Viggo Hagen kecója

Hosszan nézem őt és bár tisztában vagyok, hogy legilimentor, de őszintén szólva egy cseppet bosszantó, hogy ennyire belém mászik.
- Maradjunk annyiban, hogy ha akad valami konkrétum, amivel megkeresnél, akkor újra tárgyalhatunk. És vagy elvállalom, vagy tovább irányítalak. - mondom ki kertelés nélkül. Valahol pont ugyanazt mondtam mint amit ő vázolt, csak annyi különbséggel, hogy az én olvasatomban nem ígértem mégsem oda magamat minden feltétel nélkül. Bár kivételesen elmarad a gusztustalan kis mosoly ami azt prezentálná, hogy úgy gondolom győztem.. Ennyire még én sem vagyok egyszerű. - Szinte kizárólagosan varázstárgyakkal foglalkozom. Hamisítvány ellenőrzés, értékbecslés, vám, csempészet, illetve a rúnakövek és az általuk működtetett szerkezetek. Lenne jelenleg konkrétum? - csak a tisztázás végett mondom ki, nem mintha valószínűleg enélkül a tudás nélkül kinézném hogy beállít és leáll üzletelni akárkivel.
Nem kerüli el a figyelmem az aranygomb. Nehéz lenne figyelmen kívül hagynom. A kis vigyor a szám sarkában is pont erről tanúskodik. Szívok egy slukkot még a cigimből, felhajtom az italom maradékát és nemes egyszerűséggel, de elég határozottan állok fel, állok meg mellette, karolom fel úgy, hogy az ölembe vegyem és könnyeden beballagok vele a hálóba. Azzal a feltett szándékkal hogy rongyosra törődöm a kis lelkét.

- A legédesebb, legszemrevalóbb csatornapatkánnyal beszélek, akivel valaha találkoztam. - nem fukarkodok a színpadias elemekkel, negédes bájolgásomat kacsintással koronázom, ahogy az egy valamirevaló lotyóhoz dukál. Nyilván minden "egyértelmű" gondolata nyitott könyv előttem, valószínűleg akkor is az volna, ha nem turkálnék szüntelenül a fejében. Szakmai ártalom...
- Időszakos, hovatovább, rendszeres együttműködésre számítok. Tény, hogy szinte ugyanazokban a körökben mozgunk, de több szem többet, szokták mondani. - azt már nem teszem hozzá, hogy képességei is rendkívül megnyerően, hát még a külleme. Ezt a gondolatsort a gesztusaimból leszűrheti. Ha még eddig nem tette. Még csak azt sem gondolnám, hogy a belebegtetett testiségeknek bármi köze lenne az ügyletekhez, de mint mondtam volt, nem sajnálom magamtól a törődést. Olyannyira nem, hogy képes vagyok a legelső delikvens ölébe vetni magam, akit alkalmasnak gondolok rá. Nevezz elvtelennek. Vagy aminek akarsz, de Nox ma kiengedi a gőzt. Meg az egyik arany gombot az áttetsző fekete ingen.

- Csak annyit kérek, hogy ne akarj rám megfélemlítéssel járó hatást gyakorolni. És ne fenyegetőzz, vagy célozgass úgy mintha egy elveszett kis csatornapatkánnyal beszélnél. - szemet forgatok - tény, hogy van benne valami, de ettől most tekintsünk el! - kortyolok az italból, nézem ahogy csavargatja a haját és úgy egyébként az egész lényétől elég egyértelmű gondolataim ébrednek valójában mindegy hogy minek köszönhetően.
- Nem zárkózom el az elől, hogy szövetségre lépjünk, de csak úgy egy valamikor a távoli jövőben elő rántott szívességre nem fogok rá bólintani. Ezt remélem te is megérted. - talán bosszantom ezzel a makacsságommal, igazából fogalmam sincs. De ez vagyok én. Egy kis fennakadós buzerátor. És sejtheti, hogy bár roppant imponáló és gerjesztő számomra a közelsége, vagyok annyira telhetetlen, vagy épp számító, hogy eszemben sincs (csak) egy légyottal beérni. Mondhatni, még ha önös érdekekből is, de nem tekintem a testét fizetőeszköznek. Tehát ha bármi történik is közöttünk annak az én számomra nem lesz köze az egyezségünkhöz.

- Ugyan mit szeretnél elkerülni? - elnyúlok a kanapén, felé fordulva, mint egy ízléses jégszobor, fehér tincseimmel játszadozok, kislányosan az ujjaim köré fonom őket, másik kezemben cigi és alkohol, egyszer ebből, egyszer abból fogyasztgatok. Nem veszem túl komolyan az ellenérveit, ilyenformán a tartózkodását sem.
- Oké, legyen demokrácia. Ki szavaz arra, hogy Nox Djarum és Viggo Hagen szövetségre lépjen? - színpadiasan felnyújtom azt a kezem, amelyikkel eddig a hajamat buzeráltam. Az a bizonyos jég szezonálisan vastagabb, vagy vékonyabb, és bár az utóbbi időben én is érzem a guillotint a fejem felett, annyira nem rémít meg, hogy behúzzam a féket, netán időlegesen elapasszam a forrásaimat. Egyelőre.
A közeledésemnek semmi köze az elmetrükkhöz, egyszerű kémiai reakciókra építek, s hogy valóban szükséges volna-e? Kétlem, vagyunk annyira diplomatikusak, de aki ismer, tudja: ritkán állok ellent a friss húsnak, feltéve hogy legalább ennyire impozáns. És Ivorral sem épp felhőtlen a viszonyunk jelenleg, ergo miért ne?

Valószínűleg a kis gondolatbeültetésnek köszönhetően csúszott ki a számon, mert vagyok annyira paranoiás egyébként, hogy ilyesmikkel ne dobálózzak. De hát már késő. - Örülnék, ha nem siettetnéd, amit szeretnék elkerülni. - mondom ki nemes egyszerűséggel. - Állj állj állj! - tisztában vagyok azzal, hogy micsoda pénzek forognak körbe körbe dee.. - Örülök, hogy te eldöntötted, hogy magad mellett akarsz tudni, de az üzletnek két fele kellene, hogy legyen. - Nox a Minisztérium szempontjából még mindig nagyon vékony jégen áll és ha ezt tovább folytatja lehet megemlítem neki hogy mennyire nagyon vékony az a jég.. Nyilvánvaló azonban az is, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni a közeledését sem. Egyszerűen hatással van rám. Valószínűleg a kis elmetrükközésének köszönhetően, hatékonyabban átcsúszott a csábítási rész mint a többi aminek még mindig ellent tartok valahol. Arra, hogy mennyire kúszott a bőröm alá a vágy vele kapcsolatban, igen szilárd bizonyítékot tudna találni bárki az elkövetkező pillanatokban. Az viszont határozottan nem tetszik, hogy mindenáron sarokba akar szorítani, mintha enélkül félne, hogy nem megyek bele a kis üzelmekbe. Pedig valahol biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk egyezni anélkül, hogy nem próbál pincsit csinálni belőlem.

A valódi, szignifikáns különbség a Minisztérium vérebei és az annak hittek között csupán az, hogy míg hálapénz nélkül hódol, addig a másik degeszre keresi magát pusztán azzal, hogy figyel, s fülel. No meg hogy utóbbit nem akarja pépesre püfölni az a réteg, melyre az előbbi vadászik - jobb esetben.
- Nyilván. - felelem a jégre, mégis milyen kérdés ez? És bár meglep, hogy nem a Szent Grálban tartja a piáját, és még csak Kheopsz szarkofágját sem kell kihúzni a falból hogy megtalálja, szívélyesen fogadom, és kellemes kortyintok belőle. Ízlelgetem. Borzalmas, mint mindig, de nem is az íze miatt szokás inni.
Bevallom, jobban felvázolta előttem önnön helyzetét, mint azt én eredetileg átgondoltam volna. Hogy is hívják ezt, öngól? Valami olyasmi. Halványan elmosolyodok a tényen, hogy lényegében alám adta a lovat.
- Így is úgy is mellettem kötsz ki, hála lelkes támogatóimnak a bürokráciában. Szóval kímélj meg a felesleges köröktől, és persze magadat a kihagyott jutalékoktól. - elvégre busás összegek forognak kockán, de ezt ő is tudja.
Kocc. Van ott vér. S ahogy közelebb húzódok, reményeim szerint mind egy helyre koncentrálódik. Fentről lefelé.

Tisztában vagyok azzal, hogy ha Noxal összefüggésbe hoznak, akár csak egy szikrányit is, akkor nem az alvilágiakkal lesz a legnagyobb problémám. Közöttük is bizonyítani kell, de számomra még mindig könnyebb bele simulni az ő rétegeikbe, hála az ember sajátos farkas és " az erősebb kutya baszik" törvényei által, mintsem a Minisztériumban egy ilyen roppant kritikus és felülvizsgált időszakban megtartani a fedhetetlenségemet. Kiballagok a konyhába, és még csak nem is valami rejtett zudban vannak a piák, hanem egy egyszerű, mechanikus elven nyíló üvegajtós italos hűtőben a poharakkal együtt. - Jeget kérsz bele? - amennyiben igen, egy tökéletesre fagyott jéggömböt kaphat bele.
Az italt átadva immár mellette foglalok helyet.
- Tudod.. Igazán szorult helyzetbe hozol, de gondolom ez volt a célod. Akadhat.. zsarolási alap a kezedben a Minisztérium irányába. És bármennyire nem akarom ez mindenhogyan hozzád űzne vissza. Hiszen ha a Minisztérium mézeskosarából kiesem, akkor nem marad más csak te mint hős megmentőm. - émelyítően gusztustalannak tartom de közben valami elbaszott módon imponáló. Ez ki is ül a képemre, bár a várva várt bizonytalanság egyenlőre még elmarad.
Össze koccintom hát a poharainkat, ugyan csak gesztusképp, hiszen egyenlőre semmi nincs megköttetve. És bár némi védelmem akad a mentális behatások ellen, de egy olyan szintű legilimentor mint ő valószínűleg képes lesz rám bizonyos szinten hatást gyakorolni. De nem leszek hirtelen az ölebe. Ahogy ő is sejti.. van itt vér...

Legősibb taktikáim egyike a látszat, a vágy, s a félelem vegyítése: noha kétlem, hogy belé fagyasztottam volna a vért - melyből olybá tűnik akad bőven a pucájában. Több lehetőség adott: bizonytalanságba menekülni, vagy a kebleim közé. Vissza a kilátástalan alvilágba, egyedül, vagy egy befolyásos társsal melletted, ki épp tulajdon testét kínálva akarja elérni, hogy kedved kapj hozzá. Élvezet egy jövendő kapcsolat megünnepléseként.
S ha tud róla, ha nem, mint észrevétlen, sunyi kígyó kúszik át ez a gondolatsor az ő fejébe, csendben próbálva befolyásolni ítélőképességét. Minden csak azon múlik, mennyire van felvértezve ellene.
Szinte biztos voltam benne, hogy a kérő valamelyik rejtett zugában lapul egy üveg prémium whiskey, vagy hasonló csúcskategóriás alkohol, elvégre könyörgöm... Miért is ne lapulna?
- Megteszi. - újabb cigaretta, s ha kézhez kapom az italt, játékosan lötyögtetem a pohár alján. - Már vártam mikor éled fel a vendégszereteted.

Természetesen kérdéses honnan nézzük. Az én szemszögemből, Noxal inkább előnyös nem rosszban lenni. És ha ehhez az kell, amit most elém vetít, ezen ne múljék! Persze az is lehet, hogy mindez csupán a látszat és az, hogy ennyire kínálja magát, nem az én személyem, vagy külsőm érdeme, csupán egy figyelemelterelés. Pillanatra átszalad rajtam, hogy remélhetőleg nem mindenkit fenyeget meg akivel ehm.. üzletelni akar... Lepöccintem a cigimről a hamut és felállok.
- Na jó! Whisky-t kérsz vagy valami egyebet? - hát mégis van Isten a házban...

Könnyen lehet, hogy időnként beleszaladok  hibába, miszerint olyannyira hozzászokok a mástól származó gondolatok folyamatos áramlásához, hogy meglep, ha valaki nem képes véghez vinni ugyanezt. No nem mintha olyan kiemelkedően izzasztó folyamat lenne, pár évtized rutinnal a hátam mögött.
Valóban nem régi hír, hogy újabb kétes figura csöppent a londoni alvilágba, épp ezért ismertségünk is kifejezetten új keletű: s pont ez szolgáltatja a fő motivációm ahhoz, hogy elmélyítsük. Ha valamiben bizonyosan egyetérthetünk az az, hogy velem kifejezetten előnyös jóban lenni. Így hát a múltkori kis pálfordulását nyugodtan betudhatjuk kezdők szerencsétlenségének.
Ha kikívánkozik, kimondom, csupán felpezsdítő érzés köríteni. Nevezz körülményesnek.
Belengetett ötlethez belengetett felsőrész társul, s hamarosan egy sokkal... nyitottabb póz is, betekintést engedve dekoltált vonalaim közé.
- Pont ettől olyan izgalmas. Te is tudod, hogy ellenem fogadni nem épp életbiztosítás, márpedig most vannak páran... Ideje bizonyítani.

Esélyesen azért nem tűnt fel mert más körökben mozgunk. De nem baj. Ezek szerint itt volt az ideje. És Nox Djarum tekintélye sohasem fog valószínűleg megkopni. Csak épp én nem vagyok sem angol, még csak nem is UK területén ténykedtem úgy.. két évvel ezelőttig. Így annyira nem vág földhöz, hogy nincs akkora hírnevem. - Ne célozgass Nox, ha valami kikívánkozik mond. Tudod, én nem vagyok legilimentor. - cserébe született farkas igen, még ha főzetet vedelem is, mert ebben kikúrt országban ez is a módi... Talán a falka hiánya teszi, hogy ekkora a pofám, de megesik.
- Az attól függ, hogy miféle együttműködést akarsz. - vigyorodom el és amikor látom, hogy neki áll vetkőzni, csak egy kicsit még szélesebbre húzódik. - Úgy tudom, veszélyes veled mostanában üzletelni...

Az információ, melynek épp most juttattam birtokába, a legkevésbé sem titok, mi több, lassacskán a vak számára is nyilvánvaló. Épp csak az eljegyzési gyűrű nem fityeg az ujjamon. A magabiztossága meglep - bár sosem ismertem túlzottan meghunyászkodó típusnak, mégis olyan érzést kelt bennem, mintha féltve őrzött tekintélyem megkopott volna. Legalábbis csorbát szenvedett.
- Én vigyáznék a helyedben. A nevem még egy darabig véd, a tiéd pedig, nos... Kevésbé ismert. Vagy mondjuk úgy, kevesebbeknek tűnik fel, ha lekerül a térképről. - talán fenyegetésnek veszi, ám valójában cél vezérel: láttam őt a csatában, a ténykedését, a felkészültségét, talán ideje volna kicsit elmélyíteni a kapcsolatunkat.
- Minden bizonnyal. - konstatálom, hisz valóban: a Nox féle bosszú megalapozott, kíméletlen, és szinte mindig sikerrel jár. Ennek ellenére itt ül előttem, elevenen, hovatovább, lélegzik.
- Mindketten ingoványos talajon járunk. Talán ideje volna együttműködnünk. Ténylegesen. - kajánul elmosolyodok - Csak én érzem így, vagy tényleg ilyen meleg van idebent? - színpadias sóhajjal válok meg bársony blézeremtől, így felsőtestemet nem takarja más, csupán egy áttetsző arany top, alatta csipkés melltartóval.

- Oh.. - bukik ki belőlem. Máris több információ mint sejtettem. Nox, Nox milyen nagylelkű vagy ma... De úgy döntök nem most firtatom, hiszen ötmillió más dolog van ami még érdekel.
- Én messze nem a legújabb generációt képviselem. És hát tudod... most ha felettébb hasznosnak tettetnéd magadat a szemükben, akkor talán még meg is kegyelmeznének. Hiszen... Te is tudod, hogy milyen brutális szükséghelyzetet okozott az a csodálatos rúnapisztoly. - nyilván erre már magától is gondolt, de nem baj, ha hallja tőlem is. Nem mintha pont nekem kéne megmondanom pont neki a tutit, de most ez kit érdekel?
Megforgatom a cigarettámat. - Miért jöttél valójában? Mert ha revansot akarnál venni, már valószínűleg valamelyik falba építettél volna, szokásaidat ismerve.... Szóval...?

Különösmód nem feszélyez a tény, hogyha más ülne itt, talán már egy dárda rögzíteni mellkassal a kanapéhoz. Talán pont azért, mert nem rám vonatkozik. A fenyegetés részemről szintúgy alaptalan, vagy legalábbis jelenleg nem tervezem egyik testrészétől sem megfosztani, de még tulajdon életétől sem - nem ezért jöttem. Ahogy felebaráti szeretetből sem. Akkor miért? Kérdezhetné, de eddig még nem tette.
Épp csak egy nyalintásnyit érintettük a korom tényét, mégis meglepett gondolatok tömkelegét olvasom ki belőle, no meg némi vágyét, s míg előbbire érdektelenül legyintek, utóbbi valamelyest imponál. Szó sincs főzetről, mindenesetre.
- Csak csínján a szeretni szóval. - miszerint életem félértelme, társam, partnerem, s majdhogynem párom egy "dögként" van emlegetve, merőben sérti az önérzetem, ám szemet hunyok felette. Legalábbis annyira, hogy ne végezze megint valamelyik falhoz kenve. - Nem rémlik, hogy azzal szándékkal jöttem volna, miszerint a magánéletemről cseverésszünk, de hogy ne maradj tudatlan: családtag. - minden szavamból érződik a lenéző gúny, ám hamar elillan, nem vagyok már gyerek, hogy kiforduljak magamból amiért szidalmazzák egy szerettem.
- Nem tudom mi ez a fétis a legújabb auror generációnál, hogy Nox Djarumot feltétlenül állítsuk bíróság elé, de ezidáig nem történt meg, és ezentúl sem szándékozom odaállni. Fennáll a veszélye, hogy minden eddigi sérelmüket rám olvassák. - peckesen kihúzom magam, s elfordítom a fejem, mintha a terepet szemlélném.

Nem hazudtolja meg az elképzelést a valóság. De a csapdák valóban nem jelentenek fenyegetést Noxra.
Hallgatom amiket mond és valóban két igen markáns álláspont néz farkasszemet, ugyanakkor talán a csodával határos módon, egyik sem támadja meg még a másikat. Talán csak mert egyiknek sem áll érdekében ilyesmit tenni. Valószínűleg a végtelenségig hallgatnám arra, hogy ő húsz éve van a szakmában azért kicsit olyan "excuse me" tekintettel pillogok rá. És hirtelen átszalad rajtam, de nem a jó öreg megállapítás, hogy fiatalabbnak néztem, hanem sokkal inkább az, hogy vajon főzetet használ, vagy valami egyéb cuccot?
Aztán elengedem hiszen annyira nem érdekel csak hát az üzletelés... reflexből jön, hogy az emberi szükségletekre fókuszáljak meg úgy ezer másik faszságra és ez által másszak a másikba. Hiszen nekem nem adatott meg a legilimencia.
- Őszintén örülök, hogy ennyien szeretnek. - reagálom még le a szimpatizánsait, aztán elgondolkozást színlelve kibukik belőlem. - És ha már itt tartunk, miféle dögöt sikerült össze szedned a Minisztérium laborjából? - utalok ezzel az incidens azon tagjára aki valójában a gyilkosságot elkövette. Az utolsóra sem tűnik el a "mosoly" a képemről, legfeljebb feszesebb lesz.
- Értem. Akkor már csak az a kérdés, hogy miért nem te feleltél személyesen a Minisztériumban a történtek miatt? Őszintén érdekel!

- Sajnálatos. - hogy őszinte legyek, nem okozna különösebb meglepetést, ha mint valamiféle ősi sírkamrában, minden falból egy csapba lógna, áldozatra várva, ennek ellenére nem érzem magam feszélyezve. Már csak azért sem, mert mindig van, aki összekaparja szétroncsolt testem egy-egy félresikerült - vagy épp túl jól sikerült - kaland után.
- Épp csak közöltem pár szimpatizánsom álláspontját. - semmi személyeskedés. Vagy mégis? Mikor azonban kétoldali szerepvállalásáról regél, elmosolyodok, be kell valljam, valahol szórakoztat, melyre kész vagyok felhívni a figyelmet. - Kedves, hogy beavatsz a besúgó lét szisztematikus rejtelmeibe, de ha esetleg elkerülte volna a figyelmed: több mint húsz esztendeje ebben utazom, és hidd el, tudom mikor kell megálljt parancsolni magamnak. A túl sok magyarázkodás hiteltelenné tesz, ezért időnként nem árt, ha csak látszólag is, de megállapodni egyik vagy másik fél mellett, s csendben várni, míg a régi, gyanakvó, dühös generáció lecserélődik. A mi köreinkben ez rendszerint legfeljebb néhány év. - addigra többségük az Azkabanba kerül. Ezt azonban ő is pontosan tudja.
Mindketten dohányzunk, szemtől szemben, két markáns álláspont szemléli egymást.
- Csupán azt, hogy ismét aktuálissá vált valaki más mocskát eltakarítani oly módon, hogy pozitív fényben tüntessen fel. Értek hozzá. - önelégült vigyort villantok, mint akinek látszólag nincs félnivalója.

- Nem tartok itthon alkoholt. - és persze a látszat néha csal. Minden van aminek lennie kell, de a legtöbb varázstárgy, vagy műszer, se a konyhai gőzöket, párásodást, se egyebet, se a cigaretta füstöt nem szívleli. Műhely is akad, hiszen anélkül eléggé meg lennék lőve. Csak épp minden a megfelelő helyen, a megfelelő fal mögött rejtőzik, a megfelelő kombinációkkal elfedve. Erről persze senkinek nem kell tudnia.
- Ez egészen úgy hangzik, mintha megfenyegetnél. - foglalok helyet, azonban nem mellette, hanem sokkal inkább szemben vele és hallgatom tovább. Aztán csak egy kicsit leplezetten, de közben mégsem leplezve elmosolyodom és nyugodt hangon szólalok meg.
- Az alvilági körökben, ismert, hogy közöm van az aurorokhoz. Amit csinálok, nem tudnám elég hatékonyan csinálni, ha mindkét oldal előtt nem lenne ismert, hogy közöm van a másikhoz is. De eddig tökéletesen lavíroztam és nem hiszem, hogy olyan helyzetbe kerülnék, amiből nem tudom már kidumálni magam a Minisztérium, vagy az Alvilágiak oldaláról sem. - lazán ülök magam is rágyújtok, bár kevésbé elegánsan és az én dohányomnak erősebb az aromája.
- Lehet. De közben önként vallomást tettél arról, hogy magában az embercsempészetben nagyon is benne voltál, és te lettél megbízva Felix kiiktatásával. Ez a te olvasatodban mit jelent? - kérdem tőle ártatlan képpel, mint aki most ocsúdott fel.

Gesztusaim nem maradnak észrevétlenül: azon nyilvánvaló üzenetet hordozzák, hogy jelenlétem egyfajta amnesztia, és tiszteletre méltó - ámbár úgy tűnik házigazdám merőben más álláspontot képvisel. Sebaj.
Ami a lakást illeti, otthonos, szakmai zsenialitását ismerve egy otromba rumlira számítottam, amolyan őrült tudós fészerre, telis-tele újabb és újabb ketyerékkel. Nos, kellemesen csalódtam. Ez persze érzelmeimen nem változtat irányában.
- Pezsgőt. - felelem, mintha nem érteném az iróniát, s smaragdokkal kirakott kézitáskámból egy szál fekete cigarettát húzok elő. Lassú drámaisággal húzom el előtte tenyerem, mire az parázslani kezd, és mélyet szippantok belőle. Egy árnyalatnyi rekedtes hanglejtést kölcsönöz.
- Nocsak, elvárnád hogy megköszönjem? - gonoszkás félmosolyra húzódik a szám - Az ügy immáron alvilági körökben is ismert, sokaknál kiverte a biztosítékot a tény, hogy beosztottak aurorok mellé loholni, így mondanom sem kell, hogy amit hallottam, mind negatív színben tüntetett fel téged. Bizonyára azt remélték az egyik bérgyilkosomnak kell a címed. - kihúzom magam, látszólag halálosan komolyan beszélek, ám tekintetem ellágyul, gyengéden oldalra döntöm a fejem, a karfát kezdem támasztani, a cigarettás kezemmel pedig intek, jelezvén, kényelmesebb ha helyet foglal mellettem.
- Miért, nem így van? - nézek rá kérdőn álláspontja hallatán - Nem tudom te hogy vagy vele, de az én olvasatomban aligha nevezhető bűnösnek valaki, aki egy gyilkosságban nem ölt meg senkit, továbbá lerántotta a leplet egy bennfentes pedofil ocsmány ügyleteiről. - s már izzik is cigarettám az újabb mély slukktól.

Becsukom az ajtót és azon a mágikus zárszerkezet vissza áll az eredeti állapotába, majd lényegében eltűnik az ajtó meg a helye is. A költői kérdésére inkább nem válaszolok csak végigmérem az előttem elhaladót. Egyébként egy melegítő nadrág meg egy köntös van csak rajtam, vélhetően nem készültem épp sehova. A lakás egyébként meglepően letisztult, sőt... túlontúl tiszta, tágas és rendezett. Sehol egy véletlenül széthagyott varázstárgy vagy bármi. Konkrétan olyan mint egy modernebb amerikai konyhás nappali, vakolatlan téglafalakkal és igencsak magas beltérrel. Két látható ajtó nyílik mindössze, de egyik sincs csukva - az egyik a fürdő a másik a hálóba nyílik. Noxnak talán furcsa is lehet, hiszen mindig több varázstárgy van nálam mint talán kellene, a lakásban azonban nyoma sincs varázstárgyaknak.
- Persze nyugodtan foglalj helyet. Kávét, teát nem kérsz véletlenül? Esetleg gyertyafényes vacsorára ne hívjalak? - szegezem neki a kérdést kissé rosszalló felhanggal. Aztán mikor elő áll azzal miért is van itt felszalad a szemöldököm, és határozottan állok meg előtte karba font kezekkel.
- Ha nem tudnád, azt, hogy nem loholnak utánad és nem kellett messze elhagynod ezt a tetves országot, nekem köszönheted. - talán nem kéne vele ilyen hangnemben beszélnem, de eleget nyaltam azért, hogy az ő ügye elsimuljon. - Furcsa, hogy azt ki tudtad deríteni, hogy hol vagyok, de az ilyen részletek már nem jutottak el hozzád. - aztán még hozzá teszem halkabban átvéve a hangsúlyát és még közelebb is hajolok hozzá. - Mintha azt mondtad volna hogy ártatlan vagy az ügyben...

Tekintélyem bár jócskán megingott, egy valami bizonyosan segít talpon maradni, s körülöleli, mi több, oltalmazza kimagasló pozíciómat mind a mai napig: a titkok, melyeket egykor rám bíztak. A ki, kivel, mikor és hogyan örök körforgása, mely véletlenül az én árnyékom mellett bontakozott ki az elmúlt évek során. Egy gócpont vagyok, mondhatni, egy makacs gyűjtőtégely, avagy szűrő az információk végeláthatatlannak tűnő csatornahálózatában, melyet ha elmozdítanak, netán megszüntetnek, végzetes következményekkel járhat: minden, amit eddig felfogott, meggátolt, magába szívott, nemes egyszerűséggel összefolyna, egy kaotikus, kiszámíthatatlan masszát eredményezve, mely káoszba torkollana. Így tehát az egyetlen megoldás a lassú, és alapos csere, melyre tudomásom szerint még nincs megfelelő jelölt. De nem ringatom magam illúziókban: mindenki pótolható, csak idő kérdése. Addig is begyűjtök minden rendelkezésemre álló aduászt.
De térjünk is vissza a tárgyra. Viggora. Nem volt könnyű megtalálni, ám túlzottan nehéz sem, s a helyből, valamint az ezernyi zár paranoid kattogásából ítélve ez határozottan nincs ínyére - de hogy őszinte legyek, hidegen hagy.
- Ismersz mást, aki ezt a testet hordozza? - kérdem gúnyos éllel, mikor a nevemen szólít, s amint félreáll, peckesen bevonulok a lakosztályába. Merev háttal, felszegett állal, kecses csípőringással, ahogy az egy dívához illik. Kabátomat is épp oly lezser gőggel dobom a legközelebbi fotelbe, a következőbe pedig helyet is foglalok, mindenfajta invitáció nélkül. Szorosan keresztbe fonom a lábaimat, kezeim egymáson, a térdemen, csendben megvárom míg a látóterembe kerül.
- Mintha arra kértelek volna, akkor és ott, hogy fedezz, s nem arra, hogy válts térfelet. Noha tisztában vagyok vele, hogy utóbbiban rendkívül járatos vagy... - pillantok rá jelentőségteljesen. Szimpla ösztön ez: egy köpönyegforgató felismeri a másikat, nem igényel magyarázatot.

A rúnakövem alaposan bekavart a múltkor és olyasmi is felszínre bukkant aminek talán nem kellett volna. Mindenesetre az utólagos károk eltusolásában bőven volt szerepem. Még akkor is ha ezzel azt a bizonyos határt feszítettem, amit márpedig sosem vagyok hajlandó átlépni. Egyszerű önző önös érdekből. Semmi sem ér nekem annyit. Arról nem is beszélve, hogy az Angol Mágiaügyi Minisztérium egy kissé rám is szállt az incidensnek hála. Mert hogy, mint tárgyspecialistát vettek át az aurorok mellé. Nem mint aurort. Így azzal, hogy bele keveredtem az ügybe, és aurorként próbáltam helyt állni a diákok mellett - mert hogy Norvégiában ez az osztott pozíció meg volt, meg úgy Hollandiában is. De itt ezt most baszhatom. Lényegében vissza minősítettek. Tehát az aurori megmozdulásaira annyit mondtak, bízzam azokra, akiknek ez a hivatalos végzésül és szakmájuk.
Csodás. Mindegy legalább minden más megmaradt és azokba nem ugattak bele.
A lakásom egyébként filedius alatt áll, lévén elég kétélű játékot játszom már időtlen idők óta. Így az, hogy Nox megszerezte az infót, hogy hol vagyok pontosan, egyet jelent azzal, hogy messzebbre ér a keze mint gondoltam. Még így egy évnyi kimaradása után is. Ami egyébként felettébb aggasztó.
Amikor az ajtóm elé hoppanál, egy régi bérház legfelső szintjén találhatja magát, azon a részén, ahová amúgy már nem lehetne belépni, de mivel tudta hova jön, így a lambéria neki átalakul és valóban megmutatkozik a nem túl esztétikus bejárati ajtóm. Már a hoppanálás megüti a füleimet, a kopogtatás meg nem kicsit meglep. Mondjuk úgy, hogy rohadtul nem szoktak csak így bekopogni. Legfeljebb minisztériumból aki érintett. Így egy dermesztő követ a tenyerembe rejtve nyitok ajtót. Úgy nagyjából 300apró zár kattanását hallhatja kintről szó szerint. Nem tudta volna csak úgy kinyitni, sem kirobbantani... Legalábbis elsőre biztosan nem. - Nox? - szökik fel a szemöldököm. Rögtön fülelek, hogy van-e még vele valaki. De mikor biztos vagyok, hogy nincs félre állok az útjából. Ne ácsorogjon ott mert a francnak hiányzik, hogy valakinek feltűnjön!

Hogy hogyan úsztam meg az újabb rágalmat, aljas tetteim lelepleződését mind a Minisztérium, mind néhány lelkes diák, s leendő auror szemében? Kérdéses, de nem meglepő módon sikerült, ám bolond lennék itt és most kiteregetni titkaimat.
Egy valaki azonban érintett a kis kalandozásból, akivel további elszámolni valók akadtak. Bár múltunk egy ponton érintkezik, még ha nem is bizalmasan, de jelen cselekedeti fényében úgy érzem... Elárult engem. S ha van valami, amit Nox Djarum személye ki nem állhat, az az árulás. Legyen bármily mértékben irracionális.
Természetesen tudom, hogy hol lakik, a hírszerzés számos fejesével ápolok bensőséges viszonyt, így Viggo otthonos kis kulipintyójának holléte sem marad sokáig titok előttem. Megkímélem magamat - s méregdrága tűsarkúmat - az ódon, koszos lépcsőn koptatásától, így rögvest az ajtó elé hoppanálok. Sötétzöld bundám lezserül vállamra dobva, tartásom feszes, s szigorú, céltudatosság benyomását kelti.
Kimérten emelem fel a kezem, három határozott koppantással sújtom a nem túl fényűző bejáratot, s bemegyek: ha érkezik válasz, ha nem.
Amennyiben ajtót nyit, köszönés nélkül, peckesen tervezek betorpanni, amennyiben nem, kénytelen vagyok drasztikusabb eszközökhöz folyamodni. Mindenesetre ha kirajzolódnak előttem karakteres vonásai, csak annyit mondok:
- Ideje volt.