2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ilyenkor bánom, hogy még fiatal és kicsi vagyok. Ha nagyobb és erősebb lennék, már tuti megfogtam volna a kezét és elvettem volna magamról. De ez így lehetetlen akció, azért ismerem a fizikai határomat. Csak a probléma lenne belőle. -Nahát…ki hitte volna. - válaszolok úgy, mintha meglepő lett volna, hogy azt mondja ő is aranyvérű. Azt hiszem olvastam olyasmit, hogy a Mardekárba leginkább ők kerülnek be, de van, hogy mások is. Például sárvérűek, viszont azokat még jobban kinézik magukat, mintha más házban lennének. A franciákról szóló elképzelésére vagy tudására, inkább már nem is reagálok semmit sem. Van egy olyan érzésem, hogy úgy se fogom tudni meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Ezzel az a baj, hogy mindenki csak a külsőt látja, de ha ott él egy pár évet, akkor jobban átlátja a dolgokat. Nem minden fekete és fehér, ahogy szokták volt mondani. De mindegy is, nem lényeges a téma. -Még szép, hogy jól vág az eszem, okosabb vagyok a korombelieknél. - vágok vissza, kicsit rákontrázva. Viszont nem hazudtam olyan nagyot, fejlettebb vagyok a korombelieknél ész ügyileg. Vagy talán csak annyira antiszoc vagyok, hogy inkább többet tanulok a saját és családi elvárások mellett is. Amikor elkezdi sorolni a feltételeit, több szempont miatt is megakadok, legalábbis a gondolatmenetemben. Először is, úgy nézek én ki, mint aki nagy party arc lenne? Mondjuk nem ismer, és lehet csak egy rossz napomon kapott el, ki tudja mit gondol rólam. Az, hogy legyél hű a bandához és ne szúrjam őket hátba, ezt még meg is értem. Hiszen semmi nem működik bizalom nélkül, még egy ilyen gang dolog sem. Ezt, már a francia suliban is kitapasztaltam az évek alatt. Viszont a második gondom az az, hogy a sárvérűeket ennyire lenézik. Már mint oké, értem én miért van ez. Ám én nem az a fajta vagyok, aki ok nélkül bántana bárkit is. Legyen az aranyvérű, sárvérű, kis kutya, kis macska. Engem nem érdekel annyira, nem a szüleim vagy a nagyszüleim vagyok. De lehet csak nekem ennyire fura a gondolkodásmódom. Elveszem tőle a fiolát, majd kinyitom. Megszagolom, mert eléggé gyanúsnak tűnik nekem, és ahogy megérzem az illatát, elfintorodok. Nem túl bizalom gerjesztő. -Nem hiszem, hogy ezt egy tizennégy és fél éves megihatná más körülmények között. - majd ismét megszagolom, de ugyan olyan pocsék illata van. -Sőt, biztos vagyok benne. - jelentem ki. Nem vagyok sem hülye, sem naiv. Tuti van benne valamilyen szeszes ital. -Mielőtt eldönteném, hogy megiszom-e vagy sem, kérdezhetek valamit? - nézek fel rá. Addig nem akarom folytatni, amíg nem ad választ rá. Egy részről kínos is lenne, ha feltennék több kérdést is neki, másrészről feleslegesen nem akarom jártatni a számat. Plusz, kicsit húzom az időt.
Nem lehet engem olyan könnyen levakarni. Főleg nem ilyen taknyos kölykök, mint amilyennek Braveheart is tűnik elsőre. Annyit azért még hozzá tudok tenni, hogy van a gyerekben bátorság és még a szavakat is egész érdekes módon forgatja. Megér egy próbát, de ha nem akar a bandámból egy kóstolót sem, akkor jobb lesz, ha felkészül megélni a poklok poklát, mert nem fogom hagyni azt se, hogy lélegezzen. - Milyen véletlen egybeesés, én is. Nos, tökéletesen indítottunk, Braveheart, ez már tetszik, haver.- veregetem vállba párszor a jó hangulatom kedvéért. Ő viszont közel sem tűnik olyan szórakozottnak, mint én, amin ugyan lehet változtatni, de most inkább toborzó üzemmódban vagyok, mintsem lelkipszihomókusban. - Elegencia? Neeem! Inkább mondanám nyáltengernek, de ízlések és pofonok, ne a véleményünk határozzon meg minket.- vigyorgom tovább. Nem fogok a kis francia életében turkálni, de az fix, hogy egyáltalán nem bírom a nyálas és puccos franciaiak világát. - Pontosan! Jól vág az eszed, Braveheart.- bólintok hát egyet, amikor engem kérdez. Persze itt csak a sárvérű pornép leigázásáról van szó. Meg amúgy is, ahogy Mardekár Malazár is hátrahagyta azt a kamrát, hogy megtisztíthassa az iskolát a sárvérűektől, nem mondd épp eleget? Mint ahogyan most mi is a Mardekárba járunk, meg kell felelnünk a feltételeiknek. Most pedig Ewannek kell az én feltételeimnek. - Először is, az első pontot kipipálhatod, hisz' aranyvérű vagy. A további feltételek egyike az, hogy hű maradsz a bandádhoz és sosem szúrsz minket, pontosabban engem, hátba. Ott van még egy-két szabály, amit jobb ha tudsz. Ha egyszer is megesik a szíved egy sárvérű ivadékon, azt hiszem el is kezdheted számlálni a napjaidat. Ám mindezek felett, ha jó partiarc vagy és nem félsz kipróbálni új dolgokat, akkor köztünk a helyed. Annyi a dolgod, hogy tartod magad a korábbiakhoz és nem lesz gáz.- őszinte leszek, a feltételekkel csak most álltam elő. Nincs úgy igazából komolyabb szabály, csak az, hogy ha már aranyérű a banda, akkor tényleg tartsuk magunkat ehhez. Az ellenségeink még mindig a gyengébbik néptől származik, s ezt a meglátásomat senki sem tudja megváltoztatni. - Nos, Ewan? Benned megvan, aminek meg kell lennie?- vigyorodok szélesen, amint fel is tápászkodok az ágyáról. Taláromból elő is húzok egy apró fiolát, ami sokkal inkább tűnik bájitalnak, mintsem annak, aminek eredetileg szereztem. A srác felé nyújtom a fiolát. Amennyiben elfogadja és lehajtja garatra, büszkén kiálthatom ki, hogy egy közülünk. Arról viszont szerencsétlen még nem tud, hogy a fiola tartalma egy fahéjas szeszesital képében lötyög, s csakis arra vár, hogy valaki megigya.
Volt egy olyan érzésem, hogy pár darab beszólás és csípős megjegyzés nem lesz neki elég ahhoz, hogy felfogja, hogy egyedül akarok lenni. Csak úgy, mint hozzá hasonló srác. Amikor pedig a véremről kérdez, sejtettem, hogy nála számít a szárazás is. Csak úgy, mint a legtöbb aranyvérűnél. Tudom jól, hiszen apám is ebben a helyzetben volt, hiszen a vér miatt majdnem kénszer házasságba került, de aztán sikerült megúsznia. Szerencséje volt. -Aranyvérű vagyok, ha ennyire tudni akarod. - válaszolok a kérdésére. Persze ezek után se száll le rólam. Valahogy még illik is hozzá ez a név. Pont olyan tenyérbe mászó, mint a képe. Oké, lehet túl előítéletes vagyok. Hiszen szinte minden nagymenőt játszó srácnál van valami, amit el akar takarni ezzel. Egy gyengeséget általában vagy valami múltbéli traumát. De aztán ki tudja, lehet kezdettől fogva csak bunkó és ezt élvezi. Ezt nála még nem tudom, de nem fogok most rákérdezni, nem vagyok én agyturkász. És nem is mondaná el, ebben biztos vagyok. -Szóval az eleganciát te visszafogottságnak mondod? - húzom fel a szemöldökömet. Tény, hogy más az angolok között az élet és a franciák között. De nem hiszem, hogy kevesebb kurázsi lenne bennük. Elvégre nem véletlenül hívják az egyik csók „fajtát” francia csóknak. Amikor felrángat az ágyról, egy halk, szenvedő nyögés hagyja el a szám, de nincs más választásom, mint hogy kövessem őt. Hosszú lesz ez még úgy érzemés sajnos általában jók a megérzéseim. -Tehát… Tipikusan ti vagytok a „nagyfőnökök”, akikbe senki nem mer bele kötni, mert csak baja lesz utána? - kérdezek rá. Nekem nagyon ez jött le a szövegéből, illetve a kis előadásából. Mibe keveredtem? -Mégis milyen feltételekről lenne szó? - nem mintha akarnék csatlakozni. Egy részről Ava lehet le is szedné a fejemet, főleg, ha kiderül, hogy ez egy elég balhés banda. Plusz nem hiszem, hogy a nagyképű, aranyvérű rosszfiú stílus én lennék. Ettől függetlenül kíváncsi még lehetek, nem? Abból baj soha nem történhetett. Legalább tisztában leszek a dolgokkal és nem ok nélkül akarom visszautasítani. Csak az a baj, hogy van egy olyan érzésem, hogy Noah Jenkins-nek nem lehet olyan könnyen nemet mondani, mint ahogy azt hinné az ember. Nyílván egy kis szociális élet nem lenne rossz, és általa biztosan találnék olyas valakit, aki talán még normális is és esetleg tudnék barátkozni vele, de közben van egy olyan érzésem is, hogy lehet az mégse érné meg annyira.
Még szép, hogy nem fogom hagyni egy újonnan jöttnek, hogy nyugisan élvezhesse Mardekáros napjait. Ha valaki az én házamba kerül, azt nem eresztem el olyan könnyen, ameddig be nem bizonyítja, hogy méltó ide tartozni. Nem úgy, mint az a seggarc Maroni, akinek kurvára nem lenne semmi keresnivalója a Mardekárosok között a maga korcs vére miatt. A mai napig nem értem hogyan kerülhetett a zöldekhez, amikor egyértelműen egy Hugrabugos kis cseléd. Had lássuk mennyi köze van Braveheartnak a korcsokhoz. Annyit még nem sikerült kiderítenem róla, hogy sárvérű-e vagy sem. - Óh, pedig elég hamar híred ment, kölyök. Mondd csak, tiszta a véred vagy sem?- vigyorom sokkal inkább hat ördöginek, mintsem barátságosnak. Ha pedig menekülni akarna, könnyedén rántom vissza magamhoz, hogy szikrákat szóró szemekkel tarthassam sakkban. Még nem tudja, hogy én ki vagyok, s mire rájön, imádkozni fog, hogy bár ne tudná.- Majd megismersz. Noah Jenkins.- biccentek neki, ám továbbra is átkarolva szorítgatom őt. Egész csípős megjegyzései vannak, ami igazán kedvemre van. Fűti bennem a harcos énemet, aki viszont nem fog sarkon fordulni egy kis beszólás miatt. - Azért nekünk angoloknak több kurázsink van. A francia az... túl visszafogott, már ha érted mire gondolok.- magyarázom tovább, nem is zavartatom magam, hogy még mindig rajta lógok. Aztán amikor kérdez, vigyorom egyre inkább csak szélesedik. Felhúzom magunkat az ágyról, majd teszek egy kis sétát a klubhelyiségünk irányába Ewannel együtt. - Hogyan legyél kimagasló a sok hétköznapi között. Ha megfelelsz a feltételeimnek, akkor lehetsz a bandám tagja. Nem bánnád meg. Sok haverod lenne, akik bírnák a képedet és még együtt is lóghatnál velünk. Csak hogy tudd, senki sem merne packázni veled.- diadalittas vigyorral vonom fel szemöldökömet, ameddig várakozóan pillantok újdonsült áldozatomra. Na nem olyan áldozat, mint például egy sárvérű, sokkal inkább számít ez toborzásnak.
A hosszú és fárasztó nap után, másra se vágyok csak arra, hogy végre egyedül lehessek. Persze ez nem lehetséges, hiszen nem egyéni szobáink vannak, ha nem az egy évfolyamú srácok együtt alszanak, így nekem is vannak szobatársaim. Mennyivel jobb az egyetem, ott legalább egyedül aludhatnak. Minden esetre most nincs kedvem az emberekhez. Tudom, megfogadtam, hogy nem leszek ennyire negatív és próbálkozok megnyílni mások felé, de azért ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt fejben meg lehet tervezni. Észre se veszem, hogy a fiúkat kikerülve, valaki egyenesen felém tart, annyira el vagyok bambulva és elfoglalva a saját gondolataimmal. Ezért kissé váratlanul is ér, amikor érzem, hogy megmozdul az ágyam, aztán valaki átölel. Ha még csak ennyi lenne. Olyan erősen szorít magához, hogy csoda, hogy nem akar összenyomni. De komolyan, már csak ez hiányzott, hogy még az aurámba is másszanak. Miért mindig a legrosszabbkor tudnak megtalálni engem? A faggatásait és kérdéseit hallgatva, pedig még inkább úgy érzem, hogy nincs kedvem ehhez. Viszont nem tűnik olyan srácnak, aki hamar lekopna, csak mert megkérik rá. Felsóhajtok egyet, majd felé nézek. Ahogy sejtettem, rá se kellett nézzek, tipikusan olyan srác… Ez a vigyor mindent elárul róla. A régi sulimban nem egy ilyen felsőbb évessel találkoztam. Betaláltak egy párszor. -Nem tudtam, hogy ennyire híres lennék. - vallom be, a fenét se érdekelte, hogy ki mit tud rólam. -Rólad viszont ez nem mondható el. - ne higgye már, hogy minden féle idegennek fogok válaszolni, főleg, ha ilyen a stílusa. Nem a legjobbkor talált meg amúgy sem. -Szóval…mi is a neved? - nézem továbbra is semleges arccal őt. Ennyit illő elmondani, ha már letámadt. -Ennyi erővel a sok angol is ugyan úgy unalmas lehet egy idő után, nem? - kérdezek rá és flegmán nézem őt. -Szóval nem, nekem nem az. Főleg, hogy félig angol, félig francia vagyok. - vigyorgrok rá most már én is. -Milyen banda? És mire is akarnál megtanítani? - húzom fel a szemöldökömet. Nem igazán tetszik ez a dolog…
A héten megütötte a fülemet, hogy egy újonc kis kígyó ékesíti a Mardekárosok klubját. Még szép, hogy meg akarom őt nézni magamnak és amúgy is, Daikiék el vannak foglalva most valami mással, így van időm egyedül kikérdezni azt a bizonyos Ewan Braveheartot. Milyen idióta egy vezetéknév... Na majd én megmondom, hogy bátor-e vagy sem. Nagy lendülettel vágódok be a fiúk hálókörletébe az óránk befejezésével, s már most egész sokan lábatlankodnak idebent. Még néhány Mardekáros lány is itt topog, köztük Jasminékkel. Az a kis csitri le sem tudja venni rólam a szemét, pedig jobban tenné. Azok után, amit Alison mondott el nekem, egyáltalán nincs ingerem foglalkozni vele. Amúgy is megszállott rajongóm, sose akad le rólam. Tekintetemmel inkább végigpásztázom a hálórészt, s nagy szerencsémre az egyik ágyon meg is találom a célpontomat. Egy ismeretlen arcot bárhol felismernék, így egyáltalán nincs nehéz gondom. Lazán a srác ágya mellé lépek, majd lehuppanok mellé, hogy aztán barátiasan átkaroljam őt. Nem épp a leggyengédebb módon szorítom meg, de ha már ebből kihátrál, akkor hatalmas problémába ütköztünk. Hiénám hűségesen battyog mellettem, arcán rögtön megjelenik a szokásos vigyor, amikor felpillant Ewanre. - A hírhedt Ewan Braveheart. Mondd csak kölyök, akarsz a bandám tagja lenni? Megtanítalak mindenre, ha sikerül kiállnod a próbát.- vigyorgom az arcába fölényes, kissé lusta szemekkel fürkészve a kiszemelt áldozatomat. Ha megmutatja milyen fából faragják, talán még bandatag is lehet belőle. Persze eszem ágában sincs tárt karokkal meginvitálni őt hozzánk. Amúgy is csak egy szaros seggű újonc, ráadásul van egy-két év korkülönbség közöttünk. A fiatalsága ellenére vajon mennyire bírná a szuszt? - Honnan érkeztél amúgy? Beauxbatons? Nem unalmas az a sok francia között?- hunyorgok, mert hát valljuk be, akárki, aki Roxforton kívül járt iskolába nem számít nagy konkurenciának és még sajnálatos is a sorsa.
