2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Talán az lesz, de nem csak örök lesz, hanem halott is. Aki nem velem van, abban hogy bízhatnék meg szerinted? – a jövő, bár folyamatosan változik, mindig ugyanoda vezet, és én pontosan tudom, hogy hova. Láttam, megálmodtam, és erre születtem. Kifogjuk vívni a jól megérdemelt győzelmünket, tort fogunk ülni az ellenségeink holteste felett, és a muglik csontjaiból építünk magunknak trónust, amire ráülve a világ urai lehetünk. Ez a sorsunk, uralkodásra születtünk, nem hagyhatjuk tovább, hogy a muglik bitorolják azt, amit ránk hagytak az őseink, amit nekünk szántak az istenek, vagy éppen a sors. Akárhogy is, de elfog jönni ez a pillanat, rajtam nem múlik. - Valóban? Mily éles meglátás! – mosolygok rá. Semmi sem lehetetlen, így hát ez sem megoldhatatlan, és én tartom magam a szavamhoz, nem fogok senkit sem jogtalan előnyben részesíteni. Háborúban fogunk állni, és egy háborúban szükség van egy vezérre, és azokra, akik a vezért támaszkodhat, én ezeket az embereket keresem. És amint véget ért a háború… az már csak a jövő zenéje mi lesz. – Mit akar minden férfi, és nagyravágyó ember? – családot és hatalmat, hatalmat, amivel elindíthat valami olyat, aminek senki és semmi nem állhatja útját. Megkaptam mindkettőt, és most, hogy elindítottam mindezt, fel is építem, nem érdekel kiket kell érte megölnöm. - Szóval az apád és az edzések… nem erre gondoltam. – ez is egyfajta értelmezése a kérdésemnek, de nem erre gondoltam. Ugyan már, az apjáról eltudta képzelni, hogy megölné az egyetlen kislányát? Talán volt a halál torkában, de nem úgy, ahogy én, nem úgy, ahogy azok, akikkel együtt szolgáltam régen. Minket nem az apánk kínzott, nem a barátaink akartak a sírba látni. Olyan emberekkel harcoltunk és olyan embereket öltünk meg, akiknek egyetlen vágya volt, a túlvilágra küldeni minket. Éreztem már úgy, hogy megfogok halni, szinte biztos voltam abban, hogy megtörténik, de… a halál mindig mást vitt el. - Egy zavarodott lány vagy, boszorkány, és a hasznodat tudom venni. Miért ne foglalkoznék veled? – nézek rá érdeklődve, de mosolyogva. Én ilyen vagyok, szívemen viselem a népem sorsát, és ő is ide tartozik, bár nem lep meg, hogy ennyire ellent akar mondani. Mintha a lányomat látnám… de csak mintha! - Nincs is rá szükség. Választottál. – emelem meg irányába a poharamat, mielőtt még a számhoz emelném. Hát rendben, én felajánlottam ezt neki, és nem élt vele, ezt megjegyeztem. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb észhez tér, mielőtt még egy sírban találná magát, és az utolsó emléke az lenne, ahogyan a halálba küldtem, az igazi halálba. - Nem is. – mosolyodom el. Elvek… ugyan már, sokak szerint utat mutatnak, de pontosan tudom azt, hogy akár meg is nyomoríthatnak, hiszen szemtanúja volta mennek. És tanultam a múlt hibáiból, tudom mit hogyan, és mikor kell tennem, ezt a tanácsot már rég megtanultam, a saját bőrömön tapasztaltam meg. - Kicsit csalódtam benned. Azt hittem kész vagy kilépni apád árnyékából. – csalódottan rázom meg a fejemet, de hamar vissza költözik az arcomra a mosoly. Most még ezt mondja, de meglátjuk mi lesz később, hiszen mint tudjuk, az ember szeret élni, én is szeretek, és ő is, nincs ember, ki ne lenne meggyőzhető. A szavait csak mosolyogva hallgatom végig, majd még mielőtt elmenne elkapom a karját, hogy megállítsam pár pillanatra. – Az ajtóm nyitva marad előtted, de nem örökre. – nem fogok várni sokáig, biztosra kell mennem a háború előtt, és biztosra is fogok menni, akár vele, akár nélküle, de elérem, amit akarok. Elérem, amit akarunk!
// Én is köszönöm a játékot, érdekes volt az biztos //
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-12-09, 22:40
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Rasmus úgy tűnik, hogy nagyon ragaszkodik a saját kis igazához, pedig nem kellene. Nem képes elfogadni, sőt, felfogni se más szavait, amelyek nem egyeznek az ő elképzelésével, így csak egy fáradt sóhajt hallatok, mivel tényleg kezd fárasztani a másik, így csóválom meg eztán fejemet is. - Azért, mert most itt ülök és veled beszélgetek, még nem jelenti azt, hogy később ettől függetlenül még ne lehetne örök a nevem. Mindennek oka van, én pedig nem bánom, ha nem ellenségek leszünk, de ettől függetlenül továbbra se értek veled egyet, és csak azért, mert más a véleményem, még nem fogom a süllyesztőben végezni. – ha pedig ő máshogy gondolja, hát tessék, majd néhány év vagy évtized múlva esetleg visszatérhetünk erre, hiszen ez még mind-mind a jövő, amiről mi ketten beszélünk. Nem is értem, hogy miért ragaszkodik ennyire a saját igazához, bízhatna abban, hogy később meggyőzhet, nem lehet mindent azonnal, egyetlen találkozótól várni, én legalábbis nem követnék el ilyen hibát. - Ha a tömeg is ugyanazt akarja, mint te, akkor hidd el, bőven sokat fogsz érni. És nem mondtam azt, hogy egy embernek kell kiemelkednie a sok közül. Továbbra is azt mondom, hogy nem lehet mindenki egyenlő, ez ilyen egyszerű. – tényleg kezd fárasztóvá válni a másik, de hogy megkapta volna azt, amit akar? – Valóban? És mit akartál? – mi az, amit megszerzett máris? Ez azért érdekelne. És persze az érzéseimről továbbra se száll le, nem ismer engem, így végül elkomolyodom a kérdései hallatán, úgy fixírozom arcát, szemeit. - Már voltam a halál torkában, méghozzá a saját apámnak hála, és nem sokon múlt az, hogy túléljek bizonyos… edzéseket. – szépen fogalmazok, nem mondom ki az igazságot, a „kínzás” szót, pedig oh, mily sokszor volt benne részem. De engem Gavin is életben akar látni, de így lehettem erősebb, így nem félem a halált, hanem boldogan köszöntöm, ha a közelben van, de azért ha tehetem, messzire hessegetem. Tehát nem, nem aggódom azért, hogy véget érne az életem, élek addig, amíg élhetek. - Foglalkozol velem? Ugyan miért? Nincs okod rá és nem is akarom, hogy így tégy! – ő csak ne akarjon velem törődni, főleg ne mondjon ilyeneket, túl érzelgős, még a saját apám se mond ilyesmiket, szóval ne. Össze akarna zavarni? Nem fogom hagyni! Nem fogom engedni, hogy irányítson, hogy esetleg a közelembe kerüljön, még csak az hiányzik, hogy mindent elhiggyek neki, tehát tartsuk meg egymástól a tisztes távolságot, én nem vagyok naív. - Nem fogok beállni a tömegbe, ezt felejtsd el Rasmus, de az ellenségeddé se akarok válni. Vagy elfogadod ezt így… vagy nem tudok mit mondani. – nem érzem úgy, hogy ez miatt nekünk muszáj lenne ellenségként tekintenünk a másikra, miközben a célunk oly hasonló, csak máshogy valósítanánk meg. - Ne ragaszkodj egyetlen elvhez. – ez csak egy jótanács, amit vagy megfogad vagy nem, ő dönti el, de kezdem úgy érezni, hogy lassan az ellenségének fog tekinteni engem. Méghogy törődik velem... jah, beszélni azt tud, de csak úgy érdeklem, mint egy valaki, aki a katonája lesz a nagy háborúban. Nemsokára azért kiderül, hogy Rasmus is aranyvérű, akár csak én, így erre csak aprót biccentek, mivel mint tudja, számomra ez fontos információ volt, ez után pedig közlöm vele, hogy nem jár jól, ha meg akar bízni bennem. Ne tegye, ez csak egy jótanács. De a kérdése továbbra se változik meg, még mindig választ akar, minek hatására most csak lassan kelek fel, majd kapom magamra kabátomat, így lépek a férfi mellé. - Nem vagyok az ellenséged, de mint mondtam, nem leszek egy se a követőid közül, ahogy egyenrangú se bárkivel. – főleg nem egy sárvérűvel. Nem érzem úgy, hogy lenne értelme tovább ragozni ezt a beszélgetést, egyelőre nem tudunk jobban dűlőre jutni, talán majd máskor, talán soha… - De ha ezt te nem tudod elfogadni, akkor nincs mit tovább beszélnünk. Azok a bizonyos nevek nem számítanak annyira, mindent ki lehet deríteni. Viszlát Rasmus! – bájos mosoly és hogyha a férfi nem tart vissza ezek után, akkor én bizony itt és most lezártnak tekintem a mi kis találkozónkat. Ne akarjon egyszerre mindent, nálam ne.
//Köszönöm szépen a játékot! Érdekes volt. Természetesen, hogyha olyan hsz-t írsz, ami nem záró, akkor mehet tovább a játék, szóval rajtad áll, hogy elengeded-e a lányt vagy sem. //
- Igen? Ennyire biztos lennél te ebben? Tenni is kell azért, és azzal, hogy itt ülsz nem igazán teszel semmit sem azért, hogy fennmaradjon a neved. És én ezt kínálom fel neked. A halhatatlanságot. A kérdés csak az, hogy elfogadod-e, vagy inkább a süllyesztőbe vágysz? – mindenki megkaphatja ezt. Márványtáblákba vésik majd mindannyiunk nevét ,aki részt vett ebben, kiállítják, ezrek, tízezrek, százezrek nézik majd meg és rebegnek hálát nekünk, amiért megtettük azt, amit előttünk oly sokan nem mertek. Halhatatlanok leszünk mind, olyan örökséget hagyunk az utókornak, amit még senki. Egy világot kapnak tőlünk, egy világot melyben az erős végre uralkodhat. - Úgy látom nem érted a lényeget, Raina! Mit számít egyetlen ember akarata a tömeg ellen? Mit számít mit akar, ha a többség ellene van? És mit gondolsz, ki lennék én ebben a világban? Félreismersz engem Raina, ha azt hiszed, hogy kórosan vágyom a hatalomra. Én már most megkaptam azt, amit akartam. – elindítottam egy lavinát, elgörgettem az akadályokat az útból, hogy végre ismét megnyíljon a hatalom és az igazság felé vezető út előttünk. Én tettem már valamit, összehívtam őket, felkorbácsoltam a vihar haragját, innentől nem rajtam, hanem rajtunk múlik, hogy mi lesz. Nem vagyok olyan önző, hogy mindent magamnak akarjak, és aki igen, hamar veszni fog. - Könnyen beszélsz, hisz fiatal vagy még, fogalmad sincsen miről akarnál lemondani. Ez nem baj, mindenki így van vele, de gondolj egy kicsit bele miről akarsz lemondani. Voltál már a halál torkában? Érezted, hogy megérint a másvilág, hogy fél lábbal már ott vagy? Ilyenkor az ember számot vet, és rájön arra, milyen sok dolgot hagyott ki. Ne akarj így járni Raina! Talán nem vagy senkim, de én foglalkozom veled. – minden varázslóval és boszorkánnyal, hiszen össze kell fognunk, ez a túlélésünk kulcsa. És ennek érdekében lekell gyűrnünk olyan badarságokat, mint a félelem, hogy a másik elárul. Nehéz, tudom, de könnyű döntések ritkán vannak. - Valóban? Raina… képzeld magad a helyembe! Mindenkire szükségem van, nem hagyhatom, hogy egyesek csak úgy küzdjenek amiért akarnak, és ártsanak ezzel mindenki másnak. Lehetsz az ellenségem, és meghalsz,ha így döntesz. Itt nem az a kérdés, hogy én mit akarok. Az a kérdés, hogy te ellenem, vagy velem vagy-e. És ha nem velem vagyok, akkor ellenem. – ezt pedig egyikünk sem akarja, igaz? Szerintem ő sem olyan bolond, hogy azt higgye ellenségeket gyűjteni jó hobbi. Én pedig nem vagyok kedves ellenség, nem véletlen halottak azok, akik így gondolták. Eleget tudok arról, amiről tudnom kell, és elég vér tapad a kezemhez, hogy ne féljek újra és újra vért ontani. - Azt, hogy függeni akarsz-e mások hűségétől. Nincs győzelem kockázat nélkül, nem lehet mindig a biztosra várni. – nem, mert soha nem jön el, nincs olyan, hogy teljesen biztos helyzet. Minden pillanat kockázat, minden egyes újabb perc, új remény. - Velem? A családom már a legelső tagjai óta bír a mágiával, szóval igen, az én vérem tiszta, patyolat tiszta. – azonban ez nem mindem ezt megtanultam, mikor elvonultam egy évre. Átkellett értékelnem néhány dolgot, és rájöttem arra, hogy nincs olyan, hogy sárvérű és aranyvérű. Boszorkányok és varázslók, ezek vannak. - Remek, akkor megértesz engem. – értékelem persze az őszinteségét, hiszen nem mutatott nekem semmi olyat, amiért meg kéne, hogy bízzak benne. Sőt,inkább csak rengeteg érvet sorakoztatott fel, hogy ne tegyem ezt meg. - Egy választ. – mondom mosolyogva, és várnia kell néhány másodpercet, mire leteszem a poharat, amiből kortyolok egyet. – Velem, vagy ellenem vagy? – nincs alternatíva. Nem fogok neki neveket mondani, ha nem bízok benne. És hogy bízhatnék valaki olyanban, aki ellenem van?
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-12-02, 16:22
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Őszintén szólva eleinte még nem értem, hogy mire is akar oly nagyon célozni, de úgy érzem, hogy a szavaimmal elő fogom csalni belőle a választ, így amikor a kommunikációra térek rá, jól láthatóan megteszi azt, amit kell, tehát szépen lehet vezetni. Ajkam kisebb mosolyra húzódik, miközben beszélni kezd és kezdem egyre jobban érteni azt, hogy mit akar. Neki megfelel az egyenlőség, ami akár látszat is lehet. Hiheti azt, hogy egyenlőek vagyunk, míg én tudom, hogy ez nagyon nincs így… na de előbb még felelek neki erre a felvetésre. - Én tisztában vagyok vele, hogy emlékezni fognak rám, de nem azért lesz így, mert egy leszek a sok közül, hanem éppen azért, mert kiemelkedő leszek. – ő is ezt akarja, most mondta ki, de ahhoz, hogy kiemelkedhessen, tényleg ki kell válnia, és talán már most is azt teszi, tudat alatt, már csak azzal is, hogy toboroz, mert pontosan ezt csinálja és ki tudja, hogy hány emberrel beszélt már a nagy terveiről. Ő egyedül gyenge, ez az igazság, segítségre van szüksége, de ő is tehetséges valamiben, amit kihasznál, így építene fel egy csapatot, de én akkor is úgy érzem, hogy az, amit mond, nincs teljesen úgy, kiválna ő is idővel, nem akarna nagy sokaság közül lenni egy, pontosan most mondta el. Saját maga ellen beszél. - Te is tudhatnád, hogy így nem lehetséges az elképzelésed. Mint mondtad, lesznek mégis csak vezetők, de ők szerinted mikor akarnak majd beleolvadni a tömegbe, amikor sokkal többet kockáztattak, mint az egyszerű katonák? Lehet, hogy most így állsz ehhez, de évek múlva te neked se fog megfelelni az, aki vagy, aki lennél… Nem kell beismerned, még csak elhinned se, de akkor emlékezni fogsz majd erre a beszélgetésre. – ő se idős még, egyáltalán nem az, de ideje elfogadnia a tényeket, hogy amit így kigondol, az bár kecsegtetően hangozhat sokak számára, de számomra nem, és az ő számára se fog egy idő után. Talán a Nagyúr is egyszer még máshogy gondolkodott, de az idő és a hatalom megváltoztatja az embert. És hogy mi van az érzésekkel? Ismételten csak falba ütközhetünk, nem értünk egyet, máshogy látjuk a dolgokat. - Addig vannak érzéseid és vágyaid, addig szeretsz valakit, amíg az él, amíg van miért, de ha mindennek vége, akkor összetörsz és gyengévé válasz, a bosszú pedig sokszor inkább ellenség, sem mint erőt adó eszköz. Nekem nem hiányoznak az érzéseim, az én életem az enyém, neked nem kell az miatt aggódnod, hogy esetleg idő előtt meghalok, szerencsédre én nem vagyok neked senkid, hogy ilyesmi miatt hiányt érezhess idővel. – én nem félem a halált, se a kínokat, tehát bátran állok majd a Kaszás elé, ha eljön az idő, de tudom, hogy az még nem most lesz. Ettől függetlenül persze, bár ki nem mutatom, mégis, minimálisan nyitok mostanság az érzések felé, foglalkoztatnak bizonyos dolgok, de ez maradjon csak az én dolgom és a lényeg az, hogy apám számára se derülhessen ki. Ki tudja, talán Rasmusnak van igaza, amit most be nem ismernék neki, de erre majd magam akarok rájönni, bár kétlem, hogy a szerelmet nekem találták volna ki, hogy van olyan, aki engem úgy őszintén szerethetne, vagy akit én. Áh… az ilyen romantikus történetek nem nekem valóak. - Szerintem küzdhetünk mindketten másért, amíg egy oldalon állunk. Én se szólok bele a te dolgaidba és te se az enyémekbe, mert szerintem ezzel a találkozással jelezted, hogy nem akarsz az ellenségem lenni. – és én se vágyom arra, hogy újat szerezzek, így is akad bőven, de azt hiába várja, hogy bólogassak a szavaira és holnaptól, ha felkelek, a szerint éljek, amit most Rasmus mond nekem. Mások vagyunk, az emberek szerencsére nem egyformák és nem is várhatja el tőlem a változást. Ha lesz, majd úgyis érzékelni fogja, de egyelőre fogadjon el így, úgy jár a legegyszerűbben, a másik út hosszabb és veszélyesebb és nem feltétlen kecsegtet pozitív jövővel. - Mit értesz biztonsági játékos alatt? – vonom fel kérdőn szemöldököm, ugyanis ez a kérdése nem túl egyértelmű a számomra, az viszont igen, hogy a tiszta vérről is más a fogalmunk, miért nem lepődöm meg? Ő hiszi azt, hogy egyenlőek vagyunk, míg én nem, de sajnos igen, akadnak gyenge aranyvérűek is, akik elesnek egy-egy sárvérű pálcájától, ahogy azt ő is mondja. Én nem fogok! - Nem azt mondtam, hogy minden aranyvérűben van valami, csak azt, hogy én nem ismerem el azt, akinek nem tiszta a vére. Te veled mi a helyzet? – vajon ő aranyvérű? Nem ismerem, fogalmam sincs, hogy miért vall ilyen eszméket, hogy miért védelmezi a félvéreket és a sárvérűeket, de lehet, hogy itt van elásva ez az egész. És ha már ily sok minden szóba került közöttünk, akkor azt is igazán elárulhatná, hogy kik adták neki az információkat rólam. - Természetesen megértem. – igen, ebben végre egyetértünk, de hogy bízzon-e bennem? – Elég, ha azt felelem, hogy én se bíznék meg saját magamban. – őszinte vagyok, ezt értékelheti. Elmosolyodom azért kissé, mert ismét valamiféle árra tér rá és most már kezd érdekelni, hogy mit akarhat tőlem. - Mit kérnél az információért cserébe? – ugorjunk akkor fejest és majd utána eldöntöm, hogy áll-e az alku. Mondja csak ki, hogy mit szeretne, fülem csak rá figyelnek.
- Kíváncsisság. Ismered ezt a szót? Ha ezt felébresztetett valakiben, akkor oda is figyel rád, minél inkább kerülöd a forró kását, annál jobban hallani akarja majd, nem érdekli mennyire égeti meg magát vele. Nem látszol butának, gondolom tisztában vagy az emberi lélekkel, ha másokkal nem, hát magaddal. Képzeld csak el a világot úgy… ötven-hatvan év múlva! Mit akarsz, hogyan emlékezzen rád a történelem? Mint egy boszorkányra, aki gyenge volt bármit is tenni a muglik elnyomása ellen? Vagy úgy, mint egy harcosra, egy példaképre, aki az elsők között nyitotta meg az új világ kapuit? Én személy szerint a másodikra vágyom. – halhatatlanság… erre vágyunk mi, arra, hogy emlékezzenek ránk, a saját becsvágyunk az, amit hajt minket előre, egyeseknél ez nagyobb, mint másoknál, de ne tagadja senki sem, hogy ne vágyna rá. - Vezetők? Hogy évek múlva majd megint elnyomásban éljenek a testvéreink, mert valaki túl nagy hatalmat kapott? Az anarchia, a teljes káosz az, ami uralkodni fog mindannyiunk felett. Ebben a világban az erős túlél, a gyenge pedig a felemelkedése céljából meghal. A háborúba kellenek vezetők, és lesznek is, de utána… mindenki a maga ura. Megkapja mindenki azt a szabadságot, amit már évszázadok óta vágyunk. – az őseink hagyták mindezt. Megkaptuk az álmaikat, a vágyaikat, az elképzeléseiket… ez a mi örökségünk, ezt kell megvédenünk, ezzel kell együtt élnünk. - Az érzések adnak erőt! A gyűlölet, a harag, a bosszú… de még a szeretet is megerősít, elkötelezetté tesz, kihozza belőled azt az erőt, amiről álmodni sem mernél. Azért vagyunk erősek, mert érzünk, és azért halunk meg mert kiöljük ezt magunkból! Ne kövesd el ezt a hibát! – sokan mondják, hogy az érzelmek csak gyengeséget szülnek, de ez nem igaz, az érzésekből merítjük az erőnket, a vágyaink is érzések, és ezeket mindig megakarjuk valósítani, igaz? Nem magunk ellen kell harcolni, soha nem kellett, csak egyesek bemagyarázzák ezt maguknak. - Hit! Senki sem tudja mi történik a következő percben, a következő napban, mégis felkelnek, mennek tovább, mert bíznak valamiben, van hitük! Akár a Mikulásban hisznek, akár a mindent elnyelő sötétségben. Ne eszmékért küzdj, azok megfoghatatlanok, elérhetetlenek, csak a baj van velük, mert mindenki másként értelmezi őket. Magadért küzdj, a fivéreidért és nővéreidért. Az eszmék ugyan megváltoztathatják a világot, de ahhoz nem elég egyedül harcolni. – az eszmék egyesek szerint csak megosszák a világot, nem pedig elmagyarázzák az embernek, hogyan működik az, de ezzel nincs is baj. Egészen addig, amíg tudunk uralkodni magunkon. - Az élet csupa kockázat… én pedig ezt vállalom, mert hiszek abban, amiért küzdök, amiért minden nap felkelek és olyan dolgokat teszek, amikre talán most bűnként emlékeznek, de évek múltán ezek hőstettek lesznek. Te talán biztonsági játékos lennél? – bizalom nagyon törékeny dolog, könnyű elveszteni és nehéz megszerezni, és ha egyszer elveszted, visszaszerezni…esélye sincsen. Egy dobása van mindenkinek, ha ezt elhibázza, akkor meghal. - Ha tudnád hány aranyvérű varázslót láttam meghalni egy sárvérű pálcája által… - csóválom meg mosolyogva a fejemet, mielőtt belekortyolnék az italomba. Az ilyen esetek a legrosszabbak. Mikor valakit arról kell meggyőzni, hogy a vér csupán annyit számít, mint egy porszem a legprecízebb gépezetben. – Én úgy tartom, hogy aki megkapja ezt az adományt, az már többé nem gyenge. Legyen sárvérű, aranyvérű… ott munkál benne az, ami benned és bennem is. – nem vagyunk náluk különbek csak azért, mert minden felmenőnk varázsló és boszorkány volt. Ez nem számít, ha számítana, akkor nem lennének sárvérűek. - Én is nagyon sok mindent szeretnék… de gondolom megérted azt, hogy nem szívesen adom ki a nevüket. Ahhoz bíznom kéne benned… - nyilván ő is tudja azt, hogy ahhoz, hogy kapjon, adnia is kell valamit. – Bízzak benned? Megadhatom neked a válaszokat, de ezen a világon kevés dolog van ingyen, ez nem tartozik közéjük.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-11-23, 19:13
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem azért vagyunk mi most ketten itt és cseverészünk egy asztalnál, mert Rasmus arra kíváncsi, hogy mit gondolok vele kapcsolatban, terveiről, hanem azért, mert el akarja mondani nekem azt, ami okból megszólított. Tökéletesen tisztában vagyok ezzel, így csak egy mosolyt villantok felé, miközben fejemet oldalra biccentem. - Nem minden ember egyforma, így az se biztos, hogy mindenki ugyanarra vágyna. Viszont a kérdéseimet azért teszem fel, mert a másik féltől várom rá a választ, de lehet, hogy te nem így szoktál kommunikálni. – pedig a kommunikációnak az alapja a kölcsönös információcsere, mégse bízhatom a véletlenre azt, hogy mást gondolok, mint amit ő szeretne, abból csak félreértések lennének. Látszik, hogy kettőnk közül itt ki az intelligensebb, de egyelőre még mindig türelmes vagyok, végülis, kezd valahol érdekelni, hogy mire megy ki ez az egész. Érdekel a terve, az ötletei, így végül rákérdezek erre, mondja hát el, tárja elém mindazt, amely megfordul a fejében. A Nagyúr szóba hozása nem lep meg, sejtettem, hogy ilyesmi áll a háttérben, de amikor kiböki azt, hogy egységben az erő, akkor őszintén meglepődöm, mert ilyen felfogással tényleg nem igazán találkoztam. - És miből gondolod azt, hogy ez működőképes lenne? Nem tudom, hogy miként képzelted ezt el, de ha mindenkinek egyforma hatalma lenne, széthúzáshoz vezetne, kellenek a vezetők, mindig is kellettek a történelem során is! – én ehhez ragaszkodom, én nem tartom egyenlőnek magam másokkal. Beismerem, hogy vannak nálam erősebbek – sajnos -, de idővel ez még változhat. Mégis, nekem nem szimpatikus az, hogy ennyire tartsunk össze, de még az is lehet, hogy esetleg én értettem félre némileg Rasmus szavait, akkor majd kijavít bizonyára. Végül az én érzéseim, a lelkem is szóba jön, mely már kevésbé kedvelt témám, de ahogy mondom, tényleg nem érzek… szinte semmit se. Üres lennék belül? Talán az vagyok, de ilyennek születtem, ilyennek neveltek, és itt bizony van igazság, az apám az, aki ilyenné formált, de nem bánom, így lehetek igazán erős. - Az érzések sokszor gyengeséget szülnek, gyenge pontok, amely fájdalommal jár és halál lesz a vége, hacsak nem örökké tartó szenvedés. – hogy félnék az érzésektől? Talán… bár félelmet se igazán érzek, így némileg mintha most összezavarodni látszanék. Nem, ilyen könnyen nem fog sarokba szorítani. Miért harcolok? - Eszmékért! Hiszek abban, hogy egyszer a miénk lesz a hatalom és megváltoztathatjuk a mágustársadalmat. – hiszek apám elveiben. A saját képére formált, én tényleg olyan vagyok, mint ő, szinte pontosan ugyanolyan. Talán némileg én is keresem a változást, de még nem találtam meg a megfelelő utat, a tökéletes lehetőséget, ki tudja… talán Rasmus szavaiban kéne hinnem? Nem… egyelőre távol állok ettől. - Én nem érzem úgy, hogy egyenlő lennék ezzel a csürhével, de ezek szerint te igen. Nem félsz attól, hogy olyan ember fog hátba szúrni egyszer, aki megkapta csak úgy a bizalmadat? – ha mindenkit egyenlőnek tart, bárki a közelébe kerülhet, bárki elárulhatja, komoly gondokhoz vezethet, nem lehet ily felelőtlen. Előre kell tekinteni, gondolni a legrosszabbakra is, mindenre, nem pedig csak pozitívan látni a jövőt, mert az borús a mi számunkra. - Igen, én úgy érzem, hogy számít, nem is keveset, mert szerintem nagyon is fontos a vér. – nem értünk egyet, de ez már meg se lep. Nehéz ez a társalgás, ki tudja, hogy szül-e majd némi kompromisszumot, lehet, hogy majd máskor is sort kell erre keríteni, meglátjuk. – Miért, szerinted ugyanazt az erőt érdemli az, akik mugliktól származik? Nem erősebbek nálunk és soha se lesznek egyenrangúak! – viszont ideje én nekem is most már kérdeznem, azt, hogy honnan tudta, hogy ki vagyok. Miként talált meg? Ki beszélt rólam? Azt sejtem, hogy néhányan szemmel tartanak, már csak apám miatt is, mégis, furcsa most ez így. - Természetesen nem. Csak tudni szeretném, hogy kik azok, akiket ennyire érdeklek, hogy beszéljenek neked rólam. – lehúzom a whiskym maradékát, majd ez után kényelmesen hátradőlök, egyik lábam átteszem a másikon, kezeim pedig combomra kerülnek, így várok hát a válaszára. Neveket akarok tehát hallani, történetet arról, hogy kinek mi köze van hozzám, ahogy az is érdekelne, hogy Rasmust miért érdeklem én oly nagyon. Gavin az oka vagy én rám figyeltek fel? Oly sok kérdésem akad még…
- Miért van az, hogy a kérdéseidre képtelen vagy te magad választ találni? Mondd csak, mit akar minden ember? – a halhatatlanságot. Titkolják egyesek, de mindenki azt akarja, hogy évszázadokkal később is emlékezzenek rá, hogy a nevét megőrizze a történelem és soha többet ne is lehessen onnan kiradírozni. Erre vágyik a mugli, a varázsló és a boszorkány is. - Akkor örülök, hogy ezt nem kell részleteznem. – biccentek mosolyogva, ugyanis nem szívesen tértem volna ki a kis iskolai kapcsolataira. A legkevésbé sem érdekel, hogy kivel van együtt, vagy kivel mit csinált, az ő dolga, engem ennél sokkal nagyobb célok vezérelnek. Olyan célok, melyekért érdemes küzdeni, - Fiatal vagy, te nem ismerhetted még azt az erőt, melytől minden varázsló retteget. Tudod mi lett a veszte ennek az embernek? A hataloméhsége. A hatalom nem való az embernek, megrészegíti és végül felemészti. És itt jössz te is a képbe. A hatalom nem embernek, hanem embereknek való. Az erőnk az egységben rejlik. – és ezt kell kihasználnunk. A sötétben élünk, árnyékként mozgunk a világban, de elfog jönni hamarosan az idő, mikor kilépünk a fényre és megvakítjuk a világot. A fény is a mi szolgálatunkba fog szegődni, hirdetve a felsőbbrendűségünket, megénekelve a világnak a pusztulást, melyet évezredekkel ezelőtt jósoltak meg. - Ugyan! Valójában ott bent van minden, csak nem találod, mert mélyen el van temetve, erről gondoskodott az apád. Pedig ezekben rejlene az igazi erőd… ha nem érzel, hát miért harcolsz? – miben hisz? Csak él, és nem foglalkozik semmivel? Ez nem élet, ez a puszta lét, mi nem szól semmiről, de én ennél többet ajánlok neki. Hatalmat, mely nem öli meg, mellyel élhet, melyet felhasználhat azok ellen, kik az utunkban állnak. Az ő dolga, hogy elfogadja ezt, vagy sem, de az én ajtóm se lesz nyitva örökké, előbb-utóbb bezárul, úgyhogy okosan kell kiszámolnia a lépéseit. - Fivérek és nővérek vagyunk mind. – rántom meg a vállam mosolyogva. Ennyit megtehetek értük, igaz? Én nem ítélkezem, nem érdekel ki honnan származik, ahogyan az sem, hogy mit tettek. Csakis az érdekel, amit tenni fognak, és az, amiben hisznek. Sok ember van itt, ki szimpatizál velem, de vannak olyanok is, akik hamarosan megfognak halni, mert úgy gondolták elárulhatják azt, amiben hisznek, elárulhatják a Jegyet, mivel oly régen megpecsételték a sorsukat. A változásnak szentelték aznap életüket, és ki ezt nem tartja be, az bűnhődni fog. Lesújtunk rájuk, kiírtjuk őket a világból, az árulók nem kellenek semmit sem. Ki egyszer bűnbe esett, másodjára is bűnbe fog esni. - Szóval te is az aranyvér megszállotta lennél? Úgy gondolod számít ez valamit? Ugyanaz az erő munkál bennük, mint bennünk. – nincsenek előítéleteim, és bár nem érdekel másoké sem, kivéve persze, ha bajt okoz. Együtt kell kivívnunk a világunkat, nem engedhetjük meg magunknak a belső széthúzást. Meg kell tanulni a szövetségeseinknek, hogy egymás ellen nem harcolhatnak. - Azt hiszed tán, hogy te vagy az egyetlen a Roxfortban, ki másként látja a világot? – nézek rá mosolyogva. Ugyan…Sheska, a gyermekeim, mindannyian megtudták nekem mondani a lány nevét.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-11-13, 11:48
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Ő az, aki ide ült mellém, ő az, aki kezdeményezte a beszélgetést, tehát ne akarjon nekem azzal jönni, hogy ő nem akar tőlem semmit, mert ez nincs így. Nagyon is akar, csak úgy tűnik, hogy nehezen bújik ki a szög a zsákból, de ki fog, ebben biztos vagyok. Ráérünk végülis, apucival majd csak később találkozom, addig pedig időm, mint a tenger. - Nem érzem úgy, hogy bármit is kérnék Öntől, ahogy azt se, hogy adni akarnék. De ha elmondja, hogy mit kéne adnom és miért… - nyitva hagyom a mondatot, talán van annyira intelligens, hogy magától is be tudja fejezni. Még mindig csak kerülgetjük egymást, de nekem tökéletesen jó ez így, élvezem, már hogy ne élvezném? Eleinte talán zavart és írritált, hogy csak úgy ideült, mintha ez lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga, de most már nem érzek így, maradjon csak, derüljön ki, hogy pontosan mit szeretne tőlem. - Igen, tudom, hogy érted. – váltok át végül tegeződésbe, azt hiszem, hogy itt felesleges már tovább folytatni a magázódást, egyébként se tűnik túl idősnek. A következőre viszont némileg előrébb dőlök, így közeledve picit hozzá, de mindenféle hátsó szándék vagy félreértés nélkül, tehát nem úgy, mint nő a férfihoz, úgy nem érdekel, még, egyelőre. - Ezek szerint tán úgy véled, hogy ideje nekünk átvenni az uralmat a muglik fölött, hogy végre helyreálljon a rend? És miként képzelted el ezt? – ők bár többen vannak, gyengébbek is, és sokan akarták már ezt, sokféle elképzelés született, az övé vajon milyen lenne? Ő lenne a vezér? Az új vezér? Apám miért ne lenne jó erre a célra? Ő is hasonlóra törekszik, bár mi azt se bánnánk, hogyha nem maradna már sok mugli a földön, bár tény, rabszolgákra is szükség van az Új világban. Arra pedig már nem is felelek, hogy így kívánok-e élni, mint most, előbbi szavaimból tudhatja, hogy nincs így, hogy a cél valamilyen szinten közös, az eszköz az, mely talán különbözik. Bár sok mindent megtehetek, bármit tény, hogy nem, ahogy az is tény, hogy Gavinnak is rejtőzködnie kell, ezt pedig nagyon nem nézem szívesen. Igen, valamit tennünk kell. - Odabent nincs semmi, tehát ne is keresd. Nekem nincs szívem, lelkiismeretem Rasmus, ahogy érzéseket se igazán fogsz találni. – előre szólok, hogy ne törje magát feleslegesen. Én nem vagyok átlagos ember és soha se akarnék az lenni, az érzelmek pedig gyengeséget szülnek, gyenge pontokat, így jobb így, ahogy most élek, talán tudatosan is teszem mindezt, bár így neveltek, ilyennek, kérdéses, hogy tudnék-e másmilyen lenni. Ha már meg szeretne hívni, akkor engedek neki, tegye meg bátran, így a whiskyk nemsokára megérkeznek, én pedig az enyémet csak lazán felemelem és mindenféle köszönetnyilvánítás és koccintás nélkül kortyolok belőle egy nagyobbat, az pedig nem hat meg, hogy másokat is meghív, tegye csak, ha éppen ehhez van kedve. - Mily nagylelkű… - csak ennyit jegyzek meg, de eztán rátérünk végre a lényegi beszélgetésre, bár már a felvezető is árulkodott erről, hogy ide akar kilyukadni, hogy maga mellé szeretne állítani. - Egyetértek azzal, hogy a mugliknak nincs joguk irányítani a világot és nem éppen kellemes elrejteni azt az erőt, amely megadatott nekünk. Szívesen tennék róla, hogy ez máshogy legyen, ahogy azért is, hogy a Roxfortba se járhasson bárki. – gondolok itt a sárvérűekre például és a túl jólelkű vagy éppen gyenge varázslókra, boszorkányokra. Sok mindent máshogy tennék, ha lehetne, de egyelőre mindenhez idő kell, semmi se megy oly egyszerűen. - Honnan tudtad, hogy ki vagyok? – ideje nekem is kérdeznem, most pedig már valami olyasmit, ami érdekel, úgy igazán. Ki mondta neki? Nincs rám írva és még soha se találkoztunk, tehát csicseregjen ő is.
- Akkor ezzel meg is lennénk! – húzom egy gyors mosolyra a számat. A tisztelet fontos dolog ebben a világban. Tisztelni kell a másikat, akár ellenség, akár barát. Én megadom a tiszteletet neki, de cserébe ő is adja meg nekem. A kecskének nem kell feltétlen, abból tudok engedni, ő úgy is elmekeg itt most magában, de fontos a kölcsönös tisztelet a két ember között, a tisztelet nélkül mi is csak állatok lennénk, tisztességtelen, hazug férgek, mint a muglik kik lakják a világunkat, mint királyok, pedig a jogos uralkodók mi vagyunk, varázslók és boszorkányok. A mi tisztünk irányítani ezt a világot, és mi is fogjuk. - Akarni? Semmiben, úgy nézek én ki, mint az önzetlenség nem létező angyala? Adnod kell, ha kérsz is valamit cserébe. – nevezhetjük ezt a találkozást tesztnek is, kíváncsi vagyok arra mennyiben önálló nő és harcos, mennyiben az apja egyik kis szeretett bábja, amit kedvére mozgathat a sakktáblán. Mert ha így van,akkor nincs rá szükség, meg mondtam már Shenzinek is, hogy nincsenek többet gyalogok és vezérek, egyenrangúak vagyunk mind, fivérek és nővére. Azok csatlakozzanak hozzánk és harcoljanak velünk együtt egy jobb világért, akik nem akarnak többet, mint amit megkaphatnak. A Nagyúr is sokat akart, és végül ez lett a veszte. A hatalom megrészegít, nem való egyetlen embernek, talán többnek se, de egy igazán nagy tömeg… az már elboldogul vele. - Hallod ezt? Egy szinten vagyunk. – nézek le a kecskére, aki ahhoz képest, hogy kecske, egész értelmesen néz vissza rám, a végén még elhiszem, hogy érti, amit beszélünk. Nem igazán tud megbántani engem a szurkálódásával, nem vagyok sértődékeny alkat, talán a kecském igen, de ő csak mekeg, szóval… finoman fogalmazva megszívta. - Észrevettek alatt nem azt értem, hogy csapja neked a szelet valamelyik közönséges szépfiú az iskoládból. – rázom meg a fejemet, mert ezt én nem nevezném észrevételnek. – A világ kell, hogy észrevegyen minket. Téged, engem, minket, varázslókat és boszorkányokat. – szabadság, amit nem lehet titokban kivívni, nem lehet szavakkal megvívni ezt a harcot, csakis vérrel lehet megpecsételni ezt, márpedig ha rajtam múlik, akkor ezt fogjuk tenni. Elfoglaljuk helyünket a világban, felülünk a trónra, ahol már évszázadok óta ülnünk kéne. Megmutatjuk az embernek, hogy mi az igazi hatalom, vadászni fogunk a muglikra, úgy fognak élni, mint mi. Titokban, rejtőzködve. – Vagy te talán így kívánsz élni életed végéig? Rejtőzködve a sötétben, mint a gyávák? – nem hinném, nem tűnik olyannak, de persze én is tévedhetek, még ha nem is valami gyakori jelenség ez. - Nem az apád. Hanem te. Az, ami a fejedben van, és még inkább az, ami odabent. – bökök az ujjammal a szíve felé. A hitt, a hitt abban, amiért küzdünk. A szabadságunkért, azért, hogy végre olyan életet élhessünk, amilyenre hivatottak vagyunk. Nem kell beérjük ezen alamizsnával, amit kaptunk az élettől. Mocsokban élünk, mintha bujkálnunk kéne, pedig valójában nekünk kéne diktálni a szabályokat, és fogjuk is, ebben biztos vagyok. - Két whiskyt ide, és fejenként mindenki másnak, a vendégeim vagytok! – az utolsó szavakat már hangosan mondom ki, hogy mindenki jól hallhassa, és egy elégedett morajlás után, mivel megköszönik ezek a … jó emberek a nagylelkűséget, nézek ismételten Raina-ra. A szavai hallatán csak elhúzom a számat egy pillanatra, de aztán ismét visszaköltözik a mosoly az arcomra. Hát jó, legyen így, meg sem próbálom használni a legilimenciát, jól tudom, hogy megtanította erre az apja, ahogyan engem is megtanítottak, felesleges köröket pedig ne futkorásszunk most. – Mit gondolsz erről a világról, ahogyan élnünk kell benne? – elnyomottakként élünk, pedig királynak kijáró bánásmódban kéne részesüljünk.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-11-08, 20:05
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Igen, igaza van, valóban nem néz ki átlagosnak, ezt én is aláírom, így némi időt most szánok arca tanulmányozására. Helyes, de valamiért azt érzem, hogy mi ketten nem feltétlenül leszünk jóban, nem hogy közelebbi viszonyt is ápoljunk egymással, de mindez persze még a jövő zenéje, előbb ki kéne deríteni, hogy miért ült le ide, velem szembe és mit is akar tőlem. Persze kioktatással kezdi, mintha ettől ő most hűde kemény lenne vagy oly nagyon képes lenne megbántani, pedig nem tud, nekem ez nem okoz fájdalmat, még csak el se gondolkodom szavain. Kevés emberre figyelek, kevesek érdekelnek és az apám az egyik, aki képes hatni rám, de hát ez nem meglepő, ő nevelt fel, az ő vére vagyok és még csak azért se haragszom rá, amiért megölte anyámat. Nem ismertem azt a nőt, mit érdekeljen? Kihordott, megszült… megtette a kötelességét. - Oh, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hol az én helyem. – kifürkészhetetlen pillantás, amellyel most őt vizslatom, de nem fogom folytatni a mondatomat, se rákérdezni arra, hogy vajon ő tudja-e, mert a válasz egyértelmű: kettőnk közül ő nem tudja, hogy ki hol áll egy bizonyos ranglétrán. A „kölykök” megszólalása némileg elgondolkodtat… ezek szerint neki is van gyereke vagy egy hozzám korban hasonló valaki, aki valamiért érdekli őt, talán közel is áll hozzám, de alakul ez a beszélgetés, végre kezd némileg érdekesebbé válni. - Segíteni? Mégis miben tudna… vagy akarna segíteni nekem? – miért kéne bármit is bizonyítanom? Nem vagyok gyenge, ezt ő is tudhatja… Ha már tudta a nevemet, akkor hallott is rólam és ha hallott rólam, onnan már minden kikövetkeztethető könnyű szerrel, de csak haladjunk sorjában és ha úgy érzem, hogy megéri bizonyítanom neki, hát megteszem, de egyelőre még mindig nem vált túl szimpatikussá. Bár… nekem ki az? Hasznot viszont még hozhat számomra, egy apró esélyt talán megérdemel, a rossz nyitás nem is oly fontos. A kecskés dologra csak az állat felé pillantok, majd kissé felkuncogva csóválom meg a fejemet. Talán előbb vagy utóbb Rasmus is észreveszi, hogy igen nehéz engem megbántani, talán egy idegennek lehetetlen is. - Ha ezt így gondolja, akkor hasonló szinten vannak. – ha a mekegést jobb beszélgetőpartnernek gondolja, akkor igazam van, de jó, igyekszem picit visszább fogni magam is, ha esetleg ő is tesz érte, mert ha ő szurkál és bunkózik, akkor tőlem se várjon mást. - Oh, nem vágyom én ilyesmire, higgye el, észre már észrevettek, de hogy foglalkozzanak velem? Csak teher a többi ember, nincs szükségem rájuk. De miként kéne hát bizonyítanom, ha már ennyire utal erre. – csak nem valami feladata van a számomra? Mit akarhat? Most már kezd egy kicsikét talán érdekelni a dolog, kicsit talán jobban, mint eddig. És hogy igaza volna? Aligha… Tényleg nem izgat, hogy ki törődik velem vagy éppen ki nem, én eddig is jól megvoltam így, ha pedig kell valaki, hát megszerzem és ideig óráig meg is tartom, aztán mehet a kukába a többi közé. Szóval ha úgy akarom, fel tudom én kelteni bárki érdeklődését, a színészkedéshez is értek ám, bármily meglepő. - Meglehet, hogy engedélyt nem kell kérnie, de ha pont velem akar erről beszélni, akkor tennie is kell érte, hogy én ezt megtegyem. Mi érdekli? – nem azt mondom ezzel, hogy felelek a kérdésére, ha ő azt felteszi, de nem tudom, hogy mit akar hallani. Valószínűleg apa jobban érdekli, mint én, Gavin nevét sokan rettegik, de ha őt akarja, miért nem keresi meg? Nem lehetetlen ez egy halálfalónak. És hogy meséljek? Csak hátradőlök, majd kezeimet tiltakozóan fűzöm össze magam előtt, úgy meredek a másikra, ki már láthatóan rendelni szándékozik. Meghívna? Hívjon… hol izgat? - Egy whiskyt. – nem vagyok éhes, szóval ebédelni nem kell meghívnia, na meg, pénzem akad nekem is bőven, ha fizetni akarom, nehogy elfogyjon a kis tartaléka ennek a pasasnak, nem akarom én kifosztani a vagyonából, bár ez egy ilyen helyen nehezen menne. - Nem szeretek magamról mesélni, ahogy különösebben azt se szoktam kedvelni, ha meg akarnak ismerni. Tehát essünk túl ezen a tiszteletkörön és tegye fel azokat a kérdéseket, amelyekre választ akar, én pedig felelek, ha úgy látom jónak. – az apámtól tanult legilimenciával azért felépítem elmémben azokat a bizonyos falakat, hiszen nem ismerem a velem szemben ülőt, így nem kockáztatom meg azt, hogy esetleg olyan információkhoz jusson, amikhez nem kellene. Szóval megtudhat éppen néhány dolgot, de én fogom eldönteni, hogy mit és mennyit, már ha olyan a kérdés, amelyre válaszolhatok. Akármibe nem avatnám be.
- Nem sok hozzám hasonló ember van, nehéz összetéveszteni bárkivel is. – nem vagyok egy átlagos ember, már csak a kinézetem sem az, ezt mindig is tudtam, és mindig is imádtam, hogy az emberek fejében akarva-akaratlanul, de megmaradok. Mindenki szeretne kitűnni a sorból, igaz? Ő is, én is, mindenki, ez ellen nem tehetünk semmit sem, ilyen a természetünk, csak egyesek túlzásokba esnek, úgy érzik, hogy mindent maguknak kell megszerezniük és észre sem veszik milyen könnyen törik bele a bicskájuk ebbe. A hatalom veszélyes játékszer, és végzetes annak a kezében, aki képtelen leállni vele. Egy ember nem uralkodhat minden felett, ez tény, a Nagyúr példáján is okulhattunk. - Ez nem kioktatás volt, hanem egyszerű tényközlés. Csak tudd hol a helyed. – nem ismer, és még ha ismerne, akkor sem beszélhetne így velem. Ő csak egy kislány, egy naiv gyermek, aki bár nem vallja be magának, de tele van legbelül kételyekkel, mélyes elásva, olyan helyen, amit még ő sem ismer, de előbb-utóbb minden titok felfedeződik, és az övé sem marad titokban a végtelenségig. Emberek vagyunk, titkolózunk, ezek a titkok kiderülnek, főleg akkor, ha minél jobban elakarjuk őket tusolni. Ez egy ilyen dolog, mindenkinek van rejtegetnivalója, a kérdés csak az, hogy ki előtt. Az igazán fontos emberek… ők tudhatnak mindent. - úgy élsz és halsz meg, ahogyan akarsz, ne hidd, hogy érdekelsz te vagy a sorsod. Addig nem, amíg nem nincs hozzá fűződő érdekem. – a legkevésbé sem érdekel ez a lány, ha képtelen átlátni a szitán, amit az apja rakott elé, mint valami betonfalat. Egy gyermeket könnyű saját magunk képére nevelni, ott van az én fiam is, már pólyás kora óta nevelem, és meglátszik ez rajta, olyan mint én voltam, sőt, sokkal jobb. Megfontoltabb, én akkoriban nagyon szélsőséges voltam. Egy harcost kívántam nevelni egy bölcs, erős kezű embert, aki nem fél, aki nem vágyik többre, mint amit elérhet. A mértékletesség, ez a kulcsszó. - Kölykök… borzasztóak vagytok, mind azt hiszitek, hogy körülöttetek forog a világ, igaz? Tudod… kettőnk közül én vagyok az, aki segíthet neked, már ha élsz a lehetőséggel és megmutatod nekem, hogy nem vagy olyan sekélyes és gyenge, mint az átlag. – én adok, ő élhet vele, vagy éppen elutasíthatja, az ő dolga, én nem fogom ráerőszakolni a hatalmat, amit megszerezhet, amit mindannyian megszerezhetünk. Mégis mi jó van abban, ha valakit gyalogként követtünk? A Nagyúr is ezt tette, társak helyett szolgálat verbuvált, és végül ez vitte a sírba is. A hatalom… nem való embernek, egynek semmiképpen sem, de ha többen vagyunk…fényes győzelmet aratunk. – Na látod, ebben viszont igazad van, minden bizonnyal jobb beszélgető partner lenne. – húzom mosolyra a számat, ahogyan egy pillanatra lenézek a kecskére, aki persze csak mekeg, bár ezen nem kéne meglepődnöm, tud egyáltalán mást is csinálni a kecske ezen? Komolyan, kész röhej, hogy rám sózták, de ha már van egy kecském, akkor… akkor miért ne tarthatnám meg? Sok szempontból hűségesebb, mint egy kutya, vagy épp, mint egy ember. - Viszont nem ajánlatos hazudni magadnak. Mást se akarsz, csakhogy foglalkozzanak veled, hogy észrevegyenek… itt a lehetőség, hogy bizonyíts! – nem igazán értem mire fel ez a viselkedés, de ha neki így jobb, hát csinálja, csapja csak be magát, és sétáljon önszántából a csapdába, amit az élet állított neki. - Mit számít az, hogy mi közöm van hozzá? Tudok róla és ez éppen elég, nem kell se a te engedélyedet kérnem, se a drága apádét, ha rólatok akarok beszélni. – rántom meg a vállaimat egy hanyag mosoly kíséretében. Találkoztam már az apjával, és már akkor is sikerült megbeszélnünk azt, hogy nem fog nekem gátat szabni egy olyan apróság, mint a félelem. Mégis mi okom lenne rá? – Mesélj magadról valamit… bármit, amivel fenn tudod tartani az érdeklődésemet. – a mondat az utolsó egy-két szavánál hátra fordulok, hogy kérhessek magamnak ételt, farkaséhes vagyok, de persze van egy… vendégem úgymond. – Kérsz valamit? Én állom.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-11-04, 17:38
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nap a nem várt férfiak érkezéséből áll, mivel ahogy a Roxfortos diák elsétál, alig telik el pár perc az idegen érkezéséig. Így ránézésre nem érzem úgy, hogy ismerném, de aztán ki tudja, lehet, hogy tévedek, ezért is teszem fel ezt az ártatlannak tűnő kérdést, mire az oly szokványos válasz érkezik. Én is szoktam ezt használni, így ajkam némileg mosolyra húzódik, miközben cseppet közelebb hajolok Rasmushoz az asztalon át. - Valóban? És mitől oly emlékezetes? – kíváncsi vagyok, hogy erre mit felel, mert egyelőre még kész vagyok arra, hogy megosszam vele néhány percre remek társaságom, de mindez azonnal megváltozik, ahogy a kecske is bemutatásra lel, méghozzá a másik mellett. Megszakítja beszédében és ezért még él? Minek egyáltalán egy ilyen férfinek egy ilyen állat? Nem igazán értem és ahogy jobban megnézem, még csak animágiát se sejtek a dolog mögött, így teljesen értelmetlen számomra a helyzet. A megállapításaim viszont úgy tűnik, hogy nincsenek igazán a férfi kedvére, sejtettem, hogy ez lesz és ahogy a legtöbb hím, úgy ő is próbál nagyon keménynek és erélyes fellépésűnek tűnni, amit én most hátradőlve teljes nyugalommal hallgatok végig, mintegy kérdezve a végén, hogy befejezte? Elmondott mindent, amit szeretett volna vagy nem? Mert én végighallgatom ám, nehogy udvariatlannak legyek titulálva. És ez az emléktörlés… ezt úgy mondja, mintha én nem lennék hasonlóan képes rá, de nincs sok kedvem most leállni vele igazán vitatkozni. - Hű… minden elismerésem Rasmus, most aztán rendesen ki lettem oktatva úgy, hogy még csak nem is ismerjük egymást. – de láthatóan a kedvem kezd jobb lenni, mintha ismét mosolyognék némileg. Szeretem az ilyen játékokat, az ilyen társalkodást. Méghogy magamra vegyem azt, amit egy senki mond? Ugyan… egyáltalán nem számít nekem az ő véleménye, ahogy oly sokaké se… Nem hiszem, hogy volna lelkem, így nem tud meghatni, egy picit se képes arra, hogy megbántódjam, hogy különösebben elgondolkozzam azon, amit mondott, pedig beszélni azt szeret és nem volt rövid, ezt már most észrevettem. - Mondjuk nem volt meglepő számomra a diagnózisa, hogy miként vélekedik rólam, de szomorúan kell közöljem, hogy nem érdekel a véleménye és nem is érzem úgy, hogy bármit is kéne válaszolnom rá vagy esetleg másképp cselekednem eztán. Ön nem azért van itt, hogy rólam beszélgessen és megpróbáljon kioktatni, teljesen más célja van. – de hogy mi, azt egyelőre még nem tudom. Egyébként abban igaza van, hogy apuci keze nem ér el mindenhová, de nekem ez mióta is számít félelmetesnek? Elég erős vagyok én nélküle is, a kecske pedig biztos vagyok benne, hogy nem fog megélni túl nagy kort, de még egy picit mekeghet Rasmusnak, had örüljön neki ez a bolond, szánalmas ex-halálfaló. Nem vagyok hülye, átlátok rajta, tisztában vagyok vele, hogy ki lehet. De hogy mit akar pontosan tőlem, az még nem teljesen világos és ahogy beszélgetünk, úgy válik egyre biztosabbá számomra, hogy egy IQ huszárral van most dolgom. Csak meg ne ártson neki egy értelmes beszélgetés… bár, talán rosszabb már nem lehet. - El kell, hogy keserítsem, de nem is óhajtok semmit se mutatni. Ön ült ide én hozzám, Ön akar én tőlem valamit, nem pedig fordítva. – végül ujjamat is felemelem egy rövid időre. – A másik pedig az, hogy egyáltalán nem vágyom arra, hogy velem akarjon foglalkozni, szóval felőlem akár nyugodtan tovább is állhat a kecskéjével és inkább megpróbálhat ő vele foglalkozni, bizonyára jobb társaság nálam. – végül ujjammal felé is mutatok, majd ez után lazán kezeimet az újságra teszek, amit precízen elkezdek összehajtani magam előtt. És hogy apuci árnyékában akarnék élni? - És nem tudok róla, hogy bármi köze is lenne az apámmal való kapcsolatomhoz. – nehogy már azt mondja, hogy nem vagyok udvarias és nem felelek neki. Igazán megerőltettem magam, had örüljön a picinyke lelke, most pedig remélem, hogy szépen felkel és magamra hagy, igazán kezd unalmassá válni, hiába csak pár perce ül még itt velem szemben.
Az ember azt hinné, hogy rábízhat ilyen pofonegyszerű dolgokat másokra, de úgy tűnik még a legkönnyebb munkát is képtelen vagyok magam elvégezni, mert ez a szánalmas bolond itt képtelen kinyitni egy ajtót, de egy kecskét persze tud hozni. Az ilyenek megérdemelnék már csak a létezésükért is a halált, de mindegy, annyira nem fontos a dolog, hogy ezért aggodalmaskodjak most. Ráér később is, legközelebb keresünk egy embert, akinek nem akadály egy zárt ajtó. Nagy kár, eleinte kedveltem ezt a fickót, sokat segített, persze nem önszántából, egy kicsit hatást kellett gyakorolnom rá, de a kés, és felesége nyaka csodákra képesek együtt. - Emlékeznél rám, ha találkoztunk volna már. – nem vagyok könnyen elfelejthető ember, mondhatni kilógok a tömegből, de ez nem is gond, mindig is jól el voltam ezzel, nem zavart soha, legalább megjegyeznek maguknak. Raina-t se azért szólítom meg, mert már láttam volna, engem a legkevésbé sem érdekel, mint nő, de a fiam szerint van benne potenciál, hasonlóképp látja a világot, mint mi, és egy próbát megér, maximum később fog meghalni, mit számít az? Az emberek jönnek és mennek, élnek és halnak, ez az élet természetes rendje, minél előbb megértjük, hogy semmi sem állandó, annál előbb lelünk békére… amivel semmit nem érünk, nem béke kell az embernek, hanem vér és harc. A szavaira széles vigyor ül ki az arcomra. Imádom az ilyet. – Tisztázzunk valamit már az elején kislány… te egy senki vagy, egy gondolatomba telne kitörölni a létezésed emlékét is ebből a világból. Nem a név teszi az ember, tudod? Mutass egy kis tiszteletet, nem tanítottak jó modorra? Vagy azt hiszed apuci keze mindenhova elér? Te csak egy öntelt kis fruska vagy, aki azt hiszi magáról, hogy több, mint mások… közben csak egy szánalmas, zavarodott senki vagy, éppolyan mint az átlag. Ennek a kecskének a lába nyoma is többet ér, mit te. – utálom, és mégis imádom az ilyet. Mire ilyen nagyon büszkék? Mit tettek ami miatt azt hiszik, hogy mások felett állhatnak? Egy kamasz lány, aki apuci hátán kíván felmászni, de semmit nem ért ebből a világból… - Nem az a kérdés, hogy én mit akarok tőled, hanem az, hogy te mit akarsz tőlem. Bár… egyelőre nem mutattál semmi olyat, ami miatt megérne veled foglalkoznom, úgyhogy nem ártana kicsit kapkodnod magad. Vagy örökké apuci árnyékában akarsz élni? – az ilyen kis családi vállalkozások a legrosszabbak, mikor egymás hátán másznak fel, ahelyett, hogy tettek volna bármi kiemelkedőt. MI harcoltunk a legsötétebb időkben, tonnaszámra öltük az ellenségünket, megbocsáthatatlan bűnöket követtünk el, na és ő? Apucival tett néhány túrát és végzett egy-két senkivel? Ugyan, ez még kezdetnek is kevés.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Rasmus & Raina 2014-10-31, 18:38
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]Az ember naívan azt hinné, hogy itt végre nyugton hagyják, legalább a Roxfortos diákok, de ez a srác is bebizonyította, hogy még én is tévedhetek. Na nem mintha különösebb problémát jelentene a számomra a leépítése, de valahogy nagyon nem volt kedvem is vele foglalkozni, egyetlen percet se. De okos fiú, lelép, csak holnap ne próbálkozzon újba, mert akkor nem teszi zsebre, amit tőlem kap. Az újságban rátérek a következő cikkre, miközben a poharam tartalma egyre inkább ürül és már kezdeném úgy érezni, hogy ez a nap mégse lesz olyan rémes, amikor szó nélkül ü le velem szemben egy alak. Felpillantok rá, csak szépen lassan, úgy nézem meg ismeretlen arcvonásait. Nem diák, ez egyértelmű, annál jóval idősebb, de akkor ki a fene lehet és mit akarhat tőlem? Leszek oly kegyes és az újságot némileg háttérbe szorítom, így húzom ki magam, és már tenném fel az első kérdésemet azzal kapcsolatban, hogy mi a jó fenét keres itt és hogy mert megzavarni, amikor kiböki a nevemet. - Hmm, ismerjük egymást? – döntöm oldalra kissé a fejem és teljesen természetesen viselkedek, mint aki egy pillanatra se problémázik azon, hogy tudják, hogy hívják. Nem ez az első ilyen eset, amikor valaki megszólít, de minimálisan már felkeltette a kíváncsiságomat. Nem tudom, hogy mit akarhat, hogy mit is keres itt, de ahogy a kecske megszólal, majd Rasmus kijelenti, hogy az övé, csak szánalmas pillantással jutalmazom az állatot, ez után pedig a gazdáját is. - Nem véletlen van itt kecske szag. – kezdek bele, majd végül megiszom az utolsó korty italomat is, majd a pohár ismét a pulton landol. – Elég szánalmas egy állatot választott magának, nem is tudom, hogy ezek után van-e értelme a beszélgetésünknek. – máris megvan róla a véleményem, ez tisztán érezhető a hangsúlyomból, tekintetemből is. Ez a négylábú maximum pörköltnek valóra jó, de nekem nem úgy tűnik, mintha a velem szemben ülő arra szeretné felhasználni. Bezzeg az én Evrám… ő tiszteletet parancsoló egy teremtés, nem hoz szégyent rám úgy, mint ez az állat… - Mit akar tőlem? Nem vagyok éppen ismerkedős kedvemben, tehát térjen a tárgyra. – szavaim szinte parancsként hangozhatnak, mivel annak is szánom. Mondja el, hogy mit akar, aztán húzzon innen. Igazán még nem érdekel, tehát egyelőre nem látom értelmét annak, hogy megpróbáljak színlelni némi kedvességet. Ugyan, érne az bármit is? Na ugye, hogy nem… Semmin se változtatna. Ő itt egy nyűg, púp a hátamon, amelyet minél előbb el szeretnék tüntetni. Ma még a szokásosnál is kevésbé van hangulatom a beszélgetéshez.
- Remélem ez csak valami rossz vicc akar lenni. – szegezem gyilkos tekintetem az előttem ülő rongyos férfinak, akin még a vak is látná a rettegést. Átjárja minden egyes kis porcikáját, a szívébe itta magát a félelem, és jól is teszi, ha fél, mert nem vagyok éppen a legjobb kedvemben, hogy képes volt így ideállítani elém. Kérem valamit… nem parancsoltam, hanem kértem! És még ennyire sem képes, pedig a dolga nem lett volna más, mint egyszerű kis lopás, egy ötéves képes lett volna rá, de ő nem, és ennek az okát valamiért nehezen tudom megérteni. - Nem volt nyitva az ajtó, uram… - dühösen szegem fel a kezemet, jelezve hogy itt hagyja abba a magyarázkodást, mert a végén még olyat találok tenni, amit … nem, nem bánnék meg, de neki jobb, ha csendben marad, mert erősen kétlem, hogy találkozni akarna a halott őseivel, akárhol is legyenek azok. – Tolvaj vagy te idióta! Egy zárt ajtót még egy egyszerű varázslattal is ki tudsz nyitni! – nem értem ezeket a kifogásokat. Legalább valami normális hazugsággal állt volna elém, de ehelyett jön egy égbekiáltó marhasággal, és ezek után még elvárja, hogy ne nyúzzam le a bőrét. Komolyan, mit gondolnak az ilyen emberek, ki vagyok én? - De nem jöttem üres kézzel uram, nézze… - mutat a kezével az asztal mellé, és követem is a szememmel a mozdulatot, de semmit nem látok. Aztán… lejjebb siklik a tekintetem és nem sokon múlik, hogy kiharapjam a fickó gégéjét. Hosszan fújom ki a levegőt, és ha eddig nem lett volna elég mérges a tekintetem, akkor most minden bizonnyal az. – Hoztál egy… kecskét? Csak nem nyitva volt a karám ajtaja? – ökölbe szorítom a kezeimet, ahogyan ismét a kecskére siklik a tekintetem, majd vissza ”tolvajra”, aki persze csak dadog, de értelmes válasszal képtelen előállni, majd végül csak egy nagyot bólint, mire én legszívesebben a fejével takarítanám fel ezt az egész helyet. – Takarodj a szemem elől, mielőtt még megetetlek a kecskéddel! – rivallok rá dühösen, mire hátrahőköl a fickó, és amilyen szerencsétlen, még a fejét is sikerül bevernie. - Köszönöm uram, igazán nagylelkű… - nem engedem végigmondani a mondandóját, csak az ajtó felé mutatok némán, és nyugalomra intem magam, mire kimegy az ajtón, de persze a kecskét itt hagyta. – Mit bámulsz? – morgok rá a kecskére, aki persze továbbra is csak engem néz, én meg dühösen felmorgok, mielőtt még eltüntetném az előttem heverő korsó tartalmát. Ha valamikor kell az alkohol, hát az most van. Idióta emberek… az ilyet kéne darabokba vágni és megetetni a kutyákkal. Vagy kecskékkel. Felállok a székemről, és a hely legfeltűnőbb emberének asztalához sétálok, és egy pillanatra sem zavartatva magamat ülök le vele szemben. Nem véletlen vagyok itt, szerencsére van emberem a Roxfortban, és mesél ezt-azt. – Üdvözöllek Raina! Rasmus vagyok… - megakadok a bemutatkozáskor, mikor a kecske…kecském belevág a mondandómba. -… ő pedig a kecském. – remélem most örül. Illemre kell nevelni ezt a jószágot, mert még egy ilyen közbeszólás, és nem leszünk jóban.
Raina McIntyre
Reveal your secrets
Tárgy: Rasmus & Raina 2014-10-28, 17:28
Rasmus & Raina
[You must be registered and logged in to see this image.]A tél közeledtével egyre hamarabb borul ránk a sötétség és mutatja meg a világ igazi arcát. Ilyenkor érzem igazán jól magam, az árnyak között, ahol semmi jókedv se mutatkozik. Nehezen bírtam már elviselni a sok csacsogást, melyet az ide úton és néhány üzletben hallgatnom kellett, így tán nem meglepő, hogy némi nyugalomra vágytam, egy olyan helyre, ahol nem találom szembe magam azonnal a Roxfortos diákokkal. Nem mondanám azt, hogy mindegyikkel gondom van – bár majdnem -, de tényleg nem azért vagyok itt, hogy itt is a nyakamon legyenek. A három seprű helyett a választásom így a Szárnyas vadkanra esett, apucival pedig majd kicsit később fogok találkozni. Addig nem ártana innom valamit, valami erőset, melytől talán némi vidámság kerül halottnak tűnő szívembe. Egy whisky-re adtam le a rendelést, amelyet gond nélkül szolgáltak ki nekem, így most azzal a kezembe sétálok oda egy üres asztalhoz, majd helyezkedem el jelenlegi helyemen. A pohár az asztalra kerül, majd mellé a Reggeli próféta is. Ideje megnézni, hogy mit írnak ebben a szutyokban. Akármilyen hihetetlen is, de előfordul, hogy van valami hasznos is benne, így nem ártana átlapoznom, miközben hegyes körmöm a poháron kopog párat, ez után pedig ajkamhoz emelem és két nagyobb korttyal kezdem az ízlelgetést. Megfelel, mint máskor is, bár van ennél jobb ital is, de arra sajnálatos módon most nem tehetnék túl könnyen szert, nincs kedvem csak ezért hoppanálni. - Üdv szépségem, szabad ez a hely? – szólal meg valaki mellettem, miközben éppen belemélyednék az egyik cikkbe, így nagyon lassan emelem fel fejem, hogy fekete sminkkel keretezett barna szemeim gyilkos pillantással üdvözölhessék a Mardekáros srácot. Ő is egyetemista, akár csak én, és a világért nem képes megérteni azt, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Lesajnálóan nézek végig rajta, mert bár a külsejével nincs semmi baj se, ettől függetlenül tudom, hogy mit akar. Oly tökéletes pofival áldották meg, hogy szinte bárkit megkaphat… igen, szinte, én viszont már jó ideje lehetetlenségnek bizonyulok a számára. Nem vagyok áldozat típus, én használok ki másokat, nem ők engem, így jobb, ha ezt végre felfogja. - Ha nem akarod ismét a saját véredet kóstolgatni, akkor most megfordulsz és elhúzol innen! Nem fogok egy másodpercnél se több időt fecsérelni rád. – a legutóbbi találkozásunkkor elég csúnyán elbántam vele, így ha nem jár arra egy alsóbb éves és hív segítséget, akkor talán megfullad a saját vérében, de így megmentették. Az emlék viszont élénken él benne, így elhúzza száját, zavartan hajába túr, majd végül dünnyög valamit, amire én már nem figyelek és kisétál a fogadóból. Jól tette, mert ma tényleg nincs kedvem vele foglalkozni, még a pálcám mozdulatát se érdemli meg. Őszintén szólva, azt se nagyon értem, hogy kerülhetett ő a Mardekárba, semmi sincs meg benne, ami ehhez kéne, legalábbis én így látom. Na nem mintha ismerném, de nem is akarom megismerni. A cikk végeztével lapozok egyet, hogy a következő oldallal folytassam, miközben a whisky is fogy természetesen. És hogy mit lát az, aki esetleg felém néz? Milyen öltözetben jelentem meg ezen a „remek” napon? Tetőtől talpig fekete ruházatot viselek, minimálisan magasított sarkú, fekete, drága bőrből készült csizma található lábaimon, melybe betűrtem testemhez tapadó nadrágom szárát, felül pedig egy elegáns kabát van rajtam. Csuklyát nem hordok, nincs ilyesmire szükségem, ez a hely még nem minősül számomra olyannak, a hol el kéne rejtenem magam, így is van itt nem egy olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy ki az én apám, így jobbnak látják véletlenül se belém kötni.
//
//