2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bevallom, nem igazán megszokott, hogy Astrea-t meg lehet ijeszteni ilyen szempontból, és nem mindig látom ilyennek, hogy ennyire el lenne havazva a gondolataival. Az inkább én szoktam lenni, aki mindig máshova figyel, mint ahova kéne. -Bele való csajszinak tűnik Aspasia az tény, de szerintem nem keveri magát bajba szándékosan. - bár én nem igazán ismerem őt még csak látni láttam, meg hát Astrea emlegeti folyton. Tényleg eléggé tyúkanyós, de olyan mintha egy féltőbb nővér lenne és egyben legjobb barátnő. -Menő lehet ilyen lények közelében lenni. Bár tőled nem is vártam mást, mindig is menő csajszi voltál. Úgy hogy a legjobb szakot választottad magadnak. - kuncogok. Sok udvarlója is volt az évek alatt, még ha lehet, hogy ő ezt nem is tudta, de voltak páran, akik tőlem kértek segítséget. Szóval nem csak én gondolom őt menőnek. Emellett még okos és nagyon csinos is, szóval nem hiába vannak oda érte. Hülye ember, ha máshogy gondolja ezt. -Olyannak ismersz, mint aki bajba kerülne? - pillogok rá ártatlanul, mint aki nem tudja, hogy miről is beszélsz. -Nem történt semmi sem, nyugi. Jól vagyok teljes mértékben. - mosolygok rá bíztatóan, hogy elhiggye nekem. Azért nem teljesen alaptalan a vádja, hiszen ismer engem. De most nem emlékszem, hogy történt volna bármi is. Vagy lehet csak hal memóriám van… -Hát…ha azt lehet gyakorlatnak hívni, hogy a különböző gyógynövényekkel kísérleteztünk, akkor igen. Viszont még rendes gyógyítás nem annyira volt. Én azt remélem, hogy azért később ebben az évben, majd fogunk rendesen gyógyítani is. Jó lenne, már előre haladni. - pörgök be egy picit, de próbálok nem annyira. Viszont tény, hogy már nagyon szeretnék rendesen gyógyítani is, nem csak tanulni róla. Az is jó, mert előbb az elmélet kell, de jó lenne végre rendes gyakorlatban is kipróbálni. -Hű, titeket ilyen szempontból, akkor nem kímélnek. Én lehet, már kiléptem volna a szakról, ha a helyedben lennék. - vallom be őszintén. Szeretem a Legendás Állatokat meg jó nézni őket, de ennél közelebbi kapcsolatot nem akarnék.
Annyira belevoltam merülve a saját gondolataimban, hogy tényleg nem vettem észre szegény Zoey közeledtét. Így sikeresen megugrok és köszönünk egymásnak. Szabadkozására csak legyintek egyet. Nem ő tehet róla, hogy ennyire belemerültem a gondolataimba nagyjából azt sem tudva, hogy merre vagyok fejjel előre. Alsóajkamba haraptam egy kicsit és figyeltem őt majd viszonoztam az ölelését. Nem vagyok a legölelkezősebb ember, de Zoey-tól mindig jólesik egy baráti ölelés. - Nem te tehetsz róla, hogy ennyire elvagyok varázsolva most. Meg leginkább a gondolataimban bolyongtam az-az igazság. Aggódom Aspasia-t és úgy érted is. Sosem tudni mibe keveredtek. – szusszantam fel ezen egy kicsit mikor elengedett és kérdésére kicsit félre néztem. Jól vagyok én csak mostanában feszült ami tőlem teljesen életidegennek kellene, hogy legyen, de mégsem az. Mármint a tyúkanyó szerep természetesen igaz rám, de akkor is… El is hessegetem a gondolatot úgy figyelek újra barátnőmre. - Jól vagyok, nem esett semmi bajom csak megfigyeltük az állatokat illetve mi is gondoztuk őket, hogy legyen benne gyakorlatunk elég. - bármennyire legyen fura egy ilyen lehetőség még egy ritka Legendás Lényt is sikerülhet egyszer gondozni. Kicsit a hajamba túrok majd hátra dobom a fürtjeimet, hogy ne legyenek annyira az arcomban. - Na és te hogy vagy? Mi történt veled mostanában? Remélem, hogy nem keveredtél bele semmi ostobaságba! – nézek rá kissé szigorúan. Tudom mennyire szélvész tud lenni és ez éppen elég ahhoz, hogy valami galibát okozzon. Persze olykor csak úgy jönnek a történések, de néha a jó ég se tudja eldönteni, hogy mi a fene fog történni következő alkalommal velünk! - Volt mostanában már gyakorlatotok? Nem tudom mennyivel másabb a Gyógyító szak mint a Bestiamester vagy Auror… Engem leginkább bedobtak a mélyvízbe és tanuljak meg úszni az árban alapon működtek. – forgatom meg a szemeimet. Eléggé rémísztő volt mikor egy különlegesebb egyeddel szembe találtam magamat. Persze hamar megbarátkoztunk egymással mert iszonyat édesek. Még azok is akik amúgy alapvetően veszélyesek lehetnek rád nézve.
Végre mindkettőnknek pont úgy akadt ideje, hogy tudjunk találkozni és összeülni egy kis beszélgetésre. Tudom, hogy Astrea-nak, már sokkal több gyakorlata van, mint nekem, ennyi számít két év, de azért örülök, ha van ideje rám. Elvégre ő a legrégebbi barátnőm, és egyben a legfontosabb is. Persze, a többieket is nagyon szeretem, de azt hiszem lehet érteni Astrea-hoz való kötődésemet. Ő tyúkanyónak gondolja magát, de én inkább egy aggódó nővérnek mondanám. Mondjuk azért rá is kell figyelni, hiszen a különböző Lengendás Lényekkel való foglalkozás nem séta-galopp. Én is aggódok érte, még ha a tanárok figyelnek is a diákokra, hogy ne legyen bajuk. A Hugrabug klubhelyiségében találkozunk, így egyenesen oda vezet az utam. Amikor meglátom ott, rögtön oda megyek hozzá és köszönök neki. -Szia! - ettől egy picit megugrik, ami meglepő nála, majd rám néz és visszaköszön. -Ugyan, én jöttem hirtelen ide. Bár tény és való, hogy ritkán lehet téged megijeszteni. - kuncogok, majd leülök mellé és megölelem őt, úgy mintha ezer éve nem tehettem volna. Amúgy is szeretek ölelkezni, de ha olyannal lehet, aki közel is áll hozzám, akkor az egy perc ölelkezés minimum ott van. Ez lehet mások szemében idegesítő, de akik ismernek, azok már megszokták ezt. Vagyis remélem. -Hogy vagy? Minden oké veled? Ugye minden oké volt a gyakorlaton és nem sérültél meg? - nézek rá, miután elengedtem őt és már rögtön a kérdéseimmel bombázom őt szokásos módon, szóval egy kicsit leállok, mielőtt még jobban felpörgetem magam, szokásom ezt csinálni.
Végre sikerült úgy összerendezni a dolgokat, hogy tudjak találkozni Zoey-val. Mióta az egyetem egyre jobban a végét járja nálam, hisz az utolsó előtti évet taposom… szinte betemet a gyakorlat. Na nem mintha panaszkodnék alapvetően. Imádom a Legendás Lényeket és valahogy úgy érzem pont oda tartozom. Remélhetőleg nem okozott semmi galibát ez idő alatt. Néha ő miatta is elfog az aggodalom, hiszen igazi kis hebrencs tud lenni. Előző életemben lehet valami tyúkanyó féle voltam… vagy valahol elveszett bennem minimum ez az egész. Jelenleg azon is jár az eszem, hogy Aspasia mit csinálhat. Keresztbe tett lábakkal ültem a kanapén. Egyik könyökömet ráfektetem térdemre majd tenyerembe helyezem államat. Sokan azt mondják, hogy a földhöz vagyok ragadva, de mit tehetnék? Én bizony két lábbal járok rajta és próbálok pro és kontrát is felállítani az esetek nagy százalékában. Talán lehetséges, hogy megkellene tanulnom kicsit könnyedebben venni az egészet. Mégis aggódom Aspasia miatt is és úgy Zoey miatt is… mind a ketten nagyon jólelkűek és szinte lehetetlennek érzem, hogy ne aggódjak értük. Hiszen én olykor hajlamos vagyok a bizalmatlanságra és leginkább arra gondolok mi lenne, ha… Egyszerűen nem akarom, hogy kihasználják őket és sérüljenek. Nem olyan rossz dolog ez, nem igaz? Mindenesetre itt vagyok nekik és próbálok segíteni. A gondolataim megint afelé kalandoznak, hogy Aspasia merre kódoroghat. Olykor ezért rossz, hogy külön házban vagyunk, hiszen így nem tudok neki segíteni. Nem tudunk itt találkozni sem csak, ha valamerre kint vagyunk. Szusszanok erre és észre sem veszem a közeledő kis szélvészt. Így mikor valami hangot hallok szinte megugrok kivételesen ami nálam nagyon ritka. Rá nézek és elmosolyodom. - Szia! Ne haragudj el voltam gondolkodva teljesen. – vallom be neki és oldalra döntöttem a fejemet. Majd megpaskolom magam mellett a kanapét, hogy üljön le.
- Also, hallo auch, Schätzchen - fordul be a klubhelyiség ajtaján nyúzottan, egy füst alatt üdvözölve az összes jelenlevő Hugrabugost, meg azokat is, akik itt sincsenek. Valamivel tovább tartott az út a Roxfortba, mint eredetileg tervezte, de hát így jár az ember, ha menet közben telibe trafálja a vágy csatabárdja. Többször is. Hindi még javában a pszichés terpeszállást igyekszik újra megtalálni, ezért leroskad az egyik fotelbe a kandallóval szemben, és megenged magának két perc afáziát. Ez idő alatt csak bámul ki a stájer fejéből meglepetten, mint pók a lucernában, és a szétesett gondolatait próbálja glédába rendezni. - Ä*#&**H! - csattan fel végül (mely kifejezés tetszés szerint behelyettesíthető egy teljesen érthetetlen, ámde roppant kacifántos német káromkodással), és fáradtan megdörzsöli a halántékát, mintha a bőrt akarná megnyújtani a fájdalom felett. Mivel ez így nagyon nem lesz jó, gyorsan számba veszi a lehetőségeit. Közben természetesen senkit nem zavar meg a társalgásban, a buliszervezésben, az önsajnálatban vagy a pánikrohamban, elvégre nem tapintatlan, legfeljebb hangos, és közepes mértékben feltűnő jelenség. - Le kell zuhanyoznom, aztán másfél napig szunyálni - állapítja meg végül fennhangon. Két elsős diák érdeklődve bámul rá a megbűvölt Pokémon kártyáik felett. - Nem láttátok a bőröndömet? Amazok fürgén megrázzák a fürtös kis fejüket, mire Hindi lemondóan szusszan egyet. - Nem gond, előbb-utóbb meglesz. Azzal feltápászkodik a fotelből, és elvitorlázik a hálókörlet felé. Legalább kilencven kilométer/óra sebességgel kell majd aludnia, ha még ebben az évtizedben ki akarja pihenni magát.
Azért imádok a hugrába járni, mert itt mindig találok magam mellé egy pár társat némi vidám bulihoz. Ahogy Cody megszólítja Trist én is leugrok az asztalról, ha lehet még több Cody féle jegyzettel beterítve a padlót. Ami Trist illeti, látásból ismerem, tudom, hogy bulikat szokott szervezni. Erről támadt is egy remek ötletem. Szívesen elhívnám Gillyt egy jó buliba. - Tényleg életre tudod kelteni a kalandot? Az király lenne! Felőlem itt is lehet, vagy menjünk nyilvánosabb helyre Kalandmester úr? - nézek előbb Trisre, majd Codyra. Egyre jobb lesz a kedvem, érzem ez egy bulis délután lesz. Részemről a klubhelyiséget is, de az egész Roxfortot is feldúlhatjuk a kis játékunkkal. A lényeg, hogy jól szórakozzunk. - Tényleg, te milyen bulit szervezel megint? - nézek egy kajla vigyorral Tris hóna alatt lévő plakátokra. Ha sikerül meghívatom magam, lehet egész jó kis randit is tudnék belőle alakítani Gilly számára. Elvégre sose árt, ha elhívod szórakozni kicsit a barátnődet. Nem igaz? Még ha csak éppen most jöttünk össze, és ez még egy nagyon új dolog. Legalábbis érzem, hogy ez más lesz, mint az eddigi tiszavirág életű románcaim. Ez valahogy alapjaiban teljesen más. Nem tudnám pontosan megfogalmazni miben, de az. - Nos, egy jelentkezőnk már van. Valaki még? Esetleg Ti? - kezdek újabb kicsit harsány promóba, hátha valaki van olyan őrült, hogy csatlakozik még hozzánk. Elvégre minél többen vagyunk annál jobb. A kérdés pedig egy pár nálunk jóval ártatlanabbnak látszó elsősnek szólt, akik eddig jószerével csak megszeppenve pislogva követték az eseményeket, de hát ki tudja, lehet egyik másikuk elég bátor lesz felsősökkel szórakozni kicsit...
ϟ”Szeretem, ha valaki fura. Normálisnak lenni olyan unalmas.”ϟ
Nem tudom, hogy milyen kis vörös elpicsázásáról beszélnek ott mellettem a háztársak, de már megszoktam, hogy a hugrabugosok imádnak hülyéskedni, húzni egymást. Én is ilyen vagyok, ráadásul jó házba kerültem, hiszen elég hamar népszerű lettem azzal, hogy bulikat szervezek. Hiába erőlteti apám a minisztériumot, és a jogot, már tudom, hogy egy rendezvényszervező céget fogok nyitni Roxmortsban, vagy az Abszol-úton. Ebben lelem az örömömet, így más nem is jöhet szóba. Egyetemre is csak azért járok, hogy a társaim közelében maradjak, vagy ha véletlenül elsajátítot némi látványmágiát, amivel fel lehet turbózni a bulikat, hát az sosem árt. Hátrapillantok, amikor egyikük az asztal tetejére áll, és a hónom alá csapom a plakátok maradékát. A másik pedig meg is szólít, felvillantva az ismerős könyvet. Én ne játszottam volna? Hát hogy a viharba ne? Naná hogy ismerem, még a kulturáltabb játékok közé tartozik, hiszen én ennél vadabb bulikat szoktam szervezni. - Hali lehet szó róla. Itt szeretnétek? Vagy vonuljunk el valahova, ahol letarolhatjátok a környezetet? – Mondjuk a szükség szobája, vagy egy üres terem, netán valami gyakorlóhelység, ahol elég felállítani egy asztalt az írkáláshoz, dobásokhoz, aztán körülöttük pedig hadd szóljon minden? Mindkét srácot ismerem névről és arcról is, gyakorlatilag már mindenki betévedt már legalább egy bulimra a pályafutásom során.
Csak vigyorgok Danyn válasz gyanánt. Egészen addig ameddig fel nem pattan az asztalra és az hagyján ha szét szóródnának a jegyzeteim, de hogy végig is tapos rajtuk az kicsit kiveri a biztosítékot. Épp csak arra az időre hogy berángjon a szemem. De hál égnek a fele úgy is használhatatlan volt, így végül rekord sebességgel tovább lendülök rajta és egy szusszantással meg némi fázis késéssel realizálom, hogy Dany rám irányította a figyelmet... "Akkor most illene nekem is mondanom valamit igaz?" Na pont ilyen arccal nézek fel és egyben szembe azokkal akik esetleg felénk fordultak. Azért kicsit erős hangsúlyozni azt, hogy gyászos a hangulat. Akad itt olyan aki valóban gyászolja a pár héttel ezelőtti vonatúton elvesztett testvérét, szerelmét ki tudja kijét... De inkább csak torkot köszörülök és laza tartással állva az asztal mellett, zsebre dugott kezekkel csak annyit fűzök hozzá. - Szeretettel várunk minden társasozni vágyót, olyat is aki ismeri a játékot és olyat is aki nem. Nekik remek alkalom megismerkedni vele! - a társaság felét névről ismerem ha mást nem az alattam járókat a beosztási ceremóniák miatt. Általában majdnem mindenkinek megjegyeztem a nevét, arccal. Bár ennél többet nem tudok sokakról. A szemem megakad a plakátokat ragasztgató Trisen. Már persze semmi félre érthető módon. Csak őt szúrtam ki a klubbhelységi arcok közül hirtelen. - Látom te is bulit szervezel. - szólítom meg egy mosollyal mikor mellém ér és a látómezőjébe esek. - Van kedved egy klubbhelységi társashoz? - felvillantom a Kalandmesteres könyvet neki. És miért ne szólíthatnám meg? Ugyan meg van a maga híre, meg stílusa. De ez nagyjából sosem tántorított el senkitől és semmiről. - Ha jól tudom, látványmágus szakon vagy. Életre kelthetnéd nekünk a kalandot. Mint mondjuk egy terepasztalt. Mit szólsz? - kérdés tudja-e mi az a terepasztal... Vagy kiterjesztjük a partyt az egész Roxfortra. Holnap meg attól fognak zengni a folyosók, hogy egy csapat elvetemült Hugrás végig kommandózta a Roxfortot és közben a fél kastélyt lezúzták. Mert hát a sárkánnyal meg kellett küzdeni a kaland végén ugyebár!
Azt hiszem én vagyok a világ legnagyobb balekja. Gina jól csőbe húzott. Elfelejtette közölni mennyire is profi kártyajátékos. Ámbár úgy tűnik én vagyok az egyetlen aki erről semmit se tudott, és gyanútlan sétált be a kis vörös csapdájába. Mert még Cody is jól kiröhög. Sőt tovább szívja a vérem, és tényleg beveszem, hogy Gina legilimentor. Kinézem abból a kiscsajból. Bármit kinézek belőle. Csak az alu-sisaknál esik le, hogy megint csőbe lettem húzva. - Én vagyok a világ legnaivabb balekja. - állapítom meg a nyilvánvalót némi tettetett sértettséggel, de aztán elvigyorodom. - Ezért tényleg el kell picsáznod sakkban a kis vöröst! - soha többet nem játszok azzal a lánnyal semmit! Cody új javaslatára viszont határozottan felcsillan a szemem. - Remek ötlet! Benne vagyok! - azzal a lendülettel fel is pattanok az asztal tetejére, mit sem törődve Cody jegyzeteivel, vagy azok esetleges szórodási faktorával. Ennyi bosszú azért jár. - Figyelem! Figyelem! Fiúk, lányok! Cody cimborámmal arra jutottunk, hogy eme gyászos hangulat megtörése érdekében, egy kis asztali szerepjátékra invitálunk minden itt, ott, amott tartózkódot! Jelentkezzetek csak bátran Cody barátomnál! - mutatok egy teátrális mozdulattal Cody felé, majd egy ugyanilyen teátrális mozdulattal hajolok meg az asztal közepén. Már csak önkénzes ökörködésre hajlamos alanyok kellenek az instant Hugra bulihoz...
ϟ”Szeretem, ha valaki fura. Normálisnak lenni olyan unalmas.”ϟ
A közös helységben történetesen én is ott vagyok, nem tudván a közelben lévő két srácról, akik valami játékot terveznek. A saját dolgaimat intézem. Hallgatok Pennyre, aki már többször javasolta, hogy azt csináljam, amihez kedvem van, amihez értek. Mégpedig ahhoz, hogy ha ilyen régóta járok a Roxfortba, és szeretek a közösségben lenni, akkor őket kéne akár hivatalosan is kiszolgálnom. Eddig is rengeteg bulit szerveztem, most éppen egy mardekáros ikerpárnak szervezem a születésnapi buliját, és hát én sosem engedek az olyan kitételeknek, hogy valakit nem lehet meghívni. Főleg a saját háztársaim tekintetében vagyok vele úgy, hogy csak mert hugrabugos valaki, nehogy már bármiből is kimaradjon. Ezért jövök a szépen megszerkesztett, mozgóképes plakátjaimmal, amiket kiragaszthatok, hogy mikor is lesz a buli, a pontos helyszín, na meg az én elérhetőségem, hogy melyik szobában kell érdeklődni, ha valami már korábban felmerülne. Pennynek is lassacskán jó lenne leszámolni az anyjával, hiszen az a nő igazi sötét boszorkány, ráadásul a barátnőmből is valami olyat akar faragni. Na szó se róla, én imádom a kiscsaj amolyan jókislány létét, de nincsen vele gondom, ha netán valami rosszra használná istenadta képességét. De ezt a saját döntéséből tegye, ne azért, mert valaki manipulálja. Engem is beleértve. Tehát ragasztgatok bőszen, a mellettem elhaladók többségét ismerem, és kedvelem, így lazán leállok pacsizni, dumálni bárkivel, aki arra jár.
Nem tudom, hogy az, hogy Dany képtelen komolyan venni, mennyire jó hír rám nézve, de tény, hogy a VMS és az a három hetes stopptúra a vonatbaleset előtt, eléggé össze kovácsolta a humorfaktorunkat. Valahogy ő az a személy, akit nem kell felmosnom a padlóról és engemet sem neki. Pedig neki is meg van a maga története, meg mint tudjuk nekem is, de ha még ezeket is vesszük elő, valahogy akkor is sikerül a saját nyomorunkból is viccet csinálni. Ez a tragikomikus hangvétel azonban hajlamos elszállni mikor egy légtérbe kerülünk és nem marad más, csak két őrült, vagy épp ámokfutó Hugrás. Akik persze természetesen mindezeket maximális etikával követik el. Szeptember... Bár még minden borzasztó friss, arról sem tudok, hogy meghaltam, igyekszem épp úgy élni az életemet, mint előtte. Legalábbis... az olyan személyek előtt mint Dany mindenképp. Nem meséltem neki a balesetről és azt hiszem nem is fogok. Az újságok úgy is mindent lehoztak és a környezetünkben is épp elegen beszéltek róla, vagy épp gyászoltak. Az évnyitón a beosztások után is pont elég volt Dumbledore-t hallgatni. Azóta pedig ha valaki kérdezett is, széttártam a kezeimet és vállat vonva annyit feleltem, nem emlékszem semmire. Még ha azóta szivárogtak is vissza elemek, illetve kaptam felvilágosítást Nox lépéséről. - Unatkozol? Most nyitotta ki az iskola a kapuit és te máris unatkozol? Hogy lehet ez? - csóválom meg a fejemet. Aztán arra, hogy Ginat ne hívjuk, és felemlíti a történteket felröhögök. - Te képes voltál vele kártyázni? Ember! Ezek szerint fogalmad sem volt róla, hogy Gina mestere a kártyajátékoknak. Egyfelől remekül blöfföl, másfelől ha az nem megy, mesterien csal. - megveregetem a vállát - De azért most már vissza ne kérd tőle! Majd sakkban elpicsázom cserébe neked. - vigyorgok egyet cinkosan. Abban legalább még vezetek. Nem mintha annyira versenyeznék a lánnyal. - Ja és amúgy de. Legilimentor. - közlöm mintegy mellékesen. Nos igen, azóta én is fejlődtem blöff terén. Ha netán Dany arcán azt látom, elhitte, akkor ugyanazzal a könnyed egyszerűséggel folytatom. - Nem véletlen vagyok hajlandó csak alu-sisakban sakkozni vele. Megvárom, hogy realizálja csőbe lett húzva, majd felvetem. - Mit szólsz inkább, ha asztali szerepre hívjuk a klubban erre kaphatókat? Tudod a társas formájára? Találtam egy király kalandmesteres könyvet rá múltkor a könyvtárban! Vagy menjünk ki vele valami közös társalgós részre és csődítsünk össze még párakat? Elvégre minél nagyobb a party annál jobb!
A Hugrabug klubhelyisége ugyanúgy az Alagsorból nyílik, mint a Mardekáré, ám ez egy barátságos, világos, növényekkel telített, kellemes terem a ház diákjainak.
