2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Ha akkor mosolyogsz, amikor teljesen egyedül vagy, tényleg komolyan gondolod."
Főkarakter: főkarakter Teljes név: Abigail Edgecombe Születési hely és dátum: Anglia, London, 1980. augusztus 7. Csoport: Hugrabug Patrónus: Szurikáta Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam Képesség: Bejegyzetlen animágus (veréb) Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Repüléstan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Mikor mondja a szemed és a szíved ugyanazt? Ritkán? Naná! Ezért soha ne vedd készpénznek, amit látsz. Apa betegsége erre pont rásegít. Régebben rosszcsont, szeleburdi, végsőkig vidám és derűlátó énem mutatkozott meg, ami sokszor vezetett felsüléshez, legalábbis az első kettő. Ma ez már csak nyomokban található meg igazán, mint mindenben a mogyoró. Kissé kettévált a külvilág és a belső világom. Skizofrénia? Nem, felejtsd el! Nem két személyiség, csak két érzés. De amikor eltűnik ez a tudat, hogy baj van, és felborult az élet, akkor visszatérek. Igen, olyankor Abigail Edgecombe újra visszatér. És rettentő furcsa ezt mondani, de én leszek én. Azonban mindig ott lappang, megbúvik az árnyékban, amíg felszínre nem evickél, vagy éppenséggel csap. Szőnyeg alá söprés talán mit sem ér. Persze igyekszem elhitetni a világgal, hogy jól vagyok. Elvégre, ha már a csupavigyor Abigail is sír, az már tényleg tragédia. Ezért igyekszem magamban elintézni, feltéve, ha sikerül. Mert alapvetően eléggé barátokon lógós vagyok, de valahogy úgy érzem, nem akarom ezt rájuk zúdítani. Így is némelyiküknek lehet elég baja. Akivel pedig szeretnék beszélni róla, ő nincs itt. Nem tudom lesz-e valaha egy alkalmas pillanat, amikor erről tudok vele beszélni. Éljen a nővérem másik házban van, mert ő okos! Éljen, hogy nincs itt! Éljen, hogy harcol a jövőjéért! Bár itt lehetne úgy, hogy tényleg itt legyen mellettem, mert szükségem van rá, ezúttal jobban, mint eddig bármikor, bármennyire is egymás idegeire megyünk. De visszatérve a barátokra, amiben segíthetek nekik, abban számíthatnak rám. Mert imádok segíteni ebben, vagy abban. Imádom, ha nevetnek. Vágyok, az emberek örömére. Egyfajta érzelemátvevő képesség van bennem néha. Ezért képes vagyok összetörni, ha éppen padlón van valaki, akit nagyon szeretek. És sajnos nem tudom, hogy normális dolog-e hülyét csinálni magamból csak azért, hogy újra nevetni lássam, hogy ezzel egyfajta gyógyírre leljen, legalább egy rövid ideig. Ilyenkor idiótának tűnök. Egyébként meg az vagyok. Állítólag a hugrabugba kerül az egyéb, aki a balfácán kategória büszke kadétja. Sokan mondták. Mások meg azt mondták (de csak miután a fejemre került a Teszlek süveg, és kimondta a varázsszót: Hugrabug), hogy a becsületesek kerülnek ide, no meg a hűségesek. Talán. Nem tudom. Azt sem mit kezdjek az életemmel. Egyszerűen ötletem sincs. Mert sok dologgal érdekes viszonyom van. Tanulás? Ájjájájájjj... Jaj nekem! A jegyeim úgyszólván "tűrhetők". A nővéremhez Mariettához képest azonban... Hát igen. Mit is mondhatnék? Hollóhát. Ez mindent megmagyaráz. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ő ennyire okos, még ha ő talán kevésbé arra, hogy én milyen vagyok. De meg sem kísérlem, hogy a nyomdokaiba lépjek. Amikor idejöttem, minden tanár csak őt emlegette a nevem hallatán, meg az eszét, ambíciózus lényét. Erre én, nemhogy okos nem lettem, de még céltudatos sem vagyok. Egyszerűen, nem vagyok arra képes, hogy leülök, és tanulok, magolok. Ha elkezdem, kinézek az ablakon, és süt a nap, esik a hó, vagy az eső. És előtör a vágy, hogy látni akarom, ki akarok menni. Vagy a szobatársaim beszélgetnek, nevetnek. És én tudni akarom. A baj csak az, hogy a tanulással nem érzem így. Kivéve a szeretett tantárgyakkal. Veszély? Netalántán kaland? Huhuhuhúúú... Inkább egy ágyat nekem. Egyszerűen számomra ésszel föl nem mérhető, hogy vannak emberek, akik ezeket keresik. Hozzájuk képest én inkább a fedélzeten esetlen albatrosz vagyok. Ügyetlen. Idétlen. Szerencsétlen. Kétbalkezes. Így szeretném megköszönni a nővéreknek a gyengélkedőről, hogy minden egyes alkalommal sokadjára ráncba szednek. Szóval a helyzet az, hogy a nővérem számomra egyfajta példakép, de amikor folyton belerángatott valamibe a veszélyt kereső tulajdonsága, és én bénáztam, amiből baj lett, ezért ő került bajba, az azért nem a legjobb. Ezért valami megrögzött elmezavar alakult ki nála, hogy én vagyok az, aki olyan, mint a jókislány,és senki sem gyanakszik rám, de közben alattomosan kitalálok valamit, amiből aztán ő jön ki rosszul. Ezt szeretném cáfolni (többé kevésbé). Szeretem, ha nyugi van. Jobban, mint a káoszt, elvégre nem vagyok zseni, hogy uralni tudjam. Ennek ellenére naponta hullámok csapnak össze a fejem felett, valahogy felfordul az élet. És huss.... üdvözöllek újra drága veszély. Fájó szívvel búcsúzom tőled, ezerszer is áldott nyugalom! Veszély helyett mi van a repüléssel? Egyszerűen imádom! Imádom! Imádooom! Seprűvel, vagy animágiával, mindenhogy. Odafönt a levegőn kitisztulhat rendesen a fejem. Ott nincsenek gondok, csak én és a seprű. Seprűvel vagy pimasz verébként teljesen mindegy. És ha már repülés akkor kviddics. Kvidics. Kviddics. Kviddics!! Hajtó vagyok a Hugrabug csapatában. Egyszerűen megveszek ezért a játékért. Kiskorom óta, mióta egyszer-kétszer elmentünk pár meccsre, így másodikusként nem is volt kérdés hova vezet az első utam. A pályára! Végül sikerült. Bekerültem a csapatba. És ha a verebet is szóba hoztam, el kell mondjam mivel magyaráztam. Tudom a magyarázható az a patrónus, de talán ez is. A veréb a pimaszság jelképe, ez az első kereséskor kiderült. Pimaszság, csínyek ezek vezetnek a bajhoz, de sokkal inkább a nevetéshez. Nos a szurikáta pedig véleményem szerint a móka, mert elég vicces, és gyors kis állatnak tartom. Muglik? Nem is tudom mi baj velük. De komolyan. Egy csomó mindent kitaláltak, és mindezt varázserő nélkül. Annyira érdekesek. Na és némelyik könyvük. Hűűű... Igen, van a minél rosszabbat még soha életemben nem olvastam. De azt hiszem vannak jók is. Példának okáért... Ö... hagyjuk. Majd ha megismersz, talán elmondom. Talán. Továbbá van-e példakép? Fura kimondani, de a nővérem lenne az.. Irigylem az agyát, a segítőkészségét, tudásszomját, azt, hogy mindent képes megoldani. Igyekszik mellettem lenni több kevesebb sikerrel, de nem tudja egyengetni az utam. Eléggé le is fagyott, amikor meghallotta melyik házba kerülök. Aztán akiket még imádok, az a családom többi tagja. Anya, az az igazi anya. Gondoskodó, szeretetteljes, és fiatalosan jó fej. Apa pedig. Apát imádom. Apa-lánya viszony a miénk ízig vérig. Miatta lettem csínytevő csak igazán, ki lehetett volna nála jobb mester, és segítség ahhoz, hogy megvicceljünk a környéken mindenkit. Ha valami történt mindig nála kötöttem ki. Olyan, mint én, mindent igyekszünk poénnal elütni. Sajnos azonban azt nem lehet, hogy leukémiás, ami gyógyíthatatlan. Egyszerűen nem tudom elképzelni eztán mi lesz. Nem tudok arra felkészülni, hogy meghal. Nem tudom megmenteni. Egyszerűen tehetetlen vagyok. Nincs is ennél rosszabb. És ne ilyen szomorúan fejezzem be a hosszas monológot, még valakit meg kell említeni. A kutyánkat, Finnt. Állat nincs aki nála játékosabb, energikusabb. Imádom őt (is)!
Megjelenés
Hosszú szőke lobonccal és két zöld szemmel (igen, talán ez az egyetlen, kivéve bizonyos könyvek olvasását, amiben hasonlítok a nővéremre, de talán mintha zöldeskék lenne) áldott meg a fennenvaló. Ezeken nem tudok, sőt őszintén szólva nem is akarok változtatni. És bár néha a fülig érő vigyor, nincs reális összhangban a lelkivilágommal, de valahogy az is mintha levakarhatatlan lenne a képemről. Megjelenés. Elég változatos. Főleg az alkalomtól, szeméyltől függő. Előfordül a nagy keretes szemüveg, ha magam vagyok, és esetleg olvasnék. De emberek közt ezt inkább elhagyom, és valami elegánsabbra, vagy hétköznapibbra váltok. Alkalomhoz, személyhez illőn... Valóban ez jellemzi.
Életed fontosabb állomásai
1980. augusztus 7. Ha már fontos állomások, akkor a születésnapom mindenképpen annak mondható.
1991. március 13. - Mary, Mary! Mókázzunk egy kicsit, gyere! - könyörögtem a nővéremnek és megragadtam a karját. - Abigail, ne visíts! Egy pillanat, csak ezt még el akarom olvasni. Áááá... Rendben. Oké. Győztél. Csak eressz el. - 12 évesen miért kell állandóan olvasni? Ó ez megint Shakespeare? Najó igaz. Sepszir, az Sepszir. Még talán meg is értem. De most játszunk! - Most mit hugica? - Mit, mit? Amit mindig. Csak segíts leszedni. - Szögezzük le, nem leszek sárga. - Rendben, akkor ne legyél - a válasz hallatán segített odacipelni a széket. Feláltam és leszedtem a dobozt. Kicsit megtöröltem, majd odaadtam Marynek. Leugrottam, és visszavonszoltam a széket. Leszedtük a játék fedelét, és mivel Marietta, úgyis piros akar lenni, ezért elvettem a kékeket. A 4 szükséges bábuhoz képest azonban, csak 3 piros volt, a zöldek apunál a fiókban, és csak sárga maradt.... Ebből mi lett.... Merlin szakkállára, utálhat valaki Marynél jobban egy színt?
1992. június 21. Hogy felejthetném el ezt a napot. Apuék fordultak be a kocsival. Mariettával rohantunk is eléjük. Vajon hol lehettek ennyi ideig? Mosolyogva engedték le a szüleink az ablakot. A nővéremmel egymásra néztünk. A következő pillanatban nyüszítés ütötte meg a fülünket. Mi a? Kinyitottuk a hátsó ajtót. Egy doboz volt a hátsó ülésen. Amikor óvatosan letettük onnan a földre, valami kapragatni kezdte az oldalát. A dobozon levő lyukból kukucskált ránk valaki. Gyorsan leszedtük a tetejét. Aztán megláttuk. Megláttuk azt a barna kis pamacsot. Aki a doboz túlsó sarkába húzódott. Mi rámosolyogtünk, ezen ő felbátorodott, majd kimászott. Upsz! Feldőlt a doboz. Ez nem szegte kedvét, és közelebb jött, és ránk ugrott. Majd összevissza nyalt minket. A mókás kis barna pamacs lett Finn, az egyik legjobb barátom.
1995. december 30. Sosem felejtem el. Életem legeslegrosszabb napja, fekete nagybetűkkel írva vészte be magát az életünkbe. Délután családi megbeszélés volt. Apa leukémiás. Leukémiát diagnosztizáltak nála. Gyógyíthatatlan. Naná. Azt hiszem nem akarok erről beszélni. Igaz, nem is nagyon beszéltem róla senkivel. Arra emlékszem, hogy aput ölelgetem és bőgök, ő meg próbál felvidítani, aztán mindenki sír.
A hozzászólást Abigail Edgecombe összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-10-29, 12:54-kor.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Abigail Edgecombe 2014-10-28, 09:52
Elfogadva!
Első körben köszönöm, hogy nem volt gond a pb váltás. Amanda se tipikus 16 éves, de rá egy fokkal jobban rá lehet azért fogni. ^^ Szépen kifejtett kis jellemed van, szinte már nem is kellett mellé a többi. Mindent remekül összeírtál, szépen fogalmazol, szóval tetszett. Az ET-d nem lett hosszú, de nincs ezzel gond, mert a többiek együtt pont egy szépen kiegyensúlyozott karit kaptunk, aki néha lehet hogy a nővére idegeire megy, de attól még egyértelmű, hogy imádjátok egymást. Nem is húzom az időt, nem bonyolítom most túl a dolgot, a kari elfogadva, foglalózz ha netán még ez nem volt meg, aztán mehetsz is játszani.
Mindent remekül összeírtál, szépen fogalmazol, szóval tetszett. Az ET-d nem lett hosszú, de nincs ezzel gond, mert a többiek együtt pont egy szépen kiegyensúlyozott karit kaptunk, aki néha lehet hogy a nővére idegeire megy, de attól még egyértelmű, hogy imádjátok egymást.
