2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név:Cody Armstrong Születési hely és dátum:1981.11.21. Wales - † 2000.08.31. Wales Csoport: Hugrabug Patrónus: Egyszer sikerült, szarvasbogár volt. Évfolyam / Foglalkozás: Gyógyító szak/ több mint másfél évig pultos volt az Aranyvarjúban 2000. őszétől, Növénygondozó a dartmoori, Gyógynövény Rezervátum- és Pálcafa parkerdőben. 2001. Gyógyító szakot elvégezte/ valós halál Mágikus adottság: Természetes gyógyító 7. szint Képesség: Animágus (border collie) Familiáris: Cukormókus (maxon volt) Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan - Született tehetség Gyógynövénytan - Kiemelkedő Jóslástan - Tehetségtelen Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem:
Aki voltam:
Amik történtek vele, annak ellenére kifejezetten nyugodt és jó kedélyű. Régebben félénk volt, nehezen ment az ismerkedés, mára már kifejezetten laza és nagyjából bárkivel bármiről képes beszélni. Nyíltan kezeli, hogy meleg, bár nem híreszteli, ha kibukik, nem fog kertelni, hogy akár kardot is lehetne benne edzeni. Aki tudja tudja, kezd vele amit akar. A nyugalmi állapotból kevés dolog billenti ki. Viszonylag elég hamar túlteszi magát mindenen. Kivéve ha viharról van szó, meg villámlásról, olyankor mindenképpen valakinek a társaságát keresi, nagyjából mindegy ki az, csak ne legyen egyedül ameddig tart.
Kinézet, megjelenés:
Amit régen láttál belőlem:
Szomorú, zöld szemei és göndör sötétbarna haja van az anyja révén. Alapvetően kedves vonásait, arccsontját és orrát is tőle örökölte. Bár az anyjának, hiába volt gyermeki bája, olyan kisugárzás vegyült mellé ami kifejezetten frusztráló volt. Bőrszíne élettel teli, bár szemei körül kicsit sötétebb. Van egy fura alakú sebhely a jobb alkarja külső élén. Úgy öt éves kora körül amikor tanúja volt a szülei egyik vitájának, az anyja, az egyik kedvenc fa játékát törte szét rajta. Számtalan ilyen kisebb nagyobb heget visel. Régebben, ha épp nem volt rajta a talárja, csak az egyenruhája, az ingujját mindig feltűrte. Mindkét csuklóján karkötőket viselt, mára csak egy kovácsolt ezüst karperecet hord amit a szakja miatt gyakran letesz. Ma már nem az iskolai egyenruhát hordja. Ruhatára változatos. Ha elegánsra veszi, vagy meg kell jelenni valahol akkor kedveli az ing-mellény kombinációkat, ha lazábbra, akkor együtteses pólók, pulcsik, sötét, kockás farmerek, bakancs/tornacsuka vagy lakk pipellő. Nem örökölte családja kisugárzását, úgyhogy barátságos az ábrázata, legtöbbször semleges. Nem közömbös, semleges. Mimikája gazdag, mostanra már ami a szívén az az arcán is kiütközik. Ritkán fogja satuba az arcát amióta bekerült a Roxfortba.
Előtörténet:
Életem első 8 éve:
A szindarab helyszíne; A Kísértet Kastély Wales, azon belül is Bangor városa, 1982.11.21, pirkadat. Már amennyire pirkad arrafelé novemberben. A Bangori- hegység miatt télen napfényből nem jut sok errefelé. Ekkor sírtam fel, annak ellenére, hogy látszatra halva születtem. A kastély valamikor a VII. század körül épült, egy ősi, tiszta vérű nimfákból álló család által. Hatalmas volt az a kúria. Gyönyörű zordon építmény a maga szürke nyirkos, mohás, vagy repkénnyel benőtt falaival. Az épület mögött szobor kert húzódott égig érő, örök árnyékot nyújtó erdőséggel. Előtte hatalmas füves, sövényes tér, mellette gyógynövényes üvegház, körbe patak, a szélén fűzfák hadával, a patakon túl erdő is erdő húzódott. A birtok határait hirdette. A birtokét, ami annyi szörnyűséget láthatott már, hogy minden talpalatnyi helyre jutott volna egy kísértet. A kúria körüli területet ha egyszer valaki feltárná, a képe megegyezne egy máig használt tömeg sírral. Csoda hogy a körötte futó patakban még víz folyik.
A Mortimerek nem hivatalos müködése; Kereskedelem. Mindenre kiterjesztve. Információ, hagyományos export, inport, levadászott muglik, műtárgyak egyebek és uzsorás státusz. A törvénykezés megszilárdulása után a muglikkal való kereskedés visszaesik, öncélúan folyik tovább titokban. A Mortimerek hivatalos arca; Exkluzív pincészet a varázsvilág számára, azon belül is csak Angliában kiterjesztve.
A színdarab főbb szereplői; A Császárnő A dédnagyanyám, Sibylle néni tekintélyes asszony volt. Nem sokáig ismertem, de hozzám mindig jó volt. Ameddig élt többször megvédett Karmizhtól és Gargoyle-tol. A király Apám, Gargoyle Harton- Martimor. A családnevet mindig az vette fel aki bele érkezett, jelen esetben “apám”. Hidegvérű, hűtlen és gyáva. Anyámnak sikerült is az őrületbe kergetnie de megeshet, hogy egymást kergették őrületbe. A következményeit nekem is volt szerencsém megtapasztalni. Végtelenül szentimentális és szerelmes volt ha anyámról volt szó. Sibylle legalábbis ezt mesélte. De az imádott nője már rég nem az volt akire ő emlékezett. Lépten nyomon elcsavarta mindenkinek a fejét, aki kicsit is hasonlított a királynőjére lélekben, még fénykorából. És olyan helyekre is bepróbálta magát ahova nagyon nem kellett volna. A királynő Anyám, Lilitha Martimor. Fanatikus halálfaló, megtébolyodott. Karmizh mind a hat testvéremnek elintézte, hogy halva szülessenek. Anyai lelkesedése három éves koromig tartott, onnantól valami sötét telepedett rá és nem került ki belőle. Tettlegesen, többször is megerősített benne, hogy ne kerüljek a lába alá, különben nagyon megjárom. A baj az, hogy a létezésemmel is láb alatt voltam egy idő után. A Vörös Asszony A birtok egyik kísértete, Karmizh. A birtokon élt egy mugli nő az 1800'as évek derekán, és neki a kísértete ott ragadt a házban. A padláson és egyéb olyan helyeken kísértett ahol bántalmazták, vagy megkínozták csodás felmenőim. A Mortimerek iránti gyűlölete és bosszúvágya láncolta a birtokhoz. Borzasztóan féltem tőle. A Porcelán Szellem Nem tudom mi volt az igazi neve, sosem kérdeztem, ő pedig nem mondta. Gyönyörű volt és fiatal. Mégis mindenki bántotta nálunk, úgy kezelték mint egy utolsó rongyot. Gyakran hallottam mit művelnek vele. Hiába a nagy terek a házban, a falak papírvékonyak voltak. Sokszor láttam a kiszűrődő árnyékok kegyetlen táncát is. Gargoyle kedélyingadozásaiban is gyakran osztoztunk. Amikor és amiben csak tudtam segítettem neki. Szerettem volna ha kitart. Ha sikerül neki megszöknie, vagy valami hasonlót tennie. Olyasmit amihez én fiatal voltam, gyenge és tudatlan. Ahogy a család köre szűkült, róla úgy hullottak a láncok. Az utolsó időkben anyám iszonyat kegyetlenséggel kezelte. A Halott Testvér Rasphit Mortimer a féltestvérem. Mikor anyám túl volt az ötödik vetélésén, az egyik cselédjüknek gyermeke született. Méghozzá apám tagadhatatlan vonásaival. Én öt, ő nyolc volt mikor az anyjával együtt egyszer csak eltűntek. Az anyja gyűrűjére a vadászkutyáinknál találtam rá. Sokáig kísértett ő is a birtokon, az erdős részeken és a pataknál jelent meg sokszor mint egy lidércfény. Időnként, olyan volt mintha az anyját hívta volna. Végül nem tudom mi lett vele, egyszer csak eltűnt. A Labdaszedő A néhai foxterrierem. Lilitha súlyos leckét tanított általa. Nem tudom hogyan, de az a nyomorult jószág is nálunk ragadt. Onnantól ha eldobtam a kedvenc labdáját, az mindig vissza került hozzám. Vagy telibe vissza lett gurítva, vagy minden reggel ott várt az ágyam mellett.
Epilógus Nyolc voltam, mikor minden túl gyorsan történt. Egy rejtélyes vendég érkezésével kezdődött minden. Nem sokra rá apám majdnem végleg megfojtott, rettegett valamitől. Anyámtól, a vendégtől, az eszméktől amik sosem voltak az övéi.. Nem tudom. Végül mégis megadta az egér utat. Olivia az egyik nevelőnő talált rám és egy házimanó. Walesben felvették a kapcsolatot egy Dorothy nevű boszorkánnyal, aki egy mugli árvaházban dolgozott. Új nevet kaptam, amelyre egy Fideliushoz nagyon hasonlatos bűbájt raktak. Elrejtve ezzel a világ elől. A Roxforti levél már abba a mugli gyermek otthonba érkezett, az új nevemre címezve. Olyan hirtelen kerültem el hazulról hogy felocsudni sem volt időm. Aztán egyszer csak kaptam egy levelet, amiben arról értesítenek, hogy a birtok megsemmisült, és a szüleim eltűntek... Az első iskolás évem után már az otthonba tértem vissza. És azóta nyaranta is ott vagyok.
A hozzászólást Cody L. Mortimer összesen 38 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2024-04-07, 23:35-kor.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody L. Mortimer 2017-02-14, 19:56
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
No, eljutottam idáig, küzdelmes úton, mert ugyancsak megdolgoztattad a szemizmaimat. Egy nagyon kidolgozott előélettel érkező karaktert ismertem meg, aki hihetetlen erős jellem, bár lehet, erről fogalma sincsen. Akit nem tör meg egy ilyen gyerekkori trauma, az anyjának az őrülete, a menekülés és az árvaház, az csak erős lehet. Remélem megtalálja a helyét a nagyvilágban egyszer-csak, és kimondottan örülök a meleg-vonalnak is, bár lehet hogy tévedek, de talán az egyik első karakter lehet Cody (és annak is örülök, hogy nem a nemi identitása a fő vonal, hanem csak mellékesen ilyen és kész). Sok vonalon el lehet indulni a karaktereddel, sok történetszál potenciálja van, nincs más hátra, mint hogy belevesd magad, és meglássuk hogy is alakul a fiatalember sorsa! : )
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody L. Mortimer 2018-04-13, 02:37
ET bővítés - Versek:
Azt a mocskos mindenit!
1999, február vége körül~ Egy váratlan fordulatnak köszönhetően, egy vihar, az Aranyvarjú nevű helyre űzött. Ekkor még fogalmam sem volt róla, hová estem be, csak menedéket kerestem. Itt újra találkoztam egy nem várt, régi ismerőssel.
"Fekete selyemből szőtt fátyol, Szálai közt izzó tekintet honol. Gránátcseppekkel teleszórva, Fel fel bukkan porcelán maszkja.
Kitárt, ablak előtt áll újra, ugrásra kész, Toll fosztotta szárnyaira rá sem néz. Szabadság-e a halál ennyi fájdalomra? Szárnyait újból törik, csontról csontra.
Kegyetlen füst költötte árnyak, Lakomát ülnek, halottak a vágyak. Összetört maszkja ajkán pára gomoly, Kiszökik a lélek, beköltözik a téboly.
Új pompás lény fakad a kínokból, Bensőjét újra önti, ezüstös acélból. Láttalak. Kinek kell majd ezért felelnem? Láttalak, mielőtt te lettél a Porcelán Szellem..."
Akiről valamivel később, a családom utáni kutatások során kiderül, hogy Nox Djarum az unokanővérem! Első újra találkozásunk azzal zárult, hogy munkát ajánlott az Aranyvarjúban mint pultos. Én pedig kaptam az alkalmon és munkába is álltam! Biztosította a helyemet. És a hetedik év zárulta után, az árvaházat is elhagytam. Noxhoz költöztem. Rokoni szálunkra a nyár során derült fény.
***
Hetedik év vége: 1999, május 30, vasárnap (31 hajnal). Emma Marshall talált ránk, mikor is holdnyugta után a kastélyba készült vissza térni. Megan és én a kastélytól nem messze feküdtünk elterülve, itt ott kisebb nagyobb sérülésekkel, enyhébb törésekkel, vagy repedésekkel, fogalmam sincs, nem maradt különösebben nyoma.. Emma jó munkát végzett - de az egész estés ázásnak és átfagyásnak és a kimerültségnek még jócskán kellett egy nap gyógyulás az egész ramazuri után - Még hajnal volt bőven. A gyengélkedőn, éppen mielőtt Madame Pomfrey feltűnt volna, én is és Megan is néhány percre magunkhoz tértünk. Emmának így volt ideje suttogva átvenni a történteket velünk és a hivatalos tálalás szerint, Megannel kiszöktünk és ezzel együtt kint is ragadtunk egész éjszakára a viharban, rólam többnyire köztudott a tanárok között, hogy pánikfélelmem van a viharoktól... Így nem nehéz velem kint ragadni ilyen időben.. És amikor Emma egy reggeli sétára ment akkor talált ránk. Persze a tanárok tudják, hogy Emma nem kiment, hanem éppen bejött, és talán még azt is sejtik, hogy Megannel csak lenyeltük azt az ötven-ötven pontos levonást a Hugrabugnak, mert valami súlyosabbat titkoltunk...
"Malom körül körbe ér egy üszkös igás Köreiben recsegve, lábai húznak szántást. Patkójában öreg szeg jár végső táncot Minden körrel elfeledve számtalan harcot.
Büszkeségnek mellében már hűlt helye Már csak keserédes megszokás menedéke. Nem méltó bú, mikor könny is felszárad Akarattal vissza tartva, csak a szív szakad.
Leszakad rá az ég is, siratja az igást Korok emlékét őrző egykor délceg patást. Patkóját vesztve, botladozva, esve kelve Most haláltáncát, eső mosta sebekkel járja körbe.
A körben nincsen sem öröme, sem társa Nincsen más, csak ő és magányos tánca Eső hoz hűvöset, megfáradt szellemnek Sárba roskad, nincs több fájdalma a testnek.
Sűrű könnyel mossa el az ég az igás nyomát Epés keserűségét, halk öröme mámorát. Mocsárrá dagad a malom magányos köre Az igás pedig másutt kezd újabb körbe."
A hozzászólást Cody L. Martimor összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-01-07, 15:54-kor.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody L. Mortimer 2020-12-29, 18:47
Új kezdet; Régi dallamok
"A Life is a tragedy in close-up and a comedy in long shot. If you sit back visually on a situation, it automatically becomes funnier"
Teljes név: Cody Lysander Mortimer Visszatérés helye, dátuma: 2002.05.18. ismeretlen Csoport: Hugrabug Patrónus: - Évfolyam: Kilencedik (Bestiamester) Mágikus adottság: Természetes gyógyító 7. szint Druida 6. szint Képesség: Sellő III. Familiáris: Cukormókus (Pajzs, Mágikus védelem, Időfagyasztás, Lélekállat, Tűzlehelet) Kiemelkedő tudás: Gyógynövénytan - Született tehetség Átváltoztatástan - Kiemelkedő Jóslástan - Tehetségtelen Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Mondhatnám, hogy egy csodálatos átalakuláson vagyok túl és pillangó lettem.. bizonyos értelemben mondjuk tényleg. De ha valaha olvastad Kafkától Az átváltozást... az nagyjából leírja ahogyan érzem magam. Mindenesetre... Be kell valljam, van az a pont amikor az ember elveszíti a hitét. És az, hogy ez milyen mértékben lesz rá hatással, az attól függ, miben hitt. Így utólag vissza nézve, totálisan tanácstalanul állok az előtt, hogy hogy a francba maradtam életben? Mármint az előttig, hogy meghaltam volna... Hogy minden kicseszett bántás ellenére, hogyan voltam képes hinni az emberekben? Meg abban, hogy élni tök vicces... jah hát jót is csattant a poén a végén... Jelen percben még azt is megkérdőjelezem, hogy valaha hittem az emberekben. Biztos csak valami nézőpont menedékét próbáltam tartani, ami mentálisan minden esetben arra sarkallt, hogy az életet válasszam. Bizonyára... Mindenesetre jelenleg egy gusztustalan álarcnak tűnik az egész. Egy borzasztóan szenteskedő álarcnak, amit a naivitás mozaikja tartott össze. Milyen kibaszott költői! Meg is veregetem a vállamat érte. Elvégre kell a pozitív visszajelzés, nem? Magamra szólhatnék, hogy "Most csapj a szádra te rosszéletű!", de a világban lángol a szabadelvűség - mint megtudtam. És őszintén szólva meguntam, hogy cenzúrázzam magamat. A pacifista filantrópot, aki jóban volt önmagával a jelenlegi énem ívesen rúgta fel műholdnak és azóta is ott kering, ha csak nem fagyott persze porrá. Bye-bye Szása! Majd integetek. Azért... valahányszor tükörbe nézek, nem veszem ám ilyen könnyedén... Hiszen minden tükörbenézés emlékeztet rá, hogy megöltem valakit, akinek a bőrét most viselem... Elég megfoghatatlanul undorító érzés. Ahogyan emlékezhettél rám, a kedves, meleg közvetlenségemre, nos erősen átvette valami hideg és nyálkásan simulékony udvariasság. A nemesi távolságtartás most vissza tért és vele együtt valamiféle gerincen végig kúszó arrogancia. Hát... Már nem vagyok az a barátságos srác, aki két éve még lelkesen hallgatott volna. Aki szeretett volna a támaszod lenni, vagy megmenteni. Most csak azt érzem, hogy nincs türelmem az emberekhez, dühös vagyok a legtöbbükre és üvöltenek a fejemben a cinikus visszakérdezések, amik előtte soha... Kit érdekel, hogy meghalt a kutyád? Kit érdekel, hogy elhagytak a szüleid? Hogy miért nevetek? Bocsánat, ne haragudj, önkéntelen volt.. azt hiszem kínomban... Ne, ne érts félre nem neked szól... Nézd; össze szégyelltem magam... De úgy őszintén? Nem érdekel a nyomorod. Állj a sarokba és mond a falnak! Eddigi életemben - vagyis az előzőben - azért harcoltam, hogy egy jó ember legyek. De nem megy... Most... Egyszerűen csak nem megy. Talán valójában mindig ilyen voltam. És csak úgy képzeltem az eddigieket... Képzelgésben amúgy is jó voltam! Néha például azt képzelem, hogy Gargoyle soha nem tett velem semmi kétértelműt, vagy nem fojtott meg, vagy hogy Freddie zaklatásai sem történtek meg... Néha pedig azt, hogy mindig van elég vastag jég a talpam alatt ami soha nem is szakadt be, bármennyire is fagyhalál közelébe vagyok épp... Sőt néha megpróbálom elképzelni, hogy nem is haltam meg... csak kómás voltam. Persze az utóbbival nagyon nehéz számomra is hiteles teóriát felállítanom, hiszen a tükrök nem hazudnak. Ennek köszönhetően az utóbbi időben minden tükröződő felületet gondosan letakarok bárhol is legyek. Tüneti kezelés... Abban is mindig jó voltam! Másképp mi a faszért reménykedtem volna mindig mindenben és miért voltam képes örülni olyan apróságoknak, mint hogy úr isten... hozzám szólt... Persze küzdök is mindez ellen, még ha meg sem tudom fogalmazni egyenlőre mi ez az 1850'-es évekbeli Temzét idéző szarár. Az megmaradt bennem, hogy túl sokáig nem szeretem kifejezetten rosszul érezni magamat úgyhogy valamit biztosan kitalálok idővel, ha eléggé megunom. És mivel az egyik legbejáratottabb túlélési technikám a humor, így ezt én is gondosan ápolom. Az viszont tény, hogy sokkal kevésbé empatikus, határozottan szarkasztikusabb és sötétebb lettem, mint valaha. Az együttérzés képessége és a bizalmam egyedül a régi barátaim iránt maradt meg. Velük még... úgy érzem képes lennék olyasmi lenni mint voltam... De az új emberek... egy kicsit sajnálom őket.
Kinézet: Ahrgh... ha nem gond inkább hagyjuk... Beszélni sem akarok róla annyira... Baghhh... Csak tömény hidegrázás. Úgy is látsz nem...?
Előtörténet bővítés: Egyszer volt hol nem volt... Hm... mintha már egyszer kezdtem volna így ezt a történetet. Tökmindegy. Szóval úgy kezdődött... vagyis végződött, hogy meghaltam 2000 nyarán egy vonat balesetben. Bár hivatalosan egy évvel később tűntem el, de nem emlékszem semmire. Arra sem, hogy volt vonatbaleset, arra meg főleg nem, hogy ott hagytam a fogam. Esküszöm, ha egyszer sikerül elmagyaráznom ezt valakinek úgy hogy megérti és én sem zavarodok bele, kérem a Merlin-díjat. Szóval idén tavasz végén, inkább nyár elején Alex talált rám. Nem tudom kinek a játékát játsszuk valójában, de ilyen véletlenek nem hiszem el, hogy léteznek... A csajszi ugyanis Daniel unokatestvére! Aminek meg is örültem, hiszen, gondoltam Dany biztos tud majd segíteni... Aha... Maradjunk annyiban, hogy a találkozás katasztrófába fulladt, de legalább megtudtam, hogy meghaltam és megfogalmazódott bennem, hogy lényegében nem térhetek vissza a régi életemhez. Legalábbis csak úgy biztosan nem szambázhatok be hogy "Hi bitches i'm back!" közben azt várva, hogy konfettieső és Újévi dudaszó tülköljön a háttérben... Shannával és Ginával kezdtem levelezni és kiderült hogy néhányan átruccantak a Függönyön túlra, köztük Ginával és ha már ott voltak, össze matekoztak... Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat. Alapvetően messzemenően megható, hogy vállalták ezt a Heraklészi utat miattam. A dolog szépséghibája csupán az, hogy ilyesmit soha nem kértem volna tőlük! SOHA! A tükörben a baltát pedig az a részlet személyesíti meg, hogy az úton, Gargoyle velük tartott... Sosem volt szokásom szívből rosszat kívánni senkinek, mondván én senki döntőbírája nem vagyok. Olyannak sem, akiről pedig egyértelmű, hogy megérdemelné. Amikor megtudtam, hogy Gargoyle a részese volt úgy bárminek is, és hogy újra ennyire közel volt... Valami elpattant bennem, mert eddig csak úgy... vágytam rá, hogy elkapják őket végre és megkapják a méltó büntetésüket. Szégyelltem magamat azért, hogy dementor csókot kívántam nekik. Még nekem okozott lelkiismereti kérdést és bőgtem bele Nox gyomrába, mint egy öt éves, hogy "Emiatt én rossz ember vagyok...?" Tizennyolc voltam nézze el mindenki... Jelenleg viszont fél órás "meditációba" telik, hogy lecsillapodjon az agyam a képektől és ingerektől, hogy miket tudnék velük tenni mielőtt megkapják a csókot... vagy valami sokkal rosszabbat... Elég volt. Szembe kell velük néznem és kipurgálni őket akárhol is legyenek! Le fogom vadászni őket... Persze nem egyedül. Ennyire még én sem őrültem meg. De előtte úgy döntöttem egy nagyobb hangvételű kirándulásra megyek mert kell az energia meg a zen mielőtt ki találnám belezni a "szüleimet". Persze ki tudja, lehet útközben ráakadok a lelkibékémre vagy csak kiengedem a gőzt. Talán kipróbálom, milyen, ha egy hónapig mindenre igent mondok... Lehet szétcsapom egy kicsit magam, ki tudja; a lehetőségek tárháza végtelen! Indulás előtt benéztem Noxhoz, mert emlékeim alapján legutoljára még ott laktam, szóval remélve, hogy maradt ott cuccom oda mentem... Nox talán nem dobott ki mindent a francba. Igyekeztem olyan időben menni, amikor biztosan nincs otthon, biztos ami biztos alapon és úgy tűnik mázlim volt, mert sehol sem találtam, sőt mintha a lakás is elhagyatottabb lenne, mint amire emlékeztem... De mindegy is. A régi szobámba lépve konstatáltam, hogy alig néhány ruhán meg az egyik ősrégi tértágított oldaltáskámon kívül semmi sem maradt.. Se a könyveim.. se semmim.. Sőt még az üvegház amit hevenyészve elkezdtem sincs már meg. Nox kitörölt a lakásból... Persze arról fogalmam sincs, hogy valójában én költöztem el, csak rohadtul nem emlékszem, hogy Brightonban van egy fullos kecóm... Őszintén hezitáltam azon, hogy hagyjak-e üzenetet az unokanővéremnek, de végül nem tettem. Jobb lesz így. A szekrényem legaljában, egy cipősdobozban megtaláltam a régi polaroid gépemet is, meg pár bontatlan filmet, meg néhány tartozékot hozzá, úgyhogy úgy döntöttem ez is jön velem. És megszületett az elhatározás, hogy új hobbiba kezdek. Tehát június eleje körül elindulva, stoppal Görögország felé vettem az irányt. Montenegróból még tettem ugyan egy kitérőt az Alexal folytatott levelezés miatt Rómába. De nagyjából egy hét után tovább álltam. Görögország után pedig Török jött. Jelenleg pedig épp Indiában tekergek. És hogy miből finanszírozom mindezt? Nos... Mondjuk úgy, éltem a "próbáljuk ki milyen, ha majdnem mindenre igent mondok." lehetőséggel. Út közben pedig, még Törökországban volt egy macskamentős kalandom úgyhogy lett egy kis szőrös útitársam is, amit a régiót és a sztereotípiákat tekintve biztosan nem így definiáltam volna az utam elején... De azóta kapott egy kis hámot és leginkább a vállamon utazik, vagy a dzsekim belső zsebében. Egyenlőre még elég képlékeny, hogy mikor térek vissza Angliába, augusztus közepére mondjuk mindenképpen jó lenne visszaérnem, az sem baj ha előbb. Addig meg, folytatom a világjáró kalandomat a mentett kis félszemű Flint kapitánnyal.