2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elhúzza a száját, miközben Mia ecseteli a sebeit, kitisztítja, hiszen nincsen ebben semmi kivetnivaló. Végül felsóhajt, és beleegyezően bólint, holott nem akarja kijavítani a lányt, láthatóan eddig sem avatkozott bele az életébe, de most már muszáj. – A testőrnek pont az a dolga, hogy meghaljon azért, akit véd. Vagy neked más fogalmaid vannak a testőrről? – Kérdezi halványan mosolyogva, hiszen nyilvánvalóan a testőrt is fel lehet gyógyítani, de csak hogy még több sérülést kibírjon. Ám a véreredmény ha el is tolva, de ugyanaz lesz. Ott kell lennie, amikor történik valami végzetes, amit a védencnek szántak. Aiden ki tudja, hogy mióta jár Mia, vagyis Cece nyomában, de állítása szerint évek óta. Vagy elváltak egy időre, és addig Aiden is kiművelte magát? – Teljesen jól csinálod, és köszönöm. Viszont.. a cél csak az, hogy ne legyen vérengzés, de nekem ugyanolyan fontos, hogy neked ne legyen bajod. A kettő nagyon is összefügg. Fontos vagy, de nem csak az ügy szempontjából. Gondolom nehéz most ezt megérteni, én meg bénán magyarázok. Nem a kommunikációra mentem rá. – Vonja meg a vállát, de sajnos éppen azt, ami át van ütve azzal a durva varázslattal, így fel is szisszen, még jó, hogy Mia bekötözte, mert most ismét elindulna a vérzés. – Csak adj pár percet, és már mehetünk is. Azzal a tűzoltóval, Freddie-vel találkoznod kell holnap, próbálj meg nem gyanusan viselkedik, szervezzétek az esküvőt. Ott leszek a közelben, és megvédelek, ha kell, de fel kell hamarosan fedni, hogy ki lehet az, aki az amúgy békésnek mondott vámpírok között valóban szörnyeteg. – Karolja át megnyugtatólag Mia vállát, és hozzáteszi. – Különben meg, hogy velem mi lesz, mindegy. Ebben az idősíkban nem is lehetnék, és az időkapu egy irányú volt. Most van egy másik Aiden, nagyjából három nappal korábbi, mint én most. Így lényegében ha mindez megoldódik, akkor nekem nincs helyem itt. – Feleli eléggé egyértelműsítve, hogy ki kell őt írni majd ebből a jelenből.
Elég pocsékul fest, sőt mindjárt elájul itt előttem, akármennyire is igyekszik azt mutatni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nem vagyok gyógyító, de annyit azért én is látok, hogy nincs jól és nem hiszem, hogy ez egy olyan sérülés, vagy állapot, ami csak úgy hopp magától rendbe jön majd. Nem is tudom, ha nem segít nekem, akkor most nem esne-e össze valahol félúton, vagy hazamegy és ott ellátja magát? Gőzöm sincs, hogy egyáltalán most erre képes lenne-e, de nem venném biztosra. - De... akkor meg csak elvérzel. - meglep, sőt igazából egészen megrökönyödöm, hogy azt mondja nem akart erre időt szánni. Elég fura egy hozzáállás annyi szent. Az ember azért arra szokott időt szánni, hogy rendbe hozza magát, az nem normális hozzáállás, hogy csak megrántom a vállamat, hogy majd magától megoldódik, főleg egy tényleg komoly sérülés. - De ha a testőr összeesik, akkor még se nézhetem csak úgy, hogy meghal. - húzom el a számat, mert no ennyire azért még se kellene ragaszkodnia ahhoz, hogy ő itt a megmentő, én pedig nem is segíthetek neki, mert neki kell megoldani a saját problémáit. Szerintem igenis jelen eseten nekem kell segítenem neki, hiszen őt láthatóan nem tud saját magán. Szóval bár nem profi módon, de igyekszem elvégezni a sebkötözést és a sérülés ellátását. Lehetséges, hogy jó, ha majd valaki még megnézi, aki ért is hozzá, hiszen én csak a könyveim alapján emlékszem rá, hogy hogyan kellene csinálni, az pedig nem biztos, hogy elég. - Oh... tehát az a fő, hogy ne legyen vérengzés. - na jó nem mondom, hogy elszontyolodom, hogy nem én vagyok a lényeg, de na... azért ez részben azt jelenti, hogy azért akar megmenteni, hogy a város ne fulladjon bele a vérbe. - De én nem akarom, hogy bárki más haljon meg miattam. - húzom el aztán a számat, mert elég pocsékul hangzik, hogy most akkor én éljek, ő meg meghal, mert nem kellene itt lennie, meg mert a sérülései komolyabbak lehetnek így, mint valójában kellene nekik. És ha én ezt nem vállalom?
Beleegyezően kezdi megoldani az ingét, és kissé fájdalmas arccal veti le, alig tud kibújni belőle, de azért tartja magát. Látszik, hogy igencsak kisportolt alakról van szó, ahhoz képest, hogy egykori hollóhátas, komolyan vette, hogy nem csak a szellemet, hanem a testet is művelni kell. Szálkás és deltás alkata van, ha ez egyáltalán létezhet, úgy készült fel az auror létre, mint akinek nem is lesz semmilyen más élete, magán elfoglaltsága. És talán nincs is. - Nem akartam erre időt szánni, de ha muszájnak érzed Mia, essünk túl rajta. – Bólint, és mivel tartani kell magát, már ahhoz is erő kell, hogy ne veszítse el az eszméletét, nagyon nem tud segíteni, de látszik, hogy a seb már több órája szivárog, de mégis Miát mentette ahelyett, hogy magára figyelt volna. Valóban komoly lehet a kötődés a lány irányába. A feltevésen azért bólint, legalább addig is szóval tartják. – Én sem akartam, hogy te segíts nekem. Én vagyok a testőröd, és nem fordítva. – Hárítja el, hiszen neki is elég rosszul jön ki ez a helyzet, de aztán amikor Mia végül tovább nyaggatja, lemondóan bólint. – Hát rendben. De csak a lényegi információkat. Amikor meghaltál, mindent megtettem, hogy mielőbb újra tudj éledni, mert.. túl fontos, és túl értékes vagy, hogy.. ez történjen veled. Nevezheted aminek akarod, én sosem akartam, hogy.. zavarjon, hogy én létezem, és figyelek rád. És ami most van, az nem a jelen. Legalábbis nem az enyém. Egy látó megjósolta, hogy tényleg meg fogsz halni, és a halálos olyan vérengzést indít el, amibe belefullad a város. Így a célom kettős. Megakadályozni ami történt. Vagyis, ami történni fog. Ám mivel nem kéne itt lennem, a legapróbb sérülés is szinte végzetes, hiszen csaltam, átütöttem az idő szövedékét, hiszen már másodszor próbálok az életedért küzdeni. De inkább te élj, mint én.
Az alapvető összeomlásom után azért csak feltűnik, hogy ő láthatóan nincsen valami jól, és végre én is megmoccanok, hogy segítsek neki. Esetemben csak a sokk, de esetében sokkal inkább komoly sérülésről van szó, hiszen vérzik és nem is kicsit és ez még ijesztőbb, mint az ami történt, főleg hogy gőzöm sincs, hogy mit is kezdjek vele. Persze elméletben tudom, tanultam, olvastam már sokmindent a gyógyításról is, de hogy kezdeni is tudjak vele valamit... - Vízes? Nem, előbb át kell törölni és ki kell tisztítani és utána jön a sebkötözés, bár ahhoz elég rossz helyen van és le kell venned a ruhádat róla - darálom el mintha csak könyvből olvasnám fel épp, de persze nem moccanok, mert bár ez így jól hangzik, hogy tudom mit kell tenni, na de hogy meg is tegyem... Le kellene vennem a felsőjét hozzá, szabaddá kell tenni a sérülést, aztán jöhet a seb kimosása és utána egy szimpla ferula is elég lehet, aztán persze lehetőleg nyugalom neki, hogy a seb tehesse a dolgát és mielőbb összeforrjon és ne vérezzen továb. - De, de akkor még arról se volt szó, hogy nekem kell ellátnom téged és hogy... tényleg meg akarnak ölni. - na nem azt mondom, hogy eddig nem hittme neki, egyszerűen csak nem voltam benne biztos, hogy mennyire igaz ez a dolog, de most már testközelből sikerült megtapasztalnom, tehát nem babra megy a játék és ez ijesztő és akkor már igenis megérdemlek legalább valami részmagyarázatot és most ő se tud csak úgy hirtelen köddé válni, annyira azért nincs jól. - Oh.. tényleg? De.. jó, nem kérdezek többet, mert megígértem, de egyszer elmondod ugye? - ezzel persze azt mondom, hogy nem gondolom csak megment aztán tovább áll, pedig úgy fest eléggé magának való alak, aki nem nagyon szeret előjönni az árnyékból, de no elég jó érzés arra gondolni, hogy valami módon már szürke kisegérként is felfigyelt rám, vagy... inkább fura, ha a nyomomban járt, hogy még meg is mentsen? Nem tudom, jelenleg be vagyok tojva annyira a miatt hogy majdnem megöltek és hogy ő vérzik, hogy arra ne gondoljak, hogy ez az Aiden esetleg valami őrült rajongó, akitől tartanom kellene.
Hárítja a mozdulatot, mert bár vérzik, de azért tartja magát. Láthatóan nem vámpírharapásról van szó, hanem valami éles tárggyal átüthették a vállát. A belső sérülést ugyan elkerüli az ember ilyenkor, de attól még jelentősen dől belőle a vér. Bólogat, és hagyja magát a kanapéra kísérni, le is dől, bár most már nem hunyja be a szemét, megszokta, hogy ő vigyáz a lányra, nem pedig fordítva. Most is éber, vizsgálódó, mert tudja, hogy ha menniük kell, akkor nincsen vesztegetnivaló idő. – Elég lenne, ha vizes törölközőket, meg vattát hoznál. Vagy lefertőtleníteni, hogy legalább ne vérezzek tovább. Nincsen bennem idegen test, úgyhogy túlélem. Valaogy. – Azért megrezzen, ahogyan a lány a keresztnevén szólítja, mintha nagyon is megindító lenne számára, hogy ilyen közvetlen kapcsolatba kerültek. Mintha egy sosem vált fordulat teljesült volna be most éppen. Valahogy erről az Aidenről inkább az rí le, hogy ő már megszokta a sötétben bujkálást, az életidegen hozzáállást, és most furcsa neki ez a közeg. – Elmagyarázni? Nem arról volt szó, hogy nem kérdezel semmit? – Mosolyog halvány fáradtsággal a tekintetében, de azért aprót bólint. – Elég annyi, hogy már Miaként is ismertelek? A távolból, ha lehet így mondani, és volt némi szerepem benne, hogy nem haltál meg. Mindegy, hogy milyen testben élsz tovább, nekem különben sem a külsőd számított. – Ez afféle vallomásnak is tűnhet, de ki tudja, lehet, hogy csak udvariaskodik.
Próbálom én összeszedni magamat és kicsit magamhoz térni, de őszintén szólva nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy meg akarnak ölni ilyen-olyan okokból kifolyólag, ahogyan ahhoz sem hogy aztán valaki megment, akiről még az is kiderül, hogy ismer, mármint nem csak engem, hanem azt, aki voltam. Ez azért így elég zavaros és nehéz feldolgozni, de talán a víz majd segít, hogy kicsit jobb legyen a helyzet, meg az állapotom is, a felfogóképességemről már nem is beszélve. - Köszönöm! - veszem át a vizet, ő még mindig nem ül le, én pedig egyelőre lehunyt szemmel kortyolok párat, mielőtt felé pillantanék és igen lassan kezd leesni, hogy baromira nincs jól, én meg itt önző módon csak magammal foglalkozom. - Jesszusom, te vérzel! - pattanok fel, aminek hála persze azonnal sikerül kissé megszédülni, de összeszedem a maradék lélekjelenlétem, hogy most már csak odavonom a kanapéhoz, hogy ő üljön le, mert úgy fest jóval nagyobb szüksége van rá, mint nekem. A pálcámért kutatok. Olyan fura ez, varázsolhatok hivatalosan is, hiszen felnőtt vagyok, de mivel ez pár hónapja még tilos lett volna az iskolán kívül magamtól eszembe sem jut a legtöbbször. Próbálom pörgetni a fejemben az ismert gyógyító varázslatokat, na de éles helyzetben ez egészen más, mint egy órán. Belőle meg ömlik a vér, ami cseppet sem tűnik megnyugtató helyzetnek, amikor könnyű lenne gondolkodni. - Aiden... na jó akkor ezzel kezdeni kell valamit, a többit majd igazán elmagyarázhatnád. - egyelőre nem világos ő honnan ismer, ha én nem ismerem őt, vagy honnan tudja ki vagyok igazából, vagy azt, hogy veszély leselkedik rám, meg úgy általában mi a fene ez az egész. De ha csak beszél nagyobb az esély rá, hogy fogja magát nekem és elájul a vérveszteségtől, mint hogy el tudja mondani, hogy pontosan mi is történik itt, úgyhogy első körben ezt a problémát kell kezelni és megoldani és utána foglalkozhatunk minden mással.
Ölelése szoros, és bátorító, de nem töri ki vele Mia nyakát, vagy derekát. Elsőre talán merevnek tűnt, de most nagyon úgy tűnik, hogy a lány védelmezője nagyon is valóságos személy, aki eddig talán nem akart fizikaliag is megjelenni, beavatkozni, de ennek most már fuccs. Amint megkapja, hogy mit kell hoznia, máris pattan, leveszi a sapkát, és nem törődve a sebével, máris indul, hogy egy pohár vizet hozzon a lánynak. Mintha valami véres rongydarabbal törölgetné a vállát olykor, de továbbra is vérzik, nem kicsit szivárog belőle az éltető nedv, de ő csak Miát félti. Már jön is, hogy átnyújtja a vizet, aztán az ablakot kémleli, örökösen résen van, hogy ne lephesse meg őket senki. – Hárommal jártam feletted, csak egy közös óránk volt, a gyógynövénytan, mert ott sok az átfedés Aiden Carlin, hollóhátas voltam, mint te Mia. Talán láttál egyszer-kétszer, de nem voltunk még ismerősök sem. Csak én ismertelek. De ez mindegy is. A lényeg, hogy ne történjen meg az, amit mutattam. Óvakodnod kell tőlük, mert egy közülök nem az, akinek mondja magát. – Most már neki is le kéne ülnie, mert kezdi kapodni a levegőt, de azért még támasztja az ablakpárkányt behunyt szemmel, hiszen ő nem omolhat össze.
Hát no majdnem megöltek, Freddie faképnél hagyott, nem csoda, hogy ki vagyok borulva és nem tudok csak úgy túllépni ezeken a tényeken és kell valaki, aki megölel és megnyugtat akkor is, ha ő ezt nem szeretné, vagy már menne is tovább, hogy intézze a... nem is tudom mit. Azt sem értem egyelőre, hogy miért akar segíteni, vagy honnan ismer, honnan tudja az igazi nevemet és sorolhatnám, de ez most nem is az a pillanat, hogy megállhatnék csak úgy kérdezősködni, hogy válaszokat kapjak. - Köszönöm! - lehelem. Az is elég nekem, ha még néhány percet kapok, hogy valahogy összeszedjem magamat a sokkból, de ennél végül jóval többet kapok, hiszen egy pillanat múlva már ismerős helyen állunk, a rendezvényirodában, ahol még mindig nem érzem magamat tökéletesen otthonosan, na de majd idővel, hiszen úgy döntöttem ezt az életet választoma a régi helyett. Bár tény jelenleg eléggé elbizonytalanító, hogy ez tényleg jó döntés volt-e egyáltalán. - Inni talán egy kis vizet. - pillantok rá hálás tekintettel és most még elengedve őt leülök a legközelebbi fotelbe. Nem, egyelőre észre sem veszem, hogy ő sincs jól, azaz ő tényleg nincs jól, hiszen vérzik és közben én vagyok itt összeomlova, pedig ő sérült meg. De még mindig reszketek, nem tudom most felogni pontosan a körülöttem zajló eseményeket, kell még néhány perc, amíg ez is sikerül. - Ismerős vagy... ismerlek ugye? - motyogom időnként felpillantva, de egyébkét lehunyom a szememet és próbálom összeszedni magamat, ezért is nem veszem észre a sérülés tényét. Nem tudom, túl kusza még a fejem, hogy egyértelmű legyen honnan ismerem, vagy hogy az emlékeim a felszínre tudjanak kúszni vele kapcsolatban.
A baseball-sapkás illető alaposan meglepődik, hogy Mia így hozzábújik, szinte gyermeki szeretetvággyal ölelve át őt, először csak tartja magát, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel, aztán a karjába zárja a lányt, hogy mindketten meg tudjanak nyugodni. Most nem csak egy sötét árny, akinek csupán a körvonalai látszónak, és a hangja torzítva van. Most egy fiatal férfi, aki nem számolt azzal, hogy fel kell fednie magát, ezért tűnik olyan bizonytalannak, hiszen mintha neki elég lett volna, hogy egy névtelen és arctalan védelmező. Most pedig vállalnia kell mindent magáról. Ám Mia nem kérdezősködik, ami végülis jó. Ám a tudásnak már a birtokában van. – Akkor.. maradok. – Ő maga viszont tud varázsolni, a hoppanáláshoz is ért, ezért aztán miután átölelte a lányt, már ott sincsenek, a következő célpont Cece rendezvényirodája Londonban, úgy fest az idegen alaposan felkészült belőle. Mivel a lány kérte, még marad egy darabig. Elengedi őt, de rajta viszont látszik, hogy komoly fájdalmai lehetnek, mert a vállát fájlalja, amiből ha nem is dől, de szivárog a vér. Átokütötte seb lehet, mintha átment volna valami csontos és húson keresztül. Mégis azt figyeli, hogy védence hogy van. – Hozzak valamit? Enni? Inni? Vagy csak pihensz, én pedig őrködjek? – Kérdezi továbbra is aggodó, de bizonytalan hangon, nem szokása csak úgy felfedni magát, kommunikálni pedig pláne nem. Mia talán már emlélszik, pár évvel felette járt, hollóhátas srác volt, aki olykor bizony őt nézte. Mármint az esetleg, félénk Miát.
Ösztönösen próbálok ellenállni, persze nem sok sikerrel, hiszen a másik erősebb nálam és nem gondolok arra a pánik közepette, hogy nem a legjobb megoldás, hogy az ujjait próbálom lefeszegetni. Nem is sikerül, már-már vizionálni kezdem, hogy most már tényleg itt a vég, hiszen egyszer majdnem meghaltam és most úgy tűnik, hogy már nem ment meg semmiféle testcsere attól, hogy tényleg megtörténjen a dolog. És hirtelen újra kapok levegőt, az ujjak szorítása enged, de érzem, hogy nem rajtam múlt a dolog, hiszen mintha valaki lerántaná az illetőt rólam. Persze próbálok első körben magamhoz térni, kapkodom a levegőt elég látványosan, hiszen az elmúlt szörnyen hosszú pillanatok során nem jutottam hozzá. Megfordulok közben és igen az az illető, aki a templomban is ott volt. A hangja ugyanaz, az arca most valamivel jobban látszik, de most is csak alig. Hogy marasztalom-e? Annál jobban kivagyok, hogy csak úgy nézzek magam elé döbbenten. Épp csak egy pillanatra nézek le a földre, hiszen a rajongásom tárgyai voltak mindig is a vámpírok, de kezd a dolog átértékelődni bennem, hiszen most akart egy megölni. Na, de miért folytogatott, miért nem a véremet akarta, ha egyszer vámpír? Nem értem, de most átgondolni sem tudom. - Én... - a jó ég tudja, hogy épp bocsánatot akarok-e kérni, hiszen majdhogynem leteremt, bár a hangja még sem olyan mintha ez lenne a célja, csak a szavai. De végül nem megy a magyarázkodás, sőt a szavak sem jönnek, csak előlrébb lépek és átölelve a derekát fúrom bele a mellkasába a fejemet. Tudom persze biztosan megint menne kell, ahogyan a kápolnában is, de majdhogynem reszketek. Képtelen lennék ezek után csak úgy tovább sétálni a sötét parkban teljesen egyedül. Folyamatosan rettegnék, hogy nem történik-e megint valami baj. - Ne hagyj itt... kérlek! Nem... nem kérdezek ígérem, semmit. - ha ez az ára, ha nem mondhatja el miért segít, vagy ki ő azt is elfogadom. Ha csak úgy kísér el oda, ahol mások is vannak, hogy végig mögöttem jön, az sem zavar, de nem hagyhat itt egyedül.
Enyén szólva is nehéz lenne lefejteni a satuként ráfüggő kezet, ebből már sejlik, hogy valami természetfelettiről lehet szó. Csak azért nem törik ki Mia/Cece nyakát, mert valaki hátulról megrántja Mia támadóját, leszedve a lányról, és a vöröske feje mellett egy centivel egy éles karó fúródik át az illető testén, átütve csontot, bőrt, húst, hogy Mia mellett a földre zuhanjon az illető. Kissé lebegve, de immár földet érve ott a kápolnában látott baseball sapkás alak, most egy picit látszik az arca, hiszen nem tudta előre eltervezni, hogy játszon a fényviszonyokkal, csak még a közelben tartózkodott, hogy meghallja a lány segélykiáltását. Ismerős, nagyon is ismerős, de Mia most nem tudja beazonosítani, hogy honnan, főleg, hogy csak alig látja, a szeme villogását tudja csak kivenni az árnyak és a baseball sapka miatt. – Nnaaa... Mia! Hogy számolok el veled az égieknek, ha itt kinyiratod magad? – Dobja le a földre a karó csonkját, ami a markában maradt. Lenézve a földre teljesen átlagosnak tűnik a támadó, egy amolyan Freddie korabeli fiatal férfi, ám az állkapcsai között veszedelmes vámpírfogak villognak. Az köztudott, hogy Freddie és a klánja vámpírok, de az is, hogy nem támadnak, nem ölnek embert. Mia megmentője nem akar sok időt szánni az ügyre, már menne is, ha csak Mia nem marasztalja valamivel.
Annyira helyes srác, de közben meg ez a stílus... A suliban mindig is utáltam azokat a népszerű srácokat, akikért mindneki oda van és ezzel tisztában is vannak és persze ki is használják. Na most valahogy néha úgy érzem Freddie is ilyen, még ha közben nem is akarok erre gondolni, mert tényleg annyira édes... Azt hiszem kezem érteni azokat a lányokat, akiknek rászáll az agyára az a bizonyos rózsaszín köd és közben már mindenki tudja, hogy teljesen vakok és butaságot csinálnak, de ők ezt valahogy képtelenek belátni. Én sem tudok eléggé haragudni Freddiere hogy így itt hagy, pedig valahol mélyen tudom, hogy kellene. Elindulok hát a park felé, de sok idő nem telik el, nem jutok el a másik végéig, mert mire hátrakapnám a fejemet, hogy ki van mögöttem már el is kap egy ismeretlen alak és egyértelműen nem beszélgetni akar. Pánikba esem és csak ijedten próbálom lefejteni a kezét a szám elől. Próbálok tisztán gondolkodni, de sosem támadtak még meg, igazából veszélyes helyzetben sem voltam soha, hiszen a fél életemet könyvek között töltöttem. Ösztönösen jön a mozdulat, megpróbálok rálépni a lábára úgy teljes erőből sarokkal, miközben próbálom lefejteni a kezét a számról és ha sikerülne véletlenül akkor megpróbálok minél hangosabban sikítani és kiáltani. Kihalt a hely, de... de valaki hátha van itt rajtam kívül, annyira még nincs későn. - Segítség! - persze a túlélési ösztön is bekapcsol és ha netán sikerül kiszabadulnom, akkor azonnal futásra kapcsolok, bármerre csak el ettől az alaktól.
Mia tehát a parkot választja a sikátor szerint, ami jó döntés lehet. Ám hiába a kápolna közelsége, nem tudja, hogy merre kéne pontosan menni, viszont hoppanálni még nem tud. Teljesen kihalt a környék, még hajléktanokat sem látni, a park megvilágítása pedig elég gyatra. Ahogyan az egyik ösvényen távolodik a kápolnától, remélve, hogy jó felé indult el, hogy elkapjon egy londoni buszt, csak egy surrogást hall a háta mögül, és nem is tudja időben hátrakapni a fejét, csak félig, egy sötét árny (nem olyan mint a kápolnában) ér mögötte földet talán a fák közül. Már eddig is figyelhették, de várta itt valaki. Az alak nem ködbe burkolózik, mint a védőangyala, hanem simán kapucnis alak, és kézzel foghatóan ember. Ezt onnan érezni, hogy erős ujjait egyből a lány szájára tapasztja, és elkezdi őt ráncigálni. Nem tudni, hogy el akarja kábítani, vagy kitörni a nyakát. Bárhogy is legyen, Miának nagyjából pillanatai vannak reagálni, különben Cece-ként sem létezik majd tovább. Vagy mázlija lesz, és a baseball sapkás alak még itt van a közelben? Tud valahogy szólni neki?
Na igen tény és való, hogy hozzám képest azért elég komolytalan a srác, de az is igaz, hogy én világ életemben mindent nagyon komolyan vettem és ezen lazítanom kellene már egy jó ideje. Arról nem is beszélve, hogy Freddie annyira helyes srác, hogy elmondani is nehéz és tényleg lehengerlő a stílusa, így én sem tudok rá haragdni, sőt hiába tudom, hogy dolgunk lenne most, még arra is rá tudna beszélni, hogy végül is elnapoljuk a helyszín felmérést, pedig fontos lenne és azért szorít a határidő is, de mgé akár benne is lennék másban, amikor érkezik a bagoly. Igen, erre azért ráncolom a homokomat, hiszen mégis ki küldene baglyot egy tűzoltónak... vagy az valami hobbi és amúgy más munkája is van? Nem is értem, de alkamam sincs rá, hogy szóvá tegyem ezt, mert egyszerűen simán faképnél hagy, én pedig még hetedikesként nem vagyok túl a hoppvizsgán, hogy könnyedén lelépjek. Elhúzom a számat. - Szia... - morgom inkább már csak magamnak az orrom alatt, aztán nincs mit tenni vissza haza, mert így már sok mindent nem tudok kezdeni a helyzettel, irány hát a park, valahogy legalább tágasabbnak tűnik, mint a szűk sikítor, hogy még sötétedik is. A legrosszabb, hogy még így is nehéz haragudni a srácra, pedig nagyon megérdemelné, hogy csak így lazán faképnél hagyott, amikor közös dolgunk lenne. Lehet, hgy őt nem érdekli az egész, de számomra azért mégsi csak elég jó ajánlólevél lenne, ha sikerülne ezt az esküvőt szépen összehozni.
Elindulnak kifelé, Freddie hagy némi időt, hogy Mia/Cece eméssze a dolgokat, de láthatóan nem izgatja magát, hogy a lány azon vacinált, hogy ő vajon mekkora nőcsábász lehet, ha kétfelé udvarol, ráadásul az esküvője előtt másnak csapja a szelet. Freddie bár kedves mosolyú srác, és még életeket is ment, de amúgy nem nagyon vesz komolyan semmit. Tartja magát annyira, hogy a külső, meg a munkája, no meg persze a kisugárzása minden helyzetből győztesnek kiáltja ki, láthatóan ez nagyon is így van. Most lazán eldönti, hogy ha Bridget mindkettőjüket egyedül kevésnek tartja, ezen nem kell megsértődni. Esküvőszervezés helyett inkább menjenek el randizni. Azaz már kiérnek, amikor egy bagoly jelenik meg előttük, s Freddie kezébe ejt egy apró pergament. A srác kihúzza magát a lány karjából, átfutja, aztán szabadkozva emeli fel a tekintetét. – Hoppá.. vészhelyzet, tudod a munkám ilyen. Majd megbeszélünk egy másik időpontot. Szia! – Köszön el kedves mosollyal, aztán már el is hoppanál. Na de ha ő tűzoltó, ami egy mugli foglalkozás, miért bagollyal kapott értesítést? Mindenesetre késő délután van, s a tél miatt már sötétedik is, Mia most jár itt először, lehet, hogy el kéne akkor indulnia visszafelé a belvárosba. De a parkon át, vagy a sikátor felé?
Tehettem volna másképp is, hűvös távolságtartás vagy ilyesmi, de az nem én vagyok. Egyszerűen muszáj őszintén elmondanom végre, amit gondolok, hogy nem tetszik a viselkedése és most amúgy is épp eléggé ki vagyok ahhoz, hogy nyílt lapokkal játszam és ne köntörfalazzak tovább. A válasza azért rendesen meglep, úgyhogy nem is nagyon kell erőltetnie ,hogy vele menjek, megyek én szépen gondolkodás nélkül. Nem az ő esküvője? De hát... teljesen úgy tűnt és akkor miért nem mondta az első pillanatban? Bridget ahigyan viselkedett vele... teljesen az jött át, hogy ők ketten.. de akkor még sem? - Oh... az öcséd? - kerekedik el mostmár a szemem. Így értem... mármint ezt a részét értem, bár láthatóan nincs jó véleménnyel Bridgetről és mint kiderült a menyasszony se rólam, ha eleve úgy gondolta nem tudom megoldani és plusz segítség kell. Hát nem mondom, hogy nem bántó ez a hozzáállás, de meglepődnöm sem szabad rajta. - Már értem és... oké igen. - bólintok egyet, bár a bizonytalanságom nem oszlik el teljes mértékben, mert az előbb ott volt az az árny alak, meg arról nem beszélve, hogy bár azt mondta bejövök neki, de... lássuk be nem ismer, tehát ez a külső jön be neki, ami ugye valójában nem az enyém, ami így az egésznek mégis csak ad egy csepp keserű mellékízt. De közben meg annyira helyes és... jajj, tudom, hogy jobb lenne, ha csak az esküvőre koncentrálnék, meg úgyis biztosan mindenkivel így viselkedik és ki az, aki nem lenne oda egy ilyen helyes vámpírért, aki még tűzoltó is... Gondolom a lábai előtt hevernek a lányok. - De most az esküvővel kellene foglalkoznunk. - teszem azért gyorsan hozzá, mert hát no tényleg nagyon tetszik, de attól még ott van az a sok kétely is bennem, ami nem segít, hogy mondjuk most hirtelen a karjaiba omoljak, pedig biztos mesés lenne! De azért lássuk be ő Miát látja, aki egy dögös, határozott nő, csak épp egy félénk, hollóhátas kis okoskislány van a testében. Elég faramuci helyzet.
A fiatal tűzoltó kedves mosollyal állja Mia pillantását, utána a szóbeli ostorozást, mintha cseppet sem lenne meglepve. Vagyis kicsit igen, de csak azért, hogy a végén ismét sármosan elmosolyodjon, játékosan hozzáérve Mia könyökéhez. – Ha kidühöngted magad, akkor tegyük tisztába a dolgot. Nagyon bejössz nekem az első perctől kezdve, és reméltem, hogy ez kölcsönös. Nem az én esküvőm lesz. Gyere. Elmagyarázom. – Fogja meg Mia kezét, mintha ez oly természetes lenne, mint eddig minden kettőjük között, leszámítva persze ezt a Bridgetes fiaskót. Mivel látja Mián, hogy mennyire fel van zaklatva, nem látja értelmét, hogy itt a kápolnában beszélgessenek tovább, majd ráérnek esküvőt szervezni egy másik alkalommal. – Az öcsém esküvőjéről van szó, én a vőfély vagyok, Bridget meg látod milyen. Rámlőcsölte, hogy találjam ki, mi hogy legyen, mert téged kevésnek tart ehhez. Mondjuk örülök legalább ennek, mert nem kell holmi randit erőltetnem. Ő csak elveszi amit akar, mindenkivel így viselkedik. Egyszóval; nem a menyasszonyom, és nem lesz a feleségem sem. Így rendben? – Kérdezi ugyanazzal a kisfiús mosollyal, mint ahogyan eddig tette. Így akár minden szép és jó lehetne, de az árny, aki korábban megjelent, óva intette a lányt ettől az egész helyzettől. Lehet, hogy az esküvő környékén fog feltűnni valaki, aki valódi vérszomjas vámpír, nem pedig csak békés vega?
Nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Cecenek van ebben gyakorlata, amit a naplója alapján leszűrtem, na de nekem... Sejtelmem sincs, hogy mégis mit kellene tennem, mert mintha igen... tetszenék neki, de menyasszonya van és könnyen lehet, hogy mindenkivel így viselkedik, vagy csak simán valami nyitott kapcsolatuk van, de akkor is vőlegény és én nem vagyok... olyan lány. Lassan csak magamhoz térek az első sokkból és tudom, hogy muszáj ezzel az egész helyzettel is kezdenem valamit, mert nem jó, hogy ennyire zavarban vagyok mellette, a végén még Bridget kiszúrja ezt és előbb tép ízekre, mint hogy bármiféle gyilkos meg tudja tenni... Mert lehet, hogy esetleg nyitott kapcsolatban élnek, de az tuti, hogy az a nőszemély eléggé birtokló ahhoz, hogy ne engedjen csak úgy bármit meg annak, aki hivatalosan az övé. - Beszélhetnél vele erről nem? Mármint... a te esküvőd is,csak van hozzá közöd, vagy... ha nem akarod elvenni miért nem mondasz nemet? - oh basszus, most komolyan én akarom lebeszélni az esküvőről, aminek a megszervezésével megbíztak és, amiért pénzt kapok? Nem a legjobb üzlet hozzáállás igaz? Főleg, ha netán Freddie amúgy is minden lánnyal ilyen, akkor meg végképp hagynom kellene, hogy főjön a saját levében. - Úgy értem... bocsánat, igazából semmi közöm hozzá. - csak kérlek ne nézz rám így, mert igazán nem fair. Igen ezt kellene még hozzátennem, de még sem megy, hogy kimondjam, pedig úgy talán sokkal könnyebb lenne ez az egész esküvőszervezés. És igen a kérdéséből is értem a szinte célzást, hogy az érdekli van-e valakim, pedig nem kellene, hogy érdekelje. - Nem, de figyelj ez így nincs rendben. - nagy levegőt veszek. Jobb lenne most tisztázni, és csak a feladatra koncentrálni, mert ki tudja mi lesz belőle a végén. - Neked menyasszonyod van és igazán nem fair vele és... velem szemben sem, ahogyan velem viselkedsz. - jó, kimondtam, maximum kiderül, hogy félreértettem az egészet és majd jól ránk omlik a templom, mert ez egyébként is egy olyan hely, ahol nincs helye a bűnnek, meg a bűnös gondolatoknak sem, de akkor maximum rákvörös leszek, ha azt mondja ő csak kedves akart lenni, vagy tudom is én.
Az árnyalak már nem válaszol, hanem eltűnik, és a világosban Freddie közeledik, akin nem igazán látszik a megbánás nyoma, sőt, ugyanolyan szívdöglesztően méregeti Miát, mintha mi sem történt volna. Sugárzó mosollyal közeledik, amolyan romantikus-kedves stílusa van, de látja azért, hogy a lány öröme nem teljesen felhőtlen, mégsem kötekedik azzal, hogy megbeszéljék a dolgot. Csak simán végigsimít Mia vállán, amolyan üdvözlésként, ez lehet baráti is, de mi van, csak csak simán jobban tetszik neki Mia, mint Bridget? – Szia neked is. Jó, hogy ezt ketten csinálhatjuk, valahogy olyan negatív érzés volt bennem, hogy csak úgy rám lett lőcsölve. Nagyjából semmit nem tudok Bridget elképzeléseiről, csak ott leszek, aztán kész. – Vonja meg pajkos módon a vállát, gyakorlatilag Bridgetről kell szólnia az egész esküvőnek. A karját nyújtja, hogy elinduljanak, habár itt a kápolnában is nézelődni kéne, rendezkedni, de láthatóan Freddie-t jobban érdekli Mia társasága mint ez az egész szervezősdi. – Neked úgy tudom már komoly tapasztalatod van esküvőszervezés terén. Netán a sajátodat is te szervezed? – Kérdezi cinkos mosollyal, mintha azt akarná kipuhatolni, hogy vajon a lánynak van-e már választottja. Mintha el tudná képzelni, hogy ő maga legyen az, hiszen ha ennyire izzik köztük a levegő, miért is ne volna elképzelhető, hogy mégis megvalósuljon?
Próbálok ellenkezni, pedig ha jól belegondolok butaság az egész, hiszen, ha valaki idejön azzal, hogy tudja ki vagyok, jó eséllyel nem fogom tudni meggyőzni az ellenkezőjéről, mert biztos magában, különben nem jött volna figyelmeztetni, csak még nem tudom pontosan mire és miért higgyek neki. - Meghaltam? A jövőből... jöttél? - úgy sem fog válaszolni igaz? Azért ez cseppet sem hangzik jól, hogy meghaltam, vagy fogok és ezúttal sikerülni fog neki, mintha már többször is próbálkozott volna, vagy csak egyszer? De mégis kitől kell tartanom egyáltalán? Vámpírok között vagyok, úgyhogy ez már eleve mondható rossz ómennek is, de... csak mert vámpírok nem feltételezek róluk rosszat, hiszen köztünk élnek, elfogadott a jelenlétük. - Várj! Ha legalább elmondanád mire... - vagy kire figyeljek, de már ott sincs. Olyan gyorsan távozik, ahogyan jött és nekem már esélyem sincsen, hogy visszatartsam, főleg mert Freddie is megérkezik közben, a templomban pedig újra normális fényviszonyok uralkodnak, én pedig próbálom összeszedni magamat. Sejtelmem sincs, hogy döbbent legyek, kételkedjek, vagy kezdjek félni, hogy ezúttal tényleg meghalhatok. Egyszer megtörtént és nem volt kellemes érzés azzal szembesülni, hogy itt a vége. Akkor végül is Cece testében tértem magamhoz, de nem úszhatom meg újra. Nem az lenne a legjobb, ha lelépnék és visszamennék a Roxfortba? Ott azért csak nem eshet bajom, de akkor fel kellene fednem magamat és kezdem egészen megkedvelni ezt a külsőt és ezt az életet akármennyi buktatóval is jár. - Szia! - intek Freddienek. Nem mondom, hogy tökéletesen sikerül nyugodt mosolyt az arcomra varázsolni, de ha nem elég jó megfigyelő akkor talán nem szúrja ki, vagy hiheti azt, hogy miatta vagyok ideges, ami részben igaz is, hiszen Freddie közelében egyébként is mindig jóval hevesebben ver a szívem, ami őrültség, hiszen menyasszonya van és nekem ehhez kell tartanom magamat. Az is lehet, hogy Bridget ölne meg féltékenységében... simán kinézem belőle, bár ez a szereti a fiatal lányok húsát dologba nem passzol. Fúj! - Öhm... ha már a te esküvőd is van elképzelésed, vagy teljes mértékben Bridgetre hagyatkozol és amiket össze... írt. - szedett, ollózott, bár az egész nagy káosz volt az elején, de kezd lassan valami összeállni a fejemben, persze csupa cicoma és csillogás, mert az biztos, hogy ez elengedhetetlen valakinél, aki ennyire a külsőségek rabja.
Az árnyat nem hatja meg, és nem is lepi meg Mia vagyis Cece viszakozása, mintha olyannyira ismerné a lányt, hogy pontosan tudja, mennyire makacs az új életét illetően. Nem lép közelebb, már csak azért is tartja a távolságot, hogy Mia még véletlenül se láthasson át az álcán, hiszen egyértelműen valami varázs mögé bújó emberről van szó, nem pedig valami halálon túli kísértetről. - Már nem, de ez voltál. Sőt, legbelül még mindig. Ez aligha változhat. – A válasz ellentmondást nem tűrő, ám a stílusból ítélve nem valami öregemberről van szó, sokkal inkább valami fiatalról, aki úgy fest védelmezni akarja őt. Hogy miért? Ez jó kérdés. – Az, hogy ki vagyok, nem fontos, most még nem. A cél a névtelenség, mert csak úgy kerülhetek annak a nyomába, aki vérontást rendez majd. És onnan tudom, hogy ez már megtörtént. Meghaltál. Ám a mágia most segíthet, hogy megmentselek. Régóta figyellek, és ha most általad megfékezhetem azt, aki mellesleg egy igazi szörnyeteg, nem fogok hibázni. Ezúttal nem. – Némi hatásszünet, aztán folytatja is. – Most csak azért vagyok itt, hogy figyelmeztesselek, valaki már a halálodon spekulál, szinte minden lépésedet figyeli, noha nem tudja, hogy ki vagy. Csupán.. szereti a fiatal, és gyenge lányok husát, bármennyire is rémesen hangzik. Most csak annyit tehetsz, hogy játszod a szereped, és nagyon odafigyelsz, ki van körülötted. – Az árny elhátrál a sötétben, és el is tűnik, viszont léptek hangja hallatszik, a távolban pedig megjelenik Freddie, kedves, barátságos mosollyal az arcán közeledik, de elég messze van még ahhoz, hogy Mia rendezhesse a vonásait, a kápolna pedig lassan kivilágosodik.
A pap távozik, nem igen értem, hogy mit mormol, de úgy veszem csak talán valamiféle ima, vagy köszönés lehet. Egyelőre az sem zavaró, hogy nincs itt más, Bridget képes egy ilyen helyet akár ki is bérelni, amikor tudta, hogy jövünk megnézni... nem lepne ez meg tőle, akkor viszont már rendesen megáll bennem az ütő, amikor az ablakok elsötétülnek, mintha hirtelen valaki lehúzta volna a redőnyt, vagy lekapcsolta volna odakint a napot és a félhomályban valami alak lép be az ajtón. Az pedig csak még inkább... igen mondhatom, hogy ijesztő, határozottan ijesztő, hogy a nevemen szólít, mármint az eredeti nevemen, amiről csak épp néhány ember tudhat a Minisztériumban, de ennyi. Nem csoda, ha fogalmam sincs, hogy mit mondjak, csak felveszem a földről a képet és még inkább elképedve nézem, amin az eredeti testemben vagyok rajta, amit elfoglalt egy szellem, vagyis próbált, de neki nem sikerült és már én se jutottam vissza, de akkor ez...? - Ez... ez nem én vagyok... már nem! - rebegem szinte csak magam elé, de azért hallhatja az illető is, aki nem igazán akarja megmutatni, hogy kicsoda, nem csoda hogy egy ilyen info hallatán azért lépek egyet előre akaratlanul is. - Ki vagy te és... miből gondolod, hogy ez én vagyok? - egyáltalán miért gondolja, hogy ez igaz? Oké az tény, hogy vámpírokkal dolgozom, de ha csak így kivégeznének annak azért folyománya lenne. Most elég nyugodtan élik a világukat a kis vámpír negyedükben, de a Minisztérium azért nem tolerálna egy ilyen akciót és egyébként is hogyan kerülnék vissza a saját testembe, amikor nem is tettem kísérleteket ilyesmire, sőt a családom úgy tudja meghaltam, a testem tehát gondolom a föld alatt van és nem igen felhasználható már arra, hogy visszatérjek. Én döntöttem úgy, hogy maradok Cece és már nem is igen van ebből visszaút, akkor hogyan történhetne ilyesmi három nap alatt? - Kérlek! - teszem még hozzá, ahogyan zakatolnak a gondolatok a fejemben, mert talán az eddigi szavaim nem voltak éppen túlságosan kedvesek, sőt inkább számon kérő voltam, mint sem bármiféle hálát mutassak, mert figyelmeztetni akar, mégha éppenséggel még most is úgy gondolom, hogy képtelenségre.
A pap viszonylag fiatal, mormol valamit, és még vissza is néz a válla felett, ahogyan a lány elhalad mellette a kápolnába befelé, míg a férfi kilép, így hősnőnk egyedül marad. Érdekes, hogy nincsen senki bent rajta kívül, és várakozik Freddie-re, akinek még van pár perce, hiszen Mia érkezett kicsit korán. A kápolna ablakai viszont egyik pillanatról a másikra elsötétülnek, és a félhomály egy alaknak enged utat, akinek árnyéka látszik csupán. Férfi lehet még a reszelős hangelváltoztatást is beleszámolva. Baseball sapka lehet rajta a körvonalát megvizsgálva. – Tudom, hogy ki vagy Mia. Halálos veszélyben vagy. – Szólítja a lányt az igazi nevén, tehát pontosan tudja, hogy kivel áll szemben. A kezéből egy festményszerű pergament dob a vöröske lábai elé, ami kiteredve egy bizarra képet mutat, Mia az eredeti alakjában, sok harapott sebtől vérezve halott pont egy árnyakkal övezett alak karjában. Nem tudni, hogy az alak ölte-e meg, vagy csupán késve érkezett, és már nem tudta megmenteni a lányt. – Ha folytatod, amit elkezdtél, három nap múlva ez történik veled.. – Távozni készül, de mintha habozna, talán még mondani akar valamit, de az is lehet, hogy már túl sokat árult el Mia jövőről amibe bele lehet piszkálni.
Nem mondom, hogy nem taglózott le rendesen a hír, hogy Freddie Bridget vőlegénye. Azért lássuk be a viselkedése ezt egyáltalán nem tükrözte, úgyhogy még most sem értem pontosan, hogy akkor mire is véljem a pillantásait, bár ezek alapján gondolom szimplán csak közvetlen típus, vagy mindenkivel ilyen, vagy valami nyitott kapcsolatban élnek és csak valami családi kapcsolat miatt kell az esküvő... Nem tudom, de nem is kell, hogy érdekeljen, hiszen én biztosan nem akarok semmibe se belerondítani, akármennyire is iszonyatosan helyes srácról van szó, de nem sokára felesége lesz, még ha annyira ellenszenves is, mint amilyen ez a Bridget. Próbáltam tegnap óta inkább nem is gondolni erre, ami úgy azért elég nehéz, hogy közben pont az ő esküvőjüket kellene megszerveznem és összeszedni a gondolataimat, hogy valami értelmeset hozzak ki abból a káoszból, amit megkaptam Bridgettől és ami egyelőre lehetetlen feladatnak tűnik. Már csak abban reménykedem, hogy nem én leszek a főétel, ha elszúrom... - Üdv! - csak egy halk köszönéssel üdvözlöm a papot, legalábbis vélhetően papot aki elmegy mellettem, amikor belépek az épületbe. Szép tényleg, impozáns és elég nagy is ahhoz, hogy megfeleljen Bridget számára. Nagyjából vannak elképzeléseim és próbálom belőni legalább körülbelül, hogy mit hogyan lehetne feldobni, már amennyire az ilyesmi egy templomban engedélyezett. Gondolom azért még sem dobhatunk masnikat szentek nyakába, de a padsorokat stb. azért fel lehet dobni szépen. Egyelőre tehát leginkább csak nézelődöm és felmérem a terepet és próbálok nem arra gondolni, hogy hamarosan betoppan Freddie is, ami őszintén szólva nem fogja megkönnyíteni majd a dolgomat. Mellette azért nehéz rendesen gondolkodnom, pedig muszáj lesz.
Kis szecessziós templom London külvárosában, közel a vámpírok lakta londoni negyedhez. Igen gyakori, hogy amennyiben valamilyen vámpírok által szervezett esemény, mely templomhoz kötött, itt zajlik le, legyen az keresztelő, vagy esküvő, hiszen a hiedelmekkel ellentétben nem okoz gondot számukra, hogy belépjenek az épületbe, vagy épp szenteltvíz közelébe kerüljenek.
