2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Seraphin McCaine Születési hely és dátum: 1979. 09. 28., Paisley, Skócia Csoport: Hollóhát Patrónus: Hópárduc Évfolyam (szak): 10. évfolyam, Ereklyevadász Képesség: Kísértetvadász Harapott vámpír Mágikus adottság: Légmágus Familiáris: Mosómedve Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret, Asztronómia Kihez tartozol: McCaine család
Jellem: Általában kedvesen és nyíltan viselkedek, ahogy egy jó diákhoz illik, jó véleménnyel vannak rólam az emberek, még ha az is az első gondolatuk, hogy Nicolas húga, nem az, amilyen valóban én vagyok. Fiatalkoromban sokkal aktívabb voltam az iskola életében, de mióta ide járnak a húgaim és a szüleink eltávoztak egymás után, leginkább a nyomukban járok és észrevétlenül egyengetem útjaikat. Ahogy ezt a bátyámmal is teszem. Tudom, hogy amilyen sokan vagyunk, éppen annyira makacsok, de nem vágyom elismerésre azért, mert kicsit a háttérből mozgatva a szálakat terelgetem az útjaikat. Ahogy csak tudom, próbálom őket boldoggá tenni, főleg, mert tudom, hogy nem maradunk örökre együtt. Úgy is szét fog szakítani minket az élet, más utakon fogunk elindulni. Talán már Nicolas se emlékszik, de gyerekkorunkban csodáltam szüleinket, a bátorságukat, az életüket, ahogy új és új helyekre járnak és... a szememben minden alkalommal hősként tértek vissza. Amíg végül el nem veszítették a harcot egymás után. Talán nem is akartam soha igazán a nyomukba lépni, csak tiszteltem őket, még is megmaradt egy dologban szüleink öröksége: utazni vágyom, ahogy ők utaztak munkájuk alkalmaival ezer helyre. Nem tudom még, hogy valóban képes vagyok-e hosszabb távon hátat fordítani a családnak, azt hiszem, bármerre is vetne a sors, az első szavukra rohannék haza hozzájuk. Azt, hogy milyen vagyok valójában, nehéz elmondani. A jó indulat vezérel, mikor cselekszem, de néha kissé felülemelkedem a saját jogaimon és olyanba is bele akarok szólni rátartian, amihez semmi közöm. Vagy ha van is közöm, nem én vagyok a főszereplő, de a törődésem erősebb annál, hogy ráhagyjam az emberekre, ha rosszul döntenek.
Kinézet, megjelenés: Mindenkitől, aki valaha is láttam anyánkat azt kapom, hogy mennyire hasonlítok rá, és ennél nagyobb bókot el sem tudok képzelni. Nem vagyok túl magas, világos bőrömhöz világosbarna haj társul, amit kissé ki is szoktam szőkíteni, hogy ezzel is jobban hasonlítsak elhunyt anyánkra. Általában kényelmes farmer-póló kombókat viselek egy dzsekivel kiegészítve, ami talán nem hathat túl elegánsan, vagy éppen nőiesen, de ékszereimmel és a csinos sminkemmel tökéletesen ellensúlyozom ezt a vonalat. Sokszor látni az arcomon mosolyt, bár néha inkább gyengéd elnézés az emberek bájos és érdekes mivolta felé, minthogy őszinte élénk nevetést megelőző gesztus.
Előtörténet: Nem mondom el azt, amit mindenki tud. A tényeket már elmondták előttem mások, legalább is amennyi tény jutott nekünk. Apám halott, anyám halott, van egy bátyám és két húgom, akiket nagyon szeretek. Szüleink tehetséges aurorok voltak, de kevésbé tehetséges szülők, hiszen kötelességük miatt magunkra hagytak minket, nagyanyánkra bízva, bár ahogy cseperedtünk inkább mondanám, hogy Nicolas vette át a felelősséget az idős asszonytól. Tiszteltem őket, ahogy a munkájukat is, úgy érzem magam, mint a háborús hősök gyermeke - tisztelem az emléküket és megannyi jótettüket, még ha igen csak felületesen ismerem tetteiket, olyan fiatal voltam. Mindig is igyekeztem jó testvér és jó nővér lenni, törődtem testvéreim sorsával, lelkével, segíteni akartam mindenben, amiben csak tudtam, akkor is, amikor utolért minket a gyász. Erősebbnek mutattam magam, mint ahogy megrázott ez a kettős fájdalom, és közben hiába lett volna mindennél fontosabb az egység, nagyobbik húgommal is eltávolodtunk egymástól, amit azóta sem értek. Valami olyan változás ment végbe benne, amit nem tudok megmagyarázni, pedig figyelmemet sosem vettem le róla, és akármit is gondol rólam, nagyon is szeretem. Csak törődésből erőltettem neki mindig is, hogy ne maradjon magában és próbáljon meg nyitni a világ felé, legalább a családunk felé, megtalálni a boldogságot négy fal közül kiszabadulva. Én voltam tehát, aki először talpra állt és ebben megpróbáltam segíteni a többieknek, mindenkinek valami célt csepegtetni az életébe, hogy újra beinduljon családunk élete. Hiszen mi még itt vagyunk, nekünk még élnünk kell attól még, hogy őket elveszítettük, örökre. Még ha a testvéreim útjait nem is határozhattam meg - sose akartam volna, hogy Lio így beletemetkezzen a bájitaltanba, vagy hogy Nicolas vágya az aurorpálya legyen, sőt, talán a bosszúvágy -, örülök, hogy valamerre halad az életünk, és valamiben kiemelkedőek lettek az életben. És én is megtaláltam a célomat és érdekeltségeimet, be fogom járni a világot, fel fogom térképezni az összes elveszett Legendás Ereklyét, és ebben a célomban eltántoríthatatlan vagyok. Minden testvéremmel van közös vonásom valamicske, még is csak egy fa különböző ágai vagyunk, de még is mindnyájukkal merőben más a viszonyom. A kicsi Sasha igazi energiabomba, életerős fiatal lány, akivel olyan könnyű beszélgetni és bolondozni, mintha nem lenne közöttünk annyi sok év. Kicsit talán úgy is tekint rám, mintha én lennék számára anyánk pótléka, de ezt őszintén nem bánom. Szeretnék olyan életerős, okos és tehetséges lenni, mint amilyen anyánk volt. Nicolassal kisebb korunkban olyan közel álltunk egymáshoz, mintha nem is lenne közöttünk az az egy év, de a halál esetek, és végül az, hogy ő is az auror pályára lépett, kicsit elszakította egymástól gondolkozásunkat. Akármennyire rányomta a bélyegét stílusára és jellemére a sok szenvedés, amin keresztül mentünk, mindig számíthattam rá, ahogy ő is számíthat rám, ameddig élek. Én mindig ott leszek, hogy amikor kimerülten, sérülten átesik a küszöbön összeszedjem és ellássam, ameddig annyira erőre nem kap, hogy önérzetesen elzavarhasson. Viszont van egy titkom, amit lélekszakadva tartok magamban már hosszú évek óta. Nem tud róla se mentorom, se rokonom, se barátom, senki, az ég egyadta világon. Mindig is volt bennem egy furcsa érzés, ahhoz hasonló, amit Lio érez, hogy nem tartozom oda, ahol vagyok, hogy kissé kívülállóként tekintek körbe, de teljesen más aspektusban, mint a lánynak. Mindig kedves voltam, mindig vidám, szeretettel telve és ide is akartam tartozni. Apánk halála után jöttem rá, hogy mi ez a furcsa érzés, amivel több, vagy inkább másabb vagyok. Akkor láttam először szellemet. Nem tudtam vele kapcsolatba lépni, ahogy később anyámmal sem, de mind a kettőjüket láttam, haláluk pillanatában manifesztálódva egy furcsa, derengő alakban. És akármilyen furcsán is hangzik, az, hogy láttam őket, az adott erőt, hogy sokkal hamarabb talpra álljak és sokkal előbb megküzdjek a gyásszal: hiszen tudom, hogy továbbra is itt vannak köztünk és figyelnek ránk. Későbbi években előfordult, hogy jóval csúnyább dolgokat láttam, mint a meghalt szeretteim megnyugtató jelenlétét, de soha, senkinek sem mondtam el, és saját erőmből űztem el őket a közelemből, mert a kapcsolatot egyszer sem létesítettem, tökéletesen megtagadtam ennek lehetőségét. Nem akartam, hogy ez a sötét képesség béklyóba kössön, esetleg ha elmondom Nicolasnak, akkor a bátyám mindent tudni akarjon, akár eszköznek használjon, hogy rátaláljon szüleink gyilkosára, vagy egyéb gyilkosságokban. Nem akartam magam ehhez a világhoz láncolni, és ez nem más, mint gyávaság és önzőség. Hátat fordítottam annak a lehetőségének, hogy én tényleg segíthetnék ebben az ügyben és nem csak kínzás lenne a kilátástalanság, amikor elmagyarázom, hogy nem tudom felvenni velük a kapcsolatot, mindig csak látom őket, és másokat is, aztán elfoszlanak. Én szabadon akarom bejárni a világot és mentes lenni minden béklyó alól, amit neki el kell viselnie feljebbvalóitól és azokat az ügyeket elintéznie, amit feladatként kap. Én nem akarok ilyen közel kerülni ahhoz a világhoz, ami elragadta a szüleinket, és nem is akarok a jövőben olyan szülő lenni, amilyenek ők voltak. Sőt, talán nem is fogok soha megállapodni, örökre szabadon fogom járni a világot és megismerni mindent, amit csak egy emberi élet rövid hossza megismerni enged.
De jó, de jó, de jó! Végre, lesznek nagy közös, családi játékok, és végre Sarahnk is van, úgyhogy jelenleg dupla az örömöm A kari nagyon szimpatikus, nekem elnyerte a tetszésemet, a fogalmazásod remek, ezzel se volt semmi gondom, minden bizonnyal jó játékokat fogsz kihozni a legidősebb nővérrel Sarah teljesen olyan, amilyennek lennie kell ahhoz, hogy ő legyen a legfelelősségteljesebb, Sasha szemében minden bizonnyal anyapótlékként is szerepel, úgyhogy ne vedd nagyon magadra, ha szinte állandóan a közeledben szeretne lenni Lióval természetesen sok gondja lesz még, de talán Nicóval ismét megtalálja majd a közös hangot Nem tartóztatlak, menj, foglalózz és vedd be a McCaine-családot
Londonban végigsöpört valamiféle pusztítás, amire az aurorok nem találtak magyarázatot, de egy csoport diák - Cedric Diggory, Lavender Brown, Hermione Granger, Padma Patil - közös vonásokat vélt felfedezni eközött az eset között, és Cho elrablása között. Padma egy különös kulcstartóra lelt, ami a későbbiekben kulcsszerepet játszott. Az unikornis szimbólum félreérthetetlenül vezette őket, míg meg nem jelent egy olyan boszorka, aki hatalmas erejével csak úgy lepattintotta magáról minden támadásukat úgy, hogy láthatóan pálcát sem használt. Egy öregasszony súgta meg nekik, hogy az egész nem evilági, és mielőtt az aurorok elvitték volna őket kihallgatni, hogy mik is történtek a parkban, miért voltak ott, sikerült elslisszolniuk. Egy marék különös por került Cedrichez, amit megvizsgálva rájött, hogy a Roxfort birtokánvan egy fa, amin keresztül térben és időben, világok között lehet utazni. Rászórta a port, és a csapat egy másik világban kezdte el a kutatást Daronel Deneira után. Sera küldeni akart egy levelet az igazgatóságnak, hogy tudják, hogy mi folyik itt, hol vannak, mit fognak csinálni, küldhessenek aurorokat a fához, a tanárok utánuk jöhessenek segíteni, stb., de Lavender önkényesen elégette a levelet... Annyi kiderült, hogy ebben a világban a mágia sokkal erősebb, mint náluk, rengeteg képességgel, fegyverrel, és különleges állati társakkal mászkálnak az emberek - és nem csak emberek vannak, hanem koboldok, elfek, különböző fél-állati lények. Sera segítséget kapott egy holt lélektől, ám ennek az volt az ára, hogy valószínűleg a lányok, akikkel kutakodott, idővel levezették magukban, hogy különleges adottsága van, amit egészen eddig leplezett mindenki előtt. Daronel Deneira ebből a világból származik, és valamilyen okból a kulcstartó, ami időközben egy mágikus medállá nőtte ki magát, nagyon is kellett neki, hogy elérje a céljait. Végül a diákoknak sikerült elmenekülniük és a medál is Seraphinnál maradt, a különös, itt még velük egyidős boszorkány nem szerezte meg, és ezzel úgy tűnt, hogy felülírták a múltjukat: London érintetlen maradt, a pusztítást megfékezték, vagy legalább is elnapolták. A varázstárgyat azóta is magánál tartja és ahogy eszébe jut új módszer, megvizsgálja.
Az Excalibur nyomában, 1999. tavasz-nyár:
Már lassan egy éve foglalkozott akkor az Excaliburral az Ereklyevadász lány, amikor kikérte az egyik professzor véleményét, aki Sean O'Gallagherhez irányította. A fiú ugyan kicsit különc, de mivel Seranak még nem volt tapasztalata és a fiú egy évvel felette járt, illetve egy ereklyevadász-dinasztia sarja, szüksége volt rá, mint partnerre. Tavasszal kezdtek el együtt dolgozni, átvettek minden nyomot, ami csak fellelhető a témáról, és rengeteg elméletet gyártottak, amiket egy-egy napos tanulmányi kirándulásokkal igazoltak, vagy cáfoltak meg. Nem volt egyszerű, rengeteg falba ütköztek, hiszen a forrásaik nagyon is régiek és már megannyi ereklyevadász végigmehetett a lépéseken előttük. De nekik valami újat kellett észrevenniük, amit senki más nem vett észre eddig. Végül a nyomok Glastonbury-be vezettek, ahol megtaláltak egy mágikus rejtekhelyet, de a nyomok itt elapadtak. Nem sikerült rálelniük a kirakós utolsó nyitjára időben, csak egy kis amulettet találtak, és mikor Sera McCaine-medálja felizzott a nyakában és ezzel teljességgel elvonta a figyelmét, akkor jöttek rá, hogy vége. Elmúlt a pillanat. A mágikus hely, ami mögött a legendás kard lapulhat csak az év egyetlen napjának egyetlen pillanatában nyílik meg, ha beillesztjük a "kulcsát", az amulettet, de ő ezt a pillanatot elszalasztotta, mikor a medál jelzett, hiszen az azt jelenti, hogy valamelyik testvérének szüksége van rá. A kaland meghiúsult, és további egy évig esélyük sincs bejutni, és akkor már lehet, hogy nem is alkotnak majd újra egy csapatot, hiszen Sean már soha többé nem fog bízni benne, az elkötelezettségében a küldetések iránt. Később kiderült, hogy nem is volt valódi a veszély, hiába hagyta ki ezt a fantasztikus lehetőséget. De neki mindig és újra a családja volt fontosabb.
A négy testvér élete egyre jobban távolodik el, habár Sera mindent megtesz, hogy felügyelje az életük alakulását és támogassa őket. De a családi krízisekre mindenki egybegyűlik, és a legkisebb testvért, Sashát támadás érte a Birtok területén. Órára sietett, amikor valaki hátulról leütötte, és már csak arra ébredt, hogy Hagrid cipeli a gyengélkedőre. A testvérek nem akarták csak úgy elfelejteni a dolgot, hiszen a szüleiknek tucatnyi ellenségük lehetett, ahogy Nicolas is gyűjthetett néhány ellenlábast mióta elkezdett bejárni az Auror központba az egyetemi oktatás mellett. A gyanú nem terelődik Lio-ra, hiszen a szüleik is gyilkosság áldozatai lettek, így biztosan van még a családjuknak ellensége, valaki olyan, aki nem éri be, hogy a szülők elvesztették az életüket, még a gyerekeiket is büntetnék. Ezúttal Sasha eszméletvesztésén és a riadalmon kívül nem lett baj, de mi van, ha ez valamiféle figyelmeztetés, és legközelebb nagyobb baj történik...?
A nyomozás (MCaine-család), 1999. tavasza - játék folyamatban
Még aznap megbeszélik az igazgatósággal, hogy a négy gyerek - bár ebből hárman már nagykorúak - néhány napra elhagyja az iskolát. Persze nem mondhatták azt, hogy nyomozni viszik magukkal a legkisebbet, de sikerült kikérniük mindnekit és a McCaine család házában felszedelőzködni, nyakukba akasztani a családi medáljaikat, amiket az iskolán kívül mindig hordanak, főleg, ha bajra lehet számítani. És most mindenre fel kell készülni. Mindenki feketébe öltözik, hogy ha valamilyen ismerős gyanút fogna, hogy nincsenek az iskolában, bármikor elővehessenek egy fedősztorit, hogy temetésre mennek vagy éppen onnan jönnek. Egy kis időre ketté válnak, mert a buszig rengeteg idő van még, Lioneah és Nicolas a megállóban várnak és beszélgetnek, míg Sera és Sasha elmennek egy cukrászdába édességért. Ekkor áll elő a kicsi azzal a gondolattal, hogy a nála 2-3 éves srác ismerőse töltse a McCaine házban a nyarat. Sera vívódik, de belemegy és a család többi része is próbál jó képet vágni - persze Lion kívül, őt csak nem érdekli a húga lelki világa és nyári programjai. Először a Minisztériumot célozzák meg, de aztán Sera inkább úgy dönt - és ebbe mindenki jobbára beleegyezik -, hogy ott túl nagy feltűnést keltenének, ezért inkább a szüleik aktív auror évei alatti munkatársait, a család barátait keresik fel, Bowmant és Ramsay-t, akik leginkább titkos informátorok voltak számtalan sötét ügylettel kapcsolatban. ...
Benned ég a szikra...? 1999, nyár kezdete, utolsó nap a Roxfortban
Egy szörnyen hosszú év után, lezárva a McCaine-ek egyik titkát, fáradtan pakolja vissza az utolsó kivett könyveket Sera, amikor összetalálkozik Elijah-val, a régi... nos... ha nem is szerelmével, de pasijával. Egy rövid flörtölés után arra terelődik a szó, hogy Elijah is az ereklyevadász szakot választja, most, hogy elvégezte a hetedik évet, így Sera elkezd tanácsokat osztogatni milyen tárgyakat vegyen fel, hogyan érdemes kezdeni és felajánlja a jegyzeteit is. Jól esik ez a kis beszélgetés, addig sem kell azon rágódnia, hogy Sashának azt ígérte, hogy nyáron egy hetet a barátja náluk tölthez, miközben úgy tervezte, hogy ő Seannal elmegy az Excaliburt kutatni. Még mindig nem szólt senkinek, hogy a legendás kardon dolgozik, magában tartja a titkát, amit nyáron a legnehezebb, hiszen akkor ott vannak a McCaine-házban mindannyian, és ha elmegy valahová, bizony észreveszik. A legnehezebb még is az, hogy Sheere előtt is titkolnia kell a kutatást, mert a barátnője biztosan minden áron vele akarna tartani...
Kísért a múlt?, 1999 november eleje - játék fagyasztva
Sera elkezdi számonkérni Grayson Prasley professzort, aki egy hónapja kezdett el az iskolában tanulni, és Sera egyik barátjának a nevelőapja volt hosszú évekkel ezelőtt. Dany-t védve megy oda, hogy minél többet szúrjon a férfibe, hiszen egy hónapja van itt, és fel se vette a kapcsolatot vele, de rövidesen kiderül, hogy ez azért történt mert nem is tudta, hogy a "gyermeke" varázshasználó és itt tanul. ...
Változnak a dolgok - Esti dumcsi, november vége
Előzmények: Sheree csak egy rövid ideje lett átváltoztatva, amikor Serával kint voltak Roxmorts utcáin és egy vámpír rájuk támadt. A két szőke lányt teljesen meglepte a támadás, a fekete ruhás férfi pedig leteperte Sheree-t és a fogait belemélyesztette. Sera az ijedtségben le akarta rántani a férfit, de az sokkalta erősebb volt, és a falhoz vágta, ami után minden elsötétült... Már arra ébredt fel, hogy Sheree vérben fagyva fekszik a földön, de ahogy megindultak a könnyei, Sheree hirtelen magához tért, kipattant vámpír fogakkal és...
A lányok esti beszélgetése: A téma csapong, Sera elmeséli hogy Dany apja az egyik tanár, és a pasi egyáltalán nem törődött vele, aztán Sheree kezd el mesélni egy fiúról, aki nagyon megtetszett neki, és beindul az ötletelés, hogy hogyan is kéne elcsábítani. Sera bevallotta, hogy ami Elijah-val köztük volt, az nem volt lángoló szerelem, csak inkább barátság extrákkal. Serának kételyei vannak, hogy Sheree készen áll valakihez közel kerülni, hiszen csak nem rég lett vámpír, pedig a lány tagadja előtte, hogy probléma lenne az éhsége, pedig az... Végül kibukott az Excalibur-történet, amit eddig Sheree elől bőszen titkolt, ezzel folyamatosan megtörve a szőke barátnőjének a hitét abban, hogy ő olyan csalhatatlan és tökéletes. Csak az szeretne lenné, és éppen ezért nyomja el magában a vágyait, és éppen ezért csúszik mostanában még is minden félre... A beszélgetés végén megbeszélték, hogy Sheree megpróbálja becserkészni a fiút, Sera pedig beszél végre a bátyjával őszintén a vágyairól és arról, hogy ezen a nyáron nem megy haza a McCaine-házba.
Lióval természetesen sok gondja lesz még, de talán Nicóval ismét megtalálja majd a közös hangot 
