2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Alec Masterson Születési hely és dátum: London, 1982.05.20 Csoport: Hugrabug Patrónus: Kolibri Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam, elementalista Képesség:Kisértetvadász Mágikus adottság: Telekinézis 1. szint. Familiáris: Ismeri a varázslatot, de még nem alkotta meg a familiárisát. Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Keresett (Alesha Granger)
Jellem: Az örök második, mindig is ez jellemzett engem, már a születésem percétől. A bátyám volt a mintagyerek, a trónörökös, mindenki szeme fénye, én meg a kicsi, aki csak úgy becsúszott. Ez pedig rányomta a bélyegét az egész jellemre, törtető, harcos jellem lettem, aki mindenkinek görcsösen bizonyítani akar, csak éppen sosem sikerül. Sosem voltam olyan karizmatikus, vagy jóképű , hogy ez működjön is, ezért mindig lecsúsztam arról, hogy a figyelem középpontjában legyek, vagy versenyeket nyerjek. Így a törtető jellem szeszélyességgel párosult, hiszen ha elmaradt a siker, könnyedén átnyergeltem valami másra, hogy minél hamarabb kiderüljön, miben lehetek világbajnok. Így aztán semmiben nem lettem, hiszen a legtöbb dologhoz istenadta tehetség, vagy komoly szorgalom szükségeltetik. Utóbbi egyértelműen nincsen, előbbre pedig még nem jöttem rá, így a keserűségem csak nő, főleg a bátyám halála után van rajtam teher, hogy most már nem is lesz esélyem bizonyítani, hogy talán a kettőnk versengésében egyszer fölé tudtam volna kerekedni. Így nagy adag sértettséggel, cinizmussal, na meg irigységgel szemlélem a világot, hogy mások nem látják bennem azt, amit én magamban.
Kinézet, megjelenés: Szinte kortalannak tűnök, mert alig változtam az elmúlt tíz évben. Férfiasodás tekintetében csak azt tudom felmutatni, hogy szélesebb lett a vállam, megnyúltak a csontjaim, magasabb lettem, de még simán el lehetne adni akár tizenkettőnek az arcom alapján. Nem csoda, hogy ha a lányok közül is azoknak jövök be, akik szeretik a cuki kinézetű pasikat, netán túlzott anyai ösztönkkel vannak megáldva, de ez sosem gátolt meg abban, hogy a rendkívül jó beszélőkémmel bárkiről levarázsoljam amit csak kell. A vékony, ám kellemes izomzatomat szeretem kihangsúlyozni, a számokkal kisebb ruháimmal, hadd lássa mindenki csak az anatómiámat, amire büszke is vagyok, hiszen már ezzel is magamra vonom a tekinteket, legalább ezzel, ha már mással nem sikerül. A szemem születésem óta zafírkék, mint valami vallatópap és egy szánhuzó kutya keveréke. A hajamat rendszerint rövidre hagyom, vagy felnyiratom, a hosszú ehhez az archoz vagy alkathoz jól sem állna. Az egyenruha és elegancia viszont az én világom, mintha a szabók álma lennék, a tökéletes arányosság fogalmánál engem fogsz megtalálni a szótárban, mint szemléltető eszköz.
Előtörténet: Átlagosnak gondolható máguscsaládba születtem, legalábbis évekig ezt gondoltam. Az apám viszont igazi versengő típus, mindent megnyert, amit csak lehetett, kviddicsbajnok volt a maga korában, prefektus, iskolaelső, és még sorolhatnám. Azt mondják, Sirius Black után ő volt a következő, akinek nem voltak hibái. Bennem viszont ilyen trónörököst látott volna, csak éppen sosem voltam képes felnőni az elvárásaihoz, az akarat sokszor görcsöt sül, a kudarcaim pedig mindig elmélyültek. Bármibe is próbáltam fogni, nem jött ki az a tehetség, amit elvárt volna tőlem. A roxfortban sem az általa áhított griffendélbe, hanem a Hugrabugba kerültem. Ezt még elfogadta, mondván a borzok között könnyű lesz kiemelkedni. Ám a Helgás házban mindig volt valaki, aki egy picit is jobb volt nálam, példának okáért Cedric Diggory, aki valóban méltó utóda lehetett Sirius Blacknek, a jó tanuló prefektus, ráadásul Trimágus Tusa bajnok is egyben. A kezdeti lelkesedést egy idő után felváltotta a keserűség, és a reménytelenség, hogy bennem nem rejtőzik olyan igazi győztes alkat, mint aminek szántak. Az iskolát elvégeztem, jó jegyekkel ugyan, de nem iskolaelsőként. Vágyaim tárgya az a Hermione Granger, aki éppen a lány megfelelője annak, amit az apám is mindig akart. Talán vonzalmam tárgya éppen ezért ő, mert sosem tudnék felnőni a szintjére. Ám Granger olyan karizmatikus elemekkel vett magát körbe, mint Potter, a kiválasztott, így az, hogy én viccesen mesélek viccet, jól táncolok, fél kézzel fekvőzöm, eltörpül akár amelett, hogy Malfoy is körülötte sündörög az utóbbi időben, és hát a mardekáros a másik pólus, aki meg éppen a sötét oldalról jött. Én mivel dicsekedjek? Tudok főzni, és elpakolom a koszos zokijaimat? Vagy hogy olyan fonálom van teniszben, amit senki sem ér el? Hiába, apám szerint ostoba mugli sport, mágusnak kell lennem. Így hát marad a reménytelen vonzalom, a keserű magány, és hogy napi két-órát alszom csupán, mert elég ennyi, többtől már kivet az ágy, vélhetően az örökös görcs elfojtotta a pihenésre vágyásomat, így a felszabaduló időben olvasok, zenével művelem az elmém, futni járok, így számomra mintha nem is huszonnégy órából áll a nap, hanem legalább harmincból. Kezdhetnék valamit az életemmel, csak éppen úgy érzem, hogy apám kívánságlistája sosem ér majd véget.
