2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
"London északnyugati részében, húszpercnyi sétára a King’s Cross Pályaudvartól rejlik a Grimmauld tér 12. Feltérképezhetetlen és Fidelius-bűbáj védi, ezért csak a kiválasztott kevesek számára látható. Bár a mugli szomszédok az épület létezéséről mit sem sejtenek, az hosszú éveken át adott otthon a Black-családnak – a legősibb aranyvérű családok egyikének, akik oly büszkék nemes származásukra."
"Főbejárat Mikor egy olyan varázsló közelíti meg a Grimmauld tér 12-t, aki tudja, merre keresse, a feltűnő ház arrébb tolni látszik mugli szomszédait. Kopott lépcsősor vezet a bejárati ajtóig. Az ajtón tekeredő kígyót formázó ezüst kopogtató fityeg, kulcslyuk vagy kilincs nincsen, hiszen a bejáratot csak varázslat nyitja. Ennek ellenére csengő azért akad – erős, fülsértő hangjával rendszeres felébreszti Walburga Black odabent függő portréját. Mikor valaki elmegy, az épület eltűnik a háta mögött, amint az illető eléri az utcát.
Földszint A bejárati ajtó egy hosszú folyosóra nyílik, melyet olajlámpák és egy menyezeti csillár világít meg. Egykoron fényesen megvilágított folyosó lehetett a családtagok portréival, ám Harry érkezésekor a falakról már válik le a tapéta és a szőnyeg is poros, használt, mindenfelé pókhálók éktelenkednek. A legfőbb festmény (bár függöny takarja) Walburga Blacket ábrázolja, Eternifix ragasztóbűbájjal a falhoz erősítve, ami nem is lenne akkora baj, ha a hölgy nem kezdene teli torokból üvölteni, ahányszor csak a „mocskos sárvérűek” felverik álmából. Az előszoba dekorációi jórészt kígyó-formákból állnak, bár akad egy troll-láb esernyőtartó is, melyet Tonks előszeretettel borogat föl.
Az előszoba egyik oldalán étkező húzódik, ahol vitrinben állnak a Black-család porcelánjai a família címerével díszítve. Amikor a ház elhagyatottan állt, kedves, teáscsésze méretű pókok költöztek be ebbe a szekrénykébe; Harry, Sirius és Weasley-ék kilakoltatták őket a takarító hadjárat során, bár Ron nem segédkezett túl lelkesen.
Alagsor Az előszoba távoli végében nyíló ajtó mögött egyenes kőlépcső vezet az alagsor és a konyha felé. Bár nem olyan hatalmas, mint a ház többi része, a konyha még így is meglehetősen tágas, barlangszerű helység, meleg kandallóval a falnál. A mennyezetről főzéshez szükséges holmik, evőeszközök és edények lógnak le, a szoba közepét pedig egy hatalmas fa asztal foglalja el, ahol akár tizenkét ember is kényelmesen tud étkezni. Míg a Főnix Rendje tulajdonában volt, a hely tisztaságán akadtak kivetnivalók, de mire Harry legközelebb – immár felnőttek nélkül – visszatért, Sipor kitakarított, szinte felismerhetetlenné téve a szobát, ahol a Rend tagjai egykor titkos gyűléseiket tartották.
Szintén az alagsorban találunk egy apró helységet, ahová kényelmesen befér két álló ember, és persze a fűtés is innen működik – Sipor régi takarókkal és ősi fotókkal dekorált vacka szintén erre található. Ettől a két kitérőtől eltekintve feltehetőleg a konyha kitölti az egész alagsort, megértetve velünk, mekkora helységet kell is elképzelni.
Első emelet Az előszoba végében, az ajtóval szemben egy méretes lépcsősor vezet a ház felsőbb emeleteihez. A lépcsők melletti falat házimanók levágott fejei díszítik; az első emeleten legalább három helység van: egy háló, ahol Hermione és Ginny egyszer aludtak, egy fürdő, ahová Harry berohant mikor hevesen rátört egy Voldemort-vízió, és végül, de a legkevésbé sem utolsó sorban a dolgozószoba.
A dolgozószoba egykor igen előkelő helység lehetett az utcára néző óriási ablakokkal, a nagy kandallóval és az üveges vitrinekkel – a falat borító szőnyegről, mely a Black-ek családáfáját ábrázolja, már nem is beszélve. 1995 nyarán azonban a szoba erősen takarításra szorult, a függönyöket doxik lepték el, a szekreter egy mumusnak adott otthont, a sötét eredetű tárgyak a vitrinekben – a kígyóbőrtől elkezdve az üvegben tárolt véren át a ragyaragasztó porig – készek voltak felvenni a harcot bárkivel, aki el akarja őket mozdítani ősi helyükről. Ebben a szobában lopta el Sipor Mardekár nyakékét, mikor nem tudta kinyitni azt és a trió is itt aludt két évvel később a Minisztérium emberei elől bújkálva.
Második emelet A másodikon legalább egy, de feltehetőleg több hálószoba is található; ebben a szobában aludt egyszer Harry és Ron. A helységben helyet kapott két ágy és egy ruhásszekrény, és a ház többi részéhez hasonlóan magas mennyezetű, szegényesen megvilágított, valamint kígyót formáz a kilincs. Itt függ Phineas Nigellus Black portréja is (bár Hermione a Halál Ereklyéi 12. fejezetében leakasztja a helyéről.) A sarokban szemetes áll, ami jóízűt böffent, amikor némi bagolypiszkot szórnak bele.
A második emelet lépcsőfordulójából tökéletes rálátás nyílik azon egyének feje búbjára, akik az előszobában találnak ácsingózni.
Harmadik emelet Eme emeletről csupán annyit tudunk, hogy volt itt egy penészes szekrény, amit a három jóbarátnak kellett kitakarítani, bár valószínűleg akad itt pár háló is, ahol Fred, George és Mr. & Mrs. Weasley aludtak, hiszen Harry és Ron szobája ölött volt a szállásuk, Regulus szobájába pedig nem férhettek be mindannyian.
Legfelső emelet A legfelső emelet feltehetően a negyedik (hacsak nem feltételezzük, hogy a ház tényleg óriási méreteket ölt – gondoljunk csak a mindenhol jelen lévő magas mennyezetekre), és csupán két ajtó nyílik: az egyik Sirius, a másik Regulus szobájába. Utóbbin apró tábla áll – „Regulus Arcturus Black kifejezett engedélye nélkül BELÉPNI TILOS” -, ami végül rávezette Harryt a titokzatos R.A.B. kilétére. Bár Harry nem lépett a szobába, csak amikor már ő maga birtokolta a házat, megállapíthatta, hogy egykor mindkét szoba gyönyörű lehetett az faragot fa ágytámlákkal, bársonyfüggönyökkel és egyéb remek bútorokkal.
A két szoba dekorációja nem is lehetett volna ellentétesebb: Sirius a magánlakosztályát Griffendéles sálakkal, zászlókkal és egyéb relikviákkal dekorálta valamint bikinis mugli lányok képeivel. Regulus némileg kisebb szobájában a díszítés nyilván az ő Mardekáros, aranyvérű származását hirdette, a Black család címerével az ágytámlán és Voldemort munkásságáról írott újságcikkekkel a falon.
Más szobák Akad pár olyan helység, aminek elhelyezkedéséről sosem kaptunk pontos információt: A szülők szobája, ahol Sirius Csikócsőrt tartja (talán a harmadik emelet?) Egy emeleti vécé, ahol valamikor egy „vérszomjas öreg padlásszörny” lakott A padlás, ahol Sipor állítólag rejtőzött, holott épp Narcissa Malfoynak árulta el a Rend tagjait"
A bezártságot nehezen bírtam, s bírom azóta is, rendületlenül. Nem volt olyan indok soha, mely hosszú időre egy helyre kényszeríthetett volna, börtönben sínylődésem idejét kivéve. Ott is azon dolgoztam azonban fáradhatatlanul, hogy egy nap kijussak. Okom persze főleg bosszúállás volt, az, barátait eláruló, bizalmukkal visszaélő gyáva senki megfizessen, visszakapja a fájdalmat, mit ő okozott, ne tehessen több kárt a számomra fontos személyekben. Ez tartott életben, ez, és képességem védett meg az őrülettől, ezek együtt voltak elegek ahhoz, hogy megtegyem a lehetetlent, elszökjek a börtönből. Menekülnöm kellett utána, bujkálnom, rettegnem, megbánás mégse kerített hatalmába, egy pillanatra se, ahhoz azonban egyik se volt elég, hogy ismét csak eltűrjem a komor, fagyos téglákat, négy falat, véges, apró helyiséget. Kiszöktem a házból, amikor csak tehettem, kérés, érv se volt elég ahhoz, szokásom magam mögött hagyjam. Nem változott ez, azóta se megy, a lényegi különbség annyi csak, jelenleg nem kell attól félnem, ha észrevesznek, dementor csókja lesz a jutalmam. Napom ma is házon kívül töltöm, hol emberként, hol kutyaként róva az utcákat. Felfedezem az egyébként is ismerős környezetet. Órákig ültem játszótér közelében, zöld levelű, piros bogyós bokor előtt, hangosan nevetgélő, felhőtlenül rohangáló, csúszdázó, hintázó gyerekeket figyelve. Visszagondoltam az időre, mikor én is hasonló voltam, mikor nem számított, mi történik a világban, csak a körülöttem lévők érdekeltek, más semmi. A Nap aludni tért, a Hold trónol már az égen, mire visszaindulok a Grimmauld térre. Korábbi nyugodt, szinte kísérteties csendhez képest, itt fülsértőnek hat a zaj. Lábak dobogása, kiáltások, varázslatok szikrázása, növények reccsenése, beton elhaló roppanása félreérthetetlenül hordozza magában az ígéretet, kéretlen örökségemtől nem messze valami normálistól eltérő folyik épp. Megszaporázom lépteimet, fejemben meg se fordul, jobb ilyenkor a másik irányba menni, nem belekeveredni egy összetűzésbe. Odaérve hamar felmérem a helyzetet, nem nehéz kiválasztani a kettő közül, ki az, kinek segítése nem hatalmas hiba. Az eszméletlen test felett álló alak mozdulata, ruházata, egész tartása súgja, olyasmire készül, mit a társadalom legapróbb erkölccsel rendelkező tagjai is habozás nélkül elítélnek. – Hé! – kiáltok rá habozás nélkül, előkapva pálcám. Felém fordul, végigmér, gúnyos mosolya a helyén marad, de nem támad, sarkon fordul, felhúzza a nyúlcipőt. – Gyáva féreg – morgom még utána bajszom alatt, a késztetést azonban, nyomába eredjek, nem nehéz legyőzni, mikor alaposabban is megszemlélem a földön heverőt. Talán társától elszakadt auror lehet, vagy hősködni vágyó civil, bármelyik is azonban, meglehetősen pórul járt. Letérdelek mellé, kitapintom pulzusát, s megkönnyebbülten sóhajtok annak heves lüktetésére. Kellemetlen lenne kimagyarázni, mit keres összeszabdalt, halott boszorkány házam előtt. Rámutatva pálcámmal, elmorogva a megfelelő igét térítem eszméletéhez, abban a reményben, legalább nagyvonalakban felvilágosít, mi is történt vele. – Fel tudsz állni? Segítek bemenni – fejemmel a láthatatlan, de egyértelműen mellettünk húzódó Black otthon felé bökök. Bízik abban, megértette mostanra, hülyeséget csinált, habár nekem egy szavam se lehet, rendszeresen művelek hasonlókat, és nem kell minden tudásom latba vetni, hogy meggyőzzem, buta ötlet lenne tovább kergetni a varázslót, kit kinézett magának, bármilyen súlyos vétséget követett is el. – Mi történt? – faggatózok mégis, nem tudva gátat szabni kíváncsiságomnak. Illendő lenne talán várnom ezzel, míg összefoltozom, úgy vélem, sok jelentősége nincs most az időzítésnek, beszélni aközben is tud, hogy ellátom sérüléseit, mik jobban megnézve annyira súlyosnak nem is tűnnek, az persze meglehet, van, mi elkerülte a figyelmem.
Tudom-tudom a közvetlen felettesem erre biztosan azt mondaná, hogy megint én voltam a hülye, hogy egyedül mentem utána ennek az egésznek és nem kértem segítséget, de ha egyszer nem vagyok teljesen biztos abban, hogy egyáltalán jó úton járok, akkor... mégis nem logikus, hogy nem ugrasztok azonnal másokat és keverek bajba, amikor épp elég, ha én kerülök bajba? Amúgy sem biztos, hogy egyáltalán jó nyomon járok, vagyis... rosszul fogalmazok nem volt biztos addig a pontig, ami úgy fél órával ezelőtt következett be, no de kezd már biztosan kusza lenni számodra a történet, megpróbálom jobban elmagyarázni. Talán egy órával ezelőtt kaptam meg a fülest, miszerint a közelben lévő kis parkból női sikolyt hallottak, de épp csak egyet elhalót, ellenben aztán nem találtak semmit a helyi átlagos rendőri erők. Na ezért mentem én is, mert ez a környék tökéletesen beleillik a profilba, amit felállítottunk róla... Na jó, főképp én állítottam fel, de a legtöbb rejtélyes eltűnést eddig mind innen jelentették, a környéken élő nők tűntek el nyomtalanul és valamikor erre élő hölgyek hulláját találtuk meg, amikor majdhogynem odadobta nekünk a tetemeket az az őrült pszichopata... Úgyhogy nem is volt kérdés, hogy a nyomot nem hagyom kihűlni és körülnézek akkor is, ha netán csak tévedés, ha valaki rosszul hallotta. A parkban első ránézésre nem találtam az ég világon semmit sem, viszont nem telt bele sok időbe, mire telibe kaptam az első átkot. Hangtalan, csendes gyilkos szegődött a nyomomba és támadott meg, én pedig csak kósza átkokkal próbáltam védekezni, hiszen az ő számára haza a terep, én szinte esélytelen voltam, amíg ki nem jutottam a nyílt terepre. Az utcán már könnyebb, ott már láttam az alakot, aki utánam eredt a hold sápadt fényénél és könnyebben el tudtam ugrani az átkai elől, amik itt-ott becsapódásaik alkalmával megbontották a betont. Őt persze nem érdekli, hogy a környéken muglik is laknak, bár elég késő van ahhoz, hogy ne legyen senki sem az utcán. Az utolsó támadás a lábamat éri. Úgy vágódom el a földön, mint annak a rendje, majd két métert repülök a saját lendületemnek hála a levegőben. Valahol épp a rejtett ház bejárata előtt történik az eset. Már így is tele vagyok sebekkel, volt a támadások között mindenféle szabdaló átok is, amitől olyan, mintha apró, de annál élesebb kések szántanák végig a bőrödet. Nem festek jól és a szénám sem áll éppenséggel a legjobban. Még sem adom fel, a hátamra fordulok és először a láthatatlan kötelet tüntetem el a lábaimról, csak aztán ülök fel, mert felállni már nincs időm. A pálcáját rám szegezi, aztán... csak a széles mosoly látom az arca alsó szegletén, a többit nem látom, szándékosan áll úgy, hogy a köpenye csuklyája eltakarja a szemét és az arca lényegi részét, de a mosoly így is szinte a retinámba ég. Mozdul a pálcája, ahogyan az enyém is fáradtan emelkedik, aztán halk koppanással valahol távolabb landol a betonon. Nem egyedül kellett volna jönnöm tudom... de most már olyan mindegy igaz? Mégis csak egy szimpla kábító átok az, amit kapok. Elsötétül a világ, nem marad más a fejemben, mint az a hátborzongató mosoly.
"London északnyugati részében, húszpercnyi sétára a King’s Cross Pályaudvartól rejlik a Grimmauld tér 12. Feltérképezhetetlen és Fidelius-bűbáj védi, ezért csak a kiválasztott kevesek számára látható. Bár a mugli szomszédok az épület létezéséről mit sem sejtenek, az hosszú éveken át adott otthon a Black-családnak – a legősibb aranyvérű családok egyikének, akik oly büszkék nemes származásukra."
"Főbejárat Mikor egy olyan varázsló közelíti meg a Grimmauld tér 12-t, aki tudja, merre keresse, a feltűnő ház arrébb tolni látszik mugli szomszédait. Kopott lépcsősor vezet a bejárati ajtóig. Az ajtón tekeredő kígyót formázó ezüst kopogtató fityeg, kulcslyuk vagy kilincs nincsen, hiszen a bejáratot csak varázslat nyitja. Ennek ellenére csengő azért akad – erős, fülsértő hangjával rendszeres felébreszti Walburga Black odabent függő portréját. Mikor valaki elmegy, az épület eltűnik a háta mögött, amint az illető eléri az utcát.
Földszint A bejárati ajtó egy hosszú folyosóra nyílik, melyet olajlámpák és egy menyezeti csillár világít meg. Egykoron fényesen megvilágított folyosó lehetett a családtagok portréival, ám Harry érkezésekor a falakról már válik le a tapéta és a szőnyeg is poros, használt, mindenfelé pókhálók éktelenkednek. A legfőbb festmény (bár függöny takarja) Walburga Blacket ábrázolja, Eternifix ragasztóbűbájjal a falhoz erősítve, ami nem is lenne akkora baj, ha a hölgy nem kezdene teli torokból üvölteni, ahányszor csak a „mocskos sárvérűek” felverik álmából. Az előszoba dekorációi jórészt kígyó-formákból állnak, bár akad egy troll-láb esernyőtartó is, melyet Tonks előszeretettel borogat föl.
Az előszoba egyik oldalán étkező húzódik, ahol vitrinben állnak a Black-család porcelánjai a família címerével díszítve. Amikor a ház elhagyatottan állt, kedves, teáscsésze méretű pókok költöztek be ebbe a szekrénykébe; Harry, Sirius és Weasley-ék kilakoltatták őket a takarító hadjárat során, bár Ron nem segédkezett túl lelkesen.
Alagsor Az előszoba távoli végében nyíló ajtó mögött egyenes kőlépcső vezet az alagsor és a konyha felé. Bár nem olyan hatalmas, mint a ház többi része, a konyha még így is meglehetősen tágas, barlangszerű helység, meleg kandallóval a falnál. A mennyezetről főzéshez szükséges holmik, evőeszközök és edények lógnak le, a szoba közepét pedig egy hatalmas fa asztal foglalja el, ahol akár tizenkét ember is kényelmesen tud étkezni. Míg a Főnix Rendje tulajdonában volt, a hely tisztaságán akadtak kivetnivalók, de mire Harry legközelebb – immár felnőttek nélkül – visszatért, Sipor kitakarított, szinte felismerhetetlenné téve a szobát, ahol a Rend tagjai egykor titkos gyűléseiket tartották.
Szintén az alagsorban találunk egy apró helységet, ahová kényelmesen befér két álló ember, és persze a fűtés is innen működik – Sipor régi takarókkal és ősi fotókkal dekorált vacka szintén erre található. Ettől a két kitérőtől eltekintve feltehetőleg a konyha kitölti az egész alagsort, megértetve velünk, mekkora helységet kell is elképzelni.
Első emelet Az előszoba végében, az ajtóval szemben egy méretes lépcsősor vezet a ház felsőbb emeleteihez. A lépcsők melletti falat házimanók levágott fejei díszítik; az első emeleten legalább három helység van: egy háló, ahol Hermione és Ginny egyszer aludtak, egy fürdő, ahová Harry berohant mikor hevesen rátört egy Voldemort-vízió, és végül, de a legkevésbé sem utolsó sorban a dolgozószoba.
A dolgozószoba egykor igen előkelő helység lehetett az utcára néző óriási ablakokkal, a nagy kandallóval és az üveges vitrinekkel – a falat borító szőnyegről, mely a Black-ek családáfáját ábrázolja, már nem is beszélve. 1995 nyarán azonban a szoba erősen takarításra szorult, a függönyöket doxik lepték el, a szekreter egy mumusnak adott otthont, a sötét eredetű tárgyak a vitrinekben – a kígyóbőrtől elkezdve az üvegben tárolt véren át a ragyaragasztó porig – készek voltak felvenni a harcot bárkivel, aki el akarja őket mozdítani ősi helyükről. Ebben a szobában lopta el Sipor Mardekár nyakékét, mikor nem tudta kinyitni azt és a trió is itt aludt két évvel később a Minisztérium emberei elől bújkálva.
Második emelet A másodikon legalább egy, de feltehetőleg több hálószoba is található; ebben a szobában aludt egyszer Harry és Ron. A helységben helyet kapott két ágy és egy ruhásszekrény, és a ház többi részéhez hasonlóan magas mennyezetű, szegényesen megvilágított, valamint kígyót formáz a kilincs. Itt függ Phineas Nigellus Black portréja is (bár Hermione a Halál Ereklyéi 12. fejezetében leakasztja a helyéről.) A sarokban szemetes áll, ami jóízűt böffent, amikor némi bagolypiszkot szórnak bele.
A második emelet lépcsőfordulójából tökéletes rálátás nyílik azon egyének feje búbjára, akik az előszobában találnak ácsingózni.
Harmadik emelet Eme emeletről csupán annyit tudunk, hogy volt itt egy penészes szekrény, amit a három jóbarátnak kellett kitakarítani, bár valószínűleg akad itt pár háló is, ahol Fred, George és Mr. & Mrs. Weasley aludtak, hiszen Harry és Ron szobája ölött volt a szállásuk, Regulus szobájába pedig nem férhettek be mindannyian.
Legfelső emelet A legfelső emelet feltehetően a negyedik (hacsak nem feltételezzük, hogy a ház tényleg óriási méreteket ölt – gondoljunk csak a mindenhol jelen lévő magas mennyezetekre), és csupán két ajtó nyílik: az egyik Sirius, a másik Regulus szobájába. Utóbbin apró tábla áll – „Regulus Arcturus Black kifejezett engedélye nélkül BELÉPNI TILOS” -, ami végül rávezette Harryt a titokzatos R.A.B. kilétére. Bár Harry nem lépett a szobába, csak amikor már ő maga birtokolta a házat, megállapíthatta, hogy egykor mindkét szoba gyönyörű lehetett az faragot fa ágytámlákkal, bársonyfüggönyökkel és egyéb remek bútorokkal.
A két szoba dekorációja nem is lehetett volna ellentétesebb: Sirius a magánlakosztályát Griffendéles sálakkal, zászlókkal és egyéb relikviákkal dekorálta valamint bikinis mugli lányok képeivel. Regulus némileg kisebb szobájában a díszítés nyilván az ő Mardekáros, aranyvérű származását hirdette, a Black család címerével az ágytámlán és Voldemort munkásságáról írott újságcikkekkel a falon.
Más szobák Akad pár olyan helység, aminek elhelyezkedéséről sosem kaptunk pontos információt: A szülők szobája, ahol Sirius Csikócsőrt tartja (talán a harmadik emelet?) Egy emeleti vécé, ahol valamikor egy „vérszomjas öreg padlásszörny” lakott A padlás, ahol Sipor állítólag rejtőzött, holott épp Narcissa Malfoynak árulta el a Rend tagjait"
