Barcelona

[You must be registered and logged in to see this image.]Ha megvan a lábmosás, ha nem, barbárnak és undorítónak tetszik ez a szőlőtaposás és megalapozza, hogy ne akarjak egyáltalán bort inni a nyaralásunk alatt.
- Jogos, de az tény, hogy teljesen máshogyan élik az életüket, varázstalanul, ezt még én is tudom a szegényes ismereteimmel, így elkerülhetetlen, hogy mások legyenek.  - vonom meg a vállamat, egyértelmű, hogy Adora nem volt olyan nagyítóval követve, mint én és sokkal több átjárása volt, mint nekem. Így nyilvánvalóan ő a tapasztaltabb is, de a büszkeség csúnya dolog és képtelen vagyok egyszerűen kimondani, hogy ő tudja jobban és majd meglátom őket testközelből, pedig így van. Mondjuk a kviblis felvetése röhejes, mert Friccsen kívül még az életben nem láttam kviblit - igen, ennyire meg van szűrve, hogy kivel érintkeztem az életemben -, mivel a Roxfortban nyilvánvalóan mindenki más varázshasználó.
A két sápatag szeplős farkasszemet néz néhány pillanatra, egészen hasonló mimikával tükrözöm vissza a fejét, de legalább nem vagyunk mindketten vörösek, hogy felvetüljön a kérdés rokonok vagyunk-e.
- Rendben, akkor ebben egyetértünk, előbb legyen mit mondani azon kívül, hogy még élünk.  - válaszolom, aztán jön néhány perc készülődés, én is iszok, előszedem a legfontosabb dolgaimat, hogy egy kisebb hátizsákban magammal hozzam. Adora szalmakalap mellett teszi le a voksát én meg valamilyen teljesen érdektelen barna sapkát veszek fel, talán baseball-nak hívják a sportot, vagy tudja a... A színe se tetszik, a formája is idegen, de legalább nem fogja a fény kisütni a szememet.
Már tíz perc séta után érzem, ahogy lekopik rólunk a bűbáj és nem kockáztathatjuk a varázsvilág lebukását és én speciel nem is készülök se aurornak se amneziátornak, hogy ha lebukunk meg tudjam oldani, szóval egyre nyűgösebben caplatok előre, bár a szigetország után egészen más világ ez a hely és nem csak a napsütés miatt, ami porrá szándékozik égetni minket. A muglik csak úgy nyüzsögnek a főutakon, még benne lehetünk a szezonban, mindenki fotókat készít, megáll az út közepén aztán idegbajt kap, ha más is ugyanezt csinálja. A muglik akkor is furcsák.
A táskámban még akad víz, amikor amikor befutunk, de elég hozzáérnek a palackhoz, hogy elfintorodjak, mert konrkétan húgymeleg.
- Rendben, csak ne bort.  - hozom fel újra a témát kicsit elszórakozva, eszemben sincs meginni a meleg vízet vagy felajánlani, a galleonokat elég sokat érnek és itt se vagyok kevésbé gazdag, mint a varázsvilágban.  
- Jut eszembe, spanyolul tudsz, vagy minek, ha akarnak a pénzünkből beszéljenek a nyelvünkön?  - kérdezek rá, aztán belépve ahelyett, hogy céltudatosan elindulnék a pulthoz szerezni italt a fogadó népét kezdem el nézni. Mondhatni előbb veszi be a gyomrom a muglikat, minthogy humanoid, de nem teljesen ember koboldokat, törpéket, ilyesmit lássak a játékainkkal játszani, így bár próbálok pókerarccal nézni, rendesen megbámulok őket és az egyik - aki éppenséggel az egyetlen fél-óriás egy hadsereg kistermető között - nem túl kedves fejjel bámul vissza rám.
- ¿Qué estás viendo?  - acsarkodik felénk, amiből persze semmit sem értek, de nem igazán szándékozom összerezzenni vagy behúzott nyakkal eloldalogni, csak unott fejjel felvonom a szemöldökömet és tovább nézem, ami lehet nem a legjobb módja a konfliktus kerülésnek, de ez sose volt az erősségem.  

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
Számomra az utazás pontosan annyira az élet része, mint az, hogy minden szeptembertől beköltözünk a Roxfortba. Ugyan nem mindig volt így, de már annyira megszoktam, hogy furcsa lenne, ha nem így lenne. Jelenleg is kissé frusztrál a gondolat, hogy nem vagyok jelen az elsősök beosztásán és nem kell elkísérnem őket első útjukon a klubhelyiségbe…
- Őszintén? Nem tudom, de szerintem nem. – Jegyzem meg elvigyorodva, nagy nehezen megállom, hogy kinevessem reakcióját. Persze, nem csak úgy belehuppannak az emberek; a procedúrát megelőzni egy alapos lábmosás is jobb helyeken. Rosszabb helyeken, pedig még nem jártam.
Jó magam lehajtom a víz felét, mivel nagyon jól esik a hideg. Bár tudom, hogy melegben nem szabad hirtelen sok hideg folyadékot fogyasztani, mert akkor kiver a víz, de itt a szobában egész kellemes idő van. Felhúzott szemöldökkel hallgatom helytelenítő válaszát.
- Ha nem ismered őket, akkor honnan tudod? – Mert amondó vagyok, hogy a legtöbb ember tényleg olyan, mint a varázsló, csak éppen varázsolni tud. – Akkor mondjuk azt, hogy olyanok, mint a kvibilek és nem akarjuk megbántani őket a varázsvilágról való diskurálással. – Ajánlom fel ezt az alternatívát, hátha el tudja fogadni. A korhatáros megjegyzésére csupán vállat vonok, nem igazán értem ezt amúgy sem. Minden tini tudja, hogy a tiltott dolgok a legizgalmasabbak, különben nem lennének behatárolva.
- Aha, szóval bagoly mondja verébnek…- Vetek rá egy lapos pillantást, mintha nem úgy néznénk ki mind ketten, mintha vámpírok lennénk szigorúan zsírmentes vér diétán.
- Nem, nem ráérnek. – Legyintek, hiszen nem is nekik akartam írni, Duncan meg csak tud várni pár órát az életemből. Nem azért jöttem, hogy az otthoniakkal bajlódjak, sőt!
Nem sokkal később ténylegesen elindulunk, én egy cipőcserét beeszközöltem, s egy fehér szalmakalapot is találtam, hogy ne égjen le az arcom. Persze, indulás előtt egy-egy hűsítő varázsigét is elmormoltunk, de a varázslatoknak is van határa és a rezervátumig mugli területen kell átmennünk. El kell mennünk valami fogadóba és onnan vagy a helyi varázsló kisvasúttal megyünk, amit kimondottan ajánlanak vagy zsupszkulccsal, de mint gyakorta gyomorbajos én az előbbire fogadok.
A fogadóig kiizzadom az elfogyasztott vizet, s szerintem Corvus se bírja jobban, bármennyire igyekszik jól viselni a hőséget.
- Igyunk valamit mielőtt tovább megyünk, jó? – Kérem útitársam, miközben benyitok a helyiségbe, ami látszólag régiség bolt, de bentről jóleső hideg fuvallat simogatja égő bőrünket. A kassza helyén egy nagy, fénylő pult van, mögötte pedig több manó szorgoskodik. Az asztaloknál különféle lények üldögélnek, valahol kártyáznak, máshol javában folyik a varázsló sakk és a köp kövezés is. Egy újabb varázsfolt a mugli város közepén.

[You must be registered and logged in to see this image.]Ha a vigyort nem is viszonzom az a rókamosoly a szám szegletében ott marad, azt pedig inkább ne firtassuk, hogy milyen beszélgetések kellettek ahhoz, hogy a szüleim elengedjenek egy korombeli, jómódú lánnyal kettesben. Valójában nem csak a szüleim szemszögéből vannak buktatók az egészben, vélhetően Alison és a családja se fog repesni, pedig Adorával soha semmi nem történt és nyilván nem azért vagyok itt, hogy ezen változtassak. Bólintok, a varázslények mindig elkápráztatnak, de akkor is nagy elvárásokkal tekintek előre, bár így tizennyolc évesen már igazán ideje, hogy többet utazgassak és sok ehhez hasonló nyaralásban legyen részem. Talán nem tanév közben, de nyáron vagy a téli szünetben.
- Undorítóan hangzik. Kérlek mond, hogy nem minden bor készül így, főleg nem a varázslóborok.  - fintorodom el, én, aki mindenre a pálcáját használja, amire csak teheti. Adora szóhasználata kicsit falusira sikerül, amire nagy a kísértés, hogy megjegyzést tegyek, de végül elengedem, még ha szórakoztató szócsatákat is szoktunk vívni.
- Igen, köszi.  - veszem át, magamtól eszembe se jutott volna inni a lenti mindenféle után, most is csak egy kortyot iszok és már csavarom is vissza a kupakot, hogy letegyem magam mellé, még mindig eléggé teli vagyok. A rántott rizsgolyó megmozgatja a fantáziámat, de az articsókával még soha nem találkoztam, ahogy paninit se nagyon ettem, szóval kicsit olyan, mintha kínaiul... olaszul beszélne hozzám. A fagylalttal és azzal, hogy az olaszok a világon a legjobbnak tartják magukat tisztában vagyok, ez is valami. Amennyire magabiztos vagyok a mágia világában, az Egyesült Királyságban, annyi kérdésem van a világ többi részén, hiszen a szüleim eléggé szoros pórázon tartottak egész életemben.
- Ahha. Csak tök mások.  - válaszolom, hiszen alig néhány mugliivadékot ismerek, a legtöbbön egész életemben átnéztem, muglit meg konkrétan egyet se. - Hm, tizennyolc, ezek szerint ők már közelebb vannak a varázsló korhatárhoz, érdekes, hogy nálunk még is huszonegy.  - billentem félre a fejemet, de igazából nem igazán akarok belemenni, honnan is tudhatnánk, hogy a mugli kormány miért ragaszkodik ahhoz, hogy kilógjon a sorból? Úgy is az a sejtésem, hogy ahogy nálunk már a 17 alattiak belekezdenek kíváncsiságból, úgy a mugliknál sincsenek sokan, akik kivárják a korhatárt. - Sápadt vagy és vékony, el fogják hinni a függőséget.  - vonom meg a vállamat, bár az az igazság, hogy ebben is nagyon hasonlítunk, hiszen én is kimondottan világosbőrű vagyok, a nap sosem volt a jóbarátom, és a kviddics ellenére is igen karcsú a testalkatom, csak egy halom jóindulattal nevezhetnénk szálkásnak.
- A család ráér, most annak örülnék, ha elfelejthetném őket a kapcsolattartás helyett. Még a végén a válaszban már is kontrollálni akarnák mikor és hova megyünk. Kipakolni felesleges, alapból nem hoztam annyi mindent, legyen még öt perc pihenő aztán kezdjük akkor a rezervátumban.  - válaszolom, a végén igazából inkább mondom, mintsem kérdezném, hiszen ő is mondta, hogy érdekli, nem kérdés, hogy benne van-e. A farkasom olyan nyugodtan ül, mintha szoborrá változott volna, semmi izgágaság vagy felfedezés, a lakosztály nem igazán érdekli, ahogy én is amikor felveszek egy pózt általában egyhelyben figyelem a környezetemet, ezúttal Adorát.
- Te írsz a szüleidnek? Tudok várni, nem kell azonnal indulnunk, ha te nem akarsz.  - vonom meg a vállamat, maximum nézem még egy kicsit a brossúrákat, de kipakolni semmi kedvem, szerintem egyáltalán nem is fogok, csak majd az utazóládámba túrva szedem ki, ami kell mindig.
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kezdek hozzászokni, hogy még a pozitív fennhangú mondatait is sértő hangnemben adja elő. Ez pont olyan, mint nálam az okoskodás; még akkor is annak tűnik a mondandóm, ha egyáltalán nem mondok okosat. Főleg azért idegesítő, mert magam is tudom, mennyire nagyképű szokás. De hát, ezt tanultam el otthonról, nem fog egyről a kettőre megváltozni.
- Ez a beszéd, Flint! – Vigyorgok rá a vállam felett. Azért örülök, hogy tervez feloldódni és elvegyülni. Persze, nem lehet tőle elvárni, hogy azonnal menjen neki, ha egyszer az ellentétjéhez van szokva. Meg mondom őszintén, csodálkozom, hogy a szülei gardedám nélkül elengedték. Jó, érvelhetett azzal, hogy ha elég idős a házassághoz, akkor az egyedül utazáshoz is, de kételkedem ezen érv meggyőző képességében…
- Azt írják, hogy különleges fajok is vannak, szóval remélem tudnak valami igazán impresszivvel szolgálni. – Bólogatok magam is. Nem mintha baj lenne a Romániai sárkányokkal, de ha már nem ott vagyunk, akkor szeretnék valami mást látni. Bár lehet a sárkánytüze bor készítés a legkülönlegesebb látvány, ami engem nem zavar, de lehet kedves útitársamat elszomorítaná.
- Oh, igen. – Bólintok nagyon komolyan. – Meztélláb ráadásul! Hallottál már ilyen őrültségről? – Adom elő a megbotránkozó varázslót, de elnevetem magam a végére. Nem akarom kigúnyolni félre értés ne essék, de szórakoztat a reakciója. Még viccesebb lesz amikor a saját szemével fogja látni mindazt, amit most elképzelt.
- Kérsz vizet? – Megkeresem a mini bárt, ami tele van vízzel, a melegre való tekintettel. Magamnak és azért neki is veszek ki, mert ha nem is most, később kelleni fog.
- Igazad van, de vannak kimondott olyan ételek, amiket evőeszköz nélkül kézzel tudsz enni és fillérekbe kerülnek. A legtöbb országnak egész nagy kollekciója van ilyen kajákból. Rómában sok kávés bódé volt, de azért rengetek ehető dolgot is árultak; fűszeresés és sült rizs golyót, sült articsókát, pizza szeleteket értelemszerűen. Panninit és fagyit is lehet találni az utcai árusoknál, de ugye Danny-éknek fagyizójuk van szóval az utóbbit nem próbáltam máshol. – Vonok vállat. Van egy listám spanyol street foodokról is, szóval remélem lesz időm mindegyiket megkóstolni.
- Ne aggódj. Majdnem ugyanolyanok, mint a varázslók. – Legyintek, hiszen számomra így is van, de mindenkinek más a véleménye. – Bármennyire is értékelem a rugalmasságodat és az ötletedet, sajnos nem lesz rá szükségünk. Európa nagy részében 18 az alkohol fogyasztási korhatár. És ne aggódj, majd én kikérem a te adagodat is, nem zavar, ha alkoholistának néznek. – Húzom ki magam büszkén, mintha annak a pár napnak lenne jelentése, mert amúgy nincs, de most mégis tudok majd profitálni belőle.
- Szóval…mihez lenne kedved? Pihenjünk még egy kicsit és addig kitaláljuk, hogy mit csináljunk vagy ki akarsz pakolni? Esetleg üzenni a családnak, hogy ideértél? – Kissé talán túl izgatott vagyok, hogy végre itt vagyunk és élvezhetjük kicsit az életet. Persze, nem felejtettem el az okklumencia leckét sem, de nem hiszem, hogy ma kerülne arra sor. Visszatér a rókám kalandozásaiból, s ő is elnyúlik a kövön valahol a farkas közelében, csak hogy szemmel tarthassa. Talán írnom kéne Duncannak. Jut eszembe, ahogy elnézem a familiárisokat és mélyet sóhajtok. Egy ideje nem hallottam felőle, Rómából pedig senkinek sem írtam…

[You must be registered and logged in to see this image.]Bár ezen az utazáson csak ketten vagyunk, én még sem tudok úgy elnyúlni hasalva a lábammal kalimpálva, mint Adora. Az egész póz egészen idegen, nem tudok nem végignézni rajta, hiába vagyunk, voltunk, leszünk csak barátok. Nincs is a tekintetemben semmi olyasmi, csak pici furcsállás, talán még irigység is, de talán az idő előrehaladtával én is el tudok majd lazulni. Ha kellően lehültem és megnyugodtan a tűző naptól elmenekülve és ha végre elhiszem, hogy a szüleim vizslató szeme most nem követ minket nyomon. Amit igazán nehéz, tekintve, hogy még a Roxfortban is állandóan voltak spiclieik és mindenről azonnal tudtak.
- Ha a szobában akarnék maradni, akkor a Roxforti szobám is megfelelt volna, nyugi.  - válaszolom félvállról, de a tekintetem már a rezervátumos papíron. Érezhetően felcsillan a szemem, még a mellkasom is megemelkedik az izgalomtól, amit leginkább a varázslények és a kviddics tud kiváltani belőlem. A kviddicset sajnos annyival tudjuk csak le, hogy mesélt a Római meccsről, de a rezervátum... - Nem is tudtam, hogy itt is van, kíváncsi vagyok, hogy esetleg valamilyen olyan faj, amiről nem tanultunk, vagy "csak" a Romániaiból kölcsönöztek néhány sárkányt.  - gondolkozom hangosan, miután átvettem tőle, hogy megforgassam a kezemben, ameddig fel nem hívja a figyelmemet a következőre.
- Tessék? Taposni?  - kerekedik el a szemem, még hírből se láttam, hogy a falusiak hogyan csinálják a bort, a mi pincénkben a Mortimer pecsétes palackok állnak sorban, meg még ki tudja milyen fajták, de nincsen saját szőlőstőkénk... vagy rétünk... vagy hegyoldalunk... vagy mink.
- Minden street food, ha az utcán eszed, vagy mire gondolsz?  - kérdezek vissza, pedig gyűlölök értetlenkedni, de Adorával ellentétben, aki kiszökdösött élni, én tényleg végigszenvedtem az egész gyerekkoromat úgy, hogy csak a varázsvilágban mozogtam és csak azokkal és úgy érintkeztem, ahogy a szüleim akarták. Persze kivéve a barátaimat, akiktől kiszaladnának a világból, de velük se jártam el sehová, ahol "street food"-ot ennének az emberek. Lakoma a Roxforti kastélyban vagy otthon a Flint kúriában, esetleg étteremben, de sosem az utcán turistáskodva vagy koncerteken.
- Még sosem voltam ennyi mugli között...  - kezdem, kicsit elhúzva a számat, de úgy tűnik, hogy Adora teljesen beleélte már magát. Ő hívott el szülinapozni, én igent mondtam, most pedig nem szándékozom elrontani a közös tizennyolcadik születésnapunkat. Erről jut eszembe...
- ...és amúgy Barcelonában még kiskorúnak számítunk, nem? Szóval elmehetünk, de vagy készítünk előre valami mugli igazolványt, hogy betöltöttük a huszonegyet, amit mondjuk csak valami nagyon idióta hisz el, vagy csak nézzük azt a bort.  - vonom fel rá a figyelmét, egy kicsit várakozóan, hogy így is akarja-e ezt az egészet. Nem lenne olyan eszméletlenül nagy baj, ha nem innék, hiszen az előéletem azt diktálja, hogy abból jó még soha nem sült el, de úgy tűnik, hogy ő igen csak oda van érte. Hamis papírokat csinálni... végül is... miért ne? Ezek csak muglik, kit érdekel, ha hazudunk nekik és megkerüljük a törvényeiket.
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
Látva, hogy inkább kíváncsi és nem neheztel, amiért ő kimaradt a kvidiccs meccs nézésből lelkesen kezdem neki ecsetelni az ominózus délutánt. Hogy Dany a római légiósoknak szurkolt, Lizzy a Hárpiáknak és mind a ketten vettek ilyen idióta kalapot is. Azt, hogy megittunk egy üveg vidor vizet közben. S a magam félig hozzáértő, de felettébb igyekvő módján megpróbálom visszaadni a mérkőzés részleteit is. Nem ugyanolyan, mintha ott lett volna, de eléggé érzékletes képet festek neki.
- Elődesszert. – Bólintok nagy komolyan, de persze értem mire céloz. Szeretem az édességeket nincs mit tenni. Még jó, hogy a kávét cukor nélkül iszom, különben konstans cukorkómám lenne.
Igaz, ami igaz; szeretek főnökösködni, de puszta megszokásból csupán. Nincsen bajom azzal sem, ha más irányít, ameddig azt úgy teszi, hogy minden jelenlévőnek jó. Ehhez viszont vajmi kevesen értenek, s bár én sem tartom ilyen nagyra magam, azért igyekszem. Inkább én legyek a hibás, ha balul sülnek el a dolgok, elvégre is én hívtam el őt nyaralni és nem fordítva.
Szurkálódós megjegyzésére természetesen azonnal felkapom a fejem, mint valami szurikáta, már gondolkozni is kezdek egy csípős visszavágáson a kis úri fenekéről, mikor feltűnik egy kezdetleges mosoly az arcát. Ciccegve mosolyodom el én is és dőlök vissza a kanapéra. Scarlett lelkesen szimatol körbe és közben járásommal, vagyis egy pálcaintésem segítségével, kimegy az erkélyre sütkérezni. Annak ellenére, hogy mennyi szőre van kimondottan élvezni a napsütést. Lábaimmal kalimpálva hasalok a kényelmes ülőalkalmatosságon. Itt nem szólja meg senki, hogy miként üljek és tartsam magamat. Igazi kikapcsolódás már most ez a nyaralás számomra. Ha sikerül egy kicsit lebarnulnom minden tökéletes lesz.
- Dehogy baj. Nincs kötött program, mindenki azt csinál, amit akar. De azért arra számíts, hogy nem fogjuk az egész időt idebent tölteni. – Vigyorgok rá. Corvus inkább olyan típus az én szememben, akit néha noszogatni kell, hogy jól érezze magát.
- Ez például egy sárkány rezervátumos brossúra. Szerintem tetszene neked. – Azaz biztos vagyok benne, hiszen kedveli a különböző lényeket. Nekem meg igazából minden tetszik. Kevés dolog van, ami ne érdekelne; az ételeken át, az állatokon túl és a művészeteken keresztül minden is érdekel. Ha kéri át is nyújtom a papírost, ha nem akkor egy másik után nyúlok, de szemet szúr egy árva szórólap a többi soklapos ajánló közt.
- Ezt nézd. – Feltérdelek és úgy mutatom neki a ma esti mulatságra invitáló szöveget. – Szüreti karnevál lesz ma este! Ah, mennyi bor lesz. Uh, lehet majd taposni is ilyen nagy hordókban és lesz zene, meg tánc. – Nem zavar, hogy feltehetőleg egy árva szót sem ért a spanyol szövegből, tovább lelkendezek. – Remélem lesz street food is! – Mondom immáron két lábbal állva a földön. – Menjünk el, kérlek. – Nem tudom, hogy mennyire ódzkodik az ember tömegtől, de remélem sikerül meggyőznöm boci szemeimmel, hogy jó buli lesz. Minden vágyom, hogy elmenjek, amióta tudomást szereztem a létezéséről. S minél hamarabb rábólint annál hamarabb kezdődik a pihenő idő. Ami közben én kipakolni terveztem, bár lehet egy pálca intéssel elintézem és csak fetrengek egy újabb sort, ezúttal az ágyamon egy könyvvel.

[You must be registered and logged in to see this image.]Felvonom a szemöldökömet, ahogy tovább magyaráz, lehetséges, hogy kineszelt valamit a gondolataim közül? Tényleg nem ártana nagy hangsúlyt fektetnem az okklumenciára, bár azért szerencsére nincsen minden sarkon olyan tehetséges legilimentor, mint Adora, még ha mostanában sokkal gyakoribb is, mint valaha.
- Mindenki arra szánja az idejét, amire csak akarja.  - mondok csak ennyit, de nyilvánvalóan megbízhat bennem és azok után, hogy sárvérűekkel barátkozom egy teljesen kevert kis csapattal, eszemben sincsen megbélyegezni vagy megemlíteni akárkinek is. Kimondatlan talán, de ami közöttünk elhangzik, az reményeim szerint nem kerül bele más beszélgetésekbe, hiszen ahogy ő elmondja őszintén, ha a családja idegeli, úgy én is bevallom, hogy nem olyan tökéletes az aranyvérű élet. Aki nem jár ugyanebben a cipőben, annak soha nem mondanám el, mert én sem akarom, hogy bármilyen panaszom visszajusson avatatlan fülekbe.
- És kiknek szurkolt Paisley?  - vetem csak közbe a kérdést, nem különösebb szimpátiával a hangomban. Engem kimondottan idegesít az a srác, hogy mindenhol ott van és mindenbe beleüti az orrát, bár az igaz, hogy legalább Lizzy-t felkarolta és így jócskán megcsappant az esélye annak, hogy velem veszekedjen. Ez is valami. Megkérem azért, hogy néhány szóban foglalja össze milyen volt élőben nézni őket, a tekintetemen látszik az élénk érdeklődés, ami csak akkor mutatkozik meg, ha a kviddicsről beszélünk vagy éppen a varázslényekről.
- Jöhet, bár neked mi ez, ha nem desszert?  - vonom fel a szemöldököm, a churros hűlt helyére pillantva. Ettől függetlenül mivel inkább a falatkákat ettem szívesen eszek még egy kör édeset, még ha ezzel kockáztatom is, hogy pár perc kajakóma veszélye áll fent. Az epreket különösen elgondolkodva eszegetem, furcsa, de valahogy arról a gyümölcsről mindig Kath jut eszembe. Nincsen bennem düh, ellenérzés, semmilyen negatív érzelem, ahogy eszembe jut, és ezzel talán még magamat is meglepem.
Felszedelődzködünk és hagyom, hogy ő beszéljen, ő ért ide előbb és ő a járatosabb az utazásokban. Nem mintha nem tudnék ennyit én is kimondani, de legyen boldog és játssza a kisfőnököt nyugodtan. Csak állok mellette, szépszál, nem éppen szószátyár legényként, aki árnyékból árnyékba igyekszik suhanni minden önbecsülésébe kapaszkodva. Tudtam, hogy nem az én világom a forróság, de hogy így elporladok azonnal, az már ciki és nem éppen ez a jelző az, amit magamnak választanék szívem szerint.
Csendesen állom végig a liftet és a lakosztályt is némán járom be, ameddig le nem veti magát a kanapéra. - Megteszi.  - válaszolom félvállról, kicsit fanyalogva, de ha felkapja a fejét a stílusra, akkor lassan elmosolyodom, jelezve, hogy teljesen rendben van, csak szúrkálódom. Alapvetően otthon luxushoz vagyok szokva, de a Roxfort közös hálótermei már megtanítottak arra is, hogy kisebb életteret is magamévá tudjak tenni, ez pedig egyáltalán nem szűkös. Csak betolom az egyik szobába a csomagokat, de semmit sem pakolok ki, a farkasom pedig elhasal a hideg kövön a nappaliban, míg én odasétálok Adora mellé.
- Találtál valami érdekeset? Mondjuk egy fél óra csendespihenőt be tudnék vállalni indulás előtt, ha nem baj.  - jegyzem meg és találomra felveszek egy brosúrát, ami éppen a mugli építészetről szól, Antoni Gaudí-ról és a rengeteg építészeti alkotásáról. A formák, a színek, a mozaikok érdekesnek tűnnek, de annyira nem vagyok művészlélek, hogy magamtól felhozzam Adorának, szóval visszarakom az asztalra és egy másikért nyúlok, ami a tengerpartokat listázza hajókázási lehetőségekkel. Ha kimegyünk a tengerhez egészen biztosan ropogósra sülünk mind a ketten a hófehér, szeplős bőrünkkel, de még is csak érdekel egy mediterrán tengerpart, Anglia partjai egészen mások, szóval ezt a brossúrát tovább böngészgetem.
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ki nem mondott kérdésedre a válasz; a tudomány az tudomány. – Vonok vállat. – Egyik nagyon kedves felmenőm csillagászattal is foglalkozott. Az ő nyomán fedeztem fel a muglik különböző kutatásait. Érdekesek. – Ennyivel le is zárom a témát. Bízom Corvusban, de ha esetleg visszajut ez valakihez, akkor simán megbélyegezhetnek vérárulónak. A mai napig élénken élnek bennem Jensen szavai a témával kapcsolatban, amelyeket még az első Abszol úti látogatásom során osztott meg velem.
- Nagyjából. – Nevetem el magam a frappáns összefoglalására. Szomorú, de igaz. – Nagyon csodás ez a fiatal felnőtt kor nemde? – Jegyzem meg ironikusan. Milyen érdekes, hogy bár ezek életünk legszebb évei, mégis inkább átrohannánk rajta, legalábbis én; s inkább lennék felnőtt, hogy dönthessek a saját dolgaim felett.
- Igen. Egész jó volt. – Bólintok, s ha akarja, akkor el is mesélem részletesebben a dolgokat, de persze csupán azért, hogy beszéljek nem fogom fájdítani a szívét. Közben jóízűen falatozok. Mindig is szerettem kipróbálni az új ízeket és kulináris különlegességeket. Egyik jóoldala annak, hogy a szüleim végig rángattak a félvilágon.
- Azt is kipróbáltam. – Bólintok lelkesen. – De volt egy másik, még a nevét sem tudom. Daniel nagybátyja készítette és ilyen marcipános, kávés süti volt. – Sóhajtok fel a végén miközben felidézem a keserédes ízt. Megtudnék enni belőle egy tucattal most is. Meg bármikor.
- Mit szólsz egy kis desszerthez mielőtt megnézzünk a lakosztályt? – Teszem fel a kérdést és újra beletemetkezek a menübe, bár felesleges, mert úgyis churrost fogok kérni. Illetve ahogy itt mondják; Xocolata amb melindros-t. Vagyis babapiskóta szerű sütit csoki szósszal meg gyümölcsökkel. Na jó, kérjünk kettőt, hátha Corvus is rá fanyalodik. Miután ki-ki megeszi a saját adagját a szobához iratom a számlát. A lift, amelybe beszállunk majdnem olyan, mint a minisztériumiak; fényes aranyozott fém kanyarog ilyen-olyan mintákba és a burkolata is sötét, akár az éjszaka. Felpillantva pedig csillagok pislognak vissza az emberre lámpa helyett. Talán a legszembe tűnőbb különbség a mérete, hiszen ebben kényelmesen el tudnánk férni akár tízen is a nagy poggyászainkkal együtt.
- A tetőtérre kérem. – Szólalok meg, s máris ránk záródik az arany kalitka ajtaja, majd egy masszív fa ajtó. A szerkezet magától indul meg és alig egy fél perc alatt fel is érünk a legtetejére. A folyosó amire kilépünk elég kicsi, s csupán 2 ajtó van. A 112-es és a 111-es. Az utóbbi a mienk. Belépve egy előszobában találjuk magunkat, ahol kabátokat, cipőket lehet tárolni, meg van egy kisasztal rajta egy nagy tállal, ami tele van helyi édességekkel. Ez az én helyem. A boltív mögött pedig hatalmas nappali van, padlótól plafonig ablakokkal és egy tágas erkéllyel. Konyha ugyebár nincs, gondoltam megkímélem kedves barátomat attól, hogy helyi piacokra rángassam és főzzek magunknak. A nappaliból 2 háló nyílik, mindegyik saját fürdővel rendelkezik és az egyik falat szintén teljesen beüvegezték. Nagyon szép és tágas.
- Remélem tetszik. – Jegyzem meg miközben eldobom magam a kanapén. – Nyugodtan válaszd ki melyik szobát szeretnéd. Én addig megnézem milyen programokat ajánlanak errefelé. – A kávézó asztalon rengeteg brossúra van, némelyik mugli elfoglaltságokkal kecsegtet, de nagyrészt mozgó képekkel reklámozott, varázslóknak szánt programokat ajánlanak. Ez a sárkány rezervátum jól hangzik…

[You must be registered and logged in to see this image.]Összevonom a szemöldökömet, nyilvánvalóan aranyvérűként és úgy, hogy egész életemben arra neveltek, hogy a muglik mások, alsóbbrendűek, gyengébbek, butábbak, irányítanivalóak, a sárvérűek rosszak és így tovább, nem ástam bele magam a genetikába, sőt. Még arról is beszélgettünk valaha Hillel, hogy vajon a muglik és a varázslók egy őstől származnak-e és vadul tagadtam az egészet, de hát negyedikesek voltunk. Mondjuk ma se tudok sokkal többet.
- Ahha. - válaszolom, de kicsit még mindig ott van a kérdős tekintet az arcomon, hogy miért? Nem miért egyértelmű ez, nem akarom, hogy genetikai előadásba kezdjen, hanem miért is tud ilyesmiről McGalagonyként, akik nagyon erősen próbálnak kimosakodni és az aranyvérűekhez hasonlítani.
Valóban nem emlékszem a srácra, illetve arra igen, hogy az exét láttuk mással csókolózni és hogy akkor is igen muglis megjegyzései voltak a védekezéssel és a gumival, de arra nem, hogy az a fiú történetesen hugrabugos volt. Mintha találtunk volna egy gyűrűt is körülöttük, de a nevetés és az elhatározás, hogy most már tényleg tenni akarok valamit a régi "barátom" ellen elnyomja az emléket.
Összefoglalom a nyarat és a reakciójára csak félvállról biccentek, tényleg általában ennyi a szokásos, azzal a kitétellel, hogy eddig a Mortimer házaspár sanyargatott, most pedig a szüleim teszik ugyanezt és ők jóval kevésbé rutinosak vagy nagy tudásúak, szóval végül is... mondhatni örülök, hogy velük töltöm az időt a régi mestereim helyett. Azért senki se képzeljen el valódi, egészséges családi kapcsolatnak, de jobb, mint ami volt.
Nem mondanám, hogy annyira habzsolnék, de eszegetek ezt-azt, az egyszerűbb dolgokat, miközben tovább beszélgetünk. - Rendben, akkor nyár kilőve, a kapcsolataink kilőve és mind a ketten fáradtak vagyunk. - összegzem, egy kis félmosollyal, mintha ez azt jelentené, hogy ennyi, ki is fújt a beszélgetés, mehetünk ebéd után aludni. Persze ez nincs így, ki is húzom magam kicsit, amikor meghallom, hogy Rómában meccsre ment. - Kint voltatok a Légió-Hárpia meccsen?  - kérdezek vissza, egy kicsit talán sértett féltékenységgel a hangomban. Tudom, hogy Lizzy a nagy amerikai szupersztár, aki a VMS-t is megjárta és meg is nyerte én pedig konkrétan most először tettem ki a lábamat az Egyesült Királyságból, de ez nem jelenti azt, hogy nem bánom és nem akartam volna több kviddics meccsre elmenni, mint amennyire lehetőségem volt. Persze nem az anyagiak álltak az utamba, hanem a szüleim. Míg mások az egész nyarukat a barátaikkal és utazásokkal táblázzák be, addig én... nem éppen.
- Tiramisu-t ettél, vagy valami mást?  - kérdezek vissza, legalább ennyi meg van és nem kell azt mondanom, hogy hát én nem voltam kviddicsmeccsen, nem ettem olasz sütit és nem ültem még mugli autóban sem. Nehéz büszke aranyvérűnek lenni, ha ennyire korlátozva élem az életemet. Nem lehetnék gazdag, híres, de szabad? Olyan opció nincs? Illetve látom, hogy van, hiszen a McGalagonyok se szegények, mégha csak az iskolában is van nevük igazán a nagynénje miatt. Ami késik nem múlik, majd Adora csinál nekik nagyobb nevet, míg én küzdök azért, hogy ne fulladjak bele a sajátomba.
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Öhm alap genetika; fekete plusz szőke egyenlő vörössel. – Nézek rá úgy mintha ezt egyértelműen tudni kéne. Magam sem értem, hogy én minek tudok ilyesmiket, de ez van. Nem mintha nem lenne teletömve az iskolai tanterv, no meg a magántanulói tanterv felesleges dolgokkal. Legalábbis nem hiszem, hogy valaha hasznom lesz a mugli mesékből, amiket halomra olvastattak velem annak idején.
- Úgysem hagynál itt, ha már ennyit utaztál. – Jegyzem meg magabiztosan egy vállrántással. Meg különben is tartozok neki egy oktatással. Nem felejtettem el, csak elraktároztam ameddig aktuális nem lett. A visszakérdezésére nem felelek. Nem akarom elrontani a saját kedvem. Végül is nem baj, hogy nem emlékszik az exemre, akivel összefutottunk azon a bizonyos őrjáraton. Bár lehet emlékszik, csak a story többi részét fedi jótékony homály. Nos, részemről ez így is marad. Mosolyogva nézem az elegáns egyenruhába öltözött pincéreket, ahogy karjaikon gőzölgő ételeket hoznak és tányér halmokat visznek; leginkább az tetszik amikor a mi rendelésünk is befut. Már egy hete erre várok.
- Ó, az nem…- Kezdek bele, de nagyjából idáig jutok mire ő is rájön, hogy bizony a fehér, krémes ital közel sem tej. Szórakozottan nézem, ahogy egy egyszerű mozdulatsor helyett máris varázsol. Nem igazán hibáztatom érte; velem is előfordult már, hogy semmi kedvem nem volt megmozdulni és magamhoz lebegtettem egyes dolgokat. – Akkor jó. – Kissé azért megkönnyebbülök, hogy ízlik neki, no meg hogy azért eszik ezt-azt. Nem venném szívemre, ha még ennél is vékonyabb lenne a nyaralás végére. A végén még megtalál a nője vagy az anyja, hogy mit tettem vele…Érdekes kor a miénk; még gyerekek vagyunk, de már felnőttek is. A szuverenitás már javában tomból, mégis a felelősség tudat megakadályozza a képzeletbeli köldökzsinór elszakítását. Elmélyülten rágcsálok miközben hallgatom a nyarát és szentimentális örömmel nyugtázom, hogy van, ami nem változik. A Flint család továbbra is lenyomja kedves örökösük torkán az akaratát, erős mentális hadviseléssel. Csodálom, hogy engem békén hagytak a nyáron...Mondjuk nem is lett volna sok alkalmuk ilyesmikkel zaklatni.
- Akkor csak a szokásos. – Kuncogok fel. – Az enyém mondhatni mozgalmas volt. Nem nagyon akarok az Akadémiáról beszélni még, elég fárasztó volt, majd inkább holnap, ha már nem érzem ezt a keserves kimerültséget. – Megrázom a fejemet és egy sóhajjal dőlök neki a kovácsolt vas szék támlájának. Nagyon érdekes dolgokra derült fény a kiképzés során; kezdve a feltehetőleges halhatatlanságommal, néhány titkos jellemvonásommal és egy régi-új barátsággal bezárólag. Még magam sem dolgoztam fel mindent, nemhogy tovább adjam ezeket bárkinek. Remélhetőleg megérti Corvus. Ha meg nem, akkor így jártunk.
- Ellenben Róma csodás volt! Képzeld ettem egy tálca kávés sütit, kiderült, hogy rosszul leszek a mugli automobilokban és láttam egy kvidiccs meccset! – Mesélem lelkesen az idei nyaralásom. Jajj, még a nyár eleji Ginás élményemet se mondtam el neki, de nem is tudom, hogy abból mennyit oszthatok meg…

[You must be registered and logged in to see this image.]Ha nem lennék annál kifinomultabbra nevelne, a reakciómat a viccére nevezhetnénk sértett horkantásnak is. Adora éleseszű, újra meg újra eszembe juttatja, hogy sokkal inkább el tudnám képzelni a Mardekárban. Könnyedén belemegy a kritikus stílusomba és ahelyett, hogy el akarna lágyítani nevetve szúr vissza, ami még akkor is szórakoztat, ha közben azt mutatom, hogy húzom a számat.
- Miért lenne vörös gyerekünk? Ő szőke én meg majdnem fekete. Merlinre, muszáj gyerekekről beszélnünk? Lehet még nem késő elkapnom egy visszafelé haladó zsupszkulcsot... - csinálok úgy, mintha fel akarnék állni a székből, a karfákra támaszkodva, aztán visszahanyatlok és kiterülök kicsit, mint egy béka, akinek még magához érni sincs kedve a nagy melegben. Elolvad a karótnyelt tartásom, mint fagylalt a nyári nap alatt.
- Elméletben arról híresek. Mi ebben a meglepő? - kérdezek vissza, kicsit felvonva a szemöldökömet a hugrabugosokról és a kedvességről. Eszembe jut Alison és hogy a családjának a nagy része mind-mind a Hugrabugba járt, ő mégis Mardekáros és egyre jobban megfogalmazódik bennem, hogy nem is tudom, miért vesszük ezt bárki esetében hiteles információban. Mindegyik ház olyan sokszínű, hogy nyugalommal hívhatnánk A, B, C és D-nek, semmi se változna. Ha csak az nem, hogy azért még is csak a Mardekárosok az ügyeletes rosszfiúk, de minden más jellem mindenhol előfordul. Különlegesek vagyunk, juhé.
Lassan elkezdenek szállingózni, amiket Adora rendel, de a legtöbbje név alapján tényleg semmit sem mond. A tálról azért van lehetőségem választani és a kenyérkére [You must be registered and logged in to see this image.]pakolva enni, de amikor meglátom a vízzel együtt érkezett másik italt felvonom a szemöldököm. - Mi ez, tej? - veszem magamhoz és ahogy belekortyolok picit félreszalad és néhány cseppje - legyünk jóindulatúak az arányokkal - leszalad az arcomon a pólómra. - Francba, nem tej. De finom. - nyúlok azonnal a pálcámért, hogy még azt a néhány cseppet is bűbájjal itassam fel, és ne az asztalon lévő szalvétákkal. Egy farkas és egy róka van mellettünk és senkit se érdekel, szóval automatikusan a varázsvilág részének ítélem a helyet és bűbájolok, megfontolva közben a kérdését.
- A nyaram fele azzal telt, hogy előadtam a szüleimnek, hogy az All-star tökéletes lehetőség öregbíteni a családunk nevét, de közben az iskolában maradni. A másik fele tanulással, a harmadik fele, ami nincs, pedig azzal, hogy ezerszer elmondták nekem, hogy mennyire örülnek, hogy nem lázadok az eljegyzés ellen és hogy ez milyen fontos a családunknak, nem mintha elsőre nem értettem volna meg. De gyanítom, hogy neked sokkal izgalmasabban telt. - billentem félre a fejemet, kérdés nélkül visszafordítva a kérdést, hogy elrakva a pálcámat ezúttal a főételeket vegyem szemügyre, de a rizses tál a miniszörnyetegekkel - rákok - és a tésztás körülbelül ugyanazokkal nem tűnik valami bizalomgerjesztőnek. Talán ha nem látnám még rajtuk a páncélt, a lábat, a bajszot, meg úgy minden alkotóelemet, akkor be lehetne csapni a finnyás mindenemet, de így egyértelműen a közelébe se vagyok hajlandó menni, még a sajtos kenyér is fenségesebbnek hat.
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kétségkívül igaza van abban, hogy bármennyire is gyomorforgató a zsupszkulcsos utazás még mindig jobb, mint az órákig tartó hányinger. Magam sem vagyok híve a legtöbb mugli tömeg közlekedési módszernek, de amikor Rómába menet vonatra szálltunk egészen más embernek érzetem magam. Egy normális gyereknek, aki megy meglátogatni a barátait. Egy pillanatig jól esett kilépni az életemből.
Most is hasonlóan érzem magam, bár inkább mondanám úgy, hogy változtak a dolgok. Nem igazán zavar, hogy varázsló mivoltom, hiszen egészen kiemelkedő vagyok és az elvárások is kezdenek sokkal könnyebben vehető akadálynak érződni. Lehet valójában egyszerűbbek, de igazából az is előfordulhat, hogy szimplán el kezdtem tenni mások véleményére. Legyen szó akár ismeretlenről, akár családról. A végén úgyis mind elmennek, míg az én utam a világéval együtt ér majdan véget. Gyorsan elhessegetem a gondolatot mielőtt túlságosan elmerülnék benne.
- Ah, szóval így akarod burkoltan közölni, hogy tetszem. – Bólogatok nagy komolyan. – Figyelj, tavaly még lehetett volna köztünk valami, de most már… nos már ismerlek. – Vigyorgok rá, mint a vadalma. Vicces, mert részint igaz. Bár már ismeretségünk elején közöltem vele, hogy jól néz ki. Ezt nem tagadom, de a személyisége olyannyira hasonlatos az enyémhez, hogy csak akkor lehetne köztünk bármi, ha betegesen nárcisztikus lennék. Ami távol áll tőlem. Jó persze nem elhanyagolhatók a külső tényezők sem, de azok meg egyértelműek. Például Allison, akire rá is kérdezek és jót derülök a mogorva válaszon.
- Az jó, ha lesz vörös gyereketek elnevezhetitek rólam, megengedem. – Finom kézmozdulatot teszek a borospohárral a kezemben. Vicces lenne, ha lenne még egy szerencsétlen, akit így hívnak. Tudom, hogy Corvust felettébb kellemetlenül érinti ez a téma, de én szeretek ilyesmikkel viccelődni. Pláne mióta az idő súlya nem nyomja többé a vállamat. Könnyűnek és felelőtlennek érzem magam, akár egy habfürdő, ami kifolyik a kádból.
- Hm, meglepő mód…szintén szőke. – Biccentek egyet. Nem csodálom, hogy hallott a fiúról. Az iskolánk a pletykák melegágya; fertőzésként terjed mindenféle igaz, féligaz és teljességgel képtelen mese. – Bár már van elég rossz tapasztalatom a Hugrabugos bagázzsal, de Ali kimondottan kedves. – Vonok vállat. Mindig is szkeptikus voltam és előítéletes; mind a kettő sok hiba elkerülésében segített. Szórakozottan pillantok rá. Nem biztos, hogy akarja ezt. Ha én rendek, nem hiszem, hogy bármit is fog enni, de jól esik a bizalom. Első körben rendelek egy tapas tálat mindenféle krémmel, húsokkal, sajtokkal és a helyi kenyérszerűséggel. Kérek egy nagy adag vizet és horchatat. Néhány helyi ételt; peallat, canelont, fideuát és patatas bravast. A végére pedig a kedvencemet; churrost és dulce con lechet. Szóval igazából válogatnom sem kell, csak annak fényében, hogy legalább egy dologból ehessen bongyorka.
- Rég nem láttalak. Mesélj valamit. – Dőlök hátra a borommal és inkább rá terelem a szót. Velem konkrétan semmi sem történt az Akadémián kívül, arról pedig beszámoltam már neki egy levélben.

[You must be registered and logged in to see this image.]Lehet, hogy idővel én is változok majd ebben, csak még tart a folyamat. Egyelőre sokkal gyakoribb testi kontaktus, ha valaki éppen megharap vagy pofon akar vágni, nem megölelni. Persze nincsen kimondottan fóbiám, már Ginához is hozzáértem hébe-hóba - ha az életünk veszélybe került -, csak szokatlan, valószínűleg.
- Még mit nem. Inkább egy rövid rosszullét, mint órákig toporogni a hullámzó tengeren. - válaszolom egy kicsit felvont szemöldökkel. Nem arról van szó, hogy alapvetően türelmetlen lennék az élet minden területén, de szeptember van, elkezdődött az év és attól függetlenül, hogy születésnapunk van nem húzom az időmet hajókázással. Főleg, ha attól is ugyanígy rosszul lehetek, csak az még hosszú órákig is tart.
- Ó, hogy így. - hagyom abba a familiárisok nemének a fejtegetését, mikor szembesít, hogy sokkal egyszerűbb oka volt a kérdésének. Adora még mindig sokkal inkább személyként tekint a familiárisomra, mint én magam, bár amikor a róka és a farkas egymást szaglássza vagy éppen úgy tűnik, mintha játszanának, valóban kissé elmosódnak a határok mágikus lény és valódi állat között. Nem mintha egy róka és egy farkas olyan gyakran pajtáskodna a természetben. A nevetésére kicsit megcsóválom a fejem, felsóhajtok és csak egy vékony mosolyt ejtek, ahogy a kezemmel bőszen árnyékolom az érzékeny szemeimet. A Roxfort Skócia területén van, tehát nem éppen jellemző a hosszú napsütés vagy a túl nagy meleg, de így is megdöbbent, hogy mennyire nem bírom az egészet.
- Még hűséget se fogadtam, nem hogy vakságot. - vágok vissza, miközben leülök a kínált helyre. Már éppen elkezdem fixírozni az italt, amikor nyúl érte és tölt. Szuper. Vagy figyelmes, vagy ennyire a fejembe lát, nekem most teljesen mindegy, a lényeg, hogy igyak néhány kortyot. Kicsit köhintek, persze nem ér meglepetésként, hogy vörösbor van benne, de a fűszerezés talán egy kicsit. Lehet, hogy helyi különlegesség, de kitikkadva ezerszer inkább választanám a vizet, mint ezt, és ez egy kis fintorral ki is ül az arcomra. Aztán kortyolok még egyet, megforgatom a számban, még egyet, és valahogy minden korttyal jobb. Egészen addig, míg azonnal az elevenembe nem talál.
- Szőke. - válaszolom röviden, olyan gyilkos tekintettel, mintha tényleg valamilyen jégből faragott sötét teremtmény lennék a napsütéses Katalóniában. A ruháim, a tartásom, az, hogy fintorgok a borukra nem lehet éppen szimpatikus a felszolgálóknak vagy a helyieknek sem. A szerelmi életem még akkor se lenne alapvető beszédtéma, ha minden rendben lenne, de egy elrendezett házasságról pláne nem fogok beszélgetni. Akkor sem, ha Alison tökéletes. Úgy értem a szüleim szerint persze, a Fawley család a nagy házak tagja, üzletileg is megéri egyesíteni az erőnket, meg ilyesmi. Csak erről van szó... csak erről.
- Erről jut eszembe, milyen Alis...tair? - vonom fel a szemöldökömet, miközben a menübe pillantok. Valójában leginkább semmit sem tudok arról a Hugrabugos fiúról, csak a folyosón kaptam el egy beszélgetést, hogy jóban vannak. Mondhattam volna ennyi erővel akárki mást az iskolából, de akkor nem lett volna ilyen kellemes áthallás a nevek között.
- Lényegében semmit se ismerek, melyik hangzik a legehetőbbnek? - húzódok vissza a menü fölül, mint aki nem igazán óhajt választani, mert tök mindegy neki, de még se, mert közben irtózatosan válogatós. Ha rosszat választ helyettem legalább hibáztathatom érte.  
 

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem zavartatom magamat az ölelést illetően. Nekem sem volt sokáig szívem csücske az érintés és az ölelés, de mostanra rájöttem, hogy csupán azért, mert nem vagyok hozzá szokva. Amióta igyekszem nyitni mások felé, folyamatosan jön az ösztön, hogy öleléssel fejezzem ki azt, hogy hiányoztak. Persze, otthon továbbra is távolságtartó vagyok. Nem kell, hogy változást lássanak az óramű pontossággal beállított viselkedési formámon.
- Jöhettetek volna hajóval…bár nekem attól is szokott néha forogni a gyomorom. – Mosolygok vissza és visszaülök. Ebben a melegben már a levegővétel is fárasztó, nem hogy az álldogálás. Összehúzott szemöldökkel hallgatom a mondandóját. Ezt egy kicsit azt hiszem túl gondolta, bár lehet az a baj, hogy én nem mondtam el miért kérdeztem.
- Igazából…- Kezdek bele óvatosan. – Azért kérdeztem mert úgy akartam köszönni, hogy Sziasztok fiúk…- Lassan felfele kunkorodik a szám széle és nem bírom ki nevetés nélkül. Érdekel is engem, hogy milyen nemű a kis lélekállata. Mármint puszta kíváncsiságon kívül.
- Hahh dehogynem, csak tetteted itt nekem a jégcsapot, mert lassan házas ember leszel. – Legyintek somolyogva és ha eddig nem tette hát intek neki, hogy üljön le. – Erről jut eszembe! Milyen Allison? – Töltök az ő poharába is, nehogy szomjan haljon nekem. Annak ellenére, hogy vörösről beszélünk kissé le van hűtve, pusztán a fűszerek miatta; máskülönben úgy égetne tényleg, mint a sárkányok tüze. Közben egy menüt is szerzek magunknak. Gondolom ő is éhes és én sem laktam jól ezzel a szánalmas gyümölcssalátával. Miközben mi válogatunk a familiárisok felfedezik a helyet, bár a nyakamat tenném rá, hogy pár perc múlva a földön fognak elnyúlni, hogy hűthessék a hasukat. Ebben a melegben nekik sem lehet könnyű…bár tudom is én, hogy ők érzik-e az hőt meg az ilyeneket.

[You must be registered and logged in to see this image.]Katalónia, Barcelona, miért is mondtam igent erre az egészre? Nem véletlenül kaptam már meg, hogy elpuhultam az évek alatt, vitathatatlan, hogy végig kellett járnom ezt az utat a barátaimhoz azért, hogy most itt lehessek és az lehessek, aki vagyok. Még mindig a szüleim béklyójában, de amikor kikerülök a figyelő tekintetük alól, még is csak szabadon. Ja, és életemben először vagyok az Egyesült Királyság területén kívül. Valahogy a taníttatásomnak nem volt része az utazás, sem az idegen kultúrák megismerése, csak belföldre koncentráltak és a nagy családok ismeretére, kapcsolati rendszerére, a mágiában való kiválóságra és így tovább.
Hoztam magammal néhány holmit, habár nem vagyok annyira piperkőc, hogy nagyobb legyen az utazóládám, mint én magam. A napsütés már is idegesít, megfájdul tőle a fejem és olyan, mintha a bőröm pillanatok alatt hamuvá akarna égni és mivel még csak most hozott át a kellemes szeptember elejei szigeti időjárásból ebbe a pusztító melegbe - valójában otthon húsz fok volt, itt pedig harminc -, nem véd semmi a tűző nap sugaraitól. Árnyékból árnyékba haladok egészen a pultig, aztán becsekkolás után megkapom a kulcsom és a ládámat azonnal felvitetem, de az ismerős hang miatt én nem követem a hordárt.
- Szia, gyors és gyomorforgató, mint általában zsupszkulccsal. - válaszolom egyszerűen, de az ölelésétől néhány pillanatra lefagyok, mintha egy Petrificust nyeltem volna be. Olyan merev vagyok, mint egy madárijesztő, egyrészt azért, mert a térváltoztgatás a legnagyobb gyengém, a tanítómnak se sikerült belémvernie, mielőtt elhagyták a birtokunkat, másrészt pedig mert igen nehezen kezelem az ilyen nyílt dolgokat. Engem soha senki nem ölelgetett. Mondjuk valószínűleg Adorát sem sűrűn, csak az évek alatt elleste és rájött, hogy nem is olyan rossz érzés. Nálam még folyamatban. Nem tolom el magamtól, de érezhetően inkább kellemetlenül tűröm, mintsem visszaölelnék és amikor elenged akkor is egy kissé szerencsétlen a félmosoly a fehér, szeplős arcomon.
- Ha már számít a kérdésre a válasz, akkor lehet előítéletes vagy. Amúgy hím, de szerintem csupán azért, mert a fajtájában a hímek a nagyobbak és erősebbek. Reprodukálódni úgy sem tud és vonzódni pedig… - kicsit összeráncolom a homlokomat, soha egyetlen percig nem törődtem ezzel a kérdéssel. Még a saját szerelmi életem is egy hatalmas kérdőjel, vagy éppen idézőjelbe lehetne tenni, de hogy a familiárisomé? Beszélni nem tud és mindig mellettem van, fogalmam sincsen, hogy van-e ilyen mértékű ösztöne vagy személyisége. Egy kósza izzadtságcsepp szalad végig a homlokomon a hajvonalamból és idegesen azonnal letörlöm, mielőtt elérhetné a szemöldökömet.
- Szép hely, nem vitás, de mindjárt elolvadok. És nem tőled és az ölelésedtől, már megbocsáss. - jegyzem meg egy kis félmosollyal a szám sarkában, valahogy az ilyesféle szúrások mindig szórakoztatnak, és ha jól vettem észre a korábbi beszélgetéseinkből, Adorát nemkevésbé.  

[You must be registered and logged in to see this link.]

A két muskétás

[You must be registered and logged in to see this image.]
/2002.szeptember eleje/

Az egész Auror Akadémia Mizéria teljesen leszívott. Úgy érzem magam, mint egy merengő, amiből valami idióta lelékelte a benne kavargó megfoghatatlan, víz szerű anyagot. Mint egy kikanalazott kivi. Amire egyébként allergiás vagyok, szóval most mormogva pöckölöm ki a gyümölcs salátámból az undi zöld darabokat. Egy kicsit előbb érkeztem meg, mint kedves útitársam, akivel kénytelen vagyok helyben találkozni, tekintve, hogy egyből ide jöttem az akadémiáról időszűke miatt. Még az éveleji Abszolúti bevásárlás is elmaradt idén. Szégyen és gyalázat, de azért sikerült leadnom azon könyvek listáját a családomnak, amiket mindenképpen vegyenek meg nekem és küldjenek el a suliba. Olyan jó lesz belépni a halóba és látni az ágyamon tornyosuló könyveket…Ah mennyország.
Pontosan annyira, mint ez a hely. Még nem jártam itt, de eddig nagyon tetszik. A levegőben fűszerek, ételek és italok kakofóniája keveredik, így nem csoda, hogy képtelen voltam megvárni Corvust az evéssel. Különben is már azt sem tudom milyen nap van, vagy hogy mikor ettem utoljára. Bár ez a sali lelombozó. Tele van kivivel és naranccsal. A narancsot egyébként szeretem, de nem így. Lehet válogatós vagyok. Mindenesetre, mint egy durcás gyerek arrébb tolom a félig teli tálat. Ellenben a bor, amit felszolgáltak varázslatos. Soká tartott mire találtunk egy szép központi szállót, ahol a helyi varázstársadalom kultúrája és ízvilágai is bemutatkozik. Ezt a bort például úgy hívják, hogy „A sárkány tüze” egy igen fűszeres vörös bor, amit Tarragonában készít egy, nem meglepőmódon, sárkányidomár család. Gondolom, jól jön a mellékes vagy mit szoktak mondani…
Az ifjabb Flintet szinte azonnal kiszúrom, ahogy a cirádás boltív túloldalán lévő hall regisztrációs pultjához lép. S mire lenéznék Scarlettre, hogy menjen köszöntse a vakítóan fehér barátunkat és kontrasztosan sötét familiárisát, már rég elstartolt. Ez a hely nem kizárólag varázslók számára van fenntartva, de az étterem, ahol ülök, nem tűnik másnak számukra, mint falba vájt mélyedés, ahol egy szobor van. Kellemes nem elzárva lenni és mégis biztonságban élvezni a különcségemet. Már távolról integetek a fiúknak…vagyis gondolom Farkas is fiú...vagy nem?
- Sziasztok. Milyen volt az utazás? – Kelek fel és lelkesen megölelem iskolatársam. Jó érzés újra látni. Lehet nem vagyunk öribarik, de kimondottan szeretem a társaságát. S mint, aki mától érett felnőtt, úgy döntöttem, hogy nem fogom zavartatni magamat, igenis ki fogom mutatni, ha valakit kedvelek. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Kiderül, hogy nem vagyunk barátok? Akkor meg legalább fény derül a dologra! Jut eszembe. – Tudod min gondolkoztam eddig? Farkas fiú vagy én vagyok előítéletes? – Kérdem egy bárgyú mosollyal.

Barcelona