2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A terem nem messze található a Mardekár klubhelyiségétől és lényegében a bájitalok főzésének gyakorlására szolgál. Bárki betérhet ide, aki nem a saját szobáját, vagy a klubhelyiségét akarj berobbantani, és természetesen beszerezte a megfelelő hozzávalókat a gyakorláshoz, mert itt ilyesmi nem található, csak a szekrényekben néhány régi üst, kesztyű, keverőpálca, amik még használhatóak azért, de már viszonylag elnyűttek.
- Jó – a fiú újra mosolyog és nézi, ahogy a barátja végül befejezi a vetkőzést. Igazán nem kellett volna annyira visszavetkőznie Bethnek szerinte, mert nincs túlságosan meleg a gyakorlóteremben, persze nem is fáznak. Azt már észrevette, hogy milyen figyelmes a Hollóhátas, hiszen most is abban a régi sálban van, amit ő adott neki. De Bess mindig ilyen volt, legalábbis az ő emlékezetében mindig így él, és mivel nem akar mélyebbre ásni – ki tudja, hogy mit találna a múltban -, tökéletesen megfelel neki ez a kép a barátjáról. Elkezdik a főzetet, a kéktaláros leányzó szokás szerint nagyon precíz, Adam pedig mindig értékeli ezt. Ha nem most, majd később, de biztosan szóvá fogja tenni. Hogy ne legyen unalmas és éppen eszébe is jutott, meghívja a lányt a bálra, aki viszont időközben elkelt. Ekkor jut eszébe az új „labortársa”, ahogy a muglik mondanák Raina. Mardekáros, óva intenek tőle teremtmény, de mégis, Adamnak nincs kifogása ellen. Sőt, ha elmegy vele, még szerencsésnek is érzi majd magát, hiszen a lány egy tünemény, legalábbis kinézetre. - Aha, ja – bólogat, és közben előkészíti a kakastaréjt, és a gyermekláncfű főzetbe teszi. Egy kicsit előkotyvasztotta már a kivonatot, így a kakastaréj szépen felbomlik, hiszen Adam tett a mini főzethez egy kis kaliópa-fogat, ami sok mindent felold. Ezt kevergetve válaszol a lánynak. - Próba cseresznye, tudod. A sok Mardis biztos nem meri meghívni majd, és nekem ki mondana ellent? Amúgy is kedves leszek, meg minden, és talán szerencsém is lesz, mostanában viszonylag sokat látja a képem, hátha. Na, akkor ezt beleöntjük… - a minifőzet kész, mehet a többihez. Adam pedig módszeresen belekanalazza minden cseppjét. - Most egy fél óránk van, amíg a végére összeáll. Akkor lesz jó, amikor barnás-sárgás lesz a főzet, és néhány buborékot kezd eregetni. Akkor jön a többi és kész is, huhúúúú – ökölbe szorítja a kezét és úgy bokszol a levegőbe, majd már nyúl is be egy szálért a zsebébe. - Kérsz? – nyújtja a lány felé, aztán rágyújt ő is egyre, bármi is lesz a válasz. A parázs felizzik a végén, ő pedig elégedetten rendezgeti a maradék hozzávalót és a helyes sorrenden gondolkodik. Úgy érzi, hogy eddig minden oké, és ha nem, majd Bess szólni fog úgy is. - Mesélj, mi volt ma GYNT-n? Valamiért kihagytam – nem emlékszik már pontosan arra, hogy miért is nem ment be órára, de úgy gondolja, hogy nagyon fontos dolga volt. Aztán lehet, hogy mégsem…
- Majd én felböködlek. Holnap új anyagot veszünk, és neked kell segítened, ha nekem nem megy elsőre, már csak ezért sem fogsz ráérni aludni - mosolyog halványan a lány, és letekeri nyakáról hosszú, kötött sálját, amit épp Adamtől örökölt. A fiú kissé el van már késve ezzel a főzettel, pláne, hogy a következő hét végére egy olyan bájitalt kell prezentálniuk, aminek az elkészítése sok időt vesz igénybe. Bethané már két napja a Hollóhát-toronybeli fürdőszobájukban rotyog, lakótársai nem kis bosszankodására. És ez még csak a második verzió. A kis maximalista szereti többször elkészíteni a házi feladatnak feladott főzeteket, és mindig talál egy-egy kisebb-nagyobb javítanivalót a művén, még ha hatásra az már egészen kielégítő is. Egy újabb kavarintás, egy csipettel több szárított boróka - Bethan szeret elveszni ezekben a részletekben. Noha sajnos Piton professzor szeméből ezek a Maydestone-féle tökéletes nedűk sem csalogatják ki a boldogság könnycseppjeit. Na persze, ha az motiválná a bájitalfőző szakcsoportot, az már régen rossz lenne. Apropó rossz... - Rainát? - kérdez vissza Bethan felnézve a srácra. Arca, hangja nem árul el érzelmeket. Szerinte egyáltalán nem illik a rideg és erőszakos lány Adamhez, de nem az ő tiszte ezt megítélni. Az indoklás viszont érdekes kérdést vet fel. - Miért gondolod, hogy téged elfogad kísérőjének? - nem gúnnyal kérdi, és ezt Adam is biztosan tudja. Nincsenek tabuk köztük. A kérdés magától adódik a kijelentésből, hogy Raina minden eddigi kérőjét elutasította. Talán el sem akar menni a bálra... Az ilyen lányok Bethan szerint különben is maguk kérik fel a partnereiket, hiszen napjainkban ez sem különös. Na, de a főzet - hívja fel a hugrabugos a figyelmet ittlétük okára, és Bethan visszarázódik főző tudatállapotba. A hozzávalókról ránézésre megállapítja, hogy a fiú jól belőtte, mire lesz szükség. A bájital tényleg elég hatékony lesz a sebgyógyításban, és Bethan nem aggódik tovább, hogy ne készülnének el időre. Kérésre a kalkadosszaszálakat gondos, egy centiméteres darabokra vágja. Aki nem hiszi, bátran hozhatja a vonalzóját. Meghitt érzés Adammel kettesben dolgozni, ahogy éveken át mindig tették, ha a házi feladatot készítették, vagy csak úgy passzióból főzőcskéztek. Egy alkalommal lökdösődős nevetgélésbe fulladt a komoly munka, és a végére egészen meglepő készítmény várta őket az üst fenekén. Bethan az ágya fölötti polcon tartja a saját adagját belőle. Egy kicsit elkalandozik, de amikor társa szól neki, végrehajtja az utasításokat. Amíg Adam a következő hozzávalót készíti elő, Bethan jobb belátása szerint azért még kanyarint egy felet jobbra az utolsó pár gyökér eltűnésekor. Eztán egy természetes mozdulattal Adam zsebébe nyúl, és kiveszi belőle a neki szerzett kasvirág-mézes fiolát. Másik kezével átnyúl a fiúhoz, hogy a gyermekláncfű főzetet is magához vegye, és ezt a kettőt összeelegyítse. Együtt mennek majd a levesbe. - Végül hol töltöd a karácsonyt? - kérdezi, mikor épp egyiküknek sem kell koncentrálnia a mérésre vagy a mozdulatokra.
Nem is tudja, hogy hova sorolná Bethant az életében, de az 5 legfontosabb személy között benne lenne, az biztos. Nem csak azért, mert ha teheti, meglepi valamivel őt a lány, hanem, mert nagyon önzetlenül teszi, ami igazán imponál Adamnek, hiszen nagyjából ő is ilyen. Igaz, Bess kissé visszahúzódóbb, nem olyan feltűnő jelenség, mint mondjuk Granger, aki elég okos csaj, de mindig hallani róla valamit a kis brancsával, de mégis Adamnek tetszik az, amilyen a Hollóhátas. - Flitwick, tesztsor, meglesz. Ha be nem alszom nála – tejbetök vigyor, és nagy öröm a fiú arcán, ahogy tanulmányozza még egy picit a gombát, és már előre örül, hiszen a múlt órán már megszerezte a tesztsort, igaz a hagyományos módszerrel. Segített egy feladatban a profnak, és közben kinézte a feladatsort az asztalról, mert éppen akkor állította össze a kis töpszli tanár. A legilimencia miatt pedig szinte tökéletes a memóriája, és az azzal kapcsolatos minden dolog, így szinte maga elé tudná képzelni a papírt, meg a tintacseppeket is, amiket Flit ejtett véletlenül a pergamenre. Egyébként is semmiség, amit kér Bess, nagyon örül neki, hogy ilyen jó barátja van. - Aha, az – feleli kurtán, miután Bethan elfogadta a felkérését a segítségre. Nagyon kíváncsi, hogy összejön-e majd a főzet, mert elméletben jól kigondolta, már csak a kivitelezés hiányzik. Mivel Adamről van, nyilvánvaló, hogy másnap kell beadni a főzetet, és nincs lehetőség az ismétlésre, mert elfogytak az alapanyagok. Ekkor ötlik fel magában a bál, és a meghívás gondolata. Bár tényleg nagyon jó a memóriája, túlságosan szétszórt, és ami nem olyan nagyon fontos dolog neki, hajlamos elfeledkezni róla. - Ó, a fenébe, akkor kit hívjak meg? Te vagy a Jolly Jokerem, erre elvesztem azt is – néz rá bűnbánó arccal, és a fejét vakarja, majd hirtelen felvidul. – Majd talizunk ott, és akkor mehet a party, oksi Bess? Addig meg mondjuuuuuk meghívom… meghíííívom… hmmm – erősen gondolkodik, hogy kik jöhetnek szóba, hiszen már a bálig sincs túl sok idő, és akik az eszébe jutnak, mindannyian foglaltak már. - Meghívom Rainat, úgy tudom eddig mindenkit kikosarazott – ördögi vigyorra húzza az ajkait, mert az a csaj eléggé tapló tud lenni sokszor, meg olyan, mintha nem lennének érzelmei, ezért sokan kerülik. Történetesen jelenleg közös projektre vannak kárhoztatva az órákon, így azért alakult ki közöttük némi kommunikáció, Adam meglepetésére. Nem öribarik, de azért néha szól hozzá kettőt a bájitaltanon kívül is. Adam meg ezt betudja a saját személyiségének, de nem érzi úgy,hogy közeledne a lányhoz, ahhoz neki túl merev. - Na, de kezdjük el – dobja bele a hőmérőt, mert a vizet nagyjából hatvan fokon kell tartani, igazából jó lenne pont ott. - Akkor tiéd a Kalkadosszagyökér, légy szíves vágd fel egy centis darabokra, majd morzsold bele, ha szólok – ilyenkor már teljesen elemében van, nagyjából mindent elfelejtett, amiről eddig beszéltek. Tudja, hogy Bethan is imád kísérletezni, úgyhogy muris délutánjuk lesz. Ő éppen azzal kezd foglalatoskodni, hogy a mozsárba porrá őrli a Mandragóragyökeret, és a kisebbik kanalat veszi elő, amivel majd néggyel kell a főzetbe dobni. Maga sem tudja,hogy hogyan került közben az újabb cigaretta a szájába, de nem gyújtotta meg, csak ott lóg. a haját félresöpri és a négy adag port egyesével beszórja az üstbe, mindegyik szórás után hármat jobbra és egyet vissza kavar. A főzet színe mustársárgává válik, amire elvigyorodik a Hugrás. - Na, ez megvan, most megpróbáljuk itt tartani a hőt – kicsit lejjebb vesz a tűzön, és úgy néz ki, hogy menni fog a dolog, de majd Beth úgyis utána állít, ezzel. tisztában van. - Most te jössz. Nyolc darab kell bele párosával, mindegyik után egyet jobbra, majd négyet balra kell kavarni – figyeli a lány mozdulatait, a fogával beharapja az alsó ajkát. Szuper kis főzet lesz!
Na ugye! A drogproblémákkal egyáltalán nem küzdő Adam (neki aztán semmilyen problémája nincs a kábítószerekkel, sőt!) szeme csillog a varázsgombák láttán. Bethan imád a srácnak örömet okozni. És mint figyelmes gondviselő, nem hagyja, hogy barátja szintetikus vackokkal éljen. Amikor annyi mindent találni, ha csak kilép az ember a szabadba! - Mit is? Mit is? - ízlelgeti a csereajánlatot a lány. Hirtelen nem tudja, ugyan mire volna szüksége, mije nincs meg, amit Adam adhatna neki...? - Áh! Szedd ki az ismétlő tesztsor kérdéseit Flitwick professzor fejéből! - derül fel az arca, amikor megjön az ihlet. Na nem, mintha Adam magától nem tárná elé az efféle információkat, ha megszerzi. És nem csak a gyilkos ismétlő kérdésekben számíthat a hugrabugosra. Valójában nem volt nagy felajánlás az előbbi: Bethan bármit megkaphat Adamtől, csak kérnie kell. - No, az ésszerűség határain belül persze, de a lány még soha nem is követelt tőle egyszarvúk húzta lebegő palotát narglilakta sövénylabirintussal. Elkezdi kigombolni a kabátját, és barátja már vonja is őt a készülő művéhez, érdeklődve, segítene-e a lány. - Hát persze - mondja az, közben lefejti magáról a prémgalléros kabátot, és egy szomszédos padra teszi a táskájával együtt. Eztán visszalép az üsthöz, és szemrevételezi a kikészített komponenseket. - Ez még a sebgyógyító főzet, ugye? - kérdezi, és begyújt az üst alatt, hagyva, hogy Adam feltegye forrni az első néhány hozzávalót. Közben a karácsonyi bálra terelődik a szó. - Aaaj, volna, de már elígérkeztem - húzza a száját csalódottan. Persze a leendő partnerével sincs gond, csak... - Tudom, hogy tavaly és tavalyelőtt is elbénáztuk, és tényleg meg akartam beszélni veled, de olyan hirtelen jött a kérés, nem mondhattam nemet. A lány szenvedő képpel hadarni kezd társa szemében kutatva a jeleket, mit szól a hírhez. Őszintén zavarja, hogy el kell utasítania Adamet, akivel pedig bárhova is mennek, mindig jól érzik magukat egymás társaságában. Még motyog egy félmondatot walesi nyelven is arról, hogy hogy lehet ilyen szerencsétlen, hogy nem képes nemet mondani, aztán zavarában inkább fejét lehajtva sorba rendezgeti az asztalon maradt kalkadosszagyökereket.
Nem telt bele pár perc, és a fiú barátja megérkezett, így egy kicsit csalódott volt, hogy nem tud elmerülni a gondolatiba, de annyi baj legyen. Megjött Bess – nem tudja, hogy kedvelei-e a lány ezt a becenevet, de még sosem szólt miatta -, szóval minden oké, lassan kezdhetik a műveletet. Na meg a beígért koncentrátum is hívogató, ahogy a Hollóhátas horgolt táskájára néz. - Szia! – nyílik azonnal vigyorra a szája, hiszen tényleg nagyon kedveli őt. A kezében lévő cigarettával betömi a száját, és megvárja, amíg a kis gazella elér hozzá, ő pedig meglepetésként a karjaiba fonja. Nem mondhatni, hogy nem szokta megölelni, azt, akit szeretne, de azért nem esik túlzásba. Csak egy rövid ölelést kap Bethan, ha nem bújik ki belőle. - Na, mit? – csillan fel a szeme, miközben figyeli a kutatóműveletet. A női táskák ugye mindent elnyelnek, mint egy fekete lyuk, de nem Bess-é, hamarosan ki is bukkan a kis fiola, amit a fiú kissé fancsali képpel fogad, majd felnéz a plafonra és kifújja a füstöt. Az asztalon elnyomja a maradékot, most nem tud erre figyelni, elveszi hát az utolsó hozzávalót. - Köszi, pótolhatatlan vagy – kuncog fel és nézegeti az aranyló fiolát. kicsit megkocogtatja, forgatja, majd a zsebébe süllyeszti, hiszen a „nem ezt” még mást is sejtet. Majd eljön a pillanat, amikor a kéktaláros előveszi a gombát, amitől a fiú elhűl. Ritka, de már volt dolga vele természetesen, nagyszerű alapanyag lesz belőle. Áhítattal veszi el a lánytól és nézegeti, majdhogynem simogatja és még magához is öleli. - Olyan rendes vaaaagy. Kérhetsz valamit cserébe! – csillannak fel a szemei, az ajkai pedig továbbra is vigyorba vannak ragadva, mintha valaki odafagyasztotta volna, közben a kis gombát szépen felhelyezi az egyik polcra, hogy ne legyen szem előtt, ha mégis ide tévedne valaki. Erre vajmi kevés az esély, de fő a biztonság, és nem kell leégetni. ha nem muszáj. - Ugye van kedved segíteni? – kérdezi, majd belékarol a lányba, és odahúzza a többi hozzávalóhoz, és az előkészített üsthöz. Egy kicsit megvakarja a homlokát, majd újra felidézi magában a receptet, aminek működnie kell. - Olyan három óra alatt lesz meg – böki csak úgy maga elé, most mintha elfelejtette volna, hogy itt van mellette valaki, úgy vizsgálja az üstöt és a hozzávalókat. A kis ezüsttőrét, amit a lánytól kapott még ötödikben, a nyelénél fogva megpörgeti finoman az asztalon, majd hirtelen eszébe jut valami. - Te Bess, volna kedved velem jönni a bálra? – érdeklődik kiskutya szemekkel. Minden szünetben megígérte magának, hogy megkérdezi majd, de valahogy mindig kiment a fejéből. Reménykedik, hogy nem vitték még el a számára csini lányt, bár abban is biztos, hogy ha már felkérték, akkor elfogadta az ajánlatot. Adam nem volt elég gyors, ahogy tavaly és tavalyelőtt sem. Tulajdonképpen minden évben szinte az utolsó pillanatban kérdezte meg a lányt, vagy volt olyan is, hogy elfelejtette az egészet és el sem ment, viszont eddig mindig szerencséje volt és Bethan őt választotta partneréül.
A beszerzőkörút hosszúra nyúlt, de cserébe váratlan meglepetés is érte a lányt a Roxfort melletti erdőben. Ezúttal nem egy kedves új növény mosolygott rá, de majdnem. A kis heterotróf néhány testvérével együtt egy alapos szemrevételezés és néhány ellenőrző tapogatás után Bethan tarisznyájában landolt egy nagyobbacska műanyag tasakban. A hollóhátas sosem fogyott ki ezekből a zárható tárolókból, hiszen ki tudja, az ember lánya mikor talál valami érdekességre a természetben. Bethan a munkáját komolyan vevő bájitalfőzők közé tartozott. Aki ismer ilyet tudja, hogy olyan nincs, hogy valami nem komponens. Elszaladt az idő, már nem volt lehetősége felmenni a szobájába a barátjának beígért koncentrátumért, de majd legfeljebb visszafelé elkíséri a Hollóhát-toronyhoz, és megkapja akkor. A lényeg megvan: a vártnál tovább tartott kiimádkozni a mézet a kasvirágokból, de így elkészülhet Adam beadandó főzete is. - Szia! - köszön már akkor, amikor még be sem pillantott a gyakorlóterembe. De ahogy befordul, meglátja Adamet egy padnak dőlve, cigarettát szívva. Ruganyos léptekkel szinte ugrándozva siet hozzá. - Mit találtam nekeeed? - kérdi, akárha egy felnőtt csalogatná a gyereket valamiféle édesség ígéretével. Felteszi horgolt szütyőjét az említett padra, és előkotorja belőle először is a fiolát, benne a sűrű, aranyló mézzel, ami Adam bájitalához fog kelleni. - Nem ezt, de tessék - nyomja a kinti hideg után az alagsor hűvösében még felmelegedni nem tudó kezével a fiú tenyerébe a zsákmányt. A feneketlennek tűnő táskában való további kotorászás után megleli végre a keresett kis tasakot. - Pszilocibin! - tartja fel a kis csúcsos kalapú, hosszú szárú gombácskákat azzal a sugárzó mosollyal, ami akkor árad szét az ember arcán és lelkében, amikor tudja, olyat ajándékoz, aminek a másik nagyon fog örülni. - Teljesen véletlen bukkantam rájuk az erdőben.
~Na, nézzük. Farkasölőfű, egy uncia, megvan. Kalkadosszagyökér, két szár, közepes, friss, megvan. Mandragóragyökér, gyermekláncfű főzet, kakastaréj, két hétig alkoholban áztatva megvan. Már csak Bethan hiányzik a titkos új hozzávalóval.~ A Hugrabugos fiú ezen a ponton tehetetlen volt, nem volt a raktárban más, amivel helyettesíteni lehetett a dolgot. Bethan ígért valami különlegességet, mivel csak a legjobb barátjára számíthatott ebben, aki híresen jó volt mindig is Gyógynövénytanból, nem beszélve arról, hogy imádott az erdőben császkálni anyagbeszerzés címén. Az más kérdés, hogy ma hoz neki mást is, egy olyan növénykivonatot, amit ha ő beteker egy kis papírba, hozzáadva némi tesztrálszőrt, igazán jóféle dolog lesz belőle, amit elszívhat és kitágíthatja az elméjét. De most még ez várhat, egyelőre a bájital a fontos, amit Pitonnak készítenek. „Készítsetek egy saját bájitalt, aminek jótékony hatása van a sebekre. Ismert nem lehet, ha lopott büntetés jár érte. És tudni fogom, ha lopott, érti maga is, Stanton?” Nem volt nehéz visszaemlékezni a jelenetre, Piton kapta már el ilyen helyzetben. Persze jött a fenyegetés, de a fiú mindig is jó volt bájitaltanból, és sokszor végzett plusz munkát a hírhedt professzornak, aki látszólag nem díjazta ezt, viszont Adam még mindig ide járt, és mindig Kiváló vizsgákat tett le kotyvasztásból. - Na, merre jársz már kisasszony? – bukik ki belőle csak úgy, és ha már várni kell, akkor elővesz egy szál „universal”-t. Így nevezte el a kevésbé boldogságot hozó, de könnyen elkészíthető cigarettáját. Hiába, kell egy kis inspiráció, és mire Bethan megérkezik, már fel lesz pörögve a feladatra. Szép az élet! Az egyik padnak dől, elővesz egy szálat, majd a mugli öngyújtóját, és máris füstölögni kezd a szájában a dekk. Most mondja valaki rá, hogy nem figyelmes, a közelében sincs a hozzávalóknak. Na ugye!
Nem arról van szó, hogy ne tudnám, hogy vissza fog támadni, ez azért evidens. Egyszerűen csak magamon is meglepődöm, hogy egyáltalán ilyet teszek. Nem szoktam én senkire sem rátámadni, de komolyan soha és most mégis megtettem, mert valahogy ilyet hozott ki belőlem és ez már önmagában is azt hiszem... ijesztő. Igen, ez a jó szó rá, tényleg ijesztő az egész. A szavaira csak sóhajtok. Nem tudom, hogy miért nem képes még a jót se beismerni, hogy igenis talán van lelkiismerete és kész. Nem hiszem, hogy olyan rémes, ha ezt mondja az ember valakire, vagy igen? Olyan rémes, ha úgy gondolom, hogy van legalább egy kis lelkiismerete? Megtehette volna, hogy elsétál és itt hagy, de még sem tette meg nem igaz? - Nem kell megfelelned, a te döntésed. - nem vagyok már olyan heves, mint az elején, nem is lenne értelme, úgy se tudnám meggyőzni, szóval már csak ezért sem. Neki láthatóan jó így, de... szerintem nem. Mármint kinek jó, ha nincs mellette senki, maximum érdekből? Ezt nem hiszem, hogy megértené ő, vagy a hozzá hasonlók. Akinek fontos vagy az ki áll melletted bármi történjen, bármi is álljon az utatokba, bármennyire is veszélyes helyzettel kelljen szembenézned, de aki csak érdekből van melletted, az nem tenné, az csak visszahátrál a döntő pillanatban és magadra hagy. Ez nem jó élet, akármit is mond. Végül csak utána pillantok, ahogy behúzza maga mögött az ajtót, és csak akkor temetem a kezeimbe az arcomat és sóhajtok egy hatalmasat, amikor már kint van. Komolyan... hogy is gondoltam, hogy majd normálisan viselkedik és egyszerűen csak puszta jó szándékból segít? Nem lehettem ennyire naiv és buta!
Én sose mondtam azt a Szöszinek, hogy mindent a szájába fogok rágni. Azt ígértem adok neki plusz órákat, hogy fejlesszük a képességeit, de ehelyett csupán addig jutottunk, hogy egy kérdést végre értelmezni tudott egy nagy adag segítséggel. Ha mást nem is nagyon értünk el, de láthattam dühösnek a Csibémet. Tudtam én nagyon jól, hogy a kedvesség csak egy álca és mögötte ott bujkál egy olyan lány aki nem hagyja magát. Általában mindig igazam van és ezt tudom is nagyon jól. A lány már az elején is ideges volt, de, hogy megcsókoltam eltört benne egy kapcsoló. Nem tudom miért kapta fel úgy a vizet, egy egyszerű csók volt, még talán annak se lehetne nevezni, mondván, hogy vissza se csókolt. De persze én nem ítélkezem, valaki bírja az ilyesmit valaki meg nem. Az átok szórás már tényleg az a szint amit sose képzeltem, hogy elérek egy ilyen talpig becsületes jótét léleknél, de sikerült. A virágkoszorút és az ajándékokat az öltözőmbe kérem, bámulatos vagyok. De a kis Szöszinek nem volt fogalma arról, hogy egy ilyen varázsige után én is vissza támadok. Az Ő helyzete azonban ezerszer rosszabb, mint az enyém, a földön ül tehetetlenül míg én csak egy felsőmet vesztettem el ami helyett van még vagy száz. Aztán jön, hogy lassan elsírja magát, a gyengeség eme fajtáját nem bírom, nem mintha a többivel ki lennék egyezve. Felkapom még mielőtt tiltakozhatna és a padra teszem majd odahajítom neki a pálcáját is. Én nem vagyok az a fajta aki csak úgy vigasztalgatja a lányokat, egyszerűen nem bírom az ilyesmit, ha bőgni akar akkor legalább ne előttem. -Jaj, dehogy van Bogaram. Mindenki a saját útját válassza meg, én ezen az úton indultam és ezen is vagyok hajlandó tovább haladni. Itt vagy te, te segíteni akarsz mindenkinek, ez jó, szép dolog, de ettől még nem mindenki gondolkodik így. - Nekem jó így ahogy most van. Nem akarok változtatni és örülnék annak is, ha nem egy lány mondaná meg nekem kihez legyek jó és kihez ne mikor épp az előbb küldött rám átkot. -Én ilyen vagyok és nagyon jól tudom, hogy kiborító. Ha neked is meg kéne felelned valakinek aki olyan, mint az apám te se bugyurgatnál minden jött mentet nekem elhihetnéd. - Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincs kedvemre amit teszek és mindenről az apám tehet. De ez így nem igaz. Apám exhalálfaló, de sikerült megúsznia azt amit a nagybátyámnak nem. Bár a halálfalók ideje lejárt apám még mindig úgy tartja, hogy, mint a családunk fiú gyermekének követnem kell a hagyományokat és hűnek kell lennem az elveinkhez. Ezzel teljesen egyet értek, de ez a lány ezt ugyan hogy is érthetné meg? Csak egy lány aki azt hiszi minden bazsarózsából áll meg aranyos kis pillangókból. Nevetséges. -Nem is szándékoztam maradni Csibém. Most már elboldogulsz. - Léptem ki a teremből és indultam el a folyosón.
Igazából már talán az első tíz percben sikerül rájönnöm, hogy nem is kellett volna eljönnöm. Tényleg nem tudom, hogy mi a fenéért vettem erre rá magamat? Találhatnék mást nem? Aki ért a bájitalokhoz és szívesen segít nekem és mellette nem bunkózik, hanem rendesen is el tudja mondani, hogy mit akar. De nekem pont őt kellett kifognom és voltam annyira naiv, hogy azt higgyem az egésznek, akár csak egy kis értelme is van, pedig immár egyértelmű, hogy ez volt életem egyik legrosszabb döntése. Nem elég, hogy rendkívül arrogáns, nem elég, hogy azt hiszi ő a világ közepe és ő tud mindent a legjobban, kioktat és folyamatosan csak fellengzősködik még képes meg is csókolni, ami már csak szítja bennem, az amúgy is meglévő haragot. Talán még ennek ellenére is képes lennék visszafogni magam, ha végül nem nevetne ki az egész miatt. Ezért támadok neki, pedig soha életemben nem varázsoltam még senkire sem, csak amikor kötelező volt, mint órai gyakorlat, ő pedig képes kihozni ezt belőlem, amit... egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Az már csak hab a tortán, ami történik, és e miatt tényleg közel vagyok a síráshoz. A lábaimnak annyi, ő pedig mindennek örül, nevet és rémes egy alak, enyhén szólva is. Egyszerűen... egyszerűen képtelen vagyok elviselni! - Van... van aranyközépút is! - nem kell mindenkivel kedvesnek lennie, nem kell bárkit is ajnározni, egyszerűen csak igenis lehetne legalább egy kicsit kedvesebb másokkal, és nem kéne egyből arrogánskodni és kioktatni, csak mert ködösen fogalmaz és nem értem meg elsőre. Mégis képes vagyok elnézést kérni, mert bánt, hogy ilyet tettem, iszonyatosan bánt és én tényleg nem szoktam ilyet csinálni. Végül csak sikerül megállnom, hogy sírjak, bár nem könnyű. Talán az segít, hogy egy fokkal értelmesebben viselkedik, én pedig el tudok mormolni egy finitét, hogy mozdulni tudjon a lábam végre, hogy eltűnhessek innen, mert már komolyan csak erre vágyom. - Én is így akartam, de... de még a végén is képes voltál nevetni és... egyszerűen kiborító volt, kiborító, ahogyan viselkedsz. - soha senki nem húzott még fel ennyire, de neki ment, és komolyan nem tudom, hogy ezt hogyan kéne kezelni. Ezek után pedig még meg is lep, hogy nem hagy itt a fenébe és nem lép csak úgy le. Megtehetné pedig simán, de még sem, és... ezt nem értem. - Értem, szóval csak tetted és kész, talán van lelkiismereted. - bököm ki végül, de aztán megrázom a fejem csak és megmozgatom a lábaimat. Nem tökéletes, de lassan rendbe jön majd. - De most már elmehetsz, meg leszek. - pár perc és rendbe jön végre a lábam, akkor pedig úgy tűnök el innen, mint a huzat. Azt hiszem van mit kipihennem, no meg feldolgoznom mára.
Ha valaki elnevezte valamiről azt, hogy nyugodtság hát az én vagyok. Egyszerűen mindent hideg fejjel kezelek, még a habókos nagybátyámat is elég egyszerűen eltudom viselni pedig ezer meg egy milliószor megy az agyamra a jóslataival és a közelgő végzetemmel. Apám kedvéért azonban hajlandó vagyok úgy tenni mintha érdekelne amit mond a börtön járta rokon. Az iskola igazgatója is elég idegesítő egy figura, én már a szülők helyében kérvényeztem volna az igazgató váltást, egy ilyen korú embernek már vagy az öregek otthona dukálna vagy a koporsó, teljesen mindegy. Tehát nyugodt szoktam lenni és ésszerű, de ez a lány olyan hamar képes volt fellobbantani bennem a düh parazsát, mint nyári zivatar tünteti el a szárazságot. Egyetlen egy szavával, gesztusával képes kihozni a sodromból amiért dicséret jár. Persze észre veszem azt is, hogy a kedvesség, mint alap fogalom nála, hamar elillan és bosszúsan, gúnyosan viselkedik velem, hát elő bújt a kis ördög? Engem ugyan nem tud megbántani, ez egyszerűen kizárt, de azért nyugodtan próbálkozhat, örömmel tölt el ennek a látványa. Rám támadása csak olaj a tűzre és természetesen nem hagyom magam, a kedvenc pulcsimat tette tönkre, ezt meg kell torolni. Pálcáját megszerzem, és lábait hasznavehetetlenné teszem. Rémesen mulatságos látvány a seggre esett kis szöszi, mint udvariasság és figyelmesség, nem szerepel a szótáramban ezért ki is nevetem a bravúros összeesését. Többet kellene alkalmaznom ezt a bűbájt. Mikor azonban látom, hogy lassan el tőr a mécses stílust váltok, egy valamitől tudok kiakadni úgy igazán, ah egy nő sír. Anyámat is sokszor láttam sírni apám miatt és ettől nem lettem boldogabb, szemét vagyok és ezt élvezem, de nehogy már itt elbőgje magát, ekkor tetű azért nem vagyok...vagy igen? Elgondolkodtató. -Mert mi a normális Szöszi? Mindenkit bugyurgatni és ajnározni? Ettől rosszul vagyok. - Elő tört belőle a megváltó, hát erre nincs szükségem, olyan vagyok másokkal amilyen lenni akarok, nekem ez így tökéletes. Ha neki nem, az az Ő baja. -Felejtsd el, van másik. - Rántom meg a vállam. Most nem fogok hisztit levágni a felsőm miatt, meg az se ártana ha elérnénk, hogy ne bőgje el magát. remélem sikerül is, ennél azért erősebb lánynak gondolom, mint, hogy megtörjön és elkezdjen bőgni, az már hatalmas gyengeség, többre tartom annál. Felkapom és felpakolom az egyik padra. Kérdésére először nem válaszolok azonnal. -Mert ilyen vagyok, mellesleg talán túlzásba vittem, azt hittem tovább bírod, kapok egy epés megjegyzést majd lelépsz, nem számítottam átok szórásra, keresztül húztad a számításaim, ennyi. És azért segítek, mert miattam rá is szorulsz erre. Nem kell, hogy megérts, nincs szükségem rá. - magamat értem és ez bőven elég, nem kell, hogy vadidegen szöszik próbáljanak megfejteni, beletörne a helyes kis buksija a fejtegetésbe.
Én... én nem vagyok ilyen. Nem szoktam felkapni a vizet, nem szoktam ennyire kiakadni. Kezelni tudom az idegességet, azt tanulok részben, hogy kezelni tudjak mindenkit, hiszen a betegek között is lehetnek majd olyanok, akik problémásak, akik kiakadnak, vagy kiabálnak, elmondanak mindennek, akkor is, ha tényleg nem tudsz többet tenni értük, vagy egy szerettükért. Én csak... szeretnék megnyugodni, de ő nem hagyja azzal, amiket mond, ahogy mondja és még meg is csókol. Tényleg nincs joga hozzá és kiborít. Én pedig... soha életemben nem támadtam meg még senkit sem, soha életemben nem átkoztam meg még senkit sem. Komolyan soha! Ő pedig ilyen szinten kihozott a sodromból, egyszerűen totálisan kiborított és fogalmam sincs, hogy mégis hogyan kéne ezt kezelnem, hogyan kéne ezt máshogy kezelnem. Sikerül a sírás közelébe sodornia, miután visszatámad. Jó eséllyel a pálcám amúgy is kiesett volna a kezemből, de ő tesz róla, hogy ez biztos legyen. Végül pedig a földön kötök ki, ő pedig csak simán kinevet. Rémes ez a nap, nem kellett volna ide jönnöm. Lényegében nem segített semmit sem, viszont annál jobban megalázott. Csoda, ha enyhén szólva is ki vagyok bukva? Ugye, hogy nem. - Mert lenézel engem és mindenkit és... Én még soha nem támadtam rá senkire, de kiborítottál. Nem lehet így kezelni az embereket, ez... ez nem normális dolog. - kiakasztó és bántó és rossz. Nem értem, hogy miért kell így viselkednie. Oké, nem értettem,d e akkor elmondhatta volna máshogy, de ő csak erősködött és talán már én is eleve idegesen jöttem ide, ez is benne van a pakliban, de ő kicsit se segített, hogy jobban érezzem magam ma, egyáltalán semmit. Értem, hogy visszatámadott, hogy az után nem hagyott elmenni, de én.. én tényleg nem tettem még ilyet sosem. - Sajnálom a... a pólódat. Én nem akartam, csak úgy... megtörtént. - nem vagyok egy agresszív típus, és nem is használok átkokat. Én segítek, én gyógyítok, nem pedig ártok másnak, ez nem én vagyok! Jól sejti, hogy legszívesebben ellenkeznék, amikor felkap, hogy felültessen a padra. Nem igazán vagyok vele jóban, és nem tetszik, hogy még pakolgat is, azt hiszem ez érthető, de végül nem teszem. Nem akarok itt ülni a földön, megsemmisülten. - Miért viselkedsz így? És most miért segítesz? Nem értelek. - az lett volna a reális, ha itt hagy és elmegy és ennyi. E helyett felsegít, és... tényleg nem értem őt. De a pálcámat visszakapva a lábam felé pöckölök, egy szimpla finite incantatem hagyja el az ajkaimat. Lassan, nem azonnal, de azért majd elkezdem érezni a lábaimat, még se moccanok meg azonnal.
Én nem tartom bugyutának a többi ház tanítványait, de tény ami tény, hogy a mardekár csapatából kerülnek a legtöbben akik viszik is valamire. Nem tartom úgy, hogy minden felett mi állnánk, az úgy nem lenne teljesen igaz, de az előbbi is mit bizonyít? Kérdeztem Ő pedig még a kérdést se értette vagy egyszerűen nem akarta, de itt inkább az első. Alapjáraton nem vártam se tőle se ettől az órától sokat, a származásomat tettem volna rá, hogy roppant sikertelenül végződik az óra, vesztettem, mert még az órának sincs vége, de már sikertelen az egész. Persze egy szóval se mondom, hogy nincsenek tehetséges boszorkányok és varázslók más házaknál, mert vannak csak éppen azért kerültek át, mert úgy akarták és a süveg azt teljesítette. Ott van az a Potter gyerek, ha nem izzadta volna össze a süveget és nyavalygott volna végig, hogy nem akar mardekáros lenni akkor nyilván hozzánk került volna, de nem volt elég vér a pucájában, hogy oda tartozzon ahol a helye lett volna. Szánalmas egy kis vakarcs azzal a Weasley kölyökkel együtt. Kevés ember van akit ennyire lenézek, mint őket, de ez van, ki tudja, lehet kerül még be a képbe pár olyan diák akiket még ennyibe se fogok venni, mint a híres Pottert és a tartozékait. A kis szőke hamar kihoz a sodromból, más esetben aligha tennék ilyet, nem szokásom lesmárolni holmi jött-ment csajokat, ennyi erővel az öreg professzornőre is rámászhatnék. De már ez a lán kihúzta az utolsó kicseszett gyufát is a dobozából és valamit lépnem kellett. Nem volt rossz, olyan átlagosnak mondanám, nem tagadom, hogy jobb csókot is loptam már, de nem lehet minden egyformán jó. Ahogy felpakolja a cuccait felettébb vicces, duzzog és ennek a látványa mulattat. Persze beszúrok egy enyhe megjegyzést, de meg is fulladtam volna ha magamban tartom, erre már nem menekül hanem szembe száll velem. Varázslata egy picit meglep, de igazából elégedettnek érzem magam, sebeim majd begyógyulnak ha mázlim van és a szőkének szerencsétlensége pont Ő fog a gyengélkedőn ellátni. Azonnal lépek, nem várom meg míg észhez tér a kábulatból, lefegyverzem majd átkot szórok rá. Eszemben sincs odamenni és még megalázni is...ja, de mégis. -Én nem bántottalak, az elején felajánlottam a segítségem, de neked túl magas volt az egész, aztán hagytalak volna elmenni, de pálcát fogtál rám, hülye lettem volna hagyni, hogy egyszerűen kisétálj. - Fejezem be. Akkor látom meg az arcán, hogy lassan sírva fakad, na ne. Egy valamit nem bírok, ha egy lány sírni kezd, ha anyám látná, rögtön megkapnám, hogy olyan vagyok, mint az apám. -Na gyere, segítek felülni egy székre. - Mondom egy fokkal barátságosabban, de választ nem várok, mert tudom, hogy egy "hagyjál békén" vagy egy "eleget tettél már" szöveggel elküldene a francba. karba veszem és felültetem egy padra majd visszaadom a pálcáját is. leülök vele szemben és a csendbe rejtőzöm bele akár egy köpenybe.
Persze tudom én, hogy mit gondol, hogy csak azért, mert Hugrabugos vagyok máris kevesebbnek számítok, mint ő. Ez nem így van, csak azt hiszi, hogy mindenben ő a csodálatos és hogy akkor már senki se lehet semmi sem hozzá képest, csak azért, mert... mert Mardekáros. Az csak egy ház és nem járnak oda sokkal kiemelkedőbb diákok, mint máshová. Egyébként is Cedric lett a Roxfort bajnoka, és ő történetesen pont a mi házunkba tartozik, szóval egy árva szava sem lehet senkinek sem, hogy mi olyan gyengék és bénák lennénk. Azért, mert nem emelkedünk ki annyira, attól még nem vagyunk azok, és egyébként is mint mondtam ott van Cedric ő eléggé kiemelkedett, valószínűleg pont azzal, hogy mindenből épp ugyanannyira volt jó és ennyi. A túlreagálásra már csak felszökik a szemöldököm. Még hogy túlreagálom? Hát hogy a fenébe lenne ez így? Nem reagálok túl semmit, ő az, aki elviselhetetlenül undok és képes ezt még tetézni is azzal, hogy... hogy megcsókol. Ha egy kicsit több lenne a lélekjelenlétem tuti biztos, hogy abban a pillanatban kapna egy pofont, de így ez nem sikerül, egyszerűen csak lefagyok és ennek okán hagyom... Pedig nem akarom, nem akarom hagyni, hogy a szám egy ilyen szájhoz érjen, kiborító az egész. Egyszerűen csak el akarok menni, semmi több, csak el és kész, mert elviselhetetlen a közelében lenni. Arrogáns és felfuvalkodott és azt hiszi, hogy bármit megtehet. Hát nem, nem tehet meg azt, amit akar! A pálcám valahogy magától kerül a kezembe. Soha nem támadtam még meg senkit és főleg nem átkoztam meg sosem, de most valahogy magától jön a dolog. Nem tudom, hogy mi történik velem, csak képes volt ennyire felidegesíteni, én pedig valahogy megteszem, kicsúszik a számon az az egy szó, a karom magától cselekszik, a felsője pedig szépen cafatokra tépődik, még néhány vöröslő folt is megjelenik a mellkasán. Talán akkor is kiesne a pálca a kezemből, ha nem ő lenne az, aki lefegyverez, mert magamra sem ismerek. Legszívesebben elrohannék, de persze, hogy esélyem sincs, mert ahogy moccanok érzem, hogy a lábam nem működik, így a lendületnek hála végül a padlón kötök ki. - Tudtam! De te... te egyszerűen... - és erre megint elneveti magát, én pedig még csak moccanni se vagyok képes, a pálcám pedig persze, hogy nála köt ki. - Hagyj már békén! Miért jó neked ez egyáltalán? - komolyan közel vagyok hozzá, hogy kiboruljak. Ő nevet, én pedig a síráshoz vagyok közel. Mintha kipécézett volna magának, pedig én csak segítséget kértem tőle a bájitalokhoz. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell így viselkednie. Nem tettem ellene semmit, kezdetben még kedves is voltam. Nem kellett volna idejönnöm, hülyeség volt, nagyon-nagy hülyeség.
Még mindig úgy tartom, hogy egyszerű és normális kérdést tettem fel. Számomra ez volt az egyszerű és értelmes kérdés, miért én tehetek róla, hogy számára kicsit még egyszerűbben kell előadni? Nem én vagyok kettőnk közül a gyengébb. ne azt mondom, hogy buta meg értetlen, mert az durva volna, inkább úgy mondanám, hogy átlagos, hisz csak egy egyszerű hugrabugos, nem várhatom el tőle, hogy azon a szinten legyen, mint egy mardekáros. Azonban nekem még hozzá kell szoknom, hogy mindent kétszer rágjak a szájába és kicsit részletesebben adjam elő még a kérdéseimet is. Eszem ágában sem volt direkt bonyolultat kérdezni, nekem érthető volt és azt hittem neki is, de ezentúl visszább veszek már ha ne azonnal hagy faképnél ami nagyon úgy fest, hogy így lesz. Nem csak én vagyok mérges és ideges, de Ő is, bár az enyém indokolt az Övé nem. -Szerintem se egyezik a kettőnk véleménye. Nyilvánvalóan túl reagálod a dolgot. - A nők mindig ezt teszik, minden apró porszemet hatalmas homokviharként kezelnek, én kérdeztem, nem értette és ezen most addig fog lovagolni míg igazat nem kap, na arra várhat. Én egész normális voltam hozzá, egyértelműen próbáltam azt az énem adni ami udvarias és nem létezik, de eddig bírtam játszani a szerepem. Egyszerűen az idegeimen táncol, az értetlenségétől eltekintek, hisz csak egy lány, de a viselkedése már bosszantó. Még nem volt olyan ember aki a nyugalmamból kizökkenthetett volna, mi a trükkje? -Te meg alapjáraton értetlen vagy, gondolom ez olyan hugrabugos jellemvonás. - Nehogy azt higgye már, hogy az Övé az utolsó szó. Eszméletlen egy csaj. Aztán persze mérges leszek és megcsókolom erre már igazán kiakad és elindul, hogy faképnél hagyjon. Persze nem bírom ki, hogy a végére ne szúrjak be valami ütőset amire pálcát ragad és átkot küld rám. Kibújt a szög a zsákból. Persze nem csak elégedett vagyok, de valahol mérges is, a kedvenc pólóm volt és alighanem a bőrömbe is belecsikart, ezt nem fogom szó nélkül hagyni. A legváratlanabb pillanatban vágok vissza. -Riptusempra! Locomotor Mortis! - Egymás után intézem a két átkot. Először a pálcájától fosztom meg majd rászórom a "Lábbilincselő bűbájt". Igazán mulatságos, nálam van a két pálca Ő pedig igazán humorosan fest. Nem akarom megleckéztetni...na jó talán egy kicsit. -Nem tudtad, hogy diákok nem foghatnak pálcát egymásra? - Mondom fölényesen, de a végén elnevetem magam, hát ezt nem lehet bírni nevetés nélkül.
Ha tudnám, hogy mi jár a fejében, akkor jó eséllyel már most készen lennék rá, hogy lekeverjek neki minimum egy pofont. Még, hogy nem vagyok értelmes lény... hát finoman szólva is kiborító, hogy így gondolkodik, csak azért, mert nem volt képes feltenni egy értelmes kérdést, mert igenis a kérdéssel volt a gond, amit nem fogalmazott meg normálisan. Szó szerint is lehet kérdezni, nem csak finoman puhatolózgatni, ennek... semmi értelme sincs. Ő volt az, aki igenis direkt csinálta, direkt hozta ki úgy belőle, mintha én lennék az, aki értetlen, pedig csak ő volt, aki nem volt hajlandó normálisan fogalmazni. - Értelmesen? Akkor lehet, hogy nem ugyanazt értjük értelmes alatt. - húzom el a számat. Nem is értem, hogy mégis mit akarunk ebből kihozni. Én próbáltam.. komolyan próbáltam vele normálisan viselkedni, már az üvegházban is, de ha egyszerűen lehetetlen, akkor mégis mit tehetnék? Ahogy néz és ahogy viselkedik szerintem még a legnyugodtabb ember számára is bicskanyitogató lenne, pedig én sok mindent elviselek. Nem szoktam kiakadni és felhúzni magam, de mellette... szinte lehetetlen normálisan viselkedni, egyszerűen nem megy. - Igazából nem is tudsz tanítani, csak egyszerűen nagyra vagy magaddal, de gondolom ez általános Mardekáros jellemvonás. - a gyengélkedőn is hasonlóképpen viselkedett az a srác. Cameron, ha jól emlékszem rá. Még neki állt feljebb, még jó, hogy nem nekem kellett volna megköszönnöm, hogy elláttam a sebeit. Vele is próbáltam normálisan viselkedni és persze vele se lehetett, mert mindenbe csak belekötött és visszavágott. És ezek után még jön a következő momentum. Egyszerűen csak képes megcsókolni, képes szó szerint letámadni, annak ellenére, hogy én nem viszonozom neki, mert egyszerűen eszem ágában sincs pont egy ilyen alakkal. Szavak nincsenek arra, amit érzek, amennyire fortyog bennem a düh, pedig én... én nem szoktam ilyesmit érezni. Én nyugodt vagyok és kedves az emberekkel, de... de vele egyszerűen lehetetlenség. Megyek, muszáj mennem, mert a végén még valami olyasmire ragadtatom el magamat, amit nagyon nem kéne. A kezem mára kilincsen, amikor újra megszólal és még el is neveti magát, amit már végképp képtelen vagyok elviselni. Az egész valahogy reflexből jön. Soha életemben nem fogtam pálcát egy diáktársamra, főleg nem támadó szándékkal. Tényleg... soha életemben, de most... most az egész csak úgy megtörténik és az első eszembe jutó ige hagyja el a számat, ahogy megperdülök. Furcsa, mintha csak nem is én lennék. - Diffindo! - jó eséllyel, csak a ruháira hat, csak azt szaggatja össze, rá nem igazán, de még így is meglepődöm saját magamon. Bizonytalanul engedem le a pálcát és még azt is elfelejtem, hogy menni akartam, hogy mennem kellett volna, csak szinte megkövülten állok. Én voltam? Én csináltam? Nem lehet... nem foghatunk pálcát egy diáktársunkra, és mi lett volna, ha más jut eszembe? Ha... ha valami sokkal keményebb átok?
A magam részéről nem mondhatok többet, mint, hogy egy értelmes emberi lény képes felfogni egy ilyen egyszerű kérdést. Szerintem elég nyilvánvaló volt mire akarok kijutni. Természetesen tudom, hogy a tananyagban hol járhatnak, évfolyam társak vagyunk szóval ez elég egyértelmű, ám azt honnan a fészkes fenéből kellene tudnom, hogy ugyan mire képes? Kezd nagyon felidegesíteni, itt vagyunk már lassan egy félórája vagy lehet az több is és még mindig ezen az egy vacak dolgon vagyunk fent akadva, mint, hogy mit tud avagy egyáltalán érti-e a kérdést. Úgy tűnik lassan ezt már sikerül megértetnem vele, igazi elismerés jár nekem. Nem tudom hogyan csinálja, de percek alatt képes volt úgy felbosszantani, hogy kétséges meddig maradok vele egy légtérben. De ahhoz elég nyugodt vagyok még, hogy ne adjam meg neki azt az örömet, hogy lásson lelépni, tegye ezt meg Ő először. -Már ne is haragudj, de roppant értelmesen kérdeztem és nem volt bonyolult, ha az akartam volna lenni hidd el, nem így végződött volna. - Mondom kicsit felemelve a hangomat. Szerencséje van, hogy nem vagyok az a fajta aki híve a nők bántalmazásának, de egy pofon kijárna neki, esküszöm. -Erre lettem volna kíváncsi, így az óra vége felé eljutottunk addig, hogy kiderült mit tudsz, köszönöm a segítséget innen már menni fog. - Mondom gúnyosan és teljesen ki vannak már készülve az idegeim. Nyugodt és megfontolt természetem mintha sose létezett volna, ez a csaj a rémek réme. Fel-alá járkálok a teremben és próbálok lehiggadni, csak úgy tudok célt érni és a csúcson maradni ha megfontolt vagyok. De Ő csak folytatja mire már annyira eldurran az agyam, hogy lesmárolom, mert így legalább hallgat. Majd a legnagyobb egyszerűséggel visszaülök a pad tetejére és nézem a csinos kis szöszi ábrázatát ahogy elpattannak benne az idegek és robbanni kiszül. -Nem képzeltem hanem cselekedtem Csibém. - Mondom ördögien mosolyogva. A kis drága most nagyon pipa, azt hiszem az órának vége, kikészült. Összepakol és indulni készül. -Ezzel csak nekem teszel szívességet Csibém. Látom kikészültél, néz be a gyengélkedőre hátha tudnak nyugtatóval szolgálni. - Nevetem el magam. Mindennek ellenére remekül szórakoztam. Igazán élvezetes a társaságában lenni, ennyire aktív se voltam már egy ideje.
Nem túl gyakori az, ha valaki ki tud hozni a sodromból. Komolyan nem nagyon szokott ilyesmi előfordulni, de úgy fest, hogy neki ez elég könnyen megy, mert pillanatok alatt eljutok megint oda, hogy kezdem érezni, morcos vagyok. Nem értem, hogy miért kell ködösen fogalmazni és főleg nem értem, hogy miért nem lehet legalább egy kicsit... nem is tudom, normálisabb? Arról volt szó, hogy segít, de helyette csak a ködös kérdések jönnek, meg ilyenek, aminek semmi értelmét nem látom. Hát az a lényeg, hogy tanítson valamit nekem nem? Nagyjából sejtheti hol tartunk a tananyagban, akkor meg miért kell most még tudásfelmérést is tenni? Egyébként is akkor tudok válaszolni egy kérdésre,ha azt rendesen felteszi és nem csak úgy kb. nagyjából, hogy próbáljam megtippelni, hogy most akkor mit is akar. Nem vagyok gondolatolvasó! - Eleve kérdezhetted volna ezt nem? Minek kell az egészet túlbonyolítani? Nem vagy valami... titokzatos idegen, aki attól lesz érdekes, hogy nem beszél nyíltan. - nem tudom miért vagyok ilyen, nem szoktam. Tényleg nem szoktam visszavágni mindenre és morcoskodni, de az ő stílusa valahogy olyan, amit nem igazán tudok elviselni, nagyon nem. - Eddig mindent meg tudtam csinálni, amit tanultunk, csak volt, amit nehezebben és... gondoltam, hogy tudsz pár trükköt, ami érdekes lehet. Mit tudom én... nem olyan bonyolult ez. - mintha én lennék a hülye, aki nem fogja fel, hogy mit magyaráz. Idegesítő, pedig értem én, de ő nem ért engem. Tanácsok kellenek, nem pedig gyakorolni egy olyan bájitalt, amit ismerek. A legtöbb megy, nem vagyok annyira rossz belőle, csak kellene még egy kis plusz. Azt viszont látom rajta, hogy eléggé felmegy benne a pumpa, a járkálásával még nincs baj, de amikor közelebb lép és konkrétan az ajkaimra tapasztja a sajátját, konkrétan ledermedek. Nem csókolok vissza, túlságosan meglep ez az egész és nem tudom hova tenni. Csak e miatt lehet, hogy nem reagálom le azonnal, hanem van ideje visszaülni. Pár pillanatig csak bámulok rá, de egyre inkább azt érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa. Az arcom ég, és tuti biztos, hogy sikerült már ki is vörösödnöm. És erre úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Nem... nem teheti! - Hogy képzelted? Hogy... hogyan képzelted ezt? - nem tudom megállni, képtelen vagyok a helyemen maradni. Nem sokon múlik, hogy nem csattan egy pofon az arcán, de ahhoz közelebb kéne mennem hozzá és azt most eszem ágában sincs. Felpattanok és összeszedem a cuccaimat. - Majd megkérek valaki mást! - eszem ágában sincs ezek után itt maradni. Pipa vagyok, nagyon, még talán életemben nem voltam ennyire mérges senkire sem. Gyors hátraarccal indulok meg az ajtó felé. Mégis... hogy képzelte?
Mondhatnám azt, hogy milyen idilli ez a hely és, hogy milyen aranyos a csaj, de ehhez képest az agyam majd el száll az egyes megnyilvánulási formáitól. Egyszer adja az aranyos farmerlány stílust és mosolyog, mint a vadalma, máskor meg a kobránál is mérgesebb a harapása. Mondom én, hogy hangulatingadozásban szenved és még ha cáfolná is nekem van igazam. Most például biztos vagyok benne, hogy tart tőlem és ezt onnan tudom, hogy dacosan ellen áll, ez pedig a félelemet próbálja takarni, de meg kell, hogy mondjam, rémesen csinálja és ezt szívből jövően így gondolom. Természetesen a becézgetést folytatom, most ezerszer jobban jár egy általam adott becenévvel, mintha minden egyes percben leszőkézném, nem? Meg hát a csibém helyett lehetett volna buta tyúk is ha felbosszant, de én rendes vagyok, aranyos és kedves, így hát nem hívom úgy, pedig hányszor felidegesít... Mikor felteszem neki azt az egyszerű kérdést, hogy mit tud, akkor nyilvánvalóan azt várom el, hogy mi a legnehezebb amit eltud készíteni, hogy betudjam határolni honnan hová, de nem, egyszerűen erre se képes. -Arra vagyok kíváncsi mi a legnehezebb amit meg tudsz csinálni, írjam még körül? Bármi apróság esetleg ami segíthet? - hangomban ott motoszkál egy apró gúny, egy leheletnyi méreg és egy csipetnyi idegesség is, a receptet megkutyuljuk és voala, itt egy mardekáros aki lassan ki fog borulni, pedig nálam nincs nyugodtabb varázsló ezen a földön. -Na ide figyelj! Kell ez a rohadt segítség vagy nem? Ha igen akkor leszel szíves nem akadékoskodni is tenni azt amit mondok? - Miért tagadnám hogy felbosszantott? Sikeresen elérte azt amit még az a vén Dumbledore se tudott elérni, kihozott a sodromból. Az egészre azt tette fel a tetőpontot mikor még kérdez is a végén, hogy "szóval?" Kész, betelt a pohár, kicsit előrébb hajol és mivel már réges-rég felpattantam a padról és körbe-körbe járkáltam hát fogtam magam és odaléptem majd megcsókoltam. Nem mondanám, hogy életem legrosszabb csókja volna, de nem dobok tőle hátast. Ezzel legalább el lehet hallgattatni a Szöszit. Egy hosszú perc után ellépek tőle és visszaülök a padra, lenyugodtam, sikeresen én vagyok most a toppon. -Folytathatjuk és hagyod, hogy tanítsak? - Kérdezem ismét a haláli nyugodt állapotomban.
Nem félek tőle... kicsit sem, nem kell ilyesmit belém beszélnie. Ha félnék, akkor nem lennék itt. És egyébként is egy másik diákról van szó, nem pedig valami veszélyes halálfalóról. Mégis mit tehetne ellenem? Nem bánthat, mert abból neki is baja lesz, és talán ezzel tisztában is van. Nem hiszem, hogy itt helyben nekem esik és ténylegesen bántana igaz? Egyébként sem vagyok annyira védtelen, hogy ne tudnám megvédeni magam... azt hiszem. Mindegy is, nem bántana, nem tud, nem is lenne semmi értelme, hiszen az mire lenne jó neki? Persze továbbra is ugyanazt teszi, mint előzőleg ezzel a becégzetéssel. Semmi közöm pedig hozzá, akkor meg mire fel kell itt játszani nagy mellénnyel, hogy ő milyen komoly valaki? Elve nem értem, hogy miért kell ennyire ködösen fogalmazni, mert hát csak nem foglalhatom össze itt most hirtelen, hogy mit tudok a bájitalokról. Tanultam róluk sokat persze... de értelemszerűen nem tudom most ezt mindet felvázolni neki, az lehetetlenség lenne, és igazából nem is akarom. Arról volt szó, hogy tanít nekem pár apróságot és kész, trükköket, vagy ilyesmi. Olyan nekem ez az egész, mintha csak játszana velem, de arra semmi szükségem és nem is tudom, hogy mégis mi a fene értelme van. - Fogalmam sincs, hogy akkor pontosan mit is akarsz. - pillantok rá újra enyhén szólva is bizonytalanul. Tényleg nem tudom, hogy mégis mi a fenét akar tőlem, hogy mit kellett volna mondanom neki akkor. Olyan... iszonyatosan fellengzős a stílusa, hogy istentelenül idegesít csak vele, semmi több. Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egyáltalán ért-e ehhez. Az is lehet, hogy annak ellenére, hogy Mardekáros egyáltalán nem olyan jó a tantárgyból, mint ahogy hiszi. Mégis miért lenne evidens, hogy ért hozzá? - Én is ide tudtam volna pakolni, ettől még nem fogsz érteni is hozzá... - muszáj megjegyeznem ezt, mert tényleg olyan érzésem van, hogy csak nagy a szája. Egyáltalán nem biztos, hogy tényleg mutatni tud nekem bármit, ami érdekes lehet. Egyébként sem akarok bájitalszakértő lenni, csak jól teljesíteni a vizsgákon, mert szükségem van rá ahhoz, hogy azzal foglalkozhassak, ami igazán érdekel. - Szóval? - talán azért kicsit előrehajolok, kíváncsiság mégis csak van bennem, azt nem tudom elnyomni, de ez a stílus... feláll a szőr tőle a karomon.
Valahogy egész nagy örömöt tud okozni mikor látom az arcán a tartózkodást. Fél tőlem, de küzd is a félelem ellen. Az kis tüzes szőkém. Az első benyomásom az volt róla, hogy egy félénk és visszahúzódó növény bolond, ami persze nem áll távol az igazságtól csak mostanra felfedeztem benne egy szikrát amit megfelelő munkával lángra lehet lobbantani. Mindenkiben ott rejlik a sötétség, valaki elrejteni, valaki megmutatja és kihasználja a lehetőségeit, és vannak azok, mint például a szöszi, akik nincsenek tisztában a sötét oldalukkal pedig a bennük szunnyadó gonosz életre pályázik. A kis szöszinem csak csinos, de van esze is, bár jól rejtegeti. Megígértem neki ezt a plusz órát,hát be is tartom, de remélem nem arra számít,hogy majd demokráciában dolgozunk, én leszek a főnök és azt fogja csinálni amit én mondok, a tanítási stílusom merőben eltérő másokétól, de erre hamarosan ráfog jönni. -Mit Csibém? - Egy ravasz mosolyt küldtem felé. Ohh, hát hogyne tudnám mire értette. Nem igazán vagyok benne a top 3-as listájában a kedveléseknél. És tisztában vagyok azzal is, hogy pattanásig tudom húzni az idegeit, ehhez tehetségem van nem vitás. Emlékszem mikor még olyan másodikos lehettem Percy volt prefektus. Olyan nagyra tartotta magát az a Weasley, imádtam mikor túljárhattam az eszén, a kedvenc alanyom volt. Ezek persze gyerekes dolgok, mostanra már nem szórakozom a gyengékkel, alsóbbrendűekkel, ha valakivel bajom van azt nyíltan alázom a porig. Lassan Draco-nál is esedékes lesz az elbeszélgetés, már unom a Malfoy família összes tagját. A tettek mezejére lépve rákérdek ugyan milyen szinten áll. Erre a válasz egy értetlen ám egészen csinos kis pofi. -Csibém, már ne is haragudj, bájitaltan órára jöttél vagy gyógynövénytanra? A kettő nem ugyanaz és nem is lesz soha. Az én órámon nem fogunk ilyen meg olyan növényt facsargatni és stb. Piton gondolom én mutatott már ennél hajmeresztőbb dolgokat is, ha maradni akarsz akkor ezekre fogunk összepontosítani, olyan főzeteket készítünk majd aminek nagy hasznát lehet venni, nem foglalkozunk holmi mogyoró bokrokkal vagy tudja a fene ,hogy mi az. - Fejtem ki hosszasan. Még is mit gondolt? Ha növényeket akar facsargatni meg morzsolni hát rajta ,menjen a gyengélkedőre vagy az üvegházba,ez itt nem fog megtörténni. -Készen állsz az igazi bájitaltan órákra? - Kérdem és közben egyet suhintok a pálcámmal ami hatására szépen elősorakoznak a megfelelő eszközök, üst és az elengedhetetlen hozzávalók. Piton cuccai közül csórtam őket, de elintéztem, hogyha megneszeli a készlete hiányát tudja kihez forduljon, Szerencsétlen Griffendéles Ronald Weasley, neked annyi pajtás.
Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ez az egész, mert félő, hogy nem jövök ki belőle túl jól. Ez a srác... lássuk be, hogy felettébb nehéz eset és még mindig nem tudom, hogy hogyan kéne viszonyulnom hozzá. Az esetek nagy részében kedves vagyok mindenkivel, nem igazán tudja senki sem kihozni belőlem a rossz oldalamat, mert nem is nagyon van ilyen, de ő... valahogy nem is tudom képes kihozni belőlem a dacot és az ellenállást. Ettől még persze ugyanúgy tartok tőle, de ha tanítani tud nekem néhány apróságot, akkor már megérte, mást meg nem tehet velem... igaz? - Megint kezded... vagy inkább folytatod igaz? - húzom el a számat egy pillanatra, amikor megérkezik. Nem lep meg ez a kezdés, én legalább tényleg időben érkeztem, de az is kész csoda, hogy ő nem váratott meg direkt. Bár lehet, hogy ha késik akkor direkt leléptem volna mondjuk az első pár perc után, hogy úgy se jön és akkor máris megúsztam a dolgot, és még csak nem is az én hibám volt, hanem az övé. De nem így, úgy néz ki, hogy maradnom kell és még mindig nem tudom, hogyan fogom a dolgot túlélni. Még az se lenne csoda, hogy azt is elfelejtsem a végén, amit tudok... akármennyire is kellemetlenné válna e miatt a helyzet. Vagy úgy mondanám, hogy a jelenlegi helyzetnél is kellemetlenebbé. Felül a pad tetejére, én pedig kissé bizonytalanul fészkelődök a helyemen. Azt hittem, hogy segít, ad pár tippet és kész, de... de ő nem tanár és mégis mit kéne pontosan elmondanom most neki és miért néz így? Beharapom a számat egy pillanatra, aztán csak rászánom magamat, hogy végül felnézzek. - Mit szeretnél... pontosan? Nem igazán értem. Mármint mit meséljek el? Mondjuk... tisztában vagy mikor mit kell használni és a legtöbb alapbájital is megy, csak van néhány nehezebb, és... és gondolom van pár trükk, amikor mondjuk a mogyoróvirág szirmából könnyebb virágport kinyerni, ha fújjuk és nem rázzuk, vagy... ilyesmi. Ilyeneket nem tudsz? - én legalábbis erre gondoltam, vagy esetleg elkészítünk valami bonyolultabbat, de ahhoz meg nem hozott gondolom hozzávalókat, és nem is beszéltük meg, hogy nekem mit kéne, szóval... őszintén szólva fogalmam sincs, hogy milyen választ vár.
Draco magyarázkodását hallgattam ma egész délelőtt. Megint valami fatális nagy problémája akadt, de igazából csak pár szó akadt meg a fejemben a többit ügyesen elfelejtettem. Megtanultam már becsukni a fülem, ha olyat hallok ami nem érdekel, és Draco szónoklatai a legkevésbé sem érdekelnek. Azt hiszem Hisztis Mírtil szerepelt benne meg egy adag WC papír...nos nem szeretném elképzelni a helyzetet és nem is fogom. A klubhelyiséget elhagyva kiléptem az eső áztatta udvari részre. A griffendélesek seprűvel felszerelve álltak ott csoportosan, gondolom edzésük lesz. A múltkor csúnyán kikaptak a mardekárral vívott küzdelemben, kíváncsi leszek most mennyivel lesznek rosszabbak. Az idő olyan gyorsan szaladt, hogy magam is meglepődtem, hogy lassan itt az ideje a rég nem látott kis szőkém okításának. Beígértem neki tegnap ezt a plusz órát, hát most kíváncsi leszek meg mer-e jelenni vagy csak a szája járt. Lehet, hogy a tüzes kislány valójában egy félénk suta? Nem kizárt. Gyors léptekkel szeltem a lépcsőket és ahogy elértem a megbeszélt helyhez beléptem. Nem csalódtam, itt van és várta azt a megszokott bájitaltan órát amit Pitontól már megszokott. Ohh, a kis naiv, hát ez aligha fog teljesülni, az én óráim rendhagyóak. -A pontosan érkező diáklány, pompás, ez egy plusz pont Csibém. - Vigyorogtam rá, nem bírtam ki, hogy ezúttal se kössek bele, egyszerűen úgy érzem megérdemli, tegnap rendesen felbőszített. Először is úgy sopánkodott amiatt a dudva miatt majd szépen akadékoskodott egy sort a beceneve miatt...ezért a büntetés igazán jogosan van ki szabva. Én pedig jó tanárhoz illően be is tartatom a büntetéseket. -Először is szeretném tudni milyen szinten állsz ebből a tárgyból. Nézd el nekem, mégse mondhatom, hogy üss össze egy szerencselevet, ha még az alapokat sem tudod, tehát kíváncsian hallgatlak. - Ültem fel az egyik pad tetejére majd összekulcsoltam a kezem és már-már zavaróan átható pillantásokkal ajándékoztam meg. Na most légy nagy lány Szöszi! Vigyorogtam és közben egy percre se vettem volna le róla a szemem.
Tartok tőle? Igen. Van okom rá? Szerintem ez egy újabb igen. A frászt hozta rám az üvegházban, és egyébként is Mardekáros és eleve... nem is tudom. Van benne valami, amit nem tudok igazán hova tenni, valami kissé riasztó, valami abban a teli szájas mosolyban, amivel azt mutatja, hogy "Én azt teszek, amit akarok Csibém." Persze nem így van, mert nem tehet azt, ami akar, mert senki nem teheti azt, de... már az is régen rossz, hogy ezt sugározza. Én pedig belementem, hogy vele fogok gyakorolni, mert fontos nekem, hogy elérjek valamit bájitaltanból is, még többet. Tényleg ennyire fontos? Tényleg nem találtam más megoldást? Az a baj, hogy Pitonhoz nem lehet bejutni, ha ő viszont segítene, akkor nem szabad kihagynom, csak mert a frász kerülget tőle. Amúgy sem szabad első pillantásra ítélni, lehet, hogy... teljesen normális és átlagos, csak még én nem láttam meg. Jó... ne áltassam magam igaz? Halkan sóhajtok egyet, amikor belököm az ajtót. Még nincs itt, ami érthető, hiszen előbb jöttem, még csak ötven van, tíz perccal korábban érkeztem, talán azért is, hogy egy kicsit fel tudja készülni lélekben. Remélem, hogy sikerült bár nem vagyok benne biztos. Mindent hoztam, ami kell, bár nem is beszéltük meg, hogy mit fogunk gyakorolni, de a cuccaim nálam vannak, amiket órára szoktam vinni a többi meg... gondolom majd ő hozza őket? Maximum ha valamit be kellett szerezni, hát majd kifizetem, vagy ilyesmi utólag. Nem nagy ügy, a gyakorlásért megéri. A várakozás tíz percét persze idegesen töltöm. Ide-oda mászkálok, felmérem a terepet, megnézem a termet - pedig jártam már itt- időnként fülelek, amikor lépteket hallok, de aztán nem ide nyitnak meg, csak gondolom erre járó diákok lépteinek zaja volt. Aztán van, hogy leülök egy székre, máskor meg csak szimplán egy padnak dőlök neki, szóval... próbálok higgadnak tűnni - nem megy. Egyébként nem öltöztem nagyon ki, amúgy se szoktam, de mivel már vége vannak az óráimnak mára nincs rajtam semmi extra talár, vagy ilyesmi, csak egy testhez álló farmer, kényelmes, kissé magas sarkú bordó félcipő, felül pedig egy azért nem túlságosan, de azért kellemes külsőt kölcsönző tört fehér hosszú ujjú, mert mégis csak hűvösebb van már mostanában idebent is, főleg az alagsorban.
