2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
A válaszára leengedem a vállaimat és az arcomon is látszik, hogy számomra ez egy komoly kihívás, hogy ne pofázzak bele. De egy kis időre magamba szállok és nem is hozom fel, hiszen a beértük a többieket és egy kicsit minden felgyorsul. Hirtelen a szellemszállás is elillan érdekesnek lenni számomra, meg a kalandot kínáló titkos bejáratai.. A többiek miatt persze kicsit vissza tér a felhőtlen hangulatom, de közben ott motoszkálnak a hatalmas kérdőjelek a fejemben vele kapcsolatban. Nem véletlen találkozik össze a tekintetünk. Nem feltétel hogy a húgomat rá akarom tukmálni. Isten ments! Valójában bárki lehetett volna. Soha nem jött szóba nála senki, nem feltétlen azért repültem rá a témára, mert kerítőt akarok játszani. Sokkal inkább kíváncsi vagyok mi van a fejében ezzel kapcsolatban. De úgy érzem az édesanyja szaván kívül semmiféle vélemény nincs kiforrva. És ez engem személy szerint... frusztrál. Kellemetlen, mert attól, hogy én így érzek, neki ez normális. És nem biztos, hogy jó ha felpiszkálom benne a lázadás tüzét.. Majd kiderül. Reece úgy tűnik beéri a válasszal és tovább is terelődik a figyelme.
Mikor felpillant, láthatja, hogy a kis csoport bizony eltávolodott, kísérő tanárral, diákokkal együtt. Én viszont pont megállok előtte. Bár nem hallottam, hogy mit mondott mert pont szóval tartott valamelyik szobatársunk, de az feltűnt, hogy lemaradt. Szóval megkérdeztem valakit aki hallotta miért maradt le és vissza sétáltam. Állok előtte, nézve le rá zsebre dugott kézzel, aztán leguggolok hozzá. - Ne haragudj, hogy úgy rád, meg anyukádra förmedtem. Csak.. meg kell emésztenem a.. kulturális különbségeket. És azt, hogy ezek nem kifogások. Nem akartam nagyon bele szólni.. Csak olyan.. mintha édesanyád szavain kívül nem lenne odabent más.. Pedig... tuti van. Hiszen nem vagy egy gép. - elhallgatok egy kicsit nézek a kezei és úgy a föld irányába. Aztán vissza nézek rá és próbálok a szemébe nézni. - Amúgy mindig duplára kötöd... - figyelek ám a részletekre! Megejtek egy biztató mosolyt, de valami kapirgál odabent, úgyhogy felteszem a kérdést. - Van valami baj? - kérdem halkan, azt láthatja rajtam, hogy látom, hogy valami nem annyira kerek, és most nem is az előzmények miatt.
Egyetlen kérdés miatt mekkora slamasztikába kerültem! Most tényleg arról beszélünk hogy elhívhatnám Amyt randizni? Csak egy zavart, igen béna mosolyra futja a szavai hallatán, mert de tényleg arról van szó, hogy hívjam el a húgát randizni. Nem akarom. Rendes lány, de hát... ebből az ég világon semmi jó nem sülhetne ki, én pedig nem akarom még jobban összezavarni az életemet. Mennyivel könnyebb is volt csak magamban lenni. Kedvelem Alit, de teljesen felforgatja a jól megszokott ki életemet, még arra is képes rávenni, hogy lemenjek Roxmortsba, pedig soha sem szoktam. A szobatársaink ennyire nem eltökéltek, ők sokkal könnyebben annyiban hagyják, ha nemet mondok. Ali viszont nehéz eset és kezdem úgy érezni, hogy egyre nehezebben tudok ebből az egészből jól kijönni, főleg hogy még a menekülési tervemen is felhúzza magát kicsit. Könnyebb pedig az anyámra terelni az egészet, hogy ő nem támogatna egy kapcsolatot valakivel, aki itteni. - Nem... nem tudom Ali. Az anyám nagyon komolyan veszi a hagyományokat, ahogyan a családom is. Ez nem olyan... egyszerű. - rázom meg kissé riadtan a fejemet. Nem, egyelőre még nem merül fel bennem, hogy jobb lenne visszafordulni és visszamenekülni a szobámba, csak próbálom ezt a témát valahogy a szőnyeg alá söpörni. Annyival könnyebb, ha úgy állítom be a dolgot, hogy nem rajtam múlik és hát lássuk be sejtheti, hogy tőlem mennyire távol áll a lázadás. Oh, de azt nem is sejti, hogy mennyire távol! - Szerensére én sem, de állítólag ott vannak, bár én sem igazán hiszem el. - rázom meg a fejemet, igyekezve inkább a Szellemszállásra gondolni és arra terelgetni a beszélgetést, mint hogy a lányok legyenek a fő téma. Pedig persze, hogy ott motoszkál a fejemben az a zavaró kérdés is, hogy no és ő? Ha már engem a húgával próbál összeboronálni vajon neki van, aki tetszik? Van, akit elhívna, vagy már meg is tette? Nem, igazából nem akarom tudni, azt hiszem nem lenne jó hallani, pedig valójában az ég világon semmi közöm hozzá. Mégis elcsendesedem, amikor leérünk és elindulunk a falu felé. Nem szeretem a tömeget és itt azért sokan vannak. A szobatársaink és persze az ő barátaik is, akikről általában csak futólag hallottam, de nem nagyon ismerem őket személyesen. Aztán persze évfolyamtársak, háztársak, akiket ismerek látásból, de ők jó eséllyel engem nem, hiszen nem szoktam beszélgetni, sem barátkozni. Csendben maradok hát, időnként Alira pillantok, már-már olyan "ments meg!" fejjel, mert hát nem tudom, hogy mit is válaszoljak a kérdésre és azt sem, hogy én mit mondjak. - Csak megkérdezte és mesélt egy boltról, ami érdekes lehet. - bököm ki aztán, bár nem kifejezetten zengő hangon, hogy mindenki jól hallja. Aztán csak eszembe jut, hogyan is menthetném ezt a fura helyzetet, úgyhogy hirtelen megtorpanok és lehuggolok a cipőmhöz. - Menjetek csak, majd utánatok megyek, csak ez a fránya cipőfűző! - igen talán most még azt is megtehetném, hogy lemaradok kicsit és visszafordulok. Túlságosan hevesen ver a szívem, mert túl sokan vannak és nem tudom, hogyan fogom tudni kezelni ezt a helyzetet. Azt sem tudom, hogy mi lesz, ha... ha nem is tudom. Nem volt jó ötlet, annyira nem volt az! A földet nézem még az után is néhány pillanatig, hogy bekötöttem újra az amúgy teljesen ép cipőfűzőmet és csak kis idő múlva pillantok fel újra, hogy megnézzem mennyire távolodtak el. Hezitálok, még mindig nem tudom, hogy utánuk menjek-e. Nem is biztos, hogy hiányolnának, sőt a többség valószínűleg észre sem venné, hogy lemaradtam, hiszen már most beszélgetnek tovább és hangosan nevetgélnek.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
Szegény nagyobb bajban van mint hihetné. És az csak az egyik szempont, hogy miattam. A válasza elég szégyenlősre sikeredik de hát könyörgöm, Sung-yeunról van szó. Szerintem sosem találkoztam még zárkózottabb, szégyenlősebb sráccal! Ami persze nem baj. Én bírom ilyennek is. Legalább nem lehet könnyen elrontani, vagy bele vinni hülyeségekbe. Noha a megbocsátható határokat mindig igyekeztem tartani minden esetben és helyzetben én is. Ettől függetlenül a nővérem már rám sütötte, hogy bajkeverő vagyok. - Ebben addig nem lehetsz biztos, ameddig meg nem kérdezed! - vigyorgok rá. Aztán amikor beközli, hogy az anyja mit szólna hozzá igencsak fennakadok kis híján látni az államnak csapódó szellem palánkot is ami majdnem hanyatt esésre késztet. Rosszallóan nézek rá, de érezheti, hogy nem neki szól, hanem szerencsétlen anyjának. Nem akarom bántani, főleg nem a kultúrája miatt de egyszerűen kiszakad belőlem a kérdés - És az jó lesz neked? Félre ne érts, nem mondom, hogy akkor kísérletezz Amyn, mégis csak a nővérem! De neked tényleg megfelel mindez? Sosem érezted, hogy lázadni akarsz... a kultúrád "szabályozásai" miatt? - tényleg érdekel! - Nem bántani akarlak, csak hát.. húsz évvel előrébbi időben "nőttem fel" - macskakörmözök mert még marhára nem tartom magamat felnőttnek - és ott minden.. sokkal szabadabb felfogású volt, mindenki számára. - legalábbis ami a varázsvilágot illeti. Persze ott is ott volt a Titokvédelmi törvény meg minden de.. nah! Szegény ezzel a húzásával bizonyos szempontból csak olajat öntött a tűzre. Hát még ha elő áll a koreai cölibátus dologgal... Az ő érdekében reméljük nem teszi. Persze közben tovább is megy a téma és nem biztos, hogy jó ha én is ezen rugózok mert még a végén fogja magát és vissza megy! És nos igen.. valószínűleg mindenkiben megfagyna az ütő, ha egyszer csak beállítana hogy hali jöttem fürdeni!.. ~és ledobja a törülközőt~ Egyenlőre nagyon kamaszok vagyunk ahhoz, hogy ezt zavar vagy para nélkül tudjuk kezelni. - Bevallom sosem találkoztam még gonosz szellemmel. Hóborcon kívül, de ő is még csak a kopogószellem kategóriába esik. - közelebb hajolva megjegyzem - Csak meg ne hallja! - bár már elég távol vagyunk ettől a veszélytől, de vélhetően nem szívlelem a tagot... szellemet. - És egyet értek veled. Ha annyira veszélyes lenne, már rég lebontották volna. A helyiek azt rebesgetik, hogy már annyira megszokták, hogy már csak a kicsik miatt is állva hagyták az építményt. - ismét közelebb hajolok - Vannak bizony. Bár az egyik beomlott. A másik meg.. nos túl nyuszi voltam és nem mentem végig rajta egyedül. De van.. - hát igen, mit szégyelljem? Én bepróbálkoztam. A papíromat oda adtam legelső alkalommal év elején, így tőlem el sem kérik. A kísérő tanár érdeklődve méri végig Sung-yeunt - Jó szórakozást! Remélhetőleg gyakrabb látogató leszel ez után! - mondja még neki a tanci. Durva, hogy tényleg most megy le először idén.. A többieket beérve igazából hamar körénk verődnek a szobatársaink és szintén köszöntik, meg lepacsiznak vele ahogy velem is. Fel sem merül bennem, hogy a lekésésen aggódjak. Tényleg szét vagyok szórva. A nagy közöntések, meg tervezgetések között, hogy ki merre megy, vadul megy az össze nézegetés meg a szemmel üzengetés amit közel sem csinálunk olyan profin és feltűnés mentesen mint ahogy képzeljük. - Hogy sikerült rávennie, hogy gyere? - teszi fel lelkesen a kérdést Reece Seung-yeunnak. Persze a tekintetemet bevonzza a tekintete és pillanatra meg is tartom a szemkontaktust, miközben egyébként valaki totál másnak magyarázok. És szépen el is indulunk a falu felé vezető úton, ami már önmagában hangulatos. Hiába van április, és melegedett egy minimálisat az idő, simán szállingózik még a hó. Persze el is olvad, szóval mindenütt tócsák vannak, de már érezni a tavaszt és úgy mindennek az éledését.
Már megnyugodnék a semmik hallatán, de aztán felvezeti ezt az elhívás dolgot és sejtelmem sincs, hogy mit mondjak, vagy reagáljak rá. Lassan leesik, hogy mire is céloz pontosan, de hogy most erre mit mondjak azt nem tudom. Lehet, hogy megtehetném igaz? Elhívhatnám Amy-t valahová, mint hogy azzal, hogy túlságosan rám figyel Ali a végén még lebukjak. - Nem én... nem is tudom, biztosan nem akarná. - habogom, bár ahogyan ismerem Alit ez nem lesz neki elég és a végén még le akar majd szervezni nekünk valami randit. Jesszus azt kellett volna mondanom, hogy szó sincs róla és ez eszembe sem jutott! Mégis hova gondoltam? Nem tudnám eljátszani, hogy tetszik egy lány és úgy tenni, mintha... Ennyire már tényleg nem mehetek messzire, mert végképp nem leszek képes tükörbe nézni. Arról nem is beszélve, hogy Amy tényleg rendes lány és mi van akkor, ha... nem is tudom, de nem akarom megbántani, vagy ilyesmi és úgyis csak az lenne a vége. - És nem is jó ötlet. Az anyám szerint azt kell majd elvennem, akit találnak nekem. - teszem gyorsan hozzá. Végül is tehetek úgy, mintha az én kultúrámban, ami sokkal szabálykövetőbb, mint az övék, ezek a dolgok úgy működnének, mint régen, hogy a szülők keresnek valami párt és nekünk meg még véletlenül se szabad mások felé kacsintgatni. Végső soron természetesen még azt is mondhatom, hogy az anyám szerint csak koreai lányhoz lehet közöm... olyan értelemben és ezzel máris erősen szűkítem a lehetőségeket, hiszen nem igazán vannak az iskolában rajtam kívül tömegesen koreaiak. - Igen azt szoktam hallani. - mosolyodom el a magam visszafogott módján. Hát igen volt már rá példa, hogy a fürdők felől elszűrődött ide is a hangos nevetés és az se ritka, amikor eleve igen vidáman jönnek vissza. Gondolom jól szórakoznak, de ez nem jelenti azt, hogy számomra ez működhetne. Azt hiszem mindenki erőteljesen lefagyna, ha velük fürdenék együtt. - Hallottam a Szellemszállásról. Azt mondják, hogy ott tényleg vannak gonosz szellemek is, én is ezt hallottam. Szerinted is? - mármint nem olyanok, mint az iskolában, mert ugye itt is vannak szellemek, de azok véletlenül sem mondhatóak gonosznak. Oké van, aki kissé ellenszenves, mint Hóborc a tréfáival, és vannak távolságtartóak is, de egyikük sem gonosz. - Amúgy szerintem butaság, ha veszélyes lenne az a hely, akkor nem lenne a faluban ugye? Vannak titkos bejáratai is? - nem vagyok közösségi ember, szóval ilyesmiket nem ismerek és nem is nagyon hallottam róluk. Nem szoktma kószálni és tilosban járni. Az ilyesmivel az ember felhívja magára a figyelmet, tőlem pedig nagyon távol áll az, hogy felhívjam magamra a figyelmet. - Rendben akkor a Három Seprű legyen a vége. - egyezem bele végül és amikor leérünk oda is adom a kis papírost az aktuális kísérő tanárnak, hogy mi is besorolhassunk a többiek mellé szépen. Épp indulnak, úgyhogy ha egy kicsit tovább kell győzködnie engem Alinak, akkor akár még le is maradhatott volna az indulásról. Pár pillanata el is időzik a tekintetem rajta, amíg bizonyára köszön a többi ismerősének, barátjának, vagy legalábbis a már lelkesen várakozó szobatársainknak. Rendes dolog tőle, hogy kockáztatta a lemaradást miattam.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
A szemöldök emelgetés elmarad, de igen, eléggé szuggesztíven nézek szegényre, de mikor látom rajta, hogy totál értetlenül néz rám csak rálegyintek. - Semmi.. Semmi! De ha netán elhívnád valahová Amyt, próbáld úgy, hogy anya ne tudja meg. A végén magára veszi a szervezést egy világ lelkesedésével és túltolja. - amiről persze tudom, hogy nem igaz, de ártatlan tréfás túlzásnak szántam. Másfelől.. bevallom ennél burkoltabban nem tudtam volna pedzegetni neki. Nagyon kíváncsi vagyok mit reagál mert eddig totálisan össze zavart... És nem szeretek összezavarodva létezni. Olyan kiszolgáltatottságot hagy bennem. - Pedig néha vicces. - gondolok arra mennyi idiótaságot vagyunk képesek csinálni a fürdőben.. aztán elfogadva az álláspontját még hozzá toldom. - De megértem. Én nagyon hülyén éreztem magamat eleinte a mintáim miatt.. Tök kínos volt. - felhúzom a vállaimat ahogy vissza gondolok, mintha csak védelmet keresnék, de végül hetykén ejtem csak le őket. - Aztán rájöttem, hogy vannak ennél rosszabb meg kínosabb dolgok. - nem győzködöm, isten ments! Érezhetően nem tukmálom a közös fürdőhasználatot.. Azt hiszem hülyén is venné ki magát. Inkább csak megosztottam vele az álláspontomat. Szegényre annyi információt zúdítok, hogy egyébként csoda, hogy én megjegyeztem, nem hogy ő. - Meg fogsz lepődni; annyira nem nagy falu, inkább zsúfolt. De igen, megeshet, hogy nem lesz mindenre idő. - hümmenve gondolkozom el, hogy mi az amit érdemes még megnézni a két választottján kívül. Természetesen azt fogom mondani a végére, ahova a kis meglepetés társaságot össze hívtam, úgyhogy olyan sokat nem kell gondolkodnom. - A Szellemszállás még egy jópofa hely. Bár azt csak távolról lehet nézni... Amennyiben nem ismered a titkos bejáratait. - egy kis tilosba csábítás mindig színesíti a palettámat. Persze csak az ártalmatlanabb módokon. Kifejezetten nem szeretem kockáztatni a bőrömet, se másokét a kaland végett. De egy öreg rongyos, legendáktól övezett házba való belógás annyira nem vészes. - Állítólag teliholdas éjszakákon üvöltve tomboló kísértetek portyáznak arra. Deee... szerintem ezt a történetet te jobban ismered mint én. Amit viszont mindenképpen ajánlok a végére, az a Három Seprű.
Amikor Amyt említem azért eléggé meglep az a fura nézés. Ráncolom is kissé a homlokomat, mert nem tudom mire vélni és főleg nem sikerül elsőre értelmeznem, hogy mit húzogatja a szemöldökét, vagy mit csinál. Szerencsére pár pislogás elég, hogy abbahagyja és jön az újabb kérdés, amire nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Fáradt.. oh hát persze, hogy! Hulla fáradt vagyok néha, szoktam elvétve aludni délután, volt már rá legalábbis példa és megpróbálom hétvégén behozni a kiesett időt, amikor nem kell annyit tanulni és napközben lehet pihenni valamennyit, viszont még fiatal vagyok, a szervezetem pedig úgy fest azért alkalmazkodik a helyzethez, amit rákényszerítek és azért még bírja a gyűrődést és a kevés alvást. - Néha egy kicsit, de nem vészes. Nem... igazán szeretek másokkal együtt fürödni. - bár gondolom ezt már eddig is sejtette, úgyhogy nem mondtam vele sok újdonságot, hogy ez számomra igen nehéz pontnak számít, ha pedig így van hát kénytelen vagyok olyankor menni, amikor tuti, hogy nincs tömeg. Azt még sem tehetem meg, hogy bezárkózom és kisajátítom a fürdőt, azt kétlem, hogy bárki jónéven venné. - Oh tényleg, akkor volt időd jól kiismerni, amikor még nem iratkoztatok be, de már visszajöttetek... onnan. - a másik világból, síkról, ahol hát felnőttek. Még mindig fura ez az egész nekem és igazából próbáltam kicsit a könyvtárban is utánajárni, de nem sok mindenre jutottam. Amikor megkérdeztem a kedves könyvtáros hölgyet, akkor a regényekhez vezetett, szóval tudományos alapokon nyugvó, vagy mágikus tényekre épülő könyvek nem kerültek elő, amik a másik síkok témakörében íródtak volna. Lehet, hogy a Tiltott részlegen van ilyesmi, de oda nekem nem lenne merszem csak úgy betörni, vagy belógni. - Hű akkor jó nagy! Nem hiszem, hogy lesz időm mindent megnézni, te mit javasolnál, amit semmiképp se hagyjak ki a pennabolton és a Dev... Der... Dervish &... szóval ezeken kívül? - hű hát sok volt az info és őszintén szólva a bonyolult másodikat nem sikerült megjegyeznem, de ha az ő kedvence, akkor biztosan érdekes hely lehet és akkor mindenképpen érdemes megnézni, azt pedig ahol sok a könyv nem is kérdés, hogy nekem találták ki.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
Ha saját maga miatt csinálná, mármint, ha amiatt csinálná, mert fiúként gondol magára, nem a testvérét kell játszania, hanem tényleg a saját nemi identitását akarná prezentálni, teljesen más lenne a helyzet. Talán a tanárok sem problémáznának rajta, és talán nem próbálnának meg káros helyrenevelést sem alkalmazni. De az, hogy valaki a szülő miatti kényszerből kerül ilyen helyzetbe... Ez brutális mentális terhelés, és nem is ő kerülne miatta bajba, ha kiderülne, hanem sokkal inkább az édesanyja. Vannak szülők, akik mikor kiderül, hogy a gyermeke az ellenkező nem képviselőjeként akar élni, egyszerűen amiatt nem fogadják el a saját kölyküket, mert úgy érzik, ez a nemváltás megöli azt a személyt akit ő a világra hozott.... Az ő esetében pedig... Az anyja "megöli" a született nemével önazonos lányát, azért, hogy a halott fiát éltesse... Többszörösen is brutális. Főleg, hogy egy idő után, a kötés ami leszorítja.. a bordáit is megrepesztheti hosszútávon.. Vagy mint egy fűző deformálhatja a testét! Ha tudnám, hogy mennyi mindennel küzd... De nem tudom. Minderről fogalmam sincs. Egyenlőre... Megmosolygom, talán kicsit nekem is sikerül zavarba jönnöm. Nem gondoltam, hogy megerősíti. De egyenlőre nem teszem szóvá ami hirtelen felmerül bennem. Aztán jön a kontrázás Amy kapcsán, ami miatt meg megcáfolódni tűnik az előző ki nem mondott feltételezésem. Cserébe egy kis vigyor kerül a képemre. Olyan mint amikor egyik srác húzza a másikat, ha annak bejön egy lány... Aztán kultúrálom magamat, hiszen mégis csak a nővéremről van szó! - Nem szoktál kifáradni? - kérdem egyszerűen. - Ahogy eddig láttam, mindig utánunk is alszol el. - állapítom meg. Ez azért rohadt fárasztó lehet, főleg, hogy azért mi is néha hajnalig kukorékolunk mint a jógyerekek. Közben sietősen mindketten cipőt húzunk meg kabátot meg mindent és már indulunk is, hogy beérjük a többieket. - Roxmortsban lakunk anyával. - mondom derűsen. És gondolkozás nélkül már válaszolok is, lelkesen de nyugodt hangerővel avatom be - Ha szereted a trükkös játékokat, akkor Zonkó Csodabazárját érdemes megnézni. Néha egészen hasznos holmikat is lehet ott találni. De főleg inkább szórakozásra való játékok. Ha édesszájú vagy akkor a Mézesfalás a legjobb! Mindent is lehet kapni. ÚÚ!! Az első nap amikor találkoztunk, a Calamus pennaboltból jöttem. Amynek egy új könyvet vettem épp át. Az az üzlet szerintem neked is nnagggyon tetszene. - aztán hirtelen hallgatok el, de csak mert elfogy a levegőm. - Van még egy hangszerüzlet a soron.. aminek restellem, de nem jut eszembe a neve. Az én kedvencem a Dervish & Durran. Mindenféle varázstárgyat árulnak és javítanak. Tök jó dolgok vannak ott. Van egy varázslény- kereskedés is, de csak ilyen apró diszlényecskéket tartanak. Vannak még fogadók. A Három Seprűbe jár mindenki a suliból jószerivel. Illetve nagyon szép erdei útjai vannak. - Adok "rövid" ismertetőt a falucskáról.
Igen kissé belém fagy a szó, na nem mintha amúgy kimondottan szószátyár típus lennék, amikor viccesre veszi a figurát a látványos zavarom miatt. Végül is mindig zavarban vagyok, ha a szobatársaim öltözködnek, próbálok ettől elhatárolódni, általában nem tartózkodom olyankor a szobában, más időbeosztás szerint élek szándékosan, de nem mindig tudom elkerülni az ilyen helyzeteket, mint most is. - Öhm... igen, akarom mondani tényleg jól sikerült összeválogatnod a ruháidat most. - köszörülöm meg a torkomat és nagyon igyekszem leplezni a zavaromat. Alastair egyébként helyes srác és kifejezetten sokat foglalkozik velem a szobatársainkhoz képest. Ők elfogadták már, hogy inkább magam vagyok, ez így elég jól működött is, de Ali azért másképp viselkedik, sokkal nyitottabb és mivel nem ismer még olyan sok embert, gondolom jobban kapaszkodik azokba, akiket legalább már ismer. Ha több barátja lesz, majd úgyis velük lesz többet gondolom, vagy ha netán... barátnője. - Én csak.. ilyen vagyok. Nem lehet mindenki nagyhangú, szeretek egyedül lenni, pihentet. - mondom ki végül. Igazából régen sem voltam kifejezetten nagyszájú, bár persze azért voltak barátaim és jártam társaságba is, na de most... Az ember hogyan legyen nyitott vagy adja önmagát, ha egyszer eleve valaki mást kell játszania? Azt sokkal könnyebb egyedül, de hát ezt nem mondhatom csak úgy ki, magyarázkodnom kellene és nem hiszem, hogy arra készenállok, arról nem beszélve, hogy biztosan senki se értené meg, amit csinálok, sőt talán még bajba is kerülnék miatta, ha a tanárok megtudnák. Végül azért mégis beadom a derekamat, kíváncsi vagyok a falura és mivel még sose jártam ott egyszer csak belefér. Amúgy is minden nap jóval korábban kelek, mint az átlag, vagy jóval később fekszem, úgyhogy majd egy kicsit elücsörgök a társalgóban, ha egyedüllétre vágyom, mert túl sok volt a napi információhalmaz. Meg aztán ott is tudok sétálgatni, nem fogok ráakaszkodni Alira. - Oh, értem. Kár, aranyos lány. - bököm ki, miközben már nincs mit tenni igent mondtam és a kézrázás után Ali már húz is ki az ágyból. Ezek után már fura lenne visszakozni még akkor is, ha a kérdésem akár még úgy is tűnhet, mintha érdekelne Amy. Végül is fiúként akár még tetszhetne is... az más kérdés, hogy természetesen szó sincs róla, nem miatta vagyok zavarban és pirulok el időnként. - Már kora reggel, ti még aludtatok. Szeretek korán kelni, azt szoktam meg. - hadarom el, közben a szekrényemhez lépve, hogy előkeressem az engedélyt, amit anya már hónapokkal ezelőtt írt, csak hát eddig még egyszer sem használtam fel, amikor lehetőség volt rá. A zsebembe süllyesztem gyorsan és belebújok a cipőmbe is. - Milyen Roxmorts? Te már voltál ott? Mit érdemes megnézni? - érdeklődöm, miközben minden bizonnyal sietősen indulunk el, hiszen utol kell érni a többieket, külön nem mehetünk a faluba és hát időhöz kötött az indukás.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
Igyekszem nem a fejére nőni, de tény, jobban keresem a társaságát mint a többiek. Meg rajta kívül van még pár kiszemeltem akiknek jobban keresem a társaságát, mint a többieknek. Ha kívülről szemlélné valaki, láthatná, hogy nagyjából mind nagyon különböznek tőlem. Az pedig enyhe túlzás, hogy vannak barátaim. Egyrészt még nem vagyok itt annyi ideje, hogy ezt így kijelentsem, de vannak páran akikkel jobban alakul, vagy könnyebben egy hullám hosszra kerülünk. Egyenlőre azonban még nagyjából mindenki a barátjelölt, jóhaver, jófej, haver, ismerős, még nem tud róla de jóban leszünk és a kerüld el.. nagyon messze - kategóriákba esik. Nem mintha ténylegesen rendszerezném, vagy odafigyelnék erre. Az más kérdés, hogy viszonylag könnyen nyitok. Tényleges barátból azt mondják nincs sok, én pedig azt mondom, az embernek annyi barátja van, ahány kapcsolatot képes, vagy ahányat akar személy szerint ápolni, oda - vissza. Az első válaszára félre biccentem a fejem mint egy értetlen vizsla. Valamiért van egy olyan sanda sejtésem, hogy épp nagy hévvel keresi a kifogásokat. Bár közben félig valami igazság is mintha lenne benne. A zavara pedig nagyon is szembe tűnik. - Baj van..? Kifordítva vettem fel valamit? - kérdem kicsit megilletődve, nem tudom hova tenni az irul-pirulós helyzetét. Aztán poénnak szánt arcoskodással megjegyzem - Vagy csak ennyire jól nézek ki? ~ egy "csábos" vigyorral megemelgetem a szemöldökömet, egyértelműen tréfálok, bár lehet lesokkolom vele kicsit. Minden zavar, vagy átmenet nélkül komolyabbra váltva válaszolok, mintha mi sem történt volna. - Az időid nagy részét egyedül töltöd, vagy önkéntesen kivonulva a társaságból. Ez.. ez tényleg jó? Mármint.. úgy értem, ez mit jelent számodra? Ilyenkor meditálsz? Olvasol?.. Vicceket gyakorolsz a tükör előtt? vagy.. egyéb..? - vicces, mert a legkevésbé szeretném pesztrálni, egyszerűen csak én egy fejemen pörgős, szétszórt, mérhetetlenül mindenre is kíváncsi srác vagyok, aki előtt ha egy helyzet, vagy bármi nem ismert, akkor rákérdez. Úgyhogy most is megteszem. Kíváncsi vagyok az ő nézőpontjára. Eddig ezzel legalább békén hagytam. Most viszont úgy érzem eljött az ideje. Nem faggatom agresszívan, vagy gúnyolom, inkább szórakozottan kíváncsira veszem a figurát. Tudja, hogy ha akarja bármikor lepasszolhatja a kérdést. - Ne érts félre, én nem igazán tudom milyen egyedül lenni... Én szerintem unatkoznék.. vagy egyszerre akarnék mindent csinálni... - oldalt pillantok - .. vagy sokszor pakolnám ki és be a szekrényem ameddig rend nem lesz.. - morfondírozok aztán vissza kanyarodik a fókuszom hozzá. Mikor beadja a derekát felcsillannak a szemeim és huppanok egyet az ágyán, de csak hogy ültömből állásba lökjön az ágybetét rugója. - Most az egyszer! - fordulok vele szembe, még kezet is nyújtok rá neki lelkesen, egy kis vigyorral, lényegében kihúzva az ágyából, amennyiben elfogadja. Közben a lelkemre köti, hogy ha egyéb dolgom van, nehogy vele merjek foglalkozni. - Rendben rendben! Emiatt ne aggódj, nem foglak pesztrálni. - ígérem neki csurit mutatva. - Amy? Nem. - kicsit elkomolyodok egy kicsit el is pirulok és nagyon halkan csak annyit mondok - ..Csajbaj.. Nincs szegény a legjobban. Ő meg.. ilyenkor szeret egyedül lenni. - húzom fel a vállaimat pillanatra. Ezt a verziót magyarázat nélkül megértem, meg aztán, a tesómról van szó. Aztán eljut valami az agyamig mikor végig nézek rajta és pillanatra megtorpanva a tényen, kibukik belőlem a kérdés. - Mikor öltöztél fel?
Tényleg elég látványosan beletemetkezem a könyvbe, úgyhogy nehéz lenne nem észrevenni, hogy zavarban vagyok a pőresége miatt, még ha fiúk között ennek normál esetben nem is kellene gondot okozni. Esetemben viszont sajnos eléggé más a helyzet. Hallom, ahogyan motoszkál, sejtem, hogy épp öltözködik, ami aztán végképp okot ad arra, hogy a könyv mögé rejtőzzem, hiszen ebben az esetben még a törölköző is lekerül róla még ha csak egy kis időre is. Aztán elkerekedik a szemem, amikor eltűnik a könyv a szemem elől és megérzem az ágyam szélére nehezedő súlyt is. - Bocsánat, csak azzal nem akartam gondot okozni, hogy nem megyek... vagy hogy megyek. - zavarodom bele, hiszen pontosan nem is tudom, hogy melyik része lenne nekik gond. Pont, hogy rólam van szó, de még sem mondhatom azt, hogy bocs csak simán egyedül szeretnék lenni, mert akkor sokkal jobban elengedhetem magamat, mint ha másokkal vagyok. Meg aztán végképp nem magyarázhatom el azt, hogy ennek mi a háttere. Ezért is hallgatok el, amikor rákérdez, hogy mi az oka, hogy nem akarok lemenni a faluba. Tény, hogy eddig még sosem voltam, nem csak, hogy gyakran hagyom ki. Igazából talán még érdekelne is, viszont mindig úgy gondoltam ilyenkor legalább egy kis ideig biztosan egyedül lehetek a szobában és nem kell attól tartanom, hogy valaki pont akkor jön, sőt az egész iskolában kevesebben vannak, ami azt jelenti, hogy teljesen nyugodtan fürödhetek meg akármikor, amikor jól esik, nem csak késő este. Azért ennek is meg van az előnye. - Nem, én csak... Szeretek időnként egyedül lenni és ilyenkor megtehetem. - na jó, ez azért is eléggé sántít, mert amúgy sem vagyok az a kimondottan társasági ember, aki sokat jár másokkal akárhová is. Elég sokat vagyok a szobánkban, ezt már bőven kiszúrhatta Alastair, hiszen jó ideje itt van. Kifejezetten arról se vagyok híres, hogy lennének barátaim, a szobatársaim is azért léptek már le, mert megszokták, hogy úgyis mindenre nemet mondok és annyira nem erőlködtek, hogy ezen változtassak. - De talán... most az egyszer... - ülök fel végül az ágyon. Én fel vagyok öltözve, úgyhogy végül is ezzel nincs gond, várni nem kell rám, meg semmi ilyesmi. Kicsit azért még hezitálok, de végül nagy levegőt veszek. Alastair rendes srác és azóta, hogy beköltözött valahogy sokkal aktívabban próbálkozik nyitni felém, mint a többi szobatársunk és mégis illene ezt meghálálnom valamivel. - Oké, de ígérd meg, hogy ha van valami dolgod, vagy ilyesmi, akkor nem velem foglalkozol majd végig jó? - ezt már máskor is csinálta, mintha csak úgy érezné, hogy muszáj pesztrálnia, pedig engem egyáltalán nem zavar, ha épp egyedül vagyok. Neki azért ott a testvére is, meg vannak barátai, akikkel biztosan szívesen lógna, én pedig elsétálgatok kicsit magam is a faluban, eddig még úgy se láttam. - Jön esetleg Amara is? - csúszik ki a számon a kíváncsi kérdés. Még csak futólag találkoztam a testvérével, és persze láttam órákon, de ő is nagyon kedves, viszont úgy láttam talán kicsit hasonlóbb hozzám, visszafogottabb típus, főleg hogy még dadog is.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
Sung-yeun-nak nagyon sok olyan szokása van, ami számomra teljesen új, hogy emberek ilyen olyan dolgokat illettlennek tartanak, megint mások meg számukra tökéletesen természetesek. Ugyanakkor mivel nem akartam illetlenül őt faggatni, így a könyvtárban keresgéltem mindenféle könyvet, ami a Keleti kultúrákkal, történelemmel, ottani varázstársadalommal foglalkozik, illetve a mugliismeret tanárnővel beszélgettem a témáról, de úgy tűnik, Korea a világ jelenleg egyik legzárkózottabb országa, mert alig van valami és az sincs igazán lefordítva.. Ez a félsikertelen kísérlet adta, hogy mégiscsak Sung-yeun-tól kértem, hogy meséljen. És mivel más forrásom nincs e-téren, így amit mondott, én elhittem. A többiek fogalmam sincs hogy állnak a dologhoz, én szeretek mindennek utána menni. Szeretem, ha hozzá tudok szólni mindenhez amiről a másik beszél. Ebben az esetben viszont maradt a kérdez-felelek. Persze előre bocsátottam, hogy ha zavarja csapjon le nyugodtan, mert van hogy nem veszem észre magamat. Mikor feltűnik, hogy sikerül zavarba hoznom, kapcsolok és gyorsan az szekrényajtó takarásában felöltözök, legfeljebb a hófehér hátam villanhat ki, megkímélve a kedélyeket. Immár ruhában lépek vissza hozzá az ágy mellé és két ujjamat a könyv gerincére illesztve lebillentem az arca elől. A többiek már leléptek. - Mi lenne, ha nem úgy gondolnál a jelenlétedre, mint gondra? - valahogy mindig ide lukad ki. Mintha léteznie sem szabadna. A koreaiakról nagyon zárkózott kép alakult ki eddig bennem. Akik nagyon ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Ami viszont nem baj, mert így legalább biztosan nem felejti el a saját kultúráját. Szeretném úgy lecsalni Roxmortsba, hogy nem sejti meg, hogy a srácokkal csináltunk neki egy visszafogott szülinapi fogadást. Igaz, hogy majd csak két nap múlva lesz, de két nap múlva nincs Roxmortsi hétvége. És ki tudja mikor lesz a következő! - Ezúttal igazán megmondhatnád a könyvednek, hogy ne sajátítson ki! - mondom egy mosollyal közben elléptem már tőle és készenlétbe raktam táskámat, hogy itt ne hagyjam. - A srácok mondták, hogy majdnem mindig kihagyod. Történt valami ami miatt nem szeretsz lejárni? - megállok ágya mellett és lazán csak a keretének támaszkodom és érdeklődve, nem számon kérően. Megfürdették volna a hóban? Vagy miért? Az már feltűnt, hogy mérsékelten feminimebbnek tűnik, mint a többiek, nem viselkedésre, hanem... úgy mélyebben... de nem tulajdonítottam ennek negatív vagy igazából úgy bármilyen más felhangot sem. Mint ahogy azt sem gondoltam túl, hogy nem csak lányokkal sikerült álmodnom utóbbi időben, hanem többek között vele is. Valahogy inkább úgy él a fejemben ez, hogy az emberek mind csodálatosak és vonzóak és pont.
Nem mondom, hogy könnyű plusz egy embert kerülgetni minden reggel és este, de egyelőre egészen jól megy a lavírozás. Végül is volt időm gyakorolni már azóta, hogy itt vagyok. Eddig is azt mondtam a szobatársaimnak, hogy az én kultúrámban az ilyen nyílt meztelenség nagyon nem illendő, úgyhogy mindig akkor megyek fürdeni, amikor biztos, hogy nincs ott más, elég korán, vagy későn ahhoz, hogy ne akadjak össze senkivel sem. Ettől persze még nem jelent kellemetlenséget számomra mondjuk a szobatársaimat hiányos öltözetben látni. Mégis csak fiúkról van szó és elég lazán is kezelik az ilyesmit. Ezúttal is, mivel tudom, hogy folyik a készülődés én még a takaró alatt bújok meg, a kezemben egy könyv, ami elég jól kitakarja a szobát, így ők nyugodtan el tudnak menni, én pedig nem kell, hogy odanézzek. Persze nem lenne rossz ez a kirándulás, anya még engedélyt is adott rá, de én ilyenkor sokkal jobban szeretem egy kicsit egyedül tölteni az időt. Fesztelenül egész nap, azt tenni, amit szeretnék, miközben nem kell figyelnem rá, hogy ki mit szűr le miből. Azért elég nehéz egész nap odafigyelned arra, hogyan viselkedsz, mikor mit csinálhatsz és persze egyre kényelmetlenebb kezd lenni még a bő ruhák alatt is a mellkasom lekötözése. - De én tényleg szívesebben maradnék itt, már... - pillantok fel a könyvből, de épp csak egy másodpercre, aztán elharapva a mondatot gyorsan vissza is billantem az arcom elé, hiszen meg is kapom premierplánba az egy szál törölközős verziót az újdonsült szobatársból, ami őszintén szólva még mindig zavarba hoz, a könyv viszont jól takarja a halvány pírt, ami megjelenik a hófehér bőrömön. - De ti menjetek csak nyugodtan, biztosan jó lesz. Nem szeretnék gondot okozni. - teszem még hozzá, de most már a könyvembe temetkezve. Igazán nem szeretném, hogy rosszul érezze magát akár Alastair, mert nem megyek. Tényleg jobb nekem így, bár Roxmorts érdekes hely, de néha nem árt, ha egy kicsit kikapcsolódik az ember egyedül is és épp nincs valakivel együtt, esetemben pedig ez fokozottan igaz.
A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor meglepő csavarokat is tartogat.
Ahogy az sejthető volt, Bimba nem látta akadályát annak, hogy Sung-yeunék szobájába kérjem magamat lelkes bociszemekkel. És, hogy elkereszteljük a szobánkat. Yeun tiszteletére a sas-szoba birtokosai lettünk. Azóta sasolunk. Meg szerintem az összes létező szörnyű, vagy egy fokkal mérsékeltebb szóviccet elsütöttük már egymást gerjesztve a hülyeségben, pedig még alig telt el (pár hét?). De azt hiszem ez tök jó is így. Arra viszont folyamatosan emlékeztetnem kell magamat, hogy hiába iszonyatosan jó a társaság, nem szabad bepunnyadnom! Nem akarok anyának csalódást okozni. Annyira igyekszik ő is. Apa már más tészta. Amióta itt vagyunk kevesebbet látjuk. De a suli és a társaság legalább kevésbé hagyja, hogy olyan opciókra gondoljak, minthogy most, hogy anya itt van, ő le fog lépni. Amy amúgy is rommá nyúz a bepótolandó, felzárkóztatós elméleti, vagy épp gyakorlati anyagokkal. Én pedig kénytelen vagyok azon kapni magamat, hogy valamelyik este Adorával sikerült álmodnom, aztán Sung-yeunal és még úgy pár nevet el tudnék sorolni... Az apától örökölt jegyeim jobban meg vannak hülyülve, mint a szervezetem reggelente.. Újra rám tört, hogy nőjek még, mert már pár éve megálltam a jelenlegi 170-nél és nem létezik, hogy ilyen seggduasz maradjak! Azt nem élném túl!! Valamelyik nap pedig feltűnt, hogy mintha izmosodtam volna.. Egy kicsit.. Bár lehet csak a kibontakozó kezdeti hiúságom láttatja ezt velem, de azért örülnék, ha igaz lenne! Megtorpanva a töprengésben és abban, hogy a közös fürdő egyik tükrében, derekamra csavart törülközőben, a hasammal játsszak, hogy kitolom meg behúzom és feszítek szórakozottan, beérik valamiféle felismerés. Most hogy így végig gondolom, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ultramód elkezdtem kamaszodni. Inkább össze szedem gyorsan a cuccaimat és úgy ahogy vagyok törülközőben, papucsban visszamegyek teljesen gyanútlanul az átvezető folyosón át a szobánkba. Mintha Sung-yeun olyasmit mondott volna, hogy ma nem érzi jól magát és inkább kihagyja a Roxmortsi hétvégét.. A többiek már tuti leléptek. De talán sikerül meggyőznöm, hogy jöjjön mégis! Ezen felbuzdulva nagy lelkesedéssel és még nagyobb hévvel vágom ki a fürdőből vissza vezető ajtónkat. - Sung-yeun! Eszembe jutott egy zseniális ötlet, ami tuti meghozza a kedved Roxmortshoz!!!~
