2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Türelemmel néz Jakere és várja a válaszát, hiszen azt ő is átlátja, hogy itt van érte, és kivárta, hogy tényleg vele beszélhessen, kivárta, hogy Cody ténylegesen ajtót nyisson neki. Így ő is kivár. Mikor végül elfogadja a kéznyújtást, Cody valahol megkönnyebbül, bár ennek túl sok jelét nem adja, inkább arra figyel amit mond neki. Annyi biztos, hogy ő sem tudja valójában mi vár rá. Csak sejtése van róla, és tudja, hogy ha beigazolódna, akkor helyrehozhatatlanul csalódna az emberekben, és magával hozná azt a szomorú dühöt is, ami nem is olyan rég, ott kavargott benne. A Jake által kínált lehetőségre azonban ő is biccent egyet. - Nem akartam más életet élni, csak nem akarom, hogy felemésszenek dolgok. - Mondja halkan és azt teljesen elismeri, hogy a semminél mindenképpen jobb amit Jake mond. - Írni? - kérdi elgondolkozva - Ez hogyan tud neked segíteni? - amint felteszi a kérdést, neki is leesik, hogy esélyesen nem fog emlékezni a miértekre, csak a magra, hogy írnia kell. De ettől függetlenül, nem bánja, ha Jake válaszol, hátha mégis megmarad valami plusz. Arra, hogy nagyot fordult a világ, megszületik benne a kíváncsiság újra az élők világa iránt, még ha a konkrét vágy nincs is még jelen a vissza térésre, az a brutális mély elutasítás felszívódni látszik. - Ugye jól vagytok?.. Remélem, ezt odaát is meg tudom majd kérdezni tőletek újra.. - teszi hozzá még, de úgy van vele, nem baj ha Jake nem válaszol, hiszen, odaát is minden bizonnyal meg fogja tudni tenni. Az utolsóra csak biccent és össze szorítja a szemeit. Nem tudja mire számítson, mit fog érezni, de hamar választ kap mindenre. Jake mikor hozzá ér így koncentráltan, a hullámverések intenzíven szaladnak szét a barlangtóban, az infernusokat lényegében elsodorva majd elemésztve, mintha csak rossz emlékek, vagy maguk a fojtogató érzések lettek volna csupán.. Ahogy a hegek ténylegesen össze forrnak és a nyomuk is eltűnik egy egy szürkésfehér villanással, végigremeg, de nem fájdalmasan, inkább, mint aki valami súlyostól szabadult meg. A környezet ismét változik, a tó szó szerint fejre fordul ők pedig talppal pár pillanaton belül egy üres térben találják magukat. Nincs fenyegetés nincs semmi, a sötétség, az üresség sem bántó. Pont olyan mint mikor valaki tényleg ébredezik. A távolból, tompán ismét hallani az óra kattogását. Mikor Jake szemébe néz újra, az övén látszik, hogy épp úgy csillog mint régen. - Készen állok. - feleli, mintha magától értetődő lenne és még egy kicsit értetlen, de őszinte mosoly is az arcára csúszik, aztán valami úgy tűnik szöget üt a fejébe mert vissza kérdez - De... Jake.. mire kell készen állnom? - Jakenek tehát sikerült időt nyernie a srác számára. A választ azonban nem Jake fogja megadni már neki esélyesen, mert az órakattogás ütemesen, de elnyom minden más hangot, és Cody apránként de tényleg felébred. A valóságban. London egyik mugli kórházában.
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2021-01-06, 11:35
Jake & Cody
Nem egy nagy mentálmágus, de ismeri Codyt annyira, hogy tudja, mit kell mondania a fiúnak, hogy hatni tudjon rá. És e mellett persze vannak őszinte gondolatai is. Amikor az a bizonyos mondat elhagyja a száját, egyszerre őszinte, és egyszerre tudja, sejti, hogy ezzel Codyt vissza tudja hozni az életbe. Már amennyire ezt a jelenlegi helyzetet életnek lehet nevezni. Azt meg, hogy ezután mi lesz még, és az mennyire lesz élet, az meg egy megint másik történet.. De megkönnyebbül, amikor látja, hogy a fiú arca oldódik, és hagyja magát megérinteni, és ennek is pozitív hatása lesz. Jake lassan, de határozottan bólint egyet, amikor Cody visszakérdez, de egyelőre nem mond semmit, csak fogja a fiú karját, és hallgatja, ahogy az lassan beszélni kezd, és hagyja, hogy elmenjen, amikor el akar menni, közelebb jöjjön, amikor közelebb akar jönni, és folyamatosan gondolkozik. Tény és való, hogy a dolgok nem teljesen úgy vannak, ahogy Cody gondolja, és Jake egyre inkább érzékeli, hogy a srác életéből konkrétan kimaradt egy teljes év, és valahogy fel kellene venni vele a fonalat. Nem sejti, nem tudja, mi történt vele, a többiekkel, és hogyan lehetséges egyáltalán az, hogy ő most többé-kevésbé egyben van, és nem is gondolja, hogy ezt most hirtelen rá kéne ömlesztenie. Főleg, hogy a korábbi dolgokat se nagyon akarja tudni, és azt érzi, amit jelenleg tud, már attól is sokkot kapna. Beletelik egy kis időbe, amíg a fiú válaszra nyitja a száját, el is néz másfele, és talán a másik számára idegőrlő lehet Jake hallgatása, de tulajdonképpen egészen jellemző rá. Nem fog sem hazudni, sem ígérgetni, sem kamuzni valamit. Nem az a fajta. Nehéz, halvány mosoly kúszik fel végül Jake arcára, és a kéznyújtást viszonozza. - Rendben, legyen. - vesz egy nagy levegőt, miközben felkészül arra, amit mondani akar. - Az, amit az előbb mondtam, még mindig érvényben van. Fontos, hogy legyenek emlékeid, legalább bizonyosak. De.. - összeráncolja a szemöldökét, miközben folyamatosan kutat az agyában, és mintha meg lenne a megoldás, de érződik rajta is, hogy nem tökéletes, már ha Cody szempontját és szándékait nézzük. De jelen helyzetben semmi sem lehet tökéletes. - ..időt tudok neked ígérni. - finoman biccent rá egyet. - Nem fognak megrohamozni az emlékeid. De nem élhetsz teljesen más életet. Persze nem tudom, pontosan hogyan fogsz reagálni arra, amikor felébredsz. Annyit tudok tenni, hogy lelassítok és meggátolok pár folyamatot. De fontos, hogy kezdj el írni. Írj le mindent, és mindenkit amire emlékszel, mert máskülönben Cody, nem fogsz tudni nekem segíteni. Tudod.. - beletúr vöröses hajába, és elmered valahova a messzeségbe, miközben arcán furcsa félmosoly játszik. - Nagyot fordult a világ, mióta a presszóban csapoltad a söröket. De bízok benned. És ezt.. ezt felejtsd el.. - teszi először Cody vállaira a kezét, majd a csuklójára, és ahogy hozzáér, az álom beli hullámverések megrengetik a fiú csuklóját, és valóban, a forradások és vágások, amiktől a fiatal gyógyító meg akart szabadulni, sima bőrfelületté változnak, ahogy alább hagy a rezonancia. Aztán a mardekáros fiú érdeklődő, várakozó tekintettel néz bele Cody szemeibe, és akármilyen állapotokban is van a srác, érezhetően nem retten meg tőle. Még szerencse, hogy ott van az a jó öreg kísértetvadász képessége, amivel látott elég durva dolgot, meg mögötte van az utóbbi időszak, a lövéssel, Tükörországgal, és minden egyébbel, mely lehet, csak a jelen helyzetre nézve tűnik szerencsének. De jelen helyzetben mindenféleképpen előny. - Ha készen állsz, csak nyisd ki a szemed.
Világ életében hatással volt rá, ha valakinek szüksége volt rá. Nem a legvidámabb háttérből jött, és tudja milyen ez, így akinek valaha szüksége volt rá, vagy csak valakire, aki hajlandó vele lenni ilyen olyan helyzetben, mindig megtette ami tőle tellett. A vér szerinti rokonait, amint kiszabadult tőlük, továbbá nem tekintette a családjának, de cserébe elég sokan érkeztek utána az életébe, akiket viszont nagyon is annak tartott. Olyan barátok, akikért nagyon sok mindent megtenne erején felül is. És Jake, Shannaval együtt ezek közé a személyek közé tartozik. Így mikor kimondja, hogy neki is szüksége van rá, az arckifejezése egy nagyon leheletnyit oldódik. Bele nézhet a szemeibe, de azok még mindig elég fénytelenek. Cserébe az a hihetetlen tiltakozás ami árad belőle a többin túl, most enyhülni érződik. -Neked? - ízig vérig support személyiség, így még ilyen állapotban is, így bár kissé bizonytalanul, de mondhatni, "szolgálatkészen" teszi fel a kérdést. - Miben van rám szükséged? - nem tudja, hogy Jaket lelőtték, így arra gondol, hogy a Kísértetvadász képessége miatt tudott most kapcsolatba lépni vele. Voltaképp így is van egy év holt tér, ameddig tényleg halott volt. De így, a tudatalattija emlékszik a "szellemként" töltött, azt megelőző egy évre. Hagyja, hogy hozzá érjen, nem húzódik el. A hatás meglepi. A hullámverésbe egy kissé ő is bele inog. De nem jajdul fel, nincsenek fájdalmai. Viszont pár emlék élénkebben, intenzívebben kavarodik fel. Elég személyes pillanatok, mindegyik nagyon meghatározó. Mint például, amikor Danyvel és Eileennel stopptúrára szöktek Európába és még a komp kantinjában volt pár meghatározó beszélgetés- nem elevenedik fel minden, vagy az egész út, csak pár mondatfoszlány. Vagy mikor Megan után mászott viharban és végül azzal tartotta vissza az ugrástól, hogy mi van ha a halál nem lesz megoldás arra amire vágyik, mert szellemként ugyanúgy itt ragad? Felelevenedik benne a VMS megannyi pillanata, és a VMS után Jade szülése a gyengélkedőn amiben nem keveset segített. És még sok más felkavarodik. Nézi a vízben a foszlányokat, már nem ignorálja, és a többi vad rossz érzés is mérséklődik. - Egy éven át próbáltam felkészülni az elkerülhetetlenre... Arra törekedtem, hogy elfogadjam, és hogy tényleg el tudjak engedni mindent... - elrévedve szemléli az egészet, amik a hullámmal együtt viszonylag hamar elülnek és így vissza tér a figyelme Jakere. - Közben azt hiszem, valóban elfelejtettem élni. - hallgat egy rövidet, egészen olyan mintha a tekintete újraéledt volna. Az utolsókra azonban megcsóválja a fejét. - Ha képes vagy rá, én inkább megkérnélek, hogy vedd el az emlékeimet. Csak odáig, hogy a vonatra felszállunk. Nem gondolom, hogy képes lennék helyén kezelni ha mindenre emlékszem.. - egy kissé szégyenteljesen de oldalt pillant. - Bár lényegesen összezavarodottabb leszek, talán nem fogom azt érezni, hogy kölcsönvett időn élek. - sóhajt egyet - Talán nem lesz bennem az, hogy onnantól minden napot az „elrendelten” felüli életidőnek érezzek. Nem akarom, hogy felmerüljön bennem a szabotálás lehetősége. - igen lényegében Jakenek most azt mondta, esélyesen nem tudna mit kezdeni az érzéseivel annyira, hogy az végzetes is lehetne... és akkor Gemmaék munkája értelmetlenné válna - Nem akarom tudni azt sem, ki tett azért, hogy most ez a beszélgetés megtörténhessen. - nem emlékszik arra, mikor Jake és a többiek azért küzdöttek, hogy minden részét össze szedjék. - Nem akarom, hogy a saját nézeteim miatt megítéljem. - mondja ki egyszerűen, őszintén. - De ha segítesz..az emlékekkel.. és ezekkel - mutat a férc-hegekre. - Igyekezni fogok helytállni. - és ezzel lényegében kezet is nyújt neki.
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-12-18, 21:36
Jake & Cody
Valahogy ilydenkor kezdi azt érezni, hogy van értelme az eseményeknek, az életének, a tragédiáknak. Ahogy átzuhan mellettük a vonat, és Cody egy ideig még előtte van, majd belé zuhan, akkor érzi, hogy nem lesz minden rendben - azaz valami egészen megváltozik. El akarta kerülni, és valahol mégis akarta, hogy eljussanak ide. Amikor minden színfal leomlik, és végül Cody lemeztelenített tudata kerül a felszínre. Az a hely és az az állapot, ahol most vannak tulajdonképpen, valójában. Amivel már lehet mit kezdeni és nem valamiféle fércelt valóság. Lassan távolodik el a sráctól, érzi, hogy már nincs benne, hanem körülötte, mellette. Nem az, aki volt, de már nem birtokolják egymást, a srác tudatában sem. Külön váltak. Ahogy felnéz, látja a keringő inferusokat, és megkönnyebbülten sóhajt. Bármennyire is furcsán hangzik, de örül annak, hogy itt vannak, ahol lenniük kell. És nem ijed meg, hiszen látja ezeket a furcsa lényeket már mióta, sőt, néha sokkal durvább dolgokat is. Lassan tápászkodik fel félig ülő pozícióba, és Codyra néz, aki valóban nem fest kifejezetten jól. A hangja pedig még siralmasabb. Jake lehajtja a fejét, vesz egy mély levegőt, mintha valami ezeréves sóhaj szállna, szakadna fel a mellkasából, aztán féloldalasan Codyra néz, és finoman csóválja meg a fejét. - Nézd, tudom, hogy ez iszonyatosan nehéz a számodra.. - kezd bele lassan, megfontoltan, és igyekszik nem megbántani a fiút. A hangja nagyon kedves, de érezhető benne az a hideg él, ami kifejezi, hogy lehet vele vitatkozni, de igaz, amit mond, és így felesleges ellene ágálni. -...de az élet nem ennyire fekete fehér. Neked még nem jött el az órád arra, hogy átlépj a Függönyön. Hidd el öreg harcos, még van dolgod. Várnak odaát. Van egy rakat ember, akinek szüksége van rád. - belenéz Cody szemeibe, egészen mélyen. - Nekem is. - és ha ez az utolsó mondat nem győzi meg, akkor talán semmi sem. Elvégre, vannak emberek, akikből éppen távozik valami vagy valaki, és ahova így vissza lehet térni, ha nem is a saját testében fog felébredni. És akkor is, ha ez jelenleg teljesen őrült gondolatnak tűnik is. Jake egyik kezével finoman megpróbál hozzáérni Cody egyik férc-sebéhez, ami erre megremeg és hullámot ver, mintha nem is a lelke lenne, hanem a tó része, amiben vannak. - Bármi vagy bárki is vár odaát, az a fontos, hogy emlékezz. Ha nem emlékszel, akkor veszted el önmagad. Akkor esel csapdába - mint most is. Jobb tudni, akkor is, ha fáj, mint hamis világban látszat-élni. Az nem vezet sehova.. - hangja egészen hideg, ahogy kiejti a szavakat, mert leplezi azt a fájdalmat, hogy nem tud úgy segíteni a fiúnak, ahogy ő szeretné. Maga sem tudja, pontosan mi zajlik a varázsvilág ezen szegmenseiben, de azt tudja, hogy amikor eltalálta a rúnapisztoly, akkor Cody lelkét akarták megmenteni és visszahozni. Ha úgy tetszik, azért kapta meg ezt a remek melót, mert a srácot próbálta összerakni. De ez önmagában még kevés indok lenne arra, hogy visszaparancsolja az életbe. Azért itt többről van szó. És ezt a pultos fiú is érezheti.
Mikor Jake elrántja csak nyekken egyet, de a sikoltása abba marad így, elbicsaklott a hangja. Ahogy Jake átlendül a pulton, az kissé elnyúltan igazodik ahhoz, hogy földet tudjanak érni és a Vonat bezuhan a Varjú arénájának közepébe, a színpad elé, de ahelyett, ahogy épp úgy össze zúzódva, ripityára törve érne tényleg "talajt" sokkal inkább olyan mintha vízbe csobbanna és az el is nyelné. Mikor Jake féligmeddig Codyn ér földet, ő is maga elé kapta a kezét reflexből szóval kb ő is Jake vállát támasztja félig meg a mellkasát. Jake leginkább csak egy nagyon rémült értetlen srácot láthat jelenleg, akinek tényleg fingja sincs mi történik. Mintha felejtésátok alatt lenne. Cody keze alatt, Jake szívverése nyomán a tér mondhatni hullámot ver még a légzését is átveszi. Mikor pedig sikerül elkapnia a tekintetét és össze néznek, a Jake vállát és mellkasát támasztó kezek szerte foszlanak ahogy Cody vállai is és lényegében áteshet a srácon.. vagyis inkább úgy konkrétan bele. Olyan érzése lehet, mintha behúzta volna a tudatalattija. Főleg mert egy tó fenekén találhatja magát. Egyetlen vakítóan fényes fényforrás van néhány méterre tőle, a fejük felett infernusok egyenlőre lusta, de fenyegető tömege örvénylik. És Jake maga mögött megérezhet egy öt részre szakadt, össze fércelt lelket. Ha megfordul ismét Codyval találhatja szemben magát. Ott lebegnek mindketten néhány méterrel a tó legalja felett. Az ábrázata elég elgyötört. A testén konkrétan szürke tompa fénnyel látszódnak a határvonalak, ahogy megpróbálták össze illeszteni. A balesetkor viselt ruhája van rajta, legalábbis amit az infernusok nem szaggattak le róla. A kezeik nyoma ott éktelenkedik mindenhol, a nyakán is. Konkrétan árad belőle a fájdalom és a szomorúság, a csalódás, a fáradtság és a tiltakozás. De Jake tényleg ráakadt arra aki miatt jött de egyáltalán nem úgy fest, mint aki készen állna a vissza térésre. Talán a "hegek" miatt nem is tud egyenlőre... - Jake.. - a hangja mégis inkább kérlelő mint dühös. - Még amikor volt időm búcsúzni... Utána jártam van-e mód a nimfa átkát megtörni... De amit találtam mind emberéletet emberéletért követelt volna. Ha akartam volna, még éltemben megtehettem volna a szükséges lépéseket. De ez minden elvemmel ellent mond. Könyörgöm neked... Segíts a függönyön túlra lépnem! Ne vissza... - Jake, ha figyel a rezdülésekre azért néha a vízben maguk körül egy egy emlékszerű foszlányt elkaphat. Olyan személyekről akik Cody számára fontosak voltak. A vízben azért ott kavarog a hiányuk. Azt is tudhatja, ismerhetik ennyire egymást, hogy Cody egyébként hihetetlenül szeretett élni...
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-12-15, 21:00
Jake & Cody
Mindig is tudta, hogy Cody egy laza srác, de ez mégis újra és újra meglepi egy kissé, jólesően, és ez most is így van. Szerencsére senki sem sértődik meg, könnyen túllendülnek a dolgokon, és amikor Jake először hallja a távoli órakattogást, valahogy fel se figyel rá. Vagy mintha csak valami zavaró, furcsa dolog lenne. Túl halk ahhoz, hogy tényleg eljusson hozzá, pedig ő aztán nagyon is tudatosan van itt jelen. És mégis ... A korsó eltűnik, a keze Cody-én landol, és érzi, ahogy a srác mintha meg is rezzenne erre az egészre. Mintha ébredezne, nem csak ő, vagy nem is ő, hanem benne mélyen valami egészen tudatos - vagy éppen eddig tudat alatti, de egy belső valami vagy valaki. Az, akiért Jake tulajdonképpen idejött. - Csak lassan Cody, van időnk. - mondja a maga kedves, nyugodt, barátságos hangján, ahogy a pultos srác megbicsaklik, mind hangban, mind gondolatban, mind az álomvilág e furcsa hurkában. És a szemeit egyenesen a másik fiú szemeibe fúrja, mintha csak egy biztos pontot akarna neki biztosítani. És bármennyire is kéri, nem engedi el a fiú kezét, hanem finoman megszorítja azt. Olyan, mintha keresné a szavakat, de erre nem nagyon van sok ideje, mert megint hallja az órát, majd hallja azt is, ahogy a vonat közeledik. Összetéveszthetetlen, és az auror srác nem várja meg azt, amíg a fejükre zuhan ez az egész mindenség, mert sejti, mi fog következni. Hallja, milyen irányból jön a sípolás, és látja, hol inog meg a képzelt valóság, ezért nemes egyszerűséggel, mivel úgyis fogja a másik fiú kezét, egyszerűen elrántja a srácot, de persze úgy, hogy közben ő maga is átlendül a pulton - ami bele is rezonál ebbe a nagy ívű mozdulatba, és egy jó pár méterrel odébb érnek földet, mind a ketten. Jake persze jelen állás szerint félig-meddig Codyn, így ahogy elzuhog mellettük a vonat, mert ezt az esést máshogy nem igen lehet nevezni, úgy helyezkedik, hogy mindkét kezével megfogja Cody vállait, és megpróbáljon annak szemébe nézni, hogy ezzel is egy kissé megnyugtassa, és remélhetőleg így majd abbahagyja a sikoltást. Határozottan, de nem erősen vagy erőszakosan fogja a fiú vállait, és egy őszinte, baráti mosoly jelenik meg az arcán. - Elég volt ebből kölyök. Ideje felébredned és tovább lépned, odaát már várnak. Itt az idő. - az utolsó három szót egészen szuggesztíven mondja, és ahogy kiejti a szavakat, a távolból megint hallani lehet annak a bizonyos órának a hangját, ahogy elüti a .. hány órát is?
A megsértődésre csak hetykén felnevet - Hidd el, nagyon kéne teperned, hogy megsérts. - tényleg nem egy olyan személy akibe egykönnyen bele lehetne taposni. De már tovább is lendülnek az egészen, többek között Cody is tovább molyol a rutinos köreivel. - Pontosan! - bólint rá arra, mikor Jake lényegében tökéletesen átlátja a helyzetet. A duplakoppanásra pillanatra mindkettejük fülében egy falióra kattogása visszhangozhat, de egészen tompán, mintha valahonnan kívülről szűrődne be a hang. De épp csak egy pillanat. Arra, hogy eltűnik a korsó és Jake keze Codyén landol csak ránéz a srácra. Bár lételeme a fizikai kontakt, azért ez a gesztus meglepi. Sőt, egy egészen furcsa érzést hoz magával. Jake érintése teljesen más mint az álomban eddig bármikor is szereplőké, sokkal fizikaibb. Nem is nagyon húzza el a kezét, mintha megérintette volna a valóság, ahova egyébként ki tudja a tudata melyik része, nagyon is szeretne vissza találni, talán pont az a "tudatlan" amelyik épp előtte áll és nem emlékszik mi is történt és meg sem próbált eddig kitörni a soha véget nem érő hurokból. De közben, úgy érezhető, olyan mintha félne. És még mélyebben, eltemetve mintha végtelenül szomorú és csalódott lenne. - Én.. - őszintén el kell gondolkoznia, pedig épp az imént mondta ki, tökéletesen lebontva, hogy mikor merre hány. - Nyolcra. Nyolcra jöttem... - dünnyögi bizonytalanul. És szabad kezével továbbra is a lövés helyét dörgöli mire ismét beszűrődik az az idegesítő órakattogás. Ugyanúgy tompán, ugyanúgy távolról oda nem illően. A tekintete zavarossá válik végül kissé ingatagul Jake szemeit keresi. - Könyörgöm Jake eressz el! Engedd, hogy tovább léphessek! Kérlek! Nem akarok vissza menni! - szalad ki a száján, mintha a nagyon mélyre temetett tudata, ami tisztában van az elmúlt két évvel, most egy pillanatra felszínre tört volna, mire a szájára kapja a kezét és rémülten néz a másikra kérdő tekintettel, hogy ugyan miért is mondta ezt ki?! De aztán a kezükre néz. Az egyetlen valós fizikai kontakta és Jake megérezheti azt a mérhetetlenül kétségbeesett menekülési szándékot ami fellángol benne. Megfeszül a keze alatt. De van ennél nagyobb baj is, méghozzá, hogy a Varjú egyik elég magasan lévő erkélye először csak szétesik, aztán újra össze áll, aztán a következő szétesésnél irdatlan robajjal, átzúzva mindenen konkrétan kitör egy komplett mozdony suhogva, csikorogva, süvöltve, és még a hozzá tartozó szerelvényeket is magával rántja... A kisiklott Roxfort-expressz ami épp a fejükre készül zuhanni... Cody nemes egyszerűséggel "felsikolt".
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-12-11, 21:43
Jake & Cody
Minden izma hirtelen feszül meg, amikor érzi, hogy valami nem az igazi, és amikor fél szemmel látja, ahogy az álomkép töredezni kezd. Egyszerre nagyon elégedett magával, és egyszerre van valami iszonyatosan baljós érzése, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy egy álomkép darabjaira fog esni, és a végén ott fognak ketten ülni, a.. hol is pontosan? Jake itt lesz még? Cody felébred? Vagy ketten ülnek majd a nagy sötétség közepén? És ahogy a boros pohár tartó sora szétmállik Cody feje felett, Jake csak felsandít, aztán szélesen elvigyorodik. - Meg ne sértődj emiatt! - céloz itt a munka hőse dologra, majd az álomra és az időre finoman körbenéz, ahol minden lassan csendesül és csitul. Aztán nagyot sóhajt, és visszafordítja tekintetét a pultos srácra. - Pontosan tudom, mire gondolsz. Megvan az érzés. Gyakran van az úgy az emberrel, ha olyan környezetbe kerül, hogy az idő mintha teljesen másképp akarna működni körülötte, és egyszerűen nem érti a miérteket. - helyesel egészen hideg hangon. Érzékeli, ahogy minden vibrál, és azt is, hogy Cody alapesetben nem beszélne ilyenekről, de Jake azért ügyes. Nem egy olyan valaki, aki most jött le a falvédőről, és pontosan tudja, hogy finom, apró részletek eltüntetése pontosan elegendő ahhoz, hogy megbontsa a rendszert, de ne annyira látványosan, hogy az sokkot okozzon a másikban. Szerencsére. Ha Cody hirtelen besokkolna, akkor nem lenne mit tenni, az tényleg végzetes lenne. Ez a tempó azonban egész kellemesnek tűnik. Azért persze aggódva kortyol bele a sörébe, és ahogy látja, hogy a fiún nincs rajta az órája, ami biztos, hogy eddig itt volt, de mivel az idő is megszűnt, így erre sincs szüksége, szépen lassan, de határozottan kiüríti a poharát. Egyszerre koppan a pohara a pulton, és mállik semmivé a kezei között, ahogy a hűtőláda is eltűnik, és a narancs koppan a földön, majd gurul tova. Jake nagy komolyan néz Codyra, miközben kicsit olyan, mintha nem is venne levegőt. A keze, amivel a korsót koppintotta a pultra, most Cody kezén nyugszik. - A személyes látogatások sem mindig egyszerűek. Az idő furcsa egy barát.. gyakrabban megtréfál, mint a saját elménk az álmokon és az eltompított emlékképeken keresztül. Cody.. hányra jöttél be ma dolgozni? - Jake szavainak végén a kérdés oly ártatlanul cseng, de mégis van benne valamiféle felhang. Mintha finom erőszakkal, kicsit fordított módon szeretne hatni a másikra, hogy az saját magától bomlassza fel ezen álomkép határait. Jake egészen biztos benne, hogy Cody folyton itt van, sose érkezett meg, és ki tudja, mióta él egy elnyújtott jelenben, és abban is biztos, hogy ezzel nincs tisztában, és számára az idő spirális, vagy rendesen működő, és nem tudja, hogy a jelen, amiben van, el van nyújtva, és nem teljesen stabil. Na meg persze az is ezt támasztja alá, hogy Jake tudja, hogy Cody nem hagyta el az óráját, mert az nincs is a kezén jelenleg, csak fejben.
Eredetileg sem volt ártábla, csak a pult sarkában egy gravírozott-aranyozott betűs, élében megvilágított üvegtábla ami mindig a napi, vagy szezonális ajánlatra hívta fel a figyelmet. Egészen addig, ameddig Jake úgy nem döntött megpróbál hatást gyakorolni a helyre, addig tökéletesen azonos volt azzal ahogyan a valóságban is kinézett. A munkamániásra csak rápillant röviden - Mmm talán. Sok mindennel diagnosztizáltam már magam, de ezzel még nem. - azért amikor mégsem ő lesz az év dolgozója halkan röviden felnevet de nem kommentálja. - Nem. Időben vissza értem.. többnyire. Csak nekem volt olyan érzés mintha.. Mintha.. - elakad és látszik rajta tényleg elgondolkozik még a pillanatnyi ténykedésében is megáll. És bár ő nem veszi észre itt ott darabossá válik az álomkép. Mintha néhány nem is feltétlen olyan apró részlet glitch módjára szétesne. Például az emeleten néhány korlátoszlop, egy komplett erkély, Cody feje felett a borospoharak sortartója, középen néhány fotel, a hátsó kijárat.. de hamar helyre állni látszik mikor csettintve párat magának, mintha ezzel ösztönözhetné a gondolatait, végül nyitott tenyérrel Jakere mutat. - Jahj tuti hogy veled is volt már ilyen. Mint amikor tudod, hogy olyasmiről álmodtál, amire ha emlékeznél, kis túlzással ott állhatnál a megvilágosodás kapujában... És mégsem emlékszel semmire. Az egész sokkal hosszabbnak tűnik, mert olyan érzésed van mintha tényleg érezted volna az idő múlását.. És mégis csak pár perc volt.. - ahogy mondja egyre halkabbá válik mert bekúsznak a gondolatai közé az álom fázisai végül kissé kileli a hideg és megdörgöli az egyik szemét. - Valószínűleg csak elfáradtam.. - dünnyögi némi mérsékelt ásítással. Aztán visszatér a jókedve még szemtelenkedésre is futja. Jake szavaira csak sokatmondóan biccenti felé a fejét és néz rá. - Nem. Nincsenek öngyilkos hajlamaim. - ezzel valószínűleg mindent elmondott Stellaval kapcsolatban. Amikor azt mondja ez személyes látogatás, határozottan megkönnyebbül. Befejezi a pakolászást, meg a listázást, amit fel is csíptet egy jól látható helyre, vélhetően Louisnak és neki lát még az estére koktélba való limeot és egyéb gyümölcskarikákat szeletelni, hogy ha újra beindulna a pörgés, a váltójának ne kelljen ezzel szórakoznia. Közben figyel. - De igen. Ez. - bólint rá határozottan. Jakenek annyira sikerül változtatnia a hely közhangulatán, hogy Codynak például fel sem tűnt, hogy alap esetben nem beszélne itt ezen a helyen senkinek az álmairól, vagy bármiről ami ennyire személyes. Most mégis készséggel válaszol. - Mmmnem. Voltaképp annyira nincs sok időnk. - az órájára pillantana de az nincs sehol. Erre azért kissé meglepetten néz körül, hogy hol hagyhatta el. - Fene.. pedig a múlthéten javíttattam meg a szíját.. meh.. mindegy Louisnak majd kiírom. - de egyenlőre szeleteli tovább amit elkezdett. - Szóval amúgy amikor érkeztél lehetett még úgy negyed óra a műszakomból. Igazából ezt szántam az utolsó műveletnek. - bök a narancsokra, amiből egyet amit túlszámolt és egészben hagyott feldob és átdekázza a könyökével a hűtőládába.. vagyis csak átpasszolná, ha a hűtőláda nem glitchelne odébb és koppanna a narancs a földön. Néz a narancs után most már egy leheletnyit frusztráltan, de nem hajol utána főleg mert Jake újabb kérdésre átfut egy hirtelen furcsa fintor az arcán. Automatikusan a kulcscsontját dörgöli meg, ahol a millenniumkor eltalálta a rúnapisztoly Peter crucioja közben. Csak hogy mivel Ariadne beugrott elé, ő megúszta az egészet egy hónap kómával. A nyilallás nyomán újabb részek esnek szét a helyből pár pillanatra. - El sem hinnéd hányszor estem ki az időből... - a cikkre vissza térve bár nincs rossz kedve, látszik, hogy még mindig sajog a válla. - A világ eléggé változni látszik. És talán ostoba vágy, de jó lenne, ha ez a változás nem valami háborúnak lenne az előszele... Ennek reményében úgyhogy gondoltam jó lenne valamit alkotni, ami a varázslók, és a varázstalanok világát közelebb hozhatja. Legalább orvoslásban. Őszintén szólva a projekt előrébb jár mint az elkeresztelése. De a koncepció adott. - látszik rajta, hogy még hisz benne, hogy Fionn sikerrel fog járni és a Minisztériummal meg tudnak állapodni..
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-12-07, 22:01
Lassan de magabiztosan dolgozik a helyen. Nem akarja Codyt sem megriasztani, vagy összezavarni, mert ha hirtelen üt be a dolog, amikor esetleg még túl korai lenne, az végzetes is lehet. Ki tudja, hány esélye van? Jake eléggé mindent egy lapra tesz fel, és éppen ezért nagyon lassan dolgozik a helyen, az atmoszférán, és lassan zárja ki a Madame-ot is a milliőből. Nincs most rá szükség, Codynak sincsen rá szüksége. Jake-nek meg aztán pláne nem. A srác fejével se lesz egyszerű elbánnia, nem hiányzik még valaki, akinek erős a tudata és az öntudata, akkor sem, ha csak egy álomkép lenne jelenleg. Lehet, hogy a gyógyíró számára konkrét tudati képződmény. Azokkal meg vigyázni kell az ilyen helyeken. De mintha ő maga is megkönnyebbülne, hogy tisztul a hely, és könnyedén foglal helyet a srác előtt. S az, hogy nem talál ártáblát, tulajdonképpen nem zavarja. Azon agyal, volt-e itt valaha a valóságban, s ahhoz képest mennyiben más, vagy azonos a hely. - Persze, a nyár. El is felejtettem, hogy te tulajdonképpen minden évszakot tudsz élvezni. Sokszor azon gondolkozom, nem vagy-e te munkamániás egy cseppet.. és ne fogd arra, hogy annyi embert ismersz itt meg! - mutat rá a srácra egyik mutató ujjával, miközben játékosan-fenyegetően hunyorog is egyet, aztán elégedetten biccent. - Na, ha nem egyedül vagy, nem szavazlak meg a munka hősének! Most az egyszer. - kacsint Codyra a végén. A két perces elbóbiskolásra aztán csak csendesen néz a srácra, miközben a zenekar lassan vált valami lágyabbra, Jake pedig megkapja a sörét. Mintha még mindig ennek a félmondatnak a hatása alatt lenne. Megemeli a korsót, és koccint a fiúval. - Cheers! - belekortyol, jóízűen. - Nem csalódtam az ízlésedben. És mi volt ez az elbóbiskolás? Nagyon kikaptál érte? - üt meg könnyed hangnemet egy egyébként nagyon is releváns és számára fontos, személyes kérdésben. Persze érzékeli, hogy a fiút mennyire meglepte a váltás, ezért ki is fordul a sörrel a kezében, végigmérve az új bandát, meg a kis szólistát, és elismerően biccent. Igen, erősen az ő ízlése, ez a vonal, és csak reméli, illik a helyhez. De amennyire előkelő vendégek is megfordulnak itt, jó lesz. Aztán csak megcsillannak játékosan a szemei, ahogy visszasandít a csapos fiúra. - Gondolom ezt neki még nem merted elmondani. - kortyol bele egy újabbat a sörbe, és ahogy látja a fiú riadt tekintetét, inkább csendben kivár. Addig ízlelgeti és kortyolgatja a sört, meg néz bele Cody szemeibe, de abból nagyon sok választ nem lehet kiolvasni, ahogy ez lenni szokott. Az aktát persze olvasta, ismeri, noha nem annyira részletesen, de jelenleg talán nem is fontos. Nem akar egy sokadik találkozást. Leteszi a korsót a pultra halk koppanással, majd nagy komolyan a srácra néz. Megeresztve egy félmosolyt. - Ne aggódj, nem munka miatt. Ez most teljesen személyes látogatás. - időzik el a tekintete a másikéban, majd hagyja, hogy az elforduljon, és tovább pakolásszon. Igen, sérülés van az időben, folyamatosan, de erre számított. Nem is akarja kijavítani, hogy pedig milyen eredményeket nyert el, vagy milyen is volt az a kis növényke, milyenek voltak a többiek. Csak hallgatja a fiút, a lelkesedését, nézi a mozdulatait, miközben érzékeli, ahogy a hely is lassan megpihen, és kitisztul. És ahogy hallja azt a bizonyos kérdő hangsúlyt a szavak mögött, tekintetét a sörre fordítja, majd ismét fel a másikra. És meglepi, mennyire nem érzi az alkohol hatását - mert egyszerűen nem akarja. - Ez a többnyire nem hangzott annyira jól, bíztatóan.. és eszem ágában sincs megfosztani egy nagy lehetőségű és szép reményű publikációtól! Hiszen ez az álmod, nemdebár? És egyébként is van még idők addig is, nem? Hány órára jár most? Valahogy elhúzódott ez a mai nap.. nem tudom veled volt-e már, hogy egyszerűen nem érzékelted az időt rendesen.. - vonja meg a vállait, miközben alaposan belekortyol abba a bizonyos sörbe, és jó ízűen hangot is hallat a kortynak. - És mi lenne a cikk címe?
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-12-01, 17:30
A hely atmoszférájáért tulajdonképpen maga a Madame felelős. Ő volt a megálmodója az Aranyvarjúnak, ő virágoztatta fel és érte el, hogy a luxusbordély és maffia melegágya érzékeny szimbiózisba kerüljön a varázsló kormánnyal. Egy legilimenciában és okklumenciában és kőkemény üzletpolitikában jártas ősvéla. Mondhatni az ő személye hatja át az egész helyet és tartja rajta a szemét minden érkezőn.. Nox sokat mesélt nekem róla és nem olyan rég, a Ginaval esett "kaland" miatt nekem is volt szerencsém személyesen találkoznom vele... De mivel Jake is ráhatással van a helyre apránként ugyan, de folyamatosan, így mikor kizárja- mondjuk így, akkor mintha mindenki számára megszűnne a figyelő harmadik személye. - Persze, hogy van! - mondja ki egy kedélyes vállvonással - Csak hatkor nyitunk. Azért van mit csinálni előtte. Főleg, hogy nyár van. - látszik rajta, hogy imádja a nyarat, annak ellenére hogy téli kölyök. Mikor Jake választ, csak biccent és szakszerűen lecsapolja. Ártáblát pedig hiába keres, nem nagyon fog találni csak egy átvilágított gravírozott üveg táblát a pult sarkában, amin van néhány napi ajánlás - ár nélkül. Lehet kiugranának a szemei ha ár is lenne mellettük. - Ó, emiatt ne aggódj, Louis is itt van, csak épp kiment szünetre. Remélem nem jár úgy mint én. Nagyon rossz két perces elbóbiskolásom volt... Mintha két év lett volna. - majd elé is teszi azt az ír csodát. Ennek örömére pedig tölt magának vizet és egy kajla mosollyal ő is poharat emel. - Cheers!~ ő könnyű szerrel felhajtja a pohara tartalmát. Vélhetően a nap folyamán kimaradt-elfelejtett adagot pótolta. Mikor bekövetkezik a zene váltás, Jake hiába nem néz oda Codynak feltűnik és el is néz az irányukba - Oh, nem is tudtam, hogy ők is szerződtek.. - nézi őket egy pillanatig aztán szórakozottan vállat von. - Mindegy. Amúgy is; szeretem Stella-t de már kezdett elkopni a dobhártyám. - enged meg magának némi szemtelenkedést amiből Jake komoly szavai zökkentik ki és kicsit olyan kifejezéssel kapja rá élénkzöld tekintetét, mint egy kölyökkutya aki szidást de minimum valami elszámolást vár. Az arcára van írva "Mit tettem?" De Jake tekintetét ennek ellenére a maga szelíd módján állja. Valószínűleg a bővebb válasz után kutat a mocsárzöld szemekben. A kérdésre csak vesz egy halk mély levegőt. Az nem annyira tűnik fel neki, hogy mindenki elkezdett teljesen felszívódni. - Remélem nem a negyvenkettes eset miatt akarnak megint beidézni mert akkor tökön szúrom magam... Már a negyedik tárgyalás lenne... - Talán Jake ha ilyen akták megfordultak a kezében tudhat róla, hogy volt néhány diplomatikus hangvételű tárgyalás még tavasszal a Testvériségbeliekkel. Még Fionn testvériségbelijeivel. Akiknek még nem volt közük Grindelwaldhoz. - Ekkor még nem is tudta senki hogy az öreg varázsló áll bármi mögött.. A tárgyaláson két Minisztériumbeli diplomata egy auror, Cody-mint gyógyító, a Testvériségből pedig hárman voltak jelen. Egyetlen mugli volt közöttük. Olyan aki átlátott a kiábrándító és egyéb leplező bűbájokon és nem hatott rá az emléktörlés sem. A tárgyalás egészen jól haladt addig a pontig, míg az épületet ahol tárgyaltak, rájuk nem robbantotta valaki. Mindenki elhoppanált aki tudott, a mugli tag viszont bent rekedt a törmelék alatt, Codyval együtt. Csak hogy míg őt megmentette az animágus alakja addig a fickót átdöfte valami ronda szerkezeti vasrúd. Természetesen segített kimenekülnie és el is látta utána A-tól Z-ig. Mivel mindezt fényes nappal a nyílt utcán sikerült megtennie, néhány méterre az épület romjaitól, ahova addigra több mugli sereglett mint egy négyhetes dögre a legyek.. így szépen beidézték a Titokvédelmi megszegése miatt. Már csak azért is érzékenyen érinti az ügy, mert felháborítja a gondolat, hogy várhatják el egy gyógyítótól, hogy ne az életet válassza - és mert többek között ennek a gesztusnak köszönhetően a Testvériségbeliek nyitottak lettek volna tovább egyezkedni. - Mindez persze az előtt történt, hogy Fionnt eltakarították volna Grindelwaldék az útból... - Köszönöm kérdésed egyébként jól... - a tekintete jár egy szórakozott lassú kört - többnyire. - elkezdi össze szedni közben a leltárlistát aminek neki indult, de figyel Jake-re is. - Én ma nyolckor kezdtem. De elkéredzkedtem éjfél előtt mert Rennes üzent, hogy megjött a növénykém amit rendeltem. - Itt egészen boldog-büszke arccal néz vissza Jakere a válla fölött - Tudom folytatni a nyári projektemet! Jövőre meg akarom pályázni a liverpooli, Tavaszi Méregtani viták - és Gyógyászati eszközök Konferenciáját. - Pakol, méricskél számol tovább. Nem is tudja, hogy egyébként tényleg sikerült neki kijutnia és egy igen pofás cikket publikálnia ott. - Úgyhogy ha csipkedem magam, pont elérem a mai utolsó vonatot. Kivéve, persze, ha más terved van.. Ha már értem jöttél.. - és bár eredetileg a műszakja alatt ekkor itt, egyáltalán nem találkozott Jakel. Hiszen a vonaton Shannaval ők ráadásul később léptek be a boxba, de ezt egyenlőre nem jelzi a rendszer, hogy valami nem stimmel. Inkább készségesen idomul az új helyzetekhez, csak hogy "természetesnek" érzékelje azokat. Az utolsó mondatának a hangsúlyában volt némi kérdés vegyítve amolyan; "Mit szeretnél? Hallgatom."
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-11-30, 21:26
Jake & Cody
Magának be kell, hogy vallja, nincs sok rutinja az álmokban, nem sokban volt még benne, főleg nem kómában fekvők álmaiban. Ahogy a tekintetét körbehordozza a terepen, érzi, hogy valami rezonál vele.Hogy aktív résztvevője a helynek és az álomnak. És mintha azt is érezné, hogy ez a valami, az Aranyvarjú, ha nevezhetjük így, bizony ott tornyosul felette, és mintha ő maga is egy érző, lélegző entitás lenne. Furcsa, libabőrös érzés mindez, de Jake viszonylag gyorsan túl lendül rajta és viszonozza Cody szívélyes fogadását egy hasonlóan lelkes mosollyal. - Cody, kellemes meglepetés. Van, amikor nem itt vagy? Remélem mást is hagysz néha dolgozni. - mondja hamiskás félmosollyal, majd az említett italra határozottan bólint. - Tökéletes, remekül hangzik. - és ahogy a fiú kicsapolja, már nyúlna a nadrágjába, de hallja, hogy a ház vendége. Felszalad a szemöldöke, és noha eddig a fiút nézte, ahogy precíz mozdulatokkal csapol, most az árlapra téved a tekintete, de nem akar ő megsérteni senkit sem. Nem azért jött. Annál fontosabb dolga van. - Úr vagy. Egészségedre! - emeli meg a korsót a fiú felé, belekortyol, aztán elismerően biccent meg hümmög, miközben leteszi a korsót a pultra, szabad kezével pedig megtörli a száját. S közben szépen lassan elkezdi a tisztogatást. Eddig se voltak olyan nagyon sokan a Varjúban, de szinte észrevétlenül változnak a dolgok. A zenekar, mely játszik, lemegy, s egy kisebb trió kerül fel a helyükre a színpadra. Jake érzi, de nem néz oda. Cody kérdésére pedig egészen komoly arcot vág. - Miattad jöttem. - rövid hatásszünet, miközben egészen mélyen néz a fiú szemeibe, aztán ismét megemeli a korsót. - Hogy vagy mindig? Mióta tart a műszakod? - kérdezi teljesen ártatlan, csevegő hangnemben, miközben belekortyol a sörbe. Csak mértékletesen.
Furcsán hosszúnak tűnt az az elbóbiskolás. Nagyon haloványan vannak foszlányok, de nem tudom felidézni és bevallom, nem is igazán szeretem felidézni az álmaimat. A törölgetés végeztével bele kezdek, hogy megírjak egy köztes leltárat és feltöltsem amiből épp hiány van, hogy Louis ne úgy maradjon itt, hogy ez-az le vagy fogyva a hűtőkből, nincs szívószál, meg ilyen apróságok... Matatásom közepén egy ismerős hang üti meg a fülemet. Elő hozom a három rekesz italt, amit egymásra tornyoztam, a hosszú, U alakú pult hátsó szárából és le is teszem egyenlőre csak úgy valahova ahol nincs útban. - Jake! - mondom ki egyszerűen, meglepetten, és némi egészséges kíváncsisággal a képemen. Viszonzom a biccentését és alap esetben még kezet is nyújtanék neki, de ez nem az a hely ahol ezt csak úgy megtehetném. Ismerem a srácot. Bennem még élénken él, hogy év elején, úgy egészen áprilisig Shannaval meg vele, meg Andrewal és Gemmaval mentünk egy pár ügynek utána. Hiszen nem volt az olyan rég, durván négy hónap ha eltelt azóta? Ez alatt az idő alatt hozzám nőtt a két páros számomra, így barátként fogadom, nem mint idegent. - Mmm van egy ír fekete sörkülönlegességünk, ha érdekel. Pár hónapja került forgalomba egy régi varázslócéh neve alatt, mint ünnepi kiadás. - mondom könnyedén és amennyiben rábólint, már húzom is le a csapból, természetesen a hozzá tartozó fa-hordócska alakú fém pántos pohárba/vagy korsóba. Ha netán mást kérne ugyanúgy elkészítem neki gyorsan és precízen. - A ház ajándéka. - teszem le végül elé egy alátétre az italát. - Hogyhogy itt? - kérdem könnyeden és hagyom, hogy ő hozza fel mit akar, nem kezdek találgatni. Shannat sem hozom szóba, pedig egyértelműen ott van a szememben, hogy "na és őt hol hagytad?" Az első gondolatom az, hogy valami történt. Valami auror ügy lehet a dologban. Esetleg infóra van szüksége, vagy bármi ehhez hasonló. A hely egyébként meglepően részletes lehet Jake számára, mind a berendezés, mind a tér, mind a szagok, ingerek, az egész atmoszféra olyan mintha valóság lenne. Mintha az összes négyzetcentije bele ivódott volna az elmémbe és ez által jelenleg az álmomba. A színpadon a háttérben egy kisebb élő zenekar, az előtérben az egyik szokásos előadó énekel-meg vonaglik könnyű csillogó ruhában. A színpad előtt kisebb nagyobb társaságokat befogadni képes giccses lusta kényelmet szolgáló ülőbútorok, amiknek mindegyike egy egy asztalt ölel körül, ahol vagy kártyáznak, üzletelnek, vagy a rúdtáncosok bugyiját tömik apróval.... A színpad jobb oldali fala mentén privátabb boxok árválkodnak, a balon pedig mi vagyunk a pulttal. Felettünk pedig az emeletek és azok páholyszerű folyosói, labirintusa.... De most.. a színpadon kívül meg egy két kósza emberkén kívül akik az asztaloknál matatnak nincs idelent senki. És most még a fentiek sem rendelnek be semmit, így tudok rá figyelni. Ő egyébként tud hatást gyakorolni a térre. Esetleg az aktuális zenekar és énekes levonul a színpadról és feljön helyette valami más, amit Jake szeret/ett. Vagy elő bukkanhatnak személyek Jake életéből. De az Aranyvarjú.. ott tornyosul mindkettejük felett, örökké éber szemekkel figyelve.
Tárgy: Re: St John & St Elizabeth Hospital 2020-11-24, 21:39
Jake & Cody
A látszólag kései óra ellenére egy cseppet sem zavartatja magát, ahogy határozottan benyit a Varjúba, és egy annál is lazább mozdulattal igazítja meg a gallérját, hogy az élesen felfelé álljon. Kihúzza magát, a kopottas fekete színű bőrkabát lassan gyűrődik meg, miközben leengedi maga mellé a kezeit. Jobb lábával toppant egyet előre, mint aki nagyon készül valamire, vagycsak számít valamiféle támadásra. Egyedül van. A szeme körbepásztázza a helyet, mintha minden apró részletét meg akarná jegyezni, figyelni. Szemei rezdeüléséből úgy tetszik, az agyába jegyzetel, közvetlenül. Talán belső monológot is folytat, nem lehet leolvasni az arcáról. Mindeközben pedig pont azon agyal, vajon belső gondolatai megzavarják-e a helyet, van-e itt valaki, aki lehallgatná mindezt. Furcsa még neki is, hogy egyedüljött, familiáris nélkül, de mindenhova nem viheti el. Van, ahol jól jön, mint kétlábon járó, élő bizonyíték, és van, ahol csak hátráltatna néhány dolgot. A Varjút elnézve, ez most éppen az a hely, ahova nem hozhatta el, bármennyire is szerette volna. Itt most egyedül van, csak ő és az álmodó. - Itt az idő.. - gondolja magában mégis, megkockáztatva annyi mindent, mert végülis, ezért jött. És legrosszabb esetben eltűnik innen, egyik pillanatról a másikra, és visszatér saját őrhelyére. Ám belső magabiztossága megengedi neki ezt a gondolatot. Azt érzi, mintha tényleg itt lenne az idő, mintha most sikerülhetne. Ahogy körbehordozta a szemeit, végülis megállapodik Codyn, és egy határozott fejbiccentés keretében, egyik kezét kopott farmerja zsebébe csúsztatva megindul a pult felé, és amint odaér, szabad kezével finoman a pultra koppint. - Van valami jó szomjoltód a számomra? - kacsint egyet a végén, hiszen ő ismeri a fiút, találkoztak nem egyszer, de, hogy most vajon, egy ilyen hosszú nap után mennyit ismer fel belőle, az jó kérdés! Minden esetre addig is megtámaszkodik a pulton, és hol a srácra néz várakozón, hol kissé a helyet pásztázza.
Egy újabb végtelen nap a Varjúban, újabb végtelen mennyiségű információ és inger. Egy igazi zúzós nap a pult mögött pedig épp csak beindult az este és nem is leszek itt a végéig. Mégis az a tipikus nap, amikor levegőt venni sincs se időm sem lehetőségem. Mintha a vidámparkban versenyt űznék az összes pörgő-forgó gépezettel... Ma végre megkaptam a levelet, tökéletes időzítéssel közvetlen munka előtt, miszerint megérkezett a Roxforti IV számú üvegházba a növény amit rendeltem Viviana professzor közvetítésével. Így Louis marad majd a pultban zárásig... ami egyet jelent a hajnal néggyel vagy ki tudja mennyivel. Cserébe el tudom majd érni az utolsó expresszt ami ma indul még. Ritkán mondok ilyet, de ez a nap nagyon horror! Nem is érzékeltem mikor aludtam el a hátsó bejáratnál az egyik konténeren ücsörögve, de nagyon élénken ébredek, már csak azért is, mert a cigim a körmömre égett. Felriadva megrázom a kezem aztán csak ökölbe szorítva gyógyítanám meg, de nem sikerül... Eh biztos túl kimerült vagyok. Ellököm magamat a konténer tetejéről és az irányt befelé veszem. Végig sétálok a Varjúba vezető bársonytapétás dohány és ezer parfümtől nehéz levegőjű folyosóján, az órám szerint épp csak pár percre aludhattam el, mert a műszakomból még van bő másfél óra. Belépve a Varjú színház-arénaszerű belterébe megcsap a zsivaj és a pultba lépve már kapom is Louistól az első utasítást, hogy miben kéne segítenem. Aztán úgy negyed tizenkettő körül, negyed órával a műszakom vége előtt, totálisan lecsendesedik minden, a szobák megtelnek, a Varjú elcsendesedik, Louis is kimegy szünetre én pedig egyedül maradok a pultban. Pohártörölgetés közben kivételesen nem gondolok semmire ami fura mert mindig zsong a fejem a tervektől, gondolatoktól. Furcsán elcsigázott vagyok ma... És még csak nem is sejtem, hogy micsoda különleges vendég fog betérni hozzám erre a különös és kétes helyre...
