2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem olyan feladatot ad nekem, mint amilyen vártam és nem tudom, hogy ő mégis miből mennyire jó. Lehet, hogy olyan pocsék az átkokat illetően, mint egy csiga a futásban... Nem, inkább nem kockáztatom meg ezt, mert a végén még itt hagy és nem is segít feloldani... Nem, ezt a lehetőséget inkább kihagynám, mert bár én biztos vissza tudnám csinálni azt a vackot, de egyáltalán nincs kedvem ehhez a hülyeséghez. - Nem ijedtem meg, csak nem bízom benned, ennyi az egész - magyarázom neki egy vállrándítás kíséretében, hogy mégis miért döntöttem úgy, hogy ezt a kört passzolnám, ergo feladom, ergo én veszítek. Jobb lett volna egy idióta barkóba, mondtam, hogy sosem szerettem ezt a játékot. Akkora hülyeség, mint amilyen magas az Olimposz... Persze, most jön az a része az egésznek, hogy vesztettem és ezért biztos kitalál majd nekem még egy hülyeséget, mert az emberek hetven százaléka ezt csinálja vagy a másik orra alá dörgöli a győzelmét. De nem, ő egyszerűen megköszöni a játékot, felül a seprűjére és elrepül. Ööö... Kint esik még az eső, komolyan kimegy elázni? Sok esze van neki, mondhatom... Aztán elmormol egy bűbájt, amit sajnos már nem hallok, de ennek hatására az eső eltűnik. - Na ne szórakozz velem, normális vagy? Idióta... - motyogom idegesen, ahogy kirepül. Ennyit arról, hogy Mardekáros létére valamennyire normális, talán eltervezte ezt az egészet már akkor, mikor kihúzott a sárból. Én meg voltam annyira figyelmetlen, hogy nem vettem észre semmit az egészből. Biztos akkor mondta el a bűbájt, amikor átvettem a pulcsimat a kabátjára... Amit itt hagyott... Oké, kölcsön kenyér visszajár, ezt szépen elviszem valahova, ahol tönkremegy. Gyerekes és béna bosszú, de pillanatnyilag ez jut eszembe elsőnek. Így hát visszaveszem a pulcsimat, a kabátot meg ledobom a földre, míg az animágiámmal átváltozok hollóvá. Amint ez megtörténik, először egy szép karmolással kiszakítom a ruhadarabot, majd karmaim közé kapom és a tó fölé repülök vele, majd bedobom egy mocsaras részre. Ennél gagyibb ötletem sem volt még, az biztos, talán valójában nem is kell neki ez a kabát és fölöslegesen tettem tönkre, de ettől azért valamennyivel jobban kéne éreznem magam, de nincs így. Nem érdekel, most már az ő baja, ha visszaváltozok, akkor már az sem lesz tiszta, hogy pontosan hol hagytam... A suli felé veszem az irányt és első gondolatom egyből egy forró fürdő, ha már így elkapott a zuhé. Viszont nézzük a jó oldalát, azzal, hogy végigszenvedtem Keith agyzsibbasztó kis játékát, sikeresen megmentettem a kedvenc cipőmet, ami különben ott maradt volna a sárban.
▲ music: -▲ ▲Words: 407▲ ▲Note: és ez meg az én záróm, és köszönöm én is ezt a játékot ▲
-Nem várok én semmit sem Marie. - Ingatom a fejem, nem kényszeríthetem véleményének megváltoztatására és való igaz, épp annyira vagyok mardekáros, mint amennyire annak tart. Szemét vagyok, utálatos, helyenként gonosz is, de persze ez elég csúnya így kimondva. De igen, jelen pillanatban is csak szórakozom Marie-vel. Ez valahogy a mardekárosok vérében van, amelyikében nincs annak csak, hogy is mondjam, szerencséje volt, hogy ebbe a házba került. Az érmés nem jelentett gondot a számomra, de ezen nem is vagyok meglepődve, tekintve, hogy majdnem mindenben jó vagyok. Egy ilyen kis apróság nem képezhet akadályt, szeretek nyerni, még ha csak egy kis hülye játékról is van szó. Mikor elvállalja, hogy éppenséggel mindkettőt nyugodtan feladhatom neki, gúnyosan elvigyorodom. Ez a lány valóban nem tudja mire vállalkozott. Ha azt hitte nem vagyok képes valami igazán jót, és számára valami borzalmasat kitalálni, akkor, nos hatalmasat tévedett. Nekem mindig vannak ötletek a tarsolyomba, enélkül ki sem kelek az ágyból. Na meg, van, hogy az embert a sok ötlete menti meg. Ha nincs B,C,D, de még Z terve sem akkor réges-régen eláshatja magát, ez így működik. Kezdésnek egy langyos feladatot kap, csak mert kíváncsi vagyok mit gondolhat rólam. Nem lep meg a tárgyilagos leírása. Sőt, a pontokkal egyet is értek. Jó, persze csak minimálisan, azért vannak eltérések, de egész jól belevágott a közepébe. Természetesen ez még korán sem jelenti azt, hogy valami könnyű feladatot adok a számára. Kajánul elvigyorodok, hiszen nem vagyok valami irgalmas szamaritánus. Csak mert a jellemzés valamennyire ütősre sikeredett még nem fogom kímélni, bánthatja most már, hogy olyan merszé volt és bevállalta mind a kettőt. -Csak nem beijedtél egy kis átoktól Marie? - Nevetem el magam. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen átkot képes lennék feloldani, az átkok és a bűbájok nagyon is közel állnak hozzám. Látom rajta, hogy habozik, de ha jól sejtem fel fogja adni és akkor végre elő rukkolhatok a kis meglepetésemmel. Szerintem akkor lesz csak igazán kiakadva. De sebaj, rém mókás lesz. -Szóval passzolod? Ez az utolsó szavad? - De tudom, hogy az és ettől diadalittasan össze csapom a tenyeremet. -Nos akkor egyértelműen nyertem Marie, köszönöm ezt a felemelő játékot. - Lépek oda a seprűmhöz és át rakom a lábam majd megkapaszkodom és felszállok. A pálcámat elő kapom és mormolok egy bűbájt ami hatására lehúzódik egy átlátszó fal a torony körül és odakint verőfényes nap fogad, az eső már akkor elállt mikor alig csak 10 perce voltunk a toronyban. Megbűvöltem a környezetet picit, hogy továbbra is zivatarnak tűnjön a napsütéses táj. Kajánul vigyorogva hajolok meg és teszek a seprűvel egy szaltót. -Remélem jól szórakoztál Marie, mert én remekül. A viszont látásra! - A képzeletbeli kalapom emelem meg előtte majd ott hagyom a toronyban, nem kételkedem abban, hogy hamarosan le fog jutni onnan. De ez már nem az én gondom.
Oké, igaza van... Talán túl előítéletes voltam, de... De ez most akkora baj lenne? Nem én vagyok az egyetlen, aki így vélekedik a Mardekárosokról, tehát nem értem, miért kapta fel hirtelen így a vizet, de azt tényleg elismerem, hogy igaza van. - Jól van, oké, bocs... Viszont ennél többet ne várj tőlem - adom be a derekam, hogy végre leszálljon erről a témáról. Nem akarom, hogy tovább papoljon arról, hogy az előítéletek mennyire rosszak. Ráadásul beszél pont ő, a Mardekáros, aki képes akár azért utálni valakit, mert nem varázslócsaládból származik. Jó ez megint csak az előítéletességemre utal, de az a helyzet, hogy mindenki tudja ezt a Mardisokról. Aztán következik az érmés próbatétel, amit igazából nagyon is könnyen teljesít. Lehet, hogy csak Abi meg én vagyunk annyira bénák, hogy ezzel szórakozgattunk egy napig? Kitalálhattam volna valami nehezebbet is, de ez volt az első, ami eszembe jutott, ez van. Talán nem gondoltam végig úgy igazán, hogy mindkét részét bevállalom most a játéknak. Talán elég lett volna csak az egyiket, de már kimondtam, nem vonhatom vissza. Az ördögös megjegyzését nem tudom szó nélkül hagyni. Mégis honnan jött ez? Nem értem, mi köze van az egészhez. Komolyan, örülhetne, hogy két kört kap... Végül kinyögi a feladataimat. Jellemezzem? Alig ismerem, de megpróbálom a lehető legpontosabb leírást adni róla, ami eddig kialakult a fejemben. - Oh, és most miért nem akarsz bunkózni? - nézek rá kételkedve, miközben elkezdem körbesétálni, mint valami kirakatot. Megszokás talán, de bevallom, azért valamennyire mégis szemügyre akartam már venni, ha így össze vagyunk zárva ide. Igen, jól sejtettem, nem beszélünk egy rossz pasiról, ezt elismerem, de akkor is... - Kösz - mondom azért kissé fura hanglejtéssel mint valami kérdést, hiszen nem tudom, hogy most akkor ez nekem jó vagy sem... Talán... Talán így engedékenyebb lesz a feladatomat illetően. Azonban ez a reményem nem jön össze, mert amint meghallom a mersz részét a játéknak, szinte hallani, ahogy koppan az állam a padlón. Nem, igazából nem bambulok rá, mint valami fogyatékos, csak eléggé meglep. Remélem csak viccel és nem várja el, hogy tényleg elátkozzam SAJÁT MAGAMAT! - Ja persze, csak az kéne, hogy Madam Pomfrey... Meg a gyengélkedő... Nem, azt a lehetőséget passzolnám - akadok ki a hirtelen jött ötletére arról, hogy mi lenne, ha nem tudja feloldani. Utálom a gyengélkedőt, az az egyik legutálatosabb hely az egész suliban. Sosem rajongtam érte... Inkább megtanultam az egyszerűbb gyógyítóbűbájokat, hogy minél kevesebbszer kelljen oda befeküdnöm, s ez szerintem érthető. Apa betegsége miatt elég sokat jártunk egy időben a kórházba és még mindig van, hogy bent fogják néhány napra. Ilyenkor azért ha csak van lehetőség, akkor meglátogatjuk, mert ki tudja, az sosem jelenthet jót, ha be kell feküdnie. Éppen ezért utálom a kórházakat, s így a gyengélkedőt is, aminek ugyanaz a tipikus kórházi szaga van. Nem nem, azt kihagynám, oda nem! - Passzolom - motyogom úgy, hogy azért hallja, de mégis alig hallható legyen. Inkább nem akarom megkockáztatni azt, hogy nem tudja feloldani az átkot, mert semmiképpen sem akarok a gyengélkedőn kikötni...
Én szeretem bosszantani a lányokat azzal, hogy direkt nem a nevüket mondom, hanem valamiféle becézgetéssel illetem őket. Igazából míg a becézgetést megjegyzem a nevük már annyira nem érdekfeszítő, hogy az emlékezetemben maradjon. Marie nevére sem fogok emlékezni ahogy véget ér a mi kis meghitt randevúnk. -Megtehetnéd, de itt most nem ezen van a hangsúly Marie, hanem, hogy én nem illetlek ilyen dolgokkal, nem sértegetlek, te pedig folyton azt teszed, örülnél ha én ezt tenném veled? - Villantok felé egy széles vigyort. Okostojás, semmi kétség, hogy az. Nem azt mondom, hogy nekem nincsenek előítéleteim a többi házzal kapcsolatban, mert hát jócskán akad, de azért nézzük meg azt is, hogy nem minden mardekáros való annak is aminek beosztották. Nézzük meg Draco-t vagy azt a nagydarab ősembert Diederik-et. Na, előbb tudnám őket elképzelni Hagrid mellett, mint gondnok vagy valami vadőr vagy micsoda, oda valóak, nem pedig ebbe a házba, az aranyvér édes kevés. Az érmével hamar elbánok és azért meglátszik a vigyoromon is, hogy ennél azért többet is eltudok képzelni, de hát ha neki ez jutott eszébe akkor ez van, legalább nem kellett magam megerőltetni úgy istenigazából. -Jól teszed, csak nehogy te húzd a rövidebbet. - Kacsintok rá. Részemről felüdülés két dologgal is előrukkolni és várni, hogy vajon milyen válasszal is hozakodik elő, azonban Ő még nem tudja mibe is csöppent bele. Én az ilyen játékot fokozatosan felturbózom, hogy meg legyen a kockázata a kiesésnek, hol izgalmas egy egyszerű és rövid kérdés? Na ugye! Jobb mindent addig fokozni míg csak a másik fél fel nem adja, mert biztos, hogy a végeredmény 1:0 lesz az én javamra, ez nem is kétség. Képes vagyok addig fokozni a játékot, hogy a másik fél vagy belepiruljon vagy hitetlenkedésében azonnal feladja a játékot, ez tehetség kérem! Végül azért elég hamar megadom neki a kívánt két feladatot. Mint mondtam ezzel csak nekem ad ászt a kezembe, magával pedig rendesen kitol, én piszkosan játszom, a tisztesség nem buli. Karba tett kézzel dőlök neki az egyik vaskos, barokk oszlopnak és vigyorral a képemen figyelek a jellemzésemre ami egy kezdő bemelegítés. -Ohh, nagyon is kielégítő választ adtál, de egy valami nem stimmel, nagyon is bunkó vagyok, de csak akkor amikor nekem ahhoz kedvem is van. - Vigyorgok tovább. Az, hogy körbe sétál és méreget, mint valami kirakati tárgyat megmosolyogtat. -Tudom, hogy eszményi az összkép, de te sem panaszkodhatsz. - Ezer wattos mosoly jelenik meg az arcomon. Ezt azért nem lehetett kihagyni. Látom rajta, hogy ledermed ami azért várható volt. nem kis feladattal ajándékoztam meg. Átkot szórni valakire könnyű,d e ha magunkra kell az már kihívás. Nem tudom Marie számítsak, feladja? Netalán mégis vállalja? Érdekes perceknek nézek elébe. -Nos ha nem sikerülne feloldani, amit azért kétlek ha megbocsájtasz, akkor a suliban vagyunk, tanárokkal meg stb, szerintem igencsak hamar újra talpra állnál nem? - Szerintem eléggé logikus amit mondtam, majd azt mondjuk, hogy véletlen szerencsétlenség esett meg és Ő lett az ártatlan áldozata. Ha meg nem veszik be, akkor egy apró bünti kinek árt? -Bevállalod vagy kiáltsam ki máris győztesnek magam? - Kissé heccelem, mert ez általában minden lánynál használ, tapasztalat. Ha Marie kivétel akkor ez van, győztem, ennyire egyszerű.
Sosem értettem, hogy a pasiknak miért mániája az effajta becézgetés. De most tényleg... Azért van a nevünk, hogy mások tudjanak minket szólítani valahogy, de úgy tűnik, ez néhányaknak nem elég és újabb meg újabb neveket aggatnak az emberekre. Hiába, ez számomra idegesítő, tehát sosem fogom megérteni ezt a dolgot. Egyedül Abinél használok néha - de csak néha! - ilyesmi beceneveket. - Oh, és mi lenne, ha okostojás lennék? Azt hiszed, hogy nem tehetném, meg, hogy az eszemmel vágok fel, mint a háztársaim? - kérdezek vissza, mert ezt meg én nem tudom szó nélkül hagyni. Oké, elismerem, előítéletes voltam, arról ítéltem meg, hogy melyik házba osztotta be a Teszlek Süveg, és ez nem volt szép tőlem. Na de akkor is, szerintem teljesen jogosan szólítottam fel arra, hogy nem csalhat. Más is így tett volna egy Mardissal... Viszont azzal is egyet kell értene, amit ő mondott. Igen, simán mondhatná, hogy okostojás vagyok, de azt hiszem azt már észre vette volna, ha az lennék. Viszont nem vagyok az, nem dicsekedek azzal, hogy mert én ilyen meg olyan okos vagyok... Én ezt meg azt is tudom... Nekem ilyen meg olyan jó memóriám van... Miért tenném? Ha ennyire fennhordanám az orromat akkor lehet, hogy már a Mardekárba kerültem volna. De nem ilyen vagyok. Azt tudom, hogy okos vagyok, e nem szoktam ezt mások orrára kötni. Minek, ha ez már abból kiderül, hogy a Hollóhátba lettem beosztva? Nézem, ahogy az érmével bohóckodik és kissé csalódott vagyok, hogy ilyen könnyen ment neki. Ez nem ér! Lehet, hogy csak mi vagyunk túl bénák Abivel egy ilyen idióta játékhoz? - Tudod, eddig még nem volt szerencsém találkozni az ördöggel, de... Ha egyszer megadatik eme lehetőség, akkor majd felkérem egy táncra, ha már így rákérdeztél -nézek merengve a távolba, miközben próbálom visszafogni a röhögést. Most komolyan, mi volt ez a megjegyzés a döntésemre? Nem ám örülne neki, hogy mondhatni dupla köröset játszunk... - Hát lássuk csak... Nem ismerlek túl régóta, csak ugye mióta összetalálkoztunk a pályán. Ilyen kevés időből nem lehet tiszta képet kapni senki személyiségéről, de azért most megpróbálkozok vele... Azt gondolom rólad, hogy Mardis létedre azért nem vagy olyan túl bunkó, hiszen nem hagytál ott szerencsétlenkedni a sárban. Viszont úgy veszem ki, szeretsz mások idegeire menni, mondjuk azzal, hogy becézgetsz, pedig tudod, hogy idegesít. Talán azt is mondhatom, hogy van elég önbizalmad is, amiből talán néha már túl sok is van. Kielégítő volt a válasz? -miközben beszélek, nem bírom ki, hogy közelebb lépjek hozzá és körbesétáljam, mintha egy szobrot elemeznék. Szerintem nem ismerhettem annyira félre, hogy most kiakadjon azon, amit mondtam, vagy ha mégis, akkor úgy tűnik, nem vagyok olyan jó emberismerő, mint eddig gondoltam. Viszont a feladatával meglep és mondhatni ledermedek pár másodpercre. Most komolyan azt akarja, hogy átkozzam el magam? Ez... Ez megőrült... Nincs olyan átok, amivel jól jöhetnék ki ebből. Talán még a sóbálványátok, bár nem tudom, hogy mennyire lehet képben annak a visszafordításával... - És mi van akkor, ha nem tudod feloldani az átkot? Mondjuk a sóbálványátoknál... Azt... azt talán még bevállalom, ha fel tudod oldani... De azt se szívesen... -bököm ki akadozva, s közben igyekszem kerülni a tekintetét. Ezzel most megfogott, nagyon is. Azzal nincs gond, ha mást kell elátkozni, na de magamat... Az, az teljesen más tészta...
Persze, hogy furának tartom a kérését, de hát ez egy játék és ha visszautasítom akkor ki is esek. Már pedig gyűlölök veszíteni, ez vagy egy erős versenyszellem miatt vagy csupán ilyen a természetem, nem tudom, de így van. Pokolian kitud borítani ha veszítek. Az meg, hogy feladjak egy versenyt még nem fordult elő velem és ezután sem fog. Így hát készen állok a kihívásra legyen bármekkora nagy butaság. -Marie akkor, elnézést cicabogár, hogy elfelejtettem. - Vigyorodom el. Imádom kikészíteni őket, olyan egyszerűen megy, érthetetlen, hiszen csak becézem őket. Igazából a lányok érthetetlenek, annak jobban örülnének ha valami csúnyát mondanék rájuk? Szerintem füstölögnének és még el is átkoznának. -Előítéletes vagy Marie, most mondhatnám azt, hogy a házadból ítélve egy okostojás vagy? Na látod, ez nem volna szép. - Mondom majd neki állok az érmével való bohóckodásnak. Még mindig egy buta dolognak tartom, de hát ha kihívás akkor kihívás és most Ő a főnök, az én köröm akkor jön ha teljesítem ezt. Elszámolok 5 másodpercig hangosan és az érme a helyén is marad. Diadalittasan nevetek fel. megcsináltam, gyerekjáték volt. Még jó, hogy elég jó az egyensúly érzékem. Most rajtam a sor, hogy megkérdezzem fel vagy mer, elég érdekes választ kapok, de a kedvemre való, főleg, hogy van egy meglepetésem a számára. Mekkorát fog lepődni ha rájön az elrejtett trükkömre. Csúnya dolog volt tőlem, de vicces is, az már persze kérdéses Ő mennyire fogja poénosnak találni. -Marie, táncoltál már az ördöggel sápadt holdfényben? - Kacsintok rá majd elkezdem kigondolni, hogy mit is várhatok el tőle ami még nem megy túl a határon, de azért elég mókás és még talán zavarba is hozza. Gondoltam arra, hogy csókoljon meg mert kíváncsi vagyok a csókjára, de szerintem akkor ki is szállna és nem szeretem a tisztességtelen győzelmeket, hiába vagyok mardekáros attól még szeretek tisztességesen versenyt nyerni. -Hmm, akkor szerintem először is válaszold meg mit gondolsz rólam. Ez igen egyszerű a felelsz részére, nem? De jól gondold át édesem. - Kacsintok rá majd elkezdek agyalni azon mit is tegyen meg még, ha már mindkettőt választotta. -Átkozd el magad, egy egyszerű kis átkot szórj magadra amit aztán könnyen eltüntethetünk. - Vigyorgok. Egész arcomon ott virít a vigyor, tessék, szerintem feladtam neki a leckét, ha most kihátrál akkor győztem és jöhet a meglepetés amit egy ideje már neki tartogattam. Igen rossz fiú vagyok, de ez tetszik.
Ahogy meglátom Keith reakcióját a feladatra csak elvigyorodom. Az az értetlen pislogás... Talán ennyire lehetetlent kérnék? Meg lehet csinálni, főleg akkor ha unatkozunk, bár nem tudom, hogy ő most így van-e, vagy inkább élvezi a helyzetet, hogy be vagyunk ide zárva... Hmm.. Jó kérdés. - Nem vagyok "cicabogár" -javítom ki, s az általa mondott becenévféleséget próbálom olyan hanglejtéssel mondani mint ő, hogy ezzel is nyomatékosítsam számára: nem, engem ne becézgessen. Arra ott van a barátnője, ha van neki. Mondjuk sajnálom szegény csat, mert míg vele kavar a srác, addig velem is itt szórakozgat, valószínűleg nem egy hűséges típusról beszélünk. Tipikus Mardekár... - Az lehet, de a házadból kiindulva inkább előre szóltam, hogy meg se próbáld -mondom, miközben átadom neki az érmét. Követem tekintetemmel, hogy mégis hova megy, aztán mikor megáll, egyből elismerő pillantást vetek rá. A szélre gondolt, úgy tűnik, hogy a kígyónak esze is van... Oké, ez bunkón hangzott, mert van néhány tehetséges diák a Mardekárban, de nem igazán erről ismeri őket mindenki. Tovább figyelem, ahogy a feladatot hajtja végre. Na jó, ez tényleg röhejes... Ahogy ott áll, homlokán az élére állított érme és közben egyensúlyoz. Olyan, mint az udvari bolondok a középkorban, vagy az utcai mutatványosok, csak azok nem pénzérmével csinálják ezt a valamit, hanem azzal a dobálni való buzogányféleséggel. Parasztságnak számít, ha azt vártam, hogy legalább egyszer essen le előbb, hogy újra kelljen kezdenie? Sajnos ez a vágyam nem teljesült, amit sajnálok, de legalább Keith elég röhejesen nézett ki az alatt az öt másodperc alatt. - Ez most felhívás volt keringőre? - nézek rá érdeklődve, majd válaszolok a kérdésre. - Legyen mindkettő, de a kérdés csak is rám vonatkozhat, máshoz köze sem lehet -szegezem le gyorsan a szabályokat. Nem tudom, hogy ebben a játékban lehet-e ilyent, vagy egyáltalán azt, hogy nem választok, hanem rávágom, hogy mindkettő, de ha nincs is, szerintem Keith-t nem érdekli. Mégis miért zavarná? Addig is ő a "főnök" kettőnk közül, amíg az én köröm van és úgy vettem ki, hogy ezt a részét tuti jobban szereti a játékunknak, mint azt, amikor ő az én bábom. Míg a válaszára várok, kipillantok a toronyból. - Ez sosem fog elállni -sóhajtok egyet csalódottan. Ennyit arról, hogy ma délután Abivel tanulok, na nem mintha nekem az hiányozna. Jól esik egy kis szünet, mert annyira nem érdekli az anyag, hogy jobban le szokott néha fárasztani, mint egy délutáni futás...
A győzelem egy olyan dolog amit minden ember szeret, válogatás nélkül a nyomiktól az igazán jelentős emberekig. Ha csak egy mezei futóverseny győzelme a tét még akkor is belead mindenki mindent. Ha egy cég felvásárlása a cél akkor mindenki gőz erővel próbálkozik, hogy a versenyt Ők nyerjék és minden haszon az Ő zsebükbe menjen. Ez mindig is így volt és így is lesz, az ember egy önző faj, a győzelem, a mások eltiprása az elsődleges. Ez persze szerintem egyáltalán nem probléma, ez megkülönböztet minket az állatoktól, mondjuk attól is függ ezt honnan nézzük, mert hát egyes emberi fajzatok még az állatok szintjén ragadtak meg. A puszi kérése szerintem egyáltalán nem zavaró körülmény, nem is szívattam meg vele, hisz mi egy puszi? Semmi. Nagyot is csalódtam volna a lányban ha csak úgy fogja magát és besértődik, hogy én mennyire perverz és szemét vagyok..na itt nem csak csalódtam volna, de lehet röhögni is elkezdek annak meg aztán hosszú a lefolyása. Természetesen a pszi után én is merést vállalok, hol maradna a buli ha nem így tennék? Na ugye. Én nem vagyok olyan aki megijed bármi nemű feladattól ami csak kicsit is irritáló. Elmosolyodom azon ahogy töri a buksiját, hogy akkor most mivel rukkoljon elő. Biztos vagyok benne, hogy semmi köze nem lesz ahhoz amit én kitaláltam, nos kár, de hát most az Ő kezében van az irányítás. És néha a lányok is lehetnek vezető pozícióban, néha. Valami vicces? Na erre kíváncsi leszek. Figyelmesen nézem és várom, hogy most akkor megszívat vagy kapok valami langyi kezdőt. Mikor végre kitálal az ötletével csak pislogok. Ez most komoly? Mi vagyok én, cirkuszi majom? Persze, ha most meghátrálok akkor veszítek és én soha nem veszítek, ez egy fontos szabály. -Hát legyen cicabogár, vállalom. - Azzal ha nem sikerül sem veszítek hiszen megpróbáltam és nem utasítottam el. -Varázsolni? Csalni? Nem ismersz még engem Marie. - Vigyorogva veszem el tőle az érmét, egy széltől védett helyre állok és neki kezdek a feladatnak, magamban pedig számolom a másodperceket: 1, 2, 3, 4, 5 és pont az 5. másodpercnél esik le az érme. Erről ennyit. Nem mondom, hogy könnyű megcsinálni és a lány sem hazudott mert nem is lehetetlen. -Nos ez meg van, nem csaltam. - Mondom vigyorogva. - Na, felelsz vagy mersz? Már ha készen állsz egy második körre, ha nem akkor nem muszáj. - Vigyorgok közben, az eső még mindig szakad és nem akar elállni pedig lassan dolgom is lenne már valahol máshol, nem mintha nem élvezném a csinos Marie tásaságát.
Persze, hogy szereti a győzelmet. Van egyáltalán olyan, aki azt preferálja, ha veszít? Nem hiszem, ha meg mégis létezik ilyen ember, akkor szerintem tuti van valami betegsége, mert... Mert mindenki szeret nyerni. Én is szeretek, naná hogy... Éppen ezért nem hátrálok meg a rám kiszabott kis feladatától. Egy puszi a szájára még nem a világ vége... Viszont át kéne gondolnom, hogy legközelebb inkább a felelést válasszam, aztán maximum kikerülöm a válaszadást, ha olyan témára kerülne a sor. Igaz azt kétlem, hogy pont a családom érdekelné, szóval nem is értem, hogy miért aggódtam az előbb emiatt. De most már mindegy, nem vonhatom vissza, így lazán megadom neki a kért puszit. Azt meg persze nem tudom szó nélkül hagyni, hogy ennyitől ne várja, hogy kiszálljak és a megjegyzésére ajkaim mosolyra húzódnak. Igen, ezt a kört én nyertem, ez biztos. - Hmm... - kocogtatom meg államat gondolkodva, miután megtudtam a választ. Szóval most ő mer, tehát ki kéne találnom neki valami feladatot. De mit legyen az? Én sem vagyok olyan beteg állat, hogy szívassam, az nem az én asztalom, inkább a Mardekárosoké. Mondjuk Keith is azt a házat erősíti - vagy éppen gyengíti, nézőpont kérdése. De attól még nem leszek vele szemét, ő is csak egy puszit kért tőlem, én meg nem is tudom, milyen feladatot adjak neki... - Oké... Csakhogy valami vicces is legyen... - elkezdek kutakodni a zsebemben. Tudom, hogy itt volt valahol, a múltkori roxmortsi vásárláskor hagytam a farzsebemben. - Áh, meg is van - húzom ki mosolyogva a pénzérmét majd átnyújtom neki. Most biztos idiótának néz, de nem tudja, milyen fura, de mégis nehéz feladatot találtam ki neki. - Szóval, itt ez az érme. Tedd úgy a homlokodra, hogy megálljon az élén mondjuk... Jó, engedékeny leszek, öt másodpercig. És mielőtt azt állítanád, hogy nem lehet megcsinálni, jelezném, hogy igenis teljesíthető a feladat - vigyorgok rá, s várom, hogy most mégis mihez fog kezdeni. - Ja és ha varázsolsz az csalásnak számít - teszem még hozzá, majd tényleg befogom a szám, hogy tudjon koncentrálni. Egyik nyáron Abivel ezt a hülyeséget gyakoroltuk, mikor esett az eső, áramszünet volt és bent ragadtunk a házban. Elég pocsék időtöltés így visszagondolva, de legalább akkor elvoltunk vele. Mértük is az időt, hogy kinek sikerül tovább ez a béna kis trükk, persze Abi nyert, mert neki tíz másodpercig is megállt, nekem meg csak nyolc...
▲ music: -▲ ▲Words: 386▲ ▲Note: ezer bocs, hogy csak most ▲
Tényleg bátor a csaj, ezt nem csak gúnyolódásból mondom, bár az eseteim általában a szőkék..vagyis egy bizonyos szőke attól még elismerésem a barnáknak, ez a csaj felettébb csinos és legalább nem gyáva. Persze a játék sokkal jobban az ínyemre van. Ebben jobban megismerheti a másikat az ember, sőt, ha nem akar veszíteni a másik akkor olyat is megtesz amit máskülönben soha, hát nem mókás? Persze azért mert a merést választotta feladta a leckét. Ha túl durva dolgot találok ki, már pedig biztos nem egy unikornist fogok vele megsimogattatni, akkor kiveti itt magát a toronyból vagy nem is tudom, nem megölni akarom, hisz ez csak egy játék, nem? Végül aztán meg van a megoldás. Egy aprócska puszi, ha ez ellen van kivetni valója akkor komolyan minden hitemben csalódni fogok. Egy puszi abszolút nem kínos na meg nem jelent semmit sem. Legalább is részemről halál biztos, hogy nem. -Mi tagadás szeretem a győzelmet Marie. - Egy lehengerlő vigyort virítok. Bár most nem is tudom mit szeretnék jobban, egy puszit a számra vagy a győzelmet, nagy a vívódás. Vigyorogva várom, hogy megkapja azt a puszit. A lány bátor és meg is kapom ami jár nekem. Mit ne mondjak, puhák az ajkai, már bánom, hogy nem csókot kértem. -Mondtad. Ezt a kört nyerted Marie. - Ezt, de még van lehetőségem kicsit többet is kicsikarni belőle. Ha ebbe ilyen egyszerűen belement akkor nem lehet olyan félénk kiscica. A kacsintásra csak mosolygom. Ki gondolta volna, hogy a mai nap során egy toronyban kötök ki egy dögös és merni nem rettegő lánnyal? Áhh, határozottan szerencsés flótás vagyok. Mondjuk ha Maddie rájönne, hogy csapom én minden csajnak a szelet alighanem még jobban utálna mint eddig. De amiről nem tud az nem is fáj neki. -Azt hiszem merek, így fair. - Na most mit fog kitalálni? Bevállalós vagyok, de egy biztos, ha azt kéri ugorjak ki a toronyból akkor benézte, mert az nem fog menni. Sajna nincs öngyilkos hajlamom. Ezeken kívül azt hiszem bármiben benne vagyok. A falnak dőlve karba tett kézzel állok és vizslatom a kis barnát. Bevállalós vagyok úgyhogy csak nyugodtan az ötletekkel.
- Kösz, tudom - közlöm egy vállrándítás kíséretében, miután karjaimat összefontam mellkasom előtt. Bátor... Muszáj annak lennem, ha egyszer auror akarok lenni. Ráadásul az, hogy inkább ezt a részét választottam a játéknak, szerintem nem feltétlen jelenti, hogy bátor lennék. Oké, azt bevallom, hogy egy kissé rizikós ez így, hiszen alig - vagy semennyire (?) - ismerem ezt a srácot, és bármiféle őrültséget kérhet tőlem. Nekidőlök a falnak, amíg a feladatomon gondolkodik. Remélem nem valami olyasmin töri az agyát, hogy a végén hülyét kell csinálnom magamból, mert abból nem kérek. Nem fogok szégyent hozni a házamra egy játék miatt. És azt is remélem, hogy nem valami perverz hülyegyerek és azért hozott ide, hogy ezt a játékot játszhassa velem... Talán le kéne állnom az ötleteléssel és figyelni rá. Mikor észreveszem, hogy beszélni készül felé pillantok, s mikor kiadja a feladatomat arcom nem rezdül semennyit. Ennyit kér? Ez most komoly? Oké, igazából örülök, hogy csak egy puszit kell adnom a szájára, de lehet, hogy legközelebb nem lenne ilyen kedves hozzám... Talán át kéne gondolnom a felelgetős részét is a játéknak, aztán végső esetben, ha apu felé terelődne a szó, akkor szépen, feltűnés nélkül terelhetem a témát. Ez előbb is eszembe juthatott volna... - Csak szeretnéd, hogy kiszálljak, mert akkor te nyernél - vigyorodom el. Én tuti, hogy nem fogok ennyitől kiesni, az biztos. Lassan odalépkedek Keith-hez és teljesítem a rám kiszabott feladatot. Egy puszi a szájára. - Látod, mondtam, hogy ennyitől nem esek ki - kacsintok, majd hátrébb lépek tőle. Az is biztos, hogy erről Abinek nem számolok be... Meg úgy senkinek. Ekkora baromságba is csak én kerülhetek... Egy Mardekáros sráccal felesz vagy merszezni, egy toronyban, kint zuhog az eső, és te meg csak úgy léphetsz le, hogy használod az animágiádat, viszont akkor még jobban elázol, mint most és valószínűleg összeszedsz egy szép náthát... Ugye, hogy inkább mindenki az előbbi lehetőséget választaná? - Most te jössz. Felelsz vagy mersz? - nézek rá érdeklődve, és így hirtelen öletem sincs, hogy melyiket választatja. Nos Keith? Bevállalós vagy, vagy inkább őszinte?
▲ music: -▲ ▲Words: 333▲ ▲Note: ezer bocs, hogy csak most ▲
Természetesen nem előre kitervel dolog volt a torony, egyszerűen ezt láttam meg az esőfüggönyön keresztül legelsőnek. Szerintem nem rossz hely, nem ázik be, legalább ezt értékelhetné. Mellesleg piszkosul nehéz volt repülni és már annak is örülök, hogy a landolás zökkenőmentes volt. Megtörténhetett volna az, hogy a Fekete-tóban végezzük hal kajaként. Úgyhogy a durcázás most nem a legmegfelelőbb úgy gondolom. Persze az mind érthető a számomra, hogy nem a legjobb társaságban ragadt, de hát mégse ázik tovább és a sárban se ragadt, mert kihúztam. Egész jól járt ahhoz képest ahogy járhatott volna. Odaadom a kabátot merő jóindulatból, mert a fogai vacogása idegesített volna, én pedig amúgy se fázom, csípem az esős évszakokat. A játék hallatán elvigyorodom és mikor beleegyezik a Felelsz vagy mersz-be már tényleg kezd jobb hanglatom lenni. -Bátor vagy Marie, elismerésem. - Mondom vidáman. Az államat ütögetve gondolkodom azon, hogy mit találhatnék ki a lánynak. Nem akarok olyan durva dolgot ami után inkább leveti magát a toronyról, azért ilyen kegyetlen nem vagyok.Viszont Ő választotta azt, hogy inkább mer, mint felel. A véleményem szerint ezerszer jobban járt volna azzal ha felel, de hát Ő döntött így. Tekintetbe véve azt hogy hol is vagyunk mégse találhatom ki azt, hogy kezdjen el szaltózni, mert a végén 30 méterrel lejjebb kötne ki, az meg tutira fájna. -Nos, adj egy puszit a számra. - Vigyorodom el. Ez végül is nem nagy dolog, se nem csók se nem valami több. Mellesleg nehéz helyzetbe hozott, hiszen ha felelt volna több mindenre jutunk, de így, hogy mert, maga alatt ásta a gödröt. -Megmered tenni vagy kiesel? - Vigyorgom tovább. Madison-nal ilyet mernék játszani már nem élnék. Kíváncsi vagyok Marie hogyan vélekedik erről.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-12-14, 21:50
▲ Keith && Marie ▼
Ne durcázzak? Én nem is durcázok, csak nem értem, hogy a torony helyett mégis miért nem a suliba mentünk. Most már tudom legalább, hogy mit érezhetett Rapunzel a mesében.... Mondjuk ő teljesen egyedül volt és nem csak mondjuk fél órát volt bezárva a toronyba... Oké, nekem jobb
dolgom van, mint neki, ezt beismerem, de attól még mindig nem tetszik ez az egész. Mégis mit akar tőlem Keith, hogy éppen ide hozott? Jobb, ha ezt inkább nem akarom megtudni, talán, vagy... Vagy inkább tudni akarom... Vagy nem... Nem tudom, hogy melyikkel járhatnék jobban. Most talán valami száraz ruhadarab lenne leginkább hasznomra, de azt meg nem hordok magamnál és ezért is lep meg, hogy Keith csak úgy képes odaadni a kabátját. Most akkor mégis mi van? Nagyon nem értem ezt a srácot meg a szándékait. Furcsa, de attól még felveszem a kabátját, mert kell nekem. - Hááááát... Jól van, akkor kezdek én... - bököm ki megadva magamat. Mintha csak érezte volna, hogy ez a játék is megfordult a fejemben, de mivel most végre a saját nevemen szólított, így kedves és önfeláldozó leszek azzal, hogy én kezdem. - Csak hogy a kérdést kihagyjuk... Mondjuk... Legyen... Merek... - mondom kissé elgondolkozva, hogy mégis melyik lehetőséget válasszam. Nincs kedvem válaszolgatni a kérdéseire, mert ki tudja, még a végén a családomra terelődne a téma, én pedig nem akarok arról beszélni, hogy apu beteg. Pontosabban mondva inkább haldoklik... Lassan... Nagyon lassan. Éppen emiatt választottam a "mersz" részét a játéknak. Inkább megteszek valami őrültséget, akármit, amit kér, de azt
nem akarom, hogy ez az egész szóba kerüljön, akárcsak névlegesen vagy csak némileg érintve is. Azért abban mondjuk reménykedek, hogy a srác nem valami perverz állat és kér tőlem valami olyant, amit leginkább pornófilmekben látni. Nem, nem nézek pornót, fúj... De így lehetett a legegyszerűbben körülírni, hogy mégis mikre gondolok. Ha mégis ilyent kér, akkor tuti kiakadok és inkább használom az animágiámat, hogy kijuthassak innen. Ere viszont addig nem akarom, hogy sor kerüljön, míg tényleg szükségem nem lesz rá.
329 ▲ ezer bocsi, hogy csak most ▼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-12-03, 17:36
Marie & Keith
Eszem ágában sincs bókolni a lánynak, már csak az hiányozna, hogy rám kattanjon, jártam már így, azóta körültekintőbb vagyok, én csupán a tényeket közöltem a csajjal, remélhetőleg nem lát bele többet, mint amit kellene. A toronyban landolunk ahonnan a szél miatt és a folyamatosan szakadó eső miatt a kirepülés sem,milyen formában nem lehetséges, ez biztos, jó repülő vagyok és megtudom ítélni mikor lehet és mikor nem lehet seprűre szállni. -Ne durcázz! Nem fog mér sokáig esni, ez csak olyan futó záporka. Az is lehet fél óra is már a hálókörletedben leszel. - A fene se tudja miért vigasztalom, semmi kedvem sincs hozzá, de talán így nem lesz annyira morcos. Elég nekem a Szöszit morcosnak látni, bőven elég, abból napi szinten kitelik. Próbálok a helyzetünkön oldani valamelyest...na jó, ez csupán csak vicc volt, igazából magamat adom. A tapizós rész mókás volt, hát minek hazudjam azt, hogy nem tetszett? Melyik pasi mondaná azt, hogy nem tetszik neki mikor hozzá ér egy barna bombázó? Max a ferde hajlamúak, vannak páran. Fázik, na igen, a nők nagy része a legkisebb fuvallatra is jégkorszakot rikácsol, felajánlom a dzsekimet. Bennem mélyem elveszett udvarias énem nem hagyja, hogy a csaj fogainak vacogása zavarjon. Elveszi a dzsekit én pedig diszkréten fordulok az ellenkező irányba, ez már túl megy minden udvariasságon amit eddig tettem, túl jó fiú vagyok, ez is Madison hibája. Határozottan így van. A játék kérdésére felvonom a szemöldököm és elvigyorodom. Barkóba? Hát ez mulatságos, utoljára kics koromban olyan 3 évesen játszottam ilyet, de már akkor is anyám élvezte jobban én pedig unatkozva mentem bele csak, hogy azt hihesse, hogy normális gyerek van. Már akkor is jól tudtam leplezni ami valójában vagyok, hát mostanra már igazán tökélyre fejlesztettem ezt a képességem. -Jobban csípem a felesz vagy merszt Bé...Marie. - Javítom ki magam gyorsan és vigyorgok közben, annyira játszani akart, hát tessék, játszunk, de ebből nem engedek, bugyuta játék, de sok mindent ki tudunk hozni belőle egy kis kreativitással.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-27, 12:13
▲ Keith && Marie ▼
Azt vártam volna, hogy visszakérdezésemre nem reagál majd semmit, de mégis. Megerősíti a gondolatomat, tehát igen, ez egy bók volt. Nem mondok már rá semmit, csak megvárom, míg landolunk a toronyban, ahonnan ha jól látom nincs is menekülési útvonal. Nagyszerű! Amint leszállok mögüle a seprűről érzem, hogy mennyire átázott a ruhám. Nem terveztem, hogy
sokáig kint leszek és úgy gondoltam, hogy ha Abit keresem, akkor úgysem kel több egy pulcsinál arra a néhány percre. Hivatalosan is bejelentem, hogy tévedtem. Kellett volna még egy kabát vagy dzseki vagy akármi, ami több ennél a pulcsinál. - Csúcs - ennyit tudok csak hozzáfűzni az innen addig nem megyünk el, amíg az eső el nem áll féle kijelentésére. De mi van, ha órákig zuhogni fog? Én addigra itt megfagyok... Oké, lehet, hogy túlreagálom a dolgot és esetleg csak egy órán keresztül fog szakadni, de az látható, hogy nem egyhamar tervezi abbahagyni. Poénnak szántam a tapizós részt, de úgy tűnik, hogy kissé félreérthetőre sikeredett. A végén még azt hiszi, hogy flörtölök vele... Jobban meg kéne válogatnom a szavaimat, mert ez így nem lesz jó. Ráadásul mondhatom eléggé nem bizalomgerjesztő, hogy én itt állok csuromvizesen, ő meg ezt nézegeti. Röviddel az után, hogy felszólítom, hagyja abba az Édesemezést, csak kibököm, hogy fázom. Azonban az, hogy a dzsekijét nekem adja hatalmas meglepetés számomra. Nem néztem ezt ki belőle. - Kösz -bököm ki még mindig meglepetten, ahogy elveszem tőle a dzsekijét, majd ahogy látom, hogy elfordul én is hátat fordítok neki és leveszem a pulcsimat, mert tudom, hogy ha a vizes ruhámra venném fel a száraz ruhadarabot, az nem érne semmit. Vizes hajamat összefogom, mielőtt belebújnék a dzsekibe,
hiszen sosem szerettem, ha beleakadt valamibe, és így legalább a nyakamat sem vizezi jobban össze. Végül csak felveszem Keith kabátját és érzem, hogy igazat mondott. Ez meleg, és száraz, hálásan pillantok felé, miután összehúzom rajta a cipzárt. - Hmm... A dzsekid igazán sokat segített, de ha már így kérdezed, akkor már csak azért is csinálhatnánk valamit, mert nem akarok unatkozni. Jobb ötletem nincs, barkóba? - kérdezem egy kisebb mosollyal az arcomon, ahogy az első dolog eszembe jut. Ennél pocsékabb játék sem létezik az biztos. Ja de igen mégis, a "felelsz vagy mersz". Hát az is egy akkora baromság, mint a barkóba...
Ezek a buta visszakérdezések, hát nem voltam nyilvánvaló? Igen, dögös csaj, nekem aztán ne mondja, hogy erről halvány fogalma se volt eddig, mert esküszöm lelököm a seprűről. A csajok néha sokkal jobban is tisztában lehetnének a külsejükkel, egy a szerencse, hogy Madison nem kételkedik magában vagy legalább is ez még nem került szóba. Én tudom magamról, hogy állati jóképű vagyok, és ha ez az egó miatt van akkor rendben, egoista vagyok, ennyi, élvezem, de az ember legyen tudatában annak, hogy milyen is, a szép az szép a csúnya meg ássa el magát. -Ohh, de még mennyire. - Elismerően vigyorgom. Nagyon csinos, nem az eseteim a barnák, de Ő csinos, ezt én magam is látom. Egy torony tetején landolunk, csendes, hűvös, de innen nem lehet megszökni, utálom ha valaki megfutamodik, innen nem tud hacsak nem szeretne zuhanni. A ruhámból csavarni lehetne a vizet és ezzel Marie sincs másképp, a szél ugyan nem fúj be ide, de elég hideg van, számításaim szerint hamarosan felhozza a dolgot, csak várni kell. -Remek. Amíg el nem áll az eső én ugyan ki nem repülök innen. - Mondom szárazan, nem fogok bőrig ázni ismét, még ha fázunk is akkor se fogok repülni ebben az ítélet időben. A dzsekim vízhatlan anyagból van így nem áztam át és max a nadrágom lett vizes, de nem vészes. -Nekem se esett rosszul Bébi. - kacsintok rá majd mikor a nevét mondja ismét csak a szemem forgatom, hát jó, ha annyira szeretné akkor hívhatom Marie-nek, nekem ugyan édes mindegy. -Rendben Édesem. - Egyezek bele abba, hogy nem fogom édesemnek hívni, a gonosz vigyor ott ül az arcomon, mulattat a helyzet. Látom rajta, hogy nem sokára már a fogait fogja kocogtatni, az Ő ruhája rendesen átázott, nos, legyek egy gavallér vagy hagyjam és nézzem végig ahogy az édes kis szája sötét kékbe öltözik..hm, nagy a kísértés, de végül a bennem mélyen elvesző lovag győz, fúj. -Tessék, itt a dzsekim, vízhatlan, nem ázott át és a testemtől eléggé meleg, vedd fel és jobb lesz. - Mondom majd kifelé fordulok és nézem a szakadó esőt és a viharos szelet, egyáltalán nem kedvező a repülésnek. -Talán hamarosan eláll, addig is próbálj nem kockává fagyni, de ha van jobb ötleted is, hogy hogyan melegedjünk fel hallgatom. - Nincs kedvem tüzet varázsolgatni, annyira primitív varázslat, hogy eddig nem alacsonyodom le, mellesleg nem fázom annyira, hűvös van, de nem hideg, számomra legalább is.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-17, 21:51
▲ Keith && Marie ▼
- Akkor én ezek szerint csinos vagyok? -kérdezek vissza tettetett értetlenséggel. Azért azt tudom, hogy nem nézek ki rosszul, szerencsére sikerült jó géneket örökölnöm, de ilyenkor általában mindenki visszakérdez, mintha nem hinné el a bókot. Bók volt ez egyáltalán? Mondjuk a kacsintás miatt vehetjük bóknak... Azt hiszem. Végre sikerül kitalálnia, hogy hol landoljunk, és... Éppenséggel nem a leghétköznapibb
helyszínt választja. Egy torony? Pont ez? Pont a legmagasabb? Innen maximum hollóként tudnék kijutni a segítsége nélkül, de úgy is csak még jobban eláznék. Ráadásul akkor még órákon keresztül tollakat köhögnék fel... Nem olyan jó érzés, mint hangzik, sőt undorító. Ennek ellenére azért szeretem az animágiát, csak nem változok át túl sűrűn, mert utálom a tollköhögést. - Nincs -mondom ki a tömör választ. Tériszonyom? Akkor fel sem ültem volna a seprűre... Ahogy beérünk a toronyba lehetőleg minél hamarabb elhúzódom Keth-től. Kint elég erősen fúj a szél, és bár ide nem ér be, én eléggé fázom a vizes ruháimban. Ha most itt lenne a pálcám, akkor legalább valamennyire megszárítkozhatnék, de nincs itt... Tartom a távolságot a sráctól, bár az után, hogy úgy átöleltem a seprűn, már fölösleges, de mégsem bízom benne, hiszen Mardekáros. Kihúzott a sárból, oké. Fedett helyre hozott az eső elől, oké. De innen nem lehet könnyen lejutni és átázott a ruhám és fázom és... És még tudnám folytatni a listát, hogy mi az, ami nem oké. - Óh, kitűnően. Felemelő érzés volt letapizni téged - válaszolom kérdésére egy kisebb mosollyal. Nem is tapiztam le, csak amennyire muszáj volt, de legalább így is növeltem most a valószínűleg
már így is magas egóját. - Ja és van nevem is, Marie, tehát a Édesemezést abbahagyhatod -teszem hozzá egy kisebb szünet után az előzőhöz, miközben kezeimet jobban összehúzom magam előtt, s próbálok felmelegedni a semmitől nulla sikerrel. - Öm... Igazán csinálhatnál valamit, hogy melegebb legyen, vagy nem is tudom, mert... Mint látod, eléggé átázott a ruhám -mutatok végig magamon enyhén vacogva. Most már tényleg össze fogok szedni valami náthát, ha így haladok. Nagyon nem hiányzott nekem ez a mai zápor, de így jártam, ez az én "szerencsém"...
Szakadni kezdett az eső, kihúztam a sárból és most meg még azt is elvárja, hogy tudjam hová megyünk. Nos fogalmam sincs. Lehetőleg minél szárazabb helyre akarok behúzódni, nincs nekem bajom az esővel, de ha a nyakamba zúdul vagy 15 liter, na az már zavar. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. -Nekem is. - Fordulok hátra egy mosoly kíséretében. Hogy hová fogom vinni még tényleg nem tudom, de igyekszem olyan helyre ahol ketten lehetünk, ha már kihúztam a latyakból megérdemlek annyit, hogy megismerkedhessek a csajjal. Bár tény, hogy a Csibém szemrevalóbb, de ez a csaj is kimondottan csinos, nem lenen ellenemre ha a vizes ruhájával odakucorodna hozzám..persze ez a helyzet sem ellenes, ahogy a hátamnak simul. -Csinos lányok megsegítése a feladatom - Fordulok hátra és rákacsintok. A figyelmeztetésemre szorosabban kezd ölelni ami a kedvemre van és persze szórakoztat is a dolog, már miért ne szórakoztatna. Ez nekem csak jó míg neki rémes kínos, az ilyen helyzetek mulattatnak. Akárcsak a Szöszivel, folyamatosan sikerül olyan helyzetbe hoznom amitől zavarban van és elpirul, na akkor igazán dögös. Érzem, hogy bőven vannak kételyei, ez jó, jobb is ha vannak, bennem még a vakok se bíznak meg teljesen. Bennem nem lehet bízni. Legtöbben félnek is és remélik nem akadunk össze soha, akik ilyen szerencsések, mint Marie és Madison, nos nekik már annyi. -Itt a toronyban szállunk le, remélem nincs tériszonyod. - Mondom vigyorogva, de ezúttal ezt a vigyorom nem láthatja. Direkt a legmagasabb tornyot választottam, innen csak seprű háttal van lejutás vagy repülve, de zuhanni is lehet persze, kinek mi a kedvenc lejutási módszere. Lassan leereszkedem a zárt fedelű toronyba. Körülöttünk süvít a szél, de a torony belsejébe mégse jut be. Kellemes száraz van és nincs itt senki aki zavarhatna. -Jól utaztál a Waldemard járattal Édesem? - Mondom mosolyogva majd letámasztom a seprűt a torony falánál. A szél odakint borzalmasan erős, ha valaki repülni akarna akkor nagyon profinak kellene lennie hozzá. Elég meredek innen a lejutás.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-15, 21:55
▲ Keith && Marie ▼
Szóval Keith. Legalább most már tudom a megmentőm nevét, meg azt, hogy kinek köszönhetem meg, hogy kiszedett a sárból. Azon viszont eléggé meglepődök, hogy még ő sem tudja, hova megyünk. Ez így elég érdekesen hangzik, mert a végén még bevisz a Tiltott Rengetegbe
a sok fa közé, és a múltkori incidens után inkább kerülném azt a helyet. Nem sok kedven van megint összefutni azzal az ijesztő sráccal, mert azért az mégsem volt szép tőle, hogy először Cho-nak adta ki magát. Ráadásul volt még egy fura kisugárzása is, amitől kirázott a hideg. - Tetszik az ötlet -mondom, miután megemlíti az esőmentes helyet. Minél előbb ott vagyunk, annál előbb száradhat meg a ruhám. Bár szerintem tuti sikerül mindenhogy összeszednem legalább egy náthát, ha már ennyire eláztam, de úgy tűnik, hogy ez a mai nem az én napom. - Amúgy Keith... Köszönöm, hogy kiszedtél a sárból -teszem hozzá még az előző mondatomhoz, majd utasítására közelebb húzódok hozzá és szorosabban átölelem. Az is biztos, hogy ilyent többet nem akarok csinálni... Mármint egy tök ismeretlen - ráadásul pont Mardekáros - sráccal seprűn röpködni az esőben. Cseppet sem hétköznapi dolog, és nem is vall rám túlságosan az ilyesmi, mert mindent alaposán át szoktam gondolni, most azonban ere nem volt időm, mert az eső egyből esni kezdett, valamint más lehetőségem sem volt. Viszont az az érzésem, hogy ő meg biztos roppant szórakoztatónak
találhatja ezt a helyzetet. Először a sárban ragadás miatt voltam ráutalva most meg itt ülök mögötte és akárhova elvihet. Mondhatom, nagyon örülök neki... Ahogy ereszkedünk érzékelem, hogy jobb is, hogy figyelmeztetett, mert eléggé lazán fogtam az előbb, és valószínűleg könnyen leeshettem volna. Igaz ő biztos azon is jót mulatott volna, hogy látja, ahogy zuhanok, de jobb is, hogy ezt az örömöt nem adom meg neki. Igaz, zuhanás közben tuti átváltoznék inkább az animágiának köszönhetően hollóvá, és elrepülnék egy fedett helyre a sulinál, ahol visszaváltozhatok. Ez nem is lenne rossz ötlet, de úgy döntök inkább, hogy megbízok Keith-ben és maximum a landolás után lépek le, ha akkor is olyan modora lesz, mint a pályánál volt.
340 ▲ ez most csak ilyen... ▼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-12, 14:32
Marie & Keith
Nem tagadhatom, hogy tetszik a kínlódása, felettébb mulatságos. Láttam én már diák társam szorult helyzetben, de hát azért ilyet nem minden nap lát az ember. Természetesen eszem ágában sincs lepattanni a seprűről, azért ennél több eszem van, nincs kedvem dagonyázni a lánnyal. Vele ellentétben nekem még kell a cipőm úgy ahogy most van. Köröztem még felette egy kicsit, hogy ezzel is bosszanthassam. Miért is mondjam azt, hogy nem ez a lételemem, mikor így van? Persze megkérdem, hogy itt van-e a pálcája ami nyilvánvaló, hogy nincs különben már nem itt süllyedne egyre lefelé, mint egy futóhomokban. Látom már rajta, hogy talán egy cérnaszál maradt csak aminek nem kell sok, hogy szanaszét szakadjon. A csajokat nem igazán lehet megérteni, ha nem becézgeted őket az a bajuk, ha éppen becéznéd akkor meg az. A kis szöszim is ilyen, teljesen kifordult magából mikor azt mertem mondani, hogy csibém. A lányok semmiben sem különböznek és ez a jó, mindig lehet tudni mi az ami kicsit vakmerőbbé teszi őket vagy éppen felidegesíti őket. -Le ne harapd már a fejem Édesem. - Mondom vigyorogva. Természetesen már rég eldöntöttem, hogy kihúzom a sárból, de olyan mókás nézni a bosszús kis arcocskáját ami ha nem lenne ilyen, mondanám, hogy igen dögös csaj. Furamód, a Csibémnél ez fordítva van, akkor tetszik igazán mikor túl megy már a tűréshatárán. Ott lobog benne olyankor egy olyan vadító tűz ami lázba hoz. De ennél a szépségnél szerintem szebb lenne, ha mosolyogna, de inkább vicsorog most ami azért érthető. Végül mintha egy végszó volna, ding-ding, véget ért a játék, elkezdett esni az eső én pedig nem szándékozom megázni így odanyújtottam a kezem és felsegítettem a seprű hátuljára. Mikor átkarol, hogy legyen mibe kapaszkodnia már indultam is. -A nevem Keith. Az, hogy hová viszlek még én se tudom, lehetőleg esőmentes helyre. - Mondom. ha attól tart, hogy elrabolom és esetleg visszaélek ezzel a helyzettel akkor nem jár rossz felé...na jó csak vicceltem. -Kapaszkodj szorosan, mert lesz pár zökkenéses ereszkedésünk. - Szólok hátra, de közben levakarhatatlanul ott a vigyor az arcomon.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-10, 20:15
▲ Keith && Marie ▼
Hát persze, hogy marad a repülésnél, én is inkább azt választanám a helyében... Mondjuk, ha ez most nem a kedvenc cipőm lenne, hanem mezítláb lennék és nem igazán józan, akkor még élvezném is a helyzetet, de így nagyon elegem van. Ha szerencsém van,
akkor még nem ázott be túlságosan a bokacsizmám és még megmenthetem... Szedjem ki magam a pálcámmal... Meg tenném, ha itt lenne, de nincs itt. Amint ezt tudtára adom, még van képe azt mondani nekem, hogy "Édesem". Hát hadd ne mondjam el, hogy ez a megszólítás most mennyire kiakasztott... Mégis honnan a francból vette, hogy így szólíthat? Meg az is, amit mond... Most biztos azt hiszi, hogy mindig elfelejtem a pálcámat, de ez nincs így. - Ezt a témát inkább ne feszegesd -szűröm ki a választ fogaim között. Nyugodt vagyok, nem hagyom, hogy felidegesítsen, nagy levegő be és kifúj. Csak szedjen ki innen és már itt sem vagyok... Meg is említem neki, hogy a körözgetés helyett inkább ezzel foglalkozzon, de megint csak egy cinkos választ kapok. Azt hiszi, hogy ez olyan vicces, pedig nem... Már rohadtul kezd elegem lenni, jelenleg épp a sárutálós korszakomban vagyok, nyáron semmi bajon nem lenne vele, de most meg nagyon is... Mégis miért van itt ennyire pocsék idő? Alighogy a srác is megemlíti az esőt, mint egy végszóra, le szakad az ég. Na jó, lehet, hogy ez túlzás, de elég hamar és elég sűrűn kezd zuhogni. Meglepődök, hogy hirtelen milyen rendes lett az eddig nem épp kedvességben bővelkedő srác. Belekapaszkodok
kezébe, és hamar felülök mögé a seprűre. Kezeimmel átkarolom, de csak azért, hogy biztosan fent maradjak, és ne essek le repülés közben. Ügyesen repül, de közben az eső szakad és érzem, hogy ruhám egyre nehezebb a víztől és egyre inkább kezd rám tapadni, míg végül azt hiszem sikeresen át nem ázik teljesen. Ha szerencsém van, akkor most nem fogok megfázni, de várjunk csak... Mégis hova akar vinni engem ez a srác? És egyáltalán mi a neve? - Ömm... Izé, bocs, de hogy hívnak? És elárulnád, hogy mégis hova megyünk? -teszem fel a kérdést közelebb hajolva a füléhez, hogy jobban meghallja. Ezt a napot sem így terveztem... Először beleragadtam a sárba, most meg ezzel az ismeretlen Mardekárossal tartok egy ismeretlen hely felé...
Tehetek én róla, hogy a helyzet maga olyan komikus? Gondoljon bele bárki, elrepül a pálya fölött és meglát egy lányt a sárban dagonyázni. Már nem azért, ha valaki ezen nem kezd nevetni annak a humorérzéke elveszett a párnája alatt. A lány nem igazán ismerős nekem, rémlik, hogy láttam már, de szerintem a köszönő viszonyig se jutottunk pedig csinos darab. Persze a szokásos kedves énemet varázsolom elő és úgy szólok hozzá. A hangjában van egy kis él és ez megmosolyogtat. -Majd egyszer talán kipróbálom, egyelőre maradok a repülésnél, kevésbé latyakos. - Vigyorodom el. Igazából szívesen kihúznám már most a sárból, de akkor meg hol marad a szórakozás. Nincs pálcája így teljesen rám van utalva. Én pedig köztudott, hogy előbb szórakozom egy jót és utána talán a segítségére sietek. De mivel ebben az időben senki sincs a közelben kénytelen elviselni a modorommal együtt. -Hát az pech Édesem, egy boszorkánynak és egy varázslónak a pálcája jelentheti az életét, nem tanították meg, hogy az mindig legyen nálad? - Dorgálom le, de az a hamisíthatatlan önelégült vigyor még mindig az arcomon van szét terülve. Le se tagadhatnám, hogy élvezem a helyzetet. -Azt mondtad még az előbb, hogy milyen jó ott dagonyázni, akkor miért szeretnél kijönni? - Tettetek értetlen fejet. Persze látom már rajta, hogy nem sokáig bírja már. Mintha a kis Szöszit látnám csak barnában. Lassan robbanni fog. Az én stílusomat nem sokáig bírják elviselni. De azt hiszem ez így van rendjén. Összekulcsolt kezére esik a pillantásom. Utána persze ismételten megnézem magamnak, mondhatjuk úgy is, hogy mérlegelem kimentsem-e. De túl csinos, hogy itt hagyjam, most az egyszer meglehet, hogy jó fej leszek, de majd meglátjuk. -Ha leszakad az ég azt bizony te sem fogod élvezni Édesem. - Mondom vigyorogva és ebben a pillanatban, mintegy jelzésre már szakad is az eső. Lerepülök és nyújtom a kezem a lánynak. -Szállj fel, nem akar itt bőrig ázni. - Mondom, és most kivételesen normális is vagyok. Ha felült a seprűre már indulunk is. Az eső egyre jobban esik és még a szél is feltámadt, szerencsére jól repülök és ebben az időben is tudok manőverezni.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Keith & Marie 2014-11-04, 22:12
▲ Keith && Marie ▼
Úgy tűnik, hogy mégsem vagyok ma olyan szerencsétlen, mint elsőre tűnt, hiszen egy srácot látok közeledni seprűn a magasból. Azonban ahogy közelebb ér, már rá is jövök, hogy talán egyedül itt
ragadni még mindig jobb, mint egy Mardekáros beszólásait hallgatni. Viszont most el kéne a segítsége és amilyen gázul nézhetek itt ki, már egyáltalán nem kéne érdekelnie, hogy mit gondol rólam, így az Abire hasonlító, vicces énem bújik ki belőlem. - Pedig nagyon jó, egyszer kipróbálhatnád, szórakoztatóbb, mint a repülés - mondom a valószínűleg sértésnek szánt mondatára. Hobbi a sárban ragadás? Ugyan kérlek, akkor már inkább rohangáljunk benne mezítláb, mert azt Abivel úgy is imádjuk csinálni... Jobb móka, mint az, hogy érzed ahogy tönkremegy a kedvenc cipőd... - Nem mondod? Eszembe sem jutott - mondom tettetett meglepettséggel, majd a zsebeimre mutatva folytatom.- Oh, de nincs nálam a pálcám... -Komolyan ennyire idiótának néz? Azt hiszi, hogy nem gondolnék erre? Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, de a pálcámról meg kiderült, hogy itt sincs. Szememmel követem a fiút, ahogy körberepül, majd rákérdezek, hogy kiszedne-e innen. - Tudod, ahelyett, hogy itt körözgetsz, igazán segíthetnél kijutni a sártengerből -mondom összekulcsolt kezekkel. Igaz, egy Mardekárostól mit is várjak? Addig
úgysem fog kiszedni, amíg nem szórakozott eleget a helyzetemen. Remélem, hogy ez mielőbb megtörténik és én is kijutok az iszapból. Semmi bajom nem lenne vele igazából, ha nem lenne hideg valamint nem ez a ruha lenne rajtam. Bármily furcsán hangzik, szeretem az esőt, csak azt utálom, ha beázik a cipőm. - Az engem nem zavar, szeretem az esőt, csak a sarat nem - válaszolom a nagyon tudományos kijelentésére. Mintha én nem látnám, hogy esni fog... Most tényleg az időt akarja húzni, hogy még tovább nézhesse a szenvedésemet? Nagyszerű! Ha így haladunk, akkor akár itt is hagyhat, ha eléggé kiszórakozta magát a látványomban... Mondjuk annak nagyon nem örülnék...
Nem kviddicsezek, ez számomra egy hatalmas nagy időpocsékolás. Szerintem igen nagy hülyeség már ha a sportjátékokat nézzük, apám nagy rajongója a kviddicsnek és egyszerűen nem tudom megérteni miért. Ez olyan akár a muglik világában a foci, sok idióta rohangál egy labda után. Ha ennek van valami logikus magyarázata szívesen meghallgatom. Seprűn végig repülni a birtok felett az teljesen más, fent az ember egyedül van, úgy érezheti minden az Övé, hogy minden felett áll és rá nem vonatkoznak bizonyos szabályok, odafent a szabadság vár. A kviddics pálya fölé érve egy hangyaszemet veszek észre, vagy az nem is hangya? Az ezer százalék, hogy a sárban dagonyázik. Fura egy szórakozás lehet ilyen időben, nevetek fel és lejjebb ereszkedek. A hangya szép lassan egy lánnyá változik és a dagonyázás olyan hatást kelt mintha egy sárgödörbe került volna. Baromi mókás szituáció. -Fura szórakozás a sárban dagonyázás, de én nem ítélek el semmilyen hobbit. - Nézek le a lányra egy megnyerő mosoly kíséretében. Igazán rossz helyzetben van, lassan szakadni kezd az eső Ő pedig szépen beleragadt a sárba. Most nem is tudom, előbb röhögjek és aztán húzzam ki a pácból vagy előbb kihúzzam és aztán röhögjem ki, de a harmadik opció se rossz, de az már sátáni lenne, hagyjam beragadva és röhögve távozzak. Mindegyik egész jó, de a végeredmény ugyanaz, hasfájásig fogom röhögni magam ha még most el nem kezdem. -Esetleg kihúzhatnád magad a varázspálcáddal. - Adom neki a bölcs tanácsot bár ha lenne nála pálca már rég nem lenne beragadva, ergo nincs nála, de szeretem húzni az időt. A seprűvel körbe repülöm kétszer és végig nézek rajta. Hm, nem rossz, bár a kis szöszi még mindig csinosabb állapítom meg. -Lassan esni fog. - Tudatom vele a legegyértelműbb dolgot amit maga is észre vehet. Kíváncsi vagyok vajon Ő is olyan hamar felkapja a vizet, mint Madison.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Keith & Marie 2014-10-31, 18:35
▲ Keith && Marie ▼
Tudom, hogy hamarosan lesz néhány dolgozata a húgomnak és ott vannak a beadandói is, amiket át szoktam neki még nézni, mielőtt a tanár kezébe adná. Most is őt keresem, hiszen lehet, hogy őt nem érdekli, de apa megint rám parancsolt, hogy korrepetáljam.
Igazából gőzöm sincs, hogy mi értelme van neki, ha nem is figyel, de ez van, én megteszem, amit tőlem kérnek, a többi már Abin múlik. Azt hiszem a kviddicspályánál kezdem, mert legnagyobb eséllyel ott találhatom meg. Tudom, hogy rengeteget gyakorol a szabadidejében, meg azt is, hogy alapból imád repülni. Talán néha ő még jobban örül az animágikus képességének, mint én, pedig azért bevallom, hogy én is büszke vagyok a magaméra. Hollóként repülni fent a magasban, több száz méterre a földtől... Leírhatatlan az az érzés, főleg, mikor átrepülsz egy felhőn.... Imádom! De most nem ezen van a hangsúly, hanem a húgomon. Sietve lebaktatok a hatalmas pályához, majd bemegyek, és miután alaposan körülnézek, tapasztalom, hogy nincs is itt. Sőt, azt hiszem senki sincs itt. Mondjuk ilyen pocsék időben nem is csodálom, hiszen minden csupa sár és az eső is nemsokára újra rákezd. Gyorsan vissza kéne menni még mielőtt elkezd zuhogni, így elindulok vissza a pálya közepéről. Azaz indulnék,
ha a cipőim nem süllyedtek volna be bokáig az iszapos trutyiba. Nagyszerű, most mégis hogyan szedjem ki innen magam? Elkezdek a pálcám után kutatni a taláromban, majd eszembe jut, hogy az éjjeli szekrényemen maradt. Ez az Marie, csak így tovább, és az egyetlen esélyed a kijutásra az animágia lesz... Azzal viszont csak egy a probléma: a cipőm valószínűleg itt marad, és ez a kedvenc bokacsizmám, tehát nem vagyok hajlandó itt hagyni őket. - Hé! Hall engem valaki? Kéne egy kis segítség - kiabálom a nagy semmibe tudván, hogy úgysem fogja meghallani senki a hangomat. Mégis kinek van annyi esze még rajtam kívül, hogy ilyen időben errefelé járjon?
▲
▲
▼ 