2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola melletti tó és annak partja. A tóban veszélyes lények élnek, télen is csak ritkán fagy be a felülete hiába állóvíz, hála a tó mélyén élő sellők és más lények mágiájának.
Félreértés ne essék, a korábbi lány barátaim, akikre úgy építettem a lelki vetületet, mind cuki, jótét lelkek voltak, mint Noriko, és Jade. Cosette már kicsit viharvert alkat volt, de ő is egyértelműen a jóindulatú kategória. Lioneah teljesen más, mint ők. Magabiztos, erőteljes. Szexinek azért nem mondanám, mert még felpofozna érte. Ráadásul ő nem valamiféle barát, sokkal inkább társ, aki egyre jobban a támaszom, akivel cukiskodni lehet, hanem aki mellett kiteljesedik az ember. Már én sem vagyok az az áfonyakék szemű kiskatona, mint egykor. A dráma bizony engem is átformál. Na nem azt mondom, hogy képes lennék ölni, de már nem vagyok olyan ártatlan, hogy azt higgyem, mindent meg lehet oldani szép szóval. Már csak azt kéne megértetnem Lioneah-vel, hogy nem feltétlenül zavar, ha a sötétebbik oldala érvényesül, mert tudom, hogy megvan az oka rá, hogy ne válogasson az eszközökben. Bizony elfogadom, hogy ölt, és azt is, hogy ha ismét odajutna, megtenné megint. – Magától értetődik, a titkaink ránk tartoznak. – Amióta találkoztunk a fürdőben, azóta láthatatlan kötelék fűz össze, elválaszthatlan kapocs, amit reményeim szerint nem én ideálizálok. A fekete tollakat így nem érintem meg, inkább a növényt adom oda. Még nem próbálkozik a felélesztésével, talán majd később, vagy majd amikor egyedül van, és akkor a kudarcot is jobban viseli. A puszikat viszont elfogadja, ezt határozottan előrelépésnek tekintem, főleg mivel legutóbb ő csókolt meg. – Nem kell, hogy illjen. Vannak azért átmenetek is, én nem várok végletességet. Olvastam a képességedről. Tudtad, hogy a druidák tulajdonképpen sosem voltak a fehérmágia hívei? Semlegesek voltak, szürkék. Az egyensúlyra törekedtek, az élet körforgását őrizték, amihez tartozik némi fekete mágia is. Hiszen a halál is az élet része. – Ingatom a fejemet, igenis vannak sötét druidák is, akik a minél gyorsabb körforgásra esküsznek. Tudom, hogy Lioneah mindenhol a káoszt erőlteti, szembeszáll akivel lehet, de ezzel még saját törvényeket sem alkot. Így viszont saját magát is meghazudtolja, pont ezért ilyen kiegyensúlyozatlan lelkileg. Ez a valódi gyengeség, de ezen lehet dolgozni. – Igen, ez a terv. Tudom, hogy nem vagy nagy bulizós, de ha lesz valami banda, egyszer-egyszer benéznél? Na nem azt mondom, hogy az első sorba csápolni, de azért messziről kacsintgatni, olyan leszólítósan.. – Engem nem zavar, hogy most olyan hűvös, távolságtartó, most az én szerepem, hogy feltörjem a rossz kedvét, ami ezúttal kézzelfogható, tapintható. Lágyan beletúrok a sötét hajába, s átkarolom, mintegy kérdőn méregetve. – Mondd el, hogy mi bánt, kérlek! Nem biztos, hogy tudok megoldást, sőt.. Kis hal vagyok hozzád képest, de néha beszélni is elég róla.
Ha hallanám a gondolatait bizonyára megpróbálnám megcáfolni, hiszen akárki, akinek elmondanám mit tettem, vagy aki ismer tuti, hogy nem gondolná úgy, mint ő. Végtére is végeztem két emberrel, puszta kézzel, dühből, mondhatni hideg vérrel és éppenséggel nem vagyok túl kedves sem másokkal. A nővéremet is bemártottam, hogy Graysonnal kavar, ami tuti, hogy ki fog bukni és következménye lesz. Egy rendes lány nem tesz ilyet, de az én fejemben ez úgy él, mint jótett, amit azért teszek, hogy egy idős pasi ne használja ki a testvéremet. Valahogy nehéz belegondolni abba, hogy Sera már gyakorlatilag felnőtt, főleg ha azt nézzük hány évig pesztrált minket, főleg Sashát persze, mert én sose hagytam. Neki muszáj volt hamar felnőtté válnia, de nekem akkor is a nővérem és nehéz így gondolnom rá. - Menő, erre így nem gondoltam még, de ez tudod titok. Kérlek, ne mondd el senkinek, rendben? - mondom még mielőtt eltűntetném a szárnyakat, így már nincs érkezése, hogy hozzáérjen, hiába a félbemaradt mozdulat. Egyébként is lehet, hogy furcsa lenne, bár a jó ég tudja. Ez egy varázslat csupán, de mégis kicsit a részünk is lett ez az egész angyalosdi, még ha mind más-más mértékben is vesszük komolyan. - Oké, de ne aggódj, tudok vigyázni magamra. - ejtek meg egy félmosolyt, hogy aztán meglepetten nézzek a kiszáradt növényre, amit elővesz. Néhány hete volt csak, hogy a könyvtárban próbálkoztam és Frida nem igazán értette, hogy mi történik, de egy majdnem idegennel még se beszélhettem meg ezt rendesen. Zach más, ő már nem idegen és valami miatt mindig mellette működik a legaktívabban ez az egész. Mintha a képesség az elnyomott pozitív oldalam lenne és sokkal könnyebb elnyomni, ha ő nincs a közelemben. Átveszem a virágot, a kezünk össze is ér, így még inkább könnyű engedni, hogy közel kerüljön hozzám és szinte duruzsolva magyarázzon a pozitív oldalamról. Olyan egyszerű engedni neki, halkan sóhajtva kiélvezni a puszikat. Egy pillanatra még a szememet is lehunyom, de aztán hátrébb lépek kicsit, megköszörülöm a torkomat és átveszem a virágot. - És ha nem illik hozzám a világosabb oldal? Ha az... csak gyengeség? - méregetem a növényt, ezzel pedig újfent kicsit tartózkodóbb stílust véve fel. Lehet, hogy van bennem valahol valami pozitív, de már évek óta ügyesen gyomlálom ki magamból és Vladnál is egyértelművé vált, hogy jól csinálom, hiszen okkal lett fekete a szárnyam, nem? Mégse dobom el a növényt, vagy ilyesmi, de látszik, hogy sose megy könnyen, hogy azt a jó oldalt vegyem elő, amit ő lát bennem. - Neked kell tudnod, hogy mire van szükséged. Ha úgy jobban éreznéd magad, hát... keress valami bandát, ami tagot keres, gondolom. - felelem, bár a hangom kissé hűvös. Valószínűleg a repülés is azért nem megy igazán, mert attól még, hogy úgy vélem, amit tettem rendben van, de mégis mélyen belül valami bűntudatféle is motoszkál benne, aminek nem kellene ott lennie! De lássuk be a testvéreim között legaláb volt valami összetartás, vagy mindig is akartam, hogy legyen? Erre most Nicknek új nője van, Sera meg idősebb pasival kavar, és amúgy is hamarosan befejezi a sulit, amikor meg gondolom lelép majd és talán családot alapít azzal a Graysonnal... A bennem mélyen élő kislány pedig a család végső szétesését látja ebben az egészben.
Távolról nem látom a kis majomszerű állatkát, de látnám akkor is Lioneah alakját, és próbálkozását figyelném. Ha az állatka leugrál a fáról, akkor sem méltatom a kinézetét, vagy a bizarr fintorait, a lánynak így is van elég baja. Ami kettőnk kapcsolatát illeti, nekem az a legfontosabb, hogy egykor meghallgatott, mellettem állt. Pedig őt is bántották, mégsem zárkózott be annyira, mint én, sőt, még segített is kibontakozni. Most már tudom, hogy esetleg vissza is mennék zenésznek, legfeljebb szólóban nem, azzal túlságosan is felhívom magamra a figyelmet. Jade-et és a többieket már nem próbálom meg visszacsábítani, én vagyok a hibás benne, hogy cserben hagytam őket. – Valóban elegáns a fekete, és menőn is néz ki. Nekünk az együttesünk neve is Black Birds volt, úgyhogy az én fekete madaram pedig te volnál? – Mosolyodom el kedves évődéssel, kinyúlok ugyan, de nem akarom megsimítani a fekete tollakat, csak ha rábólint. Nem is biztos, hogy van értelme, ha varázslat, és nem a teste része. Lioneah stílusát illetően tudom hogy nem éppen makuáltlan a jelleme, de gonosznak nem mondanám, inkább öntörvényűnek, aki nem válogat az eszközökben. – Azért kérlek ígérd meg, hogy csak úgy próbálod, hogy nem emelkedsz magasra, amíg nem vagy magadban biztos. – Láttam, hogy eléggé bénázott, ami rá nagyon nem jellemző. Amíg elgondolkozik a válaszon, addig a válltáskámból egy kiszáradt, lekókadt cserepes virágot veszek elő, és nyújtom át, majd ha átvette, akkor teljesen elszáradt virágcsokrot, amit a közeli temetőből hoztam, ott már úgyis csak kidobnák. – Gyakorlást hoztam. Ugyan a vágott virág már sosem lesz élő, de lássuk be, az erődet tesztelni érdemes. Körülötted a virágok, növények valahogy felélednek, a világosabb oldaladat erősítik. Már ha te is úgy akarod. – Lépek egy kicsit közelebb hozzá. Nem csókolom meg, csak a derekát érintem meg a szabad kezemmel, hogy közelebb húzódva finom kis puszikkal illessem az arcát. Ez amolyan ismerkedős közeledés, egyben annak a vizsgálata is, hogy valóban van-e valami belső ereje, amely az életerőre alapul. – Hiányoztál, de ez nem jelenti azt, hogy össze vagyunk nőve. Azon agyalok, hogy megkeresem azt a bandát, akik nemrég itt összeálltak. Hiányzik a zene, de a reflektorfény nem. Szerinted? – Ő azért talán jobban meg tudja ítélni, hogy van e értelme ilyen formában visszatérnem, hiszen van benne kockázat, de Lio tapaasztaltabb, világlátotabb.
Bár eléggé eltávolodtam az iskolától, de az lenne a cél, hogy senki se találjon meg, ami persze mégse jön össze és mivel annyira koncentrálok, nem veszem észre, hogy közeledik valaki, történetesen Zach. Csak akkor eszmélek fel, amikor meghallom a hangját, pedig lássuk be, hogy az a kis dög a fán tuti, hogy látta előre, hogy valaki meg fog lepni. Nem tetszik, hogy nem figyelmeztetett, pedig azért hoztam létre, hogy a segítségemre legyen. Na persze már eleve meglepett, hogy nem egy átlagos állatt lett belőle és még annak is utána kellett néznem, hogy egyáltalán mi a fene a kis fura majomszerű kinézetével. Kap azért egy szúrós pillantást, ami lepereg róla, mint minden megjegyzésem eddig, amin persze meg sem lepődöm, de ez a szúrós nézés egyből enyhül, amikor Zack megfogja a kezemet. Na igen elég nehéz eldöntenem, hogy ki is vagyok igazából, amikor a közelemben van, mert valahogy fura hatással van rám és úgyse tudnám tagadni, hogy nagyon is jól esett az a csók, amit én kezdeményeztem, vagy az, hogy megvédett Japánban, amikor nem sokon múlt, hogy pánikba essem a támadás okán. - Szia! - mosolyodom el halványan, de nem húzom el a kezemet vagy ilyesmi. Az holt biztos, hogy ha bárki látna most itt és így bizony meglepődne, sőt mintha a kis dög arcán is valaiféle önelégült vigyort látnék, pedig szerintem egy majomféle nem is tud vigyorogni normálisan. Aztán hamar le is esik, hogy bizony a szárnyakra céloz, amiket nem igazán tudok már elrejteni, tehát kimagyaráznom kellene valami módon. - Ja, hogy ez... csak varázslat. Gondoltam, ha már szárnyak, a fekete illik hozzám. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal, habár valójában szó sincs erről, mert nekem fekete lett és ez nem rajtam múlt. Még csak nem is szürke, ami szintén azt bizonyítja, hogy sötét a lelkem, habár ha azt nézem, hogy a nővérem szárnya is fekete, akit mindenki igazi kisangyalnak gondol... - Csak a használatát próbálgatom. Egyelőre nem nagyon megy. - egy kicsit rákoncentrálok és a fekete szárnyak ezzel el is tűnnek. Egyszerűbb, mintha netán tovább kérdezne róla. Ha nem látszanak, akkor könnyebb lesz a témát más irányba terelni, hiszen erről az egész tanításról, Vladról nem beszélhetünk senkivel. Sejtelmem sincs, hogy vajon, ha mégis megtennénk, akkor kitudódna-e. Figyel-e minket valahogy, vagy egyszerűen csak bizalmi kérdés, hogy titokban tartjuk? - És... hogy vagy mostanság? Egy ideje nem volt alkalmunk, azt hiszem nekem főleg időm, ne haragudj, csak annyi minden van. - magyarázom, és valahol tényleg, de talán az is benne van, hogy magam sem tudom mi a következő lépés. Arról nem beszélve, hogy Zach rendes srác és igazán nem egy olyan sötét lélekkel kellene időt töltenie, mint én, nem? Ha tovább tud lépni a gondjain, akkor biztosan találhat magának olyat, aki... jobb, kedvesebb, meg úgy általában minden szempontból hozzá illőbb, mint én aki azt se tudom mit akarok.
Valószinűleg Japánba már nem térek vissza, hiszen köt oda semmi. Sikerült az erőszaktevőt bejelenteni, tanuskodni ellene, de tekintve, hogy Lioneah angol, miért is maradnék ott? Ráadásul annyira kezdtem magányos lenni, lehet, hogy ez az egész szóló karrier dolgot nem nekem találták ki. Nyilván nem akarnám már megkörnyényezni Norikot, Jade-et, Noelt és a többieket, mert végülis én, mint a frontember léptem ki, ezzel teljesen széttaposva, amit együtt felépítettünk, de azért jó lenne valami bandában zenélni ismét. Akár még úgy is, hogy csak vokálozom a basszusgitár mellett. Ha valaki más szeretné magának a rivaldafényt, nem ellenkezem, nekem az csak bajt hozott a fejemre. Mindegy, azért egy beszélgetést megérne, hogy ha legalább Norikoval tudnék beszélni. Azt is tudom, hogy Jade szerelmes volt belém, ha már akkor rájövök, hogy Cosette vélhetően nem akar maradni a közös házunkban, nem taszítom el magamtól a vöröskét, de annyi baj legyen, most itt van nekem a világ legcukibb gonoszkája, Lioneah! Tudom én, hogy Lio bár szereti keménynek mutatni magát, és hogy megkérdőjelezhető döntéseket hoz, de velem igenis meg tudja mutatni a gyengédebb, tőrődő oldalát. Láttam ugyanis már több alkalommal hogy ha boldog, akkor megnyílnak, életre kelnek körülötte a növények, valami fura éltető erő sugárzik belőle, és erre kéne alapvetően ráfordulnia. Nem volt megbeszélve ez a mai, úgyhogy miután ledobtam a cuccaimat a szobában, amelyben lakni fogok, ugyanis zenész-dalszerzőként még folytatgatom az egyetemet, de mivel mivel a lány és én még csak próbálgatjuk azt, hogy valami lehet-e köztünk, magától értetődő módon még nem lakunk együtt. Kérdezősködtem egy keveset, hogy merre látták, egy nagyon csúnya pillantású mardekáros a tó és az erdőszél felé mutatott az egyik ablakból. Ráérős léptekkel indulok arra, hogy megkerülve a vizet már messziről lássam, hogy milyen fekete szárnyai vannak. Lehet, hogy naív vagyok, de nem gondolom, hogy ez bármi gonosz mágia lenne. Közelebb lépek, megvárom azért, hogy ne essen pofára, és csak akkor szólítom meg, amikor már nem ijesztem meg vele. – Hát szia.. Elég menőn néz ki, valami új kiegészítő? – Próbálom elviccelni a dolgot, mert lehet, hogy nem is rám tartozik. A lány szebb mint valaha, de engem az ereje hat meg, és hogy mennyire képes kiállni magáért. Azért még a csókkal óvatos vagyok, lehet, hogy legutóbb csak elragadtatta magát, és nem is gondolta komolyan, de azért ha engedi, a kezét megfogom.
Egyszerűen nem tudom, hogyan kéne ennyi új helyzethez alkalmazkodnom! Itt a csapat, akik annyira mind mások és annyira rettenetesen idegesít a többségük, hogy rémes! Aztán persze Sera nagy bejelentése a fickóról, akiről persze én már leadtam a drótot. Hogy megbántam-e, hogy beköptem őket és jó eséllyel miattam adják ki majd annak a Graysonnak az útját, vagy legalábbis ultimátumot? Lehet... egy kicsit, vagy majd lehet, hogy késbb bánni fogom, de akkor meg már végül is mindegy lesz. Egyelőre viszont mérges vagyok, hogy a nővérem egy idősebb pasassal kavar, még ha ők másképp is nevezik. Mérges vagyok, hogy nekem kell már megint elfogadni valamit és gondolom jó eséllyel Sera majd lelép ezzel a pasassal. Azok után, hogy Sashát is megtaláltuk sejtettem, hogy majd megint vele fog több időt tölteni, én meg... Az angyalok között végülis találkozunk, de nem érzem úgy, hogy ez elég lenne. Ezt persze sose mondanám el neki nyíltan! Pedig tudom, hogy sokkal könnyebb lenne őszintének lenni, de hát én még magammal se vagyok az általában, nem hogy másokkal. Ezúttal azért jöttem az erdőbe, hogy egy kicsit gyakoroljak. Annyira távol állnak tőlem a képességeim, vagy legalábbis ez a természetmágia dolog, hogy őrület és még nem tudom, hogyan tudnám kezelni ezt. Közben pedig már szárnyaim is vannak, amik persze hogy feketék, ami még csak esélyt sem mutat arra, hogy esetleg jobb legyek, akkor meg minek is próbálkozzam? - Ne nézz így. Na látod ezért nem tudsz beszélni, mert tudom, hogy mit mondanál! - morranok rá a familiárisomra, aki történetesen az egyik fa ágán ücsörög és meredten bámul. Lehet, hogy csak tudja, hogy a tetteimnek nem lesz jó vége, de persze az is lehet, hogy simán csak néz és kész, de én már belelátom a rosszat. A tó az iskolától lévő legtávolabbi pontján vagyok. Még sem a Tiltott Rengetegben, de mégis csak elég távol van az iskolától ahhoz, hogy senkinek ne legyen feltűnő, ahogyan egy lány a semmiből megjelenő fekete szárnyakkal próbál újra és újra elrugaszkodni a földtől, hogy megpróbálja megtalálni az egyensúlyt és ne essen folyton vissza.
Így, hogy Nevena utamra engedett mondhatni, sokkal komfortosabb a hekyzet és könnyebben is megy meglátni benne a komikumot. Egyáltalán nem veszem a szívemre, hogy Corvus nem rajong az ősömért, hogy őszinte legyek én sem repesek, amiért ilyen családfafajzadék került elő felőlem. Viszont ahogy fogalmaz a nyanyáról azon muszáj nevetnem még akkor is, ha a bennem lakó mardekáros erősen helyteleníti ilyetén szórakozásomat. - Ne izgasd magad, nincs ezzel baj. Mit gondolsz miért nem reklámozom anyámat? Meg se lep, hogy a felmenője ilyen, tudván hogy ő milyen. Ismeritek a családomat, nem véletlen, hogy apából és tesóból sok akad de anyánk az olyan, hogy nincs. Bár nem is bánom igazság szerint. Egyébként ez nálatok hosszan felívelő generációs szokás Treat papi vagy te honosítottad meg a családban ezt a viselkedést? - a kérdéssel Benhez fordulok, ami így elég fura, de mivel benne van a felmenőm, így mástól nem várhatok választ. Mondjuk soká nem húzom ezzel az időt, mert Missy ötlete kicsit meghiúsulni látszik az eredeti formában, szóval készen állok arra, hogy a mósodult módon - vagy akárhogy - hasznossá tegyem magam. Persze részemről semmi akadálya annak, hogy párba álljak bárkivel, elnyomómat úgyis kezdtem már megunni (és szerintem ő is engem) szóval üdítő lenne a változatosság. Közben a hajszálaim közül azért egytől megszabadulok, beleejtve a tálba, s elgondolkodom azon, hogyha sírni kell mégis, akkor mivel veszem rá magam. a társaságban könnyezés hagyományai nem az enyémek, nem szeretek ily módon gyengének látszani, de a cél szentesíti az eszközt végül is.
Missy tényleg sokkal könnyedebben, és hát nem is tudom, mi megfelelő szó rá, ahogy kezeli a helyzetünket. Mármint nem veszi félvállról a dolgot, de a legtöbb felnőtt nem is így állna hozzánk, és helyzetünkhöz, lássuk be. Főként az idősebb, begyöpültebb fajából valók. Szóval részemről is áll az elismerés. Ami nem minden drága őssel szemben van meg. Treat-ot képtelen vagyok még csak emberszámba venni is. Akármennyire megszoktam már MB locsogását a csapatban. De most legalább újra hallhattam, ami önmagában is egy kisebb fajta megkönnyebbülés. Ahogy az is, amikor találkozik a tekintetem Corvuséval. Nem kedvelem Nevana személyét. Bár Kath-re való tekintettel ezt nem mondom ki hangosan is. A többi ősről meg inkább ne is beszéljünk. Kezd nagyon elegem lenni a bentlakómból, és hogy mindenhez hozzá kell szólnia, mintha mindent mindenkinél jobban tudna. Rém bosszantó. - Esetemben inkább az a gond, hogy mértéktelenül kedvelem a bort. Bár az inkább megkérdőjelezhető, hogy mennyire akarunk egy megkérdőjelezhető hírű családhoz tartozni. Még Cody is Armstrong néven élt évekig. - tudom, hogy Corvus rosszul bírja az alkoholt, és nem is erőltetném rá. Elég volt egyszer a Szükség szobájában látni inni. Igaz, akkor én is jóval többet ittam a kelleténél. Ámbár velem ez olykor-olykor megesik. Ellenben arra igen is kíváncsi vagyok, hogy Sybille nagyi miként reagál majd Cody nevére. Cody úgy írt róla a leveleiben, mint az egyetlen rokonára, akit szeretett. Mármint nyilván az előtt, mielőtt a nagyi feldobta a pacskert, és hát Cody is kisgyerek lehetett még, aki egyetlen kedves szót is képes túlidealizálni. Minden esetre szándékkal említem meg a nevet, várva valami reakciót a nyanyától, aki elvben az ősöm, és Cody szerint nem annyira rossz, mint a szülei. - Szóval a zenélő székek játékát játsszuk lélekcsere verzióban. Nem érdekes, mugli dolog. - szalad ki a számon az összegzés Missy szavaira, ahogy összeáll a dolog. A magam részéről én átveszem a tálat Missytől, és a sajátomba tépek is pár vörös hajszálat. Corvus kapja a csípős bájitalt, amit annyira nem ismerek még én sem, pedig Piton elég sok mindent megtanított, nem csak olyanokat, amik a heted éves tankönyvben vannak. De mindent én sem ismerhetek nem igaz? A lényeg a hatás. És hát én inkább választom ezt a megoldást a könnyekre, semmint az érzelmek felidézését. Félek annak esetemben nem lenne túl jó vége. A fizikai fájdalomtól nem félek, de a lelki veszteségek. Az egészen más lap. Szóval ha Corvus engedi néhány pillanatra igénybe veszem a kezéből a bájitalt, hogy képes legyek azokra a könnyekre. Bár még fátyolos szemmel sem nehéz észrevenni Corvus tiltakozását Missy terve ellen. Bár a nagyim sem éppen kedvesen nyilatkozik, a "kedvesem" megszólítás ellenére se. - Nyugodj meg. Próbálj meg erre úgy gondolni, mint valami átmeneti kellemetlenségre, amíg végleg meg nem oldjuk a problémát. - fordulok Corvus felé. Persze átérzem, hogy mennyire nincs ínyére ez a csere. Én se akarnám megkapni a kanos öreget. Igaz, engem nem is fenyeget a veszély. Főként mert csak férfi gazdatestek jöhetnek szóba MB ükapja részéről. De ha ez a módja, hogy valahogy megszabaduljunk. Hát legyen. Részemről mindegy, hogy ki költözik belém, az ugyanolyan kellemetlen lesz. Bár sokkal rosszabb nem lehet, mint Melissa. - Mi a garancia, hogy ez a csere dolog sikerül, és nem arra szolgál, hogy örökre elhagyjuk a gyerekek testét anélkül, hogy újat kapnánk? - teszi vel most gyanakodva a kérdést Melissa, ami azért elég fura, mert eddig ő siettette a legjobban a dolgokat. De most mintha kezdene gyanakodni rá, hogy Missynek nem teljesen azok a szándékai, amiket mond. De ezt már nem tudom közölni a többiekkel, mert most Melissa irányít, és néz kihívóan Missyre, ahelyett hogy begyűjtené a többiek könnyeit, és hajszálait, ahogy a gyógyító mondta, és ahogy én tenném magamtól.
[You must be registered and logged in to see this image.]Vagyok annyira "pasi", hogy a mosoly nekem tökéletesen elég legyen Kath-től, a szám sarkában még viszonzom is és jelen helyzetben eszembe se jut visszatérni a problémára és megbeszélni. Valószínűleg később se tenném, a szőnyeg alá söpörném, ahogy mindent, ahogy még azzal is teszem, hogy nem is vagyok igazából Flint. Nem mondtam el még Alisonnak, nem mondtam el a szüleimnek, de az is biztos, ha egyszer megteszem, akkor ez lesz a sorrend. Tudnia kell és nekem is tudnom kell azt, hogy ez milyen hatással van az eljegyzésre, hiszen lehet, hogy a szülei kihátrálnának, lehet, hogy a lánynak ez az aranyjegye, a kibúvója az egész alól. Ha ezt akarja... Ahogy kicsit arra irányítom a beszélgetést, hogy Maisie milyen szinten el van nyomva és meglátom, hogy Gina is keresi a tekintetemet visszabiccetek neki. Lehet, hogy Katherine-nek kellemetlen a külseje, ahogy nekem is az, hogy az öregasszonynak feltűnési viszketegsége van az órákon, hogy borozni akar minden fogáshoz, teljesen ignorálva, hogy mennyi idős vagyok, hogy milyen legendásan rosszul bírom az alkoholt és hogy undorodom az ízétől. - Egy Mortimer, aki megveti a bort, nem is Mortimer. - szalad ki a számon, abban a jellegzetes, rosszindulatú szottyos anyóka hangon, teljesen kontextus függetlenül ahhoz képest, amiről a többiek beszélgetnek. A vékony, szeplős bőröm hajlamos az elpirulásra és most se sikerül tartanom a fapofát, amikor realizálódik, hogy igen, ezt hangosan kimondtam, azaz Sybille tette. Amikor Maisie végre beszélni kezd és ömlik belőle a szó, akkor furcsa módon nem önt el az az idegesítő érzés, ami általában, sőt, megkönnyebbülten nézem, illetve hallgatom végig. Rendben, nekünk is van ezernyi hibánk, jellemben is, tetteinkben is, én aztán tudom, de egyetlen szívdobbanásnyi ideig se gondolkoznék, hogy kit válasszak, kivel akarok beszélni. Lehet a Griffendélesek vagy a Hugrabugosok a "hűséges ház", de ez nem jelenti azt, hogy én nem lehetek. Csak kicsit hosszabb volt a folyamat, mint akárki másnak a csapatban... - Egy fokkal tisztább. - visszhangozza Missy szavait Sybille, halkan felnevetve, az én hangomon, egy teljesen idegen hanghordozásban. - Mintha azt mondaná, kedveském, hogy a villanyszék egy fokkal jobb a guillotine-nál. - ékeli kicsit közbe, rámutatva arra, hogy minden lélekmágia veszélyes és az egy fokkal jobb nem azt jelenti, hogy "fehér mágia", na de még csak szürke sem. A lélekmágia határozottan veszedelmes, sokrétű és bár vannak talán jó elemei, de a két lélek közül a parazita kiszippantása és kicserélgetése egyáltalán nem hangzik annak. Amikor Missy felém nyújtja a bájitalt valószínűleg csak azért veszem át, mert valamiért örülök, hogy engem választ, de az ég világon semmit nem kezdek vele addig, míg nem hallgattam végig a legeslegvégéig, hogy mit is kell csinálni és mi is történne. A hetedik évemben vagyok, bájitaltanból még különórákat is veszek, tekintve, hogy a szüleim még mindig abban reménykednek, hogy az Auror pályát választom, amivel egyenes utam lenne a Minisztériumba dolgozni, de ezt a bájitalt nyilvánvalóan nem oktatta Piton professzor még hetedéveseknek se. Amikor az egész tervet elmondja Missy, akkor ahogy elér oda, hogy csereberélni kell, de hozzám csak MB őse kerülhet, már rakom is le a kezemből a bájitalt. Eléggé karakán tudok lenni, ha valamihez nem fűlik a fogam és lerí a képemről, hogy ezzel most beletalált. - Inkább leszek ráncos, ősz és növesztek szottyos melleket, minthogy halljam a fejemben az undorító gondolatait és elviseljem, hogy a testemmel próbáljon meg lányokat felcsípni. Már elnézést, Maisie-Bee. - mondom olyan magabiztossággal és hidegséggel az egészet, mint aki képtelenül hajthatatlan. Mondjuk kicsit meginog a magabiztosságom, amikor egy erős fejfájás keretében horkan fel bennem a tekintetesasszony nehezményezve a választott jellemzőit. Át is adom annak az üveget, aki nem ilyen elutasító, vagy csak lerakom az asztalra egyszerűen. Amikor Katherine felveti, hogy cseréljünk csak mi ketten, akkor szemöldökráncolva nézek rá, hiszen ez azt jelentené, hogy Bryson kerülne belém, aki a saját ükapám és eddig minden felszólalásában valahogy... tényleg megláttam önmagamat, hogy milyen is lehetnék. Persze neki is voltak élesebb kijelentései, főleg az elején, amikor még ki akartuk űzni őket cseretest nélkül, de az ő oldalukról az is indokolt, élni akarnak, még ha nekem undorítónak és természetellenesnek hat az élet rendjét megcsúfolni. - Talán. - mondok csak ennyit a felvetésre, kicsit felpeckelt orral félig elfordulva, mintha ezzel is az elzárkózásomat mutatnám. Ellenben Sybille éppen ebben a hallgatásban találja meg a lehetőséget a beszédre, így a karom hirtelen leomlik, akaratom ellenére. - Ha valóban sikerül megkötnünk a lelkünket egy új testben, nagyobb az esélye, hogy annyi idős vonásainkat fogja viselni az áldozat, amennyi idős volt. Így hát... vélhetően, ha szerencsém van, megfiatalodom, Bryson. - lépek oda Katherine mellé, és a kezem kinyújtom, hogy az övét megfogjam, de nyilvánvalóan ez egy újabb nyálas testvérpár jelenet, amit ki kell bírnunk. Nem tudom egyébként, hogy hogyan működik ez a Lélekmágia, habár a Mortimer házaspár... a nagybátyám és a nagynéném... nos, erőltették a sötét praktikákat, nincs olyan szerencsém, hogy ebben az esetben hasznomra legyen. Így tehát azt sem tudhatom, hogy van-e olyan opció, hogy csak két emberrel végzi el, vagy az öt valamilyen mágikus szám, ki tudja, a pentagrammának is öt ága van.
Persze azt szeretném, hogy végre önmagam legyek a testemben, de valahogy mégis fura is egyben a gondolat, hogy esetleg valaki mást kapok Bryson helyett. Igazából egészen megszoktam, arról nem beszélve, hogy sokat segített az utóbbi egy hétben a tanulmányaimban is és határozottan javultak a jegyeim néhány tantárgyból. Lehet, hogy nem feltétlenül rendes dolog tőlük, amit akarnak és az is, hogy nem tudjuk mit műveltek a múltban, de legalább Bryson nem olyan lekezelő és ellenséges, mint egyesek. No meg nem tud elnyomni, mint mondjuk Nevena MB-t. Ha valaki mást kapok helyette akkor ez teljesen megváltozhat. - Igazából csak kettőnkben van nem feltétlenül odaillő. - pillantok Corvusra. Nem tudom, hogy a többiek amúgy hogy vannak vele. Ginát azért már párszor sértegette a plusz egy fője, ahogyan MB se járt túl jól. Bevallom nem szívesen vállalnám be egyiküket sem, mint női alakok. A saját ősöm igen undok nőszemélynek tűnik, a Ginában megbújó hölgy sem épp a kedvességét villogtatta meg eddig, az öreglányról meg ne is beszéljünk, főleg akkor, ha netán az illetőnek tényleg kiütközik a kinézete. De akkor vajon az öregasszony az is marad és aztán újfent meghal pár év múlva, hiszen már... öreg? - A kislány gondolatai jó úton járnak, még ha nem is mondja ki őket. Mi lesz a nővéremmel? Ha az alakunk, amiben meghaltunk átveszi az uralmat, akkor ő meddig élhet az új testben? Ha a test maga fiatal, de Sybille idős volt, amikor elhagyta ezt a világot, mi lesz vele? - ezért is habozom, vagy hát azt hiszem habozunk mindketten, hiszen a cserébel bizony pont az öreglányt kapnám meg Corvustól. Bevallom annyira nem szimpatikus a csere, hiszen a nő eléggé morgós és zsörtölődős, meg hát öreg is. - És, ha maradnánk, ahogy most? Erre a pár órára már úgyis mindegy nem? - vetem fel végül bizonytalanul, mert bár Missy ötlete jó lehet, de mégis óckodom bármelyik kellemetlenkedő nőcit megkapni. Nem mondom ki nyíltan, mert bármennyire is kellemetlen, hogy Bryson külseje kiütközik, de méginkább az lenne, ha mondjuk az öreglány képében kellene végigsétálnom a folyosón, sőt közben még mindenkinek be is szólogatna a nevemben. Úgy érzékelem bármennyire is Corvus őse, valahogy Bryson elég higgadt és átgondolt és nem az a vagdalkozós típus.
Megpróbálom gyorsan átlátni, hogy kik is lehetnek, abból pedig hány fiú, és hány lány, de ha jól számolom, ebben legalább rendben van a leosztás. Csupán annyi szépséghiba merül most fel, hogy vannak, akik így nemet váltottak, és az még a legkisebb gubanc. A fülem mögé tűröm a hajamat, ahogyan fújtatok egyet, és megrázom a fejemet Kathrine kérdésére, mielőtt még szavakkal is kimondanám. – Nos nem, nem véletlen. Valami történt veletek a tábla megérintése óta, de hogy mi.. ez valami sötét varázslat lehet, amit legfeljebb csak enyhíteni tudok ebben a pillanatban. – Ben is elmondja, hogy benne meg Maisie őse van, így már kezd összeállni a kép az egésszel kapcsolatban, de amikor a gyerekek jelzik, hogy esetleg az ispotályban haldoklók testét akarnák elfoglalni az ősök, azért rendesen beharapom a számat. – Na jó, azért haladjunk csak szép sorban. Amit most találtam, és javasolnék is, hogy mielőtt még végképp kiütközik rajtatok az ősök külseje, legalább a nemeket rendezzük. Gina, adok öt tálat, könnyeket kellene bele gyűjteni, mindenki a sajátjába. És hajszálakat. A lélekmágia egy fokkal.. tisztább, mint a sötét varázslatok, ezt megpróbálhatjuk. – Adagolom ki a gyógyító tanoncnak az öt fehér tálacskát, de hogy hogyan fogják sírásra kényszeríteni magukat, az már biztosan nehezebb feladat. Van nálam olyan csípős oldat, bájital formájában, hogy elég csupán fölé hajolni, és az ember máris úgy érzi magát, mintha zokogni akarna. Aztán ha valakinek vannak szinészi ambiciói, akkor megpróbálhat valami rosszra koncentrálni, hátha jönnek azok a könnyek maguktól is. Mindenesetre előveszem a kupicát, kibontom a dugót, amitől savas, sistergő hang száll fel. Fájni nem fog, de rettenetesen csípi annak a szemét, aki fölé hajol, és bepislogja a páragőzt, de most mégis segíthet. Első körben Corvus kezébe nyomom, legalább ő ért a bájitokhoz már csak a háza kapcsán, aztán lehet, hogy ő magától is tud könnyeket produkálni. Addig leterítek néhány takarót a földre az ágyak közötti nagyobb tisztáson, és mutatom, hogy hova üljenek. – Foglaljatok helyet, ha megvannak a könnyek, és a hajszálak, majd tegyétek a tálkát magatok elé. Ha készen vagytok, kezdem a lélekcserét. Csak hogy értsétek. Az ősök ugranak egyet, hogy fiúban fiú legyen, lányban lány. Senkiben nem maradhat a jelenlegi ős. Úgy próbáljátok elosztani, hogy lehetőleg szemben legyen az, akibe ugrana a megszállt szellemed. – Foglalom össze lágy, türelmes hangon, de a pillantásomon látszik, hogy én is kellően riadt vagyok, nem csináltam még ilyet. Ben már el is kezd fészkelődni, valahova Corvus-szal szemben, mert Treat csak Corvus-ba szállhat át.
Elismerően füttyentek magamban arra, hogy Missy milyen lazán lekezelte ezt a Kathet látjuk vagy Brysont dolgot. És kicsit égőnek is vélem, hogy egyikünknek se jutott eszébe. Persze oké, mi rendesen tudjuk, hogy Kath azt Kath, meg Corvus le is tapizta és érezte is, de azért ez mégis sokkal.. felnőttesebb és elegánsabb megoldás volt. - A kor nem minden. - jegyzi meg Nevena, de részéről ennyi amennyit hajlandó hozzátenni ehhez. Én magam nem vagyok még nagykorú, szóval nem veszem magamra a feddést, ha kéne akkor se, bár tény, hogy amúgy szerintem ha betöltöttem volna már a nagykorúságomat akkor se tartott volna vissza semmi a szellemtáblázástól. Poén volt. Utólag azt mondom hogy rosszul elsült poén, de legközelebb se én lennék az óvatosság mintapéldánya ha ilyen helyzetbe keverednénk. Ahogy Corvus felnyomja Nevenát nevetnem kell. Pláne mert érzem, hogy felháborodik bennem a pökhendi kisasszony. - Túl sokat beszél. Az a jó, ha nem hagyják neki. - vonja meg a vállamat, mintha azt sugallná ezzel, hogy nesznek, megkapják, amit akarnak, s hirtelen szabadabbra engedi a gyeplőmet. Annyira meglepődöm rajta, hogy fel se tűnik, hogy beszélhetnék, hiszen eddig elnyomásban voltam általa. Egészen addig nem is támad ingerenciám kísérteni a szerencsémet, amíg a testrablás szóba nem kerül. - Nem rossz szándékból, de ez a legjobb ötlet. Ők úgyis már félig a halál torkában lebegnek, nyilván le is mondtak róluk a szeretteik, nem fogják rossz néven venni. Na meg ha tényleg el tudják változtatni a testüket is, akkor nem fog egy rokonnal sem szembe jönni a kómából feltámasztott valakije úgyhogy ez egy használható ötlet, nem? Légyszi! Ugye tudsz benne segíteni? - fordulok ezúttal a saját szóáradatommal Missy felé. Bennem Nevena gúnyosan felhorkan, s egy ki nem mondott "ugye, hogy megmondtam"-ot azért elmémbe küld, de csak én hallom, s senki más.
Az önmarcangolás olyan dolog, amivel elég ha én küzdők. Nem kell, hogy Kath ezen rágja magát. Az nem segít a jelenlegi helyzetünkön. Ezen felül, ha hideg racionalitással nézzük, akkor is megállja a helyét az, amit mondtam. Nekünk is feltűnhetett volna, hogy Kath nem egészen önmagaként viselkedik, és Fehérke hiánya is. Akkor vélhetően nem nyúltunk volna a táblához, hanem egyenesen ide hozzuk a kisebb háztársamat. Akkor talán könnyebb helyzetben lennénk. Így viszont roppantul bonyolult lett a helyzet, és ezt nem háríthatjuk egyedül Kath-re. Mind benne vagyunk. Sajnálatos módon az őseinkkel együtt. Amitől még gázabb ez az egész. - Nagykorúak, de erre nyilván nem elég felkészültek. Bocsánat. - bár az nem teljesen egyértelmű a hanghordozásomból, hogy miért is kérek pontosan bocsánatot. Az iménti mondatért, vagy csak úgy magáért az abszurd helyzetért, amibe most rángatjuk bele Kath rokonát. A továbbiakban pedig szótlanul nézem a demonstrate, és a kissé furcsának tűnő ölelkezős jelenetet. Aztán amikor Corvus úgymond beköpi Nevanát, hogy már mióta nem hagyta szóhoz jutni MB-t, akkor egy pillanatra összenézek a sráccal, és helyeslően bólogatok, megerősítve a szavait. Igen, én is szeretném már nagyon is hallani a háztársnőm többnyire idétlen kotyogását. Sosem hittem volna, hogy valaha ez fog hiányozni belőle. - Igen. Sajnos hasonló következtetéseket vontunk le mi is. - bólintok komoran Missy szavira, amik lássuk be cseppet sem biztatóak, de nagyon is helytállónak tűnnek. Kath találta a táblát, és ő van kitéve ennek a legrégebben. Csak idő kérdése, hogy velünk is elkezdjen az történni, ami vele. Ami elég ijesztő is lehetne. De jelenleg még a makacs dac fázisában vagyok, amivel igyekszem a felszínen maradni Melissa fontoskodó tudálékossága ellenére is. - Segíthetünk valamiben? - teszem még azért hozzá a kérdést Missynek címezve. Hiszen teljesen érthető, ha nem vaktában akar intézkedni, hanem utána járna a dolgoknak. - Nos... mert a terv roppant bonyolult számos buktatóval, és cseppet sem kiforrott... - kezdenék bele Bryson szavaira, bár tőlem szokatlanul bizonytalan hanghordozásban, mint aki maga sem tudja, hogy jó ötlet-e mindezt kimondani. Ám Melissa szokás szerint nem állja, hogy ne szóljon bele tudálékoskodva. Azt hiszem az ő erényei közé sem tartozik a türelem. A fontoskodás viszont... - Melissa Morgan vagyok. Amit pedig a gyerekek vonakodnak elmondani, hogy szerintük vannak a Mungoban kómában lévő testek, amiket elfoglalhatnánk, némi életvíz, és egy általuk felfedezett hely segítségével. - összegzi helyettem a tervet. Missynek pedig nem kell sokat gondolkodnia, hogy rájöjjön, mit értettem "számos buktató" alatt. Még ha az etikai, és erkölcsi résztől el is tekintünk. Bár kétlem, hogy ez számára olyan könnyen menne gyógyítóként.
Jól esik Gina megnyugtatása, igaz bevallom talán tőle vártam volna a legkevésbé, hiszen mindig olyan hűvös következetességgel áll mindenhez. Corvus megjegyzése viszont annak ellenére, hogy talán nem a legpozitívabb mégis mosolyt csal az arcomra, hiszen tényleg megint fújtunk egymásra, igaz ő még csak az okát se tudja, csak Bennek mondtam el, hogy mi is volt a bajom igazából azzal, hogy nem mondta el nekünk az eljegyzést. De talán Corvust nem is igazán érdekli a háttér. A kapcsolatunk mindig is ilyen bonyolult volt és általában egy nagy összeveszés után valamivel áthidaltuk, de hogy tényleg rendeztük-e a dolgot azt nem tudom. Legutóbb én hibáztam, amikor beszéltem Bennek Corvus képességéről, de a karácsonyi ajándéknak hála és az időnek is talán, megenyhült. Lehet, hogy most ez a kifacsarodott helyzet elég, hogy tovább lépjünk, bár attól tartok a rossz érzések ettől még nem távoztak belőlem. Inkább Missyre koncentrálok és a kialakult helyzetre. Nem tudom, hogy mennyire sokkolom szegényt, de úgy tűnik, hogy egészen jól kezeli a dolgot és a varázslatának hála egy pillanatra tényleg láthatja az igazi alakomat. Bár nem tart sokáig, így furcsa kontraszt, hogy amikor megölel érzi a vékony testalkatomat, magas sem vagyok különösebben, de amikor elenged már Bryson áll vele szemben, aki ahogyan Corvus is azért jóval magasabb, a kora miatt pedig még Missyt is simán túlszárnyalja. - Akkor ez nem csak egy véletlen ugye? - sóhajtok egy hatalmasat és fázósan ölelem át magamat, ami így Bryson külsejében elég bután fest, de ez most cseppet sem érdekel. Azért az elég ijesztő, ha az ősök hosszú távon teljesen átvehetik felettünk az uralmat. Azt még nem tudom, hogy mennyire fog kiakadni Missy, ha elmondjuk az őrült tervet arról, hogy beakarunk jutni a Szent Mungóba. Nem biztos, hogy örülni fog neki, hiszen gyógyító és bizonyára bízik abban, hogy bármennyire is kicsi az esély a kómások végül magukhoz térhetnek. Ha viszont elvesszük ötük testét, a reménytől fosztjuk meg a családjaikat. - Mire vagy kíváncsi? A lényeget a gyerekek már összefoglalták? Csak a tervet nyögik ki olyan nehezen, pedig az ő ötletük volt. - szólalok meg újra, ezúttal már egyértelműen nem én, hanem bizony Bryson. A stílusa eléggé fellengzős, pedig időnként egész kedves is tud lenni, de valami miatt a bizalmatlansága Missy felé így nyilvánul meg. A karom is immár karbafonva a mellkasom előtt és egyáltalán nem olyan esetlen az állásom, azaz már Brysoné. Az előbbi kissé összeomlott ácsorgáshoz képest most egy igen fess, eltökélt fiatalembert látni a helyemen. Senkiben fel sem merülne, hogy valaki más is ott van a felszín alatt. Én vagyok az erősebb valami miatt, úgyhogy azt hiszem tudja, hogy ha akarom, akkor visszatudom nyomni, legalábbis egyelőre, hiszen már a külseje is eluralkodott rajtunk, akkor jó eséllyel idővel én is arra a sorsra juthatok majd, mint MB, hogy ha akar, akkor gond nélkül elnyom.
[You must be registered and logged in to see this image.]Sajnos nálam Nevena teljesen elvágta magát azzal, hogy külön kérésre se volt hajlandó hátrébb vonulni és átadni a szót MB-nek, így meg azt se tudjuk, hogy ott van-e még... Ha Katherine-nek átvehetik a külsejét, akkor ki tudja, hogy MB-nek milyen szinten lehet elnyomni a tudatát. Hiszen nem tudunk erről az egészről semmi biztosat, csak feltételezgetünk a táblából, a könyvükből, meg azokból a kétes forrásokból, amit vagy gyógyítóként tud Gina és Ben, vagy Mortimerként tudunk. Még a gondolatra is fordul egyet a gyomrom, hogy Mortimernek hívom magam, az öregasszony meg elégedetten mosolyodik el az én arcommal, ami nagyon nem illik a jelenethez. Francba... Katherine említésére már komolyan felvonjuk a fiatal nő figyelmét és csak némán sétálok a félreeső helyre a többiekkel, hogy Gina disaudioja után beinduljon a "buli". Nem is kell válaszolnom semmilyen kérdésre, ugyanis a nálam néhány évvel idősebb srác - alias Katherine - megszólal, és ez éppen elég ahhoz, hogy leszakítsuk a tapaszt. Türelmet erőltetek magamra, ameddig kiakad, kérdezget, viszont a bűbáj, amit alkalmaz elismerést csal az arcomra. Arra nem is gondoltunk, hogy ilyen gyorsan vágna az esze és ha ilyen bűbájt alkalmaz láthatja az igazi Katherine-t. Mondjuk honnan sejtettük volna? Nem igazán a része az alaptantervnek a bűbáj ilyenmódú alkalmazása. - És arra is, hogy előtte látni se bírtál. Megint. - szúrom közbe, mikor Gina meg akarja nyugtatni Katherine-t, hogy nem minden az ő hibája. Igaz az én szavaim nem valami megnyugtatóak, de tény és való, hogy a kapcsolatom a lánnyal igen erőteljesen hullámzó. Egyik pillanatban a legbennsőségesebb bizalmasom - ami kicsit kínos, tekintve, hogy neki egy tucatnyi ilyen barátja volt, van és lesz -, a másik pillanatban valamelyikünk biztosan fúj a másikra. Persze mióta megismertem Alisont kicsit megváltoztak a dolgok, akkor is van kivel beszélnem, ha a csoportból időlegesen éppen megutáltattam magam mindenkivel. Nem mintha a lány csak egy "pótlék" lenne, ez ennél sokkal bonyolultabb és mélyebb kapcsolat. - Gina ükanyja pedig bennem. Mortimerek. És Nevena Benedict már órák óta nem is hagyta szóhoz jutni Maisie-t. - állok be a sorba, amikor Katherine elmondja, hogy ki van benne, az én ősöm. Kicsit talán úgy hangzik, mintha Nevenát "beköpném" egy felnőttnek és talán így is van, nem mintha Missy egy irgumburgummal leszídhatná a bunkó őst és az mindent helyrehozna. Viszont ez nem csak panaszkodás, hanem alátámasztja azt is, amit ő mond, ha Katherine külseje megváltozott, akkor nem tudjuk még mi fog történni. Az alkut, amit kötöttünk velük inkább fel se hozom egyelőre, van egy olyan érzésem, hogy még kell egy kicsit emészteni az egészet, illetve lehet Nevena azonnal felvázolja, örülve, hogy végre valaki csak vele akar beszélni. Azért várakozóan pillantok Ginára és Benre is, hogy ők is mondják el a parazitájuk neveit, de ahogy erre gondolok, erős fejfájással büntet a vén nyanya, tagadva a parazita titulust.
Nem vagyok rákészülve, hogy így bejelentés nélkül több diák felkeres, még Kath részéről sem, ha csak nincsen valami oltári nagy baj. Még a kezemet, arcomat törölgetem egy nedves törölközővel, hogy értelmezhető kinézetet kapjon az ábrázatom, amikor elkapom Maisie-Bee szavait, ezen enyhén meghökkenve nyílnak tágabbra smaragdzöld szemeim. – Hogy mi? – Kérdezek vissza kissé elrévedő hangon, kapkodva a pillantásomat még mindig Kathrine-t keresve. Ismerem már a csapatot, de főleg a gyámoltamat illetően, meg a kis pasiját, nekem is volt ilyen még Darius személyében. Éppen az ő említése ránt kicsit ki a valóságból, már oly sok éve meghalt, és azóta sem lépett senki a helyébe. Intek, amikor többen az elvonulást kérdezik, beleértve a számomra még új fiút is, akit nagyon körbeállnak a többiek, ezért egy hátsóbb terembe tudunk lépni, ahol most nincsenek ápoltak. Nevezzük kórteremnek. Elég komoly a hangjuk, ezért be is csukom magam mögött az ajtót, hogy rájuk pillantsak. – Figyelek! Miféle komoly bajba? – Kérdezem most Corvustól, Ben közben már nem szólal meg ismét, csak a hamarosan közlékennyé váló fiú mellett ácsorog, néz bátorítóan, és ebből azért eléggé logikusan lejöhet az infó, hogy bizony az idegen valami módon pont a hiányzó Kath lehet. Amikor a szájából meghallom a történteket, le is ülök, de csak egy pillanatra, hogy aztán kissé szigorúan-aggódva lépjek a lányhoz. – Jóstábla? Szellemek? Hát az eszem megáll. Ennyit ér az, hogy nagykorúak vagytok? – Csóválom a fejemet, de nem mérgesnek, sokkal inkább riadtnak tűnök. – Demonstrate! – Villan meg a kötényemből előhúzott pálca, hogy egy pillanatra tényleg nekem is előtűnjön Kathrine igazi alakja az álca mögött. Azért erre már elégedetten bólintok, noha fel sem merült bennem, hogy ilyesmivel akarnának megviccelni. A lányhoz lépek, kissé kirántva Benjamin támogatásából, hogy lehajoljak hozzá, és jól magamhoz öleljem. – Semmi baj nincs kincsem, megoldjuk! – Hagyom, hogy pár pillanatig így összefonódjunk, azért egy jó mélyet én magam is sóhajtok egyet, hogy aztán elengedjem, a két gyógyítóval szemezve. (Ben és Gina) – Nem vagyok éppen szakavatott a túlvilág tekintetében, de utána kell néznem valaminek. Ha ezek az ősök megszálltak titeket, akkor kétlem, hogy megállna Kathrine szintjén, felettetek is át fogja venni a domináns, nagyobb varázserővel rendelkező lélek a külső jegyeket is! – Ezek nem vidám, jó hírek, de tisztában kell lenniük vele, hogy mi várható. – Esetleg valamelyik ős meg tudna nyilvánulni szavakkal is? – Esélyes, hogy MB-ből valaki kiszólt, de akkor még nem voltam tudatában, hogy mit is hallok. Visszaülök az asztalomra, egyetlen kézmozdulatomra egy vaskos könyv jelenik meg ott, fekete, bőrkötéses, fölé hajolok, és elkezdem lapozgatni, nagyon csóválva a fejemet közben.
//Sorrend: Corvus, MB, Kath, Gina, Missy (Ben) Határidő: május 4, én írok május 5//
Corvussal összenézünk egy röpke pillanatra, s úgy érzem, hogy egyre gondolhatunk kimondatlanul is. Ami számomra elég fura érzés, tekintve, hogy most tudtuk meg, hogy rokonok vagyunk. Vagyis hát nem volt még sok időnk ezt emészteni, négyszemközt megbeszélni meg pláne nem volt alkalmunk a kéretlen bentlakóink miatt. Persze tény, hogy mindketten elég analitikusan látjuk a világot. De ettől még furcsa így szembesülni ezzel a párhuzammal. Mindenesetre szóvá már nem teszem, mert közben a gyengélkedőn belülre kerülünk. Megrázhatna a látvány a vérről, az üvöltő áldozatról. De valahol azt hiszem ezt már megtanultam kezelni. A pánik pedig sosem segít. Már éppen indulnék megnézni, hogy mi is a helyzet ott, talán Corvus sürgető pillantására is, de úgy fest Missynek sikerül úrrá lenni a helyzeten. És hát vélhetően néhány kotnyeles kölyök érdeklődése az utolsó, amire ilyen helyzetben szüksége van az ellátást végző gyógyítónak. Szerencsére nincs is szükség ilyesmire. Azonban, ha hozzá nem is szólok, de egyetértően bólogatok a felvetésre, hogy keressünk nyugodtabb helyet. Nem lenne jó mások előtt előadni ezt az egészet. Ami meg hát Missy-t illeti, találkoztunk már a gyengélkedőn. Tudom a nevét, vélhetően ő is az enyémet, de annyira azért nem vagyok bizalmas viszonyban vele, mint mondjuk Kath, vagy Ben. Érhető okokból. Így talán nem is nekem kéne győzködni, hogy ez nem egy áprilisi tréfa. Bár közel sem áprilist írunk. Azért, ha sikerül félre vonulni valami privát szobába, akkor magunk köré felvonok egy disaudiot, amíg Kath ecseteli a problémánkat, azért hogy biztosan ne hallgathasson ki senki semmi olyat, ami nem tartozik rá. Missyt akarjuk bevonni, nem az egész Roxfortot. Márpedig itt még a falnak is fülei vannak gyakorta. - Nem a te hibád Kath. Mi is gyanakodhattunk volna. Pl. Fehérke hiányára. - teszem azért még hozzá csendesen Kath önvádjához. Na meg talán Missy is könnyebben elhiszi majd, hogy nem vicc ez az egész. Vagyis nem tudom. El kell ismerni, ezt azért elég meredek lehet az ő szemszögéből megemészteni. Lehet hamarabb gyanakodnék Missy helyében arra, hogy beszívtunk valami hallucinogén növényspórát az üvegházakban, mint arra, hogy megszálltak minket az ősök...
Jól esik Gina megnyugtatása, igaz bevallom talán tőle vártam volna a legkevésbé, hiszen mindig olyan hűvös következetességgel áll mindenhez. Corvus megjegyzése viszont annak ellenére, hogy talán nem a legpozitívabb mégis mosolyt csal az arcomra, hiszen tényleg megint fújtunk egymásra, igaz ő még csak az okát se tudja, csak Bennek mondtam el, hogy mi is volt a bajom igazából azzal, hogy nem mondta el nekünk az eljegyzést. De talán Corvust nem is igazán érdekli a háttér. A kapcsolatunk mindig is ilyen bonyolult volt és általában egy nagy összeveszés után valamivel áthidaltuk, de hogy tényleg rendeztük-e a dolgot azt nem tudom. Legutóbb én hibáztam, amikor beszéltem Bennek Corvus képességéről, de a karácsonyi ajándéknak hála és az időnek is talán, megenyhült. Lehet, hogy most ez a kifacsarodott helyzet elég, hogy tovább lépjünk, bár attól tartok a rossz érzések ettől még nem távoztak belőlem. Inkább Missyre koncentrálok és a kialakult helyzetre. Nem tudom, hogy mennyire sokkolom szegényt, de úgy tűnik, hogy egészen jól kezeli a dolgot és a varázslatának hála egy pillanatra tényleg láthatja az igazi alakomat. Bár nem tart sokáig, így furcsa kontraszt, hogy amikor megölel érzi a vékony testalkatomat, magas sem vagyok különösebben, de amikor elenged már Bryson áll vele szemben, aki ahogyan Corvus is azért jóval magasabb, a kora miatt pedig még Missyt is simán túlszárnyalja. - Akkor ez nem csak egy véletlen ugye? - sóhajtok egy hatalmasat és fázósan ölelem át magamat, ami így Bryson külsejében elég bután fest, de ez most cseppet sem érdekel. Azért az elég ijesztő, ha az ősök hosszú távon teljesen átvehetik felettünk az uralmat. Azt még nem tudom, hogy mennyire fog kiakadni Missy, ha elmondjuk az őrült tervet arról, hogy beakarunk jutni a Szent Mungóba. Nem biztos, hogy örülni fog neki, hiszen gyógyító és bizonyára bízik abban, hogy bármennyire is kicsi az esély a kómások végül magukhoz térhetnek. Ha viszont elvesszük ötük testét, a reménytől fosztjuk meg a családjaikat. - Mire vagy kíváncsi? A lényeget a gyerekek már összefoglalták? Csak a tervet nyögik ki olyan nehezen, pedig az ő ötletük volt. - szólalok meg újra, ezúttal már egyértelműen nem én, hanem bizony Bryson. A stílusa eléggé fellengzős, pedig időnként egész kedves is tud lenni, de valami miatt a bizalmatlansága Missy felé így nyilvánul meg. A karom is immár karbafonva a mellkasom előtt és egyáltalán nem olyan esetlen az állásom, azaz már Brysoné. Az előbbi kissé összeomlott ácsorgáshoz képest most egy igen fess, eltökélt fiatalembert látni a helyemen. Senkiben fel sem merülne, hogy valaki más is ott van a felszín alatt. Én vagyok az erősebb valami miatt, úgyhogy azt hiszem tudja, hogy ha akarom, akkor visszatudom nyomni, legalábbis egyelőre, hiszen már a külseje is eluralkodott rajtunk, akkor jó eséllyel idővel én is arra a sorsra juthatok majd, mint MB, hogy ha akar, akkor gond nélkül elnyom.
Szeretném Kathet bátorítón megérinteni, de már előre sejtem, hogy nem fog sikerülni. Éppen ezért lep meg annyira, amikor az ős Benedict mégis hagy valamelyest kibontakozni, s megfogja a griffendéles lány kezét általam. Vagyis hát nyilván Bryson kezét, de ez most mindegy. Nekem már az boldogság, hogy a háztársamat - és nemcsak az, hanem jó barátnőm is - valamelyest bátoríthatom. Így mondjuk tényleg olyan, mintha pasiznék éppen, de annyi baj legyen. - Az valóban hasznos volna. - áll be Nevena Corvus mellé helyeselni, mintha csak a Mardekáros összetartás villódzna elő belőle. Igazából én sem tartom rossz ötletnek, hogy ne itt a gyengélkedő közepén beszéljük meg a témát. Már csak azért se, mert nem szeretnék helyben lenni, ha valaki netalán rókázó rágcsa által megszivatottan előkerül. Hiszen hát a gyengélkedőn hányni nem olyan különleges dolog, de én és a hányás igencsak nem bírjuk egymást. S nem tudom hogy kezelné a bennem lakozó Nevena a fóbiám. - Csinos vagy. Legalább tudom, hogy mit láthatott meg benned egy Benedict. - méri végig Nevena Missyt az én szemeimmel. A megjegyzése hordoz némi fellengzős élt, de a maga módján ezt dicséretnek szánja a leszármazottai hozzátartozójának. Persze ahogy mondja, abból pont nem ez jön le szerintem, szóval valószínűleg nem mossa le rólam továbbra sem a nem-vagy-kedves cetlit, hiába érzem a szándékait.
[You must be registered and logged in to see this image.]Már amúgy is elkezdtem összeesküvéseket szövögetni arról a macskáról, de Nevena még egy lapáttal rátesz a következő megjegyzésével és a tekintetem Ginára szalad, mintha sejteném, hogy ugyanarra jutott, mint én. Nem azért, mert frissen rájöttünk, hogy rokonok vagyunk, hanem azért, mert jellemzően mind a ketten analitikusan gondolkozunk, bár rá az is jellemző, hogy kiselőadásban meg is osztja mindenkivel a gondolatmenetét. A könyv tehát a táskában, bár azzal a gyanús érzéssel, mintha az átok, ami rajta ül saját személyiséggel rendelkezne. Remélem, hogy nem arról van szó, hogy még egy szellem van, aki szándékozik életre kelni, és ezúttal egy bosszúálló, aki még a zömében sötétlelkű felmenőinknél is durvább. Kicsit tétova a csoportosulásunk, pedig már kint a tó partjánál megbeszéltük, hogy Missy elé állunk és Ben és Kath ragaszkodott az őszinteséghez. Ha úgy ítélték meg, hogy ez a legjobb út, akkor már csak végig kell vinni a tervet. Valahol érzem, hogy a vénasszony is viszi a lábamat, nem csak én, siettetve a procedúrát, bár ő mélységesen undorodik a gondolattól, hogy egy ilyen fiatal nőt bevonjunk, ugyanis Missy lesz az első, akit nem tudnak szó szerint uralni. Missy lesz az első, akinek van esélye tényleg titokban tenni ellenük bármit is, hogy a feltámasztásuk helyett esetleg csak a pokol tüzén égjenek el. Maisie Kath-hez sorol, mintha csak a pasijába karolna, pedig Kath inkább Benhez húzódna, így pedig még hülyébben veszi ki magát az ideges, kínos toporgás. Az eszem azt diktálja, hogy a sikolyokra és a vérre illene rosszul lennem, ám a gyakorlatban a vérmágia miatt meg se kottyan az egész, legalább is a gyomromnak. Azért a szám megrebben, a fájdalom együttérzése miatt, de nem undorodva. Már éppen szólnék - vagy éppen utasítanám őket? - Ginának és Benjaminnak, hogy lépjenek közbe, amikor a nő megbirkózik a helyzettel és az aktuális gyógyító szakos rezidensekre bízza. - Nos, annyira nem életveszélyes, mint amibe ez a szerencsétlen keveredett. - biccentek az áldozat felé, lehet, hogy nem a legjobb hangot megütve. Valahol egyértelmű, hogy Benjamint keresi a tekintete, őt ismeri a legjobban, és határozottan zavaró, hogy mindenki töketlennek tűnik. - Esetleg van itt valamilyen szoba, ahova elvonulhatnánk? Mindannyian. Elég komoly bajban kerültünk, és Katherine is. - szalad itt a tekintetem önkéntelenül a lányra, aki jelenleg egy egyetemista fiú képében, az üknagyapám kinézetével áll a kis csapatunkban. Jó lenne, ha a lehető legjobban elvonulnánk, azt hiszem másként a vénasszony bennem konkrétan leblokkolná a beszélőkémet, nehogy valami kísértetvadásznak óbégassuk el, hogy megszálltak minket. Márpedig ma már akad egy néhány a kastély falai között.
Lemaradok egy kicsit Kath mellé, s bár nem fogjuk egymás kezét úgy, hogy mindenki más számára fiúnak tűnik, de azért össze tudunk sutyorogni, ha úgy alakul. Eleve az, hogy bűbáj, vagy átok ül a könyvön, nem vetít elő túl jó sorsot. Kezdve a félelemvámpírokkal, akik alakváltással átvették a szüleim szerepét, megölték Sashát, aztán az a furcsa erdő tudjukki birtokán. Ezekhez képet a Corvus féle csók, vagy Jenkins szemétkedései hétköznapi apróságoknak tűnnek. – Igen, csak úgy működhet. – Suttogom vissza Kathie-nek, közben azért elborzaszt, hogy valami a macskával kapcsolatos lehet. Sosem állhattam Mrs. Norist, de ha vele kapcsolatban kellene nyomoznunk..
Amióta Madame Pomfrey nyugdíjba ment, és vagyok a teljes értékű javasasszony, medimágus, így én tudok felvenni magam mellé medikákat, gyakornokokat, akik a gyógyító szakra járnak. Ez a mai cseppet sem olyan egyszerű, mint ahogyan a fiatalok gondolnák. Az egyetemi szakok megjelenésével a Roxfort is lényegesen veszélyesebb hellyé vált, hiszen a fiatal felnőttek már nem figyelnek annyira a szabályokra, rájuk eleve alig vonatkozik bármi is. A szőke hajamból törölgetem a vért, hiszen az artéria felszakadásával majdnem az arcomba spriccelt egy nagy adag. Mégsem én vagyok most a fontos, hanem az áldozat, aki a Tiltott rengetegben akarta kipróbálni újdonsült látványmágusi képességeit. Ahogyan a Tekergők érkeznek, észveszejtő sikolyokat hallanak, de miután ez a gyengélkedő, ez talán nem annyira szokatlan. Az egyik segédem lép eléjük, hogy bólintson, szól majd nekem. Pár pillanattal később éppen az arcomat törölve meg értetlenkedve pillantok az ötösfogatra. Bent ugyan felismerem, és a barátaikat, de egy ismeretlen fiú társaságában. Én végzek véres munkát, de mégis alaposan meglepődök Kathrine hiányán. – Mi történt? Baj van? – Szegezem nekik a kérdést, hiszen munkaidőben nem szoktak különösebben zavarni, ha nincsen valami medimágusi feladat. Az illetőt már sikeresen elláttam, a gyakornokok össze tudják a mágikus tűvel fércelni, talán megmarad a lába is, s bízom benne, hogy nem válik majd vérfarkassá. Nem vagyok már olyan fiatal, mint amikor Kathrine megismert, de még egészen jól tartom magamat, noha Lillyék kiszívják belőlem a maradék energiát is. Benen állapodik meg a pillantásom, de mondhatják nyugodtan a többiek is. A vérfarkas áldozat még kicsit sikongat, de lassan elhalkul, valami kortyolás hangja hallatszik, most itathatják valami elixírrel.
Úgy vélem mindenkinek fura, és cseppet sem kellemes a jelenlegi helyzet. Mégis valahol mélyen egy jóleső érzés fog el, amikor Corvus felém biccent. Talán valamiféle támogatást, és szolidaritást jelent a helyzetem iránt. Ami pedig azt illeti nem szoktam hozzá, hogy magyarázkodnom kelljen bárki előtt, bármiért is. A magam ura vagyis úrnője vagyok. Most mégis úgy éreztem legalább ennyit meg kell osztanom a többiekkel. Akkor is, ha általában jó okkal nem osztok meg dolgokat másokkal. Például a saját védelmük érdekében. De ez a helyzet már alaposan túnőtt rajtunk. Minden tekintetben. Ide, úgy érzem egyedül kevés vagyok. Abban ugyan nem vagyok még mindig teljesen biztos, hogy egy kívülálló felnőttet - Missyt - be kell vonnunk. Minél több szereplős lesz ez a játék, annál bonyolultabb is. De úgy tűnik ez az egyetlen lehetséges választásunk. Ebbe pedig a tisztel ősök is hajlandóak voltak belemenni. Legalábbis Melissa hallgat, és nem tiltakozik az ötlet ellen. - Akkor jobb lesz, ha óvatosan bánunk azzal a könyvvel. - vetek még egy aggódó pillantást Corvusra, és a könyvvel való ügyködésére. És hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbülök meg egy kicsit, amikor a mardekáros prefi társunk elrakja végre a táskájába az az emlékkönyvet. Azért a válasz még érdekelne, hogy ők, vagy netán Frics felmenője átkozta-e meg a könyvet. Bár ha tippelnem kéne, akkor utóbbi. Ami ismételten kellemetlen szereplőt vonhat a történetbe. Bár hogy maga a macska legyen a Frics ős? Elég meredek gondolat. Ugyanakkor az a dög az egyetlen állat a világon, amivel képtelen vagyok egyről a kettőre jutni, így több, mint hat év távlatából is. Ráadásul az a dög, mintha nem is öregedne. Vajon hány éves is az a macska? Meddig is él egy átlagos macska? 12-16 év nagyjából, ritka kivételektől eltekintve... az a dög már akkor is vénnek tűnt, amikor elsőben ide jöttünk, azóta meg nem változott semmit sem. Valamiért még akkor sem tudom Fricset meg a macskáját kiverni a fejemből, amikor már valahogy sikerül beljebb jutni a gyengélkedőre. Ahol is Melissa még mindig feltünően csendben van, ami nagyon nem jellemző rá. Eddig mindenhez hozzá kellett fűznie valamit. Ha mást nem, valami magától értetődő dolgot, amit amúgy is tud mindenki. Én a magam részéről maradok annál, hogy udvariasan köszönök, amint belépek a gyengélkedőre, majd felmérem, hogy hányan is vannak itt, és mennyire kell burkoltan segítséget kérni. De ez a probléma úgy fest, Corvus jóvóltából amúgy is megoldódni látszik. Azért csak egy kicsit háttérbe húzódva, próbálom kiszúrni az esetleges nem kívánt kíváncsi füleket. A beszéd többi részét inkább hagynám Kath és Ben részére meg. Ők diplomatikusabbak nálam, azt hiszem. Ezt pedig még egy sokat látott medimágusnak se lesz egyszerű benyelnie elsőre. Nem írigylem a helyzetét. Mondjuk fogalmam sincs, hogy Kath ezt hogy éli meg, de az övét sem. Valahol szeretném bíztatni és bátorítani, de ez most nem a legjobb időpont. Valakinek meg őrszemnek is kell lenni, és úgy tűnik ez Ben ősének sincs ellenére, amit a magam részéről igen különösnek vélek. Talán ő és Treat tettek együtt valamit, aminek Frics macskája itta meg a levét, valami nagyon durva formában? Már csak arra a balesetes félmondatra visszakanyarodva... Vajon mért ilyen nehéz a kedves őseinkből bármit is kihúzni, a látványos türelmetlenkedésen kívül?
Olyan fura ez az egész. Ben helyett MB mellett állok és olyan fura rezgéseket érzékelek irányából, amit mintha Bryson szándékosan próbálna elnyomni bennem... bennünk, mintha kizárná és nem venne róla tudomást. Nagyon fura! Egyelőre viszont nem teszem szóvá, csak magamban jegyzem meg ezt és amikor belépünk a gyengélkedőre nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nagyon igyekszem elnyomni Brysont, hogy ne kezdjen el helyettem beszélni, vagy ilyesmi, hiszen nem ismer meg minket Missy úgy sem, vagyis hát engem. Egészen megpróbálok hátra húzódni és csak Bennek suttogok oda halkan. - Megpróbáljuk neki elmagyarázni az egészet? - tudom, hogy ahhoz elő kellene lépnem majd, hogy beszélni tudjak vele, csak hát annyira kellemetlen ez az egész. Biztosan sokkolódni fog, hogy egy pasi van a testemben, meg amúgy is elég abszurd ez az egész helyzet. És talán majd azt is zokon veszi, hogy miért nem avattam be sokkal előbb, hogy mi történt. Nem hiszem, hogy ez jót fog tenni a bizalomnak közöttünk, bár lehet, hogy neki is vannak az életében olyan dolgok, amiket esetleg nem feltétlenül tud nekem mindig elmondani, de ez még nem jelenti azt, hogy titkolózhatok előtte. Annyi mindent tett már értem! De közben olyan sokminden történt és nem tudtam eddig sem mindent elmondani neki részletesen. Ez viszont most minden eddigi pocsék dolgot felülmúl. Nagyon ideges vagyok és ezt csak a vak nem látná rajtam, vagy hát Missy biztosan nem, hiszen nem is lát az illúzió álcája mögött. Annyira jó lenne megfogni Ben kezét és erőt meríteni, és valószínűleg nem sok kell, hogy önkéntelenül is megtörténjen majd ez hamarosan, bármennyire is esetleg fura lesz Missynek a magyarázat nélkül, hogy egy idegen idősebb srác szorongatja Ben kezét.
- Néha nem tudtam eldönteni, hogy a macskáé a gazda vagy a gazdáé a macska.. - morfondírozik Nevena félhangosan. Ha jobban belegondolok, akkor Friccs macskája mindig természetfeletti módon irritáló volt számomra, gyanúsan mindenütt ott van, minden drótot lead.. mintha mágikus dög lenne. DFelüti a fejemben a gondolat a fejét, hogy esetleg mi van, hogyha ebbe a macskába záródott az említett felmenő szelleme, s aztán most ő is ki akar törni, mert megneszelte, hogy a mi felmenőink is testet szereztek? Ha Nevena engedne beszélni, akkor talán elő is vezetném e gondolatokat a magam MB-s módján, de így nem teszem. Corvus agyát egyébként nem zagyválják a sorok, maximum a benne lebzselő nyanya nosztalgiarohamai az egyes fecnik vagy képek láttán azok, amik netalán zavarhatják. Akármilyen átok is legyen a könyvön, az mintha nem lenne túl erős, vagy éppen nem akarna rá maximális hatásfokkal hatni, hiszen nem ő a célpontja, csak lrintőlegesen a benne leledző miatt. A szeretetről viszont amikor beszél, s fejtegeti az ellenpólust akkor mintha a könyv szó szerint sértődötten szusszanna egyet a kezében. Tán csak nem fején találta a szeget? Mindenesetre közben Nevena besorol Kath mellé, s maximálisan élvezi azt, hogy Bryson lehet ebben a történetben a "pasija". Nem mutatja ki, magában tartja, de ő bennem van, szóval érezni vélem, hogy itt azért többről is lehetett szó, mint barátság. Persze tévedhetek is, az se lepne meg. Missyhez nem szól egyelőre, a kiváró szerepet veszi fel, s még arra se ragadtatja magát, hogy köszönjön, tiszteletben tartva azt, hogy én megtenném. Nagyszerű. Miatta most még engem fognak bunkónak nézni. Más se hiányzott..
//Nagyon szépen köszönöm nektek a mesélés lehetőségét! Átadom a stafétát.
[You must be registered and logged in to see this image.]Csendesen latolgatom a hallottakat, szokásomhoz híven, mielőtt újra megszólalnék. Amikor Gina magyarázóan mesél a többieknek az anyjáról, hogy miért tudunk a Mortimerekről és egész pontosan én miért tudom betéve a családfájukat, csak biccentek felé egyet, ám úgy érzem, hogy a barátaink között nincsen szükség mély magyarázatokra. Talán csak azért, mert mint a kviddics válogatón kiderült, Katherine nagyon érzékeny a titkokra és arra, hogy nem avattam be őket az eljegyzésbe, tehát lehet, hogy arra is rosszul fog reagálni, hogy Gina már egy ideje tudta, hogy Mortimer. Viszont most van éppen elég gondunk ahhoz, hogy a lányra - akin átsejlik a felmenőm egyre élesebben és tisztában - pillantva ne lássak ezúttal neheztelést. Viszont amikor Nevena igen csak hosszan felcsattan, azzal ellentétben, hogy eddig serényen ignoráltam, a füleim szinte kiélesednek, olyan nagyon hallgatom a mondandóját. Friccs felmenője be akart csatlakozni hozzájuk, de vitát szított, rendben, ez előfordul a történelemben, kirúgták, vagy annál rosszabbat tettek vele, amiért bosszút esküdött, rendben, ez is előfordul, de a varázsvilágban nem lehet semmibe venni, hiszen ahogy a szeretet mágiája konkrétan létező dolog, úgy az ellentéte is lehet az. Viszont az, hogy volt egy macskája... Kezd kicsit túl sok lenni az egybeesés, hiába vagyunk több, mint száz évvel később az időben. Amikor megérzem a könyvön a rosszindulatú mágiát előveszek a zsebemből egy hófehér, patyolattiszta szövetkesztyűt, amit könnyebb varázslényekkel és varázsgyógynövényekkel kapcsolatos munkákhoz szoktam használni, belebújok, hogy ne szabad kézzel lapozgassak tovább. - A könyvön bűbáj, vagy inkább átok ül. Ti voltatok, elrettentésképpen, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe, vagy Ő? Esetleg egy nevet megköszönnék. - szólok ezúttal az ősökhöz, miközben érzem, hogy Sybille tudata elkezd kényelmetlenül morgolódni bennem. Vajon azért, mert jó nyomon járok, mert megakadt a szemem a macska jelenlétén is, vagy csak össze akar zavarni és olyan irányba manipulálni, ami nem vezet majd sehova? Egy Mortimernél sosem lehet tudni... Keserű gondolatként visszhangzik bennem, hogy ez a vonás milyen élesen illik rám is, miközben most már látom, hogy a Flintek inkább egyszerű parasztok a sakkbábún, akiknek csak a szerencsén múlott, hogy nem mosták össze a nevüket Voldemorttal és nem kerültek az Azkabanba. Marcus konkrétan buta és konkrétan csak a kviddicshez ért, semmi máshoz, hiába korrepetálta Emma egy teljes éven keresztül, amikor megbukott hetedikben. Nos, lehet egoizmusnak tekinteni, de én minden vagyok, csak nem buta. Ha képes vagyok rá, akkor tovább lapozgatom a könyvet, most már kesztyűben, de gondosan ügyelve arra, hogy semmit se olvassak fel hangosan, és hogyha érzem, hogy a sorok elkezdenek játszadozni a tudatommal, akkor azonnal becsukom, nehogy valamilyen olyan ártás legyen rajta, hogy ne tudjak elszakadni tőle és zanzásítsa az agyamat. Amikor az ajtóhoz érünk, de mindenki kissé megszeppen és a másikat akarja előre engedni, akkor felnézek a könyvből, amivel a kezemben autómatikusan sétáltam mellettük, de Sybille-nek ezen a ponton fogy el a türelme. - Szorít az idő mindannyiunkat, ne piszmogjatok, ha olyan megbízható, akkor befelé és kezdjetek el beszélni. - omlik ki a számon a remegő, kicsit zsörtölődő és fitymáló hang, de nekem sem éppen fűlik a fogam ahhoz, hogy elsőnek bemenjek és megszólítsam. Amúgy sem hiszem, hogy a kedvence vagyok azok után, hogy a szüleim milyen aranyvér-mániások és hogy mennyire tiltani akartak mindenkitől, aki nem a nagy házak tagja vagy éppen nem gazdag, szóval... Viszont ha nem mozdul senki, a könyvet összecsukom, elrakom az oldaltáskámba a többi mellé és belépek. - Miss Foster, nagyon elfoglalt? - kérdezem meg udvariasan, még is csak medimágusi szerepet tölt be az iskolában, nem fogom "le-Missy-zni". A szemem sarkából igyekszem felmérni, hogy hányan vannak a Gyengélkedőn, van-e esély arra, hogy mind az öten becsődüljünk és egy csendesebb szegletében beszéljük meg az egészet, vagy az irodában vagy raktárban, vagy akármi is van itt. Legutóbb én csak itt voltam a hattyú halálát játsszva a sérülésemmel, szóval pontosan fogalmam sincs milyen ajtók nyilnak merre, ezen a bejáraton kívül.
Átadom a stafétát. 