2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Michaela Benedict Születési hely és dátum: 1983.06.15. Párizs Csoport: Griffendél Patrónus: farkas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. Látványmágus Képesség: később dobok. Mágikus adottság: Hangmágus 1. szint Familiáris: Róka Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan - kiemelkedő, Bűbájtan - kiemelkedő Kihez tartozol: Kathrine
Jellem: Azt hiszem, ha nem környékez meg ennyi tragédia, akkor sem lennék túl vidám jellem. Ha az ember lányát úgyhoz köti az, hogy beteget kell ápolnia, s nem tehet érte semmit, az rányomja a lelkére a keserűség bélyegét. Magányos alkat vagyok, aki sosem vesz részt semmiben, felemelem a hangomat, ha mégis be akarnának vonni, netán megmondani, hogy nekem mi a jó. A Beauxbatonsba vélhetően sok széplelkű leány jár, én aztán nem vagyok közülük való, a Roxfort szinessége pedig kifejezetten zavar. A bolgárok között azt hittem majd jól érzem magam, de az sem jött össze. Ellököm magamtól, ha valaki olyan botor lenne, hogy közeledne? Szerelem? Még hírből sem ismerem. Bús, mély hangon előadott dalaim sem lágy érzelmekről szólnak, inkább a veszteségről, s a fájdalomról. Ahogyan telnek az évek, egyre inkább ilyen vagyok, s ez mélyül, aligha hiszem, hogy ez már javul. Nem bízom senkiben, s nem is építek, minek is tenném. Családom nincsen, jó eséllyel már nem is lesz. Annak ellenére, hogy játszom a kősziklát, könnyen felemelem a hangomat, kiborulok, apróságokba is képes vagyok belelovalni magamat. Dacból olykor versengő én tör elő belőlem, hogy aztán a legkisebb kudarc esetén hagyjam a fenébe az egészet.
Kinézet, megjelenés: Apám révén igazi bolgár szépség vagyok, fekete haj, és sötétbarna szemek. A bőröm amúgy halovány, kaukázusi, alkatra pedig vékony, karcsú alkat vagyok. Egy deka felesleg sincsen rajtam, mint aki nem szeret enni. Lányokhoz képest egészen magas vagyok a százhetven centimmel. Mindig sötétet, legtöbbször feketét hordok. Nem gyászolok, azon már túl vagyok, inkább a hangulatomat, s a lelkivilágomat tükrözi. Szépnek mondanak, s jópáran megfordulnak utánam, ám mindez egészen addig tart, amíg meg nem látják, hideg, távolságtartó stílusomat. Hiszen kinek kéne egy lány, aki még magával sincsen tisztában? Ezekből kiindulva mondanom sem kell, sosem volt senki, még egy kézfogásig sem jutottam el senkivel, nem hogy bármi több. Azt hiszem, ez már nem fog változni, hiszen én magam is elfogadtam, nem vagyok alkalmas kapcsolatokra.
Előtörténet: A legtöbbekkel ellentétben nem a Roxfortba, vagy éppen a Dursmtrangba jártam, még csak nem is a mostanság gyakori amerikai vendégek mágusiskolájából jöttem. Franciaországban nevelkedtem, lényegében már gyerekként magamon hordozva a terhet, hogy az anyám mennyire rosszul van. Mindig magamat okoltam, hogy nem tehetek érte többet, hiszen a Beaxbatons bentlakásos iskola, csak a szünetekben látogathattam meg, de a nyaraimat is azzal töltöttem, hogy el sem mozdultam az ágya mellől. Míg mások gondoltalan barátkozással élték meg a serdülőkorukat, a mi házunkat átjárta a betegség, s a közeledő halál gyászos illata. Testvérem sosem volt, az anyám sokáig úgy mesélte, az apám halott. A halálos ágyán azonban közölte, hogy azért nem tartja a kapcsolatot apám rokonságával, mert az öreg több helyen is megvetette a lábát, Bulgáriából indult, ott több lánygyermeket, s egy fiút, Dariust nemzett, majd elhagyta őket anyámért, de tőle is továbbállt. S ez egy ilyen ember után kár is lenne epekedni. Hogy anyám a bánatba betegedett bele, netán én csináltam valamit rosszul, hogy egyre rosszabbul lett, azt sosem tudtam meg. Úgy nőttem fel, hogy egyedüli hobbim a lantművészet volt, keserű dalaimon át próbáltam magamból kiadni az érzelmeket. Ha valaki közeledett, durván eltaszítottam magamtól, makacsul tartottam hogy nekem az a feladatom, hogy anyám mellett legyek. Őrjítő volt a gondolat, hogy nélküle teljesen egyedül maradok. Céltalanná vált az életem. Mégis elutaztam Bulgáriába, ahol szinte szó szerint kirúgtak a házból, mondván a fiútestvérem, Darius halott, a lányok pedig nem akarnak egy házasságon kívül féltestvérrel barátkozni. S Darius anyja a szemembe vágta, hogy olyan sötét a kisugárzásom, hogy egy ilyet nem tűr meg a házában. Fogalmam sincsen, mire érthette ezt. A Benedict név talán sosem fog egy egységes családot meghatározni. Ám miközben távoztam, a szomszédjuk utánam sietett, véhletően hallotta a felpaprikázott veszekedést, utánam sietett, s közölte, hogy egyszer Darius beszélt vele egy Angliában élő lány rokonáról, aki nem az itteni ágból származik. Lehetséges volna, hogy van egy másik féltestvérem? Talán sosem fogok tudni semmit felé mutatni, érzelmeket pláne nem, ám megér annyit a dolog, hogy legalább beszéljek vele. Céltalan életem legalább a tanulásban értelmet nyerne, hiszen állítólag a Roxfortban egyetemre is van lehetőség. A tudásom egészen jó, viszont sosem specializálódtam. Anyám hagyott rám egy kevéske pénzt, ám nem tudnék csak úgy elhelyezkedni, főleg nem venni valami házat, nyerhetek magamnak pár évet, hogy kitaláljam, mit is akarok.