2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Csak egy félmosollyal válaszolok a dicséretre, olyan “ugyan, semmiség, és ja, menő vagyok” mosollyal, aztán már bent is vagyunk, az áldott félhomályban, és még fontosabb, hogy privátban. Nem vagyok az a csipke cicifixes és csipke bugyis fajta, de nem is szoktam magam nagyon zavartatni olyannal, hogy most ez a másiknak bejön vagy sem. Ha most lelankadna itt nekem - mármint az érdeklődése -, mert nem olyan vagyok, mint a korombeli csini csajszikák, akkor nem bánkódnék egy percig se csak elküldeném a jó kurva anyjába. Persze valahogy megfogott a maga egyedi dögösségével, szóval piszkálna a dolog, de nem játszanám a törött szívű hattyú halálát, mint a többi korombeli. Örülök, hogy lekerül róla a pulcsi, még kevesebb anyag van közöttünk és érzem a felsőtestének a feszülését, melegét, ahogy ő átkarolja a derekam, néha a fenekem, én pedig a nyakát és a vállát. Jó érzés, hogy hiába csak egy kevéssel magasabb nálam, még is erősnek és dominánsnak érzem, mert a beszédben ha ki is zökkent néha, most magabiztos. És ez szexi. Mikor a csókok közben a keze a pólóm alá csúszik egyetlen pillanatig zökkenek ki, csak addig, ameddig megállok, a szemébe nézek, elejtem azt a kis félmosolyt, ami minden flörtnél a szám sarkában van, és elengedve a nyakát felemelem a kezeimet és engedem, hogy levegye rólam a pólót. Mielőtt nagyon elkalandozhatna a keze, vagy a tekintete, válaszul az én kezem is a pólója alá szalad, hogy elkezdjem felhúzni. Adok-kapok van itt, nem ám levetkőztet engem én pedig nem láthatok semmit. Tetszik, ha magabiztos, ha dominánsan vezet, de nem vagyok egy alárendelt típus, hogy csak várjam a csodát és beérjem annyival, hogy ő diktál én meg követem. Élvezem a helyzetet és nem állok meg, nem olvashat le rólam mást, mint azt, hogy nagyon is bejön, ami történik. Amilyen vézna veréb testem van - na jó, azért vannak idomaim, csak nem olyan méretesek, mint egy érett nőnek -, a szívem úgy dübörög, mintha ki akarna szakadni belőlem. Akármikor megcsörrenhet a telefonom, hogy találkozzak apámmal, akármikor ránktörhet egy gondozó vagy takarító vagy akármi, akár egy hülye gyerek is, minden azt suttogja bennem, hogy ez az egész nem lehet egy elnyújtott nyálas szerelmi jelenet. Valami gyors, valami dübörgő, egy kitörő vulkán, aminek gyorsan vége... Általában nem ezekre vágyom, ritka, hogy egy lánynak ennyi elég, de most úgy érzem, mintha üldöznének és tilosban járnék. Rendben. Valamilyen szinten állandó menekülésben vagyok és tilosban is járok, még csak 16 vagyok, de na...
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-09-27, 18:53
Azt hiszem ez az a helyzet, amire a világ összes kliséje ráillene, minden szívfájdalom nélkül. Bármit teszünk, annak most nincs következménye. Ez csak a most. Különös mikor két olyan ember kapaszkodik ugyanabba a mostba, akiknek ugyanúgy nincs megállás. Csak míg az egyik maga választotta azt, hogy odébb áll folyamatosan, és kutatja a megoldást, addig a másik nem önszántából rákényszeredve teszi meg újra és újra, hogy odébb álljon... Mind a családunkat mentjük. A családunkat, akik elvették az életünket és akik az életet jelentik számunkra. A család közössége... A vér kötelez.. Na persze! A vér nem kötelezhet rá, hogy szeressük a másikat. Mégis megtesszük. Mindent megteszünk azokért akiket ártatlannak vélünk. Fogalmunk sincs ki vagy mi lesz belőlük, ha felnőnek. Mégis felelősséget vállalunk értük, az összes első szárnypróbájukért... Kik vagyunk mi? Csupán materialista élvezők, akik a világ elcseszett szabályai szerint... élvezzük a mostot. Megnevezetlen szabályok szerint. Mit se tudunk egymás céljairól, állomásairól, életéről, most mindenki azt mond, amit akar, vagy amit hirtelen rögtönözni tud. Most mindent elhiszünk. Akkor is, ha egyetlen szó sem esik köztünk jelenleg...
- Ez egy kiváló ötlet!~ jegyzem meg az elkordonozásra. Az egész annyira idilli, hogy szinte zavarba hoz... Ja nem várj! Ez inkább adrenalin.. vagy valami hasonló. Kit érdekel ilyenkor??! Nem bánom, hogy nincs rajta szexi felső. Anélkül is épp elég ez a lány. Nem mondom, hogy egy a sok közül.. valahol azonban mégis. Mégis a helyzet az övé meg az enyém most. Végig simítom a hátát, a derekát és még így csók közben a fenekét is, aztán egy rövid időre elszakadok, csak ameddig kibújok a pulcsimból én is, menet közben felcsúszik a pólom is, de bánja a franc! Két kezembe fogom az arcát és csak nézem egy pillanatig, aztán folytatom ahol abba hagytam. Nem nyálazom szét, nem fullasztom meg, nem eszem meg, jó érzékkel csókolom, egyszerű paraszti szenvedéllyel, minden túlspirázás nélkül. Most viszont a lábai közé lépek a jobbommal. A kezeim pedig végigsiklanak a testén. Egyenlőre semmi ruha alá mászás nincs.... még. A mozdulataim most elég határozottak. Végül... kezem a pólója alá kúszik, bár ahelyett, hogy első ízből végigtipi-tapiznám, én inkább nemes egyszerűséggel megszabadítanám tőle. Noha figyelem a reakcióit továbbra is. És ha nem lennék elég figyelmes netán, remélhetőleg szól, ha túlmegyek a határain...
Nem számít, hogy milyen benyomást teszek neki hosszútávon, hiszen nem létezik olyan számunkra, hogy hosszú táv. Csak egy ökörködős nap, a nyaralásom egyik állomása, szabadon apám nélkül, és ahogy elmúlik, már csak egy emlék lesz, ami sosem jön elő újra. Kivéve, ha nagyon kedvem támadna nosztalgiázni, mondjuk oroszlán kölyköket nem mindennap simogat az ember, szóval valószínűleg nem fogom egy hamar elfelejteni. Kimegyünk, én szépen lassan körbefordulok, mint aki nagyon ráér és nagyon húzza az időt, de igazából arra várok, hogy ő döntsön és lereagálhassa a provokatív kis kérdésemet. A vigyora, amit a pásztorórára vág mindent elmond. Ahogy beáll mögém és hátulról átkarol, valamilyen furcsa bennsőséges érzés jár át és egy pillanatra felgyorsul a szívverésem, nagyot dobbanva. Nem is értem, hogy miért csinálja, de azt se, hogy miért esik ilyen jól. Mert igazából nem feltétlen úgy pörget fel, hogy na ugrojunk a legközelebbi bokorba és essünk egymásnak, hanem olyan… békés és biztonságos. Nem sokáig maradunk így, én beledőlök a karjaiba, hogy a testeink egymásnak feszüljenek, a súlyommal egész biztos, hogy nem ingatom meg, aztán az egésznek vége szakad és felpillantva rá kicsit felnevetek. - Mutasd az utat. - válaszolom vissza egy kihívó kis mosollyal, cseppet sem mutatva meghátrálást. Mi a legrosszabb, ami történhet? Egész nap a tenyerén hordozott a srác, hogy aztán berántson egy eldugott helyre és lefektessen? Jajjj, neee, mi lesz most az ártatlan szűziességemmel? Ja, nem, olyanom nincs. Ha meg kiderülne, hogy egyébként egy sorozatgyilkos, hiába tűnik sokkal izmosabbnak nálam, nekem még mindig itt a pálcám, hogy kihúzzon a bajból, szóval totál biztonságban érzem magamat és cseppet se kétkedek. Elfogadtam a kezét és követem, kicsit nézelődve, bár nem annyira, hogy megtorpanjak és meg kelljen állnunk, csak még is szeretném tudni, hogy hova visz, nem csak úgy vakon menni. Ha már az Állatkertben vagyunk, lássam is egy részét, ha nem is az egészet. Egész kis aranyosak ezek a bungallók és hála az égnek nincsenek is erre sokan. Ahogy behúz az egyikbe egy pillanatra torpanok csak meg és a felállított kordont egy laza mozdulattal áthúzom a szalagot a kisbambuszház előtt, mintha szépen le lenne zárva. Van másik, miért jönnének ehhez, ha egyszer le van zárva… Fő a biztonság. Bent egészen sötét van, csak kis üvegablakokból szűrődik be fény, amin keresztül kéne átnéznünk az állatokhoz, de most eszemben sincs odatapadni. Inkább a srácfelé fordulok, és ahogy a kérdést meghallom és az ajkai már “támadnak” is a nyaka köré fonom a kezemet és eszemben sincsen pofont adni neki vagy ellökni. Nagy ribancság is lenne, ha egésznapi flört és utalgatás után már egy csókért pofont kapna. Persze vannak fokozatok, a csók simán belefér egy ilyen nap után, aztán hogy meddig is megyünk el… Az majd eldől. Elengedem néhány pillanat után a tarkóját, nem ölelem át tovább, de csak azért, hogy ledobjam magamról a dzsekimet, megszabadulva tőle. Nincsen rajtam semmi szexi póló, egyszerű fekete, banda logóval, de nekem nem kell hatalmas dekoltált póló ahhoz, hogy egy sráccal jól érezzem magam.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-09-01, 01:40
A show elkezdődött, nekünk csak bele kell süppednünk. Gyerünk Oliver! Találd meg a tökeidet! Itt van melletted egy bomba csaj, ne legyél már eunuch! Hentergünk a cicákkal ökörködünk. Valahol mindketten kiengedjük a gyereket. Ami talán jót tesz, talán kevésbé, nem tudom, de le is szarom. Épp ez esik jól! A kérdésére olyan arcot vágok amiről kissé süt az a "dzungel-szex a liánok között?", de mégsem mondom ki. Ez így egy kissé alpári lenne. Mögé lépek ameddig a táblát nézegeti és könnyedén átkarolom a derekát, a feje búbjára billentem az államat úgy nézek el az említett részlegek felé. A képemről nem tudom levakarni a vigyoromat. Egy két pillanatig ringatom magunkat ameddig kigondolom a...khm... célnak megfelelő helyet. Érezheti a mellkasom, hasfalamat a hátának simulni. És bár rajta bőrdzseki van, rajtam is kapucnis, cipzáras pulcsi... Kicsit mégis elveszhet a mozdulatban ha akar. - Legyen az Ázsia- ház. És... lenne pár ötletem, mit lehetne kezdeni azzal a fél órácskával... - éljenek a bambuszligetek. Eleresztem és most félreérthetetlen fejjel nézek rá. Elő vettem a sármosabb pofámat meg a dorombolósabb hangomat. Most nincsenek felesleges mozdulataim, vagy mimikám. A tenyeremet felé nyújtom. Egy szemtelen, kissé kihívó, de sármos vigyor marad csak a fejemen. - Gyere velem, ha mersz!~
Ha és amennyiben elfogadja a kezemet és velem tart, kikúrtmód örülök mint majom a farkának! És bizony Az Ázsia házon belül elvezetem egy olyan helyre ami házon belül ilyen kisebb bambuszból fonott "házacskák" halmaza. Csak egy bejáratuk van, de be lehet hajtani egy kissé gyér ajtófélét, és a mögöttük elterülő hatalmas terráriumra lehet belátni az "ablakukon" át, a kölykök egyik kedvence... Kukucssarok.. vagy valami ilyen elbaszott nevet is adtak a gondozók ennek a részlegnek. - Szabad a csók? - kérdem még halkan játszva a helyzettel meg a... sötéttel. De voltaképp sosem tudom meg a válaszát, csak ha egy csattanós pofonnal elküld a picsába, mert mielőtt kimondta volna, már megtettem.
Én behunytam a szemem, ugyan csak egy pillanatra, így amikor kinyitottam és a tekintetünk találkozott csak még vigyorgósabbá vált az egész. Az az igazság, hogy attól még, hogy nem minden megmozdulásával talál be, van, amivel nagyobb. Már a különleges kisugárzása megragadott, a szálkásan izmos, nyurga teste, a nagy szemei. Nem az a tipikus modellképű pasi, még is valahogy… harr. Nem lehet ezt máshogy mondani. - Sebaj, a fogyasztói társadalom igényét már ki is elégítették az élelmes fényképészek. - somolygok kicsit, azon, hogy nála sincsen semmi, amivel fényképezhetnénk. Hallottam már olyanról, hogy kamerát akarnak rakni a mobilokra, hogy ne csak sms-ezni meg telózni lehessen, meg snake-ezni persze, hanem fotózni is, de az még elképesztően drága cucc lehet, nem nekünk való. Azt hiszem ráadásul még csak Japánban van. De minek? A telefon telefonálásra való, miért kellene mást is belerakni, meg lehet oldani mindent máshogy. Tényleg nagyon súlyosak és mivel nagyon kipécéztek engem, lehet a kihúzott cicaszemem miatt azt hiszik, hogy a mamájuk vagyok. Valószínűűű… Imádom, ahogy körbevesznek, ahogy rámmásznak, legszívesebben az összeset megölelgetném és a felét haza is vinném, de valószínűleg más is szeretné őket simogatni, példának okáért a gyerekek, akik tömegével áhitoznak és bámulnak irigykedve. Megejtjük a fotózásokat, vágunk jó pár fejet, összesen egyetlen egyen vágok csinit, az összes többin inkább vad rockvillát vagy csak grimaszt vágok, mint Oli. A fotós fél óra türelmet kér, ameddig mindenkit lefotóz, aztán mehetünk oda kiválogatni, hogy mit is akarunk. Átadom a terepet a fiatalságnak, nem akarok önző geci lenni, példát kell mutatni a törpéknek és akármennyire is követnének a kis Simbák csak utoljára még megölelgetek egyet aztán vissza adom a gondozónak, hogy jöhessenek mások. Kisétálok a kifutóból, lazán megállok a kerítés mellett, még vetek be egy pillantást, aztán a srácra nézek várakozóan. - Fél óra a képekig, mivel is üssük el? Sétáljunk el Afrikában vagy Ázsiába, esetleg a Trópusokra? - kérdezem, könnyedén fejbiccentve a fejemet a magas jelzótáblára, ami mutatja, hogy melyik út hova vezet. Van még több kiírás is, csak random mondtam ezt a hármat, hátha az egyik megihleti. Nekem nulla a helyismeretem, így még mindig rá vagyok bízva. Nem mondom, hogy az én fejemben nem fordulnak meg olyan gondolatok, mint az övében, de még gondolkozom, hogy hogyan is hozzam szóba. Jobban szeretem, ha akármilyen lehengerlő tudok lenni, a férfi ugyanolyan magabiztossággal lép felém. Lássam benne a férfit, az erőt, ne csak a vicces ökörködést. - Mit is kezdjünk ezzel a szabad pásztorfélórával… Hmm… - kérdezem fennhangon, még a mutatóujjamat is a számhoz ütögetve, elgondolkozott fejet vágva.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-08-08, 20:23
Az időpont választásom csupán annyin múlott, hogy zöld utat adott, én meg alkalmasnak találtam a pillanatot. Nem a kézfogás ösztönzött. A kontakt legfeljebb egy minimális pluszt adott a mozdulat tovább gondolásának. Mindketten vigyorogtunk, én a szemeimet se hunytam be, látni akartam az arcát. És elégedett vagyok a végeredménnyel. Jól esne folytatni, de azt már nem itt a tömeg közepén... Nem igazán gondolok arra a részre, hogy szívesen találkoznék vele újra, vagy szívesen megismerném jobban. Efféle gondolatokkal nem szabad élnem. De már megszoktam hogy mindenütt ott vagyok és igazán sehová sem tartozom. Odáig még hosszú az út. Bár levághatnám. Noha pont emiatt vagyok itt is. Levágni az utat, ami a testvéreim és közém nőtt a gyámügy és az adóhivatal képében és újra együtt reggelizni. Újra együtt tanulni, újra úgy tenni mintha egy család lennénk.. Majd kiderül mit sikerül alkotnom nap végén. Addig meg... Nagymacskázunk és plüsscicázunk. -Olyasmi, de azért bömbölni nem fogok. - jegyzem meg egy vigyorral. -Nálam csak a telefonom van de az ilyen csodákra nem képes. - hát igen... egyikünk se gondolta hogy ma olyasmibe botlik amit érdemes lesz megörökíteni valószínűleg. Aztán benyomulunk macskázni. Na jó egész aranyosak ezek a kis szőrzsákok... Egészen gyereknek érzem magmat tőlük. Nekem egy nagyobbat ad a gondozó a kezembe... - Ah.. hello nagyfiú... dekúrvanehéz vagy... - modnom egy szusszanó mosollyal némi fültővakargatás közben, mire a gondozó van olyan cuki és kisegít, hgoy amúgy lány a kedves nagyfiú. Ninont egyenest inváziós támadás alá vonják a cicákok. Valamit nagyon jól csinál mert az összes hozzá/ mászik. Aztán jön a fotós pillanat, a mondatára elvigyorgom magamat és közben nyögöm ki, így a képen inkább vigyorogva grimaszolok, bár a jókedv látszik a fejemen, inkább olyan mintha nem tudtam volna időben elmosolyodni. - Csak tízenöt dolcsim maradt. De bánja a tököm! - ha annyiból nem jön ki a két kép akkor max csak egyet veszünk.... Miért merül fel bennem, hogy a kép hátuljára írjam a számom..? Olcsó kurvának érzem magamat. De olyan jó! Több képet csinál a fotós, így bele fér hogy ökörködjünk kedvünkre. Ha Ninon valami cuki arcot próvál vágni, cserébe elrontom a képet valami hülye fejjel, ha mást úgy teszek mintha beállva arcon akarnám nyalni. Azért sikerülhet egy darab ahol előveszem a sármosabb pofámat. Szerencsére lehet majd válogatni a képek közül... Kellemetlen, de én fejben már valami eldugottabb hely után kutatok, ahol kicsit többre is futhatná, mint egy lopott csók... mmmmm.....
A kis csillanás a szemében nagyon is tetszik és eszemben sincs pedofil lángnak nézni, ahogy magamat is már teljes értékű felnőttnek tartom, pedig még csak 16 vagyok, muglik között az még semmi, ugyan varázslók között már fél lábbal felnőtt vagyok. Ez a srác akárhány éves még mindig fiatal és ha őszinte akarok lenni, nekem még a harmincas pasik is rohadtul bejönnek, szóval ez a kis korkülönbség említésre se méltó. Nem ismerem, így nem tudom, hogy a flörtölős dolgokban mennyire jártas, de ha most éppen magához képest szerencsétlenkedik is, az se baj, mert így is valahogy egészen aranyos képet fest. Lehet, hogy nem aranyos akar lenni, hanem vagány vagy valami, de az mondjuk annyira nem sikerült. Nemsokára úgy is elválunk, hiába akarnám egy nap alatt megismerni. Már megszoktam az utazást, hogy változnak körülöttem az emberek, szóval bőven be kell érnem ennyivel. Behúzom előre és elkezdek kornyikálni, amire kiköpi a piáját és a sor végén már én se bírom ki nevetés nélkül, egy kicsit felnevetek, aztán éppen mielőtt a kifutóra tapadnék közelebb lép és csak úgy egyszerűen megcsókol. Rendben, fogtuk egymás kezét, de még így is kicsit meglep, hogy a tömeg közepén a macskák mellett lépi meg, még a nevetés mosolya se tűnt el a számról. Ettől függetlenül se húzódok el, sőt, a szabad kezemmel még egy pillanatra még vissza is tartom a tarkóját átkarolva, hogy elnyújtsam, csak aztán engedem, hogy elengedjen, mondhatni. - Az oroszlánok láttán megtaláltad a bátorságod? - incselkedek kicsit mosolyogva, aztán az elsők között csusszanunk oda a kölykökhöz. Lehet, hogy gyerekes az állatkert vagy a macskázás, de nem vagyok az a megjátszós fajta, mint az iménti kornyikálás is mutatja, nem fogok azért csak szexizni meg felnőttesnek tűnni, hogy felcsípjem és bejöjjek a srácnak. Meghívott perecre, piára, fizette a belépőket, ha most kiábrándul belőlem, mert babázok a nagymacskákkal ám legyen, de ezután a csók után… valahogy nem hiszem, hogy ennyi eltántorítja. - Hú, az szuper, kár, hogy én vagyok a világ legrosszabb turistája, mert nincs nálam fényképező. - mosolyodom el, ezúttal kicsit szomorúbban, aztán észreveszem, hogy állatkerti fényképész is van. Persze drágáért hívatják elő a képet, de legalább van. Annyira nem fontos nekem a kép, de azért mikor oda jutunk hogy kézbevehetek egy oroszlánt, ami kölyökként is elég súlyos és simizhetem, nem mondok nemet, mikor megkérdezik, hogy csináljanak-e képet rólunk. - Te fizeted. Nagy mosoly!- súgok oda, én vagyok a világ legrosszabb legombolnivaló túristája azt hiszem, mert még pénz is alig van nálam. Azért ha meglátom a szemében, hogy már kezd sok lenni a lehúzás akkor elmosolyodok és én fizetem ki a képeket, egyet neki, egyet nekem, annyi pénzem még csak akad kéznél.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-08-02, 11:59
Eszünk, iszunk, ökörködünk állatkertben lófrálunk mint egy kibaszott randin, mint valami elcseszett párocska.... Bepróbálkozok, közli hogy térjek lényegre ha akarok valamit, amivel zöld utat ad, és ezt láthatja is a szemeimen, teli pofám ellenére is, hogy nem kell tovább biztatnia. Na nem azt az eszelős pedofil lángot, csak egy játékos somolygást, amikor tudatosul valakiben, hogy szabad a vásár és még jól is járt! Látványra, hiába az erős smink, fiatalabb tőlem, mittudjam én mennyire kapható akármire. Gondoltam bepróbálkozom és biztosra megyek. Utálok rányomulni valakire és utána lekoptatva kenni, főleg úgy, hogy "ekkora felhajtást" sikerült rendezni az egésznek, pedig csak egy random csaj.. aki mellesleg állati jól néz ki, én meg csak egy random faszi. Jó egy bizonyos helyzetben, egy bizonyos szint után már leszarom a lekoptatásokat, esélytelen nyugalommal tolom a fasz szövegeket vagy metafizikát, esetleg részecske gyorsulást... Azt hiszem kocka vagyok... valahol mélyen, a nyomor és a piti gyíkságok alatt. Pillanatra átfut rajtam a nyomorom, de inkább kidobom a kukába és nem gondolkozom, csak élvezem a helyzetet amibe kerültem/kerültünk. Annyiszor szedtem már fel valakit, hogy lassan elengedhetem otthon a kecskét. És most itt van ez a csaj és olyan vagyok mint egy szűzfasz...
Lehet a főnök küldetésével kellett volna foglalkoznom de este tízkor kell csak leadni a cuccot, igaz, hogy a város másik felében, de leszarom... addig kellett kezdenem magammal valamit, mert egyedül cibálni a fütyimet kicsit unalmas. Legfeljebb akkor tudtam volna elütni az időt, ha el/felszívom az anyagot ami nálam van. Fekete csomag, a tököm tudja valójában hogy mi van benne, bár sejtésem szerint, és abból ítélve amilyen árat kérnem kell érte, nem mezei szárított pitypang! Piti dolgokkal sefteltem már, ártalmatlan szarokkal, de... ilyet még nem csináltam. Lehet ez nyomja rá magát a csajozási brillírozásomra...?
A perecet lenyeltem, magával húz, jaj de romi, kéz a kézben! Iszom is rá, majd mikor meghallom a kornyikálását ki is porlasztom a piát... Szerencsére senkit nem köpök tarkón, se szembe, de újabb jó pár tekintetet kapunk. Köhögve felnevetek, megtörlöm a képemet, oké ez a csaj flúgos... és bejön. Mikor oda fordul hozzám, mielőtt vissza fordulhatna, ha már úgy is fogtuk egymás kezét, közelebb lépek és jöhet a cuppanós! Nem nem nyalom körbe a fejét mint egy veszett kutya, rövid, lopott, vigyorba torkolló csók csak. Aztán eleresztem, mehet cicázni. Talán nem maradunk le a pillanatról, mikor beengedik a szőrgombócokat. - Oh nézd, fényképet is lehet velük csinálni! - dobom még be, aztán szépen elkezdik beengedni az embereket.
Jó a hangulat, úgy szórakozunk, mintha egész nap az lett volna a terv, hogy egy random idegennel nézek várost és randizok az állatkertben. Apám csak fogná a fejét, ha tudná, de szerencsére még nem csörgött a telóm, hogy jelenésem van. Most érzékenyen érintene, ha egycsapásra itt kéne hagynom a srácot, persze nem mondom, hogy nem vagyok ehhez szokva... Már egy hadseregnyi barátról kellett lemondanom a sok költözés miatt. - Szurkolok. - mosolygok vissza, bár nincsen olyan széles vigyor a pofimon, mint neki. Eléggé gáz a szitu, de nem fogom túldrámázni neki, hogy lehúzzam a hangulatot, egyértelmű, hogy nincs kedve kiadni a kis lelkét, ha itt vigyorog nekem. Maradjon csak a laza hangulat, részemről ámen. Kicsit felkuncogok, mikor megindulunk a kifutó-simogató felé, bár egy szemforgatás is kiszalad, de az inkább azoknak szól, akik megnéznek minket. Mondjuk érthetik több módon is, hogy ahogy Oliver elfordul én csak szemforgatok a hülyülésén, vagy úgy, hogy rájuk szemforgatok, mert leszarom a véleményüket. A jobbfejek valószínűleg az előbbit feltételezik, a szararcok az utóbbin háborognak. Követem a srácot, könnyedén járok, mondhatni a francia cicababák kecsességével, miközben a cuccomon ott a vagányság és a fiússág is, farmerdzseki, csizma, szegecsek erre-arra. Még is képes vagyok még ilyen cuccban is illegetni magamat, persze nem eltúlozva, mint valami nevetséges kis díva. De a flört ott csücsül mindig a szám sarkában és a ott csillog a szememben, azt üzenve, hogy én aztán akármiben benne vagyok. A flörtölős fej még hagyján, de amikor túl nagy szakad le perecből és odafordul azzal a szájában nekem eszembe nincsen Susie és Tekergőket játszani és mint valami nyálas romantikus pár odahajolni és leharapni róla. Sokszor vagyok extravagáns, de ezt most nem találta el, csak megrázom a fejemet, hogy egye nyugodtan. Nyilván az volt a célja, hogy közel kerüljön egymáshoz az arcunk, de ehhez nem kell itt taktikázni, és ezt simán ki is mondom. Közelebblépek hozzá, a mellkasánál megragadom a pólóját és még le is húzom magamhoz, miközben a perec még a szájában, de nem harapok belőle, csak kihívóan megszólalok. - Ha akarsz valamit, akkor mondd azt. - nézek rá, felvonva az egyik szemöldököm egy pillanatra, aztán el is engedem és megyek tovább a macsekokhoz. Odaérve már van néhány ember erre-arra mondjuk szerencsére nem akkora tömeg, hogy ki se lássak közülük, de így is a méretemből adódóan nem megállok hátul, hanem könnyedén beslisszolok majdnem legelőre. Tippemre Olivernek se fog problémát okozni, hogy kövessen, de azért kinyújtom a kezem és ha megfogja akkor lényegében húzom magam után. - Hááá szuvennyááá vavadik csivávááá... - kezdek halandzsázni, persze az Oroszlánkirály kezdőszámát, amire a környezetemben néhány gyerek nagyon megbámul, kettő fel is nevet, de egyáltalán nem veszem csúnya sértésnek a hangomra mérve, csak rájuk nevetek, aztán visszafordulok Oliverhez, váltok vele egy pillantást, aztán vissza a kifutóra, amibe lassan beengedik a kiscicá(ka)t. A nagyra nőtt kiscicá(ka)t.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-07-06, 13:48
Ez van, ilyen az én formám, pedig aztán enni sosem felejtettem még el. Nem baj, adjunk egy pofont a kultúrának és együk meg marcangolva azt a perecet. Így a kérdésre félig teli szájjal biccentek megerősítésképp nem is egyszer. A falatot nagy vonalakban megrágva nyelem le, hogy csak úgy koppan. - Elvileg nem. Legfeljebb ha a gyám úgy rendelkezik. De majd leporolom és elő szedem a jól nevelt könyvtáros énemet. Biztosan meggyőz mindenkit. - vigyorodom el az egészen. Nem lehet mást. - Lehet. - hagyom rá poénosan fontoskodva komoly kicsit mélyített hanggal. Nemsokára pedig kiengedik a kis bolyhos Symbákat a karámba... szóval irányba állunk. Meg lehet lassan be is. - Előre a Hazáért! - azzal abba az irányba lendítem a karomat amerre mennünk kell, azzal a feltett szándékkal, hogy utána meghódítsuk a célba vett karámot. Páran mondjuk megnéznek minket az elszólásomért, de valsz mindenki arra gondol aminek egyébként kinéz a helyzet; két fiatal, ahol a srác nagyon imponálni akar hülyébbnél hülyébb megynílvánulásokkal és szegény csaj még volt olyan türelmes és cuki, hogy nem hajtotta el a picsába.... Oh-hó! Ácsi... Ne keverjük ide az önkritikát kéremszépen! És hát jah, baszottul nagyon megnézem. Eddig úgy voltam vele, csak egy séta meg egy kis bratyizás, mert az senkinek nem árt és még jót is tesz. Állatok meg minden, bár nem mintha nem merült volna fel bennem más is... Miért is tettem félre végül? Lényegtelen, mert ahogy most így szemezgetünk, meg ahogy incselkedik, csak adja alám a lovat... Kérdésére csak vigyorgok és inkább valami más frappáns választ adok ahelyett, hogy "kedvemre, keblemre, farkamra.." és azon sem kezdek el szóviccelődni az angol nyelvet flehasználva, hogy "jah.. én is szívesen simogatnék egy cicát". Mellé sorolok és játékosan harapom be a számat. Rá- rarrogok, majd hogy megkoronázzam a pillanatot, nagy komolyan, szándékosan túltolt flörtölős képpel tépek még egy cafrangot a perecemből állatias lelkesedéssel és jókedvvel. A szemöldök emelgetés hál istennek elmarad. A falat másik fele, mert hogy sikerült egy nagyobb "ágat" szakítanom, épen és sértetlenül lóg ki pofámból, tökéletes lenne arra, hogy madáretetőset játszunk! Ezen felbuzdulva felé biccentem a fejemet és olyan mozdulatot teszek, amivel voltaképp a falat másik felét felkínálom neki - Fhehe? - az "l"-t nehéz lett volna artikulálnom, de remélem megérti így is. Nyilván a pillanatot lepasszolni ér és nem is fog megrázni. De muszáj volt. Kíváncsi vagyok. Végülis a mozdulatból kihozható egy röpke lopott csók is. És veheti mindenki továbbra is poénra meg játéknak.
Halkan felnevetek, amikor leesik a srácnak, hogy ő még hozzá se nyúlt a kajájához, dehát érthető, egyrészt teli volt a keze az én italommal, amíg szemezgettem, másrészt elvontam a figyelmét a páratlan kisugárzásommal. Meg persze el is kalandozott a múltjában, amit csak érdeklődve figyelek. Nekem soha nem volt rossz sorom, azon kívül, hogy állandóan költözködünk, apám rendes, mindent megad, amit csak tud, igaz nagy lábon nem élünk, de az iskolára megvan a tandíj, nyaranta meg elvagyunk. - Hű. - nyögöm ki arra, hogy elvitték a kicsiket, mert ez azért eléggé szörnyű hír. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak, nekem soha nem volt testvérem, se legjobb barátom, ami valamilyen szinten pótolhatná ezt, csak én vagyok és apa, ketten a világ ellen. De ha mondjuk engem vettek volna el tőle… - A legjobbakat kívánom nekik és ha örökbe fogadják őket akkor se tilthatják meg, hogy találkozzatok… ugye? - kérdezem félrebiccentett fejjel, fogalmam sincs, hogy hogyan megy a mugli gyámügy, igaz a boszorkányoknál se igazán tudom. Elbűvölve nézelődök, ameddig Oliver kibogarássza, hogy mikor lesz simogatás és a lelkes hangjára azonnal odakapom a fejemet és nyújtom a kezem a pacsira. - Ah, szuper, kezdem úgy érezni, hogy a sors akarta, hogy leszólíts a virágpiacon. - jegyzem meg kicsit nevetve, és próbálok ezúttal nem gyanúsítani semmivel, hiszen az elején csak az járt a fejemben, hogy egy itteni suhanc csak azért szólíthat le, mert le akar húzni. Jó, egy cigivel lehúzott, de cserébe már elég sokat kaptam a kajával, piával, belépőjeggyel… - Tíz perc… akkor nemsokára el is indulhatunk abba az irányba, mutasd az utat nagyfiú. - noszogatom át, mert nem akarom lekésni. Nem veszem észre, hogy nagyon megnéz, vagy ha igen, akkor csak felvonom az egyik szemöldökömet és a magam kis flörtölős, kihívó tekintetével nézek rá, vagy ha annyira néz még meg is jegyzem, hogy “kedvedre van a látvány” dumát és körbefordulok neki, de egy kicsit se pávásan illegetve magam, csak úgy lazán.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-05-29, 21:49
-Bakker! Nekem itt ott a sajtos perecem! Meg is felejtkeztem róla! - pedig ott tartottam a kezemben. De jah, Ninonra figyeltem, meg a piámra, meg igazából Meganre... Jó messze hessegetem a gondolatot, főleg azt a nőszemélyt! Szétszedegetem a perec ágait és szakaszonként tömöm a fejembe. Nagyjából fél perc alatt beporszívózom. Jah hozzá vagyok szokva, hogy kajával nem szórakozunk és nem is húzzuk el. Még a végén kiszedik a kezedből és feldugják a seggedbe! Hallgatok egy sort. - Igazából mikor utoljára találkoztam velük elvitte őket a gyámügy, olyan szarul álltunk. Szóval ha csak addig örökbe nem adják őket, végül is simán lehet szó családi napról! - közlöm miközben felnevetek. Nem bántóan, de nem is igazán szívből. Csak a rohadt cinizmusnak köszönhetem, hogy nem megyek meg ezen istenigazából. Azt hiszem az a kocsi ami miatt lecsuktak mert szétvertem, pont elég szolgálatot tett az ügyben, hogy észben tartsam, a tehetetlen düh marhára semmit nem old meg.. De hazudnék magamnak, ha azt mondanám, nem esett jól! Bár meg nem érte! Aztán terelődik a téma. Zsebre dugott kézzel kortyolok az italomba. És a ki nem mondott célzást érzékelve, oda lépek a tájékoztatókhoz, végig futtatom a szemeimet rajta. - Haha! - felnevetek és a táblára bökök. - Mázlisták vagyunk!- az órámra pillantok.- Sőt! ultra mázlisták vagyunk! Tíz perc múlva kiviszik őket az állatsimogatóba! -közlöm és kicsit hirtelen túl mázlisnak érzem magamat. Vissza lépve hozzá pacsira emelem a kezemet. Aztán csak iszok egy újabb kortyot és végig nézek rajta cinkos mosollyal. Most hogy így jobban meg nézem ismerősnek tűnik, de nem tudom hova tenni így hirtelen, szóval el is engedem. Biztos csak hasonlít valakire... Fejben közben kétséget kizáróan be úszik az is, hogy vajon hol van itt az állatkertnek olyan része, ahol.... össze lehet hozni valamit egy csajjal. Ejnye Oli... te mocskos állat..
Örülök, hogy mesél egy kicsit, még ha lehet, hogy a szomorú múlt csak egy újabb felszedős duma is, ki tudja. De mindig is szerettem ismerkedni, még ha rövidtávú ismeretekről is van szó, mindig tanul az ember valamit. Mint most a virágnyelvet. Nem ígérem, hogy meg is jegyeztem, de legalább van egy jó napunk. Befejezem közben a perecet, néhány percig azért el tudtam húzni így magozgatva, de aztán néhány falattal eltűnt, szóval visszaveszem tőle az italt, most hogy szabadok a kezeim. Kortyolgatom az italt hébe-hóba, nem akarom gyorsan meginni, mert még szoknom kell az ízét és másodikra már nem húznám le a srácot amúgy se, magamnak meg nem kockáztatnám meg a vásárlást, annyira azért nem finom. - Hát ez elég szörnyen hangzik. Akkor ez a Hollandiai meló egy kitörés abból a rossz környékből? Vagy itt is inkább maradtál a seftelésnél? - kérdezek vissza, miközben valami nagyon mélyen azért megmoccan bennem. Nem tudom, valami együttérzés, ami még normális is lenne, de még is valahogy valósabb. Mintha már hallottam volna ezt a történetet, vagy álmodtam volna róla, és most, hogy így jobban megnézem, mintha ismerném ezt a srácot. Hülye egy érzés, attól függetlenül, hogy a kapcsolataimat lazára szoktam venni, most Olira még is valahogy nagyobb bizalommal és érdeklődéssel nézek. Az érzés elszáll, csak a hirtelen bizalom marad megbennem, bár már kaptam egy kis városnézést, történelemleckét, perecet, üditőt, állatkerti belépőt… Lényegében mondhatjuk, hogy amúgy is elkényeztet. Azért valami átsuhan az arcán én meg csak kíváncsian felvonom a szemöldököm és biccentem, hogy na, add ki magadból, ha valamit el akarsz mesélni, akkor jöhet, de ha nem hát nem. - Csak sikerül összehoznotok idővel valami családos napot, nem lehet ez olyan nagy kérés. - mondom, mivel totál nem vagyok képben, hogy mennyire kuszák neki otthon az ügyek, én szimplán azt gondolom, hogy csórók és azért nehéz az egész. Ami egy dolog, de egy megoldható dolog. Odaérünk a kifutóhoz én meg kicsit döbbenten nézek oda, hiszen Hollandia címerállata az oroszlán, szóval sokkal több van és sokkal szuperebbül néz ki az egész helyük, mint ahogy tippeltem volna. Alapjáraton nem vagyok egy nagy állatbuzi, de most még is előre lépek, hogy az üvegre tapadjak nézelődni. - Jézusom, de menő, úgy megnyomorgatnám őket, ha nem karmolnák le az arcomat. Van időpont kiírva simogatásra a kicsihez? - kérdezem meg a srácot, hogy ő nézze le a táblát, míg én gyönyörködök a fenséges nagymacskákban. Olyan menők, mondjuk valami irtó unalmas lehet itt az élet, még csak nem is vadásznak, csak kapnak egy steaket ebédre. Gondolom. Tényleg fingom sincsen, hogy a srác tényleg ennyire rám akar-e hajtani, de kezdem úgy érezni magam, mintha már régóta ismerném és randira jöttünk volna, ami halál fura, de... valahogy elég jó.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-05-18, 23:10
Nos nem őszintén szólva nem sikerült betippelnem, de nem akarom a véletlenre bízni. És bár kellően lazán veszik a helyiek a fű illetve a drogok kérdését, azért nem akarok össze tűzésbe kerülni senkivel. Kivételesen nem. Ha most bármi kis szarsággal elkapnak, akkor cseszhetem. Haza is kell jutnom, nem lecsukatni magamat. Hogy mit keresek itt? Nos tulajdonképpen errefelé volt dolgom és hazafelé, mikor már senkinek semmi dolga, kinek ne akadna meg a szeme egy ilyen vagány csajszin. Főleg a virágoktól zsúfolt színtenger közepén. - Akkor ketten vagyunk birka turisták. - vigyorgok rá. Hiszen csak átmenetileg vagyok itt, még ha már huzamosabb ideje ingázok is. Sóhajtok egyet, de ahogy bele gondolok a levegő kissé beszorul és halkan sípolva-nyögve jön ki. - Durva környéken laktunk. Mindig sefteltünk valamivel, meg egy régi barátommal próbáltuk össze tartani ki ki a saját családját. - kesernyés mosoly kerül a fejemre - Mindketten rábasztunk. Ő talán jobban. Nem tudom mi lett vele, eltűnt az életemből... - össze harapom az állkapcsomat ami egyértelműen annak a jele, hogy ez zavar. Inkább iszom abból a szarból, nem mintha sokat dobna. - Ahhoz képest, itt most egész jó. - Igyekszek hogy ne öntse el az agyamat a szar. De ahogy arra gondolok, hogy lehet minden amiért egész életemben güriztem elúszik, egy kissé felbasz. De lehet bennem van a hiba, hogy küzdök... Na jó Olika most cserélj pelenkát és felejtsd el ezt a faszságot! Minden sínen lesz. Egy pár meló van már csak! - Jó lenne, ha ezt a kölykök is láthatnák egyszer! Jah.. Azt hiszem az király lenne! - jön egy kajla mosoly a fejemre és húzok egyet az italomból, kezemet zsebre teszem és felpillantva a gondolataimból megköszörülöm a torkomat. Uhh... jó erős ez a szar... Lesz itt még nevetőverseny a játszóházban! - Áh nézd! Bár Szimba már megnőtt, van egy új jövevény ahogy látom.
A mosoly, amit látok az arcán inkább olyan "persze, mondjuk", de nem nagyon bánom, hogy nem beszélünk tovább a könyvtáros néniről vagy a régi munkájáról. Végül is, nem olyan gyarkan vagyok Amszterdamban, néha elkalandozik a figyelmem a házakra, folyókra, most meg persze itt, az Állatkertben az állatokra. Átveszem az italt, mikor végez az áttöltögetéssel, a legevésbé se fogok rákérdezni, hogy ez most mennyire illegális, vagy hogy sikerült-e ezek szerint kitippelnie, hogy még nem vagyok 18. Vagy 21? Melyiket is kell betöltenem? Talán ehhez 18, az alkoholhoz meg 21. Mindegy, a lényeg, hogy már itt van a kezemben, koccintok vele egy kis mosollyal és kíváncsian bele is kortyolok. Nem olyan rossz, bár nem is annyira különleges, hogy akkora felhajtást kelljen rendezni. De hát ez az én kis véleményem, picit túltolják a fegyveres szervek a fű üldözését, persze itt kevésbé. Ha otthon kerülne egy ilyen a kezembe... Vagy ha az apám sétálna most éppen velem szemben... Na azért lennének problémák. Ó, ha tudná, hogy ez a két szép cica szem és a szakadt farmer cuccom, vagy fekete ruhám, vagy éppen szegecses táskám mekkora hisztit tud gerjeszteni az iskolában, eszébe se jutna, hogy a cica szememmel bármit is elérek. Csak azért, mert vastagon szoktam kihúzni a szememet már a tanárok és a diákok fele utálkozó fejjel bámul rám, mert hogy merek kilógnia az elegáns egységességből. - Fogjuk rá. - vonom meg kicsit a vállam, úgy válaszolva mindenre egyben, de így legalább nem kell hazudnom, hiszen a "jó hely" kérdésre ez abszolút jó válasz. - A művészetek és szerelmesek városa, tudod, de valahogy a sok turista már a fülemen jön ki. Persze nagy a szám, most itt meg én vagyok a birka turista. - kortyolok az italból újra, aztán a kezébe adom, már ha segít, hogy tudjak két kézzel magokat eszegetni menet közben. - Ószintén, kicsit túl van értékelve. Van egy Louvre, egy diadalív meg mondjuk a Notre-Dame, ami szép, de az a nagy vasszörnyeteg engem egyáltalán nem köt le. - utalok ezzel az egész világon Párizs szimbólumává vált Eiffel-toronyra. - És te? Londonban születtél, és most itt élsz a családod miatt, ugye? Melyik a jobb hely?
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-05-08, 13:22
-Minden bizonnyal. - a fejemre csak egy kajla mosoly ül, azt pedig már nem teszem hozzá, hogy míg a néni azon fáradozott, hogy az összes kínosan számomra közömbös lánynak eladjon, addig én boldogan vetettem bele magamat újra és újra némi könyvtári mélykutatásba azokkal akik kaphatóak voltak ilyesmire... Bár nem elvesztettem az állást, hanem felmondtam. Jött egy jobb. De ez voltaképp jelenleg tökmindegy. Megvesszük az italokat, és de, vagyok olyan és átöntöm. Ebből mondjuk ha annyira nem egy naiv kis fruska sejtheti, hogy azért annyira nem ártatlan az a cucc. Nem lenne vele különösebben baj, de semmi kedvem magyarázkodni miatta. - Nincs mit! - össze koccintom az italos dobozainkat egy mosollyal és hol volt hol nem volt: Állatkert!
-Párizsban? - érdeklődöm immár úton a nagymacskák felé - A neved alapján feltételezem ott is születtél. Jó hely? - szóval vegyész. A könyvtáros és a vegyész kalandjai az állatkertben. Főcímbe illő lenne! Egyenlőre azonban nem kezdem szakmai keresztkérdésekkel traktálni. De határozottan felderülök. Ezek szerint igen okos a teremtés, nem csak szép! Legalábbis merem feltételezni, hogy nem a két szép cicaszeméért vették fel.
Nos, így tizenhat évesen körülöttem hemzsegnek a hirtelen szexualitásukra ébredt tinédzserek, szóval tényleg olyan srácokkal volt csak dolgom, akiknek az volt az elsőszámú céljuk, hogy a bugyimba csaják magukat. Persze, ez egy szintig nem is baj, ha ez azt jelenti, hogy addig jófejek és megtesznek mindent, és ráadásként nyilván csak olyan jöhetett szóba, aki nekem is bejött. Még ha csak egy éjszaka is, vagy csak néhány forduló, és nem is lesz belőle kapcsolat... Bánja a franc, egyszer vagyok fiatal, kell a tapasztalatszerzés. Csak az a baj, hogy az utóbbi időben kezdenek kicsit fárasztani az évfolyamtársaim, valahogy az idősebb pasik sokkal izgalmasabbak... Charlie Weasley, például. Vagy a dögös Bűbájtan professzorunk. Kár, hogy ő nem értékeli úgy a flörtölős beszólogatásomat, mint Oliver. - Valahol sejtettem. De gyűrűt nem látok az ujjadon, szóval nem járt sikerrel. Biztos ezért repültél az állásból igazából. - szórakozok jókedvűen, egészen addig, ameddig el nem jutunk a füves italig. Stan halál lazán kiadta volna nekem, bár valószínűleg azért, mert Ollie haverja és nem azért, mert ilyen lazán kezeli a szabályokat. Egy pillanatra elfelejtek levegőt venni, ahogy várom, hogy a srác végül rábólint-e vagy sem, aztán visszakúszik a kaján mosoly az arcomra, ahogy kézhez kapom. Eszemben sincsen visszakozni, ha forgalomba hozhatták az italt, akkor valószínűleg semmivel sem csinál több kárt, mint mondjuk egy sör. Valószínűleg inkább csak az íze olyan, és vajmi kevés hatása van. De nem baj, még így is ez lesz az első füves energia ital, amit iszok, szóval mindenképpen fel vagyok dobva az ötletre. Ha itt cselezgetni akar, hogy töltsük át a kólásba, ám legyen, megvárom, de ha nem, akkor szépen átveszem és kortyolok néhányat. Csak egy energia ital, a sminkem pedig talán megteszi nagykorúnak... Ha egy Oliver rám akadt, miért ne. - Köszi, amúgy. - köszönöm meg a kaját és az italt is könnyedén megemelve, bár ha mindent a kezemben fogok hordani, akkor nehezen fog menni a perec szemezés. Ha csak nem növesztek egy harmadik kezet. A felhőtlen szórakozást kicsit megakasztja, amikor rákérdez, hogy hol és mit tanulok, hiszen nem mondhatom, hogy az Académie de Magie Beauxbâtons-ban vagyok és alkímiával foglalkozom, nem csak azért, mert hiába beszélünk már egy ideje, idegennek számít, hanem azért is, mert mugli. Soha nem mondhatom el, hogy ki vagyok és honnan is érkeztem egy mágusnak sem, nem hogy egy varázstalannak. Persze a Ninon nevet tudja, de ezzel azért még olyan sokra nem megy, ha engem vagy az apámat akarna megtalálni. Csúnya dolog a bizalmatlanság... - Párizsban tanulok és ha minden igaz vegyész leszek, ha végzek az egyetemmel. - mondom, a lehető legközelebbi dolgot, amit mondhattam. Ez olyan téma, amiben a mugli tudományban is száz százalékig képben vagyok, hiszen az alkimiához nem csak mágikus ismeretek kellenek, hanem kémia, matematika, fizika, minden információ, amit valaha leírtak a boszorkák vagy a muglik. Belekérdezhet és még sem szoríthat sarokba.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-05-08, 12:24
Szörnyű tény, de sok srác bukik bele, hogy ha nem kap puncit, egy idő után a farka kerül az agya helyére is és elveszti a személyiségét. Minden elsütött poént felér egy elsüléssel, nincs pillanat, hogy ne tenne megjegyzést arra, mit csinálna szívesen a partnerével. Ártatlannak szánt mégis kellemetlen felhangú megjegyzések, poénok... A csajok meg úgy menekülnek előlük mint a hangyák a margarintól. Szomorú sorsok. De nem nekem. Sosem szeretnék odáig jutni, hogy egy csajjal ne tudjam felvenni a szemkontaktust, mert a mellbimbója jobban leköti a figyelmem! A csipkelődésre elröhögöm magamat jóízűen. - Nos valóban egy idős hölgy volt. Az a tipikus sütis nagyi, aki az összes unokáját tizenévesen már ki akarja házasítani a szomszéddal. - az arcomon látszik egy pillanatra az elborzadás - Jah... Párszor engem is megpróbált. - szusszantok, rálegyintek és inkább lekapom a szemüveget.
A perecesnél mikor elő rukkol az Insomniával igazából nem rá nézek nagyot hanem Stanre aki már lelkesen szedte volna elő a portékát, de a tekintetemet látva kicsit vissza vett a hévből. Ninonra nézek egy pillanatra, aztán vissza Stanre vissza. - Tudod mit öregem? Dobj hozzá egy colát is! - bánja a franc. Ha erre vágyik... De az biztos, hogy átöntjük! Másfelől apró felmérés. Ha tiltakozni kezd, hogy márpedig csak vicc volt, marad simán a cola. Ha nem... Nos az majd kiderül. Hát persze hogy a nagymacskák a szimpik neki. Meg is mosolygom. De nem kommentelem. Az utolsóra csak sóhajtok egy nagyot. - Igen az emberkölykök néha vadállatok, az oroszlán kölykök meg inkább plüsscicák. - ezt alá írom. Többszörösen. Bár imádom a testvéreimet. Azért nem kicsit volt velük baj... Bár kivel nem? Közben bejutunk és a térképre nem nézve elindulok az oroszlánokhoz. - És te hol tanulsz és mit? - feltételezem, hogy tanul. Azt említette, hogy átutazóban van az apjával.
Nem kell nagyon tovább magyarázni a kis flörtöt, egyértelmű, hogy ő is érti, hogy pontosan mire is gondolok, hiszen ott van a kis kaján vigyor az arcán. Fura ez a srác, nem egy olyan kis szürke átlag szomszéd srác, nem is az a nagyon teperő pasi, akinek a szemében csak azt látom, hogy ágyba akarna vinni. Azok kicsit többel indítanak, nem csak pereccel. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában és még közben nézelődhetek is a városban. Már azt se tudom hanyadik hídon jövünk át, hiszen az egész város folyókból és csatornákból áll, de valahogy éppen ezért jó. Teljesen más világ, mint Moszkva vagy akár mint Párizs. A szatíros megjegyzést persze nem veszem komolyan, fura is lenne, ha lennének szatír ismerősei. Kicsit félrebiccentem a fejemet, amikor a szemüveg előkerül és elhúzom a számat. - Hát engem aztán tuti nem győznél meg, biztos valami naiv öreglány volt, aki legeltetni akarta rajtad a száz dioptriás szemét. - mondom csípősen, de ott bújkál a mosoly a szám szélén. Persze azután, hogy hallom, hogy mennyire szeret olvasni egy kicsit valóban elbizonytalanodom, hogy mit is keresünk egymás mellett, mármint úgy itt és most. Hogy szúrt ki pont engem, és miért is akar perecezni és Állatkertezni velem. Csúnya dolog, de még nem nagyon volt dolgom igazán okos vagy olvasott sráccal. Mondjuk, tizenhat vagyok, akármennyire lazán kezelem a dolgokat, azért még nincsen mögöttem egy névsornyi pasi. - Ja, egy Insomniát, már ha van. - dobom be pofátlanul a cannabissal fűszerezett energiaitalt. Nem valószínű, hogy legálisan egy állatkerti perecesnél van, vagy ha van, akkor se vagyok elég idős hozzá, szóval több szempontból is bukta a kérés. Viszont, ha akkora haverok, ki tudja, hogy mi van a pult alatt… - Ó, nemár, Simbát szívesen simogattam volna. Kezdjük ott, hátha még nem rágcsálná le a karomat. - válaszolom, aztán a kis megjegyzésére kap egy szemforgatást. - Igen, nagyon, de azt hiszem maradok inkább az állatgyerekek társaságánál, azok fényévekkel aranyosabbak, mint az ember porontyok. - mondom, miközben elkezdem az ígéretemhez híven szépen lassan elkezdem enni a magokat a perecemről és majdnem mindegyik apró falatnál, amit a számba teszek kihívóan oldalra pillantok rá. A sor jól halad, szerencsére nem egy örökkévalóság beérni, és értékelem, hogy ismét ő fizet. Mintha csak egy randi lenne, bár amilyen random futottunk egymásba, a legjobb szó erre a vakrandi.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-05-08, 10:58
Azt hiszem felesleges lenne rákérdeznem, hogy "és mindennél elhúzod a végét?" a mondata magáért beszél, belőlem pedig kicsal egy vigyort. Azt a fajtát, amikor pontosan tudod, hogy miről beszél és nem lep meg, sőt tetszésedet szolgálja a megnyilvánulás. Nos igen, bár ismerem a mondást, hogy templomba boszorkányba csap a villám és hasonlók, de valamiért nem kacsolom össze a vámpír-irtó karójával a dolgot. Legfeljebb valahol nagyon mélyen nem tudatosan. A történelem könyv sajnos hozzám nőtt, ahogy a fizika, matek és a többi szarság is. Egyszerűen értem, érdekel, és belém ivódott minden. Jó azért akadnak területek, amikhez kifejezetten egyetemi irány kellene, de... sóhajtok egy némát.. Én és az egyetem... -Ha találkozok egy szatírral javaslom neki. - nyugtázom, bár egy szatírt sem ismerek. Legalábbis úgy nem, hogy jóban legyek velük. Aztán kimondja azt ami pár gondolattal bennem is ott bujkált. A kérdésre egy újabb vigyor mászik a fejemre, de ez most inkább cinkos. - Csak az első benyomásnak kell jónak lennie, és még könyvtárosnak is felvesznek. - Azzal a zsebemből elő szedek egy régi sztk keretes szemüveget és felcsapom. A vigyort letörlöm a képemről az államat egy kicsit felszegem mintha és olyan.... inteligens komoly arcot öltök. Kimondottan hiteles. És a szemüveget leszámítva jól áll mikor komolyan veszem magamat. - A könyvek az életem. Gyorsan tanulok, jó a memóriám és segítőkész vagyok! - aztán vissza öltöm a laza oldott, eredeti arckifejezésemet és a remek feliratú pólómra pillantok. - Bár nyilván nem ebben mentem állásinterjúra. - leveszem a szemüveget, megdörgölöm a szemet meg pislogok egy sort. Nincs erős dioptriája és ráadásul csak közelre használom, ha használom... Bár szerencsére megvagyok még nélküle. Vállat vonok. Holott azért valahol fájó pont. - Sok minden van, mait szeretnék elérni, és sajnos az egyetem nem fér mellé. Cserébe amit tudok megtanulok és elsajátítok. - rövid mosoly. - A nők szédítése pedig csupán kellemes hobbi. - nos igen. Nem fogok cölibátusban tengődni. Kapcsolatom úgysem lesz. Nem is igen vágyom rá, így meg semmi sem tart vissza attól hogy éljek. Aztán korom derekán benyaljak egy jó kis trippert és szépen csendben elpusztuljak bele. Persze előbb össze szedem a pénzt és megteszem ami tőlem telik a kölykökért! Idióta, fellengzős, nagypofájú gondolatok amik között épp annyira instabil a létezésem mint egy hajléktalannak télen.. Közben megérkezünk és a pereces standjánál megállapodunk. A cigim lassan elfogy. De nem is baj, pont időben. Össze pacsizok a fickóval. - Csá Stan! Egy sajtos meg egy tökmagos perecet kérünk. Kössz! - a figura viszonozza vidoran a pacsit, aztán az állatkert emblémájával ellátott szalvétába fogva kiadja az árut én meg fizetek. Ninonhoz fordulva, kutyaszemekkel rápislogva még megkérdem - Üdítőt? - ha kér hozzá csapjuk azt is. Stantől érzékeny búcsút veszek és mehetünk tovább. Az utolsó kérdésére csak ez után felelek. - Annyira nem sokszor. De a lepkeház kifejezetten impozáns. Vagy az éjjeli állatok részlege. De a halak is menők. Legutóbb Simbát is meg lehetett simogatni. Bár azóta szerintem megnőtt.. - latolgatom a lehetőségeket. Azt nem teszem hozzá, hogy volt már amikor önkéntes idegenvezetőnek álltam potom pénzért idős csoportokhoz, vagy épp a még nálam is túritábbaknál. - De van játszóház is ha érdekel. - tűzöm közbe komoly arccal, bár poénnak szánom. A cigimet egy jól irányzott pöccintéssel egy kuka csikkes tálkájába dobom, ami úgy három méterre volt tőlünk. A mozdulat annyira magától jött és annyira véletlenül sikerül, hogy tökéletesen úgy tűnik, ezt így akartam! És bizony beállhatunk a jegypénztárba. Ameddig lemegy az a pár embernyi sor, pont eldöntheti mi az ami szimpatikus neki. A felsoroltakon kívül még akad rengeteg minden. Természetesen, itt is én fizetek. Kapunk karszalagot, meg térképet.
Hát, mondjuk úgy, hogy büszke vagyok a női megérzéseimre, ilyenekben ritkán vezetett félre. Nem vagyok az a pofára esős fajta, aki olyan srácokkal kezd, akiknek amúgy nem jön be, de az a fajta se, akit elvakít egy dögös pillantás és már meg is szakad a külvilággal a kapcsolata. Én figyelek és látok. És ez a srác valahol nagyon szórakoztató. - Pontosan, a szemezgetés jó dolog, elhúzni a végét, így tovább tart az élvezet. - pillantok rá egy kihívó tekintettel, és pontosan arra gondolok, amire ő is. Valójában mikor visszaszól, hogy rá pedig rádőlne a templom halkan felnevetek. Egyáltalán nem esik le neki, hogy valójában boszorkány vagyok, de hát a varázstalan világban nem is asszociál senki erre azonnal. Ahogy a templom se azért dőlne össze, mert Oliver egy varázsló. A kis előadása a két lehetséges Hortenzia eredettörténetről valamilyen szinten már kezd egy kicsit túl sok lenni, mintha egy történelemkönyvet olvasnék, ami a mugli fajtából sose kötött le igazán. A történelmet a győztesek írják, sose lehet tudni, hogy mi volt igaz és mi csak egy kitaláció. Nem vagyok valami ereklyevadász alkat, lényegében az ilyen több száz éves sztorikat inkább mesének tartom, mint igaz történelemnek. Az iskolában a Tudás Kutatói közé tartozom, de nem azért, mert annyira szeretem a régi történelmet, hanem azért, mert magamba gyűjtök minden olyan tudást, amit a későbbiekben átformálhatok, felhasználhatok. Mágiával, bájitalokkal, és boszi trükkökkel kapcsolatban, persze. - Ijesztőnek ijesztő lenne, de vannak ennél rosszabb betanult csajozós szövegek is. Ez legalább viszonylag egyedi lenne. - válaszolom, picit megvonva a vállamat, hiszen tényleg hallottam már ezerszer rosszabbat is. Bár a végével egy kicsit túltolta az előadást, de attól még impresszív a lexikális tudás a fejében. Még ha nem is a leghasznosabb témára tapintottunk még rá, de biztos más is van még ott, nem csak virágok nevének eredettörténete. - Ex-könyvtáros? Te? - bukik ki belőlem a megdöbbenés, ami még akár sértő is lehet, de azért ennek a srácnak nincsen a fejére írva, hogy nagy könyvmoly lenne. - Mégis hogy lesz egy ilyen utcai nagydumásból könyvtáros? Azzal a szivacs aggyal egyetemen kéne talán lenned, nem nőket szédítened. Vagy beletaláltam, egyetemista is vagy? - kérdezem, egy kicsit áttérve egy másik témára, miközben beérünk az Állatkerthez. Van egy térkép a zsebemben összehajtogatva, hogy tudjam, hogy merre is csatangolunk, de még rengeteg időm van visszamenni a találkozópontra, így ezzel nem is kell törődnöm. - Sokszor jártál már itt? Van valami különlegesség? - kérdezem, miközben megállapodok a pereces előtt és félrebillentem a fejem. Ígért valamit, ha már felajánlotta tartsa is be.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-04-28, 02:24
A csajszi megérzése remek. Küldenék is neki gondolatban egy jókora pacsit, de erre sajnos nincs sok esély! Bejön. Nem is kicsit. A nyomulásnak meg akad több fajtája! Én kibaszott pereccel csajozok! Tulajdonképpen forradalmasítani kellene. Egyébként ha elég szemfüles, azért láthatja rajtam, hogy igen, nem csak úgy mellé szegődtem, akad időnként egy mosollyal kísérve egy két olyan tekintet, amiből ha látott már legalább hírből ilyet, felismeri. Nem igazán leplezem, nem feltétlen nézem könnyűvérű cafkának, de hátha össze jön valami kellemes ma még. Legalább neki is meg nekem is jó napunk lesz! Kibaszott álmok. Haha! - Sosem értettem mi jó benne. De ha te mondod, neked elhiszem! Tény a perec csemege, életben nem fog tartani, minek sietné el bárki? - nem valójában sajnos most sem értem még, de ez van. Ez jutott. Nem értek én az ilyen kajával szórakozás dologhoz. Hacsak nem a partnere agyát akarja húzni azzal, hogy minden falatot végig nézhetek, amit a szájába tesz... KHM... Na séta tovább! A következő megnyilvánulására jóízűen felröhögök. - Ha ez megnyugtat, rám rám dőlne az a templom... Na jó nem, de tuti a harmadik mondatom után ördögűzésre vagy gyóntatásra küldenének. - aztán átgondolom amit mondtam. - Mármint, amikor épp nem a freskókról meg hasonlókról beszélnék épp. - hanem mondjuk a vallás intézményéről. De ez már megint csak az egyéni nyomorom és nem inkább nem keverem ide. Elég lankasztó is lenne! Arra hogy francia kurtizánokra asszociál kissé megmosolygom, de aztán komolyabb képpel közlöm vele a rideg tényeket. - Voltaképp az egyik felételezés szerint Beauharnais Hortenzia holland királynéről kapta a nevét a növény... I. Napóleon felesége. - hagyok neki egy kis időt, hogy megeméssze. - A másik feltételezés szerint egy Dr. Philibert Commerçon nevű francia természetbúvár három szeretője után, akiket mind Hortense valaminek hívtak. - Az utolsó mondata határozottan megmosolyogtat. Látványosan jóváhagyom egy "sálá-lá-lá" mozdulattal, miközben újra bele szippantok a cigarettába. Látványosan leleplezem magamat direktbe. - Nem, nem minden nőt ezzel szédítek. Mindenkit épp azzal, amit aktuálisnak találok hozzá, hogy megfogható vele. Legalább egy kellemes beszélgetés erejéig. - nyilván nem mindig csak beszélgetés lesz, de az esély máshogy nem is jön másra sem.... - Kellemetlen lenne és ijesztő, ha virágokról mindent beseggelnék csak hogy valamelyik tuja mögött várjak valakire, hogy ezt mind rázúdíthassam és lenyűgözhessem vele, valami kevésbé kulturált dologban reménykedve végül. - a szomorú, hogy ez is lehetne. De hál égnek nem azt dobta a gép, hogy egy ilyen elbaszott szatír legyek! - Igazából csak egy lelkes, szivacsagyú ex-könyvtáros vagyok. - közlöm könnyedén rámosolyogva. A virágpiacról kiérve pár ház között vágunk át egy szélesebb, macskaköves, enyhén emelkedő sétáló utcán. Végül egy parkba érünk ki, ahonnan már látszik az állatkert bejárata is és a bejárat körüli büfés és ajándékos kordék is.... Kordék... csodás... jó hogy nem a szalmabálás szekerek! Na sebaj... Akad itt minden egyébként. Perec, főtt kukorica, vattacukor, hod-dog, minden szir- szar.
Nagy dumás a srác, amit csak a cinkos kis félmosolyommal élvezek, szeretek dumálni,csak úgy random akármiről, és ha partner a másik, az meg még jobb. Még akkor is, ha úgy se tudok eltekinteni attól, hogy az ember nem szokott szívjóságból megjelenni, biztos, hogy akar valamit, ha más nem, felcsípni. Nem az a tipikus szépfiú szögletes arccal meg nagy barna szemekkel, de még így is van benne valami dögösség. - Magosat, szeretem leenni róla egyessével. Legalább is amíg meg nem unom vagy le nem csap az igazi éhség, akkor nem szemezgetek. - válaszolom, bár kicsit mulattat már az egész szituáció is, hogy ilyenről beszélgetünk. Kinyílik a lexikon, a szája formájában és a kis előadásán hangosan fel is nevetek, persze nem olyan nyerítő röhögéssel, hogy mindenki odaforduljon hozzánk. - Félek, ha templomba lépnék belém csapna a villám. - jegyzem meg, nevetve, bár ebben több az igazság, mint amit gondolhatna. A szemem vastagon kihúzva, rám van írva, hogy lázadó rosszkislány vagyok, így gondolhatja azt, hogy erre értettem, de persze a valóságban az igazi boszorkányságomra. Igaz, hogy a vallásra úgy kb. semennyire nem volt időm a sok költözés miatt, szóval leginkább ateista vagyok és még nem is láttam túl sok templomot belülről, csak kívülről, mert hát szép. - Francia nőkhöz, milyen meglepő... - billentem félre a fejemet egy kihívó pillantással. - Valahogy a leírásodból inkább francia kurtizán nőkre gondolnék, azok tudnak egyszerre mind lenni, a lényeg, hogy éppen miért fizet a férfi. - jegyzem meg, aztán kicsit összeráncolom a homlokomat a szamurájos verzióra. Nem tudom, hogy honnan van ennyi infó a fejében, de eléggé durva. - Azért hoztad szóba a virágokat, mert minden nőt ezzel szédítesz, mi? Szép trükk, kimondottan hatásos a virágpiac mellett. - mondom, de nincs a hangomban egy cseppnyi neheztelés se, csak ártatlan érdeklődés. Nem tudom az utat, így mindig egy fél lépéssel előre engedem és félredöntött fejjel városnézek és andalgok. Mindig figyelem a környezetemet, őt és mindenki mást is, ez egy olyan beidegződés, amit nem lehet kinőni, és persze nem is szabad.
Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.
Oliver Bailey
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Az úszó virágpiac, Amszterdam 2018-04-21, 03:04
Inkább arra akartam utalni szegény lánynak, hogy szép a szeme, és kihúzva még szebb, a cicaszem meg minden srácnak gyengéje. Gondolom. De lehet csak én vagyok ilyen elvetemült! Persze nem szólalkozunk össze ezen, hiszen nem követi kommentár. Kifejezetten örülök! Nyilván az állatkert izgalmasabb bárkinek, mint bábukra húzott régi ruhák, rekonstrukciók, foszladozó könyvek, páncélok, ékszerek, fegyverek... vagy épp kitömött állatok... Senkit nem érdekel, csak a történészeket meg a töritanárokat, akik lelkes buzgalommal cipelik az összes nebulót egy olyan tárlatvezetésre, aminek már az elején sokat főbe lőnék magukat egy Török kori csontborítású mordállyal. Menet közben még dűlőre jutok kaja terén is! - Perecre! Sajtos, sós, vagy tökmagosat kérsz? Emlékeim szerint ezek vannak... Na nem mintha olyan sűrűn ennék ám ilyet! - hja amúgy tényleg nem. Csak jóban vagyok a "perecárussal". - A virágoknak, növényeknek már a középkorban illetve előtte is volt jelentőségük, jelentéstartalmuk. A viktoriánus kor egy kicseszett prűd időszak volt. Valahogy meg kellett értetniük egymással hogy "Háromkor szex?" "Nem jó, megjött" "Nem baj! Matróznak öltözve jövök!" vagy bármit... -vonom meg a vállamat és szívok egyet a cigiből. - A középkor szimbolikája meg amiatt olyan sokrétű és többnyire ismert, mert nagyon kevesen voltak akik olvasni tudtak. A freskók és a beléjük foglalt szimbolika is egy egy egész történetet mesél el. Mert a képeket mindenki megértette, onnantól, hogy a részletek jelentését egységesítették... blablabla.. Ne gyere velem templomba!..- csóválom meg a fejemet egy parodisztikusan szörnyülködő arccal. Bőven van időnk átérni az Állatkertig, és nem is siet senki sehová. Legalábbis én biztosan nem. Rámutat egy hortenziára... Mi sem egyszerűbb egy kurva hortenziánál? Nem mintha bosszantana, csak sikerült egy kellően összetett virágot kiböknie. Valahol azonban megcsillan bennem a gondolat, de végül nem kapcsolom össze a jellemét a spontán választott virágával. - Hydrangea az eredeti neve. A Hortenzia elnevezést több teória alkotja - vállat vonok - A teóriákat mindig francia nőkhöz kapcsolják. Egyébként elég kettős növény. Vagy ridegség, szívtelenség, önteltség, vagy az együttérzésért, megértésért kifejezett köszönetet szimbolizálja. A színe attól függően változik, hogy savas vagy lúgos-e a talaj és... - sóhajtok egyet. Egyébként nem csak eldarálom, hanem hol megjátszott fellengzős francia akcentussal beszélek róla, hol mint valami ősgonosz megidézője aki a faluba kántál a rossz Omenekről adom elő magamat. - És Japánban, különösen a szamurájok kerülték. Mert míg ők a szilárd hagyományt, addig ez a növény a változékony illékonyságot testesítette meg. - Ránézek Ninonra. - Kérlek, kérdezz még! A kompjúter bármilyen kérdésre a szolgálatodra áll! - ökörködöm. Ahány növényre rábök, mindegyikről mondok valami érdekességet, na jó lehet egynél közlöm, hogy fogalmam sincs mit jelent... Mert innen nézve csak egy gaz! Aztán szépen lassan, de biztosan elérhetünk a perecesig.
