2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
"A The Shard (további nevek: Shard London Bridge, London Bridge Tower, the Shard of Glass, magyarul Üvegszilánk) egy felhőkarcoló az angliai Londonban, mely Renzo Piano tervei alapján épült. Magassága 309,7 méter, ezzel Európa negyedik legmagasabb épülete, valamint az Egyesült Királyság második legmagasabb szabadon álló építménye a 330 méteres Emley Moor átjátszó állomás után."
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shard naplementével keretezve
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shardban található étterem látképe a Tower Bridge-re.
- Köszönöm, ez kedves! - tényleg jól esik a bók, ez az őszinte mosolyból is látszik jól. Talán tényleg egy németjuhász illene hozzám a legjobban, bár magam sem tudom, hogy ha nem feltétlenül csak tőlem függ akkor nem lepne-e meg a végeredmény. Ez valahol olyan, mint az első patrónus létrehozás, csak annyiban más, hogy egy familiáris végleg veled marad. Ezért azt hiszem erre a kérdésre a választ talán sosem fogjuk megtudni, hiszen nem tudom kellene-e nekem egy afféle társ a mindennapokra. Néha kell a magány és ezzel azt teljesen elveszteném. - Végülis igen, sőt valószínűleg sosem fog változni ott semmi gyökeresen. Talán már furcsa is lenne. - legalábbis, amíg Dumbledore az igazgató kétlem, hogy bármiféle komoly változást eszközölne. Ha pedig utódot kellene választania, biztosan valaki olyan mellett döntene, aki nem nyúlna bele gyökeresen a már megszokott rendszerbe. Mondjuk az is érdekes lehet, hogy ha arra kerülne sor vajon ki követné őt? Gondolom alapjáraton McGalagony professzor a kézenfekvő megoldás, na de ha nem vállalja, vagy esetleg utána kell valaki? Ez is a jövő zenéje persze, hiszen kétlem, hogy Dumbledore mostanában meg akarna válni az iskolától, vagy az iskola tőle és egyelőre még mindig ugyanolyan fittnek tűnik, mint akkor, amikor én jártam oda, maximum már valamivel több őszhajszála van. - Igen, csodálatos látvány lehet és persze az Északi fény sem utolsó. Valahogy sosem volt problémám a hideggel sem. - oh tudom meglepő választás és ez persze nem jelenti ,hogy nem mennék el szívesen melegebb tájakra is, de valahogy mindig is ez volt az első, ha felmerült mi az, amit mindenképp látni szeretnék az előtt, hogy meghalok. Hogy vajon valaha sikerül-e... na azt nem tudom, de ki tudja, talán egyszer. - Nem gondoltam, hogy így felkeltem az érdeklődésedet, de nincs olyan hely, ahol még te nem jártál és nagyon vágynál, legalábbis most már Izlandon kívül? - egyelőre ő még nem válaszolt végülis komolyabban és azért érdekel az ő választása is. Az emberről azért az is sokat elmond, hogy egy átlagos hely lenne a célpontja, vagy valami különleges, netán határozottan szokatlan. Az is lehet, hogy van aki vallási megfontolásból dönt, vagy származás miatt, bár nem tudom, hogy ez utóbbi esetleg beleszámíthat-e Alaric esetén. Nem tudom, hogy vannak-e más országból származó felmenői.
Kíváncsian hallgatom, és ha azt mondaná, hogy térjünk rá később vissza, mert még nem döntött, azt is elfogadnám, de örömmel tölt el, hogy megosztja velem a gondolatait. Bagoly, a bölcs éjjeli lény, de közben azért ne felejtsük el, hogy ragadozó madár, az egerek és pockok réme. Vajon egy kis könyvmoly volt gyermekkorában? A gondolatra elmosolyodom és lassan bólintok, amikor végül a németjuhászt mondja. - Mindkettőt el tudom képzelni, de csak szigorúan olyan bájos, hatalmas, gyönyörű barna szemekkel, mint amilyen a tiéd. - bókolok finoman, még is csak szofisztikáltabban, mintha azt mondanám, hogy tényleg bizalmat sugárzó kiskutya tekintete van. - A legkevésbé sem hangzik bután. Vannak olyan fordulatok az életetben, amik olyan hirtelenséggel zárnak le egy fejezetet, hogy a folytatás mintha egy egészen más történet felvonása lenne, nem is az, amiből kinőtte magát. Teljesen érthető. - biztosítom az egyetértésemről, és nem csak azért, mert az embereknek egy bizonyos fokon jól esik, ha egyertértenek velük, hanem mert tényleg így gondolom. A sorsfordító pillanatok lehengerlő erővel bírnak, ez vitathatatlan. - Talán éppen annyi ellentét alakulna ki akkor is, ha nem így neveznénk a szakokat és nem lenne jellembeli ellentét közöttük. Hiszen a gyerekek olyan képlékenyek lehetnek, bizonyára befolyásolja őket a környezetük és lehet, hogy egy másik szakon teljesen más személyiség fejlődne ki belőlük. De kár a szóért, a Roxfort ezeréves hagyományát nem ennél az asztalnál fogjuk felülírni. - nevetek fel egy kissé, elhessegetve a komolyságot. Talán így is túl sok szó esett már róla, de valahol mélyen még emlékszem arra a néhány évre, amit ott töltöttem, és arra is, hogy talán a kényszer és a körülmények szülték azt az ezüst-zöld sálat. Megértően bólintok, amikor azt feleli, hogy nehéz lenne számokban meghatározni hány pácienst bír el és hány alkalmat egy héten, nem is firtatom tovább, ez olyan hivatás, ami egy egyszerre érdekel és egyszerre félemlít meg, bármily’ erős legyen ez a szó. Így hát nem terelem a szót lelkiállapotokra és páciensekre többé, inkább a habkönnyű nyaralás témáját folytatom. - Izland? Milyen érdekes választás! Miért vonzza ennyire? A mesébe illő tájak miatt esetleg? - kérdezem egy kedves mosollyal, hiszen az Aurora Borealis igen csak híres látványosság, ráadásul tagadhatatlanul mágiával átitatott jelenség. A kérdés visszafordul rám, én pedig egy kicsit elgondolkozva hümmentek. - Az az igazság, hogy ugyan lehetőségem van, mert nyaranta tartunk egy hónap turnét, de leginkább a Királyságon belül. Skócia, Írország, Wales, nem kicsinylem ezeket az utakat, de a kultúra még is csak igen hasonlatos mindegyik országban, így nem olyan hatalmas a változás, mint például amilyen egy Izlandi út lehet. - utalok vissza választottjára mosolyogva. - Most, hogy így megemlítette egyre jobban elkezdett foglalkoztatni az északi fény mibenléte, még a végén titokban követem, ha úgy dönt, hogy ellátogat oda. - dőlük előre egy újabb falatért, de játékos fenyegetés is villan a szememben, komolytalanságot mutatva. A fiatalember, aki eddig felszolgált észreveszi, hogy elfogyott az előétel így megjelenik, megkérdezi, hogy minden rendben volt-e és egyéb formaságok, én pedig csak udvariasan válaszolok és biccentek, hogy leszedheti az asztalt helyet csinálni a főételnek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-05, 14:18
Remek kérdést tesz fel és őszintén szólva nem tudom elég lesz-e rá néhány perc, hogy átgondoljam, vagy egyáltalán tudnék-e jól dönteni e téren. Azzal tisztában vagyok, hogy mi lett a patrónusom és végülis a patrónus is valamilyen szinten azt mutatja meg, hogy milyenek vagyunk, de mégis ha ezt a familiáris dolgot akár csak részben is de befolyásolhatjuk, meg aztán a patrónus alakot ölt gyerekkorodban, de mondjuk azóta is már rengeteget változtam, talán ha most idézném meg életemben először a varázslatot, akkor nem bagoly lenne. - Ez egy nagyon nehéz kérdés, nagy önismeret kell hozzá, hogy az ember igazán jól válaszoljon azt hiszem. A patrónusom nem titok, bagoly, talán hasonló állat lenne a familiárisom is. - igazából szeretem is a maradakat, mindig is kedveltem őket, úgyhogy kitudnék egyezni egy madárral, na persze nem egy kolibrivel, vagy egy kisebb énekes madárral, ők túlságosan aprók és hevesek, de egy bagoly tökéletes lenne akár familiárisak is, vagy egy kutya. Hm... lehetséges, hogy... - Esetleg egy kutya, olyan közepesebb testű, mondjuk németjuhász. - öntöm szavakba is végül a gondolatot, ami megfogan a fejemben. Nem kérdezem meg, hogy szerinte mi illene hozzám, hiszen nem iserjük még egymást olyan jól, hogy e téren véleményt tudna alkotni rólam. Habár őszintén szólva azt hiszem a saját férjem se tudná meghatározni pontosan ezt, pedig neki elvileg jól kellene ismernie már ennyi év után. - Köszönöm! Ez már... nagyon régen történt. Néha olyan érzés, mintha egy másik élet volna, bármennyire is bután hangzik ez. - pedig végül is tizenkét év még nem számít egy emberöltőnek, de mégis olyan távolinak tűnik az Andrewval töltött idő, vagy épp a diákéveim, mintha nem is én lettem volna akkor még. Persze az is benne van ebben, hogy ennyi idő alatt tényleg sokat változtam, így még végülis mondhatjuk is, hogy másik ember lettem. Hoztam rossz és jó döntéseket, tettem olyat, amit megbántam, vagy épp muszáj volt, de megoldottam és most itt vagyok, ez a lényeg és a legfontosabb most is, ahogyan mindig, hogy a gyerekeim boldogok legyenek. Remélem ebben az egyben legalább nem hibáztam eddig még túl nagyot. - Igaza van, bár valahol ennek is meg van a varázsa. Megtanulunk egységben élni, csapatban, kezelni az ellentéteket is. Talán részben azért felkészít az életre. - még ha nem is a legjobb módon, de tény a Roxfortban töltött időszak alatt a gyerekeknek rengeteget kell tanulniuk és rengeteg mindenen mennek át, hogy aztán okos és érett felnőttekként léphessenek ki az életbe. Nem megy persze ez sem mindenkinek, de ha nem lenne ez a fajta rivalizálás a házak között talán még nehezebb dolguk lenne. - Oh nem, hiszen ez csak egy szám, de nehéz lenne így meghatározni. Tudod néha nagyon megterhelő más terhét is a vállunkra venni, nem tudnám meghatározni mikor mennyit bírok, ez változhat az aktuális helyzetem, lelkiállapotom fényében is. - magyarázom. Tényleg nem arról van szó, hogy ne akarnám elmondani, inkább csak nem lehet ezt így tényszerűen behatárolni. - És az álomnyaralás? Jajj, nehéz kérdés. - nevetek fel halkan, amiből még nem egyértelmű túl sok minden érdekel, vagy pont hogy nem szeretek utazni. - Azt hiszem nem a legáltalánosabb, de Izland. Sam szerint őrült ötlet, hiszen ott nagyon hideg van, de valahogy mégis mindig Izland vonzott. Téged? Egyáltalán a színház mellett van lehetőséged, vagy időd utazni? - jó hát én azt hiszem sejtheti, hogy igazából nem utazgattam még sokat életem során. Nászút igen, bár az első igen fapados volt és nem jutottunk messzire, a másodiknál már igen, de valahogy azóta se voltak nagy nyaralások.
Érdekes kérdéskör mindenképpen, így hát nem csoda, hogy elragadja a fantáziáját és minden bizonnyal már a gyermekei és ismerősei jellemét statálja és próbál állatokat párosítani hozzájuk. Velem is előfordultak már, hogy ilyen gondolatok foglalkoztattak, hiszen szeretem nagyjából belőni, hogy kitől mire számíthatok, ez pedig azt is jelenti, hogy valamennyire látom a jellemüket, szándékaikat. legalább is igyekszem átlátni. Természetesen nem születtem különösebb tehetséggel a legilimencia terén, de ezt az előnyt nélkülözve is megteszem, amit tudok. - Adok néhány percet, átgondolni, de most, hogy foglalkoztunk ezzel a kérdéssel képtelen vagyok tovább gördülni a kérdés nélkül… milyen állatot választanál magadnak? - kérdezem, egy türelmes és kíváncsi mosollyal, de nem tartom fel, hogy a családjáról meséljen, a legkevésbé sem. Jó lenne teljesen képbe kerülni, és akkor talán nem bukkannának fel ismeretlen nevek, amik olyan természetesen jönnek a szájára, mintha mindig is ismertem volna őket és tudnom kéne kik azok. Nem bosszankodom, csak jobb ez így, ha minél hamarabb túlesünk ezeken a körökön. - Őszinte részvétem az elhunyt férje miatt. - mondom, hiszen hiába lehetett több, mint tíz éve az eset, ha Samantha még olyan kicsi volt, bizonyára jól esne neki, ha ezt hallaná tőlem. Csak bólintok neki lágyan az elmesélés többi részére, nem kezdek el kérdezősködni, de így legalább már ha felbukkannak a nevek, Sam, Bobby vagy Michael, tudom, hogy kiről beszél. Így még is csak kényelmesebb, nemdebár? Elveszek egy másik falatkát, miközben a Teszlek Süveget tárgyaljuk. - Mennyivel egyszerűbb is lenne, ha az egész ceremónia helyett csak megkapnák a listát, A, B, C vagy D osztály, mindegyikben fele-fele leányzó és úriember és az egész ősi ellenségeskedés a szakok között lezárva. - értek vele egyet. - Egészen bizonyos, hogy a létszámot is nézi, vajon hány apróság kerülhetett így a Hugrabug barátságos társasága helyett a Mardekárosok magabiztos kis gazfickói közé? - kérdezem, de inkább költői a kérdés és a mosoly is az ajkamon. Nincsen bennem különösebb ellenszenv se a Hugrabug, se a Mardekár irányában, csupán azért ezt a kettőt választottam, mert a versikék szerint ők jellemzik a tűz és víz fogalmát. Egészen egyszerűen azért a Griffendél lett a híresebb konkurencia, mert ők a borzokkal ellentétben hajlandóak voltak felvenni a kesztyűt, amivel a kígyók hajlamosak minden más szakost arculcsapni. De elég ezekből a kusza, ezeréves emlékekből… - Mennyi páciens és mennyi alkalom a kényelmes hetente? Már ha nem vagyok indiszkrét vagy nem köti a kezed valamiféle orvosi titoktartás ebben a kérdéskörben, akkor csak szólj, és más vizekre evezünk. Kellemes vizekre, például álomnyaralás? - vetem csak be teljesen félvállról, könnyedén, hogy ne érezze a beszélgetést túlságosan mélynek vagy megterhelőnek. Nem tudom pontosan milyennek képzelte el ezt az estét, azt sem, hogy én mit várok tőle, a tervezetlenség pedig egyszerre felszabadító és egyszerre rémisztő egy olyan embernek, mint amilyen én vagyok.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-03, 13:33
Teljesen igaza van, a kérdésem pont azért volt kíváncsi, mert nem tudom, hogyan működik ez a varázslat. Vajon Samhez milyen állat fog majd csatlakozi, ha tényleg megpróbálja? Én tudom, hogy milyen bár persze könnyen lehet, hogy elfogult vagyok vele szemben, és majd meglepődöm, hogy netán olyan állata lesz, amiről sosem gondoltam volna, hogy illhet hozzá. - Igaz, senkire sem húzható rá néhány jellemvonás csak és a legtöbb állat sem kategorizálható. Mindenesetre érdekes lehet megtudni, hogy ez a varázslat kihez milyen élőlényt passzít elsőként. - na nem mondom, hogy hozzám például, hiszen félek tőle a végén valami olyat kapnék, ami csak a hiányosságaimra mutatna rá, az pedig nem tenne jót az egyébként is kevéske önbizalmamnak. Nem, azt hiszem ezért is nem a saját részemre kérném el a varázslatról ismert információkat, mert nem valószínű, hogy nekiállnék kísérletezni vele, vagy kipróbálni, hogy nekem egyáltalán sikerülne-e a létrehozása. - Jajj bocsánat, ezt sem így kellett volna igaz? - zavartan sütöm le a pillantásomat, de aztán kissé megköszörülve a torkomat elfogadom, hogy talán épp itt az ideje, hogy szépen felvázoljam pontosan kikkel is élek együtt, azaz kik a családom. - Akkor szépen sorjában, legalább a jövőben nem lesz hasonló elszólás. Persze eszem ágában sem lett volna titkolni bármit is. Tehát azt már tudod Sam a lányom, az ő édesapja meghalt egészen kicsi korában. Egyedül neveltem, a nagymamám segített csak és sokáig nem is igen volt már az életemben. Aztán jött Michel, a jelenlegi férjem. Tőle született a kisfiam. Bobby, ő még tényleg kicsit, még el sem kezdte a Roxfortot. - vázolom fel most már rendesen az otthoni körülményeket. Na jó persze nem fogok azzal nyitni egyből, hogy egyébként a jelenlegi házasságom kész katasztrófa, mert azt amúgy sem illik és nem is ehhez az asztalhoz való téma, mert igen távol áll a kellemes beszélgetéstől. - Igen, lehetséges, hogy erről van szó. Sosem tudtam teljes bizonyossággal, hogy a Teszlek süveg mi alapján dönt és vajon jól-e. Vagy vajon azt is nézi, hogy melyik házba ház tanuló kerül és aki kétséges, ott a létszámot is nézi? - igen azért ezen felnőtt fejjel már másképp gondolkodik el az ember. Mégis milyen lenne egy olyan évkezdés, amikor a többség mind Hollóhátas és a többi házba alig kerül valaki. Minden bizonnyal a süveg ilyesmit úgy sem vinne véghez. A szavaira a munkámat illetően bólintok, de mielőtt reagálnék megérkezik a pincér és Alaric tovább beszél, én pedig megcélzok egy sonkával áttekert füstölt sajt darabkát. - Igazság szerint egészen jól írta le pedig. Én osztom be az időmet és bármennyire is furcsán hangozhat ez én döntöm el, hogy kivel foglalkozom. A kórházban azt tettem, amit kellett és megvallom őszintén bár tényleg mindig is segíteni akartam az embereknek, de fárasztó munka ez és néha egyszerűen kell a szünet, vagy a választási lehetőség egy-egy pánciens között. - foglalkoztam már nehéz esetekkel, de mondjuk ha már eleve kapcsolatban állsz olyannak, akik kifejezetten nagy kihívásnak tűnnek, akkor lehetséges hogy inkább egy könnyebb esetet vállalsz el egy újabb nehéz helyett. Nem csak azért, mert a nehéz az... nehéz. Egyszerűen az orvos lelkét is megviselik ezek a beszélgetések és mi sem bírunk bármit a végtelenségig.
Valószínűleg minden anya úgy érezne a helyében, ahogy sejtem, de van annyira tapintatos, hogy ne mutasson semmit és ne is firtassa tovább kérdésekkel, hogy miért is nem állapodtam meg. - Hm, döntésnek nem teljesen mondanám… Igaz, hogy mindenkinek el kell döntenie, hogy milyen állathoz vonzódik a leginkább, de úgy vélem, hogy valójában java részt, ha őszinte magával az ember és valóban létre akarja hozni a mágikus lényt, akkor olyan mellett dönt, ami illik hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy egy embernek csak egy állati lény lehet a párja, ebben nem hiszek, hiszen nem vagyunk olyan egyszerű teremtmények mi magunk se, több aspektusa van az életlen, de a jellemünkkel teljesen ellentétest sem hiszem, hogy életre hívhatunk. Például egy szelíd, kedves teremtés valószínűleg nem rendelkezik majd egy vérengző rozsomákkal társául. - hozom fel a légből kapott párosítást, miközben átveszi a lapot. - Hm… a testvérével? - kérdezek vissza, ugyanolyan udvarias hangon, mint az előbb, de most már azért felvonva a szemöldököm. Még most sincs benne semmi mély döbbenet, de az imént beszéltünk Samantháról és az igazán megfelelő alkalom lett volna, hogy közölje, hogy ketten vannak, még is úgy tűnik, hogy hajlamosabb az elszólásra, mint arra, hogy kiteregesse otthona lapjait. Örülök neki, hogy velem nevet a színházas megjegyzésen, a nevetésem mosolyba szelídül, és látszik rajtam, hogy nincsen semmi problémám azzal se, ha még három gyereket is bevall szép lassan, csak azt nem értem miért nem említette egyszerre őket. - Talán nem fizikailag van benned bátorság, hanem az akaratod erős, például abban, hogy segíts az embereken. - válaszolom megnyugtató hangon, bár a Teszleg Süvegben én is vajmi keveset bízok, hiszen pontosan tudom, hogy a süveg sztereotípiák szerint rendezi az embereket és megvesztegethető. Nem én voltam az első, és nem az utolsó is, aki csak kérésre került másik házba. - - Nekem se volt két perc, de megérte, és biztos vagyok benne, hogy neked is, hiszen egy magánpraxisban tényleg a maga ura vagy, annyi beteget fogadsz, amennyit szeretnél, és tudsz törődni velük, nem gyártósoron érkeznek és mennek. - jegyzem meg, miközben a pincér megérkezik, de nem a főfogással, hanem egy nagy tálon különféle előétel falatkákkal, amit külön rendeltem még az ételek elé. Rengeteg minden van rajta, amit lehet falatozni és ketten osztozni rajta könnyedén. Megköszönöm a pincérnek és elmegy, én pedig visszafordulok Sandrinhoz. - Bevallom csak blöfföltem. Fogalmam sincs, hogy mik a különbségek és miért fontos a magánpraxis, csak a képzeletemben ilyesféle indokok élnek. - kerül egy kis bűnbánó mosoly az ajkaimra, de a szemem nevet, szívesen meghallgatom az igazságot róla, hogy ne kelljen tévúton járnom, miközben a villámra felszúrok egy lazacos-krémsajtos falatot.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-04-01, 14:46
Na igen jól sejti attól hogy nem mutatom, vagy nem érezni a szavaimból tényleg úgy vélem, hogy szomorú dolog lehet, ha valakinek úgy sikerül az élete, vagy olyan döntést hoz, hogy nem lesz gyermeke. De talán tényleg csak azért gondolom így, mert nekem ez megadatott és bár tényleg voltak iszonyú nehéz időszakok, főleg egyedülálló anyaként, de még sem cserélném el semmire, sem karrierre, sem gazdagságra. Sam a mindenem és Bobby is imádni való kiskölyök. A legrosszabb napokon is képesek mosolyt csalni az arcomra és soha egy pillanatig nem bántam meg, hogy megszülettek. Épp ezért nehéz elhinnem, hogy valaki tényleg elfogadja azt, hogy nincs gyereke, sőt nem csak elfogadja egyáltalán nem érzi hiányát a dolognak. De nem feszegetem a témát, nem hiszem, hogy ez olyasmi, ami egy első találkozásra alkalmas lenne, meg aztán ki tudja, hogy valójában mélyen odabent nem gondolja-e mégis másképp, akkor pedig csak hamar elromlana a hangulat a kellemetlen téma miatt. - Akkor ez ha jól értem nem a te döntésed, hogy milyen állati alakot ölt, hanem ami illik hozzád? Vagy tudod befolyásolni? - ez végül is talán egy afféle jellemmutató is és igen ahogyan beszél bennem nem is merül fel semmiféle negatívuma a majmoknak, pedig tény, hogy igen cseles kis állatok és könnyedén lopkodják a túristák dolgait egy-egy óvatlan pillanatban, legalábbis így hallottam, mert hát személyesen még nem tapasztaltam ilyesmit. - Felírom a címemet, Sam a szüneteket mindig itthon tölti és időnként egy-egy hétvégére szerencsére meg tudjuk oldani, hogy hazajöjjön segíteni a testvérével. - közben fel is írom szépen ívelt betűkkel a címemet a papírral, ahová a leírást küldheti és persze ezzel azt is kikotyogom, hogy nem csak egy gyerekem van. Ezt az apró részletet eddig még nem említettem ugye. - Ez igaz, a színház soha sem lehet unalmas. - ragályos a jókedve, így én is halkan felnevetek a magam visszafogott módján. Tény, hogy a színházat mindig is imádtam, szórakoztat és egyben fejleszt is, hiszen bizonyos darabokhoz azért kell logika és teljes figyelem is, hogy mindent átláss, mint egy jó könyv esetén. - De ettől még a lányom azért jóval kalandvágyóbb lélek, mint én. Nem is tudom, valahogy soha sem voltam elég bátor ehhez, sosem értettem, hogy a süveg mégis hogyan tehetett a Griffendélbe. - igazából persze van bennem bátorság, csak hát maga a kalandvágy nem volt bennem erős sosem. Ésszel cselekszem és azóta, hogy Andrew meghalt ez mégis inkább csak fokozódott. Mindig átgondolom azt, amit teszek, nem hamarkodom el csak úgy a dolgokat, pedig időnként talán tényleg szüksége van az embereknek a spontán döntésekre. Ez viszont nekem valahogy soha sem ment jól, talán csak nem volt hozzá elég önbizalmam. - Én nem hiszem, hogy valaha is létre tudtam volna hozni egy ilyen színházat például. A magánpraxisom megnyitásán is majdnem öt évig hezitáltam. - bár könnyen lehet, hogy volt az több is, hiszen már egészen régen még Andrew ültette el a fejemben a gondolatot,de aztán mindig volt más, ami miatt végül a nem mellett döntöttem.
- Ez a mi titkunk marad. - pecsételem meg Samantha és a kislánysága kérdéskört egy kis nevetéssel. Nem mintha el tudnám képzelni, hogy ahelyett, hogy kettesben töltenénk az estét, bemutasson a gyerekeinek. Nem, ez szóba se jöhet egyelőre. Egy hölgytársaságra vágyom, és nem egy tinédzserre, azt se tudom pontosan, hogy hogyan kezelném, ha nem csak egy-egy pillanatra bukkannék fel egy szórakoztató trükkel vagy a csuklyásmajom ugráltatásával. Ráadásul boszorka-palánta, a trükkökön lehet már átlát, a familiáris pedig addig érdekes, míg meg nem teremti a sajátját. - Igen, így van. - mosolyodom el szerényen, nem olyan széles mosollyal, hiszen pontosan tudom, hogy mire gondolhat, minden mágia és intrika bevetése nélkül. Ha valaki volt házas, élt kapcsolatban, gyermeke is született, az bizonyára ha akarja, ha nem, sajnálja azokat, akiknek ez nem adatott meg. De én nem feltétlenül sajnálom magamat. Egyelőre elképzelhetetlennek tűnik, hogy valakivel együtt éljek, pláne az, hogy gyereket vállaljak és az életképtelen apróságot pelenkázzam naponta ki tudja hányszor. Ám nem is kell ezen aggódnom, kapcsolatom sincs, nem hogy feleségem, nem hogy esélyem egy gyermekre. És fiatal se vagyok már, hogy belevágjak a családalapításba. Nem, ez nem nekem való, és nem is ezért vagyok itt. Ha hirtelenjében úgy döntöttem volna, hogy gyermeket akarok, miért éppen egy házas, már gyermekes nőt hívtam volna el vacsorára? Nem, én őrá voltam kíváncsi, vele szeretném eltölteni ezt a kellemes estét. A nap közben szépen lassan nyugovóra tér, de ez nem jelenti azt, hogy vége a páratlan kilátásnak - a nap narancsos fényét most felváltja az éjszaka sötétjében csillagokként felgyulladó városi fények. Éppen olyan látványos, de teljesen más hangulatot kelt. Szinte fellélegzem, ahogy leszáll a sötétség, hiszen ez a természetes közegem - a színházban is leszáll a sötétség és csak a színpad tündöklik a váltakozó fényekben. És most az én “színpadom”, amiről, illetve akiről nem szeretném levenni a pillantásaimat, itt ül előttem. - Igen, valóban igaz. Meg merném kockáztatni, hogy azért is illett hozzám a majom, mert ezek a kis lények a cirkuszokon kívül is számtalan helyzetben tudják megnevettetni és szórakoztatni az embereket, gyermekeket. - válaszolom, kis mosollyal, habár az is igaz, hogy a majmok fürgék, alattomosak és valójában igen jó kis tolvajok is tudnak lenni. De maradjunk az érem pozitív oldalán ezalkalommal. - Változó, az enyém csupán együttműködő velem és követi a kéréseimet, de hallottam olyanról, amely mágikus képességekkel bír, tűzcsóvát lő, bármily' groteszk, esetleg repülni képes, hiába szárny nélkül született. - mesélem tovább, hiszen valóban úgy tűnik, hogy érdekli a familiárisok témája. Készségesen bólintok, amikor azt mondja, hogy a lányát bizonyára érdekelnék a részletek, így benyúlok a mellényzsebembe és egy lapot és egy töltőtollat veszek elő és csúsztatok át neki. - Abszolút nem probléma, hiszen ez nem kincstári titok. Hova küldhetem a részleteket? - kérdezem, és lehet az ő címe is, lehet a Roxforté, ahogy neki kényelmesebb. Vannak olyan anyák, akik például féltenék annyira a gyermeküket, hogy egy frissen megismert férfinak bizonyára nem engednék, hogy levelet küldjön, anélkül, hogy a szülő elolvassa mit is tartalmaz. Így hát akármilyen címet ad meg, én csak bólintok, megfújom a papírkát, hogy a tinta gyorsabban száradjon, és visszateszem a zsebembe. - Miért emelted ki, hogy van mit tanulnod tőle? Bizonyára nem olyan egyszerű vagy unalmas az életed, már csak azért sem, mert a színházamat látogatod, abban pedig nyilván nincsen semmi unalom. - nevetek fel kicsit, hiszen pontosan tudom, hogy nem mindenki olyan művészetkedvelő mint én, akinek elegendő az életében, ha a színpadon folynak a drámák, az életében nincsen többre szüksége. Legalább is ezt az érzetet keltem a nevetéssel, hogy azt is elfogadom, ha neki nem illik az izgalomba és új dolgok megismerésébe a színházi előadás.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-31, 14:23
- Természetesen ő nem tudhatja, hogy kislányként tettem róla említést. - mosolyodom el egészen szélesen. Na igen tény és való, hogy Sam már nem kifejezetten kislány, főleg hogy mindig is érettebb volt a korabelieknél, vélhetően az életkörülményei miatt, pedig én aztá mindig igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne kelljen túlságosan korán felnőnie, de úgy tűnik, hogy e téren elbuktam és bármennyire is igyekeztem nem sikerült. Persze Sam soha sem vetett-e ezt a szememre, és azt hiszem szerencsém van vele, bár vannak időnként vitánik, de remek a viszonyunk és nem mondanám őt olyan tipikus lázadó kamasznak sem. Azért persze óvatosan csak rákérdezek, hogy neki van-e gyereke, bár megbántani sem szeretném a kérdéssel, de azt hiszem jobb az ilyesmit az elején tisztázni. - Ez teljesen érthető, a munkád tényleg teljes embert kívánhat. - bóintok, bár szinte ott van a szám hegyén a kérdés, de végül még sem teszem fel, hiszen ez nem egy orvos-páciens beszélgetést, de vajon nem bánja? Már nem igen tudja ezt pótolni és tény, hogy nehéz egy gyereket felnevelni, ha az embert a munkája köti le, de ha megtalálja azt, akivel érdemes, vagy csak úgy sikerülnek a dolgok... Végülis Sam mellett is végig tudtam csinálni mindent, bár tényleg nem volt könnyű, de akartuk őt, a szerelmünk megkoronázása volt. Bobby más, ő a véletlen ajándéka, de nem érzem úgy, hogy ez bármi rosszat is jelentene. Sosem fogom hibáztatni azért, mert megszületett, még ha könnyebb is lenne a válás, ha ő nem lenne. - Jó hallgatni, hogy milyen lelkesedéssel beszélsz erről. Akkor tehát tényleg igaz, hogy ezek a kis lények a lélek részei, afféle kivetülések? És mire képesek? - úgy hallottam, hogy van amelyik képes bizonyos varázslatokat is létrehozni, vagy akár beszélni is. Elég különleges lehet a kapcsolata az embernek egy ilyen mágikusan teremtett lénnyel. Nem mondom,hogy én is szeretnék egyet, de biztos vagyok benne, hogy a lányomat érdekelné a téma. Szereti az állatokat, bár nekünk sosem volt, az már nem fért volna bele az életembe, ahogyan őszintén szólva familiárisra sem vágyom pont ugyanezen okból kifolyólag. - Köszönöm! Ha én nem is, de Sam biztos, hogy kíváncsi lenne rá, ha nem bánod, hogy megosztom vele is. Ahogyan mondtad a gyermeki lélek olyan nyitott még és ő is olyan kíváncsi. Szerencsés vagyok vele, sosem kellett nógatnom, hogy tanuljon, vagy részt vegyen új dolgok megismerésében. Azt hiszem e téren bőven lenne mit tanulnom tőle. - oh igen én azt hiszem az évek során csak egyre zárkózottabb lettem, amire cseppet sem vagyok büszke. Nem nyitok az újdonságok felé, nem próbálok ki újdolgokat igazán, csak ahhoz ragaszkodom, amit már ismerek és megszoktam, miközben tudom, hogy a változás egyáltalán nem feltétlenül jelent rosszat.
Azért amikor megjegyzi, hogy tizenhat éves az a kislány szelíden felnevetek. - Azt meghiszem, tizenhat évesen már inkább kisfelnőtt, mint kislány. Legalább is bizonyára így hiszi. - mosolygok, bár a gyermekekkel való kapcsolatom kimerül abban, hogy némely előadásunkat gyerekeknek célozzuk, hát nem kevesen megfordulnak rajta a családdal. És persze néhány lelkes fiatal, aki a színház világában képzeli el a jövőjét elvétve megkeres, hogy felajánlja az ingyenes szolgálatait. Amit egy színházigazgató sem utasítana vissza, hiszen elképesztően nehéz életben tartani az előadásokat. Hiába telik meg egyre jobban a színház, rengeteg emberem van és a cirkusznak hála még rengeteg állatom is. - Nincsen. - válaszolom, de nem különösebben szomorúan, mert nem akarom, hogy sajnáljon érte. - Egész életemben elkötelezett voltam a munkámmal szemben, inkább tekintettem hivatásnak, de ezt neked bizonyára nem kell magyarázni, hiszen az orvostudományok is elvárják, hogy az ember lépten-nyomon újraképezze magát. Nem volt hely az életemben egy gyermeknek, tudtam, hogy nem tudtam volna olyan környezetet teremteni, ami megfelelő. - mesélem tárgyilagosan levezetve, hogy miért is nem lett gyermekem. Ha pontosan tudom, hogy olyan életet élek, amiben nem tudnék törődni egy gyerekkel, minek vállaljak, hogy aztán olyan nyomorultul nőjön fel, ahogy én tettem? Persze nem éppen úgy, de soha az életben nem kaptam szeretet a szüleimtől, csak szörnyetegként tekintettek rám, hiszen pontosan tudták milyen vagyok… valójában. - Napról-napra egyszerűbb létrehozni egyet, mert kezdetekben csak egy hevenyész tervet ismertünk egy bizonyos Joulice-Melange nevezetű varázsló tollából, de egyre többen szolgáltatják be a körülményeiket, hogy hogyan hozták létre a sajátjukat, így lassan tisztul a mágikus metódus. - válaszolok az érdeklődő kérdésre, és valóban egyre jobban terjednek el ezek a varázslatos kis teremtmények. - Talán nem is olyan meglepő, hogy a varázsló gyermekek között többet látni, mint a felnőttek között, hiszen a kreativitásuk még határtalan és mindannyiukat elragadtatja a gondolat, hogy ők maguk teremtsenek egy élőlényt a saját mágiájukból, a saját lelkükből. De kinek is akarok szépíteni? Még engem is magával ragad a varázslat finomsága és tartóssága, nem csak egyszerű élőlényidézés vagy illúzió. - teszem hozzá, egy kicsit széttárva a karjaimat, bevallva, hogy ilyen tekintetből, mondjuk ki, a kíváncsiságom vetekszik egy gyermekével. Kissé színpadias a mozdulat, így bocsánatkérővé válik a mosolyom, miközben visszahúzom őket és inkább a borból kortyolok egy aprót, nem sietve. Előttünk az egész este. - Esetleg a későbbiekben elküldhetem levélben mindazt, amit a familiáris idézéséről tudni lehet, ha érdekel. - billentem oldalra a fejemet, kíváncsian nézve a csodaszép barna szempárba. Lehetséges, hogy túlságosan sokat ragadom magamhoz a szót, hiszen hozzászoktam a beszédhez kisebb-nagyobb közönség előtt, de ez nem jelenti azt, hogy egyoldalúvá akarnám tenni a beszélgetést, így eszemben sincsen, hogy bármikor a szavába vágjak és ne adjak neki elég teret kifejezni a véleményét.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-30, 14:55
Jól eső érzés, ha meghallgatják az embert és nem veszik sem tolakodásnak, sem okoskodásnak a szavait, hiszen nem szánom annak. A lányomról is sikerül teljesen önkéntelenül kotyognom, pedig igazán nem állt szándékomban már most a legelején a családra terelni a szót. A végén még kényelmetlenséget okoz a tény, hogy lényegében nekem családom van, róla pedig e téren semmit sem tudok, de mégis együtt vacsorázunk egy felettébb meghitt és romantikus helyen, amit igazság szerint párok szoktak, vagy legalábbis párnak készülők. - Kicsi, igen, végülis nekem még az, de már tizenhat éves. Azt hiszem lassan rossznéven veszi, ha kislányként kezelem. - nem tehetek róla Samre gondolva akaratlanul is elmosolyodom és ebben az is segít, hogy nem tűnik úgy, hogy feszültséget okozna benne, hogy anya vagyok, vagy ha netán mégis akkor igen jól leplezi. - Neked nincsen gyermeked? - na nem azt akarom ezzel mondani, hogy idős már hozzá és már nem is lehet, de lássuk azért már ilyen korban az ember nem igazán szokott gyereket vállalni, de ezt nem jelenti azt, hogy ne lehetne akár egy párja, felesége, csak mert nincs az ujján gyűrű, vagy ne adj isten egy gyerek valahol egy válás, vagy más tragikus esemény után. Nekem kettő is van, és hát lássuk be Sam lassacskán már tényleg nem mondható gyereknek, szinte már felnőtt mind gondolkodásban, mint egyébként is. Bobby ő még tényleg a kicsi fiam, de rá talán azért gondolok e téren nehezebben, mert folyton ott van bennem a félsz Michael nem veszi e el tőlem egyszer. Azt pedig nem tudom, hogyan bírnám ki. - Igen ebben igaza van és mégis milyen sokáig nem került elő újra ez a varázslat, csak mesékben olvastunk róla. És nehéz volt létrehoznia? - nem ismerem jól, épp e miatt kíváncsi is vagyok, hogyan működik, mennyire bonyolult vagy sem, bár minden bizonnyal nem ez lehet a legegyszerűbb varázslat a világon, hiszen tudtommal egyelőre még nem sokan vannak ilyen familiárisnak a birtokában.
Egy anya azt is megérti, amit a gyermeke nem mond ki.
Alaric Sinclair
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-29, 19:28
Egyáltalán nem veszem okoskodásnak, hogy a terápia fontosságáról és tévhiteiről mesél, sőt, érdeklődve hallgatom, miközben azért lassan intek a fejemmel. - Semmi probléma, abszolút nem veszem rossz néven, hiszen te magad mondtad, hogy csupán egy tévhit volna, ha ez egyenesen azt jelentené, hogy baj van velem. - mosolygom, de jól esik, hogy ilyen figyelmes és azonnal reagál minden rezdülésre, ami a kellemes estének a medréből kitaszítaná a beszélgetést. - Milyen szép, hogy bármilyen szituációban eszébe jut a kislánya. Mennyi idős? - kérdezek vissza, udvarias mosollyal, hogy érezze, nem vízválasztó témához jutottunk. Egy gyermek nagyon is érdekes lehet, az pedig, hogy az anyja mennyire szereti és mennyire ragaszkodik hozzá, egészen varázslatos. És előttem teljes mértékben ismeretlen egy ilyen közeli kapcsolat, természetes, hogy a kíváncsiságomat ki akarom elégíteni néhány kérdéssel. Közben már választottunk ételeket, így a pincér megjelenik és felveszi a rendelés. Kedves, fiatal, jó modorú fiú, képben van az étel és az itallappal is, mert azonnal tudja milyen bort ajánljon, én pedig bízom benne és elfogadom az ajánlatát, egy őszinte reménnyel, hogy nem ahhoz a fiatalhoz van szerencsém, akinek csak a szájába adták, hogy túl sok Merlot-t rendeltek véletlen, hát ajánlja mindenhez. Magamnak egyébként egy vöröshúsos fogást rendeltem, steaket különleges gombás mártással. - Igen, egészen egyedülálló mágia, szinte mesébe illő, hiszen a régi boszorkányos történetekben lehetett olvasni arról a bizonyos fekete macskáról, hollóról, farkasról és egyéb érdekes teremtményről, ami familiárisként szolgálja a boszorkáját. Mindig elkápráztat, hogy még is mi mindenre vagyunk valójában képesek. - kalandozok egy cseppet el, de épp csak annyira, hogy a pincér már vissza is érjen a borral és egy kosárka friss kenyérrel az asztalra. Kóstolok, már ami a bort illeti, és elegánsan bólintok a fiatalnak, hogy a választása tökéletesen megfelel.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-29, 14:43
A legtöbb ember sajnálatos módon nem gondol bele, hogy minden egyes trauma legyen az kicsi vagy nagy nyomot hagy bennünk. Bár, ha azt nézzük értelmetlen ezt pont nekem így kimondanom, hiszen én sem járok orvoshoz, pedig megéltem életem során a magam traumáit, sőt még a gyerekeimet sem vittem el soha, pedig nekik sem volt könnyű, főleg Samnek mindent átvészelni az utóbbi években. Arról persze sejtésem sincs, hogy a velem szemben ülő férfit jóval nagyobb traumák érték, mint egy elveszített férj, vagy egy rossz házasság. Ha tudnám valószínűleg neki biztosan orvosi segítéget javasolnék, még ha nincs is tisztában vele, hogy szüksége lenne rá, vagy épp pont e miatt. - Dehogy badarság és ne haragudj, ha kellemetlenül érint, hogy úgy véltem az orvosod lenne. Ha így lenne sem gondolnék rólad e miatt kevesebbet. - mondom gyorsan, hiszen értem én a hangjából, a hirtelen jött mondhatni visszakozásból, azokból az apró rezdülésekből, amikből most egy pár pillanatnyi feszültség sugárzott, hogy kellemetlenül érintené a gondolat, hogy azt képzelem orvoshoz jár. - A legtöbb ember még a mai napig úgy véli a lélek gyógyítása badarság és szükségtelen és azoknak van rá csak szüksége, akikkel már láthatóan valami baj van, de ez koránt sincs így. - nem célom okoskodni, inkább csak tényleg nem szeretném, ha e miatt egy pillanatig is kellemetlenül érezné magát, főleg hogy igen a legtöbb ember tényleg így vélekedik rólunk agyturkászokról. Kötelező rossz vagyunk, akikre csak olyanoknak van szüksége, akikkel kifejezetten baj van már, pedig sok-sok embernek lenne könnyebb az élete, ha egyszerűen csak lenne aki segít nekik felszínre hozni azt, ami mélyen el van temetve és nem is tudják, hogy rágja, marja őket belülről. Amikor visszakérdez nekem is csak akkor válik világossá, hogy olyan szimplán mondtam ki a lányom nevét, mintha tényleg evidens lenne, hogy kiről is beszélek. - Jajj bocsánat, néha ezt csinálom, pedig önnek honnan is lenne egyértelmű? Sam a lányom, Samantha. Tudja igen közel állunk egymáshoz, sokáig csak mi voltunk egymásnak és ez olyan kapcsolatot alakít ki, hogy lépten nyomon mindenféléről eszembe jut. - és egy leheletnyit persze ettől zavarba is jövök, még jó, hogy előkerül a majom és kissé elvonja a figyelmemet a véletlenül jött elszólásról. Persze az fel sem merült bennem hogy titok volna, hogy gyerekeim vannak, hiszen habár ez egy randi, de nem arról szól, hogy egyből bedobok mindent, hogy tudja mire számítson. Igazság szerint nem is gondoltam át mélyebben ezt az egészet, mármint csak vacsorázunk, ha tovább gondolnám az túl sok kérdést és bonyodalmat szülne, miközben az is lehet, hogy többet nem is találkozunk. - Oh igen, hallottam már róluk. Különleges kapcsolat lehet akkor az önöké. - és nagyjából ezen a ponton érkezik meg a pincér, hogy elvegye a rendelésünket. Én megvárom azért az esetleges ajánlatát valamiféle kellemes borra, ami passzol a lazachoz. Nem vagyok szakértő, igazából viszonylag ritkán is iszom, néha egy pohár bor esténként, de e téren sem vagyok válogatós.
Örülök, hogy bizalommal fogadja az ajánlatomat és ez látszik is az arcomon, ahogy felcsillan a tekintetem. Nem akarok manírokkal élni, pedig a kezem már majdnem mozdul egy színpadias vidám tapsra magam előtt, de még mielőtt belekezdene nyugalomra intem. Remek! Én örömömet leltem benne a legutóbbi alkalommal, és alig várom, hogy lássam rajta ugyanazt az élvezetet és kellemes meglepetést - Ez igen sarkalatos meglátás, de bizonyára igaza van. Ha valaki ellenáll a terápiának, akkor nincs mit tenni. - értek vele egyet, és közben átfut rajtam a gondolat, vajon egyáltalán honnan jön rá az ember, hogy szüksége van ilyesmire. Honnan jön rá, hogy amit csinál, az rossz, hogy boldogtalan, hogy valaki eltört a lelkében, amit hosszú órákig beszélne ki magából, ameddig csak a pszichológusa szükségét látja és rá nem vezeti a megoldásra. Kevesebbért is mentek már orvoshoz, minthogy a szüleim lemondtak rólam, a sötét nagyúr a szolgájává és a bérgyilkosává tett és lényegében az egész fiatalkoromat láncon tartva töltöttem. Még se jutott soha, egyetlen egyszer sem az eszembe, hogy valami probléma lenne velem és hogy beszélnem kéne egy szakemberrel. Levontam a saját konklúzióimat és az lettem, akivé válnom kellett, hogy soha többet ne lehessek senkinek az alárendeltje, hogy csak én parancsoljak a sorsom fölött és mások váljanak a bábjaimmá. Az óvatosság a hosszú évek alatt a bőröm alá ivódott, egészen a zsigereimig, és a biztosítékok sora hűen szolgált minden szituációban. - Leginkább csak látásból, egyszer bemutattak minket egymásnak, de csak a lapokból és a távolból figyeltem munkásságát és most, hogy szóba hoztad a szakmád, eszembe jutott a eve. Badarság! - legyintek is magamra, egy kis mosollyal. Nem tudom pontosan miért, de úgy érzem, hogy ha emiatt a megjegyzés miatt azt hiszi, hogy esetleg a páciense vagyok, akkor az valamelyest feszélyezne, pedig erről szó sincs. De már a gondolattól, hogy azt hiszi pszichológushoz járok, valami furcsa előítélet ébred bennem, nagyon halványan. Micsoda bolondság, hiszen mindenki tudja, hogy mennyire ártatlan dolog ez, nem mindenki őrült, traumatikus, szuicid hajlamú vagy torzlelkű, aki hozzájuk fordul. - Samnek? - kérdezek vissza udvarias hangon, de igen csak érdeklődve felvonva a szemöldökömet. Még nem esett szó közöttünk gyermekről, gyermekekről, így hát itt az ideje, hogy lehulljon a lepel. Nincsen a tekintetemben semmilyen mély döbbenet, nem akarom, hogy sok férfihoz hasonlóan hirtelen elfehéredjen az arcom és azt higyje kalap-kabát engem többet nem lát. Az mérhetetlenül gyenge jellemre vallana, hiszen nem azért találkoztunk, hogy tüstént rávegyem a válásra és megkérjem a kezét és egy csettintéssel kétgyermekes apuka lehessek a semmiből. Csak egy kellemes estét akarok egy intelligens, csinos, érett nővel, minden kötöttség nélkül. Mosolygok a mágikus lény megnevezésen, és igenlően biccentek. - Familiáris, mágikus társ. Igen csak hasznos, hiszen érti, amit mondok, teszi, amit szeretnék, így a varázstalan gyermekek mind azt hiszik, hogy ilyen okosan lett betanítva. - vallom be a kis trükkömet, hiszen nem én vagyok a cirkuszi előadás bestiamestere, hanem Munkhbold, viszont ezzel a kis csavarral igazán könnyű megnevettetni és elkápráztatni a gyanútlan közönséget.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-28, 14:32
Az étlap biztosan különleges, de pont e miatt nehéz lenne hirtelen eldöntenem, hogy mit is szeretnék. Nem mondom, hogy sosem ettem még semmi egyedit, de tény hogy nem gyakran járok azért ilyen helyekre. Viszont egyáltalán nem riadok vissza attól, hogy új dolgokat próbáljak ki, ezért is érdekelne az ajánlása. Részben az ízlését is megismerhetem belőle, másrészt pedig nem nekem kell választanom és végigbögésznek az egész étlapot a részletes összetevőkkel együtt. - Nálam biztosan többször úgyhogy mindenképp hallgatok rád. A lazac jól hangzik! - és nem trafált bele, hogy mondjuk kifejezetten ellene lennék a kókusznak, vagy akár a currynek. Érdekes lehet, pikáns, de a kókusz mégis enyhít a fűszerezn úgyhogy mindenképp megér egy próbát. Annyira pedig nem vagyok finnyás típus, hogy aztán húznám a számat, hogy esetleg még sem ízlik, amit javasolt, úgyhogy ettől sem kell tartania. Ha pedig már tudjuk, hogy mit választunk biztosan ajánlanak majd hozzá mondjuk valami passzoló bort is, így akkor azon sem kell hosszan hezitálnom, és legalább a velem szembenülőre fókuszálhatok. Különös és egyben érdekes ember, igazság szerint nem is nagyon ismerek művészeket, a legtöbb ismerősöm orvosi körökben mozog, ők pedig inkább gyakorlati alkatok, sem mint művészlelkek. - Hát persze, de tudod én mindig is azt vallottam ehhez nem csak én kellek. Aki jobban szeretne lenni annak akarni is kell. A gyógyulást legyen az testi vagy lelki lehetetlenség kierőszakolni. - nem akarok túlzottan tudálékosnak tűnni, azt már az érkezésem előtt megfogadtam, hogy megpróbálok nem túlságosan elmerülni a szakmám részleteiben és persze eszem ágában sincsen szándékosan őt mondjuk elemezni, vagy _olyan_ szemmel nézni, az nem is lenne fair. - Aiden? Oh igen! Igazán jó abban, amit csinál, még közösen jártunk gyakorlatra anno, bár bevallom rég nem találkoztam már vele. Honnan ismered? - talán ő is lelkes színházrajongó csak még én nem láttam ott? Vagy orvosi kapcsolatban állnak? Na persze utóbbi esetben akkor nem fogom feszegetni a témát, hiszen igazán nincs közöm hozzá miért is jár pszichológushoz, ha esetleg tényleg eről van szó. - Tényleg, gyerekeknek szóló előadások is vannak. Mondtam is már Samnek, hogy valamikor neki is el kell jönnie! - igen hajlamos vagyok a gyerekeimről úgy beszélni, mintha teljesen evidens lenne, hogy mindenki ugyanúgy ismeri őket, mint én és ezt néha észre sem veszem, miközben Alaric valószínűleg még azt sem tudja, hogy gyerekem van. A gyűrű mondjuk egyértelművé teszi, hogy férjnél vagyok, ahogyan a nevem is, de a gyerekeim nincsenek a homlokomra írva, bár korom okán már-már evidens is lehetne, hogy vannak. Azért a majom megjelenésre elkerekedik kissé a szemem és itt tényleg nem figyelnek annyira az emberek a többiekre, hiszen senki sem kapja fel a fejét hirtelen és kezd el mutogatni e miatt, bár épp csak pár pillanatra jelenik meg a kis állat. - Oh egy majom! A gyerekek biztosan imádják! És ő... afféle mágikus lény? - nem mondom, hogy nem hallottam még a familiárisokról, de ez azért viszonylag újkeletű dolog és nekem is még újdonság. Az ismeretségi körömben pedig igazából nem is nagyon tudok olyanról, akinek lenne. Michael már jó ideje áhitozik a familiárisok után, de meglepő módon annak ellenére, hogy bestiákkal foglalkozik, ez a varázslat nem fekszik neki.
Örülök, hogy átevezünk a keresztnevekre és a tegződésre, bár a legtöbb ismerettségem megragadt a tiszteletteljes magázódásnál, a mostani helyzetet még is bensőségesnek képzeltem el, és szépen lassan azzá is válik. Nem tudom, hogy csak a gyermeke unszolására van itt velem, valószínűleg egy cseppet bántaná az egómat, de ameddig erre nem derül fény, nem is fáj és kellemesen folyhat tovább a beszélgetés közöttünk. - Hogy őszinte legyek, még én sem voltam itt olyan sokszor, hogy szakértő tanácsot adjak, de… - lassan morfondírozva nyitom fel újra a lapot, hogy átfussam kritikus tekintettel, de mosolyogva a sorokat újra. - A skót lazacban kókuszos curry-s szósz még sosem okozott csalódást. Már ha kedveled a keleti ízeket a kókusz és a curry kellemes ízkombinációját. - egészítem ki, és érdeklődően zárom be újra a lapot. Az ízlés olyan egyéni dolog, hogy ami nekem a mennyország, az neki lehet a pokol. És ezzel nincsen semmi probléma, inkább mondja azt, hogy ez a legfurcsább recept, amit valaha látott, és egyáltalán nem ad neki bizalmat, minthogy utólag derüljön ki, hogy csak nyomásra fogadta el. Ezen az estén nyomai sincsenek a manipulációnak, nem olyan tekintettel méregetem, mint aki tudni akarja minden titkát, és menten ki is használni azt, hogy többet tud. És nem csak azért, mert mentálmágus, ami egyébként egy elképesztően érdekes és egyben talán veszélyes fordulat is. - De bizonyára azért akad sikertörténet is az évek során, akármilyen nehéz ez a szakma. Ismersz egy bizonyos Aiden Fronsac-ot? Talán éppen évfolyamtársak lehettetek egykoron, szintén varázspszichológus. Már ha nem értettem félre és nem a varázstalanok elméjével foglalkozik. - visszakozom egy cseppet, csak a tisztázás végett. Ugyan ki tudja? Lehet, hogy a muglik elméje is rejteget érdekes titkokat és az ő módszereik sem teljesen elítélhetők. Így maradtam életben az elmúlt évek alatt, nyitottan minden tudásra, legyen az varázsló, varázstalan, vagy másik síkbeli. - Be kell vallanom, hogy néha-néha azért megfordulok a porondon. A gyermekmatinét felvezetni, vagy éppen a cirkuszi előadáson az előadókat átvezetni, ezeket a szerepeket magamra oszthatom, mikor úgy hiányzik a rivaldafény. - mesélem neki egy mosollyal, aztán a kezemet lenyújtom magam mellé a földre, ahol az asztal takarásából előbukkan egy kis majmocska és felszalad a vállamra. - És ugyan ki tudna nemet mondani, az én állandó partneremre? - teszem hozzá, és a majom vet a nőre egy gyors aranyos, de elképesztően buta fejet, aztán vissza is szalad. Nem mutogathatja magát csak úgy, hiszen egy varázstalan étteremben vagyunk, de azért még is csak be akartam mutatni a pompás kis familiárisomat.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-27, 14:16
Furcsa és kényelmetlen lenne egész este magázódni, no meg ha végig Mrs. Delightként szólítana még inkább kellemetlen lenne az egész, pedig nem kellene magamat furcsán éreznem, hiszen Michael igen sokszor marad ki otthonról. Igazság szerint egyáltalán nem lepne meg, ha lenne valakije és a legrosszabb az egészben, hogy azt hiszem még csak nem is vágna földhöz egy ilyen hír. - Természetesen, egyáltalán nem probléma a tegeződés. Ez még sem valami üzleti vacsora. - teszem hozzá, hiszen magánvacsoráról van szó, mondhatni randi, bár ezt így szó szerint eddig még gondolatban sem mondhatam ki. Sam persze pedzegette, de beléfolytottam a szót, mert randik terén nincs már rég gyakorlatom, arról nem beszélve, hogy nem is lenne illendő randevúznom egy másik férfival, miközben férjnél vagyok. Arra sem gondolok, hogy esetleg Michael befolyásos ismeretségi köréből esetleg felbukkanhat itt valaki. Igazából a kollégáit igen felületesen ismerem csak, legtöbbjüket még látásból is alig és most nem is különösebben azzal vagyok elfoglalva, hogy a helyet pásztázzam ismerős arcokat kutatva. - Engem pedig már az étlap is lenyűgöz, tudnál esetleg ajánlani valamit? - őszintén elvesztem már a sok flancos étel között, de így legalább fel is pillantok és követni tudom a tekintetét. Tényleg mesés a kilátás. London a naplemente fényeiben és ahogyan az egész helyet betölti ez a narancsos csillogás. Akaratlanul is csodálkozó mosolyt csal az ember arcára a látvány és még a szó is bennakad néhány pillanatra. Egyszerűen csak elmerülök a látványban mielőtt újra a férfire pillantanék. Furcsán bizsergető az egész, de mindenképpen jó értelemben. Valahogy még a háttérzajok is egészen lehalkulnak egy ilyen látványtól, főleg ha mellé ilyen figyelmet is kapsz valakitől. - Valahogy e felé terlődtem. A Szent Mungóban végzett gyakorlat során egyszerűen arra jutottam, hogy az egyik legnezebb dolog az emberek lelkének összefoltozása. Persze nem becsülöm le a gyógyítók munkáját sem, de az az első lépés és hiába gyógyul be egy külső seb, ami odabent van azt néha szinte lehetetlen helyrehozni, ezért sokkal nagybb kihívás is. - és persze cseppet sem könnyű feladat, de mindig is úgy gondoltam, ha csak ennyivel is hozzátehetek a világhoz, segíthetek az embereknek az már jó. Az már más tészta, hogy az én lelkem is darabokra van már szaggatva, de néha pont ezért könnyebb mások gondjaival foglalkozni, így legalább a sajátommal nem kell törődnöm. - Biztos vagyok benne, hogy kemény munka lehet mögötte! De nem hiányolja a színpadot? Azért biztosan más csak a háttérben ügyködni, még ha az is igen fontos, hogy a színházban minden olajozottan működjön. - nem is tudom én biztosan képtelen lennék háttérbe vonulni, mondjuk vezetni egy pszichiátriát, de nem dolgozni betegekkel. Szeretem csinálni és kétség sem fér hozzá, hogy hiányozna, ha nem foglalkozhatnék vele többet.
Megengedi, hogy a keresztnevén hívjam, és mosolyogva kapok az alkalmon, hogy viszonozzam a gesztust. - Ez esetben én pedig Alaric, és ha úgy kívánja, akár tegeződhetünk is. Amennyiben kényelmes kegyednek. - teszem hozzá, mert nem akarok tolakodó lenni, hiszen csak néhány szót váltottunk a színházban, amikor megragadta a tekintetemet az egyik előadás végén a páholyomból kisétálva. Az első néhány előadásnál a színfalak mögött szoktam lenni, de amikor már megbizonyosodtam, hogy minden óramű pontossággal halad, akkor a páholyból nézem néha meg, lássam milyen élményt nyújtunk a nézőknek. És így ki tudom szűrni, hogy milyen hibákat vétünk a látványvilágban és így tovább. Nem akarom fényezni az egómat, így az újabb bókra csak mosolyogva biccentek, ha megint azt ecsetelném, hogy mennyire nehéz és mi munkám van benne, a végén csak azt látná belőlem, hogy ismételgetem a kiválóságomat. Vajmi keveset tudunk egymásról, így minden mondat, minden gesztus örök nyomot hagyhat bennünk. Az első randevú varázsa… Illik ilyet mondani egy találkozóra, amin egy házas asszony jelenik meg? - Nemrég építették és tényleg csodás, de ami a legjobb ebben az étteremben azt nem az étlapon találja(od). - mondom, néhol őt figyelve, néhol pedig az étlapot-itallapot, de ezúttal leteszem magam elé és szépen lassan összezárom a lapokat. Egyrészt, mert ezzel jelzem, hogy én már készen állok másrészt ha esetleg felpillant, akkor elrabolva a tekintetét elegánsan az üvegfalaknak köszönhető elképesztő kilátás felé biccentek. Éppen naplemente van, egész London narancsos színben pompázik. - Milyen gyönyörű szakma! Bámulatos. Miért választotta(d) ezt? - ámulok el a válaszán, és nem csak azért, mert megjátszom a figyelmemet, valóban érdekes a hivatása és igen sokmindent elmond róla, például azt, hogy igen magas intelligenciával rendelkezhet, ha másik elméjét rakja rendbe. - Főként szabadúszó voltam, de igen, a színészkedés az egész életemben elkisért. Mondhatnám, hogy a szerencse fia vagyok, hogy évekkel ezelőtt sikerült megszereznem a színház épületét és feltámasztani a hamvaiból. De kevés szerencse volt benne, nagyon sokáig álmodoztam egy ilyesféle vállalkozásról és megtettem érte mindent, hogy elérjem. - mesélem neki készségesen, miközben egy mosollyal figyelem a naplemente fényeit az arcán. Az étterem nagyon jól csinálja, amit csinál, a fényei abszolút nem nyomják el a beáramló aranysugarakat, és ha lemegy a nap, akkor sem kapcsolnak erős fényeket, marad a romantikus, meghitt környezet.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-26, 14:17
Igazságszerint egyáltalán nem lep meg, hogy már moccan is, hogy kihúzza nekem a széket és segítsen leülni. Furcsa dolog ez, Andrew-val igen fiatalon ismerkedtünk meg, azért akkor ez nem volt alapvetően, Michael pedig talán az első néhány randin tette ezt meg, aztán szépen lassan elmúlt a varázs, vagy csak lankadt a lelkesedés. És most mégis olyan furcsa maga a megszólítás. Ez is az egyik olyan sarkalatos pont, ami mindig is közénk állt Michaellel. Hiszen nem vettem fel a nevét, sőt megtartottam valakiét, aki már nem él és mindezt azzal magyaráztam, hogy a lányomat is így hívják... Azóta pedig lett egy fiam, akivel így nem ugyanaz a családnevünk és még sem gondoltam sosem úgy, hogy hibát követtem volna el és hogy el kellett volna hagynom Andrew nevét és felvennem egy újat. - Sandrin, bőven elegendő a Sandrin is. - javítom ki szinte azonnal és igen egy kis blézer van rajtam, amit segíthet lekanyarítani a vállamról, hogy aztán a szék háttámlájára kerüljön. Enyhe rózsaillat az, ami körbeleng. Őszintén szólva sosem voltam nagy parfümös, nincs is otthon kollekcióm, sőt még csak kedvencem sem. Ez is egy egészen régi darab, amit Sam akart mindenáron rám fújni, mert ahogyan ő mondta, ha már így kicsíptem magamat, akkor legyen az illatom is finomabb a megszokottnál is. - Bizonyára rengeteg munkája lehet benne, hogy ilyen jól működik. - végtére is kisebb színház, de nem tudok róla, hogy bármikor is lett volna panasz az előadásokra. Az épület tökéletes állapotban van és a színészek játékára sem lehet panasz. Bár egy színház igazgatója mondhatni csak háttérember, de minden csak akkor működhet tökéletes olajozottan, ha van valaki aki ezt tökéletesen fogja össze és igazgatja. - Köszönöm, ön sem panaszkodhat és ez a hely... Tudja egy kicsit talán túlságosan is előkelő nekem, még sosem jártam ilyen helyen. - kicsit még előre is hajolok, mintha minimum őrült nagy titkot akarnék odasúgni neki, de szimplán csak kellemetlenül érezném magamat, ha bárki meghallaná, pedig valószínűleg az ég világon senki sem foglalkozik velünk, vagy hogy miről beszélünk éppen. Közben azért magamhoz veszem az étlapot, hiszen italt kellene választanom első körben, ami valószínűleg egy egyszerűbb vörös bor lesz majd és persze az ételek... az biztos, hogy Sam itt nem igazán tudna választani, mert mindenben van valami még számomra is szinte ismeretlen hozzávaló. - Orvos vagyok, pontosabban pszichológus. Segítek másoknak feldolgozni a gondjaikat. Önt nem kérdezem, tudom mivel foglalkozik, de gondolom nem volt mindig színházigazgató. Talán színész volt előtte? - bár persze ki tudja, örökölhette is a posztot mondjuk családon belül és ő maga nem foglalkozott soha sem mással, vagy járt be mindenféle bonyolult ranglétrákat.
A két szép barna szem igen csak erős varázslatra képes - ugyanis azon kívül, hogy tudom, hogy van gyermeke, és egy rossz házasságban él, semmi másnak nem néztem utána a nő múltjában. Legyen a beszélgetés őszinte, szabad, manipulációtól mentes, egy kikapcsolódás, amit talán még soha életemben nem engedtem meg magamnak. Vagy ha igen, már olyan régnek tűnik. Telnek a percek, a türelem próbája ez, de hát ezt érdemli az a férfiú, aki szándékosan hamarabb érkezik a másik félnél. Néhányan már ki is lettek szolgálva, az ételek gyönyörűek, nyilvánvalóan túlárazottak, de ma nem fogok ilyen apróságokkal törődni. Nem vagyok milliárdos, de egyetlen percig sem veti vissza a pénztárcámat az se, ha mondjuk hetente ilyen kaliberű helyen étkezek. És természetesen nem főzöm, hogy spóroljak, ez talán említésre se méltóan egyértelmű. Mikor a tekintetemet újra a pultra villantom és meglátom a csinos nő alakját, majd a tekintetem felszalad az arcára és így már egyértelműen felismerem, nem várom meg ültömben, míg odaér az asztalunkhoz. Felállok, hogy megadjam a tiszteletet, és azonnal a székhez lépek, hogy elraboljam előle a lehetőséget. - Jó estét, Mrs. Delight. Örülök, hogy eljött. - mondom egy valóban hálás mosollyal, miközben helyet foglal. Természetesen, ha nem csak a csinos ruhában érkezett, hanem kabátot is visel, akkor azt is lesegítem róla, hogy a közelségben belélegezhessem kellemes illatát. Semmi perverzió! Csupán értékelem az igényességet, a friss sampon vagy tusfürdő illatát és a parfümöt, ha és amennyiben visel. De eszemben sincs szaglászni, vagy egyéb ilyesféle mozdulatot tenni, ha leült akkor könnyedén visszakerülök a helyemre és én is helyet foglalok. - Ezt nagy öröm hallani, hiszen rengeteg munkám van benne, és a színház minden évben egyre csak épül és szépül. - fogadom el büszkén a dicséretet, de nem kell többet mondania ahhoz, hogy viszonozzam. - Éppen olyan csinos, mint ahogy az emlékeimben élt. Nem volt olyan sok időnk ismerkedni, mivel is foglalkozik? - teszem fel a kérdést, ami minden helyzetben jégtörő lehet, miközben intek, hogy nem kell mereven rám figyelni, nézzük át az étlapot. Még csak most ért ide, szóval a pincér van olyan illedelmes, hogy nem rohan le minket az első másodpercben, de ki tudja, lehet, hogy azon hölgyek közé tartozik, akiknek minden apróbetűt át kell nézniük, mielőtt megfontolt döntést hoznak az étteremben. Ami egyáltalán nem probléma, hiszen sehová sem sietek.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Sandrin Delight
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Shard - Üvegszilánk 2020-03-25, 14:09
Na jó leginkább csak azért vagyok itt, mert a lányom addig nyaggatott, amíg nem mondtam azt, hogy elmegyek. Jobban kell figyelnem arra, hogy a leveleimet hogyan tárolom, bár ő aztán ha nagyon akar valamit, akkor úgy sincs előtte csukott ajtó... fiók, sőt még egy táska sem. Nem tehetek róla akármit is tesz én így is imádom, főleg hogy mennyire képes átlátni egy olyan helyzetet, ami igazából felnőtt dolog. És hogy nekem egyáltalán itt szabadna-e lennem? Imádom a színházat, nem csoda, hogy nem egyszer megfordultam már az övében is, de igazán nem számítottam rá, hogy egy vacsora meghívás is lesz a dologból, főleg hogy no bár ez nincs ráírva a homlokomra, de férjnél vagyok. Férjnél egy boldogtalan házasságban, aminek már rég válással kellett volna végződnie, csak hát még sem tehetem meg a fiammal, hogy immár ő is apa nélkül nőjön fel, arról nem beszélve, hogy Michael szülei épp elég tehetősek ahhoz, hogy a végén még képesek lennének Bobbyt elvenni tőlem valahogy. Épp elég, hogy Sam már szinte nem is emlékszik az apjára, maximum képeken láthatja, de látom minden alkalommal a tetkintetében, hogy mennyire küzd valami közös emlék felidézéséért, de nem sikerül neki. Szerinte pont ezért kell eljönnöm, hogy egy kicsit kikapcsolódjak, ő meg majd figyel addig az öccsére, Michael egyébként is napokra elutazott, miért kellene otthon ülnöm? Nem is tudom honnan veszi ez a lány, hogy csak ő tudhat mindent helyettem is jobban. Igazság szerint sosem jártam még itt és nincs is olyan előkelő drága ruhám, ami minden bizonnyal illik ehhez a helyhez, de azért még sem egy átlag megszokott kis kosztümöt vettem fel, hanem egy egyszerűbb, de mégis csinos ruhát egy jóval hétköznapibb fekete magassarkúval. Az egyből elém siető pincérnek máris elmondom, hogy miért is vagyok itt és kivel találkozom, aki már haptákba is vágja magát, és ahogyan elindulok utána én is kiszúrom a férfit az asztalnál. Megengedek magamnak azért egy visszafogott mosolyt, annak ellenére, hogy igazság szerint őrülten zavarban vagyok és sejtelmem sincs hogyan fog alakulni ez az este, hiszen nem kimondottan mondhatom el magamról, hogy fenenagy gyakorlatom lenne randizás terén. - Jó estét! - kissé megköszörülöm a torkomat és persze húzom is ki magamnak a székemet, amennyiben nem ugrik, hogy megtegye helyettem, mert igazság szerint simán kinézem belőle ezt is, hiába hogy nekem aztán nem jelent gondot az önállóság, hiszen igen sokáig neveltem egyedül a lányomat. Na jó a nagyi ott volt mellettem, de azért mégis csak én vagyok Sam anyja, az enyém volt a feladatok nagyobbik része. - Igazán köszönöm a meghívását, nem számítottam rá. A színháza egyszerűen csodálatos! - teszem aztán hozzá, amikor már leültem így vagy úgy.
A porondmesteri frakkomat és a régimódi kalapomat a szögre akasztottam ma, és ugyan még mindig elegáns vagyok, de nincsen rám írva, hogy egy színház igazgatójaként gyakori a rivaldafény körülöttem. Ugyan egy apró színházról beszélünk, nem a Globe, de még csak nem is a Soho leghíresebbjei közé tartozik, de ez tökéletesen megfelel nekem így is. Az előadóim megélnek, jobbára közel-teltházzal futnak a darabok, a fogaskerék olajozottan működik. Hogy miért választottam ezt a helyet igen egyszerű, hiszen London legmagasabb felhőkarcolójáról beszélünk, és a kilátás mellett az étterem is páratlan, amit elhelyeztek rajta. Szeretnék mély benyomást tenni, mélyet és pozitívat, lehetőleg, de majd meglátjuk, hogy Sandrint elkápráztatja-e mindez, vagy éppen annyira értékeli, mintha a sarki Pub-ba ülnénk be iszogatni. Talán túl grandiózus? Kiderül. Minden esetre én érkezem hamarabb, szándékosan, hogy az asztalnál kellemesen helyet foglalva nézzek a környezetemet, a vacsorára készülő párokat, családokat, és persze az éppen naplementébe forduló gyonyorú látképet. Persze számtalanszor a pincérek pultja felé pillantok, ahol a vendégeket várják, hogy helyre kísérjék őket, hátha meglátom az érkező nőt. Egy pillanat erejéig felsejlik bennem, hogy tán el sem jön, de ugyan miért ne tenné? Csak egy kellemes, ismerkedős vacsora, egy randevú, olyan ártatlan és mindennapi. Neki. Nekem persze a jelenlegi magabiztosságom egyáltalán nem a randevúzásban szerzett mélységes tapasztalataimból ered, hanem csak a gondosan felépített személyiségemből. - Köszönöm, egyelőre csak egy ásványvizet. - bólintok a pincérnek, nem szeretnék rendelni a hölgytársaságom nélkül.
[You must be registered and logged in to see this image.] A fegyelem szabadság nélkül, - zsarnokság A szabadság fegyelem nélkül -
káosz
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: The Shard - Üvegszilánk 2019-11-28, 09:05
The Shard - Üvegszilánk
"A The Shard (további nevek: Shard London Bridge, London Bridge Tower, the Shard of Glass, magyarul Üvegszilánk) egy felhőkarcoló az angliai Londonban, mely Renzo Piano tervei alapján épült. Magassága 309,7 méter, ezzel Európa negyedik legmagasabb épülete, valamint az Egyesült Királyság második legmagasabb szabadon álló építménye a 330 méteres Emley Moor átjátszó állomás után."
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shard naplementével keretezve
[You must be registered and logged in to see this image.] The Shardban található étterem látképe a Tower Bridge-re.
