2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az utóbbi hetekben a tanárok elhalmoztak minket tanulnivalóval. Annak ellenére, hogy elég gyakorlatorientált volt a szak, azért elég gyakran kellett különböző könyveket ragadni és magolni, vagy éppen előre utánanézni valaminek... amikhez már annyira nem fűlött fogam, de ha már arra adtam a fejem, hogy egyetemre jövök, biztos nem fogom csak úgy feladni így kilencedikben. A legtöbb délután tehát tanultam, próbáltam átláthatóbb jegyzeteket írni magamnak, mint az órai gyors firkálások, vagy éppen gyakorolni a szaktársakkal. Hiába a sok szabadság, amit kaptunk, ha annak a nagy része elmegy a tanulással, főleg, hogy nem is vagyok az a típus, akinek elég egyszer elolvasnia valamit és már tudja is. A mai nap is a könyvtárban dekkoltam egy rakás könyv és pergamen társaságában, mígnem kezdtem úgy érezni, hogy ha nem lazítok egy kicsit, akkor úgy fogom felhasználni a négy elem tudományát, hogy felgyújtom az egészet vagy a föld alá temetem, vagy... nem tudom. De kellett egy kis kikapcs mára, sosem voltam és sosem leszek mindenből kiváló. Teljesen jó, ha K betű helyett V vagy E foglal helyet a dolgozataimon meg a vizsgáimon. Így raktam inkább vissza a helyükre azokat a könyveket, amikre már nem volt szükségem, a többit kivettem és felsiettem a klubhelyiségbe, hogy letegyem őket és későbbi időpontra halasszam a folytatást. Ezután pedig meg sem álltam Roxmortsig. Nem akartam magam leinni a sárga földig, dehogy. Egyszerűen csak kellett egy kis lazítás, amihez mindig jól jön egy kis alkohol. Szokásomhoz híven kapásból nem a Három Seprű volt az első gondolatom, ami mindig tömve van, inkább a kevésbé népszerű Szárnyas Vadkan felé vitt az utam. Az ajtótól nem messze ugyan sikerült megpillantanom a srácot, aki néha hajlamos volt követni, de nem vettem róla különösebben tudomást. Ugyan még mindig kíváncsi voltam, mi vezérelhette általában, addig még sosem jutottam el, hogy megkérdezzem vagy valami. Egyáltalán tudja, hogy feltűnt már...? Ezúttal nem vett észre, még csak fel sem nézett, ahogy bementem mellette, de sebaj. Legalább tudtam, hogy a mostani "találkozás" nem direkt volt, mivel most én voltam az kettőnk közül, aki később jött ide. Természetesen most is egész nyugi volt bent. Volt ugyan egy pár kétesebb alak, hiszen az itt mindig, de ha nem kerül velük az ember összetűzésbe, sosem lehet baj, márpedig eléggé régóta járok ide és még sosem volt. Az asztalok helyett a pultnál foglaltam helyet. A csapos még éppen valaki mást szolgált ki, csak odaintett, hogy mindjárt jön. Eközben éreztem, hogy valaki megkocogtatja a vállam. Miközben megfordultam, gyakorlatilag minden ismerősöm átfutott az agyamon, hogy ki talált rám, de végül meglepetésként ért. Az ismeretlen srác volt az, aki az előbb még a falat támasztotta. Nahát. Szemöldököm enyhén felvontam, mikor gyakorlatilag lecseszett, amiért a helyén ülök. Igazából ha ezen múlik, arrébb ülök, legyen neki karácsony, annyi szabad hely van, hogy bőven tudok válogatni. Még csak megszólalni se volt időm, vagy bármit reagálni, mikor láthatóan zavarba jött és inkább javította magát. Egyből leesett, hogy nem lehet már szomjas... Arra nem egészen jöttem rá, hogy vajon annyira kész van-e már, hogy amiatt dadog, vagy ez az alapbeállítás, de nem is filóztam rajta sokáig. Végülis mindegy. - Hát... jó. De elülök, ha tényleg baj - vontam vállat, igazából nem is tudtam, mit lehet erre így mondani, ha másodperceken belül megváltozott a véleménye. De valamiért az volt az érzésem, hogy nem szeretné, ha arrébb ülnék. Most már izgalmasnak ígérkezett ez a kis diskurzus, így mondjuk elhajtani vagy túl hamar lelépni eszem ágában sem volt. Nem tudtam eldönteni, szemétnek érezzem-e magam amiatt, hogy ha így láthatóan fejébe szállt az alkohol, azt valamilyen szinten "kihasználom." De nem akartam balhét, nem akartam sehogy kihasználni, hogy ilyen állapotban van, így talán nem haragszik meg, ha kijózanodott. Ugyanígy voltam azzal is, hogy hagyjam-e, hogy meghívjon. Talán egy vagy két pohár belefér, de nem akartam kiinni a vagyonából, az már tényleg kihasználás lenne. - Köszönöm, de igazán nem muszáj. Persze ha nagyon ragaszkodsz hozzá, nekem mindegy - mondtam a fejem rázva; nem tudtam, akar-e még majd erősködni ezek után. - Legyen egy vajsör - döntöttem végül, mivel nem volt valami drága ital, bemelegítésnek meg nem is túl erős. Közben a csapos is végzett a másik vendégnél, így idekeveredett hozzánk, a mondatom így már félig hozzá is szólt. - Egyébként Keith vagyok - mutatkoztam be, ha már így összevetett minket a sors. Lehet, hogy tudta a nevem, ez sem lepne meg, de ha még nem, akkor most megtudhatta azt is.
Néha már magamat is soknak érzem. Egyszerű erre a magyarázat, hiszen a legtöbbször mostanában már tényleg csak panaszkodni tudok. Sokszor úgy érzem, hogy semmi jó sem történik velem és szükségem lenne egy kis vérpezsdítésre, de ez nem igazán könnyű akkor, ha többnyire elkerülöd a sulis társaidat és ők sem igazán keresik a társaságodat. Persze foghatnék én mindent rájuk, de ez nem az ő hibájuk nagy részt. Furcsa vagyok, dadogok, szerény vagyok és nem szeretek emberek között lenni. Egyedül Fiona az, aki ez alól kivételt jelent, de most úgy érzem, hogy őt sem szeretném terhelni. Jelenleg azt sem tudom, hogy mi a problémám forrása, szimplán haragszom a világra és arra, hogy az vagyok aki. Tudnék változtatni, de nincs meg az elég akaraterőm, így csak a nyávogás marad nekem. Na meg persze az alkohol, ami miatt is döntöttem úgy ezen a szép szerda estén, hogy kijövök a Szárnyas Vadkan nevet viselő helyre és szépen a sárga földig iszom magam. Holnap úgysem lesznek nehéz óráim, vagyis relatíve nehezek nem lesznek, így gondoltam a mai este erre tökéletes lesz. Már a szokásosnál is nehezebben forog a nyelvem, de az viszont igen jó tulajdonságom, hogy ha részeg vagy spicces vagyok, akkor bátrabb is leszek egyben, így a dadogásom picit visszaszorul. No ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen el is múlik, szimplán nem jön elő minden egyes szónál, amit próbálok kimondani. A pultos mondjuk itt már ismer és elsőre megért mindent, amit mondok. Plusz pont ez a helynek meg az is, hogy nincsen tömve, mint a Három Seprű. Nem túl barátságos, de én akkor is inkább ezt preferálom. Az imént említett helyre kizárólag Fifi kedvéért vagyok hajlandó betenni a lábam és azt is roppant ritkán. Már túl vagyok két alkoholos vajsörön és négy lángnyelv whiskey-n így egy percre sem tudnám azt hazudni, hogy full józan vagyok. A fejem már kótyagos és nehezedik is el, de azt nem állítanám, hogy részeg vagyok. Nekem ehhez több kell. Kikérek még egy vajsört, ám most úgy döntök, hogy a whiskey-vel inkább szünetelek és míg iszogatom kimegyek cigizni. Az ajtó mellett a falnak dőlök, s míg szívom a slukkokat csak a cipőmet és az egyre jobban fogyó cigit figyelem. Közben hallom, hogy páran be és kimennek a kocsmába, de nem tulajdonítok neki külön figyelmet. Miután elnyomom újra bemegyek a sörrel a kezemben. A pultos már sosem szól rám, ha kiviszem a poharat, mert tudja, hogy úgyis visszatalálok. Az irányt egyből a pult felé veszem és leülnék a szokásos helyemre, ám amikor odapillantok látom, hogy az már foglalt. A szívem rögtön kihagy egy ütemet, hiszen az ismerős göndör hajat pillantom meg. Elgondolkozom, hogy lerakom a poharat a sörrel együtt a pultra és lelépek, de eszembe jut, amit még nyáron mondtam Fionának, amikor itt voltunk. Ha legközelebb meglátom a srácot, odamegyek hozzá. Kell pár perc, hogy összeszedjem magam, de végül megkocogtatom a vállát, ha idefordult, pedig meg is szólítom. - A-az én helyemen ü-ülsz – indítom gyorsan a beszélgetést nem túl kedvesen, de mikor realizálom magamban, hogy mit is mondtam gyorsan leülök mellé. – Va-agyis az előbb még ott ültem, de-e ma-aradj csa-ak – vörösödöm el, habár biztos vagyok benne, hogy az alkoholtól alapból vörös volt már a fejem. - Mi-it iszol? Me-eghívlak – dadogom és úgy érzem, hogy egyre jobban kezd kiszállni belőlem az alkohol az izgalomtól.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
