán azt kell néznem, hogy hogyan enyeleg Brian azzal a Pennyvel. Biztosan nagyon szép lány, ha Tristan fejét is úgy elcsavarta, akiről mindenki tudja, hogy nagyon lazán kezeli a kapcsolatokat és mégis belezúgott abba a lányba. Nem csoda, ha Brianre is hatással volt, én pedig legbelül rettenetesen féltékeny vagyok, hiszen sose voltam olyan nagy hatással senkire. Brian is egyértelmű, hogy csak azért érdeklődőtt irántam, mert Troops a nevem, ez a tény pedig istenesen hazavágta az önbecsülésemet. Bármilyen is volt az előbb Tristan pillantása, igazán azt se tudom komolyan venni, hiszen csak a szoknyának szólt és sötét is van és persze egész könnyen tovább lendült a dolgon. Ez van, én nem vagyok olyan lehengerlő, mint az a Penny, csak egy szőke kislány, akit könnyű átverni. Talán nem is csoda, ha elcsendesedem és nem is szólalok meg az úton. Hülye ruha! Mit is gondoltam?!
A táskám az oldalamon, a bukósisakot a moci nyergének hátsó részére illesztem, a forró pizzás dobozt egyensúlyozgatom, amint közeledik a szőke ciklon. Már évek óta leszoktam a cigiről, de most úgy rágyújtanék, ahogy meglátom. Még véletlenül sem kémruhában jött, holott a koszos, hideg raktárépületben hasalni fogunk, kukkolni, nem is értem, hogy minek ide a cicoma. Azt elvetem magamban, hogy randiról jött, vagy utána oda megy, mert amilyen fos kedve volt tegnap este, kétlem, hogy fiúzni lenne kedve. Miatam csípte volna így ki magát? Biztosan nem, még szerelmes lehet abba a bájgúnárba. Nyilván jobb lett volna tegnap este, éjjel tanulni, mert egyel kevesebb napom van így a halloweeni vizsgáig. Most úgy hozta az élet, hogy az érzelmeim a fontosabbak. Megint. A gyermeki, akaratos öntudatom, hogy azt teszem, ami jelen percben számít. Bosszú. Vagy még inkább: megtorlás. – Semmit. Egy cseppet kényelmesebb ruhát, mert így még az impotensek is leképzelik rólad a bugyit. Hát nem mondom, az a Brian igazi fatökű alak lehet. Na pattanj. És fogd a dobozt, nem megyek gyorsan. – Nyújtom a kezemet, hogy fel tudjon mögém szállni, ami így érdekes lehet, hiszen rövid szoknyában van, majdnem kivillanó combokkal. Pár évvel ezelőtt, még a pre-Penny érában biztosan megmozgatná a fantáziámat, most vehetjük úgy, hogy ki is égtem, na meg józanabb típus is vagyok. De azért nem fából. – Pár utcányira van az a művész galéria az egyik társasház legfelső emeletén. Vele szemben van egy elhagyatott, felújításra váró kéró. Még ablakok se nagyon vannak, úgyhogy mázlidra hoztam pokrócot. Én se nagyon gondoltam ezt át, de hogy te nem, az kurvaélet. És ugye nem fogsz átrohanni, számonkérni őket, hogy mi a fasz? Most megfigyelünk Julia, tervet szövünk, a háttérből baszunk ki velük. Fogtad? – Foglalom össze, nem akarnám, hogy teljesen felrúgjon mindent. Neki túl friss még az élmény, ez így van, de nekem határozott elképzeléseim vannak, amibe bevonom őt, de csak ha megéri, és nem csinál baromságot.
Én azért elég kótyagosan kászálódtam ki az ágyból és enni se sikat ettem ma. A reggelit fixen kihagytam, az ebéd volt az első, amit már bevállaltam, de azt is csak részben, hogy aztán induljak a vonathoz és bár volt egy jó adag hezitálás közben, de végül elinduljak Londonba. Nem tudom, hogy mi lesz, ha újra látom Briant, főleg ha egy másik lány oldalán. Sejtelmem sincs, hogy mit csinálok, ha megpróbál bocsánatot kérni megint és égre földre esküzödik, hogy nem tehetett mást, őt is átverték. Valójában azt sem tudom mi lesz, ha kiderül, hogy egyáltalán nem sajnálja és marha jól el van azzal a Pennyvel, aki Tristan beszámolója alapján egy nagyon rémes nőszemély lehet. A vonaton bár alhattam volna még egyet, de a gyomrom nagyjából már órák óta görcsben áll, úgyhogy kétlem, hogy bármi lement volna a torkomon. Nem tudom, hogy mi lesz, feszült vagyok és most, hogy közeledem a címhez már totál őrültségnek tűnik, hogy nem hoztam váltóruhát és hogy így kicsíptem magamat. Megfigyelni jöttünk, de ehhez nem kell csinosnak lenni. Csak hát valahogy talán úgy voltam vele, hogy ha mégis csak találkozom Briannel, akkor láthassa, hogy mit veszített. Butaság mi? Ez van, ha az első komoly kapcsolatos ilyen pocsék végetér. - Szia! - szólalok meg először talán kicsit hangosabban, mint kellene, amikor megérkezem, de aztán gyorsan vissza is veszek a hangerőből. Feszült vagyok és ezt csak a vak nem látná rajtam. - Nem tudtam, hogy mit kell hozni, szóval én... Kellett volna valamit? - na jó, lépésről-lépésre egyre jobban elbizonytalanodom, de mégis itt vagyok. Nem jutott eszembe sem a távcső, sem takaró, vagy kaja. Ennyi eszem van mi? Még azt sem tudom, hogy ha meglátom Briant azzal a Pennyvel enyelegni, nem leszek-e eleve rosszul. Azt se tudom, hogy most tudnék e enni, pedig a mai fogyasztásom pár falat az ebédnél és ennyi. Egyelőre még nem korog a gyomrom és őszintén szólva eldönteni sem tudom, hogy azért fáj, mert éhes vagyok, vagy a masszív idegességtől, amit ez az egész helyzet okoz. - Akkor mi a terv? - pillantok rá, idegesen toporogva, és húzva magamon összébb a kabátot. Igen, tuti, hogy idióta ötlet volt a rövid szoknya. Bár van rajtam harisnya, de határozottan fáznak a lábaim, így combközépig kitéve a kirakatba. Még jó, hogy felül azért vettem pulcsit, kabátot és sálat is. Arra se gondoltam, hogy ilyen szoknyában motorra ülni se sok esélye lenne és hát biztosan a magassarkú csizma se ideális a célra. Meg aztán az a Penny minden bizonnyal sokkal jobban tudja, hogyan kell szexinek és csábítónak lenni, ha elcsavarta Tristan fejét és Brianét is, miközben Tristanról mindenki tudja, hogy nagy nőcsábász és engem is nagyon meglepett, hogy valakibe beletudott habarodni.
Mondhatnám, hogy reggel fejfájósan ébredtem. Ez még véletlenül sincs így, megszoktam már a macskajajt, fel sem tűnik. Sőt, alig aludtam, forgolódtam rendesen, mert kezdett körvonalazódni valami terv, amivel alááshatjuk Penny és Brian kapcsolatát. Már ha tényleg az exeinkről van szó. Hajnalban kidobott az ágy, nem csak azzal töltöttem a napot, hogy átvonatoztam Londonba, ott is van egy lakásom, de az messze lenne a galériától, hanem be is vásároltam. Amikor nyolc előtt érkezem a motorral, akkor tértágított táska van nálam, amiben egy nagy termosznyi forró kávé, lélekmelegítő pálinka van, na meg két távcső, hiszen nem tudom, hogy Julia hoz-e. Hogy egyáltalán eljön-e. Úgy tűnt, hogy igen közeli a szakítás, ebből kifolyólag fájdalmas. Én ezeket már túlléptem, csak valami bosszún töröm az agyam, hogy ha így le lettem pattintva. Öt év hosszú idő, s túl hosszú ahhoz, hogy tétlenül tűrjem a történteket. Engem nem szoktak csak úgy elcsábítani, aztán dobni, ez velem nem történhet meg. S mivel megtörtént, nem maradhat megtorlás nélkül. Julia téved, ha azt hiszi, hogy Penny jószándékból hagyott hátra. Takarót is hoztam, ha fáznánk akkor legyen mire leülni, vagy bebugyolálni magunkat. Téli éjszaka van, és ha átmegyünk megfigyelőbe.. Nem akarok megfagyni. Jó, értünk a mágiához, de nem kell mindig varázsolni! Mivel nem tudtam, hogy Julia vacsorázott, vagy sem, de attól függetlenül, hogy egykor nagy nőcsábász voltam, mindig tudtam hogy kell velük bánni. Ez azóta sem változott, hogy Penny lapátra tett. A káromkodós stílus ellenére úriember vagyok. Többnyire. A sarkon a lámpaoszlop előtt támasztom ki a mocit. Nem sokkal arébb van a társasház, amelynek legfelső emeletén van az a művész galéria, és vele szemben pedig egy régi, elhagyatott, átépítés alatt álló raktár, oda gondoltam befészkelni magunkat. Aztán lehet, hogy Julia felülír mindent. De hát csak nem..
- Néha úgy érzem az emberek néhány régi időkből való rossz szokást nem tudnak levetkőzni. Egyben bosszantó és egyben hihetetlen is azért valljuk be! Mármint mint például ez is, ugyan ki az aki ezt elviseli? – sóhajtottam szinte már gondterhelten ettől és úgy hallgatom őt tovább. Kibukik belőlem is a nevetés mert sajnos vagy sem, de elképzeltem ezt a jelenetet! Szerintem én sem voltam valami hölgyhöz illő amikor sikeresen leestem a pacim hátáról. - Rá se ránts! Akkor már ketten éltünk át eme nemes szituációt. – kuncogok továbbra is hiszen azért elég viccesek lehettünk mikor lepottyantunk bárhogy is legyen. Kicsit jó volt nem a gondokra fókuszálni, hanem csak úgy egy csajos napot tartani amit mind a ketten élvezhettünk büntetlenül főleg, hogy már azért vannak terveink is és nem fogjuk szem elől téveszteni egymást egy hamar az biztos. Aminek én kifejezetten örülök. - Amikor csak tehetem hazalátogatok. Szeretném látni anyáékat, hisz biztos nekik is hiányzom. Hiába léptem rá a felnőtté válás ösvényére azért olykor jó visszaváltozni kisgyerekké aki hazamehet a szülőkhöz. – mosolygok mint egy gyerek. Tényleg nem egyszerű hazajutnom, de annyi emlék köt oda. Igaz legtöbbje Alioth-hoz köthető, de akkor is szeretem mindegyik kis emlékdarabot. Az pedig majd, hogy Joanne-val is megoszthatom a Cornwall szebb részeit csak öröm! Főleg, ha lóháton tehetjük meg, igaz reméltem, hogy sikerül neki tényleg majd rendezni Westley-el a problémát. Ámbár sok jó dolgot kitalálhatunk majd, hogy mivel üssük el az időt így ketten. - Örömmel hallom! – csillantak fel a szemeim. Nincs is jobb annál minthogy terveket szőjünk. Ez engem is teljesen felvillanyoz és már félig azért meg is jegyzem magamnak, hogy egy egész tervet össze kell majd állítanom! Valahogy úgy éreztem Joanne-ban egy olyan emberre találtam akire rábízhatom magamat. Mintha egy kis aranyos kishúg lenne akiről eddig nem tudtam és ajándékként megérkezett volna elém. Megmelengeti ez a gondolat a szívemet. - Azért nem vagyok még valami jó, de próbálkozom, hogy ne akarjak senkit megmérgezni a főztömmel! Viszont nagyon is jó lenne közösen tanulni és nem hiszem, hogy káoszt teremtenél. Ügyes vagy és biztos van azért érzéked hozzá. Ne légy olyan konyharomboló mint én! – nevetek én is majd az én figyelmemet is lefoglalják a lovak leginkább most. Így amikor végre megkapjuk őket, ahogy kiválasztottuk én magam is csatlakozom Jo-hoz és Diana-hoz. Elmosolyodva figyeltem a tájat még az emberek sem igazán zavartak akiket éppen láttunk. Valahogy távolinak tűnt a mi kis békés világunkhoz amit jelenleg megteremtettünk. - Remélem igazad lesz. Talán nem vagyok kétbalkezes az ilyesmihez, már, ha ér valamit a kertészkedés ilyenkor. Mindenesetre biztosra veszem, hogy illeni fog hozzád. Főleg a kék. – mosolyogtam rá kedvesen. Azért örültem, hogy valamit csinálhatok neki hiszen ez is egy közös kis emlék lesz. Együtt vettük meg a bőrt is így mondhatni nagyobb érzelmi értéket képvisel majd ami engem is boldogsággal tölt el. Lehet csak én tulajdonítok ezeknek ekkora horribilis dolgot mégis megmelenget és valahogy elűzi ezeket a rideg időket amik rám járnak. - Örülnék neki! Hiszen annyi mindent megszeretném mutatni, igaz szerintem ne döbbenj le a nagy virágoskert miatt. Konkrétan ott élem a fél életemet amikor otthon vagyok… Eléggé nagymamásan hangzik, nem? – nevetek fel ezen halkan, hogy a lovakat ne riasszam meg. Vicces, hogy egyrészről utálom a nemesi vénámat másrészről meg… hát jól jön mert a tánc, zene és egyebek miatt jó. Csak ne kellene keverednem a bálon lévő… szemétládákkal. Ettől még a hideg is kiráz és érzem, ahogy a gyomrom kavarogni kezd. Majd mégis lerázom magamról a dolgot. Jelenleg nem a rossz dolgokra kellene gondolnom, hanem, hogy itt vagyok Jo-val. Figyeltem őt és hálásan nézek rá, hisz tényleg nagyon sok mindent köszönhetek most Joanne-nak. Legfőképp a lelki támogatást. Nagy szükségem volt rá… nagyon is nagy! Követem őt hát a tó irányába. Ámbár a csendes és nyugodt kis előre menetelünket hamar megzavarja egy csapat mókus. Amikor viszont látom, hogy Diana eléggé frusztrálsz lesz próbálok közelebb kerülni, hogy még idejében esetleg segíthessek megfékezni a lovat, de elkések vele. Wind is elég idegesen toporzékol a mókusok miatt és dühösebben fújtat mint aki minimum egereket lát. Először ő is esélyesnek tűnik a megbokrosodásra viszont próbálom kordában tartani és végül megfelelően jelzem neki, hogy kezdjen vágtába. Próbálom utolérni Diana-t és Jo-t. Azt hiszem most jobban jártam volna egy Druida képességgel mint a Természetes gyógyítással, de ha rosszul sül el ez a kis vágta még azt is elő kell kapnom. - Joanne! Próbáld kicsit lenyugtatni Diana-t. – szólok neki és sikerül beérnem őket. Wind elég gyorsnak bizonyul még ilyen séta pacihoz képest is. Próbálom elkapni a kantárt én is, hiába az adrenalin elég szépen felpezsdítette a véremet. Ha sikerül elkapni a kantárt próbálom nyugtatgatni Diana-t és megállítani. Remélhetőleg, hogy nem fog lekapni a nyeregből igaz vörös fürtjeim most úgy nézek ki mint valami szénakazal, de leginkább viccesen nézhetek ki. Talán majd ez a nagy riadalmat egy kicsit oldani fogja. Igaz azt sem tudom, hogy a gondozók ilyenkor tehetnek e valamit értünk azon kívül, hogy reménykednek abban nem törjük ki a nyakunkat. - Nyugalom paci! – próbálok hatni a lóra, de kissé aggódó minipillantást vetek barátnőm felé. Egy dologból valahol ez a vágta igazi stresszoldó, de nem ilyen formában… azt hiszem. Bár jelenleg a saját korlátjaimat fogom feszegetni a kis magánakciómmal Alioth felé is.
- Olyan butaság, nem? Megértem, hogy a régi hölgyeknek ez volt a megszokott etikett, de már a huszonegyedik században élünk, nem kellene elfeledni az ilyen normákat? - csóválom meg fejemet, de aztán halkan felkuncogok Rosy szavain. - Öröm hallani, hogy nem csak én estem már le abból a pózból... Egyszer felültettek egy pónira még kezdő lovasként... Olyan kis öntörvényű, makacs állatok. Az egyik nem is hallgatott rám, csak ment, amerre akart, én pedig szépen fordultam le róla. - kacagok tovább annyira jólesően nosztalgiázva, hogy még a szemeim is könnybe lábadnak a nevetéstől. - Azért biztos vagyok benne, hogy vannak tengerparti lovaglások. Még nem jártam ott, de gyönyörű képeket láttam már róla. Gyakran jársz haza? Valljuk be, Cornwall nem a szomszédban van, még ha nincs is annyira távol. - legalábbis Corby az iskolánkhoz képest közelinek számít, de Cornwall valahol a tengerpart mellett fekszik. Szeretnék utazni a nagyvilágban, hogy több helyet vándorolhassak be. Csupán azt nem tudom, hogy egyedül fogom-e ezt megtenni, vagy valaki társam lesz az út során. Westleyvel most nem állunk túl jól, a testvéreim mind-mind elfoglaltak, Rosy pedig... Valljuk be, neki fontosabb teendői vannak Aliothtal, mint velem. Talán egyszer... Talán majd az iskola végeztével útra kelhetek. - Állok elébe! - lelkesedek fel a szavaira. Szívesen kirándulnék vele más lovardákhoz is, s még a vásárolgatás is remekül hangzik. Rosy még nem is tudja, de a társaságával roppant jó kedvemre derít. Mintha feloldozna minden gondomtól és levetné a hátráltató láncaimat. Kellemes érzés... - Szívesen tanulnék tőled, ha látsz bennem némi reményt... Te igazi konyhatündér lehetsz már, most rajtam a sor, hogy káoszba fordítsam a konyhát.- nevetek fel, mielőtt még a lovakhoz érnénk, bár a közelükben azért elhakulok, hogy ne ijesszem meg őket. Menekülő állatok, könnyen megijednek harsány, magas hangoktól. A továbbiakban nem ecsetelem tovább a lovak iránti szeretetemet, hanem rajta készen fordítom Diana-t a park egyik ösvénye felé. Rosyék csatlakozása után pedig fej-fej mellett haladva végre elindulunk a napsütötte lombok alatt. Olyan békésnek tűnik most minden, még a sétáló emberek is árasztják magukból a szelídséget. Azért itt-ott lehet hallani embereket, de ők jóval távolabb vannak az ösvénytől. Valószínűleg egy tisztáson pihennek. - Még szép, hogy jönni fogunk! A karkötővel pedig ráérsz, nem kell sietned vele, de azért már tűkön ülve várom. Én nem aggódnék a helyedben. Biztosan gyönyörű lesz és szépen kidolgozott. - mosolyodok el szélesen. Én bízok a képességeiben és ha nem is lesz valami nagy kaland a végeredmény, az akkor is egy ajándék Rosytól és vigyázni fogok rá. - Nyáriszünetben szívesen töltenék nálatok pár napot, ha szeretnéd, akkor meg tudod mutatni az otthonodat. Persze csak jövő nyáron... - sóhajtok fel, hiszen az idei nyaram eléggé betáblázottnak tűnik és még Juliáért is aggódnom kell, aki indult az Auror Akadémián. Nem lesz egy egyszerű nyár és még Westleyvel is rendezni szeretném a dolgaimat. Következő szavai annyira szíven találnak -persze pozitív értelemben-, hogy kénytelen vagyok elvörösödött arccal pislogni rá. Arcom rögtön felderül az örömtől. - Én köszönöm, hogy megismerhettelek!- viszonzom az őszinteségét, mialatt lefordulunk a Hyde Park egyik tó feletti hídjához. Kacsák és galambok sütkéreznek a partokon, de néhol egy-két ember is csak lógatja a lábát a hűs tó vizébe. Annyira bámészkodok, hogy észre sem veszem az előttünk szétugráló mókusok társaságát, melyektől a lovak is frászt kapnak. Legalábbis Diana nem viseli túl jól az apró lények hirtelen mozdulatát, így meg is indul előre teljes gőzzel. Ha nem vagyunk szerencsések, akkor Wind is ösztönből elindulhat Diana után...
Zene: You got a friend in Me || A nice start || [You must be registered and logged in to see this link.]
- Az egy oldalra átvetett lábbakkal nekem is elég rendesen meggyűlt a bajom az már egyszer biztos. Volt, hogy majdnem le is estem a lóról, kicsit ciki volt azt meg kell hagyni. – nevetek fel halkan ezen egy kicsit. Elég macerás volt mire mindent megtanultam és tudtam is alkalmazni rendesen az ülést. Ámbár ültem én már rendesen is a lovon szoknyában. Igaz akkor jóval hosszabb volt az említett ruharész. - Egy-kettő elvétve van a környéken ahova el tudok néha-néha menni, de ne molyan sűrűn mint szeretném. Eléggé sziklás, de nagyon szép! Lehet nem valami nagy durranás elsőre, de szeretek ott lakni. Mindennek meg van a maga szépsége. – mosolygok Jo-ra és tényleg nem bántam, hogy annakidején oda költöztünk. Lehetséges vannak különös helyek, esetleg veszélyesebb mint egy átlag kisváros én mégis szeretem. Olykor felfedezhető minden körülötted, ha nem lépsz természetesen rossz helyre. - Nagyon is jól hangzik meg kell, hogy mondjam! Talán valahogy a Roxfortban való tanulás közepette is sikerül akkor kimennünk lovagolni, hiszen vannak kimenőink amiket felhasználhatunk szabadon, de persze a Roxmorts berkei is jól hangzanak ahova lemehetünk vásárolgatni. Viszont, ha még lovakkal is tudunk foglalkozni az maga a mámor számunkra, nem igaz?! – nevetek fel vidáman és elgondolkodtam mennyire jó is lenne ez. Végülis mind a ketten felvehetnénk egy olyan jó dolgot a múltból amit eléggé elhanyagoltunk. Ez pedig csak még jobban arra buzdítana, hogy a természetben mozogjunk és ne mindig az iskolában porosodjunk mint valami régi könyv. - Nagyon is sok minden van amihez nem értek! Az egyik gyerekkori barátom megtanított sakkozni is, szóval talán már abban sem vagyok valami nagy reménytelenség, de anyáék szerették volna, ha fejlesztem a művészeti oldalamat. – mosolygok rá felkuncogva. Persze, ha nem szerettem volna meg biztosra veszem nem erőltetik, de megszerettem, élveztem is így nem igazán panaszkodtam az órák miatt. - Szeretnéd szívesen megtanítom neked, hidd el, ha az én kezdeti próbálkozásaimat láttad volna nem mondanád meg, hogy jól főzök. Sőt! Kész katasztrófa konyhát hoztam létre minden egyes alkalommal. – a kínos mosoly kezd játszani ajkaimon. Sok emléket pörget végig a fejemben amely félig nosztalgiát, félig sajgást okoz szívem tájékán. Régi idők amelyek talán soha nem jönnek vissza. Mégis én reménykedtem a jobb kifejletben még, ha esetleg nehéz is lesz kiharcolni. A lovaknál teljesen elvesztem a fekete szépségben aki a Wind nevet viselte. Elég vicces, hogy szélnek neveznek el egy ilyen gyönyörű állatot, de valahogy eltudom képzelni, ahogy egy szép mezőn vágtázik vele az ember lánya. Megsimogatom a paci fejét és az orrát is, Gyönyörű fekete sörénye volt amely most szabadon hullott alá mintha csak most szabadult volna egy vadló csordából. Olyan gyönyörű. Jo válaszán és kérdésén elmosolyodom mennyire izgatott ő is. Természetesen nem hibáztatom, hiszen ki nem lenne az? Felültem a nyeregbe kényelmesen a nyeregbe és megsimogatom a kis feketeség nyakát és rá pillantok Jo-ra cinkosan. - Indulhatunk is. Még a végén a lovak zokon veszik amiért nem indulunk el. – mosolygok kicsit és Elindulok Jo mellett szépen a gyönyörű pacin. Reménykedtem benne, hogy nem jöttem ki annyira a gyakorlatból, hogy le is pottyanjak a hátáról. Eléggé kellemetlen lenne, vicces és veszélyes is egyben, félő ráhoznám a szívrohamot szegény Jo-ra. Viszont nagyon is felszabadító érzés söpört át rajtam, hogy végre újra lovagolhatok, olyan élményt ad ez egy embernek amit soha nem tud kitörölni az emlékeiből, egyben szédítő és félelmetes is. Ámbár soha sem adnám oda semmiért sem. Néztem a gyönyörű parkot néhány embert is megpillantottam, egyesek sétáltak, nézték a fákat, esetleg csak heverésztek a fűben. - Egyszer mindenképpen el kell még jönnünk ide! Kifekszünk egy jó kis pokrócon és élvezzük a természet szépségeit, mit szólsz? – fordulok Jo irányába egy széles mosollyal. Szerintem, ha lehetne úgy világítanék akár egy villanykörte. Megint feltöltődtem energiával kár is lenne az ilyesmit tagadni. Kicsit leveszi az ember válláról a gondokat. - Oh igen, mindenképpen megpróbálok valami szépet összehozni a bőrből amit választottál. Már van is tervem miként nézhetne ki, remélhetőleg jól is kivitelezem. – mosolygok majd kicsit hátra dobom a hajamat fél kézzel fogva a kantárt. Wind kicsit megemelte a fejét és fújtatott. Erre egy még jobban elmosolyodtam, úgy simogatom meg gyengéden a nyakát. - Akár egyszer eljöhetnél hozzánk is Cornwallba, ha persze nem riaszt vissza a sziklásabb látvány, egy vagy két szép helyet meg tudok mutatni, esetleg még a kertben is szétnézhetünk. – ajánlottam fel neki, hiszen örültem volna, ha majd néha több időt tudunk együtt tölteni. Megszerettem őt már most, igazi kis tünemény akinek jó szíve van minden rossz ellenére is. Ez pedig becsülendő dolog. Azt sajnálom egyedül, hogy nem előbb találkoztam vele, igazi kis kincs tud lenni! Csak abban reménykedem, hogy erre ő is rájön és több önbizalma lesz illetve jobban mer majd nyitni azok felé amiket szeretne és el akar érni. Így kedves mosollyal lovagoltam mellette, olykor hajamba belekapott a szél. Szinte kellemes borzongás futott rajtam végig. - Olyan szép ez a nap… vétek lenne nem így kihasználni, köszönöm, hogy eljöhettem veled. – őszintén szívből jött ez a köszönet. Olyasmire leltem rá ma ami azt hittem nem is létezik és ezt Jo-nak köszönhetem. Minimális korrigálással, de amúgy hagytam, hogy Wind vezessen, nagyon is tudta pontosan merre is érdemes elvinni az embert. Kis eldugott szép helyeket is így bejárat velünk ez a gyönyörűség, gyermeki izgalommal szemléltem a tájat. Úgy éreztem minimum megint tíz éves vagyok aki felfedezi a világot.
Még szép, hogy én fogok fizetni és nem ő. Már így is életem végéig hálás vagyok neki, amiért ilyen odaadó kedvességgel nyújt nekem támaszt. A tiszta szíve, a ragyogó mosolya és az elbűvőlő kisugárzása igazán jó kedvre tud deríteni és némi reményt is sikerült csempésznie a kilátástalan életembe. - Igaz... Az egy oldalra vetett lábak... Nekem sosem volt kényelmes, még ha a régi időkben az volt a megkövetelt norma a hölgyek számára. - kiskoromban engem is úgy ültettek, főleg a nevesebb rendezvényeken, ahol lehetett külön kilovagolni a felsőbb réteggel, de persze előkelő ruhában, mint például a kis topánka és térdig érő kisszoknya. Nadrágban azért jóval kényelmesebb és sokkal sebesebben lehet hajtani a lovadat. Nem kell attól félni, hogy mikor repül a szoknyád alja az arcodba és villantod meg a csupasz lábaidat... A mai napig félek ettől. - Talpraesettek! Igen! - kacagok fel és húzom is ki magamat, had büszkélkedhessünk egy kicsit a szerénységünket félretéve. - Cornwallban vannak lovardák? Úgy hallottam, hogy az eléggé sziklás terület. Nem veszélyes? - húzom el számat, amikor eltöprengek a cornwall-i környéken. Szépnek szép, de könnyen el lehet tűnni a sziklák között. Meg aztán ott vannak a barlangok is, ahová sok turista betér, de mindig sietniük kell, mert ha dagály van, akkor odabent ragadnak. Nem tudom nekem a pálcám nélkül lenne e merszem oda bemenni... A reakcióidőm nem tökéletes, ráadásul nagy valószínűséggel bámészkodással tölteném el azt a szűkös időintervallumot. - Hm... De akkor fejlesztenünk kell a szintet és magasabbra tenni a mércét. Biztosan akadnak lovardák Anglia minden pontján, egy erdei kis kirándulás azért sokkal izgalmasabb, mintsem itt a parkban kerülgetni az embereket. Ne érts félre, én ezt is szeretem, de azért egy szép kis csendes kiruccanás mégis csak másabb... Csak mi és a természet... - álmodozó szemekkel csapom össze két tenyeremet. Én egyáltalán nem bánnám, ha a múltam jó szokásait újra felszínre emelhetném. Nagyon szeretek lovagolni, de úgy alapból élek-halok a négylábú állatokért. - Balettozol is? Van valami, amit még nem tudsz? Hihetetlen vagy. - döbbenek le egy kicsit. Az elegáns lépteiből le lehetett szűrni, hogy táncos múlttal rendelkezik, de hogy pont a balett? Mindig is csodáltam a lányokat, akik képesek voltak gyönyörű spiccbe megállni és feszes, mégis lágy testtartásukat fenntartani a produkció végéig. - Én... Sajnos nem tudok főzni...- vallom be szerényen. - Viszont könnyen tanulok!- vágom rá rögtön valamennyivel lelkesebb hangnemre váltva. - A tökös derelye nagy kedvencem. A Mézesfalásban mindig azt rendelem, amikor csak tehetem. - mosolyodok el, szinte érzem is a tökös-fahéjas ízeket a számban, amint kimondom az édesség nevét. A lovakhoz érve, ők már felfegyverkezve várnak ránk. Míg Rosy egy fekete szépséghez lép, én egy almásderes kanca mellé sorolok be. Sörénye apró fonatokban hullik alább, s üstöke is egy kis csavarral van felkunkorítva két füle közé. Ápolt és gyönyörű alkata miatt már most képes lennék magammal vinni egészen hazáig. Végigsimítok a kanca erős nyakán, majd gyengéden megpaskolom őt. A kantárszárára a neve van írva: Diana. Akárcsak az egykori angol hercegnő. - Nagyon édesek. - értek egyet Rosyval, amint Diana is felém fordítja nagy, busa fejét. - Mire várunk még? - mosolyodtam el, majd egy ügyes ugrással fel is pattanok Diana hátára. Ő egy kicsit elkezd fészkelődni alattam a mehetnékje miatt, de én igyekszem bevárni Rosyékat és csak akkor fordítom irányba a lovamat, amikor barátnőmék is készen állnak.
Zene: You got a friend in Me || A nice start || [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem makacsságban is illünk Jo-val, hisz ő nem engedte, hogy én fizessek a bőr dolgokért pedig igazi kis cuki szóváltás kerekedett ebből, de nem vitatkoztunk miatta. Inkább mókásak lehettünk, ahogy azt bizonygattuk kinek kellene fizetnie. Végül ő nyert, de ezt majd úgy is máshogy viszonzom neki. Azért ennyire könnyen nem lehet engem sem leszerelni ám! Viszont így még extrább szépséget szeretnék neki alkotni. Már tervem volt, hogy miként is fonhatnám meg neki ami teljes mértékben illene hozzá. Jól esett igazából egy lányos nap, kicsit kiereszteni a felgyülemlett feszültséget, megbeszélni. Valahogy annyira hasonlítunk, hogy néha azt hiszem valami titkos kis ikertestvérek vagyunk. Nagyon szeretném, ha jól sülne el a Westley-s dolog. Legalább összejöhetnének újra! Na meg a testvére is remélem felépül. - Ne aggódj! Menni fog régen sokat lovagoltam szoknyába még, ha ez nagyon fura is… Átvehetek amúgy egy nadrágot, ha szeretnéd. Tudod milyen a varázstáska. – nevetek fel halkan és rá kacsintottam. Kicsit meglengettem a kis szütyőmet így ezt nem nevezhetjük varázslásnak, hiszen anyáék csinálták meg. Mivel még tanuló vagyok nem varázsolhatok csak úgy a kedvem szerint. Ami elég zavaró főleg, ha kellene valami, de a szabály az szabály. - Tökéletes lóháton már alig várom, hogy szépen szétnézhessek. Maximum, ha történik valami akkor simán tudunk improvizálni, nem igaz? Talpra esettek vagyunk. – mosolyom megint olyan volt mint akit nem lehetne lelőni. Persze ez mindig így is volt én voltam a nagy örömhurrikán aki mindenkinek felforgatja az életét és nem igen tudja senki sem lelőni. Lehet, hogy ez egy kicsit vicces, de gondolom sokaknak tudok ezzel fejfájást okozni. Mégis jobban szeretem mosolyogtatni az embereket talán pont ezért is lettem ennyire szeleburdi, igaz mára már eléggé moderáltam magamat. - Amúgy is lehetséges, hogy meg kellene tartanunk ezt a jószokásunkat és, ha sikerül akkor lovagolni közösen, mit szólsz? – szemöldökömet felvonva néztem rá kérdőn. Végülis kell valami kis plusz én általában a Szükség Szobájában ballettozom. Persze ezt eddig csak kevesen tudják rólam Alioth, Adora és most már majd Joanne is, hisz majd ebbe is szeretném beleavatni azért. - Amúgy is gyerekkorom óta ballettozok az ad némi egyensúly érzéket a nehezebb terephez is. Szükség Szobájában húzom meg magamat mindig ilyenkor a Roxfortban. amolyan mini menedéknek tudom ezt elképzelni. Néha jó, hogy ki tudom ilyennel is kapcsolni az agyamat. – meséltem el ezt Jo-nak miközben battyogunk, hogy megszerezzük magunkat a lovakat. Fel akartam őt vidítani, hogy kicsit fellélegezzen, örüljön és minél jobban élvezhesse a közös időt. Kicsit mi is lesöpörhetjük magunkról azokat a fránya láncokat nem igaz? - Oh tényleg, neked mi a kedvenc édességed? Esetleg süthetnék valamit majd a konyhán, vagy ketten is nekiállhatunk a dolognak úgy mókásabb. Igaz jobb, ha nem tudod a régi történeteimet! A konyha meg én eleinte nagyon nem voltunk barátok. – nevettem ezen halkan, ahogy sétáltunk. Mit ne mondjak amikor anno felgyújtottam az otthoni konyhát anyáéknak sem volt éppen őszinte a mosolya annyi szent mégis utána csak nevettek rajta. Én meg duzzogtam a sütire, a tűzre, magamra és anyáékra is, de ez addig tartott míg nevetésbe ki nem törtem saját magamon. Mikor megérkezünk nézem a szép lovakat. Egy gyönyörű feketeséghez lépek aki először méreget magának majd kinyújtom felé a kezemet mire megszaglássza. Olyan aranyos! Imádom a puha orrukat is a lovaknak. - Hát nem édes?! – kérdezem gyermeteg lelkesedéssel Jo felé fordulva és mosolyogtam mint egy kislány aki először lát ilyesmit. Hát igen néhány oldalamat még én sem tudom teljesen levetkőzni és félő, hogy ez már így is marad.
A kávézó után sikeresen befűztem Rosy-t, hogy velem tartson erre a kis parki lovaglásra. Már beszereztük az ő kézműves fonásaihoz a holmikat és persze én is kiválaszottam magamnak pár gyönyörű, oceánkék színeket, amit aztán Rosynak adtam a nekem szánt fonásokhoz. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én fizethessek, úgyhogy hiába is próbálkozott, szépen az én számlámról ment le az összeg. Mégicsak ő készít nekem valamit, másrészt pedig szeretném őt támogatni a kis művészi életében, hiába vagyunk mindketten nemesebbik család tagjai, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte. Talán a végén ő is nagy üzletet csinálhat belőle, akár virágokkal vagy azok nélkül. Milyen gyönyörű lenne, ha a saját virágait ültetné el a fonott karkötőiben... - Megérkeztüüünk! Ah, gyönyörű nap ez a mai! Hét ágra süt a nap és olyan kellemes meleg van. Tökéletes lesz a lovagláshoz. Gondolod, hogy menni fog abban, amit most viselsz? Kobakokat adni fognak, de jobb, ha van rajtad egy lazább naci.- pördülök meg a tengelyem körül és állapodok meg Rosyval szemben, mielőtt még túlságosan is beleélném magamat a park gyönyörű légkörébe. - Vagy előtte szeretnél tenni egy terepnéző túrát biztos, ami biztos? Lóháton azért máshogy látja az ember a világot.- mosolygok lelkesen. Olyan rég volt már, hogy lóra ülhettem. Emlékszem, amikor még hat évesen felültettek először egy deres paripára. Azóta szerelembe estem a magasztos lényükbe, bár elég kevés időm adódik rájuk az utóbbi években. Főképp, amióta a családom Shannáékon vitázik állandóan és a testvéreim is kellőképp elhidegültek egymástól emiatt. Alig járnak haza már... Josht is csak pár hónapja láttam egyszer, amikor együtt látogattuk meg Jake-t a Szent Mungóban, azóta viszont semmi...
Zene: You got a friend in Me || A nice start || [You must be registered and logged in to see this link.]
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Hyde Park 2021-02-25, 17:04
Hyde Park
A Hyde Park London egyik legnagyobb parkja, ezen felül a királyi parkok egyikébe tartozik. A város középső részén terül szét, s a Serpentine tó osztja két részre. Rengeteg a látnivaló, köztük Diana hercegnő emlékszökőkútja, a Szónokok Sarka, egy londoni holokauszt emlékmű és még egy botanikus érdekességet is meg lehet figyelni, ami egy szomorúbükk, melyet "fordítva növő fa" néven is emlegetnek lógó ágai végett.
Továbbá hatalmas turista érdekesség a parkbéli lovaglás, melyet a Hyde Park Istálló irányít és a néhanapján megrendezésre kerülő muglikoncertek neves előadókkal, mint például: Queen, The Rolling Stones, Pink Floyd, Eric Clapton és még sok-sok más.
Minden decemberben a park nagy részét beteríti a Winter Wonderland nevezetű néhány hetes karácsonyi vásár, ami egyben vidámpark, cirkusz, színház, jégkorcsolyapálya és megannyi kézműves termékkel és vásári kajával tűzdelt Téli Csodaország.
