2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Luca Dario Maroni Születési hely és dátum: Firenze, 1962.02.02. Csoport: Varázshasználó Patrónus: - Foglalkozás: Cukrász, hobbi szinten borász Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Daniel G. Paisley
Jellem: Lássuk, mit is kellene írnom magamról... Olaszországban születtem, ennek révén pedig egy nagy adag olasz mentalitással is rendelkezem. Élvezem az életet, harsány vagyok, szeretek kitűnni a tömegből. Mindezek mellett pedig igyekszem egy komoly, érett ember látszatát kelteni. Sokan lágyszívűnek tartanak, hiszen, ha egy születésnapos tér be a cukrászdámba, hamar vendégem lesz egy tál süteményre. Én azonban azt az elvet vallom, hogy amit én adok másoknak, idővel azt fogom visszakapni. Fontos számomra a család, ha nem pont a legfontosabb. Nem vagyok egy bosszúálló típus, de ha valaki a szeretteimnek árt, az ne számítson semmi jóra. Túl sok rossz példa volt az életemben ahhoz, hogy csak úgy szemet hunyjak az ilyesmi felett.
Kinézet, megjelenés: Igazi, olasz macsó, már amit a hölgyek gondolnak rólam. Kissé kreol, amolyan igazi, olaszos bőrszín, sötét barna szemek és haj. Az elegáns öltöny és a bohókás ing ugyanúgy fellelhető rajtam, hiszen mindkét öltözék jól áll számomra. Igyekszem fiatalos maradni, de természetesen az idő vasfoga engem se kímél. Mindenesetre, negyven éves korom ellenére jól tartom magam. A karomban lévő erő a rengeteg tésztagyúrásnak köszönhető, míg a lábaim formája az évek óta tartó hajnali kocogások áldása. És persze a genetika... A családom nagy része jó géneket örökölt, ezt azért ne felejtsük el.
Előtörténet: A szúk családom nem túl népes, egyetlen húgocskám van csupán, habár anyám és apám családja már bőven kárpótol ebből a szempontból. Mindenesetre, én és a testvérem harmonikus kapcsolatban nőttünk fel, hiszen mindig mellette álltam. Nem állítom, hogy soha életünkben nem kaptunk össze semmin, de a nagy veszekedések és drámák kimaradtak az életünkből. Mindig igyekeztem szép szóval megbeszélni vele a dolgokat, ő pedig ebben jó partnerem volt. Joggal érezhettem hát úgy, hogy mindig egymás mellett fogunk állni. A köztünk lévő hét év korkülönbség ellenére is sikerült megtalálnunk a tökéletes összhangot. Utána érkezett egy levél, egy Roxfort nevezetű helyről, tizenegy éves koromban. A húgom nem volt több öt évesnél, én pedig nem szerettem volna olyan hosszú időre elszakadni tőle, hiszen pont olvasni tanítottam, de mennem kellett. Anyámék nehezen dolgozták fel a hírt, miszerint létezik egy mágikus világ is, de azt hiszem, harmadikos koromra sikerült lenyelniük a békát. Rajtuk és a testvéremen kívül azonban mindenki más azt hitte, hogy külföldön tanulok, egy bentlakásos intézményben. A szüleim úgy ítélték meg, hogy erről senkinek se kell tudnia. Az vagyok, ami, de ne hangoztassam. Őszintén szólva, a mai napig kételkedem abban, hogy valaha is teljesen elfogadták volna a dolgot. Az otthoni fogadtatás ellenére én azonban nagyon is élveztem a dolgot. Sárvérű létem ellenére rengeteg barátra tettem szert, a lányok pedig egyenesen rajongtak értem. Nem gyakran láttak olasz srácot a környéken és valahogy annyira elütöttem a brit fiúktól, hogy igazi egzotikus ritkaságnak számítottam arrafelé. Habzsoltam hát az életet, hatodikos koromra igazi szívtipró lettem, hetedikben pedig egymást váltották a lányok a szobámban. A mai napig nem bántam meg ezt, noha számtalan csúnya szakításom volt a roxforti éveim alatt. Végül elvégeztem a tanulmányaimat, majd visszatértem Rómába, hogy az ottani Mágiaügyi Minisztériumban helyezkedhessek el. A szüleim azonban a cukrászat felé tereltek, amibe - nem jó szívvel ugyan, de - belementem. Nem bántam meg. A mai napig szenvedélyem a szakmám és azóta azt is sikerült belátnom magamban, hogy a minisztériumi munkába hamar belefásultam volna. Nem nekem való az a világ, erre elég hamar sikerült rájönnöm. Felnőtt koromra két világ közt rekedtem. Ott volt a mágikus énem, habár nem sok kapcsolatom volt az olasz varázsvilággal és ott voltak a szüleim, akik földhözragadt muglik voltak. Az én édes, egyetlen testvérem nem kapott levelet, nem vált belőle boszorkány, de ő így is tökéletesen boldog volt. Élte a mugli gyerekek boldog életét, miközben engem belülről emésztett fel ez a kettősség. Tizennyolc éves koromban azonban a világ a feje tetejére állt. Megismerkedtem egy boszorkánnyal, bizonyos Melody Blackkel, akibe szinte rögtön beleszerettem. Egy év múlva feleségül vettem, majd húsz éves koromban bekövetkezett a tragédia... Egy átok találta el, egy kóbor átok, amely megölte az akkor öt hónapos terhes feleségemet. Összetörtem, depressziós lettem, az egész világom a feje tetejére állt. Soha többé nem mentem arra a helyre, ahol meghalt. Hátat fordítottam hát a mágikus világnak, a pálcámat kettétörtem, majd végleg mugliként éltem tovább az életem. Ekkora erő és mindhiába... Mit ér a mágia, ha a szeretteinken nem segíthetünk vele? A családom emlékeit kitöröltem, mindörökre elfelejtették, hogy valaha is varázsló voltam. Sokáig vacilláltam azon, hogy a sajátjaimmal is megteszem, de nem volt erőm annyi boldog emléket latba vágni. A mérleg nyelve azonban a mugli életem felé billent, én pedig döntöttem. Örökre kiléptem hát a másik világból. Az emlékeim birtokában ugyan, de egyszerű halandóként élem tovább az életem. Pár év jutott csupán a boldogságból, amikor a húgom hazaállított a hírrel. Terhes lett. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, de amikor megszületett a kisfia, együtt örültem vele. Mindig mellettük álltam és igyekeztem őket mindenben támogatni. Még annak ellenére is, hogy ott volt mellette Grayson. Nem tudtam, mi is ő, hiszen a húgom csak a lányuk halála után avatott be a titokba. Nem vetettem meg a férfit, hiszen én is átéltem már ugyanezt, de amit a húgommal tett, azt már nem voltam képes megbocsátani számára. A legnagyobb bánatában hagyta el őt és a fiát is, pont abban a helyzetben, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. A kishúgom szíve pedig azóta is romokban... Nos, ami pedig engem illett... Dany születése után nem sokkal ismét megismertem egy nőt. Egyéjszakás kalandnak indult, nem is lett belőle több, csupán egy gyönyörű kislány, aki a nyári szüneteit mindig velem tölti. Kis boszorkány, a szó szoros értelmében és ő is a Roxfort padjait koptatja, mit sem sejtve az apja képességeiről, ahogy az unokatestvére sem. És ez jó is így. A szenvedélyemnek hódolhatok, mellette pedig saját kis borászatom is lett. Csendben élem az életem, mágiamentesen, a pálcám darabjai pedig gondosan elrejtve pihennek valahol a házamban.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Luca D. Maroni 2020-09-13, 17:44
Elfogadva
Üdvözlünk az oldalon!
Ééés itt is vagyok! Köszönöm a módosítást, amit megbeszéltünk, részvétem a felesége és a meg nem született gyermeke miatt. Nem egy szerencsés család, de hát ilyenek vagyunk mi, userek, a lehető legjobban megnyomorítjuk az agyszüleményeinket. Mindig izgalmas, ha valaki úgy dönt, hogy mugli/mágia nélküli karaktert indít, hiszen nagyon ritka az ilyen az oldalon, de eléggé sok kapaszkodója van a karakterednek, hogy játékokat kezdhess - Dany, Gray, illetve a meg nem nevezett lánya, mind bevonhatják újra a varázsvilágba, ha akarja, ha nem.
Nem is szaporítom itt a szót, zongorázz végig a foglalókon, hogy mi is kell neked - talán csak avatar? - aztán irány a játéktér!
Nem egy szerencsés család, de hát ilyenek vagyunk mi, userek, a lehető legjobban megnyomorítjuk az agyszüleményeinket. 
