2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Furcsa volt az elmúlt év, furcsa volt úgy élni, hogy már nem a Roxfort körül forog az életünk, nem ott találkozom a barátaimmal és nem is a szüleimhez térek haza nyaranta. Igaz, hogy az utolsó években a mesterszakon már sokat dolgoztam gyógyítóként amúgy is, de teljesen elszakadni tizenkét év megszokásától azért még se egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy Joyce-szal együtt élünk, a Szent Mungóban dolgozom, de közben néha azért ellátogattam Wyatt-hez a Roxfortba és... és a Billy ügy sem volt éppen egy gyaloggalopp az elmúlt évben, ahogy az sem, hogy egy igen nagy pofont kaptam az élettől, hogy nem feltétlenül kéne mindenkiben hinnem és mindenkinek kérdés nélkül segítenem. - Megjöttem! Joyce? Sidney? - dobom be mind a két nevet, miközben egy doboz süteménnyel a kezemben vállal betolom az ajtót, a kulcs a kisujjamon lóg, veszélyesen, de nem ejtem el. Tudhatják, hogy nem különösebben vagyok édesszájú, de még is van valami a bevonatos színes, cukorkával vagy csokidarabokkal megszort fánkokban, ami komforttal szolgál. Azonnal a nappaliba kanyarodom, a kávézó asztalra teszem le a dobozt, de nem esek neki, előbb előrehajolok, hogy egy-egy puszival köszöntsem a barátnőmet. - Hogy van a lábad? Ha hagynád, hogy még egyszer megnézzem, már a nyomát se éreznéd, ugye tudod? - pillantok le aggodalmasan a bokájára, segítőkészen, hiszen nem csak a "szokásos" gyógyító praktikákhoz értek és ezzel ő is tisztában van. Valószínűleg egy öt perces folyamattal már terhelhetné akármennyire, jobb lenne, mint új korában, hiszen már pihentette eleget, csak az utolsó simítás hiányozhat, hogy minden teljesen a helyére kerüljön és meggyógyuljon. Szokásomhoz híven rajtam igen egyszerű ruha van, egy kopottas világosabb farmer egy szürke pamutfelsővel, a hajam pedig még a Szent Mungó miatt hátrafogva, hiszen onnan érkezem. Igen ritka az, amikor nem dolgozom, de most csak egy rövid tízórás napom volt és a következő két napban nem kell bemennem, szóval... végre eljött az együttállás, hogy mind a hárman ráérjünk. Kíváncsi vagyok, hogy Sidney milyen élményeket szerzett, mióta legutoljára beszéltünk, hiszen már ő is letudott vagy három évet ereklyevadász szakon és az ő családjával... biztos vagyok benne, hogy van mit mesélnie. Talán nekem is lenne, talán el kéne mesélnem a vérmágiával machináló öregasszony történetét, a csalódást, és azt, hogy azt hiszem mr egyértelműen kimondhatjuk, hogy nem "csak" tetszik Wyatt... még is hallgatok és inkább érdeklődőm Joyce lába vagy az anyjával való viszonya iránt, vagy éppen Sidney kalandjait hallgatom, ha megérkezett. Nem kell mindennek rólam szólnia, nem erről szól egy barátság. Felnyitom végül a dobozt és intek, hogy nyugodtan vegyen, bár tudom, hogy nagy hús evő, de tényleg nagyon jól néznek ki ezek az édességek, elutasíthatatlan.
A bokáim végre teljesen begyógyultak, már nyoma sincsen a bicegésnek. Az, hogy született vérfarkas az ember lánya, jótékonyan felgyorsítja a regenerációt is. Nem bővítettük végül a triónkat, hiszen mi hárman már ismerjük egymást, kár ebből valami kiterjedt hálózatot növelni. Emma és Sidney külön szobával rendelkezik, akkor jönnek, amikor csak akarnak, mindenkinek kulcsa van. Mostanság hagytam el a házat huzamosabb időre, de csak azért, hogy együtt ebédeljek az anyámmal. Azzal, aki egyfolytában fel tud húzni. Nehezen érti meg, hogy én már régóta a saját lábamon állok, nem kell annyira irányítani, mint a hugaimat, mégis mindig azzal traktál, hogy mint a Brekinridge birodalom első számú örökösének, kötelezettségeim vannak. Többek között az, hogy majd vezessem a klánt. Én azonban tudom hogy vezetőnek nem vagyok éppen alkalmas, a lányokkal való szövetségben már inkább jeleskedem. Úgyhogy amellett, hogy jól felhúztam magamat, inkább az maradt meg, amit legutoljára mondott, hogy aggódik, mert az ő fiatalkorában is volt valami komolyabb vérfarkas, aki a mostani időkhöz hasonlóan igyekszik behódoltatni a fajtáját, vagy éppen elpusztítani azt, aki veszélyt jelent. Anyám és a vérfarkas társai leginkább huszonöt évvel ezelőtt voltak leginkább aktívak, és most, negyed évszázad múltán most lehet, hogy éppen ugyanaz az illető jár a fiatalabb generáció nyomában. Eddig aludt volna? Nos nem tudom. Nézegetem a fényképet, anyám és egykori társai vannak rajta, de aztán fejcsóválva a polcra dobom a papírlapot, hogy tovább rendezkedjek. Ma már Emma és Sidney is ígérte, hogy erre jár, talán pont azért, mert már kezdhetnénk magunkkal valamit. Megemlítem majd esetleg a képet, de leginkább az érdekel, hogy ők hogy vannak, hiszen a szövetségünk igen laza, mindenki a saját útját járja. Töltögetem a még forró teát, már mankó sem kell. Mindezek ellenére látszik rajtam hogy frusztrált, sőt talán feszült is vagyok, a szüleim soha nem voltak rám túl jó hatással, én pedig kezdem magamról ledobni a megfelelési kényszert. A külsőmet illetőleg ledobtam végre az otthoni mackót, s átmentem csinosba, feltételezve, hogy akár ki is mozdulunk. Testhezálló farmer, egy nem túl kivágott aranyszínű póló, a hajam csatokkal feltűzve, és még a körmöm is vérvörös. Készen állok arra, hogy menjünk!
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Elképzelhetetlen számomra, hogy hetekig egy helyben csücsüljek a gyógyulásomra várva, még abban az esetben is, ha nem lenne semmi dolgom sem. Amióta az eszembe vettem ezt a vérfarkasos dolgot, azóta minden fellelhető könyvet elolvastam a témában és azokban azt állítják, hogy ha az ember kellően felkészül fizikailag és mentálisan a fájdalomra, akkor sokkal hamarabb átvészeli az átalakulással járó megpróbáltatásokat. Nem egy nap alatt ugyan, szóval szerintem is esélytelen ez az egész, de hát Joyce fején találta azt a bizonyos szöget... Vadász vagyok, az istenért! A pluszban kapott képességeket pedig esélyem se lesz kitanulni pár hét alatt, szóval egyelőre csupán a történtek negatív hatásait "élvezhetem", melyek ezúttal teljes intenzitással tódulnak a testem minden egyes porcikájára. Rémes belegondolni abba, hogy jobb esetben is hónapok kellenek számomra ahhoz, hogy némileg az előnyömre fordíthassam a helyzetet. Akkor és ott még nem számoltam azzal, hogy ez az egész rosszul is elsülhet. Főleg abban az esetben, ha nem Joyce a beharapóm. - Nem. Tényleg nem - erősítem meg Joyce szavait egy fájdalmas szisszenés kíséretében. Talán őrültség és esélyesen meg is bánom még eme tettemet, de itt és most nem hatnak meg az észérvek. Joyce akár a Szent Mungó összes alkalmazottjával is győzködhetne, az se hatna meg különösebben. Ígéretet tettem és be is fogom tartani. Annak azért határozottan örülök, hogy a szőkeség velünk tart majd, hiszen tényleg nem áll szándékomban veszélybe sodorni senkit sem a csapat tagjai közül és ő mégis csak jobban ért ehhez, mint bárki más. A szememben már-már szaktekintélynek számít, pedig nekem is van némi rálátásom a témára, de Joyce azért mégis más. Ő ebben nevelkedett, vérfarkasként született. Mindent is tud. - Csak nyugodtan, nem lesz gond - biccentek egyet Emma szavai hallatán, majd hálás pillantást vetek irányába, amikor még egy kis jégkását is kapok tőle. Arra rá se kérdezek, hogy miért is van kulcsa Joyce lakásához, hiszen jelen pillanatban is a fájdalommal kell megküzdenem. Normális esetben még Joyce távozása előtt feltettem volna a kérdést, de így... Inkább csak hagyom a levegőben dolgot és nem pörgök rajta ezerrel. Kétlem, hogy bármi fontos is lenne a háttérben. Mielőtt véglegesen elnyomna az álom, még közlöm Emmával az úti célunkat, hogy azt megoszthassa a szőkeséggel, ha esetleg visszatérne. Bármit is kapok tőle, engedelmesen hajtom le, hiszen teljes mértékben megbízom bennük. Fura, hiszen Joyce és én eleinte vadász-vadként kezdtük az ismerkedést, amely később átcsapott valami teljesen másba. Fogalmam sincs, mi ez az egész, de egyértelműen élvezem. Még abban az esetben is, ha csak szeretők vagyunk egymás számára. Soha életemben nem volt tartós párkapcsolatom, de Joyce egy biztos pont végre, akihez mindig bizalommal fordulhatok. Még a mély álom előtt is ő az utolsó gondolatom...
Halkan felsóhajtok, kicsit nyomottan, nem megy a pókerarc, hogy elrejtsem az ellenérzéseimet, de amikor Joyce is a pártomon áll és végül hozzáteszi, hogy úgy se fog hallgatni rá, akkor kicsit elmosolyodom. Tudom, hogy egyáltalán semmi sincsen közöttünk Wyatt-tel, hogy még azért is küzdenem kell, hogy elfogadja a segítségemet Billy-vel szemben, de még is a dacosságra ő jut eszembe és néhány pillanatig nem is tudom elűzni a képet, ameddig megbeszélik egymás között, hogy mi legyen. Ebbe úgy sem fogok beleszólni, már elmondtam az orvosi szakvéleményemet és talán... talán el tudom képzelni, hogy olyan fontos dolga van, amiért képes kockáztatni az egészségét. Nem szeretem a skatulyázást, de azért ez egy kicsit jellemző a Griffendélre és mindannyian abba a házba járunk, a magam módján én is bármit megtennék a barátaimért, a szeretteimért, még ha nem is vagyok olyan harsány, harcias, durrbelebumm típusú ember. - Joyce, vigyázz magadra te is, jó? - fordulok hozzá, ahogy megfogja a kezemet, néhány pillanatig én is rászorítok az övére és nem igazán akarom elengedni. Tudom, hogy erős, hogy nem kell félteni, de Peter is elméletben vadász családból származik és képzett, még is most fájdalmak között hever a kanapén és pontosan tudom, hogy nagyon nehéz órák állnak előtte, ha pedig nem pihen, akkor nagyon nehéz napok és hetek. Bólintok az utasításaira és ahogy visszafordulok a fiatal férfihez elkezdek a gyógyszeres táskámból üvegcséket keresni, de persze a farkasharapás nagyon nem hétköznapi így egyáltalán nincsen meg mindenem, ami kéne. - Magadra kell hagynom néhány percre, van egy bájital, ami nélkül egyszerűen felelőtlenség elindulnod, de nincsen nálam. - mondom gyengéden és mielőtt otthagynám még egy kis jégkását a szájába öntök és elrendezem a ruháját, minden kötését és betakarom. Beadom neki a bájitalt, ami mély, gyógyító álomba viszi, szóval elméletben perceken belül elnyomhatja az álom. Amíg Joyce pakol és telefonál én is a kis szerkezethet nyúlok, bár a kezelése nem megy zökkenőmentesen. Mikor megtalálom percekkel később Sidney nevét benne és furcsán sípol a fülemben elsőre fogalmam sincsen, hogy én rontottam-e el valamit, vagy nem elérhető, nincs térereje, ilyesmi és még vagy háromszor próbálkozom, míg halkan fel nem sóhajtok. Talán nincs is az országban, viszont... Wyatt? A nevére viszem a nyilakkal a kiemelést és visszafojtott lélegzettel várom, hogy kicsöngjön és beleszóljon, hogy megkérhessem, hogy hozzon el nekem néhány bájitalt a Zsebpiszok közből. Remélem, hogy nem fog csak úgy kinyomni az éjszaka közepén vagy azt mondani, hogy nem ér rá, mert annyi időre nem akarom Petert magára hagyni, hogy én menjek el oda, márpedig vérfarkasoknak szánt speciális bájitalok csak ott vannak, illetve a Szent Mungóba, de onnan nem hozhatnám ki, Petert kéne bevinnem. Végül megkönnyebbülten térek vissza, a bájital úton van és odahúzva egy fotelt bevackolom magam a férfi mellé, hogy bármire szüksége van segíthessek neki, míg Joyce a pakolással és az ügyei intézésével foglalkozik. Persze engem is előbb-utóbb elnyom az álom, ameddig Wyatt meg nem érkezik a szükséges varázsszerekkel.
// Én is köszönöm szépen a meghívást és a játékot aztán nem meghalni a küldetésen! //
Azt azért én is is baromi meredeknek vélem, hogy Peter már holnap elsiessen valahova, akár megígérte, akár nem, de hát mindhárman tudjuk, hogy eddig sem arról volt híres, hogy a fenekén tudott volna ülni. Vadász, ez a vérében van. Emmának igaza van, egy vérfarkas harapás után minimum hetekig pihenni kéne, engedni a szervezetnek a regenerációt, hogy megszokja a megváltozott izomzatot, a másfajta vérkeringést, a plusz kapott ösztönöket. Én ugyan mindezt sosem éltem meg, de a hugom Anna igen, illetve a tágabb családon belül is láttam már átváltozást. Egykori kedvesem viszont ember volt, őt meg sem haraptam, valahogy ki akartam hagyni ebből az egészből, de akkor még hittem abban, hogy alfa lehetek. Ansley pedig vámpír, ő teljesen zsákutca volt, bár Peterrel hasonlítanak abban, hogy valahogy nincsen szerencsém a vasakaratú pasikkal. Igazából senkivel. A családom elvárásai mellett úgy érdemi barátaim nincsenek, csupán Emma, Sidney inkbáb fegyvertárs. Peterrel inkább szeretőt látunk egymásban, noha most mégis aggodalmasan szeletelgetem neki a jégszilánkokat. – Határozottan nem támogatom én sem az ilyen korai kikelést az ágyból. De a te életed. Úgyse szoktál hallgatni rám. – Ez talán nem a legjobb pillanat, hogy leszúrjam, hiszen örül, ha él, de míg én visszafogva az egómat elfogadtam Emma javaslatát, Peter ment a vakvilágba. Igaz, tőlem függetlenül is megharaphatták volna, de mintha ki akarta volna hívni maga ellen a sorsot. És most nem fog hallgatni egy képzett medimágusra. Kurvaélet! Felsóhajtok, és bólintok. – Jól van, legyen akkor így. – Az órámra pillantok, még pár óra, és Japánban már holnap van. Nem ártana leszerveznem Tokióval pár tranzakciót, ha most nem leszek pár napig elérhető, vagy legalábbis korlátozottan, ám Peter tekintetében süt, hogy valami komoly dologról van szó. Nem hagyhatom, hogy megölesse magát. Emma kezét fogom meg. – Rád bízom akkor a házat, úgyis van már kulcsod hozzá. Mindent a megbeszéltek szerint. Üsd akkor ki, én felmegyek pakolni. – Fogalmam sincsen, hogy hova megyünk, de a szokásos tértágított válltáskám mindenhova jó. Útlevél az sosem árt. Néhány mágikus fegyver, hiszen nem mindent farkasként intézek. Ugye milyen jó lett befűzni már Sidneyt, hogy valahonnan szerezzenek a családjukkal kobold kardokat? Más kérdés, hogy nem tanultam meg vívni, így forgatni nem tudom. Ám talán már az is hatásos, ha az oldalamra csatolom. Peterre tekintek vissza, és felállok az ágya mellől. – Hagyd meg Emmánál, hogy hova mész. Hat óra késéssel a nyomodban leszek. Annyit bírj ki, bármiről is legyen szó. – Mindkettőjüknek biccentek, érzelmeket most nem akarok közvetíteni. Inkább elsietek gyorsan telefonálni, aztán fel a szobámba pakolni.
//Köszönöm a játékot mindkettőtöknek^^//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi van a két nő között. Nem tudtam, hogy Joycenak van lakótársa, hiszen amikor legutóbb itt tartózkodtam, nem beszélgettünk ilyesmiről. Ahogy jóformán másról sem. Az az alkalom valami teljesen másról szólt, aminek nem tudom, lesz-e még folytatása. Én és Joyce... Az igazat megvallva mindketten olyasvalakik vagyunk, akik nehezen tűrik, ha valaki megmondja számukra, mit is kellene tenniük egy adott helyzetben. Én vadász vagyok, ő pedig ízig-vérig vérfarkas, ráadásul született és a családja se lehet valami könnyű eset ebből a szempontból. Lenne nekünk jövőnk együtt? Egymással? Vetek egy hálás pillantást Joyce irányába, amint egyetlen zokszó nélkül elrohan számomra jeget aprítani és szívem szerint meg is köszönném neki a gesztust, ha nem lenne ennyire veszettül fájdalmas bármelyik izmom mozgatása is. Mostanra azonban eljutottam arra a pontra is, hogy már a legkisebb feladat elvégzése is irtózatos fájdalommal jár, így a beszédé is. Nem lesz egy könnyű éjszakánk, ebben biztos vagyok, habár ki ígérte ennek az ellenkezőjét? Csakis magamat okolhatom a történtek miatt és talán valóban Dorina mellett kellett volna maradnom, ahogy ő javasolta, de Joyce... Látnom kellett! Ezzel együtt viszont olyasmibe rántottam, amire nemrég még nemet mondott. Talán pont jó okkal is téve azt... - Igen - köhintek párat és észreveszem Emmán, hogy meghökken az információ hallatán, de nem tehetek mást, el kell mennem. - Ez egy nagyon fontos feladat és higgyétek el, tudom, mi előtt állok, de... - ennél a résznél elharapom a mondatot, miközben Sophia arca bukkan fel előttem. Ötletem sincs, miként fogadja majd azt a tényt, hogy vérfarkas leszek, ahogy Dane sem. Talán egy ideig nem kellene szólnom róla nekik? Ha megteszem, csak elhajtanak, azt pedig nem szeretném átélni. Cserben hagyni másokat azonban szintén nem az én műfajom. - Neked mi a véleményed? - fordulom most Joyce irányába, miután végighallgattam Emma szavait. Nem túl jók a kilátásaim, de talán a szőkeség megérti majd, milyen az, amikor az embernek el kell indulnia valamilyen irányba, még abban az esetben is, ha ez nem feltétlenül jelent jót rá nézve. - Mit tegyek? Nem tudjuk ezt az egészet kihúzni egy kis időre? Késleltetni? A jégkása megtette a maga hatását, már sokkal könnyebb számomra a beszéd és a forróság sem kínoz annyira. Teljesen ugyan nem szüntette meg az átok mellékhatásait, de valamennyit enyhített rajta, ez tény. Ha pedig a fájdalmat is sikerül valamilyen szinten visszább vennünk, akkor esélyes, hogy csatlakozhatom a többiekhez. - Nagyon hálás lennék értük - erőltetek ki magamból egy halvány mosolyt, Emma felé pillantva. Sejtem, mennyire nehéz számára kimondani ezeket a szavakat, hiszen aki gyógyítónak tanult, az emberéleteket szeretne menteni és mindenképp személyes veszteségként könyveli el, ha az egyik betege meghal. Nyilván még abban az esetben is, ha a beteg saját hibájából történik a dolog. - Mindent betartok, esküszöm - biccentek azért, még rá is erősítve a dologra. - Eszem ágában sincs idő előtt távozni innen. Az innen alatt természetesen az élők világát értem, hiszen valóban nem áll szándékomban idő előtt kipurcanni. Másodjára. Felettébb megviselné a szervezetem és nem hiszem, hogy másodjára is lenne akkora mákom, mint elsőként. Nem áll szándékomban túl sok mindent bízni a szerencsére. - Mit gondolsz? - fordulok immár Joyce felé. Rendben, az ő jelenléte nem volt tervbe véve, de szerintem ártani nem fog. Tapasztalt vérfarkas, nő létére nem kell félteni, szóval esélyesen hasznunkra lesz majd. Ha igent mond, akkor nagy eséllyel a terveinkbe is beavatom majd, elvégre anélkül nem fog menni.
A gyógyításra koncentrálok főként, de közben meg-megrebbenve figyelem, hogyan viselkednek egymással, a törődést és a pillantásokat, azon tanakodva, hogy vajon ténylegesen egy párt alkotnak-e, csak nem tudnak róla. Hiszen az, hogy együtt töltenek éjszakákat még nem jelenti azt, hogy elköteleződnek egymás mellett. Nálam azt jelentené, hiszen képtelen lennék szerelem nélkül csak úgy szenvedélyből lefeküdni valakivel. De tudom, hogy mindenki más és nem szabad magamból kiindulni, szóval nem is mondok semmit, az idő sem alkalmas, csak figyelem, ahogy viselkednek egymással. Joyce elszalad jégért és kásával tér vissza, csak a szemem sarkából látom, hogy milyen ügyesen és magabiztosan faragja a tömböt, de egyáltalán nem jut eszembe, hogy ez rosszhír lenne. - Tessék? Holnap? - kérdezek vissza, egy kicsit hitetlenül elfulladó hangon, aztán a vonásaim kisimulnak és nyugalmat és kellemes, megnyugtató kisugárzást erőltetek magamra. - Az egész életedet megváltoztatja ez az egész, Peter. - kezdek bele, de Joyce is azonnal a megoldást várja tőlem és a kezeimet lassan visszahúzom a fiatal férfi sérült testéről, ami az elmúlt percekben már is sokkal jobban néz ki, aztán elgondolkozva tördelem a kezemet. - Az lenne a legjobb, ha biztonságosan elvonulnál vagy itt maradnál, míg meggyógyulsz és végbemegy az átváltozás, ha most túlerőlteted a szervezetedet nem tudom, hogy milyen hatással lehet később, akár maradandó sérüléseid is lehetnek, amiket még én se biztos, hogy rendbe tudok hozni. - fordulok komoly tekintettel a férfihez, aztán halkan felsóhajtva hozzáteszem. - De persze, tudok adni főzeteket, amik segítenek és elnyomják a fájdalmadat, csak... nem ez az orvosi véleményem és nem ezt ajánlom. - hallgatok el, aggodalmas arcomról csak úgy süt, hogy nem értek egyet az egésszel, de vagyok annyira tapintatos, hogy nem kezdem el faggatni, hogy mi ilyen fontos és nem kezdem el még jobban győzködni. A ma estét ha végigaludja és reggel még tartunk egy gyógyítás kört, akkor talán... Talán minden rendben lesz. Szívem szerint persze előbb kötözném az ágyhoz, minthogy elengedjem, de magánál van, beszámítható, nincsen semmiféle jogom visszatartani, ha menni akar. Joyce megjegyzése, hogy bármit eldob és ugrik segíteni neki egy kicsit ellágyult mosollyal pillantok rá, lehet, hogy butaság, de örülök, hogy ilyen szenvedélyesen segítene a fiúnak. Nem mondom, hogy az én hatásom, az nagyon beképzelt lenne, de attól még büszke vagyok rá, ha a barátaim ilyen segítőkészek. - Mindenképpen jó lenne, ha lenne melletted egy vérfarkas, ha Joyce elkísérne. - bólintok végül, azért még mindig vonakodva, de keresve a megoldást. Megigazítom a ruháját, valószínűleg a hőhullámok nem fognak elmúlni még sokáig, de a fájdalma enyhült és a sebeit is kitisztítottuk és bezártam őket, még ha élénken virítanak is a vágások továbbra is.
Fogalmam sincsen róla, hogy Emma pont Wyattel beszélne ki engem, így nem tudom, hogy miket vélekedik rólam. Csak annyi biztos, hogy közel kerültünk egymáshoz, és lényegében egyedül benne bízom vakon. Jó, persze ott van Sidney, vagy az éppen a karjaink között döglődő Peter, de úgy érzem, hogy szükségem van egy legjobb barátnőre, szinte testvérre, akivel megoszthatom még a félelmeimet is. Na nem mindent, a sötét belsőm legmélyebb bugyraiba Emma fejét sem dugnám be, talán el is borzadna attól amit lát. Talán ilyen szempontból jó is, hogy a rélálomember elméjében nem tudtunk ténylegesen szembekerülni vele, félő ugyanis, hogy a baltával nem csak a tükröket vertem volna szét. Oldalt pillantva szinte meghökkenek, ahogyan Emma megmosolyogja a káromlatomat, valahol Peter is az, aki felé lassan kezdek megnyílni, önmagam lenni, noha egykor úgy gondoltam, hogy nem érdemes emberekkel kezdeni, mert oly törékenyek, ráadásul az én családom úgy van vele, hogy a farkasok vigyék tovább a nevet. Én ugyan nem akartam, hogy Peter erőnek erejével legyen közülünk való, ám a sors máshogy döntött. Emmának abban igaza volt, hogy nem kellett még jobban céltáblát rajzolnom a hátamra, Shanna és az aurorok már így is gyanakodnak, olykor bizony sok a gyanus körülmény. Nem, maradjak meg számukra a dúsgazdag, kissé nagypofájú, de bájos örökösnőnek, akinek ismernek. A hosszútávú terveimet majd később ismerheti meg a nagyközönség. – Szaladok. – Hagyom abba Peter homlokának törölgetését, s kisietve a konyhába egy közepes tálba jeget aprítok. Kocka nincs, csak egy nagyobb tömb, amiből egy jégvágóval szilánkokat darabolok le. Ha Emma merő véletlenségből odanéz, láthatja, hogy meglepően jól a kezemben a pengeéles szerszám. Olyan erővel, s olyan pontosan sújtok le, hogy ha ezt egy emberrel tenném, szakadna a bőr, a hús, de még a csont is. Nem vágok most sokat, csupán néhány szilánkot, aztán megyek is vissza. – Csak szépen, lassan. – Emelek Peter ajkai közé egy darabot, hogy a nyelvével a fogai közé húzhassa, elszopogassa, így jutván némi plusz folyadékhoz. Felciccentek, hogy Peter milyen igéreteket hozott. Előbb kellett volna gondolkoznia. – Emma? Valamit ki tudunk találni, hogy lábra álljon? Peter, ha bármi gond adódik, szólj, mindent félre tudok dobni, ha nem lennél jól. – Kár most már utólag leszidni a férfit, úgysem fogja fel jelen állapotában, a legtöbb, amit tehetek az; ha támogatásomról biztosítom. Visszaülök a kanapé mellé húzva egy széket, most többet úgysem tudok hozzátenni. A házam nincsen a muglik elől leárnyékolva, így aztán pár hangtompító bűbájt szórok szerteszét, hogy ha Peter átsikoltozná az éjszakát, ne hívjon valaki ránk rendőrt.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Más helyzetben igazán értékelném Joyce irántam tanúsított magatartását és azt a kedvességet, amellyel most felém viseltet, de ezúttal nem igazán ragaszkodom az élet apró örömeihez. A fájdalom túl intenzív ahhoz, hogy egyáltalán elmosolyodjak, habár - képességeimhez képest - hősiesen állom a sarat. Nem üvöltök fel minden apró érintésnél, helyette csupán összeszorítom az ajkaim és próbálom állni a sarat. Ami - lássuk be - igazán megterhelő feladat a szervezetem számára. Az izzadtság patakokban folyik rólam, soha életemben nem égetett még ennyire a testem, már-már perzselő az odabenn uralkodó hőség. Joyce ugyan törölgeti a homlokomat, de ez vajmi keveset ér egy munkálkodó átokkal szemben. - Vizet! - hörgöm, mint szomjazó a sivatagban és valóban úgy is érzem magam. A torkom szárazon kattan, az ajkaim kicserepesedtek, mintha napok óta nem jutottam volna az éltető folyadékhoz. Nincs más vágyam, mint mohón meginni pár kortyot belőle, habár fogalmam sincs azt illetően, hogy ez mennyire lenne jó ötlet az én helyzetemben. Ha más nem, de legalább egy jégkockát kérnék, amelyet a számba vehetek, hogy utána a nyelvemen olvadhasson el. Vagy - ha más nem - akkor a testem különböző pontjain. Bár, itt és most Emma a szakértő, nekem pedig nem áll szándékomban felülbírálni a döntéseit. Ha úgy dönt, hogy nem kaphatok semmiféle folyadékot egy ideig, akkor elfogadom és igyekszem beletörődni a helyzetembe. Elképzelhető ugyanis, hogy még az is távozik belőlem, csak még inkább növelve a kiszáradás lehetőségét. Időközben azonban meghallom a lány Joyce felé intézett szavait és magamban hálás vagyok érte, hogy így kitalálta a gondolataimat. - Igen, ezt sejtettem - sóhajtok fel némileg gondterhelten, amikor Emma vázolja előttem a helyzetem. Azt, hogy vérfarkassá válok, nem bánom, de a fájdalom, ami ezzel a folyamattal kéz a kézben jár, elviselhetetlen. A lelki oldala ennek az egésznek egyelőre nem számít. Talán, ha már túl leszek ezen az őrült kínnal járó időszakon, másként fogom értékelni a történteket, itt és most azonban egyelőre csakis a fizikai, megfogható oldalát tapasztalom ki. - Nekem holnap dolgom van - szisszenek fel az újabb fájdalomtól, miközben Emma a sérüléseimet kezdi rendbe tenni. Iszonyatos kínokkal jár ez is, még Joyce jelenléte se képes enyhíteni semennyire sem. - Ígéretet tettem, ott kell lennem - préselem ki a szavakat. Ha kell, alszom egész nap, számomra már ez se számít, de a többiekkel kell tartanom! - Adj valami erős főzetet, ami képes annyira rendbe tenni, hogy emberek közé mehessek - próbálom megkérni, hátha van erre valamiféle működő módszer. Dane és Sophia számítanak rám, nekem pedig tényleg nem áll szándékomban cserben hagyni őket és a társaikat.
Jól esik Joyce válasza, hálás mosollyal fogadom, tudom, hogy nem érnék el vele semmit, ha ellenkeznék, így nem is teszem. Igazából nagyon szeretnék fizetni azért, hogy itt lakhatok és mivel anyagiakat nem igazán fogad el, így legalább "ledolgozhatom", ha szüksége van rám. De az is igaz, hogy az iskolában is ugrottam volna ki az ágyból, amikor nem az ő lakásában laktam, szóval igazából csak belém van rögzülve, hogy segítsek amikor csak tudok, erőmön felül is akár. Amikor ilyen kedves mindig eszembe jut Wyatt és hogy milyen rossz véleménnyel van róla, azt kívánom bárcsak látná azt, amit én is, a ragaszkodást, a törődést, ami a sokszor vehemens és akaratos külső mögött van, de hát mindketten olyan erős véleménnyel vannak, hogy vajmi kevés esélyem van, hogy megbékítsem őket. Nem is értem miért érzem olyan fontosnak ezt... Szakszerűen kezelem a sebet, miközben hallgatom Peter leírását. Az, hogy a párnába fojtja az üvöltését teljesen érthető és habár sosem kérdeztem, hogy van-e hangszigetelő bűbáj a lakáson, valószínűleg a szomszédok is értékelik. Nem lenne túl jó, ha hirtelen néhány mugli rendőr kopogtatna, hogy még is mi folyik itt... Nem kommentálom se Peter leírását, se Joyce mormogását a gyógyításról, pontosan tudom, hogy ettől függetlenül magabiztosan fogja csinálni, amit kell, miközben gyógyítóm a sebet. A kis hülye megnevezésre lágyan elmosolyodom, egy férfi fekszik előttem, mégis bennsőségesnek tűnik azt egész, Joyce igazán törődik vele és ez jó. Persze, a Piroskákkal már nem vagyunk annyira egyedül, de teljesen más, ha egy párra talál, mintha egy nővérre. Alapos vagyok, de gyors, így néhány pillanattal később már bólintok is neki. - Elég, köszönöm, kérlek idézz vagy hozz néhány jégkockát, amit Peter elszopogathat, a hirtelen folyadék most túlságosan megerőltető lenne a szervezetének. - kérem meg a lányt, hiszen szükségem van az asszisztálásra. - A tüdőd szerencsére nem sérült meg, a sérüléseidet elkezdem kezelni és a karmolásokat összehúzni, de hoisszú az út, mire elmúlik teljesen a fájdalom, és... teljesen biztos, hogy most már közénk tartozol. - fordulok a fiú felé, együttérzően oldalra billentve a fejem, hiszen emlékszem arra, amikor beharaptak, bár tudom, hogy Peter megkérte Joyce-ot és ő nemet mondott a tanácsomra. Pedig mennyivel tisztábban csinálhatták volna, de... A minisztériumban egyértelmű szabályok vannak és félig-meddig velük dolgozom, nem hozhat létre senki új vérfarkast csak úgy. A kezeimet ráhelyezem a sérülésekre és a vérfarkas karmolások, amiket kitisztítottunk, lassan elkezdenek összehúzódni és a belső sérülései is helyre jönni, de nem varázsütésre és sajnos nagyon is fájdalmasan. Ha apróságról lenne szó, akkor csak egy kellemes bizsergést érezne, de ez... elég csúnyán helyben hagyták. - Ha elfogadod a bájitalt, ha nem, szükséged lesz alvásra, a szervezeted könnyebben gyógyul és legalább egy-két nap pihenésre még a gyógyításom és a bájitalok mellett is. - teszem hozzá. Nem aggódom azért, hogy a seb halálos lenne, de azért kicsi szomorúság ül ki az arcomra, mert újabb egy vérfarkas, aki agresszívan használja a képességeit, hogy más életére törjön... Miért csak ennyik vagyunk? Persze, hogy mindenki összemos minket Greyback-kel és a többi vérfarkassal, akik folyton a sötét oldalt választják.
Még hátravillantok egy sajnálkozó tekintetet, amiért most kemény vagyok vele, de ha a kezembe helyezte a sorsát, akkor nekem kell döntéseket hoznom. S Emma az egyedüli út. Hamarosan már vele együtt fordulok vissza, köszönetteljes mosollyal bólintok, ám azért megütközve érintem meg a karját. – Dehogy azért vagy itt. Azért vagy itt, hogy ne legyünk magányosak. Hogy legyen hol laknod. Ez nem holmi fizetség. – Nem akarom, hogy úgy érezze, bármikor kirángatható az ágyból, még a Piroskás szövetség kedvéért sem. Én sem tenném, ha Peter nem lett volna olyan buta, hogy erőlteti ezt a vérfarkasos dolgot. Biztos vagyok benne, hogy makacsabb, mint én, s mivel nemet mondtam neki, önként válallva kereste a lehetőséget, hátha mégis erősebb tud egy harapás által lenni. Csak éppen azt nem gondolta át, hogy bele is halhat. Ha a szervezete alkalmatlannak találja az átok befogadására, akkor itt fog elvérezni a kanapémon. Nem lenne túl jó vakáció kezdés idénre. Emmában azonban messzemenőkig bízom. Miközben ő itatja Petert, eltűnődve ciccentek fel. Csak azért nem teszem szóvá, hogy csak egy harapott volt, mert Emma is az, s ettől még nem lebecsülendő ellenfél. Ráadásul én amióta világra jöttem, birtoklom a farkasok tudását, mégsem érzem magamat vezetőnek, sőt, már két falkánál is csúfos kudarcot vallottam. Nem csoda, hogy legbelül rettegek azért, hogy felelősséget kelljen másokért vállalnom. Főleg nem azokért, akiket kezdek megkedvelni. Vajon képes volnék önző módon Emmát is ott hagyni mások karmai között? Sidneyt? Vagy bárki mást, aki csatlakozik hozzánk? Aligha. – Sss.. meggyógyítunk, kis hülye. – Csititgatom Petert, a verejtéktől gyöngyöző homlokát egy szárazabb ruhával törölgetve. Kénytelen vagyok szidni, mert így is kiül az arcomra, hogy aggódon érte. Nem szokásom, leginkább a saját utamat járom, és nem akarok gyengének mutatkozni, hiszen hogy nézne már az ki? Ráadásul nem tudjuk meggyógyítani, csak az átok befogadásában segíteni. – Én meg a gyógyítás.. – Mormolom, a szétszakításban tényleg profi vagyok, de most óvatoskodnom kell. Ám nem akarom, hogy Peter megriadjon, hogy tényleg csak azért vagyok itt, hogy növeljem a létszámot, ezért felöltöm magamra a szöszi nővérke bájos mosolyát, és szakszerűen, de óvatosan mélyítem a sebszéleket a széthúzó mozdulattal, hogy Emma mélyebben turkálhasson. Nyilván nem fordul fel a gyomrom, és a szemem sem rebben, ahogyan Peter sikoltozik, de nem nézek az arcára, jobban is teszi, ha párnát húz maga elé, mert érzéketlennek sem akarok tűnni. Inkább legyünk túl a dolgon mielőbb, s változzon át, legyen egy közülünk. Én nyilván kisebbet haraptam volna, és előre úgy benyugtatózom hogy semmi ne érezzen belőle. Hibáztassam Emmát? Az se menne.. Úgyis fent leszünk egész éjszaka, de hátha Peter kidől, akkor pedig átbeszéljük a hogyan továbbot.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán itt és most Joyce a főnök, nekem pedig nem ártana alkalmazkodnom, de vadászként pont azt szoktam meg, hogy mindenben én döntök. Ha szembekerülök egy veszélyes lénnyel, másodpercek alatt kell cselekednem, nem hezitálhatok, nem kérhetek másoktól tanácsot. Ennek révén pedig sérültem is meg már párszor, hiszen döntöttem rosszul az évek és a rutin ellenére is, hiszen sikerült már egy-két alkalommal elnéznem a helyzetet. Vagy nem voltam elég gyors, vagy az ellenfelem volt túl erős, nem tudom. A mostani azonban egy teljesen más helyzet, hiszen mégiscsak egy vérfarkas harapott meg, így hát én is azzá válok, amivé szerettem volna, most viszont legszívesebben lemondanék eme álmomról. Túl nagy a fájdalom és a kockázat, arról pedig ne is beszéljünk, hogy így a vadászok üldözőbe fognak venni. Nem gondoltam én ezt végig, nagyon nem. - Rendben, szót fogadok - hanyatlom vissza a kanapéra, amikor a fájdalmaim közepette eljut a tudatomig Joyce komoly hangneme. Sejtem, hogy ebben a helyzetben nem érdemes packáznom vele, szóval egyelőre félreteszem magamban a holnapi nap problémáját és igyekszem nem azon pörögni, hogy mi lesz abban az esetben, ha nem teszek eleget az ígéretemnek. Itt és most az életem a tét, nem más. - Nem tudom, mi volt pontosan - csóválom meg a fejem. Ha nem fájna ennyire mindenem, akkor képes lennék valamiféle információt átadni a szőkeség számára, de ez most nem megy. - Bizonyára nem kezdő, mivel testőrként alkalmazták vagy emberrablóként, a fene se tudja - szisszenek fel, amikor ismét egy éles fájdalom hasít a testem minden egyes pontjába, szinte egyszerre. - De nem hiszem, hogy született vérfarkas volt - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Talán ez a legjobb örömhír számomra a mai nap folyamán. - Nem tűnt számomra vezetőnek - nyögöm ki. Igen, általában a Joycehoz hasonlók az alfák, akik egy horda elejére állnak és mindenkit irányítanak, hiszen erőben senki se múlja őket felül. Ráadásul, a született vérfarkasok igen ritkák, még úgy se biztos, hogy valaki az lesz, ha mindkét felmenője az volt. Ha jól tudom, a Brekinridge családban sem mind a három lány az. Egyedül Joyce az alfa, akit pont ennek révén jelöltek a vezető szerepre. Egyelőre nem érdekel, mit fog szólni Emma a felbukkanásom hírére, hiszen kisebb gondom is nagyobb annál, semmint ezen agyaljak. Próbálom a lehető legjobban átvészelni az egyelőre még igencsak kínzó fájdalmat. Nem jobb, de nem is rosszabb, amit magamban sikernek könyvelek el. Talán mégis van esélyem hamar túlesni ezen az egész dolgon. - Minden porcikám éget - felelem, miközben igyekszem nem kiabálni fájdalmamban. - Amikor pedig nem érzem, akkor a torkom ki van száradva, a testem lángol a forróságtól, a fejem majd szét akar robbanni, miközben örülök, ha nem nyel el a sötétség. Kimerült vagyok, mintha hetek óta csak folyamatosan rohannék - teszem azért még hozzá. - És mindenhol fáj - szisszenek fel. - De leginkább az oldalam hasogat és a tüdőm helyén érzek valamiféle lángoló kemencét. Még az egyszerű lélegzetvétel is iszonyú... Sohase hittem volna, hogy ennyire megviseli majd a testem valami, hiszen a foglalkozásom révén sikerült már belebotlanom pár olyan helyzetbe, amikor megszenvedtem a fájdalommal. Ez azonban egyikhez sem fogható, egészen egyedi érzés. És természetesen cseppet sem kellemes. Engedelmesen iszom meg azt a bájitalt, amelyet Emma emel a számhoz. Normális esetben kapna még egy köszönömöt is részemről, de hát itt és most semmi se normális. Elvégre, ő itat engem! Mi ebben a megszokott? A seb széthúzása természetesen pokolian fáj, de van még annyi lélekjelenlétem, hogy egy párnát húzzak magam elé és arra harapjak rá annak érdekében, hogy ne a szobát üvöltsem tele a fájdalmammal. Így a sikolyok nagy részét elnyeli a puha anyag, de közben én is azon vagyok minden erőmmel, hogy ezek az alkalmak minél ritkábban lehessenek. - Igen, átalakult az az idióta - szűröm ki a fogaim között a választ Emma kérdésére, épp csak visszarántva magam egy ájulás küszöbéről. Valahogy én is számítottam arra, hogy ennek örökre nyoma marad az életemben. Igen, én is vérfarkassá válok, ez a gondolat pedig egyelőre cseppet sem vidít fel.
Egyáltalán nem neheztelek az ébresztésért, persze ha csak unalmában tenné más lenne a helyzet - bár az az igazság, hogy néha még az is rendben lenne, ha nem éppen szörnyen kimerült vagyok a munkám miatt. Igyekszem gyorsan felélénkülni és készen állni az egészre, szóval amikor meghallgatom a magyarázatot gyorsan meg is rázom a fejem. - Gyógyításra itt vagyok én, sértésnek is venném, ha nem keresnél fel vele. - mosolyodom el, még ha nyúzottan is, hogy ellensúlyozzam a fintorát. Ha a klasszikus csapatfelállást nézzük én nyilván a gyógyító vagyok, Joyce az erő, Sidney pedig talán az ügyesség, hiszen mind a két lány harcedzett lényegében, csak én nem. De hát ez így van jól, mindannyiunknak meg van a saját szerepe és majd szépen tanulunk egymástól, ha lesz rá lehetőségünk. - Minden rendben lesz. - mondom még csak ennyit út közben, mielőtt elérnénk a sebesülthöz, hiszen ott már nem illik a hozzátartozót nyugtatni, sokkal inkább a beteget. Mert hát... Joyce és Peter egymáshoz tartoznak, ugye? Legalább is azt hiszem... - Peter, hogy érzed magad? Legyél annyira részletes, amennyire csak tudsz. - lépek azonnal a fiúhoz, és nyilván nem a "kösz, megvagyok" és a "voltam már jobban is" válaszokra várok, hanem tényleg arra, hogy mit érez, hol, és mennyire fáj. Egyrészt, mert rengeteget megtudhatok ebből is, másrészt, mert szándékomban áll beszéltetni, miközben kezelem. Lerakom magam mellé a meditáskám és azonnal rutinosan húzok ki belőle egy bájitalt, amit meg kell innia, és egyet, amivel a sebet tisztítom ki. - Természetesen borzalmas az íze, de segít legyőzni a seblázadat. - mondom lágyan, a szájához emelve a megfelelőt, hogy lepattintva a tetejét finoman a valószínűleg lucskos tarkója alatt egyik kezemmel megtámasztva a szájába öntsem. A folyadék égetheti a torkát, de minden pillanattal egyre inkább melengető, mintsem fájdalmas. Ellenben a sebgyógyítás... - Sajnálom, ez most fájni fog, de feltétlenül szükséges kitisztítani a sebet. Joyce, kérlek a kezeiddel húzd szét ezt a marást, ameddig kitisztítom. - pillantok a szőke lányra, és tudom, hogy ehhez bőven kell gyomor, de benne meg lesz a magabiztosság, hogy ne tétovázzon. Aztán remélem, hogy Peternek is elég erős a vasakarata és nem kezd el üvölteni vagy nem pánikol be, hogy még tágabbra húzzuk a sebet. A muglik ehhez fém eszközöket használnak, a medimágusok pedig bűbájokat, de nekem szükségem van a kezemre és nem tudom egyik pillanatról a másikra megtanítani a barátnőmnek az igét. Egy aprócska anyagot eláztatok a tisztító főzettel aztán elkezdem centiről centire araszolva alaposan sebbe nyomni, mielőtt összezárhatnánk. - Vérfarkas alakban martak meg, ugye? Már túl sok idő telt el ahhoz, hogy visszafordíthassuk... - kommentálom közben, halkan felsóhajtva. Vagy egy lesz közülünk, vagy ha a szervezete nem bírja... elveszítjük. Erre a lehetőségre inkább nem is gondolok és végképp nem ül ki a tekintetemre egy szemernyi bizonytalanság se, csinálom, amire születtem.
Tudom, hogy eléggé főnökösködő vagyok. Annak ellenére, hogy alfaként duplán megbuktam, otthon én vagyok az örökös, aki a szolgákat ugráltatja, a pénzügyi életben is kiválóan megállom a helyemet, megszoktam, hogy az van, amit én mondom. Fel sem szokott merülni, hogy valaki ellentmondjon nekem. Pláne ebben a helyzetben, amikor Peter ennyire elesett, sebesült, hadd tudjam már én, hogy mi a jó neki. Vérfarkas vagyok a születésemtől kezdve, ha valaki, hát én aztán tudom, hogy az ilyen sebekre mi a gyógyír. Végrehajtani a gyógyítást nem tudom, de minimálisan kezelni igen, amíg nem hozok valakit, aki rténylegesen ért hozzá. Törölgetem a sebszélek, leválasztva a még beleragadt farkasnyálat, hogy az se iritálja jobban, nem vagyok éppen túl kíméletes, itt nem is lehet, a célzott, hatékony kisuvickolás lehet a megoldás. Ezt túl kell élni, a fájdalom másodlagos, még azt is látom, hogy majd’ szétszakad a kíntól. – Ahogy én sem. Mit hősködsz? Ha nem látjuk el megfelelően, akkor az éjszakát sem éled túl, nem hogy holnap kirándulgass.. – Csóválom a fejemet, hangom éles és szigorú, mégis beszívom az ajkamat, ahogyan dühösen agyalok a megoldáson. Nem akartam, hogy az egykori romantikus képzelgéseim után valaki más is veszélybe kerüljön, ezért is adtam igazat Emmának, hogy hátráljak ki a harapás elől. Erre ez a hülye nem tud a seggén ülni. De hát vadász a lelkem, el se kerülhette volna. Nagyon óvatoskodnia kellett volna, vagy csak helyszínelni, hogy ne fusson bele valami ilyesmibe. És hát ez nem az ő útja, már látom. – Azt majd Emma. Előbb mérjük fel, hogy mi harapott meg. Ha valami kezdő, lehet esélyed, hogy csak megmart, és az átváltozás végbemegy egy éjszaka alatt. Ha viszont.. valaki hozzám hasonló, örülhetsz, ha hetek alatt kihevered. – Szinte megráznám, mint egy ázott kutyát, hogy pont tőlem várta, hogy farkassá teszem. Talán fájdalommentessé tudtam volna tenni, és megkönnyíteni a dolgát, ám az én harapásom olyan átkot hordoz, hogy egy életen át viseli az illető mind a testi, mind a lelki sokk nyomait. – Fent alszik. Kurva boldog lesz, hogy ezzel ébresztem fel. – Vonom meg a vállamat kedvetlenül, és elindulok a lányért, akit már-már testvéremnek, vagy olyasminek mondhatok. Pár pillanattal később már zavart tekintettel próbálom összeszedni a mondandómat. – Itt bizony. Lent döglődik. Megharapták. Én nem értek a gyógyításhoz. Ha szét kell tépni valakit, ismersz, bármikor. De ezt.. – Fintorodom el, én sem így képzeltem az éjszakát. Egy jó kis illóolajos fürdő, egy jó könyv, hajnalba nyúló filmnézés. Picsába! Leérve a földszinte Emma láthatja a kanapén vacogó férfit, akit nyilván már a hideg ráz, na meg sebláza is van, pár tiszta, de már véresre mocskolódott fehér ruhát. – Csak mondd, hogy mit segíthetek, és asszisztálok. – Lépek oda én is Emma mögött, arcomon mégis az látszik, hogy érzéki kapcsolat vagy sem, mégis aggódok. Talán több van ebben, mint gondoltam?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mintha annyira meglepne Joyce határozott nemleges válasza. Igazán szereti a domináns énjét mutatni a külvilág felé, ezt már sikeresen észrevettem rajta. A laza, fiús külső, ami olyannyira dögösen áll neki, csak még inkább hangsúlyozza benne a veszélyt, amely felettébb vonzó tulajdonsága. Mindenesetre, nem állok le vele vitatkozni. Se az idő, se a hely nem alkalmas rá. Ráadásul, azt se áll szándékomban az orrára kötni, hogy mindenképp én magam fogom elintézni a tagot. Sértené a büszkeségem mind vadászként, mind férfiként, ha ezt rá bíznám. Még abban az esetben is, ha tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, miszerint ő nagyobb eséllyel járhat sikerrel, mint én. Elvégre, évek kellenek ahhoz, hogy kitapasztaljam ezt a képességet és megtanuljam kezelni, mi több, együtt élni vele. Arról nem is beszélve, hogy átalakulva igencsak kis részben lennék ura a saját elmémnek, amelyet szintén fejlesztenem kell majd. Évek munkáját fogom belefektetni, máskülönben hiába ez az átok, ha képtelen vagyok áldássá alakítani. - Pihenek egyet és nem lesz semmi gond - vágok vissza, miközben a kinézetem továbbra is ellentétben áll a szavaimmal. Joyce nem vak és nem hülye, de én még mindig nem vagyok porcelánból. Évekig vadász voltam, az istenért! Ismerem, mivel jár ez az átok, nem egy társamat ragadták már el mellőlem vérfarkasok. Ráadásul, a gyerekkori triónk két tagja is azzá vált az évek folyamán, nyilván velem zárul a kör. Hát legyen, állok elébe! - Talán újdonság lesz számodra, de jelenleg nem vagyok vicces kedvemben - sóhajtok fel, miközben a tüdőm égetni kezd minden egyes levegővétellel. Remek. Újabb tünet és fájdalom. Mikor lesz már ennek vége? Legszívesebben végeznék magammal, de pont emiatt kerestem fel a szőkeséget. Ez az állapot elmúlik, átmeneti csupán, ha pedig addig nem teszek kárt magamban, akkor nyert ügyem van. - Adj valami gyógyszert, italt vagy bánom is én, csak legyek túl ezen a földi poklon! - fakadok ki mérgesen. Minden egyes porcikám izzik, én pedig legszívesebben üvöltenék és a földhöz verném magam, de egyelőre csak a testem rántja görcsbe a kín. Néhány pillanatig csupán vonaglok a kanapén, teljesen kifordulva önmagamból, végül - nagy nehezen - ismét magamhoz térek. Az elmém újra tiszta, a fájdalom mintha enyhült volna némileg, de továbbra is jelen van. És abban is biztos vagyok, hogy nemsokára vissza fog térni hozzám. Joyce szavai hallatán engedelmesen felállok. Egyelőre ez még a saját erőmből is megy, hiszen az iménti rángások némileg a fájdalmat is kiűzték belőlem. Fogalmam sincs azt illetően, meddig leszek képes üvöltés nélkül megmozdulni, szóval villámgyorsan cselekszem. Tőröket, csatokat, pisztolyt, töltényeket hajítok a földre és még egy farkascsapdát tartalmazó pici zsákot is. Nincs nagy hatása úgy, hogy nem aktiváltam rajta a rúnát, Joyce tehát simán kézbe veheti, de engem - jelen állapotomban - csak még inkább legyengít. - Emma? - lepődöm meg a név hallatán, hiszen senkit sem ismerek Emmaként. Ki ő? - És most hol van? - teszem fel a következő kérdést, bár nem igazán örülök annak, hogy egy vadidegen érjen hozzám ebben az állapotban. Ki tudja, ki lehet a nő valójában és talán Joyce is csupán felületesen ismeri. Mégis, bízom a szőkeségben annyira, hogy tudjam, nem fog senkit sem a nyakamra hozni, aki ártana számomra. Mindketten megölhettük volna egymást, mégse tettük. A kölcsönös vonzalom valamiféle láthatatlan békylót vont körénk. És egyfajta kimondatlan alkut is. Szövetségesek lennén? Szeretők? - Merre is mehetnék? - teszem fel a költői kérdést, miközben visszahanyatlom a kanapéra. A fájdalom ismét élénken mardos legbelül, de egyelőre tartom magam. Nemsokára itt a segítség számomra és a Danenek tett ígéretemet is be fogom tudni tartani. Velük megyek, szükségük van rám. Ennek a kulcsa pedig Joyce és az a bizonyos Emma. Hallom ugyan a közeledő hangokat, de nem ülök fel, hiszen nem szeretném feleslegesen pazarolni az energiáimat. Csak fülelek és a mennyezetet bámulom. Túl kell élnem!
Talán az teszi, hogy medimágusként és meditécként - auror egységek bevetési gyógyítójaként - is mindenre fel kell készülni és nagyon ébernek kell lenni, de amikor Joyce belép a szobában és leülve az ágyam szélére elkezd keltegetni kinyitom a szememet és igen hamar tisztul ki a tekintetem. Persze az is közre játszhat, hogy az elmúlt években a sok gyakorlatnak hála a vérfarkas képességeim emberi alakban is mérsékelten ugyan, de jelen vannak, és a beszélgetésük nem volt éppen zajtalan. Azonnal a kezéért nyúlok tapogatózva, miközben ébredek és kicsit zavarodottan vonom össze a szemöldököm, hogy minden szavával egyre jobban felüljek és már le is tegyem a lábamat az ágy szélén. - Joyce, miről beszélsz…? Petert? És itt van? - kerekedik el a szemem és az is kicsit segít azon, hogy rájöjjek miért is ébresztett fel, hogy halványan elkezd derengeni valami rossz szag rajta. Hogy ez a rossz szag maga Peter és valamiért ellenszenvezek vele, vagy éppen a friss harapásnak a kipárolgása azt nem tudom, minden esetre a hosszú, laza pólót, amit alváshoz használok le se cserélem, csak felhúzom az első nadrágot, ami a kezem ügyébe kerül, hogy két percen belül szolgálatkészen nézzek a lányra. - Hogy történhetett ez? Mutasd az utat. - kérem meg rá, hiszen nem tudom a nappaliban vagy a hálójában, vagy egészen máshol hagyta-e a fiatal férfit. Egészen aggodalmas az arckifejezésem, miközben felemelem az orvosi táskámat. Kócos vagyok, az arcomon még tisztán kirajzolódik a párnám gyűrődése, a szemem alatt halvány karikák díszelegnek, hiszen sokat dolgozom és sokat használom a gyógyító képességemet, nap mint nap a saját erőmet áldozva másokért. Gondolkodás nélkül követem, hiszen Peternek segítségre van szüksége, minél előbb, nincs idő se arra, hogy tisztességesebb ruhát húzzak vagy megfésülködjek, se arra, hogy még több kérdést fordítsak a barátnőm felé. A tekintetem egyszerre hitetlen és döbbent, hiszen... mennyi volt erre az esély? Ha tudom, hogy ez lesz, akkor talán még sem beszélem le Joyce-ot, hiszen akkor ott lehettem volna, hogy azonnal segítsek. Vagy akkor is ellene döntök, mert így legalább nem az ő felelőssége ami történt? Bár az évek valamennyire tompították az élményt, de még mindig emlékszem, hogy mennyire zavarodott voltam és mennyire rettegtem, amikor a nagyanyám megharapott, mert nem tudott megbékélni vele, hogy az édesanyám öröksége erősebb bennem, mint az apám átka.
- Azt mondtam; nem! – Vágom a csípőmre a kacsómat ellentmondást nem tűrő hangon. Talán alfaként kétszer is megbuktam, de ha valaki, hát én pontosan ismerem az átok mibenlétét. Megannyian vannak tőlünk a családban harapottak, még a tulajdon hugaim is, mert bennük sem nyilvánult meg az öröklött gén. Peternek órákon át mesélhetnék a birtok alatt húzódó kazamatarendszerről, amelyben a tágabb családi kör szinte szektaként működve, beavatási szertartás közepette harapják be a kicsi gyermekeket, hogy mielőbb bestiaként élhessen tovább. Lelkileg nem éppen egy kellemes dolog, túlzott magabiztosságom abból fakad, hogy én büszkén viselhetem az öröklött jegyeket, nem kellett alávetnem magamat a tortúrának. Megszokott dolog az, hogy akkor változom át, amikor akarok. Csupán uralni kell megtanulnom. – Lószart édes, állni sem tudsz a lábadon. – Végre valahára hajlandó engedelmeskedni. Nem is tudom, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, semmi romantikus, az biztos, viszont mégis rám bízza az életét, amikor megkívántuk, akkor megkaptuk egymást. Talán a pasim? Szeretőm? Franc se tudja. Emma nem mondana róla semmi dicsőségeset, de igenis hallgattam rá, úgyhogy talán majd most segíteni fog. Neki sincsen túl jó napja, mivel a holdtölte közel, alszik az istenadta. Mégis kénytelen leszek felkelteni, mert nálam mindössze a nyers erő dominál, ő a profi medimágus. – Holnap? Naccerű. Supermanné addig nem akarsz vállni? – Kérdezek vissza csípősen. Egyszerűbb lenne, ha tudnám is a pontos körülményeket, de aligha számít, hogy ki vagy miért harapta meg. Ha nem vérzik el, s az átok beteljesül, akkor úgyis mindegy. – Most azonnal dobj le magadról minden fémet. Fegyver, aprópénz, kulcsok, övcsat, gombok, ami bármilyen szinten tartalmazhat. Az ezüstre leszel fogékony, de most minden allergizál, amíg átváltozol. És én se. Emma igen. – Hárítom el a felelősséget, s mégis legbelül furcsa melegség jár át, hogy valaki ennyire rám teszi fel az életét. S nem kell cserben hagynunk, mert vannak most már olyan barátaim, akik lenyelik a stílusomat, magamért szeretnek. Ezek közül a legnagyobb kincs Emma, aki testvérem helyett testvér, és ha egyszer mégis elgondolkozom a női vonalon, az csakis ő lehet, senki más. – Sárkánygömb? Az eszem megáll. Maradj itt. Megnézem, hogy zavarhatom-e. Vannak ugyan varázsszereim, de amire most szükség van, az a jó öreg medimágia. Semmi kunszt, csak kötözés, véralvadásgátlás, regenerálás. Ehhez Emma ért igazán. Tehát itt maradsz. – Elfordulok tőle, pofán csapva szőke tincseimmel, s felsietek az emeletre vezető lépcsőn, hogy az Emmának adományozott szobába halkan kopogtassak be. Benyitok, leülök az ágya szélére, s bújva keltegetem. – Nem fogod elhinni. Rólam letiltottad, erre megharapta más.. – Ha a lány felkel, akkor kézenfogva vezetem lefelé, remélve, hogy közben úgy nagyjából magához is tér.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Igen, abban egyetértünk, hogy sokkal jobb lett volna, ha mindezt Joyce teszi meg. Sohase jutott volna eszembe, hogy rajta vagy Daneen kívül bárki más juttatna erre a sorsra. A lelki oldala elég nehéz ennek a dolognak, főleg úgy, hogy eddig vadászként éltem, a szőkeséghez hasonló lényeket üldöztem, most pedig én is azzá válok. A családom, az ismerőseim... Egytől-egyig vadászok ők is és - noha - halottnak hisznek, félek szembenézni a tetteim következményeivel. Most jövök csak rá igazán, hogy ez az egész elég hülye ötlet volt részemről. Hónapok kellettek volna ahhoz, hogy felkészüljek rá lelkileg, nem pedig hetek. Erre most itt vagyok és minden másként alakult, mint azt elképzeltem eddig magamban. A fájdalom pokoli, erre egyébként is számítottam, a történtek lelki oldala viszont még a fizikainál is jobban kínoz. - Hogyne! - morranok fel mérgesen, ami egy fájdalmas szisszenéssé alakul át, miközben tenyeremet az oldalamra tapasztom. Mintha még a csontjaim is fájnának. - Majd én - szögezem le egy szigorú pillantás kíséretében. - Rendbe jövök és elintézem. Bízd csak rám. Nem fogom Joycet ugráltatni, nem áll szándékomban a szoknyája mögé bújni csak azért, mert ő született vérfarkas. Nem, idővel túlteszi magát ezen a testem és minden a régi lesz, én pedig sokkal erősebbé fogok válni, ebben teljes mértékben biztos vagyok. A kórt képes leszek a javamra fordítani, főleg abban az esetben, ha Joyce is mellettem áll. Vadászként pedig el tudom majd kerülni azokat, akik engem üldöznének esetleg. Bár, ki tudja, a végén talán ismét befogadnának. Hiszen ismernek, ahogy apámat is ismerték. A Greenwood név talán még jelent valamit azokban a körökben. Engedelmesen roskadom le az említett bútordarabra és normális esetben a szőkeséget is magamra rántanám, hogy ismét együtt tölthessünk egy kis időt, de most még csak egy pillanatra se jut eszembe ilyesmit tenni. A víz továbbra is szakad rólam, a csontjaim pedig úgy fájnak, mintha valaki egyszerre törte volna őket szilánkosra és még mindig annak a következményeit nyögném. Pedig bírom a fájdalmat, mindig is magas volt az ingerküszöböm, de ez most valami más. Egy eddig teljesen ismeretlen oldalát tapasztalom meg a kínnak. Ki fogom én ezt bírni ép ésszel? - Holnap nekem Jade házához kell mennem - nyögöm ki a szavakat, egy fájdalmas fintorba torzult arccal, miközben maradék erőmet összeszedve ragadom meg határozottan Joyce karját. - Ez nagyon fontos, helyre kell hoznod addigra - folytatom. Szinte minden egyes szóért meg kell küzdenem, de nem érdekel. A szőkeségnek tudnia kell, hogy nem sok időnk maradt. - Dorina nővére megpróbált helyrepofozni, de ő nem ért hozzá. Te vagy az egyetlen reményem - teszem még hozzá, vetve irányába egy bizakodó pillantást. Jóformán a lehetetlent kérem tőle, de ő talán még arra is képes. Nem ismerek nála erősebb nőt. Az akarata acél, erre már volt alkalmam rájönni párszor. - Dorina, én és Hiro elmentünk a romániai rezervátumba megszerezni a sárkánygömböt - vázolom fel, habár itt aligha lesz nagyobb előadás részemről. - De elkaptak minket és az egyik emberük megharapott. Nyilván végezni akart velem, de még időben megmentettek. Utána Diana próbált meg helyretenni, de ennél többre ő se volt képes. Enyhítette ugyan a fájdalmaimat, azért voltam képes elvánszorogni idáig, de lassan elmúlik a főzetek hatása. Dorina legszívesebben még ettől a távolságtól is eltiltott volna, de úgy éreztem, csakis Joyce lehet a segítségemre. Hoppanálni ebben az állapotomban képtelen lettem volna, szóval nem is kockáztattam. Nagy nehezen bár, de eljöttem idáig, noha igen gyakran be kellett iktatnom némi pihenőt. Volt is pár alkalom, amikor majdnem összeestem.
A kávét gyorsan félre is teszem, ahogyan szó szerint beesik. Mondani sem kell, már az első pillanatban látom, hogy nagy a baj, megharapták. Talán mégis jobb lett volna, ha én teszem, szépen rákészülve, szervezett körülmények között. Ám tovább akartam lépni, jobb embernek lenni, kiegészülve Emmával és Sidneyvel valami jó ügyért küzdeni. A bennem élő szörnyeteg miatt ez nyilván lehetetlen, a többiek sem tudják, hogy ha elszabadul a vadállat, nem lehet csak úgy kontrollálni. A rémálomban is simán szétszabadaltam volna azt a tükrös sötét varázslót. Láttam Emmán, hogy igyekszik azt hinni, hogy csupán az igazságérzet miatt tört ki belőlem a vérszomj, ám nagyon is élveztem, a baltával a kezemben apró darabokra szabdaltam volna. – Azok voltak, akiktől tartottál? Csak nevezd meg őket, és ha helyrehoztalak, máris indulok, hogy szétszedjem őket. – Recsegem élesen, nem csupán azért, mert heves a birtoklási vágyam Peter irányában. Van elég gondom, hogy a farkasgazda a trófeái közé kívánja a fejemet, Sophia meg valami távoli rokon, és még ártani sem tudunk egymásnak, ám próbálok nyugodt maradni, arra gondolni, hogy most már nekem is vannak társaim. Mág csak falkát sem kellett alapítanom, amire egyértelműen alkalmatlan vagyok. A Piroskás lovagrendben viszont a lányok hallgatnak rám, barátként kezelnek, s úgy fest tényleg változom, mert Peterrel ezt már kezd kapcsolattá alakulni, aggódom a kis hülyéért, amit korábban senki irányában nem tettem meg. Lehet, hogy lassan felnövök? – Oda, a kanapéra. – Támogatom, hogy gyorsan leroskadjon, s több fronton is próbálok segíteni. Tapsolok a házimanómért, aki egy nagyfülű, bárgyú jószág, még otthonról a Brekinridge birtokról hoztam magammal. – Az alagsori bájitalok közül vérpótlót hozol, és kombinálod erősítő gyógyítallal. – A manó biccent, s máris elpukkan a közelünkből, én pedig gyorsan intek, még pálca sem kell hozzá, a kamrából üst lebeg ki közénk csípőmagasságban, s alatta máris láng csap fel, feltöltve vízzel a tartalmát. Az egyik fiókból steril gyolcsot húzok elő, s fiú mellé ülök, őt fekvésbe nyomom, de fölé hajolva máris tépem le róla az inget. – Ez nem is akármilyen farkas volt. Minimum béta. Mi történt? – Megnevesítem a gyolcsot, s lassan kezdem tisztogatni a sebszéleket, de gyorsan el kell állítani a vérzést, mert vagy végbemegy az átok, s farkas lesz, vagy elvérzik.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Diana mindent megtett annak érdekében, hogy a történtek ellenére helyre pofozzon, de az ő szakértelme ide kevés, én pedig csupán egy emberben bízom meg annyira, hogy ilyen gyenge állapotomban is elé merjek állni. Joyce. Valamiért hiányzik a társasága és szeretném, ha ő venne kezelésbe, nem más. Dane nyilván nem restelne némi gúnyos szöveget fűzni a történtekhez, ami jelen helyzetemben nagyon nem hiányzik számomra. A gúnyos mosolyát pedig egyenesen a pokol legmélyebb bugyraiba kívánom. Nem csoda hát, hogy - miután biztonságba helyeztük Dorina testvéreit és a sárkánygömböt - az első utam is a nő házához vezet. Holnap találkoznom kell a féltestvéremmel és a csapat többi tagjával, de ebben az állapotomban igencsak nehezemre esne bármiféle épkézláb varázslatot produkálnom, ha esetleg oda kerülne a sor. A végén még veszélybe sodornám a küldetésünket, ami nagyon nem áll szándékomban. Bizonytalanul támolyogva lépkedem hát a Joyce háza felé vezető úton, miközben itt-ott meg kell állnom kifújnom magam és valamilyen szinten úrrá lennem a fájdalmon. A harapás helye nem csak egyszerűen lüktet, hanem pokolian fáj is, mintha a férfi fogai továbbra is a húsomba mélyednének. Testem minden egyes porcikájáról szakad a víz, a látásom pedig annyira homályos, mintha vízesés mögött állnék ebben a pillanatban is. Dorina figyelmeztetett ugyan, hogy érdemesebb lenne pihennem, legalább a ma éjszaka folyamán, de úgy éreztem, szükségem van arra, hogy Joyce legyen mellettem. Ő sok mindent tud a vérfarkassá válásról, még abban az esetben is, ha ezt a kínt egyszer se kellett átélnie. Bízom benne, sokkal jobban, mint bárki másban. Valahogy érzem, hogy ő még ebben a legyengült állapotomban se lenne képes ártani számomra. Elvégre, az az éjszaka mindkettőnk számára jelentett valamit. Hogy pontosan mi is volt az, arról fogalmam sincs, hiszen azóta se vagyunk együtt, de valami határozottan alakulóban van köztünk. Ez nem az a megszokott egyéjszakás kaland. Nem, ennek valami másnak kellett lennie. A házhoz érve kopogok, majd várom, hogy a nő ajtót nyisson. Érzem a frissen lefőtt kávé illatát, ami normális esetben édeskésen tódulna az orromba, most azonban csak a gyomrom kavarodik fel tőle. Ahogy Joyce szépsége se hat meg különösebben. Igencsak szakadt állapotban állhatok előtte, csapzott hajjal, sápadtan, izzadva, egész testemben remegve, ugyanakkor viszont elég hamar leszűrheti, hogy nem egy váratlan támadás áldozata lettem, hiszen a ruhám nem sérült. Igen, még nagy nehezen átöltöztem, mielőtt elindultam volna hozzá. - Szia! - mosolyodom el reszketegen, a bejárati ajtó oldalához dőlve, hogy legalább az megtámasszon valamilyen szinten. - Megharaptak és a segítségedre lenne szükségem - vágok bele a közepébe, ezúttal mellőzve a részletes beszámolót. Arra ráérünk akkor, ha már jobban leszek valamivel. Mit ne mondjak, most úgy érzem, messze még az a pillanat. A lelkivilágomról pedig inkább ne is beszéljünk.
Ezúttal is nálam találkozunk, noha már nem vagyok annyira egyedül, mint eddig. A tágas kertes háznak két új lakója is van, noha Sidney inkább csak időszaki vendég lesz, mert még a Roxfortban tanul, s gyakran mászkál ereklyevadász utakra. Ellenben Emma megkapta az egyik emeleti szobámat, mert neki nem volt hova mennie. Bár jó a kapcsolata a családjával, mégis el akart szakadni, anyagilag viszont nem engedhette meg, hogy hozzám hasonlóan önálló legyen. Örömmel ajánlottam fel mindkettőjük részére a házat főhadiszállásnak is, hiszen én megtehetem, hogy itt gyűljünk, egyébként pedig az én ötletem volt az egész, hogy vérfarkasokként kössünk szövetséget, azonos érdekekért harcoljunk. Sophiát ugyan nem tudtam megölni, de nem is bánom, egészen értelmes lány, remélhetőleg nem ellenem fogja használni az erejét. Peterrel napok óta nem találkoztam, jól megértjük egymást, azt leszámítva, hogy nem akartam szándékosan átkot szórni rá, hogy vérfarkassá harapom. Így is éppen elég erős, mint vadász, felesleges ezt túlgondolnia. Annával volt azért egy kisebb veszekedésem, hogy a rémálmos éjszaka után nem engem, hanem azt a másik dögöt, Wyatt-et kereste meg, de láthatóan teljesen elválik egymástól a kettőnk élete, nem kell ezt erőltetni. Ha én lepattanok végleg otthonról, akkor úgyis ő lesz majd a kedvenc, hát élvezze! Peter nemrég üzent, hogy sürgősen beszélnünk kell, el sem tudom képzeni, hogy mit akarhat. Tuti, hogy nem terhes! Akkor mi lehet ilyen sürgős? Kicsit összenyalom a kupit, mert a bejárónő csak holnap jön kimosni a függönyöket, meg takarítani, gyorsan bontok némi teasüteményt is, mert nem vagyok éppen egy nagy házitündér. Aztán várakozom. A jó öreg farrmer és póló kombót vettem elő, mert ha mennünk kell valahova, akkor csak felkapom a dzsekimet. Amíg nem jön meg, bekeverek egy kávét.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondhatom, hogy sokáig húzzuk a dolgot, ám vannak olyan esetek, amikor nincs szükség előjátékra. Az ugyanis már megtörtént egymás kerülgetésével, így amikor eljön az a pont, hogy meg akarjuk tenni, miért is tétováznánk holmi cirógatással? Hallgattam ugyan Emmára, s figyelembe vettem a vérfarkassá változtatás buktatóit, ám már a barátnőmnek is mondtam, valami komolyat érzek Peter iránt, és ezt nem fogom félredobni. Igen, talán hátat fordítok a családomnak, megalapítjuk azt a lovagrendet legalábbis hármasban Sidneyvel, ám Peterrel tartani akarom a kapcsolatot. Ez már rég nem arról szól, hogy én vagyok a bestia, ő pedig a vadász. Valaki kialakult köztünk, ami számomra sem csupán azt mutatja, hogy érzékien csábítgatom, szükségem van rá! Könnyedén összeforr a testünk, mintha csak gyakoroltuk volna, sehol nincsen az első együttlét bénázása, egymásra hangolódása. A méretek gyorsan formát öltenek, nincsen súlybéli holt teher egyik oldalon sem, s bár fizikálisan erősebb vagyok, ezúttal azt sugallom, hogy teperjen le, nem kell visszafognia magát. Bár szinte elnevetem magam, mert akaratlanul is eszembe jut az egyik exem, akinek sikerült eltörnöm a kulcscsontját a nagy kapaszkodás közepette. Na az nem éppen pozitívan ért véget. Peter viszont nincs cukorból, a segítségemmel szinte a halálból tért vissza, akkor döbbentem rá, hogy nem tudnék úgy élni, hogy ő nincs a nyomomban. Erős a vonzalom, s a vágy, hogy magam mellett tudjam. A durvább lökések szinte morgást csalnak elő az ajkaimból, ez most mégis az emberi énem, a fiatal lányé, aki képes elengedni a fantáziáját, így ahogy fölém kerekedik, és lefog, éppenhogy ellenkezem csupán, hogy ellen kelljen tartania, eljátszva így azt, hogy erőszakkal tesz magáváé. Dobálom magam, a fejemet oldalra csapom, az ajkaimról mégis élvezetes sikoly tör fel, újra és újra beleszaggatva a kettőnket körbeülő csendet. A gyorsulás s az erő engem is a kielégülés felé taszít, minimum mintha lefutottam volna egy marathont. A sikerélmény persze más, mégis láva forróságával tör ki belőlem, szinte Peterrel egy ütemben, mintha duettet énekelnénk. Rendszertelen lélegzetem lassan csillapodni látszik, magamhoz húzom őt, hogy együtt sikerüljön megnyugodnunk. Megszólalni még nem sikerül.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Önelégült mosollyal veszem tudomásul, hogy Joyce ezúttal képes behódolni nekem. A meztelen teste látványa már önmagában izgató, amikor pedig még hozzám is ér, komolyan türtőztetnem kell magam, hogy ne menjek el idő előtt. Nem mintha nem lennének más módszerek is a felhevült testek vágyainak kielégítésére, de igazán kínos lenne így csődöt mondani, ha már ennyi ideig kerülgettük egymást. A végjátéknak tökéletesnek kell hát lennie, mi több, pazarnak. Ujjaimmal kényeztetni kezdem odalenn, amikor pedig felszisszen az élvezettől, megcsókolom az ajkait, majd lejjebb vándorolok, ismét a melleire, miközben továbbra is simogatom az intim részeit. A mozdulataim hol hevesek és durvák, hol pedig gyengédek és romantikusak. Igazság szerint nem sokat kell agyalnom azon, hogy melyik taktikát is alkalmazzam, hiszen a szőkeség nyögései mindent elárulnak számomra. Ő nedves, én pedig kemény, tökéletes kombináció egy páratlanul eltöltött éjszakához. Felesleges az érzelmi oldalon rágódni, hiszen már Joyce előtt is voltak egy éjszakás kalandjaim. Azonban ő az egyetlen, akinél úgy érzem, többet is szeretnék ennél. És nem csak azért, mert így egymásra vagyunk hangolódva, hanem valami más, belső késztetés miatt is. A dolog azonban lehetetlen, hiszen ő vérfarkas, én pedig vadász vagyok. Mindkettőnknek nehéz lenne egy ilyen kapcsolat, hiszen eleinte bizonyára a volt ellenséget látnánk egymásban. Váratlanul hatolok belé, bármiféle előzetes egyeztetés nélkül, habár talán pont ez a legizgalmasabb ebben az egészben. Az eddig ott szorgoskodó ujjaimat valami sokkal kellemesebb váltja fel, rajta pedig láthatóan végigszáguld az élvezet első hulláma. Mi tagadás, szorosan simul rám és kapaszkodik a hátamba. Számítok némi sérülésre ezt illetően, de szerencsére Joyce nem lendül bele ennyire a dologba. A csókját viszonzom, miközben testünk egybeforr, amikor pedig a hajamba túr, én a nyakához hajtom az arcom. Nem kezdek neki egyből tevékenykedni, nagy levegőt kell vennem annak érdekében, hogy ne itt és most élvezzek belé. Igyekszem lehűteni hát magam, valami teljesen másra gondolni, majd végül átveszem az irányítást. Eleinte óvatosan mozgok ki-be benne, nehogy túl hamar véget érjen a varázs, majd fokozatosan gyorsítok a tempón, már-már durván nyársalva fel a lányt. Amikor úgy érzem, hogy ez sok lenne, visszaveszek, majd ismét Joyce reakcióit figyelem. Igyekszem mindenre úgy reagálni, ahogy ő szeretné, de közben nem kiesni az irányító szerepéből. Lefogom hát a kezeit, hogy bármiféle kényeztetést megvonjak tőle, miközben keményen dolgozom rajta. A teste látványa azonban, a nyögései és a mellei mozgása mind-mind megteszik a maguk hatását. Pár határozott, gyors és mély döféssel fejezem be azt, amibe belekezdtem, mindezzel megkoronázva ezt a kis légyottot. Zihálva borulok Joyce mellkasára, majd csókolom meg a melleit. Csak reménykedni merek abban, hogy ez számára is kielégítő volt, habár nem lenne ellenemre egy következő kör sem, ami az igazat illeti.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Joyce Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Joyce kertvárosi háza 2020-09-17, 14:58
Beszívom az ajkamat, s hátravetem a fejemet, szőke tincseim szinte az ágyat érik mögöttem, a testem ívben megfeszül, miközben a melleimet kényezteti. Félhangosan szisszenek fel az élvezettől, ahogyan a lábam közé ér az ujjaival, ebből nem lesz túl hosszú előjáték, ha ennyire egymásra vagyunk hangolódva. Jól érzi, nedves vagyok már és sikamlós, tehát ha beljebb is nézelődik, akkor érezheti, hogy nem véletlenül keveredtünk az ágyba, kezdeményezésemnek fizikai oka is volt, nem csupán a figyelemelterelés. Összerezzenek, ahogy végül ismét visszahúz, és belém is hatol. Magamba engedve simulok rá, hogy én magam adjam meg a kezdőlökést, érzem, hogy kőkemény fegyvere egy ajtót is be tudna dönteni, és nekem most erre van szükségem. A hátsómon támaszkodik meg, míg én a hátába kapaszkodom, de a felesleges divatköröket mellőzöm, és nem kezdem el szétkarmolni. Csak mert vérfarkas vagyok, még nem kell az emberi alakomban is vadállatként viselkednem. Keményen megcsókolom, de csak egyszer, és inkább becsukom a szemem, hogy a nyakgödreimbe tudja fúrni az arcát, míg én a hajába túrom az ujjaimat. Van a mozdulataimban valami nem is titkolt provokáció, mintha azt várnám, hogy mikor dönti el, hogy ő akar irányítani, s netán átvenni a kontrolt felettem, mert ez mind szép és jó így, de azt eddig is tudhatta rólam, nem szokásom visszafogni magam. Mozgatom a csípőmet, de szépen lassan körözve, jelezve, hogy én vagyok az erősebb, amíg nem próbálkozik valami mással.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem, eszem ágában sincs vitatkozni vele, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam, semmi értelme. Nincs ínyemre ugyan, hogy itt és most nem kapom meg azt, amit akarok, de helyette mást kínál fel számomra, ami azért igencsak kecsegtető jutalom és cserébe még arról is hajlandó vagyok lemondani egy ideig, amiért eredetileg jöttem. A szőke bombázó incselkedő mosolya csak még inkább felkorbácsolja a bennem lapuló vágyakat. Amikor a csípőjével körözni kezd, érezheti rajtam, hogy már teljesen bevetésre készen állok, bármiféle előjáték nélkül is. Akár itt és most nekieshetnék és nagy eséllyel ez számára se lenne túl nagy akadály. - Talán – biccentek Joyce szavaira, de abban tényleg egyetértek, hogy ennek most jött el az ideje. Egyikünk se gondolkodik hosszabb távban egyelőre, korai lenne ezt még felhozni, de mindketten felnőtt emberek vagyunk, akik el tudják dönteni, mit szeretnének a másiktól. Egy éjszaka még nem jelent semmit, egyikünk se írt alá semmiféle szerződést ezzel kapcsolatban, szóval nem igazán agyalok azon, mit is hoz majd a holnap. Jó lenne minden napomat a dögös szőkével tölteni, de egy kis ideig még ezzel is beérem. Amikor az ölemben terem, nem sokat agyalok azon, hogy mit is kellene tennem. A következő pillanatban ujjaimmal már a mellein időzöm, miközben ő odalenn matat. Halk nyögés hagyja el ajkaimat, amint megérint, az ujjaim azonban továbbra se állnak le. A mellei kerekek, pont megfelelő méretűek és tökéletesek. Ha a látványa gyönyörű volt, akkor az érintése egyenesen fenomenális. Ha lehetséges lenne, csak még jobban felizgatna vele, de úgy érzem, már rég elértem ebből a szempontból a maximumot. Nyelvemmel kényeztetni kezdem hát az érzékeny domborulatokat, miközben a kezem nem akad meg egyetlen helyen, lejjebb siklik, hogy végül a csípőjén állapodjon meg. Joyce alakja tökéletes, noha arról fogalmam sincs, hogy ez genetika vagy némi kemény munka gyümölcse, de nem is érdekel annyira. Itt és most minden percet szeretnék kiélvezni és olyan nyögéseket kiváltani a lányból, amelyet előttem még soha senkinek sem sikerült. Ujjaimmal hát még lejjebb indulok, hogy a combja közé furakodva kezdjem el odalenn ingerelni. Nem mintha különösebb szüksége lenne rá, hiszen az ottani viszonyok mindent elárulnak számomra. Különösebb munkára nem lesz szükség ahhoz, hogy problémamentesen magamévá tehessem. Némi időt hagyok kettőnknek, hogy kiélvezzük egymás érintéseit, de végül úgy döntök, nem bírom hát tovább. Fogom hát magam és megtalálva a megfelelő pozíciót, hatolok bele. A nyelvemre kell harapnom, hogy ne egy nagyobb nyögés hagyja el a számat a mozdulat következtében, miközben erőteljesen Joyce hátsójába markolok.
Aktuális viselet 
)
// 
