2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Padma tud olvasni belőlem, eszében sincsen, hogy jelentkezzen a kollégiumba, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert a végén ott kötnénk ki, hogy mindenki megy isten hírével, és szét esne az egész nyomozás. Egyetértek Daphnéval, hogy az iskola bezárása drasztikus lépés lett volna, de talán csak azért, mert annyi mindenen átment már a Roxfort, és soha nem zárta be a kapuit. Az én szememben ez a szilárdság, ez az állandóság, ez a kitartás jellemzi az iskolákat, a tudás átadása természetesen az óvintézkedések betartása mellett az egyik legfontosabb. - Vállalom, köszönöm. - bólintok, egy kicsit kihúzva magam, talán megszokásból, talán azért, hogy ezzel az attitűddel is kicsit professzionálisabb irányba terelgessem a beszélgetést, aminek eligazításnak kéne lennie. Pontosan tudom, hogy mennyire keresztbe tesznek az érzéseim, és hogy nem kéne ilyen egyértelműnek lennie a bizalmatlanságomnak, mert így széthúzást szülünk a csapatban és igyekszem visszanyelni az egészet és mélyen eltemetni. Az érzelmek olykor segítenek a döntéshozatalban, de most nyilvánvalóan az útban vannak… A varázstárgyak és hasznos trükköket érdeklődve hallgatom, és ezúttal nem azért, mert bármikor kitörhet belőlem, hogy “akkor ez volt azoknak a mocskoknak az előnye?!” vagy ilyesmi, hanem tényleges figyelemmel. Amikor nyolcadikban megcéloztam az Auror szakot már akkor mondtam a tanároknak, hogy a kísérleti mágiák nagyon érdekelnek, és az ilyesféle felhasználások között van olyan, ami nekem nem jutott eszembe. Az arcom egészen megváltozik, megfeledkezem, hogy ki az, aki mondja, csak arra figyelek, amit. És erre kell koncentrálnom, hogy ne essek darabokra. Ronan nem egy gyenge jellem, aki a kedvemben járva visszakozna, csak azt fogadja el vereségnek, ha Daphne rendet tesz, és amikor egymásra meredünk ugyanezt olvashatja ki a szememből. Mégis a nő kérdésére csak újra kihúzom magam és ismét néma maradok, és addig meg sem szólalok, míg le nem zárja a történetet. - Először az új főhadiszállás akár mágikus úton - hoppanálás, hoppor, zsupszkulcs - aztán az iskola taxival, hogy teljesen muglinak tűnjük, igaz? - kérdezek vissza, hiszen szegény manó sorban áll, hogy mondjuk meg pontosan mit szeretnénk és ő valóra váltja, de még nem nagyon kapott választ a közlekedés módjára. Ha van esetleg mágikus lenyomat, ami alapján hoppanálhatunk, vagy tudjuk a hely nevét a por használathoz, vagy ha elő tud készíteni egy zsupszkulcsot… nekem mindegy, csak menjünk, és vérbeli boszorkaként minél gyorsabban akarom, nem mugli csigalassú eszközökkel, ameddig nem muszáj. Mielőtt elindulnénk azért még magamhoz hívom a familiárisom és előveszek egy mágikus medált, amibe lényegében belezárom a mágikus lényt, mert muglik között esélyem se lenne a nap huszonnégy órájában elbújtatni. - Sajnálom. - suttogom a viharmadárnak végigsimítva gyönyörű tollain, aztán jön a bűbáj és a cikornyás fém foglalatos, üveglencsés nyakék beszippantja.
// Familiáris medálba börtönzése: Kitalált varázslat, előnye, hogy így nem kell újraidézned a familiárisod, de "megszabadulhatsz tőle", hiszen a medálba zárva nem zavaró tényező a muglik között, hátránya viszont, hogy így is egy teljes kör, hogy előhívd belőle, és csak azután képes a segítségedre sietni. //
Őszintén szólva meglehetősen kevésszer tapasztaltam olyat, hogy a telefonomat más vette volna fel. Másfelől határozottan hozzá vagyok szokva, hogy olyan helyen tároljam, ami nincs túl szem előtt, vagy teszem azt egyenesen a táskámban van, amibe ha valaki benyúl a telefonomért... Hát nem fogom neki megköszönni. És csak az segít abban, hogy ne vegyem Shanna mondandóját annak hogy "akkor is az enyém az utolsó szó", mert tudom, hogy nem rossz szánékkal mondja, aranyvérűként, kizárólagosan a varázsvilágon belül nevelkedve, a mugli cuccokkal nincs kialakult rutinja... Ezt pedig nem vethetem a szemére, hiszen sok minden van amivel kapcsolatban nekem sincs halvány fogalmam sem. És ezek ellenére sem tudok olyan nyugodt maradni mint szeretnék. Mikor kimondja hogy mire gondolt, szépen helyre is kerül bennem minden és egy rövid időre tök hülyének érzem magam. De ügyelek, hogy ez ne ütközzön ki az arcomra is. Daphne is megerősíti a logikus képletet. Én pedig csak széttárom a kezeimet. - Elnézést, félre értettem. - Érezhetően tudomásul vettem és nem a levesébe akartam ezzel bele köpni. Mást inkább nem fűzök hozzá. Részemről le van tudva. Nem futok még plusz köröket fejben, mint a mobil kapcsán... Padma kérdésére, miszerint ezek mit tudnak egy fokkal barátságosabb ábrázattal fordulok felé. - Az ezüstök közül van amelyik iránytűként működik. Mivel viszonylag puha szín anyagról van szó könnyen bele lehet karcolni mondjuk a célt. Azok amik párban vannak, vagy több van belőlük, szintén iránytűk, ahhoz, akinél a párjuk van. A kristályok közül van néhány olyan ami a hoppanálást eltereli és annak a közelébe fogsz érkezni, akinél a másik van. Így... úgymond látatlanban is tudsz hoppanálni. Illetve... van egy két inga alakú függő, ők ezüst acél ötvözetből vannak. Ezeket lehet láncon viselni és.... szükség helyzetben aktiválják magukat. Hasonló szolgálatot képesek tenni mint a muglik golyóálló mellénye. Csak ez.. kevésbé látványos. Aktiválás után ezeknek úgy egy óra az élettartama... Meg.. ijenek. - összegzem azokat amik elsőre eszembe jutottak közülük. Hátha hasznosak lesznek, ki tudja.. Aztán jön a hidegvíz mikor felteszem a kérdést, és Shanna megsemmisítő tekintetét látva kissé elszáll az ami Padma informálása közben helyre került bennem. Hosszan, keményen állva azt a megsemmisítő tekintetet, szembe nézek Shannaval. És úgy egész valómból süt hogy "Elég! Ki vele! Ez rohadtul nem segít..." Elég volt! Hiába próbálok értelmes hangot ütni vele, nem fogok minden mondatom után meghunyászkodni, jaaahj ne haragudj... bocsáss meg, ugyan mit tudhatnék én a Testvériség eltévejedett árulója?! Egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy négyszemközt intézendő vita kell, hogy legyen. És ami még fontosabb, egy vitát lehet értelmesen levezetni. Ezért kezdeményeztem. Nem azért hogy "Na mondjad!! Bajod van?!" Tényleg a megoldás és némi kiengedés végett hoztam fel. Leginkább benne gyűlt fel az ellenszenv és ha olyat is mond, amire a válaszomban Fionn Testvériségét védeném, akkor sem jelentené, hogy bárkit meg akarok téríteni. Ez nem erről szólt és nem arról ami Shanna elméjébe ennyire beette magát!
///a tárgyak kitalált rúnavarázslatokkal működő kis holmik, ha ütköznek valamilyen területi mágiával, nem biztos, hogy megfelelően működnek, vagy egyáltalán érnek valamit, de Ronan igyekezett kihozni belőlük a maximumot a drágakőmágiát és rúnamágiát oktató tanáraival.
- Nem feltétlenül fixen az iskolához kötik talán a haláleseteket és ha bezárna se biztos, hogy bármi megoldódna. - pillantok Padmára, hiszen igen ő is tudja jól történtek már dolgok a Roxfortban is és nem szoktak azért 1-1 eset miatt egyből bezárni egy iskolát, maximum óvintézkedéseket tesznek ,vagy a diákokat óva intik, hogy mondjuk egyedül mászkáljanak akár éjszaka, vagy amikor nem muszáj. A röpke ellentét, ami most feszül Shanna és Ronan között nem jön át nekem a telefon miatt, ami túlságosan leköti a figyelmemet és kell pár pillanat, amíg végül sikerül elengednem a tekintetemmel a telefont és elszakadnom a játéktól, hogy feleszmélve reagálni tudjak a háttérben zajló beszélgetésre. - A tanulság, hogy ezeket nem hagyhatjuk sehol ott csak úgy. - hiszen tényleg nem lenne túlságosan kézenfekvő, ha valaki más venné fel helyettünk, főleg akkor ha valami fontos hívás az, amire várunk akár épp a másiktól. Én is az enyémet most már elsüllyesztem a zsebembe, hogy ne vonja el a figyelmemet, csak aztán pillantok újra a kis csapatra. - Én is úgy gondolom, hogy Shanna jobb választás a kollégiumra, ha vállalja a csali szerepét. De folyamatosan tájékoztatnod kell , hogy mi történik körülötted és a lehető legkörültekintőbben járni el, minden gyanús jelről jelenteni és nem egyedül utána menni. - mondom ezt én, aki technikailag már kétszer kerültem nem kis bajba pont azért, mert a saját szakállamra nyomoztam és baromira nem jelenetettem senkinek. Ő viszont most csapatban dolgozik, úgyhogy nem teheti meg, hogy önálló akciókkal próbálkozik. - Valakinek van tehát problémája? - itt most Ronan kérdésére erősítek rá, mert igaza van én sem szeretném, ha e miatt surlódás lenne a csapatban, vagy bizalmatlanság. Magunk mellé kaptuk, ennek pedig oka volt és ha a Parnacsnok bizalmat szavazott neki, akkor mi sem tehetünk másképp. - Ha nincs akkor indulhatánk is. - teszem hozzá, hiszen be kell költözni a házba és fel kell mérni a terepet.
Daphne magyarázata meggyőz, igaza van, nem oldanak meg semmit az iskola bezárása. Azt azért el tudom képzelni, hogy mennyire rossz hangulat lehet most ott, nem tudom, hogy fogadnak minket. A telefon a kelleténél talán jobban köti le azokat, akik még nem használták, úgyhogy egy ideje türelmesen várakozom, de már én is nagyon indulnék. Hirtelen kicsinek érzem ezt az irodát, és olyan szívesen csinálnék már valamit. Ezért kérdezek rá alkalomadtán a kövekre, már a tény, hogy új információt szerezhetek bármiről, felvillanyoz. – Értem, hasznosnak tűnnek – jegyzem meg egy mosollyal. Talán tényleg használhatnánk őket, ha nincs a többiek ellenére. A feszültség viszont újra megjelenik ezután, és kezdem nagyon kívülállónak érezni magam. Parvatit biztosan nagyon érdekelné, hogy mi történt kettőjük között, de engem jobban foglalkoztat az, hogy inkább hagyjuk ezt az egészet, és kezdjünk dolgozni. Annak örülök, hogy Shanna nem válaszol és így nem provokál ki egy esetleges veszekedést, ami még tovább elhúzódna, mint ez a helyzet. Akármi is történt, szerintem jobb azt privátban lerendezni, de nem itt és nem most. - A hoppanálásra szavazok, gyors és tele van sikátorral a környék, ahová feltűnésmentesen meg lehet érkezni – teszem hozzá, mikor Shanna sorolja, vagyis inkább rákérdez a lehetőségekre, úgyhogy nem tudom, mennyi beleszólásom van a dologba, de minden esetre bármi is Daphne válasza, én útra készen állok.
o
A hozzászólást Padma Patil összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2020-04-14, 16:35-kor.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Ronan megpróbálja kicsit magyarázni a készüléket, és igyekszem is figyelni rá, de az ellenszenv ott dübörög bennem és az sem segít, hogy egy kicsit talán félreértett. - Nem arra gondoltam, hogy te veszed fel a telefont olyannak, akinek nem kéne, hanem arra, hogy egy percre ott hagyod valahol ezt a konzervdobozt és valaki más fogadja helyetted a hívást. - tisztázom, próbálva tartani a nyugodt hangszínt, főleg, mert a srác végül eltette a telefont, szóval akkor is megfogadta a tanácsomat, ha nem teljesen értette. És ez mondjuk talán egy pluszpont a parancskövetésben. Tudom, hogy Daphnenak leesett, amit mondtam, így becsukva a dossziét és konstatálva, hogy mindketten nők voltak tartom vele a szemkontaktust és már éppen megszólalnék, amikor Ronan bevág elém. A szemöldököm felszalad, és félrebillentett fejjel nézek rá. - Mind a két áldozat nő volt. Magamra gondoltam. - tisztázom ezt is, nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem vagyunk egy hullámhosszon és ez így nagyon nem lesz jó. Ha nem róla lenne szó, ha nem lenne múltja a Testvériséggel, akkor sokkal könnyebben lenyelném az egómat és akár azt is mondanám, hogy ha akar, hát menjen ő, de nem auror, nem nyomozó, és nem is közénk tartozik! Általában nyílt vagyok és keresem mindenkivel a közös hangot, hát pláne azokkal, akikkel egy csapatba osztanak, de itt most igen komoly bajok vannak. Érzem a levegőben, hogy nemsokára ki fog pattanni egy parázs vita, de tartom a számat és csak nézek a srácra megsemmisítő tekintettel, mikor arra tereli a szót, hogy ha bajunk van mondjuk meg. Van. De nem mondom meg. Nem itt és most. Viszont ekkor már tényleg felfigyelek arra, hogy Daphne kicsit el van varázsolva, és már a segítő manónk is itt sündörög, hogy mikor és hogyan indulnánk, ezért mellé lépek és finoman megérintem a karját. - Miss Jenings? - szólok hozzá halkan, mert nem akarom semmiképpen azt az érzést kelteni, hogy én sürgetem őt. - Talált valami érdekeset a mobiltelefonkészülékben? - kérdezem, hátha tényleg valamit talált, de leginkább azért, hogy szóval tartsam és újra ránk figyeljen. Felvont szemöldökkel állok felette, és várom, hogy újra visszatérjen közénk és visszavegye az irányítást. Micsoda boszorkányság ez az illúzió, ami nem ereszti a figyelmét?!
Padma és Shanna apró szóváltása nem kerüli el a figyelmem, de nem szólok bele. Érzem, hogy Shanna, valahányszor megszólalok megfeszül. Arra, hogy tegyem el a telefont, végül elfogadom a manótól, de nem bírom ki, hogy ne tegyem hozzá. Bár inkább kisegítő szándék van benne, mint konkrét beszólás. Legalábbis nagyon igyekszem... - Általában a telefon képernyőjén, látod azt, hogy ki hív. Megmutathatom mire gondoltam ha érdekel. - vetem fel, ha már így szóba esett. Nem arcoskodok. - És nem muszáj felvenned. Ha kijelezte a hívószámot, vagy a nevet, vissza hívhatod később is az illetőt. - ha engedte megmutattam neki mire gondolok de elteszem végül a közös telefont. Jobb ha ebből legalább nincs feszültség. Elsőre marhára nem veszem a lapot, így simán feldobom magamat Shanna kérdésére. - Én.. szívesen vállalom a kollégiumot. - többek között mert legalább nem leszek láb alatt a szálláson, másfelől pedig nem zárhatom ki a lehetőségét annak, hogy valaki megkeresi "Jude-ot" és ez nem túl szerencsés ha pár aurorral talál bárki egy fedél alatt.. Bár a "hirtelen iskolaváltás" is kissé meh... Nem is értem miért ezeken a lehetőségeken kattogok! Daphnenak csak biccentek, ez esetben mindent hozok magammal ami épp nálam volt. Végül csak gondolok egyet és Daphnehoz felé nyújtok egy kicsi bársonyzsákot. Kézbe fogva olyan mintha üveggolyók lennének benne. - Pár felrúnázott drágakő. Illetve borsószem méretű ezüst golyókba oltottam pár egyszer használatos trükköt... Az ezüst a múltkor is bevált.. - utalok arra, hogy bár Fionnhoz hasonlóan engem is eltalált az egyik másvilági csóva, nekem mégsem lett semmi bajom... a hangom ennél a pontnál kissé tompán cseng. Fionn halála még mindig borzalmasan érint.. De aztán folytatom egy nyeléssel. - Inkább nevezném trükknek, mint mágiának. De megtévesztő tud lenni. A csapat szabad használatára bocsájtom. -mondom kissé egykedvűen, de mindig ilyen vagyok, szóval nincs ebben semmi. Aztán úgy mindenkihez fordulok, de valójában Shannanak címzem a mondandómat. - Továbbá... Ha valakinek kétsége, vagy kérdése van velem kapcsolatban, szerintem még az elején tisztázzuk, mert ha minimális bizalom sincs, úgy nem fogunk tudni együtt dolgozni. - minden bizonnyal marhára nem alkalmas, nem is most azonnal és rögtön gondoltam, hogy mindenki nekem fogja szegezni amit akar, de ha mégis.... Legalább túlesünk rajta. De ha ez menet közben esik meg, azt sem bánom. Csak jeleztem, hogy kész vagyok válaszolni. Amire tehetem.
- Ezek alapján nincs közöttük kapcsolat, de talán a háttérben lehet olyasmi, amire nem is gondolnánk elsőre. - bár nők és sejtem, hogy Shanna ötlete mire is irányul a kollégium tekintetében. Nem örülök annyir a lehetőségnek, de nem fogok rá nemet mondani, ha felveti, hogy ő maradna a kollégiumban, hogy az esti nyugodt órákban is többet szimatolhasson, közelebb férkőzhessen olyanokhoz, akik ismerték az áldozatokat. Én majd úgyis a nő családját veszem célpontul, a lányát teszem azt, remélhetőleg hallgat majd éneket, így találkozom vele az óráimon ,ha más nem megoldom, hogy így legyen. És hát ha van egy halott nő, annak hátha van egy élő férje... exe, akárkije, aki szintén felkereshető. - Ártani, egyáltalán nem árthat. Néhány könnyen elrejthető mágikus tárgy a védelem céljából mindenképp hasznos lehet. - pillantok azért Ronanre, mielőtt még szegénynek csökkenne a lelkesedése és persze még az előtt, hogy a kezembe kerül a telefon, amire végül csak rápillantok mielőtt a zsebembe süllyeszteném. Hm... igazán érdekes, hogy miket ki nem találnak a muglik. A kis kígyó, ami a képernyőn fut végig pedig egyre nagyobb és amikor falnak megy bosszúsan indítom automatikusan újra a játékot, amikor rájövök hogyan is kell. Egészen egyszerű a kezelése és igen egészen könnyedén a hatalmába is kerít, mintha minimum valami átokverte varázstárgy lenne, amiről az ember képtelen elvonni a tekintetét, ha már egyszer rápillantott.
A manó tehát átadja a telefonokat, akinek kell. Daphe elkezdi kiismerni a sajátját, és mivel nem volt még neki ilyen, látja, hogy a képernyőn egy fura kígyószerű vonal indul az egyik szél felé, és a nőnek van egy olyan érzése, hogy meg kell nyomnia a gombot. A kígyó megeszik egy pici gömböt, amitől még nagyobb lesz, és tovább indul a szemközti fal felé. Daphne észre sem veszi, hogy mikor ült le, de már a gombokon matat az ujja. A manó tehát Ronant kérdezi meg, hogy mivel szándékoznak menni az iskolába. Zsupszkulcs, busz, rendeljen taxit, mi legyen? A házfoglalást természetesen intézi. Elkezdenek öltözködni, közben Shanna vizsgálgatja az aktákat, de még nem talál semmi azonosságot, a fiatal művészlány, és az egyik diák anyja között, akik az áldozatok. Csak a tőrszúrás az ugyanaz. Lassan talán indulhatnak is. De kérdés, hogy mennyire fognak szétszakadni, hiszen lesznek közös óráik, amik általános művészeti órák, ám ezek csak azoknak számítanak, akinek az adott szakja. Nyilván mindenki részt vehet megfigyelőként a többiek óráján, ha van rá ideje, és van ott szabad hely.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Egyáltalán nem tetszik Ronan megjegyzése a Testvériségről, még akkor sem, ha valószínűleg arra akar utalni, hogy elmondhatja, hogy ők hogyan csinálták és ebből tanulhatunk is valamit. Még is úgy hangzik ez a "meglepne", mintha kissé nagy lenne az arca. Vagy csak rávetítek minden rosszt, amit a Testvériég valaha elkövetett a Minisztériummal szemben, és most, hogy Grindelwald tényleg visszatért és elfoglalta a csoport vezetőjeként a helyet... Még keserűbben gondolok rájuk, mint valaha! Átveszem a készüléket, és amikor látom, hogy Ronan nem teszi, félrebillentett fejjel szólalok meg. - Fogadd el, jobb egy olyan, ami teljesen friss és nem fordulhat elő, hogy olyan keres rajta, akinek nem kéne. - jegyzem meg, hiszen nem lenne jó, ha valaki felhívná és azonnal a nevén szólítaná, az igazi nevén, miközben nem is ő van a túlvégen. Talán ez is megmutatja az írói vénámat, hogy egy ilyen fordulatot el tudok képzelni, és el is akarok kerülni. Ettől függetlenül, bár kicsit büszke teremtés vagyok, elfogadom Padma és Ronan segítségét, ha a mobilhasználatban gyorsan ki akarnának okítani. Kicsit csalódott vagyok, hogy nincs egyenruha, én imádtam a Roxfortost, és a Minisztériumban is mindig rendezetten, egyenruhaszerű viseletben érkezek, így a ruhák közül azért is olyanokat válogatok ki, amik emlékeztetnek erre - blúz, blézer, csíkos vagy kockás térdig érő szoknya, hosszú zokni. Mikor meghallom Padma kérdését kedvesen elmosolyodom és biccentek. - Igen, de azért ne számíts történelmi regényekre. Csak néhány szösszenet. De ez pont elég lesz… Scarlett Wright, íróműhely hallgató. - olvasom fel, amikor az én kezembe is bekerül az aktám a néhány soros felvilágosítással. A telefonnal bár igyekszem leplezni, látványosan bajlódom egyelőre, de igyekszem pozitívan állni a helyzethez, mire odaérünk profi leszek! Vagy legalább is tudok majd hívást kezdeményezni és elfogadni, ez a lényeg, nem a Snake. - Esetleg egyikünk vállalhatja a kollégiumot, ezzel több mindent kihúzhatunk a diákokból, illetve sebezhetőbb célpontot is jelent, ha esetleg odáig fajul a dolog, hogy ki kell csalogatni a gyilkost, mert nem halad a nyomozás. Az előző áldozat nő volt, ez alkalommal pedig… ? - pillantok Daphnera, hogy az akták mit mondanak. Ha nőt, akkor egyértelmű, hogy be akarom vállalni azt, hogy csali lehessek és a kollégiumban szaglászhassak. Nem tudom, hogy Daphne edz-e fizikailag harcművészetekre, de Padma biztosan nem, és szentül hiszem, hogy mágia nélkül is feltalálom magam. Persze ez csupán önteltség is lehet… Ha pedig fiú volt a mostani áldozat, akkor a zsáner kérdés ugrott mondjuk és más kapcsolatot kell találni. - Esetleg a hajuk, szemszínük, családi hátterük, érdeklődési körük, vagy egyszerűen hogy merre laknak adhat támpontot még. - lépek oda végül a nőhöz, hogy bele pillantsak a képekbe, már ha neki több információja van, mint amit mi megkaptunk a mappában “magunkról”.
Shanna véleményét hallva igyekszem megnyugtatni őt is és a többieket is a módszer hatékonyságáról, mert nem tudhatom, hogy rajtam kívül más ismeri-e ezeket a mugli eszközöket. - Igen, már nagyon jól kiépített a hálózat, hacsak nincs valami mágikus gátlás az iskolán, amit kétlek, akkor működni fognak – válaszolom. Abban igaza van a lánynak és Ronannak, hogy a gyilkos elől ezzel még nem tudunk elbújni és valami védelmi megoldáson is gondolkodni kellene, de arra nincsen egyelőre semmi olyan ötletem, ami ne járna leleplezéssel. Az viszont biztos, hogy tudnánk róla, ha nem működnének a mugli eszközök az iskolában, hiszen akkor a tanulók már jelezték volna valahogy. – Ó, szoktál írni? – kapom fel a fejem Shanna kreatív írásos megjegyzésére. Én magam sosem foglalkoztam ilyennel, de mindig nagyon csodáltam azokat, akik jól tudtak írni, olvasni ugyanis nagyon szeretek. Ekkor érkezik meg a manó az aktáinkkal, lelkesen veszem át az enyémet, nagyon kíváncsi vagyok az új alteregómra. – Anika Singh, absztrakt festészet szakirány – osztom meg a többiekkel én is a tudnivalókat magamról. Az absztarkt festészetnek örülök, tudom, hogy előítélet, de olyat szinte bárki tud csinálni, csak jól kell tudni eladni. Parvati mellett az ember megtanul beszélni is, neki be nem áll a szája, mindenről mindig van véleménye és mindent ki tud dumálni, úgyhogy szedtem fel ezt-azt, még ha nem is használom napi szinten. A tervem továbbra is az, hogy korrepetálás vagy közös festegetés ürügyén közelebb férkőzök néhány diákhoz. Miután Daphne is jóváhagyta a telefonok használatát, én is magamhoz veszek egyet, mert nincs ilyesmire szükségem a Roxfortban, nem tartok magamnál ilyet, legfeljebb csak otthon, ha kell. A ruhák látványától izgatott leszek, mert imádom a színes dolgokat, az iskolában nem nagyon van lehetőség ilyet hordani és fölösleges is, mert a talár takarja, de most úgy érzem, végre alkalmam van kibontakozni, úgyhogy ki is választok egy hosszú, türkizkék tunikát, egy arany színű cicanadrágot és egy platformtalpú szandált. Daphne megjegyzésére, hogy jobb lenne külön lakásba költözni, csak bólintok. Tényleg nem lenne túl biztonságos a kollégium, meg hát igen szét lennénk szóródva a külön szakjaink miatt.
Beépülés. Akad bennem némi dilemma a témával kapcsolatban, de határozottan nem öltenek olyan mértéket, és nem is hoz maga után olyan nyomást, mint "Jude" szerepe "A nagyobb jó érdekében". - Elsősorban nem a kommunikáció megoldására gondoltam velük. Inkább védelemre. De valóban jobb ha nem hagyunk magunk után nyomokat. - mondok csak ennyit, Shanna köhintését nem veszem fel, inkább kiegészítem egy gondolattal. - Egy egész szervezet is képes volt rejtve maradni elég hosszú ideig a Minisztérium elől és ugyanúgy használtak, a muglik között a mindennapokban sem feltűnő eszközöket, praktikákat... Furcsa lenne, ha erre egy auror csapat nem lenne képes. - tudom, hogy senki nem kérdezett, tudom, hogy hivatalosan nem vagyunk teljes értékű auror csapat és mielőtt a Minisztériummal jönne bárki, rá bólintok mindarra amit a lányok mondtak. Nem is vitázni akartam velük, ez érezhető. - De mivel most különösen szigorúan veszik ezeket, így... mindegy is... - aligha hiszem, hogy a Testvériség nem illegális láthatatlan kis trükkreire lenne szükségük így inkább csöndben maradok, ha csak nem kérdeznek. A mobiltelefon nem idegen számomra, hiszen varázsló-mugli környezetben nőttem fel, és az útóbbi időben egyre elterjedtebb vezeték nélküli kütyükről sem maradtam le. A Testv... Fionn Testvériségében is sokan használták ezt a kommunikációs formát. Ha valakinek nem menne a beüzemelése, ahhoz oda oldalazok, vagy csak a szemkontaktust felvéve rá kérdezek, hogy segítsek-e? Ha netán nekem is nyújtana a manó és csak megköszönöm és megrázom a fejemet, hogy nekem van. A ruhákra kissé feszélyezetten tekintek. Nagyon jól érzem magamat a hagyományos ruháimban. Általában inkább öltözöm úgy mint egy mugli, sem mint egy varázsló. Egyenlőre nem lépek oda az állványhoz és nem kezdem végig nyálazni a választékot. Inkább az aktát nézem át, hogy mégis miféle szerepet kaptam ezúttal, majd aztán rá érek össze gondolni, hogy mit vegyek magamhoz. - Marcus Young. Művészet és Sporttudományi Kar - Páros műkorcsolya... - olvasom fel magam is a többiek számára is, ahogy Daphne tette. Jó ha tudjuk ki mit kapott és az iskola melyik szárnyában kell keresnünk egymást, ha van valami. A végére egészen elhalkulok és csak nézem a lapot. Hát nem mondom, hogy nem lep meg. Kisgyerek korom óta az egyik mugli egyetem fedett jégpályáján edzettem mindig és azóta is egy személyi edzővel Londonban. De ahogy magammal kapcsolatban úgy mást sem igazán, ezt sem szoktam hangoztatni. Az utóbbi időben új helyeket kerestem, biztonságosabbakat. Erről az elfoglaltságomról ugyan nem sokan tudtak, de amikor Jude ügyével megbíztak az ellenőrizhetőség végett kaptam egy nyomkövető idézést és még a leglényegtelenebb szokásomat, vagy rendszeres tevékenységemet is a Testvériséges aktámba vették. Gondolom onnan szedték ezt is. Tovább olvasom a lapomat, szóval én a suli táncos- sportos szektorában kaptam helyet. Nevezetesen a jégkorcsolyában. Gyorsan átfutom még ami van, és csak a miheztartás végett végignézem egyetlen hosszabb szelektáló tekintettel a ruhákat és amit alkalmasnak találok korcsolyázáshoz edzésre, és visszafogottabb, azt veszem magamhoz. Nem szeretem a kirívó vagy extrázós művészien művészi cuccokat. Egy pár korizáshoz passzoló bőrkesztyűt is magamhoz veszek, meg egy terepmintás kendőt. Amik szintén edzéseken fognak hasznos szolgálatot tenni. A saját kesztyűm már úgy is elkopóban van. A cicanacik, bár szintén jó szolgálatot tudnak tenni edzéseken, de személy szerint nem szeretem őket, szóval, feléjük sem nézek!
Nem mondom, hogy beépülés terén profi vagyok, de végülis van azért benne legalább valamennyi gyakorlatom. Egy kis külső változtatás sosem árt, no meg kell egy álnév. Csapattal még végképp nem csináltam ilyesmit, sőt mást se nagyon, eddig folyton saját szakállamra nyomoztam és nem ritkán olyasmikben, amiken a kutya nem kérte, hogy szaglásszak Ez most egészen új tehát, megbízás, csapattal, beépülés és nyomozás. Érdekes lesz annyi szent és remélem, hogy ahogyan én sem, ők sem veszik majd félvállról. Eredményeket kell hoznunk, azok beszélnek majd magukért, nem a nagy szavak. - A mugli telefon tényleg kevésbé feltűnő és lekövethető egy varázsló számára is. - bólintok Padma irányába. Nem mondom, hogy nem telik majd időbe, amíg kiismerem a kis ketyerét. Az a sok gomb és funkció... De legalább elég kicsi ahhoz, hogy könnyen zsebre vágja az ember, ennyi előnye már van. Át is veszem a sajátomat a visszatérő manótól és egy mozdulattal változtatok a hajam hosszán és színén is a pálcámmal, hogy aztán keressek valami ruhát, ami azért nem kényelmetlen, de mégis passzol egy ilyen iskolához. Végülis ahhoz képest, amit a Varjúban hordtam sokkal kényelmetlenebbet nehéz lenne találni, így végül marad egy combközépig érő szoknyás, kék alapon fehér hosszanti csíkos kis kosztün, egy kék blúzzal. Kellemes, de nem túlzó dekoltázzsal. A férfi kollégákat biztosan könnyebben szóra lehet bírni, ha az ember nem öltözik apácának ugyebár... A ruhát egyelőre csak leemelem az állványról és leteszem a legközelebbi asztalra, amit összeválogattam, majd átlapozom az aktámat. - Lauren Crosby, énektanár. - olvasom fel a lényeget a többieknek is. Na igen az ének megy, bár tény igen régen nem volt rá alkalmam hogy foglalkozzam vele és rövid ideig tanultam komolyabban. A fiatal korom... na az nem olyasmi, amit hozzám beosztott diákoknak szívesen ecsetelnék, de még egy bandában is énekeltem egy kis ideig. Nem, azért nem az volt életem leginkább büszkélkedésre okot adó szakasza. - Jobb lenne egy külön lakás, ahol a nap végén meg tudjuk beszélni és egyeztetni, hogy mire jutottunk. - teszem még hozzá. A kollégium bár beépülés szempontjából nem rossz, viszont sokkal jobban elszeparál minket és úgy már nem lenne ideális. Főleg, hogy egyértelmű, hogy akit keresünk veszélyes és nem kellene, hogy pont tőlünk nézzen ki magának egy új áldozatot.
A manó, aki behozta az aktát, türelmesen, és hallgatagon várakozik, hogy ha hall olyan információt, amiben segíthet, azonnal tudjuk pattanni. Így kerülnek be a mobiltelefonok is, amik mágikusan meg vannak bűvölve, akinek nincs, az mindenképpen kap, de egy mugli művészeti iskolában enélkül furán néznének rájuk. Egyenruhát nem kell viselni, és a saját hétköznapi ruhájuk elegendő, de a manó azért betol rengeteg álványt, amin extravagáns kollekciók találhatóak, mit is viselnek manapság az ilyen unatkozó elit kölykök, vagy éppen a tanárok. Kapnak mind a négyen egy saját aktát, amit már továbbítottak az iskolába (legyen mindenki kreatív egy álnévvel), és egy háttérrel, ami a beépüléshez kell, szerencsére eléggé szabad kezet kapnak, de érdemes olyan művészeti ágat választani, amihez legalább mininálisan értenek, vagy olyan, ami megfoghatatlan, mert nagyon elméleti. Nyomok tekintetében csak a két említett haláleset van, fegyverként pedig valamilyen szúró/vágó szerszám lehetett, kés, vagy tőr. Az iskola London kertvárosi részében van, de kivehetnek a közelben egy lakosztályt, ahova esténként vissza akarnak vonulni, ha csak nem szándékoznak beköltrözni valami kollégiumba.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Jól esik, hogy Padma rám mosolyog, kicsit elveszi a helyzet élét, bár a komolyságot semmiképpen nem felejtem el. Várom az eligazítást, és eszemben sincs élből elutasítani Daphne-t mint a csapatunk parancsnoka, éppen csak jóval szkeptikusabb vagyok az intézkedéseivel, mintha egy jobban ismert auror állna előttem, mondjuk Kingsley, Preston, vagy éppen az apám. Mikor befejezi és végül rám pillant már éppen szóra nyitnám a számat, de először Ronan szól bele azonnal, aztán Padma nyelve is megered. Halkan köhintek, miután mindkettő kimondta, amit akart, és végül Padma felé pillantok. - Jó ötletnek tűnik… megbízhatóak azok az eszközök? Mágikus kapcsolattartásra kapásból három módot tudnék mondani, de az elkövető mágikus fegyvert használt, így gyaníthatólag - bár nem zárhatjuk ki a varázstalanokat - varázsló illetve boszorkány lehet. Ha muglik előtt észrevétlenek tudunk is lenni, a sorozatgyilkos előtt nem feltétlenül. - vezetem le nekik és magamnak is, hiszen Ronan mágikus köveket ötletelt. Ha Padma nincs itt, akkor biztosan valamilyen nyakatekert módnál kötünk ki a mugli mobiltelefonok helyett, hiszen a muglik ismerete… nos… nem az erősségem. Még itt belepillantok az aktába, hogy adtak-e eligazítást az iskola nevét illetően, illetve az egyenruháról valamilyen információt, és ha van kép, akkor egy bűbájjal keltem életre, ha pedig konkrétan van előkészítve nekünk ruha, akkor csak egyszerűen átcserélem, hogy útra készen legyünk. - Mivel a képzőművészeti érzékem egyenlő a nullával, remélem van kreatív írás, mert ott talán nem leszek feltűnő. - jegyzem meg, mert jó lenne egyeztetni, hogy ki hova indul meg az iskolában. Se nem rajzolok, se nem festek, se nem énekelek, se nem táncolok... de mióta az eszemet tudom vezetem a naplómat és rengeteget olvasok. Így hát remélem, hogy van ehhez odavágó szak.
Rámosolygok a belépő Shannára, és ekkor tudatosul bennem, hogy mind hollóhátasok vagyunk. Persze ennek semmi jelentősége nincs az ügy szempontjából, csak furcsának találom, hogy véletlenül egy ilyen csapat jött össze, már ha véletlen egyáltalán. Izgatottságomban hintázok kicsit a lábamon, mert mégis csak ez lesz az első olyan nyomozás, amiben legálisan, felkérésre vehetek részt, nem pedig öntevékeny csoportban, titokban. Azért ez mégis más, és érzem, hogy nagyobb is a súlya a dolognak. Mikor a hadnagy ismerteti a tényeket, azonnal elkezdek gondolkozni. A bűbájok és a rúnák az érdeklődési területem, és azt hiszem, egyiknek sem tudnám hasznát venni ott, marad hát a józan ész. Ronan kommunikációs megoldásának elhangzása után eszembe jut egy egyszerűbb és kevésbé feltűnő módszer. – Vagy akár használhatnánk mugli telefont üzenetküldésre… nem? Már szinte mindenkinek van vezeték nélküli – teszem hozzá, visszagondolva az otthon töltött legutóbbi szünetem emlékére, mert bárhová mentem, a fiatalok és a gyerekek folyton valami játékot játszottak a készülékeiken. Persze azt nem tudom, hogy egy ilyen bevetésen mennyire jó ötlet mugli módszerekhez folyamodni, de egy mugli iskolában miért ne működhetne… Különben ha a feladat a beépülés, az azt hiszem, menni fog, barátságos természetű vagyok, a művészi képességeim pedig meglehetősen közepesek, de így korrepetálás ürügyével szóba lehet elegyedni ezzel-azzal.
Minden bizonnyal fog alkalom akadni arra, hogy Mss Jennings-el tudjunk beszélni. Meglepne, ha nem. Most, hogy itt vagyok helyben csapódik le az az érzés, hogy egy auror csapat tagja vagyok. Persze eddig is felfogtam, hogy mi az amit kötelezően megajánlottak azok akik a Testvériségbeli küldetéssel is megbíztak, mégis most érik valósággá minden. Jude szerepe nem egyszerű és nem is könnyű. A cuccainak az átnézése... egy örökkévalóságnak tűnik. Annyi személyes darab van közötte. Mikor mindenki megérkezett, csak egy egy pillanatra néztem szembe mindenkivel és egy egy biccentést kapott mindenki. - A fegyver gondolom nem került elő. - bár inkább hangzik kérdésnek mint kijelentésnek a felvetett mondat. - Gondolom a kapcsolatkörök és az indítékok kipuhatolása az első számú feladat. - mondom csak egy mélyebb hosszabb sóhajjal a végén. Beépülés és indítékok, motivációk kiderítése... Mintha csak a Testvériségen belül lavíroznék. Csak itt valószínűleg nem fognak megölni, ha netán lebukom. Ez egészen megnyugtató. - Rúnázott kövek lehetnek nálunk? Olyanok, amiknek a használata nem jár látványos jelenséggel. - teszem még hozzá, mert azért azokból is van pár kelletlenül produktív darab, de van pár roppant hasznos muglibiztos is. A kérdés, mire lesz szükségünk? A szavaim komolyan és kimérten csengnek, de semmi macsóskodó idiótaság, vagy különösebb fontoskodó felhang nincs bennük.
Hadnagy, mennyire furcsa ezt valaki más szájából hallani.. Nem csoda, ha még majdhogynem meg is rezzenek a megszólítástól. Az is meglepő számomra, hogy tényleg ennyire fiatalok kerültek hozzám. Mármint diákok még, szinte gyerekek, bár persze a koruk alapján már inkább fiatal felnőttekről van szó és tisztában vagyok azzal, hogy Shanna már igen sok mindenben részt vett itt az aurorközpontban is, de mellette mégis csak az apja a parancsnok, sejtem, hogy e miatt bár kiemelt lehetne a szerepe, de minden bizonnyal vissza is fogják. És Ronan... elég jól összedolgoztunk odalent, de az ikertestvére egyértelműen a Testvériség oldalán állt. Tudom, hogy kihallgatták, nem tudom, hogy milyen különleges lehetőséget kapott, de az egyértelmű, hogy az itt létet elérte valamivel. Szívesen elbeszélgetnék vele külön, annyi kérdésem lenne, amikre talán ő tudna válaszolni. De ennek nem most van itt az ideje, ezért csak kihúzom magamat, épp szóra emelkednék, amikor a manó megérkezik és a kezembe nyomja az aktát. Hm... beépülés, végtére is sorozatgyilkossal volt dolgom és bár a saját szakállamra, de beépüléssel is, amire végül nem kaptam olyan megrovást sem, amire számítottam volna. Ezúttal egy tanárt kell eljátszanom, ők pedig maradnak diákok és minél többet kideríteni. - Tehát Művészeti iskola. Szeretném, ha nem szélednétek majd szét, maradjatok együtt, amennyire lehetséges és tartsuk a kapcsolatot. - a pálcáinkat nem használhatjuk csak úgy mindenki előtt, de felszerelkezhetünk olyan eszközökkel, amik e nélkül is működhetnek, hogy üzenhessünk egymásnak. Nem voltam még csapatos bevetésen, ezért Shannára pillantok. Végére is össze kell dolgoznunk, megadom neki a lehetőséget, hogy bedobjon egy ötletet arra, hogyan is legyen meg ez a bizonyos kapcsolattartás, mágikus, mentális úton, mágiahasználat nélkül.
A manó hamarosan hozza is az aktát, amelyből a következő derül ki. London egyikük külkerületének teljesen átlagos művészeti felsőiskolájában úgy fest gyilkosság történt. Ez még nem adna okot arra, hogy felkérjék az aurorokat, de ott is van az indoklás. Mágikus fegyverrel, egy tőrrel ölték meg mindkét áldozatot. És miért kettő? Egy évvel ezelőtt egy nőt öltek meg, egy tanuló édesanyját az iskola közelében ilyen fegyverrel, most pedig az egyik diákot. A profil szerint ugyanaz a gyilkos, sőt, sorozatgyilkos. Mivel Daphne a korábbi esetei alapján már találkozott sorozatgyilkossal, ezért kapták ők az aktát. A fekete bőrű kapitánytól pedig van is egy felsőbb utasítás, beépülni az iskolába. Daphne tanárként, beosztottjai pedig diákként. Házit írniut, felelniük nem kell majd, Daphne is csak egy-két órát fog tartani, de a lényeg, hogy mágiát csak nagyon indokolt esetben használhatnak, hiszen a mágiaügyi miniszter is nagyító alatt vizsgálja az ügyet. Az érdemi nyomozómunka pedig esténként itt a főhadiszálláson, ha kell, akkor ne aludjanak, de mielőbb a végére kell járni, hogy mi a séma, és miért.
A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.
Egyedül érkezem, ismét. Formális, de terepre tökéletesen alkalmas ruhában érkezek, ami egészen hasonlít egy nadrágkosztümre. Szoknyát a Minisztériumban soha nem hordok, nem mintha a szexizmus még jelen lenne, miután nőt választottak néhány éve Auror parancsnonak és az aurorok jelentős része nő, már lassan több, mint a fele. Legalább is a fontosabbaknak mindenképpen, mert ide sorolom magamat és például Petrát is, habár ő inkább a diplomaták közé tartozik, mintsem az aurorokhoz a nagybátyja nyomására lassan. Egyértelmű volt, hogy apám nem fogja engedélyezni, hogy saját csapatot kapjak, nem állok rá készen és nem is én lennék a rangidős, még mindig sok év áll előttem, hogy kivívjam a tiszteletet és megszűnjön létezni a korom, mint akadály. Hiába végzem már a mesterszakot, és hiába van már mögöttem nem egy lezárt, vagy éppen sajnos még lezáratlan akta és nyomozás. Egy perccel a megbeszélt időpont előtt érkezek, és már hárman is vannak a teremben, így csak biccentek, nem külön köszönök mindenkinek, hanem egyben. - Jó napot kívánok. - mondom, mintha valami zárda betanult szavai lennének - nem tudva, hogy Padma is így köszönt -, miközben körbeszalad a tekintetem az egybegyűlteken és megakad Ronanen. Valójában bárkin megakadhatna, hiszen Padma "csak" egy tanárszakos diák, Ronan se auror, Daphne pedig... Nos, úgy tudom életében most először kapott irodát, szóval lényegében minden arc ismert előttem, és még is valamilyen szinten ismeretlen. Kár tagadni, önkéntelenül is Padma mellé sorolok, hiszen szaktársak vagyunk és összesen egy év van közöttünk, már elég régóta kaptatjuk a Roxfort padját, még ha más szakokon is. Ronan is szaktárs, rá még sem vetek bizalmas tekintetet, egyelőre legalább is biztos nem. Inkább végül csak csendben várom, kritikus tekintetemet Daphne tekintetébe fűzve az eligazítást. A Parancsnokság ereje megcsappant, gyerekeket vetnek be, ez nem jelenti azt, hogy az ügy semmiség lesz, sőt.
Annyira izgatott vagyok, hogy órákkal korábban megérkeztem a minisztériumba, mint a megbeszélés. Túlzás lett volna fel is menni, úgyhogy maradtam az átriumban, és nézelődtem, mert még sosem jártam itt előtte, így hát volt mit bepótolnom. Azt furcsálltam, hogy a pálcámat meg kell vizsgáltatni, de legalább nem tartják addig, amíg én is itt vagyok, így mikor visszakaptam, megkönnyebbültem egy kicsit. El sem hiszem, hogy kapok valamilyen feladatot. Mármint igazi, komoly feladatot. Volt régebben ugyan nyomozós ügyem a többiekkel, de az az iskolában történt, illetve itt a városban, de nem volt köze hozzá az auroroknak. Emlékszem is rá, hogy nem örültem neki annak idején, hogy titokban a saját szakállunkra cselekszünk, de végül mindenki szerencsésen túlélte. Most pedig, hivatalos munkára kértek fel néhányunkat. Jó, lehet, hogy csak egy képzés lesz vagy valami kisebb feladat, de úgy szeretnék már tapasztalatot szerezni. Igaz, hogy nem auror lesz belőlem, hanem tanár, de hogy taníthatnék úgy, ha nem láttam semmit a világból? Mikor elérkezik az idő, felliftezek a megfelelő emeletre, és kissé remegő kézzel, de bekopogok. Mikor választ kapok, belépek. Még csak egy háztársam van ott, és a parancsnok. – Jó napot kívánok, szia – köszönök mindkettőjüknek, majd megállok a fal mellett. Lopva körülnézek az irodában, amíg várunk. Kellemes hely, tetszik a berendezése és a hangulata.
Az, hogy kaptam még egy esélyt a Minisztériumtól, az felér egy csodával. És az, hogy most kaptam még egy lehetőséget, ahol bizonyíthatok, igen sokat számít. Többek közt segít elvonni a figyelmemet arról, hogy hogy haladok Jude helyén és arról is, hogy még mindig tart a cuccai átnézése, amit épp nem foglaltak le házkutatáskor. Azóta Roxmortsba költöztem inkább távol a szüleinktől. És... kénytelen voltam megtanulni használni Jude pálcáját amennyire lehetett. Szerencsére nem igazán egy hűséges pálca, így egészen könnyedén alkalmazkodtunk egymáshoz... Noha ha bele gondolok ebbe a párhuzamba még mindig szíven üt. Kívülről persze nem sok látszik. Ugyanolyan vagyok mint mindig. Hideg és távolságtartó. Most az iroda előtt állva, mert hogy ahogy nézem sikerült másodiknak érkeznem, egészen elönt valami nagyon hülye érzés. Leginkább félelem. Veszek némán egy mély levegőt, lassan kiengedem és bekopogok. Ha hallom a hangját a hadnagynak bentről belépek a közös helységbe magam is. - Miss Jennings... Hadnagy! - biccentek egyet félszegen és beljebb lépek ajtót becsukva magam mögött. Százszor lezajlott már bennem, vajon hogyan fognak fogadni egy ilyen hivatalos ügyben, de épp az jár nekem is a fejemben ami a hadnagynak, még ha erről nem is tudok ugyebár. "Nem azért vagyok itt, mert nem volt más".
Amennyire volt időm, alkalmam és lehetőségem azért természetesen utána néztem a csapatom tagjainak, még ha még mindig furcsa is belegondolni, hogy valakik alám, hozzám fognak tartozni és nekem kell majd feladatokat adnom nekik, irányítanom, összefognom őket. Nagy lehetőség, annyi szent és persze próbál elnyomni a kis hangot ott mélyen, ami időnként azt duruzsolja, hogy azért vagyok itt, mert nincs más, mert jónéhányan kómában fekszenek a Szent Mungóban és ha ez nem így lenne akkor nem kerültem volna erre a posztra, bár talán a diákok sem kapnának komolyabb megbízást. Munkaerő hiány vagy hogy is mondjuk. De pont e miatt kell teljesítenünk és megmutatni, hogy nem azért vagyunk itt, mert nincs más, hanem tényleg meg tudjuk csinálni és teljesíteni a feladatokat. Egyelőre tehát belépek, előbb igyekeztem direkt érkezni, mint a fiatalok. Össze kell még szoknunk, az biztos, nekem pedig úgy kell tennem, mintha tökéletesen tisztában lennék azzal, mit csinálok, ami furcsa lesz, mert eddig csak saját magamért feleltem, most pedig másokért is kell majd. Felmérem a saját irodámat, mielőtt még a többiek is megérkeznek, aztán vissza is térek a külső nagyobb helyiségbe, hiszen oda érkeznek majd a többiek is. - Üdvözletem! - első körben maradok a hivatalosabb hangnemnél mindenki felé. Sejtelmem sincs, hogy vajon ezen változtatnom kellene-e majd. Gerarddal már összeszoktunk, vele hasonló korú diákok érkeznek ide is, de minden bizonnyal nekik épp annyira új lesz a helyzet, mint nekem. Reméljük együtt szokjuk majd meg és rázódunk bele.
Daphne tehát kedden jelentkezik eligazításon, meg is kapja az irodája kulcsát, ahova egy házimanó kíséri el, ahová a többi három diákot is, amikor megérkeznek. Az iroda egy tágasabb előtérből áll, ahol három asztal van berendezve a csapatnak, székekkel, könyvespolcokkal, irattartókkal, és egy belső, sötétített üveggel ellátott iroda Daphne Jennings hadnagynagy, ami belőlről zárható, ha zavarlanul akar dolgozni, vagy tárgyalni valakivel. A manó bevezeti a nőt, aztán a többieket is, majd kéri, hogy legyenek türelemmel, rögtön hozza az eligazító aktát, amiben az első közös ügyük várható.
