2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Azt azonban meg kell hagyni, hogy sok esetben jelenthet végső megoldást – jegyzem meg Joyce szavait hallva, itt pedig véglegesen ki is ütközik, hogy mi ketten mennyire más világból is csöppentünk a Roxfortba. Nem mondom, hogy szegények vagyunk, de azért mégse számítunk olyan nagyon gazdag családnak, amilyenek ők lehetnek. A szüleim annak idején nem sok mindenre mondtak nemet, sosem kellett a húgommal osztoznunk a cuccainkon, de mégis volt egy határ, amit nem voltunk képesek átlépni. Ez pedig Joyce életében nagy eséllyel sohasem jelent meg, így megtanulta, hogy a pénz nem minden, melyet azonban számomra nem volt idő megtapasztalni. - Hát, nem panaszkodom – vonom meg a vállam, miközben igyekszem a lehető legsemlegesebb képet vágni, de itt és most nem is igen kell tetetnem, hogy nem érdekel a dolog. Joyce közelében teljesen más vagyok, mintha valamiféle önbizalmam is lenne. Nem kell megjátszanom magam, mert tényleg így van. Elég kemény fából faragták, ami azt illeti, én pedig úgy érzem magam mellette, mint egy kisgyerek, aki csak a szülei dicsérő szavaira vár. Viszont, ha a lány azt mondja, jó vagyok, tőle el is hiszem, ennek pedig még csak nem is sejtem az okát. Mindenesetre, pozitívan hat rám a közelsége, még annak ellenére is, hogy szereti kimondani azt, amit gondol. A szavai másnak lelombozóak lehetnek, de én igyekszem úgy felfogni, mint valami leckét. - Majd igyekszem nem azon rágódni… - jegyzem meg kissé rekedtes hangon, elvégre Joyce pillantása nem hagy hidegen, szinte alig vagyok képes megállni, hogy ne kapjam le a lábáról egy forró csókkal. De nem, most az egyszer tartanom kell magam, hiszen ha nem lennék képes ellenállni a késztetésnek, akkor máris megbuktam. Pedig változnom kell, elsősorban pont ebben a tekintetben. Unom már az egyéjszakás kalandokat, hogy minden reggel magyarázkodhatok, miért is léptem le túl korán. A gondolataim azonban nem elég gyorsak, hiszen ha én nem, akkor a szőkeség teszi meg azt, amit nemrég elvetettem magamban. Nem tiltakozom, nem is lepődöm meg igazán, megszoktam már tőle, hogy a meglepetések embere. És hát, nem tagadom, jól is esik a csókja. Végül magamra hagy, én pedig a fejemet fogva megyek vissza a kastélyba. Elég kalandos hátterű csajjal hozott össze a sors, engem pedig kezd levenni a lábamról, minden tiltakozásom ellenére is.
- Megvannak a módszereim, viszont szeretem magam intézni a dolgaimat. A pénz nem minden. – Jó, arra azért megfelel, hogy ne kelljen dolgoznom, viszont nem szeretem kiadni a kezeim közül az irányítást. Talán megoldás lenne, ha csak szaglászni akarnék, hogy legyenek beépített embereim, de aki nem a falkám tagja, abban cseppet sem bízom, és ha bármikor elárulhatnak, az bizony nem olyan érzés, amivel szeretnék azonosulni. - Úgy fest, téged csak olyanok vesznek körül, akik csak kritizálni tudnak. – Csóválom a fejemet lebiggyesztve szépen ívelt ajkaimat. A sminkem még az öreg vérfarkas körüli nyomozás alatt sem kenődött el, a rúzsom is valami csókálló fajta lehet, mert ugyanúgy csillog az ajkam, mint azelőtt. – Két dolgot tehetsz. Vagy lelépsz, és nem nézel vissza, vagy visszaszólsz, a sarkadra állva. Mindkét esetben változtatnod kell a korábbi életeden. Te tudod, hogy mennyit érsz, hát nyújtsd be a számlát. – Ahhoz képest, hogy nem vagyok lelkizős, most valahogy előtörnek belőlem a nemlétező anyai ösztöneim, és ilyen tanácsokat vagyok képes adni, talán még magamat is meglepem vele. Miközben támogatom, gyengéden végigsimítok a borostás arcon, amolyan bíztatóan dögös pillantást lövelve, hiszen a kacér stílusomból úgysem adok alább, ez vagyok én. Talán ha engem is ért volna valami veszteség, lehetnék olykor emberibb, megértőbb, de hát győztes alkatként nem igazán hiszek a kudarcban, és szokásom másokat is mindezt ráragasztani. - Akkor talán legközelebb majd nem leszel gyáva. Remélem, hogy szólsz, ha úgy látod, hogy túl vagy a múlton. – Engedem el a támogatásból de csak azért, hogy egy igazi forró csókot nyomjak az ajkára. Ezután köszönés nélkül ott hagyom, hogy át tudja gondolni a történteket. Végülis ő a férfi, neki kell bizonyos döntéseket meghoznia, nekem pedig addig egyébként is dolgom van.
//Köszönöm szépen a játékot, tetszett^^//
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mondjuk, ebben teljes mértékben igazad van – adom be a derekam Joyce szavai hallatán, elvégre egyetértek vele. - De nincs senki, aki segítsen neked? - vetem fel további gondolatmenetemet, hiszen mégse vagyok képes elvonatkoztatni ama ténytől, hogy a szőkeség egy gazdag örökösnő. Elvégre, ebben az esetben fontos a családjának, hogy továbbvigye a nevet, nem hagyhatják csak úgy számára, hogy holmi nyomozgatásba kezdjen egy ilyen súlyú ügyben. Esetleg nem is sejtik, merre lehet? Nem éppen egy társasági ember, de a családi kapocs mindenki számára fontos. Sok rossz dolognak kell történnie ahhoz, hogy valaki meggyűlölje a szüleit, nem igaz? Még én se tudtam teljes mértékben apám ellen fordulni, pedig vele aztán tényleg nem túl jó a viszonyunk. - Még számodra is veszélyes lehet, ha olyasmibe ütöd az orrod, amibe nem kellene. Ha az az illető szintén vérfarkas, akkor előfordulhat az is, hogy te jössz ki vesztesként ebből az egészből. Tudom jól, hogy ennyi erővel a falhoz is intézhetném a szavaim, de úgy érzem, el kell mondanom a véleményemet a lánynak. Ha olyan sok pénze van, akkor miért nem bérel fel valakit, aki feltűnés nélkül szaglászhat a tanári karban? Ha beszélni szeretne, akkor megöli és pontot tesz az ügy végére. Megértem, hogy ez kockázatos, de kicsit sem jobban, mint az, hogy ő maga gondoskodik erről. Bármikor kiderülhet az igazság, bármennyire is igyekszik óvatosan körbejárni az ügyet. - Ha ismernéd apámat, akkor teljes mértékben megértenéd az egóm hanyatlását – forgatom meg a szemeim, miközben a távolban megpillantom a kastély tornyait. Valamiért egyáltalán nem örülök annak, hogy nemsokára el kell válnunk a lánnyal, pedig Joyce még nem is az a lelkizős alkat. Nem pont ő lenne a legjobb választás, ha éppen valakinek a problémáimról szeretnék beszélni. Mindenesetre folytatom: - Tudod, nem vagyunk túl jóban egymással és ő még arról is gondoskodik, hogy minden egyes alkalommal, amikor otthon vagyok, a földbe döngölhessen. Nem vagyok épp egy pszichiáter, de véleményem szerint talán emiatt nem megy számomra az, hogy bízzak a képességeimben. Sőt, biztos vagyok benne. Apám szerint sohasem leszek jó auror, nem vagyok elég komoly és hát oda valamiféle ész is kellene, ami számomra nem adatott meg. Folyamatosan előveszi Lacey teljesítményét, aki a hollóhátba került annak idején és sikerül is jól teljesítenie az órákon. Engem csupán valamiféle kudarcnak tart, egy félresikerült próbálkozásnak. - Nem, nem vágta tönkre – csóválom meg a fejem, miközben a libabőr is átfut a testem minden porcikáján, ahogy a bőrömön érzem Joyce érintését. Na, ez valami teljesen új, általában én szoktam az lenni, aki így évődik a csajokkal, nem ők. - És nem ő váratott, csak én voltam túl gyáva bevallani számára az érzelmeimet. Mondjuk, a fejleményeket elnézve, mindketten jobban jöttünk volna ki ebből az egészből, ha nem teszem. És itt jöhet valami szent duma arról, hogy nem lett volna semmivel sem jobb, de ez sem a lehető legjobb végkifejlet. Elvégre, egyedül vagyok, mint a kisujjam és valami idióta büszkeség miatt még Joyce-nál se próbálkozom be, pedig Carol előtt tuti megtettem volna. Kezdenék komolyodni? Aligha, mindenesetre, valami van a háttérben, az biztos.
Nem gondolom, hogy mindez bizalmi kérdés lenne, ha merő véletlenségből eljár a szája, vagy ellenem fordul, akkor megölöm, miért is ne tenném? Szimpatikus srác, talán még a fantáziámat is megmozgatja, de további titkolózásnak ezen a ponton már nem látom értelmét. A kérdésén elgondolkozva igazgatom a copfomat. - Nem tudom, az túlságosan gyanus lett volna, ha a tanári karban pár hétnyi itt tartózkodás után szimatolni kezdek. Nem, az iskolában még nem fedem fel magamat. – Vonom meg a vállamat derűs mosolyt mellékelve, pillantásomból a cinkos magabiztosság sugárzik. Nem vagyok éppen félős alkat, de a feltűnés sem a kenyerem. A végső pillanatig a háttérből mozgatom a szálakat. Higgyék csak rólam szimplán azt, hogy gazdag, és elkényeztetett csitri vagyok, aki szót sem érdemel. Látom, hogy jobban van, ahogyan távolodunk az erdő mélyéről, az én közelségem viszont nem a rosszullétet váltja ki belőle, hanem pont az ellenkezőjét. - Nem vagy éppen túl magabiztos alkat. Tanulhatnál tőlem. – Rázom meg a fejemet, meg sem fordult bennem, hogy a pénz lehet a megoldás a versenyére. Csupán elgondolkoztam, hogy saját magát nagy széptevőnek állítja be, és láss csodát, azon kívül mintha semmit sem tudna. Elméletileg auror, és azok igen mély mágikus képzést kapnak, ehhez képest Tom annak mondja magát, akinek vélhetően sokan tartják. - Az a csaj ennyire tönkre vágta az önbecsülésedet? Túl sokáig váratott, vagy mi? – Kérdezem évődő mosollyal, és ha már rám támaszkodva botorkálunk az erdőből az iskola irányába, a dereka környékén végigsimítok, amolyan cirógató mozdulattal, hogy érezze a törődést. Ez most valahogy jobban elgondolkoztat, mint hogy szerencsétlenkedésnek érezné, amit majd a versenyen mutat. Vélhetően van addig pár nap, én is átgondolhatom, hogy mit tehetek érte. A Roxfort tornyai már látszanak a fák között, hamarosan célba érünk.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát ez pazar… - mormogom az orrom alatt, majd megállok egy röpke pillanatra, mivel úgy érzem, hogy a gyomrom tartalma erőteljesen tör utat ismét felfelé. Végül elmúlik a veszély, melyben nagy szerepet játszik a friss, erdei levegő is, így továbbindulhatunk. - Mármint, tudom, hogy vannak az iskolában vérfarkasok, mindenki tudja, de hogy konkrétat kik azok, még csak sejteni sem lehet – csóválom meg a fejem. Természetesen, érthető a dolog, hiszen Dumbledore sejti, hogy nem sokan ugrálnának az örömtől, ha egy veszélyes fenevad lenne a padtársuk, így nem veri nagydobra azt, hogy kik is élnek ezzel a kórral. Azt persze nincs megtiltva, hogy ők elmondják azoknak, akikben bíznak. Joyce pedig pont velem osztja meg… Meglepő, hiszen nem is ismer, bár tény és való, hogy eddig is meg tudott lepni a személyisége. - Van esetleg olyan tanár is, aki vérfarkas lenne? - teszem fel a következő kérdést, amely bevillan számomra, hiszen ebben az esetben, elég aggasztó lenne a helyzet. Ha Joyce tud valamit, amit Dumbledore talán nem, akkor sem intézkedhet egyedül. Márpedig ez a kis erdei túránk arra utalt, hogy saját maga szeretné kézben tartani a gyeplőt. Talán az lenne a legjobb, ha ezt nem hagynám számára. Nyíltan ugyan nem mondhatom ki, mert úgyis elutasítaná a segítségem, de a háta mögött intézkedhetnék. - Azt hiszem, igen – biccentek a szőkeség szavait hallva, miközben tovább bicegünk kifelé a Rengetegből. Talán a vérfarkas odújának távolsága okozza, de már sokkal jobban érzem magam. A lány támogatását viszont továbbra is igénybe veszem, hiszen hamar kimenne a lábam alól a talaj, ha nem így tennék. - Mármint, erre utal az is, hogy olyasvalakit küldenek, akinek esze ágában se volt jelentkezni – mosolyodok el kissé megvetően. - Mekkora égés lesz ez Angliának… - teszem még hozzá, hiszen már előre látom a végkifejletet. Totális csőd. - Úgy gondolod, hogy lefizetnél embereket a jobb pontot érdekében? - suhan át agyamon a gondolat, amint meghallom a pénz szót. Egy pillanatra eszembe se jut, honnan lehet a lánynak annyi vagyona, hogy ilyesmit megengedhet magának. Végül megcsóválom a fejem: - Hagyd csak, nem fontos. Ha veszítünk a VMS-en, akkor az a rossz szervezés hibája lesz, nem a miénk. Mármint, elvileg hozzáértő emberek ülnek az iskola vezetőségében, miért nem dobják hát össze jobban már az elején a csapatot? - Ez természetesen költői kérdés, nem várom el Joyce-tól, hogy megadja számomra a választ. A következő kérdését hallva elnevetem magam, majd meg is adom a várt választ számára. - Ágygimnasztikában jó vagyok, másban aligha. Nem hiszem azonban, hogy a zsűrit pont ez érdekelné. Hogy ágyba vinném-e, ha alkalmam adódna rá? Minden bizonnyal. Jelenleg azonban sem a hely, sem az időpont nem megfelelő erre, én legalábbis így érzem. Nemrég közölte, hogy vérfarkas és hogy valami aggasztja, ami talán veszélyes lehet. Itt és most ez köti le a gondolataimat. .
Méregetem a pillantását, pedig nem félek attól, hogy hogyan reagál, mivel úgysem változtathatok azon, aki vagyok. Talán megnyugtatja az, hogy teljesen normálisan viselkedek, s az is, hogy a születésem óta tudom kontrollálni mindezt, ellentétben az átkozottakkal, akikkel csak úgy megtörténik. Ráadásul cseppet sem tűnök úgy, mintha a torkának akarnék ugrani. Viszont a viselkedésem immár magyarázatot ad arra, hogy miért viselkedem máshogyan, mint az átlagember. - Vannak többen is. Néhányan a Roxfortban, mások meg az iskola környékén. Azért vagyok itt, hogy mindezt felmérjem, amíg még lehet. – Nem térek ki a pontos tervre, de a hangomból érezheti, valami aggaszt, egyébként nem vagyok félős típus. Megrázom a fejemet, most nem is mennék bele, majd nyugodtabb körülmények között, sokkal inkább az ő rosszulléte foglalkoztat, no meg az, hogy azt a versenyt említi, amiről már én is olvastam, igaz, nem vettem nagyon komolyan, inkább megmosolyogtató volt. - Értem, tehát te mész. Jól sejtem, hogy Anglia nagyon régen nem indult már? Teljesen kezdők vagytok, ugye? – Vonom meg a vállamat, nem kenyerem a célozgatás, vagy a mellébeszélés, még akkor sem, ha a nyers stílusommal megbántok valakit. Ha a másik esetleg valami lelki sérült, nem az én dolgom tapintatosnak lenni, az őszinteség híve vagyok. – A három kör nem érne túl sokat. – Nevetek fel, s játékosan meglegyintem az arcát, lehet ezt akár simogatásnak is venni, miközben támogatom az ösvényen, s ritkulni kezdenek a fák, hamarosan feltűnik a Roxfort szilluttje. – Van pénzem bőségesen, s kapcsolataim, úgyhogy tudok segíteni, hogy felkészültebben menj. Bájitalok, varázsszerek, esetleg valami amulett is, ami segíthet. Miért, te miben érzed magad felkészületlennek? – Kacsintok hamiskásan, még a végén kitalálja, hogy a fizikumát úgy kéne feldobni, hogy az ágyban folytatjuk a testedzést. Hát ki is nézném belőle. És ki tudja..? Talán kedvem is lenne.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Amikor Joyce kijelenti, hogy nem viccel, akkor egy pillanatra azért megfagy bennem a vér. A vérfarkasok köztudottan veszélyesek, nem véletlenül hoztak szabályokat velük kapcsolatban a Roxfortban. Joyce pedig… Itt vagyok vele egyedül a Rengetegben, feltehetően egy másik vérfarkas is lehet a közelben, mégse pánikolok. Kétségtelenül a cuki pofija lehet mindennek az oka, hiszen egyszerűen képtelen vagyok vérszomjas fenevadként elképzelni őt. Elhiszem minden szavát, mégse fordul meg a fejemben az, hogy itt és most elintézzem, ahogy azt mások talán megtennék. Jóformán még akkor se lennék képes ártani számára, ha a torkomnak ugrana. Még a farkasbőrben is meglátnám azt a vagány csajszit, akit megismertem. Nem mintha túlzottan jóban lennénk, de kissé más, mint az eddigi lányok, akiket ismertem. Nem tudom még, hogy konkrétan miben más, de határozottan érzem, hogy nem egyszerű eset. - Ki más? - vonom fel a szemöldököm, kissé más, mégis fontos témára térve át. A Rengetegben egy vérfarkas kószál, felügyelet nélkül. Teliholdkor azért veszélyes lehet, még abban az esetben is, ha az erdő tiltva van a diákok elől. Elvégre, mivel ment eddig is a tiltással Dumbledore? Köztudott, hogy sokan ruccannak le ide a tilosban járkálni, és ha van eszük, kerülik a teliholdat, de a bátrabbak még ezt is megkockáztatják. Mondanám, hogy megérdemlik, de… - Joyce, te tudsz valamiről? - állok meg egy pillanatra, hiszen a friss levegő hatására sikerült kissé felülkerekednem a rosszullétemen, ennek hála pedig jobban forognak a gondolataim is. - Van valaki, aki falkát alapítana? És veszélyes? - bököm ki a szavakat, miközben igyekszem nem a legrosszabbra gondolni. Joyce vérfarkas, de őt nem tartom veszélyesnek, ellentétben más – hozzá hasonló – emberekkel. - Gondolom, fontos tényezőnek tartották, hogy nincs senki más, akit elküldhetnének – vonom meg a vállam. - A jó sportolók javát már elvitték a versenyre, a többiek pedig kisebb számokon vesznek részt jelenleg. McGalagony pedig meg van győződve arról, hogy én tökéletes vagyok a feladatra. Jó vagyok a kviddicsben, de őszintén szólva semmi másban sem remekelek. Nem születtem futóbajnoknak, nem sportoltam soha komolyabban – hallgatok el végül, amikor viszont Joyce felajánlja, hogy segítene felkészülni, valami megmozdul bennem. Nem mintha komolyan érdekelne a verseny, de ha többet lehetek a lány társaságában, akkor miért ne? Lemondtam már arról, hogy meg tudnám fektetni, de kétségtelenül izgalmas társaság. - Persze, miért ne – bólintok rá az ajánlatra. - Ártani bizonyára nem fog. De mégis milyen felkészítésre gondoltál? Három kör a kastély körül, vagy mi? Mivel nem sok tapasztalatom van a sport terén, így egyértelműen hasonlóan kevés akad az edzésekről is. Gondolati síkon csak futó, fáradt emberkék jelennek meg bennem a szó hallatán. Eszembe se jut, hogy itt nem csak az állóképesség számít, hanem sok más szempont is akad.
Sajnálkozva, s némiképpen együttérzően méregetem a srácot, noha nekem sosem volt gondom azzal, hogy ha a vér, vagy a rothadás szaga terjengett az orromban. Mondhatni születésem óta megszoktam mindezt. Ő ellenben nem, sőt nagyon is rosszul van tőle, ez pedig két dolgot jelent. Vagy nem volt még túl sokat terepen, vagy ha igen, akkor inkább a városban, élő ellenfelek ellen harcolva, vagy nyomozva. Nincs ezzel semmi baj. Mint ahogy azzal sem, hogy továbbra is udvarolni próbál. Azért megvan bizony az a cukiság, ami miatt én sem tudom csak úgy figyelmen kívül hagyni az adottságait. – Jó vélemény? Láthatod, itt vagyok veled. – Térek ki a válasz alól, de mégis alátámasztom a felvetését, hiszen ha nem vonzódnék hozzá legalább minimálisan, akkor nem őt cipelném magammal az erdőbe. Igaz, ez nem túl romantikus, vagy érzéki program, inkább a bizalomra építő, de talán ez fontosabb is jelen pillanatban, mint a szórakozás. – Teljesen komoly, ilyesmivel nem szokásom viccelni. – Vágom csípőre a kezemet, és a pillantását fürkészem, hogy vajon megijedt-e tőlem. Auror, legalábbis annak tanul, s mint olyan, elvileg meg kéne szüntetnie a civilizációra veszélyes elemeket. Vajon engem annak tart? Cseppet sem mutattam eddig azt, hogy vérengző fenevad lennék. Mégis, mintha ezt mérlegelné, de nem tűnik komolynak a szándéka, hogy elpusztítson. Inkább mintha még ez is vonzaná őt hozzám. - Nem ellenfél, de más még azzá teheti. Akkor inkább kitakarítok itt, ha nem akarom, hogy a kosz ellepjen. – Értem ezt úgy, hogy nekem nincs kedvem az öreget hadba állítani, de hosszútávon lehet számomra konkurencia, ha egy másik született vérfarkas a falkájába veszi, és támogatja. Elindulunk kifelé, hogy Tom is jobban legyen. – Hallottam, valamelyik újság címlapján volt, hogy most Anglia is indult. Nem sokat tudok erről a versenyről. Felváltani téged? Ugyan.. – Nevetve rázom a fejemet, egészen eddig rá nem jövök, hogy komolyan gondolja. Pillantásom szinte cirógatja az arcát, ahogyan nevetésem mosollyá szelídül. – Mondtam, hogy nem szeretem a szabályokat. És nem szándékozom felfedni a tudásomat a nagyvilág előtt. De segíthetek felkészülni, ha akarod. Mi alapján választottak téged?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mindenki számára mást-mást jelent a szabadság – vonom meg én is a vállam, hasonlóan Joyce-hoz, ugyanakkor igyekszem némileg úrrá lenni az émelygésemen. Azok a szagok… Nem érzem már őket annyira, de képtelenség olyan mértékben hozzászokni, hogy figyelmen kívül hagyhassam mindet. A vizuális effekt sem éppen étvágygerjesztő, úgyhogy minden erőmmel csak a szőkeségre koncentrálok. Legalább valami szép is van ezen a silány helyen. - Nekem fontos, hogy a csinos lánykák jó véleménnyel legyenek rólam – erőltetek egy reszketeg mosolyt az ajkaimra. Nem mintha nem jönne szívből a dolog, inkább csak kevés erőm van ehhez is. Ha továbbra is lenn maradunk, tuti kidobom a taccsot. - Persze, ha változni szeretnék, akkor elsősorban ezen kell változtatnom – állapítom meg leginkább csak magamnak, de Joyce is hallhatja a szavaimat. Nem mások előtt kell tetszelegnem, ha tényleg szeretnék néhány fokkal komolyabb életmódot kialakítani. - Vérfarkas? - vonom fel kissé kételkedve a szemöldököm és egy pillanatra el is felejtem, milyen helyen vagyunk. Fura, nem félek a lánytól, ijedtségnek nyoma sincs a hangomban, nem hátrálok el, csupán meglep a dolog. Kell néhány pillanat mire mindent a helyére tudok rakni és felfogom azt, amit az imént mondott. - Ez most komoly? - kérdek rá ismét, hátha csak viccel velem, de nem úgy tűnik, mintha mókás kedvében lenne. Ez azért megmagyaráz egy-két dolgot, elsősorban talán azt, miért is jöttünk ide. Hihetetlen, de mégis igaznak tűnik. Szóval joyce nem egyszerűen csak egy vagány lány, hanem az élet nevelte erre. Vérfarkasként nincs mitől félnie, ami pedig megmagyarázhatatlan számomra, hogy én se félek a társaságában, még most se. Biztos vagyok abban, hogy nem bántana. Fogalmam sincs arról, miért, de teljesen bizonyos vagyok abban is, hogy egy veszélyes helyzetből még ki is mentene. Hülyeség, igaz? - Miért akarod elpusztítani, ha nyilvánvalóan nem ellenfél számodra? - teszem fel a kérdést, miután magamban némileg napirendre tudok térni a dolgok felett. Persze nem teljesen, de úgy érzem, lesz még időnk ezt alaposabban is megbeszélni. Mindenesetre, amit itt és most igazán el szeretnék kerülni az az, hogy a másik vérfarkas visszatérjen és itt találjon kettőnket. Elég hülyén érezném magam, ha Joyce a szemem láttára szállna szembe vele. Valahogy az imént közöltek tudatában is képtelen vagyok őt elképzelni vérengző fenevadként. - Megváltom? - kérdek vissza kissé kételkedve, miközben hagyom, hogy Joyce a karom alá nyúljon. Még mindig sápadt lehetek és mit ne mondjak, a rosszullétem miatt még a térdem is remeg. Friss levegőt szeretnék, lehetőleg minél hamarabb. - Hallottál már a VMS-ről? - hozom fel a témát, noha most nem erről beszélgetnék, hanem leginkább Joyce hátteréről, de jelen pillanatban nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy ilyen mélységekbe ereszkedjek. Egyelőre ez is megteszi és tényleg érdekel is. - Eléggé úgy tűnik, hogy indulnom kell rajta… - fintorodom el kissé, miközben néhány lépést teszünk felfelé a lépcsőfokokon. Az erős szag kezd már kissé eltűnni, helyette pedig a lány parfümjének illata jelenik meg az orromban. Haladunk, ez a lényeg. - Nem szeretnél esetleg felváltani engem? - pillantok a lányra. - Vérfarkasként igen komoly esélyeid lennének. Ez nem tudom, hogy csalásnak minősülne-e, de ha jól hallottam, más varázslények is indultak a versenyen. Ráadásul, Joyce született vérfarkas, ennek révén pedig megtanult már uralkodni a képességei és a vérszomja felett. Talán ez az egyik oka annak is, hogy egyáltalán nem félek tőle. Esélyes, hogy más lenne a helyzet, ha egy-két évvel ezelőtt harapták volna be, de így nem hiszem, hogy veszélyt jelentene számomra. Plusz, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag meg se fordul a fejemben, hogy megtámadna engem. Természetesen sokat javít a helyzeten az emberi külseje is. Talán, ha látnám, ahogy átalakul, megijednék, de itt és most csak egy lány, aki feltámogat a lépcsőn.
- És neked ennyire fontos mások véleménye. Nem nevezném éppen szabadságnak. – Vonom meg vállamat, hiszen nekem senki sem parancsol, s nem az a mércéje bármilyen érettségnek, hogy bárki más elvárásai alapján élek. Azt teszek, amit akarok. Ha kisgyerekes, hogy mindig hagyom érvényesülni az akaratomat, hát legyen, gondoljon aki amit akar. Azért felhúzom a szemöldökömet azon, amit még hozzátesz, hiszen úgy fest kezdi unni az életmódját. Akkor valóban olyanná akar válni, mint amit Carol várt el tőle, vagy saját maga miatt vágyik arra, hogy valakivel kizárólag egymásra tudjanak koncentrálni. Az előbbi csóknak nagy jelentősége nem volt, csak holmi stresszoldó, de valahogy mégiscsak azt érzem, hogy jól érzi magát a társaságomban, hiszen nem csak valami nőcske vagyok, hanem igazán izgalmat tudok hozni az életébe. - Őszintén? És mi a garancia arra, hogy ha elmondom, nem adod tovább? Ám legyen, vérfarkas vagyok a születésem óta. Nem átokként, hanem hatalomként, erőként gondolok rá. A saját törvényeim érdekelnek, semmi más. Ezt jó, ha tudod. – Eddig sem mutattam gyengeséget, és nem vagyok olyan rettegős, aki fél attól, hogy mi vár majd rá a telihold után. Igaz, volt már pár véres éjszakám, de az is én vagyok. Most éppen falkát keresek, hiszen rendszerint kihalnak mellőlem a merész terveim miatt. Tom ugyan ember, de olyan gyászosan alakul manapság a sorsa, hogy miért ne avathatnám be a titkomba? - Nos nem, én uralom az ösztöneimet. Igen, olyanokat keresek, mint én, de láthatólag ez itt csak egy elpusztítandó vetélytárs. Vagy már annak sem nevezném. Inkább egy eltaposandó bogár. – Rebegem kecsen beletúrva a hajamba, hiszen Tom számára vélhetően nehezen egyeztethető össze a külsőm, s mindaz, amit képviselek. Éppen ezért jó így. Az emberi máz kiválóan eltakarja a fenevadat, ami legbelül van. Igenis tudok én törékeny is lenni, noha nem lepett meg, amikor a kilátóban megcsókolt. Az, hogy mindkét szülőm eredetileg is vérfarkas, attól még emberi alakban élek szinte mindig, és ez nyomot hagy. Csak éppen olykor nem hagyom eluralkodni. – Ugyan, nem készítettelek fel minderre. Majd később visszajövök, és kitakarítom az öreget. Kissé sápadt vagy, menjünk, és folytasd csak, hogy mi foglalkoztat még. Tervezgetős alkatnak tűnsz, most éppen mivel váltod meg a világot? – Nyúlok a karja alá, hogy megtámasszam, lévén látható, hogy még mindig kerülgeti az émelygés. Akkor inkább induljunk vissza az iskolai ösvény felé.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Elsődleges szempont – jelentem ki a szőkeség számára magabiztosan, majd megvonom a vállam: - Ha önmagam lennék, akkor egyik ágyból ugrálnék a másikba, velem egy csaj se járna jól. Ideje lenne már felnőnöm, legalábbis apám szerint – forgatom meg a szemeim egy gyászos sóhaj kíséretében, melyből Joyce levághatja, hogy köztem és apám között nem pont rózsás a kapcsolat. Persze itt apám nem a kapcsolataimra gondol, azok jóformán nem is érdeklik, hanem a tanulmányaimra és az esti kimaradozásaimra a nyári szünidő alatt. - Változnom kell, ha olyan kapcsolatot szeretnék, amelybe megéri időt és energiát fordítani. Nem mondom, szeretem az alkalmi dolgokat, de azok csak ideig-óráig tartanak. Lassan kezd már tényleg unalmas lenni ez az életmód. Megmondták, előre megmondták a haverjaim, hogy előbb vagy utóbb, de rá fogok unni erre az egészre, de akkor és ott kinevettem őket. Nem hittem nekik, hiszen ők sohasem voltak benne ebben, leragadtak egy lánynál és vége... Hónapokig, évekig tartó kapcsolat? Számomra akkor az hangzott unalmasnak, de most, ha jobban belegondolok, rájövök arra, hogy talán tényleg igazuk lehetett. Jó lenne már olyasvalaki mellett, aki komolyan vesz és nem csak azért kellek neki, mert bejön számára a jóképűségem. - Ez mindenki számára valamiféle csodálatos dolog, de nem mindig ez a legjobb – csóválom meg a fejem. - Ha az ösztöneim szerint élnék, akkor tettem volna olyan dolgokat is, amelyek miatt simán lecsuknának, minden kérdés nélkül. Kellenek a szabályok ahhoz, hogy ne uralkodjon el a káosz. Rendben, az állatoknál sincs káosz, pedig ők tényleg ösztönlények, de ugyanez vajon így lenne az emberek esetében is? Mi gondolkodunk, én pedig nem szeretném elveszíteni a tudatom annak érdekében, hogy szabad lehessek. Elvégre, mit ér a szabadság és felszabadultság, ha közben az ember nem fogja fel, hogy milyen értékek birtokába is került? Mondjuk, mindez megoldható abban az esetben, ha vérfarkassá vagy más állat-ember lénnyé alakulnék, de Joyce aligha gondolhatta így a kérdését. Nem, bizonyára nem így értette. - Tudod, most jött el az a pillanat, hogy őszintén érdekelne a múltad néhány részlete – jegyzem meg, miközben felfordul a gyomrom, amely a bűz és a látvány együttes hatásának tudható be. Joyce nem hétköznapi lány, ez eddig rendben van, de miféle élményekben lehetett már része, ha ezektől se lesz rosszul? Vagy én lennék a kényes selyemfiú? Nem tartom magam olyasvalakinek, aki finnyás lenne, de ez... Na, ez odabasz, most pedig még elég szépen fogalmaztam meg a látottakat. - Nem képesek erőt felmutatni? - hördülök fel hitetlenkedve, miután úgy érzem, hogy jelenleg pillanatnyi fegyverszünetet kötöttem a gyomrom tartalmával. - Emberi fejek vannak karóra tűzve! Szerinted ki vadászta le őket, a jó tündér? És miben lehetne társ? Talán te is hasonló kannibál lennél, mint ő? Nem tehetek róla, de itt és most teljesen kikészültem a látottaktól, amit pedig Joyce mond... Nos, elég furán hat, hiszen ki se néztem volna belőle ehhez hasonló dolgot. Mármint, szép és csinos, pont emiatt nem hinném, hogy a rengetegbe jár vérfarkas látogatóba. Elvégre ő lány, az isten szerelmére! Az általam ismert csajok többsége pedig sír, ha letörik a műkörmük vagy hasonló tragédia éri őket az életben. Nem mondom, akad egy-két vagányabb csajszi, de ők se érnek fel Joyce mellé. - De ha már itt vagyunk, folytassuk – jegyzem meg pár perccel később, amikor a gyomrom már többé-kevésbé megnyugodott. - Remélem, csak én reagáltam túl és tényleg nem veszélyes az öreg... Elvégre a vérfarkasok is öregszenek és hiába van bennük állati gén, ha közben az emberi testük korlátozva van ebben. Teszem azt, ha egy vérfarkas emberként lebénul, akkor nem fog tudni ismét mozogni, mert egyszer régen megharapta egy ordas. Fizikai képtelenség. Azt nem tudom, hogy teliholdkor ez miként hat a szervezetükre, de most nincs telihold, biztonságban vagyunk, ezzel pedig Joyce is nyilván tisztában van.
- Megkomolyodni? Számodra ez az elvárás? Nem inkább az, hogy találj valakit, aki mellett önmagad lehetsz? – Vonom fel a szemöldökömet, érdekes is lenne, ha bárki mellett fel kéne adnom magamat. Nem tudom, ha Carol mellett változni akart, akkor lett volna értelme ennek az egésznek? Én magam még sosem gondoltam bele abba, hogy más legyek. Szerelemből tegyem? Tudok én olyat? Nálam teljesen máshogyan működik, eddig nem éreztem azt az emberek által leírt, számomra nagyon is furcsa folyamatot, én inkább űzni szeretem azt, akit kinézek magamnak. És mégis engem csókolt meg, ami különös véletlen. Eltűnődve felejtem rajta a pillantásomat, mintha ugyanarra gondolnánk mindketten. Az ösztöneinkre. Hát nem jobb így? - I-igen? Ugye, hogy téged is az vonz, hogy ne kelljen visszafognod magadat? – kérdezem cinkos pillantással noha azzal nem értek egyet, hogy miért kéne nagyon az emberi oldalunkat kihangsúlyozni. Az más kérdés, hogy előtte titkolni fogom amíg lehet, hogy mi vagyok, így viszont figyelnem kell arra, hogy eljátszam az emberlányt, de cseppet sem zavar, hogy ő a szexen elmélkedik, ami nekem is fontos, noha nem a legfontosabb dolog az életemben. - Meg. Inkább gyomor kell hozzá, mint orr. – Bólogatok nevetve, s közben tudom, hogy ezt emberi léptékkel tényleg undorítónak vélhetné az, aki beleszagol, még számomra is a halál bűzét jelenti mindez, de ha már itt vagyok, a kiváncsiságom vezérel, hogy mi is történhetett Walterrel. – Aligha. Inkább megette őket. – Rázom a fejemet, elsőre észre sem veszem, hogy Tomot ez mennyire megrendíti. Na igen, ha csak magamból indulok ki, azzal nem járok jól, s csak ekkor eszmélek fel, amikor ő már kidobta a taccsot. Odaugrok hozzá, s mellé hajolva átfogom a vállát, amelyet minden bizonnyal ráz a feltörő gyomortartalom. – Sajnálom. Szeretem levadászni azokat, akik nem képesek erőt felmutatni, és azt hiszem ez az öreg ordas, már semmire sem lesz jó. Tudod, keresek valamit, amihez megfelelő társak dukálnának, de ő nem lesz az.. – Most nem is pillantok a fiúra, csak az ajtót fixirozom, de azt hiszem most nem megyek be, lévén Tom rosszul van. Talán legközelebb egyedül kéne vissszajönnöm.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem ragadtam le senkinél sem – jegyzem meg Joyce szavai hallatán, majd folytatom: - Csak szerettem volna. Reméltem, hogy Carol más lesz, mint a többiek, hogy mellette megkomolyodom, de mégse. Jöttél te és megcsókoltalak. Ha ezt teszem egy szinte vadidegen csajszival, akkor nem érdemes kapcsolatban maradnom senkivel sem. Egyelőre megteszik az egy éjszakás kalandok is, utána majd akad valaki. Ha meg nem, akkor így jártam. Carol azonban tényleg más volt, mint a többi lány, hiszen évek óta meg szerettem volna szerezni magamnak. Komolyan azt hittem, hogy ez egy komoly kapcsolat kezdete és minden simán és gördülékenyen fog menni, de tévedtem. Joyce jött és levett a lábamról, miközben a másik szőkeséggel még együtt voltam. Én pedig úgy voltam vele, hogy a lány nem ezt érdemli. Jó, neki meg közben ott volt az a bájgúnár is, akivel az ég tudja, mi van köztük... Talán szerelem, talán csak barátság, mindenesetre ez már nem számít. Ennek már nem kell engem érdekelnie, hiszen semmi közöm hozzá. - Bizonyos helyzetekben jó lehet, de ember vagyok, nem vadállat – felelem a lány kérdésére. - Ahogy te is. Ha állati ösztöneink lennének, akkor igen nagy az esélye annak, hogy sokkal több rossz lenne mindenfelé, mint amennyi most van. Simán átharapnánk mások torkát, ha gyengébbek lennének nálunk, ezzel is jelezve feléjük a dominanciánkat. Valahogy nem vonz ez a dolog, habár a szex terén lenne néhány igazán érdekes helyzet is – mosolyodom el pajkosan, valahogy mindig itt lyukadok ki. Csak a szex, ez azért nem normális. - Megszoktam már, hogy nem sok hasznát veszem az eszemnek, de mégis jobb gondolkodni, mielőtt cselekszünk, nem igaz? Ha ösztön szerint cselekednénk, akkor annak nem lenne jó vége. Megvonom a vállam, miközben kissé gondolkodóba esem a témát illetően. Sok varázslény él a világon, aki rendelkezik állatias ösztönökkel, de ezt még soha, egyiktől sem irigyeltem. Elvégre, igen nagy árat fizetnek érte, nem igaz? Elvesztik az emberi tudatukat, egy időre elfelejtik, kik ők, stb. Nem lehet kellemes arra ébredni, hogy fogalmad sincs azt illetően, mit tettél előző nap és hogy vajon kinek a vére tapad a kezedhez. Régebben, a Szent Mungóban láttam egy lányt, aki vérfarkas volt és amikor visszaalakult emberré, szinte katatón állapotban lebegett. Állítólag, az egyik átalakulása során megölte a testvérét. Nem lehet kellemes ezzel együtt élni, még abban az esetben sem, ha a vérfarkasokat védő egyesületek azt szajkózzák, hogy ez nem az egyén hibája, hanem a kóré. - Ezt meg lehet szokni? - teszem fel némileg kételkedve a kérdést, de nem is bolygatom tovább a dolgot, hiszen inkább a pálcámért nyúlok, hogy elvégezzem magamon azt a bizonyos bűbájt. Amint kimondom a varázsigét, minden sokkal jobb lesz, a bűzből pedig konkrétan nem érzek semmit. Hála az égnek. - Nem lehet, hogy emberi holttesteket is halmozott fel itt? - szólalok meg, miközben elindulunk valamelyik irányba. Nem igazán tetszik számomra a dolog, elvégre minél közelebb érünk a bűz forrásához, annál inkább érzem azt, a varázslat ellenére is. Természetesen, nem teljesen, de halványan megcsapja az orromat. - Ó, hogy az a... - nyögöm ki döbbenten, amikor megpillantom a karóra húzott emberei fejeket, majd egy villámgyors mozdulattal arrébb állok, hogy a reggelim maradéka utat törhessen magának. Nem szoktam meg az ilyesmit, a látvány pedig felettébb borzalmas, ráadásul, mintha egy-kettő iskolás korú diák lett volna. Évekkel ezelőtt tűnhettek el. - Miféle beteg ember az ilyen? - hördülök fel bosszankodva, miközben Joyce mellé lépek a számat törölgetve. A gyomrom továbbra is háborog, de már nincs mit kiadnia magából. - Mi dolgod van neked ezzel az elmebeteggel? Ötletem sincs azt illetően, hogy Joycet miért érdekli egy ehhez hasonló öregember, aki ráadásul vérfarkas is...
- Igen, ez igaz. Ahogy rád is. Kétlem, hogy leragadtál volna annál a lánynál, főleg, ha nem illetek össze. – Bólogatok mosolygós pofival, a fél iskola biztosan széttenné a lábát a fiatal hímnek, aki még farkas szemmel is elég impozáns látványt nyújt. Megtapogattam már az izmait, nálam nem erősebb, de akár meg is tudna közelíteni. Ha átváltoztatnám, akkor egy domináns vadállat lehetne. Ám akkor hol marad az élvezet, hogy kacérkodhatok vele? Talán majd egyszer, ha már új fordulatra vágyom. Elindulunk hát lefelé, érdeklődve fordulok hátra a megjegyzése nyomán, hát igen, majdnem lebuktatott a szófordulatom. Vagy máris tudja, hogy ki vagyok, csak ő is cicázik velem? Átfut rajtam a lebukás izgalmának fuvallata, s elmosolyodom. - És mi baj azokkal az állatias ösztönkkel? Nem szeretnéd csak úgy elengedni magadat, ahol nem kell az emberi méltóság bosszantó figyelmességét kihangsúlyozni? – Tudom, hogy titokban erre vágyik, mint ahogyan a legtöbb ember is. Levedlni a kultúrát, s a primitív belső hangra figyelni egyedül. Én legtöbbször így teszek, csak a naív szemlélők előtt tűnök ártatlan kislánynak. Ám most csak ketten vagyunk, a bicepsze cirógatása után egy laza kis csók belefér, de most dolgunk van, így már tovább is rebbenek. Legyen ez afféle bemelegítő számára. Mintegy felkészülésül, hogy én aztán nem vagyok szívbajos. Édes mosollyal még visszalesek, hogy mennyire kapkodja a levegőt, aztán irány az elágazás, ahol nekem meg sem kottyan az eszméletlen nagy bűz, rázom is a fejemet. – Farmon nőttem fel, megszoktam. – Inkább csak arról van szó, hogy gyakorta vadásztam, de hát neki ezen a ponton nem szabad, hogy tudomása legyen a másik életemről. – Azt hiszem rohadó hús szaga. Vagy égett.. – Vonom meg a vállamat, nem tudom hogy az öreg Walter miben sántikálhat, hogy egyáltalán él-e még. Aztán találomra az erősebb bűz után indulunk, ott még én is a szám, az orrom elé kapom a kezemet, kihegyezett karóra húzott emberfejek díszelegnek egy tölgyfa ajtó előtt, a szemük kinyomva.. Ez aztán nem jó ómen. Lehet, hogy az öreg még jól bírja. Továbbmenjünk egyáltalán? Vagy okosabb döntés meghátrálni? Én vagyok az alfa, nem engedhetem, hogy a területemen ilyen szakadár taták gyilkolásszanak..
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is állítottam, hogy a világon minden pasi odalenne érted – vetek egy cinkos félmosolyt a szőkeség felé. Van önbizalma rendesen, habár az sose árt ebben a világban, miközben mindenfelől támadás éri az embert. - Csak annyit, hogy ha esetleg egyedül lennél egy magányos, téli éjszakán, nem sokáig kellene keresgélned azért, hogy társaságra lelj – folytatom, habár a mondat egyik fele kissé csöpögős lett, nem zavartatom magam. - A túl tökéletes és a tökéletes között nem sok különbség akad. Nem is hittem, hogy lehet még ragozni azt, ami tökéletes – dörmögöm magam elé, miközben azon azért óhatatlanul eltöprengek egy pillanatra, hogy ez vajon mit jelenthet pasik szempontjából. Joyce oldalán kétségkívül egy sármőr mutatna jól, nem pedig egy kocka típus, aki szabadidejében állandóan tanul vagy pont egy sakk-szakkört igyekszik összehozni. Rendben, a belsőnek is jónak kell lennie, különben elég hamar zátonyra futhat a kapcsolat, de tökéletes pasi nincs is a világon. Ez lehet az oka annak, hogy Joyce nehezen talál bárkit is maga mellé. - Én inkább női megérzésnek nevezném. Az ösztön annyira állatias – vonom meg a vállam. Sok nő felhúzná az orrát ezen a szóhasználaton, hiszen nem azért mennek néha a saját fejük után, mert valami ősi dolog súgja ezt nekik. Női megérzésnek nevezik, fura számomra, hogy a szőkeség ösztönnek titulálja. Annak azért örülök, hogy nem vette magára a megjegyzésem, nem szerettem volna, ha pont itt kapja el a hiszti és inkább elrohan. Nem tűnik olyasvalakinek, aki bármilyen apróságon képes fennakadni, de hát nőből van... Ki tudja, mikor szúrok egy érzékenyebb pontjára. - Ha úgy vesszük, én is – vetek felé egy sokatmondó pillantást, amikor pedig közelebb lép hozzám és ujjaival a bicepszemen kalandozik, nem hátrálok el előle. Kellemes érzés, amolyan bizsergető, de az egómat is kellemesen legyezgeti, hogy még egy ilyen csaj számára is bejövök. Mert Joyce nem olyan, mint a többiek... Van benne valami más, emiatt pedig néhány fokkal szebbnek is tűnik számomra, mint az eddigi legszebb barátnőm vagy akár bárki más a környezetemben. És igen, már az is eszembe jutott, hogy milyen pózt kedvelhet az ágyban... Kár is lenne tagadni, hiszen a világon nem létezik olyan férfi, aki egy hozzá hasonló nőt nem vetkőztetett volna már le legalább egyszer a szemeivel. - A bátorság és az őrültség két különböző dolog – felelem, végül Joyce lágy csókot nyom az ajkamra, mire pedig én visszacsókolnék, már el is lép előlem és folytatja az útját, mintha mi sem történt volna. Nem bánom a dolgot, hiszen ha megint így kelleti magát számomra, akkor minden gátlásomat félreteszem és amolyan ösztönszerűen nekiesem, itt a lépcsőn. Csak úgy szaggatnám róla a ruhát és... a fenébe! - Mi a fene ez? - fintorodok el, majd kezem az orrom elé kapom, hogy még véletlenül se szippantsak többet a kelleténél ebből a valamiből. - Mintha minden egyes dögöt a Rengetegből egyenesen idehordtak volna... A bűz valami iszonyatos, nekem pedig könnybe szökik a szemem és még a gyomrom is rendesen felfordul tőle. Bírom a szagokat, tényleg, voltam én már büdös helyen, de ez valami hihetetlen. Tényleg csak arra tudok gondolni, hogy az öreg vérfarkas, akit Joyce keres, elejt pár állatot, majd lehozza ide, a föld alá, hogy minél kevesebbet kelljen kimozdulnia és a tetemek az évek során felgyűltek. Nem lehet túl nagy étvágya az öregnek, ha nem evett meg mindent. - Téged ez nem zavar? - pillantok kérdőn a szőkeségre, hiszen mégis csak lányból van, ők pedig kissé allergiásabbak a szagokra, mint mi, férfiak. Joyce azonban egyelőre semmi jelét sem mutatja annak, hogy zavarná a szag. Én azonban előveszem a pálcám, majd ellövök egy bűbájt, amely konkrétan az ilyen helyzetekre jó. A varázsige kimondása után már egyáltalán nem érzek semmiféle szagot, szóval kezdem magam kissé jobban érezni.
- Ez azért nem feltétlenül van így. Nem mindenkinek én vagyok a típusa, ráadásul a válogatás természetes, noha nem szép dolog. Mindenesetre köszönöm, kedves tőled. Lehet, hogy éppen ezért nem jó nekem senki sem, mert.. Mindenki azt hiszi, hogy a túl tökéletest keresem. Holott olykor bizony a megfelelő a tökéletes, semmi több nem kell. – Na igen, én máshogyan gondolkozom, mint az emberlányok, de még a harapott vérfarkasoktól is eltérő az, ami nekem kell. Tudom, hogy Tom megnézett magának már párszor a csókot leszámítva is, de magával vívódik, ami azért felkelti az érdeklődésem. Mintha saját magát se tartaná elég jónak. - Az ösztönökre bizony érdemes hallgatni, kivéve ha az embernek konkrét céljai vannak. – Nevetem el magamat, hiszen most az elevenemre tapintott. Valóban állatias tudok lenni, noha alfaként mégiscsak számít a hideg precizitás. A megjegyzésén nem sértődöm meg, nem ő az első, és vélhetően nem ő az utolsó, aki ilyesmit mondd nekem. Meg kéne próbálnom beilleszkedni, de nem igazán megy a dolog, túlságosan is öntörvényű vagyok. Engem mondjuk nem zavar. És láthatóan azért Tomot sem, ha eljött velem a sötét erdőbe. - Komolyan? Én szeretek nyalakodni.. – Most éppen az ajkaimon húzom végig a nyelvemet, közelebb húzódva hozzá a bicepszére téved a tenyerem, hogy az ujjaimmal végigfussak rajtuk. Örülhet, hogy mindezt nem a hátsójával teszem. Vajon ellenkezne? Vagy amilyen búsképű lovagot játszik most, el is küldene a fenébe? - Bátor griffendélesek vagyunk. Vagy azt akarod, hogy megvédjelek? – Simítok most végig az állán, és ezúttal én magam hajolok oda, hogy egy apró csókot nyomjak az ajkára. Elméletileg nekem egy erőteljes hím kéne, de mégis anyáskodni tudok csak felette. Zavarnia kéne, hogy ennyit nyafog, de valahogy mégis.. tudok vele gyengéd lenni. Tovább indulok, és elágazáshoz érünk a roskatag lépcső alján. Mindkét irányba félhomály, és pókháló, ráadásul egyre erősebb dögbűz terjeng a közelben. Engem nem zavar, na de Tomot...?
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Persze, hiszen minden ujjadra jut vagy két pasi, simán válogathatsz, ha ahhoz van kedved – jegyzem meg egy kaján félmosollyal, valahogy képtelen vagyok leállni az állandó bókokkal és célozgatásokkal, noha tudom jól, hogy ebből semmi se lehet. Joyce volt a fő oka annak, hogy Carol és én nemrég szakítottunk, én pedig nem szeretnék olyan vesszőparipát a lány alá tenni, amit folyton meglovagolhat, ha esetleg szóba kerülne a dolog. Oké, megcsókoltam a szöszit, ezt aláírom, ahogy azt is, hogy ezzel mindent elrontottam, de ennyi. Várnom kell még, amíg ismét bepróbálkozhatok valaki másnál, elvégre a társadalmi elvárások ezt diktálják, nem igaz? Hülyén nézne ki, ha a szakítás után pár nappal, már valami dögös tyúkot smárolnék le a folyosókon, ráadásul pont azt, aki mindennek a kiváltó oka volt. Mindenesetre, Joyce formás hátsója azért megér egy-két pillantást büntetlenül. - Ez úgy hangzott, mintha teljesen ösztönszerűen menne a dolog – jegyzem meg, hiszen maga a kijelentés már-már olyan volt, mintha állatokról beszélnénk. Rendben, az embereknek is vannak ösztöneik, de a gyerekvállalás a mi világunkban gondos tervezés eredménye, nem úgy, mint az állatoknál. Az emberek világában az nem vállal gyereket, aki nem érzi magát felkészültnek a dologra, az állatoknál azonban kódolva van a fajfenntartás. Az utódnemzés. - Mondták már neked, hogy kissé fura vagy? Persze nem rossz értelemben, ne érts félre... Csak ezek a rejtélyes mondatok... Határozott nő Joyce, ez nyilvánvaló, ugyanakkor viszont elég fura is. Mond néha olyan dolgokat, amely normális embernek eszébe se jutna magától. Mint most ez a kirándulás is a Tiltott Rengetegbe. Teljes mértékben úgy viselkedik, mintha nem egy olyan helyen lennénk, ahonnan bármikor támadás érhet minket. Rendben, itt vagyok mellette, ez viszont nem garantálja azt, hogy biztonságban vagyunk. Ha egy csapat lény támad ránk, akkor kevesen leszünk. Márpedig akkor semmi esélyünk sincs. - Néha azért jobb lenne, ha valaki más nyalogatná az én sebeimet – jegyzem meg csak úgy mellékesen, majd azért még jónak látom hozzátenni: - Mármint, ha én szakítok, akkor azonnal valaki mással bújok ágyba, de ez most más. Nem szoktam még meg, hogy úgy kell talpra állnom, hogy nincs mellettem egy másik csajszi... És még új ez az egész szakítás-mizéria is. Megvonom a vállam. Carol és én nem voltunk még komoly kapcsolatban, de azért még ennek ellenére is rosszul esik a dolog. Joyce azonban mintha teljesen lazán kezelné az ilyesmit. Azért tényleg érdekelne, neki milyen kapcsolatai voltak a múltban, de inkább nem állok le faggatni. Annyit azért megtanultam az életem folyamán, hogy a csajok többsége allergiás az ilyesmire és mintha szeretnének is nagyítani a dolgokon. Számukra egy kapcsolat befejezése a világ végét jelenti. - Ezt szerintem az órákon elég gyakran hangoztatják – felelem, hiszen szinte minden elméleten hallani lehet a vérfarkasokról. Az aurorok legádázabb ellenségei, hiszen beépülhetnek közéjük, értesülhetnek minden dologról, ami után éppen nyomoznak, remek információkat szerezhetnek maguknak. Az erejükről már ne is beszéljünk. - A vérfarkasok emberként se teljesen biztonságosak, azt ugye tudod? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Mármint, abban az alakban is elég erősek és veszélyesek, a gyorsaságukról már ne is beszéljünk inkább. Nem biztos, hogy elenged innen minket. Nem lebeszélni akarom a lányt, hiszen tudom jól, hogy azt nem hagyná, de még mindig azon a véleményen vagyok, hogy sokkal jobb lenne visszafordulni. Az a Walter nevű alak nyilván nem egy biztonságot jelentő támpont a Rengeteg sűrűjében.
- Nem mindenkinél ugyanúgy működik, látod, hogy én is mennyire jól érzem magamat így. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, ám én azért tudom, hogy társas lény vagyok, csak éppen mindig kihal körülöttem minden. Azt hiszem túlságosan is nagyban gondolkozom, ha kitalálom, hogy valami globális, már-már epikus küldetésre adom a fejemet, addig nagyon jól megy, hogy vezérfarkasként csapatot verbuváljak, de aztán ez a csapat nem bírja a gyűrődést velem ellentétben, s egyedül maradok. Néha egy-egy túlélő, akit viszont hátrahagyok, mert nincs kedvem ápolni még a lelki sebeket sem. - Semmi ilyesmi nincs eldöntve, nem hadoválok róla. Szeretek vándorolni, tenni, amihez éppen kedvem van, most még. Ám valahol mégiscsak az van belénk kódolva, hogy legyenek utódaink. Majd valamikor. – Nem mondom, hogy most a közeljövőben, meg hát ahhoz valami érdemi partner is kell, akibe belelássa a farkaslány, hogy na ennek aztán életképes gyerekei lesznek. Én bevallom nagy ritkán találtam ilyet, és akkor sem voltam olyan helyzetben, hogy próbálkozzak, még csak el sem játszottam a gondolattal. - Én azt vallom, hogy mindenkit lehet formálni, és az is lehet, hogy úgy belezúgsz valakibe, hogy észre se veszed, hogy mi történt, csak ha már nincs melletted. Kár ezt megfogalmazgatni. Ha ez a csaj nem volt ideális, akkor mindkettőtőknek jobb így, még ha ebben a fázisban a sebek nyalogatása jön. – Igazgatom a hajamat magam elé meredve, s tudom, hogy időnként rajtam felejti a tekintetét. És miért is ne akarjam kiélvezni? Közönség előtt szerepelni minden vezér álma. Igaz, ő valami törékeny kiscsajt akar bennem látni, aki nem vagyok. Nem ismerem az exét, de még csak meg sem próbálom pótolni, vagy utánozni. Egyszerűen csak jól elvagyok a pasival, és ha még segíthet is nekem, hát hadd legeltesse a tekintetét. - Amolyan önjelölt aurornak képzem magam, és kiváncsi vagyok, hogy mennyire veszélyes. – Ez valahol még igaz is, csak nem úgy, mint Tom képzeli. Ismét valami csapatot akarok verbuválni. Kétlem, hogy az öreg még életképes lenne, de hátha ismer fiatalabb ordasokat, akik a kezem alá dolgozhatnak. – Az apám ügyesen olvasott a nyomokból, és hát én is. – Ezzel sem hazudok, hiszen tényleg tudok olvasni a nyomokból, csak én szagmintáknak tudom be őket, nem pedig letört ágaknak, de nem akarom Tomot veszélybe sodorni, hogy túl sokat kötök az orrára. Fogalmam sincs ugyanis, hogyan reagálna az igazságra, és kitörni meg nem akarom a nyakát. Kár lenne érte. – Walter a családneve. Ide menekült a civilizáció elől, de mint tudjuk, bármikor elszabadulhat. Hát nézzük meg, most nincs telihold. – Kacsintok magamhoz képest egészen cukin, s a lumosos pálcával lépdelek le a pókok között. A hely nedves-dohos mivoltából az fakad, hogy még csigák is vannak a hideg kőpadlón. Úgyis rá fogok lépni az egyikre. Re-e-ecs..
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem hiszem, hogy számomra bármikor is eljönne az a pillanat – mosolyodom el hitetlenkedve, miközben megpróbálom elképzelni magam, ahogy családot alapítok, feleségem lesz és valami felelősségteljes munkahelyem. Hát, valahogy nem igazán sikerül a dolog... Nem vagyok komoly ember, soha életemben nem voltam az, az pedig, hogy egyszer talán benő a fejem lágya, elég képtelen gondolat. Még a környezetem is azon a véleményen van, hogy sohasem fogok megkomolyodni, ebben pedig igazat kell adnom számukra. Az igazat megvallva nem is igazán áll szándékomban ilyesmit tenni. Még a bulik, a csajok és a szex vonz, semmi más. - És te miként állsz ezzel? - pillantok a szőkeségre, miközben tovább baktatunk az erdő mélye felé. Azért természetesen folyamatosan résen vagyok, ugrásra készen, mert itt minden oldalról számítani lehet valamiféle váratlan támadásra. - Szeretnél megkomolyodni és családot alapítani? Mármint, a csajok többsége arról hadovál állandóan, hogy idővel gyereket akarnak és komoly kapcsolatot. Te is ilyen lennél? Az igazat megvallva ezt azért nem nézem ki belőle, hiszen süt róla, hogy szeret ő lenni a domináns fél mindenben. A hozzá hasonló lányoknak gyakran vannak ugyan konkrét elképzelésük a jövővel kapcsolatban, de ebben ritkán szerepel gyerekvállalás. Elsősorban inkább a karrier, az anyagi biztonság megteremtése a lényeg, utána jöhet a férj és a gyerek. Már ha jöhet egyáltalán... Joyce valahogy nem egy anya-típus, hozzá jobban illik az amazon szerepe. Őt aztán még nálam is nehezebb nyugodt életet élve elképzelnem, szóval inkább nem is próbálkozom a dologgal. - Számomra a komoly kapcsolat az, amikor úgy szeretsz valakit, ahogy előtte elképzelni se tudtad - felelem, miközben eltöprengem magamban egy pillanatra. Carolt szerettem ugyan, de sohasem azzal a lángoló, megmagyarázhatatlan valamivel, mint kellett volna. Leginkább vágyat éreztem iránta, ami sajnos elég rosszul ért véget. Talán Susan volt eddig az egyetlen olyan nő, akit szerelemből szerettem, de miután valaki más karjaiban láttam viszont... Elég fájdalmas volt ahhoz, hogy hosszabb időre kiábránduljak az ilyesmiből. Most pedig Carollal is tönkrement a kapcsolatunk, szóval talán nem ártana egy időre felfüggesztenem az ilyen álmodozást. Nincs egy olyan nő se, aki egy hozzám hasonlót szeretne maga mellett tudni. - Vérfarkas? - torpanok meg egy pillanatra, miközben csodálkozva elnyílik a tekintetem. Az addig rendben, hogy a Tiltott Rengetegbe jöttünk, de hogy egy vérfarkast keressünk fel... Ez nekem már sok. Mi köze Joyce-nak egyáltalán ahhoz az emberhez? - Mit akarsz tőle? - követem némi habozás után a lányt, miközben a pálcámmal világítok magamnak, nehogy fejjel érjek földet. A fény elég gyér idelenn, szóval nem igazán merem magam a véletlenre és a vakszerencsére bízni. - Egyáltalán, honnan tudsz róla? Még én se hallottam hírét annak, hogy egy vérfarkas él a Rengetegben... Az addig rendben, hogy teliholdkor itt szaladgálnak, de hogy ide is vackolják be magukat, az nagyon is új nekem. Vajon hány meg hány félszerzet lakik errefelé? A vadőr sejt erről egyáltalán bármit is? Elvégre, az ő dolga lenne rendben tartani mindent a birtokon. És az igazgató? Dumbledore vajon mennyi mindent tud? Esetleg ő adott volna engedélyt erre? A vérfarkasok nem mehetnek emberek közé, szóval józan paraszt ésszel átgondolva itt sokkal jobb helyük van, ebben azért igaza van annak, aki így döntött. - És hogy hívják ezt a bizonyos vérfarkast? - teszek fel egy újabb kérdést néhány lépcsőfokkal lejjebb, egyenesen Joyce hátának szegezve. - Na és ha szabad kérdeznem, mit szeretnél pont te tőle? Már megbocsáss, de nem néztem volna ki belőled, hogy ennyire veszélyes kapcsolataid vannak...
- A szabadságvágy szép és jó dolog, kivéve ha egyszer eljön az életedben az a pillanat, amikor a szabadságot a biztonság kell, hogy felváltsa. Valaki kell majd melléd, aki hasonlóan erős, mint te. Akivel egyek tudtok lenni, és az mutatja meg számodra az igazi utat, hogy van kire támaszkodnod. – Felelem ezúttal komoly pillantással, magamhoz képes egészen bölcsen beszélve, hiszen eddig én sem találtam meg azt a méltó párt, akire még egy nőstényalfa is vágyik, addig pedig nyilván marad a szárnypróbálgatás, a kísérletezés. Ám az én ösztöneim azért máshogyan működnek, mint Tomé, bár jelenleg nekem is sajátom, hogy jó egyedül, de azt is tudom, hogy közben minden hímet olyan szemmel nézek, hogy válhat-e belőle majd egyszer igazi falkavezér, aki talán engem is rendreutasít. Nem vagyok meglepve, hogy eddig ez esélytelen volt, túl szabadszellemű vagyok, a hímek pedig gyengék, irányíthatóak. - Mit nevezünk komolynak? Lehet az is komoly, ha nem tart sokáig, vagy csak az ösztönök tartanak egybe. Tudod kicsim, más fogalmaink vannak, nem akarok semmit sem behatárolni. Ha volt is, elmúlt, most pedig nincs, és nem is bánom a múltat. Vagyunk, akik vagyunk, és le tudtam szűrni a tanulságot. – Rántom meg a vállamat egy ragadozó kecsességével, és egy igazán farkasos, ínyfelhúzós mosolyt villantok rá. Kihívó vagyok, és védekező is egyben, mintha nem vennék komolyan semmit, még magamat sem. Aztán felkacagok, s beletúrva a hajamba már el is siklok mellőle, hogy az erdő avarjában figyeljem tovább a nyomokat, holott csakis a szimatom után megyek, de neki ezt nem kell tudnia. - Valóban? Az sosem árt.. – Fordulok vissza a vállam felett talányos mosollyal, mintha csak máris azt méregetném, hogy az adottságaihoz milyen stílus párosul. Erőteljes? Gyengéd? Technikás? Ez mind váltakozva? Nálam a párzási időszak teljesen egyedi, megteszem, amikor csak ihletem van hozzá, és Tom, nos olyannak tűnik, akit akár magam alá is gyűrnék. Karbafont kézzel várom, ahogy próbálkozik, és elismerően bólogatok. – Szép, szép, micsoda izomerő. Nos, a nyomokat követtem, mert sejtettem, hogy errefelé él egy öregecske vérfarkas, aki manapság már ritkán hagyja el a vackát. Na megpróbáljuk? – Kérdezem mosolyogva, és már el is indulok lefelé a roskatag lépcsőn. Ott keresztespókok mászkálnak a lábam alatt, és mindent beterít a hálójuk.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Viszont sokkal jobban megviselt volna mindkettőnket a helyzet – vonom meg a vállam és bármit is mond Joyce, továbbra is ama állásponton vagyok, hogy jobb ez így. Nem ringattam felesleges álmokba Carolt, vagyis nem annyira. Még az elején kiderültek a dolgok, ha pedig nem vagyok képes megállni azt, hogy más nőket csókolgassak, akkor egyelőre talán nem is kellene megállapodnom. Vagy soha. Az agglegény élet sokkal jobb, senki sem szól bele abba, kivel és mit csinálok... Sajnálom ugyan a dolgot, de ha mindez komolyabbra fordult volna és akkor hull le a lepel, csak veszélyesebb lett volna. - Én mindig is élveztem a szabad életet, szóval igazán tudom értékelni, amikor a magam útját járhatom. Sohasem ütközik az ember akadályba semmiféle téren sem. Élvezem, ez az igazság és Carol mellett egy idő után nem kaptam volna levegőt. Nem nekem való az ilyen kapcsolat – mondom ki iménti gondolataimat. Megrögzött agglegény vagyok, képtelen lennék egy ember mellett lehorgonyozni örök életemre, valahogy kezd megrémíteni még csak maga a lehetőség is. Túlságosan is élvezem a testi örömöket, ezt pedig nem lehet csak egy nő mellett kiélni. Több gyümölcsöt is le kell szakítani arról a fáról, hiszen mindig van esély arra, hogy valamelyik egyszerre lesz édesebb és érettebb, Habár, eddig szerencsére még nem kóstoltam egy kesernyéset sem. - Neked még soha életedben nem volt egyetlen komolyabb kapcsolatod sem? - pillantok Joyce-ra, miközben eltöprengek magamban. Egyidősek lehetünk kinézetre és hát a vele egyidős lányok többsége már túl van egy-egy komolyabb kapcsolaton vagy amelyik nem, az még szűz. Joyce viszont nem az a típus, aki nem bújt volna ágyba senkivel sem, szóval kérdezni ér, nem igaz? Számtalan szívet törhetett már össze élete pár éve során és nyilván akad olyasvalaki is, akiért az ő lelke vérzik. Az én gyenge pontom annak idején Susan volt, hatalmas, lángoló szerelem, mégse lett belőle semmi, továbbra is élem a kalandos életem. Joyce is talán hasonló cipőben járhat, hiába igyekszik keménynek tűnni. - Az ágyban jó vagyok – kacsintok Joyce felé a provokatív kérdés hallatán, valamiért most se vagyok képes arra, hogy visszafogjam magam udvarlás és célozgatás terén, pedig nemrég szakítottam a szöszivel és igen, megviselt a dolog, a dögös csajszi mellett viszont kezd is kimenni a fejemből ez az egész ügy. Carol a múlt, Joyce a jelen és ki a jövő? Ezt még nem tudom, mindenesetre a mának élek, a többi pedig majd adja magát. - Nem hivatalos, reprezentatív felmérés szerint. Kérdezz meg bárkit a lányok közül, tuti lesz véleménye rólam... Nem vagyok ostoba, tudom jól, hogy a lányok is ugyanúgy megnézik maguknak a pasikat, mint mi őket, egyszerűen csak tagadják valamilyen ismeretlen okból kifolyólag. Mintha szégyen lenne. Elmélázva figyelem Joyce-t, amint félrehajtja az egyik bokrot, miközben tekintetem megakad a formás hátsóján. Elsőre nem is értem, mit mond, amikor megszólal, de végül szerencsésen észbe kapok, majd mellé lépek és a lábam előtt elhelyezkedő csapóajtóra pillantok. Vastag por fedi a felszínét, melynek nagy részét még az eső sem volt képes leverni, nyilván rég használták. - Egy pillanat – hajolok le, majd megfogom a kallantyút és teljes erőből megpróbálom felfelé húzni, de az ajtó meg se mozdul. - Beragadhatott... - mormogom, majd pár pillanatig erőteljesen rángatom, végül nagy nehezen, de enged és felnyílik. Erőteljes fizikai erőt vett ki belőlem a dolog, habár nem is számítottam másra egy ennyire elhanyagolt csapóajtótól. - Te tudtál róla? - pillantok a lányra, elvégre szinte célegyenesen nézett a bokor mögé, előtte egyiket se hajtotta félre, szóval csakis ez lehet a magyarázat. - Hova vezet? - kérdem, mintha arra számítanék, hogy Joyce minden kérdésemre választ tud adni.
- Ez nem így működik. Nem csak akkor sajnálhatod, ha komoly volt. – Döntöm oldalra cukin a fejemet, hiszen nehéz megérteni az emberi érzelmeket, az én ösztöneim rendszerint mást súgnak, de attól még megpróbálhatom a saját magam nyelvére nagyon leegyszerűsíteni a dolgot. Meg akarta szerezni azt a nőstényt, és nem jött össze, hát mi ez, ha nem kudarcélmény? Én se szeretek veszíteni. – Most akkor örülnöm kéne, hogy mindegy is volt? Ha mindegy, hát mindegy, én azért értékeltem, hogy besétáltál a hálómba, de.. ha neked nem jelentett semmit, hát én se bánom. Nem vagyok senkinek, és semminek a rabja. Hát nem jobb így? – Nem is tudom, hogy engem hogyan lehetne lekötni, túlságosan is szabad szellem vagyok, olyan állatias mentalitással, amit már az anyatejjel szívtam magamban, és kiírthatatlanul ott van bennem. Az emberi külsőmnek mégis van egy törékeny oldala, talán ez gyengítette el Tomot is, hiszen látszólag egy védtelen lány vagyok. Valahogy úgy alakult, hogy így, amikor nem farkas vagyok, ez a humanoid külső a férfi szemnek nagyon is tetszetős, még a fiús ruházat ellenére is mintha mindig védelmet kérne attól, aki csak ránéz. Ezen csak akkor tudnék változtatni, ha elhanyagolnám magamat, de az meg nem is én lennék, egy alfa igenis adjon magára. - Akkor ezt lezártad. Sajnállak, de lépj csak tovább, megvolt az az egy perc, amíg nyalogattad a sebeidet. Új kihívások várnak, menj eléjük. Úgy fogod erősnek érezni magadat, ha nem habozol, hanem az ösztöneid után mész. Abból sosem lehet baj. – Ahogyan velem is megtette, élnie kell a kínálkozó alkalommal, hiszen arra született, hogy élvezze a pillanatot. Ha lassít, és mindig elmerül a saját lelkivilágában, akkor mindig boldogtalan lesz tőlem függetlenül is. – Nem vagyok meglepve. Nem tilthatod meg, hogy másokkal is találkozzon, úgy pedig gyorsan kiderül, hogy ha nincs meg az erős kapocs köztetek. Nem magadban voltál bizonytalan, hanem talán benne is. – Vetem fel a lehetőséget, noha most ezzel nem akarom félválról kezelni a dolgot, de ha nincs meg a kölcsönhatás, akkor miért is kéne erőlterni. – Azért nem feltétlenül nyilvánvalóan. Ám ha így gondolod, legalább lesz energiád másféle kalandokban kiélni. Jut eszembe, mihez is értesz úgy igazán? – Kérdezem felhúzkodva a szemöldökömet, amolyan cinkos fénytánccal a szememben. Az erdő mélye felé lépdelünk, ahol szimatot fogok, ám ezt nem akarnám csak úgy felvállalni előtte, de mintegy merő véletlenségből félrehajtok egy bokrot, ami alatt, láss csodát egy csapóajtó rejlik. – Hoppá! Az erőember most megmutathatja, hogyan tudja ezt felnyitni...
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha nem illettünk össze, akkor miért kellene sajnálnom a dolgot? - mosolyodom el, habár azért legbelül még mindig szenvedek, ez pedig szokatlan számomra. Nem volt még egy olyan kapcsolatom se, amit meggyászoltam volna magamban. - Előbb-utóbb kiderült volna minden, még a csók nélkül is, addig pedig nagy eséllyel mindketten szenvedtünk volna. Ha engem kérdezel, még jobb is, hogy nem futottunk felesleges köröket a vége előtt... Sokkal jobb, hogy most derült ki minden. Tisztább. Elvégre, ha jobban belegondolok, akkor a titkolózás semmire se vezetett volna, csak még jobban megnehezített volna mindent a szakításnál. Sokkal több lett volna a számlámon, amit be kellett volna nyújtanom a szőkeségnek és ebben az esetben a szenvedése is nagyobb lett volna. Nem mintha ez minden súlyt levenne a vállamról, de némi vigaszt azért nyújt a dolog számomra. Nem voltam olyan tahó, hogy egy ehhez hasonló súlyú dolgot eltitkoljak a lány elől, bármennyire is kedveltem. Mert a szerelem... Hát, nem hiszem, hogy lett volna köztünk ilyesmi, de valamiféle vonzódás akkor is akadt, nem igaz? - Az a csók a toronyban – vonom meg a vállam, mintha nem is lett volna lényeges a dolog, miközben azért eltöprengek egy pillanat erejéig azon, hogy vajon érdemes lenne-e mindent elmondani Joyce számára, ami a lelkemet nyomja. - Nem szerettem volna úgy folytatni a kapcsolatot, hogy nem tud erről és ami azt illeti, felhoztam a szakítás lehetőségét is. Végtére is, egyikünk se mondta ki a döntő szót, de mindketten felfogtuk, hogy ezt már nem folytathatjuk. Nem sok értelme lett volna, én pedig képtelen voltam uralkodni magamon, ami szerinte azt jelenti, hogy nem is szerettem igazán... Ebben azért igazat adok Carol számára, mert ha tényleg az a mindent elsöprő szerelem lett volna a miénk, akkor ez meg se történhetett volna. Viszont, ha számításba vesszük az előéletemet is, akkor igazán figyelemreméltó, hogy pár hét is eltelt a komolyabb csábítás előtt. Elvégre, már jó pár hete együtt voltam Carollal, amikor a képbe libbent Joyce dögös alakja is. - De az igazat megvallva, volt egy másik srác is... Egy bizonyos Samael. Valami selyemfiú, akinek megtetszett Carol, ő pedig vele ment nyomozni a testvére után – folytatom keserűen, majd végül észbe kapok, hogy talán Joyce nem igazán van tisztában ennek az egésznek az értelmével, szóval hozzáteszem: - Még pár hónappal ezelőtt talált egy képet, amin az anyja egy kisbabával a karjában látható és nekiállt nyomozni utána. Lehetett volna egy ismerős gyereke is, de ő a fejébe vette, hogy a testvére az. És mint kiderült, igaza is lett. Persze, ezt Samael tudta meg elsőként... Bánt a dolog? Természetesen. Carol szerint túl komolytalan vagyok az ilyesmihez, amit alá is írok, de hogy esélyt se adott a bizonyításra, az tényleg fáj. Ehelyett elment valamiféle ismeretlen bájgúnárral, akit életében akkor látott másodjára, előttem pedig titkolta a kis nyomozását. - Még nem tudom – csóválom meg a fejem, miközben elindulok az erdő mélye felé, azért néha hátralesve, hogy a lány követ-e. - Carol nyilván Samael mellett köt ki, ha hihetek a férfi ösztöneimnek. Nekem jelenleg egy kis pihenő kell. Jó, az egy éjszakás kalandoktól nem zárkózom el, elvégre azok nem járnak túl intenzív érzelmi töltettel, de sajnos Joyce ki van lőve a sorból, hiszen nem igazán áll szándékomban Carol számára támadható felületet biztosítani magamon.
Meg kéne próbálnom nem elnevetni a dolgot, így csak összeszorítom érzéki ajkaimat. Teljesen más érzelmek vezetnek, mint az emberlányokat, bizonyos tekintetben én már csak azért is a fiúkra hasonlítok, mert mindent leegyszerűsítek. Tudom, hogy Tom most teljesen maga alatt van, csak éppen nehéz mit kezdenem a helyzettel, lévén nem az empátiámról, hanem a magabiztosságomról, az erőmről vagyok híres. Azért próbálkozom úgy tenni, mintha.. Csak éppen az nem feltétlenül jelent igazi hasonulást. – Nem szokásom senkit sem ilyesmiről kérdezgetni. Azt hiszem neked sem. Ha nem illettetek össze, egy dolog, de sajnálhatod a dolgot. – Vonom meg a vállamat, logikus hogy ha kudarcként éli meg a szakítást, akkor úgy vélheti, hogy az egója is sérült. Hát ez van. A legtöbb amit tehetek, hogy legalább eljátszom a szépkislányt, aki odafigyel rá. Nálunk farkasok között aki sokáig nyalogatja a sebeit.. Nos a falka nem várja meg, hanem továbbáll. Talán ezért is tűnök kissé türelmetlennek. - Néha. Ha már így alakult, akkor hallgatlak, mi volt a baj? – Fordulok most ismét feléje, de nem nyúlok a mancsaimmal ismét a mellkasához, és a kislányos nézést is mellőzöm. Be van rám indulva, viszont az egója erősebb annál, hogy most lépjen is, akkor meg kár piszkálni. A hajamat se birizgálom már, csupán a srácra figyelek. Ezek szerint tényleg fontos volt neki az a lány, vagy legalábbis a próba, hogy együtt még jók lehetnek. Azért kissé eltátom a számat, amikor közvetve nem csak, hogy utal rám, de még fel is veti annak lehetőségét, hogy velem ilyesmi megtörténne. Szegény. Most kezdjem el magyarázni, hogy aki az alfát megcsalja, az úgyis halott? - I-igen, akkor mégsem döntöttél mellette, de végül ellene igen. Te tudod, hogy mi a jó neked, és ha nem ő, akkor nem. – Engedem el a fülem mellett a rám vonatkozó feltevést. Elindulunk kifelé, és csakhamar az erdőszélen találjuk magunkat. Felőlem mindegy, hogy milyen ruhában vagyok, a legtöbbször megszabadulok tőlük. Viszont most nem vagyok egyedül, ezért érdemes magamon tartani némi kulturát. Az erdő hűvös takaróként ölel át minket, s ezúttal nem szabad prédaként gondolni az amúgy nagyon is csinos fiúra. – Na és hogyan tovább? Ha nem ez a lány, aki további sok másik? – Kérdezem csalafinta mosollyal, hiszen engem is letámadott, és bár nem csókoltam vissza, meglepően jól csinálta.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem Joyce volt az, aki elijesztett, hanem leginkább az, hogy miközben vele csókolóztam, valami komolyabb kapcsolatban is benne voltam egy másik szőkeséggel. Mindig is azt hittem, hogy ha lesz egy Susanhoz hasonló szerelem az életemben, akkor többé már nem fognak érdekelni más nők. Carol mindig is érdekelt, legalábbis azóta mindenképp, hogy modellkedni kezdett, előtte maximum csak Lacey idegesítő kis barátnője volt, akinek hála minden normálisabb csaj menekült a közelemből. Mert a kis alsósnak állandóan fel kellett bukkannia és el kellett bénáznia minden kezdődő szárnypróbálgatásomat... Amikor pedig érdekelni kezdett, őszintén hittem abban, hogy ismét egy komoly időszak kezdődött az életemben és amikor végre járni kezdtünk, az maga volt a valóra vált álom. Boldognak éreztem magam, de közben nem volt meg az a szikra, aminek lennie kellett volna normális esetben. Pont emiatt is ijedtem meg némileg a Joyce és köztem történt csóktól. Elvégre, ennek nem szabadott volna megtörténnie, nem igaz? Nem vagyok szerelmes a rejtélyes csajsziba, de a reakciómat látva Carolba se voltam az. - Miért, hány pasit faggattál már eddig az érzelmeiről? - pillantok a szöszire, aki jelen pillanatban igen ennivaló képet varázsol magára, mintha valójában egy szende kis szűz lenne, aki mit sem sejt a világ dolgairól. - Nos, talán néha jobb elmesélni másoknak a gondjainkat, mint magunkba fojtani, nem igaz? És talán erre is van szükségem, Joyce pedig olyasvalaki, aki partner lehet ebben a beszélgetésben. Nem lelkizés kell nekem, hanem olyasvalaki, aki könyörtelenül a képembe mondja a véleményét. A lány pedig ebben némileg kívülálló, hiszen nem ismer egyikünket sem, az a csók pedig semmit se jelentett se neki, se nekem. Csak egy futó pillanat volt, semmi több, még akkor is, ha ez ennyire megváltoztatta az életemet. Vagyis, az életem egy általam elképzelt szakaszát, amit gondolatban Carollal éltem le. - Kicsináltam? - ütközök meg egy pillanatra a szóhasználaton, majd végül úgy döntök magamban, hogy elsiklom felette. - Is-is. De leginkább csak én jöttem rá magamban, hogy nincs értelme folytatni, ha közben más nőkkel csókolózom. Szerintem te se lennél oda, ha a pasid vadidegen csajszikat falna, amerre csak megy. Én pedig nem szerettem volna megbántani Carolt, ennyi az egész. Titkolhattam volna előle a történteket, de ha újra és újra megtörtént volna mindez, akkor sok értelme nem lett volna a folytatásnak. Ott lett volna ugyan mellettem, de ha én közben rájöttem volna, hogy nem ő az igazi, akkor rabságban éreztem volna magam. Jobb ez így nekem is és neki is.
Aktuális viselet 
