Konyha

Konyha

Meliora & Demetrius

Pár új pozitív szokást? Köszönöm szépen vannak. - Gyorsan leírja az embereket egy rettenetesen pocsék nap és egy határozottan gusztustalan témából fakadó ingerültség miatt. De csak tessék! - nem tudom hova tenni. Nem tudom mit akar és azt sem hogy miért? Önmaga szórakoztatására vagy ennyire furán "ismerkedik"?
Aztán jön az a bizonyos jelenet, amikor némiképp elvesztem a kontrollt és mikor pálcát ránt, hirtelen fel sem tűnik, csak az, hogy már nincs mit szorítanom és az öklöm össze zárul. A meglepettség össze zavar és veszek egy mély sóhajt, megcsóválom a fejemet, majd lazítok a kezemen. Sejtem miért csinálta. Mivel nem kezdek el tombolni, akár még gondolhatja is, nem ez lenne az első pohár amit össze roppantok. Kérdés miért is nem iszom akkor inkább valami olyanból, amit nem tudok eltörni?
Már épp megköszönném megerőltetve magamat mikor ismét megcsillogtatja fura humorát amire szintén meglepődök és egy grimasz után egyszerűen felnevetek. Nem túl hangosan és inkább fájdalmamban. Amilyen gyorsan jött úgy ment és rá is nézek faarccal.
- Maga aztán nem egy egyszerű eset, ugye tudja? Mit akar? - szegezem neki a kérdést egyenesen, ha már így eddig képesek voltunk elviselni egymást a nyilvánvaló inkább un-szimpátia mint szimpátia ellenére is. - Azon kívül, hogy enni jött. - zárom ki a kérdés tárgyára vonatkozó esetleges félre értés lehetőségét.
A fura, amit sikerül felfedeznem, hogy a hangulatom, az övével együtt képes változni, megközelítőleg egy irányba pedig; nem kellene. Főleg a témák miatt amit feszeget.
De lehet az egész csak azért van, mert kimerült vagyok kifejezetten dühöngeni. Főleg olyasmin ami meg sem történt. És megint csak főleg olyasmin, ami nem érzem, hogy mindentől függetlenül jellemezne. Az viszont körvonalazódik bennem, hogy közöljem vele, ha annyira egyenes, ne játssza a manipulátort mert a víz kiver tőle! De egyenlőre modorálom magamat és vissza nyelem az epés megjegyzést.

Meliora & Demetrius

Meglepetten pislogok rá lustán, fáradtan. - Úgy nézek ki mint akinek szokása szabadkozni? - teszem fel az egyszerű kérdést. Aztán közli neki nem szoktak félre értései lenni mert mindig egyenes. Aha. Hát persze. Azért járja körbe a forró kását újra és újra, hátha bele esik.
- Ha az egyenességet kedveli ám legyen; Nem kívánok egyetlen család pletykáiba sem bele folyni. És a tárgya sem kívánok lenni. - a hangom hideg, csendes, egyenlőre nyugodt. - De felteszem, maga sem kívánna oktalan pletyka tárgya lenni. Remélem, ebben legalább egyet képes érteni. - sajnos az egész mellé az arckifejezésem nem tudja a laza nyugalmat sugározni. Ettől függetlenül igyekszem az ésszerű határokon belül maradni és ha fel is cseszett, legalább rá világítani, hogy minden bizonnyal képesek lennénk zöld ágra is jutni. Csak valami mindig közbe szól. Ahogy most is.
Mikor kimondja az utolsó mondatot. A tekintetemet az övének szegezem, jó ha át nem döföm vele és látszik rajtam, most minden maszk nélkül, elevenembe lépett. Egy hosszú pillanatig csak nézek rá. Majd ahelyett, hogy felborítanám az asztalt, csak annyit mondok.
- Remélem, maga soha az életben nem lesz meghurcolva egyetlen rohadt hazugság miatt sem! - lehunyom a szemeimet és inkább nem is nézek rá tovább. Piton löttyébe bámulok és olyan erővel szorítom azt a nyomorult poharat, hogy észre sem veszem, de megroppan. Abszolút nem itt járok. Egyetlen pillanat kell, hogy ha nem sikerül lenyugodnom, szét fogom roppantani azt a vackot és szana szét fogom vágni a kezemet.

Meliora & Demetrius

Figyelem őt és kissé rezignáltan csóválom meg a fejemet.
- Akkor jó dalolászást nekik. Ha lehet kihagyom ezt kórust és maradok a.. - elharapom a mondatot. Valójában mi köze úgy mindehhez?! Komolyan kezd bosszantani.
A bagolyposta kapcsán elgondolkozom volt-e egyáltalán Argent tanítványom és szinte megfontolóra veszem, hogy talán nem is lenne rossz ötlet írni neki! Hümmenek egyet teljes nyugalommal és eltűnődve nézem immár az asztallapot.
- Most, hogy ilyen lelkiismeretesen emlékeztetett, valóban volt egy Argent az egyik osztályomban. Ha eszembe jut a keresztneve írok neki. Elvégre mindig jobb tisztázni a félre értéseket még évek távlatából is. Maga mit gondol? - mélázok el szórakozottságot mímelve. Szándékosan előtte sem leplezett megjátszással.
Aztán hallgatom amit mond és ezek után erősen belém ivódik az érzés, hogy nem tesz mást, csak blöfföl, provokál, kóstolgat. Ebből fakadóan lehiggadok, legfeljebb általános ingerület marad bennem. De az sajnos elég gyakori társam.
- Mhm.. Most megfogott! Elismerem még mindig nem sikerült leszoknom róla. - hagyok némi egykedvű szönetet. - Egyszerűen nem tudok ellenállni a kísértésnek! Hiszen ki tudna ellenállni az epres krémesnek?!

Meliora & Demetrius

Nézem a lányt és nem tudom hova tenni. Legalábbis, az indítékára vonatkozóan ötletem sincs. De az kezd igen erős gyanút verni bennem, hogy korántsem az a bájos szende kislány, akinek egy egy megmozdulásával látszik.
Mondjuk ez már valahogy a tánckor kikörvonalazódott.
- Igazán költői vénájuk lehet, ha csak úgy dalolásznak... bizonyos témákról. - hideg mosoly és leheletnyi undorodó gúny vegyül a hangomban, amitől hanyagul elmélázóan ejtem ki a mondatot.
Arra, hogy mindketten tudjuk mi történt ott, nem igazán reagálok csak bólintok párat lassan kimérten, végig Miss Argent tekintetét tartva. Az utolsóra pedig össze fűzöm hosszú ujjaimat az asztal lapján.
- Megüzenheti neki, hogy most itt a remek alkalom, hogy tisztázza ellenszenve tárgyát, ha olyan fontos volt számára. - majd valamivel halkabbra veszem a hangomat, ennél fogva még kellemesebben csendül, mély basszusom. Szinte dorombolok. Bár cseppet sem az a kedveskedő dorombolás.
- Oh, tényleg? Mi is történt ott? Biztos a kor, de mintha kihagyna a memóriám. Volna olyan kedves és emlékeztetne a történtekre?~

Meliora & Demetrius

- Volais de Argent. - biccentek csak, de hagyom a témát. Nem kezdek el mesélni arról, mi is történt. Nem érzékelem fontosnak. Arra, hogy más vidékről származik csak elidőzök egy pillanatot. Újra végig ráz egy köhögés, bár ez enyhébb mint az előző volt. Beszéd helyett inkább igyekszem leküzdeni ezt az undorító löttyöt.
- Beszédes egy családja lehet. - tűzöm hozzá kissé talán csípősen arra, hogy náluk mindenkiről szó esik. Mondhattam volna, hogy "pletykás" de tudtam magamat moderálni. Aztán amit mond, arra őszintén megkérdőjeleződik bennem igen sok minden. Ami pedig a mozdulatot illeti... Pillanatra kiszakad a gondolat belőlem. ~Te kis ribanc... Most komolyan kóstolgatsz? Vagy anélkül provokálsz, hogy tudnád miről lenne szó?~ De hála valami távoli és nemlétező erőnek, az arcomról semmi nem olvasható le ebből. A szám sarkában egy hideg mosoly árnya bujkál a próbálkozására. Nem leplezem, hogy észre vettem, mesterkedik valamiben. - Érdekesen hangzik. - vissza azonban nem kérdezek. Meghagyom, mintha érdektelen lenne a téma. Hiszen ha kimutatom mennyire bassza a csőrömet, azzal csak neki adok okot a téma feszegetésére.

Meliora & Demetrius

Ha egy diákkal kifejezett konfliktusom van, ne adj isten neheztel az órai követelmény, vagy tanmeneti formáció miatt, nagyon tudom sajnálni, de őszintén szólva nem igyekszem rendezni. Vannak azonban civil, olykor ok nélküli egymásnak feszülések. Valahogy Miss Argent-el is hasonlóan érzek. Mindkét oldalról. Semmit sem tettünk egymás ellen igazán. Persze van az úgy, hogy simán unszimpatikusak a felek egymásnak, de nem érzem azt a csípős, gúnyos ellenszenvet amit gyakorta az összes korabeli iránt.
Mindig is szerettem kóstolgatni az embereket, lévén én nem vagyok teljesen az. Fölényesség és némi megvetés ivódott belém velük kapcsolatban, amit persze igyekszek kezelni. Ő pedig egy aranyvérű, született tartással és tradíciókkal. Talán ebből fakad az ellentétünk. Büszkeségből és dacból.
Nincs szükségünk, hogy fitogtassunk bármit. Süt belőle valami ami miatt nem tudom másképp, csak egyenrangúként kezelni bizonyos szempontból.
Ahogy pedig enyhül és oldja a helyzetet, meglep, hogy nem sértődött meg vagy húzta fel az orrát, de mondhatni örülök. Még magam sem értem pontosan miért az öröm. Egyenlőre csak egy kusza mélyen tekergőző foszlány. De arra ösztökél, hogy ne kössek a lányba és ne kezdjek kicsinyeskedő vagy személyeskedő szarrágásba. Legalábbis ne nagyon.
- Pavot écarlate. - (skarlát mák) szinte anyanyelvi a kiejtésem. Évek kemény munkája van benne, na persze nem csak ebben a két szóban. Meg az, hogy az oktatásokat franciául folytattam ott. - A színe és a gőze miatt kapta a nevét. Rendkívül illékony. Hülye egy baleset volt. - gondolok vissza egykedvűen megcsóválva a fejemet. Aztán Pitonra terelődik a téma. - Különös. A diákoktól általában csak panaszt hallani róla. Az ön véleményén azonban osztozom. - bár lényegesen kevesebb az áhítat részemről. Ugyanakkor cseppet sem zavar.
A testvér említésére csak egy rövid pillanatra akadok meg, de mivel kijavítja magát, így tudomásul veszem, hogy csak egy nyelvbotlás volt. - Épp akartam mondani, hogy tudtommal egyke, de így akkor tárgytalan. - mondok csak ennyit. Végül nem bírom ki és szórakozottan megkérdem, az esélytelenek nyugalmával.
- Említette? Ezek szerint szóba kerültem a családban? az utolsó mondatom maga után vonja az egyértelmű, de ki nem mondott "ugyan miért?"-et. Az arcomról nem igazán olvasható le jelenleg semmi. Legalábbis semmi ami türelmetlenségre vagy egyébre utalna. És bár némiképp megfeszülve maradtam, egyszerűen betudható egyfajta zárkózottságnak, és hogy nem szeretem ha bárhol téma vagyok. Ami akárhonnan nézzük igaz.

Meliora & Demetrius

Mindketten figyeljük a másikat, mindketten felváltva. Érzem a tekintetét magamon, de nem zavartatom magamat. Leglabbis igyekszem elhitetni magammal, hogy minden rendben. Nem azt bámulja, amit a zsebkendőre köhögtem. Nincs szükségem sajnálatra se másra.
- Számtalan ispotályt megjártam már világszerte, de sehol nem tudtak mit kezdeni vele. - megvonom a vállamat, látszik, hogy lemondtam már róla. - A régi mérgezések hagyatékát senki nem szívesen piszkálja. - úgyhogy a halálra kísérletezés és bele rohanás helyett, a nagyon lassú leépülést választottam. Mert egyszer bele fogok dögleni ebbe a szarba az is biztos! - De azért értékelem a tanácsát. - villantok valamiféle fáradt mosolyfélét, ami valóban olyasminek szól, hogy tényleg értékelem ám, csak bocs de egy paraszt vagyok, szóval többet ne várj. - Eddig Piton professzornak a kotyvaléka vált be leginkább. - hintem még el és meg sem fordul hirtelen a fejemben, hogy a lány velem szemben, szintén egy bájitaltan született tehetség!
Bár honnan is tudhatnám? Az ilyesmi nincs az emberre ráírva.
Aztán felhoz valamit amire felszalad bal szemöldököm és ránézek.
- Igen. Tanultam és tanítottam ott is még régebben. - mondom egyszerűen és bár nem feltételezem, hogy olyan részletet hozna fel, amitől ismét kiköphetném a tüdőmet, mégis érzem magamat megfeszülni és ez önmagában ingerli a tüdőmet.

Meliora & Demetrius

Elmegy a kedvem attól, hogy tovább fűzzem a nem létező társalgást és inkább maradok annál, hogy nem erőltetem az egészet. Miért is tenném? Ugyan miért akarnék bárki fejébe bele mászni és személyeskedő büntető munkára küldeni?
Ja igen, már emlékszem.. Azért mert mindig is élveztem, ha az önmaguktól elszállt emberek szarvát letörhettem. De Meliora ezekkel a válaszaival egyszerre tűnik megadónak, lemondónak és flegmatikusan felsőbbrendűnek.
Mondhatni bosszant ez a leszarom stílusa. Sőt! Egyenesen felcsesz. Ugyanakkor valami kellemes csalódás is megül legnagyobb meglepetésemre. Többek közt, mert az első személy aki ennyire öntudatosan és egyszerűen reagál. El nem ismerném szemtől szembe, de ez tetszik.
- Meglátjuk. - mondok csak ennyit és vissza térek egy újabb folytott köhögéshez. Hanyagolom a beszélgetést. Ő sem erőlteti. Ez most így pont tökéletes. Legalább biztosan nem megyünk egymás agyára. Azzal meg hogy végül mi lesz a másnappal; a jövő zenéje!

Meliora & Demetrius

A kioktatás enyhe kifejezés arra amit az a diáklány kapott azon az órán. De végül is konszolidáltabb, mintha azt mondanánk ki lett vágva mint macska szarni.
Sokan hasonlítanak vagy egyenest rosszabbnak tartanak mint Pitont. De osztom a vén denevér elveit a tanítás tekintetében. Taníts hatékonyan és legyen meg a követelmény mindabból, amit a diák a későbbiekben használni fog. Semmi felesleges mellé rizsázás nélkül. Ha erre nem képes valaki aki ráadásul a már szakosodásnál tart, azt mérhetetlenül tudom sajnálni.
Nézem a mozdulatait ahogy össze válogatja a késői vacsorának valóját. Mikor feltűnik, hogy a mozdulatait figyelem, magam sem tudom miért, vissza térek inkább a löttyömhöz és abba bámulok. Csak akkor nézek fel újra, mikor leül velem szembe.
Arra, hogy mennyire nézek ki szarul, csak annyira futja, hogy tartsam a szemkontaktust kissé rezignáltan.
Nincs kedvem felidegesíteni magamat vagy neki állni pattogni épp. Épp ezért csak annyit fűzök hozzá.
- Azt ugye tudja, hogy ennek az éjszakai nasizásnak meg lesz a következménye? - és nem az, hogy a harmincas éveiben hízni kezd. De itt el is engedem a dolgot, látszik, hogy nem igazán érdekel jelenleg ennél tovább ez a rész. Ami arra utal, valóban szar passzban vagyok.
Meglep mikor a citromos vizet elém teszi, nézem egy pillanatig. - Hátha most működni fog. - dünnyögöm majd felnézve Meliorára biccentek és poharat emelve felhajtom. Hagyok egy két pillanatot nyeldeklek egy sort, majd a másik főzetet körbe lötykölöm a poharamban. - Sajna enélkül a vacak nélkül minden hasztalan. - bele iszom de azt már nem megy csak úgy felöntenem húzóra. - De köszönöm. - mondok végül csak ennyit és bár a köszönöm, az úgy is hangzik ahogy gondolom, azért érezni, nem igazán vagyok hozzá szokva a hálálkodáshoz. De kérés nélkül segítségemre sietett, illik értékelni.
Rövid ideig megtámaszkodom az asztalon majd ismét feltűnik, hogy őt fürkészem. Vizslatom. - És magácskát mi szél fújta erre? Csak hogy tudjam, holnapra jogosan szabom-e ki a büntető feladatát. Avagy, legalább figyelembe vehetem az esetleges enyhítő körülményeket. - például azt, hogy segített. Igazából csak nehezemre esik a hivatalos hangvételen kívüli cseverészés. Mármint, nem mintha nem lenne kedvem vagy igényem ilyesmire emberekkel, egyszerűen távoli. Mint a Plútónak, hogy valaha teljes értékű bolygó lesz.
De attól még igyekszem.

Meliora & Demetrius

Reménykedem benne, hogy ebben a nyomorult állapotomban senki emberfia-lánya nem fog egy utat járni velem az éjszaka közepén!
Könnyed fizikai szenvedésem abból fakad, hogy valami fergetegesen elképesztő módon felment a savam, úgy egészen a tüdőmig és görcsben állt egész nap a gyomrom is. Ez természetesen a hangulatomra is rányomta a bélyegét és mindenki megsínylette aki a környezetemben tartózkodott, tehát első sorban a diákjaim.
Mostanra már azonban odáig fajult a dolog, hogy mernék élni a gyanúperrel, vissza tért a néhai mérgezésem maradványa ami volt jó annak idején a tüdőmre húzódni. Nincs ilyen kín a világon! Egyszerre kell köhögni, fulladás nélkül levegőt venni, miközben egyébként meg akarsz fulladni, közben persze lehetetlenül koncentrálni, hogy ne dobjam ki a taccsot!
Hogy mi az oka annak, hogy nem mentem el a gyengélkedőre itt? Nos, gondoltam vagyok annyira erős férfi ember, hogy kezelni tudok némi gyomor égést. A tüdőm meg már olyan régóta mondja fel a szolgálatot újra és újra amiatt a régi eset miatt, hogy már feleslegesnek tartom az újabb tortúrákat vele. Ha eddig nem sikerült rendbe rakniuk akkor ez után sem fogják!
Kellemetlen rádöbbenni, hogy nem, sajnos pont annyira vagyok férfi, hogy ez a "némi gyomor égés" pont kicsináljon így éjszakára és még a régi gethámat is vissza hozza.
Van a hasonló esetekre egy biztos receptem, de borzalmasan utálom. Úgyhogy ha csak nem tényleg mocsokszar a helyzet, elő nem veszem!
Ezúttal mocsokszar a helyzet. Olyannyira, hogy mikor Miss Argent megjelenik, rám köszön én épp válaszolnék, de sikerül elköhögnöm magamat, a félig bent rekedt levegő miatt egy lábon kihordott, néma fuldoklásra is futja és nos; a rongy zsebkendőre némi vér is kerül amit a szám elé kaptam hirtelen.
Ezt észre véve össze vonom a szemöldökömet és fáradtan, lemondóan gyűröm zsebre a rongydarabot. Mintha mi sem történt volna.
- Nem. Csináljon csak amit akar... - jön a válasz, meglehetősen erőtlenül. ~Férfiszenvedés~ A lehető legrezignáltabban esjtem le magamat szó szerint a "teám" mellé és sípolva beszívom a levegőt. Majd felnézek a lányra kissé zavarodottan, mint aki most realizálja, hogy amúgy lehet rá kéne szólnia a tilalomban kijáró diákra.

Gerard és Frida

Gerard és Frida