2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Beharapom a nyelvemet a vigyorgás közepette, mert úgy érzem, megérett az a tasli, és jogos is volt. Túlságosan sokáig húztam mindenki idegeit, eljött az a határ, amikor már Rhys végre meghozta a döntést, és eljárt a keze. Felháborodást színlelve csóválom a fejemet, fájósan tapogatva a tarkómat, de azért nem ejtek szót a történtekről. Katya elmegy, és mi lehajolunk a csövekhez, akkor is tovább táncolva Rhys idegen még a szemébe is világítok a zseblámpával, de legnagyobb sajnálatomra a dobszóló csökkenni hallatszik, sőt, el is hal. – Lehet, hogy Katya kapott valami felvezető zenét, és most, hogy nincs itt.. Benne, simán! – Bólintok, egészen kezdünk összekovácsolódni. Ha ő hozza a sört, még össze is ütök valami egyszerűbb melegszendvicset, egy varázslatos háztartásban is lennie kell hűtőnek, hozzávalóknak, így nem maradunk éhen. Megtehetnénk, hogy hívjuk a manót, de hozzá most nem sok kedvem van, alaposan a frászt hozta ránk, és így is figyel, nem akarom még inkább felhívni magunkra a pillantását. A filmnézés teljesen rendben van, mert nem csak viccből mondtam, hogy korai még aludni. Rhys pedig egész jó társaságnak bizonyul, leszámítva, hogy gyakorta ki van akadva tőlem, de be kell látnia, ha én nem lennék, akkor halálra unná magát. Talán Katyának nem vagyok az esete, de kétlem, hogy komolyan gondolta azt az átoperálósdit. Nem tűnik fiús alkatnak, még véletlenül sem. Ezen nem is agyalok, lehet, hogy holnap még teszek egy próbát, ha már a nagyfiú egyértelmű visszautasítást kapott a kalauzunktól.
//Köszönöm én is az ötletet, viszont nagyon élveztem az egész helyzetet //
Hunter játssza a hülyét, én pedig a lehető legzordabb fejjel bámulok rá, mintha ennyivel rávehetném arra, hogy megkomolyodjon, pedig az én szememben is ott van a vidámság, az életerő, amit ezektől a kölyköktől kapok. Ha nem lenne a következő nemzedék, akiknek a jövőt építeni akarjuk, akkor nem is lenne értelme küzdeni. Nem mintha én olyan idős lennék, még a negyvenet se töltöttem be, de a sok pofára esésből mindig a remény húzott fel, és valószínűleg ebből is az fog. - Végül is… - adom be egy morgással a derekam Katyának, mert igaza van, a Testvériség arról szólt, hogy kiépítsünk egy közös életet varázslók és normális emberek között, nekem meg már az első nap agyamra megy a ház a rikácsoló festményével, a kis ET-jével és a dobolással együtt. Kicsit lefagyok, amikor Katya elkezd arról beszélni, hogy megjött neki és álomba menekül a görcsei elől, kínosan nem reagálok, de Hunter szavaira már tényleg megy az atyai tasli, szó szerint, persze nem úgy, hogy nyekkenjen. - Viselkedjél már az isten szerelmére. - szólok rá, de nem kiabálva, meg sem emelem a hangomat, mintha valami zen buddha bújt volna belém. Ha nem tudnám megtartani a nyugalmamat mellette, akkor már rég kitekertem volna a nyakát, vagy ott hagytam volna a Testvériségben, de sajnos beette magát a szívembe ez az idióta. Miután Katya elmegy biccentek, otthagyom a szisszentett sört az asztalon, hogy inkább kövessük a csöveket, de néhány pillanattal később, a pince közelébe érve el is hallgat az egész. Összevonom a szemöldökömet, bár ez a robosztus kifejezés lényegében mindig ott ül az arcomon, így lehet kár említeni, és a kölyök felé fordulok. - Na asszem erről lecsúsztunk. Marad a sör és valami film, már ha van egy működő tévé ebben az átkozott házban. Benne vagy? - kérdezem meg, és ha igent mond és van valahol tévé, akármilyen régi típusú, valami előtt ledöglünk és dumálunk még kicsit, végül is ha már össze vagyunk zárva jó lenne többet megtudni róla, mint amennyit a Testvériségben megmutatott magából.
// Köszönöm szépen a játékot és a minimesét is, remélem egyszer a jövőben folytatjuk majd. ^^ //
Sipor tehát távozik, miután jól kioktatta őket, hogy ő bizony semmit sem hall, Katyát pedig ólmos fáradtság kezdi el levenni a lábáról. Természetesen gond nélkül távozni tud, sőt még extra pipere cuccokat is talál az ágya mellett, kellemes rózsaillatú szappannal, samponnal, habfürdővel amik nem az övéi, úgyhogy sejtheti, hogy a manó készítette be neki. Az ágya is már szépen meg van vetve, a szobája készen áll arra, hogy tényleg nyugovóra térjen, ha megfürdött. A fiúk szegények persze csak egy-egy natúr szappant kapnak majd pluszban, de azért az ágyuk nekik is már vetett lesz, mire a szobájukba mennek. Egyelőre viszont még keresgéléssel próbálkoznak, viszont úgy tűnik, hogy hiába követik a csöveket szépen a falak mentén, azok egyértelműen lefelé vezetnek valamiféle pince helyiségbe, mert egy lépcső, amit végül elérnek. Viszont minél közelebb érnek a pincéhez a zaj lassacskán csökkenni kezd, mintha csak a megcsappant létszám miatt már nem lenne olyan érdekes a dobolás számára a kis csapat. Újra csend telepszik hát a házra, már csak azt hallani, hogy Sirius valami halk zenét hallgathat, mert onnan szól, amerre olvasni ment legutóbb és talán még Katya szöszmötölését is hallják halványan. A pince mondjuk egyáltalán nem tűnik hívógatónak, ellenben már ők is kezdenek álmosak lenni a mai sok eseménynek hála.
//Köszönöm szépen a játékot! Filóztam, de nem lenne sok értelme csökkent létszámban folytatni. El nem szalad a mese, szóval ha mégis alkalomdatán úgy jön ki a lépés, akkor akár elő is vehetjük. //
Nem mondom, hogy halálra rémülök a hirtelen hoppanálától, mégis rájátszva beugrok Katya mögé, onnan fenyegetem meg vigyorogva, az öklömet rázva a manóra, mintha ezzel azt akarnám sugalni, hogy csak a lány tud megvédeni tőle, Rhys pedig nem. – Hű az anyádúristenit! Ezt máskor ne csináld! – Az egész persze színjáték, a nagy embernek szól, akinek továbbra is húzom az agyát. Nem is tudom, valamiért provokatív az egész stílusa, kihozza belőlem az állatot, és ahogy összevonja a szemöldökét, na azzal már is ütöttem a főnyereményt. Mélyen legbelül az elhagyatottságra fogom, hogy kell egy társ, akibe kapaszkodhatok, Katya irányában csupán a flörtölés van, de valamilyen szinten Rhys az, aki ha nem lenne, akkor tényleg halálra unnám magamat. – Na persze, képzelődünk. – Vetem én is oda Sipornak, de a manó már nem figyel rám, megint eltűnik, tehát ez inkább a másik kettőnek szól. – Ilyenkor? Még tizenegy sincs? Hát te tudod csillagom, szólj, ha beférek még melléd a zuhany alá. – Búcsúzom el szórakozott mosollyal, és a megmaradt rozmárra meredek. – Marad az édeskettes, de aztán semmi tapi Nagyot rúgok, és gyorsan szaladok, csak, hogy tudd. – Feszítem túl a húrt, láttam én, hogy milyen nagy szemeket meresztett Daphne-re, úgyhogy nyilván nem én vagyok az esete, de na! Nehogy már azt higgye, hogy egy pillanatra is leállok. – Nem a csövekből jön a hang, csak közvetítik. Keressük meg, hogy hova vezetnek. – Intek most egész komoly tekintettel, de előtúrva egy zseblámpát a hátitáskámból, belevilágítva Rhys arcába. – Jöhet a horror. Na gyerünk cicám. – Vizslatom a csövek hosszából kiindulva, hogy merre lehet, hátha valaki föld alá vezető járatra lelünk, netán kinti fészerre, bármire, ami a hely víz és fűtésellátásáért felel. Azért szépen halkan, nem akarom, hogy Sipor megint idenyaljon nekünk, netán Sirius vágjon ki minket az átmeneti menedékből.
A filmzenés táncikálásra garantáltan társra találna Katyaban. Meg különben is művelni kell ezeket a varázshasználókat! Még a végén kiderül, hogy Sirius se olyan savanyú mint amilyennek tűnik. Talán csak rég volt fiatal. Bár azért meglepné, ha kiderülne mekkora partiállat volt valaha a házigazdájuk. Mivel Hunter és Katya potenciálisan a két bezárt unatkozó fiatal kategóriába fognak esni egy idő után és valójában futókalandként egyik sem zárkózik el a másiktól, lehet találgatni, hogy mivel fogják pár napon belül lefoglalni magukat. - Abból létezik film? Én csak olvastam.. - felvillanyozódik egyből. Hunter megjegyzésére csak kajánul rá vigyorog kanállal a szájában, viszonozva a tekintetét. Ez a megállapodás eldöntetett közöttük. De ha netán Rhys nagyon csúnyán nézne rájuk és ezt elcsípi, akkor sürgősen ártatlan képet vág. Aztán jön a zaj, Sipor válasza és Katya elgondolkodik egy pillanatra. De hagyja a manót a dolgára menni. Rhys szavaira megpaskolja a mellizmát a férfinak. - Ugyan már! Ne legyél ennyire kritikus egy kis magic miatt! Tulajdonképpen megvalósítjuk az első lépést az együtt éléshez. Hiszen.. még ha átmenetileg is, de együtt élünk egy varázslóval, meg egy manóval. Ők meg velünk. - lapátolja tovább a müzlijét. Aztán hirtelen tör rá a fáradtság. És minden átmenet nélkül ásít egy hatalmasat. Néz pár pillanatig maga elé majd beteszi a műzli maradékát a hűtőbe. - Szerintem én megyek és hunyok egyet. Szerintem megjött.. Szeretném átaludni a görcsöket. - közli világi egyszerűséggel és természetességgel majd vállára dobja a táskáját és el is indul. - Ne húzza senki sokáig a wc-t az elkövetkező egy órában mert lefürdök. - az ő részéről az együtt élés feltételeit le is fektette. - Ja és Siporral legyetek kedvesek! - tesz még egy poénkodós figyellek titeket szemkontaktust tartós mozdulatot aztán igazából minden további nélkül angolosan távozik is az emeletre. Zaj ide vagy oda kalandforrás, Katya kelekótya és elég szeszélyes.
//Köszönöm a mesét, sajnálom, hogy így alakult! remélem a továbbiakban azért valamikor lesz alkalmam felvenni a fonalat velük!
Kicsit ellágyul a mosolyom, amikor meghallom, hogy Katya milyen bátornak tart és ugyan kicsit túloz, de az egómnak nagyon jól esik, így hát eszemben sincsen kijavítani, sőt, még kicsit át is karolom lazán, hogy megöleljem. - Naná, bár azt se mondanám félelemnek, szimplán ha valaki a motort baszogatja akkor úgy nyakon vágom, hogy a fal adja a másikat. - morgom, de többnyire kedélyesen, a zuhanást túléltük, filmekről beszélgetünk és biztonságban vagyunk, nem akarom, hogy érezzék a feszültséget, amit nem csak, hogy a ház irányába érzek, de azért is, mert egy ember még mindig hiányzik. Ahogy Hunter baromkodik a fejem megsimogatásával hihetetlenül komikus képet mutathatunk, hiszen vagy jó húsz centivel magasabb vagyok és mondjuk háromszor szélesebb is, ő inkább egy nyúlánk tinédzser mellettem és még ha nyújtózkodnia konkrétan nem is kell, de akkor is eltörpül és kénytelen vagyok kicsit felnevetni a hülyeségén. Én már fel se figyelek arra, hogy Katya mennyit és mit eszik, már az első nap, amikor megismerkedtünk úgy tolta magába a mikrós kaját és a vizet az amúgy karcsú kis testébe, hogy azt hittem vissza fog jönni. Vízvezetékszerelőt játszanék és le is guggolok a csövekhez, de a srác megjegyzésére kicsit összevonom a szemöldökömet. - Az csak egy film ebben a házban meg élnek, csak nem tenyerelünk bele valami szörnybe a konyhában. - válaszolom, de az egyik kezemmel megtámaszkodva a csap szélében a másikkal a szakállamat simogatva akárhogy is nézem, minden rendben van. Karbantartott csövek, semmi el arra, hogy valami beszorult. Ettől mondjuk kicsit elbizonytalanodok az alien kérdésben de kiegyenesedve becsukom a szekrény ajtaját, kicsit hangosabban a kelleténél, mert ott pukkan mellettem a füles-szociopata-ET és nem sokon múlik, hogy oda akarjak csapni neki. Akkor aztán tuti Katya kiakadna, hogy bántalmazom szegénykét, de ha egyszer olyan… fura… - He? - szakad ki belőlem, ahogy hülyének néz minket aztán amilyen gyorsan jött megy is egy leteremtés után.- Ezek most vagy süketek, vagy itt ez a normális és már fel se tűnik nekik. Vagy valami varázslócucc, hogy az őrületbe kergesse a betolakodókat. Hát jó úton járnak. - bosszankodok, az asztalról elvéve a sört és húzva belőle egy kicsit, de egyelőre nem ülök le, mert olyan, mintha az idegeinken táncolna ez a dörömbölés és nem akarom csak úgy annyiban hagyni. Lehet, hogy kéne, de a kíváncsiság nagy úr, és hát idegesítő, valljuk be.
A kis csapat gond nélkül talál mindent a konyhában, amire csak szükségük van, a műzlit vagy a sört is beleértve. A zaj viszont, mintha még fokozódnak is és nem úgy fest, mintha abba akarna maradni. Rhys kinyitja a szerkényt és normál csöveket talál, de első ránézésre nem úgy fest, mintha bármi bajuk is lenne, nem piszkosak. Itt minden igen katonás rendben van és nem nagyon találnak egyetlen árva porszemet sem. Kis esélyt talál rá, hogy a lefolyónak bármi baja lenne, el lenne tömítődve, vagy ilyesmi. Hunter körbekémlel, de nem talál szerszámos ládát. Itt nem igazán használnak ilyesmit, Sipor a gondnok, minden probléma nélkül megold bármit és nem kellenek neki hozzá valószínűleg szerszámok. Amikor pedig Katya emlegeti meg is jelenik, mintha csak tényleg elég lenne kimondani a nevét. Bár lássuk be azt is kiszúrta, hogy a két fiatal rosszalkodik, és gyorsan lefülelte őket, úgyhogy valószínűleg mindenhol is ott van és mindenre is figyel, ami a házzal kapcsolatos. Egy pukkanással jelenik meg tehát a lány mellett és morcos tekintettel néz fel rá. Úgy fest, hogy nagyon távol áll tőle a jó kedv, főleg akkor, ha még ugráltatják is. - Sipor nem hall zajt. A csöveknek nincsen semmi baja. A muglik se piszkálják őket! - ezt már Rhys mellett hirtelen megjelenve mondja, hiszen a férfi ott matat a csap alatt és ez láthatóan a házimanónak nem különösebben tetszik. Lehet, hogy a nagydarab fickó első ránézésre sokkal erősebbnek tűnik nála, de úgy fest, hogy ez Siport nem különösebben zavarja abban, hogy ráhozza a frászt a hirtelen melléhoppanálással, vagy hogy leteremtse, mint a fiatalokat. - Sipor mindent tökéletesen rendben tart, a muglik csak képzelődnek. - azzal, ha nem tartóztatják különösebben, akkor simán fel is szívódik úgy, ahogyan jött. A zaj pedig továbbra sem akar megszűnni. Az, hogy a manó igazat mondott-e persze remek kérdés. Nem úgy tűnt, mintha hazudna, vagy oka lenne rá és tényleg nagy gondja van a házra, hogy bármiféle gond, vagy probléma legyen itt. Plusz még Sirius sem jelent meg, hogy ő bármiféle zajt hallana.
Lelkesen bólogatok az ötletre, hogy filmnézzünk, még akár az a Beatles film is jöhet, amúgy meg mozgékony alkat vagyok, szeretek még filmzenékre táncolni is. Katya láthatóan máris jobban van, csak Rhys, Sirus és Sipor vannak belefáradva az életbe, én viszont máris ennék, mert ha már túl sok szórakozási lehetőség nincsen, akkor a számat és a gyomromat kössem le valahogyan. A manó mintha mindent felügyelni vágyna, az az életcélja szerintem, hogy másokra is ezt a savanyú kárhozatot hozza. Nyitogatom a konyhaszekrényeket, fel van pakolva minden, mintha minimum vártak volna minket. Ez a Daphne igazán rendes, pedig nem is ő a vendéglátónk. Mégis remélem, hogy alig egy-két napról van szó, nincs kedvem végleg beszorulni ide, amíg az okosok ki nem derítik, hogy merre tovább. Feldobok egy almát a levegőbe, de nem sikerül szájjal elkapni, ahhoz minimum anakondának kéne lennem, hogy beleakadjon a fogam. Így kicsit orrfájósan harapdálva hümmentek Rhys kérdésre. – Ugyan, nagyember, nem szégyen az, ha félsz, mi majd megvédünk. – Simogatom meg a fejét képletesen, de nem hozzáérve, mintha valami kisgyerek lenne, de közben a csöveket is megbámulom, aztán vállat vonok. – Ahha. Azért ha már filmek, remélem az megvan, hogy az Alien is a csövekben közlekedik. Bolygassuk? – Körbelesek, hogy a konyhában van e szerszámos kamra, gardrób, vagy olyan polc, amin csavarkulcs, meg hasonlók fekszenek. A dobolás olyan, mintha valami afrikai törzs akarna itt sámánkodni, esőt imádkozni. – Nutella, müzli? Kiscsillag, remélem a mozgásra is jut időd, mert még bomba az alakod, de ha nem akarsz akkora lenni, mint a rozmárvadász, akkor valami intentív izzadóst ajánlok. – Dobom oda kaján mosollyal, ezt majd beosztja magának, ahogy sikerül. Ha erre kitalálja, hogy elmegy boxolni, akkor én kilökök valakit az ablakon. Kizárásos alapon Siport, mert Rhys baszomnagy.
- Ó! Ugye megnézzük valamelyiket a napokban? Nagyon jól hangzik. - lelkesül elrévülten Rhys keze alatt. A fickó csukját meg is fogja futólag, ameddig el nem ereszti Rhys. Kell a tapi meg a kontakt, valaki hozzá ért akit kedvel. Persze csak visszafogottan. Hunter szavaira megcsóválja a fejét egy mosollyal - Rhys nem fél semmitől. - jelenti ki olyan határozottan - Maximum, hogy össze vésik a motorját. - tárja szét a karjait ártatlan vállvonással. - Bár félni nem mindig hülyeség. Életben tart. Meg társadalmi határokon belül. - osztja meg a ki tudja honnan jövő egészen értelmesnek nevezhető gondolatait, de nem megy bele mélyebben, pedig érezhetően van kiforrott véleménye. - De ha már vígjáték, akkor a Szellemírtók után mit szóltok egy klasszikus Beatles filmhez, az Egy nehéz nap éjszakájához? - aztán kis szünet után megjegyzi magára nagyon büszke arccal. - Eredeti VHS. Hat éve mindenhova velem tart. Aztán elhallgat, mert a tekintete találkozik a manóéval, de nem tűnik dühösnek, sőt. Valóban inkább csak egy kissé megijedt. Az "érezzétek otthon magatokat" fogalmát át kell írnia fejben, de ennél jobban nem rázza meg. Úgy gondolja, illik valamennyire alkalmazkodniuk. És ha az az elvárás, hogy legalább tegyenek úgy mintha normálisak lennének, akkor bizony kénytelen lesz félre tenni valamennyire a játékos kalandvágyó oldalát. - Az nem lett mondva, hogy ne mászkáljunk, csak, hogy viselkedjünk. - ő máris megtalálta a kiskaput. Nem lenne jó jinn. Tuti mindent nagyon sajátosan értelmezne. Ő az alkoholizálásra kicsit bizonytalanul sandít Rhysre. Arról azért ha olyan a hangulat, nem teljesen mondott le, de a gyomra határozottan hangosabban kántál, így először annak esik áldozatául. Ameddig ez meg nem történt, addig benne volt, hogy elköszön a társaságtól és pihenni tér, de a Testvériség emlegetésére, meg a gyomra szavára nem tud nemet mondani. A fiúkkal tart a konyhába. Míg Rhys sörért nyúl, ő a kaját veszi szemügyre. Végül egy könnyed csokis müzli és tej mellett dönt. Azt nem lehet elrontani. Elő szed egy kerek kisebb tálat meg egy öblösebb kanalat és össze önti amit kell. A táskájából ki vadász egy üveg eredeti nutellát és bele lapátol csak a miheztartás végett. Épp hogy hozzá kezd a kajához, amikor fura zajt hallanak a csövekből Rhys meg automatikusan vízvezetékszerelőset kezd játszani. Katya kanállal meg egy vagon müzlivel a szájában teszi fel a kérdést, az egyetlen olyan személytől, aki illetékes lehet a témában. - Sipor, megszokott itt ez a zaj, vagy van valami a csövekben? - nem zavartatja magát, hogy a manó nincs ott, maximum nem kap választ, de egy próbát mindenképpen megér. Közben a hang útját próbálja követni fejjel, patkányokat hallott már nem egyszer a csövekben mászkálni, de valamiért az az érzése, hogy ez nem patkány, közben azért lapátolja a müzlit. Ki tudja mikor ugrik elő valahonnan valami, nehogy már üres hassal dobja fel a talpát!
Katya egészen bájosan bocsánatot kér az ördögi ET-től, többet nem is várhatnék el tőle, látszik rajtam, hogy már itt rendben vagyok, de Hunter tényleg elkezdte szétkapni a házat, ha minden igaz, szóval ő még kap néhány pillantást, mielőtt elengedném a dolgot. A lány visszakérdez, Hunter persze azonnal kontráz, én pedig csak átkarolom Katya vállát és kis mosollyal válaszolok. - Majd megnézzük, egy film, amiben szellemeket porszívóznak be, vígjáték. - válaszolok aztán átfordulok a sráchoz. - Nem igazán jellemző, hogy a sarokban reszkessek, sajnálom. Ettől függetlenül elvagyok a horrorral, bár most éppen eléggé horror ez a hely meg a szitu, inkább maradnék a vígjátékoknál. - morgom kicsit, de nem ellene szól a nyúzottság, csak ők valamivel kevesebbet tudnak a szituációról és amúgy sem erőssége Hunternek akármit is komolyan venni. Így míg ő viccelődik, addig az én fejem azon kattog, hogy vajon mennyi ideig leszünk itt biztonságban és mennyi ideig tudom őket itt tartani, mielőtt előbukkanna a tinédzser lázadás és ki akarnának törni. Elhalasztjuk a padlást és a pincét és elmegyünk megnézni a konyhát a srác javaslatára, én köszönettel biccentek Siriusra, aki visszatér a magányos farkassághoz, amiért egyáltalán nem hibáztatom. Alapvetően én sem vagyok a csoportosulások lelke, kivéve, ha felöntök a garatra és éppen jó a kedvem, akkor aztán jönnek az öblös nevetések, fogadások, kellően képes vagyok hülyét csinálni magamból, de néha már olyan régi emlékek ezek, mintha egy másik életben lettem volna ilyen felhőtlen. Körbejárom a konyhát, a hűtőből kiemelek egy sört, ha van, a kajára nem nagyon nézek rá, és csak kinyitom az asztal sarkát használva, amikor elkezdődnek a zajok. Szeretek bütykölni, az első motoromat is én építettem egy roncshalmazból és azóta is ha valamire szükségem van, magamnak csinálom, már ha mechanikai dologról van szó. Most is, mint ahogy minden normális ember tenné, a fura hangot adó csaphoz lépve az alatta lévő szekrényt nyitom ki, hogy megnézzem a csöveket, bár még életemben nem hallottam ilyen ütemes kattogást valószínűleg, de a mugli agyam akkor is reális indokot akar kreálni. - Hunt, körbenéznél, hogy van-e valahol szerszámkészlet? - guggolok le a csap alatti szekrényhez, hogy jobban megnézzem magamnak mi történik ott, csöpög-e, ha megfogom a csövet akkor honnan jön a rezgés, elakadt-e benne valami, és így tovább.
Sirius egyértelműen indulni készül, nem akart még plusz időt tölteni az újdonsült vendégekkel, ahogyan Sipor is eltűnik miután mintha azért bólintott volna Katya felé. Megnézi magának a lányt, ki tudja talán még egy kis bűntudat is lehetett azon a ráncos kis arcon? Mégis csak Katya volt vele a legkedvesebb és őt lökte át a korláton, habár tényleg érezni lehetett, hogy az ijedtségen kívül nem eshetett semmi bajuk. Sirius azért még csak visszafordul, mielőtt megint eltűnni a nappaliban, hogy tovább böngéssze az újságát. Magának való alak, de bizonyára azért is, mert egyedül él egy ekkora házban egy kifejezetten nem túl kedves házimanóval. - Étel és ital a konyhában, arra... - int az ellenkező irányba a nappalitól számítva. - Ha valamire szükségetek lenne, ami ott nincs meg, akkor szóljatok csak Sipornak. Ez a dolga. Ha rendetlenkedne szóljatok nekem, csak ne húzzatok vele direkt újat. - hát igen bár számukra bizonyára durva ellentámadás volt a rendetlenkedés miatt, de valakinek akinek az életében szinte semmi sem fontos csak, hogy épségben tudja ezt a házat nagy szentségtörésnek számíthat veszélybe sodorni régi vázákat, még akkor is, ha azokat jó eséllyel egy csettintéssel megjavgítaná. A hármas tehát könnyedén megtalálhatja a konyhát, akad ott vitrin is néhány itallal és a hűtő is rendben van tartva, akad ott enni való és innivaló is. Persze ide pizzát nem fognak tudni házhoz rendelni, de setjehtik, hogy a manó gondoskodik az általános étkezésekről, tehát az ételre nem lesz gondjuk. Az egyik szekrényben még rágcsákat is találnak, a hűtőben friss gyümölcs is van, úgyhogy nem fognak éhen halni. Nézelődés közben viszont meghallhatják, hogy határozottan fura koppanó zajok szűrődnek ki a csapból, mintha a csövekből hallatszódna. Ütemes, majdnem olyan, mintha valamiféle dobot vernének. Egészen halk, de mindhárman jól hallják.
Nem azt mondom, hogy megilletődök, inkább csak megkönnyebbülök, hogy Katya jól van, és tulajdonképpen csupán figyelmeztetést kaptunk. Kell még pár pillanat, hogy a megszokott csibészes mosoly kerüljön az arcomra, ami már ott is van, csak rosszallóan csóválom a fejemet Sirirus és Sipor párbeszédét hallgatva, ám már inkább Rhysnek szánom a mondandómat. – Igaza van Katyának, egy házigazda nem lök le senkit a lépcsőn, ez volt a gonosz dolog, nem amit én csináltam. A szellemirtók meg jó film, de Ördögűző azért mégiscsak félelmetesebb. Mondd csak Rhys, ugye te is szeretsz parázni? Egy nagy szakállas ember reszket a sarokban filmnézés közben, mondd, hogy jól gondolom. – Szinte kérlelő a nevetésem, de kész vagyok visszaülni a fenekemre, elhesegetve a dacos tekintetű házimanót. – Értettük haverom, akkor nem mászkálunk nagyon. – Felelem végül Siriusnak, a rosszalló tekintetű festményekkel pedig nem foglalkozom. – Bár így kicsit uncsi lesz, de kész vagyok elfogadni búvóhelyként, ha már így alakult, hogy magunkra maradtunk. De remélem lesz valami megoldás, ez a testvériségesdi láthatóan nem egy jól működő bagász. Akkor.. kérünk valami szolidan alkoholosat inni, és jöhet a mágikus ketyere. – Nem akarom ugráltatni a házigazdát, elég ha csak megmutatja, hogy mi merre, akkor marad a csendes, beszélgetős időtöltés. Azért látszik, hogy nem vagyok teljesen elégedett a helyzettel, jobb szeretek aktívan tenni, de ha így alakult, nem feszítem tovább a húrt.
Katya miután újra a két lábán áll és Sipor elő kerül igazából nem tud haragudni a kis lényre. Sokkal inkább valami más üli meg a különös denevérfülű, gyűrött bőrű igen szagos kis izét elnézve. Miután lezárult az eszmecsere, Katya mintegy kis mantrát halkan, alig hallgatóan mondja maga elé a saját részét, hiszen abból gondolva, hogy Sirius sem hangoskodott, a manó mégis hallotta őket, úgy véli ezt is hallani fogja. - Ne haragudj Sipor, mi sem akartunk rosszat. Biztosan nagyon szereted ezt a helyet és... biztos, hogy sokkal öregebb és tapasztaltabb vagy mint mi. Sokkal több veszteséggel gondolom.. hogy ennyire őrzöd ami maradt. De nem akarunk ártani. És nem maradunk itt örökre. Kérlek, inkább szavakkal add a tudtunkra, ha valami nem tetszik! - nem nagyon zavartatja magát amiatt, hogy netán más is hallja, amit mond. Mondhatni, teljesen más a felfogása az egésszel kapcsolatban. Persze, nem akar ő sem még egyet esni, de ha mindenki csak szidja, még nagyobb ellenszenv uralkodhat el rajta. És a gyermeki csínyekből kiindulva, sokkal "gonoszabb" módon is megleckéztetheti őket, ahogy esetleg még Sirius sem számít rá. Rhys szavaira Hunterhez hajolok - Akkor a kanapé bunker csata, zokni gránátokkal lefújva. Majd kitalálunk mást. - Rhysnek pedig csak bólintok párat. - Nem akarunk bajt, értettük! - a szellemirtós témára csak hol az egyikükre néz, hol a másikukra kissé tanácstalanul. - Mi az a Szellemírtók? Milyen ragacs porszívó? - értetlenkedik kíváncsian. Aztán pár pillanatnyi néma kerékkattogás után felteszi a kérdést. - Az ősi gonosz úgy tűnik egy kemény kezű ....manó(?) csak. - egyáltalán nem biztos a "fajában" de mintha Sirius ilyesmit mondott volna. Katya arcán látszik, ahogy az eddig társított kép a manókhoz, millió szilánkra törik, de azért persze sírva nem fakad. - Úgy érzem, az elvarázsolt kastély fogalma is új képet kap...
Elkapom a lányt és azonnal számonkérésbe fogok a végére járni, hogy hogyan is borult meg Katya, miközben eléggé jó az egyensúlya. Nem akarom a droggal megvádolni, és így lyukadok ki annál, hogy Huntert okolom, de a srác teljesen ártatlannak tűnik. - Kicsit megkönnyítette a dolgot, hogy… furán esett le. - vallom be, hiszen még meg se ütöttük magunkat olyan nagyon, igaz Katya karcsú testét az én 120 kiló izommal ellátott fizikumom amúgy is kibírta volna, annyira azért nem magas ez a lépcsósor, ahova felkapaszkodtak. Vagy igen? Viszont ha a lányt meglökték, de nem Hunter volt az… És ekkor érkezik Sirius mögöttem megmagyarázni a helyzetet és kezdek el figyelni Siporra. - Lelökni a lépcsőkről valakit azért, mert felfordulást csinál eléggé elmebeteg dolog. - morgom az orrom alatt és fenyegetően magasodok a kistermetű héázimanó fölé, nem tudva, hogy egyébként milyen mágikus hatalmat is rejt a csöppnyi mérete. Olyan kis rosszindulatú görcsnek néz ki, ráadásul Sirius most mondta, hogy semmilyen esetben sem árthat nekünk, de ez nem jelenti azt, hogy be is tartja a parancsot, nem ismerem az ilyen kis cselédek becsületkódexét. - Próbáljatok meg viselkedni, jó? - szólok azért a fiatalokra újra, már nem először, de hátha ezután el is jut az agyukig, hiszen nem csak a rosszindulatú ET az egyetlen veszélyforrás a házban valószínűleg. A festmények is elég rondán néznek ránk és ki tudja mennyire húztuk már is ki a gyufát. Végigkísérem a tekintetemmel, míg Sipor eltűnik, gyanakodva figyelve a mozgását, az biztos, hogy most már mindenhol számítani fogok rá és a legkevésbé sem tartom aranyos kis lénynek, sőt, egyre ocsmányabb szegény a szememben. Ha és amennyiben Sirius is távozik nem különösebben repesek Hunter ötletéért, ahogy a férfi sem nagyon reagált arra, hogy örülne a purgálásnak, de azért én válaszolok. - És még is hogy gondoltad az ősi gonosz elpusztítását? Túl sok Szellemírtókat néztél, de nem eleget, még nekik is kütyükkel ment a dolog, nálunk meg nincs olyan ragacs porszívó. - utalok arra a cuccra, amivel a filmben meg a mesékben gyűjtötték be a szellemeket. Ha nagyon megindulnak a padlás vagy a pince irányába, hogy azért is felfedezzünk, akkor persze hátvédnek megyek velük, de van egy olyan érzésem, hogy ha tényleg találkozunk szellemekkel én fogok a leghangosabban és a legmagasabban sikítani. Az egy dolog, hogy rengeteg mindent láttam már, amit nem kellett volna, hiszen azzal a képességgel születtem, hogy nem tudnak belepiszkálni a fejembe és az érzékeimbe, de szellemet még sose láttam és ha bármi olyasmi, mint a filmekben, akkor teljesen hiába akarnék izommal nekimenni egy szellemnek, semmit se használna.
Katya tehát biztonságosan megérkezik, alapvetően egyikük sem üti meg magát komolyabban, mármint az elkapó sem annak ellenére, hogy a lány azért kissé magaalá temeti, de mintha úgy éreznék mintketten a kemény padlót mintha az egy puha matrac lenne, aztán tápászkodásuk közepette már tudatosulhat is bennük a jelenség oka, ugyanis a házigazdát látják meg pár méterrel arrébb pálcával a kezében. - Ennél érdemes lenne jóval óvatosabbnak lenniük. Sipor! - annak ellenére, hogy nem kiáltja el magát, a ház pedig igen nagy a házimanó mégis egy pillanat múlva már ott is áll mellette és láthatóan egészen kicsire összehúzva magát a kezeit tördeli. Sirius szemöldöke rosszallóan felszökik a manót vizslatva, aki szúrós pillantásokat lövell a két fiatal irányába, hogy aztán megeredjen magától a nyelve, mint aki képtelen hazudni, vagy titkolózni a gazdája előtt. - Sipor nem akart rosszat, Sipor csak a dolgát végzi, ahogyan azt kell neki. A fiú megpróbált kárt tenni a vázákban és mindenben, amihez hozzáért. Veszélyesek gazdám, csak... meg kellett mutatni nekik, hogy mi a rend. - egészen határozottan próbál kiállni az igazáért és ezzel magyarázatot is ad, hogy Hunter csínytevése lehetett az oka annak, hogy Katya repült egy keveset. - De Sipor vigyázott, nem ütötte volna meg magát... nagyon. - itt mintha még kissé gonoszkás mosolyra is húzódna a szája, de nincs ideje kiélvezni a kis bosszú következményét, mert Sirius szinte azonnal kontráz. - Sipor dolga, hogy védje a házat, kérem legyenek óvatosabbak, amíg itt vannak, de... Akkor sem árthatsz nekik, akármit is csinálnak, megértetted?! - korholja le végül a manót, aki fújtatva bólint, hogy aztán egy csenttintéssel eltűnjön. - Igazán sajnálom, próbáljanak ne összetűzése keveredni vele. Elég rossz a természete. - ennyivel úgy fest részéről le is van zárva a dolog, ha csak nem mennek bele komolyabb vitába, akkor távozik vissza olvasni oda, ahonnan érkezett. Egyébként pince és padlás is akad az épületben, szellemmel egyelőre nem találkoznak, viszont a festmények is igen rosszallóan néznek rájuk. Sejthető, hogy ez nem egy barátságos ház és hogy a lakói sem voltak azok és örülhetnek, hogy Sirius a maga komorságával azért még kedvesnek mondható itt.
Jóizűen felnevet azon, hogy Katya mindenben benne van. Hosszútávon számít rá, így csupán legyint, amikor a lány hátraszól, hogy talán túllőttek a célon, hősünk azonban cseppet sem fogja vissza magát, olykor azért visszanézve, hogy a vázák meg a képek elrendeződnek. – Látod kicsim, itt lehet garázdálkodni, úgyis minden megoldódik. Az őrangyalom mindenhova követ. – Tekergetem a nyakamat, azért az nem lesz jó, ha a diktafonom, vagy a telóm nem működik, igaz utóbbi mágiával van már felturbózva, legalább ennyit kaptam Sophia szüleitől előlegbe. Ugyanis ha varázslók közé kell beépülnöm, de nem értek a varázslathoz, akkor meg vagyok lőve. Mondjuk vicceses a mozgó varázsképek, amire már átállítható a fényképezőm, de ha nem tudok segélyhívással kimentést kérni, akkor nekem annyi. Szerencsére Katya és Rhys között nagyon is otthon érzem magam, a férfi olyan, mint egy ugratható nagybácsi, és láss csodát, még nem csapott agyon, de már az arckifejezése miatt megéri. Fenttről nevetgélek, mutatóujjammal lelőve a férfit, hogy aztán ráharapjak a nyelvemre, a levegőt markolva kapjak Katya után. – Bassz... – Harapom el a káromlatot, mert sötét szemeim is tágra nyílnak, figyelve a zuhanást. Ugyan a lány tollpihe, de mégse egy tonna, így Rhys el tudja kapni. – Azta.. ez szép volt öreg, még tőled is. Hogy ééén? Nem vagyok légtornász haverom, hogy a levegőben kapjak el bárkit is. – Azért az megnyugtató, hogy nem én löktem meg véletlenül, de ha valaki más volt, akkor én is veszélyben vagyok, ezért a lépcsőt megcélozva rohanok le Siriushoz. – Öreg, szép és jó, hogy te itt bújtatsz minket, de ha a ház valami ősi gonosz, és önálló lelke van, akkor eskü, csomagolok. Mármint neked, és kidobunk, mert mi felderítjük, az tutibiztos, kipurgáljuk a halottakat! Padlás, vagy alagsor nincs? Ne kímélj!
Felnevet halkan, jóízűen. - Vigyázz mert még szavadon foglak! - fenyegetőzik játszva. Nem tudná azt mondani, hogy Hunter nem jön be neki, vagy nem szimpatizál a sráccal. Viszont fel sem merült benne, hogy ezzel az egész közjátékkal voltaképp leírta magát Hunter előtt. Katyanak sosem volt része olyasmiben, mint udvarlás vagy vadászat. Sem egyik sem másik végről. Nem tudja igazából mi a különbség a légyottra invitálás és az ártatlan, vagy épp ismerkedős flört között. Így a még mondhatni csiszolatlan vagy épp rettenetes humorérzékére bízza magát. Még pont tanuja Hunter ökörködésének a képekkel meg a vázákkal és kicsit közelebb hajolva hozzá somolyogva meg is jegyzi - Figyeld meg ezért seggbe leszünk billentve... - mint két kölyök akik júj de benne vannak valami komiszságban. Vissza fordulva aztán mintha mi sem történne folytatja az útját felfelé. A korláton áthajolva már, pedig egészen szomorú arcot vág mikor megkapja a választ, hogy Rhys pattintva lett. Egy szusszanással vissza is húzná magát, csak hogy valaki meglöki mire kibillen az egyensúlyából. Meg sem nyikkan, csak próbálja megtartani magát, ahogy átfordul, de a frissen waxolt fa korlát ezen nem sokat segít mert a keze lecsúszik és már zuhan is. Egy pillanat alatt megelevenedik előtte az emlék amikor épp így zuhant egyet a Varjú első emeletének páholyából. Az Angyalai tudják csak hogyan, de semmi baja nem lett, csak az egyik bordája repedt meg. Éljenek az orosz csontok! Feltételezései szerint, most is tudna úgy érkezni, hogy ne törje össze magát, maximum kimenjen a bokája, vagy megússza egy kis ficammal, de mielőtt ez kiderülhetne Rhys elkapja és vele együtt ér földet. Még mindig pehelykönnyű, pedig már lényegesen többet eszik, meg jobb kajákat mint amit találkozásuk előtt, de valahogy még mindig nagyon zsenge és könnyű. Pillanatra csak néz fel a nagydarab fickóra megilletődötten. - Ó.. - ad hangot meglepettségének, hogy valaki elkapta majd egyszerűen feláll, kikászálódik kevésbé kecsesen a karjaiból és még végül ő nyújt kezet a marcona medvének. - Semmi baj Rhys, jól vagyok. Estem már párszor nagyobbat is. - legyintget rá mintha ez amúgy tök normális volna. Viszont a számon kérő hangnem egy reflex reakciót vált ki belőle és rögtön az érintettet igyekszik bevédeni. - Nem Hunter tehet róla. Meglökött valami, de nem ő!.. - szögezi le határozottan bár kicsit azért össze szégyellte magát látva Rhys hogyan reagált. - Ne haragudj.. nem akartalak megijeszteni.. - az külön öröm, hogy Rhys nem tette fel a kérdést, hogy be van-e szívva. Hiszen amikor találkoztak, rögtön ellenőrizte a lányt. Ha minden sületlenségét vagy furcsaságát ennyi idő után is annak róná fel az exzsarú, hogy biztos megint drogozik, az Katya számára egyet jelentene azzal, hogy Rhys nem bízik benne. Ez pedig minden bizonnyal elszomorítaná és sokadszori "meggyanúsítás" után arra adna okot neki, hogy valóra váltsa a róla élő képet.
Fogalmam sincsen mit csinál a két kis hülye, de amikor meghallom a lapokat olvasó varázsló válaszát felmordulok. - Ó, a jó fenébe… - és már teszem is zsebre a telefont, mert úgy fest, hogy innentől végképp haszontalan lesz. Nem mintha kint válaszolt volna a hívásra a hiányzó tagunk, de azért úgy óránként szívesen újrapróbáltam volna. Nem kockáztathatom meg, hogy óránként megjelenjek az utcán egy hívás erejéig, ha valaki észrevesz eléggé gyorsan lebuktatnám magunkat és az egész védett házat. Ahogy megindulok a házban és a lépcsők felé fordulok, hiszen hallatszik a beszélgetésük és Katya ugrálása, kicsit felvonom a szemöldökömet a kikandikáló lányra és a kérdésére. Az egyetlen élőlény, ami tud lelkesen suttogva kiabálni… - Nem, szerintem ejtsük a témát. - válaszolom egy cseppnyi csalódottsággal, de nem igazán van kedvem elismételni, hogy milyen lepattintós dumát kaptam Daphne-tól, amikor jelét adtam a vonzalmamnak. Főleg nem Hunter előtt, aki csak úgy sziporkázik a beszólásával. - Idióta, Daphne-t, nem Siriust. - válaszolom, az arcomon a világ összes érzelme keveredik, a szemem nevet a hülyeségén, de azért fintorgok is egyet az ötletre és hát a férfiegóm is kicsit meg lett pofozva. Már éppen nyílna a szám, hogy szerintem inkább Hunter az esete - mármint a házigazdánknak -, amikor szinte lassított felvételben nézem végig Katya korláton átbukását és zuhanását. Már ahhoz képest, hogy egyébként milyen gyorsan kéne zuhannia. Azért egy megrökönyödött miafaaasz kiszalad a számon, legalább is a ‘miaf’-ig elérek. Azonnal hármassával szedem a fokokat le vagy fel, attól függően, hogy melyik irányban tudok tökéletesen alá állni és erős karjaimat kinyújtva kapom el, ha kell, akkor szándékosan a zuhanásának erejét azzal tompítva, hogy szépen seggre ülök, hogy én koppanjak és ő csak rajtam landoljon. Ha sikerül elkapni csak úgy, vagy seggreüléssel, mindegy, gyorsan talpra állítom, és vizslató tekintettel nézem végig. - Mi a franc volt ez? Jól vagy? Hova tűnt a balerina egyensúly? - kérem számon szinte, de nem teszem fel a legnagyobb kérdést: be vagy szívva? Ez még mindig logikusabbnak tűnik, mint az, hogy valaki hátulról meglökte és azért bucskázott át a korláton. - Hunter te meg miért nem rántod vissza, ha ennyire nem gondolkozik? - kiabálok fel, de az aggodalom beszél belőlem, nem rosszindulatból vagdalkozom. Egészen olyan, mintha a gyerekeimként kezelném őket, csak hát sose volt gyerekem, szóval valószínűleg jól elcseszem és nem így kell egy krízist kezelni. Akármilyen lassan zuhant, lezuhant, itt az orrom előtt.
- Ebben a házban nem működnek a mugli ketyerék. - szól még félhangosan utána Sirius, de fel sem pillant az újságból, tehát nem úgy fest mint aki ezzel komoly beszélgetést kezdeményez, inkább csak jelezte, hogy figyel és hall, de el van foglalva jelenleg az újságjával és ez így tökéletesen elég is neki, nincs szüksége több beszélgető partnerre. A fiatalok gond nélkül szétnézhetnek, Katya ugrálása meg se kottyan a lépcsőnek, bár itt-ott kissé nyekereg, de amennyire réginek és kopottasnak néz ki első ránézésre, annyira jól bírja a strapát. Hunter rosszalkodása viszont már nem marad annyiban. Amíg a lány a festményeket nézegeti, feliratot nem találva, de időnként mustáról tekintetekkel szembe találja magát, addig Hunter szórakozik az itteni tárgyakkal. A kisebb dolgok, vázák nem tudják megvédeni magukat, ám akad olyan festmény lakó, aki halk morgással adja tudtára, hogy nem tetszik neki, amit csinál, sőt az egyik akciójánál valamiféle természeti festménynél egy elefánt olyan hangosan fúj rájuk egyet, hogy szinte még a fuvallatot is érezheti a srác a haján. A vázák viszont gond nélkül visszatérnek a helyükre és épp csak egy-egy villanásnyi pillanatra látszik, hogy pontosan hogyan is. Rhys még éppen láthatja ugyanis, ahogyan időnként egy-egy csenttintéssel feltűnik az a mogorva E.T. akivel már volt szerencsétlenségük találkozni és egy-egy intéssel simán mindent a helyére pakol, megigazítja a festményeket is, bár egyre morcosabbnak látszik a tevékenységtől. Amikor pedig a fiatalok felérkeznek az emeletre és Katya kihajol a korláton keresztül, olyan érzése van mintha valaki finoman megtaszítaná hátulról. Mellette csak Hunter áll, de ez a kis lökés épp arra elég, hogy elveszítse az egyensúlyát és átlendüljön a korláton...
//0-3: Katya sikeresen megkapaszkodik, így csak lóg fentről. 4-6: Átesik a korláton, bár az esése határozottan nem mondható gyorsnak, mintha valami befolyásolná, így csak egy egészen enyhe puffanással érkezik a földre, Rhysre, vagy akár Rhys karjai közé, amennyiben ő meg próbálja elkapni.//
Azért a legtöbb esetben az olyan lányokra bukom, akik lerugdosnak elsőre magukra, mert nem is maga az együtt járás, vagy a levegőakrobatika vonz, hanem inkább az udvarlás, a vadászat, a játék öröme. Ezért aztán jót kacagok Katya visszavágásán, mert bár nagyon is életszerű, hogy egy fiú átműttesse magát, engem őszintén szólva cseppet sem zavarna. Elég modern felfogású vagyok, és csak egy pillanatra hülök el, utána már könnyesre kacagom be az egész házat, noha Sirius megkért, hogy azért csak tapintatosan, már csak a festmények miatt is. – Ugyan, semmi gond, legfeljebb nem csak éjszakára leszel jó, hanem együtt piálni is. Univerzális szobatárs, király! – Csapok egyet a levegőbe, győzelmem jeléül, mert tudom, hogy Katya csak ugrat, ám ez egyben azt is jelenti, hogy nem lesz köztünk semmi, hiszen semmi visszafogottságot nem mutat, csak hülyül velem, így érthető módon csak pajtásnak jó. Na azért ha úgy döntene, hogy az éjszaka közepén megvizsgálja, hogy automata váltóm van-e, hát istenugyse fogok ellenkezni, megadom magam, bevállalva a mártírt, hadd lelje örömét. Követem a lányt, mindent elmozdítva a helyéről, a vázákat az asztal sarkára illesztve, a festményeket negyvenöt fokos szökben döntve szájdobálva Katya ugrálását megtámogatom afféle alap ritmussal. Félvér vagyok, így a véremben a zene, most sem tudom magamban kikapcsolni. Megállok a lány mellett a korlát mentén, én is kihajolva, rá is teszek egy lapáttal. – Remélem nem zavart nagyon a szakálla! – Kacsintok nem kicsit szemétül kárörvendő vigyorral. A két szakállas, Rhys és Sirius idilli páros lenne. Ha két szőrös test összegabalyodik..
- Helyes! - vágja rá. Naná, hogy a zokni-gránát csata is tökéletes lesz! Mert volna mást mondani Hunter. A ház urának válasza megerősíti abban, hogy innentől arra barangol amerre csak akar. És még az a durcás, csúnya rongyos kisgyerek is segít nekik. - Micsoda nap! - sóhajt fel a korláton végighúzva a kezét ahogy elindulna a lépcsőkön fel, de Huntert végül gondolván egyet magával invitálja. A hormonok említésére csak kissé zavart mosollyal tűri hollófekete haját a füle mögé. - Ah.. Tudod hogy van ez.. Mióta átműtettem magamat és puncim van muszáj szednem, különben esélyes, hogy csontritkulásban döglenék meg. - közli könnyeden, magától értetődően, mintha mi sem lenne természetesebb. Természetesen csak ugratja a srácot, noha kicsit durván, de ez az ő olvasatában még semmi. Másfelől kíváncsi leesik-e Hunternek egyáltalán, vagy bekapja a csalit és hirtelen felindulásból vissza kérdez esetleg valami sületlenséget. Tudja nagyon jól a srác mire gondolt, elvégre ex-prosti-ex-díler, de néha igen sajátos módon üti le a neki dobott labdákat. Mindazon által, olyan ártatlanul közölte amit, hogy egyértelműen nem rosszindulatból mondta. Végül a lépcsőkön kezd ugróiskolát játszva felfelé haladni. Oda sem néz, elég magabiztosan és puhán kezeli a szökkenéseket. Elvégre pár éves kora óta balettozik. Ha tisztes iskolában, tisztes háttérrel került volna annak idején egy balettos suliba, mára esélyesen az orosz cári akadémián lenne. A festményeket nézegeti, hogy melyik mit, vagy éppen kit ábrázol, illetve, hogy van-e bárhol felirat, vagy mivel ezek beszélő képek, minden bizonnyal el tudják mondani ők maguk is, hogy kifélék mifélék. Aztán valami oknál fogva, valószínűleg a tér felmérése végett, a korláton kihajolva kezd nézelődni egy cseppnyi tériszony vagy félelemérzet nélkül. Ekkor pedig meglátja Rhyst és a legcsekélyebb diszkréció nélkül lelkesen suttogva kiált oda neki. - Rhys!! Megcsókoltad??? - érezhetően ő nagyon szurkolt nekik.
Látszik rajtam, ahogy összeráncolom a homlokomat, hogy akármennyire is eljutottunk odáig, hogy Daphne-ban már megbízik, sőt, a varázslók között is megértem, hogy vannak jó és rossz emberek, nem a képességeik től függ minden, az, hogy ért az elméhez és hogy így üzenne nagyon nem szimpatikus. Mióta ki akarták törölni az emlékeimet és megismertem, hogy milyen gyakorisággal is piszkálnak bele a varázshasználók az egyszerű emberek fejébe nagyon is fújok az ilyen típusú dolgokra, még akkor is, ha ebben az esetben hasznos lehetne. - Nem hiszem, hogy menne. - válaszolom, bár inkább van benne az, hogy nem is akarom megpróbálni úgy egyáltalán. Egy dolog látni, hogy pálcával hadonásznak és jön a csiribi fényeffekt a bot végén, de hogy a tudatomat piszkálják meg… - Nem szaladgáltunk, de azért vonalasan bekötve már van vagy… nem tudom, száz éve? - tippelem, hiszen a legkevésbé se vagyok történész, de azt tudom, hogy morsés távirodák után jött a telefon és már rohadt régen. De ezek már olyan régen voltak, hogy csak a western filmekben látni, én már a minden-otthonban-simán-van-telefon világában nőttem fel, és ugyan ha techről van szó, akkor főleg a motorokhoz, autókhoz értek, de azért a mobilom is mindig nálam van, mert nagyon hasznos kis kütyü. Csak megingatom a fejemet, amikor elkezd mentegetőzni, eszemben sincsen ráerőltetni magamat, akármilyen magas vagyok, izmos és szélesvállú, ha nem húznak fel, akkor szelíd vagyok, mint a… hát, szelídített medve. Mondjuk. Így hát nem is ragozom tovább, hiába tartom egy okos, vonzó nőnek, akit nagyon is jó lenne megismerni úgy is, hogy nem éppen én börtönzöm be, vagy ő engem, bár jelen esetben ez a menedékház nagyon is nagy segítség. - Igen, az jó lenne, innen nem tudok sok mindent csinálni, csak hívogatni. - válaszolom, a kézszorítást viszonozva, a bátorító mosolyra én is kissé elmosolyodva a most már rendezettebb arcszőrzetem alatt, de persze, hogy aggódom, hogy nem ért ide… Elmondom a nevét a tagunknak, akit Grindelwald Testvérisége fenyeget és amikor Daphne elköszön végül mindenkitől az ajtóig elkísérem aztán visszafordulva a nappalihoz, ahol ejtőznek menet közben elő is veszem a mobilt, de kissé ráncolva nézem a kijelzőjét. - Rendetlenkedik a térerőm, nektek megy a mobilotok, kölykök? - kérdezek rá, vakon belépve, legalább is a kütyüt bámulva, így észre se veszem, hogy a fiatalság elkezdett felderíteni. Mikor realizálom, hogy Sirius az egyetlen a szobában, aki bár békésen olvasgat, így is ideges leszek a jelenlététől és attól, hogy ebben a furcsa házban vagyunk, ahol a festményeken felül egyébként a napilap képei is mozognak. - Hm. Bocs. Téves. - jegyzem meg, és ki is hátrálok, ha nem szól utánam, hiszen olyan egyszerű szerzetnek tűnik, nem feltételezem, hogy bármit tudna a mobiltelefonok térerejéről. Pár perc lemaradással indulok el én is felfedezni, megnézni merre járnak Hunterék.
Sirius bólint egyet, bár Huter igen furán ejti a nevét, de nem teszi szóvá. Mintha még kicsit el is merengene, de hát a két fiatal nem tudhatja, hogy valamikor régen ő is igen vad életet élt a barátaival és cseppet sem volt olyan visszafogott és hallgatag, mint amilyennek most ismerhetik meg házigazdaként. - Csak nyugodtan, a festmények lakói úgyis jelezni fogják, ha valami nem tetszik nekik, addig Sipor rendbe teszi a leendő szobáikat. - ő maga pedig épp csak néhányat lép, hogy a közeli asztalnál foglaljon helyet és belemélyedjen egy újságba. Vélhetően az érkezésük előtt is olvasott épp, csak azért szakította meg a tevékenységet, mert kénytelen volt. - Vannak rá gyorsabb módszerek is, ha úgy szükséges, például én igen jól értek az elméhez, bár sejtelmem sincs, hogy esetetekben ez hogyan működik. - hiszen immunisak a mágiára, könnyen lehet, hogy ha nem lehetet törölni a memóriájukat, akkor olvasni sem lehet a gondolataik között, vagy bejutni oda egy üzenettel. - De, ha jól tudom éppenséggel a muglik se szaladgáltak mindig telefonokkal. - teszem azért hozzá, hiszen lássuk be újcipőben jár még a mobiltelefon és előtte is elérték egymást az emberek, sőt volt idő, amikor még csak telefonközpontok voltak, a lakásokban sem volt ilyen készülők, sőt távirdák is újabb tizen évekkel előtte. - Ne haragudj ez most tényleg... nem a legjobb pillanat. - teszem még hozzá. Mentegetőzöm? Talán igen, de meg kell értenie ehhez már túlságosan átgondolt vagyok. Azt sem tudom jelenleg, hogy mi lesz holnap és igazán nem szeretnék elhamarkodott döntéseket hozni. Tény és való, hogy a véleménykülönbségeink eddig igen heves vitákat szültek, de jelenleg olyan kusza minden, én pedig épp csak nem rég léptem ki egy kapcsolatból, ami a munkám miatt se működött. Gőzöm sincs, hogy tudnék-e úgy normálisan a feladatimra fókuszálni, amik napról napra csak gyarapodnak, hogy az eszem mellett a szívem is mindenféléket súg. Jelenleg kénytelen vagyok utóbbit egyszerűen kizárni, és akármit is akarna súgni nem hallgatni rá. Egyszerűen így könnyebb. Túl sok múlik azon, hogy sikerrel járunk-e. - Köszönöm! És mindenképp értesítelek, addig is kitartás! Ha valamire szükségetek lenne szóljatok Siriusnak, ha rám akkor is. Ha megadod a nevét annak, aki hiányzik, megpróbálok utánajárni. - azért egy pillanatra megszorítom a kezét, mert tisztában vagyok vele, hogy mennyire aggódhat, még ha nem is mutatja ezt ki nyíltan és hát nem tudom mennyire lesznek majd el itt bezárva, mennyire fognak unatkozni, vagy épp egymás agyára menni, főleg egy olyan közegben, ami teljesen ismeretlen számukra. Azért még egy gyors bíztató mosoly belefér, mielőtt kisietnék a szobából, megköszönöm Siriusnak mégegyszer a segítséget, mielőtt elköszönnék, hogy sietve távozzak. Nem így terveztem a mai napot és már tényleg jelenésem lenne a Minisztériumban, ha pedig megadja a hiányzó tag nevét, esetleg valamennyi infot róla, akkor megpróbálok utánajárni még neki is.
Izgatottam hallgatom a házigazdánk magyarázatát a mágikus ketyeréről, és ha nem volnánk ennyire szem előtt, akkor biztosan jegyzelnék, ez aztán fontos eleme lesz a varázsvilág lebuktatásának. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy Sirius mit szeretne. A testvériségből kiugrók mellett van, engem titkon Sophia családja pénzel, és egy igazi komoly sztori van már a levegőben, ami nagyon jól mutatna a rezümémben. Ám ezek a politikai oldalak még számomra is ködösek. Oknyomozó vagyok, s bár komolytalannak tűnök, meg döglök a gyengébbik nemért, de ha az összeesküvés-elmélet összeáll a fejemben, nem szabad azonnal mindent lehozni, ami csak úgy az eszembe jut. Nyilván majd az Osborn-Shorrs családfővel is egyeztetni. – Királyul hangzik, köszönjük Sir Irus! – Bólogatok mosolyogva, s tekintve, hogy Daphne meg Ryhs elvonultak, már csupán Katya van nekem itt társaságnak a házigazdán kívül. Belehallgatok a felhangzó zenébe, amúgy is muzikális művészlélek vagyok ahhoz, hogy bármire rá tudjak hangolódni, de jóízűen felnevetek, amint Katya direkt félreérti a mondandómat. – A zoknigránát csata is remek lesz. – Bólogatok, végülis nem kell minden csinos lányból cédát csinálnom. Ha úgy van, hogy nem tud ellenállni a sármomnak, akkor működik a kémia. Ha meg nem, akkor mindegy, úgyis hivatalos vagyok valami esküvőre, majd körbenézek ott. Úgyis csak egyedül lehet menni, tehát vélhetően csupa szingli lány lesz ott. Ebből adódóan a lányt nem is vihetem magammal. – Tudtam én, a hormonok, ugye? – Kacsintok Katya felé, és nyújtom a karomat mártír-arccal, hogy be kell áldoznom magamat a szerelem oltárán. Persze tudom én, hogy csak körbe akar járni, de ha mondjuk az egyik szegletben szájon kap, hát istenem, ki vagyok én, hogy elutasítsam? Biccentek Siriusnak, aztán elindulunk. Hagyom magam vezetni, legbelül pedig dolgozik az oknyomozó, figyelem az újdonságokat, minden mágikus megmozdulás újdonság.
Sirius kitérő válaszán kicsit meglepődik. Ezek szerint hiába biztosít menedéket a számukra, lényegében pártatlan maradt az ügyben. Valamiért azt hitte, olyan embernél szállásolják el őket, akinek konkrét elképzelése és véleménye van az eseményekről. Ez rögtön magával vonja számára azt a kérdést is, hogy vajon Sirius ténylegesen miként vélekedik..? Hiszen ők épp szökevények. Akik ismerik ezt a helyet, simán rájuk akadhatnak és simán köphetnek a Minisztériumnál. Vagy ha jön valaki váratlanul, arra az esetre van valami vészopció? Esetleg eltűnteti őket is az csoda-ET? Valamiért megüli az érzés, hogy most épp olyanok, mint a második világháborúban a bujkáló zsidók... Sirius pedig azt a humanitárius személyt képviseli, aki bújtatja őket... Egy sóhajjal hessegeti el ezeket a komoly és bizony meglehetősen súlyos témákat és gondolatokat. Nem hagyhatja, hogy az angyalok hírnökét hatalmába kerítse bárminemű kétség vagy félelem. A hite miatt maradt életben eddig. Hamar át is értelmezi az egészet azzá, hogy ahogyan Rhyshez, Siriushoz is az angyalai vezérelték őket. Nincs más magyarázat. Bíznia kell! - Majd építünk kanapé bunkert és zokni-gránát csatázunk! - kacsint Hunterre egy vigyorral, bár sejthető, hogy a fiú nem pont így értette azt, hogy nem is kell aludniuk. - De ha most megbocsájtasz, inkább beszélgetek a festményekkel.. Már.. nem az óbégatóssal. De érdekel a ház története. - itt Siriusra pillant - Már persze ha nem baj, így te is tudsz pihenni. És köszönöm a könyveket. - mondja illedelmesen. Rhysnek hála valamennyi jó modor már szorult belé, bár a kommunikációban a nagyon egyszerű angolt használja csak és még mindig van egy kis akcentusa. Hunter felé fordul még vissza - Nincs kedved velem tartani? - veti fel a srácnak hátha ki tudja mozdítani a suttyó punnyadásból. Bár a rádió lehet jobban le fogja kötni.
//
//
remélem a továbbiakban azért valamikor lesz alkalmam felvenni a fonalat velük!
